Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. február 19., hétfő

Mia Sheridan: Archer's Voice - Archer hangja (A szerelem csillagjegyében 4.)

Vannak könyvek és a sorozatok, amelyeket folyamatosan figyelemmel kísérek, de nem lépek a beszerzés felé, amíg úgy nem érzem, hogy valaki meggyőzött arról, érdemes lenne. A kezdeti bizalmatlanság végül általában igazolást nyer és utólag nagyon büszke vagyok magamra, hogy nem rohantam a boltba a kötetért. Ez a sorozat mindkét - egymással ellentétes - állítás ékes példája. Követendő mintaként szolgál a meggondolt beszerzésekhez és arra is keserűen emlékeztet, hogy mi az eredménye annak, ha néhány véleménynek hitelt adva mégis engedek a vásárlásnak. Miért is? 

Mert a sorozat kezdő kötetei esetében folyamatosan olyan véleményekbe botlottam, ahol azt taglalták, hogy a szerző csodálatosan fejezi ki ugyan az érzelmeket, de nagyon rosszul sikerült a magyar fordítás és még nyomokban sem adta vissza a stílust, az élményt. Kerültem is nagy ívben ezeket a történeteket, már csak azért is, mert voltak páran, akik nem csak a fordítást, de a sztorit, a karakterfejlődést és minden mást is kritizáltak. Aztán kezdtek befutni a negyedik kötettel kapcsolatos előzetes vélemények, amelyek már nem húzták le a fordítást, amelyek előre jelezték, hogy ez a legjobb rész a sorozatból, hogy a szerző milyen meghatóan, szívhez szólóan írt az érzelmekről és persze ez a kötet a többitől függetlenül is olvasható. Nosza, gondoltam, belevágok. Elég nagy pofára esés és csalódás lett a dologból.

Értékelés: 6 pont a 10-ből (de csak Archer múltja
és karakterfejlődése miatt)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 402 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Archer's Voice
Sorozat: A szerelem csillagjegyében
Előzmények:
1.) Leo
2.) Leo's Chance - Leo esélye
3.) Stinger - A Skorpió fullánkja
Műfaj: romantikus, new adult
Miről is szól a történet? Egy lányról, aki elmenekült az otthoni problémái elől egy olyan helyre, ahol utoljára töltött el boldog napokat a családjával, ahol ő az idegen, akinek senki sem ismeri a múltját és ahol új életet kezdhet, de legalább megpihenhet egy kicsit, mindenkitől távol rendezheti a gondolatait. Pelion pont ilyen helynek tűnik. Meg egy fiúról, akinek az életében egyik tragédia követte a másikat, aki eddigi éveit a világtól elzártan töltötte és akit senki sem képes megérteni, de az esetek többségében még észrevenni sem. Ők ketten, az idegen lány és a hang nélküli, zárkózott fiú találkoznak, azonban még hosszú utat kell megtenniük addig, amíg megnyílnak a másik felé és kölcsönösen begyógyítják a másik sebeit - miközben a sajátjuk is beheged.

Nem szándékom nagyon elmélyedni az elemzésben, ezért inkább maradok a felsorolás szerű bemutatásnál. Nézzük tehát...

Ami működött:
  • A regény tényleg külön olvasható a sorozat többi részétől. Még csak utalás sem történt a korábbi részekre vagy azok szereplőire, szóval ez egy teljesen különálló történet.
  • Az alapsztori nagyon megható: egy sokat vesztett és zaklatott lány, egy szintén veszteségekkel teli életet maga mögött tudható, a kisváros lakói által megbélyegzett, néma fiú. A sztori nem túl cselekményes, gyakorlatilag semmi csavar nincs benne, de attól még működik, többé-kevésbé sikerült fenntartania a folyamatos érdeklődést.
  • Archer karakterfejlődése példaértékű: a zárkózott és keserű fiú lassanként megnyílik, felfedezi az élet apróságait, az érzelmek sokféleségét, egyre többet ér el, egyre messzebbre merészkedik és végül teljes értékű, boldog emberré válik. Csodálatos volt ez a folyamat. 

Amiket kifogásoltam a történetben (ez hosszabb lista lesz):
  • Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ahol ennyi véletlen dolog halmozódott egymásra, illetve ennyi eltúlzott reakció szerepelt. Igen, tudom, hogy minden a regény kedvéért, a feszültségkeltés érdekében történt, de akkor is sok volt ez a jóból. Erre a legjobb példa Bree, aki merő véletlenségből "beszélte" a jelnyelvet, pedig az egész kisvárosban nem akadt még egy ember, aki erre képes lett volna. Az eltúlzott reakciókra a legjobb példa Bree fejvesztett menekülése a szülővárosából, a város lakóinak reakciója egy árva gyerekkel szemben, Archer hisztije, amikor fél napig nem tudja elérni Bree-t telefonon, ellenben ő maga hónapokra eltűnik úgy, hogy életjelet sem ad magáról. De ezeken még túl is tudtam lépni, mert ha a feszültségkeltés érdekében szükség van a drámára, akkor szükség van rá.
  • Amit már nehezebben fogadtam el, az a szerző stílusa: lényegében csak elmondta a történetet, ledarálta a nagy részét. Nem volt képes arra, hogy elérje, teljes mélységében át is éljem az egészet, mert teletűzdelte fölösleges jelenetekkel, leírásokkal. Lehet, hogy Mia Sheridan csodálatosan fejezi ki az érzelmeket, de nálam ez a különleges képessége nem igazán jött át. Nem sikerült ráakadnom arra a mélységre, ami ehhez szükséges.
  • Ebben az is közrejátszott, hogy végtelenül idegesítettek bizonyos jelenetek, amelyek annyit ismétlődtek, hogy a végére nagyon elegem lett belőlük. Ilyen volt például Bree állandó zuhanyozása és hajszárítása, a kedvenc - ilyen vagy olyan színű - ujjatlan topjának, sortjának részletes leírása. Nem értettem, hogy miért volt szükség minden egyes alkalommal ezek kihangsúlyozására, mert ettől lett olyan monoton, "csak elbeszélem" jellegű stílusa a regénynek.
  • Ugyanígy jártam a flip-flop papuccsal is. Édes istenem, mennyiszer láttam leírva, hogy Bree kereste és felvette azt a papucsot - megszámolni is sok lenne a szövegbeli előfordulást. De csak  és kizárólag a flip-flop papucs volt a lényeg, mert amikor ősziesre fordult az idő és más lábbeli került elő, arról már nem esett ennyi szó. Pedig Bree-nek biztos volt fűzős vagy bebújós cipője, esetleg szőrős csizmája is, de ezek valahogy nem voltak olyan lényegesek. Valószínűleg bennem van a hiba, de nem sikerült felfognom a flip-flop papucs történetben játszott kiemelkedően fontos szerepét.
  • Kifejezetten élveztem volna egy váltott nézőpontot, de az amit kaptam csak annak volt nevezhető, de lényegében nem volt az. Nagyon nem. Archer nagyon kevés fejezetet tudhatott magáénak Bree-hez képest és azok is leginkább a fiú gyerekkorának eseményeit igyekeztek bemutatni, megismertetni. A többi esetben csak azért használta a szerző a váltott nézőpontot, mert nem tudta megoldani, hogy néhány kanyarban miként is haladjon tovább a történet és ez volt a legegyszerűbb megoldás, ezért ezt alkalmazta. Úgy gondolom, hogy némi írói technikával lehetett volna ez sokkal jobb is, talán sikerült volna összehozni azt az igazi váltott nézőpontot - a regénynek jót tett volna, az tuti.
Szóval úgy voltam vele, hogy elolvastam, de annyira nem élveztem. Azért ennél sokkal, de sokkal jobbra számítottam az előzetes vélemények alapján. Ennek a regénynek egyáltalán nem sikerült meggyőznie arról, hogy Mia Sheridan olyan csodálatosan és áthatóan képes kifejezni az érzelmeket, mert olvastam már ennél sokkal jobbat is. Ráadásul azokban a regényekben az érzelmek kifejeződései közötti szövegrészek is színvonalasak, tartalmasak és átélhetőek voltak, nem pedig "kitöltöm a hézagot, eldarálom a napomat" jellegűek. Nem, még véletlenül sem akarom megismerni a sorozat korábbi köteteit, ha ez a legjobb mind közül. Írói fejlődés ide vagy oda, ez volt ez első és egyben utolsó regény, amit Mia Sheridan-től olvastam. Annyi jó könyv van és egyre kevesebb az erre fordítható időm, így inkább kihagyom a többi flip-flop papucsos, kedvenc ujjatlan topos, farmersortos, zuhanyozós és hajszárítós végtelenített leírást, az álca váltott nézőpontokat.


Ui: Ha valakinek szüksége lenne egy egyszer olvasott, de jó állapotú (puha borítós) könyvre, akkor keressen meg, biztosan meg tudunk egyezni egy mindkettőnk számára jutányos árban. (De azt már most előre közlöm a budapestiekkel, hogy a főváros területén történő személyes átvétel nem megoldható.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons