Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. november 29., kedd

Várólista - 2016. november

Ez már az év végi hajrá hónapja: a dömpingszerű könyváradaté, amikor izzanak a nyomdagépek, naponta érkeznek újabb és újabb hírek a várható megjelenésekről. Mit tesz ilyenkor a megszállott könyvmoly? Egész nap a képernyőt, a különböző kiadók és online könyves áruházak oldalait böngészi, lesi az előrendelős és egyéb akciókat, valamint a pénztárcáját vizsgálgatja és próbálja összeegyeztetni a kínálatot a lehetőségeivel. A nézelődés nem kerül pénzbe, bár az is igaz, hogy növeli a sóvárgás mértékét. Nézzük is akkor, hogy a novemberi megjelenések közül mely kiadványokon akadt meg a tekintetem. Azt azért elárulom, hogy én magam nem csak nézelődtem, de bizony vásároltam is - nem is keveset. Azt, hogy számotokra melyik könyv okoz majd leküzdhetetlen sóvárgást, Ti döntitek el - én csak a kínálatból válogattam -, de biztosan van a felsorolásban olyan, amely a karácsonyfa alá kívánkozik.

Hatalmas meglepetést jelentett a számomra, hogy az Európa Kiadó hosszú idő után folytatja Felix J. Palma Viktoriánus-trilógia sorozatát, amelynek második kötete Az ég térképe. Persze úgy mondom ezt, mintha az elsőt már olvastam volna...
Anne Rice is egy olyan szerző, akinek könyveit kedvelem, bár ritkán olvasom - hangulat kell hozzá. A Farkasok ajándéka nem a megszokott vonalat képviseli, vámpírok és boszorkányok helyett ezúttal az alakváltók állnak a középpontban, bár a stílus - gondolom - továbbra is a megszokott. A regényt a Szukits Kiadó hozta el a magyar olvasók számára.
A GABO Kiadó megjelenései - főleg az SFF oldalon - mintha kicsit visszafogottabbak lennének, mint egy évvel ezelőtt. Sebaj, mert az egyik lényeges és nagyon várt könyv már a könyvesboltokban várja a vásárlókat. Katherine Addison A koboldcsászár című regényéről mindenhonnan csak pozitív véleményeket hallottam, nálam ez a tutira kell könyv kategória - már beszerzés alatt.


Továbbra is imádom az Agave Könyvek pontos és előrelátó tervezését, valamint korrekt tájékoztatását - példaértékű mindkettő. Ahogy a könyveik között is találok mindig a stílusomnak megfelelőt. Neil Gaiman-től ezúttal egy non fiction válogatás kerülhet a karácsonyfa alá, amely a Kilátás az erkélyről címet kapta. Stephenie Meyer hosszú ideig hallgatott és közben megújult, a romantikus regényeket maga mögött hagyva A vegyész című történetben ezúttal egy titkosügynökről írt, aki a saját megbízói elől menekül. Azért vannak fenntartásaim a pálfordulással kapcsolatban, de az esélyt mindenkinek meg kell adni,

John Scalzi Vének háborúja című sorozata egyenlőre lezárt, de a képet azért mindig lehet színesíteni, a Vének történetei és más írások pont ezt a célt szolgálja.
A Fagyos halál nem más, mint Anita Blake, a vámpírvadász huszonnegyedik kalandja, amely legalább olyan vaskos darab, mint a Ragály című kötet. Remélem, hogy Laurell K. Hamilton ezúttal nem esik a saját maga által épített csapdába és élvezetes regényt sikerült összehoznia. Említésre érdemes még, hogy a következő kiadással beérjük az eredeti nyelvű megjelenéseket - hacsak addig nem készül újabb történet.
Némileg szkeptikus vagyok a PC játékokból készült regényekkel kapcsolatban, mert eddig csak csalódásban volt részem - megmérettek és kevésnek találtattak. De Adam Christopher Dishonored - A képmások ura című regénye állítólag más, mint a többi hasonló kötet, mert ez nem a játék szövegesített verziója, hanem egy különálló kaland. Az pedig, hogy a fordító nem csak nekiesett a szövegnek, hanem előtte megismerte a játékot is, külön elismerést érdemel - már ezért is érdemes bizalmat szavazni ennek a kötetnek.

Mit is mondhatnék, a Könyvmolyképző Kiadó hozta a szokásos formáját, vagyis hosszas hallgatás - vagy engem nem érdeklő megjelenések után - karácsonyra elárasztotta a nyomdákat és a könyvesboltokat - szó szerint. Puffogok, de attól még örülök, mert rengeteg sorozatfolytatás is érkezett ezzel a dömpinggel.
  • Susan Ee csodaszép borítójú és belső tartalmát tekintve is érdekes trilógiája - a Penryn és a végítélet - a befejezéséhez érkezett, End of Days - A vég napjai végre a boltokba került.
  • Tammara Webber Sweet - Édesem című regénye kötelező vétel, mert a szerző korábban már meggyőzött arról, hogy érdemes pénzt áldoznom az írásaira. Ez a regény A szív körvonalai sorozat legújabb tagja.
  • Egy kockás has a borítón mindig nyerő - vagy nem. Elle Kenedy The Deal - Az üzlet című regényének borítója olyan tizenkettő egy tucat jellegű, a fülszövege elképesztően klisés, viszont a kivitelezés - megbízható vélemények szerint - jól sikerült. Egy próbát megér - aztán lehet hogy egy üzletkötést is.
  • Katie McGarry jó érzékkel és a minőséget tartva tálalja a fiatalok problémáit. A Take Me On - Kísérj el című regény a Feszülő húr sorozat legújabb darabja.
  • Julianne Donaldson stílusát sokat megkedvelték az Edenbrook című regényét olvasva. Blackmoore című írása ugyan kicsit ifjúságira sikerült, de végül is a kor és a közeg sok mindent meghatároz. Majd idővel kiderül, hogy felére a történet az elődjéhez.
  • Luxenek helyett ezúttal az arumok kerültek a főszerepbe. Hunter, az arum harcos és Serena, az ember nő már feltűntek egy korábban megjelent Jennifer Armentrout regényben, az Obsession - Függőség ezúttal az ő történetüket meséli el. Ezzel a történettel a kiadó újabb kategóriát vezetett be, ezúttal a Zafír pöttyöt köszönthetjük a mindenféle színű pontok és jelölések hosszú sorában. Ez a kategória fogja képviselni a "felnőttebb" olvasóknak való fantasy és urban fantasy köteteket.
  • A második kötethez képest ez a rész elképesztő gyorsasággal jelent meg. Kim Harrison Every Which Way But Dead - Bárhogyan, csak holtan ne című regénye a Hollows sorozat harmadik kötete - egy jó kis urban fantasy sorozat újabb darabja.
  • Sarah J. Maas azon szerzők közé tartozik, akik írásai iránt elvesztettem az érdeklődésem, mert a szereplői a kelleténél többet nyafogtak és illegették magukat a tükör előtt. A Court of Thorns and Roses - Tüskék és rózsák udvara mégis felhívta magára a figyelmem. Az tuti, hogy mielőtt belekezdenék a sorozatba, megvárom a megbízható tesztelőim véleményét. Csak csendben megjegyzem, hogy ez a kötet is Zafír pöttyös.
Azt hihetnénk, hogy ezzel vége a felsorolásnak, de nem - mondom én, hogy elárasztották a könyvesboltokat a Könyvmolyképző Kiadó megjelenései. 
  • Az idei év nagy meglepetése és egyben várva várt megjelenése Kevin Hearne Tricked - Átverve című regénye, amely A Vasdruida Krónikái sorozat negyedik kötete. Várni kellett rá egy darabig, de végre megjelent.
  • Brent Weeks jellemzően csak féltéglát tud írni - vagy grafomán vagy kilóra ír. A Tört szem a Fényhozó sorozat harmadik része - van mit pótolnom, mert én még csak az első köteten vagyok túl.
  • Hannah Kent Rekviem egy gyilkos asszonyért című regénye az Arany pöttyös kiadói sorozaton belül jelent meg és a fülszövege alapján érdekesnek tűnik, magában hordozza a különleges élmény ígéretét.
  • J. A. Redmerski-t  A soha határa óta nem tudom feledni, mert véleményem szerint a kategóriáján belül valami különlegeset alkotott. Örülök neki, hogy folytatódnak az írásai magyar nyelvű megjelenései. A Megölni Sarait valami másnak tűnik, mint a korábbi történetei és engem nagyon érdekel, hogy az érzelmekkel és a szavakkal mesteri fokon játszó szerző ezúttal mit hozott össze.
A végére hagytam a könnyedebb, de annál pikánsabb műfaj képviselőit. 
  • Lauren Blakely Kőkemény című regénye azért keltette fel a figyelmem, mert pasi szemszögből íródott és már a fülszövegéből is süt az a pimasz stílus, amelyet annyira kedvelek. Remélem, hogy nem fogok csalódni. A kötet egy sorozat nyitó darabja, amelyet a Művelt Nép Könyvkiadó - továbbra is ellentmondást érzek a név és a tartalom között - hozott el a magyar olvasóknak.
  • Végre hallatott magáról a Lilith Könyvek és végre megjelent a Gyönyörű rohadék sorozat harmadik darabja,  Christina Lauren Gyönyörű játékos című regénye. A borító továbbra is visszafogott, de remélem, hogy az oldalakon legalább ugyanannyi a szenvedély, mint az előzménykötetekben.
  • A paranormális romantikusok is kezdenek életre kelni tetszhalál állapotukból - erről majd később egy másik posztban bővebben elmélkedni fogok. Bár a sorozatot nem olvasom - Mi a véleményetek? Kellene? -, de a borítón megakadt a szemem: igéző és csodaszép. J. R. Ward Birtoklás című regényét, amely a Bukott angyalok sorozat ötödik kötete, az Art Nouveau Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.
Bőséges kínálat, hosszú poszt. De az tuti, hogy van miből választani. De karácsonyig nincs megállás, ezért továbbra is érdemes figyelni az újabb megjelenéseket, a boltokba kerülő könyveket.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons