Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. május 1., vasárnap

Várólista - 2016. április

Annak ellenére, hogy mostanában nem habzsolom olyan mértéktelenül a könyveket, mint korábban - leginkább időhiány miatt -, azért még mindig jó néhány történeten megakad a szemem. Vannak kifejezetten kísértést jelentő hónapok: az április mindenképpen ilyen. Bár a Könyvfesztiválnak már vége van - 23-án, szombaton magam is a tömeg egyik tagja voltam - úgy gondolom, hogy egyáltalán nem felesleges összefoglalni a szeszélyes április érdeklődésemre is számot tartó nyomdatermékeit.

A Delta Vision az idei Könyvfesztiválra hét újdonsággal kedveskedett az olvasóinak, és egy szép nagy standdal, amely csak úgy hemzsegett a sok gyönyörűséges és színvonalas kiadványtól. Engem igazán három kiadvány fogott meg a friss kínálatból, de mégsem mindegyik jött velem haza a Millenárisról.
Régóta várják már az olvasók Greg Keyes Hangakirály című történetét, amely A Tövis és Csont Országai-sorozat első része - igaz, hogy rögtön mindjárt két kötetben. Ráadásként két fajta kiadásban: az egyik kemény borítós, a belsejében térképpel, a másik puha kötésű, de a gerince valami zseniálisra sikerült. Ez utóbbiba bele is szerettem, és kemény kötés ide vagy oda, inkább a puha borítóst vettem meg.
Folytatódott Stina Leicht A tündevérűek és bukottak könyve sorozat második része, amelynek címe A fájdalom kék ege. Ezzel egyelőre még kivárok, mert még az első kötet is olvasásra vár.
Az előző évre vártam, de mostanra jelent meg Varga Csaba Béla regénye, A kígyó ölelése I. kötete, amely a Féregszív trilógia második része, illetve annak egyelőre csak a fele - kezd elég terjedelmessé válni ez a történet.

Az Agave Könyvek is részt vett az idei Könyvfesztiválon, az ünnep alkalmából pedig öt megjelenéssel kedveskedett az olvasóinak, amelyek között újra kiadásokat, valamint új kiadványokat is találunk - engem egyelőre két kötet érdekel a havi kínálatból.
Lev Grossman A varázslók trilógiájának harmadik kötete az egyik friss megjelenés ebben a hónapban, amelynek címe, A varázsló birodalma - a borítója pedig ezúttal is gyönyörű. Az első részt olvastam, de engem nem sikerült elvarázsolnia, a másodikat már beszereztem, de még tartogatom, ezzel pedig kivárok.
A horror és én furcsa viszonyban állunk: szeretem is a műfajt, de mégis ritka az a történet, amely igazán nagy hatással van rám. Amíg a thriller feszültsége könnyen magával ragad, addig a horrornál van egy határ, amikor a félelmetes annyira komoly és hatásos akar lenni, hogy aztán hamar átbillen nevetségesbe. Nick Cutter-nek A falka a második magyarul megjelent kötete, és bár még A mélységet sem olvastam tőle, a szemem rajta tartom mindkét kötet értékelésein.

A Fumax Kiadó igazán terjedelmes kiadványt jelentetett meg ebben a hónapban, amely állítólag még így is - a magyar kiadás közel 850 oldalával - a szerző legvékonyabb regénye. Kiről és melyik írásról is van szó? Neal Stephenson Seveneves - A hét Éva című művéről beszélek, amelynek műfordításáról, a kulisszatitkokról még egy beszélgetés is volt a Könyvfesztiválon - amelyet legnagyobb örömömre az ekultura.hu tv rögzített is, így nem maradtam le róla.
A Fumax Thriller sorozat negyedik kötete lett a kiadó másik friss megjelenése, Scott Hawkins Az Égett-hegyi könyvtár című regénye. A külföldi borítója nekem sokkal jobban tetszik, mint a magyar, de úgy is a beltartalom lesz majd a lényeg - éles szemmel figyelem az értékeléseket.
China Miéville az a szerző, akitől eddig keveset olvastam, de az össze magyarul megjelent könyve a polcomon sorakozik - és ha nem az Agave Könyvek, akkor a Metropolis Media jelentet meg tőle egy regényt. Az idei friss kiadvány, a Vastanács, az Új-Crobuzon sorozat befejező része. Tutira kell majd, de egyelőre még ráér - még az első két rész is olvasásra vár.

Naomi Novik neve leginkább a Temeraire sorozat miatt lehet ismerős a magyar olvasóknak, most mégis egy önálló regénye jelent meg a GABO Kiadó gondozásában. A Rengeteg műfajában és stílusában is kicsit más, mint a szerző eddigi - magyarul megjelent - írásai, ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar kiadás gyönyörű lett.
Sok kiadó jelentet meg mostanában kezdő magyar szerzőktől írásokat, köztük az Athenaeum Kiadó is. Virág Emília Sárkánycsalogató című regényének a borítója és a fülszövege is figyelemfelkeltő, de a legmeggyőzőbbek a értékelések, amelyeket eddig olvastam - mindegyik kiemeli a történet humorát. Figyelek, nagyon figyelek, és ha végül meggyőzött, akkor majd lépni is fogok vásárlás ügyben.
A Könyvmolyképző Kiadó évek óta ígérgeti és most végre - talán a sorozat filmváltozatának hatására - megjelent Diana Gabaldon Az utazó című - eléggé terjedelmes - regénye, amely az Outlander sorozat harmadik kötete. A mérete miatt a regény két kötetre bontva jelent meg.
Leigh Bardugo Siege and Storm - Ostrom és vihar című regénye a Grisa trilógia második kötete. Az első tetszett is, meg nem is - lehetett volna sokkal jobb is, ha kevesebb benne az öltözködés, tükör előtt illegetés és a nyekergés. Kíváncsi vagyok rá, hogy kinőtte-e gyerekbetegségeit a történet, mert a világa és a hangulata egyébként tetszett.
Kim Harrison Rachel Morgan sorozatának első része annak idején - jó régen - már megjelent magyar nyelven egy másik kiadó gondozásában, de aztán a kötetet nem követték annak folytatásai. Aztán újra megjelent a Dead Witch Walking - Boszorkányfutam címen az első rész, majd ismét hosszú hallgatás következett. Végül ebben a hónapban csak a nyomdába, majd az olvasók kezébe került a sorozat második kötete, amely a The Good, the Bad, and the Undead - A jó, a rossz és az élőhalott címet kapta. Úgy néz ki, hogy ezzel megtört a jég, amely eddig jellemezte ennek a sorozatnak a magyar kiadásait - talán egyszer a végére is érünk majd a jelenleg tizenhárom részes regényfolyamnak.

Ennyi volt tehát az április, de a májusi megjelenések is elég kecsegtetőek, aztán pedig következik majd a könyvheti megjelenés dömping.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons