Úgy érzem, hogy több évre visszatekintő blogger múltam és a jó néhány megírt értékelés miatt van alapja a következő kijelentésemnek: igazán érdekes posztot rosszul sikerült történetről könnyű írni, amit lehet szidni és közben dühöngeni, míg a semlegesről kedve sincs az ember lányának nyilatkozni, az élvezetes olvasnivalónál pedig nagyon kell vigyázni, hogy a kedvencről ne agyament és elvakult rajongói véleményt sikerüljön megfogalmazni. Ez utóbbi talán mindennél nehezebb, mert figyelni kell arra, hogy a nyilvánvaló rajongás ne menjen a regény erényeit kihangsúlyozó megállapítások rovására. Ahogy dícsérni sem egyszerű, mert a pozitív jelzők tárháza bármennyire is színes, az ajnározás könnyen unalmassá válhat. Összefoglalva: szapulni valamit könnyű, dícsérni nehéz. Ezek után kijelentem, hogy nehéz helyzetben vagyok, piszkosul nehéz helyzetben, mert ez a regény - a hosszától függetlenül is - őrölten jó és veszettül élvezetes. Mondjuk az előzmények ismeretében nem is számítottam másra.
Amikor arról volt szó, hogy a
Napnak fénye és a
Holdnak árnyéka regények hősei - már aki még él -
újra akcióba lépnek, és ráadásként ezúttal együtt teszik ezt meg, akkor
valami teljesen másra számítottam. Pontosan arra, ami ebben a regényben csak említés szintjén jelenik meg, vagyis hogy
az egyik páros ellátogat a másik pároshoz, aztán pedig felmelegítik a korábban kihűltnek hitt rokoni kapcsolatokat - és persze tisztázzák a félreértéseket.
Nem baj az, hogy ez nem így történt, mert az túl nyilvánvaló lett volna - korántsem Goldenlane-es -, így pedig érdekesebb volt a regény eleje,
agyalni kellett, hogy akkor most mi is történik és tulajdonképpen kinek a kijével.
Azzal, hogy Alicia szemén keresztül élhetők át az események, az olvasó is kissé értetlenül áll a történések előtt, apró mozaikokból próbálja összerakni a teljes egészet - már most elárulom, hogy képtelenség kitalálni, milyen okok és indokok bújnak meg a háttérben. A sztori sokkal összetettebb annál, mint ami első körben felmerül a részinformációk birtokában.
Bajban vagyok, mert a cselekményről nem lehet annál többet beszélni, mint amit a tömör történetleírás során már megemlítettem, hiszen akkor értékes információkat árulnék el, ami viszont nem tesz jót az élvezhetősége szempontjából. Legyen elég annyi, hogy bizony előbb vagy utóbb, de felbukkan mindenki, aki lényeges, lehet találgatni, hogy kinek a lánya Alicia, ki akarja elrabolni és ki az, aki mindig a megmentésére siet. No, és persze ott a további kérdés, hogy mi köze van egy éppen kamaszodó lány elrablásának a Kínai Birodalom császárához? Mert ugye ebben a regényben mindkét előzménykötet szereplői feltűnnek és szerepet kapnak, szóval Macska Úr is meg kell, hogy mutassa magát.
"Nem várhatsz egy életen át arra, hogy tökéletesek legyenek a körülmények. Ha csinálni akarsz valamit, csináld!"
Már előre dörzsöltem a kezem, hogy milyen lesz az, amikor Tien Naga-Hai Huang-ti, a Kínai Birodalom császára és Sid közösen akciózik, mert ugye mind a kettő nagy játékos, de az nyilvánvaló, hogy kettőjük közül ki a visszafogottabb és ki számít megfontoltabbnak. A lányokra ugyanilyen kíváncsi voltam, mert azért Aisha, Ticca és Mitzuki sem kispályás, mindegyik egy egyéniség. Annyi, de annyi minden rejlett ezekben a karakterekben, ahogy a cselekményben - egészen pontosan abban, hogy a Kínai Birodalom császára ellátogat az Ausztrál Föderáció fővárosába -, hogy bizony magasra szárnyaltak az elvárásaim.
Ígéretes szereplők és ígéretes felállás és bizony minden tekintetben teljesültek az elvárásaim, mert az igencsak vaskosra sikerült - testvérek között is ezerkétszáz oldalnyi - történetben egy pillanatra sem ült le a cselekmény: mindig történt valami, röpködtek a poénok, koppant az olvasó álla a padlón, mert rájött, hogy rendesen megvezették és így tovább. Mindegy, hogy puska, szamurájkard vagy pusztán az éles logika és a gyors helyzetfelismerés az éppen adott és felhasznált fegyver, a meglepetés és a szórakozás garantált - ahogy a hullák száma is egyre csak gyarapodik.
"Sose bánd, sose akard visszacsinálni, inkább élj együtt a következményekkel, amilyen okosan csak lehet (…)"
Úgy gondolom, hogy nagyon hosszúra sikerült ez a sztori, nem mondanám olvasóbarátnak - ahogy szerintem íróbarátnak se -, de azt is látom, hogy az összes elindított szál rendes megcsavarására és kifuttatásához szükség is volt ennyi oldalra. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne belőle kivenni úgy, hogy ne sérüljenek az értékei - valószínűleg ezzel a szerkesztő is így lehetett, ezért is maradt ez a terjedelem.
Ebben a regényben a korábbiakban megszokott poénos hangulat, laza stílus, élvezetes cselekményvezetés ötvöződik egy kémsztori jellemzőivel, összeesküvések tömkelegével, temérdek akcióval és még több előre nem látott csavarral, illetve háttérben megbúvó kapcsolattal és persze indulattal. Már csak azért is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert képest volt ennyi oldalon át fenntartani az érdeklődést és az izgalmat, logikusan felépíteni egy ilyen terjedelmű történet cselekményét - főként úgy, hogy abban logikai hibát felfedezni nem lehet, mert minden az utolsó utalásig és jellembeli megnyilvánulásig a helyén van.
"Általában nem a megegyezés felé vezet, ha felhívjuk tárgyalópartnereink figyelmét az általuk elkövetett logikátlanságokra."
Nagyon jó volt ez így! Bár önállóan is olvasható és élvezhető, de az előzménykötetek nélkül szerintem erősen csorbul az élvezet, hiszen ott ismerhetők meg igazán azok a szereplőkhöz kapcsolódó jellemvonások, amelyekre itt már erősen ráépül a történet. A csapat nagyon jó, az új főszereplő - Alicia - egy igazi csiszolatlan gyémánt, akiről még nagyon sokat szeretnék olvasni a következőkben - persze a többiekről is, mert belőlük meg soha nem elég. Ha már a folytatás(oka)t említettem: remélem, hogy lesz még, ahogy azt is, hogy valamivel rövidebb lesz - mert azért bármennyire is jó volt ez, azért csak hosszúra nyúlt az egész. Bár az is igaz, hogy az utolsó mondatáig megérte a pénzt és a ráfordított időt.
Még annyit zárásként: a borító gyönyörű, a két kötet közötti eltérést nagyon ötletesen és látványosan sikerült megoldani - egyszerűen beleszerettem, amint megláttam a borítóképet, de élőben még gyönyörűbb. És lehet agyalni azon, hogy mit keres ott az az egyedi, de tigrisnek mégis csak fura tigris.
És még egy apró gondolat: úgy érzem, hogy Goldenlane asszonyság nagyon jó helyet talált magának és a regényeinek a Delta Vision Kiadó egyre bővülő írói (nagy)családjában - hosszú és gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat, szülessen belőle számtalan és még annál is több fantasztikusan jó, színvonalas és élvezetes történet.