Interjú Gaura Ágnes írónővel

Nem olyan régen olvastam Gaura Ágnes Vámpírok múzsája című könyvét. Mondhatni felfaltam két nap alatt. Kifejezetten tetszett a stílusa. Végre egy olyan vámpíros könyvet vehettem a kezembe, amelyben magyar neve volt a szereplőknek, hazai környezetben játszódott. Bori figurája fantasztikus volt. Attilát pedig egyszerűen imádtam. Örülök, hogy végre a magyar szerzőtől is olvashattam izgalmas, egyedi és igényes, felnőtteknek szóló vámpíros sztorit.

Blogbejegyzésemben bővebben is kifejtettem a véleményem, amely itt olvasható. A történet azonban folyamatosan ott motoszkált a fejemben. Sok mindenre kíváncsi voltam, tele voltam kérdésekkel, amelyeket csak a szerző válaszolhatott meg. Megkerestem a kiadót, aki tolmácsolta kérésemet az írónőnek. Az előzményekhez annyit tennék hozzá, hogy eddig még senkivel nem készítettem interjút, de annyira foglalkoztattak ezek a kérdések, hogy még a félelmem és a tapasztalatlanságom sem tarthatott vissza.  Hamar megnyugodtam, mert Gaura Ágnes kedvesen és sziporkázóan egyedi stílussal válaszolt a kérdéseimre. Fogadjátok szeretettel ezt az interjút.

Shanara: A vámpíros téma elég elterjedt mostanság. Jelentett ez valamilyen motivációt a témaválasztásban, vagy egyébként is kedveli ezt a műfajt?

Gaura Ágnes: Ha nem élné reneszánszát a vámpír téma, nyilván nem futottam volna bele a Buffy tévésorozatba, és akkor valószínűleg nem is nagyon fogtam volna a kezembe vámpíros történeteket. A vámpírregények sikere természetesen motivált – szerettem volna kiadható szöveget írni, és érzékeltem egy űrt az egyébként telítettnek tűnő vámpíros piacon, mégpedig a „nemzeti” vámpírirodalom terén. A vámpírregény zsánere óriási szabadságot biztosít: egyrészt úgy alakítom a világot, ahogy nekem tetszik, másrészt pedig a vámpírok „időt álló” karakterek, vagyis tökéletes szereplői egy olyan történetnek, ahol összeérhet a jelen és a múlt. Régi vágyam volt, hogy olyan szórakoztató irodalmat írjak, amiben egyesülhetnek hobbijaim: az egyiptológia, az irodalomtörténet, a mitológia, valamint a kortárs populáris irodalom. A vámpírok karóra kapóra jöttek.

S: Amikor 1 évvel ezelőtt sikerült a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján helyezést elérni, amelyhez egyébként őszintén gratulálok, akkor már készen volt a teljes regény vagy csak egy részletével jelentkezett a pályázatra?

GÁ: A már akkor kész második kötet első fejezetét küldtem be. Az első kötet elejét lassúnak éreztem „versenyműnek”, viszont egy könyv közepéből-végéből nem szerencsés részletet mutatni, hiszen az olvasók nem ismerik a szereplőket és a szituációt. Ezért döntöttem a második rész első fejezete mellett -- a szöveg bevezet egy új történetbe, ugyanakkor némiképp áttekintést is ad az előzményekből, így a célnak tökéletesen megfelelt.

S:  Mikor tudta meg, hogy kiadják a könyvet? Mi volt az első reakciója?

GÁ: Az SFmag által meghirdetett Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján elért helyezésem díja az volt, hogy a zsűri beajánlott a Delta Vision Kiadóhoz. Innentől kezdve hihetetlenül felpörögtek az események, szinte azonnali pozitív visszajelzést kaptam, ami, azt hiszem, egy elsőkönyves esetében talán egyedülálló a magyarországi kiadók ügymenetét tekintve. Több kiadóval álltam-állok már kapcsolatban, de ilyen nyitottságot és gyorsaságot sehol nem tapasztaltam. Mindvégig éreztem, hogy nem csak nekem fontos, hogy minél jobb legyen az a könyv, ami majd kijön a nyomdából. Ez nekem óriási élmény, és legalább annyira fontos, mint az a tény, hogy megjelent a regényem. És hogy mi volt az első reakcióm? Próbáltam felfogni, hogy nem álmodom. Aztán hazamentem, és nekiültem a harmadik kötetnek – megígértem előolvasó rajongótáboromnak (mind a három főnek), hogy azonnal elkezdem a folytatást, ha végre sikerül felhajtani hozzá egy kiadót...

S: Milyen érzés volt, amikor először kézbe vette a kész kötetet? Esetleg találkozott már azóta könyvesboltban is a kiadvánnyal?

GÁ: Amikor megjelent a regény, én épp külföldre utaztam, így több olyan ismerősöm is akadt, aki előbb vette kézbe a kötetet, mint én magam. Amikor hazarepültem, első utam a kiadóba vezetett, úgy mentem aztán haza, kofferrel és tiszteletpéldányokkal. Most mit mondjak? „Fantasztikus” érzés, a szó legszorosabb értelmében, ugyebár... A kiadó telephelye egyúttal könyvesbolt is (Sárkánytűz bolt a Ferenc körúton), ott láttam még csak a köteteket polcon sorakozni. Egy kis településen élek, nincs a közelemben olyan könyvesbolt, ahol láthattam volna a saját könyvemet.

S: Sánta Kira borítófestménye gyönyörű. Számomra tökéletesen jeleníti meg Borit. Mi az Ön véleménye?

GÁ: A kiadóval közösen döntöttünk amellett, hogy Sánta Kira legyen a könyv illusztrátora – ebbe is volt beleszólásom, kikérték a véleményemet, amiért nagyon hálás vagyok. Nem csalódtam a művésznő munkájában, örültem és megnyugodtam, amikor megláttam a karakter rajzát, mert olyan volt, amilyet szerettem volna: dögös, de nem bögyös. :)  Szerintem Sánta Kira nagyon jól megoldotta azt a feladatot, hogy a karakter ne tűnjön szuperhősnek, ugyanakkor még véletlenül se asszociáljuk a vámpíros tiniregények romantikus hősnőivel. Remélem, hogy az igényes külcsín azt sugallja az olvasóknak, hogy a belbecs is hasonlóan színvonalas.

S: Bori karakterével kapcsolatban nekem elsőre Laurell K. Hamilton féle Anita Blake karakter jutott az eszembe (persze a kezdeti idők Anitája). A könyv vége felé már nem akartam hasonlítgatni senkihez, jobban szerettem igazi magyar menyecskeként gondolni rá. Mi volt az igazi motiváció Bori karakterével kapcsolatban?

GÁ: Anita Blake karaktere mindenképpen inspiráló volt – igazából épp ez a regénysorozat indított el a vámpíros regény írása felé. Amikor elkezdtem olvasni Hamilton könyveit, megtetszett a karakán, erős női főszereplő, valamint jó pár elem, mely ezt a világot jellemzi és olvasmányossá teszi a történeteket. Egy idő után azonban egyre inkább hiányzott az a fajta igényesség (mind a mítoszteremtés, mind pedig a cselekmény és karakterek kidolgozásának szintjén) amely például a Buffy-sorozat rajongójává tett. Szerettem volna olyan könyvet írni, amit magam is szívesen olvasgatnék kikapcsolódásként, de az intellektuális kalandozás mellett fontos volt számomra az is, hogy magyar közegben mozoghassanak magyar karakterek – reméltem, hogy ez a jelenleg elsősorban amerikai, és sok tekintetben felhígult zsáner kicsit megújulhat az új perspektíva által.

S: A könyvben fontos szerepet játszik a darts (a zombidarts és a szívdarts kifejezetten tetszett). A leírások annyira jók, mintha ebben a sportban elég gyakorlott lenne. Szereti ezt a sportot?

GÁ: Borinak sok olyan tulajdonsága van, amelyet én magam kölcsönöztem neki, de speciel a darts sport művelése nem tartozik ezek közé. Én az aktívabb sportokat kedvelem, még soha nem dartsoztam; viszont érzem, hogy egy ilyen sporteszköz az én kezemben is gyilkos fegyverré tudna válni – ezért nem merem emberek közt kipróbálni, tartva attól, hogy a tábla helyett valakinek a szívébe állna a nyilam. :) Úgy írtam meg a dartsos részeket, hogy előtte alaposan utána olvastam – ilyesmiben nagy segítség most már az internet. A kutatást viszont azzal kezdtem, hogy megnéztem egy darts bajnokság közvetítését az egyik sportcsatornán. Abszurd élmény volt: emberek dobáltak táblára, és más emberek visszafojtott lélegzettel nézték. A kommentátor suttogva közölte, hogy milyen szoros a küzdelem, engem pedig hatalmas megvilágosodás ért, amikor rájöttem, hogy a versenyzők nem is mindig a tábla közepére céloznak. Ezek után gyorsan elhatároztam, hogy alternatív darts játékokat fogok kitalálni. A „zombisításra” azért volt szükség, hogy leegyszerűsítsem a játékot, és a darts sportban kevéssé járatosak is tudják követni az eseményeket (én pedig ne kövessek el valami szarvashibát saját gyakorlatlanságomból adódóan). Örülök, hogy tetszett ez a megoldás.

S: Elégedett így a könyvvel, a történettel? Esetleg utólag valamit másképp írna meg?

GÁ: A szerkesztési munkálatok alatt volt alkalmam átgondolni és módosítani az eredeti szöveget. Ebben nyújtott nagy segítséget a kötet szerkesztője, Kleinheincz Csilla, aki számos megjegyzéssel, kérdéssel is motiválta a munkámat, így azt mondhatom, elégedett vagyok az elkészült kötettel – és nagyon hálás Csillának a javaslatokért és javításokért.

S: A történetnek lesz (van) folytatása. Úgy értesültem róla, hogy még az idén megjelenik a második kötet is. Merre vezet Bori további útja? Pár gondolatot megosztana velünk Bori következő kalandjából?

GÁ: A második kötet teljes egészében Magyarországon játszódik, és az első rész közvetlen következményeiről számol be. Ennél többet viszont nem szeretnék egyelőre elárulni a fejleményekről.

S: Kifejezetten tetszett, hogy a magyar mondavilág egyik lényeges elemét jelentette a történetnek. Úgy éreztem, hogy kedves Önnek ez a téma. A következő kötetben feltűnnek esetleg további elemek is a magyar történelemből, mondavilágból? Esetleg újabb titkok Attiláról?

GÁ: Úgy gondoltam, egy magyarországi fantasy akkor lesz ízig-vérig (ez esetben főleg vérig) magyar, ha nem egyszerűen magyar környezetben játszódik a cselekmény, hanem a fantasy világ maga is tükrözi a magyarság népi hiedelemvilágát. Azt hiszem, ez az, ami igazán megkülönböztetheti ezt a regényt egy átlagos nyugati vámpírtörténettől: én egy olyan fantáziavilágban mozgok, amely reflektál a mainstreamre, időnként parodizálja azt, de kulturálisan mégis eltér a főcsapástól. Ez az elhajlás biztosítja a „hazai ízt”, ennek elemei mindenképpen visszatérő motívumok lesznek. E tekintetben a harmadik kötet fog inkább újdonságokat hozni – de Attila karaktere már a második kötetben hangsúlyosabb lesz, és igen, tartogat még meglepetéseket.

S: Kifejezetten jól sikerültnek tartom ezt a regényt. Vannak-e más történetek, más regénytémák, elképzelések még az íróasztalfiókban, esetleg még papírra vetés nélküli formában, csak elképzelés szintjén?

GÁ: Kész regények nem hevernek fiókban, de vannak terveim – most főként Borival. Szeretném befejezni a harmadik kötetet, de körvonalazódnak a folytatások  történései is –  amennyiben lesz rá igény, megírom azokat is. De van élet a vámpírléten túl is, szeretnék majd más jellegű szövegekkel is előállni.

S: Esetleg említene párat a kedvenc írói, példaképei közül?

GÁ: Az általam ismert fantasy szerzők közül Neil Gaiman az egyik kedvencem – nagyon tetszik az a fajta (újra)mitologizálás, ami egyénivé teszi a prózáit és képregényeit. Philip Pullman  His Dark Materials (magyarul Az Úr sötét anyagai címet viselő) trilógiája teljesen lenyűgözött, nem tudtam letenni – még a magyar kiadás előtt került a kezembe, eredetiben olvastam. Ugyanakkor szégyenkezve be kell vallanom, hogy tulajdonképpen nem olvasok túl sok SF irodalmat, sőt, a vámpíros olvasmányokkal is igen el vagyok maradva, van mit bepótolnom. A kortárs, nem SF írók közül elsősorban az amerikai etnikai vagy faji kisebbséghez tartozó szerzők alkotásai fognak meg, élvezem, ahogy a domináns amerikai kultúrába beágyazzák saját gyökereiket: a történelmet, a vallást, a mitológiát, a másképp gondolkodást. Most, hogy ebbe belegondolok, talán nem véletlen, hogy épp ezek az írók tettek rám mély benyomást: én úgy tekintek a kortárs vámpírirodalomra, mint egy domináns nyugati narratívára, és ebbe szerettem volna beleépíteni saját kulturális gyökereimet. A magyar olvasók által is jól ismerhető szerzők közül a kínai-amerikai Amy Tan írásait példaértékűnek tartom.

S: Egyéb távlati elképzelések?

GÁ: Szeretném felnevelni a gyerekeimet tisztességesen, hogy megállják majd a helyüket, akármilyen vámpír- vagy zombibandával is kerüljenek szembe.

S: Milyen technikával készülnek az írásai? Készít jegyzeteket? A teljes történetet látja egyben az elején? Vagy időközben alakulnak az események és akár el is térhet a történet az első elképzelésektől?

GÁ: Az első kötetnek nagyon amatőr módon álltam neki, sokat tanultam a nehézségekből és a szerkesztési folyamatból. Levonva a kezdeti módszer(telenség) tanulságait, most már úgy ülök neki egy-egy kötetnek, hogy meglehetősen részletes szinopszist írok; ez sem szentírás, néha kicsit másképp alakulnak a dolgok, mint azt terveztem, bizonyos információk „kiszivárogtatása” nem épp olyan tempóban vagy sorrendben történik, ahogy azt eredetileg gondoltam, de a vázlat most már elengedhetetlen ahhoz, hogy jól átlássam a cselekményt és a problémás részeket. Írok jegyzeteket a karakterekhez és a világhoz is, igyekszem elkerülni az ellentmondásokat. Minél több a megírt szöveg, annál nehezebb minden információt fejben tartani, és annál könnyebb hibát elkövetni. A regényben hangsúlyos szerepet betöltő történelmi háttéranyaghoz is külön jegyzeteket használok.

S: Mi az, ami segít elmerülni Önnek az írásban? Kitűz-e maga elé célokat, jutalmakat? Motiválja magát valamivel vagy csak akkor ír, ha van ihlet?

GÁ: Ihlet általában van – inkább az időt hiányolom. Van családom két kisgyerekkel,  valamint egy főállásom. Mindkét helyen maximálisan igyekszem teljesíteni. A fennmaradó, gyakorlatilag nem létező időben írok (leginkább a takarítás rovására).  Az írás nem igényel motivációt – az írás szenvedély és jutalom; ez sarkall bizonyos egyéb  feladatok elvégzésére. Ha letudom a kötelező gyakorlatokat, akkor jutalmul engedélyezek magamnak egy kis fantáziálást.

S: Valami, amit még megosztana az olvasókkal, érdeklődőkkel?

GÁ: Bár többen úgy gondolják, főként a női olvasóközönségre számíthatok, remélem, a  férfi olvasók is ráharapnak Borira.

Bori története tehát folytatódni fog. Létezik azonban még egy előzménynovella, amely a  Démoni színjáték címet viseli. Ajánlom mindazoknak, akinek tetszett Bori története és azoknak is akik még nem olvasták a könyvet.

A Vámpírok múzsája című könyv kedvezményesen megvásárolható a Delta Vision Kiadó webboltjában.

Köszönöm az írónőnek a válaszokat

és köszönöm a Delta Vision Kiadónak, hogy közreműködött az interjú elkészítésében.

Posted in: 2012,Gaura Ágnes,interjú