Laura Arkanian: Vérségi kötelékek (Holdezüst, vérarany 2.)

Nagyon kedveltem az első történetet, amely elvezetett ebbe a különleges városba. Kedveltem szinte minden mozzanatát: az összetettséget, a világfelépítést, a karaktereket, a klánokat és a kolóniákat, a mindent átszövő vámpír- és alakváltó politikát, az előre nem látható lépéseket és azok következményeit. Büszke voltam rá, hogy ezt a történetet egy magyar szerző vetette papírra, ahogy arra is, nem csöpög a romantikától, hanem csak katalizátorként használja azt az események elindításához. Persze ahogy a legtöbb első regény, ez sem volt tökéletes: néhány jelenetet olvasva maradt bennem némi hiányérzet, de koncepcióját és felépítését tekintve nagyon egyben volt. Vártam, hogy a kezembe foghassam a folytatást és nagyon drukkoltam ennek bekövetkeztéért - majd jött a hír, hogy ez mégsem történik meg. Végtelenül sajnáltam, hogy megszületett ez a döntés, mert úgy érzem, hogy annak kialakulásában sok minden szerepet játszott - de erről már kipanaszkodtam magam egy másik bejegyzésemben.

Értékelés: 9/10
Kiadó: még nincs, kéziratot olvastam
Kiadói sorozat: -
Kiadás éve: -
Terjedelem:
Borító ár: -
Sorozat: Holdezüst, vérarany
Előzmény:
1.) Holdezüst, vérarany
Folytatás:
3.) információim szerint valami már készül :)
Műfaj: urban fantasy

Belenyugodtam, hogy a Hold alatt zajló eseményekből, a klánok közötti összecsapásokból nekem ennyi jutott. Majd elérkezett a Könyvfesztivál és a dedikálás lehetősége, amelyet természetesen nem hagyhattam ki. A szerző kedvesen fogadott, beszélgettünk valamennyit, majd - legnagyobb örömömre - megegyeztünk abban, hogy megkapom a folytatás kéziratát olvasásra. Ritkán vállalok ilyet - főleg mostanában -, de ezt most nagyon akartam, megkedveltem a szereplőket és nagyon érdekelt a folytatás. Néhány napon belül pedig tényleg fel is fedeztem a becses küldeményt az elektronikus postafiókom beérkező levelei között. Azonnal olvasni akartam? Naná! Mégis kivártam vele, mert nem éreztem megfelelőnek az időszakot a teljes élvezethez, illetve mert úgy éreztem felettébb szükséges az első rész ismételt elolvasása, az élmények felelevenítése. Így is tettem - és milyen jól tettem.

Kihangsúlyoznám tehát, hogy amit én olvastam az "csupán" egy kézirat, amely még számos változáson eshet át, mire eléri majd a végleges formáját. Remélem egyszer majd könyv formájában is a kezembe foghatom, és akkor majd végtelenül büszke leszek arra, hogy a bétázók egyike lehettem. Nézzük akkor az élményeim és az észrevételeim.

A történet gyakorlatilag majdnem ott folytatódik, ahol az első rész végén elbúcsúztunk a szereplőktől: mindenki árgus szemekkel figyeli a két kolóniavezér együttműködését, a béke fenntartása érdekében tett lépéseiket. Közben persze zajlik tovább az élet: Noah Fox az egyik délután beletipor a számára legkedvesebb kolléganője, Emma lelki világába, majd még ezen az estén megérkezik a repülőtérre az anyja és annak élettársa, Michael, és megtörténik a régóta esedékes találkozás - amely azonban nem sikerül valami fényesen. Ez az a két momentum, ami az egész kötet kiindulópontja és minden további történés okozója.

Pontosan azokat a szálakat vitte tovább a szerző ebben a kötetben, amelyekre a leginkább kíváncsi voltam: a középpontba ezúttal Alice és Noah, a két kolóniavezér kerül, illetve a hozzájuk közel állók. Természetesen most is minden összefügg mindennel, a lépések és a következmények pedig kiszámíthatatlanok. Az előző kötet részletes világfelépítése ebben az esetben is jó szolgálatot tett: a történet cselekménye biztos alapokon nyugszik, a szereplőknek szigorú - írott és íratlan - szabályoknak kell megfelelniük, amelyek között hol otthonosan mozognak, hol pedig elveszetten bolyonganak - így hozzák meg a számos személyre kiterjedő döntéseiket.

Várható volt, hogy Alice hosszú élete sok titkot rejteget, de ilyen kalamajkára és összefüggésekre magam sem számítottam. A koloniavezér jelenti a kapcsolatot a klánon kívüliek és a klántagok között: ő az, aki mindkét oldalt életét, helyzetét és gondolkodását ismeri. Már ez is elég lenne, de a múlt a maga homályával ennél nagyobb talányokat rejteget - és a fátyol fellebben...
Alice tipikusan az a személy, akire sokan támaszkodnak, a döntése alaposságában és az ígéretében bárki megbízhat - így gondolta ezt Lisa Anne Jablonskaya is, amikor az ápolónő kezébe helyezte a Viharidéző klán jövőjét.

Noah anyjának feltűnésével egyidejűleg megnyílik az út a kolóniavezér múltjának megismeréséhez, mert ugyan ki is az, aki szívesebben elmélkedik az egyetlen gyermekéről, mint egy édesanya - ezáltal Noah személyiségének alapjait jelentő fontos adalékok birtokába jutottam.
A fiú és anyjának új élettársa közötti kapcsolat azonban több sebből is vérzik - ez is a történet, illetve az események egyik meghatározó pontját jelenti. Noah a lehetőségekhez képest jól kezeli a helyzetet, ami Michael reakcióiról már nem mondható el. Ha a férfi nem is kedvelhető, de mindenképpen érdekes karakter, illetve fontos kapocs az egyes szereplők és bizonyos események között.

Az Alice és Noah körül zajló események miatt Lester titka sincs biztonságban - amit én személy szerint egyáltalán nem bántam, mert így sokkal több mindent megtudtam erről a titokzatos férfiról, a vérvonaláról, a képességeiről. Egyébként pedig úgy általában megállapítható, hogy senki titka és testi épsége sincs biztonságban. Az indulatok, a hirtelen vagy tudatos döntések olyan eseményeket generálnak, amelyek következményei előre nem láthatóak, ugyanakkor az elindított változások - mint mindig - széles kört érintenek.

A klánonkívüliek és a Viharidézők klánjának előző kötetbeli szereplése eléggé homályos maradt a számomra, most azonban minden világossá vált. Ebben a történetben fontos szerepet kap mindkét társaság, beleláthattam mindkét csoportosulás gondolkodásába, az őket mozgató rokoni, illetve nézetbeli kapcsolatokba. Ezt a szálat is alaposan és érthetően bontotta ki a szerző: újabb kérdésekkel és felszínre hozott titkokkal, valamint az azokra adott válaszokkal.

Az első kötetben éppen csak egy náthás hangüzenet erejéig feltűnő Emma ezúttal fontos szerepet kap a történetben: lassanként szembesül Noah iránti érzéseivel, valamint annak Hold alatti életével. Kettőjük kapcsolata képviseli a romantikus szálat a regényben. Az érzelmek ezúttal sokkal nagyobb szerepet kapnak a történetben, de az érzelgősség továbbra sem telepszik rá a cselekményre, hanem továbbra is inkább hajtóereje az eseményeknek. A kórus gálaműsora Emma és Noah szereplésének fénypontja volt a számomra: az előadás kifejezetten gyönyörű, a kémia jól működik a diákok által is nagyon kedvelt két tanár között. A kapcsolatuk nem egyszerű, ráadásul titkokkal és erőszakkal is terhelt, de én mindennél jobban drukkoltam a párosuknak.

Ezúttal is tetszett amit olvastam, nagyon örültem neki, hogy újra elmerülhettem a város életében: Nap alatt és Hold alatt is. A történet ezúttal is kellően érdekesre sikerült, csavaros összefüggésekben, meglepetésekben most sem volt hiány. A regényt valamivel könnyebben olvashatónak találtam, mint az első kötetet, talán azért, mert a legtöbb szabály részletezésére ott került sor, most pedig már csak az eseményeket kellett tovább bonyolítani. Persze ettől még ebben a regényben is tovább folytatódik a világfelépítés, bővül a világ, jobban érthetővé válnak az egyes csoportok motivációi - ugyanakkor kétségtelen, hogy a már megismert mozgalmasság mellett eseményeiben és összefüggéseiben is jobban követhető volt a történet.

Természetesen voltak kérdéseim, amelyeket fel is tettem az írónőnek, ahogy jeleztem az észrevételeimet is - semmit nem tartottam magamban. Nem akarok túlzottan belemenni a részletekbe, de annyit azért megemlítenék, hogy hiányoltam Andrea és Peter jelenlétét, ugyanakkor néhány részlet az alapos olvasás és a jegyzeteim ellenére is homályos maradt a számomra, valamint nagy büszkeséggel jelentem ki, hogy kiszúrtam egy olyan hibát, amit eddig senki más nem vett észre rajtam kívül.
A kérdéseimre választ kaptam, az észrevételeim meghallgatásra kerültek, a szerző végtelen türelemmel válaszolt mindenre, ami csak szóba került - a válaszokat és a magyarázatokat itt is nagyon köszönöm. Ahogy abban is reménykedem, hogy a "kekeckedésem" - ha csak csekély mértékben is - a segítségére volt abban, hogy a mostaninál is még jobbá és élvezhetőbbé váljon ez a történet. Bár szerény véleményem szerint már most is azon a színvonalon van, amit szívesen látnék a könyvesboltok, valamint a saját lakásom könyvespolcán, ezért remélem, hogy előbb vagy utóbb végül kiadóhoz kerül.

Végtelenül hálás vagyok a bizalomért, aminek következményeként olvashattam ezt a kéziratot - részemről ez megtiszteltetés és végtelenül nagy öröm.

PS: A borító természetesen saját kreálmány - illetve a Calibre állította elő. Kaptam ugyan inspirációt a szerzőtől, de az, hogy elfogadható látványú fedlapot készítsek belőle, már meghaladta a képességeimet. Valamint úgy gondoltam, hogy ennek egyszerűsége tényleg azt jelzi, hogy a mű még nem megjelent nyomtatásban.

PS2: A történet címe telitalálat. A szereplők, a klánok és a kolóniák közötti kötelék, annak minden mennyiségében és minőségében. A vérségi jelző jelezheti a rokoni vagy egyéb kapcsolatot, de mivel a vér az első részben is fontos szerepet játszott, ezért természetesen ebben az esetben is mélyebb jelentés áll az egyébként egyértelmű szó mögött. Legalábbis én magam így éreztem.

Folytatás »

Kresley Cole: Vámpírbosszú (Halhatatlanok alkonyat után 12.)

Még egy sorozat, amelyet az Ulpius-Ház csődje után átvett egy másik kiadó, ezúttal - ismét - az Athenaeum Kiadó brillírozott és karolta fel a kis hazánkban is oly kedvelt regényfolyamot. Biztos vagyok benne, hogy számos rajongó sóhajtott fel megkönnyebbülve, valamint kiáltott fel ujjongva, először akkor, amikor értesülhetett a folytatás híréről, majd amikor végre a kezében tarthatta a könyvet. Valamiért azonban mégis úgy érzem, hogy ez a szünet nem tett jót sem ennek, sem pedig egy másik sorozatnak, mert a túlzott várakozás néha nem azt eredményezi, amit éppen kellene - de erről majd valamivel később.

Sajnálom, hogy a kötet címe végül az lett, ami, mert szerintem teljes mértékben fölösleges erőltetni ezt a vonalat, követni az előd nem túl ötletes - és sikeres sem mondható - példáját. De még így is piros pontot érdemel az Athenaeum Kiadó, mert meghallgatja az olvasóit, figyelembe veszi az elhangzó véleményeket, ezért is kerülhetett sor arra, hogy végül a harmadik borítótervvel jelent meg a kiadvány - hozzáteszem: hála az égnek. Ahogy annak is örülök, hogy egyes nagyon kedvelt kifejezéseket végre régi ismerősként üdvözölhettem - pedig most is új fordítót kapott a történet, bár ez talán ebben az esetben indokolt döntésnek tekinthető. De akkor most már nézzük a történetet...

Értékelés: 6/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 493 oldal
Fordította: Márton Andrea
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Lothaire
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
A sorozat kötetei és főszereplői:
1.) The Warlord Wants Forever (magyarul nincs)
Meseszép Mist (valkűr)/Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség
Emma Troy (valkűr/vámpír)/Lachlan MacRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető
Kaderin (valkűr)/Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc
Mariketa (boszorkány)/Bowen MacRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér
Néomi Laress (szellem)/Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna
Holly (ember)/Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja
Sabine (varázslónő)/Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen
Daniela (valkűr, jégamazon)/Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege
Lucia (valkűr)/Garreth MacRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona
Carow Graie (boszorkány)/Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa
Ragyogó Regin (valkűr)/Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú
Lothaire (vámpír)/Elizabeth Peirce (ember)
13.) Árnyak hercege
Bettina (démon/varázsló)/Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés
Chloé Todd (szukkubusz)/Uilleam MacRieve (vérfarkas)
Műfaj: paranormális, romantikus

Lothaire egy fantasztikus karakter: az első kötetek óta jelen van, időnként felbukkan, mindig tesz valamit - általában olyat, amivel árt valaki másnak -, aztán eltűnik. De ennyi is elég volt arra, hogy az önző és helyenként bunkó viselkedése ellenére is érdekes és kedvelhető karakterré váljon. Aztán ott volt a sorozat négy utolsó megjelent kötete, amelynek eseményei valamilyen szinten mind összefüggnek egymással és minden lényeges szál Az álmaim harcosa regényben futott végül össze: ezek közül az egyik legérdekesebb természetesen az Ősellenséghez kapcsolódott.

A könyv egy múltbeli jelenettel kezdődik: Lothaire ekkor még kisfiú, aki Stefanovicsnak, a Horda királyának és Merész Ivanának, a Dákok hercegnőjének gyermeke - nem törvényes örökös, hanem csak egy a bal kézről születettek hosszú sorában. Ivana dacossága és tiszteletlensége következményeként menniük kell a kastélyból, a Dák királyságot azonban már nem érik el, a fia biztonsága érdekében Ivana feláldozza magát - Lothaire pedig esküt tesz, hogy megbosszulja az anyja halálát. A vámpírt ezentúl csak a bosszú élteti, minden tettét ez mozgatja, minden döntésének a hátterében ez a fogadalom áll.

Hatalmasat ugrunk előre az időben, majd még egy kicsit, aminek következményeként eljutunk a szigeten történt események időszakába, pont abba az időbe, amikor Declan Chase napokig eszméletlenül fekszik és mindenki várja a bekövetkező változást. Fény derül arra is, hogy miért igyekezett Lothaire olyan gyorsan kijutni a szigetről - tényleg szorította az idő, mert a nőt, akinek testében az Arája lelke is otthonra talált mindössze két perc választja el az injekció általi kivégzéstől.

Lothaire egy nagyon erős karakter, ő az Ősellenség, akitől mindenki retteg, akinek több ezren tartoznak véradóssággal, akinek elég csak a nevét is megemlíteni és mindenki kitér az útjából. Könnyen elképzelhető, hogy velem van a probléma, de a korábbi szerepléseit követően én bizony nagyobb alakítást vártam tőle - talán ha pár évvel korábban olvasom ezt a kötetet, akkor sokkal elégedettebb lettem volna, így viszont...

Lothaire-nak rengeteg ellensége van, a regényben azonban nem sokkal találkozunk össze - illetve ha mégis, akkor az általában említés szintjén történik csak meg. Mivel azonban vámpírunk az őrület határán egyensúlyozik, ezért leginkább önmagával harcol - ő a saját maga Ősellensége is. Tény, hogy a szerző elképesztően jól jelenítette meg a fejben immár erősen hibás, paranoiás halhatatlan személyét, de ez önmagában kevésnek bizonyult a számomra. Sokkal érdekesebbnek tűnt a vámpír Arája, aki emberként Elizabeth Peirce, egy tanulatlan fiatal lány, akinek a testébe költözött a vámpírok istennője, Saroya. Az előbbi folyamatosan halni készül, hogy ezzel is megakadályozza az istennőt tervének végrehajtásában, az utóbbi viszont mindenkit legyilkolna, akit csak lehet - tökéletes páros.

Az alapszituáció és a szereposztás kecsegtető, viszont nagyon hiányoltam az igazi cselekményt a regényből. Adott egy vámpír, akinek rengeteg ellensége van, ezért bezárja az Aráját egy lakásba, majd ezt követően szinte ki sem mozdulnak a falak közül. A végeredmény: hosszú beszélgetések, lelkizések, győzködések, illetve határozottan nagy mennyiségű pikáns jelenet, amely természetesen szintén tele van húzódozásokkal és lelkizéssel - mindez sokszor sok oldalon keresztül, jó hosszan ecsetelve. Röviden és tömören: beszélgetnek és baszélgetnek, ha pedig nem, akkor lelkiznek. Nem akarok igazságtalan lenni, ezért elismerem, hogy ezek egy részére szükség volt a kapcsolat fejlődésének bemutatása érdekében, de szerintem némileg eltúlzott lett a dolog. Főleg, hogy közben sehol egy ellenség, aki ki akarná használni Lothaire gyenge pontját, a halandó testben rejtőző Arát, ahogy La Dorada, aki egyébként oly megszállottan kutatja a gyűrűt, szintén hallgat és rejtőzködik, és még hosszan sorolhatnám.

Arra, amiről tulajdonképpen olvasni akartam, a regény olyan hetven százalékának elolvasását követően került sor és még akkor is el tudtam volna képzelni valamivel eseménydúsabb cselekményt, mert a lelkizés továbbra is jelentős mennyiségű helyet követelt magának. De a kötet végében legalább már történt valami.

"Ha Nix a jóslás királynője, akkor Lothaire az intuíció királya. Fehér királynő a fekete király ellen."

Amit igazán kedveltem ebben a regényben az Lothaire múltja, valamint Nix és a vámpír közös jelenetei: mindegyik remek volt - és néhány tekintetben szórakoztatóbb is, mint az oldalakon keresztül tartó siránkozások. Nix kétségkívül nagy játékos, a tettei egy részének indokait pedig nagy kegyesen el is árulja az olvasóknak - igaz, csak a kötet vége felé kerül erre sor. Nem csodálom, hogy ő is az őrület határán egyensúlyoz, mert bár az információ hatalom, de ha a túl sok információ túl sok felelősséggel párosul, akkor az még egy valkűr elméjének épségét is képes kikezdeni. Kíváncsi vagyok arra, hogy neki kit szánt párjául a sors, ki sodródik mellé az Örökösödés során. Reméljük, hogy akkor még elég épp lesz az elméje ahhoz, hogy felismerje a lehetőséget.

És ha már annyit beszéltem Lothaire Arájáról, akkor el kell ismernem, remek húzás volt a sorstól, hogy éppen ezt a lányt rendelte az ősöreg és őrült vámpír mellé. Elizabeth remek karakter: imádtam az éles nyelvét, a szövegét és az egész helyzethez való hozzáállását. Tulajdonképpen ő volt az, aki elvitte a hátán ezt a könyvet - amit egyébként a vámpírtól vártam volna el. Lehet, hogy ez afféle fricska volt a szerzőtől? Könnyen lehet.

Alapvetően több tetőpontja is van a történetnek, ettől az egész olyan, mint egy érzelmi hullámvasút - mindössze azt sajnálom, hogy a lényeges fordulatokat képviselő helyzetek az előzményekhez, a felvezetéshez és a lelkizésekhez képest túl gyorsan - és helyenként bosszantóan egyszerűen - oldódtak meg. Valamiért nem éreztem azt a feszültséget és izgalmat, amit a Cadeon és Holly kalandja közben, vagy éppen A sötétség démona, és Az álmok sötét harcosa című regények olvasása során - nagyon hiányzott a cselekmény, a tényleges történet, a mozgalmasság. A végére ugyan szépített egy kicsit a szerző, de a végeredmény így is csak egy erős közepes - az Ősellenségtől többet vártam, mint egy elveszett és folyamatosan siránkozó vagy dühöngő kisfiú megszemélyesítését.

Hogy mindezek ellenére várom-e a folytatást? Természetesen. Nem zavar, hogy ennek a kötetnek a története nem jött be, mert számos egyéb és érdekes karakter él és létezik még ebben a világban, akinek a történetére kíváncsi vagyok. Ha pedig az mozgalmasabb lesz, mint a jelenleg olvasott, akkor még akár könnyen a kedvenceim közé is kerülhet - vagy ha mégsem, akkor is élvezni fogom az olvasását.

Folytatás »

Robert Galbraith: A selyemhernyó (Cormoran Strike 2.)

J. K. Rowling megmutatta, hogy nem csak a fantasy, de bizony a krimi területén is megállja a helyét az általa kitalált történetekkel. Ugyan igyekezet eltitkolni, hogy Robert Gailbraith név mögött ő maga áll, de aztán csak kiderült a turpisság. Az egységes megjelenés érdekében azonban csak üdvözölni tudom azt a döntést, hogy a nyilvánvaló tények ellenére is Robert Gailbraith neve maradt meg a kiadványokon - továbbá így teljesen egyértelmű, hogy ez a név takarja szerző krimijeit.

Az előző kötetben, a Kakukkszóban megismerhettem egy nagyon érdekes személyt, egy különleges magánnyomozót, aki pedig nem más, mint Cormoran Strike - és akinek ugyan nem csak a neve figyelemre méltó, mégis igazi hús-vér karakter. Ugyan a természete kissé morózus, a hallgatagsága néha zavaró, a testmérete egyenesen ijesztő, de a nyomozási technikája alapos, a logikája és a kitartása pedig elképesztő. Nem csak utóbbi jellemzők miatt lopta be magát a szívembe, hanem tisztelettel adóztam annak, ahogy folyamatosan ellenáll a származásából adódó hatásoknak, illetve emelt fővel viseli a rokkantságából adódó korlátait. Mindezek együttes hatásaként visszavonhatatlanul is Cormoran Strike hatása alá kerültem - nem volt kérdés, hogy minden kalandja érdekelni fog.

Értékelés: 8/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 503 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Silkworm
Fordította: Nagy Gergely
Sorozat: Cormoran Strike
Előzmény:
1.) Kakukkszó
Folytatás:
3.) Gonosz pálya
Kategória: krimi

A szerző egyéb művei:
Harry Potter sorozat, Átmeneti üresedés

Cormoran zseniális nyomozással oldotta meg Lula Landry öngyilkosságnak elkönyvelt ügyét, bizonyította be, hogy a híres sztárt meggyilkolták - ezzel megszégyenítette a rendőrséget, viszont önmagának számtalan ügyfelet szerzett. Legendás hatékonysága és diszkréciója miatt elsősorban a gazdagok foglalkoztatják, a félrelépések felderítésében a magánnyomozó felülmúlhatatlan, az ügyfelek pedig hálásak, ami a pénzügyi nehézségekkel küzdő férfinak nem hátrány. Cormoran azonban továbbra is inkább az ösztöneire hallgat, ezért is vállalja el - a nyomozói díj bizonytalansága ellenére is - Leonora Quine felkérését, hogy találja meg a férjét, Owen Quine-t, a regényírót.

Owen épp a napokban készült el új regényével, viszont a kiadója megtagadta annak megjelentetését. Az ok: a szerző történetének középpontjába állította és a lehető legdurvább módon megszégyenítette a közvetlen közelében élőket - legyen az a felesége, az ügynöke, a szerkesztője, vagy éppen a kiadójának vezetője. Owen Quine híresen sértődékeny és könnyelmű ember, akinek nem ez az első eltűnése, de ez a mostani azonban már a felesége számára is szokatlannak tűnik. A Quine család nem éppen megszokott: a híres szerzőnek jelentéktelen és szürke felesége, illetve egy fogyatékos gyereke van, akik egy lerobbant házban laknak, míg a férj általában luxus szállodákban, szeretőkkel körülvéve tölti az idejét és szórja a pénzt, a művei után felvett előleget.

Cormoran a maga stílusában áll neki a nyomozásnak: elbeszélget Quine szűkebb ismeretségi körébe tartozó emberekkel - elsősorban azokkal, akik a könyvben is szerepelnek. A kérdései egyszerre érdeklődőek és távolságot tartóak, de minden esetben lényegre törőek. Faggatózása eredményeként reakciók és a válaszok, személyiségek és élettörténetek elevenednek meg a lapokon, múltban megesett sérelmekre és mélyen eltemetett titkokra derül fény. A tempó továbbra is inkább lassú, mint mozgalmas - akinek ez bejött az első részben, az most sem fog csalódni -, a történet mégsem mondható unalmasnak, hanem olyan, amelynek hangulata - néhány jelenet durvasága ellenére is - hamar magával ragad.

Ez a regény sokkal durvább és véresebb jeleneteket tartalmaz, mint az első kötet, és persze említést kell tennem a kötetben szereplő írás, a Bombyx mori perverzitásba hajló vagy éppen kifejezetten abnormális, beteges részleteiről is. Ezek miatt a részek miatt ez a történet sokkal sötétebb, mint a korábbiakban olvasott, és emiatt erősebben hagyja rajta sötét bélyegét az olvasó lelkén.

A Kakukkszó részben arról szólt, hogy a nyomozás mellett megismerjük az alaphelyzetet és a főbb karaktereket. Ebben a regényben erre már nem volt szükség, ezért a történet lényegesen nagyobb része foglalkozik a nyomozással és a kisebbik része terjed ki a nyomozó magánéleti problémáinak taglalására. Persze azért most sem kell nélkülöznünk a főszereplő életébe és a gondolataiba való betekintést, mert Rowling nagyon ügyel a karakterfejlődésre és az olvasóval való kapcsolat elmélyítésére. Valószínűleg ugyanebből a célból helyeződik nagyobb hangsúly Robin személyére és az ő magánéleti problémáira, valamint szakmai területen tapasztalt nehézségeire is.

Rowling ezzel a művével egyszerre vitte tovább Cormoran történetét, tette lehetővé egy újabb rendkívüli nyomozás megismerését, valamint nyújtott betekintést a regényírás és a könyvkiadás kulisszái mögé. Nem egy alkalommal éreztem úgy, a mű burkolt utalásokat vagy éppen nyílt kijelentéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a technikai változások komoly hatással vannak mind a regényírás, mind a regénykiadás folyamatára. A különféle szereplők szájába adott mondatokban a tájékozott olvasó könnyen ráismer a napjainkban általánossá vált jelenségre, miszerint többen írnak, mint amennyien olvasnak, a kezdő szerzők megszállottan küzdenek a művük megjelentetéséért, és ha ez nem megy kiadón keresztül, akkor is megjelentetik a művüket szerzői kiadásként - annak minden előnyével és hátrányával, illetve következményével együtt. Kifejezetten érdekesnek tartottam a regénynek ezt az oldalát, rejtett mondanivalóját.

Nagyon élveztem a történetet: a hangulatot, a nyomozás aprólékosságát, az összes eseményt, történést és következtetést - egy bizonyos pontig. Ugyanis feszültségkeltés címén Rowling újra elkövette azt, amely már az első kötet esetében sem nyerte el igazán a tetszésemet: a regényen belül stílust váltott. Az olvasó az első oldaltól kezdve ismeri a szereplők minden tevékenységét és gondolatát, ott szerepel az oldalakon minden: hányszor fújta meg a forró kávéját mielőtt belekortyolt, mennyire fájt a lába, milyen krémet használt rá, mi volt az, ami nem tetszett a vőlegénye vagy éppen a főnöke viselkedésében. Majd valahol a regény nyolcvan százaléka környékén Cormoran megvilágosodik, rájön, hogy ki a gyilkos, és onnantól kezdve a tetteit és a gondolatait titkok sora övezi. Az olyan mondatoktól, mint a "tíz egész percig beszélt, részletesen előadva az elméletét" vagy "Strike elmondta neki, mit akar kérni tőle" vagy a "tömören elmondta neki, mit kellene csinálnia" egyenesen a falra másztam.

Persze könnyen lehetne azzal gyanúsítani, hogy irigy vagyok, mert a szerző rafináltabb, mint én és képtelen voltam rájönni, hogy ki a gyilkos, de ez nem teljesen igaz. A regényben szereplő nyomok alapján sikerült két szereplőre lecsökkentenem az elkövetők személyét, szóval egyáltalán nem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel. Ellenben úgy gondolom, hogy a feszültségkeltés abban az esetben is működhetett volna, ha Cormoran megvilágosodásának időpontjában az olvasó is megkapja a tájékoztatást a gyilkos személyéről, mert az elkövető kézre kerítése, csapdába csalása, a mögöttes okok felgöngyölítése ettől még lehetett volna hasonlóan érdekes és mozgalmas - akár a jelenleginél még jobban kidolgozott is. Felesleges tartom a túlzott hatáskeltést, mert egy igazán jó regény enélkül is tökéletesen működik és minden tekintetben megállja a helyét.

Szóval jó volt ez, nagyon kedveltem, egy élmény volt a Cormorannal és Robinnal közös nyomozás, a magánéletükbe és a mindennapjaikba való betekintés. Aki az első kötetet szerette, ezt is kedvelni fogja, akinek nem jött be a stílus, annak ez sem fog tetszeni, mert alapjaiban, felépítésében és minőségét tekintve ugyanaz, csak éppen az eset más - természetesen vevő vagyok a következő kalandra is. Ellenben, ha Rowling abban is megismétli ugyanazt a húzását, mint a már olvasott két regény esetében, az sohasem bocsájtom meg neki. Azt hiszem vehetjük úgy, hogy ez komoly fenyegetés a részemről.

Folytatás »

Bitten - A falka /1. évad (filmsorozat)

Van egy nagyon fontos szabályom: soha nem nézek meg egy könyvből készült filmet vagy sorozatot, amíg nem olvastam el annak nyomtatott verzióját. Mindössze egy kivétel létezik: amikor az adott regényt nem is akarom alaposabban megismerni, azonban úgy érzem, hogy másfél-két órát mégis hajlandó vagyok rászánni a történetre - illetve most akadt még egy kivétel, legalábbis részben. Ez pedig a Bitten sorozat, amelynek első néhány részét azért néztem meg, mert egyébként nagyon bizonytalan voltam a regény megvásárlásával kapcsolatban - amit láttam, az végül meggyőzött: a könyv verzió a polcomon landolt, gyorsan el is olvastam és egy másik posztban már el is regéltem az élményeimet. Most azonban a regényekből készített filmsorozat van terítéken.

Sorozat: Bitten
Magyar sorozatcím: A falka
Magyar vetítés: 2016.07.19.  21 óra Film Café
Aktuális évad: 1. évad
Epizódszám: 13 rész
Készítés éve: 2014.
Teljes sorozathossz: 3 évad
Stílus: akció, fantasy, horror, kaland, thriller

Rendező: James Dunnison, Grant Harvey, T.J. Scott
Író: Kelley Armstrong
Zeneszerző: Todor Kobakov
Producer: Patrick Banister, John Barbisan,
Tecca Crosby
Gyártó: Entertainment

Főbb szereplők:
Laura Vandervoort (Elena Michaels)
Greyston Holt (Clayton Danvers)
Grag Bryk (Jeremy Danvers)
Steve Lund (Nicholas Sorrentino)
Paulino Nunes (Antonio Sorrentino)
Michael Xavier (Logan Jonsen)
Joe Keller (Peter Myers)
Paul Greene (Phillip McAdams)

Kapcsolódó könyv:
Kelley Armstrong: Bitten - Megmarva

A filmsorozatot nem tűzték még műsorra a magyar TV-csatornákon - és ahogy a magyar nézők misztikus sorozatokhoz való hozzáállását ismerem, nem is nagyon számíthatunk erre. Mindebből következik, hogy az epizódok csak eredeti nyelven, illetve feliratos verzióban tekinthetők meg.

(Update: magyar bemutató 2016.07.19-én 21 órakor a Film Café műsorán, A falka címmel.)

Az első évad összesen tizenhárom epizódja a könyvsorozat bevezető kötetének eseményeit dolgozza fel - úgy nagyjából. A kijelentésem bizonytalanságát az adja, hogy amíg az első részek teljesen hűek a könyvhöz, a későbbi epizódokban már egyre több az írott verzióhoz képest az eltérés - néhány esetben lényeges változtatás. A határt valahol a negyedik rész környékén lehetne meghúzni.

Ahogy a könyv eleje, úgy a sorozat eleje is kicsit zavarosnak tűnik - tekintve, hogy az események közepébe csöppenünk és akció közben kell megismernünk a történések eléggé összetett hátterét. A fő eseményszál végig követi a könyvbeli történéseket, a főbb változtatásokat inkább egyes szereplőkhöz kapcsolták a készítők, és mintegy mellékszálként futtatták végig az így elindított módosításokat. Az első évad nagy előnye, hogy a regény ismerete nélkül is kifejezetten élvezhető, de azt elolvasva válik csak igazán értékelhetővé az egész. Ahogy néhány esetben dühítővé is, mert néhány - erősen klisés - változtatást időnként már szinte fájdalmasnak találtam.

Szereplők és néhány eltérés a regényhez képest:
Az Elenát alakító Laura Vandervoort igazán szemre való fehérszemély, és az alakításával kapcsolatban sem lehet semmi kifogásom: számomra tökéletesen testesítette meg az írónő által szavakkal lefestett és az én agyamban leképeződött farkaslányt. Claytonnal szembeni ellenállása volt erősebb a nyomtatott verzióhoz képest - tény: a képernyőn így tűnt hihetőbbnek a dolog.

Clayton Danvers megszemélyesítője Greyston Holt, aki szintén határozottan jó választásnak tűnt a szerepre. Mindössze annyit jegyeznék meg, hogy a könyvbéli Clayton viselkedés szempontjából valamivel kiszámíthatatlanabb személyiségnek tűnt az én számomra, de azt is megértem, hogy a közönség kedvenc szépfiú nem lehet tomboló és erőszakos őrült - valamennyit ezért finomítani kellett a karakterén. Mindössze azt nehezményezem kissé, hogy emiatt a módosítás miatt Clayton egyes jelenetekben átment pincsikutyába - pedig a farkas verzió nekem sokkal jobban tetszett.

A Danvers falka tagjai: (balról jobbra)

Peter Myers (Joe Keller), Antonio Sorrentino (Paulino Nunes),

Nicholas Sorrentino (Steve Lund), Logan Jonsen (Michael Xavier),

Elena Michaels (Laura Vandervoort), Clayton Danvers (Greyston Holt)

és Jeremy Danvers (Greg Bryk).

A sorozatban sokkal fontosabb szerepet kapott Nick Sorrentino, és egy darab zokszó, de még annyi sem fogja elhagyni a számat, amiért az eredetileg neki szántnál sokkal többet parádézott a képernyőn Steve Lund. Ha már ennyi plusz szerepet kapott, akkor a karakterével is kezdeni kellett valamit, a fejlődésnek pedig az az ára, hogy máshol vágni kellett: igen, áldozatok mindig vannak.

Az egyik legnagyobb változtatás a sorozatban a könyvhöz képest Logan szerepe. Na, persze Michael Xavier jövés-menését is élvezetes hosszan nézegetni, de amit később az ő karakterszálával csináltak, az bizony kiverte nálam a biztosítékot. Szerintem ez a változtatás - Logan és a barátnője - lett végül a sorozat egyik leggyengébb láncszeme. Főleg, hogy Logan miatt mennie kellett valaki másnak, aki szerintem akár maradhatott is volna.

Elena két élete: a szerelmi háromszög szereplői.

És akkor ott van még Phillip McAdams, Elena torontói szeretője, akinek szerepét Paul Greene öltötte magára, és mivel ő is kifejezetten dekoratív kinézetű férfi, ezért szintén többet kellett mutatni belőle. Emiatt is vált szerintem hangsúlyosabbá Elena torontói magánélete - annak minden következményével. Bár még ennek tudatában sem értem, hogy miért volt szükség az utolsó epizód záró jelenetére - szerintem enélkül is eléggé egyértelműek voltak a történések és a reakciók.

A többi szereplő is határozottan a helyén volt - a pszichopaták pedig különösen. Úgy érzem, hogy szereplőválogatás szempontjából csak előnyére vált a sorozatnak Kelley Armstrong folyamatos jelenléte.

A rengeteg apró módosítást követően a karakterek elkezdtek önálló életet élni, az események pont emiatt túlbonyolódtak, amiből egyenesen következett az, hogy máshol pedig egyszerűsíteni kellett a történeten. Akárhogy is, a sorozat végét eléggé kapkodósnak és túlbonyolítottnak éreztem, a regény utolsó harmada ennél sokkal jobban egyben volt és az indokok is lényegesen érthetőbbek - és követhetőbbek - voltak a számomra. 

A farkasok is teljesen rendben voltak a filmben:
szépek és veszélyesek.

Bárhogy is alakult és bármennyi kétségem is van, azt el kell ismernem, hogy a készítők nem fukarkodtak sem a pikáns, sem pedig a véres és megdöbbentő jelenetekkel: mindegyikből akad bőven az epizódokban. Tekintve, hogy a férfi szereplők többségben voltak, az izmos férfi felsőtestek, illetve popsik meglehetős rendszerességgel bukkantak fel a filmben - ahol csak éppen lehetőség és alkalom adódott rá. Mindez gondolom a női nézők legnagyobb örömére történt így, és bizony magam sem fogok panaszt benyújtani ez ügyben.

A kezdeti lassúságot követően a későbbi epizódok már pörgősebbek, a visszatekintések révén pedig minden szereplő tette és motivációja érthetővé válik. Azt mindenképpen ki kell jelentenem, hogy ez nem tinifilm, hanem határozottan korhatáros kategória. Örülök neki, hogy a változtatások ellenére is megtartották a készítők a határokat és nem tértek el lényegesen a regényverzió fő cselekményétől, mert emiatt az évad is eléggé lezártnak tekinthető. Annak ellenére, hogy érdekelt a mozgókép verzió és nem bántam meg a ráfordított időt, továbbra is azt állítom, hogy a regény jobban sikerült.

Mindezek után már csak azt kell eldöntenem, hogy a folytatással megvárjam-e a második kötet magyar nyelvű megjelenését, vagy inkább vágjak bele a következő évad epizódjainak megtekintésébe. Azt hiszem ezen még morfondírozok egy darabig, addig is nézek valami mást.

Folytatás »

Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt (Mysterious Universe 33.)

A Mysterious Universe egy olyan logós sorozat, amelynek történeteit hazai szerzők vetették papírra - még ha a nevekből ez nem is tűnik egyértelműnek. Terjedelmes - regényeket és különböző antológiákban megjelent novellákat is szép számban tartalmazó -, ugyanabban az univerzumban játszódó sorozat, amely esetében a különböző írók más-más főszereplőt mozgatnak és helyeznek a kalandok középpontjába. A kötetek akár sorozat formában, akár önállóan is fogyaszthatók - persze teljesebb az élmény, ha az előzmények is ismertek, de az aktuális történet anélkül is teljes mértékben élvezhető. Éppen ezért senkit se riasszon el az olvasástól, ha a kiszemelt regény a sorozatpolcon a sokadik sorban helyezkedik el, hanem nyugodtan vágjon bele. Persze, aki szeretné, az a legelejétől is elkezdheti a kalandok megismerését.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Inomi Kiadó
Kiadás éve: 2004.
Terjedelem: 425 oldal
Borító ár: 1.890 ,- Ft
Sorozat: Mysterious Universe
Kategória: sci-fi, kaland, akció

A sorozat kötetei és novellái
(a teljesség igénye nélkül):
I.M. Brod: Tüske a köröm alatt
Harrison Fawcett: Katedrális
Anthony Sheenard: Sötétség előtt
Anthony Sheenard: Árnyak ébredése
Dave Howard: A Démoncsászár fejvadászai
Harrison Fawcett: Ópiumkeringő
Harrison Fawcett: A Korona hatalma
Harrison Fawcett: Feketecsuklyások
Harrison Fawcett: Jó nap ez a halálra
Anthony Sheenard: A hercegnő nyakéke
Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt
Anthony Sheenard: A holtak galaxisa
Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése I.
Anthony Sheenard: Az Excalibur keresése II.
Dave Howard: Angyalok és tolvajok
Harrison Fawcett: Best of Brett Shaw
Anthony Sheenard: Vadászat egy szimurgra

Vásárlás:
a kötetek a nagyobb könyvesboltokban,
online könyváruházakban nyomtatott
formában,
a lira.hu oldalon pedig elektronikus
formában is megvásárolhatók.

A szerző további művei:
Dreamworld sorozat
(A Főnix ébredése, A sárkánypap álmai);
Városalapítók,
Parázs-varázs,
A csonkolás művészete,
A szerencse zsoldosai,
Földfaló,
Egy ghoul vacsorája,
Két tűz között,
Liliom és vér,
A démon szeme,
Legendák földje (Vadásznak vadásza,
A lelkek birodalma, Tündérösvény);
A láthatatlan város

Magam sem olvasom a megadott sorrendben a sorozat köteteit, hanem néha kiragadok innen-onnan egy-egy történetet - pont azt, amelyikhez éppen kedvem van. Valamikor, még évekkel ezelőtt olvastam a Katedrálist - nekem az a szép nagy, majdnem két kilogrammot nyomó kötet van meg, amelyben az összes idevágó történetet egybedolgozva adták ki -, és bizony kedvemre való volt, amivel a lapokon találkoztam. De azt a regényt Harrison Fawcett vagyis Fonyódi Tibor írta. A Mysterious Universe sorozat másik, legtöbb regényt író szerzője pedig Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor - ő az a magyar szerző, akitől egyébként sok más történetet is olvastam. Ahogy nem ez volt az első York Ketchikan regény sem, ami már a kezeim közé került: A holtak galaxisa című regényt már olvastam.

A jelen történet középpontjában York Ketchikan, illetve egy híres Chagall festmény, A zuhanó angyal áll. Hogy mi köze gyerekkorát a gileth-mutáns háborúban hivatalos túszként leélő, de immár szabad huszonöt éves férfinak és egy közel ezer éves festménynek egymáshoz? Minden kiderül a regényből.

Nem követtem el tévedést amikor leírtam a festmény korát, hiszen a jövőben járunk, közel ezer évvel vagyunk előrébb a jelenhez képest. York Ketchikan hírneve már elterjedt a galaxisban, sokan tudják róla, hogy vakmerő és szinte mindenre felbérelhető: mondhatni, hogy adrenalin függő. Most sem azért keveredik bajba, mert pénzre lenne szüksége, hanem mert felkeltik a kíváncsiságát és persze egy, a múltjának ködéből felbukkanó másik festmény is befolyásolja a döntésben. Szóval York elvállalja, hogy ellopja a festményt, amelyet a Rational Bank széfjében őriznek - és ha valamit komoly biztonsági technika, illetve több szintű védelem őriz, akkor ez bizony az a bank. Mert miből is áll a biztonsági rendszer? Auralátókból, pszichikusokból, kamerákból és hozzájuk kapcsolt lézervetőkből, ujjlenyomat olvasókból, írisz és DNS azonosítású ajtózárakból, kiborg őrökből, fény- és lézercsapdákból, térörvényekből és dimenziórésekből, a széf előtt a holtakból álló Alef-osztagból, valamint a trezoron található időzárból. Hogy megpróbálta-e már valaki kirabolni ezt a bankot? Persze, csak éppen nem sikerült neki. De York mindenre elszánt, és már a terve is készen áll.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a regényt, akkor az mindenképpen a "mozgalmas" kifejezés lenne. Mert bizony itt olvasás közben csak úgy pihenhet az olvasó, ha félreteszi egy kis időre a könyvet, egyébként egyik akció követi a másikat, üresjárat nem igazán van. Ha azt mondom, hogy "Vadállat ez a York!", akkor a baráti körömhöz tartozók már értik is, hogy miről beszélek. Arról, hogy a főszereplőnk közelében nem életbiztosítás hosszan tartózkodni, és ahol ő megjelenik, ott bizony kő kövön nem marad. Ez utóbbit tényleg szó szerint kell érteni, mert a ténykedése során majdnem egy teljes város válik a földdel egyenlővé, és nem egy űrhajó kerül a roncstelepre.

Technikai leírásokból is bőven akad a regényben, hiszen a fegyverek már mások, mint napjainkban - bár továbbra is ugyanúgy lövöldöznek velük -, a harcászati rendszerek személyes védelmet is biztosítanak, űrhajókból is akad bőven, de ezek a bemutatások könnyedén illeszkednek bele a regény szerkezetébe: éppen odavalóak, viszont nem megterhelőek. Ha valaki nem akar bíbelődni - példának okáért - a Herden -100-as működésének leírásával, akkor nyugodtan átugorhatja azt a részt, hiszen a lényeg a lövöldözés, abból pedig akad bőven - legfeljebb a rombolás mértéke nagyobb. A lényeg mindenképpen az akción van.

És ha már akció? Nem York az egyetlen, akit érdekel a festmény és a bank trezorjának tartalma - persze minden egyes érdekelt felet más cél hajt, és természetesen a saját érdekét tartja szem előtt, szól bele a rablásba, annak menetébe vagy kivitelezésébe.

York alapvetően érdekes figura: vagány, vakmerő, jó szervező, eszes és nem utolsó sorban gyanakvó - valószínűleg az utóbbi kettőnek köszönheti leginkább az életét. Ebben a regényben egy kis betekintést nyerhettem a múltjába, de nem ezzel került igazán közel a szívemhez, hanem azzal, ahogy kiagyalta és véghezvitte az egész svindlit, a festmény megszerzését - és azt, ami még utána következett. Ez egy sokszereplős játék, komoly tétekkel és áldozatokkal, egy többféle kimenetet magában rejtő előadás, ahol mindenki főszereplő a saját felvonásában, de a végén csak az kerülhet ki győztesen, aki a legagyafúrtabb volt mind közül.

Elképesztően mozgalmas, kellően összetett és csavaros történet, amely nem nélkülözi a humort és a mögöttes információkat sem. Mert igaz, hogy jókat kacagtam York és csapatának beszólásain, a Köpök az idegenekre bár koktéljainak elnevezésein, valamint azok hatásain, de mindezek mellett - többek között - Chagall élettörténete, festményei leírásai, Aleister Crowley életútja és munkássága is megelevenedik a lapokon.

Bevallom, hogy én ennek a regénynek az olvasását nagyon élveztem. Elégedettséggel tölt el, hogy annak idején engedtem a kísértésnek és megvettem a könyvet, ugyanakkor verem a fejem a falba, mert magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért csak a vásárlást követő öt év után vettem a kezembe olvasás céljából. Van amire nem lehet értelmes választ adni - de mindegy is, mert a lényeg, hogy tetszett, nagyon élveztem. Ha valaki pedig kedvet kapott egy közel ezer évvel később játszódó bankrablásról szóló, akciókkal tarkított történet olvasásához, akkor azt javaslom, hogy vágjon bele a kalandba.

Folytatás »

Pierce Brown: Vörös lázadás (Vörös lázadás-trilógia 1.)

Nagyon kedvelem a könnyed, ugyanakkor mozgalmas sci-fit, ahogy a disztópiákat is. Ez utóbbiakkal kapcsolatban azonban úgy érzem, hogy sajnos lassan a vámpírregények sorsára jutnak, mert olyan mennyiségben kerülnek a boltokba a romantikus érzésekkel terhelt, a szív gondjait irdatlan mennyiségben az olvasó nyakába öntő, mindezek szinte mellett semmi - vagy éppen teljesen logikátlan - cselekménnyel rendelkező történetek, hogy bizony nehéz észrevenni a tömegben az ettől különböző, minden ízében élvezhető regényeket. Márpedig a Vörös lázadás ilyen.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 424 oldal
Borító ár: 3.380,- Ft
A mű eredeti címe: Red Rising
Fordította: Török Krisztina
Sorozat: Vörös lázadás
Folytatás:
2.) Arany háború
3.) Hajnalcsillag
Műfaj: sci-fi, disztópia, ifjúsági
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu

Alternatív jövőben járunk, ahol az emberiség meghódította a Földhöz közeli, illetve később a távolabbi bolygókat, és ahol minden társadalmi feladatot ellátó rétegnek megvan a saját színe. Jelen történetünk a Marson kezdődik, a fő cél a bolygó emberi életre alkalmassá tétele, ennek pedig egyik feltétele a mélyben bányászott hélium-3. Az emberiség úttörői a Mars mélyén bányászattal foglalkozó, a felszín alatt élő Vörösök: ők azok, akik azért dolgoznak, hogy idővel valamelyik leszármazottjuk majd kiléphessen a bolygó élhető felszínére. Az előírások szigorúak, az előírt mennyiséget teljesíteni kell, a legkisebb ellenállást is keményen büntetik. Ebben a környezetben ismerjük meg Darrowt, történetünk hősét, akinek mindennapjain keresztül tárul fel előttünk a Vörösök nehéz, ám a távoli jövőbe vetett reményekkel átitatott élete. Darrow nem vágyik sokra, csak a kötelessége teljesítésére és a felesége szerelmére. Suttogják, hogy nem minden úgy van ahogy azt velük elhitetik: egyesek szerint a bolygó felszíne már lakott, a Vörösök pedig tudatlanságban tartott rabszolgák, de Darrowt nem érdeklik ezek a kijelenések. Amikor azonban a fiú maga is megbizonyosodik az állítások igazáról, lázadásáért cserébe büntetést kap, a szerelmét pedig megölik. Darrow menekülne a halálba, de nem tud, mert van egy csoport, amely komoly küldetést készített elő a számára. 

Ez egy színváltós könyv: először a Vörösből alapos és hosszadalmas munkával Aranyat készítenek, aztán a tökéletes, aranyló bőrt vér festi vörösre - ez utóbbihoz pedig valamilyen módon az egész társadalom minden színe asszisztál. Talán így lehetne a legtömörebben összefoglalni azt, amit olvastam.

A disztópiák jellemzője, hogy az elnyomott réteg fiataljai korán maguk mögött hagyják a gyerekkort és már fiatalon is komoly mennyiséget magukra vesznek a mindennapok terheiből. Nincs ez másként most sem, mert Darrow a maga tizenhat évével már a csapata legeredményesebb fúrója, ő a Pokolfúró. Egészen addig  - néhány érzelmi reakciót leszámítva - felnőttnek is éreztem a személyét, amíg a saját közegében mozgott, de amint kikerült onnan, az egész regény kapott amolyan ifjúsági jelleget. Persze ez nem baj, de az egyedi ötletek hiánya miatt már kicsit nagyobb volt a neheztelésem.

Amennyire élvezettel merültem el a történet elejében és vártam az események alakulását, olyan nagyon elkeseredtem, amikor a cselekményben mindenhonnan összeollózott ötletek tömegét láttam felbukkanni.: egy kis Éhezők viadala, némi Harry Potter áthallás, Görög mitológia és még hosszan sorolhatnám. Darrow felkészítése összetettebb volt, mint Katniss végső formába öntése, de annak menete végül is majdnem ugyanaz volt. A próbák ugyan véresebbek voltak, a játéktér nagyobbnak és összetettebbnek bizonyult, de a lényeg akkor is csak ugyanaz volt: legyen tiéd a győzelem, kerülj az élre, a végére csak egy maradhat.

"Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek sem sikerült kitalálni."

A házakba osztás és a kiválasztás folyamata, majd az egyes szereplők jellemeinek kibontakozása, az alapfelállás leírása számomra nem volt éppen a legérdekesebb - sőt, néha egészen unalmasnak találtam. Nagyon el is keseredtem, mert a kezdeti lelkesedésem a béka bizonyos sokat emlegetett testrésze alá süllyedt, és meg voltam győződve, hogy én erre a történetre közepesnél jobb értékelést nem fogok tudni adni. Aztán csak magukra találtak a szereplők és az események, megkezdődött a taktikázás, a tervek és a tényleges cselekmények követték egymást, és végül teljesen élvezhető lett számomra az egész - a végét pedig kifejezetten mozgalmasnak, ötletesnek és érdekesnek találtam. Az alkalmazott technikák, a várható cselekmények némelyike előre kitalálható volt, de tény, hogy legalább ugyanennyi okozott meglepetést vagy döbbenetet. Beszélhetünk mindenféle hasonlóságokról, de azért ez a regény sokkal véresebb, keményebb és ötletesebb, mint az Éhezők viadala - cserébe viszont kevésbé depresszióba hajló hangulatú, mert hosszas siránkozásra az események összetettsége és mozgalmassága miatt nincs idő.

Ifjúsági köntös ide vagy éppen oda, ez a regény azért egy eléggé komoly társadalomkritika is egyben - csak éppen a tizenhat-hét évesek szemén keresztül nézve azt, mert ami kicsiben működik az nagyban is ugyanaz. Olyan az egész, mint az indiai kasztrendszer: nem tudsz változtatni azon, ahová születtél. Ebben az esetben, ha Vörös vagy, akkor rabszolgaként bánnak veled, ha Rózsaszín a színed, akkor csak a vágyak kielégítésére tartanak alkalmasnak, ha azonban Aranynak születtél, akkor elsődleges, hogy uralkodnod kell - bármi áron. De attól, hogy valami aranyként fénylik, még nem biztos, hogy értékes is.

"Az ember valós mércéje az, amit hatalomra jutva tesz."

Darrow változik: nagyon sokat és meghatározó szempontok alapján, néha elfelejti a csata hevében, hogy ő más, mint akikkel és akik mellett harcol, de amikor ez eszébe jut, akkor azt kamatoztatni is tudja. A regény nagy tanulsága, hogy mindig tartsd szem előtt azt, hogy honnan érkeztél, hogy hol vannak a gyökereid - sajnos erről nem csak a regény szereplői felejtkeztek el időnként, de tapasztalataim szerint mindez jellemző a mindennapjainkra is.

Nem minden karaktert éreztem teljesen élethűnek, de a leghihetetlenebb számomra Eó volt, az ő önfeláldozása olyan burkoltra sikerült, hogy még nekem sem sikerült felfognom az értelmét - nem csoda, hogy Darrow is értetlenül szemlélte. Az Aranyak esetében már inkább kedvemre való volt a jellemek változatossága, de azért sok volt közöttük az, amelyik eléggé sztereotipikusra sikeredett - bár jobban belegondolva, alapvetően így épül fel a társadalmunk, kevés az igazán egyedi jellem.

Már megint sokat elmélkedtem, ezért igyekszem tömören összefoglalni a további gondolataimat.

Nem volt ez a történet rossz, csak helyenként kicsit darabosnak találtam: érezni lehetett, hogy melyik részeit írta szívből a szerző és melyik az, amely csupán körítésként szolgált a többihez, amiről végül is mesélni akart. Cserébe viszont eléggé részletesre sikerült a világleírás, a szereplők és a motivációk bemutatása, az alapok stabilak, a folytatások számára kellőképpen előkészítettek. Remélem, hogy a továbbiakban olyan kanyart vesz a történet - és erre minden esély adott -, amelynek következményeként kikerülünk az "iskola" falai közül és tényleg a nagybetűs életben bolyongunk tovább a főszereplőt kísérve. Részemről hamarosan folytatom a sorozat következő kötetével.

Folytatás »

Marie Lu: Champion - Bajnok (Legenda trilógia 3.)

Az ifjúsági kategóriába tartozó disztópiákkal nagy gondban vagyok mostanában, félve veszem az ilyen regényeket a kezembe - mindez azonban nem vonatkozik Marie Lu regényeire, mert ő az a szerző, aki számomra már bizonyított. Az írónő nem csak tartotta a trilógia előrehaladása során a színvonalat, hanem folyamatosan emelt is rajta - pedig már az első kötettel is elég magasra helyezte a mércét.

Az előző kötet befejezése egyszerre szolgált pozitívummal és okozott iszonyú szívfájdalmat a számomra: a Köztársaságot fenyegető szétesést sikerült megakadályozni, ugyanakkor a múlt Day után nyúlt, és a fiú olyan döntést volt kénytelen meghozni, amely mindkét fél számára csak bánatot eredményezhetett.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 372 oldal
Fordította: AncsaT
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe: Champion
Sorozat: Legenda trilógia
Előzmény:
1.) Legend - Legenda
2.) Prodigy - Született tehetség
Kategória: YA sci-fi, disztópia

A szívszorító és sorsfordító események óta eltelt közel egy év: Day és Eden Los Angelesben lakik, mindketten kezeléseket kapnak: Eden állapota lassan javul, de Day helyzete egyre reménytelenebbnek tűnik. June eközben Denverben él, és azt teszi, amit elvárnak tőle: figyel, tanul és fejlődik - végül is ő az egyik Princepsjelölt. A két fiatal hosszú idő óta nem beszélt már egymással, de az élet - vagyis a problémák - újra egymás mellé sodorja őket. A határhoz közeli  egyik kolóniai városkában járvány üti fel a fejét, amelynek gyógymódját valószínűleg Eden hordozza a testében. Ahhoz viszont, hogy a Köztársaság ismét kísérleteket végezzen a fiún, Day beleegyezése is szükséges - olyan döntés ez, amelyhez mindenképpen June közbenjárása kell.

A korábbi kötetekhez hasonlóan ebben a részben is váltott nézőpontból követhettem végig az eseményeket, amely azért is volt - ebben az esetben is - indokolt, mert a két szereplő jelentős mennyiségű időt tölt egymástól távol és áll helyt olyan helyzetekben, ahol a másik nem volt jelen.

Újra egy akcióban, izgalmakban és persze megfelelő mennyiségben ugyan, de érzelmekben is bővelkedő regényt olvashattam, amely - az előzményekhez igazodva - komoly, döntő többségében morális kérdéseket is felvet. 

Sok minden ismerős volt az előzmények alapján: a stílus, a hangulat, a mozgalmas és kiszámíthatatlan események, a főszereplők bátorsága és áldozathozatala. Persze mindenki változott a helyzetnek megfelelően, és az az egy év minden szempontból sokat jelentett. June is sokat változott, hatással volt rá a politika, Anden közelsége, vagyis az egész helyzet, amelyben olyan hosszú időt töltött el. A lány gondolkodása érettebb lett, elsősorban a Köztársaság érdekeit tartja szem előtt - éppen ezért tűnik olyan furcsának az egyes helyzetekben tanúsított reakciója. 

Day mindeközben fokozatosan magába fordul, a kezelések megviselik, az állapota miatt pedig egyre inkább elkeseredett, néha túlságosan is akadékoskodó - ha Edenről van szó, akkor pedig különösen. Ugyanakkor mindezek mellett felelőtlenül, szinte őrülten viselkedik, ha saját magának kell áldozatot hoznia, mert tudja, hogy nincs mit veszítenie.

Jót tett a történetnek, hogy egy évet előbbre ugrottunk az időben, mert így sokkal inkább elfogadhatóak az előzőekben felvázolt változások, és persze a szereplőink is idősebbek lettek, így már sokkal inkább összeegyeztethető az életkoruk és a Köztársaság életében betöltött szerepük.

Az izgalmas események és a torokszorító érzelmek mellett egyre tágul és színesedik a világ: ahogy a szereplők egyre több ismeretet szereznek, úgy velük együtt az olvasók is. Az eddigi részekből megtudtuk, hogy nem csak a Köztársaság  létezik, hanem a Kolóniák is. Most arra is fény derült, hogy mi is történt Észak-Amerikával, amiért kialakult ez a helyzet, illetve milyenek a politikai és gazdasági viszonyok a Föld többi kontinensén, ki kinek a szövetségese és mi az ára a nyújtott segítségnek.

Sok minden történik ebben a részben, amely meghatározó tényezőt jelent a két főszereplő, valamint a Köztársaság életében. June és Day hol egymás mellé kerül, hol elsodródik egymástól, az ország lángba borul körülöttük, küzdenek és harcolnak, áldozatot hoznak, miközben a személyes problémáikat, az egymás iránti érzelmeiket is igyekeznek rendezni. A sok izgalom mellett is valamivel érzelmesebbre sikerült ez a kötet, mint az előzőek. June és Day életében sok a személyes probléma és az elfojtott érzelem, amelynek idővel a felszínre kell bukkannia, de Marie Lu anélkül képes könnyeket csalni az olvasói szemébe, hogy szirupba fojtaná az egész történetet - néha egy mondat vagy egy bekezdés is elegendő, nincs szükség az érzelmek oldalakon keresztül történő kinyilvánítására.

Kedveltem az egész történetet és egyszerűen rajongtam a befejezésért! Imádtam azt, hogy a szerző egyszerre képes volt megadni a pozitív befejezés érzését és egyben olyan végkifejletet összehozni, amely nem fulladt bele a cukormázba - ugyanakkor mégis kielégített minden igényt. A kötet vége egyszerre volt gyönyörű és szívszorító: a történtek, June döntése és az utolsó fejezet... Ez volt az, ami véglegesen a kedvencemmé tette ezt a trilógiát. Marie Lu egyszerűen szenzációs - sokan tanulhatnának tőle a felkapott YA írók közül.

Ez a trilógia egy nagyon jó kis ifjúsági disztópia: mindhárom kötet mozgalmas és színvonalas, az események logikusan épülnek egymásra, a világ és a karakterek kellően kidolgozottak. Mindenképpen ajánlom olvasásra - nem csak fiataloknak, hanem akár felnőtteknek is. Nekem az egyik kedvenc ifjúsági disztópia sorozatom lett.

Folytatás »

Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy hajsza (Fox és O'Hare 2.)

Véleményem szerint egy sorozat első részében leírtak általában arra elegendőek, hogy az olvasó megismerkedjen az adott világgal, a szereplőkkel, az alapszituációval, valamint éppen csak belekóstoljon abba, hogy mire is képes az adott mű szerzője, vagy éppen szerzői. Nincs ez másként a Fox s O'Hare sorozattal sem, mert ugyan az első kötetet nézve Evanovich és Goldberg egy nagyon ötletes és mozgalmas történetet hozott létre, de érezni lehetett, hogy kettőjük és a főszereplő páros részére ez még csak a kezdet, mondhatni a bemelegítés. Az ösztöneim megint csak jól működtek, mert bizony a második rész még jobban sikerült, mint az előzmény.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 328 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Chase
Fordította: Komáromy Zsófia
Sorozat: Fox és O'Hare
Előzmény:
1.) A nagy zsákmány
Folytatás:
3.) A nagy meló

4.) The Scam

5.) The Pursuit

Műfaj: krimi, kaland, humor

Kate és Nick sikerrel vették az első közös munka jelentette akadályt, a feladat végrehajtása mindenki megelégedésére szolgált. Na jó, talán Kate morgott egy kicsit, forrongott a benne csordogáló zsaruvér, de azért ő is élvezte a helyzetet: kiiktattak egy magát elérhetetlennek tartó bűnözőt. Az élet viszont nem állt meg: Nick továbbra is az egyik leginkább keresett bűnöző, Kate pedig az őt továbbra is megszállottan üldöző FBI ügynök - legalábbis a nyilvánosság előtt. A háttérben ugyanis újabb ügy vár rájuk: ezúttal egy lehetséges diplomáciai bonyodalmat kell elsimítaniuk azzal, hogy visszaszerzik a Smithsonian Intézetből eltulajdonított bronzkakast, amit az Egyesült Államok éppen most akar visszaszolgáltatni Kínának. A bökkenő csak az, hogy az eredeti bronzkakas Carter Grove tulajdonában van, aki nem más, mint a Fehér Ház volt kabinetfőnöke, jelenleg pedig egy nemzetközileg is elismert, elit zsoldossereget működtető cég vezetője.

Ez a sztori már az elején egy nagyon jó svindlinek nézett ki, de csalódtam volna, ha a két szerző beéri annyival, hogy Nick és Kate egyszerűen csak átejti és kicselezi az eléggé dörzsölt műtárgytulajdonost. Persze most is csak ámultam és bámultam, hogy miként is fogott neki a hírhedt svindler az akciónak, a szükséges csapattagok összeboronálásának, illetve hogyan is hajtotta végre a feladatot, de éreztem, hogy ebben a regényben több van, mint "csak" ennyi. A terv egyébként fantasztikus volt, a kivitelezés nem kevésbé, az alakítások pedig egyenesen parádésak - Kate apjának belépőjét és monológját szerintem soha nem fogom elfelejteni és ahányszor csak eszembe jut, mindig mosolyognom kell. Az a pici kis hiba pedig, ami véletlenül becsúszott ebbe a zseniálisan összerakott tervbe, csak még érdekesebbé tette a továbbiakat - mert innentől vált igazán izgalmassá minden.

Nicholas Fox egy erős ellenféllel találta magát szemben Carter Grove személyében, aki mellett rendesen fel kellett kötnie azt a bizonyos fehérneműt, mert a volt kabinetfőnök nem csak eszes és mindenre elszánt, hanem ráadásként egy egész zsoldossereg is lesi a parancsait. Na, de Nick pont az a fajta, akit a kihívás éltet és minél nagyobb a kihívás, ő annál inkább elemében van. Ennek a végeredménye pedig egy elképesztő hajsza, amely Amerikától Skóciáig, később Kínáig tart, és még számtalan más helyszín is szóba jön.

Komolyan mondom, hogy ez a sorozat és annak minden része egyszerűen üdítő hatással vannak rám. A történet nagyon olvasmányos, elképesztően mozgalmas, zseniálisan összerakott, és még humoros is. A két főszereplő nagyon jó párost alkot, akik akaratlanul is hatással vannak egymásra, és miközben a feladatukat teljesítik, csak úgy szikrázik közöttük a levegő. Véleményem szerint ez egy olyan fűszer az egyébként is majdnem tökéletes egyvelegben, ami egyedivé teszi a végeredményt - a Nick és Kate közötti vibrálás nélkül is élvezhető lenne az egész, de ezzel együtt... hmmm...

Áh, nem is ragozom tovább, mert a végén már megint túlpörgöm a rajongást és a kapott élményt. Maradjunk annyiban, hogy aki egy ötletes, mozgalmas és humoros sztorit akar olvasni, aki szeretne egy nagyon jót szórakozva kikapcsolódni, annak tökéletes választás ez a sorozat, de ez a regény mindenképp. Akár önállóan is olvasható, de tény, hogy az előzményeket ismerve igazán élvezetes a tartalma. 

Ennyi lelkesedés után mi legyen a pontozás végeredménye? Talán az, hogy megkapja tőlem a maximális pontszámot, képes kifejezni, hogy mennyire hatott rám üdítően ez a kötet és mennyire sikerült elfeledtetni velem a napi problémákat. Szerintem megérdemli. Ahogy azt is, hogy minél többen olvassák ezt a sorozatot!

Már csak egy dolog hiányzik a teljes és totális boldogságomhoz: a folytatás. Remélem, hogy minél hamarabb a kezemben tarthatom és olvashatom azt is. Aztán pedig folytatódhatna a Szingli fejvadász sorozat is, az még boldogabbá tenne, mondhatni mennyei örömöket okozna. Ugye szerintetek sem kívánok elérhetetlen dolgokat? Mindig is állítottam, hogy nekem az apróságok is nagy örömet okoznak. :)

Folytatás »