Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. január 31., kedd

Várólista - 2017. január

Az év végi megjelenéseket, a hihetetlen könyváradatot követően a január mindig csendesnek számított. Most sincs ez másként. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy mintha én is valamivel megfontoltabban válogatnék, akkor pedig egyáltalán nem meglepő, hogy alig keltette fel valami a friss megjelenések közül az érdeklődésem.
Mondjuk ennek részben az is az oka, hogy van pár könyv, ami ugyan január hónapban került ki a könyvesboltok polcaira, de decemberben már megvásárolható volt a kiadó(k)nál, így ezek a kötetek a tavalyi év utolsó várólista bejegyzésében szerepeltek.

Ebben az időszakban általában azok a kiadványok jelennek meg, amelyek valami miatt elcsúsztak és nem kerülhettek ki még az ünnepek előtt a nyomdákból. Vagy - egyes kiadók esetében - tudatos tervezés eredményeként kerülnek új kötetek az olvasókhoz. Nehéz helyzet ez, hiszen az év végi terülj-terülj könyves kínálatot követően nem egyszerű olyat választani, ami felkelti az új szerzeményeitől telítődött, egészen euforikus állapotba került könyvkedvelő figyelmét. De persze nem is lehetetlen.

Az Agave Könyvek ebben a megjelenésekben pangó időszakban is tudott olyan regényt kínálni, amelynek még érdemes helyet szorítani a zsúfolt könyvespolcomon, és amely miatt remélhetőleg sokan fognak az ünnepek miatt kissé elvékonyodott pénztárcájuk mélyére nyúlni. Az időzítés most is tökéletes, mert Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című műve akkor került a könyvesboltokba, amikor a regényből készült film a hazai mozikba. Az árukapcsolás eléggé szembetűnő, a filmes borítót eltéveszteni sem lehet.
A filmes kapcsolat csak egy dolog - legalábbis az én nézőpontomból -, ugyanakkor számomra sokkal fontosabb, hogy hosszú éveket követően újra Dennis Lehane regény került a boltokba. Mármint olyan, ami nem korábbi kötetek ismételt kiadása, más köntösbe bújtatása. Szóval nekem már önmagában ennyi is elég lett volna és még úgy is remegve várom, hogy végre a kezembe foghassam a könyvet, hogy a korszak, amelyben a történet játszódik, nem éppen a kedvencem. De Lehane, az Lehane, és mivel eddig még egyik írásában sem csalódtam, ezért számomra soha nem is volt a kérdés a kötelező beszerzés.

A február már most sokkal változatosabbnak néz ki. Egy hónap múlva újra jelentkezem.


2017. január 27., péntek

Virág Emília: Sárkánycsalogató (Hétvilág 1.)

Az első könyves magyar szerzőkkel kapcsolatban némiképp fenntartásokkal viseltetem. Tudom, hogy ez egyben előítélet is, de volt néhány nem túl kellemes tapasztalatom az elmúlt néhány évben és a rengeteg szerzői kiadású - nyomtatott formában vagy elektronikus könyvként - megjelentetett írás sem győzött meg az átéltek ellenkezőjéről. Biztos lesznek, akik az előbbi kijelentésemért a keresztre feszítés ismételt bevezetése érdekében fognak majd aláírás gyűjtésbe és a petíciójuk azt is tartalmazni fogja, hogy én legyek az első, akivel majd példát statuálnak. Viszont úgy vagyok vele, hogy az vesse rám az első követ, akiben nincs szemernyi előítélet sem, illetve nem fordult meg hasonló gondolat a fejében. De... Mert mindig van egy de, és ez egyébként most kifejezetten jó. Mert ez a regény is olyan, amiről eddig regéltem: magyar szerző írta, első könyv, de... olvasmányos, humoros, élvezetes és ha nem is tökéletes, de nagyon jó. Ja, és totál magyar! A miénk, és erre tényleg büszkének kell lennünk! Kicsit őrült, kicsit furcsa, de szeretni való - és tényleg magyar.

Értékelés: 9/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 328 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
Sorozat: Hétvilág
Folytatás:
2.) Boszorkányszelídítő
3.) Tündérfogó
Kategória: urban fantasy, népmese feldolgozás
Szükségem volt némi noszogatásra ahhoz, hogy a kezembe vegyem ezt a regényt, mert valamivel át kellett törni az előítéleteim szalagkorlátját. Amikor azonban ez megtörtént, már semmi sem állított meg abban, hogy fejest ugorva a történetbe, teljes mértékben elmerüljek annak ízes, helyenként szagos, de végig magyaros élvezetében.

Nézzük a kiinduló helyzetet: van egy másik világ, a mi világunkkal a feneketlen kút köti össze, amelyen keresztül megfelelő előkészületet követően a kiválasztott utazhat. Az előkészületek megtörténtek, és ahogy az lenni szokott, ami félresikerülhet, az bizony félre is sikerül. Így történhetett meg az, hogy Józsi az egyszerű, bár kissé másnapos egyetemista megnyitja a világok közötti átjárót és átengedi rajta Egont, a sárkányt, valamint Bélát, a lovagot, aki éppen Egon elől menekül, kezében a sárkány tojásával. A tojását visszaszerezni akaró sárkány dühét az Oktogon bánja, meg Józsi, akinek mindenképpen tennie kell valamit az előállt állapot rendezése érdekében.

Ez a regény egyszerre hangulatos és mozgalmas, ötvözi a mai élet mindennapjait és a népmesei világ jellemző szereplőit. Mi történik akkor, ha ez a két világ keveredik? Először értetlenkedés, aztán zűrzavar, végül még nagyobb káosz. És mielőtt azt hinnénk, hogy mindennek Egon az oka, akinek jelenléte ebben a világban nem egészen természetes, azt kell mondanom, hogy talán ő okozza jelen esetben a legkisebb hullámokat a káosz forrongó tavában, bár tény, hogy akarva vagy akaratlanul, de mindig az  események középpontjában áll. Vagy éppen fekszik és szunyókál. Ahogy éppen a helyzet adja magát.

A kialakult helyzet legfontosabb szereplője Józsi, aki a maga szerencsétlen és csetlő-botló viselkedése ellenére is valahogy szimpatikus. Bár az is tény, hogy vicces Józsi minden szimpátia ellenére sem ér a hősies lovag, Béla nyomába, akinek erős kisugárzása még a lapokon is átsüt. Éppen ezért sajnálom, hogy Béla a maga nemében a regény egyik legnagyobb kihagyott lehetősége lett, mert bizony én kevesebbet dutyiztattam volna és többet kóboroltattam volna Budapest utcáin. Mókás helyzetekből persze így is bőven volt elég, de lehetett volna még több is.

Beszéljünk a másik nemről és a másik világról. Először is ott van Józsi kedvese, Sára, a talpraesett mai nő szerepében, valamint Emese, a kissé bohókás és mindenféle természeti erők jelenlétében hívő lány, aki álmaiban egy másik világban kóborol. Említést érdemel még a Setét-erdő boszorkánya, Hollus, aki viszont Emeséről álmodik és Borbála, a király boszorkánya, aki meg Hollus ősellensége.

Hol Budapest és közvetlen agglomerációja szolgál az események helyszíneként, hol pedig az a bizonyos másik világ, ahol a mágia megszokott dolog és lefedettség hiányában esélytelen wifi csatlakozási lehetőséget találni. A szereplők hol itt, holt ott bukkannak fel és gubancolják össze a kezdetekkor sem egyszerű helyzetet. Józsi, az a mesehős, aki semmiről sem tud és semmit sem ért, de talán éppen ezért jelentheti ő a megoldást a problémára - amolyan szerencsefia, mert annyiszor múlott hajszálon az élete, hogy ha macska lett volna, már az utolsót fogyasztaná.

A kis magyar valóság és a népmesei elemek jól összegyúrt kavalkádja, mindez bőven nyakon öntve humorral, amelyet az elején ugyan kicsit erőltetettnek éreztem, de a végére már kifejezetten jól esett. Vagy megszoktam, vagy a szerző vett vissza valamennyit a poénkodásból és helyezte inkább a cselekményre a hangsúlyt - véleményem szerint az utóbbi az esélyes.

A regény eleje - minden mozgalmassága ellenére is - valahogy nehezebben csúszott, nem igazán akartak fogyni az oldalak. Aztán úgy kb. a történet felétől valahogy érdekesebbé váltak az események és gördülékenyebbnek találtam a stílust, a cselekmények alakulását. Ahogy az sem volt mindegy, hogy érdekelt a Hollust körüllengő sötét titok, a botja körüli mizéria magyarázata. Közben pedig hangosan kacagtam, mert Hollus és Józsi kettőse sokkal, de sokkal eredetibb és mulatságosabb volt, mint a másnapos Józsi szerencsétlenkedése és az általa korábban véghezvitt sárkánymentő akció.

A regény vége pedig nem más volt, mint egy igazi szélvihar, amely minden addig felbukkanó szereplőt és elhangzott tényt felkapott, jól összekavart, összeforgatott, majd egymás után kivetett magából. Az őrületes katyvasz szálai szépen kisimulnak, a hősök és a nem hősök is megjárják a poklok poklát, aztán mindenki elnyeri méltó büntetését, vagy éppen visszakapja a botját.

És ha valaki ebből továbbra sem értene semmi, akkor azt nem csodálom. Az értetlenkedés feloldására két megoldást tudok javasolni. Az egyik: "éjfélkor feküdj ki a keresztút közepére (...) háromszor próbál majd felállítani a sötétség, de ha kitartasz negyedszerre egy fekete csirke fog közeledni hozzád (...) na, ezt a csirkét fogd meg, édes fiam, és hozzád pártol a szerencse!" A csirke pedig így fog szólni hozzád: "Miiit-mit-mit?" Hogy ez így kicsit körülményes? És továbbra is érthetetlen? Az, nem is tagadom. Éppen ezért tartom járhatóbbnak a másik utat: szerezd meg ezt a regényt és merülj el benne. Ígérem, hogy nem fogod megbánni. Hogy ez könnyebben menjen, rád olvasom ezt a rigmust: "Nyomd össze a végtelent, keress rést a túloldalon, szél hátán, denevér szárnyán, vidd a földet, a vizet, a szelet a tűzhöz, hasítsd át a szövetet a birodalmak között!"
Kell némi idő, amíg az ige hatni kezd, de mihelyst érzed a bizsergést, ne állj ellen. Ha hatott a varázs és belekezdtél a szövegbe, akkor pedig fújd meg a sípot jó szórakozást!

És mi lesz most, hogy előcsalogattam a sárkányt? Azt hiszem, hogy megszelídítem a boszorkányt is. Virág Emília pedig elfoglalta a helyét azon magyar szerzők sorában, akinek a további regényeit is olvasni szeretném majd.


2017. január 23., hétfő

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Az ijesztgetős regények és én fura viszonyban vagyunk egymással, mert van, amelyik iszonyúan tetszik és van, amelyiknek egyszerűen nem tud elkapni a hangulata. Ha választanom kell, akkor inkább thriller, mint horror, mert az utóbbi néha annyira félelmetes akar lenni, hogy átesik a ló másik oldalára és nevetségessé válik. Viszont a természetfelettit is kedvelem, szóval folyton elcsábulok a horror irányába. Számomra sokkal félelmetesebb az, ha nem írja le a szerző az ellenséget, hanem csak utal a jelenlétére. Amit nem látunk, attól sokkal, de sokkal jobban parázunk, és úgy általában az olvasó úgy is félelmetesebbet képzel a szörny helyére, mint amit az író le tud festeni a szavaival. A Madarak a dobozban fülszövegét olvasva biztos voltam benne, hogy teljes mértékben nekem való olvasmány: az ellenség tutira nem látható, mert nem lehet ránézni, a para tehát borítékolva.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadói sorozat: Fumax Thriller
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 261 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 2.995,- Ft
A mű eredeti címe: Bird Box
Kategória: thriller
Rögtön a regény elején egy posztapokaliptikus világba csöppentem, ahol a világrengető eseményeket túlélők száma mindössze maroknyira tehető. A problémát ezúttal nem természeti jelenség okozta, hanem valami más, valami olyan, amire ránézni sem lehet. A világ minden tájáról és egyre nagyobb gyakorisággal érkeztek azok a hírek, amelyekben az embereken elhatalmasodott az őrület: gyilkossá váltak, majd az ámokfutásuk végén öngyilkosságot követtek el. Senki sem tudta megmondani, hogy mi okozta ezt a jelenséget, csak egy valami biztos: ha zárva tartottad a szemed, akkor esélyed van a túlélésre. Ezt teszi Malorie is, aki - a kezdeti jelenségek felbukkanásához képest mintegy öt-hat évvel később - két gyermekével egyedül él egy házban. Most viszont elérkezettnek látja az időt arra, hogy nekiinduljanak és megpróbáljanak eljutni egy másik helyre, ahol talán nagyobb biztonságban lehetnek.

Malorieval és a gyerekekkel azon a napon találkoztam először, amikor megszületett az elhatározás, hogy útnak indulnak: bekötött szemmel, bele az ismeretlenbe. Sok mindenre kíváncsi voltam. Többek között arra, hogy hová indultak, miért pont most és mi történt velük eddig? Mintha a szerző csak meghallotta volna a kívánságom, a következő fejezetben behozta a múltbeli szálat és innentől kezdve felváltva olvashattam a jelen és a múlt eseményeiről.

A könyv hangulata kifejezetten erős, a szavakkal keltett félelem a zsigerekig hatol. A látás, mint a legfontosabb érzékelés hiányának bemutatása, a rövid és tényszerű mondatokkal lefestett érzések, a teljesen hétköznapi tevékenységek küzdelmes teljesítésének leírása együttesen azt eredményezik, hogy az olvasó könnyedén beleéli magát a helyzetbe és elhatalmasodik rajta a feszültség. Innentől viszont már nyert ügye van a szerzőnek, mert "csak" az érdeklődést kell fenntartani, amit viszont garantálnak a váltott fejezetek, mert biztosan mindenkit érdekelni fog, hogy miért is lakik Malorie egyedül abban a házban. ahol korábban sokkal többen voltak. Vajon velük mi történt? És mikor? Mert a miért az egyértelmű, de a többi nem. És ha velük, mindegyikükkel ez történt, akkor azt a valamit hogyan úszta meg Malorie és a gyerekek? Rengeteg kérdés, ami szinte magától viszi előre a történetet. Persze nem kevésbé érdekes az sem, ahogy a trió halad új otthona felé.

Engem ebben a regényben az ismeretlen ellenség ténye és a tőle való rettegés megnyilvánulása nyűgözött le igazán. Nagyon tetszett a mű eleje, állandóan libabőrös volt a karom olvasás közben, annyira hatással voltak rám az olvasott szavak. Aztán némileg változott a kép, a fenyegetés részben testet öltött, részben másfelé irányult és innentől már csökkent a hatás mértéke. Sok-sok kérdés fogalmazódott meg bennem, és úgy érzem, hogy nem mindegyikre kaptam magyarázatot. Olyan, mintha Malorie néhány tette nem minden esetben volt számomra teljesen érthető. 

Figyelem, a következő bekezdés - de csak az - spoileres információkat tartalmaz!
Egyszer nagyon félelmetesnek lett beállítva valami, később futólag említés történik arról, hogy azért Malorie ennél nagyobb volumenű tetteket is végrehajtott - ráadásul teljesen egyedül. Vagy ott van a "fertőzés" tetőpontján a 20 km-es vezetés - részben nyitott szemmel -, illetve ezzel szemben a túlzott (?) óvatoskodás más esetekben. Vagy a katonai sátor, amely úgy került az út közepére, hogy két házzal arrébb tíz ember semmit sem vett észre a hadsereg akciójából - márpedig a katonák nem arról híresek, hogy nem hallani őket, ha megjelennek. És még egy kérdés: a négyéves gyerekek egyébként már képesek evezni? Hmm... Elgondolkodtató. Nem igazán értettem ezeket az ellentmondásokat és pont az ilyenektől vált számomra kissé hézagossá a regény cselekménye és némileg egyenetlenné a kapott élmény. Volt némi problémám a szereplőkkel is: egyesekről alig derült ki valami információ, néhányuk pedig erősen sztereotipikusra sikerült.

Ah, végül is jó volt ez. Első könyvnek nagyon is jó. Az ötlet egyedi, hangulat szempontjából a kivitelezés is tökéletesre sikerült, de az apróságok és az el nem varrt szálak miatt mégsem lett minden szempontból maradandó az élmény. Örültem, hogy olvastam, mert tutira begolyóztam volna, ha nem olvashatom, annyira érdekelt a regény. Talán pont ez volt a gond: a rengeteg jó értékelés és a túlzott elvárások, talán emiatt érzem úgy, hogy valamivel kevesebbet kaptam, mint amit szerettem volna. De, végül is jó volt ez. A folytatásért viszont nem biztos, hogy annyira törni fogom magam, mint ezért a regényért.

A könyv külső megjelenése viszont nagyon látványosra és emlékezetesre sikerült.


2017. január 19., csütörtök

Katie McGarry: Take Me On - Kísérj el! (Feszülő húr 4.)

Egy sorozat negyedik kötetéről fogok véleményt nyilvánítani, éppen ezért úgy gondolom, hogy aki olvasta a szerző által írt valamelyik korábbi kötetet, annak nem kell bemutatnom a rá oly jellemző stílust. Mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy bár Katie McGarry fiatalokról, illetve fiatalok párkapcsolatairól ír, a művei mégsem könnyed olvasmányok és rózsaszín cukormázba fulladó történetek, hanem komoly problémákat és hihetetlen küzdelmeket bemutató elbeszélések. Főhősei egyszerre hétköznapiak és mégsem azok, ha van is gyengeségük - mert az mindenkinek van -, akkor is ember feletti erővel próbálnak helyt állni a mindennapi életben, leküzdeni a fennálló komoly problémákat, néha pedig leginkább túlélni. Ha a kapott élmény és érzés szempontjából valakivel hasonlítanom kellene a műveit, akkor nekem azonnal Tammara Webber A szív körvonalai sorozata ugrik be elsőként. Aki tehát az egyik szerző műveit kedveli, annak bátran ajánlom a másik által papírra vetett elbeszéléseket is.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 486 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Take Me On
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
1.) Pushing the Limits - Feszülő húr
    (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
1,5.) Breaking the Rules - Szabályszegők
     (Echo és Noah)
2.) Dare You To - Aki mer, az nyer
     (Beth és Ryan)
3.) Crash in to You - Szívkarambol
     (Rachel és Isaiah)
Folytatás:
5.) Chasing Impossible (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok
A Take Me On - Kísérj el! című kötet egyik főszereplője az a Weston Young, aki már az előző kötetben is szerepelt és bizony nem a legjobb formáját nyújtotta. Azt, hogy a Young családdal nincs minden rendben, már akkor és ott is kiderült, de most egy másik gyerek nézőpontjából szemlélve is bebizonyosodik, hogy ami kívülről nézve tökéletes, az belülről még lehet hibás. A történet szoros kapcsolatban áll a Crash in to You - Szívkarambol című kötettel, mert közvetlenül annak lényeges befejező eseményeit követően játszódik, illetve elég sok a két történet közötti áthallás, hivatkozás. West saját magát okolja a húga balesete miatt, egyre ingerültebb, haragosabb, emiatt még több verekedésbe keveredik, amelynek egyenes következménye, hogy kicsapják az iskolából, majd összetűzésbe keveredik az apjával is. 

Az elbeszélés női főszereplője Haley, egy nagyon energikus és - talán - túlzottan is felelősségteljes lány, akinek családja éppen mélyponton van. A Williams család elvesztette a házát, laktak már hajléktalan szállón és most az apa féltestvére - aki egyébként egy zsarnok - házában húzzák meg magukat. A helyzet azonban egyre inkább tarthatatlan. Haley tovább szeretne tanulni, de az anyagi helyzetüket figyelembe véve ezt csak úgy teheti meg, ha olyan ösztöndíjat kap, amely a tanulmányai minden költségét fedezi - ezidáig ez még nem jött össze. Az elutasítások mellett a lány még egy problémával küzd, ez pedig a volt barátja és az az élmény, ami miatt egy évvel korábban abbahagyta a versenyszerű öklözést és megfogadta, hogy soha többet, semmilyen körülmények között nem fog verekedni.

Ebben a kötetben Haley jár két lábbal a földön és West képviseli az elkényeztetett fiúcskát. Bár West tudja, hogy hibát követett el és magát hibáztatja a húga balesetéért, ennek feldolgozása nem megy könnyen, a családja pedig nem kifejezetten támogatja a folyamatot. West bár tisztességes, alapvetően jóindulatú, ugyanakkor makacs is és elhamarkodott döntései miatt általában több kárt okoz, több bajba keveredik, mint az még egészséges és elfogadható. Amikor az indulatainak és a büszkeségének köszönhetően az utcán találja magát, megpróbál a saját lábára állni. Bár ő büszke magára, az olvasó érzi, hogy sántít a dolog, hiszen minden nehézsége és problémája ellenére is körüllengi a luxus, mivel a családja nem vont meg tőle minden támogatást: bár pénze nincs és munkát kell vállalnia, mégis luxus városi terepjáróval furikázik.

A történet nagy része a két fiatal mindennapi - iskolai és családi - programjai vagy éppen azok hiánya köré szerveződik. Mindezektől átlagosnak is tűnhetne a történet, de a megszokott tömegből kiemeli a feszült hangulat és az a felkészülés, amelyre West egy újabb elhamarkodott kijelentése miatt van szükség és amely miatt Haley - minden korábbi fogadalma ellenére - visszatér a nagyapja edzőtermébe. 

Ugyan ezt a kötetet nem tartom a sorozat legjobbjának, de ismét egy színvonalas és elgondolkodtató, a figyelmet végig lekötő történetet olvashattam. Valamivel kevesebb romantika került most az oldalakra, mint a korábbi kötetekben, kiszorította azt a napi problémák hosszú sora és a komoly meccsre való felkészülés. Ezt azonban én egyáltalán nem bántam, és ha valaki nem csak a forró pillantások, illetve tüzes érintések miatt veszi kezébe a regényt, akkor a pikáns és érzelmes jelenetek csökkentett mennyisége mellett is remekül fog szórakozni. 

Mondom ezt annak ellenére, hogy nekem nem igazán jött be ez a ketrecharcos vonal, mert alapvetően távol áll tőlem a téma. Bár kedvelem a harcművészeteket, de nem ezt a fajtát, aminek lényege a másik agyalágyulttá püfölése, főleg nem a testi fölény és a harci tapasztalat afféle bosszúhadjáratként, megfélemlítésként való alkalmazása. Mivel nem vagyok jártas ketrecharc témában, ezért szörföltem egy kicsit az információs világsztrádán és néhány filmecske megtekintése után megállapítottam, hogy nem is akarok jobban elmélyülni a tárgykörben, akármennyire is a küzdősportok királyaként emlegetik ezt a fajta küzdelmet. Eddig is megvoltam enélkül a király nélkül, ezután is megleszek, és ha már választhatok akkor maradok a sokkal látványosabb, amolyan "részeges karatemester" mozdulatokat felvonultató jelenetek és összecsapások megtekintése mellett.

Ha romantikában nem is dúskál a sztori, de személyiség fejlődésben mindenképpen kiemelkedőnek tekinthető. Egy részről ott van West, aki sok mindennel szembesül kényszerű száműzetése során, illetve még azután is - nem irigylem őt sem az átéltek miatt, de főként a családja hozzáállása miatt. Ami nem öl meg, az erőssé tesz, állítja a mondás és West esetében ez nagyon igaz. Sokat fejlődött a fiú a végére, előnyére vált minden ledöntött vagy átugrott akadály. Haleynek nincs szüksége arra, hogy felelősségvállalás szempontjából fejlődjön, már így is túlteljesítette az elvárásokat. Számára a saját lelkében dúló konfliktus, a múlt eseményeinek feldolgozása jelentette az igazi problémát. Kemény dió volt a lány, de végül csak sikerült megtalálnia azt az ösvényt, amelyen elindulhatott a gyógyulás felé. 

Szóval jó volt ez, csak éppen most más volt a fókuszban. Nem a sorozat legjobbja, de a színvonalat és az élvezhetőséget tekintve nem is sereghajtó  - itt legalább a hősnő nem volt olyan kiszámíthatatlan és hisztis, mint a második kötet esetében. A sorozat következő kötete Abby és Logan története. Abby különösen érdekes figura, aki viselkedésével és csípős megjegyzéseivel nem egyszer dobta fel a könyv hangulatát vagy éppen lendítette tovább az eseményeket. Naná, hogy kíváncsi vagyok arra mit rejt a múltja, a jelene, mennyi reménye van egy élhető jövőre és milyen érzelmi viharokban volt, illetve lesz része. 


2017. január 15., vasárnap

Katherine Addison: A koboldcsászár

A Koboldcsászár azon könyvek egyike, amelyet már megjelenésének első beharangozása óta figyelemmel kísértem, vagyis közel egy évet vártam arra, hogy a kezembe vehessem. Mindenki, szinte kivétel nélkül mindenki szuperlatívuszokban beszélt erről a regényről, bár az is ott szerepelt az értékelésekben, hogy jelen esetben nem a cselekmény a meghatározó, a történet különlegességét a főszereplő személyisége adja. Ráadásként pedig a magyar fordítása is hangulatos.

Értékelés: 7/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 444 oldal
Eredeti cím: The Goblin Emperor
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Borító ár: 3.490,- Ft
Műfaj: fantasy, fejlődésregény
A regény főhőse Maia, a császár negyedik fia, aki félig tünde, félig pedig kobold. A két faj jellegzetes jegyei keverednek a megjelenésében: magasságát, testalkatát és a fülét tekintve inkább tünde, a bőrszínét tekintve viszont kobold. Szülését követően a császár vidéki kastélyába küldte a feleségét a gyermekével együtt, Maia tehát a császári udvartól, annak minden intrikájától távol nőtt fel, semmi ismeretet nem szerzett annak működéséről. Nyolc évesen elveszítette az anyját, onnantól gyámság alatt, szeretet nélkül töltötte éveit. Egy éjszaka futár érkezik a császári udvarból: az uralkodó és mindhárom fia léghajó balesetben életét vesztette, az uralkodás joga pedig születése jogán Maia személyére szállt. A félvér fiú felkerekedik, elfoglalja helyét az ország élén és megpróbálkozik annak a birodalomnak az irányításával, amely eddig tudomást sem vett a létezéséről.

A regény Maia trónra kerülését, illetve uralkodásának kezdetét, annak néhány hónapját - az első tétova lépéstől az első nagyobb véghez vitt tettéig terjedő időszakot - mutatja be. A történet cselekménye tényleg csak arra korlátozódik, hogy Maia az udvarba kerül, lassan meg-, illetve kiismeri az embereket, az udvar és az irányítás működésének gépezetét, megérti döntéseinek következményét és elfogadja az ezzel járó felelősséget. Ami a legfontosabb: személyisége folyamatosan változik és alkalmazkodik az újonnan felmerült körülményekhez, mégis mindig önmaga marad. Ez az utóbbi, a más viselkedés, a máshogyan gondolkodás az, ami személyiségének fő vonzerejét jelenti és amivel képes meglepni mindenkit a környezetében. Egy igazi fejlődésregény, amelyet jelen esetben fantasy környezetbe helyezett a szerzője. 

Folyamatosan emlegetem az udvar és a a birodalom kifejezéseket, de ezen kívül túl sok szót még nem pazaroltam a háttér bemutatására. Talán azért mert sokkal többet nem is nagyon tudok mondani róla. Fantasy világban játszódik a történet, amiről annyit tudtam meg, hogy tündék és koboldok uralják a területeit, harcolnak egymással, időnként pedig diplomáciai kapcsolatba lépnek, házasságokat is kötnek. Egy ilyen diplomáciai érdekeket szolgáló házasságból született Maia is, a negyedik császárnő egyetlen gyermekeként.

A történet a szereplő helyzetmegoldó képességére, az uralkodás nehézségeire, illetve annak folyamatára és az udvar intrikáinak kezelésére fókuszál. A szerző nagyon olvasmányosan ír - minden egyéb tényező ellenére is ezt éreztem, de erről majd a későbbiekben - és annak ellenére, hogy az ifjú uralkodó szinte minden ébren töltött perce megjelenik a lapokon és ennek egyenes következménye a lassú cselekmény, nem mondanám unalmasnak a történetet. A regény hangulata könnyedén megérinti az olvasó lelkét, Maia képes meghódítani bárki szívét és onnantól kezdve már minden érdekes lehet, ami vele történik - főleg az, ahogy eltérő viselkedésével megdöbbent mindenkit maga körül, ahogy lassanként kivívja a tisztelet maga iránt.

És mindezek ellenére sem tudok szuperlatívuszokban beszélni erről a regényről, mert bizony megszenvedtem az olvasásával. Azt még megértem, hogy fantasy környezetbe kellett helyezni a regényt, de indokolatlannak érzem, hogy azt, ahogy ezt a hatást elérte a szerző. Nem a világ felépítése és bemutatása adja meg ugyanis a környezet fantasztikus alapját, hanem az, hogy tudjuk tündék és koboldok szerepelnek a történetben, a léghajók lévén pedig kap némi steampunk árnyalatot a háttér, illetve iszonyú bonyolult nevektől és kifejezésektől hemzseg az egész történet.

Zavaró, nagyon zavaró volt számomra az, hogy minden helység és helyiség, minden személy és pozíció - márpedig a császári udvarban bőven akad ezekből - megnevezését kiolvashatatlan, kimondhatatlan és megjegyezhetetlen szavakkal helyettesítette a szerző. Ugyanilyen nehezen rázódtam bele a megszólítások bonyolult rendszerébe is. Mindegy, hogy hányszor került a szemem elé az adott kifejezés, egyszerűen nem bírtam megjegyezni a hangalakját és hozzákapcsolni a jelentését, ennek eredményekét viszont nem tudtam, hogy hol járunk, ki szólt vagy tett valamit, kevertem a helyszíneket, a személyeket és a cselekményeket. Pedig általában nem szokott hasonló problémám lenni, de most minden egyes alkalommal kizökkentett az olvasás ritmusából a tünde nyelv ilyen mértékű - és szerintem indokolatlan - használata. A történet enélkül is csodálatos lehetett volna, így viszont megszenvedtem az olvasásával és ez meghatározta a végső élményt is.

Nem is olyan régen valaki azt fejtegette, hogy egy regény akkor SF vagy F - vagyis sci-fi, illetve fantasy -, ha az eseményekhez, a cselekményhez szükséges a fantasztikus környezet, mert enélkül az egész nem működőképes - vagyis ha kihúzzuk a történet lába alól a talajt - elvesszük a hátteret -, akkor összeomlik az egész. Most visszájára fordítom ezt a megállapítást és levonom azt a következtetést, hogy szerintem ez a történet nem is annyira fantasy, mert ha a fantasy környezetet kicserélnénk a normál emberi világra, akkor is működne annak minden mozzanata. Szóval maradjuk annyiban, hogy ez egy fantasy környezetbe helyezett fejlődésregény.

Pedig az említettek mellett sok minden másról is szól még a történet, amelyek egyenként is komoly témának tekinthetők: rasszizmus, a nők helyzetének megítélése és hasonló nyalánkságok. Ezekről nyíltan, de mégis nagyon finoman értekezik a szerző, irányítja az olvasó gondolatait és alakítja a véleményét, hatással van a szimpátiájára, a hangulatára.

Sajnos minden pozitívuma ellenére sem lettem a regény rajongója és ez nem a történet cselekményének - akarom mondani cselekménytelenségének -, illetve lassúságának tudható be, hanem a kivitelezésnek, a fantasy környezet ilyen mértékű erőltetésének. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ugyanakkor az sem valószínű, hogy még egyszer nekiugrok majd a szövegnek. Ez utóbbit pedig rajtam kívül senki sem sajnálja jobban, mert nagyon akartam szeretni ezt a regényt.


2017. január 11., szerda

Mark Lawrence: Úti testvérek (Széthullott birodalom 3,5)

A Széthullott birodalom trilógia első kötete még nem tetszett annyira, de a második résznek már sikerült teljesen levennie a lábamról, a harmadik kötet - bár nem volt olyan élvezetes, mint az előzménye - feltette a koronát a nagyívű és különleges történetre. A posztapokaliptikus világban játszódó trilógia különlegessége a főszereplő személyét és környezetét betöltő és minden szereplő tettét meghatározó sötétség, amely egyedi és összetéveszthetetlen hangulatot teremt. Kellemes és maradandó emlékeket hagyott bennem a történet megismerése, ezért nem volt kérdés, hogy az ugyanebben a világban játszódó és a történethez, valamint a trilógiában felbukkanó szereplőkhöz szorosan kapcsolódó novellás kötetet is olvasni akarom.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 164 oldal
Borító ár: 2.690,- Ft
A mű eredeti címe:
Road Brothers - Tales from the Broken Empire
Fordította: Galamb Zoltán
Sorozat: Széthullott birodalom
A sorozat kötetei:
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Egyéb: ekönyvként is kapható.
A meglehetősen vékonyka kiadvány már önmagában is különleges. No, persze nem a mérete miatt, hanem teljesen más okból. A kötetben szereplő tíz novella ugyanis most először jelent meg nyomtatásban - eddig ugyanis csak elektronikus formában voltak olvashatóak. A Fumax Kiadó tehát - az én szememben - hatalmas tettet hajtott végre ezzel a megjelenéssel, és mint a magyar olvasók egyike, végtelenül hálás vagyok a bevállalós fiúknak.

Az már most leszögezem, hogy ezt a gyűjteményt csak a trilógia elolvasása után érdemes kézbe venni, hiszen annak ismerete - szereplői és történései - nélkül a novellák bizony semmit sem mondanak. Sőt mi több, még zavarosnak és érthetetlennek is tűnnek, esetenként pedig olyan részleteket tartalmaznak, amelyek tönkre is tehetik a trilógia által nyújtott olvasási élményt.

Ugyancsak különleges abból a szempontból a kiadvány, hogy mindegyik novella végén ott olvasható a szerző személyes megjegyzése, amely általában arról szól, hogy miért vagy hogyan is keletkezett az adott történet, mitől fontos az abban szereplő esemény és hasonlók. Ezektől a megjegyzésektől úgy éreztem, hogy sokkal személyesebbé vált az élmény, amit előzőleg átéltem és az sem mellékes, hogy jobban megértettem a szerző gondolatait és motivációit.

Magam sem gondoltam volna, hogy már rögtön az első novella képes lesz felidézni a Széthullott birodalom trilógia köteteinek hangulatát, de bizony így történt. Hihetetlen, hogy ezek a nyúlfarnyi szövegek is képesek ugyanazt a hatást elérni, mint a hosszabb történet, visszahozni a korábban átélteket. Rájöttem, hogy jobban hiányzik ez a világ, mint azt korábban gondoltam, határozottan késztetést éreztem a trilógia újraolvasására.

A kötet novellái nem igazán új kalandok, hanem olyan események, amelyekre a trilógiában már történt valamilyen szintű utalás, esetleg az olvasottak kiegészítik a már ismert szereplők jellemrajzát, érthetőbb teszik a már ismert tetteiket.

Az ismerős hangulat ellenére sem éreztem úgy, hogy egyenletes lenne a kötetben található novellák színvonala, mert bizony voltak kedvenceim, amelyek jobban csúsztak és olyanok is, amelyekkel bizony megszenvedtem. Ha kedvencet kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy a Kimentés az egyik, talán mert ez volt az első a kötetben, ugyanakkor rögtön hozta a már ismert hangulatot, a végét pedig egyszerűen imádtam. De hasonló címkével jellemezném A fenevad természete, a Kiválasztott üzemmód és az Ismerd meg tenmagad című novellákat is. A Szendergő szépség és az Egy jó név olvasása viszont kissé megviselt, nehezen hangolódtam rá a történetre - pedig mondanivaló tekintetében jók voltak, de mégis. A többi novella jó volt, elolvastam, de inkább a középmezőnybe sorolnám őket.

Úgy érzem, hogy mindenképpen pozitív élménnyel zártam be a könyvet, még akkor is, ha néhány esetben kifejezetten nehezen hangolódtam rá az adott novellára, de több volt a kellemes élmény, mint a - számomra - nehézkesebb olvasmány. Hozzá kell tennem azt is, hogy még a kevésbé tetszetős is adott valamit, amivel kerekebb egész lett a korábban megismert nagyívű történet, tehát részemről mindenképpen örülök annak, hogy olvashattam ezt a különleges válogatás kötetet.



2017. január 7., szombat

Blogszülinap - ezúttal az ötödik - és évértékelés

Az év utolsó napjaiban egymás után jelennek meg a blogokon az évértékelő bejegyzések, illetve mindenféle posztok az elmúlt év legjobb vagy éppen legrosszabb, esetleg legemlékezetesebb könyveiről, filmjeiről, illetve egyéb élményekről. Mindig megnézem, élvezettel olvasom ezeket a posztokat, de magam soha nem írok ilyet - mármint az év végén. Ennek két oka van: az egyik az év végi hajrá és időhiány, a másik az év eleji blogszülinap, amikor végül is megteszem ugyanazt, amit a többiek, csak némi időeltéréssel. Úgy is lehet mondani, hogy az évértékelés nálam csak kissé eltolódik, de tulajdonképpen nem marad el.

Voltak évek, amikor mégis különválasztottam a két eseményt, de ez most nem az az alkalom. Viszont tény, hogy a mai napon ÜNNEPLI ÖTÖDIK SZÜLINAPJÁT A KÖNYVEK ERDEJE BLOG és erre nagyon büszke vagyok. Leginkább arra, hogy - bár többször megfordult a fejemben - nem adtam fel a blogolást, illetve arra is, hogy még mindig vannak, akik rendszeresen olvasnak.

Nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mi is történt a blog - és persze áttételesen az én életem - elmúlt egy évében

Először is azzal kezdeném, hogy munkahelyi kötelezettségeim és az ebből adódó leterheltségem miatt jelentősen csökkent az olvasásra és a blogolásra fordított szabadidőm mennyisége. Ezt úgy próbáltam kezelni, hogy az olvasásaimhoz és az időmhöz igazítottam a posztok megjelenési idejét - a hosszát még mindig nem sikerült -, amelynek eredményeként már csak 4 naponta jelenik meg új bejegyzés. Voltak azonban időszakok, amikor ezt sem sikerült tartanom és hosszabb időre csendbe, illetve hallgatásba burkolóztam. Szélsőségek, leginkább ezzel tudnám jellemezni a 2016-os évet.

Nézzük először az olvasásokat...
A 83 db elolvasott könyv jól hangzik ugyan, de nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, főleg az elmúlt 5 évhez képest. A 2015. évvel összehasonlítva 46 db könyvvel olvastam kevesebbet, vagyis közel 60 százalékos teljesítményt nyújtottam. A darabszám lehet csalóka is, az oldalszámok összevetését azért megbízhatóbbnak tartom.
Sajnos ebből a szempontból is sereghajtónak bizonyult a 2016. év, mert a 33.617 elolvasott oldalhoz még közel 12.400 hiányzik, hogy egyáltalán a megelőző év nyomába érjen a statisztikai sorban. Az viszont jól látszik a táblázatos nyilvántartásomból, hogy terjedelmesebb regényeket olvastam, átlagban közel 50 oldallal bizonyultak hosszabbnak az olvasmányaim, mint az megelőzően. A statisztika azért jó dolog, mert megszépíti a valóságot, elsimítja a szélsőségeket. Annak tudatában, hogy megszámlálhatatlan alkalommal sikerült csupán néhány oldal abszolválásával vagy éppen könyv érintése nélkül zárnom a napot, nagyon is jól hangzik az átlag 92 oldal/nap teljesítmény.

Követezzen a blogstatisztika...
Lényegesen kevesebbet posztoltam a blogon, mint a megelőző években. A közzétett 95 db bejegyzésből mindössze 70 db szólt könyvekről, a könyves élményeimről. Azért remélem, hogy így is megtaláltátok a kínálatban azt, ami a kedvetekre való volt. Viszont egy alkalommal írtam egy, még csak kézirat formában létező regényről. 
A könyves posztokat néha színesítettem filmről vagy filmsorozatokról írt véleményekkel. A blogrovatok közül mindössze egyet tartottam meg a korábbi próbálkozásaimból, ez pedig a Várólista, amelyben az adott hónap számomra figyelemfelkeltő kiadványait gyűjtöm össze. Az év folyamán mindössze 1 db tematikus poszt készült, ezt is a könyves kínálatban újra felbukkanó paranormális romantikus regények ihlették.

Az előbbiekben leírtaknak köszönhetően lényegesen csökkent az oldal látogatottsága, bár a blog életének eddigi legtöbb havi oldalmegnyitását is ebben az évben könyvelhettem el. Mondom én: szélsőségek. Rögtön az év elején, januárban történt, hogy 20.138 kattintást számlált össze a blog erre hivatott rendszere. Sajnos az év hátralévő részében ezeket az olimposzi magasságokat már nem sikerült megközelítenem, az év vége felé a kezdeti kattintásoknak mindössze a harmadát tudhatom a magaménak. Oldalmegnyitásokat tekintve is új napi csúcsot - 1.462 db - sikerült elérnem, minderre augusztus első napján került sor. De úgy áll a helyzet, hogy lassan negatív rekordokat döntögetek majd, mert a napi 200-300 kattintás nem tűnik túl meggyőzőnek. Tudom, hogy ez azt jelzi, valamin változtatnom kellene, érdeklődést kellene csiholnom, de tudom hogy erre nincs erőm és időm, szóval marad a helyzetbe való beletörődés.

Vajon a látogatottság csökkenésének okát csak a ritkuló posztokban kell keresnem, vagy esetleg valami más is áll a háttérben? Arra a következtetésre jutottam, hogy minden bizonnyal, hiszen aki csak betéved az oldalra és végigpörgeti a posztokat, könnyedén észreveszi az olvasott könyvekben bekövetkező változást. Az elmúlt évben lényegesen több thriller és krimi került a kezeim közé, mint a korábbi időszakban és ezzel egyenes arányban csökkent a young adult és a romantikus olvasmányaim száma. Azt hiszem mindenki egyetért velem abban, hogy részben meg is találtuk az okot az oldalmegnyitások csökkenő tendenciájára: az érzelmes kötetek sokkal több olvasót vonzanak, mint a többi kategória kevésbé széles rétegeket megmozgató írásai, illetve az azokról megfogalmazott véleményeim. No igen, így jár az, aki hol ezt, hol pedig azt olvas, mindig azt, amihez éppen kedve van. De bízom benne, hogy ez a változatosság csak színesebbé teszi a blogot és a hasonlóan széles érdeklődési körrel rendelkező olvasók számára pont a megfelelő egyveleget kínálja.

A legolvasottabb posztom továbbra is az, amit a Temperance Brennan sorozatról írtam, amolyan összefoglaló jelleggel - magasan vezeti a mezőnyt. Második helyen Maya Bank Sóvárgás című regényéről írt, eléggé lehúzó véleményem áll - valószínűleg pont ezért. A harmadik helyet J. R. Redmerski Az örökké határa című írásáról megfogalmazott véleményem szerezte meg. A romantikus regények, illetve ezzel kapcsolatos vélemények iránti kereslet úgy általában jellemző a statisztikai adatokat elnézve.
Az oldalmegnyitási adatait tekintve jó ötletnek bizonyult a Sorozatok oldal és kereső működtetése. Ugyan ritkán frissítem, de akkor biztosan sok az új tartalom. 

Egyéb említésre méltó tények a 2016-os évből:
  • Nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben vettem részt kihívásokban. Elég kihívásnak bizonyult az, hogy haladjak az éppen megkezdett olvasmányommal.
  • Pont emiatt kihagytam - az elmúlt 5 évben sikerrel teljesített - Csökkentsd a Várólistádat kihívást is.
  • Határozottan visszautasítottam a recenziós felkéréseket. Mindössze kettő esetben tettem kivételt, ekkor is olyan könyveket vállaltam el, amelyekkel kapcsolatban biztos voltam abban, hogy nem fogok csalódni a kivitelezésben és a tartalomban. Ezt a hozzáállást a 2017-es évben is fent kívánom tartani.
  • Mindössze 1 db cikket írtam külső publikációként, ezt is felkérésre, ugyanakkor nagy örömmel tettem. Az Alexandra 2016. október havi Könyvjelző magazinjában jelent meg a Temperance Brennan sorozat összefoglaló és kedvcsináló írása.
  • Könyves események és találkozókról: a Könyvfesztiválon ott voltam, de az Ünnepi Könyvhétre már nem jutottam el. Tervezem, hogy idén ismét mind a kettőn meg fogok jelenni. A Borsodi Molyklub rendezvényein - összesen 4 összejövetelen - részt vettem, viszont egyikről sem írtam összefoglalót itt a blogon.
Van a blognak facebook oldala is, bár erről magam is hajlamos vagyok elfeledkezni és hosszú ideig hanyagolni szoktam a posztolásokat. Pedig biztosan megérné több időt fordítani erre a közösségi információs oldalra, mert már 889 fő követi a néha egyébként alig frissülő oldalt, akik közül 243 fő a 2016-os évben csatlakozott a "tömeghez".

Ugyanez a növekvő tendencia nem mondható el a blog olvasóival kapcsolatban, mivel a regisztrált olvasók száma az év folyamán 3 fővel csökkent, a 2016-os évet 92 fő követővel zártam. Tudom, hogy ez csak egy részadat, mivel sokan vannak, akik regisztráció nélkül is nélkül rendszeresen olvasnak, de a csökkenés akkor is egy jel, egy tünet, amelyet észre kell venni.

Aki velem tartottak ebben a szélsőségektől sem mentes évben, azoknak nagyon köszönöm a kitartásukat és a belém vetett bizalmukat! Remélem, hogy a továbbiakban is számíthatok rájuk és az érdeklődésükre. Igyekszem majd jó könyveket olvasni, de ígérem, hogy ha néha becsúszik majd egy-egy kevésbé színvonalas mű és emiatt ki kell adnom magamból az indulatokat, akkor sem fogom magam visszafogni. :)
Remélem, hogy olvasmányokban, élményekben és posztokban gazdag 2017. év áll előttünk. A tényekre pedig térjünk vissza majd egy év múlva.

2017. január 4., szerda

Benkő László: A Zrínyiek - A gránitlelkű (A Zrínyiek 1.)

Rendhagyó poszt következik, mert ezt a könyvet most kivételesen nem én - vagyis Shanara - olvastam el, hanem Norbert, a férjem, akit sikerült rávennem arra, hogy a véleményét megossza velem és a blogon keresztül másokkal is. Minderre pedig azért került sor, mert ő maga is úgy gondolta - az olvasási élményeit hallgatva pedig én is -, hogy ez a nagyívű és kalandos történet megéri az ismertetőt, a szubjektív benyomás megosztását és továbbadását. A blog oldaláról nézve pedig némileg színesedik az összkép azzal, hogy ezúttal a történelmi regények is szerepet kapnak. Ahogy abban is reménykedem, hogy a most még rendhagyó poszt egy idő után már nem lesz az, ahogy gyarapodnak majd a történelmi könyvekkel kapcsolatos bejegyzések. Nézzük tehát, hogy milyen az, ha más is megszólal ezen az oldalon.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Családi Könyvklub
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 613 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: A Zrínyiek
Folytatás:
2.) A lángelme
3.) Ilona
Kategória: történelmi
A trilógia a Zrínyi dinasztia kalandos és harcokkal teli évtizedeibe nyújt betekintést. Az első kötetben Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, a törököknek keményen és határozottan ellenálló hadvezér története elevenedik meg. A trilógia következő kötetében ismét Zrínyi Miklósé a főszerep, de ezúttal a költő és hadvezér életét követhetik végig az olvasók, a harmadik részben pedig Zrínyi Ilona, egy kivételes nő története szögezi majd a lapokhoz az érdeklődőket.

De ne haladjuk ennyire előre, mert most még nem tartunk a kivételes asszonynál, hanem annak őse, a híres hadvezér sorsa és tettei elevenednek meg a lapokon. Az 1520-as években járunk, Európát a török támadja: a legnagyobb veszély Erdélyt és a mai Horvátország területét fenyegeti. A Délnyugat-magyarországi területekkel rendelkező Zrínyi család mindenkinél keményebben lép fel a török jelentette fenyegetéssel szemben. A kivételes hadvezér életét és tetteit a történetet elmesélő Török Kristóf elbeszélésén keresztül ismerhetik meg az olvasók, akinek élete szorosan összekapcsolódik a kivételes családéval.

Nagyon kedvelem a történelmet, szívesen olvasok akár tényeket részletező leírásokat, esettanulmányokat, akár regényeket, amely kalandosabb formában tálalja a szükséges ismereteket. Különösen örülök neki, hogy az utóbbi években előtérbe kerültek a magyar történelem egyes eseményeit, különleges időszakait bemutató és feldolgozó elbeszélések. Hiszem és vallom, hogy kis hazánk múltja is van olyan érdekes, mint más, sokkal nagyobb országoké, birodalmaké.

A török hódítás időszaka különösen érdekes és mozgalmas időszak: nagy hadvezérek és erős akaratok feszültek egymásnak a területekért vívott csaták közben. Lényeges szempont, hogy a szerző mennyire tudja visszaadni ennek a kornak a hangulatát, mennyire lesz olvasmányos és mindezek mellett hiteles ennek a küzdelmes időszaknak a bemutatása. Jelen könyv esetében nyugodt szívvel jelentem ki, hogy a történelmi tények mennyiségét és megfelelőségét nem szorította háttérbe a szórakoztatás, illetve ez az állítás ugyanúgy viszont is igaz.

Érdeklődésem következményeként kellő jártassággal rendelkezem a magyar történelem eseményeiben, ezért könnyedén követni tudtam a regényben szereplő eseményeket. Nem kell azonban azoknak sem megijedni, akik valamivel kevesebb ismerettel rendelkeznek erről a korszakról, mert az elbeszélés minden lényeges információt tartalmaz, ami a megértéshez és az események követéséhez szükséges. A kötet végén pedig bibliográfia is található, amely a regényben felbukkanó szavakat és kifejezéseket írja le, valamint tartalmazza a legfontosabb szereplők bemutatását. Nem kell tehát az információs világsztrádán szörfölgetni, ha valami magyarázatra van szükség, hanem elegendő a könyv végére lapozni.

Mindenképpen ajánlom ezt, a témája ellenére is könnyed és olvasmányos, de mégis hiteles és kalandos történetet a magyar történelem iránt érdeklődő olvasóknak. Ígérem, hogy nem fogják megbánni, ha belekezdenek és ha már belekezdtek, akkor biztosan végig is fogják olvasni, mert sok olyan momentum, intrika és csata - Mohács, Bécs, Pest és Szigetvár ostroma - szerepel ebben az eléggé terjedelmes regényben, ami már önmagában is különleges, de együtt felejthetetlen élményt nyújt.

Egy erőteljes fenyegetés, erre reakcióként egy kivételes védelmező élete, a törökkel való több évtizedes szembenállása és végül az emlékezetes vereség, amely Zrínyi Miklóssal kapcsolatban általában eszünkbe jut - mindez egy kötetbe sűrítve. Csak ajánlani tudom megismerésre a végvári vitézek csatáit és azok hátterét bemutató elbeszélést, egy nagyívű történet bevezető kötetét, amely emléket állít egy olyan embernek, aki a saját korában is kitűnt a tömegből a hozzáállásával, de még ma is nyugodtan példát vehetünk róla. 



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons