Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. április 29., vasárnap

Várólista - 2018. április

Elérkezett végre az első igazi tavaszi hónap, amikor a hideg és az igencsak megkésett havazás már nem kergette vissza a könyvmolyt kedvenc olvasós foteljébe, hanem immár bátran vállalkozott arra, hogy járja a boltokat, esetleg kiüljön a parkba és napfénybe burkolózva, madárdal aláfestéssel élvezze az éppen aktuálisan olvasott regényt. És persze kilátogasson a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol napokon keresztül nézelődhet a kiadók pavilonjainál és válogathat az igencsak bőséges kínálatból, a friss fesztiváli megjelenésekből. Ilyen az igazi tavasz.
Mindezek után pedig nézzük meg közösen, hogy a rengeteg megjelenésből melyek azok, amelyek felkeltették az érdeklődésem. Elég sok a könyv, ezért igyekszem rövidre fogni.
  • Az Agave Könyvek elhozta nekünk Pierce Brown A káosz évei című regényét, amely a - korábban trilógiaként hirdetett és lezártnak is tűnő - Vörös lázadás sorozat negyedik kötete. Egy percig sem volt kérdéses, hogy a kötet előrendelős. Meg kell említenem azt is, hogy a kiadó nem csak a könyvet, de a szerzőt is elhozta Magyarországra, aki a Könyvfesztiválon dedikálta is a regényeit.
  • Szintén előrendelésbe került a kiadó egy másik könyve is, ez pedig J. D. Barker A negyedik majom című regénye. A történet egy szokványostól kissé eltérő nyomozást ír le, amely nem a gyilkost keresi - mert ő már nem megy sehová -, hanem az áldozatát. Annyira érdekelt a sztori, hogy már el is olvastam a könyvet és bátran merem ajánlani, mert határozottan jó.
  • Kitörő örömmel fogadtam a General Press Kiadó legújabb krimijének, Donato Carrisi A lelkek ítélőszéke című regényének megjelenését. Ugyan a friss kötet nem a Démoni suttogás folytatása, hanem a Marcus sorozat bevezető kötete, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy Carrisi írta és magyar nyelven olvasható.
  • A Fumax Kiadó megjelenései közül V. E. Schwab Viszály című regénye volt számomra az első pillanattól kezdve kötelező vétel. A szerző Az Archívum című írásával került a figyelmem középpontjába és azóta is stabilan tartja a helyét. A friss kötet Az elvetemültek sorozat bevezető része és nagyon ígéretesnek tűnik. Mindenképpen tesztelni fogom.
  • A kiadó másik újdonsága Neal Stephenson - Nicole Galland A ​D.O.D.O. felemelkedése és bukása című regénye. A kötetnek nagyon egyedi a tördelése, ezért az sem biztos, hogy lesz belőle ekönyv verzió. Szóval aki meg akarja ismerni a történetet, annak érdemes nyomtatott formában beszereznie az ígéretes sztorit.
A Delta Vision Kiadó öt új kiadvánnyal jelent meg az idei Könyvfesztiválon. Az öt kötetből négyre magam is vevő voltam.
  • Ismét megjelent Brandon Sanderson Elantris című regénye, de ez most egy kicsit más, mint a korábbi kötet, mert a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás tartalmilag bővebb és tartalmaz egy novellát is.
  • A másik régóta várt kötet a Ködszerzet világán játszódó Wax és Wayne sorozat második kötete, A lélek árnyai. Az örömbe ugyan egy kis üröm is vegyült, mert új külsőt kapott a kötet, megváltozott a mérete is, ezért nem tudom a polcomon az előzménye mellé tenni az új megjelenést.
  • Ugyan a tavalyi évre ígérték Scott Lynch az Úri csirkefogó sorozatához tartozó kötetek megjelenését, de most sem jelentett kisebb örömöt azok kézbe vétele. Illetve egyelőre még csak az egyiké, mert a Könyvfesztiválra a Locke Lamora hazugságai 10 éves jubileumi kiadása - az Alexandra Kiadó által kiadott regény kissé kibővített és átdolgozott verziója - jelent meg. Mire ez a poszt napvilágot lát, addigra pedig - az ígéretek szerint - a sorozat második kötete, A karmazsin lobogó is kapható lesz. Úgy legyen.
  • A jó urban fantasy sorozatok ismertetőjegye, hogy lassú a megjelenésük, mert valamiért nem veszik a népek. Valószínűleg a történet a hibás, mert nem elég rózsaszín és csöpögős. Bárhogy is van, úgy néz ki, hogy egyelőre így járt Anne Bishop Mások sorozata is, amelynek a második kötetére két évet kellett várni a rajongóknak. A Holló a hollónak című regényt a Twister Media hozta el a magyar olvasóknak. És reméljük, hogy érkezik majd a többi rész is.
  • Mindig is imádtam a népmese feldolgozásokat és az oroszos hangulatot. Katherina Arden A medve és a csalogány című regényében minden együtt van ehhez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem vettem meg a Könyvfesztiválon ezt a könyvet, de az tuti, hogy jelen pillanatban nagyon előkelő helyet foglal el a beszerzési listámon. A könyvet az Alexandra Kiadó jelentette meg, a borítója egyenesen csodálatos és Az északi erdő legendája trilógia első részét üdvözölhetjük a megjelenésével.
  • Végre elérkezett az az idő is, amikor megjelent Carlos Ruíz Zafón Az Elfeleledett Könyvek Temetője sorozatának negyedik kötete, amelyet Lelkek labirintusa címen kell keresni a boltokban. A regény közel hétszáz oldal, elég terjedelmesre sikeredett. A kemény borítós kiadványt az Európa Kiadó hozta el végül a magyar olvasóknak. A minőségnek ára is van, mert a kiadvány ára a brutális kategóriába esik, vásárlás esetén hat darab ezrest kell érte leperkálni.
Ebben a hónapban nem csak a fantasy és a sci-fi kötetek keltették fel a figyelmem, hanem a könnyedebb műfaj felé is kikacsintottam.
  • Leisa Rayven Starcrossed sorozata már az első kötetével nagy kedvencemmé vált, ezért nem volt kérdéses, hogy a harmadik részt is olvasni akarom majd. Az Álnok szerelem előrendeléssel került hozzám és már olvastam is, de annyira nem tetszett, mint az előzményei. A regény most is a Libri  Kiadó gondozásában, az Insomnia kiadói sorozat részeként jelent meg.
  • Ugyancsak az Insomnia felirat olvasható a Gena Showalter Éjsötét játszmák című regényének borítóján is, amely Az Alvilág Urai sorozat nyolcadik kötete és ezúttal Striker, illetve a benne lakó Vereség démona az, aki a történet középpontjába kerül. A kiadó most belehúzott a megjelenésekbe, én pedig le vagyok maradva az olvasással. Igyekszem majd utolérni magam.
  • Tarryn Fisher-től ugyan én egy másik regényt vártam, de amíg a Tolvaj hosszú ideje - lassan két éve - továbbra is csak előkészületben van, addig F*ck love - Kapd be, szerelem már meg is jelent. A fülszöveg nem sokat mond, szinte semmit. Állítólag jó a stílus és a sztori, sokan rajonganak érte, de nem szeretem azokat a regényeket, amelyekről nem tudom eldönteni a fülszöveg alapján, hogy kellenek-e nekem. Most is kivárok.
  • Julie Kagawa Vastündérek sorozatába még akkor kezdtem bele, amikor tömegével olvastam a YA regényeket. A főszereplő csaj már akkor is idegesített, de a háttérvilág és Ash miatt érdekelt a történet. A The Iron Knight - Vaslovag a sorozat negyedik kötete és nagyon sokat kellett várni a megjelenésére, viszont enélkül az előző kötet olvasása sem vonzott annyira. Most pedig már annyi idő eltelt, hogy komolyan izgulok azon, lesz-e türelmem a hisztériához és a nyafogáshoz. Majd kiderül. Ez és az előző pontban szereplő regény is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.
Mindig vannak a kötelező vételű kiadványok, az azonnali beszerzésre vagy előrendelésre késztető megjelenések és van az, amely érdekel, de inkább kivárok, mert valami nem egészen kerek. Ez az amolyan futottak még kategória a számomra. Ide tartozik egyébként Tarryn Fisher előbb említett regénye is.
  • És valahogy így jártam a Főnix Astra megjelenésekkel, amelyeknek nem túl meggyőzőek a borítóik. Hiába olvastam róla megbízható forrásból származó elismerő kritikát, Django Wexler Az Ezer Név című regénye akkor is a kiadó standján maradt, nem nyúltam utána. A kötet egyébként az Árnyháborúk sorozat első kötete. Az eredeti megjelenés öt résznél tart és még nem lezárt.
  • A Metropolis Media igyekszik ugyan, de a régi fénye nagyon megkopott a hazai sci-fi rajongók körében és ezért nem csak a kiadó körüli botrányok, hanem a regényeik botrányos fordításai is felelősek. Pedig Jasper Fforde Monokróm című regénye, amely a Monokróm sorozat első kötete, nagyon ígéretesnek tűnik. A fülszövege érdekes, Fforde pedig jól ír. A fordítás miatt, no és azért, mert sorozatról van szó, inkább kivárok.
  • Szergej Lukjanyenko már befutott név kis hazánkban és az ő írása az, amely biztos vásárlói pontot jelent a kiadónak. A szerző új regénye, a Konkurensek megjelenése felett majdnem elsiklott a figyelmem, így a beszerzésével is elmaradásban vagyok, de ami késik, az nem múlik.
  • Naomi Alderman A hatalom című regényének fülszövege ugyan érdekesnek tűnik, de valamiért mégsem kaptam a regény után. Mondanám, hogy megint a borító a ludas, de az ösztöneim valami más miatt is berzenkednek. Pedig a XXI. Század Kiadó igazán különleges és minőségi könyveket jelentet meg. Majd az idő megmutatja, hogy jól döntöttem-e.
Marvel nagy képregénygyűjtemény részei közül áprilisban a nyolcadik és a kilencedik kötetek, azaz A hihetetlen Hulk - Néma sikolyok és a Rozsomák című kiadványok jelentek meg.

Rövidre akartam fogni, de még így is hosszú lett a poszt. Nincs mit tenni, ha már így esett, akkor ráfogom a sok megjelenésre. Végül is ez az igazság. ;)

2018. április 25., szerda

Leisa Rayven: Megtört Júlia (Starcrossed-sorozat 2.)

A Hitvány Rómeó tulajdonképpen egy fél történetet mondott csak el, amely piszok módon pont akkor ért véget, amikor a két főszereplő az életük egy fontos részéhez érkezett. Nagyon szíven ütött a dolog, amikor tulajdonképpen majdnem a mondat közepén elfogyott a szöveg a papírról, mintha csak a nyomda követett volna el valami baklövést. Pedig nem. És persze mindez csakis szándékos lehetett, hiszen az ember lánya azonnal kapott volna a folytatás után, hogy megtudja milyen döntést hoz meg a megbántott, összetört szívű Cassie. 
Voltak ötleteim a folytatással kapcsolatban: az elbeszélés megváltoztatott - Ethan szemszögű - nézőpontja és egyebek, de ezekből semmi sem lett. Túlgondolkoztam a dolgot - vagy éppen a szerző gondolkozta alul, ez csak nézőpont kérdése. Mert a történet ugyanott folytatódik és ugyanúgy, ahogy az előző kötetben annak vége szakadt. Végül kénytelen voltam azt a következtetést levonni, hogy nincs a szerkezetében semmi csavar, a szerző egyszerűen megírta a két szerelmes történetét, majd az túl vaskosnak találtatott és a kiadó részéről kettébontásra ítéltetett. Persze mindez csak az én véleményem, de elég valószínűnek tűnik.

Értékelés: Ez most 10-ből 9-et ért nekem.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 410 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Bad Romeo
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmény:
1.) Hitvány Rómeó
Folytatás:
3.) Álnok szerelem
4.) Bad Romeo Christmas
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor
Az első kötet olvasását követően nem maradt bennem túl sok nyitott kérdés Cassie és Ethan kapcsolatát illetően - mármint a múltbeli történéseket illetően. Bár igazából a jelenbelieket illetően sem, mert romantikus regényt vettem a kezembe és nem romantikus tragédiát, tehát már az első mondattól kezdve számítottam a boldog befejezésre. És igen, tudatosan nem a dráma szót használtam az előbb, mert dráma az viszont rengeteg van a történetben, a szereplők életében - a színpadon és a magánéletben egyaránt.

A szerző ugyanúgy kezeli a múltbeli és a jelenbeli történések között a párhuzamot, ahogy az első kötetben, csak most valamivel többet mutat a múltból, hiszen a jelenlegi helyzetet előállító és sorsfordító események ott és akkor történtek. Az a vágyam, hogy Ethan szemszögét is megismerjem, hogy az ő érzései is érthetőek legyenek - már amennyire annak tekinthetők -, végül a naplórészletek olvasásával teljesült. Ez az, amit a jelen történetszál hozzáad a múlthoz, hiszen a megtört Cassie olvasgatja a zavarodott Ethan naplóját, amit a kiegyensúlyozott Ethan adott a kezébe.

Az egész könyv központi történése Ethan viselkedése és reakciója, amely első pillantásra könnyen tűnhet egyszerű tanácstalanságnak, félelemnek az elköteleződéstől, eltúlzott hisztinek, illetve még sok minden másnak, de mindenképpen olyan viselkedésnek, amely előbb csak idegesítő, majd végül az ember lányában felmerül a gondolat, hogy ez a pasi nem éri meg a fáradtságot. Ethan furcsa és érthetetlen viselkedését nehéz megmagyarázni, főleg megérteni, mivel ő maga sem érti igazán, hogy mi történik vele. A viselkedése háttereként, okaként sok mindent fel lehet sorolni: a múltbeli okokat, a kapcsolatteremtés nehézségeit, a bizalmatlanságot és a mindezek egyenes következményét, az indokolatlan féltékenységet. Klisé és túlzott hiszti, legyinthetne a legtöbb olvasó, de éreztem, hogy a szerző ennél alaposabb és biztos voltam benne, hogy valamit mondani akar, közölni ezzel az egész káoszos viselkedéssel.
"Noha néhányan eltévedünk saját bizonytalanságaink útvesztőjében, meg lehet találni az utat."
Ha az apró mozaikok végül összeállnak és némi kutatómunka is társul a regényolvasás mellé, akkor bizony kiderül, hogy minden a helyén van: a fiú tünetei mind abba az irányba mutatnak, hogy a gondja bizony nem egyszerű probléma: összetett és mélyről fakad. Főleg igaz ez probléma kimenetére, a féltékenységre - az indokolatlan féltékenységre. Ugyan ez utóbbit ő maga is tudja és igyekszik józan ésszel kezelni a helyzeteket, adott esetben megfelelni az elvárásoknak, de a probléma gyökerei ennél mélyebbre nyúlnak, hozzáértő segítség nélkül pedig nem lehet változásra számítani. Olyan mintha nem lenne ura saját magának, az eszével tudja, hogy nem jót cselekszik, de nem tud másként tenni. Az emberi test kémiai reakciói nem mindig szolgálják megfelelően a gazdájukat. A lelki eredetű gondokkal kapcsolatban pedig az a legnehezebb, hogy a betegnek el kell fogadnia a problémát és akarnia kell a változást, anélkül marad minden a régiben. Bár ez még elég sok esetben ugyanúgy igaz.

Ez a regény leginkább erről szól: egy olyan kapcsolatról, amelyet egy lelki eredetű "betegség" tett tönkre, ahol a  férfi partner viselkedése hatással volt és megváltoztatta a női partner érzéseit is, ahol az egyik szereplő lassanként és tudtán kívül megmérgezte a másikat, megbetegítette a lelkét. Olyan ez, mint amikor rohadt gyümölcs kerül a kosárba.
"Szerethetsz valamit anélkül, hogy szenvedélyes lennél iránta, ahogy lehetsz szenvedélyes olyan dolgok iránt is, amiket nem szeretsz. De amikor keveredik a kettő, na az csodálatos."
De a keserűség, a drámázás és a lelki problémák mellett végig ott a remény is a történetben, hiszen a jelenkori Ethan már kiegyensúlyozott, magabiztos és elkötelezett, már nem futamodik meg a problémák elől, hanem tetteivel is bizonyítja, hogy megváltozott. A múltbeli események felpörögtek, sokkal hosszabb időtartamot ölel fel a regény, mint az első kötet esetében. Szerencsére a magánjellegű problémák mellett továbbra is jut idő a kulisszák mögé tekinteni és tanoncokkal együtt átélni a színészi játék fejlődését, a kihívások teljesítését, a szerep megformálása érdekében meghozott áldozatokat és azok nehézségeit. A tanáruk pedig egyáltalán nem kíméli a diákjait. Annyira nem, hogy bevallom, nem egyszer csavarodott egyet a szívem amikor kiderült, hogy mit kell tenniük a fiataloknak a színpadon. A lényeg átjött: a világot jelentő deszkákon nincs helye a magánéletnek és a személyes érzelmeknek és nem befolyásolhatják a játékot, a szerepet a saját vagy a partnerünk érzései, esetleg nemtetszései.

A múlttal párhuzamosan persze haladtak a jelenkorban is a próbák, eljött a főpróba és a premier ideje és persze mindez elég egyedi helyzeteket is teremtett. Nagyon élveztem a történetnek ezt a részét is.

Végül is levontam a követleztetést: bár első pillantásra egy szimpla és határozottan nyűglődős szerelmi történetnek tűnik Cassie és Ethan kapcsolata, az események és az érzelmek mögé tekintve mégis tud valami mást adni a sztori - valami mélyebb jelentéstartalmat, magyarázatot és reményt, hogy van megoldás. Nem szabad leírni a partnert, csak azért, mert nehéz kezelni a viselkedését, bár el sem kell viselni azt és a változáshoz az is szükséges, hogy ő akarja megérteni az okokat, nem utolsó sorban pedig változtatni is akarjon rajta.

Cassie és Ethan története többet adott nekem, mint egy egyszerű romantikus sztori. Szerettem olvasni, mert bepillantást adott a színészek életébe és megértettem, hogy ami könnyed és természetes játéknak tűnik, amögött komoly munka és a szerep kedvéért a saját személyiségünk időleges háttérbe szorítása áll. Kedveltem, mert alapvetően ez a történet egy komoly pszichológiai tanulmány, amelyet könnyed és olvasható formába öntött a szerző. Ez nem egy végletekig rózsaszín sztori, de azért lényegében mégis az: olyan keserédes, mint maga az élet, a szereplői pedig élnek. Igen, ennyi olvasott könyv után már nem köt le a faék egyszerű történet és mindig keresek valami mögöttes tartalmat - ez utóbbit most megatláltam.

Leisa Rayven már az első magyarul megjelent könyvével megfogott magának, a mostani olvasással pedig meg is tartott a rajongói között. Nem tökéletes, amit alkotott, kissé talán túlírt is, de pont olyan összetevőket vegyített össze a történetében, amely megérintett és továbbja is fenntartja a kíváncsiságom az írásai iránt. Már elő is rendeltem a következő magyarul megjelenő regényét. Úgy érzem jól választottam, amikor a Hitvány Rómeó fülszövege elcsábított, jól tettem, hogy hallgattam a megérzésemre - máskor is így fogok tenni.


2018. április 21., szombat

Terry Goodkind: A Könnyek Köve (Az Igazság Kardja 2.)

Tényleg igaz az, hogy érdemes tíz-tizenöt évente újraolvasni a korábban kedvelt regényeket, történeteket, mert bizony legalább olyan fantasztikus élményt jelent a szöveg ismételt abszolválása, mint az első alkalommal - ha nem még nagyobbat. Számomra mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a regény, amely a fő eseményektől eltekintve olyan volt, mintha első alkalommal került volna a kezembe. Változott-e a véleményem az olvasottakkal kapcsolatban? Nem. Emlékeim szerint közel tíz évvel ezelőtt is ugyanazokat a reakciókat váltotta ki belőlem a történet, mint most: izgalmat, értetlenséget, dühöt és reményt. Mert az biztos, hogy Terry Goodkind nagyon ért ahhoz, hogy megdolgozza nem csak a szereplői, de az olvasói érzelmeit, illetve idegeit is. Nem is értem, hogy miért nem fedezték még fel maguknak ezt a sorozatot Martin bácsi rajongói, mert kegyetlenségben semmivel sem marad el az általuk kedvelt szerző stílusától a történet. Sőt, világfelépítésben még kenterbe is veri azt a másik  - felkapott - sorozatot ennek a világa és összetettsége. És még csak a sorozat elején járunk - mármint ami az újraolvasásomat és az arról készített posztok közzétételét jelenti.

Értékelés: 10 pont a 10-ből
2. rész/I. kötet: Sötét árnyak ébredése
2. rész/II. kötet: A Halálhozó
2. rész/III. kötet: A Kard varázslója
Kiadó: Excalibur
Kiadás éve: 2000.
Terjedelem:
I+II+III. kötet: 400+400+400 oldal
Fordította: Ottohál Andrea
A mű eredeti címe: Stone of Tears
Sorozat: Az Igazság Kardja
Előzmény:
1.) Az első szabály
Folytatások:
3.) A falka vére
4.) A szelek temploma
5.) A tűz lelke
6.) A bukottak hite
7.) A teremtés oszlopai
8.) A védtelen virodalom
9.) Futótűz
10.) A fantom
11.) Az inkvizítor
Sok minden történt az első - egyébként elég terjedelmesre sikerült - kötetben és ez a rész annak közvetlen folytatása. Olyannyira, hogy a kötet elején Zedd és Chase az Élet kertjében vizsgálgatják Orden szelencéit, Richard és Kahlan pedig még Scarlet hátán ülve sem ért oda a Sár népéhez. Szóval éppen csak percek, órák teltek el a befejező cselekményeket tekintve és az is hamar nyilvánvalóvá vált a kezdeti események alapján, hogy pihenésre sem maradt túl sok idő. Orden szelencéinek kinyitása nem csak azt jelentette és okozta, amiről az első rész végén tudomást szereztünk, hanem sok minden mást is. Pont ezért szép és érdekes a szerző által felépített világ, mert az információk úgy rakódnak egymásra, mint a hagymahéjak és amíg az egyik nem bukkan a felszínre, amíg azt le nem fejted, nem tudsz a továbbiakról. Ilyen infó például az, hogy a szelencék kinyitásával elszakadt a Fátyol, amely az Őrzőt - vagy a Névtelent - tartja távol a halandók világától, illetve hatalmas gond, hogy a Könnyek Köve a halandók világába került.

A történet ezúttal is elég terjedelmes, viszont annak minden oldalát kihasználja a szerző és olyan információkkal tölti meg, amelyek mindegyike lényeges lesz az elkövetkező események szempontjából. Az információk mellett bőven akad cselekmény is a regényben, valamint ismét új lényekkel és szereplőkkel bővül az eddigi repertoár. A korábban megismert terület - Középfölde, Nyugatfölde és D'Hara  - kiegészül egy újabb földrésszel, mégpedig az Óvilággal. Az ide elvezető történetszál pedig a múlt jó néhány eseményéről lebbenti fel a fátylat. 

Nem is tudom hirtelen eldönteni, hogy miről tegyek említést ebben a posztban és miről ne, mert erre a regényre különösen igaz, hogy minden mindennel összefügg. Annyit talán elmondhatok, mert erre számítani is lehetett, hogy a Fátyol elszakadását az Őrző kihasználja, meg akarja szerezni a Könnyek Kövét, amely őt rabságban tartja. A Kőért egy férclényt küld el, aki eléggé megtizedeli a Népek Palotájának lakóit, mire sikerül végre ártalmatlanná tenni. Zedd ebből a csatából jelentős mértékben kiveszi a részét és ő az egyedüli, aki azzal is tisztában van, hogy mit kell tennie a Könnyek Kövével - még akkor is, ha mindezt nem könnyű szívvel teszi meg. 

Richard és Kahlan eközben meglátogatja a Sár népét és a közös jövőjüket tervezik, de sajnos az események nem egészen úgy alakulnak, ahogy azt ők szeretnék. Richard-ot egyre erősödő fejfájás kinozza, amelyen a helyi javasasszony praktikái éppen csak enyhíteni tudnak, egyedül a mágia használata képes elmulasztani a férfi szenvedéseit. Richard ugyan - az akaratán kívül - fontos személy lett, azonban a tudása, amely a hatalmához és az általa képviselt pozíció betöltéséhez szükséges lenne, még mindig igen csekély. Továbbra is leginkább ösztönből cselekszik, amely azonban sokszor nem elég, még több esetben pedig éppen az ellenkezőjét éri el a tetteivel: még tovább ront az egyébként is kilátástalan helyzeten. Ez nem újdonság, hiszen ezzel a jelenséggel az első rész olvasása közben is bőven össze lehet találkozni, ugyanakkor a szerző ezt is más alapokra helyezi a jelen kötet esetében.

Richard fejfájása kulcsfontosságú a történet szempontjából, mert gyakorlatilag ekörül forog a kötet eseményeinek nagy része. A Sár népének falujában megjelenik három nő, akik a Fény Nővéreinek nevezik magukat és azért jöttek, hogy segítséget nyújtsanak a férfinak, aki a tehetségét használta és akit akár meg is ölhet a fejfájása. Megoldásként egy nyakörvet, a Rada'Hant ajánlanak fel a számára, amelyet a varázslónak saját magának kell a nyakára helyeznie és amellyel elfogadja a Fény Nővéreinek tanítását, valamint azt, hogy követi a Nővért a Próféták Palotájába. Richard nem akarja elfogadni ezt a nyakörvet, amely az előzmények ismeretében nem is olyan meglepő - viszont az élete múlik ezen a döntésén. Rövid a cselekvésre rendelkezésre álló idő, Zedd messze van és senki más nincs, aki segíthetne. Richard kétszer utasítja vissza a Rada'Hant, majd utolsó alkalommal, Kahlan könyörgésére a nyakára teszi azt. Ezzel pedig elválnak a főszereplők útjai, mert Richard követi a Fény Nővérét az Óvilágba, míg Kahlan Zeddhez indul, hogy tájékoztassa őt az eseményekről és segítséget kérjen.

Minden, amiről eddig szó volt, még csak a felvezetés, a lényeg majd még ezután következik. Sok-sok érdekesség akad még, mert maga a Próféták Palotája is sok titkot, illetve még annál is több ármányt rejt. A Próféták és a próféciák is számtalan meglepetéssel szolgálnak az olvasók számára és persze nem mellékes a Falka vére és a Prelátus által elkövetett tettek hátterének ismerete sem. Zedd és Adie is megvívja a maga csatáját, ahogy teszi azt Kahlan is. Az Őrző pedig mindenhol ott van, az Őrző bérence bárki lehet, megbízni senkiben sem érdemes. Az, hogy miként alakulnak majd az események, nem máson, mint Richardon múlik.

Vajon mit jelentenek a magyar kötetek alcímei? Elárulom, hogy mindegyiknek van értelme és persze általában Richardra vonatkoznak a tulajdonnevek. Természetesen ő a Halálhozó és ennek nagy jelentősége van a történet szempontjából. Ahogy az sem lehet kérdés, hogy ő a Kard varázslója is. Az előző kötetben Richard fehérre változtatta az Igazság kardjának pengéjét, de most vajon mit kell tennie ahhoz, hogy elnyerje a Kard varázslója címet? És ha már itt tartunk: ki az a Caharin? És vajon mit jelent a varázslók második szabálya?


Meg persze a többi kérdés, méghozzá rengeteg. Ha létezik az Óvilág, akkor miért nem tud róla senki a korábban megismert birodalmakban? Vagy ha tud, akkor miért nincs élénkebb kapcsolat az Óvilág és a többi birodalom között? Kik a Fény Nővérei és miért tettek esküt arra, hogy segítik azokat a varázslókat, akikben felébredt a tehetségük, de még nem tudják használni azt? Miért olyan beszerezhetetlen a fehér mágushomok? És van fekete mágushomok is? Miért vannak olyan kevesen a pusztító mágiát használó mágusok és van egyáltalán olyan, aki a mágia mindkét oldalához fűződő tehetséget birtokolja? Ígérem, hogy a regény választ ad mindenre. Ugyanakkor továbbiakat is felvet, tovább fűzi a történetet, építi és színesíti az eddig megismert világot.

Jaj, nagyon jó volt ez a rész is és sikerült teljesen elvesznem a történetben. Imádtam az egészet, még akkor is, ha időnként gyorsítottam volna az eseményeken, mert haladni akartam. A szereplők elszakadtak egymástól, de mindegyikük szála érdekes és persze lényeges, ezért hol az egyikükért izgultam, hol pedig a másikukért, mert megpihenni nem lehetett egy pillanatra sem. 

Bosszúságot jelent a regény által nyújtott élvezetben, hogy az eléggé terjedelmes történet magyar nyelven három kötetben jelent meg és beszerezni szinte lehetetlen. Nagyon megérett már egy újrakiadásra, kérdés, hogy lenne-e rá kereslet. Szerintem igen, mert elég nagy keletje van most az ilyen és hasonló történeteknek.

Nem tudok máshogy erről a sorozatról és erről a kötetről sem beszélni, mint szuperlatívuszokban, mert mind világfelépítésében, mind a karakterek tekintetében és a szereplők, lények mennyiségében, mind pedig az események összetettségében a csúcson van. Ha néha kicsit lassúnak is érződik, annak megvan a maga oka és érdemes odafigyelni ezekre a lassabb részekre, az itt elhangzó magyarázatokra is. Később ezeknek az apróságoknak még nagyon fontos szerepük lesz.

Komoly könyvmásnaposságban szenvedtem, amikor befejeztem ezt a rész - ezt a három kötetet -, de mégsem folytattam azonnal a sorozatot, mert nem akartam, hogy összemosódjanak az események, ülepednie kellett annak a sok mindennek, amit olvasás közben ingerként és információként kaptam. Ha nem is a befejezést követően, de hamarosan kezembe veszem majd a következő részt, amely továbbviszi a most megkezdett eseményeket és amely - az emlékeim szerint - legalább ugyanolyan jó, mint az eddig olvasottak. 


2018. április 17., kedd

Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje (Vaják 4.)

Nagyon kedveltem a sorozat első és második kötetét, amelyben a szerző egymáshoz fűzött novellák füzéreként, meseátdolgozásokba burkolva mesélte el Ríviai Geralt, a vaják történetét. A harmadik részt viszont némi csalódással fejeztem be. Látszott, hogy az író váltani akar, a novellák helyett immár a regény formát preferálná, csakhogy az átállás nem ment neki olyan könnyen, mint azt elsőre elképzelte - a végeredmény, bár alapjaiban vaják sztori volt, de kicsit felemásra sikerült. Kissé félve vettem tehát kézbe a negyedik kötetet, de kár volt aggódnom, mert a korábbi nehézségeket leküzdve,  a hibáiból tanulva, ezt az akadályt már simán vette Sapkowski.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: PlayON!
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Czas pogardy
Sorozat: Vaják
Előzmények:
0.) Viharidő
1.) Az utolsó kívánság
2.) A végzet kardja
3.) Tündevér
Folytatások:
5.) Tűzkeresztség
6.) Fecske-torony
7.) A tó űrnője
Igazából már az előző kötetben felvezetésre került az a történetszál, amely ebben a részben folytatódik, közvetlenül kapcsolódik az akkor és ott részletezettekhez. A feszültség, az elégedetlenség  és a bizalmatlanság mindenütt érződik: az utakat renegát csapatok járják és megtámadnak mindenkit, a másfajúakkal szemben szankciókat vezetnek be, a királyok már nem bíznak a varázslóikban, a varázslók pedig gyűlésre készülnek. Mindenki áll valamelyik oldalon, mindenki dolgozik valamiért, leginkább azért a célért, amelyet össze tud egyeztetni a nézeteivel. Egyetlen személy tartja magát makacsul a semlegességhez, aki nem más, mint Ríviai Geralt, a vaják.

Geraltnak is megvan a maga baja, azt kutatja nagy erővel, aki Cirit keresi, aki a varázslót, Rience-t irányítja és utasítja. Ehhez szörnyeket kell ölnie és az így kapott pénzből fizeti azoknak a nyomozóknak a honoráriumát, akik információval tudnak szolgálni a kérdéseire. Vagy mégsem. Mert a nyomozás során csak több lett az újonnan felmerült kérdés, mint a megválaszolt. Ez olyan tipikus Geralt problémának tűnik.

Ciri eközben úton van és Yenneferrel Gors Velen városába érkezik. Őt azonban nem a város nevezetességei érdeklik, hanem az, hogy újra találkozhasson Geralttal. Ciri szála révén az eddigieknél valamivel több betekintés nyílik a varázslók és a varázslónők világába és bizony az ő "kasztjukban" is csak a megosztottság, a különböző nézetek ütközése látszik. Viszont az, hogy hosszú idő után újra találkozik két kedvelt szereplő, szintén Ciri bajkeverő természetének köszönhető.

Mozgalmas kötet volt ez, ahol felvonul a varázslók közösségének színe és java, mindenki a maga igazáról akarja meggyőzni a másikat, mindenki szövetségeket keres és szervez. És mindenki meg akarja győzni a semlegességét hirdető Geraltot, hogy válasszon oldalt. De mindez csak a felvezetés.
"Ha nincsenek a vaják ostoba skrupulusai, ha nincsenek az életidegen elvei, számos későbbi eseménynek egészen más lett volna a folyása. Számos eseményre valószínűleg egyáltalán sor sem került volna. És akkor a világ története másképp alakult volna.
De a világ története úgy alakult, ahogyan alakult - és ennek kizárólagos oka az volt, hogy a vajáknak skrupulusai voltak."
A fentebbi - úgy a regény közepe tájékán olvasható - mondatok választják el az előkészületet az akciótól. Ez az a fejezetkezdő bekezdés, aminek olvasását követően felpörögtek az események és minden a feje tetejére állt. Ciri és Yennefer természetesen az események középpontjába került és ha ők ott voltak, akkor Geralt sem tudta magát kivonni a történések, illetve azok következményei alól.

Az események összetettek, de követhetők, a következmények azonban kiszámíthatatlanok és épp ennek eredménye az, hogy szereplőink elveszítik egymást szem elől, külön utakra kényszerülnek és csak magukra számíthatnak. Vagy mégsem? Sosem tudni, hogy honnan, mikor és milyen formában érkezik a segítség, merre fordul közbenjárására a sors szekerének rúdja. Mert ez az időszak a megvetés ideje, amikor mindenki furcsán és gyanakodva tekint arra, aki tőle eltérő nézeteket képvisel.

Az előző kötetben elég sután felvezetett eseményszálak most kibomlottak és tökéletesen működtek. A szerző ügyesen kavarta a lapokat, titkokkal hintette meg a történéseket, majd hatalmas, előre nem látható káoszt robbantott ki. Nagyon élveztem ezt a kalandot, mert összefüggő, mozgalmas és csavaros történetet olvashattam. Ugyan időnként több szereplőt sikerült mozgatni egy-egy jelenetben mint ahányat meg bírtam jegyezni, de ez mellékesnek bizonyult a végső élmény szempontjából. Mert ezt a kötetet bizony nem enyhe csalódással, hanem elszoruló szívvel zártam be: egyszer csak vége lett a történetnek, amelyet annyira kedveltem, amelynek eseményei teljesen beszippantottak. Az egyik szemem tehát sír, de a másik nevet, mert nagyon jól szórakoztam és mert van még hátra három további kötet a sorozatból és ha azok is ennyire jók lesznek, akkor tökéletesen elégedett leszek.


2018. április 13., péntek

Megan Miranda: A tökéletes idegen

Megan Miranda az előző regényében, a Minden eltűnt lányban a fordított időrenddel vett meg magának, de azzal véglegesen. Ugyan ebben az írásában nem alkalmazta még egyszer ugyanezt a trükköt, de akkor is megérintett a történet lényege, amely - jobban belegondolva - nagyon könnyen előfordulhat a mai világunkban. Mert az emberek egyre kevésbé figyelnek a másikra, mert alig valami információ birtokában ismerősnek fogadunk bárkit, mert sok mindent kiszolgáltatunk magunkról úgy, hogy azzal még csak tisztában sem vagyunk. Szóval igen, a szerző megint talált egy olyan témát, amely teljesen aktuális és elgondolkodtató - és amelyet könnyedén bele tud helyezni abba a kisvárosi környezetbe, amelynek hangulatát annyira érzi, amit annyira jól meg tud ragadni és át tud adni.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 287 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
A mű eredeti címe: The Perfect Stranger
Fordította: Nagy Mónika
Műfaj: thriller, krimi
Leah Stevens újságíró és elköveti a legnagyobb szakmai hibát, amit csak lehet: a forrását megőrizve meggyanúsít valakit egy szörnyű tettel, aminek a következménye könnyen lehet bírósági per is. Mindezek mellé pedig még egy távoltartási végzést is kiadnak a személye ellen. El kell tűnnie Bostonból  és éppen amikor ezt tervezi, összefut egy régi barátnőjével, Emmy Greyjel, aki épp egy zűrös kapcsolatából menekül. Emmy javaslatára együtt Pennsylvania egyik csendes kisvárosába költöznek, ahol mindketten új életet kezdhetnek. De a csendes kisváros nem is annyira csendes, mint elsőre látszik: a bérelt háztól nem messze megölnek egy Leah-ra kísértetiesen hasonlító nőt, majd néhány nappal később Emmy is eltűnik. Leah meg akarja találni Emmyt, ezért értesíti a rendőrséget. A helyi nyomozó, Kyle Donovan azonban nem találja semmi nyomát az eltűntnek és hamarosan megkérdőjeleződik Leah szavahihetősége is.

Ennek a regénynek az eleje borzasztóan lassú, nagyon komótosan építkezik a történet: némi esemény a jelenből, valamennyi visszaemlékezés és sok-sok értetlenség. Nehéz kibogozni a szálakat, az érzéseket, a történteket, amelyeket Leah szemén keresztül látunk, így amíg az ő fejében kuszák az emlékek és nem kerül elő az újabb, amely helyrerakja az eseményeket, addig az olvasó is a homályban tapogatózik.

A lassúsága ellenére sok minden van ebben a történetben: egy gyilkosság, egy eltűnt személy és a súlyos múlt, amit Leah mindennél jobban őriz - no meg némi szenvedély. És persze ahogy az lenni szokott, minden összefügg mindennel - csak ez nagyon sokáig nem egyértelmű.

Leah a tökéletes személy arra, amibe belekeverték: elesett, segítségre szoruló, kiszolgáltatott, barátkozó és persze olyan múltja van, amit nem akar kiteregetni. És itt jön be a képbe az, hogy vannak emberek akik olyanokat tesznek, amelyek a legtöbbünk fejében soha meg sem fordulna. A tökéletes cselvetés persze nem működne türelem és egy gonoszságában is zseniális elme, valamint ezek szoros kapcsolata nélkül. Ha pedig minden együtt van, mire az áldozat feleszmélne, addigra már régen késő.

Ezen az úton viszi végig az olvasót Megan Miranda és sző olyan hálót az eseményekből, amelyekből nehéz kibogozni a lényeget és amely jóval  összetettebb és régebbre tekint vissza, mint az elején - de még a történet közepén - is gondoltam volna. A lineáris történetvezetés miatt most sokkal könnyebb követni az eseményeket, mint a szerző korábbiakban olvasott regényében, ugyanakkor a történet kellően kusza ahhoz, hogy követelje a figyelmet.

A lassúsága miatt akár unalmasnak is lehetne mondani ezt a művet és magam is így éreztem nem egy esetben, amíg el nem értem a végére, amikor is helyére került minden: az összes egy helyben toporgás, helyenkénti értetlenkedés és persze elmélkedés. A véleményem az, hogy ez a lassúság nem más, mint porhintés, amely arra hivatott, hogy Leah érzései, bizonytalansága jobban átélhetőek legyenek és persze elvonják az olvasó figyelmét, elaltassák a gyanakvását. A végén, újra átgondolva, egészében kell nézni az összes történést. Erre a regényre a befejezését követően rá kell szánni még némi időt, átgondolni a történteket, kielemezni a részleteket és ezt követően értékelni a teljes egészet - teljesen más lesz az értelmezés, a végkövetkeztetés.

Az viszont tény, hogy ha a mozgalmasság nem is azonos, a szerző stílusa jól felismerhető, a téma aktuális és figyelemfelhívó. Megan Miranda továbbra is az a szerző, akinek a műveit olvasni akarom és fogom is - feltételezve, hogy lesz még felnőtteknek szóló regénye és annak lesz magyar megjelenése.

2018. április 11., szerda

Virágzó rengeteg: A piros virágok esete

Kellemes meglepetést okozott, hogy a blog első nem könyves posztja - amely legújabb szenvedélyemről, az orchideáimról szólt - ilyen kedvelt lett és sokan várjátok a folytatást, az újabb növénybemutatót. Alapanyag bőven van, az tuti. Ahogy említettem, a párom kifejezetten élvezi, hogy végre virágot vehet nekem, tehát minden egyes alkalommal, amire virágot lehet adni, hazaállít egy újabb cserép orchideával. Néha még azon kívül is, még indok sem kell. No, nem mintha panaszkodnék, arról szó sincs. Mindegyik növénynek ugyanúgy örülök. Még annak is, amit kidobásra ítéltek és erősen küzdenem kell az életben tartásáért - ez történt ugyanis az egyik kolláganőmtől mentett példányokkal. Persze a legnagyobb küzdelmet itt is a növény végzi, én csak igyekszem neki  legjobb tudásom szerint segíteni - ami nem biztos, hogy elég lesz.

Ebben a posztban egy nem kifejezetten régi, de számomra nagyon kedves sztorival - és természetesen a sztori eredményeként vásárolt orchideák képeivel - jelentkezem, amely annyira jellemző a mi párosunkra.

Már nem tudom, hogy mi volt az oka, amiért januárban betévedtem az egyik kertészeti áruházba, de ott voltam és gyönyörű látványban volt részem: a kertészet bejáratának közelében több "asztalon", hatalmas tömegben különféle orchideák rengetege fogadott. Rögtön feltűnt, hogy ezek nem csak a megszokott Phalaenopsisok - azaz Lepkeorchideák -, hanem sok minden más is alkotja a színes - és szagos! - tömeget: Dendrobiumok, Miltoniák, Cambriák, Brassiák, Cymbidiumok és még ki tudja micsodák, amiknek a nevét megjegyezni sem tudom. Csak megsúgom, hogy a fentiekkel is edzettem ám rendesen a memóriám, amíg végre összejött a hiánytalan felsorolás.

Bár tudom, hogy ilyet nem szabad, suttyomban elkattintottam néhány képet, leginkább azért, hogy máskor is nézegethessem, illetve meg akartam mutatni a páromnak is azt a csodát, amiben részem volt. Megmutatom most Nektek is. 


A látvány nem csak engem ragadott magával, hanem a páromat is, aki egyébként a piros szín megszállottja. Legnagyobb bánatára a Phalaenopsis nem az a fajta növény, amelyek között olyan sűrűn fordulna elő ez a szín, mert a virágai leginkább a lila, a rózsaszín és a sárga árnyalataiban pompáznak, valamint a klasszikus fehérben. Ugyan mostanában feltűntek a kínálatban mindenféle tarka, csíkos és pöttyös virágú hibridek is, de piros, az még nem. Éppen ezért rögtön kiszúrta a "piros virágot" a rengetegben. Ami egyébként nem piros volt, hanem inkább bordó, de mégis közelebb állt az általa kedvelt színhez, mint a fehér vagy éppen a sárga. A végeredmény az lett, hogy a kezembe nyomta a szükséges összegű és címletű pénzt és közölte, hogy másnap menjek vissza az üzletbe, vegyek piros virágot, anélkül haza se menjek. Jó feleséghez illően szót fogadtam a ház urának. Teszem hozzá: most kivételesen. Miért is ne tettem volna? ;)


A zsákmányt végül egy bordó Miltonia jelentette és ha már ott voltam, akkor betettem a kosárba egy bordóba hajló Phalaenopsist is, mert ilyen színű még nem volt az otthoni gyűjteményben. A  bordó Lepkeorchideát láthatjátok is az első képen úgy középtájon, a fehérek és lilák hátvédeként. Nagy szerencsémre még másnap is ott volt, amikor betértem a kertészetbe. De ő csak a ráadás volt, nem a célkitűzés. A másik fajta "piros virágból" még bőven volt, még válogathattam is a példányok közül. Végül sikerült egy olyan példányra szert tennem, amelyiknek két ága közül az egyiken még bimbók sorakoztak. Íme Ő, ahogy én nevezem: Miltonia hercegnő - szerintem illik rá a megszólítás. 

Miltonia a vásárlást követően: sikerült olyat választanom, aminek az egyik
ága még bimbós volt. (2018. január 19.)
A Miltonia különlegessége, hogy illatos a virága, méghozzá nagyon finom illata van: leginkább a rózsáéhoz tudnám hasonlítani, amit megbolondított a természet egy kis citrussal. Nagyon kellemes. A Miltonia család kinézetre is eltér a "klasszikus" orchideától: a levele sás szerű, amelyek gumókból - bulbákból - nőnek ki. Egy bulba csak egyszer hoz virágot, aztán új gumót nevel a növény, ez fog majd virágszárat hajtani. Szóval különleges.

A Miltonia szemet gyönyörködtető - és illatos! - virágai (2018. január)
A Miltonia virága nem olyan tartós, mint a Lepkeorchideáé, de így is egy-másfél hónapig pompázik és illatozik a szobában, ha jól viselik gondját. Nos, úgy néz ki, hogy az enyém elégedett volt az új gazdájával, mert kihasználta a maximális virágzási időt. 


A Miltonia teljes pompájában (2018. február)
Úgy néz ki, hogy a növénykém még most is elégedett a gondoskodásommal, mert március közepén azt vettem észre, hogy új bulbát kezdett növeszteni, ami egyelőre még nagyon picike, de annál jobban örültem a látványának, amikor felfedeztem. Ott, a bal oldalon, megbújva a nagy bulba levelének oltalmában... Remélem, hogy nagyra nő majd és virágszárat is nevel.



És mint említettem, az eredeti cél mellé becsúszott egy ráadás is. A bordó Lepkeorchideával sajnos kártevőt is sikerült hazahoznom, de időben elkaptam a dögök grabancát - bár a virágai így is megsínylették, de legalább a többi növényt nem fertőzte el. A kártevőírtásért cserébe igyekszik a növény a kedvemben járni, mert most másodvirágzásra készül. Ha így halad tovább, akkor a későbbiekben biztosan lesz majd mit mutogatnom. Így is szépek ezek a növények, de az igazi büszkeség és maradandó élmény az, amikor már a gondos gazdájánál bont virágot.

Bordó színű Phalaenopsis (2018. január 19.)
Itt inkább lilának tűnik, de az életben sokkal
bordósabb a szirmok színe.
Ők voltak tehát a bordó árnyalatúak, de van még ezeken kívül is számos szépség, ami mutogatásra érdemes. A következő poszt(ok)ban majd megmutatom a mindenféle napokra - karácsonyra, névnapra, Valentin napra, nőnapra, stb. - kapott orchideákat. Az azt követőben pedig remélem, hogy már tudok képeket mutatni a most rügyező, bimbózó és másodvirágzásra készülő növényeimről. És ezeken kívül is vannak még különlegességeim, egyedi növényeim. Az orchideák mellett pedig a fokföldi ibolyák bolondja is vagyok, azokból is akad jó néhány cseréppel az irodámban. Szóval, lesz még virágos poszt, csak bírjátok idegekkel. :)

2018. április 9., hétfő

Réti László: Panda (Kaméleon 3.)

"Soha ne hagyj unatkozni egy zsarut!" - olvasható a legújabb Réti László regény borítóján, amely a beharangozott Panda-szindóma cím helyett végül csak egyszerűen Panda névre hallgatva jelent meg. A kijelentéssel részben egyetértek, részben pedig nem - erről majd később még szólnék. A cím megváltoztatására nem találtam indokot, mert a történethez lényegesen jobban passzol az eredeti elképzelés - valószínűnek tartom, hogy nem a szerző javasolta a módosítást.

És akkor kanyarodjunk is vissza az idő semmit tevéssel való eltöltéséhez vagyis az unatkozáshoz. Cameron Larkin korábban is bebizonyította már, hogy nem vezet semmi jóra az, ha tétlenkedni hagyják - igaz, azt is megmutatta, hogy az sem teremt kisebb káoszt, ha van mivel foglalatoskodnia. Viszont örülök annak, hogy egy kicsit hagyták "unatkozni" a szerzőt, a volt zsarut és ráérő idejében megírhatta a látszólagos tétlenségre kötelezett Larkin őrmester következő kalandját. Ennyi őrültség csak egy nagyon fáradt és kimerült vagy éppen egy "pihent" elméjű ember fejéből pattanhat ki - minden csak nézőpont és értelmezés kérdése. Hogy Réti László ezek közül melyik lehet? Larkin humora annyira természetesen és gördülékenyen tör elő a szövegből - a helyenkénti morbiditása ellenére is -, hogy feltételezésem szerint ez konkrétan a szerző sajátja, ez ő maga. Bár ez csak feltételezés és megérzés, tekintve hogy Larkin kalandjain kívül más művet még nem sikerült abszolválnom Réti Lászlótól. Talán már épp itt lenne az ideje.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
(mert helyenként lefárasztott)
Kiadó: Művelt Nép
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 478 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
2.) A hasonmás
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)
Larkin őrmester körül viharfelhők gyülekeznek: a belső ellenőrzés vizsgálódik egy kigyulladt autóban életét vesztett kínai ügyében, akinek halálához a rendőrnek köze lehet - ugye mindenki emlékszik erre a jelenetre? -, az őrmestert felfüggesztik, pszichológushoz kell járnia, aki majd megállapítja, hogy alkalmas-e munkavégzésre. Egy jó gyilkossági zsarura azonban mindig szükség van, főként ha beesik egy kényes ügy. Márpedig az elég kényesnek tűnik, ha eltűnik a bankigazgató felesége, ráadásul az igazgató a rendőrfőnök barátja. Larkint megfigyelésre küldik, a szemközti épületből, egy házassági tanácsadó idoda egyik helyiségéből  kell szemmel tartania Shane Connor lakását - ő kapja az éjszakai műszakot. Unalmas meló, nagyon unalmas Amikor magánéleti problémával küszködő házaspárok kopogtatnak az ajtón, az önjelölt doktor örömmel ad nekik tanácsokat. Hogy közben mi a helyzet a megfigyeléssel? Ja igen, az is halad - úgy is mindent vesz a kamera.

Tipikus Larkin sztori: szórakoztató, az előtérbe tolakodó humor hátterében megbújik a nyomozói munka minden szükséges eleme, emiatt egyszerre élvezetes és hiteles a történet. Már amennyire egy kitalált sztori hiteles lehet... De azt szerintem csak a szerző tudja, hogy az általa írt sztoriban mennyi a valóság és mennyi a kitaláció. Remélem, hogy egyszer majd megosztja ezt az infót az olvasóival, mert nagyon érdekelne.

Szóval Larkin unatkozik és elfoglalja magát azzal, ami éppen akad és amely tevékenység az alábbi reakciókat váltotta ki belőlem: dőltem a röhögéstől és kb. harminc oldalanként félretettem a regényt, mert meg kellett pihennem - fizikailag is, meg mentálisan is. Ennyi ökörséget ugyanis nem lehet huzamosabb ideig elviselni, meg is kell azt közben emészteni, különben nem fejti ki rendesen a hatását.

Szívesen sorolnám a kedvenc jeleneteimet, de akkor be kellene másolnom ide a regény jelentős részét, azt pedig ugyebár nem engedik a szerzői jogok, ezért csak néhányat emelnék ki. Szóval akkor, dióhéjban:
  • A pszichológusnál tett látogatás(ok), valamint az itt hallottak átültetése a tanácsadói beszélgetésekbe. Konklúzió: az ember szexuális élete bonyolultnak tűnik, de egyáltalán nem az, mert minden ok és tünet ugyanoda vezethető vissza: a Panda-szindrómára.
  • A belső elhárítás - alias K ügynök és J ügynök -, valamint Larkin eszmecseréi. Egyszerűen fergetegesek.
  • A nyakkendők és a hozzájuk tartozó történetek. Még mindig.
  • A filmes utalások. Megjegyzem a szerző teljesen képben van a mai trendekkel.
  • Az autó, a menyét, a kábelek, Polip és a taxi - így egyben az egész és minden következmény.
  • A pincér. Csak így egyszerűen. Larkinnak bejött. Nekem is.
  • Meg a nyomozás, mert az is volt ám, csak időnként elvesztettem a fonalat, mert nem látam a röhögés közben potyogó könnyeimtől.
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék írhatnék még... Talán annyi is elég lesz, hogy köszönöm az élményt és várom a következő eszement és őrült kalandot. Mert abban biztos vagyok, hogy az lesz. És amíg annak megjelenésére várakozom, ígérem, hogy olvasok majd valami mást is a szerzőtől. Állítólag azoknak teljesen más a stílusa, a hangulata, de gondolom, hogy a kedvencem, a profi nyomozói munka abban is jelen lesz - bármi legyen is a téma.



2018. április 5., csütörtök

Katie McGarry: Breaking the Rules - Szabályszegők (Feszülő húr 1,5)

Bár leginkább a tinirománc kategóriába sorolhatók, mégis kedvelem Katie McGarry írásait, mert az ő hőseinek az életkorukhoz képest igencsak komoly problémái vannak. Az sem mellékes, hogy a stílusa, írásainak minősége és persze a történetszövése is kedvemre való. A Feszülő húr című regény rögtön a kedvencem lett, Echo és Noah párosa a mai napig előkelő helyet foglal el a szívemben  - valahogy az ő történetük érintett meg a legjobban. Nem csoda tehát, ha megörültem annak, hogy újra ők kerültek a középpontba és végre megismerhettem, hogy mi minden történt azon az autós országtúrán, amelyre a két fiatal az érettségit követő nyáron vállalkozott.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből
(mert nagyon sok volt a felesleges nyűglődés).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 479 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Breaking the Rules
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
1.) Pushing the Limits - Feszülő húr
     (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
Folytatások:
2.) Dare You To - Aki mer, az nyer
     (Beth és Ryan)
3.) Crash in to You - Szívkarambol
     (Rachel és Isaiah)
4.) Take Me On - Kísérj el!
     (Haley és West)
5.) Chasing Impossible
     (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok
Mind Echo, mind Noah múltja - és a jelene is - tele van kihívásokkal, leküzdeni való gátlásokkal, megoldandó kérdésekkel. Echo-t továbbra is zavarják a hegei, de már nem takargatja őket mindenáron, ugyanakkor igencsak megviseli az, amit az anyja tett vele. A történtek miatt továbbra is túlontúl félénk és visszafogott, bár ez nem akadályozza meg abban, hogy sorra látogatva a galériákat, eladásra kínálja a képeit. Noah végre biztonságban tudja az öccseit, ugyanakkor arról értesül, hogy mégis vannak még életben lévő rokonai, akikről az anyja soha nem ejtett egy szót sem és akik miatt akár a nevelőszülőket is elkerülhette volna. A rendszer hibája az egész vagy az anyja okkal titkolózott? Egy valami biztos csak: Echo is és Noah is változni akar, és mindent meg akarnak osztani egymással, amit csak lehetséges - főleg, ha a lány is végre úgy gondolja, hogy elérkezett az idő. 

Felemás érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban, mert bár a stílus vitathatatlanul Katie McGarry, de a sztorit nem egészen éreztem annak. Vagy legalábbis nem a páros korábbi történetéhez méltónak. 

Pedig a szereplőit ismerősként üdvözöltem és olvasás közben felevenedtek az előzmények, a két fiatal pedig még inkább élettel telt meg, ahogy haladtam előre a történetben. Úgy éreztem, hogy ők tényleg hús és vér emberek, fiatalok, akiknek fontos, hogy megszilárduljon a kapcsolatuk. Elkövetnek minden hibát, amit csak fiatalon és a jelen helyzetben, az ő múltjukkal el lehet. Az érzéseik, a gondolataik nagyon érthetőek és átélhetőek. És mégis... Mintha kicsit - vagy inkább nagyon - sok lett volna a felesleges drámázásból, a másik körül lábujjhegyen járkálásból, a halogatásból és a titkolózásból. Leginkább az utóbbiból.

Maga a könyvbeli történet mindössze egy hetet ölel fel és állítólag ezen a hét napon kívül a nyár többi része teljes összhangban, boldogságban és felfedezésekkel, élményekkel telítve telt el. Az a pici és elsőre jelentéktelen infó, miszerint a pár elindul hazafelé, felborítja mindkét főszereplő addigi lelki egyensúlyát. A kamaszok problémái mindig is felnagyítottak és persze hiába minden tanács, nincs az a felnőtt, aki meg tudná értetni velük a helyzetet, maguknak kell megtapasztalniuk, megérteniük és feldolgozniuk azt. 

Echo és Noah olyan mértékben sérült lelkileg, hogy számukra a fejlődésnek, a megvilágosodásnak, az elfogadásnak ez az útja még a szokásosnál is göröngyösebb és hosszabb. Talán pont ez a fő gondom a regénnyel: túlságosan is sokat rágódnak egyes problémákon, amelyeken nem kellene, ha partnerként, társként gondolnának a másikra és beszélgetnének - legalább néha - róla. És persze olyan problémákról, amelyeknek a lelkük mélyén már zudják a megoldását, de mégsem képesek meglépni azt. Idegesített az, ahogyan mind Echo, mind pedig Noah kezelte a fő problémákat: hallgatott róla és ezzel még több félreértést, bizalmatlanságot okozott. Az előzmény azért tetszett jobban, mert ott és akkor volt egy komoly hátterű cselekmény, amely lekötött, most azért elég sok volt a - szerintem felesleges - lelkizésből, illetve  a szokásos kamasz gondokból és hozzáállásból. Mindent bepótolt a szerző, amit akkor és ott - legnagyobb örömömre - kihagyott a történetből.

Tetszett viszont, ahogy Noah múltja is kikerekedik, az eddigi hézagok információval telnek meg és persze elragadó ötlet volt, hogy - Echoé után - megismerjük Noah névadásának történetét is. Bár hogy miért tartott mindent ennyire magában és miért nem beszélt róla Echoval, azt nem tudom sem megérteni, sem felfogni.

No és Echo... Ha ő is beszélne az érzéseiről és a terveiről, akkor Noah nem értené félre minden tettét., akkor nem érezné úgy magát alacsonyabb rendűnek, helyenként feleslegesnek. Továbbra az is érthetetlen volt számomra, hogy miért nem tudott beszélni a testvére haláláról. No és persze Echo személyében kaptam egy szűz lányt, aki mindent produkált, amit csak a vonakodó szűz sztereotíája szerint csak lehetséges - a falat kapartam miatta. Egyébként pontosan ezek miatt nem olvasok mostanában young adult regényeket, mert bár a szüzeség elvesztését, az első együttlétet komoly dolognak tartom, a felesleges nyavalygást és húzodózást már nem bírom elviselni - öreg vagyok én már ehhez.

Az alaphelyzet nagyon jó ötlet volt és a megoldás bemutatása folytatásért kiáltott, de ez most kicsit túl problémásra, nyavalygósra sikerült. Azt hittem, hogy az első rész eseményei ennél jóval közelebb sodorták már egymáshoz a szereplőket és sokkal jobban megbíznak egymásban, de olyan érzésem volt, hogy ez csak a látszat és a szerelmesek még teljesen idegenek a másik számára. Ahhoz képest viszont merész húzás együtt utazgatva tölteni az egész nyarat.
Amikor olvastam, akkor nagyon csúsztak az oldalak és haladt a történet, annak ellenére is beszippantott a mese, hogy néhány nagyon monológos oldalt és többször végigrágott problémát boncoló beszélgetést már csak továbblapoztam. Így utólag sokkal inkább látom a regény hiányosságait, időhúzásait, túlproblémázásait. Azért nekem még mindig Echo és Noah a kedvencem, de nem ebben a kötetben, hanem az első részben.


2018. április 1., vasárnap

Várólista - 2018. március

Lassan - bár igencsak lassan és időnként ismét hóval betakarózva - ébredezik a természet. Bár a téli szürkeség és a hosszan elnyúló hideg rányomja a bélyegét a könyvmolyra, az időjárás okozta mélabúra mi sem jobb megoldás, mint ha színes és szórakoztató könyvekkel veszi körül magát. Erre pedig minden lehetőség meg is van hiszen a kiadók is igyekeznek: jó néhány régóta várt megjelenéssel és meglepetéssel szolgáltak a hónapban. És persze már érkeznek is jövő hónapi bejelentések, amelyek között van néhány különösen ígéretes kiadvány, de ezekről majd a jövő hónapi posztban ejtek majd néhány szót. Először azonban nézzük az ehavi kínálatot, amelyek között krimi, romantika, paranormális kaland, némi boszorkányság, virtuális valóság és persze szuperhős kaland is szerepel.

A General Press Kiadó ütemezetten jelenteti meg - és ezért hatalmas köszönet illeti őket - Angela Marsons Kim Stone sorozatának regényeit. A felügyelőnő és csapatának negyedik ügyét bemutató történet a Halálos játék címmel jelent meg a hónap közepén. Mivel magam is nagyon kedvelem az igencsak különleges természetű nyomozó stílusát, ezért nem volt kérdéses az előrendelés - a könyv pedig már a polcomon várja a sorát. 
Legalább ennyire érdekel Brian Garfield Bosszúvágy című regénye, amely a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg. Ami egyelőre visszatart a beszerzésétől az nem más, minthogy ez a kötet a Paul Benjamin-sorozat első része és bár bízom benne, hogy a mozikba került azonos című film miatt sikeres lesz a kiadvány, de sosem lehet tudni. Tény, hogy a kiadónak nem igazán ez a profilja és nincs kedvem egy újabb félbehagyott sorozatot bámulni a polcomon. 
Úgy néz ki, hogy a Libri Kiadó által megjelentetett Starcrossed sorozattal nem lesz ilyen probléma, mert Leisa Rayven Megtört Júlia című regénye, amely a Hivány Rómeó közvetlen folytatása alig egy hónappal az első rész után került a boltokba és áprilisra ígérik a harmadik kötetet is. Ethan és Cassie története - kicsit eltúlzott nyűglődésük ellenére is - hamar a szívembe lopta magát és a folytatás is a kezemben van már.
Ha van valami, aminek mindennél jobban örülök, az nem más mint hogy az Athenaeum Kiadó átvette Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozatának megjelentetését. Valamint az, hogy egész ütemesen érkeznek az új részek, tehát az olvasók is letették voksukat az újabb paranormális kalandok mellett. Az Elfojtott üvöltés a sorozat tizennegyedik része és a MacRieve klán sötét titkaiba vezeti be az olvasót. Már alig várom, hogy sorra kerüljön az olvasásban.

A Delta Vision Kiadó kiadványai között sok kedvencem van, de az is tény, hogy mostanában nem szolgáltak sok újdonsággal - talán majd év közben megváltozik a helyzet. Pár évvel ezelőtt a kiadó az olvasóitól kért ajánlást, hogy milyen írókat/sorozatokat/köteteket jelentessenek meg. A felmérés egyik nyertese lett Jim Butcher. A szerző Dresden-akták sorozatának első kötete egy másik kiadó gondozásában már megjelent magyar nyelven és filmsorozat is készült belőle, mégsem érkezett meg a várva várt folytatás. A Delta Vision most újra kiadta az első kötetet, azúttal Átokvihar címmel, amelyet rögtön követett a második rész, a Teliholdkór is. 
Az Agave Könyvek több trilógiát is befejez az idén, ezek közül az egyik Robert Jackson Bennett Isteni városok című sorozata, amelynek harmadik, befejező része a Csodák városa címmel jelent meg. Ez is egy olyan sorozat, amelynek minden része a polcomon sorakozik és most már akár olvashatnám is. 
A kiadó az új megjelenések mellett több kötetből készített utánnyomást, vagy éppen filmbemutatókhoz kapcsolódva új kiadásokat. Ezek közül egyik sem hozott igazán lázba, mert az első kiadások a polcomon sorakoznak, annyi helyem pedig nincs, hogy egy tetszetősebb borító miatt újra megvegyem ugyanazt. De... Mert kivétel mindig van. Ernest Cline Ready Player One című regényét nagyon kedveltem, elbűvölve olvastam és persze a mozifilm is nagyon érdekel, ezért úgy gondoltam, hogy ennek a kötetnek itt mindenképpen szerepelnie kell.

Ebben a hónapban is folytatódott a Nagy Marvel-képregénygyűjtemény köteteinek megjelenése. A sors úgy hozta, hogy a kétheti megjelenésekből három is erre a hónapra esett, azaz szinte dúskálunk a szuperhősös kalandokban. Márciusban A hihetetlen pókember: Venom születése, a Thor:Újjászületés és az Amerika Kapitány: A tél katonája című kötetek jelentek meg. Bőven lesz mit olvasnom. Bár eddig sem amiatt panaszkodtam, hogy nincs mit.

Erre a hónapra ennyi lenne, de áprilisban érkezem majd a könyvfesztiválra megjelent újdonságokkal.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons