Rachel Hartman: Seraphina (Seraphina 1.)

Az az igazság, hogy a sárkányos könyveknek soha nem tudok ellenállni és csak kifejezetten nehezen lehet eltántorítani azok olvasásától. A Seraphina esetében is rögtön felfigyeltem a fülszövegre, de leginkább arra, ahogy a sárkányok és az emberek együttélésére, a sárkányok alakváltására, emberi alakba préselődésére hivatkozik. Nincs az a körülmény - gondoltam -, ami ennek a regénynek az olvasásától visszatarthatna. be is szereztem, amint tudtam, majd - a nem egészen pozitív fogadtatások eredményeként - a könyvespolcom olvasásügyileg hanyagolt példányai közé sorolódott be. Pedig vonzott a történet, de mindig csak halogatódott az olvasása, ezt pedig nem hagyhattam sokáig szó nélkül - és ha másként nem működik, akkor majd némi kényszerrel: a regényt felpakoltam a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás kötetei közé. Már bőven túlteljesítésként (20. könyvként a listán szereplő 24-ből) végre elolvastam ezt a történetet - most pedig mérges vagyok magamra, hogy ezt nem tettem meg hamarabb.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadói sorozat: Scolar fantasy
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 445 oldal
Fordította: Simonyi Ágnes
Borító ár: 3.750,- Ft
A mű eredeti címe: Seraphina
Sorozat: Seraphina
Előzmény:
0,5.) Seraphina: The Audition
Folytatás:
2.) Shadow Scale
Műfaj: fantasy, ifjúsági

Először is nézzük az alapszituációt: Történetünk Goreddben játszódik, amely ország fiatal királynője negyven évvel ezelőtt - hosszú háborúskodást és még több elszenvedett veszteséget követően - békét kötött a sárkányokkal. Ezek a nemes és veszélyes lények sem ok nélkül egyeztek bele a békébe: a goreddiek által kifejlesztett harcművészet, a drakomachia miatt sok társukat vesztették el a csatákban. A béke tehát mindkét fél érdekében állt, de ahogy az lenni szokott nem mindenki értett egyet annak megkötésével. Az egyik sárkány - vagyis, ahogy ők nevezik: saar - tudós felfedezte az alakváltás lehetőségét, a sárkányok emberi testbe préselődését, és innentől kezdve a két faj egyedei elkeveredhettek egymással, megismerhették a másik kultúráját. Az emberi alakot öltött sárkányok, a saarantrasok elsősorban tudósokként éltek az emberek között, tevékenységüket csak a Cenzorok tanácsának szigorú felügyelete alatt végezhették, az érzelmek és a kötődés túlzott megnyilvánulása súlyos következményeket vont maga után, a megtévesztések elkerülése érdekében a saarantrasokat csengő viselésére kötelezték és csak kevesek kaptak ez alól felmentést, így általában tudni lehetett, hogy ki a sárkány és ki nem az - persze vannak kivételek.

Negyven év telt el a béke megkötése óta, ennek megünneplésére a sárkányok vezére, az ardmagar Goreddbe látogat. Az előkészületeket egy szörnyű esemény zavarja meg: a trónörökös halála - a holttesten látható nyomok pedig egy sárkány által elkövetett gyilkosságra utalnak. Seraphina a zenesegéd sem az emberek, sem pedig a sárkányok társaságában nem érzi jól magát - megvan az oka arra, hogy mindkét oldaltól távol tartsa magát. Eddig a háttérben tudott maradni, a herceg temetésén azonban gyönyörű muzsikájával akaratlanul is felhívja magára a figyelmet. Meglátásai, merész cselekedetei, valamint a sárkányokkal kapcsolatos megállapításai felhívják magára a testőrség kapitányának, Lucian Kiggsnek a figyelmét, aki be is vonja a nyomozásba a lányt. Seraphina azonban nem egyszerű zenesegéd, hanem szörnyű titka van, amit gyerekkora óta rejteget mindenki elől - a nyomozás egyszerre veszélyezteti az ő lelepleződését, valamint a béke megszüntetése ellenében végzett összeesküvést. 

A kép INNEN.

Furcsán működik kis országunk, mert ennek a kötetnek nem lett éppen túl fényes a fogadtatása a magyar olvasók körében: eléggé vegyesek a vélemények. Sokat gondolkoztam a történet megismerése közben ezen a problémán, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy ezzel regénnyel alapvetően - a legtöbb olvasó szempontjából - két gond van: egy young adult fantasyról van szó, amely sokkal összetettebb, mint amit az ebbe a kategóriába sorolt művekkel kapcsolatban a trendeket követve megszokhattunk. Szóval aki a jófajta sárkányos fantasyra vágyik, annak ez a történet túlságosan young adult lesz, aki pedig a YA könyveket falja napi rendszerességgel, annak pedig világfelépítés, illetve az alkalmazott kifejezések szempontjából túl bonyolult. Ebből következik, hogy csak egy szűk réteg érdeklődését fogja felkelteni a fülszöveg, és még ennél is kevesebb ember tetszését fogja elnyerni a sztori - ez pedig nem túlzottan jó hír a folytatásokra nézve.

Pedig a regény kifejezetten jó, a háttérvilág kidolgozottsága pedig fantasztikus. Már a fülszövegben, illetve a posztnak a történetet bemutató két bekezdésében is olvashatóak azok az egyedi kifejezések, amelyek megkövetelik a figyelmet - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Bár szokva vagyok az összetett szöveghez, de még nekem is gondot okozott az elején ezeknek az egyedi szófordulatoknak a megértése és nyomon követése, bizony többször elvesztettem a fonalat, lestem összezavarodva a lapokat - fruszrált helyzetemből az mentett ki, hogy felfedeztem a kötet végén a meglehetősen részletes szószedetet és ha időnként elbizonytalanodtam, akkor odalapoztam.

Az animáció INNEN.

Nemcsak a kifejezések, hanem a sárkányok és az emberek "együttéléséhez" köthető társadalmi berendezkedés bemutatása, annak minden apró részletre történő leírása teszi a megszokottnál valamivel nehezebben megemészthetővé ezt a szöveget. Seraphina mesél, mindent megoszt az olvasóval, amire csak szükség lehet annak érdekében, hogy ezt a nem éppen egyszerű helyzetet a legapróbb részletig és motivációig meg lehessen érteni, hogy a leglényegtelenebb reakció indoka is világos legyen. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sok leírást, részletes bemutatást tartalmaz a történet, amely pedig maga után vonja azt, hogy maga a sztori nem lesz éppen a legmozgalmasabb, cserébe viszont amolyan kényelmesen folydogáló, de nagyon élvezetes utazást kínál kárpótlásként.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy Rachel Hartman ennyire minden részletre kiterjedően rajzolta meg ezt a különös helyzetet, ennyire precízen fektette le az alapokat. Bár túl nagy meglepetést nem okozott a történet, de kellemes kikapcsolódást nyújtott, a részletes világfelépítés miatt pedig hajlandó vagyok elnézni a vontatottabb cselekményt és a kissé kényes szerelmi szálat is. Mindezt azért, mert tudom, hogy a folytatásokhoz megfelelően stabil, mindenféle lyukaktól és ellentmondásoktól mentes, maximálisan terhelhető alapot hozott létre a szerző, amelyet innentől bűn lenne kihasználatlanul hagyni - szóval nagyon erős folytatásra számítok, amellyel kapcsolatban nem titkol vágyam az, hogy egyszer majd magyar nyelven is megjelenjen.

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, akit zavart, hogy a főszereplő leányzó mindössze tizenhat éves, mert bizony a viselkedése alapján nem éppen ezzel az életkorral társítottam volna össze - és bevallom, hogy a fejemben néhány évvel idősebbként gondoltam rá. A karaktere viszont érdekes és ez leginkább a származásának, a féltve őrzött titkának köszönhető. Ő az a főszereplő, aki a teste és a kinézete helyett az éles eszével és a sárkányok természetének alapos ismeretével vívta ki a tiszteletem és a figyelmem - nem csak az enyémet, hanem Lucian Kiggsét is.

"Nincs semmi szégyellnivaló egy stratégiai fontosságú visszavonulásban, mialatt arra vársz, hogy a Botrány, ez az átkozott baziliszkusz másfelé fordítsa sorvasztó tekintetét - különösképpen, ha olyasvalaki vagy, akinek bizony van rejtegetnivalója."

Kiggs Kapitány maga sem elhanyagolható személyiség, hanem nagyon is érdekes, figyelemfelkeltő és titokzatos személyiség, akinek szintén gondot jelent a származása - csak éppen másként. Szóval, ha nem mindenáron arra törekedett volna a szerző, hogy young adult történetet írjon, akkor nyugodtan lehetett volna idősebb is Seraphina, és akkor valamivel komolyabb és sötétebb történet is kerekedhetett volna a sztoriból - bár alapvetően így sem volt ez rossz, sőt... Ugyancsak érdekesnek találtam Orma karakterét, de mind az emberek, mind pedig a sárkányok között akad még bőven olyan, aki színesebbé és kifejezetten élvezetessé tette a megismert világot.

A kép INNEN.

A történet több oldalról is megvizsgálja a sárkányok és az emberek együttélését, a pozitívumok mellett bemutatja annak árnyoldalát is és rávilágít a két faj érzelmi és fizikai keveredésének veszélyeire, annak buktatóira. A jelenlegi helyzet a negyven éve tartó béke ellenére is törékenynek tűnik, jól érezhető a mindent átható feszültség, a politikai és társadalmi ellentét. Rachel Hartman ugyanúgy beleszövi meséjébe az érzelmek különbözőségét, ahogy a közéletben, az országok irányításában jelentkező ellentéteket és nehézségeket - tetszett, hogy egyiket szempontot sem kezelte nagyvonalúan, hanem mindegyiket egyenrangú tényezőként, ugyanolyan lényeges elemként tüntette fel a regényben.

Ha az elején még nem is, de a vége felé mindenképpen nagyobb hangsúlyt kap a szerelmi szál a történetben. Már a kötet legelején láttam, hogy ez a vonal kikerülhetetlen lesz, de arra számítottam, hogy kissé másmilyen lesz, mert ez így eléggé sutára és erőltetettre sikerült. Bár még az is elképzelhető, hogy ez is csak a kategória egyik kötelezően elvárt követelménye - akkor pedig igazán kár érte.

Elég sokat hadováltam már össze erről a regényről ahhoz, hogy lassan a végére érjek a mondandómnak és levonjam a végkövetkeztetést, amelyet szerintem már mindenki sejt: alapjaiban véve ez egy nagyon élvezetes, alaposan felépített és kifejezetten körültekintően összerakott történet, amelyet egyszerre ajánlok a sárkányos fantasyt kedvelőknek, a young adult könyveket olvasóknak - valamint azoknak is, akik az utóbbitól idegenkednek vagy éppen az átélt csalódások miatt hanyagolják a hasonló olvasmányokat. Bátran kiállok és hangosat kiáltok: ismerjétek meg Seraphinát, az emberek és a saarok világát! Nekem pedig ide a folytatást, de izibe! :)

Folytatás »

Arthur Madsen: Five - Az új generáció

Ez a kiadvány tipikusan az a könyv, ami első körben a külsejével kelti fel maga iránt a figyelmet, majd a fülszövegével tovább csábítja az érdeklődőt, végül az élőszereplős és kifejezetten jól sikerült könyvtrailer, valamint a könyvheti dedikálás ígéretével veszi meg magának véglegesen a vásárlót. Pontosan így jártam ezzel én is, fokozatosan ejtett rabul  és vont hatása alá a történet és helyezte magasra a vele kapcsolatos elvárásaimat, majd következett az olvasói próba és minden addigi, a könyvvel kapcsolatos bizalmam darabokra hullott. Kifejezetten bunkó módon fog hangzani a következő mondatom, mert bár ajánlót kellene írnom, de ezzel a könyvvel kapcsolatban csak egyetlen ajánlót tudok megfogalmazni: jó messzire kerüljétek el. Nem akarok a levegőbe beszélni, ezért nézzük azokat a részleteket és indulatokat, amelyekkel megküzdöttem az olvasás során.

Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely több lett egy egyszerű jelképnél, mint aminek szánták, a legveszélyesebb fegyver lett az emberiség kezében, képes a Föld forgásának és minden bolygó mozgásának befolyásolására. A medált végül elrejtették, évezredeken keresztül sikerült elkerülni, hogy a különleges pusztító képessége felhasználásra kerüljön. Napjainkban egy Szindikátus nevű szervezet látja el a védelmét, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mert egy ismeretlennek mégis csak sikerül rátalálni és eltulajdonítania az értékes kincset. A véletlen úgy hozza, hogy ez az ismeretlen bajkeverő nem más, mint a rejtekhely közelében található árvaház lakója, aki nem is sejtve, hogy ezzel mennyi gondot okoz, a húgának szánja karácsonyi ajándékként a véletlenül felfedezett ékszert. A Szindikátus által őrzött másik nagy titok, hogy létezik egy, a földi léttel párhuzamos világ, amelyet a Kriccs birodalomnak hívnak és amelynek szintén célja az ékszer megkaparintása. Az árvaház három lakója és a Szindikátus egyik tagjának két gyereke akaratlanul is az események középpontjába kerül, illetve meghatározó része lesz a birodalomban történteknek.

Több helyen is magyar narniaként emlegetik ezt a regényt, amelynek van is némi alapja, mert tényleg hasonló hangulatot sugall. Amiben viszont nagyon különbözik egymástól az említett sorozat és ez a regény, az a kidolgozottság. Tisztában vagyok vele, mert ismerem a teljes regényciklust, hogy a Narnia krónikái kötetek között is nagy a minőségbeli és élvezhetőségbeli különbség, vannak szinte semmitmondó és kifejezetten érdekes részei is, de mindezek ellenére is azt kell mondanom, hogy ez a történet mind cselekményének összetettségében, mind kifejezésmódjában, megfogalmazásában és karaktereiben is messze elmarad külhoni társának színvonalától. Bár, ha ezt az első részt összehasonlítom a Narnia sorozat első rézével, ami szintén nem a legérdekesebb, akkor még bármi megtörténhet.

Borzasztóan mérges voltam és még vagyok is, mert egy nagyon jó alapötlet kifejezetten elnagyolt, kidolgozatlan verziója került a boltokba. Most biztosan többen felszisszennek és csóválják a fejüket, hogy de ez egy ifjúsági regény és nem is kell tökéletesnek lennie és hasonló okosságok. Az én véleményem az, hogy egy fiataloknak vagy éppen gyerekeknek szóló írásnak is meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak és színvonalnak és legyen bármennyire is szürreális, valóságtól elrugaszkodott az a világ, amit kitalált a szerző, ha a logikai felépítése megállja a helyét, akkor rendben van, akkor a fiatal olvasó a helyén tudja kezelni a történetet. De ebben a regényben hemzsegtek a logikátlanságok és nem jó, ha a gyerek ezt olvassa és fogadja el.

A regény alapötlete, az ősrégi medál legendája kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, de sajnos a könyv sem árult el sokkal többet a medálról, mint maga a fülszöveg, a prológus kifejezetten rövidre sikeredett. Pedig szívesen olvastam volna még többet az ékszert érintő történetekről, titkokról, sok ezer éves létezése folyamán biztosan akadtak volna vele kapcsolatos, érdekes, bemutatásra alkalmas történetek, így talán ez a különleges eszköz a történetnek is hangsúlyosabb része lehetett volna.

Komoly gondban voltam a földi események idejének meghatározásával, mert az árvaház intézményének létéből és az ott leírt körülményekből arra következtettem, hogy valamikor a 18. század végén, a 19. század elején járhatunk. Aztán feltűntek a modern technika eszközei, a mobiltelefonok és egyéb apróságok és el kellett vetnem a korábban behatárolt időpontot, az érzést azonban, hogy valami nem stimmel az idővel, továbbra sem sikerült leküzdenem. Az események Kriccs birodalomba történő átkerülésével megszűnt ez a problémám, mert ebben az esetben egy középkori társadalmi berendezkedésnek megfelelő közegbe kerülünk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha ebben a képzelt világban otthonosabban mozogna a szerző, jobban magáénak érezné, mint a valós, emberi létre alkalmas síkot.

A kissé elnagyoltan, de érdekesen induló történet, amelyet az elején még érdekesnek találtam és kíváncsian olvastam, egy idő után már nem tudott lekötni, elvesztettem az érdeklődésem az eseményekkel kapcsolatban és ennek oka kifejezetten a logikai bakikban és a kiszámítható történésekben kereshető. A megoldásra váró problémák egyáltalán nem voltak egyszerűek, de a felkínált és megvalósult megoldások mindenképpen.

Kifejezetten idegesítettek egyes szereplők indokolatlan eltűnései, majd más helyen, magyarázat nélküli felbukkanásai; vagy a barlangban található tó, amelynek tiszta, mély vize, a benne úszkáló halak és az alján megtelepedett vízinövények a sötétben is úgy látszanak, mintha a felszínen volnánk (nagyvonalú vagyok és megengedem, hogy a fotoszintetizáció folyamatától most tekintsünk el, ahogy a barlangi és a felszíni állatok közötti különbségektől is).
Aztán voltak szituációk, amelyeken kínomban már csak nevettem. Ezek közé tartozott amikor az egyik főszereplő jeladás céljából meggyújtotta a fáklyát és addig integetett vele, amíg az véglegesen el nem aludt. Úgy vélem, hogy a lányka bizony rendesen elfáradhatott az integetésben, mert ugyebár egy fáklya nem öt percig ég; abban is biztos voltam, hogy egy darabig nem kell majd fitnesz terembe mennie, mert nem lesz rá szüksége, ellenben a karja izmossága irigylésre méltó lesz.

A Kriccs birodalom egy vicc. Na, nem maga a birodalom, hanem a lakói és a reakcióik. Elég, ha valaki felveszi egy, a várban dolgozó ruháját és már gond nélkül be is sétálhat a kapun, a katonák fegyelme egyszerűen csapnivaló, a zsarnok királynak csak egyet kell szólni és elhagyja a várat, átadja a koronáját a lányának, a birodalom nagy kérdései, amelyek megoldása hosszú ideje probléma, a gyerekek egy-egy félig komolytalan felvetése vagy éppen cselekménye alapján, nagyon gyorsan és végtelenül egyszerűen oldódik meg.

Hajlamos vagyok arra, hogy ha egy történet jó és képes magával ragadni, akkor az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket elintézem egy vállrándítással és habzsolom tovább az oldalakat. Sajnos ez a variáció ebben az esetben nagyon nem jött össze, mert sem a karakterek, sem a párbeszédek, sem pedig a lényeges helyeken elnagyolt, a lényegtelen információkat pedig a végsőkig kirészletező történet nem kötötte le a figyelmem. Szinte ordít róla, hogy összecsapott az egész. Véleményem szerint a könyvtrailer elkészítésére és a felhajtásra fordított idő és energia lényegesen több volt, mint amit a könyv megírása igényelt. Legalábbis a minőségi különbségből ez jön le a számomra. Bár az is elképzelhető, hogy tévedek.

A fentebb leírtak mindössze azért keserítettek el ilyen mértékben, mert Arthur Madsen nem elsőkönyves író és a korábbiakban megjelent könyvéről sok jó kritikát olvastam, amelynek alapján úgy gondoltam, hogy ezzel az írásával is érdemes megismerkednem. Sajnos rosszul döntöttem és az alaptörténeten kívül nem találtam mást, ami megragadott volna. A regénynek természetesen függő vége van, hogy amely arra készteti az olvasót, hogy a következő kötetet is vegye majd a kezébe és ez lesz az, amit én nem igazán szeretnék megtenni.

Ugyanakkor csak remélni tudom, hogy a folytatás nem lesz ennyire összecsapott és az író is tanul ennek a regénynek a hibáiból. Sajnos, vagy inkább szerencsére, kétszer nem igazán lehet csőbe húzni, elkábítani az olvasót ugyanazzal a trükkel.
Az egyetlen dolog, amit pozitívumként tudok említeni a történettel kapcsolatban az a gyerekek egymáshoz való viszonya, ahogy az árvaházi és a jómódú fiatalok között elmosódik a határ, összekovácsolják őket a kalandok és együtt küzdenek a kitűzött célért. Számomra ez a pont a regény legnagyobb erőssége, de sajnos mindez kevés volt az igazi élményhez.

Ha ajánlanom kellene a kötetet, akkor azt mondom, hogy fiatal olvasók vegyék inkább kézbe, mert az idősebbeket, még akkor is, ha gyermeki lélekkel rendelkeznek, bizonyára idegesíteni fogják a kidolgozatlanságból adódó problémák. De ha szívemből szólnék, akkor a fiataloknak is inkább más, mélyebb mondanivalót és jobban összerakott regényt javasolnék olvasásra. 

Ritkán mondok ilyet, de sajnos most ki kell jelentenem, hogy ennek a könyvnek még nem lett volna szabad ebben a formában a nyomdába és onnan a boltok polcaira kerülnie. Legyen ez kritika mind a szerzőnek, mind pedig a kiadónak, de legfőképpen a szerkesztőnek, akinek szerintem vissza kellett volna adnia a szerzőnek ezt a történetet átdolgozásra, a logikátlanságok kijavítására. Persze tudom, pénz beszél... és ugye jött a könyvhét és ... ki tudja mi volt még a háttérben, amiről én nem tudok, illetve nem is tudhatok.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult és sajnálom, hogy ilyen kritikát kellett írnom, de képtelen vagyok a könyvvel kapcsolatban más vélemény megfogalmazására. Mindez azért nagyon szomorú a számomra, mert találkoztam a szerzővel és a szereplők gyerekcsapatával, akik végtelenül szimpatikusak, Jázmin pedig egyszerűen imádni való.



Pontszám: 2 pont

Kiadó: Scolar Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 240 oldal
Teljes ár: 2.950,-
Kiadói sorozat: Scolar fantasy
Forrás: magánkönyvtár

Folytatás »