Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. március 30., csütörtök

Várólista - 2017. március

Megérkezett a tavasz, ébredezik a természet - és a kiadók is. Bár ez még nem az igazi, mert a nagy durranásokat mindenki az áprilisi könyvünnepre, a Nemzetközi Könyvfesztiválra tartogatja. Persze így is elég bőséges a kínálat és mindenki kedvére válogathat a neki tetsző kiadványok közül. Ezt tettem én magam is.

Ha már tavasz, akkor kezdjük a romantikus érzelmeket középpontba helyező kötetekkel, amelyek között szintén sokféle akad. Igyekeztem nem a legrózsaszínesebb, leginkább cukormázas regényeket kiválasztani, hanem azokat, amelyek izgalmat és talán még újdonságot is jelenthetnek - már csak azért is, mert ezeket sokkal jobban kedvelem.

Brittainy C. Cherry az Elements sorozatának - vagy ahogy magyarul hívják: Az vagy nekem - első kötetének olvasása emlékezetes élmény maradt a számomra. Most a Tűzeső címet viselő második részt jelentette meg a Libri Kiadó. Remélem, hogy lesz olyan élvezetes és egyedi, mint amilyennek az előzményt - ami egyébként teljesen különálló történet - találtam.
Jay Crownover Az utcák királya című regénye a Welcome to the Point sorozat második kötete, amely az előzményekben már valamennyire megismert Race története. Nagyon kíváncsi vagyok a nehezebbik utat választó úrifiú sztorijára. A sorozat köteteit a Harlequin Magyarország hozta el a magyar olvasóknak, Remélhetőleg a harmadik rész is hamarosan a boltokba kerül.
A Halhatatlanok alkonyat után sorozat a hamvaiból támadt fel, amikor a tavalyi évben az Athenaeum Kiadó átvette a megjelentetését. Bár a Lothaire története, a Vámpírbosszú nem nyerte el a tetszésem, mégis nagyon vártam Kresley Cole következő írását, amely egy spin off sorozat az eredeti sorozaton belül. Az Árnyak Hercege a Dacianók sorozat első kötete és figyelembe véve, hogy négy herceg tartozik a dákok családjához, nagy valószínűséggel még további három kötetre számíthatunk majd.

Némi kitérőt követően John Scalzi ismét sci-fi regénnyel jelentkezett, amely egy űropera sorozat első kötete és az Az összeomló birodalom címet kapta a magyar keresztségben. Gondolom azon már senki sem lepődik meg, hogy a regényt az Agave Könyvek kiadó hozta el a magyar olvasóknak.
Ugyancsak az Agave Könyvek kiadó kísérletező kedvének köszönhetően vehették a magyar olvasók a kezükbe Cinda Williams Chima Lángvető című regényét, amely a Megrendült királyságok trilógia első része. A kötet elképesztően gyönyörű borítót kapott, legalább fél órán keresztül nézegettem elmerülten. Remélhetőleg a történet is ennyire magával ragad majd és akkor minden nagyon rendben lesz.
Hihetetlen, de igaz, végre időpontot kapott és most már tényleg biztosra ígéri a Delta Vision kiadó Abraham Merritt Istár hajója című kötetének megjelenését. Ez bizony egy olyan hajó, amely valahol nagyon eltévedt, az utasai pedig már régóta várakoznak arra, hogy utazhassanak vele az élmények tengerén. Reméljük, hogy tényleg így is lesz.


2017. március 26., vasárnap

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka (Napnak fénye ciklus 2.)

Volt egyszer, nem is olyan rég, hogy végre rászántam magam a közel egy éve a polcomon heverő Napnak fénye című regény elolvasására, amely aztán azzal a kellemes meglepetéssel szolgált, hogy a cselekménye és a humora is magával ragadott. Mintha kifejezetten nekem írták volna. Nyúltam volna a következő kötet után - amely ugyanúgy a polcomon várakozott -, de inkább visszafogtam magam, mert a folytatás beszerzése még váratott magára, így inkább igyekeztem beosztással élni. Mindez persze csak addig tartott, amíg a Csillagok szikrái vaskos köteteit ki nem szállította a futár. 

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 597 oldal
Borító ár: 3.490 ,- Ft
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
Folytatás:
3.) Csillagok szikrái (2 kötet)
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény
A helyszín a Kínai Birodalom hagyományokon alapuló szabályai helyett ezúttal az afrikai szavanna szabályok nélküli, radioaktív sugárzással és csempészbandákkal teli füves pusztasága. A szereplők is újak, és ha valaki nem olvasta az első kötetet, az sem baj, mert akár teljesen különálló történetként is megállja a helyét.

A fő motívum, hogy itt mindenki keres valamit vagy valakit. Az egyébként lakhatatlan és lakatlan terület hemzseg a különféle bandáktól és csoportoktól. Ott van kezdetnek az a figura, aki nem John és nem Smith és még számtalan másik név sem az övé - bár mindegyiket előszeretettel használja, mindegyikre hallgat, ha azon szólítják. Szóval van ez az ember, aki azért menekül a Szaharai Unióból, mert már megint keresik egy - vagy több? - balhé miatt. Az olaszok is keresik, mert átvágta őket, a németek meg azért, mert a fejére ígért fejpénzt akarják begyűjteni. De nem ő az egyetlen ember, aki mások érdeklődését ennyire felkeltette: Mitzukit szintén meg akarják találni - a franciák szintén a fejpénz miatt, míg Takamura - aki nem kínai, hanem japán -, pedig egy becsületbeli ügy miatt. Közben pedig egy véletlenül létrejött direktlink kapcsolat miatt már a biztosan nem John és nem Smith, hanem valami teljesen más névre hallgató férfi is Mitzukit keresi.

Ennél a könyvnél semmi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy az események színteréül szolgáló helyszínt nem szükséges túlbonyolítani: elég hozzá egy füves szavanna és egy minden felszerelés nélküli atombunker a csupasz betonfalaival. Persze mindez nem lenne elegendő az érdeklődés fenntartásához, ezért szükség van még jó néhány különböző - bár néha azonos - céllal és mögöttes szándékkal felszerelt csoportra, akik addig kerülgetik és kergetik egymást a magasra nőtt fűben és a sötét bunkerban, amíg elérik a céljukat - vagy éppen lassanként elfogynak.

És persze az sem baj, ha van egy olyan szereplő, akinek lehet drukkolni, de még jobb, ha mindjárt kettő. Ahogy az is elősegíti a maradandó élményt, ha egy - vagy mindkét - szereplő különleges. Márpedig az a férfi aki nem John és nem Smith, foglalkozását tekintve pedig nem másodpilóta, bizony határozottan érdekes figura - a stílusa pedig egyenesen lehengerlő. Kaméleon, ez az, ami eszembe jutott róla és csodálattal olvastam a kitartásáról, de még inkább a helyzet megoldó képességéről. Bár ez is nézőpont kérdése, mert amíg olvasni nagyon élvezetes a tetteiről, addig megélni az átverései hatását már közel sem olyan felemelő élmény - bár mindkét esetben maradandó hatású.

Ugyan különálló történet és ha valaki ezt a részt veszi először a kezébe, akkor sem kavarodnak össze az események, de némiképp mégiscsak csorbul az élvezet. Ennek pedig az az oka, hogy bár a Kínai Birodalom császára is elképesztő figura, de a nem John Smith nevű férfi még nála is elképesztőbb. Fordított sorrendben abszolválva a köteteket a császár már nem is tűnik olyan nagy dobásnak. Szóval mindenképpen érdemes tartani a sorrendet.

Ha már a szereplőket az elképesztő jelzővel illettem, akkor kénytelen vagyok ugyanezt alkalmazni az egész regényre is. Ahogy mindenképpen ki kell hangsúlyoznom az egyszerűségét és az összetettségét is - az ellentmondásokkal meg nem kell törődni, mert tudom, hogy mit beszélek.

Férfi főhősünk és Mitzuki nagyon jó párost alkotnak: az egyik egy laza, mindenből képes magát kidumálni figura, a másik pedig egy merev, hagyományokhoz ragaszkodó család sarja. Ahogy az lenni szokott, ha a szélsőségek ugyanazon a helyen és időben találkoznak, megkezdődik a kiegyenlítődés, a különbségek - lassanként - csökkennek. Közben persze sok mindennek kell történnie és a szereplőinknek sok mindent át kell élnie egymás társaságában. A cselekményről többet nem is mondanék, mindenki élje át saját maga, mert úgy az igazi.

A ciklus előző és jelen kötete közötti kapcsolatra - néhány említésszintű momentumtól eltekintve - a regény utolsó néhány oldalán derül fény. Borzasztóan kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik akkor, ha a Kínai Birodalom császára és az Ausztrál Föderáció legnagyobb svindlere, valamint az egyik legjobb ausztrál kém és az egyik legkülönlegesebb ronin egymás közelébe kerül majd. Igen, ezért kell elolvasnom minél hamarabb - amint csak időt tudok szakítani rá, hogy nem darabolódjon szét a történet - a Csillagok szikráinak vaskos köteteit.

A kategória besorolással ugyanúgy gondban vagyok, mint az előző kötet esetében, mert bár az apokaliptikus jövőre vonatkozó helyszín miatt, illetve a poszthumán elemek miatt biztosan könnyedén rá lehetne sütni a sci-fi jelzőt. Viszont igazából ez egy jövőben játszódó nagyon élvezetes kalandregény, de emiatt még nem sci-fi - legalábbis a kifejezés jelentésének szoros értelmében nem. A történet értékéből mindez semmit sem von le, de lehetőleg ne azok vegyék kézbe, akik hard sci-fi kötetet és egy regény keretei közé szorított tudományos értekezést akarnak olvasni. De attól, hogy szórakoztató, még lehet jól összerakott és szolgálhat olyan információkkal, amelyek megállják a helyüket és tanulhatunk belőle. Ez a regény - és az egész sorozat - pont ilyen.

Élvezettel olvastam, kellemesen kikapcsolt, fenntartotta az érdeklődésem, imádtam a helyszínét, a szereplőit és a humorát. Hamarosan folytatom a hihetetlen és - remélhetőleg - élvezetes, az előzmények ismeretében mindenképpen eseménydúsnak ígérkező kalandok sorát.


2017. március 22., szerda

Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye

Ha van valaki, aki kedveli - sőt inkább imádja - Dennis Lehane regényeit, akkor az bizony én vagyok. Nem is volt kérdés, hogy a több évnyi kihagyást követően megjelenő legújabb kötetre azonnal le kellett adni az előrendelést, amint erre csak lehetőség adódott és az olvasás sem váratott sokat magára a kézhez vételt követően. Bár tény, hogy a korszak és a téma nem a kedvencem, de Lehane korábbi regényeinek témája sem éppen a zsánerem, a szerzőnek mégis sikerült maradéktalanul elvarázsolnia. Szóval minden fenntartásom és előzetes félelmem ellenére is ment az előrendelés és végtelenül hosszúnak tűnt a várakozás a megjelenésig és a csomag átvételéig.

Értékelés: 4 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 375 oldal
Borító ár: 3.680,- Ft
A mű eredeti címe: Live by Night
Fordította: Orosz Anna
Műfaj: krimi, gengszter sztori
A regény alapötlete - annak ellenére, hogy nem kedvelem a korszakot, amiben játszódik - nagyon tetszett. A sztori főhőse Boston rendőrkapitányának fia, aki tolvajként keresi meg a napi betevőt, illetve a napi elverni valót - főleg mivel a hozzáállása szerint, amilyen könnyen jön a pénz, olyan könnyen is megy. Csakhogy ifjú rablónk az egyik akciónál szemet vet egy fehércselédre, akiről viszont kiderül, hogy a bostoni szervezett bűnözés fejének szeretője. Joe fiút még ez sem tántorítja el, nem bírja kordában tartani a hormonjait, ahogy egyébként a hölgyike sem, és szenvedélyes viszonyba bonyolódnak - persze az ügyben illetékes górénak ez egyáltalán nincs a kedvére. Mindezek mellett ifjú rablónk esze sem azon jár, amin kellene, ezért természetesen hibát hibára halmoz, ami pedig meghatározza életének további alakulását - természetesen annak törvénye kívüli oldalán.

A regény erősen, ám a kort és az életmódot figyelembe véve elég szokványosan indul: főhősünk lába éppen belekötött a betonba és várja további sorsát. Ezt követően a történet jó része visszaemlékezés, azoknak az eseményeknek az alakulása, amelyek miatt Joe eddig a pillanatig eljutott, ebbe a helyzetbe került. Később persze sikerül beérni a könyv eleji pillanatot és onnantól kezdve már a "jelenben" játszódnak az események.

Az a gondom - bár van egy másik is, de arról majd később -  ezzel a történettel, hogy nagyon untam. Az elejét mindennél jobban, ennek következményeként az első százötven oldalon mindennél lassabban sikerül csak átevickélnem. Aztán végre történt valami változás, Boston után jött a forró és fülledt dél, és mintha az események is felpörögtek volna, olvasmányosabbá vált a sztori. Egy darabig, mert aztán megint csak oda jutottunk, ahol az elején is voltunk.

Semmi, de semmi olyan dolgot nem tartalmazott a történet, amely ne lett volna előre kiszámítható és ne következett volna egyik eseményből a másik. És itt a másik legnagyobb problémám: olyan, mintha ezt a regényt nem is Lehane írta volna, hanem valaki teljesen más ember, akinek sokkal egysíkúbb a fantáziája. Erre mondtam azt már az elejétől fogva az ismerőseimnek. hogy "nyomokban Lehane-t tartalmaz" - csak sajnos ez nekem nagyon, de nagyon kevésnek bizonyult.

Nem akarok igazságtalan lenni, vagyis ha nem Lehane írta volna ezt a történetet - vagy legalább el tudtam volna vonatkoztatni ettől a ténytől -, akkor teljesen élvezhető lett volna az, amit olvastam, mert alapvetően jól bemutatott eseményekről, illetve azok egyenes következményeiről van szó. Csak ez mind kevés, ha az ember lánya előtte már olvasott más könyvet a szerzőtől, akkor pedig végképp, ha imádja is azokat - közben pedig csodálkozik azon, hogy a magyar olvasóközösség viszont annyira nem. Aztán jön ez a tucatsztori, amelyben semmi újdonság sincs, a Lehane rajongók fanyalognak, a többiek meg, akik most ismerkednek - valószínűleg a film hatására - a szerzővel, teljesen pozitívan nyilatkoznak. Nos, ha ez kell ahhoz, hogy Lehane ismert legyen kis hazánkban és jól fogyjanak a magyarul megjelent írásai, akkor legyen így - főleg, ha ennek az a következménye, hogy jön majd az újabb Kenzie-Gennaro kötet.

Szóval nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem, Lehane rajongó számára, ez a regény egy hatalmas csalódás, mert semmit sem találtam meg benne abból, amiről olvasni szerettem volna. Bár tény, hogy a szerző hangulatteremtésben most is remekel, és Joe, valamint az apja kapcsolata is az elvártaknak megfelelően került bemutatásra, de minden más esetben hiányzott a szerzőre oly jellemző kifinomult finomság és megdöbbentő csavar.

Joe olyan egysíkú jellem, amennyire csak lehet. Leginkább egy rakás szerencsétlenségnek tűnt a szememben, aki végig bukdácsolja az egész történetet, néha pont sikerül a megfelelő helyekre tennie a lábát, máskor pedig - a legtöbb esetben - irányítják a lépteit. Hogy mitől zseni? Mert bizony annak van beállítva. De nekem fogalmam sincs róla, hogy miért kellene így tekintenem rá. Inkább szerencsefia - ez a jelző jobban illik rá. Kifejezetten idegesítőnek és értelmetlennek találtam azt is, ahogy a szereplők folyamatosan a törvényen kívüli és a gengszter jelentésbeli - és életvitelbeli - különbségein morfondíroztak.

Hogyan lehetett volna jobb? Ha nem ennyire hosszú időszakot - közel másfél évtizedet - ölel fel a sztori. Ha a főhősünk nem egy reménytelen hősszerelmes, ha nem csak egy bizonyos testrészével gondolkodott volna a lényeges helyzetekben. Ha valamivel érdekesebb és mozgalmasabb a sztori. Ha akad benne némi csavar. Ha erősebb és nem ennyire sok problémára kitérő a társadalomkritika. És így tovább: ha... és ha... és megint csak ha...

Végigküzdöttem magam a több száz oldalon, mert reménykedtem benne, hogy a végén majd részem lesz valami olyan csattanóban, amitől visszanyerem a hitemet és minden a helyére kerül, de ez a teljesen átlagos sztori még ettől is megfosztott, és helyette egy teljesen átlagos, előre kiszámítható befejezést kaptam. Vagyis minden tekintetben hatalmas csalódás volt ez a regény a számomra. Olyannyira, hogy nem is akarom a polcomon látni - még akkor sem, ha az egyik kedvenc szerzőm írta. Végtelenül csalódott vagyok és nagyon szomorú.


2017. március 18., szombat

J. A. Redmerski: Megölni Sarait (Gyilkosok társaságában 1.)

Ha valaki olvasta a szerző magyarul megjelent regényeit, akkor már az első oldalakon rá fog ismerni a stílusára: különleges hangulatot teremtő képességére, lassúnak tűnő, de mégis élvezetes, a figyelmet végig lekötő elbeszélésére. Ha nem tudtam volna, hogy J. A. Redmerski írta ezt a könyvet, akkor is ő lett volna az első tippem, akit megneveztem volna. Ezzel azonban minden hasonlóságot felsoroltam, mert ez a regény nem A soha határa és nem is annak folytatása, hanem valami egészen más. Már a fülszöveg is azt sugallja, hogy ez a kötet sötétebb és kegyetlenebb, mint a már megismert írások, azonban meglengeti némi romantikus hangulat lehetőségét is. Nos, akkor most érkezzen a fekete leves...
Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rázós könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 357 oldal
Fordította: Szurej Orsolya
Borító ár: 3.299,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe: Killing Sarai
Sorozat: Gyilkosok társaságában
Folytatás:
2.) Reviving Izabel
3.) The Swan and the Jackal
4.) Seeds of Iniquity
5.) The Black Wolf
6.) Behind the Hands That Kill
Kategória: krimi
Ez a kötet minden, csak éppen nem romantikus történet, ahogy a rázós besorolás és a 18+ jelölés sem azt jelenti, hogy a regény hemzseg az erotikus jelentektől. Bár tény, hogy a bilincs, a kötél és a szexualitás fontos szerepet játszik a történetben, de nem abban a formában, amit a pikáns jelenetekkel és domináns pasikkal teli könyveken edződött olvasó esetleg elvárhatna az előzmények és a fülszöveg ismeretében.

Még  jó, hogy nem voltak ilyen elvárásaim, még jó, hogy krimiként, bérgyilkosos sztoriként vettem a kezembe a könyvet, nem pedig romantika esélyes olvasmányként. Igen, kijár a regénynek a rázós jelző és a korhatáros besorolás, mert ez a kötet hangulatában nagyon sötét, történetében kegyetlen, bőven tartalmaz érzelmileg megrázó részeket, a főhőseink útját pedig végig hullák szegélyezik. Sikerült megteremtenem a kellő hangulatot? Akkor nézzük a részleteket...

Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor szemet vetett rá egy drogbáró, majd az anyjával együtt Mexikóba költöztette őket. A lány kilenc éve nem tette ki a lábát a telepről, a dúsgazdag drogbáró minden nap használja a testét, de az akaratát nem tudta megtörni: a lány a túlélésre játszik, az esze egyfolytában a szökésen jár. Sarai sok mindent átélt a kilenc év alatt, sok halált látott a telepen, ahol a mindennapok terhe alatt akaratlanul is megedződött a lelke. Minden nehézsége ellenére azonban még mindig jobb helyzetben van, mint a többi lány, mert ő a főnök kedvence, legbecsesebb tulajdona, akinek különleges bánásmód jár. Egy nap azonban egy amerikai érkezik a telepre, akinek felbukkanásában Sarai meglátja a lehetőséget a szökésre: mindent kockára téve elbújik az idegen kocsijában és ezzel kezdetét veszi a lány és a titokzatos bérgyilkos közös kalandja.

Bármit is fogalmaztál meg magadban ezzel a regénnyel szemben elvárásként, azt nyugodtan verd ki a fejedből, mert biztosan nem azt fogja adni, amire számítottál. A történet alaphangulata nagyon sötét, ebben a világban a tulajdon és a hatalom minden, az emberélet viszont semmit sem ér - a nőké pedig még annyit sem. Sarai sem hiszi, hogy könnyedén szabadulhat a fogságból, de amit menekülés közben átél, arra ő maga sem számított: remélte, hogy a titokzatos férfival átjuthat a határon, helyette viszont az egymással szemben álló felek közötti, a korábbinál sokkal nagyobb tétű játszmában lett belőle az alku tárgya.

A fizikai távolság egy dolog, az évek alatt átéltek lelki feldolgozása pedig egy másik, és ebben az utóbbi csatába Sarai eleve vesztes pozícióból indult: fiatal és befolyásolható időszakában került a telepre, kegyetlen emberek közé és túl sok halált látott, miközben nem volt lehetősége normális szocializációra. Pont ezek miatt Sarai teljesen másként tekint a világra, mint egy normális körülmények között felnőtt ember és a legtöbb helyzetben másként is reagál.

Ha már az egyéb körülményeknél tartunk, akkor meg kell jegyeznem, hogy ebből a szempontból Viktor, a telepre érkező férfi sem egyszerű eset, mivel ő maga is egy kegyetlen és számító világ áldozata. Csak úgy válhat valakiből kegyetlen és hidegvérű bérgyilkos, ha maga is megtapasztalja az embertelen körülményeket, ez pedig kétségtelenül nyomot hagy a lelki világán - leginkább a többi emberbe vetett bizalom, illetve ennek képessége látja ennek kárát.

És Viktor mégis meglát valamit a kéretlenül nyakára akaszkodott nőben, akit először - ha már így adódott - csak a feladata végrehajtása érdekében akar felhasználni, viszont a későbbiekben sem hagy magára - ennek okára viszont nem kifejezetten tud magyarázatot adni. Tény, hogy bármerre is jár a párosunk, azt az utat friss halottak szegélyezik, a menekülésük sok körültekintést és még több vakmerőséget igényel, illetve számos veszélyes helyzetet eredményez.

Viktor titokzatos, keveset beszél, a múltja pedig eléggé rejtélyes. Van a személyiségében valami, ami akaratlanul is hatással van a vele kapcsolatba kerülőkre, illetve az olvasóra is. Higgadtsága, kegyetlen, ugyanakkor mégis elvekkel teli gondolkodása és életvitele kíváncsivá teszi azt, aki csak egy pillanatra is, de bepillanthat a páncélja mögé. Végig érezni, hogy a higgadtság és a profizmus felszíne alatt kitörni készülő szenvedély forrong, a túlélés érdekében pedig a férfi bármire képes.

A bonyolult lelki folyamatok és a rejtélyek mellett azonban ez a regény egy mozgalmas, fegyveres összecsapásokkal és kivégzésekkel teli történet, ahol mindenki élete veszélyben forog, ahol senkiben sem bízhatsz meg teljes mértékben, az információ pedig hihetetlen hatalmat jelent. Ennél már csak a gyors és higgadt cselekvés érhet többet - a legtöbb esetben magát az életet.

Az eseményeket váltott fejezetekben ismerhettem meg, döntő többségében Sarai szemszögéből, viszont néhány jelentős helyzetben Viktor is megnyilvánul, az ő gondolatai is bemutatásra kerülnek. A váltott szemszög nagyon jót tett a történetnek: kellő feszültséggel, titokkal ruházta fel az eseményeket és pont annyi információt tartalmazott, ami miatt magasba szökött az érdeklődési szintmutatóm.

A végén mindenképpen ki kell térni a pikáns helyzetekre, amelyből mindössze két jelenet jutott a regénybe, azzal is a vége felé találkozhatunk össze és bár eléggé szenvedélyesre sikerültek, azért - bármilyen ellentmondásosnak is tűnik - a visszafogottság sem áll messze tőlük. Bár szerves részét képezik a történetnek, nem ezek jelentik a sztori alappillérét, éppen csak annyi az egész, hogy normál és elvárt módon kezelhető legyen a két szereplő között kialakult vonzódás és feszültség. Éppen ezért mindkét nem képviselői számára élvezetes és emlékezetes olvasmányként szolgálhatnak a kötet eseményei.

Folytatás? Mindenképp. Jó a stílus, érdekes az alapsztori, az alapok lefektetésre kerültek. Sarai és Viktor véletlen találkozása, a közösen átélt események elindítottak valamit, aminek a kimenetére nagyon kíváncsi vagyok. Bőven van annyi lehetőség történetben, hogy a folytatás mozgalmasra, érdekesre, és esetleg szenvedélyesre sikeredjen. Különleges élményben volt részem, örülök, hogy a részerese lehettem.


2017. március 10., péntek

Jack Campbell: Rendíthetetlen (Az elveszett flotta 1.)

Mindig is kedveltem a sci-fit, mert érdekeltek a jövő technikai megoldásai, illetve az, amelyekről a mai ember úgy gondolja, hogy azok lehetnek majd. Mindenképpen érdekes, hogy egyáltalán mit is kezd magával az emberiség a jövőben - ha máshogy nem, akkor elképzelés szintjén. De ennek ellenére is kevés sci-fi írást olvastam, mert nem egyszer kevésnek bizonyult a türelmem, valamint - szégyen vagy nem szégyen - a felfogó képességem a bonyolult technikai, összetettebb kvantumfizikai és űrkutatáshoz kapcsolódó leírásokhoz. Persze miután egy-két ilyen magasröptű műbe beletört a bicskám, óvatosabban nyúltam a kategória többi kötete után és inkább fantasy regényekkel vigasztaltam magam. Egészen addig így zajlott ez, amíg az utamba nem került Mysterious Universe sorozat néhány regénye, illetve John Scalzi jó néhány írásaés felfedeztem, hogy létezik sci-fi regény a műfaj könnyedebb és szórakoztatóbb oldalán is - vagyis azon a térfélen, ahol én magam is sokkal szívesebben tartózkodom. Ezt követően már ezzel a tudással felvértezve válogattam a kiadványok között és bár mai napig mellényúlok néha, most már azért jobban meg tudom ítélni, hogy mi való nekem a kínálatból - főleg, ha inkább szórakozni vágyom és nem az egyébként - napi munka által - erősen igénybe vett szürkeállományom további kínzására. Így került képbe nálam Az elveszett flotta című sorozat nyitó kötete is, és elégedett vagyok magammal, mert nagyon jól, az igényeimnek megfelelően választottam olvasmányt.

Értékelés: 9/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 354 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Dauntless
Fordította: Tamás Gábor
Sorozat: Az elveszett flotta
Folytatás:
2.) Vakmerő
3.) Courageous
4.) Valiant
5.) Relentless
6.) Victorious
Műfaj: sci-fi, katonai sci-fi, űropera
A Szövetség és a Szindikátusi világok már egy évszázada állnak háborúban egymással. Úgy néz ki, hogy most talán sikerül pontot tenni az űrbeli százéves háború végére, mert a Szövetség flottája csapdába esett az ellenséges terület szívében. A flotta zászlóshajója a Rendíthetetlen, amelynek legénysége egy nem várt taggal bővült, az évszázados hibernációjából felébresztett Geary kapitánnyal. John "Black Jack" Geary egy igazi legenda, akinek hőstetteit minden kadét ismeri. Amikor a Szindikátusi világok csapdája bezárul és a flotta irányítása az ő kezébe kerül, meg kell mutatnia, hogy képes átvenni a vezetést és megmenteni a flottát. Mindezek mellett meg kell küzdenie a saját személyét övező legendával, vagy ha ez másként nem megy, akkor el kell azt fogadnia.

Ez a regény nálam nagyon betalált! Már az első fejezetével is képes volt megragadni a figyelmem, hatással volt rám a hangulata és ez így maradt egészen a legutolsó oldalig. Elmerültem a végtelen űrben, az élvezetes és mozgalmas kalandban, a legendás kapitány cselekedeteiben, és az aktuális problémák megoldására irányuló ötleteinek megvalósításában. 

Nem mondom, hogy nem látom a regény esetleges gyengeségeit és hibáit, de elfogadom őket és hajlandó vagyok figyelmen kívül hagyni mindahányat, amennyit csak felfedeztem, mert a történet képes volt arra, amire csak nagyon kevés: kikapcsolta a külvilágot. Olvasás közben egyszerűen elvesztem az űrben, együtt bolyongtam, utazzam és csatáztam a flottával és nagyon élveztem a kalandot.

Jack Campbell hihetetlenül jól adja vissza a saját korából kiszakadt és új korba keveredett ember érzéseit, ezért könnyedén a kapitány helyébe tudtam képzelni magam, átéreztem a kétségeit, a távolságtartását és az esetenként felbukkanó kétségbeesését. No, és persze ott van a saját magát övező legenda, amivel szembe kell néznie és meg kell küzdenie, ez aztán bárkiből kihozná a szarkasztikus énjét.

Hihetetlenül tetszettek a leírások, amelyek egyáltalán nem feküdték meg a gyomromat a töménységükkel, ugyanakkor rendkívül jól tudták ábrázolni az űr végtelenségét és érzékeltetni azt, hogy miben is különbözik az űrben vívott csata a földitől. Olvastam már más regényben is űrcsatákról, de egyik esetben sem éreztem ennyire átélhetőnek és a bonyolultsága ellenére is könnyedén élvezhetőnek az egészet. Nem kellett agyalnom azon, hogy mi és hogyan működik, mert érthető és hihető magyarázatot kaptam mindenre, elfogadtam azt, hogy a leírtak működnek és csak élveztem az akciókat. Amelyek azért nem nevezhetők szimpla összecsapásoknak, hiszen általában 0,1-es fénysebesség mellett került rá sor: ez a sebesség az űrben létező távolságokat figyelembe véve kevés, közelharcnál azonban iszonyatosan nagy. Éppen ezért éreztem azt, hogy a regény eseményei egyszerre ugyanazon felvétel lassított és gyorsított lejátszásának váltakozásai. 
"Egy dolgot minden matróz hamar megtanul, mégpedig azt, hogy az űrben semmi nincs, ami emberi. Embertelen a puszta mérete, az üressége, a halál, ami ott van benne mindenütt (...)"
Tetszettek a stratégiai lépések, a valós idejű képek késése miatti időeltolódások, a relativisztikus torzítások és azok figyelembe vétele egy akció során, egy csata eseményeit befolyásoló hatása. Kicsit úgy éreztem magam, mint annak idején, amikor a Végjátékot olvastam és bizony azt is legalább annyira élveztem, mint most ezt a regényt. Felmerül a kérdés, hogy ebből miért nem készítettek még filmet? Pedig kifejezetten jó alapanyagot jelentene a történet, mozgalom és látványvilág, valamint a főhős lelki vívódásának szempontjából is.

Száz év nagy idő és mégis milyen kevés, ha közben még nem sikerült befejezni azt a háborút, amelynek kezdeti, az eseményeket kirobbantó konfliktusára már senki sem emlékszik. A technika fejlődött, de nem annyira - az embereket lefoglalta a folyamatban lévő háború -, hogy a változás Geary kapitány számára ne legyen követhető. Ami viszont nem fogható fel ép ésszel, az a hadsereg működésében bekövetkező változás, ahol az évszázados összecsapás jelentős változásokat okozott: személyi, tapasztalati, stratégia és irányítástechnikai szempontból is. 

John Geary-nek ezzel is meg kell küzdenie és ennek része a saját múltbeli tette is, vagyis hogy annak idején a saját élete kockáztatásával sikeresen feltartóztatta a Szindikátusi világok flottáját - pedig tulajdonképpen csak azt tette, amit abban a helyzetben meg kellett tennie és amire kiképezték. A stratégiai tudás elvesztése egy részről még hihetetlennek tűnik, más részről viszont sajnálatos módon pont ezt a szituációt - a szakma elcsökevényesedését és a szakmai tudás eltűnését - élem át a munkahelyemen, szóval könnyedén el tudom képzelni a helyzetet. Ugyanis hiába van valaminek írásos vagy digitális nyoma, ha nem jut elegendő idő a megfelelő kiképzésre, a múltbeli információk áttanulmányozására, amikor mindenki leginkább ágyútöltelék szerepet tölt be, akkor ebben a  - nyersanyag és személyi állomány szempontjából is hiányban szenvedő - korban könnyedén elsikkad a tudás és megbomlik a fegyelem. Ördögi kör ez, amiből úgy néz ki, hogy elég nehéz kitörni.

A regény egy terjedelmes sorozat első kötete és a cselekménye is ehhez igazodik, minden tekintetben egy hosszú út elején járunk: a flotta még csak elindult hazafelé, Geary kapitány pedig éppen csak elkezdte ráncba szedni a hajóit és meggyőzni azok parancsnokait a tettei és döntései okairól. A csaták mellett a morális és lélektani hadviselés leiratait élveztem a leginkább, ahogy Geary kapitány saját magával és flottájának egyes parancsnokaival csatázik, megoldja a felmerülő problémákat, technikai és stratégiai nehézségeket.

Szóval nekem ez nagyon tetszett, jól szórakoztam, kellő mértékben izgultam és ámultam, élveztem minden egyes sorát - teljességgel beszippantott a történet. Várom a sorozat folytatásait, amelyek közül a második rész még teljesen friss megjelenésnek tekinthető - hamarosan sorra is kerül majd az olvasásban -, a harmadik kötet magyar nyelvű kiadását pedig még ebben az évben ígérte a kiadó.



2017. március 6., hétfő

Gail Carriger: Heartless - Szívtelen (Napernyő protektorátus 4.)

Gail Carriger stílusa és karakterei továbbra is egyediek és utánozhatatlanok, ez tény. Ahogy az is, hogy minden egyes alkalommal könnyed olvasmányként veszem kezembe a sorozat újabb, még olvasásra váró kötetét, aztán persze eszembe jut, hogy ez nem pont az a limonádé, aminek elsőre kinéz. Az eseményeket nézve tényleg szórakoztató történetnek tekinthető, de nyelvezet szempontjából már korántsem tűnik annak: a Viktoriánus-kor nyakatekert, udvariaskodási formákkal teletűzdelt mondatai nem éppen könnyedén olvashatóak. Bárhogyan is legyen, értékelni kell Carriger stílusát, mert a regényei nyelvezete korhű, az alapötlet egyszerűen fantasztikus, a kapott élmény pedig - mindeddig - utánozhatatlan és biztosan maradandó.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 384 oldal
Borító ár: 3.299,- Ft
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Sorozat: Napernyő protektorátus
A mű eredeti címe: Heartless
Előzmény:
1.) Souless - Lélektelen
2.) Changeless - Változatlan
3.) Blameless - Szégyentelen
Folytatás:
5.) Timeless
Kategória: steampunk, urban fantasy,
paranormális
Lady Alexia Maccon pont ugyanolyan, amilyennek korábban is megismertem: felvágott nyelvű, öntudatos és különleges nőszemély. Hősnőnk korábbi vehemenciáját éppen csak visszafogja a sokat emlegetett gyermekteher - tekintve, hogy Alexia nyolc hónapos terhes -, azonban nem akadályozza meg abban, hogy ha szükséges, akkor megvédje magát, illetve végére járjon az éppen aktuális ügynek. Márpedig ügy az van. Nem is egy. Egyrészt a vámpírok továbbra is meg akarják ölni, mert a hasában növekvő gyermek a legendájuk szerint veszélyes lesz minden természetfeletti számára. Mindenképpen megoldást kell találni erre a problémára. Másrészt nem csak Alexia van veszélyben, hanem a királynő is - legalábbis egy kísértet figyelmeztetése szerint. Mindezt tetézi, hogy Alexia húga csatlakozott a szüfrazsett mozgalomhoz, Madame Lefoux pedig a legújabb találmányának megvalósítására fordítja minden idejét - bár ez utóbbiban semmi meglepő sincs.

Mozgalmas rész volt ez is, bár nem minden fejezete tűnt annak - szóval olyan felemás érzésem van. Mert egy részről rengeteg minden történik, Alexia hol ide, hol oda szalad, védi az életét és a rejtélyt üldözi, Lord Maccon pedig őt üldözi és próbálná a helyén és biztonságban tartani. Más részről pedig hosszú oldalakon keresztül értekeznek a szereplők olyan dolgokról, amelyeket teljességgel fölöslegesnek éreztem, pl.: annak a látszatnak a fenntartása, hogy Lord és Lady Maccon nem Lord Akeldama gardrób szekrényében, hanem a saját házukban laknak. Az ötlet jó és vicces, és annyira jellemző Alexia életére az egész helyzet, de akkor is kicsit fárasztónak éreztem az ezzel kapcsolatos bonyodalmat. Ahogy Lord Akeldama mézes-mázos beszédéből és becézgetéséből is mintha több jutott volna ebbe a regénybe, mint a korábbiakba - vagy csak én viseltem ezt most kissé nehezebben.

Persze a regény még ettől nagyon jó, a stílus továbbra is utánozhatatlan, de most mintha kissé átláthatatlanabb lett volna az ok-okozati kapcsolat, ami alapvetően nem baj, csak néha már a gondban voltam a sok szereplővel és a rohangászásokkal. Meg persze azzal, hogy Alexia még akkor sem bír megülni a turnűrös fenekén, amikor pedig nagyon kellene, hogy nyugton maradjon. Főszereplőnk minden korábbinál veszélyesebb helyzetekbe bekeveredik és teszi mindezt a nyolc hónapos gyermekteherrel.

Viszont a történet jó, mert a szerző képes a körülményes és udvarias beszélgetés mögé rejteni a tényeket, így tutira nem jön rá senki az összefüggésekre, hanem az olvasó csak hagyja magát sodorni az árral és elfogadja, hogy majd lesz valahogy, majd kilyukadunk valahová, majd kiderülnek a háttérben megbújó okok és kapcsolatok. És bizony ez így is lesz, csak ki kell várni. Bár mintha Alexia a szokásosnál lassabban venné észre az összefüggéseket. No igen, erre is akad magyarázat: terhes, és egyszerre kell háziasszonyi és lélekőri feladatainak megfelelnie. A végeredmény? Az bizony parádésra sikeredett: egy részről ott van Woolsey, aztán a gyermekteher és különleges képessége, nos és az, hogy már London sem a régi - mármint ami a területek hatalmi felosztását illeti.

Alexiát kissé soknak találtam, Lord Maccont, Lyall professzort továbbra is imádtam, Floote tipikus komornyik viselkedése fantasztikus volt. Viszont Lord Akeldama korábbi és mostani dolgozóinak nevével azonban nagy bajban voltam - ez utóbbit annak a számlájára írom, hogy elég nagy időközökkel olvastam az egyes részeket.

Nehezményezem a sorozat köteteinek lassú megjelenését, illetve azt, hogy ez a borító eltér a többitől, valamint túlságosan is csicsásra sikerült azzal a díszítősornyi arany polippal a lap alján. Tudom, hogy sokan megkritizálták a kiadót azért, amiért az eredeti címek feltűnő helyet foglalnak el a borítón, míg a magyar alig látszik, de akkor sem egy sorozat közepén kellett volna koncepciót váltani - főleg nem indokolatlanul túldíszíteni az egészet. De a lényeg, a történet belül van és az mindenképpen olvasásra érdemes. Bár tény, hogy nálam - talán az újdonság varázsának köszönhetően - továbbra is az első kötet viszi a prímet.

Mindazonáltal remélem, hogy az ötödik részre - amelynek lapjai a jelenlegi kötet befejezését tekintve igen érdekes helyzeteket rejtegethetnek - nem kell majd három évet várni. Ha megjelenik, és ezzel lezáródik a sorozat, akkor véleményem szerint érdemes lesz majd egyben, vagy kis kihagyásokkal újraolvasni az egyes köteteit.



2017. március 2., csütörtök

Várólista - 2017. február

Kicsit - vagy inkább nagyon - izgulok a magyar könyvkiadás és a kiadók helyzete miatt, mert a mostanában felbukkant és főcímet is maguknak követelő hírek nem túl biztatóak. Ugye mindenki tudja, hogy mire gondolok? Igen, az Alexandra birodalom körülötti cirkuszra és mindarra, amit ez eredményezett eddig és amilyen károkat okozhat még a továbbiakban. Az év eleji terveket még nem befolyásolták a most zajló események, a februári megjelenésekre nem lehet panasz. Ugyanakkor az már látszik, hogy a későbbi tervekre, megjelenésekre biztosan kihatással lesz az, ami most még bizonytalanságban tart mindenkit. De az még a jövő, most nézzük inkább azt, hogy mi történt februárban, mire csillant fel a szemem a friss kínálatot látva.

Az Agave Könyvek most is tartotta magát a korábban bejelentett terveihez. Az pedig külön öröm, hogy számomra is nagyon figyelemfelkeltő könyveket hozott el a magyar olvasóknak a kiadó.
Neil Gaiman az a szerző, akinek vagy sikerül elvarázsolnia az írásával, vagy éppen bőven hagy bennem hiányérzetet az olvasott mű, de tény, hogy alig egy-két magyarul megjelent kötete hiányzik csak a polcomról. Most pedig oda kerülhetett a többi mellé az Északi mitológia is, ami mitológiai átdolgozásokat tartalmaz - feltételezhetően és az eddigi vélemények szerint Gaiman módra.
Robert Jackson Bennett Pengék városa című regénye az Isteni városok sorozat második darabja és megint fantasztikus lett a borítója. Sok mindent nem tudok mondani sem a szerzőről, sem pedig a kötetről, mert még meg kell ismerkednünk egymással. Ugyanakkor megbízható források szerint jónak ígérkezik a sorozat.


A Fumax Kiadó egy újabb fantasysorozatba kezdett bele, amely fantasztikus borítóval és kemény kötéses kiadásban jelent meg. Sebastien de Castell nem csak a szereplői kezébe adott kardot, de ő maga is ügyesen és lelkesen kalimpál mindenféle hosszú pengékkel. Éppen ezért Az áruló pengéje című regény mindenképpen érdekesnek, illetve kardozós jelenetek szempontjából hitelesnek ígérkezik. A kötet az Öregkabátosok sorozat első része.
Jack Campbell gondolt egy merészet, száz évre elaltatta a főszereplőjét, nemzeti hőst, a fiatalok számára bálványt kreált belőle, majd felébresztette a hibernációjából, hatalmat adott a kezébe és egy vesztes helyzet közepébe helyezte. Imádtam az első részt. És végre itt a második, a Vakmerő, amely Az elveszett flotta sorozat következő része. A borítója fantasztikus és a történet is tutira az lesz, már alig várom, hogy elmerüljek a kaland folytatásában. A regény a GABO Kiadó gondozásában, az SFF kiadói sorozat részeként jelent meg. Jó hír, hogy elvileg még az éven várható a harmadik kötet is.
Imádtam V. E. Schwab magyarul korábban megjelent regényeinek hangulatát és már nagyon vártam a szerző újabb regényét. Az Egy sötétebb mágia története Londonban játszódik, illetve Szürke Londonban, ahol nincs mágia, valamint a Vörös Londonban, ahol viszont létezik a mágia. A két London között az utazók tudnak csak közlekedni, a regény főhőse az utolsó ilyen varázslók egyike. A könyvet a Ventus Libro Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.

Mindig is kedveltem a kirmit és a thrillert, de mostanában kifejezetten rákaptam az olvasásukra. A Művelt Nép Könyvkiadó sokat ígér, de a teljesítéssel már vannak gondok. Rachel Abbott Aludj jól című regényének fülszövege közel fél évvel ezelőtt keltette fel a figyelmemet, a megjelenését pedig - ha jól emlékszem - októberre ígérte a kiadó. Cirka három-négy hónapos késéssel meg is jelent a könyv. Ezek után nagyon ajánlom, hogy a történet hozza azt a színvonalat, amit elvárok tőle. 
A XXI. Század Kiadó által gondozott kötetekből még nem olvasta semmit, de Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című regénye - és még egy, de arról, majd egy másik posztban teszek említést - nagyon felkeltette a figyelmem. Nagyon kedvelem azt, amikor senki sem az, aminek látszik - ez a kötet pont ezt ígéri, szóval kíváncsian fogom figyelni a regénnyel kapcsolatos véleményeket.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons