Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. október 21., szombat

Orson Scott Card: Végjáték (Végjáték 1.)

Néhány évvel ezelőtt már olvastam ezt a regényt és már akkor is nagy hatással volt rám - azonnal kedvenc lett. Mai napig is úgy emlegetem ezt a művet, mint meghatározó és emlékezetes olvasmányt, és most, újra belemerülve a történetbe, tényleg bebizonyosodott, hogy a cselekmények nagy részére emlékszem - mégpedig egészen jól. Persze ez nem vont le semmit az élményből, amelyet az újraolvasástól kaptam, mert az első alkalomhoz képest sokkal jobban oda tudtam figyelni a részletekre. Azokat az utalások, amelyeket korábban nem vettem észre a felfokozott izgalom miatt, most bizony nem kerülték el a figyelmemet. Nagyon ideje volt már az újraolvasásnak és nagyon örülök neki, hogy végre tett is követte az elhatározásomat. A következő döntésem pedig az, hogy most folytatni is fogom a sorozatot, nem állok meg ennyinél, mint annak idején.

Értékelés: 10/10* (kedvenc volt és az is maradt)
Kiadó: Dáin
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 221 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Ender's Game
Fordította: Bihari György
Sorozat: Végjáték
Folytatás:
2.) A holtak szószólója
3.) Fajírtás
4.) Az elme gyermekei
Kategória: sci-fi, katonai sci-fi, űropera
Olyan jövőben járunk, ahol a Földet egyszer már megtámadta egy faj, amely leginkább a csótányokhoz hasonlít - kinézetre, illetve kommunikációjukat és társadalmi berendezkedésüket tekintve is. A Föld győzelmet aratott az első összecsapásban, de a győztes hadvezérek az ünneplést követően rögtön készülni kezdtek a továbbiakra, a következő ütközetre. Ez a Földön viszonylagos egységet és ennek következményeként békét teremtett, de egy Földön kívüli űrbázison zajlott a felkészülés: különösen tehetséges gyerekek kiképzését kezdték meg, akikből majd a várható háború parancsnokai lesznek.
Ender a Wiggin család harmadik gyermeke, akinek megszületését azért engedélyezték, mert két testvére is kiemelkedően tehetséges volt, de mégsem feleltek meg a katonaiskola szigorú  pszichológiai felvételi követelményeinek. Az irányítók Enderben látják a nagy lehetőséget, aki be is kerül az iskolába és megkezdődik a  kiképzése.

A mód, illetve annak bemutatása ahogyan Ender eljut a katonai iskola kapujáig előrevetíti a regény további részének hangulatát. Ami ebben a könyvben olvasható az semmiben sem különbözik attól, amit a gyerekek képesek művelni egymással és mégis valami más. Az előbbi minden jelenetnél bizonyításra kerül, az utóbbi magyarázatára majdnem a regény végéig várnunk kell. Illetve az érződik, hogy ez egy nem szokványos szituáció, de a mögöttes indok csak sokkal később bukkan elő.

Orson Scott Card fantasztikus érzékkel formálja meg Ender érzéseit és reakcióit, írja le a gondolatait. Ez a történet legalább annyira sci-fi, mint fejlődésregény - bár inkább az utóbbi, annak viszont egészen kiemelkedő. Mondanivalóját tekintve olyan, mint a hagyma: minden egyes rétegének lehántásával újabb és újabb lényeges dolog kerül a fókuszba - mindegyik felkavarja az érzéseket és elképesztő indulatokat képes gerjeszteni.

A leginkább megrendítő - és éppen ezért elgondolkoztató -, hogy az egész történet gyerekekről szól és mégis sokkal nagyobb léptékű az egész. Mi, az olvasók csak egy kis szeletét látjuk a történéseknek, mivel többségében Ender érzéseit és fejlődését kísérjük végig, csak a fejezetek elején olvasható párbeszédek és néhány különleges jelenet az, amelyek alapján sejteni lehet, hogy itt valami sokkal komolyabb dologról van szó és sokkal nagyobb dolgok állnak a háttérben.

Pedig már önmagában embert próbáló az is, amelyben Endernek - aki még csak kisfiú - része van, kezdve attól, hogy ő a harmadik gyermek a családban és viseli ennek minden hátrányát, folytatva azzal, amilyen helyzetekben az iskolában kerül. De nem csak Ender figyelemre érdemes ebben a regényben, hanem a testvérei - Peter és Valentine -, meg persze Ender jó néhány társa is. Sok-sok különleges és tehetséges gyerek, akik között sokkal nehezebb kiemelkedőnek lenni, mint az átlagos képességűek között. Különösen nehéz akkor teljesíteni, ha a felnőttek nem támogatnak, hanem helyette folyamatosan próbák elé is állítanak.

Nagyon szemléletes az egész kiképzés, a játékok folyamata, amelyek olvasása színtiszta élvezet, mert annyi mindent mutat meg általa a szerző a gyermeki lélekből, annak fejlődéséből, az egész helyzetből. Fantasztikus az egész történet pszichológiája, úgy gondolom, hogy órákig lehetne ecsetelni a miérteket és a hogyanokat, vitatkozni azon, hogy mi volt jogos és mi nem. Mert hogy komoly erkölcsi kérdések - szinte csak azok - is felbukkannak ám a történet folyamán.

Már elsőre sem tűnik egyszerűnek a történet, hiszen gyerekeket szakítanak el a családjuktól, hogy hosszú évekre teljesen elszigeteljék őket és közben folyamatos kiképzésben részesüljenek, próbákat teljesítsenek. De amikor arról olvasunk, hogy milyen is ez a kiképzés, hogyan reagálnak a gyerekek és hogyan terelgetik - csúnya szóval: manipulálják - őket a mindenféle nagy emberek, akkor válik igazán bonyolultá az egész mű mondanivalója.

A vége? Egy hatalmas pofon, amelytől padlót fogtam. A szerző nagyon ért ahhoz, hogy a történet lényegét egyetlen mondattal más nézőpontba helyezze és az olvasónak mindent újra kell gondolnia, amit addig valahogy összerendezett magában. Szóval van egy hatalmas csattanó, amelytől az, ami addig történet még különlegesebbé és kegyetlenebbé válik. A kötet legvégén pedig, egy csendesebb felvezetésben Card még meglebegtet egy komoly erkölcsi kérdést, ami - ha nem lett volna elég az eddigi adag - további gondolkodni valót ad. Aztán az olvasó újragondolja az egészet és rájön, hogy ennek a regénynek az eseményein, a felvetett kérdésein akár évekig is gondolkozhat, akkor sem biztos, hogy feldolgozta és átgondolta annak minden rétegét.

Fantasztikus élmény ez a regény! Rögtön a kedvencem lett és az újraolvasás után is megtartotta a korábban kivívott kiemelkedő helyét az olvasásaim között. Az egyik olvasói közösségi oldalon heves vita bontakozott ki arról, hogy ez a regény young adult vagy esetleg mégsem az. Szerintem nem az, még a fiatal főszereplő ellenére sem. De ez a kérdés egyébként sem érdekel, mert mire ez az alaptalan - és szerintem teljességgel felesleges - vita kirobbant, én már tudtam, hogy imádom ezt a történetet. Pont úgy, ahogy azt Orson Scott Card 1985-ben megírta, amikor kis hazánkban még csak fel sem merülhetett a young adult vagy nem young adult kérdés - és amikor az adott vitázók közül néhányan még a kéjes gondolat fogalmának szintjét sem érték el.

Bátran ajánlom mindenkinek: azoknak is, akik most ismerkednek a sci-fivel és azoknak is, akik már mélyebbre merültek az ide tartozó történetekben, de ez a mű valahogy eddig kimaradt az életükből. Azt is javaslom, hogy ha valaki már olvasta, akkor nyugodtan vegye ismét a kezébe a könyvet, mert második - vagy sokadik - olvasásra is fantasztikus élmény.


2017. október 16., hétfő

Naomi Novik: Rengeteg

Mindig is kedveltem a mesefeldolgozásokat, a népmesei elemekkel apelláló történeteket, ahogy a szerzők az ismerős alapokat felhasználva más, az eredetitől eltérő mintába szövik a jól ismert elbeszélések fonalát. Bár a Rengetegről nem lehet kijelenteni, hogy ez egy konkrét mese átirata lenne, de mégis olyan érzésem volt - már a fülszöveg olvasása közben is -, hogy egy mesevilágba csöppentem. Csak emelte a tétet, hogy egyébként is kedvelem Naomi Novik írásait, a történetszövését. Végtelenül sajnálom, hogy a Temeraire sorozat csak négy kötetig jutott el a magyar kiadással - azóta is várom, hogy Peter Jackson belekezdjen a lassan egy évtizeddel ezelőtt bejelentett megfilmesítésbe, mert esetleg akkor történne valami előremozdulás. De addig is, amíg Temeraire mozgóképes belépőjére várunk, itt egy másik Sárkány, aki szoros kapcsolatba került a Rengeteggel és lányokat rabol el.

Értékelés: 9/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 488 oldal
Eredeti cím: Uprooted
Fordító: Heinisch Mónika
Borító ár: 3.990,- Ft
Műfaj: fantasy, népmese-adaptáció
A regény főszereplője és egyben mesélője Agnyeska, aki pont abban a korban van, amikor a Sárkány kiválasztja a lányokat és pont azok közé a lányok közé tartozik, akik közül választani fog. Ez a Sárkány nem eszi meg az elrabolt lányokat, hanem elviszi azokat magával a Rengeteg szélén álló tornyába, ahonnan csak tíz év múlva engedi ki őket, hogy aztán megint másik lányt vegyen magához. A falu elfogadja ezt az áldozatot, hiszen a Sárkány tartja távol a Rengeteget, illetve gonosz teremtményeit az emberek lakhelyétől, gyógyítja meg őket, ha a rontás mégis bajt okozott.

Az ismerős meseelemek hamar megteremtik az alaphangulatot, hogy aztán a Rengeteg, Agnyeska és a Sárkány közös története végig lekösse az olvasója figyelmét. Legalábbis én így jártam.

A regény első felében Agnyeska az, akit közelebbről megismerhettem, ahogy csetlik és botlik, folyton elszakítja és összepiszkolja a ruháját. Pont emiatt a tulajdonsága miatt nem készült arra, hogy a Sárkány majd őt választja és éppen ezért hatalmas meglepetés, amikor a legkevésbé tökéletes lány kerül a mágus tornyába tízévnyi szolgálatra. Agnyeska azon tulajdonsága, hogy semmit sem képes tökéletesen elvégezni nem múlt el azzal, hogy ő lett a mágus legújabb tanítványa. Mivel senki sem tud arról semmit, hogy mi is történik a toronyban, Agnyeska - és vele együtt az olvasó is - csak találgat és fokozatosan fedezi fel a környezetét, a háttérben megbújó okokat és indokokat.

A lány megtudja, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, de a mágia csak egy adottság, annak használatához rengeteg és még annál is több gyakorlás szükséges. Agnyeska pedig akarata ellenére is gyakorolni kényszerül, mert a Sárkány eléggé különc figura, akinek bőven vannak elvárásai. A történetnek ez a része a sötétsége és a komor háttere ellenére is többször mosolygásra késztetett. Bár Agnyeska a regénynek ebben a részében a legbosszantóbb, de végül is akarata ellenére és teljesen váratlanul pottyant bele a kialakult helyzetbe, ahol természetesen kitör belőle a kamaszos dac és ellenállás - a Sárkány pedig hasonlóan éli meg a helyzetet, csak a másik oldalról szemlélve a dolgokat.

Kifejezetten érdekes kettőjük varázstechnikája, illetve azok egymástól való különbözősége - mondhatni, hogy minden tekintetben egymás ellentétei. Agnyeska technikája a megérzéseken és az ösztönön alapszik, a mágia alkalmazása közben a természetbe kapaszkodik, az adja számára az ihletet, míg a Sárkány magas fokon kiművelve végzi a varázslást, minden egyes ráolvasása fenséges és elegáns, kifinomult - látványra és végeredmény tekintetében is -, ugyanakkor minden mozdulata és szótaga patikamérlegen kimértnek tűnik a lány rögtönzései mellett. Megfordult a fejemben, hogy ez a különbség tényleg csak az eltérő műveltségből adódik-e vagy esetleg a férfi és a női reakciókat, látásmódot, problémamegoldást is példaként állította-e az olvasó elé a szerző. Bárhogyan is legyen, nagyon jól sikerült a megjelenítés, ahogy annak bizonyítása is, hogy a két, teljesen különböző nézőpont és stílus nagyon is jól megfér egymás mellett - sőt, kiegészíti és támogatja egymást az eredmény elérése érdekében.

De akár akarja, akár nem, Agnyeska fejlődik és amikor a barátnője bajba kerül, minden korábbi józan gondolkodását és megfontoltságát - volt neki olyan? - félreteszi és rohan a megsegítésére. Ez a jelenet jelenti a történet fordulópontját és a további események katalizátorát. Innentől fordul komolyabbra és komorabbra az addig éppen csak szürke hátterű mese és bizony élveztem ennek a változásnak minden egyes mozzanatát.

Novik gyönyörűen fűzi a mese vonalát, szépséges mondatai igézőek. Pazar és magával ragadó leírásai még arra képesek voltak, hogy elfeledtessék velem a kevésbé tetszetős helyzeteket, amilyen például a fővárosi tartózkodás idejére is jellemző volt. Mindössze egyet nem tudtam feledni és megbocsátani: a Sárkány figurája olyan felemás lett, a karakterét nem sikerült olyan mélységben kibontani, ahogy arra szükség lett volna - bizony maradt némi hiányérzetem ebben az esetben.

Magával ragadó és minden tekintetben kidolgozott volt a Rengeteg története, ahogy lassanként megelevenedett a lapokon, ahogy az ősinek és gonosznak tartott ellenségről kiderült, hogy eredendően nem is volt olyan, amilyennek most látszik - és persze mindennek oka van. Ennek a múltban megbújó történetnek a felkutatására senki más nem lett volna alkalmas, csak Agnyeska, aki egy kicsit - vagy éppen nagyon - másként gondolkozik, mint a többiek és mindig is más szögből nézte a dolgokat, mint az átlag. És a megoldás ebben rejlik, a változásban és a másfajta hozzáállásban. A keserédes ballada úgy telik meg élettel, hogy annak olvasása - és átélése - közben szem nem marad szárazon.

A regény szépen vezeti fel a történéseket, fokozatosan növekszik a feszültség - még akkor is, ha úgy érződik, hogy a történet közepe kissé leül -, de aztán ismét beindulnak az események és parádés befejezés kerekedik belőle a végére. Az utolsó százötven oldalt úgy olvastam végig, hogy görcsösen kapaszkodtam a könyvbe - még jó, hogy kemény borítója van és erős kötése -, mert bizony nem akartam letenni egy percre sem a kezemből.

Legalább annyira magával ragadott ez a komor hangulatú, mesei alapokra építkező fantasy történet, mint annak idején tette azt Patricia McKillip Boszorkányerdő kötete, Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című írása, vagy éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regénye vagy éppen annak folytatása, az Üveghegy. Talán nem véletlen a hasonlóság érzése, hiszen a gyökerei mindegyiknek ugyanazok: mesei elemekre építkező, komor hangulatú, csodálatosan elmesélt történet, amely -  így vagy úgy - nyomott hagy az olvasójában, megérinti annak gyermeki énjét, amelyről talán már nem is tudta, hogy létezik. És most hangosan felnevettem, mert balgaság az előző mondatom... Létezik vajon fantasy olvasó, aki nincs tisztában vele, hogy ez a bizonyos gyermeki énje él és virul? Szerintem nincs.

Bármi is legyen az ok, az biztos, hogy nagyon élveztem ennek a történetnek az olvasását, a hangulata és az általa kiváltott érzések miatt képes vagyok megbocsátani és elnézni minden hibáját. Ráadásként  ez a történet önálló kötet és nem egy sorozat része - az pedig nem csak ritkaság, hanem legalább ugyanakkora öröm is. Egy lezárt történet, amely elérte azt, hogy legyen még kedvem barangolni a Rengetegben és újra átélni ezt a mágikus, magával ragadó történetet.


2017. október 8., vasárnap

Sebastien De Castell: Az áruló pengéje (Öregkabátosok 1.)

Ez volt az a könyv, amiről az első pillanattól fogva tudtam, hogy be kell majd szereznem: a külső megjelenése, a témája és a stílusa miatt is. A borítója fantasztikus, nekem nagyon tetszik a lobogó köpeny vértócsát szimbolizáló foltjában feltűnő hadsereg képe - amolyan mondanivalók egymásra halmozása. A fülszövege alapján rögtön a muskétások fantasy környezetbe helyezett kalandja jelent meg a szemem előtt és nem is csalódtam. A kiadó elérhetővé tette a beleolvasót is, az első fejezetet, és bár nem szoktam élni az ilyen lehetőségekkel, most mégis megtettem és véglegesen megvett magának a történet.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 391 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Traitor's Blade
Sorozat: Öregkabátosok
Folytatás:
2.) Knight's Shadow
3.) Saint's Blood
4.) Tyrant's Throne
Történetünk Tristia királyságban játszódik, amely hercegségekből áll és amelynek királya halott, a hercegek szövetsége segítette nem éppen kellemes módon a túlvilágra. Paelis király testőrsége és igazságszolgáltató különítménye, a szinte a legendák világából felélesztett Öregkabátosok parancsot kaptak, hogy ne avatkozzanak be az eseményekbe, amely végül "munkaadójuk" halálát jelentette. Az Öregkabátosokat most mindenki tépett gúnyájúnak, árulónak vagyis trattarinak nevezi. A száznegyvennégy öregkabátos harcos és igazságszolgáltató vezetője az Első Kántor címet viselő Falcio val Mond volt. Most - öt évvel királyuk halálát követően - azonban már csak két hűséges társával, Brastival és Kesttel járja az országot, vállal munkát és követi rég elhunyt királya utolsó parancsát, miszerint kutassa fel a királyi csaroitokat, amelyekről bár fogalma sincs, hogy micsodák, de attól még rendíthetetlenül keresi azokat.

Falcio az, aki E/1-ben elmeséli a jelenkori élményeit és a feltárja múltjának jelentősebb eseményeit, amelyek a jelenlegi szituáció kialakulásához vezettek. Furcsa az, hogy egy ilyen történetet egyes szám első személyben lehet olvasni, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez nem vált a regény és az élvezhetőség kárára.

A száznegyvennégy öregkabátos harcos az "árulásukat" követően szétszéledt az országban, egy részük testőrnek szegődött el, más részükből útonálló lett. A törvények szerint az olyan öregkabátos, aki nem áll senki szolgálatában, minden következmény nélkül megölhető. Falcio és társai nagy bajban vannak, mivel megbízójukat éppen megölték, a helyszínen pedig rájuk terhelő bizonyítékokat helyeztek el. Menekülniük kell és minél hamarabb el kell szegődniük valaki mellé, különben a törvény keze lesúlyt rájuk.

Ettől a regénytől pont azt az élményt kaptam, amire már az elején is számítottam: egy fantasy környezetbe helyezett, muskétásokkal... ööö... akarom mondani öregkabátosokkal és kardozós jelenetekkel teli kalandregényt, némi titokkal, illetve pont elegendő cselszövéssel és izgalommal. A kaland átélése közben lassanként feltárult a királyság múltja és jelene, a hercegek sajátos gondolkodásmódja és szabályai. Az ország legromlottabb városában, Rijou-ban összeesküvést szerveznek egy család, majd később egy árván maradt kislány ellen, Falcio és barátai pedig éppen akkor vannak ott, amikor kell, hogy a védtelen gyermek segítségére siessenek. De mindennek ára van...

Mostanában sok helyen olvasom azt az értékelésekben, hogy "belépős fantasy" vagy "belépős sci-fi". Nem kedvelem ezeket a kifejezéseket. Egyiket sem. Mégpedig azért, mert enyhén degradálónak érzem, mintha az így jellemzett történetek kevesebbek lennének, pedig csak könnyedek és olvasmányosak, nem pedig végtelenül összetettek és nehezen befogadhatóak. Tény, hogy a regényben felvázolt világ nem túl  bonyolult, nagyon hasonlít az ismert történelem azon időszakára, amikor a kardvívás sok mindent megoldott és a jó kardforgató vagy íjjász a tudása felhasználásával biztosítani tudta a megélhetését. Az udvari intrikák sem bonyolultabbak vagy álságosabbak a regényben, mint a való világban voltak. Az egyetlen fantasy elemet az Öregkabátosok regéje, valamint a mágia időnkénti felbukkanása szolgáltatja.

A kötet legnagyobb részét az összecsapások és kardpárbajok részletes, minden szükséges mozdulatra, fogásra és cselre kiterjedő leírásai töltik ki. Ez akár unalmassá is tehetné a szöveget, de mégsem éreztem úgy, hogy ezek a bemutatások felesleges részek lettek volna, mert annak ellenére élveztem a kardozós jeleneteket, hogy magam nem szoktam hozzá a penge forgatásához - feltéve, hogy nem zöldségszeletelésről van szó. Sebastien de Castel viszont elég gyakorlottan forgatja a kardot, napi szinten hadonászik annak majd minden típusával, szóval neki elhihetjük, hogy ha azt írja le, hogy egy csel megvalósítható, akkor az úgy is van. És igazán élvezetesen tudta átadni a kardforgatáshoz kapcsolódó élményeit, határozottan jó koreográfiát rakott össze - mindegyik alkalommal.

Nem mondom, hogy a főhősök csapatának karakterei tökéletesen sikeredtek, mert egyikük sem volt egy bonyolult jellem, de erre nem is volt szükség. Ők azok a személyek, akiket az elkötelezettségük és az eszméjük mozgat, ez pedig nem eredményezi azt, hogy túl bonyolultan gondolkoznának. Volt azonban két-három nő, akinek tettei elég fejtörést okoztak - egészen a kötet elejétől a végéig.

Mozgalmas és megható jelenetek váltják egymást, a következmény igazi, adrenalinban és érzelmi  töltetben is gazdag hullámvasút,  amely vagy megrezegteti az olvasóban azt a bizonyos húrt, vagy éppen túl soknak találja az érzelgősséget. A belső monológok és meghitt jelemetek mellett régimódi eszmék miatt vagy éppen önzésből elkövetett tettek, mozgalmas és gyakran véres összecsapásban végződő részek váltják egymást. A recept tökéletesen működik, mert olvasás közben nem lehetett unatkozni.

A regénynek pont az az előnye, ami a hátránya: könnyed és szórakoztató, olvasmányos. Pont megfelelő kikapcsolódáshoz, a napi bosszúságok elől való elmeneküléshez, az élvezetes szórakozáshoz. A fantasy műfajával ismerkedőknek is bátran ajánlom olvasásra, mert inkább hasonlít történelmi kalandregényre, mint fantasy írásra, ezért tökéletes kezdésnek. De nem csak kezdőknek jelenthet élményt az öregkabátos harcosok kalandja és döntéseik sorozata, hanem a zsáner kedvelőinek is. Nagyon élveztem az olvasást, a kissé ismerős, de mégis lebilincselő történetet, amelynek köszönhetően kikapcsolhattam a külvilágot és elmerülhettem egy különleges elveket valló férfi és társai gondolataiban és tetteinek leírásában. Várom a folytatást, remélem, hogy minél hamarabb érkezik.


2017. október 3., kedd

Christopher Chabris-Daniel Simons: A láthatatlan gorilla

Régebben - még a blogger időszakom előtt - sokat olvastam nonfiction köteteket, csak később tértem át a regényekre, hogy ne csak a tudásom bővítsem, hanem szórakozzak is. Most mégis tettem egy rövid kitérőt és olyan könyvet vettem a kezembe, ami bár nagyon érdekes a témáját tekintve, de nem éppen a szórakoztatás a célja. Helyette viszont olyan információkat és azokhoz tartozó magyarázatokat tartalmaz, amelynek ismerete a mindennapi életben is hasznos lehet. Már a címe is felkelti a figyelmet: A láthatatlan gorilla. Ugyan miért lenne láthatatlan az a gorilla? Hogy lehet egy ekkora böhöm nagy állatot nem észrevenni? Nos, a szerzők elmagyarázzák, hogy ez miként is lehetséges és elárulom, hogy magam is nem egyszer elámultam attól, amit ebben a kötetben olvastam. Ahogy sok mindennel kapcsolatban el is gondolkoztam, mert bizony arra szükség is volt. 

Ez az a típusú könyv, amelyet nem lehet egy huzamban olvasni, mert információk szempontjából kifejezetten tömény és emészteni kell az olvasottakat. Ahogy a kötet alcíme is nyilvánvalóvá teszi, a könyv azt taglalja, hogy miként is csapnak be bennünket az érzékeink. Vagy éppen mi magunkat azzal, hogy feltétel nélkül hiszünk az érzékeinknek. Kifejezetten érdekes utazásban volt részem.

Értékelés: 8 pont az adható 10-ből
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 261 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Invisible Gorilla
Fordította: Hodász Eszter
Műfaj: pszichológia, társadalomtudomány
Az igencsak szemléletes esetet bemutató bevezetést követően hat fejezeten keresztül győzködik a szerzők az olvasót, hogy az ember és az emberi agy nem egészen úgy működik, ahogy azt gondoljuk. Az emberi agy fantasztikus és rendkívüli dolgokra képes szerv, de sajnos a képességei nem határtalanok. Éppen ezért lényeges, hogy tisztában legyünk vele, a mindennapi illúziók léteznek és azok bizony sorsdöntő hatással lehetnek az életünkre. Ha tisztában vagyunk ezekkel az illúziókkal, akkor elkerülhetjük azokat, illetve a hatásaikat? A könyv elolvasása után azt mondom, hogy némelyiket igen, némelyiket pedig nem. Ugyanakkor nem baj, ha megismerjük őket, mert ha elkerülni nem is mindig lehet a hatásukat, legalább a következményeket máshogyan dolgozzuk fel. A szöveg számos hivatkozást tartalmaz, amelyekkel kapcsolatban az irodalomjegyzékben olvashat az érdeklődő még érdekes kiegészítéseket. 

Az első fejezet a figyelem illúziójával foglalkozik, vagyis azt taglalja, hogy mennyire korlátozott és megosztható az ember figyelme, mi az amit észrevesz és mi az, amit nem. A szerzők számos szemléletes példát felsorakoztatnak, az azokhoz kapcsolódó eseményeket magyarázzák. Megdöbbentőek azok a felsorolt esetek és az azokból levont következtetések is. Miért nem veszik észre az autósok olyan sok esetben a motorosokat? Miért megyünk el bizonyos dolgok mellett? Mennyire vakok az emberek a változásra? És persze az is kiderül, hogy miért láthatatlan az a gorilla. Nem csak érdekes, de tanulságos is, amiről ebben a fejezetben olvastam.

A második fejezet a memória illúziójáról rántja le a leplet. Mennyire bízhatunk meg az emlkékeinkben? Azok mennyire tekinthetők hitelesnek? Mennyire vannak hatással az emlék erősségére és megbízhatóságára a különleges helyzetek? Hogyan viselkednél, ha szembesítenének vele, hogy valami nem úgy történt, ahogy te emlékszel rá, pedig egyébként teljesen biztos vagy az állításodban? Ez is egy nagyon érdekes és mindenképpen tanulságos fejezet volt. A sok-sok példa hatására az olvasó is kénytelen elgondolkozni és felülbírálni azt, amit eddig magáról, illetve a saját memóriájáról gondolt.

A harmadik fejezetben tárgyalt téma egyenes következménye annak, amiről az előzőben olvashattunk: a magabiztosság illúziója került reflektorfénybe. Vajon ki a jobb orvos: aki a diagnózisát tétovázás nélkül és határozottan felállítja, vagy aki utánanéz annak, hogy tényleg jól értelmezte-e a tüneteket? Nem egyszerű erre választ adni. A határozott fellépés általában képes meggyőzni bárkit, de tényleg annyira jó mindenki, amennyire magabiztos a fellépése? Ez volt az a pont, amelynek jelenségeit és azok következményeit magam is tapasztalom a mindennapi életben, amikor is a felvételi elbeszélgetés során az illető által mutatott magabiztosság és a későbbi munkája során felmutatott tapasztalat, valamint tudás általában fordított arányosságot mutat egymással. Könnyedén tudtam tehát értelmezni a fejezetben leírtakat és még könnyedebben találtam az ott szereplő jelenségekre példát a saját környezetemben. Kedvencem a Dunning és Kruger által elvégzett megfigyelés, amely a hozzá nem értés és a túlzott önbizalom összefüggéseit vizsgálja. A két úriember által levont következtetésekről már korábban is olvastam, de örültem, hogy ebben a könyvben is felbukkantak. Nézzetek utána a munkájuknak, tényleg tanulságos az általuk levot következtetés.

A magabiztosság és a tudás összefüggéseit követően egyenes út vezet a tudás illúziójának részletesebb vizsgálatához és bemutatásához, amelyről a negyedik fejezetben olvashatunk bővebben. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy a tudásunk mennyire stabil, illetve mély. A példák ebben az esetben is szemléletesek, az eredmények pedig mindennél megdöbbentőbbek. Ez az illúzió meglepően kitartó.Érdemes a fejezet olvasása közben, illetve azt követően magunkba nézni és újraértékelni a saját helyünket a társadalomban, a közvetlen környezetben. Ahogy ugyanezt érdemes megtenni mindenki mással is. Hasznos információk és következtetések.

Minden mindennel összefügg, az okok és az okozatok között pedig nyilvánvaló a kapcsolat. Az ötödik fejezet az ok illúzióját tárgyalja ki. Ebben a részben azt mutatják be a szerzők, hogy a rendelkezésünkre álló információkból milyen gyakorisággal és módon vonunk le téves következtetéseket, hogyan veszi észre az agyunk ott is a mintát, ahol az igazából nem is létezik. A fejezet egyes részei könnyen érthetőek és értelmezhetőek, de itt már bonyolódik a helyzet és néhány következtetést nehezebb volt követni, mint a korábbiakban. Valószínűleg ez abból is fakadhat, hogy az ok és okozat közötti összefüggés - vagy nem összefüggés - feltárása bizonyos logikai kapcsolatok alkalmazásával, illetve azok megcéfolásával lehetséges. Vagyis ebben az esetben az illúziót önmagával támadva próbálták a szerző bemutatni és megsemmisíteni, ez pedig eléggé nyakatekert magyarázatokat eredményezett. De a lényeg így is átjön és - ismét csak önmagamat ismétlem - a kapott információ nagyon tanulságos.

A hatodik fejezet a lehetőségek illúzióját részletezi, amely illúzió gyakorlatilag az emberi természet alapjait használja ki: minél könnyebben és gyorsabban sikerüljön elérni a kitűzött célt. Ez az illúzió olyan mértékben jelen van az életünkben, hogy azt nem is sejtjük: nagyon nehéz elkerülni és főleg bizonyítani azt, hogy az a dolog csak illúzió - a valóság minden létező alapja nélkül. A leginkább kézenfekvő példa a lehetőség illúziójára a gyors és tartós fogyást, a kevés munkával is csodálatos izmokat, valamint a különleges technikákkal gyorsan elsajátítható nyelvtudást ígérő technikák. Ugye, hogy ismerős? Nagyon is. És most érdemes elgondolkozni, hogy eddig hányszor is estünk bele enek az illúziónak a csapdájába. Szóval ez  fejezet is érdekes témát boncolgat.

A kötet utolsó fejezete az eddig "tanultakra" alapozva mutat be egy példát és von le annak elemzéséből következtetéseket, mintegy összefoglalásként megy végig újra az illúziókon. Mindenki lemérheti, hogy mennyit fogott fel az előzőekben olvasottakból. Viccesen úgy is mondhatnám, hogy tesztelheti a figyelmét, a memóriáját, a tudását és a magabiztosságát - vagy éppen mindezek illúzióját. 

A magyarázatok számomra néhol már túlságosan is szájbarágósak és részletesek voltak, vagy éppen olyan példákat mutattak be, ami annyira nem érdekelt (pl: amerikai elnökök kijelentései és a megválasztásukhoz kapcslódó egyéb adatok, információk), de azért a többségük tényleg szemléletes volt és a mindennapi életből származott.

Érdekesnek találtátok az eddig leírtakat? Bevallom, hogy én is az olvasottakat. Éppen ezért, ha ezzel a nem éppen rövid bemutatással sikerült felkeltenem az érdeklődésed és szívesen mélyednél el jobban a témában, akkor mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a kötetet. 


2017. szeptember 29., péntek

Várólista - 2017. szeptember

Az őszies időjárással nem csak a levélhullás indult meg, de az őszi könyveső is beköszöntött. Igaz, hogy a tartós, időben elhúzódó, mennyiségében jelentősnek tekinthető kiadvány-áradatnak ez csak az előszele, éppen csak a kedvcsinálója, de a nyári viszonylagos pangás után már ez is lényeges változásnak tűnik. 
A korábbi évekhez képest a felhozatal ugyan továbbra is csak árnyéka önmagának, de a jelenlegi olvasási tempómhoz és a könyvespolcaim még rendelkezésre álló helyeihez viszonyítva ez is bőven elégendőnek tűnik. Főleg, hogy a kínálat színes és változatos - nem csak műfaji besorolást, hanem stílust tekintve is. 

Az Őrség tetralógia igencsak kinőtte magát, hiszen a Szergej Lukjanyenko és Arkagyij Suspanov nevével fémjelzett Varázsőrség című kötet az Őrség univerzum tizedik magyarul megjelent kiadványa. A Másfélék legújabb kalandját ezúttal is a Metropolis Media hozta el a magyar olvasóknak. 
Ugyancsak nekik köszönhető Robert Charles Wilson Affinitások című regényének megjelenése is, amely a témája miatt keltette fel az érdeklődésem, mert egyébként a szerzőtől még semmit sem olvastam. Lehet, hogy kellene? Majd kiderül. 

Az Agave Könyvek továbbra is pontos menetrend szerint szállítja a korábban ígért vagy beharangozott köteteket. Szeptemberi kiadványaik között leginkább sorozatok folytatásai találhatók meg, de a következő hónapban érkeznek majd az új, kis hazánkban még ismeretlen szerzők regényei is. A sorozatok folytatásai közül elsőnek mindjárt itt van Richard Morgan A végzet barlangjai  című írása, amely a Hősöknek való vidék harmadik, egyben befejező kötete. No igen, olvasni kellene már az előzményeket is. Ehhez mindenképpen iényelnék egy időnyerőt. Éppen ezért a beszerzéssel még várok egy kicsit, mert ráér, és a karácsonyi kívánságlistára is kell valamit tenni. :)
Amit viszont tutira megveszek (már elő is rendeltem) és olvasni is fogok, az Sylvain Neuvel Ébredő istenek című regénye, amely az Themis Akták trilógia második kötete. Nekem az Alvó istenek is tetszett, még ha történetileg nem is volt olyan nagy durranás, a szerkezete nagyon bejött. Ha ez is hasonló lesz, akkor biztosan nem lesz csalódás.
Marko Kloos viszont az a szerző, akinek nagyon oda kell tennie magát, mert a Frontvonalak című sorozatkezdő kötete nem győzött meg. Éppen ezért bár szemmel tartom a Felderítők címet viselő második kötetet, de nem rohanok érte azonnal a boltba, kivárom, hogy mit is mondanak róla mások.
Nagyon és mindennél jobban vártam Angela Marsons magyarul megjelenő új regényét, amellyel kapcsolatban még egy meglepetést is okozott kiadója a General Press, ugyanis az olvasók két héttel hamarabb foghatták kezükben a kötetet. Az Egy élet ára címet viselő írás a Kim Stone sorozat harmadik kötete. A felügyelő és csapata ezúttal két kislány eltűnése miatt éjszakázik és dolgozik az erejét megfeszítve, akik szüleivel nagyon csúnya játékot játszanak az elkövetők.

A Fumax Kiadó is belehúzott az őszi megjelenésekbe, mert három kiadvánnyal is megörvendeztették az olvasóikat.
Elsőként mindjárt itt van a Riyria-krónikák sorozat előzmény-sorozatának - amely a Ryira-Kezdetek sorozatcímet kapta - első kötete, A koronatorony. A regényt természetesen most is Michael J. Sullivan vetette papírra. Szégyellem magam, de még egy sort sem olvastam a sorozatból, az eredeti történetfolyamból sem - ellenben minden kötet türelmetlenül várja a sorát a polcomon. Viszont ha már így adódott, akkor most majd időrendben fogok haladni. Mondom ezt most, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.
Aminek viszont már olvastam az első részét és nagyon vártam a folytatását, az Gregg Hurwitz Orphan X sorozata. A második kötet A Seholember címet viseli és éppen ma vettem a kezembe, illetve tettem a polcomra.
A fülszövege és a borítója miatt figyeltem fel Viktor LaValle Fekete Tom balladája című művére. A fedlap grafikája élőben is jól mutat, a kötet viszont nagyon karcsú, alig százhuszonhat oldal. Remélem, hogy a történet mozgalmassága kárpótol majd annak rövidsége miatt.


2017. szeptember 24., vasárnap

Chris Carter: Kivégzés (Robert Hunter 2.)

Chris Carter első regénye, a Robert Hunter sorozat kezdő kötete nem sikerült tökéletesre, de ahhoz pont elég volt a kapott élmény, hogy akarjam a következő, majd az azt követő kötetet - olvasás céljából és a polcomra is. Nem is húztam sokáig az időt, beszereztem a már megjelent és hiányzó részeket, a második kötet elejét pedig fel is csaptam és nem sokkal később már a végére is értem. Nem kellett azon izgulnom, hogy elunom magam olvasás közben, gyorsan fogytak az oldalak és a mostanában jelemző teljesítményemhez képest villámgyorsan a végére értem. Mert jó volt!

Értékelés: 9/10
Kiadó:General Press
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 356 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Executioner
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
Folytatás:
3.) Vadász
4.) The Death Sculptor
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
Los Angeles városa és annak minden lakója a karácsonyra készül, amikor is a különleges egység két nyomozóját az egyik nap hajnalán egy gyilkosság helyszínére hívják. A lámpák fényében sütkérező kis fehér templom képeslapra illő látvány. Kívülről. Ami azonban a belsejében várja a rendőröket, azt még a legedzettebb veteránok gyomra is nehezen tudja feldolgozni. Az épületben mindenhol vér, a padló összefröcskölve, az oltár vérben ázik, előtte pedig egy lefejezett pap fekszik, kutyafejjel a nyakán. A holttest melkasán egy vérrel festett számot fedeznek fel a nyomozók, amely azt jelzi, hogy a szerencsétlenül járt egyházfi nem az első és nagy valószínűséggel nem is az utolsó az áldozatok sorában. Rituális gyilkosságról lenne szó? Vagy esetleg más motiváció mozgatja a kegyetlen gyilkost?

Az első kötetből megismert nyomozópáros éppen csak kipihente a keresztes gyilkos okozta fáradalmakat és megpróbáltatásokat, amikor már itt is van a következő, ugyancsak kemény, az edzett rendőri gyomrot is próbára tevő esetsorozat. Mintha a különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság nem lenne elég, még egyéb körülmények is nehezítik a nyomozók munkáját: főnökük nyugdíjba vonul, új kapitányt kapnak, aki ráadásul nő és persze a polgármester sem örül, hogy Hunter nyomozó kapta az új ügyet. Az új vezetővel való összehangolódás sohasem könnyű, ahogy a múlt árnyainak legyőzése sem az, közben pedig érkeznek az új kihívások. Nyomozóinkat azonban kemény fából faragták, felkötik a fehérneműjüket és a kegyetlen gyilkos nyomába erednek.

Amennyiben lehet, távol tartom magam Chris Cartertől, persze mivel a személyes kapcsolat lehetősége teljességgel kizárt, ez nem fog túl sok nehézséget okozni. De azt az állításomat, miszerint nem örülnék neki, ha kettesben kellene maradnom vele egy szobában, továbbra is fenntartom. Félelmetes ennek az embernek az agya és továbbra is örülök, hogy csupán ír a sorozatgyilkosokról, valamint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokról és nem műveli azt maga is - legalábbis remélem.

Összeszedettebbnek találtam ezt a részt, mint az előző kötetet: nyomozás és karakterek szempontjából is. Ami nem változott azok a gyilkosságok módszerei és leírásai: továbbra is brutális mindegyik. El nem tudom képzelni, hogy épelméjű ember fejében ilyen módszerek fel sem bukkannak. Persze Mr. Carter a michigani államügyészség kriminálpszichológiai csoportjának tagjaként dolgozott évekig, tehát nem tudni, hogy mit élt át az idő alatt és mennyit merít az akkori élményeiből. Az tuti, hogy a keresztes gyilkos módszerei is kegyetlenek voltak, de a mostani elkövető ahhoz képest csak emelte a tétet.

Ez a gyilkos az emberek félelmeire alapoz, azt használja fel módszerként, amitől az áldozata leginkább fél és ettől még kíméletlenebbnek és brutálisabbnak tűnik. És nem csak annak tűnik, hanem az is: durva és embertelen. 

A gyilkosságok jelentik a fő nyomozati szálat, de mellette feltűnik egy másik szál is, felbukkan egy fiatal lány, aki eléggé misztikus - mondhatni látnoki vagy valami ahhoz hasonló -  képességekkel rendelkezik és ezzel eléggé bekavar a nyomozók életébe, valamint az olvasó gondolatmenetébe is. Jó darabig csak ingattam a fejem, mert a minden ízében realisztikus cselekménybe nehezen tudtam beilleszteni ezt a misztikus szálat. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szerzőnek egy célja lehetett mindezzel: a figyelemelterelés - a véleményem a kötet végére érve sem változott meg.

A zseninek titulált nyomozó karaktere most sokkal jobban sikerül, mint az előző rész esetében. Végre tényleg azt éreztem, hogy Robert Hunter egy kiemelkedő értelmi adottságokkal rendelkező nyomozó, akinek hihetetlen mennyiségű információ van a fejében és nagy hangsúlyt fektet a megfigyelési és kombinációs képességeire is. Garcia hozta a korábbi formáját, de ő úgy jó, ahogy van - úgy is kedvelhető. Új karakterek is felbukkantak a regényben: az új kapitány, aki egy határozott és értelmes nő, egy jó vezető, valamint egy közrendőr, aki végül a nyomozóknak nyújt pótolhatatlan segítséget.
A gyilkos karaktere is sokkal összetettebb, a motivációja sokkal hihetőbb és mélyebben gyökerezik, mint a másik esetben, ahogy a személye is egészen sokáig rejtve marad, amikor pedig kiderül, akkor megdöbbenést okoz.

Nekem ez a kötet is tetszett. Persze a krimik és a thrillerek sorából továbbra sem a nyomozói munka, hanem az elkövetett gyilkosságok brutalitása emeli ki. Két dolgot jegyeznék meg ezzel kapcsolatban: az egyik, hogy Chris Carter regényei - véleményem szerint - egy piaci rést céloztak meg, mert kevés az ilyen stílusú és hangulatú írás, a másik, hogy láthatóan és érezhetően fejlődik az a nyomozási technika. Mindezek függvényében kíváncsi vagyok a szerző következő írására is - és amint azt említettem, már be is szereztem a saját példányomat. Addig is ajánlom ezt a sorozatot a krimi és thriller kedvelőknek, de csak azoknak, akiknek elég erős hozzá a gyomra, hogy bevegye azt, amivel a lapokon összeakad.


2017. szeptember 20., szerda

On Sai: Esővágy

Valamiért nem vagyok olyan jó viszonyban a novellákkal, mint elvileg lennem kellene. Olvasás közben szünetet kell tartanom az egyes történetek között, ezért lassabban haladok a novellás kötetekkel, mint a regényekkel - persze ez egyértelmű ok és okozat. Aztán ott van a másik tényező is: nem találkoztam még olyan, csak novellákat tartalmazó kiadvánnyal, amely teljes mértékben elvarázsolt volna, mindig találtam a kötetben szereplő írások között olyat, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A hullámzó vagy éppen nem egyenletes teljesítmény pedig rányomja a bélyegét a végső élményre - persze nincs az a szerző, aki egyenletes teljesítmény nyújtására képes, ezért talán elnézőbbnek kellene lennem.
On Sai történetmesélési stílusát, humorát és ötleteit nagyon kedvelem, ezért minden korábbi tapasztalatom és novellákkal kapcsolatos távolságtartásom ellenére is úgy döntöttem, hogy ez a rövid történeteket magába foglaló gyűjtemény nekem bizony kell. És milyen jót tettem, hogy így döntöttem. :)

Értékelés:10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyösKiadás éve: 2016.
Terjedelem: 246 oldal
Borító ár: 2.799 ,- Ft

A szerző egyéb írásai:
Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Calderon, avagy felségáruláshoz bricses dukál
Scar (Szivárgó sötétség 1.)
Lucy (Szivárgó sötétség 2.)
Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2.5)
Miogin bázis (Szivárgó sötétség 2.7)
Apa, randizhatok egy lovaggal?
Időnként ellátogatok a szerző blogoldalára és olvasgatom az ott megjelenő posztokat, így tudom, hogy a novellák fontos szerepet játszanak az életében, valamint azt is, hogy először novellistaként ért el eredményeket az írás és a publikálás területén. Kíváncsi voltam tehát, hogy milyen élményt tudnak nyújtani a címeik alapján is változatos szórakozást ígérő írások.

A kötet tizenhárom történetet tartalmaz és miután mindegyiket elolvastam, már tudom, hogy nem csak a címük változatos, hanem a mondanivalójuk is, ugyanakkor mindegyik remek szórakozást nyújtott. Eddig még nem sikerült összetalálkoznom olyan novellás kötettel, amelye ennyire egyenletes lett volna a benne szereplő írások színvonalát tekintve. 

Igyekszem úgy összefoglalni a véleményem, hogy elkerüljem az egyes novellák tészletezés bemutatását, ugyanakkor mégis megjelenjen a lényeg, a kapott élmény. No, akkor következzenek azok a bizonyos élménymorzsák, csemegézzünk a kötettől kapott gondolatbonbonok és ötletek között.

Akárki is válogatta össze a novellák sorrendjét, azt nagyon jó érzékkel tette, ugyanis a "Jóvágású vérfarkas nősülne" című írás kellően megalapozza a hangulatot, az olvasó örömmel lapoz tovább, amikor befejezte azt. Bevallom, hogy jómagam többször is hangosan kacagtam, már-már nyerítettem olvasás közben, annyira tetszett az, amit ettől a novellától kaptam. Hali nem akármilyen figura, a karakterével kapcsolatos, helyenként morbiditás határát súroló, de nagyon eltalált humor az igazi kedvencem. Bár szegény nagyon megjárta azzal a jóvágású vérfarkassal. És azért Dan, a vérfarkas, aki tulajdonképpen a történet főszereplője, szintén emlékezetes marad.

"Scar első bálja" egy olyan történet, amely ad némi kiegészítést a Szivárgó sötétség sorozat hősnőjének személyiségéhez, illetve annak megértéséhez. Aranyos volt, elolvastam, de nem lopta magát annyira a szívembe, mint az első írás.

A "Hogyan ölne Jung?" című novella egyáltalán nem mókás és nem kiegészítés valami máshoz, hanem elgondolkoztatásra késztető írás, amely sokkal több mindent tartalmaz, mint ami elsőre átjön belőle. A teljes mértékű értelmezéséhez szükséges némi pszichológiai alapismeret vagy legalább érdeklődés, talán egy kis ezoterikus beütés is, de mindenképpen jó adag nyitottság, amellyel elfogadható a minden mindennel összefügg állapot. Az emberi elme fantasztikus képessége, hogy képes elnyomni és elfelejteni dolgokat, hogy védje az embert. De amikor ezek a különböző rekeszekben elzárt érzések és gondolatok a felszínre kerülnek...

"A mágia ára" egy jó kis tanmese a képességekről, az emberi természetről és mindezek kölcsönhatásáról, a lehetőségekről és a következményekről. Tényleg tanmeseként gondolok rá. Rövid és velős, de mindenképpen tanulságos.

"Az emlékkufár" című novellát nagyon kedveltem: egyrészt mert tényleg jó, másrészt, mert ez is tanulságos, harmadrészt, mert visszacseng benne az, amit én magam is tapasztalok a mindennapi életben - és amiről a szerző is írt a blogja egyik posztjában. Nőnek lenni jó - ezt a szlogent mostanában elég sokszor hallani a kereskedelmi adók reklámjaiban, de a női létet megélni egy - még továbbra is férfiak uralta - társadalomban, nem mindig igazolja ezt. Éppen ezért a jogos bírálat mellett érzek émi keserűséget is a szövegben - bár tény, hogy ez nem csökkenti az állítás valóságtartalmát. És a történet többi része? Párhuzamos világok, egy kis ördögi befolyásolás és a szokásos kihasználás, aztán meg... Nem csak a végéért érdemes elolvasni, hanem az egészért: nagyon tanulságos, nagyon igaz, nagyon szórakoztató. Az egyik kedvencem.

A "Sose szólj be varázslónak!" című írás egy mesefeldolgozás: nyomokban ismerős elemeket tartalmazó, de azokat erősen kiforgató, szórakoztatóan humoros írás. Az alapok ismertek: a király annak adja a koronáját, aki teljesíti a feladatokat, ezért a három királyfi útnak indul. A legkisebb királyfi egy elvarázsolt lányba botlik, aki gyíkként éli az életét, mert beszólt egy varázslónak. A gyak segít a feladatok megoldásában, közben pedig beleszeret a királyfiba és persze a megoldást egy csóknak kellene jelentenie. Ez lenne az alap, a többit, amitől különbözik a megszokottl, a szöveg fnomságai és humora rejti. Kedveltem, nagyon kedveltem és nagyon jól szórakoztam. Stílusában a kötet első novellájához áll a legközelebb.

Az "Ébredés" első olvastra egy szokványos fantasy történetnek is tűnhet, de a figyelmes olvasó számára sokkal többet rejt: a különböző népek - lények - egymástól nagyon eltérő kultúráját, azok egymással és idegenekkel való viselkedését és még sok minden mást is. Mindezek mellett persze ott a személyes fejlődés és szabadság kérdése, meg a belénk nevelt törvények és megszokások kezelése is. Nekem mindezt kifejezte ezt a rövidke és eléggé véres sztori.

A "Csak mi, lélekharcosok" nem is egy, hanem két nagyon kényes témához nyúl egyszerre: a valláshoz, a hithez és az emberi pszichológiához. Ha pedig ez a kettő keveredik, ahhoz mindenki máshogy viszonyul és mást olvas ki. Meddig épp az elme és honnan számít őrültnek az ember? Mi történik akkor, ha a modern gondolkodás és a hit találkozik szembe egymással? Tulajdonképpen ki kezel és kit? Érdekes volt a novella szerkezete, ahogy az érzelmek bemutatása is. Elgondolkodtató.

A "Nyolc négyzetméter a világ" egy nagyon érdekes nézőpontot szólaltat meg: egy szenzoros fürdőkádét. Hogyan érzékeli a mindenféle szenzorokkal felszerelt kád a világot? Ennél különlegesebb leírást még nem olvastam, de nagyon tetszett, amit kaptam.

Az "Orkszar- és barackillat" című novellának már a címe is felkeltette az érdeklődésem, rögtön az első pillantásra, amikor a tartalomjegyzékben felfedeztem, és már alig vártam, hogy eljussak odáig az olvasásban. Elképzelésem sem volt, hogy mire számítsak egy ilyen címet viselő írástól, de az tuti, hogy nem arra, amit kaptam. Ez a novella egy nagyszerű ötlet, remek kivitelezéssel. Először is vannak benne földönkívüliek, illetve valamilyen magasabbrendű faj, a szokásos értelmezésbeli félreértés - némi bürokratikus aktatologatás mögé rejtve -, egy kis értetlenkedés, aztán annak következményei. Ez az írás is azok közé tarozik, amelyek maradandó élményt nyújtottak és hangos kacagásra késztettek - még annak ellenére is, hogy a témája nem éppen könnyed. Nagyon tetszik az ötlete, az egyedi humora és persze mindaz, ami még ezen kívül keveredik a szövegben.

A "Mentsd meg Krisztust!" óvatosan kezdtem olvasni, ami a címéből is nyilvánvaló vallási témájának köszönhető, de már az első mondat meggyőzött arról, hogy valami olyan élményben lesz, ami nekem való és amit emlegetni fogok egy darabig. És úgy vala. Krisztusról szóló és vallási elemekkel ennyire átitatott novellát még soha nem olvastam, és még soha nem élveztem ennyire. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az egyik olyan történet, amelyen kockásra fogom röhögni a hasam, pedig bizony így történt. Az az igazság, hogyha valaki annak idején ilyen stílusban tálalja nekem a bibliai történeteket, akkor ma tuti, hogy én lennék azok legnagyobb rajongója. És mindezek - a felszabadultság és az érdekes megközelítés - ellenére is állítom, hogy a téma nagyon kényes, amelyet csak az tud igazán jól megfogni, aki ismeri és érti annak minden mondatát és mondanivalóját: Beának ez nagyon jól sikerült. Nem hittem volna, hogy ennyire kedvelni fogom, de nagyon tetszett. Maradandó élményt kaptam, köszönöm!

A "Dajkamese" rövid, de annál ütősebb. Megint csak a nőiesség témáját veszi elő és helyezi azt a nem is olyan távoli jövőben esélyes környezetbe és helyzetbe. Igen, nagy valószínűséggel egy ilyen történet csak egy nőnek juthat az eszébe, pedig annak minden eleme, annyira egyértelmű, hogy bárki gondolhatna rá, és mégis... Viszont tanulságos lehet mindenki számára lehet.

Az "Esővágy" a válogatás egyetlen olyan írása, amely megérdemelné a 18-as karikát az abban szereplő és mindent átható érzékiség miatt. A novella mondanivalója gyönyörű, minden mondata külön történetet mesél el és persze együtt olyat adnak, ami felér a csodával, a teremtéssel. Itt nem a női és a férfi szerepek a lényeg, hanem az, amit a két nem együtt elér és az maga a csoda, a teremtés. A nyíltsága ellenére is tele van metafórával és ez elgondolkoztatja azt az olvasót, aki engedi, hogy magával ragadja és elringassa ez a csodálatos mese. Méltó befejezése ennek a gyűjteménynek.

Mégis hosszúra sikerül a poszt, elnézéseteket kérem érte, de mindaz, amit leírtam, egyszerűen kibukott belőlem. Muszáj volt leírnom, mert a történetek által megrezegtetett húrok ki akarták adni magukból az élményt, amit begyűjtöttek.
Ahogy mondtam, nem olvastam még témájában, mondanivalójában és stílusában ennyire változatos, ugyanakkor színvonalában ennyire kiegyensúlyozott és egyenletes kötetet. Az én kedveceim a humorral átszőtt írások voltak, bár a többit is kedveltem. A "Jóvágású vérfarkas nősülne", "Az emlékkufár", a "Sose szólj be varázslónak!", az "Orkszar- és barackillat", illetve a "Mentsd meg Krisztust!" azok, amelyek bármikor és biztosan újraolvasásra esélyesek, és amelyeket mindenképpen ajánlok másoknak is. Meg persze a többit is, mert mindegyik más élményt ad.

Hatalmas köszönet ezekért a novellákért és ezért a válogatásért! Szívesen olvasnék még többet Bea csokorba gyűjtött, színes, élményben, humorban és mondanivalóban gazdag írásaiból. Remélem, hogy lesz még folytatás.

2017. szeptember 16., szombat

John Scalzi: Bezárt elmék (Bezárt elmék 1.)

John Scalzi neve sokak számára összefonódott a Vének háborúja univerzummal, annak történeteivel - ahogy egyébként nekem is. Pedig a szerző más témákban is írt regényeket, említésre méltó történeteket és erről most magam is meggyőződhettem.
Egy ideje már szemezgettem ezzel a regénnyel, mielőtt belefogtam volna az olvasásába, mert bármit is állítok, engem is befolyásolnak az előítéleteim, a megszokásaim és még sok minden más is. De éppen olyan korszakomat éltem éppen, amikor a krimi és a thriller sokkal jobban csúszott olvasás szempontjából, mint bármi más műfaj és stílus. Nosza, gondoltam, itt az idő, hogy belevágjak a régóta olvasásra váró futurisztikus politikai thrillerbe, és ezt meg is tettem.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 306 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
A mű eredeti címe: Lock In
Fordította: Farkas Veronika
Sorozat: Bezárt elmék
Folytatás:
2.) Head on
Kategória: sci-fi, krimi, techno-thriller, thriller
Az alapszituáció szerint egy járvány söpört végig a Föld lakosságán, amelynek tünetei első körben az infulenzáéhoz hasonlítottak, de a  végső hatásai és a következményei attól lényegesen eltértek. A betegség második stádiuma agyi- és gerincvelő gyulladást, a harmadik stádium pedig a perifériás idegrendszer teljes bénulását okozott, ezzel "bezárta" áldozatait a saját testükbe. A fertőzés világszerte négyszázmillió ember halálát követelte. A bezáródott - Haden-szindrómában szenvedő - áldozatok nagy száma miatt felgyorsultak az aggyal és az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások, amelyek lehetővé tették a hadenesek visszaintegrálódását a társadalomba. Ezzel párhuzamosan kifejlődött a Haden-szindrómában szenvedők szükségleteiről gondoskodó iparág. A fejlesztések eredményeként a hadenesek képesek aktív tagjai lenni a társadalomnak: integrátorok vagy éppen szrípiók közreműködésével. A stabilnak tűnő helyzetet azonban veszélyezteti egy törvényjavaslat, amely éppen a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket csökkentené radikális mértékben.

Chris Shane FBI ügynök, aki most csatlakozott a szervezet egy különleges, a hadeneseket érintő ügyekkel foglalkozó csoportjához. Chris Shane azonban nem csak egy kezdő ügynök, hanem az egyik leghíresebb Haden-szindrómában szenvedő ember: a kórt három éves korában kapta el, a szülei pedig az üzleti és a politikai élet jelentős személyiségei. A kezdő ügynök első esete egy integrátor által elkövetett gyilkossághoz kapcsolódik, amelynek felderítésében hatékony segítséget nyújt nyomozásban tapasztalt partnerének.

Őszintén és meglepően tömören megfogalmazom a véleményem: nekem ez a regény nagyon tetszett, belefeledkezve és élvezettel olvastam. Már eleve az alapszituációt nagyon különlegesnek tartottam, bár tény, hogy az elején nem volt egyszerű megérteni, hogy ki kicsoda és miért is viselkedik úgy, de aztán összeálltak a részletek és onnantól kezdve már csak a nyomozás izgalma létezett.

Elég magas fokozattal indít a regény, amiből a későbbiekben sem vesz vissza, hanem ehelyett még rá is kapcsol. Az elején a kiindulási helyzet, majd ezt követően az arra épülő, illetve a törvénymódosítás miatt kialakult különleges helyzet megértése foglalja le az olvasót. Közben persze zajlanak az események, bonyolódik a helyzet és egy különleges fiatal kezdi meg - részben - önálló életét.

Véleményem szerint John Scalzi kifejezetten jól ragadta meg a témát, amelyet feldolgozott: a betegsége miatt önhibáján kívül a társadalom perifériájára szorult emberét, aki ugyanakkor mégis  az emberi közösség aktív és tevékeny tagja kíván lenni. Önmagában már az elgondolkoztató - és valljuk be, elborzasztó -, hogy milyen lehet az az élet, amelyben a saját testedbe vagy zárva és képtelen vagy bármilyen közvetlen kommunikációra. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy "élnek" így emberek, és ha csak egy valamit kívánhatnék az élettől, akkor az tuti az lenne, hogy ne kerüljek hasonló helyzetbe, mert ez egyszerűen felőrli az embert. Még akkor is így van ez, ha a technika segíti az ilyen személyek aktív társadalmi közreműködését és közvetett kommunikációját.

A szerző alaposan átgondolta ezt az egész Haden-szindrómára épülő helyzetet és bemutatja a betegség minden oldalát, annak előnyét és hátrányát is. A hátrány egyértelmű: egy test, ami csak korlátoz, amiről gondoskodni kell, ami nem teljesíti az elme utasításait - a testet táplálni kell és persze a hosszas mozdulatlan fekvésnek is vannak következményei. És akkor az előnyök, amelyeket a technika szolgáltat és amelynek eredményeként a tehetetlen testből kilépő szellem elfoglal egy másik testet vagy éppen egy mechanikus eszközt - mindegy, hogy az a város vagy az ország melyik részén található. 

Scalzi mindkét oldalt használja a regény folyamán, ezzel pedig nem csak beszél a Haden-szindrómáról, hanem teljesen elmélyíti az olvasó azzal kapcsolatos tudását és érzetét. Teljesen megérthető, hogy a hadenes miért úgy reagál, ahogy azt teszi, és miért vált ki a szrípiók feltűnése az emberekből olyan reakciókat, amiket végül okoz. Fontos megérteni ezeket az érzéseket és reakciókat, mert szerves részét képezik a regény cselekményének.

A hadenesek világának lényeges szereplői az integrátorok, azok az emberek, akik átélték a fertőzést, de ők nem bezáródtak, hanem a betegség következtében módosult az agyuk, képesek befogadni a testükbe egy másik tudatot, ezzel helyet és lehetőségeket adhatnak a bezáródottaknak. 

Érdekes alapszituáció, jól átgondolt világ és személyiségek, rendkívül érdekesen és logikusan összerakott cselekmény, amely képes volt arra, hogy odaszegezzen a könyv mellé és teljesen kikapcsolta számomra a külvilágot. Nem csak a főszereplők, a nyomozópáros karakterei érdekesek, hanem a történet főgonosza is kivételes személyiség, külön öröm volt megérteni a motivációját és a gondolkodását, mert abban aztán semmi őrült, semmi rendkívüli nem volt, csak a színtiszta realitás, éleslátás, természetes reakció és az üzleti érzék megtestesülése.

Ez nagyon jól sikerült, ezt most nagyon jól esett olvasni! Sci-fi is, krimi is, ugyanakkor mozgalmas és lebilincselő is. Ajánlom mind a két zsáner rajongóinak, aki pedig mind a kettőt kedveli, különösen élvezni fogja a történetet. Szóval Mr. Scalzi, ezentúl cseppet sem ragaszkodom ahhoz, hogy csak és kifejezetten sci-fit írjon, lehet nyugodtan kalandozni más stílusok, műfajok felé, mert ha azokat is ilyen alapossággal, átéléssel és élvezetesen rakja össze, akkor abból csak jó dolog, egy újabb fantasztikus és emlékezetes történet sülhet ki. 


2017. szeptember 9., szombat

Ferrett Steinmetz: Flex (Flex 1.)

Eredetleg úgy terveztem, hogy erről a regényről is egy olyan - mostanában a blogra jellemző - posztot írok, amely lerázva magáról a sablonosság és a megszokottság láncát, újdonsággal szolgál majd az oldal olvasói számára. Tervezni sokkal könnyebb, mint megvalósítani az álmainkat, mert ez a sziporkázó, rendhagyó bejegyzés most nem jött össze. Az okokat nem igazán részletezném, legyen annyi elég, hogy két hétig nem jutottam géphez, de még könyvhöz is alig, ezért maradok a megkésett véleménynyilvánítás hagyományos - rizsázós - formájánál.

Igazán érdekes volt a regényhez való hozzáállásom már az első pillanattól kezdve, mert hihetetlen mértékben tetszett a témája és mindenképpen olvasni is akartam. Természetesen előrendelés lett a dologból, majd a kötet a várakozási fázisba lépett, az olvasás időpontját pedig végül a hangulati faktor határozta meg.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 371 oldal
Borító ár: 3.680,- Ft
Eredeti cím: Flex
Fordította: Kerekes Éva
Sorozat: Flex
Folytatás:
2.) The Flux
3.) Fix
Kategória: fantasy, urban fantasy, mágia
A könyv alaptézise szerint az univerzum az egyensúlyra törekszik és a mágusok - jelen esetben a varázslóként ténykedő hétköznapi emberek - éppen ezt bontják meg a tetteikkel. Minden mágikus cselekedet beavatkozás az egyetemes rendbe. A flex, a kristályosított mágia, a varázslat átlagemberek számára is elérhető formája. A szer alkalmazása a használóját indokolatlan előnyökhöz juttatja. Az univerzum válasza erre a fluxus, amely a varázslóra, a használóra vagy annak legféltettebb "kincsére" irányuló balszerencse többlet, amellyel behajtja a jogtalanul megszerzett előny utáni fizettséget. A fluxust ki lehet védeni, el lehet vezetni, de ha ez nem sikerül, akkor bármi megtörténhet.

A történetbeli mágiaellenes világban egy terroristamágus halálos mennyiségű flex terítésébe kezd bele, melynek következményei tragikusak. Az egyik ilyen merénylet során nem csak a szert használó sérül meg, hanem összeég egy hat éves kislány is, akinek semmi köze sincs a mágiához. Az apja, aki egy biztosítási cég hivatalnoka, annak mágikus ügyekben eljáró ügynöke, mindent megtesz a kislány gyógykezelése, valamint az elkövető kézre kerítése érdekében. Utóbbi esetben még a saját büromágiáját is hajlandó bevetni, amely természetesen újabb bonyodalmakat generál.

Érdekes az elbeszélés stílusa és a felépítése, mivel az olvasó teljesen tudatlanul és felkészületlenül pottyan bele az előbbiekben felfestett világba és helyzetbe, amelytől elég zavarosnak tűnik a szöveg. Ahogy egyébként az is, hiszen Paul az, akinek a gondolatai megjelennek a papíron és ő viszont elég határozatlan, részben megtört ember, aki éppen próbál talpra állni az élet által korábban rámért csapások okozta sokkból, az önbizalma azonban darabokban hever. Egyetlen dolgot tud csak, hogy meg akarja találni azt, aki felelős a lánya sérüléséért, ugyanakkor abban sem biztos, hogy esetleg nem ő maga okozta-e az egészet. 

Az egész regényre jellemző ez a tánc, amelyben a főszereplő kettőt előre lép, mert tenni akar, aztán egyet hátra, mert elbizonytalanodik. Közben pedig lassan kinyílik a mágiaellenes világ: kiderül, hogy miért ítélik el ennyire az emberek a mágikus tevékenységet, kiből lehet mágus, milyen a mágus és a mágia egymáshoz való viszonya, illetve milyen a mágusok egymáshoz való viszonya. A terroristamágus utáni nyomozás és Paul saját magával vívott harca párhuzamosan zajlik a szemünk előtt, amelyet rendesen megkavar az, hogy a flex tulajdonképpen drog és innentől kezdve a város alvilágának néhány meghatározó szereplője is belép a képbe, csavar egyet a történéseken.

Szeretném azt mondani, hogy a regény teljes egészében nekem szól, mert pont megfelelő arányban vegyíti a fantasy és a krimi jellemző elemeit, amely számomra tökéletes, de sajnos ez nem igaz. Imádtam a mágikus alapokat és a kezdő szituációt, a kezdeti oldalak - a zavarosságuk ellenére is - gyorsan fogytak, tetszett a bajba került, meghasonlott ember magával és a világgal vívott küzdelme. A világ ötletes, a szereplők többségében eredeti és kedvelhető karakterek, akik meg nem rendelkeznek ezen jellemzőkkel, azok a szerepükhöz igazodva totálisan sablonos figurák - ez a kettősség csak szándékos lehet a szerző részéről. 

Ahogy a karakterekkel játszik az író, ugyanazt teszi a történettel és a világgal is, mert az imerős elemekre építkezve vad és néhány esetben egészen elborult - időnként bizarr - ötletek bukkannak elő a sorok közül és elevenednek meg az olvasó szeme előtt. Ezek egy része nagyon is kedvemre való volt, más részük viszont képes volt megfeküdni a gyomromat. A vége, amikor a helyére kerültek a rejtett kapcsolatok, fény derült a motivációkra és a következményekre, az nagyon tetszett - csak egy kicsit összecsapottra sikerült.

A kapott élmény egészen különleges és mindenképpen maradandó, ugyanakkor véleményem szerint nem lesz általános közönség kedvenc a regényből, mert ahhoz - bizonyos fokig - túlságosan is elborult és nem annyira gördülékeny a történetmesélés stílusa, hogy könnyedén befogadható legyen. Tetszett is meg nem is: az ötletei miatt szívesen olvastam, de a történet nem volt képes magával ragadni, nem tudtam maradéktalanul belefeledkezni az eseményekbe, mert ahhoz túl zaklatottnak tűnt a szöveg és időnként elvontnak a történések. Volt valami a szövegben, a mesélés módjában, ami nem engedett belefeledkezni a sztoriba, ami miatt kívül ragadtam a történeten, pedig az alapjaiban nagyon tetszett és kedvelni is akartam.

Ha úgy szemlélem a történetet, mint sok fantasyt és krimit olvasó, akkor bizony vannak vele problémáim, de ezekről már írtam a fentiekben. Ha úgy szemlélem ezt a kötetet, mint egy szerző debütáló művét, akkor viszont el kell ismernem, hogy minden hibája ellenére is emlékezetesre sikerült: a világ és a mágiarendszer a helyén van, az okok és okozatok úgyszintén, a karakterek is tesik dolgukat, de talán a fogalmazáson, a kifejezésmódon, a gördülékenységen lehetne még mit csoszolni. Persze ez az, ami majd a gyakorlattal válik olyanná, amilyennek lennie kell. Bíztató tehát a dolog, mert az alapok - a fantázia  - adott, a többi tényező pedig fejleszthető.

Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ennek a regénynek szüksége van folytatásra - pedig van neki, kettő is -, mert az alapszituációt tekintve lezárt és teljesen kerek a sztori. A saját véleményem az, hogy egyelőre nem igénylem a folytatást, egyelőre még próbálom feldolgozni a kapott élményt.


2017. szeptember 1., péntek

Várólista - 2017. augusztus

Eltelt egy újabb hónap, amely nem igazán dúskált olyan megjelenésekben, amelyért - finoman is szólva - veszettül oda lettem volna. Amiért meg mégis, az meg csalódást okozott. Na igen, így van ez. Mondjuk azt sem értem, hogy miért izgulok, mert roskadoznak a még nem olvasott könyvektől a polcaim és a tempóm sem a régi - ahogy egyébként a kiadóké is eléggé visszafogott. Úgy látszik, hogy mindenki hatással van mindenkire - akaratlanul is. 
Ennek ellenére sem kell izgulni, mert érkeznek az őszi megjelenésekről a hírek és bizony szeptemberben már vékonyabb lesz a pénztárcám, ha mindent, amire felcsillant a szemem, meg akarok venni. A nagyüzem pedig ugye még csak utána kezdődik majd. De vissza az augusztushoz, amely hónapban viszont nem kellett fogyókúrára fogni a pénztárcám. 

Kezdem azzal, amit nagyon vártam, ez pedig Brittainy C. Cherry Elements-sorozatának - amit magyarul Az vagy nekem címen emlegetünk - következő kötete, a Csendfolyó. A regényt, ahogy a sorozat többi részét is a Libri Kiadó jelentette meg. A külcsín tökéletes, a fordítás is helyén van - már amennyire ezt meg tudom ítélni -, a történet mégis csalódást okozott. Persze jó volt olvasni, de az első részhez képest egyre inkább visszaesést produkál a szerző - vagy csak az én elvárásaim indultak ezúttal túl magasról.

A posztban szereplő többi kötet felé inkább csak kacsingatok és persze figyelem azok fogadtatását, aztán majd döntök róluk később. Kell valami a névnapi és a karácsonyi kívánság listámra is, különben nem lesz miből választani. :)


Az Agave Könyvek Kiadó egy újabb Kim Stanley Robinson kötettel jelentkezett, amelynek címe New York 2140. A szerző felhagyott azzal, hogy a nagy esélylel bekövetkező katasztrófákra hívja fel a figyelmet, azt helyezze a történetei középpontjába, hanem ezúttal már a megemelkedett tengerszint miatt elöntött New York városába kalauzolja el az olvasóit. Érdekel, érdekel, de inkább kivárok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy még nem sikerült közelebbről megismerkednem a szerzővel.
A Fumax Kiadó idén már második alkalommal hozta el a magyar olvasókhoz népszerű sorozatának szerzőjét, Dan Wells-t - aki pedig örömmel érkezett kis hazánkba. A szerző valamiért nekem eddig nem jött be, pedig mind a két sorozatával próbálkoztam. A Szellemváros fülszövege azonban nagyon megfogott, ez a téma kifejezetten érdekel, és mivel önálló kötet, elképzelhető, hogy megpróbálkozom majd az olvasásával.
A pszicho-thrillerek manapság fénykorúkar élik, bár szerintem már túl sok is belőlük. A XXI. Század Kiadó ezúttal Michelle Frances A barátnő című regényét hozta el a magyar olvasóknak. A fülszöveg érdekesnek tűnik, de megvárom valaki olyan értékelését, akinek bízok a véleményében.

Erre a hónapra ennyi. Szerintem szeptember már inkább az én hónapom lesz. :)


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons