Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. június 28., szombat

Várólista - 2014. június

Ismét elérkezett a könyvhét hónapja, a várva várt, közel egyhetes könyvforgatag a Vörösmarty téren, illetve ezzel együtt rengeteg új és izgalmas megjelenés. A könyvhétre mindenki nagyon készül, ki ilyen, ki pedig olyan meglepetéssel, de mindenképpen rengeteg könyvvel. Nem fog sok újdonságot tartalmazni a bejegyzésben felsorolt könyvek listája, hiszen nagyon sok blogban lehetett olvasni a könyvheti megjelenésekről, de nem engedek a megszokásból: hónap vége van, tehát itt a várólista.

Nagyon régen várom már, hogy folytatódjon Kathy Reichs felnőtt regényeinek hazai kiadása és úgy néz ki, hogy sokszor elmondott fohászom meghallgatásra talált, mert végre megjelent a 4. rész, a Végzetes utazás - amely valami érthetetlen oknál fogva eddig kimaradt a megjelenések közül. Az írónő legújabb történetét a Fumax Kiadónak köszönhetik a hazai olvasók. Folytatódott James S. A. Corey
Térség sorozata, a második kötet címe a Kalibán háborúja.
Ha könyvhét és Agave Könyvek, akkor mindenképpen Laurell K. Hamilton és a legújabb Anita Blake kötet, amely ezúttal a Tigrisvadászat címet viseli. A borítója kiderül, a történetet is meózni fogom majd, igen, jól olvastátok: kitartó vagyok és még mindig nem adtam fel a reményt.
Zombi témában nem vagyok nagyon járatos, de a GABO SFF sorozat köteteiben azért nem szoktam csalódni és a borító is baromi jó lett: megérkezett a magyar olvasókhoz Daryl Gregory Stony Mayhall második élete című regénye, amely egy különleges zombi létezésének bemutatása.

Valamivel hamarabb számítottam rá, de nem panaszkodom, mert végre magyarul is olvasható Amy Kathlen Ryan Ragyogás sorozatának második kötete, a Szikra, amelyben tovább izgulhatunk egy űrhajónyi fiatalért. Szintén a Maxim Kiadó jelentette meg Debora Geary Modern boszorkány című regényét, amely egy nem éppen rövid sorozat kezdő kötete - remélhetőleg sikeresen elérjük a sorozat végét is.
Gaura Ágnes az olvasók legnagyobb örömére csak úgy ontja magából a könyveket. Az idei könyvhétre Borbíró Bori kalandjainak negyedik kötete jelent meg, amely a Lángmarta örökség címet viseli. Csak így tovább Ági!
A Pongrác Kiadó hatalmas meglepetést okozott, hiszen már a könyvhét második napjánál tartottunk, amikor felröppent a hír, hogy Catherine Fisher Incarceron sorozatának második része, a Sapphique, amelyre már évek óta várnak a hazai olvasók megvásárolható lesz a Vörösmarty téren. Még jó, hogy a harmadik napon szándékoztam kilátogatni a neves könyves eseményre. A kötet a boltban egyelőre még nem kapható, de a kiadó honlapján megrendelhető.
Joss Stirlingtől még semmit sem olvastam, de Storm and Stone regényének címe és borítója valamiért megragadta a figyelmem. Rajta tarom a szemem a könyvön.

A Könyvmolyképző Kiadó is készült egy akcióval/meglepetéssel, amely van akinek nagyon tetszik, én személy szerint annyira nem vagyok tőle elájulva, de ez az én problémám. Miről is van szó? A könyvhétre a kiadó rengeteg új megjelenéssel készült, de ezek többségében jelenleg csak a könyves vásáron voltak beszerezhetők, illetve jelenleg a kiadó honlapjáról vásárolhatók meg - viszont cserébe számozott a példány (amely igencsak sokat hangoztatott "előny" engem nem igazán hatott meg) A Premier péntekeken pedig egyes kiadványok a könyvesboltokba is kikerülnek - az első ilyen péntek június 27-e, amely napon három kötet válik megvásárolhatóvá a nagyközönség számára is.
Leigh Bardugo Árnyék és csont című regénye az egyik olyan, amely bekerült az első premier péntek kiadványai közé, tehát nyugodtan kereshetők a boltokban is.
Az összes többi kötet megjelenésére, boltokba kerülésére továbbra is várni kell. Melyek ezek? Rachel Vincent Vérmacskák sorozata nagy kedvencem és a megjelenést követően mindig nagyon hamar beszerzem a következő kötetet, amely jelen esetben a Változás címet viseli. Kevin Hearne jó humorú vasdruidája levette lábáról a magyar olvasókat, az Elkalapálva már a sorozat harmadik megjelent kötete.
A Vörös Pöttyös könyveket olvasók lassan kinőnek a VP könyvekből, ezért az ő számukra a kiadó elhozta a Rubin Pöttyös könyveket, amelyek a new adult kategóriába sorolhatók. Katja Millay Nyugalom tengere című regénye két sérült lelkű fiatalról szól és nagyon sok jót olvastam eddig róla. Tarryn Fisher Kihasznált alkalom című írása egy trilógia nyitó kötete, amelynek a szerkezete nagyon érdekes, határozottan kíváncsivá tett és aki nagyon ajánlotta, annak kifejezetten bízom az ízlésében.
Kami Garcia új sorozata a Törhetetlen című kötettel kezdődik, míg Kiersten White első magyarul megjelent regénye a Természetfölötti címet kapta. Mindkét kiadvány sorozat kezdő kötet és mindkettőt figyelni fogom, de mivel vannak fenntartásaim a történetekkel kapcsolatban, ezért kivárok a vásárlással.

Választék tehát bőven akad, azt pedig mindenki eldönt, hogy honnan akar rendelni, gyorsan beszerzi, amit olvasni akar vagy éppen türelmesen kivárja a megjelenéseket.

2014. június 25., szerda

Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant-sorozat 1.)

Ez a könyv is azon kiadványok sorába tartozott, amelyről már az első - elcsepegtetett, éppen csak töredéknyi - információk alapján is tudtam, hogy olvasnom kell és addig nem nyugszom, amíg a polcomon nem tudnom a kötetet. Nem is tétlenkedtem sokáig és amint lehetőségem nyílt rá, már nyúltam is a regény után és rohantam vele a könyvesbolt kasszájához, majd pedig a zsákmányomat boldogan magamhoz szorítva száguldottam haza.

Értékelés: 8/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 376 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Rivers of London
Fordította: Pék Zoltán
Sorozat: Peter Grant
Folytatás: Soho felett a Hold, Whispers Under
Ground, Broken Homes, Foxglove Summer
Műfaj: urban fantasy, krimi
A regény témája rögtön megfogott, hiszen imádom a Londonban játszódó történeteket, a város hangulata egyszerűen utánozhatatlan, rajongok a krimikért és a mágiahasználatért. Ha pedig mindez együtt szerepel egy történetben... akkor végleg elvesztem. :)

A történet rögtön az elején szimpatikus volt és sikerült is az eseményeknek magukkal rántaniuk. Peter Grant a színes bőrű konstábler már két éve dolgozik a londoni rendőrség kötelékében, amikor is elérkezik az az idő, hogy az eddig végzett munkája alapján megítéljék és a képességeinek megfelelő munkát ajánljanak fel neki. Ifjú rendőrünk nem repes az örömtől, amikor is kiderül, hogy jó eséllyel pályázhat a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egység egyik álláshelyére. A végtelen mennyiségű adminisztrációtól csupán az menti meg, hogy egy nyomozás alkalmával találkozik egy szemtanúval, aki történetesen halott. A kísértetvadászat azonban mentőövként szolgál a számára ahhoz, hogy a papírtologatás helyett Anglia utolsó varázslójának, Nightingale felügyelőnek varázslótanonca legyen és vele együtt próbálja felderíteni azokat a mágikus eseteket, amelyekről az átlag londoninak még csak sejtése sem lehet - aki pedig tisztában van a helyzettel, nem szívesen beszél róla.

Peter tehát az egyszerű közrendőr munkakörből hirtelen a mágustanonc képzésbe csöppen, ámulva tekint a világra és mindazokra a hihetetlen dolgokra, amelyek csak most jelentek meg a szem előtt. Kifejezetten élveztem a csetléseit és a botlásait, valamint azt, hogy a mágia tudományával kapcsolatban frissen szerzett információi ellenére még mindig zsaruként gondolkozik, a varázslás csodái ellenére is inkább a gyakorlatias megközelítés híve.

London elveszett folyói (A kép INNEN.)
A fő cselekmény két szálon fut, amelyek kellően kiegészítik és akadályozzák is egymást, de mindenképpen hozzájárulnak a regény hangulatához és a másik London titkainak, működésének megismeréséhez. A rejtélyes nyomozáshoz természetesen természetfeletti zsaru kell, Nightingale felügyelő és tanonca pedig megkezdik a nyomok felgöngyölítését, egyaránt alkalmazva a modern technikát és a mágikus fogásokat. A másik szál a regény címét is adó londoni folyók története, amelyből a köztudattal ellentétben nem csak egy van (ami látható), hanem bizony legalább tucatnyi, de ha ez még nem lenne elég, akkor magának a Temzének is két, egymástól jelentős mértékben eltérő és persze egymással hadilábon álló uralkodója (?) van. Temze anya és Temze apa sajnos nem jönnek ki egymással és ez vonatkozik a leszármazottaikra is. Peternek a nyomozás mellett fő feladata még a két istenség kibékítése egymással, ehhez pedig eléggé fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt.


Punch és Judy bábjáték (A kép INNEN.)
A regény elejével meglepően jól haladtam, csak úgy peregtek a szemem előtt az oldalak, az események teljességgel magukkal ragadtak, és kifejezetten tetszett Peter tanácstalan hozzáállása, próbálkozásai sora, amelyek végül is idővel meghozták az eredményüket. A gyilkosságok "ötletes", nem hétköznapi megvalósítása, a megmagyarázhatatlan tettek és indokok teljes mértékben lekötötték a figyelmem és szinte úgy éreztem, hogy magam is ott száguldozom London utcáin és követem az egyre kuszábbnak tűnő nyomokat, teljességgel beleéltem magam a történetbe. Egészen addig jól is ment minden, amíg végül a nyomozás egyik oszlopos tagja nem tudott részt venni a vizsgálat további részében, amíg meg nem kezdődött az a bizonyos, mindent eldöntő előadás, mert akkor bizony elvesztettem a fonalat és bármennyire is akcióban bővelkedő volt a leírás, nem igazán tudtam követni az eseményeket, folyton kidobott magából a történet. Rájöttem, hogy a gyilkosságok és a bábjáték alapját adó sztori ismerete, Punch és Judy története - amely a londoniak vagy az angolok számára olyan természetes és egyértelmű - nálam bizony eléggé hiányos és ezért egyes összefüggések nem egészen jöttek át, illetve elsiklottam fölöttük, nem sikerült minden kapcsolatot megtalálnom a nyomozás és a végeredmény között, ez pedig rányomta a bélyegét a regény által nyújtott élmények összességére.

Tetszett, hogy a történetben a mágia nem valami egyszerű és mindenki számára elérhető dologként jelenik meg, hanem az jön le, hogy bizony a legegyszerűbb varázslatért is keményen meg kell küzdeni, hónapokat kell gyakorolni. Ez a hozzáállás egy részről nagyon jó, más részről pedig szívesen olvastam volna még többet erről a részről és azt se bántam volna, ha Nightingale felügyelő néha több magyarázattal szolgál a bekövetkezett vagy éppen várható eseményekkel kapcsolatban. 
London titkos folyói (A kép INNEN.)
A gyilkosságok és a nyomozás mellett a londoni folyók kibékítésére vonatkozó kísérlet akár unalmas is lehetne, de én kifejezetten élveztem, hogy ezáltal a város egy teljesen más oldalát ismerhettem meg. Mindig is izgatták a fantáziámat a természeti helyek szellemei, istenei vagy éppen istennői, ezért kedveltem a regénynek ezt a részét is, bár itt is az csak összeszedegetett információkra tudtam támaszkodni és biztos vagyok benne hogy a helyismeret sokat segített volna ennek a szálnak az értelmezésében is.

A London mögött megbújó London nem fedte még fel az összes titkát, Nightingale éppen csak a mágikus világ felszínét mutatta meg inasának, éppen csak a legfontosabb lényekkel és szereplőkkel ismerkedhettünk meg, de az vitathatatlan, hogy a regénynek hangulata van, a történet jó stílusban íródott, a humora pedig hamar megnyert magának, és ha a cselekmények egyes részei nekem nem is jöttek be nekem, illetve bizonyos helyzetek kidolgozásával kapcsolatban voltak hiányérzeteim, de a világ és az elképzelés tetszik, a folytatásra pedig mindenképpen nyitott vagyok.



2014. június 22., vasárnap

Wendy Higgins: Angyali szövetség (Angyali gonosz 2.)

Ahogy a főszereplőnek, úgy nekem is összeszorult a szívem az előző kötet végén: átéreztem a feszültséget, hogy csupán egy apróságon múlt az élete; átéltem vele együtt a szíve fájdalmát, a választottjával kapcsolatban érzett veszteséget, az elkeseredettségét; és persze megértettem, hogy nem szívesen akarja teljesíteni a kötelességét, de a helyzet alakulása, a származása nem biztosít számára más lehetőséget. Vagy ez, vagy pedig...
Az ismert körülmények, a sötét és gonoszsággal teli világ, az elvárások mind-mind egy olyan folytatás lehetőségét rejtették magukban, amelyektől minden egyes alkalommal izgalom és borzongás futott rajtam végig, amikor csak megláttam a második rész borítóját vagy hallottam egy-egy hírt a megjelenésről – nem meglepő hát, hogy várakozásokkal telve vettem a kezembe a regényt.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 380 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Sweet Peril
Fordította: Béresi Csilla
Sorozat: Angyali gonosz
Előzmény: Angyali gonosz
Folytatás: Sweet Reckoning
Műfaj: YA fantasy
Ott kapcsolódunk be az eseményekbe, hogy Anna igyekszik megfelelni annak az életvitelnek, amelyet az elvárások szerint teljesítenie kell, de a jelleméből adódó kettősség miatt a cselekedetei eléggé ellentmondásosak, ráadásul még Kaidan hiányát, illetve érdektelenségét is el kell fogadnia és fel kell dolgoznia, márpedig ez még jobban megviseli, mint a bulizás, valamint annak következményei. Mindennapi teendőiből egy különleges látogató és az általa továbbadott prófécia zökkenti ki – az ősi szöveg vélhetően róla szól, a megfogalmazott cél pedig nem kevesebb, mint a világ jobbá tétele. Bármennyire is különleges lény Anna, annak megvalósítása, amit a jövendölés szerint el kell végeznie, nem lehetséges szövetségesek nélkül, ezért az apja segítségével belefog a hasonló gondolkodású és hozzáállású társak felkutatásába – kísérőül pedig Kopano szegődik mellé.

Fortyognak bennem az indulatok, mert az előző kötet befejezése és a prófécia által adott feladat miatt egy végtelenül sötét és feszültségekkel teli történetre számítottam, de nem egészen ezt kaptam. Anna és Kope utazásának következményeként ugyan újabb érdekes szereplőkkel ismerkedhettem meg, de az izgalmat és az újdonságot elhomályosította a lány érzelmeinek folyamatos elemezgetése és persze az aktuális helyzetre adott reakciói, amelyek a későbbiekben további komoly érzelmi bonyodalmakat szolgáltattak.

A kép INNEN.
Az egyik lehetséges szövetséges, Zania karaktere és a háttértörténete elsőre érdekesnek tűnt, de a megformálása mégsem sikerült annyira jól, mint a fiúk, Blake és Flynn személyiségének kidolgozása. Szerencsére ezt tudja valamennyire kompenzálni Kopano, akinek az egyénisége is mindinkább kibontakozik, a vele kapcsolatos információk izgalmas színfoltjai a történetnek, kellőképpen felborzolták a fantáziámat és a várakozásaimat.

Kaidan csak egy-egy jelenet erejéig bukkant fel a történet nagy részében; már túljutottam a kötet felén, amikor végre állandó szereplővé vált, ekkor azonban a személye kellő mennyiségű érzelmi feszültséggel töltötte meg a lapokat. Mindezekből is látszik, hogy a történet inkább az érzelmekre, az azokból fakadó konfliktusokra és romantikus helyzetekre helyezi a hangsúlyt, a hercegek és suttogók uralta világot, a gonosz lények kegyetlenkedéseit csupán háttérként használja fel a szerző, de nem igazán aknázza ki az általa teremtett világ alapjaiban rejlő lehetőséget. Cserébe viszont ott vannak a fiúk, akik nemcsak a hősnő figyelmét képesek elterelni, hanem az olvasókét is. Na, és persze ott van Beliál, aki számomra az egyik legnagyobb rejtélyt jelenti a titokzatosságával, folyamatosan elkápráztat azzal, ahogy földöntúli érzékét felhasználva mesterien lavírozik a többi herceg, az igazán rosszindulatú intrikusok között.

A kép INNEN.
Sajnáltam és egyben bosszantott, hogy a szerző több esetben a saját maga által megteremtett világ törvényeinek ellentmondva cselekedett és alakította az eseményeket. Kétségtelen, hogy a történet olvastatja magát, képes elfeledtetni a hibáit, és a lassú bevezetés, valamint az érzelmekkel teli jelenetek után – mint az első rész esetében – most is felpörögtek az események, és ismét egy olyan befejezést kaptam, ami miatt érdekel a folytatás, az egész kaland vége. Tudom, hogy furcsán hangzik, de még akkor is így érzek, ha alapból azt gondolom, hogy ez a kötet csupán a világ bemutatása és a végső összecsapás közötti átvezetés, amolyan langyos elbeszélés, amely csak helyenként parázslik fel – és akkor is csak mértékkel.

A kép INNEN.
Többször megfordult a fejemben, hogy határozottan jót tett volna a regénynek a váltott nézőpont, amelynek eredményeként nemcsak Anna, de Kaidan vagy éppen más szereplők gondolatait is megismerhettem volna. Ez a vágyam ugyan most nem teljesült, de még van remény, ugyanis léteznek kiegészítő történetek – éppen csak novellányi, fejezetnyi hosszúságban –, amelyek Kaidan szemén át mutatnak be olyan eseményeket, mint a két főszereplő első találkozása vagy a Halloween-parti jelenete, ráadásul pontosan azokat a részeket tartalmazzák, amelyek szerintem érdekesebbé, összetettebbé tehették volna az eddig olvasottakat (mint Kope és Kaidan szíriai kalandja). Csak remélni tudom, kedves kiadó, hogy tervezik ezeknek az extráknak a megjelentetését is!


Addig is azonban hátra van még a befejező kötet, amelyet a főszereplők előtt álló feladat miatt csak eseménydús és érdekes történetként tudok elképzelni – a lehetőség adott, hogy így legyen, én pedig majd be is számolok róla, ha eljön az ideje, hogy miként alakult a fiatalok sorsa…





Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


2014. június 19., csütörtök

On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál (Calderon 2.)

A Calderonban olyan érdekes helyzetet vetett papírra a szerző, amellyel eddigi olvasmányaim során még nem találkoztam - űrkorszak, nemesi házak és hagyományok*, valamint a japán kultúra egyvelege - és amelyet az elején ugyan még gyanakodva figyeltem, de hamar meggyőzött mind a történet, mind pedig az a stílus, amellyel a nem mindennapi szituáció tálalásra került. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mi is a regény fő iránya: a sci-fi vagy a romantikusabb vonulat, a kérdésemre végül is választ kaptam, és ugyan a regény végén maradt bennem némi hiányérzet, de a végeredmény határozottan tetszett, a folytatás pedig a megjelenést követően a polcomra is került.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 512 oldal
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító)
Sorozat: Calderon
Műfaj: sci-fi háttér, némi romantikus szállal, rengeteg
humorral. Besorolnám, ha tudnám, de nem igazán lehet
sablonok közé szorítani. :)
A történet gyakorlatilag ott folytatódik, ahol az előző kötet végén elbúcsúztunk a szereplőktől, vagyis Calderon a Békanyál nevű kutatóhajó fedélzetén kapitánykodik, a legénysége csak nőkből áll és több kiskorú, illetve kamasz is megkeseríti az életét. A legfőbb problémája az, hogy valamilyen módon egyenesbe kell hoznia a hajó költségvetését, de mivel próbálkozásainak legnagyobb ellenzői maguk a hajón dolgozók, ezért végső megoldásként marad tehát a költségvetési tartalékok megpályázása, amely pénzösszegek elosztása viszont egy nemesekből álló bizottság feladata.
Taina eközben "szélben susogó nád" módjára próbálja kezelni a körülötte gyülekező  - férjjelölt - szamurájok érdeklődését, valamint túlélni azt az érthetetlen politikai játszmát, amelynek ő maga is kulcsfontosságú szereplője. A jelene csupa megalázkodás, a múltja a nyomában lohol, a jövője pedig mindennél bizonytalanabb. Népe kultúrája és hagyományai éles ellentétben állnak a lány elképzeléseivel és képzettségével, és még csak sejteni sem lehet, hogy melyik fog győztesként kikerülni a küzdelemből. Vajon ennyiből áll a világ vagy esetleg egy nagyobb játszma is zajlik a háttérben? Minden, ami eddig történt csak színjáték kezdete és egy nagyobb terv egészen apró része? Szereplőink pedig éppen csak jelentéktelen bábuk az univerzumnyi játéktéren?

Ha tömören kellene kinyilvánítani a véleményem, akkor azt mondanám, hogy IMÁDTAM EZT A KÖNYVET! De mivel ezen a felületen nyugodtan kiélhetem grafomán hajlamaimat, ezért annak, akit érdekel bővebb magyarázattal is tudok szolgálni és mérhetetlen rajongásomat magyarázatokkal is alá tudom támasztani.
"Megalázni csak azt lehet, aki hagyja."
Az már az előző kötetben is nyilvánvalóvá vált, hogy Calderon nem mindennapi figura, az élete sem tekinthető szokványosnak, tudvalévő volt, hogy a karaktere mögött több van, mint amit eddig megismerhettünk, de a lényegen - vagyis azon, hogy imádni való pasas - a plusz információk sem változtattak.
"A szó a legerősebb fegyver, semmilyen izom nem pótolja."
Taina viszont minden megmozdulása és aktivitása ellenére is csak amolyan statiszta szerepet játszott  az első kötetben Calderon lehengerlő személyisége mellett és ugyan az apró információkból sejteni lehetett, hogy a családi élete nem éppen a legkiegyensúlyozottabb, a múltja sötét titkokkal teli, de amit ebben a kötetben megtudunk az Illatos bolygók és közelebbről a Tivesgei család történelméről, az rengeteg mindent megmagyaráz és sok korábbi utalást a helyére tesz.
"A sólyom repül, akkor is, ha a veréb a bokor alatt gubbaszt. Mi hát a különbség, ha a szél ugyanaz?"
Pontosan ez volt a problémám az előző kötettel: tetszettek a szereplők és a helyzet, de hiányoltam a háttérvilág részleteit, a történet igazi mélységét, a magyarázatokat. Ebben a részben azonban mindent megkaptam, amiről csak olvasni szerettem volna és ami a korábbiakban a hiányérzetemet okozta, így nem maradt más hátra, mint egy elégedett olvasó rajongó véleményének bepötyögése... amely egyébként pont a rajongó üzemmód miatt nem is olyan egyszerű. :)

A kötet elején Calderon és Taina tehát külön-külön vívja a saját csatáját és azáltal, hogy csak részben vannak egymással elfoglalva, egy kicsit jobban beletekinthetünk az életükbe és a jellemük apró jellegzetességei, konfliktuskezelő képességeik is jobban felszínre kerülnek. Egy darabig kifejezetten élveztem ezt cselekményvezetést, de aztán már csak annak drukkoltam, hogy főszereplőink végre kerüljenek már egymás mellé és amikor ez megtörtént, akkor bizony majdnem szívinfarktust kaptam, mert semmi sem úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem, a szerző folyamatosan az orromnál fogva vezetett és sikerült mindig újabb és újabb fricskát kapnom tőle. Két kedvencem annyira nagyon meg akarta érteni a másik kultúráját és gondolatait, hogy abból bizony mindig valami félreértés kerekedett ki végeredményként - a történet viszont pont ettől vált egyszerre szórakoztatóvá, bosszantóvá és nagyon élvezetessé.
"Az embert nem az jellemzi igazán, amikor kedves, hanem amikor nem kapja meg, amit akar."
Bár romantikára áhítozó női szívemet kellemesen megdobogtatta a Calderon és Taina között pattogó szikrák tömege, kapcsolatuk alakulása, de folyamatosan kombináló, mozaikokat egymás mellé illesztgető és titkokat fejtegető oldalamat ugyanilyen mértékben bűvkörébe vonta a teljes mélységében feltáruló, univerzális méretű politikai játszma, az eddig háttérben meghúzódó történelem és annak minden jelenkori hatása, valamint a japán kultúra egyedisége és összetettsége. A finom utalások, az elejtett mondatok, az elrejtett mondanivalók, az apró mozdulatok jelentősége minden egyes alkalommal lenyűgözött és csillogó szemekkel olvastam a sorokat, próbáltam kitalálni a következő lépést.

A kép INNEN.
On Sai mestere a virágnyelven megfogalmazott mondanivalónak, a szimbólumok alkalmazásának, a figyelemelterelésnek és a csavaros történetszövésnek. Azt mondom, hogy ha valaki olvasta az első részt és tetszett neki a Játszma, akkor ezt a kötetet és a még nagyobb méreteket öltő Játszmát semmiképpen se hagyja ki, mert itt minden elkövetett tett mögött megbújik legalább két másik indok vagy motiváció - Játszmán belüli Játszmák serege olvasható a lapokon. Lenyűgöző! 
"Az igazi szerelem nem csillogás, hanem egyenrangúak kapcsolata. Néma, közös belső tánc, páros csend."
Nem tudok olyan jelenetet felidézni az emlékezetemben, amely a történet mélypontját jelentette volna a számomra, mert a cselekmény képes volt végig fenntartani a figyelmem, elszórakoztatni és megszüntetni körülöttem a külvilágot. A regény csúcspontja számomra azonban mindenképpen a kardtánc, és az azt közvetlenül megelőző, illetve közvetlenül követő események voltak. Hihetetlenül mesterien sikerült a kivitelezése.

Bár csak Calderont és Tainát emlegettem eddig név szerint, de ez a regény tele van jobbnál jobb és még annál is érdekesebb, illetve összetettebb szereplőkkel, akikről ugyanolyan szívesen olvastam, mint a két főhősről: elég csak a Békanyál tisztjeire gondolnom, vagy éppen Ferrero gróf elképesztő megmozdulásaira, Oregon admirális karakterére - csak, hogy a legfontosabbakat, szívemnek legkedvesebbeket említsem. 

Érzelmek, akció, fergeteges humor, titkok, történelem, stratégia, hagyományok, illetve a mély bölcsességet és a szórakoztató könnyedséget egyszerre magukban rejtő mondatok. Még ha akarnék, akkor sem tudnék erre a regényre rosszat mondani, az első szavától az utolsóig megvett magának és ha valaki eddig nem olvasta, akkor sürgősen pótolja, mert nagyon jó! És magyar!

Rajongói üzemmód kikapcsolás folyamatban... csak nem találom a megfelelő gombot! :D





* Erősen elgondolkoztam a dolgon és eszembe jutott, hogy az eddigi olvasmányaim közül talán egyedül Frank Herbert Dűne történeteiben keveredtek eddig az űrkorszak jellegzetességei, az uralkodó házak hóbortjaival és a hagyományokkal, de azoknak a könyveknek teljesen más a stílusa, mint ezé a köteté.



2014. június 16., hétfő

John Scalzi: A lázadás hangjai (Vének háborúja 5.)

Két évvel ezelőtt a magyar olvasók számára is elérhetővé vált egy sorozat, illetve annak kezdő kötete, amely legalább annyira sci-fi, mint humoros, de mindenképpen különleges és ezzel az elképesztő összetételével meg is hódította kis hazánk könyveket kedvelő rétegét. Ez a kiadvány volt a Vének háborúja, amely egyben a sorozat megnevezését is szolgáltatta. Most pedig már ott tartunk, hogy az ötödik kötet is megjelent, ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar olvasóknak is bejött ez a könnyed, kalandos, cselekményes, az emberiség küzdelmét félig játékosan, félig komolyan bemutató történetfüzér.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 463 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: The Human Divison
Fordította: Pék Zoltán
Sorozat: Vének háborúja
Előzmény:
1.) Vének háborúja
2.) Szellemhadtest
3.) Az utolsó gyarmat
4.) Zoë története
Folytatás: 
6.) Árnyékszövetség
Műfaj: sci-fi
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
Nem titok, hogy imádom Scalzi stílusát, már az első regényével megnyert magának, John Perry és társai kalandjait élvezet olvasni, a történet magába szippant és azt veszed észre, hogy elképesztő mennyiségű űrlényt sikerült megismerned, hihetetlen csatákban vettél részt, nem feküdte meg a gyomrod a technikai leírások hosszú részletezése és rendkívüli mértékben megkedveled a szereplőket, mert bár némiképp másként néznek ki, de a lelkük mindvégig emberi maradt. A sci-fi műfajával most ismerkedő olvasóknak is bátran tudom ajánlani a szerző regényeit olvasásra.

Ez a rész a sorozat ötödik darabja, amely azonban mégis más egy kicsit, mint az eddigiek. Ugyanaz a világ, viszont mások a szereplők, de legalább az egyiküket ismerjük a régmúltból, a történet elejéről, ő nem más, mint Harry Wilson hadnagy, akivel már az első könyvben is találkoztunk futólag, akkor ő is tagja volt Perryék baráti társaságának, a Vén Trottyoknak - és akire nem igazán emlékeztem korábbi olvasmányaimból.

A "Perry-incidenst" követően a Gyarmati Szövetség nehéz helyzetbe kerül, kénytelen változtatni eddig alkalmazott stratégiáján és a diplomáciát előtérbe helyezni. Az egyezkedés és a helyezkedés nem megy könnyen, hiszen a fajok többsége egységbe tömörült, a Konklávé kifelé erősnek és elhivatottnak látszik, miközben az emberiség nem alkot összetartó csapatot. Mindennél fontosabb tehát a szövetségesek meggyőzése és megszerzése, de a Gyarmati Szövetség nem titkolt célja az, hogy a Földet is a partnerei sorában tudja. A politikai helyzet javítása és a lavírozás folyamata nem egy szinten zajlik és amikor a probléma sürgős megoldásra vár, akkor kerül bevetésre a B csapat, amelynek összetétele és a váratlan helyzetekre adott reakciója kiszámíthatatlan és megdöbbentő. Ennek a csapatnak a tagja Harry Wilson hadnagy, aki bár diplomáciai küldetésekben vesz részt, de továbbra is inkább katona, mint tárgyalópartner.

A lázadás hangjai - eredeti címén: The Human Division - amerikai megjelenéséhez már önmagában is különleges és úttörő jellegű próbálkozás köthető. A Vének háborúja sorozatot is megjelentető kiadó, A Tor Book ki szerette volna próbálni, hogy miként reagál az olvasóközönség a filmsorozatokhoz hasonló, folytatólagos, részekre bontott regénymegjelenésre. A kísérlethez tökéletes alanyt jelentett John Scalzi, aki el is készítette a Vének háborúja univerzumban játszódó történet tizenhárom epizódját, amely első körben heti gyakorisággal, e-book formátumban jelent meg, majd a nagy sikerre való tekintettel készült belőle egy egységes elektronikus könyv, végül kikerült a nyomdából a kézbe fogható, fizikailag is létező regény.
Ugyan csodálattal és elismeréssel tekintek erre az úttörő jellegű kísérletre, de be kell ismernem, hogy örülök neki, nálunk nem részenként jelent meg a történet, hanem egyben, mert bizony engem az őrületbe kergetett volna, ha nem lapozhatok tovább a következő fejezetre, hanem várnom kell egy újabb hetet a folytatásra. Szóval a sikeres újítás előtt fejet hajtok, de sokkal jobban szeretem a történetet egyben kezelni. Maradi lennék? Az emberben egy idő után rögződnek bizonyos szokások, ezek szerint már ráléptem erre az útra.
"A Gyarmati Szövetség diplomáciájának alsóbb régióiban sosincs unalmas nap."
De térjünk vissza a regényre, illetve az epizódok sorára, mert a kötet tizenhárom darab első pillantásra egymástól teljesen független kalandot, küldetést tartalmaz, amelyek lassan teljes egésszé állnak össze - köszönhetően a részeken átívelő fő történetszálnak, amely egységgé kovácsolja össze a darabokat.

A kép INNEN.
Az elején még furcsa volt, hogy teljesen új a szereplőgárda, új a szituáció, de viszonylag hamar megkedveltem őket és onnantól kezdve velük együtt izgultam végig a kalandjaikat, elképesztő küldetéseiket. A szimpátia ilyen gyors kialakulásában nagy szerepe volt az Harry Wilson hadnagynak és Hart Schmidt diplomata asszisztensnek, a férfiak humora egyszerűen fenomenális, párbeszédeiket olvasva csorogtak a könnyeim a nevetéstől. Állíthatnám azt is - ami egyébként igaz -, hogy a két férfi stílusa rendkívüli és utánozhatatlan, de ami képes kihozni belőlük a mindig mosolygásra késztető szövegelést és a problémák speciális kezelését, az nem más, mint az egyedi helyzetek egymást követő sora.

Ez a csapat sok mindent képes elviselni és a cél érdekében megvalósítani, ugyan nem mindig azt keresik, amit éppen sikerül megtalálniuk és nem is mindig ott találnak rá a megoldásra, ahol gondolják, de minden helyzetből igyekeznek a legjobban kihozni, még akkor is, ha ez átmenetileg diplomáciai bonyodalmakhoz vezet. Harry Wilson logikája egyszerűen elképesztő, élvezet nézni, ahogy a leglehetetlenebb helyzetekből is kivágja magát. Hart már kevésbé életképes, lényegesen könnyebben pánikba esik, de a kalandok során keresztül ő maga is megedződik és egészen jól helyt áll. Abumwe nagykövet egy egyéniség, senki mással nem helyettesíthető jelenség és Coloma kapitány is megéri a pénzét.

Tetszett, hogy ez a kötet lényegesen terjedelmesebb, mint a sorozat korábbi részei, mert végre igazán elmerülhettem ennek a világnak a történéseiben, teljes mértékben beleélhettem magam a kalandok sorába. Ahogy Scalzi többi regényére is jellemző, most is számos űrlény bukkan fel, melyek közül egyesek ismerősnek tűnhetnek, de a többiek új szereplői a történetnek - és ahány űrlény, annyi szokás, amely rengeteg félreértésre ad okot és lehetőséget.
Egyszerűen imádtam, hogy a szerző ebben a regényben visszatér a kezdetekhez - mármint, ami a stílust illeti - és egyszerűen csak mesél, szórakoztat, észrevétlenül ránt magával a fajok és az összeesküvések világába, a komoly helyzeteket is humorosan oldja meg, ezáltal a feszültség nevetéssel keveredik és nem is érezzük olyan súlyosnak a helyzetet, mint amilyen valójában - pedig egyébként komoly dolgokról van szó: összeesküvésekről, az emberiség jövőjéről.

Semmiképpen sem célszerű ezt a kötetet elsőként olvasni, de ha valaki már eljutott a harmadik rész végéig, akkor nyugodtan belevághat az elképesztő kalandok megismerésének sorába. Személy szerint én nagyon élveztem ennek az epizodikus szerkezetű regénynek az olvasását és mivel maradtak nyitva hagyott kérdések a végére, ezért gondolom, hogy lesz még folytatása is a sorozatnak.

A feledhetetlen és rendkívül szórakoztató könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak! 


2014. június 14., szombat

Salla Simukka: Vérvörös (Hófehér-trilógia 1.)

Salla Simukka hazájában, Finnországban elismert fordító és forgatókönyvíró, valamint egy fiataloknak szóló irodalmi folyóirat szerkesztője – mindezek mellett pedig ifjúsági könyvek szerzője, aminek következtében 2013-ban el is nyerte a legjobb finn ifjúsági regény írójának járó neves Topelius-díjat. A Hófehér-trilógia című sorozatának sikere is töretlennek tűnik, hiszen eddig negyven országban jelent már meg vagy éppen vár kiadásra.

Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 244 oldal
Borító ár: 2.490,- Ft
A mű eredeti címe: Punainen kuin veri
Sorozat: Hófehér-trilógia
Folytatás: Hófehér, Ébenfekete
Műfaj: ifjúsági krimi
Megláttam a könyvet, a kezembe vettem és rögtön az jutott az eszembe, hogy ez a kiadvány egyszerre indulhat a cukiság és a különlegesség díjáért: a formátuma meglepően aprócska, igazán kézre álló, úgy is mondhatnám, hogy női táskába való, és még a megjelenése sem mindennapi. A borítón körbefutó vörös sáv akár szokványos is lehetne, de a lapok ugyanolyanra színezett élei és a hátsó borítólap egybefüggő, szintén vérvörös árnyalata már nem tekinthető annak. A hátlapon pedig csak egyetlen, de nagyon hatásos mondat olvasható: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni”. 

Kíváncsi voltam, hogy milyen történet fér bele ebbe a pici formátumú kötetbe, és magam is meglepődtem, amikor előbb-utóbb mozgalmas cselekménnyel, a fiatal kora ellenére is határozottan összetett személyiségű főszereplővel és amolyan igazi skandináv krimi hangulattal találtam szembe magam. Mondjuk miután tudomást szereztem róla, hosszú ideig csak ízlelgettem magamban a sorozat címét – Hófehér-trilógia –, de nem igazán tudtam eldönteni, miért is kapta ezt az elnevezést. Az elképzeléseimet ugyanis sorra cáfolta meg a történet, noha végül a választ is a regény adta meg – mentségként pedig csak a nem létező finn nyelvi tudásommal hozakodhattam elő.
„A szülei tök hülye nevet adtak neki, amely egyáltalán nem illett rá, mert nem felelt meg a valóságnak: Lumikki, azaz Hófehérke. Pedig a haja nem volt fekete, az arca nem világított hófehéren, és az ajka sem vöröslött különösebben. Hajfesték és egy kis smink segítségével a tükörképét hasonlatossá tehette volna a nevéhez, ám ehhez semmi kedve nem volt. A tükörképe megfelelt neki úgy, ahogy volt, mások véleménye pedig egyáltalán nem érdekelte.”
A Vérvörös egy igazi ifjúsági krimi, amely csak annyiban különbözik a felnőtteknek szóló verzióktól, hogy itt fiatalok a főszereplők, de egyébként minden tekintetben megállja a helyét a „nagyok” között is, elvégre minden megvan, ami egy igazán jó bűnügyi regényhez kell: drogelhárítók, drogterjesztők, beépített téglák, kenőpénz, amely nem jut el a címzetthez, majd ennek folyományaként gyilkosságok, fenyegetések, kétségbeesett kísérlet az összefüggések kiderítésére és az elkövetett baklövések kijavítására. Mielőtt még a meggondolatlanul és önfejűen cselekvő, minden lében kanál tinik képe minden mást kiűzne az érdeklődő olvasó fejéből, elárulom, hogy nem véletlen a felnőttekkel szembeni bizalomvesztés, hiszen erős a gyanú, hogy az egyikük maga hozta a fejére a bajt, a többiek pedig már tettekkel is bizonyították, hogy a jóhiszeműség szobrait nem róluk fogják megmintázni.
„A túlélés egyik alaptörvénye, hogy az ember a lehető legkevesebb zavaros ügybe keveredjen bele.”
A mindössze öt nap alatt lejátszódó eseményeket, valamint a figurák motivációit több szemszögből is megismerjük: Lumikki mellett kiemelt szerepet kapnak a rosszfiúk és a többi fiatal is. A több nézőpontból érkező információk valamelyest oldják a csavarosságot és egyszerűbbé, a fiatalok számára is jobban követhetővé teszik a történetet, és ugyanennek köszönhető, hogy ugyan már a könyv elején sejthető, kik lesznek a problémás egyének, a rosszfiúk, de az események még ennek tudatában sem unalmasak, a feszültség végig fennmarad, és azért titokból is akad bőven, még a legutolsó oldalakra is kellő mennyiség jut mindenből.

El kell ismernem, hogy az író kifejezetten jó érzékkel adagolja a hozzávalókat, reális helyzeteket teremt, pont a megfelelő helyen kezeli, és nem túlozza el a dolgokat – ezáltal fiatalok és a felnőttek számára is egyaránt élvezhetővé, értékelhetővé varázsolja a regényt. Szinte minden tetszett, amit olvastam: a hangulat, az események, a szereplők, az utalások – egyedül talán csak a történet vége, amely olyan furcsán kurtára sikerült, hagyott maga után bennem némi hiányérzetet, de az előzmények ismeretében és a folytatás tudatában ezt hajlandó voltam megbocsátani.

A kép INNEN.
Különösen kedveltem, ahogy sorozat címét is inspiráló mesére vonatkozó utalások helyenként megjelentek, és fontos szerepet kaptak a történetben, főleg, hogy közben kegyetlen és véres események, összeesküvések adták a cselekmény alapját. Már a kezdő kép, a fehér hótakaróra hulló vércsepp is megadta az alaphangulatot, csak éppen ez a motívum mást jelent a mesében és ebben a regényben – és nem ez az egyetlen párhuzam, amelynek hatását remekül használja ki a szerző.

Lumikki egyébként sem egy átlagos szereplő: svéd lány, aki Finnországban tanul, és középiskolás kora ellenére már évek óta egyedül lakik, ráadásul nem is egészen úgy gondolkodik, mint a legtöbb tini, teljesen más problémák foglalkoztatják: a feltűnéskeltés, figyelemfelhívás helyett inkább az észrevétlenné válás művészetének hódol, megfigyeli, és meglepő alapossággal elemzi az embereket, a reakcióikat. A lány múltja sötét titkokat rejt, mostani viselkedése, koraérett gondolkodása, az emberekhez való hozzáállása ennek következménye, de az okokról és történésekről nagyon keveset árul el a történet, ezért aztán bízom abban, hogy a következő két kötetben majd magyarázatot kaphatok a bennem felmerült kérdésekre – még mielőtt a kíváncsiságtól több helyen is kilyukad az oldalam… Már ebből is látszik, hogy készen állok a folytatásokra, Lumikki következő kalandjaira: jöhet a Hófehér és a Ébenfekete!


A véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


Skandináv krimi hangulat, valós helyzetek és gyerekkorunk kedvenc meséjére tett utalások, nyomozás és főszereplőt - fiatal kora ellenére is - körüllengő sötét titkok. Jó volt olvasni! Ajánlom nektek is!


2014. június 12., csütörtök

Seth MacFarlane: Hogyan rohanj a vesztedbe

Olyan egy-másfél évtizeddel ezelőtt kifejezetten sokat néztem western filmeket, ha a tévében ismét feltűnik egy-egy régi klasszikus, akkor mai napig is a készülék előtt ragadok és ritkán egy-egy ebbe a műfajba tartozó könyvet is elolvasok. Bár a rajongásom megkopott már, de arra még emlékszem, hogy az ilyen típusú történetek főhőse az esetek nagyon-nagy százalékában egy olyan férfi, aki fantasztikus mesterlövész és persze végül ő lesz az a hős, aki elnyeri a poros vadnyugati város legszebb lányának kezét vagy éppen új kalandokat keresve ellovagol a naplementében.

Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 179 oldal
Borító ár: 2.480,- Ft
A mű eredeti címe:
One Million Ways to Die in the West
Műfaj: western komédia
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
Szóval bennem ilyen képek maradtak meg a westernről, mint műfajról, majd megláttam a regénnyel azonos címet viselő film bemutatóját, amely felülírta minden eddigi berögződött elvárásomat és amelynek láttán potyogtak a könnyeim a röhögéstől. Ez az a történet, amelyben a főhős nem bátor, nem mesterlövész, hanem ő gyáva, aki meghúzza magát, igyekszik elkerülni minden olyan kalandot és szituációt, amelyet a többi főszereplő keres és még véletlenül sem hagyna ki soha.

Albert Stark juhtenyésztő, ő az, aki torkig van a vadnyugati élettel és az erőszakkal. Miután az egyik bátorsági próba - azaz párbaj - alól kibújik, a barátnője elhagyja, hősünk pedig teljesen magába roskad. Amikor azonban meglátja, hogy volt kedvese összeállt a város legkiállhatatlanabb férfijával, megmutatja, hogy igenis ő is képes a kezébe venni a fegyvert és párbajozni hívja a nála sokkal gazdagabb és fegyverhasználatban is ügyesebb utódját, még úgy is, hogy ő maga sem lőni, sem lovagolni nem tud. Őrült vállalkozásához a városba újonnan érkezett fiatal nő személyében társat is talál, aki segít neki felkészülni, de akinek köszönhetően még nagyobb kalamajkába kerül a "juhászbojtár".
"Albert Stark gyáva volt. Nem az a rángatózó, ideges, reszkető térdű gyáva, hanem az a fajta, aki önnön gyávaságát az érzékenység megnyilvánulásának tekinti, azaz a pragmatikus gyáva."
A regény az azonos címmel mozikba kerülő film forgatókönyve alapján készült, az írója pedig nem más, mint a film forgatókönyvét is készítő, a főszerepet és a rendezést is magára vállaló Seth MacFarlane. Ismerősen cseng ez a név? Mi sem természetesebb, hiszen ő két világhírű alkotás, a Ted és a Family Guy készítője is. Mindezek után azt hiszem nem okoz nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy a regény bizony majd szétcsattan humortól, amely helyenként kicsit erőltetettnek tűnik, de ettől eltekintve hol szarkasztikus, hol morbid, hol teljesen szabad szájú, az utalások az altesti tájékokra specializálódnak, de azért képes nagyot ütni vagy éppen kellemesen lefárasztani, esetleg elzsibbasztani - kinek-kinek ízlése és hangulata szerint.
"A vadnyugaton a bátrakat megölték. A gyávák maradtak életben."
A történet nem több, de nem is kevesebb, mint amit a mozibemutatóból megismertem és így utólag sajnálom, hogy azt megnéztem - bár vitathatatlan, hogy jól szórakoztam rajta -, mert ezzel a húzásommal jó pár ízes poént sikerült előzetesen lelőnöm - persze a regény így is élvezhető, kellően szórakoztató és kikapcsolódásra, hangulatjavításra tökéletes. Nekem pedig most pont erre volt szükségem.
"Az amerikai vadnyugat egy mocskos, nyomasztó, borzasztó, szaros hely. Itt minden, ami nem te vagy, az meg akar ölni. Banditák, Bepipult piások. Kigúnyolt kurvák. Éhes állatok. Kórság. Súlyos sérülések. Enyhe sérülések. Indiánok. Az időjárás."
Hatalmasakat kuncogtam Albert világnézetén, a vadnyugati mindennapokhoz való hozzáállásán és persze az összes csetlésén-botlásán, kétségbeesett kísérletein, igyekezetén, hogy felkeltse annak a nőnek az ismételt figyelmét, akit egyszer már elvesztett. Viszont el kell ismernem, hogy fejlődőképes a fiú és ha mesterlövész soha nem is lesz belőle, ha bizonyos helyzetekben el is száll majd a bátorsága, de azért tanul és önmagához képest jól teljesít és egyébként kifejezetten szerethető figura, a legutolsó jelenetben pedig egyenesen brillírozik - már ami a probléma megoldó képességét jelenti.

Bár Albert sem hétköznapi jelenség, de számomra a regény legbetegebb, legfurcsább és a végletekig keresztényi elveket valló - értsd házasság előtt nincs közös nemi élet - párosa a hat éve egy együtt járó cipészfiú, Edward és barátnője, Ruth, aki a legősibb mesterséget űzők egyetlen képviselője a városban és mint ilyen eléggé elfoglalt leányzó. Az ő jeleneteik a valós élet igazi kifigurázása, illetve a lúzerség legmagasabb fokozatának bemutatása. Kedveltem őket, mindig mosolygásra, kacagásra késztettek. :)
Szinte sajnáltam, hogy nem olvashattam többet Clinch Leatherwood-ról és bandájáról, illetve a városka mindennapi életéről és még több lakójáról, mert az már ennyiből is látszik, hogy Vén Tönkben bizony senki sem mondható teljesen normálisnak viselkedés vagy éppen felfogás szempontjából. Anna karaktere számomra inkább közömbös maradt, ugyanakkor igazi kedvenceim lettek folyamatosan szanaszét kóborló juhok - közülük is Bridget a legtutibb. :)

A Hogyan rohanj a vesztedbe nyomtatott verziója elég rövid, a cselekménye viszont elképesztő módon pörög, repkednek a poénok, amelyek folyamatosan edzésben tartják az olvasó hasizmát, ugyanakkor a szöveg kurtasága - illetve az, hogy a regényhez a forgatókönyv szolgált alapul és nem fordítva -, jelenti egyben a hátrányát is. A gyors jelenetváltások a moziban működnek, de nekem, mint olvasónak bizony hiányoztak a hangulatot megalapozó, illetve megteremtő leírások, a mesélés igazi mélysége.

A humoros westernt kedvelőknek, a kikapcsolódni vágyóknak ajánlani tudom a könyvet, Seth MacFarlane rajongóknak pedig egyenesen kötelező olvasni ezt a kiadványt. Kedveltem és nagyon jól esett kikapcsolódni Vén Tönk városának kissé zakkant lakóival és nekem ennyi most pont elég volt. Tudom, hogy a könyv után a film története már nem fog nagy meglepetést okozni, de a hangulata és a humora kedvéért be fogok ülni a moziba. 


A könyvet köszönök az Agave Könyvek kiadónak
és egyben közlöm azt is, hogy a napi edzést kihagytam, mert a hasizmaim anélkül is dolgoztak eleget.


2014. június 10., kedd

Robin Hobb: Őrült hajó (Élőhajók-ciklus 2.)

2013-ban könyvheti zsákmányként cipeltem magammal haza - többek között - ezt, a két kötetben megjelent regényt, majd az otthon biztonságos közegébe érkezve simogattam, szeretgettem, megcsodáltam a kiadványokat, ezt követően polcra kerültek, ahol szép csendben vártak a sorukra, illetve arra, hogy a trilógia befejező része is megjelenjen. Legnagyobb örömömre ez meg is történt idén év elején, majd jött a beszerzés a Delta Vision Könyvroham keretén belül és innentől már semmi sem tarthatott vissza attól, hogy nekivessem magam a teljes történet megismerésének. Elsőként a bevezető rész, a Bűvös hajó újraolvasásával kezdtem, mert bizony az összetett és szereplőkkel teli események miatt ennek szükségét éreztem. Nem bántam meg, jó volt feleleveníteni a kezdeteket, felidézni a részleteket, teljes egészében látni az egész történetfolyamot az elejétől, a végéig. De ne szaladjunk ilyen messzire, hiszen most a második rész, azaz a III. és a IV. kötet képezi a bejegyzés tárgyát.

Értékelés: 10/10
(a két kötet által kapott élmény alapján)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 766 oldal
Borító ár (kötetenként): 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Mad Ship
Sorozat: Élőhajók-ciklus
Előzmény: Bűvös hajó
Folytatás: A végzet hajója
Műfaj: fantasy
Az előző rész végén hatalmas számos kétségbeesett helyzetben hagytuk magára szereplőinket, akik a könyvbeli világ teljes területén szétszóródva végezték a mindennapi tevékenységeiket vagy éppen teljesen kiszakadva megszokott környezetükből, próbáltak életben maradni.
Robin Hobb nem mindennapi író és vele kapcsolatban legalább abban biztosak lehetünk, hogy a részletesen kidolgozott világkép mellett kedvelhető szereplőket és összetett eseményeket, előre nem kiszámítható történéseket kapunk. Ez a könyv pedig pont az a fajta, amellyel kapcsolatban nem lehet a cselekményről beszélni, mert annyira összetett, hogy nincs értelme belemélyedni és mert elkerülhetetlen, hogy lényeges információk kerüljenek említésre. Véleményem szerint ebben a történetben inkább a szereplők a lényeg, az ő tetteik, gondolataik, reakcióik, ezért ahogy a szerző, úgy én is rajtuk keresztül ragadom meg a lényeget.
"- Veletek kapcsolatban, kedvesem, az a legkülönösebb dolog, hogy igazából halvány fogalmatok sincsen arról, milyen csodálatosak vagytok."
Nem volt minden alap nélküli a korábbi - az előző rész olvasása közben felmerült - sejtésem, miszerint Paragon a későbbiekben jelentős szerepet kap majd a történetben és íme... Bár mondjuk nem kell Sherlock-i logika ahhoz, hogy erre akár a kötet címéből is következtetni lehessen, de akkor is. Egyébként is vonzott Paragon őrülete és mindazok a titkok, múltbeli események, amelyeknek ez lett a következménye és bevallom, hogy sokkal jobban le is kötött az olvasás során, mint a másik élőhajó, Viviána érzelmei és kalandjai.

Értékelés: 10/10
(a két kötet által kapott élmény alapján)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 766 oldal
Borító ár (kötetenként): 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Mad Ship
Sorozat: Élőhajók-ciklus
Előzmény: Bűvös hajó
Folytatás: A végzet hajója
Műfaj: fantasy
Mindenkinek vannak kedvenc szereplői, ebben a történetben Althea, Brashen és Borostyán került igazán közel a szívemhez és az, hogy az ő karaktereik szoros kapcsolatban vannak az őrület és a józan gondolkodás határán egyensúlyozó élőhajóval, csak még inkább élvezhetővé, érdekessé és feszültséggel telivé tette számomra a regény ezen részeit. Borostyánt a bölcsességei és éleslátása miatt kedveltem és kifejezetten örültem annak, hogy ebben a kötetben még több Althea és Brashen jelenettel akadtam össze - mert azért valljuk be, hogy az ő párbeszédeik mindig különleges adalékot jelentenek az események leírásában.
"A dolgok soha nem tűnnek olyan hosszúnak vagy annyira nehéznek, amíg másra hárul a feladat legnehezebb része."
Annyi szereplő és különböző szálakon futó cselekmény van a történetben, hogy biztosan mindenki megtalálja a regényben azt, akit vagy amit igazán kedvelni tud. Bár élvezettel olvastam Wintrow, Kennit kapitány és Viviána kalandjait, életük alakulását, de ezek a fejezetek mégsem érintettek meg annyira, mint a korábban említett történetrészek - pedig azért ez a vonal is egészen különleges és összefüggésekben sem mellékes. Igazán csodálatos Wintrow személyiségének fokozatos fejlődése, jellemének alakulása, még akkor is, ha a fiú filozofikus elmélkedései, világtól elrugaszkodott gondolatai néha az agyamra mentek. Kennit kapitányt nagyon sokáig nem tudtam hová elhelyezni magamban a kedvelem-nem kedvelem skálán, végül inkább semleges figuraként gondoltam rá, akinek tetteire oda kell figyelni, akinek titkain, a kiszivárgó apró információkon sokat gondolkoztam és akinek mágusfa talizmánjának minden egyes beszólása képes volt megnevettetni.

A kép INNEN.
Továbbra is lenyűgözött Ronika helytállása és erős tartása, mellette a lánya csak halovány árnyék, ellenben az unokája, Málta és a cselekedetei, egy fiatal lány önző tettei olyan mély ellenérzést váltottak ki belőlem, hogy bizony jó párszor ökölbe szorult a kezem és nagyon szívesen behúztam volna neki párat, hátha akkor észhez tér, no és persze bennem is oldódik a feszültség. Ugyanakkor az ő mesterkedéseinek köszönhetően jobban megnyílik előttünk a Trell család élete és az Esővadon titkai is közelebb kerülnek, hiszen általa kap Reyn fontosabb szerepet a történetben, miatta fonódik még jobban össze a Khuprus és a Vestrit család sorsa.
"- Miért hiszi azt mindenki, hogy az a bátor, aki farkasszemet néz a halállal? Erre szinte bárki képes. Alig akad ember, aki ne tudná összeszorítani a fogát és legyűrni a kiáltást, amíg meg nem hal. Szerintem éppen az az igazán bátor, aki képes az élettel farkasszemet nézni."
Ha valaki úgy gondolta, hogy már így is elég személy és eseményszál van a történetben, akkor megnyugtatom, hogy ebben a részben még újabbakkal örvendezteti meg az olvasóit a szerző és ezzel még összetettebbé, bonyolultabbá teszi az egyébként sem egyszerűen követhető történetet.

Ha már korábban szóba került Reyn, akkor meg kell említenem, hogy ő is egy igazán érdekes karakter, akinek a viselkedése még az esővadoni kalmárok között is különlegesnek számít és akinek nem sok jót ígér a jövője - mégis ő az, aki képes bizakodva nézni a jövőbe és minden nehézséget leküzdeni azért, hogy elérje azt, amit eltervezett. Általa jobban betekinthetünk Esővadon mindennapjaiba: az életükbe, a mindennapjaikba és jobban megismerjük a gondolkodásukat is, a tetteik motivációját, a gazdagságuk eredetét, a küzdelmeiket.

A kép INNEN.
Jamaillia uralkodója eddig csak említés szintjén bukkant fel, távolról figyeltük a ténykedéseit, de most közelebb kerül ő is és az a rendszer, ami az egész birodalmat mozgatja: Magnadon szatrapa és Serilla szívbéli társ nem mindennapi kalandba kezd bele és amelynek következményei sokak életét befolyásolni fogják.

Az emberi szereplők mellett egyre nagyobb jelentőséget kapnak a kígyók is, és hol csodálkozva, hol pedig erősen gondolkozva, összefüggéseket keresve olvastam a róluk szóló fejezeteket, mazsoláztam össze a szövegben fellehető minden apró információt, amely rájuk, a sárkányokra vagy éppen az élőhajókra vonatkozott és próbáltam felállítani egy elméletet, amely természetesen csak vázlatosan hasonlított ahhoz, amelyről a későbbiekben olvastam, de még így is büszke voltam magamra, hogy legalább a kapcsolódási pontok egy részét sikerült felderítenem és megfelelő következtetéseket levonnom.
"Olyan pár kell neked, aki segít megvalósítani az álmaidat. Eszed ágában sincsen lemondani a célkitűzéseidről csak azért, hogy boldoggá tegyél valaki mást."
A kép INNEN.
Amit nagyon szeretek ebben a könyvben, hogy a rengeteg cselekményszál közük mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt, mert van ebben a történetben az ármánytól, összeesküvéstől, politikától, stratégiától kezdve, a tengeri csatákon, kalandokon keresztül, a misztikummal, titkokkal és érzelmekkel bezárólag minden. Hiába kötöttek le az intrikákkal, rejtélyekkel és a napi gondokkal teli fejezetek, a legjobban mégis az Althea és a Brashen közötti kapcsolat alakulásának fejezeteinek olvasását vártam - és a frászt kaptam attól, amikor még egy szereplő, Grag Tenira is belépett a képbe. Igen, Hobb képes arra, hogy egyszerre adja meg a férfi és a női olvasóinak is azt, amire azoknak szüksége van és képes olyan történetet letenni az asztalra, amelyre mindkét nem csak azt tudja mondani, hogy zseniális.
"Unalmas hétköznapjaink során látva az idő lassulását abba a tévképzetbe ringathatjuk magunkat, hogy sosem következik be az a rettenetes sorscsapás, amitől annyira félünk. Aztán váratlanul már ránk is virrad a legelső megjósolt, sötét nap hajnala."
Az előző kötetben azt éreztem, hogy a szereplők békés, nyugodt élete darabjaira hullik és minden amit eddig biztosnak gondoltak eltűnt, teljes a káosz és egyre több a megoldásra váró probléma. Gondból és bajból ebben a kötetben is rengeteg és még annál is több van, itt éljük csak igazán meg a történet mélypontját, a nyomor és a kétségbeesés minden elképzelhető mélységét, de mégis vannak fejezetek, amelyek már magukban hordozzák a jövő ígéretét.

A sorozat első látásra ijesztő méretű terjedelme és a helyenként idegesítő szóbősége ellenére is nagyon ajánlom minden fantasy-t kedvelő olvasónak, mert egyszerűen zseniális!


2014. június 8., vasárnap

Polcra került - 2014. május

Két, beszerzés szempontjából nagyon durva hónap között, sikerült produkálnom egy kis visszafogottságot. Na, persze ezt is csak mértékkel. Mármint a visszafogottságot, és csak az előzményekhez képest, mert azért el kell ismernem, hogy voltak évek, amikor három hónap alatt sem vettem ennyi könyvet, most pedig ez a mennyiség jelenti az alsó határt. Hiába no, csak a változás örök. :)

A beszerzéseimet elnézve ebben a hónapban számomra az Agave Könyvek által megjelentetett kiadványok léteztek... és még néhány más.

Nézzük akkor először az Agave Könyvek kiadványait, amelynek jelentős része sci-fi és van egy kakukktojásnak tekinthető western stílusú mű.
Folytatódott John Scalzi sorozata, a Vének háborúja az 5. résszel, A lázadás hangjaival, amelyet a megjelenést követő napon már kézbe is vehettem és mivel már olvastam a könyvet, így nyugodt szívvel kijelentem, hogy nagyon jó. Értékelés is lesz hamarosan.
Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának második része, a Kontroll is felkerült a polcomra a hónapban, de az olvasásig még nem jutottam el. Hamarosan azonban arra is lehet számítani, hogy megtudom, milyen történet van a nyúl mögött.... ööööö.... esetleg a nyúlon túl?
Régóta nézegettem már, de most a vásárlásra is rászántam magam, így került hozzám Brandon Hackett legújabb regénye, Az időutazás napja. A szerző dedikál az idei könyvhéten, még az is lehet, hogy némi autogramm megszerzése érdekében megutaztatom a könyvet.
Végezetül pedig következzen a kakukktojás, amely nem csak műfajában, hanem méretében sem igazán a kiadóra jellemző, a megszokott, de attól még lehet jó. Seth MacFarlane Hogyan rohanj a vesztedbe című, az azonos megnevezéssel hamarosan moziba kerülő film forgatókönyve alapján készült regényéről van szó. Éppen csak a beleolvasáson vagyok túl, de eddig egészen szórakoztatónak tűnik a történet.

Kleinheicz Csilla Ólomerdő című regénye részemről már többször olvasott műnek számít és minden egyes alkalommal elvarázsol. A korábbi kiadás mellé, most az új, átdolgozott történet is a polcomra került. Külön megtiszteltetés, hogy a szerzői tiszteletpéldányok egyikét tudhatom magamnak, amelyben egy csodálatos, személyre szóló dedikálás szerepel. Nagyon köszönöm, Csilla!
Buglyó Gergely Oni: A néma város című regénye szintén egy trilógia második kötete, amelyek első része a tavalyi évben nagy meglepetés volt a számomra. Hamarosan szintén sorra fog kerülni az olvasásban.
Wendy Higgins Angyali szövetség című regénye is egy sorozat második kötete és bevallom, hogy azért valamivel többet vártam volna tőle, mint amit végül is kaptam. Nagyon remélem, hogy a harmadik kötetben valami fergetegeset alkot a szerző, mert bőven van lehetőség a történetben. Az értékelésem elkészült és hamarosan olvasható lesz az ekultura.hu oldalán, majd pedig itt a blogon is.

Mindössze hét könyv! Ugye, hogy visszafogtam magam? Na, de már június van és már látom, hogy a jövő hónapban hosszabb bejegyzést olvashattok majd. És ez nem fenyegetés, csak tényközlés. :)

Búcsúzik egy megrögzött könyvvásárló és olvasó:


2014. június 5., csütörtök

Mesterek és műveik, azaz egy kis összehasonlítás (2.)

Ígéretemhez híven folytatom tehát a MesterMűvek sorozat szerzőinek összehasonlító bejegyzését. Az elemzés első részét pár nappal ezelőtt tettem közzé. 

Mindhárom szerző novellái nagy hatással voltak rám, bár az összehasonlításuk igencsak nehéz, mert szinte semmi közös nincs bennük: teljesen eltérő témákat dolgoztak fel és eltérő stílusban, formában tálalták azokat.

M. R. James új irányzatot teremtett: "A régiségbúvár rémtörténet mindazonáltal jellegzetes jamesi találmány. Gazdag kultúrtörténeti közegbe ágyazott cselekmény által egy titokzatos régi relikvia - könyv, műtárgy vagy régészeti lelet - körül bonyolódik; a hősök nem rettenthetetlen kalandorok, hanem tudósok és talányok megfejtői. Statisztikailag ezeket a műveket könnyed derű jellemzi, olykor szatírába hajlóan, amit a szerző remek érzékkel tud ötvözni a torokszorító borzadállyal; a feszültség lassan, fokról fokra növekszik, az egymást követő baljós epizódokból táplálkozva. A tetőpont óhatatlanul megrázó erejű: James démonai és szellemei felfoghatatlanul gonoszak és idegenek, a velük való szembesülés kitörölhetetlen nyomot hagy a hősökben."

Clark Asthon Smith misztikummal átszőtt történeteiben jól felismerhető a legendák lenyomata: "Smith szivárványos stílusa hajlamos elfedni, hogy az ő eredetisége inkább a régi jól bevált koncepciók újraértelmezésében nyilvánul meg, semmint az újak megfogalmazásában."
"(...) novellái, a pulp-szerzők gyakorlatát követve, lazán összefüggő ciklusokat alkotnak, amelyeket nála (...) nem a központi szereplők, hanem a helyszín azonossága köt egybe." 

Sir Arthur Conan Doyle rövidebb történeteire jelentős hatással volt az életszemléletét meghatározó spiritualizmus, általánosan megállapítható, hogy az ilyen témájú írásai "nélkülözik a központi vezérfonalat, nincs bennük sem közös főhős, sem közös helyszín, s a tematikájuk is meglehetősen szerteágazó: a régiségbúvár rémtörténetektől a kísérteties tengerészkalandokon át (...) a kegyetlen mesékig terjed. (...) Műfajukat tekintve többségükben novellák, egy-két kisregénnyel megtűzdelve (...)."

Miként is kerültek az ilyen eltérő körülmények között keletkezett írások az olvasók kezébe? Milyen mennyiségben alkottak ezek a szerzők? A különbségek ebben az esetben is nyilvánvalóak. 
"Smith irodalmi folyóiratokban és antológiákban publikál, önálló verseskötetei jelennek meg, négy egymás után. A kritikusok elismerően nyilatkoznak róla, Keatshez és De Quinceyhez hasonlítják, az új amerikai líra nagy ígéreteként emlegetik."
A "Lenyűgöző gazdagságú pulp-szerzői karrier (...) alig egy évtizedig, a húszas évek végétől a harmincas évekéig (tart); ám e rövid időszakban Smith csaknem másfél száz fantasztikus novellát publikál, melyek összegyűjtve öt vaskos kötetet töltenek meg."

Sir Arthur Conan Doyle
Amíg Smithnek a megélhetése múlt rajta, addig "(...) James merő szórakozásból írt, meglehetősen sajátos apropóból. Agglegény révén, életében igen fontos szerepet játszottak a barátok, akik ugyanabból az akadémikus körökből kerültek ki, mint ő (...). 1893-tól James minden évben írt egy - és csakis egy - közepes terjedelmű horrornovellát, amit aztán karácsony estéjén színpadias külsőségek mellett, gyertyafénynél felolvasott a barátainak."
"James sokáig nem is gondolt rá, hogy ezeket az írásokat ki is lehetne adni, az ötlet egyik barátjától, James McBryde-tól származott (...).
"Ha a halála után publikált töredékeket és piszkozatokat is beleszámoljuk, James tolla alól összesen mintegy negyven rémtörténet került ki. Nem túl bőséges termés, az egész elfér egy vaskosabb kötetben; mégis sikerült vele hagyományt teremtenie."

Sir Arthur Conan Doyle nevét meghallva rögtön a Sherlock Holmes történetek jutnak az eszünkbe, valamivel később esetleg beugrik még esetleg Challenger professzor és elveszett világbeli kalandjainak leírása. Számtalan kötet és esemény, amelyet mind ismerünk. A magyar olvasóknak a MesterMűvek sorozat részeként megjelent kötetben volt először lehetőségük elmélyedni a szerző "érzékfölötti tapasztalatait" leíró történetekkel. A furcsaság az egészben az, hogy bár a művei között kevesebb az ilyen témájú írás, a mindennapjainak mégis meghatározó részét tette ki a természetfölötti iránti rajongás. Összességében elmondható, hogy Doyle termékeny és kitűnő író, mindegy, hogy milyen területen mutatja meg a fantáziáját.

Ki lenne a kedvencem, ha választanom kellene? Nem tudnék dönteni, mert nekem mindhárom szerző novellái különlegesek és meghatározóak voltak. Talán inkább a hangulat fogja meghatározni azt, hogy melyik kötetek veszem majd legközelebb a kezembe.
Az biztos, hogy M. R. James régiségtörténetei mindig szolgálnak valami információval, bővítik az olvasó tudását, ugyanakkor a novelláiban szereplő utalások miatt  - amelyek értelmezése abban a korban és körben, amikor, illetve akiknek James alkotott nem jelentett nehézséget - valamivel nehezebb olvasni és feldolgozni, szükséges a lábjegyzetek hosszú sora ahhoz, hogy minden érthető és értelmezhető legyen.

Sir Arthur Conan Doyle
Sir Arthur Conan Doyle részben James nyomdokain halad, de az ő novellái mégis érthetőbbek és könnyebben befogadhatóak, ugyanakkor változatosabbak is, hiszen nem csak régiségbúvár rémtörténetei léteznek hanem más témákat is szívesen felhasznált az olvasók szórakoztatására, adott esetben ijesztgetésére.
Ezzel szemben Clark Asthon Smith gyönyörűen megfogalmazott, pazar szókincsű, ismerős alakokkal, utalásokkal és következtetésekkel teli, ugyanakkor mégis egyedi hangvitelű írásai bárki számára könnyen értelmezhetőek.

Ha meg kellene fogalmaznom még egy lényeges különbséget, akkor az mindenképpen a gonosz, a szörny, a természetfeletti megjelenítése, illetve olvasóra gyakorolt hatása lenne. Miért is? M. R. James és Sir Arthur Conan Doyle alapelve az, hogy az olvasó fantáziája mindig sokkal sötétebb és ijesztőbb képet képes generálni, mint amit egy szerző valaha is papírra tud vetni, ennek megfelelően ők csak homályosan utalnak írásaikban a rémre, de nem festik le azt részletesen, az olvasót mégis kirázza a hideg és az éjszakái nyugtalanok lesznek. Clark Asthon Smith ezzel szemben bemutatja történetei negatív szereplőinek kinézetét, mégsem lesz nevetség tárgya emiatt, nincs is vesztenivalója, hiszen ezeket a lényeket, a mitológiákban és legendákban oly gyakran felbukkanó szörnyetegeket mindenki ismeri,  nincs szükség a titokzatoskodásra.

Mindezek után mindenki döntse el maga, hogy érez-e kedvet az említett szerzők írásainak megismeréséhez és élvezetéhez. A novelláskötetekről korábban már írtam itt a blogon, ha valakit részletesebben érdekel akkor a bővebben is olvashat arról, hogy M. R. James (Szellemjárás Angliában, Sötét örökség), Sir Arthur Conan Doyle, valamint Clark Asthon Smith magyarul megjelent novellái milyen hatással voltak rám.

Megjegyzés: A MesterMűvek sorozat minden egyes kötete egy előszóval kezdődik. A bejegyzés idézetei M. R. James Szellemjárás AngliábanSir Arthur Conan Doyle Jobb nem firtatni és Clark Asthon Smith Gonosz mesék című köteteinek előszavaiból valók, amelyeket minden esetben Kornya Zsolt írt, ezért ezeket az alapos és nagyon helytálló észrevételeket minden esetben neki köszönhetjük, én csak csemegéztem belőlük. A könyvcímekre kattintva pedig kedvezményes áron rendelhetők meg a kötetek.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons