Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. február 26., szerda

Pittacus Lore: A hatok hatalma (Lorieni Krónikák 2.)

Annak idején megnéztem a moziban a Negyedik című filmet és hmmm… azért nem estem tőle hasra. Viszont ekkor már ott sorakozott a polcomon a film alapjául szolgáló könyv, amely szintén nem volt tökéletes, de mégis egy teljesen más élményt adott, mint a filmgyári szűrőn keresztül átment eseményhalmaz. Mindezek eredményeként úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a folytatásnak, ugyanakkor azt is elhatároztam, hogy kivárom az utána következő részek megjelenését is, mert a függővégek teljesen kikészítenek és az írói álnév mögött rejtőző szerzőpáros hajlamos úgy befejezni az adott kötetet, hogy az biztosan megtépázza az idegeimet. A végeredmény az lett, hogy immár évek teltek el és még mindig nem folytattam a történetet, amely áldatlan állapot megszüntetésére tökéletesen alkalmas volt a Csökkentsd a várólistádat 2014. kihívás, melynek alaplistájába felkerült ez a kötet is, és íme: február van és az olvasás már meg is történt, sőt kacsingatok a következő kötet felé.

A történet alapvetően ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. a mogadoriakkal vívott ütközetben megsérült lorienek (Negyedik és Hatodik) gyógyulgatnak, Sam, a barátjuk, pedig gondoskodik róluk és a talpra állásukat követően folytatják megkezdett menekülésüket. Amíg az első részben csak Negyedik nézőpontjából követhettük végig az eseményeket, addig ebben a kötetben már váltott fejezetekben meséli el a történéseket Negyedik, azaz John és Hetedik, azaz Marina. Miközben John és társai folytatják a menekülésüket és bujkálásukat, addig a bolygó másik felén, Spanyolország egy eldugott kis településének árvaházában Marina magára maradva vívja a csatáját a helyiekkel, elkeseredetten próbálja rávenni a Cépanját a továbblépésre és közben figyeli a jeleket, illetve a híreket, amelyek főszereplője a legtöbb esetben John.

Hihetetlenül pörgős és eseményekkel teli és lényegesen jobban sikerült ez a regény, mint az előző. A történet maga olyan, hogy ha belekezdesz az olvasásba, akkor bizony nem tudod félre tenni. Ugyanakkor kialakult bennem egy furcsa ellentmondás is, mert a mozgalmassága és cselekménybősége ellenére is azt kell mondjam, hogy a történet nem igazán haladt előre, nem sikerült túl nagyot lépni. John és társai továbbra is menekülnek és Marina is nehezen szánja rá magát a következő lépésre. A két állítás teljesen ellentmond egymásnak és mégis megállja a helyét. Ugye milyen érdekes?
"Akinek nincsenek hibái, annak erényei sem lehetnek."
Hatodik egy igazán talpraesett csak és a tapasztalatlansága ellenére Hetedik is egészen jól megállja a helyét az események sodrában. Pont ezért volt furcsa, hogy a lányok mellett John és Sam sokkal inkább tűnnek elesettnek és problémásnak. A két fiú, de leginkább John, még Hatodik figyelő tekintete mellett is sorra követ el hülyeségeket és olyan mértékben szentimentálisan viselkedik, hogy azt néhány esetben már egészen fájdalmasnak éreztem. Ehhez kapcsolható az egyik olyan esemény, amely számomra a történet egyik gyenge pontja és amelynek felbukkanására az előzmények ismeretében egyáltalán nem számítottam, de minden hiába, mert az érzelmek kiszámíthatatlanok.
"A holnapnak csak a ma kétségei szabnak gátat."

Marina szála némiképp lassúbb, de legalább olyan lényeges volt, mint John, Sam és Hatodik amerikai kalandjai. A lány fejezetei leginkább a tálentumainak kifejlődését és az árvaházban játszódó eseményeket mutatták be és csak a végén ébredtem rá arra, hogy ezek jelentősége sokkal nagyobb, mint az elején gondoltam volna.

"A változás kulcsa az (...), hogy el kell engedni a félelmeinket."
A két nézőpont váltott fejezetekben követi egymást a regényben és jól kitűnik, hogy közel azonos időben kerül sor a történésekre. Csak az események felgyorsulásakor történik meg az, hogy a két nézőpont egy fejezetbe kerül, de ennek is meg van a maga oka. Különösen hálás voltam a kiadónak azért, hogy a két nézőpontot más betűtípussal szedte, így ha a fejezet első mondatából nem is derült ki rögtön a mesélő személye, akkor az eltérő szövegkép biztosan figyelmeztetett a váltásra. 

A mozgalmas és érdekes események következményeként a lorinok csoportja ismét újabb tagokkal bővül és az új szereplők karakterei legalább olyan érdekesnek ígérkeznek, mint a korábban megismertek. Minden Védő más tálentummal rendelkezik, ezért úgy érzem, hogy a szórakozás és a mozgalmas cselekmények a további kötetekben is garantáltak.

Minden hibája ellenére is határozottan jól esett olvasni ezt az ifjúsági történetet, amely lehet, hogy nem egy kimagasló alkotás, tele van hihetetlen jelenetekkel, de attól még nem tudom tagadni a tényt, hogy szinte habzsoltam az oldalakat és természetesen a folytatás is érdekel.

Ha jól értesültem róla, akkor jön a regényből film is készül, és amelyet szerintem meg is fogok nézni, ha eljön az ideje.

A legvégére pedig egy kis bölcselkedés a kötet szerintem legjobb karakterétől, Héctor Ricardo-tól:
"Ha ismersz olyat, aki alkoholba akarja fojtani a bánatát, világosítsd föl, hogy a bánat tud úszni."


Értékelés: 7/10
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 304 oldal
A mű eredeti címe: The Power of Six
Fordító: Illés Róbert
Teljes ár: 2.490,-
Sorozat: Lorieni Krónikák
Előzmény: Negyedik
Folytatás: Kilencedik titka, Ötödik csapdája
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

2014. február 24., hétfő

Jus Accardo: Touch - Érintés (Denazen 1.)

Szúrósan kék szemű, sötét hajú fiú a borítón, hatalmas rajongás a külföldi olvasók részéről, illetve hasonló jelenség felbukkanása a történetet eredeti nyelven megismerő könyvimádók hazai képviselői között is, nem csoda, ha még a magyar megjelenés előtt felfigyeltem a regényre.

Deznee Cross mindent elkövet annak érdekében, hogy felbosszantsa ügyvéd apját, ezért amikor a házukhoz közeli erdőben egy ismeretlen, láthatóan a segítségére szoruló srác landol a lábai előtt, rögtön tudja, hogy mit kell tennie: hazaviszi magával a jóképű, jégkék szemű fiút. Kale nagyon furcsa, mert a hétköznapi tárgyak is ámulatba ejtik, és nem engedi közel magához jótevőjét, mindig megtartja a két lépés távolságot. Amikor Dez apja megérkezik és fegyvert szegez a fiúra, a lány ráébred, hogy a két ember sokkal többet tud egymásról, mint amennyiről neki tudomása van. Kiderül, hogy a Denazen nem is ügyvédi iroda, hanem a különleges képességű gyerekeket fegyverként használó szervezet, amelynek nagyra törő céljai vannak. Kale, egy Hatos, a Denazen Részvénytársaság egyik egyedi adottságú fegyvere, akinek egyetlen érintése is halálos, és aki most megszökött az őrzői elől. Dez és Kale menekülni kényszerül és csatlakozik a többi Hatoshoz, akiknek fő célja a Denazen elpusztítása. A két fiatal az életéért küzd, hiszen ha elkapják őket, akkor Kale jövője csupán napokban lesz mérhető, mindezek mellett pedig Dez eddig gondosan őrizgetett titkára is fény derülhet.

Egy dolog biztosan mindenkinek eszébe fog jutni, aki megismerkedik ezzel a történettel: az X-men. A történet alapját ebben az esetben is a kromoszóma rendellenesség, a különleges képességek és a mindenféle magasztos cél érdekében küldetést teljesítő fiatalok adják. Mindössze annyi a különbség, hogy ezekben a gyerekekben nem az X-gén, hanem a hatos kromoszóma rendellenessége okozza a változatos adottságokat.
"Minden egyes percben, amit Kale-lel töltöttem, megkérdőjeleztem a valóságérzetemet."
A regény legnagyobb erénye, hogy már rögtön az elején képes volt magával ragadni, amely leginkább Dez és Kale különleges, esetenként lázadó, illetve mosolygásra késztető reakcióinak köszönhető. Két érdekes karakter és egy nagyon szokatlan szituáció az, amely megalapozza a következő történéseket. Dez lázadása, ellenállása jól alátámasztott, gyakorlatilag minden cselekedete arra irányul, hogy felkeltse az apja figyelmét maga iránt, hogy valami érzelmet fakasszon az egyébként nem kifejezetten mintaszülőként viselkedő felmenőjéből. Kale, akit eddig szigorú őrizet alatt tartottak, aki nem ismeri a külvilágot, mindenre egyedi módon reagál és ez akaratlanul is könnyed humorral ruházza fel mind a személyiségét, mind pedig a regény azon részeit, amelyek róla és a világgal kapcsolatban tett felfedezéseiről szólnak. Őszintesége és nyíltsága annyira magával ragadó és mosolygásra késztető, hogy csak kedvelni lehet a karakterét.
"Már megint ez a szó. Bonyolult. Túl gyakran használod."
Szükség is van ezekre a könnyedebb jelenetekre, mert a történet többi része már lényegesen komolyabb, tele van menekülésekkel, helyenként erőszakos, durva jelenetekkel, egyre és másra felbukkanó titkokkal, különleges képességekkel, egymásnak feszülő nézetekkel és ellentétekkel.
Megdöbbentő volt arról olvasni, ahogy a Denazen megkaparintja ezeket a gyerekeket, ahogy kiképezi és használja őket, és ha már nincs szüksége rájuk, akkor megszabadul tőlük. Mindez megteremti a regény alaphangulatát, átérezhető, hogy itt nagyobb dolgokról van szó, a személyes érdekek mit sem számítanak, a cél elérése pedig mindennél előbbre való.
Szinte tobzódni lehet a sok képességben, amelyek között gyakori az átlagos adottság, de vannak nagyon egyediek és ritkák is. Ginger, a Hatosok vezére és Marshall Cross, a Denazen embere mindent elkövet, hogy ő kaparintsa meg a legveszélyesebb képességű személyeket.
"Minden egyes ember jövője ezernyi másik ember jövőjével függ össze. Ha csak egy dolgot megváltoztatsz, káosz alakul ki. Minden kibillen az egyensúlyából, és borzalmas dolgok történnek."
Alapvetően jól felépített történetet olvashattam, amelyben csak elvétve szerepel hihetetlennek tűnő menekülés vagy a valóság szempontjából kicsit meredekebb jelenet, ha nem is hibátlan, de elfogadható logikai felépítéssel és némi csavarral rendelkezik. Kale felbukkanása és Dez reakciója felkavarja az állóvizet és olyan eseményeket indít útjára, amelynek sorsfordító, de leginkább befolyásoló hatása nem vitatható el. A felmerült helyzet megoldásához a lánynak újra szembe kell néznie a múltjával és Alex, a volt fiúja eléggé összetett karakter ahhoz, hogy a felbukkanása összekuszálja a főhőseink között éppen alakulóban lévő érzelmeket. Dez azonban határozott egyéniség és legnagyobb örömömre nem okozott csalódást sem a helyzet felismerésében, sem annak kezelésében. Kiemelkedő személyiségek a mellékszereplők között is felbukkannak: a két ellentétes tábor vezetőin – Ginger és Marshall Cross - kívül, Alex és Brandt, Deznee unokatestvére az, akire érdemes odafigyelni, és akiről szeretnék majd többet megtudni.

Az események Dez közvetítésével elevenednek meg a lapokon, így az olvasó ismeretei is fokozatosan bővülnek az általa megszerzett információkkal. Az egyéni sérelmeken, kétségbeesett menekülési kísérleteken és a kialakult helyzet bemutatásán túllépve a vége történések több szempontból is meghatározó jelentőségűek, mert fontos, a főszereplők múltjával és a Denazennel kapcsolatos tudnivalók bukkannak fel, elképesztő méreteket ölt a manipuláció és a befolyásolhatóság, körvonalazódik egy mozgalmas és küzdelmekkel teli jövő.

Amikor már úgy gondoltam, hogy a folytatás biztos tudatában megnyugodhatok és elbúcsúzhatok - egy időre - a szereplőktől, akkor még mindig rejtegetett meglepetéseket a könyv: két fejezetet, két nagyon is lényeges jelenetet Kale szemszögéből. Mivel egyébként is kedvelem a váltott nézőpontú regényeket, erre is csak annyit tudok mondani, hogy imádtam.

Mondanám, hogy teljesen elvarázsolt a regény, de azért ez nem igaz. Az együtt eltöltött kellemes órák ellenére is tisztában vagyok a hibáival, a gyengeségeivel, de azt sem hallgathatom el, hogy a maga kategóriájában egy élvezetes sorozatkezdő kötetről van szó. A paranormális képességektől hemzsegő, akcióban dúskáló YA regényeket kedvelőknek csak ajánlani tudom. Esélytelen, hogy bárki le tudjon beszélni a folytatás olvasásáról!



A véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.


Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 368 oldal
Borító ár: 2.999,-/3.999,- (puha borítós/kemény borítós)
A mű eredeti címe: Touch
Fordította: Sipos-Lánc Brigitta
Sorozat: Denazen
Folytatás: Toxic, Tremble
Kiegészítő történetek:  Érintés nélkül (1.5), Faceless (2.5)
Forrás: magánkönyvtár

2014. február 22., szombat

J.A. Redmerski: Az örökké határa (A soha határa 2.)

A soha határa volt az a regény, amelyet a romantikus műfajjal szemben tanúsított hosszú idejű ellenállásomat követően először a kezembe vettem és nem vitatom, hogy nagy hatással volt rám, amit olvastam, élveztem a történetet, a hangulatot, amelyre a sorai között ráakadtam, az utazás és az érzelmek alakulásának különböző állomásait és nem utolsó sorban hagytam, hogy Andrew Parish teljes mértékben elvarázsoljon.
Fájó szívvel mondtam búcsút hőseinknek, viszont határozottan úgy éreztem, hogy a történet kerek és képes voltam magamban lezárni az olvasmányt, kellemes érzésbe burkolózva gondolni rá. Majd nem sokkal később értekezett a hír, hogy külföldön megjelenik a folytatás és emiatt majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben. Arról a reakcióról, amely a borító megpillantását követően kitört belőlem, inkább nem is ejtenék szót, a vad ugrálás volt a legcsekélyebb reakció. Szerintem egészen könnyen elképzelhetők a továbbiak. :)

Mivel angol tudásom messze földön hírhedt, ezért teljesen nyilvánvaló, hogy ez a bejegyzés csak azért jöhetett létre, mert magyarul is megjelent a nagyon várt folytatás, a boltok polcaira került a regény. Az már csak hab a tortán, hogy a blogturné keretein belül még a megjelenés előtt olvashattam a történetet.
"(...) ha valami igazságtalan dolog történik, az csupán az Élet módszere arra, hogy helyet csináljon jobbak számára. Szeretném ezt hinni. Erőt ad olyankor, amikor a leginkább szükségem van rá."
Camryn és Andrew egymásra találása egy kalandos utazás eredménye, hőseink annyi mindent éltek át együtt rövid idő alatt, amit sok más pár egy életen keresztül nem tapasztal meg. Türelmüket, megértésüket, szeretni akarásukat és küzdelmeiket siker koronázta és bár egy ideig boldogság töltötte be az életüket, a sors kegyetlen és újabb próbák elé állítja őket.
 B: Chicago - Az utazás kiinduló pontja
Egy súlyos veszteség következményeként Camryn ismét magába roskad, elmenekül a napi problémák és érzések elől, a könnyebb utat választja, a különbség csak annyi, hogy most mellette áll Andrew, figyel rá és továbbra is feltétel nélkül szereti. A baj azonban így is megtörténik és Andrew nem lát más kiutat a képtelen helyzetből, csak ha ismét utazni viszi a párját, ha újra átélik a szabadság érzését.

Sok mindent szeretnék elmondani erről a könyvről és most hirtelen azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Talán a borítóval, amelyre csak egy szó létezik: telitalálat. Igen, ő Andrew. Legalábbis, ahogy én elképzeltem. És ezek szerint nem csak én. Már az első rész borítója is különleges volt a maga nemében, de most teljesen végem van. Most is, miközben ezt pötyögöm, folyamatosan a borítóképre téved a tekintetem és nagyon nehezen gyarapodnak a bejegyzés sorai. Ha valaki erre jár, akkor hozzon magával egy felmosót, mert teljesen elolvadtam. :)

C: Virginia Beach - szembenézni a múlt fájdalmával
A locsogás és a külcsín után azért nézzük végre történetet, amely sajnos már nem tudott annyira a varázsa alá vonni, mint az első rész. Szerettem olvasni, kellemes kikapcsolódást nyújtott, élveztem az utazást és mindent, ami a párosunkkal kapcsolatos, csak éppen... Nem volt rám ugyanolyan hatással, mint az első kaland. Van ilyen...

Nem egyszer az is megfordult a fejemben, hogy miért is volt szükség a folytatásra, amely olvasmányos ugyan, de nincs benne annyi bizsergés és izgalom, mint az előzményként szolgáló írásban. Számomra hiányzott az egymásra találás szikrázó feszültsége, a tetszeni akarás késztetése és minden, ami ezzel jár. A fiatalok még csak pár hónapja ismerik egymást, az érzelmeiket stabilnak képzelik, de a múltjuk egyes eseményeinek kapui még zárultak be véglegesen. A fülszöveg utazást emleget, de ebben a részben nagyobb szerep jut a lelki problémáknak és azok megoldásainak.

E: Savannah (december-január) -
szülinapok és meglepetések
Az előzmények ismeretében sejtettem, hogy mi lesz a kiváltó probléma és bevallom, hogy nem én vagyok az, aki teljesen átérezte Camryn vívódását, az érzelmeit, aki feltétel nélkül elfogadta, illetve teljes mértékben megértette a reakcióit. Úgy viselkedett, mintha egyedül csak ő szenvedett volna a veszteségtől, mintha senki másnak nem lenne rajta kívül fájdalma. Megértem a lehangoltságát és elfogadom a fájdalmát, de nem ilyen eltúlzott mértékben és nem ilyen megoldással. Főleg, hogy Andrew teljesen normálisan, figyelmesen és segítőkészen viselkedett és Camryn leginkább csak hálás lehetett volna a fiú reakciójáért, nem volt szükség arra, amit tett magával. A bizalom, amely minden kapcsolat alapja az ő részéről még csak egy szó volt volt és nem az igazán mély érzés.

A lelki problémák kialakulását és feltárását követően megszületett a megoldás is, amely természetesen Andrew fejéből pattant ki és ami nem is lehetett más, mint egy újabb hatalmas kaland, előre el nem tervezett helyszínekkel és rengeteg véletlenszerű eseménnyel.
F: St. Petersburg (május) - külső tényezők
Legalábbis erre számítottam, de az utazást és a közben lejátszódó eseményeket most közel sem találtam olyan érdekesnek és lenyűgözőnek, mint az előzmény olvasása közben. Izgalmak helyett inkább a lelki élet és az összecsiszolódás állt az események középpontjában. Mindössze három "megálló" tűnt kifejezetten lebilincselőnek, problémamegoldónak vagy éppen szórakoztatónak. (Az utazás fő állomásait és a szereplők hangulatának alakulását nyomon követhetitek a bejegyzés képein, illetve az Extráknál térképet és részletes felsorolást is találtok.)
"Elámulok azon, hogy mindig előbb tud rólam dolgokat, mint én magamról."
Igen, határozottan egyetértek: Andrew jobban ismeri a lányt, az érzéseit, a reakcióit, mint az saját magát. A fiú ismeri Camryn minden gondolatát, így azzal is tisztában van, hogy mennyire fél a lány a megszokottól, a társadalom által elvárttól, a normálistól, mennyire hajtja a szabadság iránti megszállott vágy.
G és H között:
Alabamából New Orleansba - a szabadság érzése
Andrew egy különleges pasi, akinek ismét sikerült teljesen levennie a lábamról és aki ismét elvitte a hátán a könyvet. Ha ő nem lett volna, akkor lényegesen keserűbb szájízzel fejezem be a történetet, de mivel végig jelen volt... Ó, nagyon is jelen volt, és ezért is érdekelt, hogy hová is futnak majd ki az események.

Ha már Andrew, akkor meg kell említenem, hogy bár imádtam a karakterét, de mégis olyan ő, mint a fehér holló. Angyali türelme és törődése néha már engem is kiakasztott, a helyében én egyes helyzetekben teljesen másként viselkedtem volna. De nem vagyunk egyformák... Szerencsére. Vagyis Camryn szerencséjére. :) Imádtam Andrew gondolkodását, a gondoskodását, a figyelmességét, az egyes szituációkban tanúsított hevességét, a poénjaitól és a kétértelmű, burkolt vagy éppen kendőzetlenül nyílt utalásaitól pedig olvadoztam. Még több fejezetet is el tudtam volna képzelni az ő nézőpontjából, sokkal jobban szerettem olvasni az ő gondolatait, mint a párja eszmefuttatásait. Továbbra is úgy érzem, hogy nem minden esetben tudatosult Camryn fejecskéjében, hogy mennyire hatalmas fogás ez a fiú.

H: New Orleans - újraélni a múltat
Egy valamiben azonban végképp megbizonyosodtam: a befejezésekben nem túl jó a szerző. Ahogy az első rész vége is kifejezetten rózsaszínre sikeredett, úgy ezt a befejezést némiképp túlírtnak tartom. Túlságosan belement a részletekbe, túlságosan le akart zárni mindent és ezzel nem teljesen azt érte el nálam, ami szerintem az eredeti célja lett volna.

A regény alapját adó szabad élet, a tervezés nélküli, hét hónapon keresztül tartó utazás számomra teljességgel felfoghatatlan, ugyanakkor csodálattal is tekintek rá, mert én nem ez a típus vagyok, nem ebben a szellemben nőttem fel. Irigykedve olvastam az utazást és képzeltem magam a páros helyébe, de azzal is tisztában voltam, hogy én nem tudnék így élni, emiatt pedig az utazás, az élmény varázsa veszne el. Még szerencse, hogy ők ezt másként élték meg.

L: Galveston - ígéretek és egy új kezdet
Talán úgy tűnik, hogy rengeteg problémám volt a történettel és nem tagadhatom, hogy nem egészen azt az élményt kaptam, amire számítottam. Mindezek ellenére azonban tényleg szerettem olvasni, az érzelmek csodálatosan átjárják az egész történetet, a rengeteg idézet bizonyítja, hogy a stílust még mindig nagyon szeretem és ha tehetném, akkor ismét elkísérném egy újabb utazásra a párosunkat.
Vagy szívesen megismerném egy új páros izgalmas és mozgalmas kalandját, mély vagy éppen heves érzelmeit. Azt hiszem ez az, ami igazán számít. 



:Értékelés: 7/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: ? oldal
Fordította:
Borító ár: 3.499,-
Eredeti cím: The Edge of Always
Sorozat: A soha határa
Előzmény: A soha határa


EXTRA

Camryn és Andrew második utazása

Egy jól megírt útikönyvben nincs annyi helyszín és megtett távolság, mint ebben ami ennek a kötetnek az oldalain felbukkan. Szabadságvágytól fűtött hőseinket követni és az élményeiket velük együtt átélni legalább akkora kaland, mintha mi magunk indulnánk útnak.
Hét hónap, ennyi idegig tartott az Amerika több államát érintő kóborlás, a lelki problémák elsimítása, a bizalom megszilárdítása és a teljes elfogadás. Bár a történet nem egy utazást tartalmaz, én mégis ezt választottam, mert ez állt közelebb a szívemhez... és mert nem árulhatok el mindent. :)
Az események szempontjából fontos helyszínek, a jellemző hangulat és a kedvenc idézeteim a bejegyzés képein (kattintásra a képek mérete változik és az idézetek jobban olvashatók) követhetitek végig. Az áttekintés kedvéért pedig készített egy térképet és egy felsorolást, hogy még véletlenül se maradjon ki egy megállóhely sem.

A hét hónapos utazás fő állomáshelyei és jellegzetes eseményei:
A: Raleigh, Észak-Karolina: a veszteség
B: Chicago, Illionis: titkok, fájdalmak, megbocsátás, tervezés, az utazás igazi kezdete (kép)
C: Virginia Beach, Virginia: a fájdalmas múlt lezárása (kép)
D: Myrtle Beach, Dél-Karolina
E: Savannah, Georgia: születésnapok, meglepetések (kép)
F: St. Petersburg, Florida: strandbuli és külső tényezők (kép)
G: Mobile, Alabama
(kép)
H: New Orleans, Louisiana: a múlt megismétlésére tett kísérlet (kép)
I: Shreveport, Louisiana: a hosszabbik úton indulva
J: Longview, Texas
K: Dallas, Texas: a teljes egész érzete
L: Galveston, Texas: ígéretek és egy új kezdet (kép)


a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:

02.14. - Kristina blogja
02.15. - Angelika blogja
02.16. - Kelly Lupi olvas
02.17. - E-book Klub
02.18. - Könyvesem
02.19. - Keményfedél
02.20. - Olvasószoba
02.21. - Adri Könyvmoly
02.22. - Könyvek erdeje
02.23. - Ariadne olvasmányai
02.24. - Kultúrkáló

2014. február 20., csütörtök

Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

A könyv már a tavalyi év folyamán, jóval a megjelenés előtt is az érdeklődés középpontjában állt, az egyik legjobban várt sci-fi regényként harangozták be a történetet, amely végül is egy trilógia első része. A kiadvány magyar megjelenése az Agave Könyvek érdeme, amely kijelentés azonban további pontosításra szorul, hiszen a regény egy napon lett elérhető mind a külföldi, mind pedig a hazai olvasók számára.
A regény fülszövege mindennél többet mond és pontosan kifejez mindent, ezért most nem is szükséges a saját mondataimmal bevezetni a bejegyzést, hanem szerepeljen itt a könyv hátlapján olvasható összefoglaló.

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.
Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.
A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.
Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Több nappal ezelőtt fejeztem be a regényt és azóta gondolkozom rajta, hogy miként fogalmazzam meg az olvasottak által bennem keltett érzéseket. Nem egyszerű. Ahogyan maga a könyv sem volt az.
Pszichológiai thriller és sci-fi, az ismeretlentől való félelem és a mindent felülíró tudásvágy egy kötetben. Bennem pedig a végtelen kíváncsiság, hogy megismerjem mindezt.
"A küldetésünk egyszerű: az X Térség rejtelmeinek fokozatos felgöngyölítése, szigorúan kormányzati célokat követve, óvatosan haladva az alaptáborból, tapogatózva. Nekünk legalábbis ezt mondták."
Azt hiszem az a legjobb, ha azzal kezdem, hogy ez bizony egy E/1-ben megírt történet, amely kifejezetten alkalmas arra, hogy az olvasót hatalmába kerítsék a főszereplő érzései és gondolatai, az író pedig ki is használja ezt a lehetőséget. Az X Térség maga a megfejthetetlen titok és hiába a sokadik - az előzetes információk szerint a tizenkettedik - expedíció, továbbra sem tudni szinte semmit a térség működéséről. A különleges helyekhez, egyedi jelenséghez hasonlóan ezt a területet is szinte teljes hírzárlat védi és senkivel, még az expedíció résztvevőivel sem osztanak meg lényeges információkat. Felmerül persze az a kérdés is, hogy egyáltalán létezik-e olyan valaki, aki legalább egy kicsit is képben van a térségben történtekkel? Szerintem nincs ilyen. Végül is mindegy, mert a csoport tagjait kiválogatják, felkészítik, majd némi manipulációs technika bevetésével - mivel nem egyszerű az átkelés - "átdobják" őket a határon. Négy tudós, négy nő vág neki az ismeretlennek és már a történet legelején kapunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy a jelenlévők létszáma nagyon gyorsan fogyatkozásnak fog indulni.
"Ami csak él és lélegzik, szükségszerűen nem lehet teljességgel objektív; még a légüres térben a puszta fennmaradásra törő értelem sem lenne az."
Négy ember, akik csak egymásra számíthatnak egy olyan területen, amely egyébként is megszámlálhatatlan titkot és veszélyt hordoz magában. Négy ember, aki már az elején rádöbben, hogy valami nagyon nincsen rendben és akiben bíznia kellene, az fura tekintettel, gyanakvással szemléli őt is és azt is, amire éppen mutat. Aztán kiderül, hogy bár mindketten ugyanazt nézik, de nem ugyanazt látják, a gyanakvás magva pedig nem csak kisarjad, de bizony gyökeret is ereszt, mélyre hatol, erősen megkapaszkodik.
"Sajnos azonban minden monumentális dologról való gondolkodásban az ember előbb-utóbb eléri a saját határait."
Hogy ki viselkedik a normálistól eltérően? Hogyan lehet ezt megállapítani, amikor az egyik résztvevő szava áll a másikéval szemben és nincs aki igazságot tegyen? Hogyan lehet eldönteni, hogy mi az igaz, amikor már a saját szemünknek sem tudunk hinni? Hogyan mondjunk valamiről véleményt, aminek felfogásához a képességeink nem elegendőek? Hogyan írjunk le egy olyan teremtményt, amely már meghaladja az érzékeléseink határait?
"Kezdtem megérteni, hogy a halál nem ugyanaz a határ két oldalán."
A regény elején még csak mint külső szemlélő figyeltem az eseményeket, a történéseket, próbáltam felfogni és feldolgozni a látottakat, a hihetőt és a hihetetlen egyaránt. Onnantól kezdve viszont, hogy kiderült a tizenegyedik és a tizenkettedik expedíció között van kapcsolat, hogy a főszereplőn keresztül bepillanthattam a múlt egy részletébe, valahogy kézzel foghatóbbá váltak az események mögött meghúzódó részletek, elmélyültek az érzések és sokkal, de sokkal személyesebbé és fontosabbá vált minden, amit addig és amit ez után olvastam. Sikerült megtalálnom a kuszaságban, az érzékelhetetlenben és a rengeteg furcsaság között a célt, amelynek van értelme és amelyért érdemes küzdeni, vállalni a megpróbáltatásokat és menni, amíg csak el nem érjük.
"A Magány ránehezedhet az emberre, cselekvésre késztetheti."
A terület élővilága olyan részletességgel került bemutatásra, hogy ha arra kerülne sor, akkor az utolsó fűszálat is képes lennék megfesteni (már ha lenne ehhez kézügyességem, ami egyébként nincs). Ezzel szemben a térségre jellemző, titkot rejtegető élőlények esetében a szerző alkalmazza a jól bevált technikát: nem mutatja be, hanem csak sejteti, a legtöbb esetben az olvasó képzeletére bízza annak kinézetét. Nagyon hatásos. Többször sikerült beleborzonganom. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy a főhős egészen rövid időn belül egyedül marad és ...
"Minden szépség alatt ott lapult a megszámlálhatatlan reményvesztett küzdelem borzongató árnya."
Sok minden bosszantott az eseményekkel kapcsolatban, de leginkább az, hogy nem lettem sokkal okosabb az előzmények tekintetében: az X Térség létrejöttéről és működéséről a regény végén sem rendelkezünk több információval, mint a kezdetekkor. Ugyanakkor sok minden volt, ami nagyon mély hatással volt rám és a két érzés még most is vívja bennem a háborúját.
A regény nem hosszú, sőt akár kifejezetten rövidnek is mondhatnánk, ugyanakkor mégis tömény. Egyszer úgy éreztem, hogy szívesen olvasnák belőle még vagy 100 oldallal többet, máskor úgy gondoltam, hogy bőven elég, talán még sok is a jelenlegi terjedelem. A végére a hiány és a rövidség győzött, mert nagyon mérges voltam, hogy pont ott maradt abba a történet, ahol végül is elköszöntem a főszereplőtől.

Az ellentétes érzések azonban továbbra sem csillapodtak bennem, most is kavarognak, egymással csatáznak a gondolataim. Folytatás? Mindenképp. Ezek után mindenképpen meg kell tudnom, hogy mi fog következni. Pontozás? Na, azt most ne kérjen tőlem senki, mert képtelen vagyok az érzéseimet pontszámokban kifejezni. Hol ennyi, hol annyi az érték... attól függ, hogy a történet melyik része jut az eszembe és képtelen vagyok logikusan dönteni. Lehet, hogy ez egy jó vagy éppen zseniális könyv legjobb ismérve? Mindenesetre fenntartom magamnak a jogot, hogy ennek eldöntésével megvárjam a trilógia végét és akkor, az egészet egyben látva talán majd könnyebb helyzetben leszek. Talán akkor az is értelmet nyer, amit most még nem látok annak... (Update: a pontozás ügyében döntésre jutottam és pótoltam az elmaradást.)

Ha már szó esett a folyatásról, akkor egy nagyon jó hír: hamarosan megjelenik a következő rész, amit szintén rövid határidőn belül követ majd a befejező kötet. Külön köszönet és gratuláció a kiadónak azért, hogy ehhez a kötethez hasonlóan, a folytatások is a külföldi megjelenésekkel azonos időben kerülnek a hazai olvasók kezébe. Természetesen magyar nyelven.


A kiadvány egyediségei egy csokorba szedve:
  • külföldi és magyar megjelenéssel azonos napon (hatalmas pacsi Agave Könyvek);
  • különleges, vágott borító (amely tetszetős, de azért sérülékeny is);
  • a nyomtatott és az elektronikus verzió egyszerre vált elérhetővé az olvasók számára.



A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!



Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 172 oldal
Borító ár: 2.980,-
Eredeti cím: Annihilation
Sorozat: Déli Végek-trilógia
Folytatás: Kontroll, Fantomfény
Forrás: recenziós példány a kiadótól

2014. február 17., hétfő

Kelemen Zoltán: Első 21 novella

Amikor belekezdtem a blog vezetésébe, egyáltalán nem számítottam arra, hogy az értékeléseim és a stílusom felkeltik majd egyes szerzők figyelmét és alkalmasnak ítélnek arra, hogy az ő könyveiket is olvassam és véleményezzem. Még nagyobb volt a meglepetésem akkor, amikor az országon kívülről is érkezett hozzám egy felkérés.
Kelemen Zoltán Kolozsváron született, tanulmányait a városban végezte és első, novellákat tartalmazó kötete is itt jelent meg magánkiadásban. A megküldött linkek alapján beleolvastam a történetekbe és miután egyik , illetve másik részlet felkeltette az érdeklődésem, igent mondtam a vállalásra.

Képtelenség lenne összefoglalót írnom a kötetben szereplő novellákról, mert annyira különböznek egymástól. Nem jellemzi műfaji egységesség a kiadványt, a történetek sokszínűségét pedig mind az időbeli, mind pedig földrajzi elszórtság biztosítja. Ez a tény először meg is lepett, mert gyarló módon azt gondoltam, hogy a szerző a lakóhelyén vagy annak környezetében játszódó, fantasztikummal kevert történeteit fogom olvasni, amelyhez képest teljesen mást kaptam.
Mindegy azonban, hogy az adott esemény az ősi Egyiptomban, esetleg Mezopotámiában, a 20. század első felében, a II. Világháború ideje alatt, a jövő Franciaországában vagy éppen a racionalitáson túl játszódik, minden esetben misztikummal és fantasztikummal teli írásokat olvashattam. A szerző szerteágazó érdeklődése, a fantázia világához, a science fiction-hoz való vonzódása jól láthatóan megmutatkozik az alkotásokban. Fantáziája a szó legteljesebb értelmében szárnyal, a történetek alapötletei nagyon jók, némelyikre nyugodt szívvel ráakasztom a remek jelzőt (Meglepetés, Aranylap), illetve azt sem hallgathatom el, hogy egyes novellákba annyi elgondolás zsúfolódott be, annyi koncepció szorult, hogy az akár egy nagyobb terjedelmű művet is képes lenne megtölteni (Az alagút mélyén című írás alapötletét pont ilyennek érzem).

Be kell azonban vallanom azt is, hogy mérhetetlenül mérges vagyok, mert a nagyon jó alapötletek mellett a kidolgozottsággal és a terjedelemmel már koránt sem voltam ennyire elégedett. A remek elképzelések ellenére sokszor zártam hiányérzettel az adott írást, maradtam szó szerint lógva, és a csattanónak szánt befejezések sem mindig érték el nálam a kívánt hatást.
A fantasztikummal soha nem volt semmi problémám, általában elfogadom a hihetetlennek tűnő helyzeteket és mozzanatokat is, ha kellőképpen alátámasztásra kerülnek, ugyanakkor nem szeretem, ha a fantasztikum minden magyarázat nélkül szolgál egy probléma megoldására, a konfliktusok kezelésére, az adott szituáció kidolgozása helyett a helyzet leegyszerűsítésére. Sajnos egy-két novellában  ilyennel is sikerült összeakadnom és bevallom, hogy némelyik eljárást egyszerre találtam nevetségesnek és idegesítőnek (pl. :Az alagút mélyén novella Borfin herceg függőjének eltörése). 

Legnagyobb bánatomra a novellák elég rövidre sikerültek, többet is szívesen olvastam volna még tovább és sajnáltam, hogy olyan hirtelen vége szakadt. Egyes mozzanatok számomra túlságosan rövidnek tűntek, másoknak a vége lett kurtán furcsa, amelyek miatt úgy éreztem, hogy lehetett volna még dolgozni rajtuk és egyiknek sem vált volna a kárára a ráfordított többletidő. Kifejezetten zavart, hogy több írásnál is hasonló  vagy közel hasonló befejezéssel találtam magam szembe, azaz a főszereplő egyszer csak eltűnt és nem látták többé. Elhiszem, hogy ez egy nagyon kényelmes megoldás, de nem célszerű túl gyakran alkalmazni, mert elcsépelté válik és a csattanóként sem éri el azt a hatást, amit az adott novella befejezésként megérdemelne.

Magánkiadásról van szó, amely több hiba lehetőségét is magában hordozza. Helyenként furcsa szókapcsolatokkal találkoztam össze, amelyek használata nálunk nem elterjedt vagy éppen nyelvtanilag nem is helyes és a kötet vége felé látványosan megnövekedett a szöveghibák előfordulása is.
A kolozsvári füvészkert víztornya.
A kiadványt határozottan kellemes kézbe venni, a keménytáblás kötés tartós, a köteten belül nagy betűméret és hozzá tartozóan tágas sorköz került alkalmazásra. Legnagyobb sajnálatomra az írások még ebben a formában tálalva is kifejezetten rövidnek tűnnek. A borítóképnek ugyan köze van az egyik történethez és ötletesnek is mondható, de mégsem tartom kifejezetten előnyösnek ehhez a kötethez.

Minden kezdet nehéz és mindenkinek meg kell találni a saját hangját, a neki legjobban kézre álló kifejező eszközt és annak alkalmazását. Úgy gondolom, hogy Kelemen Zoltán kellő fantáziával rendelkezik ahhoz, hogy az írásai ne legyenek sablonosak és az ötletei ne fogyjanak el idő előtt. Amivel még jobbá teheti az írásait azt a türelem, az idő és a gyakorlat hármasa fogja megadni akár az ő, akár az olvasói számára. Kevesebb hihetetlen kurtítással és csúsztatással, részletesebb kidolgozással fantasztikusan jó fantasztikus művek kerülhetnek majd ki a keze alól. Ugyan ez a kötet magán viseli a kezdő írók által elkövetett legtöbb hibát, de minden egyes írásában ott rejtőzik a lehetőség és a jövő ígérete


A kötetet köszönöm a szerzőnek!


A kiadvány kedvezményesen megvásárolható a következő webáruházban:
- Bookline


Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: magánkiadás
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 136 oldal
Borító ár: 2600,-
Forrás: magánkönyvtár
egyéb: dedikált

2014. február 14., péntek

Darena Salyaz: Mennydörgés (Sötét vihar 3.)

A Sötét vihar sorozat nem másról szól, mint a jó és a rossz örök harcáról, a mindenkiben jelen lévő gonoszról, a sötét oldalról, amely folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy előbújjon a mélyből és átvegye az irányítást, befolyásolja az eseményeket. Mindez kiélezetten jelentkezik ezekben a könyvekben, hiszen a Védők és az Ártók harca már ősidők óta tart és nem igazán látszik az esély arra, hogy valaha is vége szakadna. 

A sötétség katonái felett aratott győzelmet követően főhőseink, Sara és Robin ideiglenes nyugalomra leltek, végre azzal tudnak foglalkozni, amely jelenleg a legfontosabb az életükben. A gonosz azonban nem nyugszik, egy új vezér irányítása alatt ismét egyesülnek a katonái, még nagyobb elszántsággal törekednek a világuralom megszerzésére, a Védők legyőzésére. A vezér az, akinek izzó gyűlölete tüzeli a katonák érzelmeit, akit több szál fűz a Védőkhöz, mint jelenleg elviselni képes. Mindkét oldal felsorakoztatta a seregét, megtette a szükséges lépéseket, az erők összecsapnak, az érzelmek izzanak, a cél pedig nem más, mint a világ sorsa.

Mindig nehéz helyzetben van egy kezdő író, hiszen az írás is olyan mesterség, amely a gyakorlással válik egyre összetettebbé, csiszoltabbá és ennek következményeként az olvasók számára élvezhetőbbé a végeredmény. Ismerem a sorozat minden kötetét, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy a történet előrehaladásával a fejlődés minden tekintetben - fogalmazástechnikában, az események mozgalmasságában, a történések csavarjaiban és a karakterek megjelenítésében - érezhető, de továbbra is úgy gondolom, hogy van még lehetőség a növekedésre. Nem is kevés.

Be kell vallanom, hogy kifejezetten mérges vagyok, mert egyrészről ez a történet nagyon érdekes és tanulságos a maga nemében, más részről pedig úgy gondolom, hogy lehetett volna jobb és élvezetesebb. Az előző részek érzelmessége mellett ebben a kötetben a sötétség, a harcok és a taktikázás vette át a szerepet, amely kifejezetten jót tett az események alakulásának.

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miként is alakul a főszereplőink sorsa, ezért eléggé meglepődtem, amikor egy viszonylag nagy időtartamot, közel 15 évet ugrottunk előre az időben. Robin a Védők megbecsült vezetője lett, Sara jellemét is megerősítették a múlt mozgalmas eseményei és az a tudat, hogy gondoskodnia kellett iker fiairól, akiket nem is egyszer akartak elvenni tőle és akik ezért árnyékgyermekként látták meg a napvilágot. Az eltelt időszakban a fiúk felnőttek, a szemük kitisztult, a lelkük legyőzte a sötétséget, értékes tagjai lettek a Védők társadalmának és rengeteg lehetőség rejtőzött bennük. A többi szereplő is meglelte a boldogságot, mindenki megtalálta a helyét és azt az elfoglaltságot, ami leginkább illik a személyiségéhez.
Egyedül Ray az, aki meghasonlott önmagával, akinek gondolkodását kedvezőtlenül befolyásolták a korábbi események és akinek dühe, illetve elkeseredettsége eltörli minden korábbi kellemes gondolatát, a múlt minden jó emlékét, aki fölött átveszi az irányítást a gonosz.
"Ha a puszta létezéseddel akaratodon kívül gyűlöletet keltesz valakiben, akkor sosem lehetsz nyugodt. Mert ez az érzés megmérgezi őt, elhatalmasodik rajta, és aki korábban szeretett téged, az lesz a legádázabb ellenséged."
Lényegesen sötétebb és mozgalmasabb ez a rész, mint az előzményei, kevesebb hangsúly helyeződik az érzelmekre, a szerelmi csalódásokra és az ezzel kapcsolatos nyűglődésekre. Sokkal jobban tetszett ez a felállás és lényegesen jobban élveztem ezeknek a történéseknek az olvasását, mint a megelőző kötetekben szereplő eseményeket. A gyermekszigetek és a Ray környezetében történtek leírása egyszerre volt megrázó és elgondolkoztató.

A regény szerkezetének felépítése hasonló az előző kötetekben megismertekhez, azaz a könyv végig E/1-ben íródott, de nem csak a főszereplő nézőpontját követhetjük végig, hanem időről időre a fontosabb szereplők gondolataiba, motivációiba is beleláthatunk. Annak ellenére, hogy kifejezetten kedvelem a váltott szemszögből bemutatott történeteket, most mégsem voltam elégedett. Továbbra is zavart, hogy semmi nem jelzi a fejezet elején a nézőpont váltást, így az aktuális mesélő személye csak később, a fejezet cselekményeiből derül ki, amely képes volt minden egyes alkalommal kizökkenteni az olvasás ritmusából.
Az E/1-ben történő mesélésnek rengeteg előnye van, az egyéni érzelmek, gondolatok kifejezésére nincs is jobb eszköz az író kezében, mégsem éreztem azt, hogy ebben a kötetben ez maradéktalanul alkalmazásra került volna, bár lényegesen jobban sikerült, mint az előző részekben, tehát itt is érezhető a fejlődés. Pedig nagyon erős érzelmek és indulatok tombolnak a szereplők lelkében és ez megadta volna a lehetőséget a mérhetetlen és szinte elviselhetetlen feszültség megteremtésére.

Minden részben van egy olyan karakter, akinek különösen jól sikerül a bemutatása és aki kiemelkedik a többiek közül. Az első részben ezt jelentette a számomra Tánya, a másodikban nagyon élveztem Robin fejezetét, amikor megküzd a benne lakó gonosszal, most pedig Rose vitte el ezt a pálmát. Színes, mozgalmas egyéniség, akinek karaktere élesen elütött a körülötte lévőkétől.

Többször éreztem úgy a regény olvasása közben, hogy itt bizony cserbenhagyás történt. A sorsfordító csatákra, ütközetekre való felkészülés hosszú folyamatát követően az összecsapás szinte pillanatok alatt lezajlik, gyakorlatilag pár mondatban bemutatásra kerül, hirtelen véget ér és ezek bizony erős hiányérzetet keltettek bennem. Hasonlóképpen éreztem egyes karakterekkel szemben is, akikben sokkal több lehetőség rejlett, mint ami a könyvben bemutatásra került. David és Daniel személye pontosan ilyen volt a számomra, a leginkább akkor voltam mérges, amikor az egyikük megküzdött a benne lakó sötétséggel és mindez olyan gyorsan lezajlik, hogy egy figyelmetlenebb olvasó talán észre sem veszi, pedig maga a folyamat nagyon is lényeges.
Egy másik esetben pedig úgy éreztem, hogy a technikai fejlődés, mint olyan nem igazán fogható kézzel a könyvben. Párhuzamot állítottam a saját magam által tapasztaltakkal és megállapítottam, hogy a modernizáció csak az általunk alkalmazott szakmai programok használhatatlanságát idézi elő, de a gonosz terveire nincs hatással. Ez most nagyon sejtelmesre sikerült, de nem akarok vele sokat elárulni, mert a momentum érdekes és lényeges pontja az eseményeknek.

Sajnálom, hogy a mozgalmassága és a sötétsége ellenére sem igazán tudtam magam beleélni a történetbe, nem sikerült átélnem a mélységeit. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a szerző maga is csak elmondaná az eseményeket, de nem igazán éli át őket, vagy ha igen, akkor mindezt nem sikerült úgy visszaadnia, hogy számomra is ugyanazt az élményt adja az olvasott szöveg. Pedig tényleg ez a sorozat legjobb kötete, ugyanakkor az is lehet, hogy a színvonallal együtt az elvárásaim is folyamatosan növekedtek.

Átfogó és összetett történet, kellő mennyiségű szereplővel, köztük különleges és egyedi karakterekkel, rengeteg heves érzelemmel, illetve azok következményeivel, időben és térben egymástól távol bekövetkező események közötti kapcsolatokkal, sok-sok csatával, fájdalommal és veszteséggel, kifejezetten jó alapötlettel. Mégis azt kell mondanom, hogy úgy összességében kissé kidolgozatlannak, fakónak érzem a történetet, hiányolom a mélységét. Mi az, amit hiányoltam? Plasztikusabb leírással, az érzelmek és az események részletes és a lélek mélyéig hatoló megfestésével könnyen a rabjává tehetett volna a történet. Az irány jó, a fantázia adott, a többi pedig csak az írón, az időn és a belefektetett energián múlik.
Ez az, amihez a bejegyzés elején emlegetett gyakorlat szükséges és amely tényleg csak azzal érhető el, ha valaki ír és ír és ír.

További érdekességek az írónő blogján olvashatók.


A könyvet köszönöm a szerzőnek!

Pontszám: 6
Kiadó: Kalliopé Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 388 oldal
Borító ár: 2.480,-
Sorozat: Sötét vihar
Előzmény: Árnyék, Sejtelmes fény
Forrás: magánkönyvtár
Egyéb: dedikált

2014. február 11., kedd

Wendy Higgins: Angyali gonosz (Angyali gonosz 1.)

Angyalok, bukott angyalok és démonok... A YA kategóriába tartozó fantasy regények közül most éppen azok hódítanak leginkább, amelyekben ezek a lények szerepelnek, csábítják vásárlásra, illetve olvasásra a témát kedvelőket. A könyv nem árul zsákbamacskát, hiszen mind a címe, mind pedig a fülszövege alapján nyilvánvalóvá válik, hogy itt bizony angyalokra és démonokra számíthatunk, az események középpontjában pedig egy fiatal lány áll. Természetesen ismét egy trilógia nyitó kötetéről van szó, tehát a kapott élmény korántsem lesz teljes, az események ebben a kötetben nem kerülnek lezárásra. 

Anna Whitt nem éppen átlagos, érzékeli a szellemeket, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit és az érzékszervei is sokkal kifinomultabbak, mint elvárható lenne. Különleges képességei ellenére is megpróbál teljesen hétköznapi - néha magányosnak tűnő - életet élni, átlagos kamaszként viselkedni, amely mindaddig sikerül is neki, amíg össze nem találkozik az egyik helyi zenekar észvesztően jóképű dobosával. Kaidan Rowe nem hétköznapi figura, mert sikeres, szexi, körülveszi valami eredendő romlottság. A véletlen találkozás következményeként Anna ráébred, hogy nem ő az egyetlen különleges lény a földön, ugyanakkor azzal is szembesül, hogy az élete tiszta ellentmondás, ő egy angyal és egy démon gyermeke, aki egyszerre tiszta és erényes, hisz a jóban, illetve vonzódik a bűnhöz és a veszélyhez. De vajon tud-e nemet mondani, amikor elérkezik az idő? Mit tartogat számára a végzet és melyik úton fog elindulni? A jóság vagy a bűn győzedelmeskedik majd a lány lelkében?

A regény nem mentes a kliséktől, de hordoz magában annyi egyediséget, amellyel elérte azt, hogy ha nem is lett a kedvencem, de mindenképpen élvezetessé tette az együtt eltöltött órákat. Mit értek egyediség alatt? A történet lényeges szereplői a bukott angyalok, akik a megszokottal ellentétben nem csak részben romlott, az angyali jellegüket továbbra is magukban hordozó, szárnyas lények, hanem démonok, akik a pokol fogságában sínylődnek, megjelenésük az emberek között igencsak korlátozott. A Földön kétféle alakjukban tudnak csak megjelenni: testetlen démon szellemként, suttogóként vagy pedig a bűnök testet öltött sötét angyalaként. Az egyetlen, ami nem változott, az a szívdöglesztő külső, amely rájuk is ugyanúgy jellemző, mint szárnyas megfelelőikre.
"- Gondolom hallottál a hét főbűnről, azaz a haragról, a restségről, az irigységről, a kapzsiságról, a bujaságról és a kevélységről. Nos mindegyiknek egy felelőse munkálkodik a démonok közül az emberek világában. (...) Van emellett hat kisebb bűn is: a hazugság, az emberölés, a gyűlölködés, a lopás, a házasságtörés és a narkó. Ami tizenkét sötét angyalt jelent ember alakban. A földi gonoszság e letéteményeseit hercegeknek nevezik."
A hercegek és az emberek közös utódai a nefilimek, azaz az óriások, ahogy a regény emlegeti őket. Nincsenek sokan és a szüleik arra képezik ki őket, hogy támogassák az emberek között végzett munkájukat. Kaidan nem más, mint a bujaság hercegének fia, az ő dolga a csábítás, Anna pedig a függőség hercegének lánya. Mindegyiküknek van egy különleges és egyedi képessége, amelyet az apjuktól örököltek, és amely segít a munkájuk elvégzésében, megkönnyíti a kitűzött cél elérését.
"Az emberek azonban természetüknél fogva önközpontú lények; azt hallják meg, amit meg akarnak hallani. ezért a démonok többnyire erre szorítkoznak, tovább táplálva az önzésüket."
Az eseményeket E/1 elbeszélőmódban, Anna nézőpontjából követhettem végig, ezért az elején ugyanolyan tudatlanul és értetlenül figyeltem a történéseket, mint a főszereplő. Anna szinte burokban nőtt fel és hiába vannak egyedi tulajdonságai, még a hétköznapi tinik között is gyámoltalannak számít, az óriások között pedig ő maga a megtestesült ártatlanság. Az anyja meghalt a születésekor, az apja pedig börtönben ül, nevelőanyja hallgatott a múltjáról, születése körülményeiről. A lány nem kapta meg azt a kiképzést, amiben a többi hercegi sarj részesült, számára minden az újdonság erejével hat. Viszonylag hamar felbukkan Kaidan, aki akaratlanul is felfigyel a lányra és megosztja vele azokat az információkat, amelynek köszönhetően feltárul az eddig ismeretlen, démonokkal és kísértésekkel teli világ.

Minden érdekessége és egyedi jellegzetessége ellenére is nehezen kötött le a regény eleje, olvastatta ugyan magát, de az események nem sodortak magukkal. Ugyanakkor plusz pont jár azért, mert Kaidan kiváló tanár és az általa elmondottakból mindent megtudhattam, ami ahhoz kellett, hogy a későbbiekben ne vesszek majd el a démonoktól, bűnöktől és érzelmektől hemzsegő világban. Anna tisztasága az elején kifejezetten idegesített, gyakran voltak olyan reakciói, amelyek előtt értetlenül álltam, - ide sorolhatnám azokat, amelyeket Kaidan távolmaradása után produkált, amelyeket az apjával szemben mutatott -, néha túl éles, megalapozatlan és hirtelen volt a váltás az érzelmei között. Pozitívum, hogy ez a helyzet idővel előnyös irányba változik. A történet elején a két fiatal között kialakuló érzelem is hagyott bennem némi kétséget és csak a regény vége felé éreztem azt a bizsergést, ami elvárható egy ilyen helyzetben - akkor viszont sikerült a szerzőnek behoznia a lemaradását.


Belial, Anna apjának feltűnésével felpörögtek az események, a lány egyre inkább részévé vált annak a világnak, amelybe a származása folytán tartozik, megismeri a múltját, születésének körülményeit. Egy megható történet a regényen belül Belial, a démon és Mariantha, az angyal szívszaggatóan gyönyörű és önfeláldozó szereleme.
Az ifjú óriásnő kiképzése megkezdődik, lassanként elveszti kezdeti ártatlanságát, igyekszik megfelelni apja terveinek, egyedül hullámzó érzelmein, Kaidan-nal szembeni érzésein nem tud úrrá lenni. Túl a történet felén újabb szereplők kapcsolódnak be az eseményekbe és legnagyobb sajnálatomra felbukkant annak a lehetősége, hogy az eddigi kétszereplős románcból háromszög alakul majd a folytatásokban.

Kissé nehezen indult ez a történet, lassan bontakoztak ki a szálak, váltak érdekessé az események, de a folyamatosan alakuló írói stílussal együtt, a karakterek és a cselekmények összetettsége, illetve mindezek megjelenítése is együtt fejlődik. Az egyre mozgalmasabb és sötétebb események kárpótoltak minden, a kezdéssel, illetve az érzelmekkel kapcsolatos problémáért, hiányérzetért. Az alapötlet kifejezetten érdekes, egyedi és sok lehetőséget hordoz magában, amely a kötet utolsó harmadában már kellőképpen jelen is van ahhoz, hogy érdekeljen az éppen csak elkezdődött bonyodalmak folytatása és kiteljesedése, Anna és Kaidan további sorsának alakulása, a menny és a pokol végeérhetetlen háborújában az aktuális csata kimenetele.



Az értékelés az ekultura.hu oldalon is megjelent.



Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 440 oldal
Borító ár: 2.999,-(puha borítós)
A mű eredeti címe: Sweet Evil
Sorozat: Angyali gonosz
Folytatás: Angyali szövetség, Sweet Reckoning
Kiegészítő írások: Sweet Evil Extra #1, Sweet Evil Extra #2, Sweet Peril Extra #1
Forrás: magánkönyvtár

2014. február 8., szombat

Maggie Stiefvater: Ballada - A holtak éneke (Tündérdallam 2.)

Még élénken él az emlékezetemben az előző rész okozta varázs, a tündérek kicsavart, féligazságokkal és titkokkal teli világa, az emberekhez való hozzáállása és az a keserédes befejezés, amely egyszerre jelentett lezárást és mégsem. Nem volt kérdéses, hogy Maggie bűbája ismét telibe talált és az sem volt kérdés, hogy a folytatást is olvasni szeretném. Elvakultságomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második kötetet úgy vettem meg, hogy még a fülszöveget megismerésére sem fordítottam gondot. Pont ezért teljességgel meglepődtem, amikor azzal szembesültem, hogy ebben a kötetben Deirdre helyett James játssza majd a főszerepet. Álmélkodtam ugyan, de egyáltalán nem bánkódtam, hiszen James az a figura, akit már korábban is kedveltem, akinek humora egyszerűen imádni való és természetemből adódóan nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet, ha nem csak mellékszereplőként van jelen, hanem az ő gondolatai töltenek meg egy egész könyvet.

James és Deirdre is túlélte az elmúlt nyár eseményeit és így abban a kivételes zenei tehetségeket foglalkoztató középiskolában kezdhették meg a tanulmányaikat, amelybe a verseny győzteseiként felvételt nyertek. James azonban nem igazán találja a helyét és ami leginkább bosszantja, hogy a lányt sem, akivel csak elvétve fut össze és aki akkor is furcsán, szinte megszállottan viselkedik. Az is bosszantja, hogy úgy érzi az iskola nem igazán tud zenei téren megfelelő képzést nyújtani a számára, hiszen kimagasló tehetsége révén jobban játszik hangszerén, a skót dudán, mint az oktatója. Egyedi adottságával fel is kelti maga iránt az érdeklődést, személyére felfigyel a lélekrabló tündérmúzsa, Nuala, aki felébreszti, majd kiszipolyozza a halandók kreatív energiáit és a halálba hajszolja őket, hogy ő maga életben maradjon. James azonban megtanulta a leckét, tart a tündérektől és nem könnyű őt rákényszeríteni az alkura, amelynek nem más a tétje, mint az élete. Az idő azonban sok mindent megváltoztat és James azon veszi észre magát, hogy közeledik a halottak ünnepe, Mindenszentek éjszakája és neki a tündérkirálynővel és a holtak királyával kell megküzdenie azért, hogy megmentse Nuala életét és a saját lelkét.
"- Üdvözlöm Önöket, hölgyeim és uraim! (...) Remélem, megnyerhetem szíves figyelmüket. El kell ugyanis mondanom Önöknek, hogy amit itt és most látni fognak az a színtiszta valóság. Talán nem lenyűgöző, talán nem megdöbbentő, talán még botrányosnak sem nevezhető, annyit mégis elmondhatok a kétség leghaloványabb árnyéka nélkül, hogy ez a valóság. És ezt... mélységesen sajnálom."
Teljesen más ez a történet, mint amit vártam, egészen más, mint az előzménye, különbözik tőle stílusában, ütemében, mozgalmasságában, mondanivalójában, mélységében és az általa keltett érzésekben. Eltérő, de ugyanakkor lenyűgöző, a lélek mélyéig hatoló és ha másként hat is a varázsa, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy képes a bűvöletre. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy ezt a csodát mindenki képes is lesz felismerni, sokan lesznek, akik el fognak siklani a mélyben rejtőző mondanivaló fölött, akikre nem lesz hatással az igézet és csak azt fogják látni, hogy James humora nem teljesen ugyanaz, mint amit vártak tőle, hogy az események lassan vánszorognak, hogy az érzelmek nem olyan hevesek és a történet nem olyan megkapó, mint Deidre könyvének cselekménye. Akiket viszont képes megérinteni, akik azon a hullámhosszon belül érzékelnek, amelyiken a szerző teljes valója megszólal, azoknak a szíve és a lelke együtt fog rezegni az eseményekkel, rá fog hangolódni a főszereplők lelkének vibrálására, az érzelmeik által keltett dallamra.
"Manapság soha senki nem próbál áthatolni a valóság leplén, bár más tündérektől hallottam, hogy ez nem volt mindig így. Az a néhány srác, aki most megérezte a jelenlétemet, és felkapta a fejét, csupán őszi levelek kavargó örvényét látta volna a járda szélén. A forgatag felfelé ívelt a levegőben, majd spirál alakban hanyatlott vissza a földre. Az mindig én voltam, a láthatatlan alkonyi borzongás, az a megfoghatatlan szorítás az ember torkában, a kéretlen könnycsepp a szem sarkában a rég feledet gondolatok nyomán."
Úgy érzem, hogy pont megfelelő időpontban olvastam ezt a könyvet, mert ha nem is voltam minden mozzanatában elégedett a benne leírtakkal, de engem elkapott a regény hangulata, magával rántott a varázsa. A nézőpont és főszereplő váltás jót tett a történetnek, mert James a nyilvánvaló veszteség ellenére is sokkal életképesebb személyiség, mint Dee és bizony belehaltam volna, ha Deirdre elbeszélésében kell olvasnom az eseményekről, mert annak csak hatalmas hiszti és siránkozás lett volna a vége. James ezzel ellentétben szarkasztikus humorral, számomra szimpatikus gondolatokkal és különleges érzelmekkel töltötte meg a kötet oldalait, Dee reakciójából pedig bőven elég volt annyi, amennyit éppen csak megmutat az írónő.
"Amikor így nevetett, vagy a világ legfélelmetesebb bestiájának vagy a leggyönyörűbb teremtésének látszott, akivel életem során találkoztam, és képtelen voltam eldönteni, hogy azért tölt-e el ez a különös érzés, mert szeretném újra megnevettetni vagy mert legszívesebben hanyatt-homlok menekülnék."
Mondhatnám, hogy a főszereplő váltás miatt ez a regény önállóan is olvasható, de ez így nem igaz. Szervesen kapcsolódnak mind az események, mind pedig az érzések az előző kötetben leírtakhoz, nem lehet eltekinteni annak ismeretétől.
A történéseket ezúttal Nuala és James nézőpontjából követhetjük végig, akik reakciói korántsem olyan hevesek, mint az előző kötet főszereplőié. Nuala megfontoltan választja ki következő áldozatát és óvatosan közelíti meg, James pedig az elmúlt nyár óta már eleve elővigyázatos minden természetfeletti, de legfőképpen a tündérekhez kapcsolódó eseménnyel kapcsolatban. Makacssága, ellenállása, az alku kikerülésére tett sikeres kísérletei azt eredményezik, hogy felkelti Nuala másfajta kíváncsiságát, az együtt töltött idők következményeként lassanként átalakulnak az érzéseik. A tündérek között magányosnak számító lány komoly döntést hoz, amely hatalmas áldozattal jár, de amely olyan ajtókat is megnyit a számára, amelyekről eddig tudomása sem volt. 

Cernunnos
Amíg a tehetséges dudás és a tündérmúzsa egymás iránti érzelmei lassan alakulnak, a háttérből néha felbukkannak Deirdre életének apró mozzanatai, kétségbeesett kísérlete arra, hogy próbáljon úrrá lenni az érzelmein, a tündérnéphez kapcsolódó érzésein, gondolatain és cselekedetein. Észre sem veszi, csak amikor már késő, hogy minden egyes lépése egy nagyobb terv részét képezi, melynek kimenetele mindenkire hatással lesz. Látom magam előtt az előző kötetben szereplő egyik jelentős mondatot, amely így hangzott: "Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?". Ez az a kérdés, amely ebben a regényben is nyugodtan megállja a helyét.
"- Eljön az idő, amikor választanod kell majd. A helyes döntést hozd!
 James szeme felcsillant a sötétben. - Melyik a helyes döntés?
- Amelyik fáj - felelte Cernunnos."
Cernunnos
Kifacsart és furcsa szerelmi háromszög, ez jut eszembe arról, ami ebben a könyvben zajlik és az érzelmek alakulásával bekövetkező változások folyton más szereplőt helyeznek az előtérbe. Érdekes és élvezetes volt ennek a megvalósítása és csak gratulálni tudok az írónőnek, amiért nem fullasztotta sablonosságba ezt a szálat, nem alacsonyította le a szereplőit, nem kényszerítette őket érzelmileg megalázó helyzetekbe, hanem megadta számukra a változás és a döntés lehetőségét.

James humora, amely személyisége szerves részét képezi, ebben a kötetben is jelentős volt, gyakorlatilag elvitte a hátán a történetet. Valamelyest keserűbbek ugyan a szavai, nem olyan élettel teliek a poénjai, mint megszoktunk, de attól még nagyon is jellemzőek rá a mondatok és élvezetes olvasni őket, csak éppen fényük - amelynek Deirdre és a hozzá kapcsolódó viszonzatlan érzelmek jelentették az alapját - kopott meg kissé. A fiút azonban nem kell félteni, mert talál a maga és a humora számára más tápláló forrást.
"Mindig az számít, amit akarsz, nem amire képes vagy. Amit te fontosnak tartasz."
Az új helyszínnel új szereplők is beléptek a történetbe. Paul, aki hallja a holtak királyának, Cernunnosnak énekét és Patrick Sullivan, az iskola tanára, aki kiemelkedően sokat tud a tündérekről, kifejezetten érdekes és lényeges személyiségeknek tűntek már az első bemutatkozásuk alkalmával is. A megérzéseim nem csaltak meg, mert mindkettőjüknek fontos szerep jut az események alakulásának során.   
"A legvarázslatosabb, legveszedelmesebb, leghalálosabb, legmesésebb élő teremtmény a földön... az ember."
A történetet akár kerek egésznek is lehetne tekinteni, hiszen a főszereplő szemszögéből nézve megoldódott, valamiképp lezáródott az aktuális probléma. Ugyanakkor maradtak bennem kérdések, amelyek válaszok és folytatás után kiáltanak. Nagyon érdekelne, hogy miként alakult Luke élete? Mit jelentenek azok az utalások, amelyek Dee zavaros mondataiból kihámozhatók? Mi áll mindezek hátterében? Felettébb érdekel Sullivan múltja és persze a jövője, valamint az általa kimondott utolsó mondatban rejlő folytatás lehetősége. Vajon kinek a lelkéért fog felcsendülni a következő (befejező?) kötetben a gyászmise, kiért zeng majd a Requiem?
Egyet tudok csak biztosan kijelenteni... Na, jó, talán kettőt. Maggie továbbra is az egyik kedvenc írónőim egyike és nagyon, de nagyon érdekel a folytatás. 


Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 384 oldal
Borító ár: 2.999,-/3.999,- (puha borítós/kemény borítós)
A mű eredeti címe: Ballad: A Gathering of Faerie
Sorozat: Tündérdallam
Előzmény: Lament - A Látó szerelme
Folytatás: Requiem
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons