Mert újra véget ért egy év és indul egy újabb...

KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK 

BOLDOG, SIKEREKBEN ÉS KÖNYVEKBEN GAZDAG, 

ILLETVE AZ OLVASÁSHOZ SZÜKSÉGES

SZABADIDŐBEN BŐVELKEDŐ 

 BOLDOG ÚJ ÉVET!

Folytatás »

Várólista - 2014. december

A józan paraszti ész azt súgná, hogy a karácsonyi megjelenések nagy rohama lezajlik legkésőbb novemberben, hiszen a könyveknek el kell jutni az üzletekbe és vásárlóknak is kell időt hagyni a választásokra. De mindez nem így van... sem kiadói, sem pedig vásárlói szempontból. Ennek eredménye az, hogy még decemberre is rengeteg megjelenés jut, az online áruházak és a könyvesboltok tele vannak a nyomdából frissen kikerült kötetekkel... és kétségbeesett, a választéktól vagy éppen a rendelésük körüli káosztól megvadult vásárlókkal. Persze vannak kiadók, akik tervezetten, jó előre jelzik a megjelenéseik időpontját, de vannak előre nem ütemezett vagy éppen nem hangoztatott megjelenések is. Nézzük, hogy milyen újdonságokat is tartogatott az olvasók számára december első fele. Zsúfolt volt ez a fél hónap.

A Fumax Kiadó december közepére ígérte Brian McClellan Vérrel írt ígéretek című regényét, amely a Lőpormágus trilógia kezdő kötete. Igényes, kemény borítós kiadványként jelent meg a kötet, a szemfülesebbek - köztük én is - még időben előrendelték. Thriller és krimi fonton is tartogatott néhány meglepetést ez a hónap: az Alexandra Kiadó jelentette meg Caroline Kepnes Te című regényét, amelynek alapját az adja, hogy mennyire figyelmetlenül is bánunk a jelszavainkkal és a különböző fórumokon elhelyezett nyilvános információkkal - ezáltal pedig mennyire kiszolgáltatjuk magunkat. Az Ulpius-ház Kiadó Chris Carter A keresztes gyilkos című regényét, a Robert Hunter sorozat első kötetét hozta el nekünk. Bevallom, hogy felkeltette a kíváncsiságom a regény, szerintem egyszer majd olvasni is fogom.

Az Ulpius-ház Kiadó a romantikus beállítottságú olvasóit sem hanyagolta el. Egy ideje már ígérték, most végre megjelent Monica Murphy Heti csaj sorozatának harmadik része, a Három megszegett ígéret. 

Aki kedvelte a Soha határát, illetve az Örökké határát, annak nagy öröm, hogy J. A. Redmerski új regénye jelent meg magyarul, minden előzetes beharangozás nélkül, csak úgy nagy hirtelen. Sebaj, az Ének a szentjánosbogarakról című regény boltokba kerülésének akkor is örülök.

A Delta Vision hírhedten híres arról, hogy a könyveiket csendben, minden hírverés nélkül jelentetik meg.

Így volt ez ebben a hónapban is, amikor öt könyvvel tették gazdagabbá a kínálatot. Gaura Ágnes ezúttal nem a legújabb Borbíró Bori regénnyel örvendeztetett meg minket, hanem egy novelláskötettel, amelynek címe: Embertelen jó. Az újabb Bori kötetig ezzel is beérjük... Orson Scott Card Teremtő Alvin sorozatának rögtön két része is megjelent : A rézbőrű próféta és A kovácsinas.

A Mesterművek sorozat eléggé halódott az idén, de az év végére csak a boltokba került Jo Walton tavaly megkezdett sorozatának második része, amelynek címe: A király neve. Teljesen aktuális, a hónap ünnepeihez illeszkedik Varga Csaba Béla új trilógiájának első része, amelynek címe: Santa és az Éj asszonya.

Az olvasók decemberben sem maradhatnak sci-fi nélkül. A Fumax Kiadó elhozta nekünk a Térség sorozat harmadik kötetét, az Adaddon kapuját. A Delta Vision megjelentette Peter F. Hamilton régóta várt, Pandóra csillaga című regényét - két kötetben.

Az Ad Astra nem sokat hallat mostanában magáról, de karácsonyra jelentkezett Ramez Naam Nexus című írásának magyar kiadásával. Ha még nem lenne elég Orson Scott Card műveiből, akkor itt a Fajirtás, a Végjáték sorozat harmadik kötete, átdolgozott kiadásban, az Uno Mystica kiadónak köszönhetően.

A Könyvmolyképző Kiadó decemberi megjelenéseinek most is sikerült rendesen igénybe venniük a türelmem. Nagy nehezen csak sikerült összeszednem a megjelenéseket, amelyekből azért jó pár akadt. Ezek egy része már kapható a boltokban, néhány kötet nem... de azt ne várjátok el tőlem, hogy ezt minden könyvnél részletezzem. Akkor a részletek:

Álmomban sem hittem volna, hogy Holly Black Átokvetők sorozatának harmadik része, a Fekete szív megjelenik, de így történt. Marie Lu Legenda sorozata is befejezéséhez érkezett, a Bajnok című részt sokan vártuk.

Végéhez érkezett a Bane Krónikák kis füzeteinek megjelentetése is, ezúttal a 9. és a 10. rész került a boltokba, A New York-i Intézet csatája, valamint az Igaz szerelem (és egy első randi) címekkel.

Új sorozatot is indított a kiadó: Kresley Cole neve ismerős a magyar olvasóknak, a Méreghercegnő azonban YA regény és állítólag nagyon jó, egyben az Arkánum Krónikák első része. Jus Accardo Érintés nélkül című írása a Denazen sorozat első és második része közötti novella, amely megjelenésének sokan örülünk.

A Könyvmolyképző Kiadó kinevelte a könyvmolyokat és mivel az olvasói felnőttek, így már nekik való könyveket is kínál - nem is keveset, mert decemberben ebben a műfajban a legnagyobb a kínálat.

J. Lynn neve nem ismeretlen, hiszen ő tulajdonképpen J. L. Armentrout, ezért a Várok rád nem tűnik zsákbamacskának. Katie McGarry neve is ismerős, az Aki mer, az nyer tulajdonképpen a Feszülő húr sorozat második darabja. Samantha Young-tól is olvashattunk már, a Dublin Street után most itt a London Road. Sarah MacLean előző regényét olvastam és nagyon jól szórakoztam rajta, remélem, hogy a folytatás, A hódítás tíz szabálya is hasonló élményt fog nyújtani.

Tammara Webber az Easy - Egyszeregy című regényével elrabolta a szívemet. A Törékeny nem más, mint a már ismert történet Lucas szemszögéből és persze az előzmények elbeszélése. Az írónőnek megjelent egy másik regénye is, A sorok között, amely egy sorozat kezdő kötete.

Új szerzők is bemutatkoztak ebben a hónapban, kíváncsian várom, hogy milyen vélemények születnek majd M. Leighton Rajtad áll, Nicole Williams Zuhanás, illetve Tara Sivec Csábítások és csemegék című regényeivel kapcsolatban.

És ezzel még mindig nincs vége. Nagy port kavart fel Kody Keplinger A pótkerék című regénye, amelynek filmváltozatát 2015-ben mutatják be a mozik. Matthew Quick mindig érdekes regénytémákat talál, a Bocsáss meg, Leonard Peacock! sem ígérkezik valami könnyű olvasmánynak.

Folytatódik On Sai Szivárgó sötétség sorozatának megjelenése, ebben a hónapban a Lucy című kötetet vehettük a kezünkbe.

Újabb magyar szerzők is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Az ő regényeik közül Meiszner Krisztina MásValaki problémája, amely vámpíros és krimi besorolást kapott, illetve Marco Caldera Szin markában című műve keltette fel az érdeklődésem.

A karácsonyi bevásárlásnál ugyan már nem segít ennek a posztnak a tartalma, de a karácsony utáni beszerzések esetében még jól jöhet - a január úgy is szinte megjelenés mentes szokott lenni.

Kedves olvasóim, lehet válogatni! Van miből!

Folytatás »

Kathy Reichs: Kincsvadászok (Virals 2.)

Kathy Reichs már az Virals sorozat előző kötetével, a Fertőzöttekkel is bebizonyította, hogy nemcsak a felnőttek, de bizony a fiatalok számára is élvezetes és – ami a legfontosabb – informatív történetet tud írni. Még az sem jelent a számára problémát, hogy ötvöznie kell a tényeket a misztikummal, bár igaz, hogy ezt is tudományos alapokra helyezve teszi meg – a lényeg, hogy a módszer működik.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 416 oldal
Borító ár: 3.095,- Ft

A mű eredeti címe: Seizure
Fordította: Markwarth Zsófia
Sorozat: Virals
Előzmény: Fertőzöttek
Folytatás: Code, Explozure
Műfaj: ifjúsági, krimi, kaland

Tory és barátai előző kalandja pontot tett egy múltbeli rejtély végére, felfedett egy jelenkori problémát, ugyanakkor a tetteiknek egészen komoly következményei lettek: megfertőződtek egy kísérleti vírussal, amely változásokat indított el a testükben, illetve a LIRI, a szüleik munkahelye igazgató nélkül maradt. A gazdasági nehézségek és a tiltott kísérletek miatt a létesítményt működtető Charlestoni Egyetem úgy dönt, hogy eladja az intézetnek otthont adó, valamint a dolgozók lakhelyeként szolgáló szigeteket. A fertőzöttekkel egymás után közlik a szüleik a szomorú hírt: el kell költözniük a szigetről, jelenleg állást keresnek. A fiatalokat még a felnőtteknél is jobban megrázza ez a kijelentés, hiszen még csak most fedezik fel a testükben bekövetkezett változásokat, még kontrollálni sem képesek a Kitörést – ahogy ők maguk között nevezik az érzékeik kiélesedését. A tapasztalatok megszerzéséhez viszont szükségük van egymás társaságára, a „falka” közelségére.

Tory teljesen véletlenül értesül a helyi kalóznő, Anne Bonny történetéről, illetve az általa évszázadokkal korábban elrejtett legendás kincsről. A falka kockázatos és első hallásra képtelennek tűnő tervet sző: felkutatja a hírhedt kalóz kincsét, biztosítja a szigetek függetlenségét, megakadályozza a kutatók szétszéledését, és ezzel azt is elérik, hogy kis csapatuk együtt maradjon. Tervük megvalósításának első lépése, hogy minden információt összeszednek a törvényen kívüli tevékenységet folytatott hölgyről, és még képességeik használatától sem riadnak vissza – ez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, ráadásul Torynak közben a charlestoni elit közösségének tagjaival és a hagyományokból adódó elvárásokkal is meg kell küzdenie.

A különleges falka irányítója egyértelműen Tory, aki bármiről képes – észérvekkel – meggyőzni a fiúkat –, így a kis csapat egyre inkább az események sűrűjébe kerül. Hihetetlen kalandokat élnek át együtt, miközben a kincshez vezető nyomokat követik, amelyet természetesen nemcsak ők akarnak megszerezni, hanem sok mindenki más is – köztük olyanok, akik évtizedek óta a kutatásnak szentelik az életüket, most pedig nehezményezik, hogy egy csapat kölyök nagyobb sikerrel veszi az akadályokat, mint ők maguk.

Talán közhelyként hangzik, de nem tudom máshoz hasonlítani az élményt: igazi Indiana Jones-féle kincsvadászatban volt részem a könyv olvasása közben, és minden percét élveztem, lehetőségem sem volt rá, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is unatkozzam, olyan szédületes sebességgel követték egymást az események, a rejtélyek, illetve azok megfejtései. Piros pontot érdemel a szerző azért, hogy a kalandok leírásában hihetetlen mennyiségű információt rejtett el, ezáltal úgy tanít és bővíti a tudást, hogy az olvasó észre sem veszi, mert közben jól szórakozik.

A főszereplő fiatalok még mindig a kedvenceim, logikus gondolkodásukat imádom, a tudásuk továbbra is meghaladja a korosztályukét – igazi tudós palánták, a szokásosnál is nagyobb kalandvággyal felszerelkezve. Tory és a három fiú – Ben, Shelton és Hiram – előtt nincs leküzdhetetlen akadály, legyen szó fizikai gátról vagy logikai problémáról, ők előbb vagy utóbb megoldják. Példaértékű az összetartásuk, az egymással szembeni lojalitásuk, bár a vakmerőségüktől néha én magam is kétségbe estem.

Bár a négy fiatal egy falkát alkot, de a regényben betöltött szerepük nem egyformán hangsúlyos: a szerző jól érezhetően Tory-t állítja a középpontba, szinte mindig ő jön rá a titkokra és ő az, aki megrögzötten ragaszkodik az elképzeléseihez – persze minden falkába kell egy irányító, egy alfa, de szerintem kaphatnának nagyobb önállóságot a többiek is. A szerző mindössze egyszer esett csak bele a saját csapdájába, amikor Tory száján egy komplett anatómiai értekezés szalad ki egy fejlődési rendellenességről – természetesen latin szavakkal tűzdelve, amelyet azért már én is túlzásnak tartottam. Elnézem azonban ezt a botlást, mert továbbra is nagyon kedvelem, hogy a romantikus érzelmek ezúttal sem dominálnak, ami éppen szóba kerül, az teljesen természetes, kellemesen árnyalja, hitelessé teszi a szereplők karakterét – a regény megmaradt annak, ami: egy érdekes, kalandos, jól összerakott ifjúsági kriminek.

Nagyszerű ötlet volt, hogy a szerző a történetének helyszínéül szolgáló Charleston helyi érdekességeit és történelmét is beleszőtte a regénybe, gyakorlatilag a jelenlegi kaland teljes egészében egy helyi legendára épül. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon tényleg létezett-e ez a híres kalóznő? Végeztem egy kis kutatást, és már ez is azt támasztotta alá, hogy Anne Bonny tényleg élő személy volt, életének ezen szakaszáról olvasottak pedig megegyeznek azokkal az utalásokkal, amelyek a regényben is szerepet kapnak. A kincs? Biztos az is létezett... elvégre egy kalóznak mindig van rejtegetnivalója.

A korai Charleston térképe, a Half Moon várbörtönnel,
amelyben annak idején Anne Bonny is raboskodott.
A várbörtön helyén épült fel később az Exchage Building épülete.
A kép INNEN.

Bár egy sorozat második kötetéről beszélünk, de bátran ki merem jelenteni, hogy ez a történet önállóan, az előzmények ismerete nélkül is élvezhető. Minden információra, amely szükséges a korábbi események értelmezéséhez, kitér a szerző, mintegy összefoglalásként újra feleleveníti az előtörténettel kapcsolatos fontosabb történéseket és következményeket – ebben a kötetben pedig tényleg a kincsvadászaton van a hangsúly. Aki tehát csak a kalózok és a kincskeresés miatt venné a kezébe a regényt, nyugodtan megteheti, mert nem érzi majd úgy, hogy csonka történetet olvasott. Ha pedig valakinek tetszett a fiatalok kalózos kalandja, akkor a folytatást is a kezébe fogja venni. Egyet már most kijelenthetek: én biztosan ezt fogom tenni.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Békés, boldog és könyvekben gazdag karácsonyt!

Ez már a harmadik karácsonyi ünnep a blog életében - még jobb érzés, mint tavaly a második alkalom. :)

KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK 

BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT
ÉS
SOK-SOK KÖNYVET A FA ALÁ!

Folytatás »

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen (Véletlen 1.)

A Rubin pöttyös sorozat kötetei iránt különös vonzalommal viseltetek - úgy néz ki, hogy most az érdeklődésem ilyen irányultságú korszakát élem. Magyarázattal nem szolgálhatok az érzéseimre, de az említett jelzéssel kiadott egyes könyvek eseteiben majd megveszek a példányok minél előbbi birtoklásáért. Biztató jelnek tekintem, hogy legalább nem minden regény esetében érzem ezt - ezek szerint még van számomra remény. :)

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Rubin pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 344 oldal

Fordította: Komáromy Zsófia
Borító ár: 2.999,- Ft / 3.999,- Ft

A mű eredeti címe:
The Coincidence of Callie & Kayden

Sorozat: Véletlen

Folytatás:
2. Callie, Kayden és a megváltás
3. The Destiny of Violet & Luke,
4. The Probability of Violet & Luke,
5. The Certainty of Violet & Luke,
6. The Resolution of Callie & Kayden
7. Seth & Greyson

Műfaj: romantikus, new adult

Azt már a fülszöveg első elolvasása után is sejtettem, hogy Callie és Kayden története nem lesz éppen szokványosnak mondható, sejtettem, hogy nem mindennapi élményt fog nyújtani. De azért csalódtam már pár fülszövegben, akadtak már a kezem közé hatásvadász verziók, amelyek eltúlozták a történet különlegességét, esetleg semmitmondóak voltak vagy éppenséggel lelőtték a poénokat - szóval  vannak tapasztalataim és ebből következően fenntartásaim szép számmal. Ez esetben a regény fülszövege pont olyan, amilyennek a történet szempontjából lennie kell. Jöjjenek a részletek...

Kayden családja a külső szemlélő számára tökéletesnek tűnik, de az ajtók mögött már korántsem ez a helyzet: erőszakos apa, gyenge, csak a külsőségekre adó anya, a családból elmenekült, távol élő gyerekek és ő, a legkisebb fiú, aki még kénytelen elviselni a családfő lelki terrorját és testi bántalmazását. Az ember ilyen körülmények között előbb vagy utóbb megtörik: egy ideig próbál kitartani, próbálja feldolgozni a vele történteket - a módszerek ilyenkor már nem számítanak -, majd végül felad mindent. Kayden már eljutott ebbe az állapotba, amikor az apja egyik este, elveszíti az önuralmát és neki esik a fiúnak, ő nem védekezik, és már várja, hogy bekövetkezzen, aminek elérkezett az ideje.

A sors azonban más utat szán neki, mert éppen ekkor érkezik a házhoz Callie aki - bár maga is súlyos sebeket hordoz a lelkében -, megakadályozza az események tragikus végkimenetelét. Kayden megmenekül, a sebeit ellátják, Callie pedig megy a dolgára. A lány is menekül a múltja elől, a városból, ahová annyi kellemetlen élmény köti: nyári egyetemre megy. A szünidő alatt Callie igyekszik levetkőzni a problémák miatt kialakult rossz szokásait, de elsősorban a félelmeinek legyőzésére törekszik: színesebb és kevésbé bő ruhákba öltözik, igyekszik elviselni mások érintését és ami a legfontosabb, megbízni másokban. Az elhatározásához akkor is tartja magát, amikor a szemeszter elején Kayden is feltűnik az iskolában.

Mielőtt belemélyednék a történetbe, illetve a regény által belőlem kiváltott érzések ecsetelésébe, meg kell említenem, hogy a borító valami fantasztikus - bár ez a képen nem látszik, de annál inkább élőben. Kéretik a mosolyokat letörölni az arcokról, mert nem őrültem meg és nem beszélek félre, ez a borító tényleg nagyon jól sikerült. Nem, nem a smacizó párocskáról beszélek - bár a srácról szívesen megnéznék egy teljes alakos képet -, de ami engem elvarázsolt az nem más, mint az eső. Igen, jól olvastátok. Ami itt szimpla esőnek látszik az a kezedben tartott könyvön különleges nyomdatechnikával készült, fényes felület. Az összhatás? Lehengerlő - legalábbis a számomra.

A kis kitérő után, akkor következzenek a benyomásaim. Jogos a történettel szembeni félelem abban a tekintetben, hogy most nem is csak egy, hanem rögtön két sérült lelkű fiatal a főszereplő. Súlyosbított helyzet, de mégsem süllyed az átlagos regények közé ez az elbeszélés. A kulcsszó: a stílus. A szerző nagyon jó előadásmódban tálalta a történteket, a váltott nézőpontok pedig elősegítették a számomra, hogy mind a két fiatal érzéseit, motivációit és lelki állapotát megértsem és átérezzem.

"Életünk során elég egyetlen véletlen hogy összehozzon minket, és a szívünk egy pillanatra egyszerre dobbanjon."

Talán először furcsa volt Callie stílusa, majd pedig hirtelen változása, de ha jobban belegondolok, akkor ez a lány nagyon küzd, végre maga mögött akarja hagyni a múlt által kavart és immár szokássá váló érzéseket, újra élni és érezni akar. Kayden pedig nem idegen az életében, hiszen tini kora óta táplál iránta érzelmeket és a távolból szereti a fiút, a bizalmatlansága miatt mégis nehezen enged a srác közeledésének.
Kayden a mentőangyalt látja a lányban, azt az embert, aki abban a pillanatban, amikor ő már feladott mindent, mégis törődött vele, közelsége, érintései pedig olyan érzéseket ébresztenek benne, amelyeket eddigi élete jelentős részében elnyomott magában és mással helyettesítette őket. Bár gyakorlatilag egymás mellett nőttek fel, ő mégsem emlékszik a lányra, aki mesteri szintre fejlesztette a láthatatlanná válás tudományát, most azonban nem tud elbújni a fiú figyelme elől. A véletlen, az sodorta őket egymás mellé és Kayden bele is kapaszkodik ebbe a lehetőségbe, nem engedi, hogy a lány begubózzon. Most már csak az a kérdés, hogy a saját érzéseivel és a saját problémájával meg tud-e birkózni?

Alapjaiban véve ez a történet is csak két sérült fiatal találkozása, illetve egymásra találása, de mégis szívesen olvastam ezt a regényt, mert stílusában tudott olyat adni, amely miatt egyáltalán nem tűnt unalmasnak és elcsépeltnek a történet. Az események helyszíne jelentős részben a campus területe. Most biztosan sokan húzzák az orrukat: iskolai élet, már megint. Igen és nem. Mert ebben a történetben nem az iskolapadban ülünk a szereplőkkel együtt, hanem az életük azon oldalán van a hangsúly, amely a tanítást követően történik - én pedig visszarepültem az időben és az olvasottak hatására ismét a főiskolásnak éreztem magam. Nosztalgiáztam, és ez most nagyon jól esett nekem. :) Kellett is ez a kis pozitívum a történetbe, mert egyébként nem ilyen felemelő a hangulat, Kayden és Callie is keményen küzd a saját démonaival és kapaszkodik a másik által nyújtott mentőkötélbe - ameddig ez csak lehetséges.

Bár Callie gondjai sem elhanyagolhatóak, de számomra Kayden problémái voltak a nehezebben elfogadhatóak: az ő megoldása, a reakciói... nem tudom, hogy az, amit csinált, hogyan jelenthetett megoldást bármire is. Számomra felfoghatatlan az egész... pedig biztosan vannak olyanok, akik így oldják meg a problémáikat.

És a szülők... Nem is tudom, hogy az ilyeneknek minek egyáltalán gyerek. Hogy lehetnek ennyire vakok és érzéketlenek? Miért nem lehet velük megbeszélni semmit? Miért nem beszéltek a gyerekek senkinek sem arról, amit át kellett élniük? Sok kérdést és problémát felvet a könyv, amelyek előfordulása eléggé gyakori a mindennapi életben, de a megoldást ne várja senki ettől a történettől.

A befejezés... Egyszerűen kiakasztó. A torkom elszorult, a szívem majd kiugrott a mellkasomból, az ujjaim elfehéredtek, úgy szorítottam a könyvet - a szöveg véget ért az oldal felénél, perifériás látásommal érzékeltem, hogy a másik oldalon is sorakoznak még mondatok, majd döbbenten vettem észre, hogy az a köszönetnyilvánítás. Teljesen összetörtem... Akarom a folytatást! *toporzékol*

Bár az alapok hasonlítanak, nekem ez a kötet mégis jobban tetszett, mint a Reménytelen, valahogy jobban megfogott a stílusa. A megérzésem - vagyis az, hogy nagyon akarom ezt a könyvet - nem hagyott cserben. Örülök neki, hogy hallgattam az ösztöneimre, megvettem ezt  regényt és annak is, hogy olvashattam, mert számomra különleges és nagyon megkedveltem a szereplőket és a történetüket is. Másoknak is csak ajánlani tudom.

Folytatás »

Csökkentsd a várólistádat 2014 - Az eredmény

Az előző évek sikeres teljesítését követően - bizony 2012-ben és 2013-ban is jól vettem az akadályokat és erre nagyon büszke is vagyok - az idei évben is belevágtam egyre terjedelmesebbé váló várólistám csökkentésébe. Az olvasásra tervezett könyveimet polcokra helyeztem, de itt a blogon is írtam a kihívásba beválogatott könyvekről egy összesítő posztot, valamint az év közben is folyamatosan jeleztem az értékeléseknél, ha az adott regény a kihíváshoz tartozott.

A tavalyi évben is bevált a lendületes kezdés, ezért most is ezt a technikát választottam, és idén is jól jött az év eleji tempósabb indulás, mert utána már - főleg a könyvhét környékén - jelentősen csökkent a lelkesedésem. Persze nem panaszkodom, mert még így sikerült szeptember végére teljesítenem a kihívást, az év végéig pedig túlteljesítésként még néhány kötetet hozzá tudtam tenni a "kötelező" tucathoz.

Nézzük a részleteket, illetve a tapasztalataim, az élményeim tömör összefoglalóját.

Amelyekkel teljesítettem a kihívást:

- Cassandra Clare Az angyal és A herceg című regényeivel, a Pokoli szerkezetek trilógia első két kötetével indítottam az évet, mintegy könnyed bemelegítésként. Ha már így belelendültem, akkor már nem hagyhattam befejezetlenül a trilógiát.

Az alaplista könyvei egy kupacban.
Végül három olvasatlan maradt köztük.

- Matt Forbeck és Jeff Grubb által írt Ascalon kísérteteitől valamivel többet vártam, mint amit végül is kaptam. Félreértés ne essék, a könyv jó, de nem egészen az én stílusom. Inkább azoknak való, akik otthonosabban mozognak a videójátékok világában és persze kedvelik az ezekre alapuló történeteket. Bejegyzés eddig nem készült a könyvről, szerintem már nem is fog.

- Pittacus Lore Lorieni krónikák sorozatának bevezető része tetszett is meg nem is, a második kötettel, A hatok hatalmával még tettem egy próbát, de sok újdonságot nem kaptam tőle, nem igazán győzött meg a regény stílusa és történetvezetése. A sorozat kapott tőlem egy kaszát - sajnos túl sok jó könyv vár még olvasásra -, azóta pedig már a könyvet is eladtam.

- Thomas Chagnaud Másvalaki című regényének olvasása hatalmas kínszenvedés volt a számomra. A történet zseniálisan jó lehetne, de a kidolgozás valami borzalom: logikai bakik tömkelege, párbeszédek hiánya, monoton elbeszélés. A tanácsom az, hogy mindenki tartsa magát távol ettől a borzalomtól.

- Tim Powers Anubisz kapui című regénye viszont az év meglepetése volt a számomra, főleg azért, mert magam sem értem, korábban miért hagytam ezt a történetet félbe. Zseniálisan összetett, időutazással megkevert, irodalmi utalásokkal és rengeteg kalanddal teli történet. Mindenkinek ajánlom, aki csak egy kicsit is kedveli a fantasy regényeket - igazi mestermű.

- Tóth Csilla Körbe ég című regénye a másik nagy meglepetést jelentette az idén. Az ember és az őt befolyásoló (irányító?) hatalmak kapcsolatának egy másfajta megközelítése. Érdekes, rengeteg kérdést felvető regény, amely válaszokat ugyan nem ad, de elgondolkoztat.

- Alex Flynn Beastly - A szörnyszívű című regénye érdekelt, mint mesefeldolgozás. Egyfelől érdekes volt az ismert történet modern feldolgozása, más részről viszont kevésnek találtam, többet vártam tőle. Talán, ha húsz évvel fiatalabb lennék, akkor... Mindegy, egynek jó volt, de nem írtam róla a blogra.

- Andrew Davidson A vízköpő című művéről mindenki csak felmagasztalva beszélt, dicsérték a csodálatos szerelmi történetet mélységét és különlegességét... amelyeket nekem valahogy nem sikerült felfedeznem. Hosszú is volt, unalmas is volt. Bejegyzést sem írtam róla, mert elég volt végigszenvedni a több mint félezer oldalt, több időt már nem akartam rászánni, erre a ... valamire.

- A Pokoli szimfóniák egy novelláskötet, amelynek olvasása felemást élményt jelentett a számomra. Ötletnek nagyon jó volt, a kötet szerkezete is egészen különleges volt, de a történetek nem tudtak igazán magukkal ragadni. A részletes véleménynyilvánítás ebben az esetben is elmaradt.

- Nevada Barr Ördögkatlan című műve egy sorozat nulladik kötete, nálunk ez jelent meg elsőként, a folytatásra pedig nem igazán számíthatunk. Pedig a történet a hibái ellenére is jó, szívesen olvasnám tovább a sorozatot.

- Sebastian Fitzek Ámokjáték című regénye szintén nagy meglepetést okozott a számomra. Vajon hány ilyen jó könyv sorakozik még a polcomon? Krimi és thriller kedvelőknek nagyon ajánlom.

Amelyeket túlteljesítésként olvastam:

- Vlagyimir Vasziljev Káosz-Őrség című regénye a Lukjanyenko által teremtett, Másfélékkel teli világban játszódik, de "csak" kiegészítő kötete a sorozatnak, viszont legalább három előzményregény ismerete szükséges az olvasásához. Kedvelem a Másféléket, az Őrség könyvek hangulatát, és jó volt olvasni ezt a regényt is.

- Glen Duncan Az utolsó vérfarkas című írása egy különleges hangulatú, ám a hazai olvasók között nem igazán kedvelt regény. Nekem kifejezetten tetszett a hangulata.

- Pataki Tamara Ember a sötétben egy fiatal írónő regénye, amely felemás érzéseket keltett bennem: nagyon alapos alaptörténet és egy számomra érthetetlen szerelem leirata. A regényről bejegyzés nem készült.

- Alfred Bester Tigris! Tigris! című regénye valós események hatására született. Sci-fi-t kedvelő olvasóknak mindenképpen ajánlott olvasmány.

- Jean-Christophe Grangé történeteit nagyon kedvelem, a Költöző gólyák ugyan nem a szerző legjobb regénye, kicsit lassan indul, de a történet második fele határozottan jó, annak a stílusa már ismerős volt a számomra, olyan igazi Grangé-s.

Az alap- és az alternatív listában felsorolt huszonnégy kötetből tizenhetet sikerült elolvasni, és erre a teljesítményre büszke vagyok. Amelyek kimaradtak, azok is jó könyvek, de most valamiért nem kerültek sorra - talán majd legközelebb.

Az már biztos, hogy 2015-ben is jelentkezek a kihívásra és igyekszem azt teljesíteni is. A könyveket a korábbiaknál is nagyobb odafigyeléssel válogattam össze, és hamarosan érkezik majd a tervezetet tartalmazó poszt is.

Folytatás »

Alfred Bester: Tigris! Tigris!

Van egy őrült nagy problémám: több műfajban olvasok regényeket, váltogatom a stílusokat és ha meglátok valamit, ami csak egy kicsit is felkelti az érdeklődésem az adott kategórián belül, akkor az nekem kell. Oké, ez már nem csak egy dolog, hanem egy egész halom. :) Viszont ez generálja azt a helyzetet, hogy mindig van mit tennem a várólista csökkentésem polcára, sokkal többet is, mint amit a kihívás szabályai engedélyeznek. A Tigris! Tigris! egy kultikus mű, amelyet úgy gondoltam, hogy mindenképpen olvasnom kell, szóval beszereztem, majd hogy biztosan sorra kerüljön, besoroltam a regényt a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás könyvei közé. 

Értékelés: 8/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 298 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Mesterművek
Alsorozat: Mesterművek Sience Fiction
Műfaj: sci-fi

Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható (999,- Ft)
Az író egyéb magyarul megjelent művei:
Az arcnélküli ember

Gulliver Foyle egy átlagos ember, egy apró fogaskerék az űrhajót mozgató gépezetben, egy harmadosztályú segédgépész, egy egyszerű olajozó, aki lehetetlen helyzetbe keveredik: százhetven napot tölt egyedül egy roncs űrhajó fedélzetén. Az egyik nap azonban feltűnik egy másik jármű, amely nem reagál a leadott vészjelzésekre, sorsára hagyja, halálra ítéli a túlélőt. Gully Foyle bekattan, eltűnt a harmadosztályú segédgépész, most már csak a bosszú élteti, meg akarja találni a hajót, amely sorsára hagyta.

Mint minden Mesterművek kötet elején, most is olvasható egy előszó a regény előtt, amelyet jelen esetben a fordító, Nemes István írt, akinek egyébként is különös kapcsolata van ezzel a művel. Sokat segített nekem a regényre való ráhangolódásban, hogy megtudtam, ez a írás volt az, amely Nemes István angolul kezdett tanulni és első magyarra fordított szövege is ez a regény lett. Sokat segített az is, hogy megtudtam az írót egy valós esemény ihlette a történet megírására: egy kínai tengerész esete, aki a II. világháború idején, egy apró tutajon százharminchárom napot hánykolódott magányosan Csendes-óceánon.

"A saját életemet élem. Mint mindnyájan. Ti is."

Bester világa ismerős, csak egy apró ponton tér el attól, amit ma is élünk: ez pedig a dzsauntolás - viszont ez az apróság magával hozta a teljes társadalmi berendezkedés, a szokások és a technikai fejlődés megváltozását. Hogy mi is az a dzsauntolás? A helyváltoztatás egy olyan módja, amelyhez nincs szükség semmilyen technikai segítségre, semmilyen eszközre, a módszer magában az emberben rejlik. Fantasztikusnak találtam az ötletet, illetve azt is, ahogy a szerző az egész jövőbeli világot ehhez az elképzeléshez igazította: az épületek átépítése, dzsauntolást megakadályozó labirintusok, a nők szobáinak védelme, az emberek kategóriákba sorolása a helyváltoztatási képességeiknek megfelelően, a rabok elhelyezése. Egyetlen dolog maradt csupán ugyanaz: a közlekedéshez használt eszközök száma meghatározta a vagyonosság és a társadalmi elhelyezkedés fokát - bár a normál értelmezéshez képest ez is olyan kicsavart módon történt.

"... hiába védjük magunkat a külvilág ellen, mindig valami belső dolog győz le bennünket. Árulás ellen nincs védelem, és mindig eláruljuk magunkat."

Nem egy olyan dolgot, utalás találtam a történetben, amely gondolatokat ébresztett bennem. Mert tulajdonképpen mi is ez a mű? Számomra az emberi képességek határainak feszegetését jelenti, hiszen maga a dzsauntolás is egy olyan helyzet következménye, amely a halál közelében álló ember utolsó kétségbeesett kísérlete arra, hogy elkerülje az elkerülhetetlennek tűnő következményeket. Ha pedig egyszer megtettünk egy apró lépést, akkor mi akadályozza meg a fejlődést abban, hogy megtegyünk egy nagyobbat is? Általában csak a továbblépéshez szükséges kiváltó helyzetet kell kivárni, az okot kell megteremteni.

"Összeszedtem egy különös betegséget, amit lelkiismeretnek hívnak."

Ez a regény nem más, mint egy rendkívüli fejlődéstörténet. A közönyös, tudatlan, minden előrelépésnek, fejlődésnek ellenálló ember belekerül egy olyan szituációba, amely teljes mértékben megváltoztatja őt, gyakorlatilag kicserélődik a személyisége. Igaz, hogy az elvakult düh, a bosszú irányítja, de végre megkapja azt a motivációt, amely miatt felhagy az eddig rá jellemző érdektelenséggel, és kiderül, hogy ez az ember egyébként egy zseni - megrögzött mániás, irányíthatatlan, de kétségtelenül értelmes és óriási fejlődésre képes ember.

"Az az ember, aki felborítja a társadalom morfológiáját, olyan, akár a rák. Az az ember, aki a saját döntéseit a társadalom fölébe helyezi, bűnöző. De ezzel beindul egy láncreakció."

Az alapszituációról és az alapvető bonyodalomról már beszéltem, ezek tényleg tetszettek, de azért voltak problémáim a történettel. Nem kell megijedni, nem logikai bakikat vettem észre, hanem inkább hiányérzetem volt az események leírásával kapcsolatban. Foyle Vorga elleni támadása, illetve a Négy Mérföld Cirkusz felbukkanása közötti időszak például teljesen kimaradt a történetből, pedig engem kifejezetten érdekeltek volna a közbülső események. Nem derült fény arra, hogy miként vergődött ki abból a szorult helyzetből, hogyan tett szert arra a vagyonra, tudásra és befolyásra, amely a terve megvalósításához szükséges. Voltak még egyéb apróságok is, amelyek most nem részleteznék.

"... a világegyetem szörnyetege vagyok... egy gondolkodó fenevad... és megpróbálok biztonságos utat keresni az ingoványban."

Nagyon érdekes volt Gully, mint főszereplő, mert ő aztán az a karakter, akit még véletlenül sem lehet megkedvelni, de akinek minden motivációja érthető, és bizony minden egyes lépése elgondolkoztatásra késztetett. Leginkább az forgott a fejemben, hogy vajon én hogyan reagáltam volna hasonló helyzetben? Belefektettem volna ennyi energiát a bosszúhadjáratba? Érdekes volt, hogy miközben zseniális és bonyolult terveket eszelt ki, néha az alapvető emberi és társadalmilag elfogadott dolgokkal nem boldogult az emberünk. Tényleg olyan volt, mint egy értelemmel rendelkező vadállat, amely időnként elveszíti az irányítást a saját teste, elméje felett és veszett tombolásba kezd. Egy érzelmek nélküli, kegyetlen lény, akit csak a saját céljai érdekelnek. Sajnálat? Ez volt az az érzés, amit még véletlenül sem sikerült belőlem kiváltania, a végén  pedig igencsak dörzsöltem a kezem, mert úgy éreztem, hogy azt kapta, amit megérdemelt.

"... a hang látványként jelent meg, a mozgás hangként, a színek fájdalomérzetté alakultak, a tapintás ízleléssé, a szaglás pedig tapintássá. Nem csupán a St. Patrick összegubancolódott labirintusának lett a foglya, hanem a saját, megkeveredett érzékeinek csapdájában is vergődött."

Mivel a teljes történetet, minden eseményt Gully cselekedeteit követve ismertem meg, ezért mindig csak annyit tudtam, amennyit ő, és hiába rakosgattam egymás mellé az infókat, nem tudtam kitalálni a várható folytatásokat, a következő jelenetet. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy maga a világ, a dzsauntolás és annak minden következménye okozott olyan helyzeteket, amelyeket egyébként elképzelni sem tudtam. Nagyon jól használta ki a szerző ennek a különleges helyváltoztatásnak minden lehetőségét és előnyét. Amikor pedig a dzsauntolás kitört az addig megismert keretek közül, akkor aztán végképp zavarosak lettek az események, de egyben érdekesebbek is - határozottan kíváncsivá tett, hogy hová is fogunk kilyukadni a végén.

Bevallom, hogy az alapvető ok, ami az egész szituációt, az egész hajcihőt és bosszúhadjáratot kiváltotta nem okozott meglepetést: a vagyon és a hatalom mindig is meghatározó tényezők lesznek az emberek életében és ezért bármire képesek lesznek - járjunk az emberiség bármelyik korszakában. Pont ezért az író által boncolgatott kérdések nagyon is aktuálisak és szerintem azok is maradnak, emiatt pedig a regény is sokáig olvasható marad, mondanivaló tekintetében nem válik hiteltelenné, nem éri utol az elavulás - néhány tudományos, illetve technikai információ kivételével.

Hosszúra nyúlt a fejtegetésem - pedig az elején úgy indultam neki, hogy ez egy rövid bejegyzés lesz, mert nem tudok miről írni -, de ha van miről elmélkedni, akkor azt szívesen teszem, még akkor is, ha ez csak az én véleményem, a regény által belőlem kiváltott kérdések és érzések összesítése a poszt tartalma. Most már csak az a kérdés, hogy tetszett-e a regény? Bevallom, hogy nehezebb szövegre számítottam és elvontabb cselekményre, ehhez képest egészen olvasmányos és cselekményes a történet, tehát ebből a szempontból kellemes meglepetést könyvelhettem el végeredményként. Gully egy érdekes ember és tetszett a jellemfejlődés bemutatása  is. Az alapszituációról és a világfelépítésről már ejtettem szót. De... mert mindig van egy de...

Minden előnye és gondolatébresztése mellett sem éreztem igazán a magaménak ezt a történetet - jó volt, örülök neki, hogy elolvastam, de mégsem lett a kedvencem és bár megértem, hogy miért tartják kultikus regénynek, számomra mégsem vált etalonná. Viszont ez egy olyan regény, amelyet minden, a sci-fi műfaját kedvelő olvasónak meg kell ismernie, szóval ha valaki késztetést érez az olvasással kapcsolatban, akkor vágjon nyugodtan bele, valószínűleg nem fogja megbánni.

Folytatás »

Jean-Christophe Grangé: Költöző gólyák

A Bíbor folyók óta imádom Jean-Christophe Grangé regényeit, már a műveiből készült filmeket is nagyon kedveltem, de az írott történetei babonáztak meg igazán. Kifejezetten a kedvemre való, ahogy a kezdeti, apró problémákból egy szövevényes történetet kanyarít a szerző, olyan összefüggésekkel, kapcsolatokkal, összefonódásokkal, amelyek még véletlenül sem fordultak volna meg a fejemben. Végül is ez a lényeg, nem? 

Ilyen felvezetés után gondolom már senki sem csodálkozik el azon, hogy magyar nyelven az olvasók kezébe negyedikként került, de egyébként lényegesen korábban, a szerző első műveként megjelent történet, a Költöző gólyák azonnal a könyvespolcomon kötött ki, amint elérhetővé vált. Ez 2012-ben volt. Hogy mi történt azóta? Várta türelmesen, hogy felfedhesse előttem a titkait, de az élet girbe-gurba útjai mindig eltérítettek a gólyák üzenetének megismerésétől. Kellett egy kis noszogatás, ezért került fel a könyv a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás alaplistájára. A kihívást már bőven teljesítettem, ez az olvasás már túlteljesítésnek számít.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Egmont
Kiadói sorozat: Egmont MYZT

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 424 oldal

Fordította: Molnár Zsófia

Borító ár: 3.999 ,- Ft

A mű eredeti címe: Le vol des cigognes
Eredeti megjelenés éve: 1994.

Műfaj: krimi
A szerző egyéb művei magyarul:
Bíbor folyók, Farkasok birodalma, Lelkek erdeje

Max Böhm nevét szinte mindenki ismeri Svájcban, ő telepítette vissza az országba a fehér gólyákat és több évtizede viseli a gondjukat, amikor visszatérnek Afrikából, meggyűrűzi a fiókákat, nyilvántartást vezet a populációról. A harminckét éves Louis Antioche-t, aki egész eddigi életét az iskolapadok között töltötte, a nevelőszülei ajánlották a madarásznak, akinek segítségre van szüksége, ugyanis a gólyák egy része nem érkezett meg tavasszal. Böhm felfogadja Loiust, hogy augusztusban, amikor a gólyák útra kelnek, kövesse őket, tartsa figyelemmel őket, érdeklődjön utána bizonyos dolgoknak, tartsa nyitva a szemét. Minden elő van készítve, megbeszélik az utolsó találkozó időpontját, amikor Louis meg is jelenik, ám a madarásznak nyoma sincs - végül Loius talál rá egy gólyafészekben, ahol az öreg már két napja fekszik holtan. A halál oka szívinfarktus, az idegenkezűség kizárva, de valami mégis gyanús: a férfi szívtranszplantáción esett át, ám a beavatkozásnak és a rendszeres orvosi ellenőrzésnek sem Svájcban, sem pedig a közeli országokban nincs semmi nyoma. A nyomozást vezető fiatal rendőr kutatni kezd, a szálak Afrikába, a Böhm által látogatott országokba vezetnek, a nyomozó unszolására Loius belekezd a korábban elvállalt munka végrehajtásába és ezzel belekeveredik valamibe, aminek a határait, a nagyságát még az sem sejti, aki részt vesz benne. Louis csak a tudására, a logikájára, illetve legfőképp az ösztöneire hallgathat, ha ki akarja deríteni, hogy mi állhat a gólyák eltűnésének hátterében.

"El sem tudtam képzelni, hogy a világ sokszor nem is olyan bonyolult, mint amilyennek látni szeretnénk, és hogy az elcsépeltnek hangzó nagy igazságok rendszerint tényleges élettapasztalatból táplálkoznak."

A szerző korábban olvasott regényeinek hatása még élénken élt az emlékezetemben, ezért - miután belekezdtem - megszállottként faltam az oldalakat, de a lelkesedésem hamar leapadt, mert a történet csak nem akart beindulni. Röviden összefoglalva: gólyák, gólyák, majd gólyák és újra csak gólyák. Önmagában ez nem baj, mert végül is ezek a szárnyasok fontos részei a történetnek, de azért ennyi mindenre, ilyen részletes leírásra nem igazán készültem fel. Sikerült szinte mindent megtudnom róluk, és bár nagyon értékelem Grangé alaposságát, azért arra magam sem gondoltam, hogy a könyv megvásárlásakor egyből az amatőr ornitológus képzésre is befizettem. Nem, ez nem vicc" Aki nem hiszi, nyugodtan olvasson bele a regénybe.

A fehér gólya vándorlása.
Piros színnel jelölve a költözési útvonalak,
zöld színnel a fészkelő, kék színnel a telelő helyek.
A kép INNEN.

Alig vártam, hogy végre túljussunk a gyűrűzési technikákon, a vonulási útvonalakon és egyéb kapcsolódó leírásokon és történjen valami érdekes, amikor is egy másik téma is bekerült a képbe, és - számomra - túlzott részletességet kapott a történetben: ez pedig a hányattatott sorsú népekkel való bánásmód, az őket ért atrocitások és megkülönböztetések, a társadalom reakciói velük szemben. Mielőtt valaki meggyanúsítana kijelentem, hogy nem vagyok érzéketlen és nem vagyok rasszista, de bizonyos okok és tapasztalatok miatt nem igazán tudtam magamévá tenni a regénynek ezt a részét. Bevallom, alig vártam, hogy végre túljussunk ezen a részen, hogy a gólyák továbbálljanak ideiglenes pihenőhelyükről és folytassák az útjukat egy másik országba.

Mindeközben az események nem igazán haladtak előre, pedig lassan eljutottam a nem éppen vékonyka kötet feléig. Kerestem a korábbi olvasmányaimból megismert, furfangos szerzőt a hosszú leírások és furcsán döcögő cselekmények mögött és lassanként kezdtem elveszíteni a reményt. Gyilkosságok? Ó, igen, hullákból is van néhány, de valahogy akkor sem találtam semmi különlegeset a kivitelezésben. Hiányzott az igazi Grangé hangulat és persze az íróra oly jellemző szövevény és csavar a történetből. Eddig...

Onnantól viszont, hogy Louis megszakítja az utazását, visszatér egy időre Párizsba, majd elindul egy teljesen más irányba, fantasztikus fordulatot produkál a regény: az addigi akadozó, helyenként unalmas cselekmény hihetetlen sebességre kapcsol. Az már az első oldalaktól kezdve sejteni lehet, sőt nyilvánvaló, hogy Loius múltja titkokat rejteget, és a férfi egyre közelebb is kerül ezekhez a rejtélyekhez, miközben pedig öles léptekkel halad előre a rá bízott feladat talányának megfejtésében, a kegyetlen tényeket, bonyolult kapcsolatokat felsorakoztató nyomozásban.

"A bűnözés és a bűnüldözés is szakma, vagyis ha az ember ilyesmibe keveredik, nem árt, ha jók a megérzései és vannak oda vágó tapasztalatai. Nem feltétlenül az öngyilkos hajlamú önjelölt nyomozók a leghatékonyabbak."

A kép INNEN.

Innentől gyakorlatilag habzsoltam az oldalakat, csak nagy nehezen tudtam lerakni a könyvet a kezemből, amikor arra kényszerített a fáradtság, illetve az egyéb elfoglaltságaim. Lenyűgözött az események összefonódása, illetve a Loius személyiségében bekövetkező változások, ahogy egyre világosabban rajzolódtak ki előtte - és rajta keresztül bennem, az olvasóban is - a múlt történései, a helyileg,  egymástól távol élő emberek közötti kötelékek. A gólyák lassan feledésbe merültek, más események vették át a helyüket, majd a finálé egyik felvonásában újra feltűntek, csak azért, hogy bizonyítékkal szolgáljanak az addigra már egészen jól összerakott elmélethez. Amikor pedig már azt hittem, hogy mindent tudok, amikor nem csak a gólyák titkai, de egy másik történetszál is felgöngyölítésre került, akkor jött az igazi finálé: Louis múltja még egyszer, utoljára beleszólt az életbe, az eseményekbe - én pedig imádtam olvasni ezt.

Igen, ez volt az, ami miatt annyira szeretem Grangé könyveit, a végére előbújt a szerzőből az a stílus, amely annyira a sajátja, amely a későbbi könyveiben már oly élesen és kivehetően van jelen, amely miatt úgy érzem, hogy ez a pasi egyszerre rendelkezik hatalmas mennyiségű tudással, élettapasztalattal, kellő mértékben brutális és kegyetlen, de vitathatatlanul zseni - legalábbis az én szememben.

Egyébként ebből a regényből is készült film, de bevallom, hogy én még nem is hallottam róla eddig, most is csak véletlenül akadtam rá.

Bár ez a könyv minőségileg jelentősen elmarad a többi Grangé regénytől - végül is mindenkinek kezdenie kell valahol -, de ez nem vette el a kedvemet attól, hogy - amennyiben erre lehetőségem lesz - olvassak még a szerzőtől. Sajnálom, hogy az író műveit magyarul megjelentető kiadó kivonult a hazai könyvpiacról és nem viszi tovább az életművet. Nem hallottam róla, hogy más kiadók fontolgatnák-e a kiadási jogok átvételét, pedig nagyon jó lenne, biztosan lenne kereslet az ilyen mesterien összerakott, kellően csavaros és határozottan életszerű, jó stílusban megírt krimikre, nyomozásokra. Talán majd egyszer... Mivel a remény hal meg utoljára, én még dédelgetem az álmaimat...

Folytatás »

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya (A csábítás kilenc szabálya 1.)

Még a megjelenés idején felfigyeltem a könyvre, hogy aztán a későbbiekben szinte tudomást se vegyek róla: nem kifejezetten vagyok oda a történelmi romantikus regényekért és ugye jelen esetben a borító és a fülszöveg valami hasonlót ígér. Azonban valamiért mégsem hagyott nyugodni a kiadvány, az agyamban hátul ott motoszkált a gondolat, hogy olyan sokan dicsérték, jól szórakoztak rajta és így tovább - ugyanakkor az sem mellékes, hogy a Büszkeség és balítéletet könyvben és filmben (szigorúan a BBC feldogozás) is szeretem, ha pedig ez a történet csak fele annyira jó, akkor... A helyzetet szokás szerint a véletlen oldotta meg, amikor az egyik molyos ismerősöm (@nat) úgy gondolta, hogy eladja a kötetet, és én nem is szalasztottam el a lehetőséget - ha pedig már így alakult, akkor az olvasás sem váratott túl sokáig magára. 

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 495 oldal

Borító ár: 2.999,- Ft

Fordította: Hetesy Szilvia
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya
A mű eredeti címe:

Nine Rules to Break When Romancing a Rake

Folytatás:

2.) A hódítás tíz szabálya

3.) Tizenegy botrány egy herceg elcsábításához

Műfaj: történelmi romantikus

"Szégyennek tartom, hogy a nők még csak ki sem próbálhatják azokat a tapasztalatokat, amelyek a férfiak számára olyan magától értetődőek."

Lady Calpurnia Hartwell igazi hölgy, tökéletes példája a jól nevelt, minden társadalmi szabálynak és elvárásnak megfelelő, előkelő származású nőnek, ráadásul még gazdag hozományt is remélhet az, aki feleségül veszi. A probléma mindössze annyi, hogy Lady Calpurnia nem éppen a társaság középpontja, egyesek szerint szürke kis egérke, aki figyelemre sem érdemes, mások a hozománya árán akarnak pénzhez jutni, ez utóbbiak a lány számára azonban semmit sem jelentenek. Callie hatalmas álmot dédelget a szívében: szerelemből akar férjhez menni, természetesen egy olyan férfihoz, aki szintén viszont szereti őt. Az álmok azonban veszélyesek, a báli szezonok egymás után múlnak el és Callie hamarosan a táncparkett szélén, majd a vénlányok között találja magát.

"28 évet azzal töltöttem, hogy azt tettem, amit mások elvártak, olyan voltam, amilyennek mások elvártak. És ez szörnyű, amikor nem önmaga az ember, hanem egy mások által kialakított képnek felel meg. (...)."

Most, tíz évvel később már bele is nyugodna a helyzetébe, de a húga közelgő esküvője felkavarja a lelkét és döntésre jut: ha eddigi példás viselkedése nem hozta meg számára a szerelmet és a házasságot, akkor ezek után legalább élvezni akarja az életet - még az esetleges botrányok árán is. Titokban listát ír, egy olyan felsorolást, amely biztosan mindenkit megbotránkoztatna, mert olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyeket egy kifogástalan viselkedő hajadon - még ha vénlány is - biztosan nem kívánna megtenni... kivéve persze Callie-t. A lista első helyén a "szenvedélyes csók" áll, ehhez azonban kellene egy partner is, aki természetesen nem lehet más, mint Gabriel St.John, Ralson márkija, egy jóképű, de rossz hírű nőcsábász, az a férfi akiért Callie szíve már egy évtizede epekedik. Callie vakmerően belekezd a listán szereplő tételek teljesítésébe...

"- (...) Miért nem várja ki azt a férfit, aki… aki tényleg leveszi a lábáról?

Callie felnevetett.

- Mylord, ha ez a férfi valamikor el is határozta, hogy felbukkan, időközben valahol nagyon eltévedt. Már 28 éves vagyok, és elegem van a várakozásból."

A bevezetőben már megemlítettem Jane Austen klasszikussá vált regényét, a Büszkeség és balítéletet és ez nem volt teljesen véletlen, minden ok nélküli, mert - az általam olvasottak közül - ez az a mű, amelyhez ezt a regényt a leginkább hasonlítani tudom. Az angol felső körök élete, a bálozások, a férjkeresés ugyanúgy megjelennek ebben a könyvben is és a problémák is gyakorlatilag ugyanazok - még a két regény két hősnőjének anyja is kísértetiesen hasonlít egymásra. :) A hasonlóságok azonban ki is merülnek ennyiben, mert ez a könyv korántsem olyan tartózkodó, olyan visszafogott, hanem sokkal vakmerőbb, kalandosabb, illetve meglepően változatos - és egyben pikáns  - helyzeteket felvonultató olvasmány.

"A szerelem csak egy kifogás, hogy úgy cselekedjünk, hogy közben nem számolunk a következményekkel. (...) Én mindig azt láttam, hogy a szerelem a fájdalom és a szenvedés előhírnöke. És mint fogalom is több kárt okoz, mint hasznot."

Nem voltak nagy elvárásaim a történettel kapcsolatban, nem akartam kimagasló szellemi értékű, a végtelenségig csavart cselekményű művet olvasni, hanem csak ki akartam kapcsolódni, jól akartam szórakozni, és erre ez a könyv tökéletesen alkalmas.
A helyzet némiképp sablonosnak tekinthető és a regény is tele van klisékkel, a végkimenetellel kapcsolatban sem lehet senkinek egy percig sem kétsége, de még így is többet adott, mint amire számítottam: kedvelhető szereplőket, kalandot, a szabadságvágy nagymértékű megnyilvánulását, humort, szóváltásokat, őrült helyzeteket, és persze mindezek járulékos következményeit.

"A kaland akkor is megéri, ha maga a tapasztalat csalódás."

Mondhatnám, hogy sablonos... Igen, részben az, de azért van benne eredetiség is, amelyet maga Lady Calpurnia személye, illetve az általa összeállított lista és annak teljesítése biztosít a számunkra. A szórakozást Gabriel és Callie szóváltásai, valamint a lány - az adott korhoz és elvárásokhoz mérten - őrült ötletei garantálják, a szerelmi légyottok leírása pedig olyan részletes, hogy bőségesen biztosít alkalmat a pirulásra. Igen, jól olvastátok, van a történetben intim együttlét, méghozzá nem is kevés, de ez engem egyáltalán nem zavart.

"A vonzalom nem egyenlő a szerelemmel."

Callie felnőtt nő, de szexuális értelemben a végletekig tapasztalatlan, Gabriel viszont pont az ellentéte, élvhajhász, szoknyapecér, számtalan szeretővel a múltjában. A pimasz és sármos férfi nem csak Calpurnia szívét rabolta el már rögtön a történet elején, hanem az enyémet is. Teljesen megértem a lányt, hogy egy évtizeden keresztül epekedett a márki után és ő volt az, akinek közreműködésével a listáján szereplő pontok teljesítését megkezdte.

Nem csak a főszereplők sikerültek jól, hanem a mellékszereplők is: Gabriel ikertestvére, pár perccel fiatalabb öccse, Nicholas St.John, legalább olyan érdekes személyiség, mint a bátyja, de Callie testvére, Benedick is felkeltette az érdeklődésem, szívesen olvasnám a róluk szóló történeteket is. És akkor Juliannát és az ő titokzatos hercegét még nem is említettem. Ha minden kérésem ilyen gyorsan meghallgatásra kerülne, akkor végtelenül boldog és elégedett lennék, ugyanis a folytatás főszereplője Nicholas lesz. :)

Tetszett a szöveg stílusának könnyedsége, olvasmányossága, a történet alakulása, Callie és a kalandjai nem engedték, hogy unatkozzak. Ami viszont nem tetszett, hogy a "férfi" és a "lány" kifejezések annyiszor fordultak elő a szövegben, hogy már kiütést kaptam tőlük. Persze, tudom, hogy elkerülhetetlen a szóismétlés, de amikor egy-egy mondatban többször is előfordult akár az egyik, akár a másik szó, vagy éppen mindkettő, akkor bizony már a falat kapartam. Főként a regény második felében volt jellemző ez a halmozódás. Ugyanez mondható el az együttlétek leírásáról is: nem egy esetben éreztem azt, hogy egyes mondatokat mintha korábban is olvastam volna.
Ezek azonban csak apróságok, írástechnikai problémák, amelyek nem rontották el az olvasás élvezetét, a regény hangulata és stílusa pedig bőven kárpótolt az apró botlásokért.

Mindent összevetve azonban kellemes kikapcsolódást biztosított számomra a könyv, jól szórakoztam miközben olvastam - a pontozásom is úgy alakítottam ki, hogy a romantikus kategória könyveivel vetettem össze a regényt.
Sarah MacLean bebizonyította, hogy az unalomig ismételgetett téma sem akadály annak, ha valaki jó és élvezetes történetet akar kanyarítani belőle, csak éppen kedvelhető szereplőket kell felvonultatni, akiknek kalandjait szívesen átélnénk mi magunk is - és persze az sem hátrány, ha mindez jó stílusban kerül tálalásra. Amit ettől a könyvtől kaptam, az elég volt ahhoz, hogy bizalommal forduljak a szerző többi regénye felé is. A folytatást biztosan olvasni fogom, és a polcomon akarom tudni.

Folytatás »