Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. április 29., szerda

Várólista - 2015. április

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen is legyen a havi bejegyzés felépítése, de aztán rájöttem, hogy bármilyen technikát is választok, a végeredmény biztos, hogy terjedelmes lesz. Kicsit sok volt a hónapban a megjelenés - na ja, érződik a könyvfesztivál hatása. Igyekeztem valamiképpen kategóriákba sorolni a kiadványokat és lehetőleg szűkszavúan, de mégis lényeges információkat megosztva nyilatkozni a sok-sok újdonságról. No, akkor nézzük...

Kezdjük talán a számomra legkedvesebb zsánerrel: a fantasyval - megspékelve egy kis sci-fivel. Anthony Ryan A várúr című regénye a Vér éneke folytatása, a Hollóárnyék-trilógia középső kötete, tehát annak ellenére kötelező beszerzés, hogy még az első részt sem olvastam. A Zsiványok antológia azóta a kívánságlistámon szerepel, hogy értesültem a megjelenéséről, előrendelésben be is szereztem - igazán vaskos és sűrűn teleírt kiadvány. Mindkét kötetet a Fumax Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.
Dave Duncan Tűzföldek ura című regénye szintén egy sorozat  - A király pengéinek története - második része, amelyet a Delta Vision vett a gondjaiba - ezúttal azonban sokkal jobban sikerült a borító.
James Lovegrove Ré kora című regénye viszont a Panteon kezdő kötete, amely érdekesnek hangzik a fülszövege alapján és mivel kedvelem a mitológiával, illetve akcióval kevert alternatív történelmet, ezért előbb vagy utóbb biztosan el fog csábítani a kötet. Az istenek hatalmi harcait leíró történetet a Metropolis Média kínálatában kell keresni.
Peter V. Brett A sivatag lándzsája című - eléggé vaskosra sikeredett - regénye szintén folytatás, a Démon-ciklus második kötete. Kíváncsi vagyok, hogy a szerző mutat-e némi fejlődést a női karakterek leírásában, mert ha nem, akkor nagyon nem leszünk jóban egymással. Elizabeth Bear Szellemek hegyei című műve a Végtelen ég sorozat kezdő kötete, amelynek Vörös pöttyös besorolása okozott némi felzúdulást a zsáner olvasói között. Colin Woodard Kalózköztársaság című regényét jó néhány hónapja ígérgette már a kiadó és most megjelent - szinte minden hírverés nélkül. No, majd egyszer megnézem, hogy mit ad ez a történet... Mindhárom a kötetet a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg.
És a végére egy kötetnyi sci-fi, amely két történetet tartalmaz, a Charles Stross által írt Pokoli archívumot, illetve A betontehén-akciót, amelyek állítólag a szerző legjobb írásai. Egyszer majd ezt is kiderítem. :) A kiadvány az Ad Astra Kiadó friss megjelenése.

A krimi és a thriller kedvelői is találnak kedvükre valót az áprilisi kínálatban. Franck Thilliez GATACA című regényének fülszövegébe első olvasatra sikerült beleszeretnem, és a borító is nagyon ötletes - a Gabo Kiadó kitett magáért. Ha valakit hasonlóan elragadnának az érzelmei, akkor felhívom a figyelmet arra, hogy ez a kötet egy második rész, ugyanakkor befejező kötet is egyben.
Az Agave Könyvek azt ígérte, hogy Ben H. Winters nagyon tehetséges szerző és a Gyilkosság a világvége előtt című regénye - amely egyébként egy trilógia első kötete - nagyon élvezetes olvasmány. Engem már önmagában a főszereplő elhivatottsága - miszerint hiába közeleg a világvége, ő akkor is felderíti a gyilkosságot - kíváncsivá tett. Biztosan tudom, hogy meg fogunk ismerkedni egymással.
Bársonytalpakon oson a halál, immár második alkalommal - és ezúttal a Metropolis Media jóvoltából -, ugyanis Akif Pirincci Francis című regényében újra egy macska szemszögéből élhetjük át a nyomozás izgalmát. Ugyan még az első részt sem olvastam, de ez nem tartott vissza attól, hogy megakadjon a szemem a folytatás borítóján, amely egyébként eléggé figyelemfelkeltő.
A Fumax Kiadó is bővíti a kínálatát, hiszen Josh Malerman Madarak a dobozban című regényével a horror és a thriller imádóknak akarnak kedveskedni.

A YA fantasy és YA sci-fi kategóriák iránt érdeklődők sem maradtak ebben a hónapban friss olvasnivaló nélkül. Karen Akins Időhurok című regénye a Gabo Kiadó YA SFF sorozatán belül jelent meg - a fülszövege határozottan érdekesnek tűnik. 
A zsáner legtöbb megjelentetését természetesen ezúttal is a Könyvmolyképző Kiadó produkálta - a nyomdából frissen kikerült kötetek között vannak sorozat folytatások, illetve kezdő kötetek is. Maggie Stiefvater Mercy Falls farkasai trilógiájának legkedveltebb szereplője, Cole St.Clare önálló kötetet kapott, amelynek címe Sinner - A bűnös. A Földet ellepő angyalok és az általuk fenyegetett emberiség története, Penryn hányattatása folytatódik Susan Ee World After - Túlélők világa című regényében. A Sarah J. Maas által írt Üvegtrón sorozat előzménykötetében öt novella kapott helyet, a kiadvány Az orgyilkos pengéje és más történetek címet kapta. Michelle Hodkin Mara Dyer eszmélése egy új sorozat kezdő kötete, amelynek a fülszövege érdekesen hangzik és csábítanak a rajongó hangvételű értékelések is, de visszafogom magam még egy kicsit.

Ha valakinek nem jönnek be a pöttyök, vagy esetleg még túl fiatal hozzá, akkor sem kell olvasni való nélkül maradnia, mert a Gabó Kiadó és a Ciceró Könyvstúdió rájuk is gondolt. Az előbbi Scott Westerfeld Túlvilágok című regényét jelentette meg, az utóbbi pedig folytatta - és egyben befejezte - Buglyó Gergely ifjúsági sorozatát, az Oni-trilógiát, a kötet címe Oni: A bábu és a talizmán.

Mivel nőből vagyok, ezért a fantázia világa és a borzongás mellett néha szükségem van a gyengédebb érzelmeket, esetleg pikánsabb jeleneteket felvonultató olvasmányokra is. A hónapra ilyen fajta megjelenésekből is jutott jó néhány.
Tara Sivec Életek és édességek  című regénye (Könyvmolyképző Kiadó) a Csokoládéimádók sorozat második kötete - folytatódik Carter és Claire párkapcsolati nehézségeinek humoros bemutatása. Az első részt kedveltem, ezért biztos, hogy ezt is olvasni szeretném! Tiffany Reisz Az úrnő című írása viszont az a megjelenés, amelynek nagyon örültem - a félbehagyott sorozatot az Athenaeum Kiadó karolta fel. A könyv az előrendelésnek köszönhetően már a polcomon figyel, az olvasásra pedig tuti, hogy hamarosan sort kerítek.
Bolouri Johanna A lista című regényére azért figyeltem fel, mert a fülszövege vicces helyzeteket ígér, de sok minden múlik az írói stíluson is. A borítója nagyon ... Hogy is fogalmazzak finoman? ...gagyira sikerült. Egyelőre csak figyelemmel kísérem a könyv értékelései, aztán majd meglátjuk, hogy közelebbről is megismerkedem-e vele. A könyvet a Gabo Kiadó kínálatában fedeztem fel. Árvai Gréta Elmerülve című regénye körül annyi a titok, amennyire csak lehet. Hmm... ez a fene nagy titkolózás és mellette a totális nyíltság, amit a fülszöveg ígér, a hatalmas reklám nem igazán passzol össze. No, és a borító - az a bizonyos kakiló lila pókember, ahogy a moly.hu oldalon elhíresült - eléggé furcsa, de az Atheneaum Kiadó mégsem változtatott rajta, pedig volt egy jobb verziójuk is. Kivárok, aztán majd meglátom, hogy lesz-e kedvem a közelebbről is megismerni ezt a pikáns sztorit.

A new adult regényekkel kapcsolatban mostanában vannak fenntartásaim, de Jessica Sorensen Callie, Kayden és a megváltás című regénye, amelynek természetesen olvastam az előzményét, csak a kötelező beszerzések között lehetett nálam. A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően a könyv már a polcomon van, és az ujjaim is bizseregnek rendesen, folyamatosan nyúlkálnak a kötet után. A Maxim Kiadó is folytatja a sorozatait, illetve kedvelt szerzői könyveinek megjelentetését. Rebecca Donovan Boldogító lélegzet című, trilógia befejező kötete már nem élvezi ennyire töretlen bizalmam, de valamikor biztosan sorra kerül majd az olvasásban. Abbi Glines A végzetem című írásának külföldi borítóját nagyon figyelemfelkeltőnek találtam, a magyar már nem varázsolt el annyira - persze ettől a tartalom még jó lehet, de ezzel a kötettel mindenképpen kivárok.

A szépirodalom ugyan nem a kedvencem, de néha azért elcsábulok és most is felfigyeltem két kiadványra. Donna Tart Titkos történetéről nagyon jókat olvastam és most megjelenik új borítóval. René Denfeld Az elvarázsoltak című regénye - amelyről egyébként a thriller kategóriában is regélhettem volna - engem egyelőre a borítójával varázsolt el. Biztos, ami biztos alapon már be is szereztem, aztán majd kiderül, hogy egy hullámhosszon vagyunk-e. :)

A  hónapban XXII. alkalommal megrendezésre került Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál már bezárta a kapuit, de a kiadványok, amelyeket ennek a rendezvénynek köszönhetünk megvásárolhatók a kiadók webboltjaiban vagy a könyvesboltokban. Válogatni van miből, panaszra nem lehet okunk - és a pénztárcánknak nincs sok lehetősége a hízásra, hiszen kevesebb, mint másfél hónap és itt a könyvhét. De előtte még jelentkezem majd egy májusi várólistával, amely remélhetőleg rövidebb posztot fog eredményezni.


2015. április 27., hétfő

A hét idézete (2015/18.)

"A nyugati történetek azzal érnek véget, hogy a szereplők összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Az orosz tündérmesék jóval túltesznek ezen: van bennük árulás, házasságtörés, gyilkosság, mindez abban a romantikus házasságban, amelybe a mese vándora belekeveredett. Csipkerózsika története az angoloknál és a franciáknál boldognak ér véget, de ez itt Oroszország. Csak egy bolond akarná átélni a tündérmesék orosz változatait."

/Orson Scott Card: Bűvölet - Delta Vision, 2013./

2015. április 26., vasárnap

Rubinvörös (film)

Hosszú ideig nem írtam filmekről, de úgy néz ki, hogy Az emlékek őréről kifejtett véleményem megtörte jeget - vagy valami hasonló. Mivel megint egy olyan történetről van szó, amelynek regény verzióját is ismerem - igaz már évekkel ezelőtt olvastam -, most pedig a mozgókép verziójával találtam szemben magam, ezért nem tarthatom magamban az egyébként is kifelé kínálkozó és sietségükben egymást agyon taposó gondolataimat. Úgy is mondhatnám, hogy muszáj kitombolnom magam - jól gondoljátok: nem tetszett, amit láttam. Akik ismernek, azok pedig tudják, hogy ez mit jelent... Ha mindenki bekészítette a zsebkendőket, akkor nosza, vágjunk bele!

Kezdem azzal, hogy már a filmmel kapcsolatban először nyilvánosságra került képek sem tettek rám túl nagy és maradandó hatást, de úgy voltam vele, a felvétel,  a teljes egész attól még sikerülhet jóra, hogy a fotók és poszter olyan mesterkélt benyomást sugall. Úgy voltam vele, hogy ha a mozikba kerül a film, akkor elmegyek majd megnézni, de erre nem került sor, leginkább azért, mert a magyar mozik nem mutatták be ezt az alkotást - amely döntésüket így utólag, a produkciót ismerve, csak támogatni és helyeselni tudom.

A fiatal időutazókkal közös múltam évekkel korábbra nyúlik vissza, amikor is egyik barátnőmtől kölcsön kaptam az egyébként nagyon tetszetős kivitelű kötetet egy futó ismeretség kialakítása céljából. Még örültem is neki, hogy végre nem csak tengeren túli történeteket vehetek a kezembe - amely általában jellemző az adott műfaji kategória megjelenéseire - , hanem ezúttal európai, pontosabban német szerző tollából származó regény cselekményében mélyedhetek el. Illetve csak szerettem volna, mert az én véleményem természetesen megint nem egyezett a többségével. Az rendben volt, hogy jól esett olvasni és az alaptörténete is nagyon érdekes, illetve összetett volt, de a kivitelezés szempontjából ráfért még volna némi csiszolás - könnyed, nyári olvasmánynak elment és néha nincs is igazán szükség másra.

Akkor kanyarodjunk is vissza a mozgóképes verzióhoz, a kapott élményhez. Gondoltam, hogy az írott szövegben jelentkező logikai és egyéb hiányosságokat a film helyreteszi, de sajnos ez nem így történt. A film az elején - vagy inkább legnagyobb részben - igyekszik követni az írott szöveget, de amikor látszik, hogy ezzel már végtelen hosszúságúra nyúlna a történet, akkor hirtelen vált, egyedi megoldásokat, rövidítéseket keres és valósít meg. Ezzel azt sikerült elérni, hogy a két óra hosszúságú feldolgozás eleje nagyon részletes és helyenként unalmas, a vége pedig határozottan összecsapott - mozgalmas ugyan, de kapkodó.

Valószínűleg az a legnagyobb probléma, hogy hozzá vagyok szokva a hollywoodi álomgyár által készített produkciókhoz, mert szinte mindent hiányoltam, ami a tengerentúli stúdiókban készített felvételekben teljesen természetesnek tekinthető, de elsősorban a látványban és a dinamizmusban érzékeltem nagyfokú lemaradást, hiányosságot. A plakátokon és képeken látható mesterkélt beállítás sajnos az egész feldolgozásban ugyanúgy jelen volt, nem tudta levetkőzni azt. A film határozottan hosszú és bevallom, hogy összhatásában unalmasnak is találtam, valamint bosszantóan amatőrnek, illetve inkább művinek, erőltetettnek tűnt a kivitelezése. Nem is néztem végig egyszerre, hanem csak két részletben sikerült a teljes történetet megtekintenem, akkor is csak azért, mert erőt vettem magamon a más sokszor elátkozott elveim miatt.

A női színészek egészen jó benyomást tettek rám: a Gwendolyn szerepét játszó Maria Ehrich nagyon szép lány, a kissé gót stílus pedig sokkal jobban áll neki, mint a fodros cicoma. A játékával sem volt semmi probléma. Az egész filmben a legtermészetesebbnek a Gwendolyn anyját megszemélyesítő Veronica Terres-t találtam. Aki viszont parádésan mutatott a vásznon és üde színfoltot jelentett a történetben, az Katharina Talbach, aki Maddy néni szerepét vette magára. Kevés szerepük ellenére Lucy és Paul párosa a kedvencem lett - azt sem bántam volna baj, ha a Paul-t játszó színész kapta volna Gideon szerepét.

Aki már a legelső bemutató fotóktól fogva unszimpatikus volt, az nem más, mint a Gideont megszemélyesítő Jannis Niewöhner. Ez már csak azért is furcsa, mert a srác egyébként rendben van - a lábujjától olyan nyakmagasságig - és ha becsuktam a szemem, nem láttam a fejét, akkor a hangját bármeddig elhallgattam volna, mert az orgánuma nagyon ott van a toppon - bejövős. Hogy akkor mi volt vele a problémám? Azzal a hajjal, amit kreáltak neki, a világból is ki lehetett volna kergetni, annyira kész voltam tőle. Paróka, nem lehet más, de abból is a rosszabb fajta. Annyira nem illett hozzá és annyira látszott, hogy mű az egész, hogy attól szinte falra másztam. És ez a rá is nyomta a bélyegét a teljes élményre - még akkor is, ha a színészi teljesítményébe egyébként nem tudok belekötni. Rákerestem a neten, és láttam képeket a fiatal színészről rövid hajjal: na igen, teljesen másképp néz ki. Szóval mégsem vele van a gond, hanem a stáb cseszte el, de ők nagyon.

Nagyon zavart, hogy a múltbeli jeleneteknél minden másnál jobban kijött a művi hatás, nagyon látszott, érződött, hogy díszlet az egész, a látvány nem engedte meg, hogy elhiggyem, a szereplőkkel együtt én is visszautaztam az időben. Pedig a kosztümök határozottan rendben voltak, de mégis hiányos volt az egész.
A regényben Gwendolyn lát egy szellemet az iskolájában és beszélget vele: Jamest. Ez a filmben is így van. De ahogy szegény James megjelenik, ahogy kinéz, az egyszerűen borzalmas: az egész látvány röhejes. Nem emlékszem, hogy a regényben volt-e szó erről, de a filmből határozottan az jött le, hogy Gwendolyn-nak és James-nek ugyanaz a vadászterülete.

A befejezés: kerestem a váltást, ahol a Rubinvörös átváltott Alkonyatba, de nem találtam semmi erre utaló jelet és mégis... mintha a másik film befejezését láttam volna. Ha valaki képes megmagyarázni, hogy erre miért volt szükség, akkor örömmel meghallgatom a magyarázatokat, de addig csak értetlenül rázom a fejem.

A regényt kifejezetten kedvelőknek nem ajánlom, hogy megnézzék, mert biztosan tönkre tenné, de minimum csökkentené számukra az eddig dédelgetett kellemes élményt - @Agatha és @Zsorzsi, ez leginkább nektek szól. A fanatikusok, az igazi rajongók? Ők már biztosan megnézték a filmet, szóval szerintem nekik már későn jön ez az értékelés, magánvélemény.



A film előzetese, magyar felirattal:




2015. április 23., csütörtök

Karen Chance: Átölel az éjszaka (Cassandra Palmer 3.)

A Csökkentsd a várólistádat kihíváshoz mindenki másképp áll hozzá, én azt választottam, hogy idén sorozatokkal fogok teljesíteni, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy egyes esetekben több kötetet is újra kell olvasnom, míg végül ahhoz a regényhez érek, amellyel már ténylegesen csökkenteni tudom a várólistámat. Ez a sorozat pontosan ilyen, de a következő rész már nem csak ismétlést fog jelenteni, hanem érdemi csökkentést is.
Értékelés: 9/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 432 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Embrace the Night
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
2. Árnyak vonzásában
Folytatás:
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális
Cassie most már ténylegesen Pythia lett, de egy valami nem változott, nem akarja, hogy bárki is irányítsa a képességeit és ezzel a maga hasznára fordítsa a különleges adottságot. Nem meglepő tehát, ha az előző kötethez képest sok minden nem változott: Cassie nyomában ugyanúgy ott lohol az Ezüst Kör, még mindig nem sikerült megszabadulni a Fekete Körtől, a Szenátus ugyan hallgat, de ez is épp elég veszélyes, hiszen a geis továbbra is az egyik Szenátorhoz, Mircea Basarabhoz köti a lányt. A legfontosabb most ennek a kapcsolatnak a megszüntetése, de erre pedig csak a Codex Merlini képes, az a varázslatokat tartalmazó könyv, amelynek régen nyoma veszett, utoljára több évszázaddal ezelőtt hallottak róla, de látni akkor sem látta senki. A befolyás elől menekülő Pythiának, illetve Pritkinnek, a mellé szegődött renegát hadmágusnak nincs más választása, mint felkutatni ezt a könyvet.

Karen Chance nem kíméli az olvasóit, elképesztő tempót diktált már eddig is, de most még tovább növelte iramot - erre pedig egyáltalán nem számítottam és nem is gondoltam, hogy lehetséges lehet, de mégis így történt. Miután a szerző az események alapjait az előző kötetekben már lefektette, az összefüggéseket, a hatalmi játszmák résztvevőit részletesen megismertük, ezért most egy lényeges probléma nyomába eredünk, azt hajszoljuk a teljes köteten keresztül. Kalandból és kalamajkából pedig akad bőven.

A regény eleje mozgalmasan, a Codex Merlini utáni kutatással indul, majd úgy éreztem, mintha leült volna kicsit. A különleges képességű gyerekek felbukkanását, a velük való foglalatosságot enyhén feleslegesnek éreztem az egyébként mozgalmas események közepette, ezt a részét vagy kihagytam volna a történetnek, vagy másképpen oldottam volna meg. Az apróságok, de még a vezetőjük, Tami sem bírt olyan fajsúllyal a teljes egész szempontjából, mint amennyi időt és oldalt rájuk szán a szerző. Kicsit olyan érzésem volt, mintha csak az időhúzás vagy figyelemelterelés lett volna a céljuk.
"Már rég felfedeztem, hogy a legkönnyebben úgy tudhatjuk meg egy vámpír igazi szándékát, ha elgondolkozunk azon, mi hozná a legnagyobb hasznot számára. Minden más körülményt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatunk."
Kit Marlowe (A kép INNEN.)
A Codex sikertelen felkutatását követően Pritkin a mágiáról szóló ősi dokumentumokban keresi a megoldást, miközben Cassie azon igyekszik, hogy az egyre növekvő késztetés ellenére is távol tartsa magát Mirceától, aki egyébként ugyanezt teszi, csak a részéről nagyobb erőt vesz igénybe az ellenállás - a fájdalom lassan felemészti őt, őrületbe borítja az elméjét.

A kutatás unalomba vesző cselekményét időnként megszakítják előre nem látott események, amelyek viszont azt eredményezik, hogy a Cassie és Pritkin között kialakult törékeny bizalom időnként veszélybe kerül. Ebből a szempontból kifejezett csemege volt ez a kötet, hiszen a jövőbe látó és a mágus körül és között sok minden történik, a mérleg nyelve pedig folyamatosan billeg a bizalom és a kétkedés állapota között - persze ez a valóságban nem ennyire egyszerű, a mágusnak pedig - természetesen - mindig jó oka van arra, hogy a saját érdekét tartsa szem előtt.
"Van egy mondás, miszerint az őrültség az, ha valaki újra és újra ugyanazt teszi, és mindig más eredményre számít. De lehet, hogy ugyanez az ostobaság definíciója is."
Határozottan jól tettem, hogy egymáshoz viszonylag közeli időpontokban olvastam a sorozat első három részét, mert így jobban átláttam a kapcsolódási pontokat és összefüggéseket. Mindezek birtokában pedig nyugodtan kijelenthetem, hogy a szerző biztosan nem vaktában írta meg ezeket a történeteket és nem időközben találta ki a cselekmények alakulását, hanem jó előre megtervezett mindent - és jó előre összekuszált mindent. Azt, amikor harmadik vagy negyedik alkalommal vannak a szereplők ugyanazon a helyszínen és majdnem ugyanabban az időben - figyelve a múlt eseményeinek zavartalan folyására, össze nem zavarására -, nem lehet a pillanat hevében kitalálni és megvalósítani. Bevallom, hogy a kötetnek ezt a részét élveztem a legjobban, no meg a Párizsban tett kiruccanást - a Ley vonalon való utazás azért nem semmi jelenet volt -, meg azt, ahogy Cassie kicselezi a konzult és megoldást keres, illetve talál is a fennálló problémára, új ellenségeket szerez.

Francoise (A kép INNEN.)
Pritkin rajongói imádni fogják ezt a részt - én is így jártam -, de a Mircea fanok sem fognak semmiben hiányt szenvedni. Részemről én Pritkin drukker lennék. :) Már csak ezért is, mert a hadmágus nem egy sötét titkára, köztük a származására és jó néhány múltbeli ténykedésére is fény derül az események viharos történései közepette. A titokzatos férfi múltbeli, illetve jelenbeli megmozdulásai is jelentéssel bírnak, apró, de lényeges részleteket rejtenek - a mozaikok egymás mellé pakolása közben pedig jókat mosolyogtam a szereplőkön vagy velük együtt izgultam az események alakulásán.

Agyalós egy könyv volt ez, az biztos és ahogy az előzményei, úgy ez a rész sem tartozik a könnyed limonádé kategóriába - oda kell figyelni rá. Volt olyan jelenet, a részleteket kifejtő beszélgetés vagy történés, amelyet újra el kellett olvasnom, hogy minden a helyére kerüljön - közben pedig meg kellett birkóznom az időugrások miatt összekuszálódott, az egymással párhuzamosan zajló cselekményekkel, múltbeli és jelenben létező személyiségekkel. De jó volt, nagyon jó. Az első három rész egészen kereknek hat így, akár trilógiának is beillene. Rengeteg lehetőség van még a világban és a szereplőkben, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy merre is fog továbbhaladni a történet. Kíváncsian várom a következő részt.



2015. április 21., kedd

A hét idézete (2015/17.)

"Az őrület nagyrészt abból áll, hogy az ember még önmaga elől is elrejti az igazságot."

/Scott Westerfeld: Góliát - Ciceró Könyvstúdió, 2014./

2015. április 20., hétfő

Szergej Lukjanyenko - Vitalij Kaplan: Más Őrség (Őrség-sorozat 7.)

Szergej Lukjanyenko Másfélékkel benépesített világa, valamint szereplőinek különös kalandjai más szerzőket is alkotásra késztettek. A Káosz-Őrség című kötetben Vlagyimir Vasziljev a Setétek belügyébe engedett bepillantást és megmutatta, hogy nem csak az emberek lehetnek a tömegtől különbözőek, illetve okozhatnak problémát. Most pedig itt van a Más Őrség, amely három, a Másfélék világában játszódó novellát tartalmaz, de ezek közül csak egyet – egy rövidke, de annál tanulságosabb történetet, az Apró Őrség című írást – tulajdoníthatjuk a világot kitaláló mesternek, a másik két – nem kevésbé megdöbbentő – elbeszélés pedig Vitalij Kaplan tollából származik.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek,
Kozmosz Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 206 oldal
Fordította: Weisz Györgyi
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Melkij dozor,
Inoj szregyi Inüh, Korona
Sorozat: Őrség-sorozat
Előzmény: Éjszakai őrség, Nappali Őrség,
Alkonyi Őrség, Utolsó Őrség, Káosz-Őrség,
Új Őrség
Kategória: fantasy
Az Őrség sorozat hetedik részeként megjelent novelláskötet nem illeszkedik szorosan a széria esemény-, illetve idővonalába, de a benne szereplő elbeszélések mégis kellemes kikapcsolódást nyújtanak: az Őrségek mindennapjainak egy-egy érdekes epizódját vagy éppen eddig még nem ismert oldalát írják le – a hangulat pedig vitathatatlanul "őrséges". A kötet nem túl vaskos, de mégis élvezetes és értékes – leginkább azért, mert enyhíti azt a feszült várakozást, amely minden rajongó jellemző tulajdonsága a következő kötet megjelenése előtt – vagyis folyamatosan.
„Az acélkemény öregek játsszák a maguk sokfordulós sakkpartiját... két huszárra cserélik a bástyát, a gyalogot feláldozzák...”
Az Apró Őrség rövid, cselekménye és mondanivalója a terjedelméhez igazodva kifejezetten tömény, ugyanakkor eléggé csavarosra sikerült, tehát megvan benne minden, ami az Őrség könyvekre jellemző, és amelyet a rajongók annyira kedvelnek Lukjanyenko írásaiban. A fordított történetvezetés miatt először a végkifejletről olvashattam, majd később az előzményeket, de ettől csak még élvezetesebbnek éreztem a befejező eseményekhez vezető út és az okok megismerését. A magyarázat kicsit nyakatekert – a sorozat rajongói biztosan nem fognak meglepődni rajta –, ellenben a kialakult helyzet miatti döntés nehézsége és dilemmája könnyen átérezhető, valamint gondolkodásra késztető.

A Másféle a Másfélék között egy nagyon jól sikerült írás, stílusában teljesen belesimul a Lukjanyenko által megteremtett univerzumba. Vitalij Kaplan nem alkotott kiegészítő világot, nem vitte el az olvasóit más országba, hanem a már jól ismert és kedvelt szereplőket keverte újabb konfliktusba: így történhetett, hogy ennek a kisregény méretű írásnak Anton Gorogyeckij, a Fényességes Geszer és Zavulon is meghatározó szereplői. Az alapötlet nagyon jó: egy mélyen vallásos, pravoszláv keresztény hitű emberről kiderül, hogy Másféle, de áldás helyett ő maga ezt inkább az ördög mesterkedésének tudja be, és ennek megfelelően reagál is az eseményekre – gyakorlatilag meggyőzhetetlen és irányíthatatlan. A vívódás, amelyet Dmitrij átélt és a reakciói egyszerre voltak hitelesek, ugyanakkor – az én nézőpontomból – dühítőek is, ahogy a vakhit mögé bújva próbál mindent – még azt is, ami egyre nyilvánvalóbb – elutasítani vagy inkább tudomást sem venni róla. Az események ugyan haladtak, de a sok apró jel ellenére sem volt halvány fogalmam arról, hová is fog kifutni a történet, ezért is tetszett nagyon a befejezés, amely sokkal többet adott, mint számítottam rá – Vitalij Kaplan nagyon hatásos, a sorozat szellemiségéhez és stílusához méltó csattanót produkált.

A korona egy másik nézőpontból mutatja meg az egyensúly fenntartása érdekében végzett munkát, mert ezúttal a Fénypárti kandúrőrség egyik éjszakai bevetését követhettem végig, az általuk vívott harcot és a leküzdendő nehézségeiket ismerhettem meg – ez pedig egy teljesen más perspektívát jelentett, mint a korábbiakban olvasottak. Akár kicsiben, akár nagyban folytatják, az elhivatottság és az így elért eredmény mindenképpen értékelendő. A történet szintén rövidke, alig húsz oldal, de nagyon ötletes és teljesen újszerű – a vége pedig szintén ütős.

Kedveltem ezeket a történeteket, jól esett olvasni őket, sikerült az igazi Őrség hangulatot felidézniük bennem. Bár az is igaz, hogy a kiadványban található két novella és a kisregény éppen csak csillapította az éhségemet, előételnek tökéletesen megfelelt, de a jóllakottságot egyáltalán nem érzem, mert azt az állapotot csak egy újabb Őrség kötet lenne képes elérni. Remélem, hogy arra sem kell sokáig várni, ha pedig mégis, akkor nem mondok nemet egy újabb, hasonló színvonalú írásokat tartalmazó novelláskötetre sem.



A kötetről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.


2015. április 17., péntek

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül (Denazen 1,5)

Az Érintés nélkül nem önálló regény, csupán egy novella, egy kiegészítő kaland a Denazen sorozathoz, amelyből megismerhettem az Érintés és a Mérgezés című kötetek között játszódó egyik lényeges, a főszereplők személyiségét mindenképpen befolyásoló történést, illetve ezek mellett részese lehetettem egy izgalmas kalandnak.

Értékelés: 7/10
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 86 oldal
Fordította: Károlyi Eszter
Borító ár:
1.299,- Ft (kartonált) / 1.999,- Ft (kemény borító)
A mű eredeti címe: Untouched
Sorozat: Denazen
Előzmény: Érintés
Folytatás: Toxic, Tremble
Műfaj: YA fantasy
Az eseményekbe ott kapcsolódhattam be, amikor Kale és Dez sorra keresi fel a Denazen listáján szereplő, megfigyelés alatt álló személyeket – akik maguk is Hatosok –, és minden meggyőző erejüket bevetve arra próbálják rávenni az érintetteket, hogy meneküljenek biztonságos helyre, még mielőtt a Denazen kaparintaná meg és használná fel őket a saját céljai érdekében. Két főszereplőnk éppen Kiernant győzködi, amikor felfedezik, hogy ezúttal nem a cég különleges képességű, agymosáson átesett „katonái”, hanem a még náluk is veszélyesebb alkalmazottak - az ügynökök - akadtak a nyomukra.

A meglepően rövid, alig valamivel több, mint nyolcvan oldalas történet több újdonsággal szolgált, mint elsőre gondoltam volna. Üdítő változatosságként hatott, hogy ezúttal nem Dez, hanem Kale a mesélő, az érzéseiről és a gondolatairól olvasva sokkal élesebben kirajzolódik a fiú karaktere, válik érthetőbbé sajátos logikája és viselkedése. Különös, a mindennapi életre, használati tárgyakra vonatkozó egyedi megjegyzései, mindenki másétól eltérő világnézete és szókimondó – bár inkább naivnak mondható - stílusa pedig minden egyes alkalommal megmosolyogtattak - főleg úgy, hogy érződik, ő maga teljesen komolyan gondolja a kijelentéseit.

A mozgalmas események közben bővül a korábban már megismert világ felépítése, újabb különleges képességű emberek bukkannak fel, mintegy előrevetítve, hogy a lehetőségek száma végtelen. Ha korábban azt feltételeztem, hogy Dez apjánál nincs érzéketlenebb és számítóbb ember, most rá kellett ébredtem, hogy van olyan, aki még rajta is képes túltenni: Samsen nemcsak kegyetlen, de még élvezi is, amit csinál - ez pedig veszélyes kombináció. Az ügynök feltűnésével Kale múltjának egy eddig ismeretlen - sötétséggel és fájdalommal átszőtt - szelete elevenedik meg, és állítja az eddigieknél is keményebb próba elé a fiút – mintegy emlékeztetve őt arra, hogy mit veszíthet, ha gyengének és befolyásolhatónak bizonyul.

Egy novellányi kiegészítés, amely ugyan nem adott hozzá túl sokat a sorozat eseményeihez, de Kale tetteinek megértése, illetve elfogadása szempontjából mindenképpen sokat jelentettek az olvasottak. Ha valaki úgy járt, mint én - vagyis nem kedvelte végtelen rajongással ezt a különös fiút -, akkor ezt a novellát elolvasva valószínűleg közelebb fog kerülni a szívéhez a karaktere - ahogy az velem is megesett. Akik pedig eddig is kedvelték, most tobzódhatnak az élvezetekben - nekik igazi csemege lesz ez a kötetecske.


A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


2015. április 14., kedd

On Sai: Scar (Szivárgó sötétség 1.)

Egy újabb regény, amelyet tavaly év végén - alapos megfontolást követően - elhelyeztem a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listáján. Hogy miért kellett a noszogatás, az a pici kis pöckölés, hogy a kezembe vegyem a könyvet? Magam sem tudom. Főleg az után nem tudok erre elfogadható magyarázatot adni, hogy imádtam a Calderon kapitányról szóló regényeket. Talán valami tudat alatti dologról lehetett szó...

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 528 oldal
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító)
Sorozat: Szivárgó sötétség
Folytatás: Lucy
Műfaj: sci-fi, fantasy, vallás
Az első dolog, ami feltűnt - és ez már a legelső oldalakon is teljesen nyilvánvalóvá válik -, hogy ebből a regényből teljes mértékben hiányzik az a fajta humor, amely a másik sorozatot olyan nyilvánvalóan áthatja - nem mondom, hogy nem hiányzott. Bár az is igaz, hogy ehhez a témához nem illettek volna az a fajta sírva röhögős, ironikus, szarkasztikus megnyilvánulások, mert ez a regény ennél sokkal komolyabb - lényegesen komolyabb.

Ami nem változott, az a sci-fi környezet, a távoli és erősen átalakult jövő, amelyben nem csak az életkörülmények, de a társadalmi berendezkedés is teljesen más, hatalmas változásokon ment keresztül. Amit a humor helyett kaptam, az nem más, mint a vallás - ahogy a Calderonban az előbbiből akadt bőven, ebben a történetben vitathatatlanul az új elem az uralkodó, gyakorlatilag a történet alapköve.

Az alapszituáció elég összetett és mivel négy szereplő - két keresztény ember és két mentál - szemén keresztül követhettem az események alakulását. El kellett olvasnom jó néhány oldalt, mire a kezdeti információdömpingből eredő káosz leülepedett a fejemben és végre tisztán láttam, hogy melyik szereplő merre halad,  mi a fő motivációja - ezzel pedig majdnem el is értem a nem éppen vékonyka kötet feléig.

Hosszú idővel a kötetben játszódó események előtt háború volt, véres és kegyetlen: vallásháború. A következmény szörnyű: éveken át tartó erőszak, rengeteg halott, megtorlás, a vallási iratok megsemmisítése, a vallásgyakorlók üldözése, a keresztények kiirtása. A társadalmi berendezkedés teljesen átalakult: a birodalom jelenlegi uralkodója a gyerekcsászár - aki a mentálok Belső Tanácsának támogatásával irányít. A belső naprendszerben uralkodó jólét mellett a perifériák lakói éppen csak megéltek a munkájukból, a kalózok uralma pedig megkeserítette az életüket.
"Az elvek nem csak utat mutatnak, de meg is nyomoríthatnak."
Egy ilyen bolygón, az Astoron született és nevelkedett Scar, amely azért is különleges, mert keresztények lakják. A vallásgyakorlás és a vallási témájú tárgyak birtoklása továbbra is törvényellenes, ezért az astoriak mindent megtesznek azért, hogy az életük, a tevékenységük továbbra is titok maradjon. Scar döntése azonban - miszerint kadétnak áll - veszélybe sodorhatja a közösséget.
"A változás mindig egy apró folt, egy jelentéktelen semmiség. Az igazi tudás ott, a kezdőpontnál észrevenni a folyamatot."
Már az alapfelállás is bonyolult és azt kell mondanom, hogy ez nem igazán változott a regény hátralévő részében sem. Scar mindenféle akadályokat leküzdve járja végig a kadétképzés fokozatait, közben pedig hadakozik a hajón szolgáló renegát mentállal, Donnal, aki folyamatosan nyaggatja a kérdéseivel. Artúr - akiben végre tudatosul, hogy mit érez Scar iránt - megtapasztalja a csempészek életét, kalandok sorát éli át. Lucy végzi tanácsosi munkáját, de egyre inkább érződik, hogy ő más, mint a többi mentál, kilóg a sorból, Dont a transzcendens foglalkoztatja, azt kutatja, amit nem ért és aminek létezését mentálként képtelen felfogni vagy akár elhinni. A visszafojtott indulatok akkor szabadulnak el, amikor Anargan L'aighton Chester - az immár fiatal férfivá érett gyerekcsászár - és Scar találkozik egymással, a következmények pedig végzetesek.
"A hatalom lényege a felelősség, nem az uralkodás."
Az események igazán ennél a pontnál kezdenek beindulni és innentől éreztem azt, hogy végre képbe kerültem, el tudom helyezni a szereplőket és az eseményeket. Az csak hiú ábránd volt, hogy esetleg a cselekményeket is kikövetkeztethetem, mert a szerző egyéb műveit ismerve, erre nem igazán láttam lehetőséget. On Sai most is mesteri szinten szőtte a szálakat, lehetetlen volt kitalálni a szereplők következő lépését - tele volt meglepetéssel, előre nem látott helyzetekkel az egész regény. A négy főszereplő útjai idővel keresztezik egymást, hiszen mindannyian fontos résztvevői annak, ami készülőben van, de hiába a négy nézőpont és a négy főszereplő, az én kedvencem akkor is Chester volt, aki a maga titokzatoskodásával, a szálak mozgatásával szintén a történet kulcsszereplője.

Imádtam a kalandokat, az események mögött megbújó jelentéseket, mögöttes mondanivalót, azok összetettségét és mélységét, a háttérben mozgatott szálakat, a mentálok és az emberek világa közötti különbségeket, amelyek mégsem olyan nagyok, mint elsőre látszanak. Azért vagyok nagy bajban, mert érzem a történet nagyságát, komolyságát, a háttér és az érzelmek részletességét, a kidolgozás alaposságát, de a túlzott vallásosság, mint központi - és ennyire erősen kulcsponti - téma miatt nem tudtam elmerülni a könyvben. Sajnos tartalmazott olyan részeket a regény, amelyek annyira távol állnak tőlem, hogy nem tudtam mit kezdeni a történetnek annak a részével: a keresztényinek álcázott álszent cselekedetektől kirázott a hideg, a vakhit pedig általában ingerültséget vált ki belőlem.

Hiába az ajánlás, hogy ez a kötet inkább a harmincas korosztálynak szól - pedig ezek szerint pont a célközönség része vagyok -, mégsem sikerült teljes mértékben megtalálnia. A folytatás? Igen, biztosan, de még várok vele egy kicsit. Érdekel Don, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Scar és Artúr kapcsolatával, mi történik majd Lucyval. Leginkább azonban Chester mesterkedései érdekelnek.

A pontozás? *vakarja a fejét* Ha a történetvezetést, a stílust, a fogalmazást és az összetettséget nézem, akkor csak a maximális pontszám jöhet szóba. Ha azt is figyelembe veszem, hogy mennyire kötött le a történet, mennyire szerettem olvasni, éreztem magaménak, képzeltem magam a szereplők helyébe, akkor a legtöbb, amit adhatok: hét pont a tízből. Na, ezért vagyok nagy bajban - mert érzem, hogy ez a regény zseniális és jól összerakott, csak éppen egy része nem nekem szól, nagyon nem.


2015. április 13., hétfő

A hét idézete (2015/16.)

A heti különlegesség: Cassandra Palmer gondolatai John Pritkinről

"Nem volt igazán jóképű, nagyjából annyira volt barátságos, mint egy ázott macska, és annyira türelmes, mint egy bekoffeinezett kolibri. Az őrült mutatványait, - és ezt el kell ismerni - az életem többszöri megmentését leszámítva leginkább idegesítő alaknak tűnt. Közös munkánk kezdetén azon gondolkodtam, kibírjuk-e élve egymás mellett."

/Karen Chance: A hajnal átka - 91. oldal, Cor Leonis Kiadó, 2013./


Egy korántsem szokványos vészhelyzet közepén:


"A szemei túlságosan zöldek voltak, túl tiszták, és valami egészen szürreális, gyémántszínű ragyogás vette körül őket. Beletelt egy kis időbe, mire azt is észrevettem, hogy az arca kipirosodott, és a szemeiben vidám csillogás látszott. Ez az eszement most érezte elemében magát."


/Karen Chance: A hajnal átka - 117. oldal, Cor Leonis Kiadó, 2013./


2015. április 11., szombat

Karen Chance: Árnyak vonzásában (Cassandra Palmer 2.)

Újraolvastam az első részt, majd ezt, a másodikat is, és már túl vagyok a következőn is, csak azért, hogy aztán folytassam a magyarul megjelent kötetekkel, amelyekkel viszont már várólistát fogok csökkenteni. Nem lehet azt mondani, hogy nem dolgozok meg a teljesítésért. :)
Érdekes volt, hogy amíg az első kötet eseményei még évek múltán is élénken éltek a fejemben, addig ezzel a történettel kapcsolatban ezt már nem tudtam elmondani: olyan kevés dologra emlékeztem a benne szereplő történésekkel kapcsolatban, hogy teljesen újszerű élményt kaptam. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett ennek az oka, de ezek után valahogy jobban megértem az egyik barátnőm kijelentését, miszerint a feledékenység kifizetődő is lehet - könyvek és az általuk nyújtott élmény tekintetében biztosan. :)

Értékelés: 8/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Claimed by Shadow
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
Folytatás:
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális
Hol is tartunk? Hiába menekült el Cassie az őt kihasználó vámpír uralma elől és cselezte ki, illetve hiúsította meg a vetélytársa ármánykodását, még mindig nincs biztonságban. A  hatalom, amelyet nem akart elfogadni, végül is az övé lett, mert ez az erő mindig maga választ és lehetetlen befolyásolni. Cassie - akit erre egyáltalán nem készítettek fel -, Pythia lett, illetve csak majdnem, mert a "munkakör" betöltésének feltételei nagyon szigorúak és még nem teljesült annak minden pontja. Cassie nyomában sokan loholnak: a Fekete Kör, akik leginkább megölni akarják, az Ezüst Kör, akik a befolyásuk alá akarják vonni és a Szenátus, akiknek önös érdekből szintén szükségük lenne a lányra. A makacs jövőbelátó, azonban egyikük akarata előtt sem hajtott eddig fejet, és továbbra sem ujjong a váratlanul és kéretlenül ölébe hullott pozíció, illetve az ezzel együtt járó felelősség miatt.

Cassie az őt korábban kihasználó - és a lány számára fontos kincset rejtegető - Tony nyomára próbál ráakadni. Éppen csak belekezd a kutatásba, amikor feltűnnek az Ezüst Kör mágusai, köztük természetesen Pritkin is, és innentől elszabadulnak az események - vagyis még a kötet legelején, és azt elárulhatom, hogy a legutolsó oldalig nem mérséklődik a tempó. A lánynak menekülnie kell, de Pritkin lerázhatatlan, mindig a nyomában van. Mivel Cassie nem teljes hatalmú Pythia, ezért még nem tudja irányítani az erejét, de ha valaki meg akarja változtatni az idő menetét, akkor a hatalom ezt nem engedi és a múltba repíti. A merénylet közvetlenül Mircea ellen irányul, de közvetve Cassie-t, illetve az ő általa jelenleg betöltött pozíciót érintik. Emiatt némiképp összekuszálódnak az események és a hatások, de ettől lesz igazán élvezetes ez a regény.
"A vámpír nagymesterek rendszerint sakkbábuként tekintenek alattvalóikra. Kényükre-kedvükre mozgatják őket a táblán, mit sem törődve olyan apróságokkal, hogy mi az illető saját szándéka."
Mi az, amivel összetalálkoztam az olvasás során? Van itt minden: megelevenedő tetoválások, kavarodás, őrült szenvedély és az ezzel együtt járó mérhetetlen fájdalom, rengeteg titok és összeesküvés, helyet változtató tetoválószalon, portálok, ősi rúnák és mágikus eszközök, többszörös időutazás, testek megszállása és természetesen rengeteg - az időn is átívelő - összefüggés és kapcsolat, amelyet élvezet kibogozni, bár alig lehet átlátni mindet.

Tomas (A kép INNEN.)
A helyzet tehát láthatóan most sem egyszerűbb, mint az előző kötet esetében, az események összetettsége, illetve mozgalmassága sem ad okot arra, hogy kevésbé töménynek érezzem ezt a történetet, mint az előzmény esetében, mégis jól esett olvasni ezt a részt. Parádés szereposztást mondhat magáénak ez a kötet is: az élő kígyókat ruhaként viselő Konzul, Mircea Basarab és Hasfelmetsző Jack mellett ez alkalommal Casanova, Drakula és még Marlowe, az Erzsébet korabeli Anglia híres drámaírója is feltűnik - bár egyik sem éppen a tőle megszokott szerepben tündököl. A szerző mesterien ötvözi a történelmi tényeket, korábban élt híres embereket a fikcióval és teremt egyedi élményt.

A lények most sincsenek kevesebben és nem teszik egyszerűbbé az eseményeket, mint korábban: a vámpírok és szellemek már megszokott szerepe mellett színesedik a mágusokról és a tündérekről, az Erdő népéről alkotott kép, szívdöglesztő pasik képében feltűnnek az ördögfiak, a konyhában pedig fekete munkásokként alkalmazott vízköpők készítik az ennivalót és kavarnak kalamajkát. Mindehhez tegyünk még hozzá egy, a tündérek földjén tett kirándulást.
"Mindenkit, aki az idő egységében létezik, a múltja határoz meg. Ha elveszed a múltját vagy megváltoztatod, azzal az egész lényét átalakítod (...). Esetleg végképp eltörlöd."
Cassie helyzetét nem teszi könnyebbé, hogy miközben a nyomában loholnak és a múlt megváltoztatásával az életére törnek, az erő a Pythia rítus befejezésére ösztönzi a lányt - azaz nem egészen a tőle megszokott módon minden valamire való férfi után a nyálát csorgatja. Ezzel szemben a geis határozottan jelzi, ha nem a megfelelő partnerek közelednek felé - és azokból bizony nem sok szaladgál szabadon. Az időutazás miatt a lányra helyezett varázslat megzavarodott kissé és a geis önállósította magát, ez pedig felettébb kellemetlen helyzetet teremtett. Ahogy az is, hogy egy másik személlyel szemben pedig kifejezetten fájdalmasan nyilvánít véleményt az igézet.

Pritkin (A kép INNEN.)
Cassie pedig mindinkább bajban van, mert a rá irányuló hatások egyre erőteljesebbek és követelőzőbbek: ugyanakkor mindenki a felette gyakorolt uralmat akarja, amelyet csak úgy kerülhet el, ha - a növekvő kényszer ellenére - sem teljesíti be a rítust. Ha úgy dönt, hogy megtartja az erényét, akkor a hatalma sem fixálódik, az ellene irányuló támadások folytatódnak és akár ki is törölhetik az időből. Ördögi kör - mondhatnám - és így is van - ráadásul nem ez az egyetlen ilyen van a regényben.

Mindezek után csoda, ha rengeteg a kérdés? Sőt, még annál is több. De a válaszok sincsenek sokkal kevesebben, és a töméntelen kaland során sorra meg is kaptam azokat. Pritkin továbbra is hozza a formáját és határozottan megkedveltem a személyét - de még mennyire! -, ugyanez vonatkozik Tomasra is, de leginkább Mac-ért rajongtam ebben a kötetben - mindannyian aktívan kivették a részüket a kalandból. Mircea viszont továbbra sem a szívem csücske. Egy továbbra is fennálló problémával kapcsolatos újabb feladat is felmerült, no meg Cassie magának köszönhet még jó néhány gondot, amelynek megoldása a következő kötetben várható - mozgalmasnak ígérkezik és már alig várom, hogy olvashassam.

A történet cselekményeivel és a háttérvilággal korábban megtapasztalt érzés, a rengeteg cselekmény ellenére is úgy érzem, hogy nagyon jól esett olvasni ezt a regényt - a YA könyvek nyavalygásai után pedig kifejezetten élmény volt a mozgalmassága. Persze tisztában vagyok vele, hogy Cassie is szokott nyavalyogni, de a tinilányok "hatalmas" gondjaival szemben úgy gondolom, hogy neki az oka is megvan rá.

Ami a műfajt illeti, tettem egy hatalmas kitérőt - bár az is igaz, hogy nem sok hasonló regény jelenik meg mostanában -, de sikerült visszatalálnom és most nagyon élvezem, hogy elmerülhetek ebben a világban, ebben a történetben - itt érzem igazán otthon magam, ez az igazán nekem való olvasmány.

Cassandra Palmer kalandja pedig minden töménysége ellenére is nagyon jó - sokkal jobban tetszett, mint első olvasás alkalmával. A műfaj kedvelőinek egyszerűen kötelező. Olvassátok ti is!


2015. április 8., szerda

Tammara Webber: Breakable - Törékeny (A szív körvonalai 2.)

Nem igazán kedvelem - és most visszafogottan nyilvánítottam véleményt -, ha egy történetről lenyúzzák a második vagy éppen a sokadik bőrt. Ez alatt azt értem, amikor olyan - kiegészítő - könyvek jelennek meg, amelyek szinte semmit nem adnak hozzá az eredeti regényben olvasott eseményekhez, következtetésekhez. Pedig nagy divat, hogy a gyötrelmekkel teli egymásra találást, az érzelmek kibontakozását meg kell mutatni a másik szereplő szemén keresztül is, a legtöbb esetben ezt pénzlenyúlásnak tartom. - annak ellenére is ezt állítom, hogy imádom a váltott nézőpontú mesélést. Van még valaki, aki hasonlóan érez? Mindjárt gondoltam, hogy nem vagyok egyedül. :)
Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 432 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár:
3.499,- Ft (kartonált) / 4.499,- Ft (kemény borítós)
A mű eredeti címe: Breakable
Sorozat: A szív körvonalai
Előzmény:
1.) Easy - Egyszeregy
Folytatás:
3.) Sweet - Édesem (Boyce Wynn és Pearl Torres Frank)
Műfaj: romantikus, NA, lelki sérült fiatalok
Egyéb: SzAngelika barátnőmnek köszönhetően dedikált
példányom van a könyvből. :*
Ugyanakkor nagyon tisztelem azt az írót, aki úgy mutatja meg a másik fél érzéseit, hogy azzal teljesebbé teszi a történetet - nem csak az érzelmek szempontjából, de a karakter, az események, illetve a múltbeli történések aspektusából is. Márpedig Tammara Webber érzéseim és tapasztalatom szerint pontosan ez a típusú író, illetve a Lucas nézőpontjából íródott folytatásregény is a "többet ad, mint elsőre gondoltam volna" kategóriába tartozik nálam.

Jacqueline és Lucas története már első olvasásra is tetszett, másodszor is határozottan kellemes élménynek bizonyult (igen, kétszer is olvastam már az Easy-t), de mégis volt valami - leginkább megmagyarázhatatlan - hiányérzetem az egésszel kapcsolatban. Az nem volt kétséges, hogy a Törékenyt, a Lucas szemszögéből megírt történetet olvasni akarom, de az Egyszeregy egyszerűen nem volt tökéletes a számomra. Így utólag belegondolva már jobban meg tudom fogalmazni az érzéseimet: azzal, hogy mindent Jacqueline szemén keresztül láthattam, nem kaptam meg a teljes élményt - hiányoztak Lucas gondolatai. Gondolom más is  - akár maga a szerző is - hasonlóképpen érezhetett a történésekkel kapcsolatban, és ezért is volt szükség a másik regény, a Törékeny megírására.

Nem olvastam fülszöveget, nem olvastam véleményeket mielőtt megrendeltem, illetve a kezembe vettem volna a könyvet, egy minden befolyástól mentes élményt szerettem volna átélni és eszerint az elvem szerint cselekedtem. (Faramuci helyzet, hogy most véleményt írok a könyvről, amelyet nem minden hátsó szándék nélkül teszek, leginkább abban reménykedem, hogy majd el is olvassátok. :D) No, de vissza a regényhez...

Az előzetes ismeretem addig terjedt, hogy Lucas meséli el az ő élményeit, éppen ezért eléggé meglepődtem, amikor az első fejezet előtt a "Landon" név díszelgett, az olvasottak pedig abba az időbe repítettek vissza, amikor főszereplőnk átélte az életét meghatározó legnagyobb traumát, az édesanyja elvesztését. Hűha - gondoltam - ez nem csak érdekes lesz, hanem határozottan más is, hiszen a Landon Lucas Maxfield nevű srácnak az eddig bemutatott Lucas arcán kívül megismerhetem végre a Landon névhez köthető oldalát is, valamint azokat az eseményeket, amelyek személyiségének kialakulásához vezettek. Őszinte leszek: a szívem egyszerűen ujjongott, mert egy minden tekintetben teljesebb történet olvasására kaptam lehetőséget... és mivel ezt meg is kaptam, a végén mély elégedettséggel zártam be a kötetet.

A lényeg, hogy Landon és Lucas fejezetei, azaz a múlt és a jelen történései egymást váltják a regényben, tizenhárom és fél éves korától, a tragikus esemény bekövetkezésétől követhettem végig Landont, ahogy az addigi boldog és kiegyensúlyozott élete éppen az ellenkezőjére fordul, egészen azokig az eseményekig, amelyeket az Easy - Egyszeregy című regényből már megismerhettem. Az egyetemi környezet is tartogatott némi újdonságot, hiszen Lucas már az előtt felfigyelt a lányra - most pedig azt is megtudhattam, hogy miért -, mielőtt még Jacqueline egyáltalán tudomást szerzett volna a létezéséről.
"Némelyikünk már azzal gyógyítani kezdi a mások által rajta ütött sebeket, hogy elmenekül az adott helyzetből, de egyeseknek ennél többre van szükségük. A tetoválások közlik azt, ami kikívánkozik belőlünk. Vagy elrejtenek olyasmit, amihez másoknak semmi közük."
Érdekes volt megismerni a gyász feldolgozását, az eseményeket követő időszak megélését, mind a fiú, mind az apja reakcióját, illetve ennek következményeit. Az előzményekből ugyan már tudtam, hogy az idősebb Maxfield magába zuhanása és világtól való visszavonulása csak még mélyebbre taszítja a kamasz évei elején járó, sérült Landont, de mindezt részletesen megismerni teljesen más élményt adott. Végigkövetni - szinte napról napra - azt, ahogyan a jól nevelt, tehetséges és korábban kiegyensúlyozott fiú bezárkózik, a felügyelet, a megértés és a támogatás hiánya miatt elkanászosodik, fegyelmezetlenné válik, eléggé megrázó és elkeserítő volt. Az átélt élmények, a kirekesztettség, illetve a gondolatai, az érzései elől való menekülés végeredményeként Landon rossz társaságba keveredik és egyre mélyebbre süllyed az általa eddig nem is ismert világban, olyanokkal barátkozik, akikkel korábban biztosan nem került volna közelebbi kapcsolatba.

Miközben ezekről az évekről, az átélt élményekről és érzésekről olvastam, a jelenben is zajlottak az események és nem tudtam nem felismerni a párhuzamot a korábban, illetve az aktuálisan megélt helyzetek között. Ugyanakkor az is jól látszott, hogy az eltelt idő miatt, az érettség egy másik foka miatt Lucas teljesen másként reagál az adott szituációban, mint annak idején Landon tette ugyanezt, de az is vitathatatlan, hogy nem rajonghattam volna annyira Lucas-ért, ha Landon akkor és ott nem éli át azt, amit végül is megtapasztalt.
"A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni."
Végig éreztem azt, hogy Landon értékes, minden kamaszkori tette ellenére is a lelke mélyén tisztességes kamasz, akinek tényleg csak egy kis támogatásra van szüksége és talpra állna, kikecmeregne a jelenlegi helyzetéből. Bár tudtam róla, hogy időben meg fog történni, de még így is izgalommal vártam a fordulat megtörténtét, a segítség megérkezését - tényleg az utolsó előtti pillanatban került erre sor.

Lucas egyéniségét már az Easy olvasása során is kedveltem, de ez után a könyv után - nyugodtan kijelenthetem -, teljes mértékben belezúgtam. Ahogy Lucas személyisége a múltbeli információknak köszönhetően egyre jobban kiteljesedett, úgy uralta egyre inkább a regényt és úgy vált egyre jelentéktelenebbé, laposabbá mellette Jacqueline karaktere. A két ember, a páros két tagja közötti óriási különbség már az előzmény olvasása során is nyilvánvaló volt a számomra, de itt érződik igazán, hogy mekkora is az eltérés. Bár azt is el kell ismernem, hogy nekem nem is hiányzott Jacqueline nyafogása, teljesen jól éreztem magam így is - sőt még jobban, mint korábban, amikor az ő gondolatait olvashattam.

Jó volt, kicsit ismerős volt, kicsit más és valamivel több, mint az Easy. Bajban vagyok, mert ha ajánlanom kellene, akkor inkább ezt a regényt javasolnám megismerésre, mint az előzményét. Az igazán tökéletes azonban az lett volna, ha az egész történet nem két kötetben jelenik meg, hanem egy regényen belül lett volna több az árnyalat - még ha nem is jön össze mind az ötven -, került volna kifejtésre minden nézőpont.
De jó volt ez is. Nagyon. Ha tetszett az Easy - Egyszeregy, akkor - a komótosabb történetmesélés és az ismerős jelenetek ellenére is - nagyon ajánlom megismerésre ezt a könyvet. Nem tudom, hogy melyik lenne az ideális állapot: ha rögtön egymás után kerülne sorra a két kötet olvasása, vagy ha az élmények között eltelne valamennyi idő. Nálam ez utóbbi helyzet állt elő.

Annak viszont örülök, hogy a folytatásban már más szereplők (Boyce Wynn és Pearl Torres Frank) kerülnek a középpontba - egy újabb bőr lehúzása ellen már én is tiltakoznék. Ja, és remélem, hogy az a kötet már váltott nézőpontú lesz, nem pedig ugyanaz a történet két kötetben.


2015. április 6., hétfő

A hét idézete (2015/15.)

"Az acélkemény öregek játsszák a maguk sokfordulós sakkpartiját... két huszárra cserélik a bástyát, a gyalogot feláldozzák..."

/Szergej Lukjanyenko - Vitalij Kaplan: Más Őrség - Metropolis Media, 2014./

2015. április 5., vasárnap

Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom 3.)

Vannak sorozatok, amelyek esetében nem engedhetem meg magamnak, hogy egymás után olvassam a részeit, éppen ezért, ha lehetőségem adódik rá, akkor inkább összevárom a köteteket és kis kihagyásokkal élvezem a történet darabjait. Ezért van az, hogy idén különösen sok sorozat szerepel a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájában. Így már nem is olyan meglepő, hogy a Tövisek királyát követően ez a rész is még az év elején sorra került az olvasásban.
Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 476 oldal
Borító ár: 4.595,- Ft
A mű eredeti címe: Emperor of Thorns
Fordította: Gy. Horváth László
Előzmény:
Kiegészítő novellás kötet:
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy
A tövisek fogságában átélt éjszaka óta Jorg nagy utat járt be, és minden nehézség, akadály, valamint ellenállás ellenére olyan magasságokba jutott, ahová kevesen tudnák követni - főleg nem ennyi idősen. De neki még az eddig elértek, hét ország uralkodói címe sem elég, hanem még nagyobb babérokra tör - ő akar lenni a Széthullott birodalom császára, az a vezető, akit az országok, illetve vezetőik között feszülő ellentétek miatt emberemlékezet óta nem sikerült megválasztani.
"A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen."
Mark Lawrence követi a jól bevált sémát: ismét a múlt és a jelen váltakozó fejezeteivel halad előre a történet, a másik - Jorgon kívüli oldal nézőpontját - ezúttal Chella története helyettesíti. Az immár ismerősként üdvözölt történetvezetési stílus ismét biztosítja azt, hogy a regény szálai, apró, de lényeges mozzanatai csak a legutolsó oldalakon álljanak össze kerek egésszé, ugyanakkor valamilyen szinten el is vesz az izgalmakból - én legalábbis így éltem meg a regény egy részének történéseit. Mire gondolok? A múltbeli jelenetek lehettek bármilyen veszélyesek és izgalmasak, akkor sem tudtam teljes szívemmel átérezni a feszültséget, hiszen tudtam, hogy Jorg úgy is túléli az egészet, de még csak komolyabban meg sem sérül. Hogy honnan vettem mindezt? A második kötetben már olvastam a főszereplő olyan éveiről, amely ezek után az események után következett és semmi - a megszokottaktól eltérő - lelki és testi probléma nem jelentkezett nála. De... azt el kell ismernem, hogy így is érdekes volt, amit erről az időszakról olvastam és kétségtelen, hogy a végső események szempontjából különösen jelentős dolgoknak lehettem szemtanúja.
"Az udvarias köhécselés engem mindig arra sarkall, hogy másféle köhécselést szorítsak ki az illető torkából."
Jorg még mindig elképesztő: amellett, hogy sikerült megőriznie a személyiségére oly jellemző humort, kegyetlenséget és bujkáló, a felszín alól időnkét kitörő őrültséget, mégis változik és fejlődik, vakmerően, ugyanakkor egyre felelősségteljesebben gondolkozik. A társas kapcsolatok ugyan továbbra sem az erősségei, de akkor is képes volt lenyűgözni. Bár nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de azt kell mondanom, hogy egészen megkedveltem és most, amikor ezt a posztot írom, úgy érzem, hogy hiányzik, pedig csak nem rég búcsúztam el tőle. Tudott valamit ez a pasi: a szerző és a főszereplő is. :)
"Sötét idők sötét választást követelnek."
Kaptam még valamit, ami az előző regényekben nem volt ennyire erős, ez pedig a hatalmi játszmák feszültsége és varázsa. Eddig Jorg csak nyomult és tört előre, átgázolt mindenen és mindenkin, ebben a kötetben mintha lassabban és megfontoltabban haladt volna, többet taktikázott és időnként még a diplomáciai érzéke is felbukkant volna, hogy átvegye az uralmat a hatalomvágy és a vadság fölött. Nekem ez a Jorg volt a legszimpatikusabb: a tudatosan tervező, az új érzelmeket megtapasztaló, időnként gyengéd és a féltést, a szeretet, a ragaszkodást felismerő és azt elfogadó férfi. Egyetlen dolog nem változott csak: a kitűzött cél mindenek előtt és bármi áron, de Jorgtól nem is vártam mást - viszont még így is képes volt jó néhány meglepetést okozni. 
"(...) néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte."
A széthullott birodalom térképe
Ugyan a Holt király már az előzményekben is feltűnt, de ebben a részben tört igazán előre és kapott lényeges szerepet. Nem csak Jorg tört ugyanis hatalomra, hanem a túlvilági uralkodó is hozzá hasonlóan gondolkozott, csak éppen a módszerei voltak mások - bár kétségtelen, hogy hatékonyak. Két akarat, két ragyogó elme, két nagy taktikus csap össze és minden okom megvolt arra, hogy a végkimenetel miatt izguljak.
Chella története a Holt király szempontjából lényeges információkat tartalmaz, de más fejezetek is rejtenek sejtelmes utalásokat, amelyek alapján - legnagyobb örömömre - sikerült kisakkoznom, hogy kicsoda is lehet a világot fenyegető halálos hatalom. Meg kell mondanom, hogy nagyon furmányos, illetve távolba mutató volt az egész, és ha nem egymás után olvastam volna a sorozat részeit, akkor nagy valószínűséggel nem jöttem volna rá a titok nyitjára. 

A posztapokaliptikus világban jelen lévő eszközöknek, a korábban élt emberek hátrahagyott gépeinek, szerkezeteinek szerepe szintén ebben a kötetben csúcsosodik ki. A technika ördöge kiszámíthatatlan ugyan, de hogy számító is, azt eddig nem lehetett elmondani róla. Eddig... Ezután pedig már ezzel is kénytelenek vagyunk számolni, mert bármi megtörténhet. Nagyon, talán mindennél fontosabb a múlt történéseinek alakulása és a jelen eseményei közötti kapcsolat, amely nélkül a befejezés nem lenne olyan, amilyen.
"Van, hogy csupán utasok vagyunk, eszünket és nagyképűségünket húsban és csontban hordjuk, amely tudja, mit akar. Ha a test tűzzel találkozik, önkéntelenül is visszahőköl, bármi legyen egyébként a szándékunk. Azonban ha a férfi találkozik nővel, ugyanezek az erők néha fordítva hatnak."
Honorous Jorg Ancrath (A kép INNEN.)
Jorg romantikus érzelmei mindig is takarék lángon égtek: ugyan a számára is meglepő módon erős fizikai vonzódást érzett egy nő iránt, aki végül másé lett, a feleségét pedig a lehetséges szövetséges, illetve az általa nyújtott katonai segítség figyelembe vételével választotta. Az egyikhez erős érzelmek fűzték, de képes magát távol tartani tőle, a másikkal együtt él, de nem táplál az irányában gyengéd érzelmeket, ugyanakkor mégis ragaszkodik hozzá, és ez erősebbnek bizonyul minden korábbi érzésnél. Furcsa és még annál is bizarrabb szerelmi háromszög ez, ahol senki sincs igazán nyerő pozícióban, a résztvevők pedig bizalmatlanul méregetik egymást - a felgyülemlett feszültséget pedig mindenki másképp vezeti le.
"Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük."
Nem mondom, hogy ez a legjobban sikerült rész a három kötet közül - szerintem a második regény mozgalmasság és megdöbbentő események szempontjából összetettebb és jobban megírt - mégis úgy érzem, hogy ez a könyv adta meg azt, ami igazán emlékezetessé tette az egész sorozatot. Nem tudom hát megtagadni tőle a maximális pontszámot és nem is akarom, mert minden ízében kiérdemelte azt: a kerek és lezárt történettel, a megdöbbentő befejezéssel, és azzal a girbe-gurba, tekervényes, hihetetlenül szokatlan, de mégis nagyon ötletesen felépített eseménysorozattal, amely elvezetett odáig. Megérdemli, mert képes volt velem megszerettetni azt a szereplőt, akit az elején nagyon nem bírtam - akinek majdnem minden mozdulata és gondolata idegesített, egyszerűen hihetetlennek találtam a létezését. Rávett arra, hogy figyeljem a részleteket és egy idő után minden, jelentéktelennek tűnő mozzanatot fontosnak ítéljek meg. Leginkább azonban azért vívta ki az elismerésem, mert annyira fantasztikusak voltak a visszacsatolások, mert a bezárult kör miatt az egész történet szinte él és pulzál - és ezt csak akkor érezni igazán, amikor a harmadik kötet végére ér az olvasó. Az utolsó fejezet valami fantasztikus. Kedvelem az olyan regényeket, amikor az utolsó pár mondat képes elérni azt,, hogy némiképp átértékeljem az addig olvasottakat.
"Semmit se nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban."
A búcsú? Szomorú ugyan, de megértem a szerző döntését, és sajnálom, hogy nem mindenki alkalmazza ezt a technikát, mert hatalmas igazság bújik meg a szavaiban, a történeten kívüli "Még valami" fejezetben olvasható mondatokban.
Egy azonban biztos: aki csak kicsit is kedveli a fantasy műfaját, az ne hagyja ki ezt a sorozatot - baromi jó!


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons