Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. szeptember 29., hétfő

Várólista - 2014. szeptember

"Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem." No persze, nem az egyre hidegebbre forduló időjárásnak, az esős napoknak és a gyengülő napsugaraknak örülök ennyire, nem ezeket értékelem ebben az évszakban, hanem bizony az őszi könyvmegjelenéseket, mert azokból - legnagyobb örömömre - rengeteg van. Még több is, mint amennyit az átlag könyvolvasó ember pénztárcája elvisel, illetve amennyi olvasás a normál halandó idejébe belefér. Itt az ideje, hogy megnézzünk miféle nyalánkságokat kínálnak számunkra a kiadók. Természetesen ebben a hónapban is csak a biztos megjelenéseket válogattam össze.

A sci-fi, mint műfaj nagyon felkapott mostanában, egyre és másra jelennek meg az újabb és újabb kötetek. Az Agave Könyvek kifejezetten élen jár a sci-fi történetek megjelentetésében. A kiadó ebben a hónapban Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának befejező részét, a Fantomfény című regényt, valamint egy új szerző, Pierce Brown Vörös lázadás címet viselő, sorozatkezdő kötetet hozta el a magyar olvasók számára. Az egyik könyv beszerzés alatt, a másik a kívánságlistámon. Kell ennél több?
A Fumax Kiadó is nagyon igyekszik, ennek köszönhetően olvashatjuk Andy Weir A marsi című történetét, amelyről eddig csak nagyon jókat hallottam. A könyv szintén beszerzés alatt - meggyőztek az értékelések.

Krimi és thriller terén is bőséges a kínálat ebben a hónapban. A Jaffa Kiadó Luke Delany Hideglelés című könyvét jelentette meg, az Alexandra Kiadó A.S.A. Harrison Halálos hallgatás című történetével jelentkezett, amely a fülszövege alapján számomra egyébként hasonlít - az általam is nagyon kedvelt - Holtodiglan című regény cselekményére. Mindkét könyv érdekel, az olvasás során pedig majd kiderül, hogy beigazolódtak-e a megérzéseim. 
A Metropolis Media az elmúlt évben adta ki Valerio Evangelisti Eymerich-sorozatának első részét. Az Indulj, Inkvizítor! nem részesült éppen kedvező fogadtatásban az olvasók részéről, de úgy néz ki, hogy a második kötet, az Örökké élj, Inkvizítor! már sokkal kecsegtetőbb, összeszedettebb, érdekesebb és ígéretesebb. Még az is lehet, hogy belekezdek ebbe a nem éppen rövid sorozatba.

A komolyabb műfajok után áldozzunk a romantikának is némi figyelmet. A választék ezen a téren is pazar, részemről csak azokat a köteteket válogattam ki, amelyek felkeltették a figyelmem. Ebben a hónapban inkább a YA kategória kötetei kerültek a könyvesboltok polcaira, illetve érhetők el a kiadók webáruházaiban.
Az Athenaeum Kiadó egy sorozat kezdő kötetével, Rachel van Dyken Egyetlen című regényével jelentkezett. Egyelőre még csak szemezgetek a kötettel, de még bármi megtörténhet.
A Maxim Kiadó egy eddig még önálló kötetet, valamint sorozat kezdő részt, illetve folytatást is megjelentetett. David Levithan Nap nap után című regényének eddig még nincs folytatása, Robin LaFevers Dark Triumph - Sötét diadal című története a Halál szépséges szolgálóleányai sorozat második része, Claudia Gabel - Cheryl Klam Káprázat című regénye pedig egy új sorozat kezdő kötete. Mindhárom kötet a Dream válogatás része. Az első regény a kívánságlistámra került, a másodikat biztosan olvasni fogom, a harmadikkal még kivárok, mert már eddig is túl sok sorozatba kezdtem vele és mostanában valamivel megfontoltabb, óvatosabb vagyok.
A Könyvmolyképző Kiadó várható megjelenéseit követni már-már képtelenség a számomra és a lista egyre kuszább, egyre átláthatatlanabb, ahogy folyamatosan tolódnak a korábban beígért megjelenési időpontok - és akkor még ott van az, hogy valami csak a kiadónál, valami pedig már a boltokban is kapható. Kész káosz... Az ígéretekhez képest nem igazán volt aktív a kiadó a honapban - mármint a megjelenések szempontjából. A két megjelent kötet közül Molly McAdams Taking Chances - Kétesélyes szerelem című regényét választottam, bár az eredendően szerelmi háromszöghöz kapcsolódó téma miatt azért még kivárok, majd később eldöntöm, hogy egyáltalán kell-e nekem ez a regény, vagy inkább még sem. A könyv egyelőre csak a kiadó webshopjában vásárolható meg, a boltokba majd október 24-én fog kerülni.

Végül is bőven van miből választani. Érzéseim és előzetes információim szerint a jövő hónap is hasonlóan jónak ígérkezik, mert már most van jó néhány megjelenés, amely miatt erősen rángatózik a klikkelőizmom. :)



2014. szeptember 25., csütörtök

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset (Thursday Next 1.)

Kölcsönben volt nálam a könyv, és még így is nagyon sokáig várta a polcon, hogy végre a kezembe vegyem, de ez még véletlenül sem ennek a jópofa történetnek a hibája. Bár kedvelem a kosztümös regényeket, de csak mértékkel fogyasztom őket. Tudom, tudom... most bőszen forgatjátok a szemeteket, hogy de ez nem is egy olyan elbeszélés, amelyről az előző mondatomban említést tettem, hanem teljesen más. Igen, tudom, hogy elég makacs és kemény fejű vagyok, ha arról van szó, hogy valamit már eldöntöttem magamban. Hogy akkor miért és hogyan vettem rá magam mégis az olvasásra? Egyszerűen elszégyelltem magam, hiszen már éppen itt volt az ideje annak, hogy visszaadjam a könyvet a gazdájának és jogos tulajdonosának (köszönet a türelmedért @Szirmocska), egy beleolvasás erejéig a kezembe vettem, majd pedig... egész egyszerűen benne ragadtam a történetben.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Láva Könyvkiadó
Kiadás éve: 2008.
Terjedelem: 382 oldal
Borító ár: 2.980 ,- Ft
Sorozat: Thursday Next
Újabb kiadás: Cor Leonis Kiadó (2013.)
Folytatás: Egy regény rabjai
(Cor Leonis Kiadó, 2013.)
Műfaj: alternatív történelem, krimi, humor
Ez egy másik, párhuzamos jelenkor, a 20. század egy meglehetősen különös és abszurd verziója, ahol létezik, illetve mindennapos az időutazás, ahol a háziállatok kihalt állatfajok klónozott példányai, valamint ahol hamisítják a verseket és egyéb irodalmi műveket. Thursday Next egy irodalmi mesterdetektív, azaz egy irodetes, aki rendszeresen a hamisítványok nyomába ered, ezúttal azonban élete eddigi legnagyobb kihívásával találja magát szemben. Eltűnik egyik kedvenc regényének, Charlotte Bronte Jane Eyre című művének eredeti kézirata, aki eltulajdonítja ezt az értékes ritkaságot, nem más, mint Acheron Hades, a zseniális, de gátlások nélküli bűnöző. A kézirat mellett még egyéb találmányoknak is lába kél, és az olvasók egyszer csak azt veszik észre, hogy a regény hősnője már nem is szerepel többet a történetben. Ha nincs hősnő, akkor nincs regény sem, szóval nincs más lehetőség: ide irodetes kell, ide Thursday Next kell!
"Mintegy száz év óta megmagyarázhatatlan kölcsönhatás tapasztalható a fantázia szülte művek és a valóság között."
Valamiért nagyon tartottam ettől a történettől, valamiért nagyon nem akartam olvasni, úgy éreztem, hogy nem fog nekem tetszeni. Csak beleolvasok, gondoltam... aztán jól benne ragadtam. Mert egyébként ez a regény könnyen képes eme nem mindennapi tett kivitelezésére - csak úgy belekóstolsz a történetbe, aztán már csak azt veszed észre, hogy egy dodó a házi kedvenced, hogy teljes mértékben elfogadod ezt a fura világot, sőt még vágyódsz is benne élni, hogy elfehéredett ujjakkal szorítod a lapokat, annyira szurkolsz a kicsit hibbant, de nagyon szimpatikus és kellően talpraesett főszereplőnek (akiről korábban természetesen úgy gondoltad, hogy utálni fogod). Ami viszont a legfontosabb: nyúlkálsz a történetben olyan sokat emlegetett eredeti regény után, mert már nagyon régen olvastad, és meg vagy győződve róla, hogy ott mintha másként zajlottak volna az események.
"Az átlagos felnőttek nem szeretik, ha a gyerekek olyan dolgokról beszélnek nekik, amelyektől megfosztja őket a saját elméjük szürkesége."
Ha már így felemlegettem a Jane Eyre történetét, akkor bizony azt sem hagyhatom ki, hogy jó ha az olvasó kellő ismeretekkel rendelkezik az eredeti regényt illetően, mert akkor lehet igazán értékelni az ebben a kötetben játszódó cselekményt. Thursday szinte kilátástalannak tűnő küzdelmet folytat azért, hogy mindenki abban a formájában ismerhesse meg a művet, amilyennek a szerzője megálmodta. Hmm... Bevallom, hogy én inkább azért izgultam, hogy miként lesz abból a "csökevényből", amit a regényben emlegetnek, az a cselekmény és végkifejlet, amit én korábban már olvastam, valamint azt sem tarthatom magamban, hogy tetszett, ahogy Fforde ezt a változást megoldotta, kifejezetten ötletesnek találtam. 
"A valóságot a fiktív dolgoktól elválasztó határ nem olyan szilárd, mint hinnénk. Némileg olyan, mint a befagyott tó jege: emberek százai kelnek át rajta, aztán egyik este egy ponton elvékonyodik, majd beszakad, és valaki eltűnik a jég alatt; másnap reggelre megint befagy a lyuk."
Nagyon sok eredeti gondolatot tartalmaz ez a miénkhez hasonlító, de részben mégis más fizikai törvényeknek engedelmeskedő világ. A mindennapi történéseket, eseményeket jó érzékkel csavarja ki az író és hoz létre egy olyan univerzumot, amelyben jó és egyben érdekes is lenni. Az időutazás miatt az események eléggé megkavarodnak, sok az oda nem illő, az adott helyzetben még értelmezhetetlen pillanat, viszont imádtam az ilyen szituációkból adódó félreértéseket, bonyodalmakat - bár az is igaz, hogy néha meg a szívem facsarodott belé.
"Mindenki követ el hibákat az életben, egyesek többet, mások kevesebbet. Feltűnést csak azok a hibák keltenek, amelyeknek az árát emberéletekben számolják."
Kedveltem, hogy a humor olyannyira elemi részét képezi a történetnek, hogy el sem tudnám képzelni nélküle sem a szereplőt, sem pedig az eseményeket. A poénok mellett bőven kijut az akciókból, a hihetetlen jelenetekből és helyzetekből, valamint nem nélkülözi a történet a romantikus érzelmeket sem - persze ezt is amolyan kifacsart, kitekert verzióban, mert ebben a történetben másra nem is számíthatunk.

A regény újabb kiadása
(Cor Leonis Kiadó, 2013.).
Nagyon szerettem ezt a regényt... majdnem végig, vagyis inkább olyan nyolcvan százalékig, aztán úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit túlnyúlni az általam igényelt terjedelmen és bevallom, hogy picit idegesített is, hogy minden aprócska szálat le akar zárni a szerző. Igaz, hogy a történet így lett teljesen kerek és egész, de azért nem bántam volna, ha valamivel hamarabb van vége, mert így úgy éreztem, mintha több vége lenne a történetnek. (Legutoljára az Ausztrália című filmmel jártam így, amikor legalább három alkalommal gondoltam, hogy most már főcímzene fog következni, de aztán mégsem az jött.) Szóval most is valami hasonló érzésem volt, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy egyes lezárásoknak  - a nyilvánvaló párhuzamok miatt - ebben a regényben van a helye.

Egy szó, mint száz, már nem tartok ettől a regénytől, maradéktalanul meggyőzött. Sőt, ha a kezembe kerül a folytatás, akkor bizony arra sem mondok nemet, mert kellemes meglepetésben volt részem, nagyon jól szórakoztam és mindenkinek ajánlani tudom, aki pár órára ki akarja zárni a külvilágot és jól akarja érezni magát.


2014. szeptember 22., hétfő

B. B. Vayk: A vízgömb (A fekete láng ura 1.)

Van egy magyar szerző, aki sokkal, de sokkal ismertebb az óceán másik partján, mint idehaza, kicsi országunkban: ő nem más, mint B. B. Vayk, vagyis Vanyik Beatrix. A három nyelven beszélő, korábban okleveles közgazdászként dolgozó, jelenleg pedig két gyermekét nevelő anyuka, az őt gyermekkora óta foglalkoztató világot vetette papírra a saját alvásidejéből elrabolt, illetve a csemeték pihenőideje alatti nyugalmasabb órákban. A hobbiból, kikapcsolódásként írt történet a férj kezébe került, aki élvezettel olvasta az oldalakon megelevenedő cselekményeket, mígnem végső döntésként a kezébe vette az irányítást: az írás kikerült az asztalfiókból, először a hazai, majd pedig a tengeren túli könyvesboltok kínálatában jelent meg a tetralógia első kötete.
A Readers Favourite, az egyik legrangosabb amerikai szervezet egyik tagjának kritikája alapján, a magyar regény jogosulttá vált a borítón feltüntetni a Readers Favourite öt csillagos pecsétjét. A Hollywood Book Festival pedig, amely a filmes alapanyag szempontjából is értékeli a regényeket, a rangos Honorable Mentions kategória egyik nyertesének nevezte A fekete láng urát. A hollywoodi díjátadóra 2014. július 26-án került sor.
Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 484 oldal
Borító ár: 2.800 ,- Ft
Folytatás: Tűzfehér
Műfaj: ifjúsági fantasy

Előttem sem volt ismeretlen a regény, mert már a hazai megjelenésekor - 2012-ben - felfigyeltem a kötetre, de ahogy az lenni szokott, elsodortak az események, és bár továbbra is érdekelt a történet, ennél tovább nem sikerült az ismerkedésben eljutnom. Azonban idén nyáron - némi közvetítéssel és kanyarral - eljutott hozzám egy felkérés, majd pedig a könyv dedikált példánya, beütemeztem az olvasást, a regényről alkotott véleményem pedig a következőkben olvashatjátok.

Különös, kissé mesebeli világba léptem be, amikor kinyitottam a könyvet és belemélyedtem az olvasásba. A történet akkor játszódik, amikor a Természet Erői még a földön járnak, gyakran felbukkannak az emberek között, akik tisztelettel tekintenek az életükben fontos szerepet betöltő elemek megtestesülésére. A Természeti Erők működését a saját törvényeik szabályozták és bizony nem mindegyikük viseltetett jóindulattal a másik, illetve a Föld lakói iránt. Közülük a leggonoszabb Tűz, aki azzal, hogy elrabolja Víz legféltettebb kincsét, a Vízgömböt, felborítja a Természeti Erők ősi egyensúlyát, pusztulásra ítéli az emberek világát, tettének következményeként pedig újra fellángol a két elem közötti ősi háború.

Robert Ground egy egyszerű, de kalandvágyó fiatalember, akinek nyugalmas életét a sarkaiból forgatja ki a családja ellen irányuló támadás, melynek folyományaként nem marad más választása, mint útra kelni és válaszokat találni az őt foglalkoztató kérdésekre. Küldetéséhez társak is csatlakoznak: az uránál kegyvesztetté vált tűzfajzat lány, egy fermad, illetve egy esőparipa. Robert és társai különös kirándulást tesznek a Természeti Erők több országában, néhol segítséget kapnak, máshol gátolják őket a tervük végrehajtásában, de egy valami minden esetben fennáll: hihetetlen kalandokban van részük, közben pedig maguk is változnak, a körülmények alakítják a jellemüket.

Tűz és Víz háborúja (A kép forrása: ITT.)
Mindig különös, bizsergető élmény egy hazai szerző regényét kézbe venni, mert ezek a történetek mégis csak itt, a Kárpátok ölelő karjai között születtek, ennek a népnek más a történelme, a gondolkodása, mint az óceán másik partján élő szerzőké. A természeti erők megszemélyesítése és a velük szemben érzett tisztelet nem áll messze a magyarok gondolkodásától, hitvilágától, sőt... Szinte mindenkiben ott rejtőzik tudás, amelyet népmesékből szívtunk magunkba, a történetek által keltett érzések nem múlnak el nyomtalanul. Ezzel pedig el is jutottunk oda, hogy bizony ez a történet magán viseli a népmesei elemek jó részét: adott egy egyszerű fiú, akinek a származása titkokkal van tele, akinek a küldetése az egész világ sorsát befolyásolja, akinek túl kell élnie a kalandokat, amit senki másnak nem sikerülne, meg kell szerezni azokat az eszközöket, amelyek segítik a csatáját. Segítői ugyan hatalmasok, de a végső csatát mégis neki kell megvívnia, a jutalma pedig egy olyan dolog, amelyre a kalandja elején még csak gondolni sem mert. A hasonlóság nem probléma, ha a mese magával ragad és lenyűgöz, erre pedig ez a történet nagyon is alkalmas - engem sikerült meggyőznie.

Ha nincs víz... (A kép forrása: ITT)
Nagyon tetszett az az aprólékosság, ahogy a szerző felépítette ezt a világot, részletesen bemutatta az emberek mindennapi életét, a Természeti Erőkkel szembeni viselkedésüket, valamint az elemek országait, uralkodóinak alapvető jellemét, az ott élők sorsát és gondolkodását. Elvarázsoltak a leírások, amely alapján a legapróbb részletet, eseményt is játszi könnyedséggel tudtam magam elé képzelni, a hangulat maradéktalanul, a legutolsó sejtemig átjárt. Az író képes volt a legegyszerűbb tevékenységet is hitelesen az adott elemhez igazítani, szinte játszott a szavakkal, a kifejezésekkel - én pedig egyik csodálatból a másikba estem és csillogó szemekkel meséltem hallgatóságomnak (barátnőimnek) az élményeimet, soroltam az egyedi szóösszetételeket. Példaként és kedvcsinálóként szerepeljen itt néhány a kedvenceim közül: lávamérő, magmalom, kürtőkalács, párafasírt, dagályrétes, solarkalács, ködszövőszék, harmatfonal... és még hosszan sorolhatnám, mert rengeteg van belőlük. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy szívesen megtanulná a lávaszörp készítését, akkor a leírás alapján akár ezt is megteheti - bár az alapanyagok beszerzése azért okozna némi problémát. :)

Természeti erők (A kép forrása: ITT.)
Az egész történet alapja nem más, mint az elemek világa, azok hatása a földi életre, olyan az egész, mint egy mesés földrajz óra, amelynek anyagából megismerhetik a gyerekek, a fiatalok a föld belsejében tomboló forróság erejét, zabolátlanságát, a vulkánok működését, a víz körforgását. A szerző még arra is figyelt, hogy különválassza egymástól a földi és az égi vizeket, mindegyiküket külön királynő fennhatósága alá rendelje.
A kis csapat rengeteg "országot" meglátogat a kalandja során: járnak Felhőkirálynő birodalmában, Nap és Éjszaka országában, Tűz kietlen földjén. A többi elem nem bukkant még fel tartósan ebben a könyvben, ezért biztosan állíthatom, hogy rengeteg lehetőség és kaland rejlik még ebben a világban.

Robert (A kép forrása: ITT)
Még mindig van mondandóm, pedig már így is hosszúra nyúlt a gondolataim sora...
A szereplők közül Robert és Fény azok, akiket igazán meg tudtam kedvelni. Marian esetében viszont a változás az, ami említésre érdemes, de a fermad is határozottan jó figura. A napókat viszont nagyon nem tudtam hová tenni, a felbukkanásuk és folyamatos beavatkozásuk sokkal inkább meseszerű volt a számomra, mint bármi más a regényben. Egy idő után határozottan ráncoltam a homlokom, amikor ismételten megjelentek (még akkor is, ha jót akartak), mert így Robert érdemeit, erejét és találékonyságát kisebbítették a szememben.

A kezdeti események szempontjából teljesen kerek a történet, főhősünk végigjárja a neki kijelölt utat, megvívja a csatáját, teljesíti a rábízott küldetést és választ kap minden kérdésére. Viszont közben elindul valami, Robert és Marian érzelmei folyamatosan alakulnak a kalandok átélése közben, maguk sem tudják, hogy mi is történik velük, és bár korábban minden kérdésre kielégítő választ kaptunk, az ő szempontjukból nyitva hagyott és erősen függővéget produkáló a történet - olyan, amely után legszívesebben emelném le a következő kötetet, a folytatást a polcról.

Marian (A kép forrása: ITT)
A napók beavatkozása mellett mindössze egyetlen negatívumot tudok felhozni a kötettel kapcsolatban: volt egy olyan érzésem, hogy picit hosszúra sikerült. Még nekem, aki felnőttként olvastam a történetet is elkalandozott már a vége felé a figyelmem, vártam a kalandok befejezését, és mivel ez ifjúsági történet, szerintem a fiatalok is hasonlóképpen fognak majd érezni. Hogy hol lehetett volna rövidíteni? Most sikerült megfognotok ezzel a kérdéssel, mert bizony nem tudnám megmondani. Könnyen elképzelhető, hogy csak zaklatott napjaim erősítették fel bennem ezt az érzést, és másnak ez egyáltalán nem fog feltűnni, vagy problémát okozni.

Azt sem szabad kihagynom a felsorolásból, hogy a szerző nem csak ír, de rajzol is, a könyv borítóján található rajz is az ő keze munkájának az eredménye. 

Ha mindez nem lett volna még elég, akkor ajánlom figyelmetekbe a könyv trailerét, valamint a regény facebook oldalát, ahol sok és még annál is több kép, illetve rajz található. B. B. Vayk honlapján a regény első nyolc fejezetébe bele is olvashattok (pdf formátum), epub fájlként pedig az olvasótokra is rakhatjátok. A közel ötszáz oldalas könyvből a nyilvánosan olvasható fejezet mintegy százötven oldalnyi terjedelmet tesz ki, amely alapján mindenki el tudja dönteni, hogy neki való-e ez a történet vagy esetleg mégsem - de erős a gyanúm, hogy inkább az előbbi lesz a megfelelő állítás.

Kalandos, mesés történeteket kedvelő fiataloknak, fiatalos lelkületű felnőtteknek nagyon ajánlott a regény olvasása. Szerintem ismerkedjetek meg vele közelebbről.


2014. szeptember 19., péntek

Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is 1.)

Régen volt már az, amikor egy regény ennyire egymással ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az oldalakon kibontakozó és bonyolódó történet részleteivel, szereplőivel, de legfőképpen a viselkedésükkel. Egy részről érdekes volt az elgondolás, tetszik a trilógia felépítése, mert egyedi és pont ezért meglepő, figyelemfelkeltő, ugyanakkor mérhetetlenül dühös vagyok sok mindenre: a szereplőkre, a hozzáállásukra, az összes hülyeségükre. Befejeztem a könyvet (természetesen az éjszaka közepén), majd (másnap munkanap lévén) pihenni próbáltam, de az utolsó negyven-ötven oldal történésein annyira felhúztam magam, hogy utána órákig csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy bár láttam már jó néhány dolgot az életben, de ennyire fura magaviseletű emberekkel még nem találkoztam. Igyekeztem újra, immár időrendben átgondolni a fejemben az olvasottakat, hátha csak rosszul értelmeztem valamit, elsiklottam valami felett, de folyamatosan ugyanoda lyukadtam ki: ilyen nincs, ilyen nem létezik.

Értékelés: 6/10
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 280 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 2.999,- Ft 
A mű eredeti címe: The Opportunist
Folytatás: Dirty Red, Thief
Műfaj: romantikus
Nagyon, mindennél jobban kíváncsi voltam erre a könyvre (igen, én is olvasok más blogokat és véleményeket..), és amikor a szülinapi ajándékaim között nem bukkant fel, úgy döntöttem, hogy ez lesz az első, amit meg fogok venni. Az elhatározást tett követte, majd alig valamivel később már kopogtatott is futár a csomaggal, és az olvasásra se kellett sokat várni. Sőt, még egy olvasót sikerült magammal csábítanom a bűnös élvezetbe, amolyan szinkronolvasás formájában. :)
Még ha a regény eseményei a hazugságokon alapulnak is, az biztos, hogy én ismét csak azt írom le ebben a bejegyzésben, amelyet gondolok, ezúttal sem szépítek rajta semmit, kiteregetem előttetek a lelkem és az érzéseim. No, akkor nézzük:

Tetszett az alapszituáció, azaz egy amnéziában szenvedő férfi, illetve a jelenlegi barátnője, valamint az ex, az igazi első nagy szerelmet megtestesítő nő nem éppen mindennapi kapcsolata, illetve a mindkét nő által a szeretett férfiért vívott ádáz harc. Húúúú, gondoltam, ebből isteni jó történetet lehet írni, olyat, hogy szinte füstölni fog, kiégeti a nyomdafestéket a papírról.
Tetszett, hogy váltott idősíkokban ismerhettem meg a jelenkori eseményeket és a múltbeli történéseket, mert így sokkal érdekesebb, élvezetesebb és összetettebb volt a dolog.

Élvezettel rakosgattam össze a történéseket, az apró momentumokat, az érzelmeket és a következtetéseket - legalábbis egy darabig. Talán pont az volt a hiba, hogy annyira odafigyeltem a részletekre, mert így bizony egy idő után világossá vált a számomra, hogy a történet tele van bakikkal, egyáltalán nem oda illő utalásokkal, részletekkel. Még azon is elgondolkoztam, ez esetleg nem lehet-e szándékos, talán kifejezetten azért homályos és egyben félrevezető az utalás, hogy bizonytalanságban tartsa az olvasót. De nem. Egy idő után kénytelen voltam elkönyvelni magamban, hogy ez nem csavar a történetben, hanem baki, méghozzá nagyon nagy baki, ami ráadásul még fontos is az események alakulásának szempontjából. Nem akarok tovább zsákbamacskát árulni és végre leírom azt, ami annyira bökte és még böki is a csőrömet.
Nem szokásom, de most muszáj: (Kijelöléssel olvasható) SPOILER!!!! A regény 126. oldalán Olivia kijelenti, hogy akkor kamatyoltak először, amikor Laura Hilberson hat hónap után előkerült, tehát ekkor már közel fél éve együtt voltak. Majd a könyv végén, másfél évi együtt járás után Olivia készül a nagy eseményre, ami végül is nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. Talán azért, mert annyit váratta a fősuli leghelyesebb pasiját? És ugye ez egy kulcsmozzanata, mintegy oka is az utána következő évek eseményeinek, szóval egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki és mikor és mennyit áldozott a szerelem oltárán.  Van még jó néhány más dolog is, ami miatt értetlenül csóváltam a fejem. Caleb állítólag okos és gazdag, mégis közel egy év alatt nem jut eszébe, hogy merre is keresse szíve választottját - az aktuális barátnőnek ez nem probléma. Hmm... SPOLER VÉGE!!!!!  

A szereplőkre egy idő után nagyon kiakadtam: leginkább azért, mert mintha több személyiséget tuszkolt volna bele az írónő az adott karakterbe, ennek következményeként pedig az érintett nem tudta eldönteni, hogy miként is kell neki viselkednie az adott helyzetben - egy valami volt csak biztos: mindig leginkább a helyzethez nem illően. Egyik pillanatról a másikra kifordultak magukból a szereplők, levetették az addigi viselkedésformájukat - és voilá máris egy másik ember áll előttünk, csak éppen valahogy olyan idegennek tűnik az addigi események függvényében. A legjobb példa erre, amikor a komoly és stréber, a saját világába visszahúzódó Oliviából olyan pasifaló maca lesz, amitől kerekedik az olvasó szeme.

Szent meggyőződésem, hogy két ember, aki ennyire szereti egymást, nem így viselkedik a másikkal, nem járja végig ezt az utat, nem szívatja ennyire a másikat - főleg nem magát, hanem próbálja megoldani a helyzetet. Itt egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Nekem olybá tűnt, mintha direkt gáncsolnák el a másikat és egyben saját magukat is, pedig mind a két fél önző... igaz, hogy egyben túl büszke is. De akkor is. Közben pedig telnek az évek és semmi nem halad egyről a kettőre.

Olivia végig azt hangoztatja, hogy ő mennyire rossz ember, mennyire gonosz, hogy Caleb jobban jár, ha messzire elkerüli, mindig azon sopánkodik, hogy a múltban is milyen gyorsan, egymás után dőltek be a hazugságai és gyakorlatilag ez okozta a vesztét. Nem mondom, hogy nem volt törtető és nem hazudozott, de azért én csak vártam azt a nagy durranást, azt a hatalmas gonosztettet amiről annyi utalást kaptam, de ami csak nem akart megérkezni. A végső ok, a fiatalkori szakítás ürügye - szerény véleményem szerint - nem kellett volna, hogy akkora problémát jelentsen, mint amekkora feneket ők ketten kerítettek neki. Egy szó, mint száz: értetlenül álltam ez előtt a gigászi és az előzmények tekintetében megoldhatatlannak tűnő, pedig egyébként csak kommunikációt és némi megértést igénylő probléma előtt, legalább úgy, mint a könyv történéseinek nagy része előtt.

Caleb nagy titka sem volt számomra olyan nagy titok, mert az egyik, eléggé sokatmondó jelenetbeli viselkedése alapján már gyanítható volt, hogy mire megy ki a játék. Bármennyire is szívdöglesztő és jómódú volt ő, mint pasi, azért valamivel több aktivitást vártam volna tőle - egyszerűen a falat kapartam a passzivitásától és a kivárásra való játékától. Mégis... ha valakit utálnom kell - és akarok is ebben a részben, mert muszáj -, az nem más, mint Leah, mert ő aztán tényleg hárpiaként viselkedett. Egyelőre még egy egészen halovány pozitív rebbenést sem érzek vele kapcsolatban.

Ezzel el is érkeztünk a végkövetkeztetéshez... Mert azt nem tagadhatom, hogy minden hibája és - szerintem - logikátlansága ellenére is úgy olvastam ezt a regényt, mint valami megszállott, szinte habzsoltam az oldalakat, képes volt olyan heves és ellentétes érzelmeket kiváltani belőlem, amilyeneket már régen tapasztaltam egy történet átélése, illetve értelmezése közben. (Régen voltam már ekkora gondban a pontozással is, de aztán csak végeredményre jutottam, és - talán éppen a kialvatlanságom miatt - nem voltam éppen túlságosan megbocsátó hangulatban.)

Elképesztő módon érdekel, hogy miként is néz ki a már ismert történések egy része Leah, illetve Caleb szemszögéből, valamint merre halad tovább a frenetikus trió (?) élete. Ebből is következik, hogy a folytatásokat biztosan olvasni fogom, egyelőre úgy érzem, hogy semmi sem tántoríthat el tőle. Még az is előfordulhat, hogy a különböző nézőpontok ismeretében újraértelmezem ennek a regénynek a történéseit is, de a hibákat és az értetlen viselkedést akkor sem tudom most sem elnézni, sem megbocsátani. Dühös vagyok és kész!

2014. szeptember 16., kedd

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség (Borbíró Borbála sorozat 4.)

Három Borbíró Bori regénnyel a hátam mögött, illetve több, Gaura Ágnessel történt személyes találkozó, érdekes és határozottan jó hangulatban eltöltött beszélgetés után már nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, ha kézbe veszem a sorozat legújabb, az idei könyvhétre megjelent kötetét: mindenekelőtt természetesen gördülékeny cselekményre, pergő dialógusokra és elképesztő mennyiségű humorra, amelyek megfelelő elegye a felhőtlen szórakozást és az igazi kikapcsolódást jelenti a számomra. Úgyhogy nem éppen gyanútlan, mit sem sejtő olvasóként vettem a kezembe a könyvet, de még így is meglepetésként ért a mindennél ütősebb indítás: Bori és Attila első fergeteges szóváltása. Viszonylag gyorsan olvasok, de amikor húsz oldal úgy kifog rajtam, hogy közel egy órányi időtartamra van szükségem az eléggé korlátozott oldalszám végigböngészéséhez, akkor annak bizony csak egy oka lehet: több időt töltök önfeledt kacagással és a nevetéstől szinte folyamatosan potyogó könnyeim törölgetésével, mint a szöveg olvasásával.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 382 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Folytatás:
5.) Attila koporsója
Műfaj: urban fantasy
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb művei:
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
Igazán örültem, amikor a szerző a későbbiekben valamelyest visszavett a tempóból, mert nem hiszem, hogy sikerült volna túlélnem a kiképzést, ha egészen az utolsó oldalig ebben az ütemben repkedtek volna a poénok. Persze a továbbiakban sem kellett nélkülöznöm az ugratásokat, szép számmal kijutott az elmés, ugyanakkor nem minden célzástól, iróniától, illetve szarkazmustól mentes mondatokból, amelyek hatására még így is elég gyakran szakították meg az olvasást kuncogási rohamok. Érezhetően csökkent azonban a tempó, és én már azt a csekélyke engedményt is megbecsültem, amit kaptam, mert így legalább az események alakulására is oda tudtam figyelni.

A múzsacsók hatásának elmúlását követően visszatért Attila régi énje, aminek kifejezetten örültem, még akkor is, ha Borit azért nem éppen a boldogság feszíti belülről. Nekem ez a nyers stílusú és helyenként modortalan táltos akkor is sokkal inkább „bejön”, mint az érzelmes verziója – persze szigorúan csak olvasói szemszögből, mert Bori helyzete nem éppen irigylésre méltó, ugyanakkor a főszereplő páros immár megszokottá váló szóváltásai sokkal élvezetesebbek ebben a leosztásban. Attila pedig... Véleményem szerint sokkal több mindent rejteget, mint amit a viselkedése alapján elképzelnénk róla – csak reménykedem benne, hogy ez tényleg így van, és erről értesülhetünk is majd egyszer.
„Ahhoz, hogy az ember bevállaljon meredek dolgokat, kell egy adag vagányság meg egy abszolút reménytelen helyzet. Volt már ilyen, nem is egyszer.”
A megszokott szereplőkön kívül régóta nem látott résztvevők is felbukkannak, és a jelenlegi feladat megoldása szempontjából fontos új belépőkkel is megismerkedhettem. Bori körül sokasodnak az ellenségek és a szövetségesek, de sajnos kevés a megbízható, minden önző és számító befolyástól mentes partner. A hagyaték szövegének, illetve az azzal kapcsolatban folytatott csoportos konzultációnak köszönhetően nemcsak a következő lépésekre és a várható veszélyekre derült fény, de bizony egyes szereplők múltjába is betekinthettem, ezáltal pedig a karakterük is összetettebbé, még kedvelhetőbbé vált a számomra, a világ felépítése pedig további lényeges részletekkel egészült ki. Az egyre inkább összetettebbé váló cselekménynek és a fergeteges humornak köszönhetően úgy érzem, hogy ez a kötet a sorozat eddigi legjobbja: Ági egyre élvezetesebben mesél, fantáziája kifogyhatatlan, a szereplőit nem kíméli, és mindig képes újabb és újabb meglepetéseket okozni a számomra.

A Borbíró Bori regények jellegzetessége, hogy bár első olvasatra – csupán a felszínt érintve – könnyed és kifejezetten szórakoztató olvasmánynak tűnnek, de vitathatatlan, hogy rengeteg kutatómunka, hatalmas mennyiségű tudás és információ, valamint mindezek következményeként elképesztő mennyiségű tartalmas mondanivaló rejtőzik a poénok mögött. Nincs ez másként ennek a résznek az esetében sem, hiszen a korábbiakban Bori által felfedezett levél tartalmát hieroglif írásjelekkel rögzítették, amelynek megfejtését még a rejtélyes fogalmazásmód, valamint egy letűnt kultúra másfajta gondolkodása is nehezíti. Hősnőnknek minden tudását, tehetségét, logikáját, illetve a szóba jöhető segítségek esetében a rábeszélőképességét is be kell vetnie, hogy feltárja a háttérben megbújó titkokat, az egyiptomi mágiával kapcsolatos összefüggéseket, a családi vonatkozásokat, valamint ezek bizonyos lényekkel való kapcsolatát. A megszerzett információk azonban mégsem a biztonságát alapozzák meg, hanem minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorják, egyben természetesen hihetetlen kalandok elé is állítják.
„A múlt csak annyiban érdekes, amennyiben sikerül megoldani a jövőbeli problémámat.”
A kialakult szituáció kellőképpen bonyolult, a papírdarabon szereplő szöveg, illetve a hozzá kapcsolódó utalások megfejtése jelentős mennyiségű kutatómunkát, illetve ennek megfelelő mértékű fejtörést és elmélkedést igényel. A feszültség folyamatosan növekszik, a probléma egyre megoldhatatlanabbnak tűnik, az utolsó félszáz oldalon pedig eszeveszett tempót diktál a szerző: itt már csak elvétve akadt humor, helyette viszont olyan tartalmat kaptam, amelyet a legnevesebb horror- és thrillerszerzők is irigykedve olvasnának – kegyetlen és lélekromboló. Vagy az események alakulásának következményeként pont az ellenkezője?
„… sokszor egyszerűbb egy öleléssel elmondani az igazságot, mint szavakkal, amiket azért találtunk fel, hogy elfedjék az igazságnak legalább egy részét.”
Sokat gondolkoztam, hogy nyilatkozzam-e a befejezéssel kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom magamban tartani az érzéseimet, kénytelen vagyok hangot adni a háborgásomnak: Ági, hát hogy tehetted ezt velem és a többi olvasóddal? Ilyen módon befejezni egy történetet, ilyen helyzetben hagyni a rajongóidat... Eddig is mindig lelkesen vártam az újabb Borbíró Bori regény megjelenését, de most... Ez már egyszerűen kínzás, nem tudok rá jobb kifejezést. Most már mindegy, remélem valahogy azért csak túlélnem a megjelenésig hátra lévő hónapokat – vigasztal a beígért novelláskötet várható megjelenése –, de kérlek, hogy siess, nagyon siess azzal az újabb történettel!

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


2014. szeptember 13., szombat

Cassandra Clare - Sarah Rees Brennan/Maureen Johnson: Bane Krónikák (1-6. könyv)

Magnus Bane, boszorkánymester. Ez az a mondat, ami jó néhányszor elhangzik a Pokoli szerkezetek, valamint a Végzet ereklyéi sorozat köteteiben. Ő az a szereplő, akit furcsa és egyedi stílusa ellenére is egyszerűen nem lehet nem kedvelni, ő az, aki újra és újra felbukkan a kötetekben, és valahogy mindig belekeveredik az éppen aktuális eseményekbe. Róla, vagyis az életéről azonban csak részinformációk jutnak el hozzánk, pedig hosszú élete során sok mindent átélt már, sok mindenkinek segített, még a boszorkánymesterek között is különlegesnek számít.
Ő tehát Magnus Bane, a démon apától és ember anyától származó boszorkánymester, akinek démoni ősére emlékeztető egyedüli külső jele a vágott, macskaszerű szemében mutatkozik meg - ebből a szempontból határozottan kegyesen bánt vele az élet. Magnus kedveli a pompát, nem veti meg a nőket, de ami már az első regénybeli felbukkanásakor nyilvánvalóvá válik, hogy van egy gyenge pontja, ami pedig nem más, mint a fekete hajú és kék szemű fiúk, férfiak. 

Cassandra Clare összetett világot teremtett meg a Pokoli szerkezetek és a Végzet ereklyéi sorozat könyveiben: árnyvadászok, alvilágiak és démonok. Kitörő örömmel üdvözöltem, amikor kiderült, ahogy Magnus életének jelentősebb eseményeit, egyes jeleneteit bemutató Bane Krónikák magyar nyelven is megjelenik, majd meglepődve tapasztaltam, hogy bár Cassandra Clare kötetenként öt-hatszáz oldalon képes a meséjét bonyolítani, de ezeknek az alig hatvan oldalas apró szösszeneteknek a megírásához mégis társszerzőre (nem is egyre, hanem rögtön kettőre) volt szüksége

1. könyv: Mi történt Peruban?
Értékelés: 4/10
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe:
What Really Happened in Peru
Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1791; 1885; 1890; 1962
Hol játszódik? : Peru
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : egyikhez sem
Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés
Egyéb szereplők, kapcsolódások: Ragnor Fell, Catarina Loss (boszorkánymesterek)
Némi magánvélemény: Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy ez vékonyka kötet nem is egy történet, hanem több apró történetecske egymás mögé helyezve. Kerestem az értelmét, de nagyon nem tudtam rájönni, hogy a szerzők mit akarnak elmondani ezekkel a szösszenetekkel - olyan összevisszának és cél nélkülinek találtam az egészet. Magnus... ő nagyon nem az a karakter volt, akiről eddig olvastam, alig ismertem rá. A stílus? Ez nem Cassandra Clare, az már első olvasatra is látszik. Olyan mintha az ő neve csak a háttérvilág miatt szerepelne a borítón, és minden más a szerzőpáros másik tagjának a műve lenne. Csakhogy ez nekem így kevés! Néha elmosolyodtam az olvasottakon (a kalózos történet és a zenélős rész egészen jó volt), és szerepelt a kötetben egy-két olyan esemény, amelyet kapcsolni lehet majd a fősorozatok köteteihez, de mindössze ennyi. Ez így összességében nagyon gyenge volt.


Értékelés: 4/10
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe: The Runaway Queen
Sorozat: Bane Krónikák
2. könyv: A szökevény királyné
Mikor játszódik? : 1791. június
Hol játszódik? : Párizs
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : egyikhez sem
Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés
Egyéb szereplők, kapcsolódások: Saint Cloud (vámpír), Ragnor Fell (boszorkánymester)
Némi magánvélemény: Párizs, a forradalom kirobbanása előtt. A királyné a menekülési útvonalat keresi és ebben jelentős szerep jut Magnusnak is, illetve a kor újdonságának számító léghajónak. 
A történet teljesen különálló, nem kapcsolódik egy olyan részlethez sem, amely emlékezetes maradt volna a számomra a két alapsorozat köteteiből.
Újabb próbálkozás és újra ugyanazok a kérdések. Hol van az a Magnus, akit megkedveltem? Nem hiszem el, hogy megint két ember kellett ehhez a történethez? Cassandra egyáltalán részt vett ebben, vagy csak az alapötlet az övé? Nem érzem a stílusát, a gördülékenységet, ami jellemző az írásaira. Ahogy Magnus varázsa sem ugyanaz, mint a többi kötetben. Bármennyire is imádom a karakterét, eddig nagyon gyengén muzsikálnak a krónikái. Nagy kár érte.



3. könyv: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale
Értékelés: 8/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe: Vampires, Scones, and
Edmund Herondale
Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1857
Hol játszódik? : London
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Pokoli szerkezetek
Mikor érdemes olvasni? : Pokoli szerkezetek trilógia előtt is lehet, de talán érdemesebb utána
Egyéb szereplők, kapcsolódások: Edmund Herondale, Linette Owens, Granville Fairchild, Charlotte Fairchild, Amalia és Roderick Morgenstern, Rachel Branwell (árnyvadászok), Lady Camille (vámpír), Alexei de Quincey (vámpír), Ralf Scott (vérfarkas)
Némi magánvélemény: Egy kiemelkedő fontosságú és meghatározó tárgyalásnak, no meg egy elsöprő erejű szerelem kibontakozásának lehetünk szemtanúi ennek a kis füzetnek köszönhetően. Az alvilágiak és az árnyvadászok egy tárgyaló asztal mellett helyezkednek el, bár a megegyezés nem éppen zökkenőmentes. De Magnus közben megismerkedik a vakmerő fiatal árnyvadásszal, Edmund Herondale-lel. Az előző kötetek gyenge szívvonala után csak hosszas töprengést követően mertem rászánni magam a folytatásra, de örülök, hogy megtettem, mert végre valahára olyat olvastam, ami nagyon is a kedvemre való volt. Ez a Magnus már ismerős, a szöveg minősége lényeges változáson esett át, a történetnek van értelme, van befejezése és a szereplők élnek. Tetszett, határozottan tetszett. A Pokoli szerkezetek trilógiában kaptam némi utalást az itt főszerepet játszó fiúval kapcsolatban, most pedig azt is megtudtam, hogy miért hozta meg azokat a döntéseket, amelyeket végül is meghozott.


4. könyv: Az éjféli örökös
Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe: The Midnight Heir
Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1903
Hol játszódik? : London
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Pokoli szerkezetek
Mikor érdemes olvasni? : Mindenképpen a Pokoli szerkezetek trilógiát követően
Egyéb szereplők, kapcsolódások: James Herondale, William Herondale, Tessa Grey, Jem Carstairs, Tatiana Blackthorn
Némi magánvélemény: Magnus és az árnyvadászok, különösen a Herondale vérvonallal való kapcsolata mindig is egyedinek tekinthető, nekem pedig mindig is a kedvencem lesz. Alig hogy Magnus megérkezik Londonba, összetalálkozik a fiatal James Herondale-lel, aki legalább olyan vad, mint az apja. Magnus társául szegődik vakmerő éjszakai kalandjában, majd mielőtt nagyon eldurvulnának a dolgok, hazacipeli és a szülők gondjára bízza a fiút. Imádtam ezt a részt és élveztem, hogy azokról a szereplőkről olvashatok, akikkel annyi időt töltöttem el a Pokoli szerkezetek trilógia oldalait bújva. Az eddig megjelent és elolvasott hat kötet közül ez a második legjobban sikerült, viszont a szereplők miatt számomra a legkedvesebb történet. 


5. könyv: A Dumort Hotel tündöklése
Értékelés: 7/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe:
The Rise of the Hotel Dumort
Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1929. szeptember - október
Hol játszódik? : New York
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Végzet ereklyéi
Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés
Egyéb szereplők, kapcsolódások: Aldous Nix (boszorkánymester), Edgar Greymark (árnyvadász, az Intézet vezetője)
Némi magánvélemény: A Dumort Hotel, amely a Végzet ereklyéi sorozatban már vámpírtanya, itt még eredeti rendeltetésének megfelelő létesítmény. Azaz mégsem, de ne szaladjunk ennyire előre. Ez a szesztilalom időszaka Amerikában és Magnus ugyan mi mást csinálna, mint valami illegálisat: zugivót üzemeltet - ha jön a razzia, akkor pedig beveti mágikus képességeit. Az üzlet jól megy, de közelít a gazdasági válság, már mindenki erről suttog, Magnus pedig figyelmeztetést kap, amit nem is tud figyelmen kívül hagyni. Ezzel egyidejűleg összefut az eddig élt legöregebb boszorkánymesterrel is, aki valami nagy durranásra készül, de Magnus ebben nem partner. Hmm... érdekes volt, helyenként jópofa humorral és hiteles történelmi tényekkel, de nem lett a kedvencem. Viszont az írói stílus határozottan javuló tendenciát mutat és a Krónikák történetei ebben a formában már egészen élvezhetőek.


Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 56 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft
A mű eredeti címe:
Saving Raphael Santiago
Sorozat: Bane Krónikák
6. könyv: Raphael Santiago megmentése
Mikor játszódik? : 1953
Hol játszódik? : New York
Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Végzet ereklyéi
Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés
Egyéb szereplők, kapcsolódások: Raphael Santiago, Ragnor Fell (boszorkánymester)
Némi magánvélemény: Az eddigi legjobb történet a Bane Krónkák sorában, amely nem cselekményének összetettségével, hanem a karaktereivel vívta ki az elismerésem és a tetszésem. Már az alapötlet is elképesztő: Magnus, mint magándetektív és őrangyal, aki a szárnyai alá veszi a fiatal Raphael Santiago-t. A kivitelezés pedig egészen egyszerűen fenomenális: a páros hasizomformálásra is alkalmas beszélgetései elképesztően jól sikerültek, egymás agyára mennek ugyan, de mindkettő tudja, hogy ilyen vagy olyan okból, de szüksége van a másikra. Raphael célkitűzése az elején megdöbbentett, ahogyan az az erő és kitartás is, amellyel a megvalósítás felé tartott. Gördülékeny cselekmény, hatalmas beszólások, élvezetes párbeszédek és egy cél, aminek az elérése mindennél fontosabb: egy minden tekintetben kerek és tanulságos történet, nagyon jó tálalásban - élvezet volt olvasni. 


A borítókról...
Nagyon ötletes és kétségkívül dekoratív a sorozat eredeti borítója: a kép tulajdonképpen a tíz kötet borítóiból áll össze. Egyszerűen imádom!


És miközben gyönyörködöm az eredeti koncepcióban, bizony fáj a szívem, hogy a magyar verzió nem ezeket a borítóképeket vette át. Biztos van rá ok és magyarázat, hogy miért tért el a kiadó az eredeti megjelenéstől - mikor pedig minden más könyv esetében az eredeti megjelenésnél szokott maradni -, de akkor is fájlalom a dolgot...
Ugyan próbálkoztak valami hasonló elgondolással, de az meg annyira mesterkéltnek, művinek tűnt, hogy az olvasók rögtön felháborodtak. Ezt követően alakult ki az a borítógrafika - az adott kötetre jellemző tájkép vagy épület képe, valamint egy betű kedvenc boszorkánymesterünk nevéből -, amellyel végül is a nyomdába kerültek a kiadványok. Az eredetinek a nyomába sem ér, de még mindig jobb, mint az első elgondolás - mostanra sikerült egészen megbékélnem vele.

Lesz majd folytatás is, csak jelenjen meg a maradék négy füzetecske és azokat is elolvasom, valamint beszámolok az élményeimről.


2014. szeptember 10., szerda

China Miéville: Kraken

A szerző művei kitüntetett helyet foglalnak el a könyvespolcomon, és ő az az író is, akinek a nevét sokszor emlegetjük a baráti társaságban. Miért? Mert az egyik barátnőmnek és nekem Miéville minden magyarul megjelent könyve a magánkönyvtárunk része, egyszerűen megszállottak vagyunk, mert amit kijön az újabb regény, azonnal rohanunk megvásárolni, majd felkerül a polcra a többi mellé. Mi ebben a különleges? Az, hogy eddig még egyikünk sem olvasott egy sort sem a megvásárolt kötetekből. De én most megtörtem a jeget és most már nyugodtan kijelenthetem, hogy a megelőlegezett bizalom nem volt hiába való, a megérzésem beigazolódott, vitathatatlan, hogy egyedi olvasási élményben volt részem. 
Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 656 oldal
Fordította: Juhász Viktor
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: Kraken
Műfaj: urban fantasy
"2006. február 28-án Londonban megjelent a kraken (...)."
Billy Harrow a londoni Természettudományi múzeum dolgozója, akinek fő specialitása a tengeri állatok és a puhatestűek preparálása - ő készítette ki az Architeuthis dux névre hallgató polipot is, amely egyszer csak eltűnik a múzeumból. Billy több ponton is kapcsolódik a gigászi méretű preparált élőlényhez, hiszen nem csak tartósította az állatot, de ő maga fedezte fel a hiányát is. Racionális tudósként nehéz elhinnie, hogy bárki nyom nélkül kivihette a hatalmas üvegtartályt a bezárt teremből és az őrökkel teli múzeumból, pedig a tények ezt mutatják. Azonban a londoni rendőrségnek van egy olyan különleges részlege, amely képes a megmagyarázhatatlan bűntény nyomába eredni. Billy azt hiszi, hogy az ő jelentéktelen szerepe ezzel véget is ért, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetett volna: személye mindenkinél fontosabbá válik, őt magát pedig beszippantja London mágikus birodalma, illetve a rejtett várossal együtt járó minden furcsaság.

Olvastam néhány, a szerző korábbi műveiről szóló értékelést, ezért számítottam arra, hogy valami különlegesben lesz részem, de a másodkézből származó információk meg sem közelítik azt az élményt, amelyet a regény olvasása közben átéltem. Úgy gondoltam, hogy egy jó kis nyomozásban lesz részem: ellopták a preparált polipot, és az erre szakosodott szervezet munkatársai előkerítik azt. Mágikus London? Hohó, hát én már olvastam ilyet! Oké, tegyük akkor hozzá a mágiát is, meg egy kis misztikumot, mert attól csak élvezetesebb a dolog és uzsgyi, gyerünk a formaldehidben lubickoló, valaha tintát eregető óriásjószág nyomába, forgassuk fel érte London minden kerületét, nézzünk be az alvilági figurák szekrényeibe és még sorolhatnám a hasonló tevékenységeket.
"Több millióan élnek Londonban, és számottevő többségük mit sem tud a térkép alapján pontosan ugyanott található másik Londonról, a fortélylás és az eretnek szekták városáról. (...) A látható város olyan hatalmas, hogy eltörpül mellette a kevésbé érzékelhető másik, ráadásul nem kizárólag a félhomályos zugokban létezhetnek csodák."
Hogy ezzel ellentétben mit kaptam? Nos kérem, nyomozás az volt... de korántsem olyan, amire én számítottam. Mert ugye a polip eltűnt, ez tény - ugyanakkor a rend speciális besorolású őreit a "hogyan hajtották végre a rablást?" kérdéssel ellentétben inkább a "miért rabolták el a polipot?" kérdéskör foglalkoztatja mélyebben. Ez pedig eldönti az események alakulásának további sorsát, mert a innentől kezdve a nyomok rögzítése és értelmezése helyett fejest ugrunk a mágikus London korántsem szokványos világába.
"Miért ne lehetnének a világot uraló istenek polipok? Létezik náluk alkalmasabb bestia erre? Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje a földgolyóbisra tapadó csápokat, nem igaz?"
Az igazi London kő. Történetéről ITT olvashattok.
Annak a Londonnak az utcáin kóborlunk és menekülünk, amelynek küszöbén már ott áll az apokalipszis (nem is egy), ahol a polip akár istenség is lehet és külön vallást tudhat magáénak (és mellette még sok minden más is), ahol a tengernek nagykövetsége van, ahol ráakadhatunk a London kőre, a város dobogó szívére, és a hozzá hű jósokra, ahol a múzeumok emléktárgyait az emlékezet angyalai őrzik, ahol különleges gengszterek vívják egymással a csatájukat és ahol a famulusok jól szervezett sztrájkba kezdtek. Egyszerre szürreális és fantasztikus, sokszínű és hihetetlen az, ami ennek a könyvnek az oldalain szerepel.
"Csak az üvegen csillant meg valami, egy lomhán kibontakozó konfliktus verődött vissza megtört fénysugárként."
Tömören összefoglalva: ez a könyv zseniálisan őrült és őrülten zseniális. Mivel a tömör fogalmazás nem erényem, ezért ezt bővebben is kifejtem. 
  • Úgy is mondhatnám, hogy az olvasás közben egy elképesztően szürreális élményben volt részem, amelynek összetettsége vitathatatlan, és amelyet első olvasatra nem is lehet maradéktalanul feldolgozni.
  • Lenyűgöző az az információ mennyiség, amely felbukkan a könyvben, szédítően sokszínű az a fantázia, amelyet a szerző magáénak tudhat, és amelynek jó részét  bele is dolgozta a történetbe. Más ennyi ötletből egész sorozatokat ír meg.
  • A fantáziája mellett Miéville háttértudása is csodálatra méltó, mert ezt a regényt elképzelhetetlen lett volna másképp összehozni. Egyik ámulatból a másikba estem, amikor itt is, majd ott is utalásokat olvastam, hétköznapi dolgok mágikus verziójával találkoztam össze - csak úgy csillogott a szemem az izgalomtól, a csodálkozás újabb fokozati szintjétől.
  • A leírások, az akciójelenetek, események közötti átkötő szövegek csak növelték bennem a valóságon túli, a hétköznapi élettől való elrugaszkodottság érzetét, és bizony volt olyan rész, amely értelmezésének többször neki kellett futnom, hogy megértsem az ott leírtakat, mert annyira bizarrnak tűnt első olvasatra, de még másodikra is.
  • Imádtam a rengeteg szálon futó cselekményt, az összeesküvések, különböző érdekeltségek és szervezetek labirintusát, amelyben időnként azért elég szerencsésen sikerült eltévednem, de idővel mindig megtaláltam a kiutat.
  • Elképesztő mondatkapcsolatokkal találkoztam össze, amelyek nem nyelvtanilag, hanem jelentéstartalmilag jelentettek totális meglepetést a számomra. Ugyanakkor be kell vallanom azt is, hogy imádtam őket és nem egy ilyen mondatba végérvényesen bele is szerettem.
"Ez a nulladik kraken év (...). Ez az anno teuthis."
Nem mondom, hogy ez a regény egy könnyű olvasmány, mert nem az, nem egy tipikusan "egy seggel végigülős" történet. Többször meg kellett állnom az olvasása közben és megemésztenem, értelmeznem az addig olvasottakat, feldolgozni azt a rengeteg rendkívüli eseményt, lényt, történést, amelyet hirtelen a nyakamba kaptam. Néha azt éreztem, hogy túlírt az egész, pár fejezettel később már ez sem számított, mert a szavak, a mondatok és a szárnyaló fantázia lényei, a nem éppen hétköznapi, de mégis ismerős történések teljesen a hatásuk alá vontak, a mágikus London engem is beszippantott.
"Ha ez csak egy jelentéktelen apokalipszis, akkor felesleges aggódni."
A Londoni Természettudományi Múzeum
(A kép forrása és bővebben: ITT)
Pedig vannak azért a regénynek vannak hiányosságai. Sok mindent megmagyaráz a szerző, rengeteg az információ, a történés, de még így is vannak részek, amelyek fölött átugrik, amelyek működését természetesnek tekinti, és az olvasó csak az elé vetett morzsákból igyekszik megérteni a miérteket. De kit érdekel ez, amikor annyi minden más van, ami ennél sokkal fontosabb? Máskor talán fennakadok az ilyen hiányosságokon, most úgy érzem, hogy bőven van egyéb feldolgozni és értelmezni való. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem sikerült első olvasásra mindent maradéktalanul értelmeznem. Talán majd úgy a harmadik vagy éppen az ötödik szerencsés találkozás tájékán...
"A világ véget fog érni. Hamarosan. Mindjárt. Vége. És fogalmunk sincsen, mért és kinek áll ez érdekében."
Nem tudom mi más mondhatnék még, mert ilyet még nem olvastam. Szerettem? Ha nem is minden sorát, de úgy összességében igen, mert az egyediséget mindig és minden esetben értékelni tudom, és értékelni kell. Ahogy imádtam a hangulatát is, azt a rengeteg hihetetlen dolgot, amelyet felvonultatott a szerző, de még a hétköznapiakat is, mert képes volt úgy leírni és megjeleníteni őket, hogy egy furcsa álomvilágban éreztem magam miatta. Az azonban biztos, hogy nem egy olyan történetről van szó, amelyet mindenki kedvelni fog, mert ehhez a regényhez hangulat és némi elvontság, az abszurdhoz való elemi vonzódás szükségeltetik. Ha viszont valakiben ez meg van, sőt még igényli is ennek a folyamatos jelenlétét, akkor ezt a könyvet és minden benne szereplő mondatot mintha csak neki írták volna. 


2014. szeptember 8., hétfő

Könyvek erdeje: Nagyító alatt (5.): London másik arca

Volt valaha egy olyan rovat a blogon, ami a "Nagyító alatt" címet viselte. Ez alatt a név alatt tettem közzé minden olyan gondolatomat, észrevételemet, amely valamilyen egységes koncepción alapuló bemutatást, válogatást eredményezett. 

Azért írtam, hogy volt, mert bizony már nagyon régen frissült utoljára a rovat, és bár ötleteim lennének, de sajnos az időhiány megakadályoz a kifejtésükben.

Nem felejtkeztem el viszont a már meglévő bejegyzésekről és ha találok valamit, amivel aktualizálhatom őket, akkor azt meg is teszem. Erre a sorsra jutott most a "London másik arca", mert jó néhány olyan könyvvel, történettel akadtam az utóbbi időben össze, amely beleillik az említett poszt tartalmába.

Mert London egy egészen különleges város és azt a bizonyos másik Londont, azt a hétköznapi emberek szeme elől rejtett települést mindenki másképp képzeli el, de egy valamiben minden regény megegyezik: különleges hangulata magával ragad, és egy idő után már nem csak a képzeletben, de a valóságban is Londonba vágysz.

Íme a frissített tartalmú bejegyzés linkje:
Könyvek erdeje: Nagyító alatt (5.): London másik arca

Remélem, hogy mindenki talál a válogatásban kedvére valót. Az a másik London csak rád vár!


2014. szeptember 7., vasárnap

Amanda Stevens: A próféta (Sírkertek királynője 3.)

Őszintén örülök annak, hogy anno „megkísértettek” a sorozat első részének olvasásával, mert bizony, ha akkor nemet mondok a felkínálásra, most szegényebb lennék egy igazán élvezetes történettel. Persze a korábbi kötetek által nyújtott különleges élmény után nem is csoda, ha izgatottan vártam a befejező rész megjelenését, hiszen rengeteg kérdés várt válaszra, illetve titok kiáltott megfejtés után – nagyon reménykedtem egy méltó befejezésben, és boldog elégedettséggel vettem tudomásul, hogy a kívánságom meghallgatásra talált.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Markwarth Zsófia
Borító ár: 3.490 ,- Ft
A mű eredeti címe: The Prophet
Előzmény: The Abandoned (e-book),
Örök kísértés, A birodalom
Folytatás: The Visitor
Műfaj: krimi, romantika, paranormális, misztikus
Amelia jelentős változásokon esett át, az élete minden tekintetben felbolydult, megszegte a szabályokat, és még ha akarna, akkor sem tudna már visszatérni korábbi zárt és védett világába. Asher Falls-ban tett látogatása során tisztába került ugyan a múltjával, de jelene eléggé zavaros ahhoz, hogy a jövője ködbe burkolózzon. Pedig szüksége lenne a tisztánlátására és a józan eszére, mert a hatások egyre csak erősödnek körülötte: Devlinre egy másik nő karjaiban akad rá; a férfi kislánya, Shani is egyre erőszakosabb módon igyekszik rávenni őt az együttműködésre; ráadásul újra felbukkan Robert Fremont szelleme, aki a gyilkosának felkutatásában kéri a lány segítségét. S mintha a holtak zaklatása nem jelentene elég fenyegetést, az élők között is felbukkan egy személy, aki szemet vet Amelia képességeire, és mindenféle piszkos trükkökkel próbálja rávenni őt a kooperációra…
„A mágia lehet világos és sötét. Attól függ, kiben bízik. Figyelje a jeleket kislány. Emlékezzen az időre!”
Ahogy az előzményeknek, úgy ennek a regénynek is igényes a kiadása, gyönyörű a nyelvezete, nagyon erős és mindent átható a hangulata – ezek együttes hatása az, amely olyan komoly befolyással van az olvasó érzéseire és érzékeire, hogy már az első oldalakon is képes rabul ejteni és a kötet végéig fogva is tartani a figyelmét. Csak pár bekezdést haladtam előre, mindössze néhány oldalt lapoztam a könyvben, de úgy éreztem, mintha el sem hagytam volna Charleston városát, vagy ha mégis, akkor biztos voltam benne, hogy most hazaértem, és az otthonosság érzésével a szívemben tekintettem körbe – szavakkal ki sem tudom fejezni, hogy mennyire jó volt újra elmerülni Amelia nem mindennapi kihívásokkal teli életében.

A műfajok keveredése miatt ismét egyszerre lehetett részem a kísértetek jelenléte által kiváltott borzongásban, a nyomozás izgalmában, a múlt titkainak felfejtésében, mindezek mellett lelkem romantikus része Amelia és Devlin kapcsolatáért izgulhatott, az afrikai eredetű varázslatok pedig a misztikum után áhítozó érzékeimre hatottak eredményesen. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a korábban kapott élmény kiteljesedjen, sőt, megkoronázásra kerüljön.
„A csillagok végre felsorakoztak. Minden játékos elfoglalta a helyét.”
Lényegesen lassabban indul be ez a történetrész, mint az előzményei, sokkal kevesebb tényleges cselekményt, ugyanakkor több misztikumot, elmélkedést, tépelődést tartalmaznak az oldalak, de az összhatás így is fantasztikus: pontosan az, amire számítottam.
Az akciójelenetek helyett a titokzatosság és a borzongás kerül előtérbe, egyes események rémálmokba, illetve furcsa látomásokba futnak ki, vagy éppen újabb, félreértésre okot adó szituációkat idéznek elő. Amelia nehéz helyzetben van, hiszen a szellemek jelenléte és a velük való kommunikáció miatt életereje egyre fogy, de még így is egyszerre több dolognak kell a végére járnia. Kutakodását nehezíti, hogy mindenkitől csak részinformációkat kap, és ha valami végre ki is derül, akkor az csak még több titkot, magyarázatra, megfejtésre váró rejtélyt húz elő magával a múltból. A helyzet egyre inkább kilátástalannak tűnik, de Ameliának nincs más lehetősége, mint tovább haladni a megoldás felé – mert már nem csak az ő élete a tét.
„Sose alkudozz a halállal. Nekünk már nincs mit vesztenünk.”
Élvezettel olvastam, ahogy az apró mozaikok végre a helyükre kerülnek, ahogy a jelenkori és a múltbeli eseményekből, a természetfeletti hatásokból, valamint az érzelmekből álló hatalmas gubanc lassan feloldódik, a szálak kisimulnak, és végül mindenre választ kapok. Az már csak hab volt az élvezetek tortáján, hogy rájöttem, a főszereplővel együtt engem is jól megvezetett a szerző, mert bizony csak kiderült, hogy sok minden nem az, aminek látszik, illetve az egyébként oly természetesnek és helyénvalónak tűnő magyarázat mégsem állja meg a helyét. Koppant is az állam, nem is egyszer.

Egy szó, mint száz, ez egy kifejezetten jól sikerült regény, amely méltó befejezése a Sírkertek királynője trilógiának, és abban a boldog tudatban zártam be a könyvet, hogy a történet így kerek, mindenki elnyerte méltó jutalmát – vagy éppen büntetését. Vagy mégsem? Van még pár dolog, amelyről szívesen olvasnék a továbbiakban, és amelyet továbbra is – talán szándékosan? – homályban hagyott a szerző. Az egyik ilyen téma a titkos társaság, amelynek Devlin is a tagja. Úgy néz ki, hogy ezek az óhajaim is meghallgatásra találtak, mert időközben felmerült a sorozat folytatásának lehetősége, amelyről egyelőre még nem tudni túl sok mindent, de azt igen, hogy a negyedik kötet The Visitor címen készülőben van. Remélem, hogy idővel a magyar megjelenésére is számíthatunk majd.


Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons