Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. július 30., szerda

Várólista - 2014. július


Július. Könyvhét után, őszi megjelenések előtt, a nyári szabadságolások időszaka, vagyis egy szóval összefoglalva: uborkaszezon.

Őszintén bevallom, hogy sokáig úgy nézett ki, hogy kongani fog az ürességtől ez a rovat, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem fogok az érdeklődési körömnek megfelelő megjelenést találni és így nem lesz mit szerepeltetnem benne. A hónap végére azonban csak összegyűlt pár kötet, amivel meg tudom tölteni a posztot és ennek - bevallom - én magam örülök a legjobban.


A Fumax Kiadó már jó előre beharangozta a megjelenéseit és tartotta is magát a közleményeiben nyilvánosságra hozott időpontokhoz. Dan Wells egyik trilógiája után, most a másik is befejezésre került a Ruins - Romok című könyv megjelenésével teljessé vált a Részlegesek sorozat. Bevallom, hogy nekem nem nagyon jön be az író stílusa és egyáltalán nem varázsoltak el az írásai, de attól még lehet, hogy ha egyszer a kezem ügyébe akad, akkor rászánom magam az olvasásra. A Michael J. Sullivan által írt Riyria-krónikáknak immár a negyedik része, A Smaragdvihar jelent meg ebben a hónapban, de erős elmaradásban vagyok, ami a sorozatot illeti, ugyanis még az első résszel sem kerültem közelebbi ismeretségbe. De ami késik...

Az Ulpius-ház Könyvkiadó koncepciót váltott: míg korábban csak ígért, de mindig csak halogatta és nem jelentette meg a köteteket, most nem ígér, hanem egyszer csak kaphatóak a kiadványaik. Bevallom, hogy nekem ez utóbbi jobban tetszik, így határozottan több benne a meglepetés. Melyek is voltak ezek? Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozatának immár kilencedik (ha a közös Cole-Showalter kötete is beleszámítjuk, akkor a tizedik) része jelent meg, amelynek címe Az álmok sötét harcosa. Mivel a sorozat többi része is a polcomon sorakozik, ezért ez a kötet biztosan beszerzésre kerül.
Nyrae Dawn A játszma című regénye a new adult kategóriába sorolható be, illetve megbízható forrásból informálódtam a regényről és határozottan jókat olvastam róla, ezért szerintem meg fogok próbálkozni vele. Georgia Cates A fájdalom szépsége című, sorozatnyitó kötete felé egyelőre csak kacsingatok, de sose lehet tudni, hogy mi lesz a kíváncsiskodás eredménye.

Van két szerző, akiknek a műveivel kapcsolatban hatalmas elmaradásban vagyok, de folyamatosan ott lebegnek a látóterem és érdeklődési köröm szélén. Azt ugyan nem tudom, hogy mikor fogok odáig eljutni, hogy ezt a két kötetet a kezembe vegyem és elolvassam, de attól még erős kényszert érzek arra, hogy ebben a posztban megemlítsem őket. Sosem lehet tudni, hogy kinek segítek ezzel az információval. :)
Melyek is ezek a kötetek? David Gemmell A sötét herceg című regénye, amely a Makedón sorozat része, illetve Jack McDewitt Emlékmű a csillagokban című regénye, amely viszont egy sorozat nyitó kötete.

Vannak még kiadványok, amelyek ugyan csak ebben a hónapban kerültek a boltokba, de a kiadók webáruházaiban már korábban is elérhetőek voltak, éppen ez az, amiért nem ennek a hónapnak a megjelenéseiben szerepelnek, hanem akkor, amikor először a kezükbe vehették az olvasók.

2014. július 28., hétfő

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Maggie Stiefvater az a szerző, aki minden egyes alkalommal képes elvarázsolni a könyveivel, nincs olyan alkalom, hogy a szavai által keltett hangulat ne hatolna a lelkem legmélyéig. Az általa papírra vetett történet szólhat a hideg időjárás farkasokra gyakorolt hatásáról és az érzelmek erejéről (Mercy Falls farkasai trilógia), az emberek és a tündérek világa közötti elmosódó határokról és az ebből fakadó problémákról (Tündérdallam sorozat) vagy játszódhatnak az események egy ősi mágiával átitatott szigeten – teljességgel mindegy, mert a hatása ugyanaz.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 448 oldal
Fordította: Vallató Péter
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító)
A mű eredeti címe: The Scorpio Races
Műfaj: YA fantasy, misztikus
Thisby nem más, mint egy kopár sziget a tenger közepén, több órányi hajóútra a szárazföldtől, amelyet alig pár ezren laknak, de ez a talpalatnyi föld mégis minden évben különleges események színhelye. Október második felében capall uiscék (ejtsd: kapell iske), azaz vad tengeri lovak bukkannak fel a habokból és lépnek a szárazföldre – ez a jel, amelynek hatására megkezdődik a híres verseny, a Skorpió Vágta szervezése. Nem egyszerű erőpróba ez, hiszen ezek a lények csak részben hasonlítanak a békés hátasokra: a tenger szülöttei ők, hatalmas teremtmények, igazi ragadozók, legfőbb táplálékuk a hús és a vér, folyamatosan hallják a tenger hívását, zabolátlan természetük következményeként rengeteg lovas vére öntözte már a part menti homokot. De a sziget lakóit sem kell a kihívásoktól félteni, a hagyomány is kötelez, arról pedig nem is beszélve, hogy a fesztivál ideje alatti turistaforgalomból származó bevétel a sziget fő bevételi forrása – a verseny tehát minden évben megrendezésre kerül.
„A tengeri lovak éhesek és elvetemültek, gonoszak és gyönyörűek, gyűlölnek és imádnak minket.
Eljött a Skorpió Vágta ideje.”
Sean Kendrick gyerekkorában végignézte, ahogy az apja halálát leli az egyik versenyen, de ez nem riasztja el attól, hogy maga is tengeri lovakkal foglalkozzon, illetve részt vegyen a veszélyes versenyeken – a fiú négyszeres győztes. Egyetlen vágya az a vörös színű capall uisce, amellyel minden évben indul a versenyen, és amellyel különleges kapcsolatot alakított ki, de amelytől a gazdája továbbra sem hajlandó megválni.
Kate Connolly – akit a legtöbben csak Puck néven ismernek a szigeten – szüleit is a lovak gyilkolták meg, amikor éppen hazafelé tartottak a szárazföldről, ezért a lány két fiútestvérével él, meglehetősen szerény körülmények között, és kénytelenek alkalmi munkából eltartani magukat. Amikor azonban az idősebb testvér bejelenti, hogy a szárazföldre költözik, a lánynak nem marad más választása, mint indulni a versenyen, és ha lehet, meg is nyerni azt, mert csak a győztesnek járó pénzjutalom lenne képes megmenteni őket rájuk váró sanyarú sorstól.
„A capall uiscék a homokra huppantak, marakodtak és ugrándoztak, kirázták a tenger habját a sörényükből, az Atlanti-óceánt a patájukból. Visszakiáltottak a többieknek a vízbe, magas vinnyogásuktól felállt a szőr a karomon. Fürgék és halálosak, vadak és gyönyörűek voltak. Valóságos óriások, egyszerre az óceán és a sziget - akkor szerettem beléjük.”
A kép INNEN.
A legkülönlegesebb az volt számomra ebben a regényben, hogy bár maga a sziget, illetve a környező tenger az ősi mágia otthonául szolgál, de mégsem ez az erő áll az események középpontjában: ebben a történetben nincs hókuszpókusz, nincsenek bűbájok, nincs szemfényvesztés. És mégis… A regény minden oldala varázzsal telített, Maggie olyan hangulatot kelt a szavaival, csodaszép mondataival, a lélek legmélyéig hatoló leírásaival, amelyet nem lehet másnak nevezni csak bűbájnak, ősi varázsnak. Mesterien használta ki azt a képességét, amellyel lelki szemeim elé varázsolta a kietlen, lakóit éppen csak eltartani képes szigetet, néha furcsának tűnő érzéseiket, a tenger habjaiból kiemelkedő különleges lényeket, valamint az emberekkel való furcsa kapcsolatukat.

Teljesen a könyv hatása alá kerültem, napokig másról sem beszéltem, és aki csak a közelembe került, annak biztosan meg kellett hallgatnia néhány idézetet. Az elejétől a végéig hatalmas élvezetet jelentett a regény olvasása, a fantasztikus és egyedi hangulatért cserébe pedig még azt is elnéztem, hogy a történet csak néha pörgött fel és a cselekmény sem volt éppen a legfondorlatosabb – nem is illett volna más tempó ehhez a meséhez, ez a könyv így volt tökéletes a számomra.

Jó néhány elolvasott Stiefvater regénnyel a hátam mögött, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az elbeszélés más, mint a szerző által eddig papírra vetett többi írás: kevesebb mágia és több emberi tényező került a lapokra. Bár alapjaiban young adult történetről van szó, hiszen a főszereplők fiatalok, de olvasás közben én egy percig sem éreztem, hogy ez lapulna meg a háttérben – a sablonosságot, a kliséket pedig nyugodtan el is lehet felejteni.

A kép INNEN.
Sean és Puck olyannyira a saját, zárt világaikban élnek, hogy a két fiatal a sziget mérete, illetve korlátozott lélekszáma ellenére nem ismeri egymást, és csak a verseny miatt terelődik a másik felé a figyelmük. Megismerkedésük, első találkozásuk nem éppen problémamentes, az egyik az adott helyzetben sebezhető, a másik túlságosan is megközelíthetetlen és fél lábbal a tengerben áll, idő kell hozzá, hogy ne csak egy versenytársat lássák a másikban, az érzelmeik csak lassan tudatosulnak bennük, és soha nem tolakodnak az események előterébe. Mindkét főszereplőt megtépázta az élet vihara, a sziget sokkal többet vett el tőlük, mint amit adott nekik, de pont ezért céltudatosak, makacsak és erősek – ugyanakkor mégis sebezhetőek.
„– Mondd el nekem, milyen! A vágta.
Olyan, mint egy csata. Lovak, férfiak és vér káosza. A leggyorsabbak és legerősebbek vesznek részt rajta, akik megmaradtak a kéthetes felkészülés során a homokon. A hullámverés az ember arcában, a november halálos varázsa a bőrön, a Skorpió dobok lüktetése a szívek helyén. Szerencsés esetben a sebesség. Élet és halál, vagy éppen mindkettő: nincs semmi hozzá fogható.”
A kép INNEN.
A regény egy viszonylag rövid időszakot, mindössze egy hónapnyi időtartamot mutat be, a történet az első capall uiske megjelenésekor kezdődik és pár nappal a vágta befejezését követően ér véget. A vágta az, amely minden eseményt meghatároz: megismerhettem a tengeri lovak természetét, a felkészülés viszontagságait, olvashattam a lovasok jelentkezéséről, majd a fesztivál keretén belül megtartott felvonulásukról, az edzésekről, az ellenérzésekről, a szigeten mindent átható ló kultuszról, végül pedig magáról a versenyről. Minden megvan ebben a regényben, amely miatt azt mondom, hogy ez egy igazán élvezetes olvasmány: egyszerre szépséges, ijesztő és különleges, teljes mértékben képes volt kiszakítani a mindennapokból és az olvasás idejére elrepített egy másik világba – a történet vége pedig képes volt könnyeket fakasztani a szememből.

A lovak nagy imádójaként alig tudtam választani a rengeteg nekem kedves jelenet közül, a lassú történetvezetés elringatott, az időnként felbukkanó izgalmas részek pedig pont akkor ráztak fel, amikor szükségem volt rá, ráadásul még a romantikára vágyó részem is megkapta a maga jussát. A regény nagy előnye, hogy azok is bátran a kezükbe vehetik, akik nem ragaszkodnak a történetbeli rózsaszín érzelmekhez, éppen csak el akarnak mélyedni egy gyönyörűen megírt történetben. Még egy előnye van a kiadványnak: önálló történet, nem pedig egy végeláthatatlan sorozat egyik darabja – legalábbis eddig úgy néz ki. 

Ha már olvastál Maggie Stiefvater könyvet, akkor tudod, hogy miről beszélek, és nem kell sokáig győzködnöm arról, hogy ezt a regényt olvasnod kell – még akkor is, ha némileg más élményt ad, mint a többi írása. Ha még nem olvastál eddig az írónőtől semmit, akkor itt az ideje, hogy ez az elmaradás minél hamarabb pótlásra kerüljön. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Bármelyikkel.




Rajongó véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


2014. július 25., péntek

Szergej Lukjanyenko: Igék földje - A vas birodalma (Az Ég fürkészei 2.)

Szergej Lukjanyenko nem tartozik azon szerzők közé, akiknek a fejében felbukkanó ötletből csak egy könyv születik: nevéről első körben az Őrség sorozat jut az eszembe (amibe öt részt is írt), majd ez követik a duológiái (Ugrás könyvek, Világok őre). A tapasztalatom azonban azt mondatja velem, hogy az író játszik az olvasóival: két kötetesre írt történeteinek első és második része között erős stílusbeli, illetve mondanivalóbeli különbségek húzódnak meg, egészen picit áthelyezi a hangsúlyt, ezáltal eltérő tartalom kerül a regény középpontjába, és máris sikerült elérnie azt, hogy bár egymással összefüggő eseményeket vetett papírra, de mégis teljesen más érzetet kelt az adott mű két fele.

Értékelés: 8/10
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 336 oldal
Fordította: Weisz Gyöngyi
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Blizitszja utro
Sorozat: Az Ég fürkészei
Műfaj: alternatív történelem, fantasy
Alig tudtam szavakkal kifejezni azt az érzést, amelyet az előző kötet története ébresztett bennem, egyszerűen elvarázsolt a vas hiánya miatt teljesen más technikai szinten létező alternatív jelenkorban játszódó kalandos eseménysorozat, a kedvelhető szereplők, a humor és a mindennek hátterében álló vallási utalások, jelentéstartalmak. Mindezekkel összehasonlítva azonban a folytatás váratlan meglepetést okozott: teljesen más élményt nyújtott a számomra.

Röviddel az első kötet befejező eseményeit követően indul a történet cselekményszála, a narrátor szerepét továbbra is Ilmar, a tolvaj tölti be. A kis csapat tagjai elszakadnak egymástól, és amíg Ilmart az Urbisba hurcolják, majd kérdőre vonják, addig a társaság többi tagja továbbhalad az egyetlen lehetséges hely felé, ahol nyugalmat remélhetnek. Az utazás több országot, birodalmat érint és minden egyes állomáson újabb tagokkal bővül a Marcust támogatók köre. Az eléggé vegyes összetételű társulás létszáma végül tizenhárom főben maximalizálódik, amely az igét birtokló fiút és tizenkét követőjét jelenti – az ismerősnek tűnő párhuzam nem véletlen.

Érdekes volt olvasni, hogy amíg az előző részben főleg a társadalmi berendezkedést és a technikai fejlettséget mutatta be a szerző, a fő hangsúly pedig a kalandok során volt, addig ebben a kötetben a vallás került az előtérbe. Pontosan emiatt a cselekmény lényegesen lassabb, mint amire az előzmények ismeretében számítottam: sokkal kevesebb a kaland és lényegesen több a vallásfilozófiai fejtegetés, a különböző vallási irányzatok és elméletek összehasonlítása. Ettől függetlenül több olyan információ is elhangzik, amelynek hiánya az első kötetben annyira érezhető volt; kétségtelen, hogy ezekkel válik igazán értékelhetővé és érthetővé az előtörténet, illetve annak minden eseménye, minden részlete.

Ebben az alternatív történelemben más alapokra épült a vallás, amit a szerző kellőképpen ki is használ: végre kellő részletességgel kifejti a gondolatait, megismerteti a rendszer előnyeit, rávilágít a hibákra – éppen emiatt lett tartalmasabb, mondanivalóval telítettebb, ugyanakkor cselekményében visszafogottabb ez a kötet. Szereplőink azonban természetesen nemcsak elmélkednek, hanem cselekszenek is, pontosabban továbbra is menekülnek, hiszen Marcus olyan kincs – az eredendő Ige – birtokosa, amelyet minden létező hatalom meg akar szerezni, így ő és a társai leginkább csak magukra számíthatnak.

Rudas Gyógyfürdő (forrás)
Mindig megdobogtatja a szívem, ha egy regényben magyar vonatkozásokkal, hivatkozásokkal találkozom, ha pedig a történet egy része kis hazánk területén játszódik, akkor egyenesen repesek az örömtől. Jelen esetben minden adott volt ahhoz, hogy átjárjon a megelégedettség és a büszkeség érzése, hiszen az események egy része a könyvbéli birodalom határvidékén, Pannóniában játszódik, ezáltal részletesen bemutatásra kerül Aquincum városa, sőt még egy kiadós gyógyfürdőzésben is részünk lehet. Némi fricskát is kap az orra alá a magyar nép, hiszen nemcsak az ősi város szépségeiről és fürdőinek előnyeiről olvashatunk a regényben, hanem a magyar emberekre jellemző gyengeségek is feltűnnek – ezek az állítások ugyan humorosnak tűnnek, de azt is el kell ismerni, hogy az igazságtartalmuk is jelentős.

A vallásokat elemezgető részeken valamivel nehezebben evickélem túl, a – helyenként – hihetetlen kalandok leírásaival azonban jól haladtam, a régi szereplőket örömmel üdvözöltem, miközben az újakat könnyen megkedveltem, ráadásul kifejezetten tetszett, hogy mindenki kivette a részét az előrehaladásból, a cél elérését nehezítő körülmények leküzdéséből. Az oldalak egyre csak fogytak, és igazán akkor estem kétségbe, amikor már csak húszoldalnyi szöveg volt hátra a regényből, de a kis csapat még mindig az üldözők elől menekült, és nem igazán láttam a történet végkimenetelének lehetőségét. Befejezés végül lett... csak számomra némiképp érthetetlenre sikerült: nem igazán bírtam az előzményekhez kapcsolni, és hiába olvastam el többször is az epilógust, az okok és az okozatok mintha nem következtek volna egymásból.

Magyarország leghosszabb barlangrendszere
(forrás és további információ)
Úgy gondolom, hogy ha valaki pont a kalandok és a könnyedség miatt kedvelte az előző részt, akkor ez a kötet némiképp igénybe fogja venni a türelmét, de természetesen ez fordítva is igaz, hiszen ha valakinek az előzmények nem jöttek be maradéktalanul, akkor a folytatásban megtalál mindent, amit korábban hiányolt – ez a szép a szerző kétkötetes történeteiben. Bár összességében nem lett a kedvencem ez a duológia, de úgy érzem, hogy nagyon megérte elolvasni, mert tetszett az alapötlet, érdekesre sikerült a kivitelezés – az idézetgyűjteményem pedig legalább tucatnyi csodálatos és mély jelentéstartalmú idézettel lett gazdagabb. 

Véleményem szerint a kalandot és a fejtegetéseket kedvelő olvasók is megtalálják a történetben azt, ami szívüknek kedves.




A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


Ha már emlegettem az idézetgyűjteményem bővülését, akkor itt az egyik kedvencem a kötetből:
"Olyan az ember sorsa, akár egy faág. Egyenesen nőtt, amíg egy arra haladó kézzel le nem törte. Rendbe jött, de lecsapott egy vihar. Hajladozott a szélben, fölfelé nyúlt. Beleütközött egy másik ágba - és lefelé hajlott.
És mégis - az ág növekszik. És mégis - örül a tavasznak, és mégis - fagy perzseli, jégeső tépázza. Megtört, de eleven. És azt már senki nem tudhatja, hogy milyen lehetett volna."

2014. július 22., kedd

Christina Lauren: Gyönyörű rohadék (Gyönyörű rohadék 1.)

Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert valami másra vágytam - még a műfajon belül is -, mint amit az utóbbi időben olvastam: valamire, amiben hőseink nem csak nézegetik és kerülgetik egymást, elvárás volt, hogy legyen benne pezsgés, és az a plusz, ami magával ragad. Tökéletesnek tűnt az időzítés az erotika világában tett újabb kirándulásra.
Sokan szerették ezt a regényt olyanok, akiknek adok a véleményére, az értékeléseik pontosan azt ígérték, amire éppen szükségem volt, ezért úgy gondoltam, hogy beleolvasok, aztán majd kiderül, hogy mennyire passzolunk össze. Nos, kijelenthetem, hogy az illeszkedés tökéletesre sikerült, mert teljesen belehabarodtam a regénybe, pont akkor találtunk egymásra, amikor arra szükségünk volt. Magam sem gondoltam volna, hogy így lesz, de nagyon örülök neki, hogy bekövetkezett.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Lilith Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 300 oldal
Fordította: Angster László
Borító ár: 3295,- Ft
A mű eredeti címe: Beautiful Bastard
Sorozat: Gyönyörű sorozat
Folytatás:
2. ) Gyönyörű idegen
3. ) Gyönyörű játékos
4.) Beautiful Secret
5.) Beautiful
Kiegészítő novellák:
1,5.) Beautiful Bitch,
2,5.) Beautiful Bombshell
3,5.) Beautiful Beginning
3,6.) Beautiful Beloved
4,5.) Beautiful Boss
Műfaj: erotikus
Chloe Mills esze borotvaéles, mindent belead a munkájába, és éppen most szerzi az MBA-diplomáját. Egyetlen problémája van csak: a főnöke, Bennett Ryan, aki szigorú, korlátolt, tapintatlan - és teljes mértékben ellenállhatatlan. A Gyönyörű Rohadék.
Bennett Franciaországból tért haza Chicagóba, hogy fontos szerepet vállaljon a családi médiavállalkozásban. Nem gondolta volna, hogy az az asszisztens, aki oly sokat segített neki innen, Chicagóból, míg ő külföldön volt, egy káprázatos, ártatlanul provokatív - és végtelenül dühítő - lény, akit mostantól mindennap látnia kell. A pletykák ellenére Bennett sohasem csípett fel nőket a munkahelyén. De Chloe annyira csábító, hogy már hajlandó érte kijátszani - vagy akár nyíltan felrúgni - a szabályokat, csak hogy megkaphassa őt. Az irodaépület bármely zugában.
Mikor az egymás iránti étvágyuk eléri a kritikus pontot, Bennettnek és Chloének dönteniük kell, milyen áldozatot hajlandók hozni, milyen nyereségért.

Az alapszituáció nem túl bonyolult és eléggé hétköznapi is: egy főnök és a gyakornoka szemet vet egymásra és a szenvedélyük erősebb, mint ami munkahely keretek között engedélyezett volna. Az érzelmek áttranszformálódása veszélyes, és ha a gyűlölet feneketlen mélységű, de a kémia működik, akkor bizony nagy a baj. No, és azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy megélhet bármennyi évet egy férfi, végezhetett bármilyen iskolát, a gyerekes beidegződések akkor is mindvégig megmaradnak: vagyis azt piszkálják és bántják, aki tetszik nekik. Ha így nézzük az alaphelyzetet, akkor minden együtt van ahhoz, hogy az egyszerűből érdekes, de mindenképpen élvezetes történet kerekedjen.

Szóval az úgy volt, hogy beleolvastam és egyszerűen végem volt. Képes lennék hosszan írni a regényről, amelynek története gyakorlatilag rém egyszerű, de erőt veszek magamon és inkább pontokba szedve adom át kusza gondolataimat.

Nekem tetszett ez a regény, mert...
  • Imádtam a pezsgését, a szereplők között tomboló feszültséget, a szenvedélyes megnyilvánulásokat, de legfőképpen a kölcsönös szívatásokat.
  • Élvezettel olvastam a pergő, határozottan életszagú - és végre valahára első, de még második olvasatra sem bugyutának tűnő - párbeszédeket, a félreértésre okot adó szituációkat, kommunikációs problémákat.
  • Szerettem a két fél nézőpontját bemutató váltott fejezeteket, amelyek tényleg az adott nemre jellemzőek. Pedig biztosan nem lehetett könnyű egy pasi, főleg Bennett Ryan fejével gondolkozni... :) Kifejezetten pozitívum, hogy Chloe mellett Bennett gondolatai is megjelennek, mert így sokkal inkább érthetőek a szereplők cselekedetei mögötti motivációk - és ez a technikai megoldás egyben be is tölti a két szereplő kommunikációjában terpeszkedő űrt.
  • A csúnya beszéd sokakat elriaszthat, de engem nem zavart, sőt... számomra illett is a szöveg stílusa az adott helyzethez és a tabudöngető feszültséghez.
  • Változatos helyszínek... no igen, senki sem mondhatja azt, hogy csak ágyban, párnák közt történnek az akciók, mert ugye felbukkan - többek között - tárgyalóterem, lépcsőház, kocsi hátsó ülés, női mosdó egy étteremben... és még hosszan sorolhatnám.  
  • Chloe Mills személyében végre egy olyan nő került a főszerepbe, aki tudja magáról, hogy értékes, nem hajlandó egy férfi kedvéért feláldozni azt, amiért annyit küzdött. Van büszkesége, megfelelő mennyiségű önbizalma és kitartása. Még akkor is, ha a vágyak néha (elég sokszor) felülkerekednek rajta. Részemről jár a piros pont. 
  • Mr. Bennett Ryan, egy őrülten szenvedélyes fehérneműszaggató, azaz a Gyönyörű rohadék... . No igen, Chloe szemszögéből tényleg annak tűnik, de amikor megismerhettem a gondolatait, akkor már sokkal árnyaltabb volt a róla kialakuló kép és bizony úgy van ahogy gondoltam: egy férfi érzései és tettei nem mindig vannak összhangban egymással. Ugyan ki lenne képes megérteni őket? 
  • A történet kifejezetten olvasmányos, már az első oldalak is megfogtak a stílusukkal, a többi pedig egyszerűen magával rántott, beszippantott. Az eleje nagyon vad, a vége már inkább rózsaszínbe hajló, de végül is ez várható volt. Engem a zabolátlan részek ragadtak inkább meg és hagytak bennem maradandó nyomot, a gyengéd romantikát inkább csak kötelező kelléknek éreztem, mint különlegességnek.
  • Határozottan tetszett, hogy bár a szöveg hemzseg az érzéki jelenetektől, egymást érik az "akciójelenetek", a borítón mégsem meztelen vagy éppen alig valamiben pompázó tökéletes testek tűnnek fel, hanem visszafogott, de mégis egyedi és stílusos köntöst kapott az egyébként buja és pajzán regény. Nem kell mindig, mindent és mindenáron az olvasó képébe nyomni.

Jó tanácsok az olvasáshoz:
  • Szigorúan négy fal között ajánlott a regény tanulmányozása, mert a párbeszédek nevetésre, a szenvedélyes akciójelenetek pedig pirulásra késztetnek. A közlekedési eszközökön tutira hanyagoljuk az olvasást, mert egyes kéretlen beleolvasók egészségére kifejezetten káros hatással lehet, ha nem a megfelelő helyen kukkantanak bele a szövegbe - és a regény szövegét tekintve erre elég nagy az esély. A szöveg vitathatatlanul 18+-os kategória, kizárólag felnőttek számára ajánlott a belső tartalom megismerése... és élvezete.
  • Ha nem szereted a csúnya beszédet, akkor ez nem a te könyved. Ugyanakkor ha képes vagy némi toleranciát mutatni ez irányban, akkor nyugodtan próbálkozz meg vele.
  • Rózsaszín érzelmekre és gyengéd simogatásokra vágysz? Erősen ingatom a fejem és határozottan tiltakozom, ez tutira nem a te könyved. Ellenben ha kedveled a szenvedélyes, fülledt és kifejezetten pajzán jeleneteket, akkor... :)
  • Ha az egy könyvben előforduló szexuális érintkezések mennyiségét tekintve rendelkezel egy limittel, és ez az érték elég alacsony, akkor ez nem a te könyved. Ellenben, ha nincsenek gátlásaid és korlátaid ezen a téren (sem), akkor... :)
Azt olvastam erről a regényről, hogy a szerzőpáros egy másik történet hatására írta meg, a blogon közzétett verzió sikeresnek bizonyult, majd amikor szóba került a kiadása, a két hölgy erősen átdolgozta a kezdeti próbálkozás szövegét. Nos, fanfic alapok ide vagy oda, nekem bizony fel nem tűnt, hogy ennek a történetnek bármi köze is lenne ahhoz a másikhoz, ami egyébként a Twilight.
Kellemes meglepetést jelentett a könyv, magam sem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog, de nekem nagyon bejött. Még be sem fejeztem ezt a kötetet, amikor már megrendeltem a folytatást. A pontozásom is inkább a tetszési indexet jelzi, mint a történet összetettségére vonatkozik. :) Már most biztos vagyok benne, hogy olyan kötettel gazdagodott a könyvespolcom, amelyet nem a legfelső és leghátsó sorban fogok elrejteni, mert tutira a kezembe fog még kerülni. Még az is lehet, hogy erre nem is kell olyan sokat várni. De addig is, amíg ez bekövetkezik, jöhet a folytatás!


2014. július 19., szombat

Thomas Chagnaud: Másvalaki

Régóta szemezgettem már ezzel a regénnyel, amely a nem túl pozitív értékelések ellenére is vonzott annyira, hogy amikor az egyik kedves barátnőm felajánlotta a rukkolás lehetőségét, akkor ne mondjak rá nemet - nem is tettem. A könyv megérkezett, majd polcra került, végül a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás kellett ahhoz, hogy rászánjam magam az olvasásra.

Értékelés: 4/10
Kiadó: Egmont
Kiadói sorozat: Egmont Myzt
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 200 oldal
Fordította: Molnár Zsófia
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: L'Autre
Műfaj: thriller
Cécile problémás gyerekkora a felnőtt életére is hatással van, nem találja a helyét a világban, nincs tartós kapcsolata, az igaz szerelem nem találta meg, pedig mindössze ez lenne a szíve vágya. Az internet világa előtte is megnyitja a lehetőségek sorát, amelyet ki is használ: társkereső oldalakat böngészget és randevúkra jár, de soha nem a személyisége, hanem a teste az, ami rabul ejti a férfiakat - persze csak korlátozott időtartamra. Cécile egyre mélyebbre süllyed ebben a világban: egyik szeretője a testi élvezetek új szintjére vezeti el a lányt, a fájdalom lesz a partnerük az ágyban, majd amikor a tiltakozás elmarad, a tempó még tovább fokozódik, és immár többen osztoznak a nem csak fekvésre alkalmas felületen, mint az úgy általában természetes. Az élvezetek hamar véget érnek, a magány pedig még fájóbb, mint eddig.

Cécile úgy próbálja túlélni a lelke fájdalmát, hogy elhatározza, innentől kezdve nem őt választják, hanem ő választ, alkalmi partnereire ismételten a társkereső oldalakon talál rá. A korábban megtapasztalt szenvedély azonban nyomott hagyott benne, amelynek következményeként egyre inkább olyan férfiakra esik a választása, akik a lepedőakrobatika durvább verzióját részesítik előnyben. Egy ideig nincs is ezzel semmi baj, de az egyik este azonban három férfi látogatja meg Cécile-t, majd a közös megegyezésen alapuló szexuális játék erőszakba csap át. A férfiak nem akarnak tanút hátrahagyni, ezért különös kegyetlenséggel oldják meg a problémát, egy üvegpohár cserepeivel a felismerhetetlenségig szétszaggatják a nő arcát, akinek élete éppen csak egy hajszálon függ, amikor végre rátalálnak.

A szerelem bilincse (A kép INNEN.)
Kissé furcsa, ugyanakkor bizonyos helyzetekben nagyon is életszagú ez a könyv: manapság már teljesen természetes, hogy egy nő egyedülálló, hogy léteznek társkereső oldalak és alkalmi szexpartnereket közvetítő oldalak - legyen szó bármilyen igényről, az interneten találunk rá megoldást és partnert. Úgy néz ki, hogy Cécile maga szégyenli ezt a helyzetet, hiszen a virágboltjában eltöltött nappalokat és a szenvedélyes éjszakákat olyan szinten különválasztja egymástól, mintha a két életének semmi köze nem lenne egymáshoz. 

A lány karaktere egyébként is ellentmondásos, olyan sótlan, mint valami vénlány, aki utál mindent és mindenkit: nincs egyetlen egy barátja sem és még a vásárcsarnokban a virágboltja mellett álló hentes feleségével sem áll szóba. Esténként viszont könnyedén kitárulkozik és megtesz mindent, amit a férfiak elvárnak tőle.

A sors furcsa fintora, hogy éppen a hentes felesége az, aki - miután a virágbolt napokig zárva marad - elmegy a lány lakására, és akinek köszönhetően felfedezik a vérbe fagyott és súlyos sebesüléseket szenvedett Cécile-t. A történet ezzel a jelenettel kezdődik, az előzőekben leírtakat pedig az életben maradt és kórházi lábadozását töltő virágárus lány gondolataiból ismerhetjük meg. Pont ez az, ami miatt a regény igencsak igénybe veszi az olvasót, mert Cécile depressziója, negatív gondolatai egy idő után már olyan nyomasztóan hatnak, hogy időnként bizony félre kell tenni a könyvet.

A kép INNEN.
Amikor már olyan mélyre süllyedtünk Cécile önsajnálatában és depressziójában, amilyet elképzelni sem lehet, akkor végre megcsillan a remény és a gyógyulás lehetősége: egy balesetben elhunyt nő egyik szervének átültetésével a lelkileg és testileg súlyosan sérült lány esélyt kap az újrakezdésre - arra, hogy másvalaki legyen, mint aki eddig volt, majd kicsivel később megcsillan annak az életnek a lehetősége, amelyre főhősük annyira vágyott... Boldogságára csak az vet árnyékot, hogy az ő életét veszélybe sodró elkövetők más nőket is megtámadtak és ezúttal nem hagyták életben az áldozataikat, a rendőrség pedig újra ki akarja hallgatni a lányt, ezzel a lépéssel azonban sikerül ismét feldúlniuk rendezettnek tűnő életét.

Több gyenge pontja is van ennek a történetnek, amely a végére már annyi sebből vérzik, mint a regény elején a főszereplő. Bár maga a sztori nagyon sok kegyetlenséget tartalmaz és ez sokaknak elveszi a kedvét az olvasástól, nekem mégsem ezzel volt a problémám, hanem sok minden mással.

  • Az alapszituáció: Cécile szépségének hiánya mindössze a túl vékony szájban jelentkezik és ugye ez elég ahhoz, hogy mindenki visszautasítsa őt - na persze. Ja, és a plasztikai sebészet, mint megoldási lehetőség fel sem merült a regényben. (Bár a minap tudtam meg egy reklámból, hogy az elvékonyodott haj is láthatatlanná tesz, szóval ki tudja, hogy mit eredményez a túl vékony száj...)
  • A gyerekkori trauma: Trauma? Tényleg akkora megrázkódtatás, hogy valaki házasságon kívül született gyerek és eltitkolták előle ezt a tényt?  Hogyan is dolgozza fel egy teljesen átlagos nő ezt a "sokkhatást"? Az alkalmi szexpartnert közvetítő weboldalak lelkes használatát és az extrém szexet pont erre való gyógyírként írja fel a pszichológus. No hiszen... Pfff.... teljesen hihető a szitu, nem?
  • A rendőrség hiszékenysége: Cécile azt állítja,  hogy az arcát a saját kutyája marcangolta szét, és persze ezt a kijelentését elfogadják, senkinek nem tűnik fel az üvegcseréppel való vagdosás és az állatharapás közti különbség, illetve ha mégis, akkor sem járnak utána a sejtésüknek. Vajon tényleg ennyire alkalmatlan a párizsi rendőrség vagy maga az író nézi ennyire balgának és félnótásnak az olvasóit? És most finoman és nőiesen fogalmaztam.
  • Cécile hiszékenysége: Amikor egy férfi nem úgy szeret, ahogy megismert, hanem folyamatosan változtatni kell magadon és alkalmazkodni az ő igényeihez, akkor az nem szerelem és ott valami nagyon nagy baj van a háttérben. Nekem ez feltűnt, a főszereplőnknek nem.
  • Kiszámítható cselekmény: A rengeteg utalástól, az állandó ismételgetéstől a nagyon rejtélyes cselekmény egy idő után borzasztóan kiszámíthatóvá válik.
  • A regény szerkezete: A hosszú oldalakon keresztül sorakozó belső monológok, a legnagyobb részben depressziós gondolatok, az érzelmek átélésére adódó elenyésző mértékű lehetőség, a mondatok és az általuk közvetített üzenet egyszerűen képtelen volt magával ragadni. Az egész kötetben jó becsléssel, ha összesen három oldalt kitevő párbeszéd van, a többi csak leírás, és leírás, és még további leírások hosszú sora - egyszerűen nincs benne változatosság, a monoton szöveg dühítő, és egy idő után kétségbeejtő.
Gyorsan elolvastam, mert hamar a végére akartam érni, és csak a tisztesség kedvéért küzdöttem végig. Nem zavart, hogy a szöveg durva jeleneteket tartalmaz - talán az volt benne az egyetlen értékelhető dolog -, de nagyon idegesített Cécile karaktere, illetve a teljes történet mögött meghúzódó indok(ok). A vége legalább olyanra sikerült, amely megoldást jelent minden problémára, amely ugyanakkor egyszerre érthetetlen és érthető, dühítő és elkeserítő.

Thrillernek ugyan thriller, de sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy élvezzem is, amit olvastam. Annyi más jó thriller van a boltok polcain, ha tehetitek, akkor inkább azokat vegyétek kézbe, mert ez, - sajnos - nem az a történet, amely erre érdemes. Részemről az íróval is végeztem örökre, lehetnek akár egy egész könyvtárakat megtöltő írásai, a jelenleginél akár ezerszer élvezetesebb írásai, akkor sem érdekel, hogy milyen gondolatait, ötleteit ültette át nyomtatott formába.


2014. július 16., szerda

Cora Carmack: Szakítópróba (Szakítópróba 1.)

Több műfajban olvasok könyveket és érzésem szerint eléggé változatosan is teszem mindezt, nekem egyszerűen szükségem van arra, hogy váltogassam a stílust mielőtt az egyikre vagy a másikra túlságosan ráunnék. Az alkalmazott szisztéma eddig teljesen bevált az esetemben, de még így is vannak olyan időszakok, amikor csak és kizárólag szívszorító romantikára, egeket ostromló érzelmekre és izzó szenvedélyre van szükségem. Ez a könyv pont egy ilyen alkalommal került a kezembe.

Értékelés: 7/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 220 oldal
Fordította: Lukács Andrea
Borító ár: 2.990- Ft
A mű eredeti címe: Losing It
Sorozat: Szakítópróba
Műfaj: romantikus, new adult
A regény e-könyvként is megvásárolható.
Bliss Edwards utolsó évét kezdi a főiskolán, de az évfolyamtársaival ellentétben ő még mindig ártatlan, ez pedig felettébb bosszantja, ezért elhatározza, hogy a tette mezejére lép. Mivel barátja nincsen, ezért erre az egyetlen lehetőség, ha mindezt egy alkalmi kapcsolat, egy egyéjszakás kaland keretén belül teszi meg. Bliss a barátaival szórakozni indul és a klubban észrevesz egy férfit, aki a többiekkel ellentétben nem szórakozik, hanem egy Shakespeare kötetet olvas, a lány és az idegen szóba elegyednek, majd kisebb kalamajkát követően ágyba is kerülnek, de nem érnek el a terveik végére, mert Bliss visszavonulót fúj, magára hagyja az szívdöglesztő, meztelen férfit az ágyában és elmenekül a lakásból. Másnap reggel, az első óráján megdöbbenve veszi észre, hogy esti, eléggé kínosan végződött kalandjának résztvevője ott áll vele szemben, a katedrán.
"Bárki is mondta, hogy az egyéjszakás kalandok egyszerűek és nem járnak kötöttséggel, nyilvánvalóan nem találkozott még azzal a sorscsapással, aki én voltam."
Bevallom, hogy a szüzesség kérdésköre nem éppen a kedvencem, sőt... úgy is mondhatnám, hogy inkább felidegesít, ha erről kell olvasnom, mint érdeklődéssel tölt el. Ha pedig nem is tinikről, hanem a nagykorúságon túl lévő szereplőkről van szó, akkor a pumpa még hamarabb felkúszik addig a bizonyos kritikus szintig. Mindezek ellenére most mégis a kezembe vettem ezt a könyvet, bár is igaz, hogy először csak amolyan beleolvasásra, de aztán benne ragadtam a történetben és bizony nem bántam meg, hogy közelebbről is megismerkedtem a könyv belsejével.

Mi volt az, ami már az elején megragadta a figyelmem? Bliss és Garrick első találkozása, a klubban lezajlott párbeszédük, ötletes szóváltásuk volt az, ami arra késztetett, hogy folytassam a megkezdett olvasást. Igaz, hogy nem sokkal később, azt a bizonyos cserbenhagyást eredményező nevetséges indoktól a fejem vertem a falba, de kitartottam a korábbi elhatározásom mellett, miszerint már végégkövetem a párocska útját a végkifejletig. Lojalitásomat siker koronázta, hiszen több olyan párbeszédben, vicces jelenetben lehetett részem, mint amivel az elején összeakadtam és azt vettem észre, hogy élvezem ahogy Bliss és Garrick kerülgeti egymást - még akkor is, ha nem minden lépésükkel és döntésükkel értettem egyet.
"A képességem, hogy tönkretegyem a jó dolgokat, nem ismert határokat."
Bliss karaktere a felvágott nyelve ellenére sem tudott magával ragadni, szerintem túlságosan is magával volt elfoglalva a leányzó, nem sok mindent vett észre a körülötte zajló dolgokból. Ellenben Garrick olyanra sikerült, akiről szívesen olvastam, még annak ellenére is, hogy nem igazán tudom milyen lehet a mindenkit elbűvölő angol akcentus, ezért próbáltam a többi tulajdonságára összpontosítani a figyelmem - az összhatás pedig eléggé meggyőzőre sikerült... talán túl tökéletesre is.

Sajnáltam viszont, hogy a történet egyedüli narrátora Bliss, és nem váltott szemszögű a regényszerkezet. Szívesen olvastam volna fejezeteket, egyes jeleneteket és érdekes szituációkat, valamint az érzelmek kialakulását Garrick szemszögéből.
"Az életben is – ahogy a színházban – néha vannak tökéletes pillanatok, amikor a csillagok szerencsésen együtt állnak, és az ember pontosan ott van, ahol lenni szeretne, nagyszerű emberekkel körülvéve, és azt csinálja, amit akar…"
A történet nagy vesztese Cade, aki szerintem a regény egyik legjobb karaktere Garrick után, Bliss iráni érzései pedig annyira nyilvánvalóak, hogy nem is értem a lány miért nem veszi észre. Teljességgel megértettem a reakcióját, amelyet akkor produkált, amikor ráébredt, hogy végleg kispadra került és soha többé nem rúghat labdába azon a meccsen, ahol Bliss szerelme a tét.

A történet nem túl bonyolult, kapcsolatot akadályozó indok eléggé erőltetettnek tűnt, egyes helyzetek azonban mosolygásra késztettek és ezt pozitívumként értékeltem. Eléggé kitűnik az írásból, hogy ez a szerző első regénye, és mivel első alkalommal magánkiadásban jelent meg, ezért elég sok olyan hibát, illetve baklövést tartalmaz, amelyet egy gondos szerkesztő biztosan kigyomlált volna a szövegből. A magyar fordítást nem érheti semmi kritika, hiszen egy nagyon színvonalas fordító - Lukács Andrea - végezte az eredeti szöveg magyar nyelvre való átültetését.

Bármennyire is kifogásoltam egyes megmozdulásokat és jeleneteket, de azért azt is el kell ismernem, hogy tanultam is történettől - nem is keveset. A színház és a színjátszás egy olyan terület, amelyről nagyon kevés ismerettel rendelkezem, ezért minden, amit ezzel kapcsolatban olvastam, teljességgel újdonság volt a számomra. A másik dolog, hogy soha nem hallottam még a mononukleózis nevezetű betegségről, de most már erről, illetve a betegség lefolyásáról is rendelkezem némi elméleti tudással - persze utánanéztem az információs világsztrádán, hogy a regénybeli leírás megfelel-e a tényeknek és hitelesnek találtam az olvasottakat.

A regény nem hibátlan, de könnyed olvasmánynak, valamint kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas, a nyilvánvaló hibák felett könnyű szemet hunyni, mert a történet egyébként olvasmányos. Amíg olvastam, addig nagyon jól éreztem magam, bele tudtam magam élni a szereplők érzéseibe és még utána is kellemes gondolatokat dédelgettem a történettel kapcsolatban. Mindettől függetlenül nem kell semmi nagy durranásra számítani, csak egyszerűen élvezni a párbeszédeket és a vicces helyzeteket.

Ha tetszett a regény, akkor ajánlom figyelmedbe a kiegészítő, extra fejezeteket, amelyek Garrick szemszögéből mutatnak be egyes jeleneteket. Érdemes elolvasni, igazi csemege. :)



2014. július 13., vasárnap

Jeff vanderMeer: Kontroll (Déli Végek-trilógia 2.)

Először volt az Expedíció, ahol egy csapat - immár sokadikként az expedíciók történetében - behatol az X Térség területére, útravalóul a lehető legkevesebb információt, illetve elavult, a modern technikát nélkülöző eszközöket kapnak. Az elvárás? A lehetőségekhez mérten a lehető legtöbb információ feltérképezése, rögzítése, és persze a visszatérés. A biológus mesél, mi pedig vele együtt éljük át a hihetetlen élményeket, idegőrlő helyzeteket, és vele együtt tekintünk értetlenül az bekövetkezett eseményekre, vonjuk le a magunk következtetéseit.
Értékelés: 8/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 321 oldal
Fordította: Falvay Dóra
Borító ár: 3.180,- Ft
A mű eredeti címe: Authority
Sorozat: Déli Végek-trilógia
Előzmény: Expedíció
Folytatás: Fantomfény
Műfaj: sci-fi, thriller
Most pedig itt a Kontroll: új helyszín, új szereplők, csak az X Térség és a folyamatos titkolózás az, ami összekapcsolja a két történetet. Adva van egy ember, aki problémákat old meg és azért helyezik a megüresedett igazgatói pozícióba, hogy ennek a rejtélynek, a Déli Végek titkainak is a végére járjon vagy legalább összecsipegessen valamennyi információt. Nem meglepően ugyanúgy alig látják el a küldetéssel kapcsolatos értesülésekkel, mint ahogy a korábbi expedíciók tagjai sem kaptak semmilyen használható tájékoztatást.

Arra számítottam, hogy talán sikerül jobban megértenem az eseményeket, az összefüggéseket? Igen. Arra számítottam, hogy többet megtudok az X Térségről? Igen. Kibabrált velem a szerző? De nem is akárhogyan.

Nem a hagyományos értelemben vett regény és nem a hagyományos értelemben vett trilógia, mert ritka az, amikor az olvasó két kötetnyi könyvbújás és szövegértelmezés után is majdnem ugyanolyan értetlenül néz a történetet illetően, mint amikor belekezdett az olvasásba. Pont ezért nagyon nehéz bármit is mondani és megállapítani, mert ugyan némiképp értelmet nyertek az előző kötet eseményei és talán látszik a haladási irány, de... Ugyan ki mer mindezek után bármit is mondani és kijelenteni? Hiszen ebben a sorozatban az aktuális főszereplőt ugyanúgy sötétben tartják és ugyanúgy csak magára számíthat, mint maga az olvasó, miközben próbálja felfogni mindazt, amit olvas.

Ahogyan azt sem igazán lehet eldönteni, hogy maga a történet jó-e vagy sem, a szerző csak vaktában ír és maga sem tudja, hogy mit akar, vagy egyszerűen ez a zsenialitás csúcsa, és csak én nem érem fel ésszel az egészet? Az elején az egyik állítás felé hajlottam, a vége felé már a másikat éreztem igaznak. Kívánom, hogy igazam legyen. De az biztos, hogy VanderMeer nem játszik tisztességesen: sem a szereplőivel, sem pedig az olvasóival. Hogy lehet azokból a semmi információkból, azokból az éppen csak a felszínt kapargató értesülésekből, azokból a hagymázas képzelgésekből, a saját józan eszünket kétségbe vonó és az őrület felé taszító történésekből bármit is kihámozni?

Hol a fenébe kívántam a könyvet, hol pedig elkerekedő szemekkel olvastam az előttem sorakozó szöveget. Nem értettem, hogy bizonyos részek miért kellettek bele, mert még így utólag sem látom az értelmüket és úgy érzem, hogy nélkülük a cselekmény is sokkal feszítettebb lett volna. Ugyanakkor nem biztos, hogy sikerült volna ugyanazt a lélektani hatást elérnie, ugyanazokat a reakciókat kiváltania belőlem, mint amit így sikerült neki. Egyszerre sajnáltam a főszereplőt és tartottam egy marha nagy baleknak. *gúnyosan elneveti magát* Ahogyan magamat is.

Ha már ennyire rendhagyó a könyv, akkor legyen rendhagyó az értékelés is. Az én zavaros gondolataim után - amelyek egyébként általában összeszedettek és pont a regénynek köszönhetően hullottak szét, de még nem álltak teljesen vissza az alaphelyzetbe - következzen maga az író és mondja el a történet azt, hogy miként is éreztem vele kapcsolatban.

Figyelem! Idézetáradat következik:
"A Déli Végek az idők során elavult, jelentéktelen ügynökséggé vált, egy szunnyadó titkot őrizget, amellyel mintha már nemigen törődne a világ, hiszen fontosabbak és aktuálisabbak a terrorizmus kihívásai meg az ökológiai katasztrófák."
"Tény, hogy a Déli Végek olyan keveset tudott még most, három évtized múltán is, az X Térségről, hogy nem lehetett jogosulatlannak ítélni a legracionálisabb óvatosságot sem."
"Van, hogy muszáj elhallgatni az emberek elől a dolgokat, csak azért, nehogy azt tegyék, ami hirtelen az eszükbe jut."
"Az elménk szinte csak analógiák és kategorizálás segítségével képes feldolgozni az információt, ezért tehetetlenek vagyunk, ha olyasmivel szembesülünk, ami nem illik semmiféle kategóriába és elérhetetlen a hasonlatainkkal."
"Néha úgy érezte, hogy tűrhetetlen lassúsággal történnek a dolgok, s ő is tűrhetetlen lassan érti meg őket. Valahol pedig ketyeg az óra, de ő nem látja, nem képes igazán látni."
"Azért jött ide, hogy megoldjon egy rejtélyt, de mintha a rejtély kezdte volna feloldani őt."
"Történet a nem-megoldásról. Történet arról, hogy beküldik az embert valahová, csak azért, hogy kizárják."

Amióta befejeztem az olvasást és becsuktam a könyvet, folyamatosan változik és érik bennem a regény, minden egyes eltelt órával, nappal másképp érzek irányában: közvetlenül a befejezést követően nagyon utáltam, aztán ahogy az indulataim ülepedtek, egymás mellé tettem az apró információkat, már azt éreztem, hogy létezik koncepció, csak még nem látom át az összefüggéseket.
Pár napig jegeltem a bejegyzés elkészítését és most, hogy a végére értem rájöttem, ha bejön az, amit most gondolok, akkor az utolsó résszel kiegészülve tényleg egy korszakalkotó és zseniális történet kerekedhet ki a végére. Hogy mindezek után érdekel-e a folytatás? A világ minden kincséért sem hagynám ki.

Szerintem bele is pusztulnék, ha nem olvashatnám el a befejező kötetet. Addig is reménykedem, hogy nem fog ismét palira venni a szerző, megkönyörül kétségek közé taszított és folyamatos információhiánnyal küszködő szereplőin, valamint olvasóin. Nagyon ajánlom, hogy így legyen!  


A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!







2014. július 12., szombat

Frissült a Temperance Brennan sorozatról írt bejegyzés

A 2012-ben készített, a sorozat köteteit, magyar megjelenéseit bemutató bejegyzés mostanra némiképp aktualitását vesztette, ezért kapott némi vérfrissítést, új információkkal egészítettem ki, és ha már úgy is változás, akkor ennek következményeként a poszt átesett egy szépészeti beavatkozáson is.

A módosított bejegyzést ITT érhetitek el.

Remélem, hogy a gyarapodás és az átalakulás mindenki megelégedésére fog szolgálni.
Jó olvasást!


2014. július 10., csütörtök

Monica Murphy: Second Chance Boyfriend - Második esély pasi (Drew & Fable 2.)

Az állam a padlóra zuhant, a vérnyomásom pedig az egekbe szökött és bosszúsan ingattam a fejem, amikor az elvárásaimmal ellentétes befejezést kaptam, és jócskán hoppon maradtam az előző kötet végén. Értettem én, hogy kell a folytatáshoz valami alapot szolgáltatni, de amit kaptam, az nagyon a lelkembe vágott. Miután akkorát koppantam, amekkorát, gondoltam megpróbálkozom a folytatással, hátha az olvasás közben választ kapok a kérdéseimre és az okokra, amelyek az események, de főleg az érzelmek hátterében meghúzódtak.

Értékelés: 7/10
Kiadói sorozat: New adult
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 348 oldal + ajánlók
Fordította: Szabó Olimpia
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Second Chance Boyfriend
Sorozat: Drew & Fable
Előzmény: Heti csaj
Négy évvel később
Műfaj: romantikus, new adult
Hol is tartunk most? Drew megfutamodása, amelyet bármennyire is egyedi módon hajtott végre, mégiscsak gyáva menekülés - hónapokon át tartó hallgatása pedig egyenesen bosszantó, sőt mi több dühítő. Fable ugyan igyekszik elzárni az érzéseit, túltenni magát Drew iránt érzett szerelmén, de ez nem megy könnyen. Nem csak a szíve hever romokban, hanem a családi élete is: az anyja továbbra sem törődik velük, Owen felügyelete, illetve a lakbér, a rezsi és az egyéb kiadások anyagi fedezetének előteremtése még mindig Fable feladata. Amikor az ölébe hullik egy olyan állás, amely jobban fizet, akkor az ezzel járó minden bizonytalanság ellenére sem mond rá nemet. A beilleszkedés, az új szabályoknak való megfelelés ugyan nem zökkenőmentes, de az igazi problémák ott kezdődnek, amikor az egyik focista srác lefoglalja a különtermet a szülinapi bulijához, az egyik felszolgáló pedig a lány lesz.
"Ki az aki eltölt valakivel két hihetetlenül intenzív hetet, feltárja neki a legintimebb gondolatait, a legvadabb, legsötétebb titkait, szexel vele – de most leírhatatlan, falrengető szexre gondoljanak –, hagy egy üzenetet, hogy szeretlek, azután lelép? Mindjárt megmondom én, hogy ki az.
Drew majd jól tökön rúglak, amikor legközelebb találkozunk Callahan."
Drew elmenekült a világ elől, de az érzelmeit nem tudta hátrahagyni - a visszatérése pedig ugyanolyan feltűnést kelt, mint az elvonulása. Társasági élete gyakorlatilag a nullára csökkent, mégis meghívják egy zártkörű szülinapi buliba, azon pedig ő maga lepődik meg a legjobban, hogy el is fogadja az invitálást. Egyetlen dologgal nem számol csak: szemtől szembe kerül azzal a lánnyal, akit olyan csúnyán magára hagyott és akit hónapok óta kerül - el kell döntenie, hogy a tovább menekül saját maga elől vagy pedig végre felvállalja az érzéseit.
"Hülyeség olyan férfira vágyni, aki nem vágyik én rám."
A kép INNEN.
Szerettem, hogy továbbra is váltott fejezetekben tárulnak fel előttünk a szereplők gondolatai és érzései, kedvelem, ha ugyanaz a szituáció több nézőpontból is bemutatásra kerül és el kell ismerni, hogy az érzelmek is jobban áradnak az olvasó felé - ennek a műfajnak ez a tökéletes kifejező eszköze.

Piros pontot érdemel a szerző azért, hogy nem kínozza sokáig sem a szereplőket, sem pedig az olvasókat, hanem két főszereplőnk az aktuális lelkiállapotok és helyzetek bemutatását követően hamar egymásra talál és a kapcsolatuk is elég hihetően kerül felmelegítésre. Innentől kezdve már egyenes az út - gondolnánk - és már csak kisebb zökkenőkkel kell kedvenceinknek megbirkózniuk, esetleg az összecsiszolódás okozhat problémát, de azért az élet ennél bonyolultabb.
"Az ember nehezen hiszi el, hogy valaki önmagáért szereti, amikor ez a valaki látta az összes hibáját, és ismeri az összes titkát."
Az előző kötetben még elfogadtam és valamilyen szinten meg is értettem Drew problémáját, sok mindenen túl kellett tennie magát, de őszintén bevallom, hogy ebben a kötetben már nem tudtam mit kezdeni a "nehézségeivel". Főleg úgy nem, hogy hozzá képest Fable különösen nehéz helyzetben van, és lényegesen több a megoldani való problémája, mint az aranyifjúnak. Drew ugyan igyekszik a lábára állni, segíteni a lánynak, ahol és amiben csak lehet, de érzelmileg továbbra sem stabil, ez pedig a viselkedésén is meglátszik, bizonyos kérdésekben határozottan gyáva módon viselkedik, ezzel azonban pontosan annak szolgáltatja ki magát annak, akinek a legkevésbé szeretné. Valamiért úgy gondoltam, hogy az előző kötet eseményei után már képes szembe nézni az igazsággal, annak következményekkel, hogy már túltette magát a nehézségeken, és lelkileg megerősödve kezd bele ismét a kapcsolatba - azért legalább egy idő után összeszedi magát és végre úgy viselkedik, ahogy elvárható lenne.
"Az igazság ritkán tiszta, és sosem egyszerű."
A kép INNEN.
Fable helyzete sokkal kilátástalanabb, mint a srácé, a lány sokkal erősebb és tettre készebb, ugyanakkor Owen miatt lényegesen sérülékenyebb is. Jó néhányszor ökölbe szorult a kezem, amikor az ő fejezeteiben a családi életéről olvastam, és egyre inkább csak nőtt bennem a vele szemben érzett elismerés mértéke - ez a lány egy igazi küzdő szellem, egy igazi túlélő.
"Az ember azt hiszi, hogy fel van készülve egy bizonyos eseményre, az igazság pillanatára, de amikor eljön, mégiscsak váratlanul éri."
A mindennapi problémák megoldása, a komótosan, de eléggé kiszámíthatóan csordogáló események, valamint az azokat megszakító, érzelmes és szenvedélyes jelenetek következményeként gyorsan fogynak az oldalak - el kell ismerni, hogy az előzményéhez hasonlóan ez a kötet is olvasmányos. A történet vége felé azonban hirtelen egy meglepő és feszültséggel teli helyzetben találjuk magunkat, amelynek végül is olyan megoldása kerekedik, hogy az még engem is megdöbbentett - ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy a történetnek is jót tett... és végre valami végérvényesen lezárásra került.

Természetesen vannak még további folytatások, de mielőtt valaki rétestészta módra túlnyújtott további Fable és Drew középpontú történeteket várna - vagy éppen attól kezdene kétségbe esni -, elárulom, hogy a következő részben Fable barátnője, valamint annak főnöke, Colin fogják a főszerepet játszani. A negyedik rész történéseinek idejére pedig Fable kisöccse, Owen is idősödik valamennyit, ahhoz pont elég év telik el,  hogy immár ő is érzelmi kalandokba keveredjen. Ez azért így már lényegesen jobban hangzik. :)
A kép INNEN.
Angolul olvasók számára azonban létezik még egy novella, amely ismét Drew és Fable életébe enged  - ezúttal egy rövid - bepillantást.

Visszaérve ehhez a történethez: hmm... hmm... bajban vagyok a pontozással, mert bár bizonyos helyzetekben jobban teljesített a regény, mint az előzménye, de valahogy mégsem tudott annyira magával ragadni a sztori, mint a korábbi történet eseményei. Drew az önsajnálat olyan mélységeit járta meg, amely számomra teljességgel érthetetlen, illetve némiképp fölösleges túlzás is volt - ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy élvezetben az első kötet mögé szoruljon ez a rész. Mégis azt mondom, hogy a regény olvasmányos, kellemes kikapcsolódást nyújt, ha pont erre van szükséged, de ha a Heti csaj nem jött be, akkor ezt a könyvet is kerüld el. Ellenben ha az előzményben találtál olyat, amely a kedvedre való volt, akkor ideje a folytatással is megismerkedned.


Érzelmi viharok és viharos érzelmek, családi problémák, egy fiú, aki megpróbál hősként viselkedni és egy erős lány, akinek mégis szüksége van a megmentőre - hiszen kettesben minden könnyebb.  A regény könnyed kikapcsolódás, ha éppen olyan hangulatban vagy, hogy pont erre van szükséged.


2014. július 7., hétfő

Rachel Vincent: Shift - Változás (Vérmacskák 5.)

A blog rendszeres olvasói már meg sem lepődnek azon, hogy a megjelenést követően azonnal lecsaptam a Vérmacskák sorozat legújabb kötetére, és ahogy az lenni szokott, pár napon belül el is olvastam. Magam sem értem ezt a megszállottságot, mert nem általános, hogy ezt teszem egy sorozattal, de ebben az esetben egyszerűen nem bírok ellenállni a legújabb rész azonnali olvasásának. Aztán persze következik a hosszú várakozás a következő kötet megjelenéséig, majd újra kezdődik az őrület. Ez egyszerűen őrület. :)

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 416 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)
A mű eredeti címe: Shift
Sorozat: Vérmacskák (Shifters)
Előzmény: Stray - Kóborok, Rogue - Latrok,
Pride - Falka, Prey - Préda
Folytatás: Alpha
Műfaj: urban fantasy
A déli középső falka még a gyász időszakát éli, de tagjai nem adhatják át magukat maradéktalanul az érzésnek, hiszen egy részről a veszteség bosszúért kiállt, össze kell gyűjteni a lehetséges szövetségeseket, más részről azt sem felejthetik el, hogy veszélyben a falka alfájának tanácsban betöltött helye. Az ellentétes nézeteket valló vérmacska falka okozta fenyegetésre tehát felkészültek, de senki sem számított az égből érkező veszélyre, valamint azoknak a lényeknek a feltűnésére, amelyet a legtöbb alakváltó inkább mítosznak gondol, mint valóságosnak. A mennydörgőmadarak, azonban most nem csak megmutatják magukat, hanem komoly problémát is okoznak a falkának: meg akarják bosszulni az egyik ígéretes kakasuk, Finn megölését - ez alatt pedig a nőstények biztonságba helyezését és a kandúrok teljes kiirtását, azaz a falka megsemmisítését értik.
Faythe magánélete pedig... Inkább nem is mondok róla semmit. 

Számomra ez volt az a rész, amelynek az olvasása közben egy percig sem unatkoztam: az előző kötetekben elvarratlanul hagyott szálak, azok következményei, az egyébként megszokott torokhangú morgások, és a cicusok szokásos életvitele mellett most még egy külső tényező is bonyolultabbá teszi a cselekményt.
A helyzetet olvasva eszembe jutott a "szegény embert az ág is húzza" közmondás, vagyis lefordítva: pont elég problémával kellett eddig is megbirkóznia a falkának, de most aztán baromira nagy sz..-ban vannak... khm... akarom mondani nyakig merültek bizonyos végtermékben... már ami a bonyodalmakat jelenti.

Minden együtt van tehát ahhoz, hogy ha sikerül a kezedbe kaparintanod a regényt, akkor bizony nehezen tudsz tőle megválni, amíg el nem olvastad... és még utána is nehezedre fog esni magára hagyni a szereplőket, sikítozni fogsz a folytatásért, amely egyben a sorozat befejező kötete is lesz.

A kép INNEN.
Továbbra is úgy gondolom, hogy a vérmacska társadalmat irányító törvények legalább olyan bonyolultak és érthetetlenek, mint az emberi jogszabályok, de még annál is kegyetlenebbek, nem ismernek kíméletet. Ennél már csak a mennydörgő madarak seregének íratlan szabályai, illetve az általuk képviselt alapelvek átláthatatlanabbak, még a többi alakváltó számára is nehezen követhetők és felfoghatók, ez pedig számtalan félreértésre ad okot és még annál is több nehézséget generál - már eleve egy ilyen szituációból indul az egész történet...

A kép INNEN.
Bár eddig is jól elvoltam úgy, hogy nem hemzsegnek a különböző alakváltók a történetben, mert a macskák vérmérséklete bőven biztosította a szórakoztatásomat, de ettől függetlenül örültem a korábbi kötetekben feltűnő medvének, és most legalább olyan hévvel üdvözöltem a mennydörgő madarak felbukkanását is. Különleges társadalmi berendezkedésük és az ebből adódó problémák a történet elejétől a végéig biztosítják a figyelem fenntartásához szükséges elegendő mozgalmasságot és feszültséget. Azért csak jó hatással van a cselekményre az, ha kicsit kinyílik a világ.

Persze Faythe maga is hatalmas feszültségforrás, és a korábbi részben elkövetett baklövése következményei éppen most kezdenek beérni - természetesen pont az arra legalkalmatlanabb pillanatban. Viszont ennek eredményeként olyan karakterfejlődés indul meg a történetben, amelynek hatására még én magam is elbizonytalanodtam, és fogalmam sincs arról, hogy Faythe miként fog megbirkózni az újonnan kialakult helyzettel. Bár eddig biztosan tudtam, hogy melyik kandúr pártján állok, de most... már magam sem tudom, hogy miként is döntenék.

A történet egyik lényeges szereplője Kaci, aki talán az egyik legidegesítőbb szereplő volt a számomra ebben a részben - viselkedésével felülmúlta az első részekben megismert Faythe idegesítő hisztijeit és ezzel bizony eléggé igénybe vette a tűrőképességemet. A többiek viszont... Imádtam minden falkatagot, minden megmozdulásukat, az első nyüsszenésüktől az utolsó morgásukig. Faythe tagadhatatlanul fejlődik, az alfa képességek egyre inkább megmutatkoznak a viselkedésében és ami a legfontosabb, hogy nem csak folyamatosan újabb tapasztalatokat szerez, hanem fejben is kezd felnőni a feladathoz - és ez utóbbi sokkal fontosabb, mint bármi más. Ha pedig a rakoncátlan érzelmeit is ráncba tudná szedni, akkor képes lenne teljesen levenni a lábamról.

A kép INNEN.
Nyugodt szívvel megállapíthatom, hogy kötetről kötetre egyre csak jobb a történet, tehát ha valakinek az előzmények tetszettek, akkor tuti, hogy ezt a részt is határozottan kedvelni fogja. Mozgalmasabb, mint az előző, az alakváltó törvények miatt erősen igénybe veszi a macskák problémamegoldó képességét és minden ügyességükre szükségük van ahhoz, hogy eredményt érjenek el ott, ahol erre eléggé kevés az esély. A becsület és az egyenesség most mindennél fontosabb, az összefogás és a bajtársiasság pedig minden mást a háttérbe kell, hogy szorítson, különben semmit sem sikerül megoldani - pedig az árulás és az álnokság kedvenc macskáink minden napján jelen van és megkeseríti az életüket.

A folytatás? Érzem a zsigereimben, hogy egy fantasztikus befejező kötet előtt állunk, amelyben újabb nehézségek nélkül is - azért nem erre számítok - fergeteges kalandokban lesz részünk. Már alig várom, hogy valaki a helyére rakja Malone egekig érő egóját, vagy egyszerűen csak behúzzanak neki egyet, ahogy abban is reménykedek, hogy belebukik a rengeteg hazugságba, amelyet eddig összehordott. Ahogy abban is reménykedek, hogy Faythe is talál megoldást a magánéleti problémáira, amelyek cseppet sem egyszerűbbek, mint a sorozat kezdetén, sőt...

Egy sorozat, amelyért veszett módon rajongok, még akkor is, ha az első két kötet nem igazán tetszett, mindössze a macskafiúk miatt adtam egy esélyt a sztorinak és mennyire jól tettem. Ha kedveled az alakváltós történeteket, akkor ne tartsd vissza magad, ha ismered az előzményeket, akkor pedig azonnal kezdj bele az olvasásba, mert nagyon megéri!


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons