Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. február 18., szombat

James S. A. Corey: Abaddon kapuja (A Térség 3.)

A Kalibán háborúja olyan módon ért véget, amely mindenképpen folytatásért kiáltott és mivel semmi sem akadályozta meg, belekezdtem a nagyívű történet harmadik - az előzményekhez hasonlóan vaskos - kötetébe. Az előző rész nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet, de azért reménykedtem benne, hogy a szerzőpáros képes lesz ismét elkápráztatni - aztán természetesen még egy párszor meg kell majd ismételniük ezt a mutatványt, ha a ténylegesen a kedvemre akarnak tenni, de ez legyen az ő gondjuk. Nem vagyok elégedetlen és telhetetlen, csak ha már ennyire jó alapokra építkeztek és ha már végtelen számú lehetőséget rejt magában a történet, akkor miért ne lehetnének nagyok az elvárásaim.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 524 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Abaddon's Gate
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
2.) Kalibán háborúja
Folytatás:
4.) Cibola meghódítása
5.) Nemezis játékai
6.) Babílon's Ashes
Kategória: sci-fi, űropera
A Vénusz felhőtakarója alatt a protomolekula tovább fejlődött, a rendelkezésére álló biomassza felhasználásával olyasmit alkotott, amit korábban el sem tudott képzelni az emberiség. A folyamatot kutatóhajók tömege kísérte végig és próbálta megfejteni, így annak is számtalan szempár lett a tanúja, ahogy az idegen szervezet kiemelkedett a bolygó felhőrétege alól, majd villámgyorsan átszelve a Naprendszert, az Uránusz pályáján Gyűrűvé formálódott. A kutatóhajók ezúttal az Uránusz felé vették az útjukat, ahogy sok mindenki más is, aki hasznot, esetleg információt remélt az új "létesítménytől", vagy éppen tartott annak funkciójától. Egyetlen hajó van, amely a Gyűrűt messziről el akarja kerülni, ezt pedig a Rocinante, mert Holden mindennél jobban fél a protomolekulából lett "szerkezettől". Az élet azonban most is közbeszól, mert a legénység csak úgy szabadulhat ki a hirtelen összezáruló csapdából, ha elvisz egy forgatócsoportot a Gyűrűhöz. Persze a helyzet ennél sokkal összetettebb...

Mintha az előző kötet eseményei csak valami kitérőt írtak volna le, visszakanyarodunk az első rész történéseihez - minden tekintetben. A főszerepben ismét a protomolekula és Holden, valamint a csapata.

Már meg sem lepődtem, amikor a prológust követően - amely azért a további történések szempontjából lényeges információkat tartalmaz - ismét váltott nézőpontú történetmeséléssel találtam magam szemben. Holden megszokott szemszöge mellett ezúttal Anna, Melba és Bika fejezetei segítik az események megismerését. Ahogy az lenni szokott, a szerzőpáros olyan karakterek kezébe helyezte az események fonalát, akik személyiségükben, illetve motivációikban és céljaikban ennél jobban nem is különbözhettek volna egymástól.

Anna Volovodov tiszteletes kiemelkedő munkát végez a saját közösségében, végül pedig felkérik, hogy vegyen részt a Gyűrűhöz tervezett humanitárius küldetésben. Anna módszere különleges, a gondolkodása és a cselekvési kényszere téveszthetetlenül előrevetíti az eseményekben várható közreműködését: kiveszi majd a részét a problémák megoldásából. Ennek ellenére a személyisége nagyon távol állt tőlem és mindattól, amivel megkedveltethette volna magát velem. De sebaj, ilyen szereplők is kellenek és bizony el is férnek ebben a vaskos kötetben.
"Ha az emberiség képes lett volna rá, hogy megelégedjen azzal, ami adott, még ma is a fákon élne, és nyüveket enne egymás bundájából."
Természetesen a KBSZ is kiveszi a maga részét a Gyűrűhöz induló küldetésből, mert nem engedhetik ki a kezükből a nagy nehézségek árán eddig kivívott előnyöket és pozíciót. A korábbi Nauvoo, a hatalmas hajó, most már a KBSZ tulajdona, új neve pedig megfelel a termetének. A Behemót tehát a Gyűrűhöz indul és mivel ez a KBSZ küldetése, ezért a kapitány és a helyettese is övbéli. Carlos c de Baca, vagyis Bika, nem övbéliként csak a Biztonsági parancsnok tisztét töltheti be, mégis ő az, aki Fred Johnson megbízható embereként van jelen a hajón. Bika karaktere fantasztikus - bár tény, hogy kissé sablonos, mivel jelen esetben a hős archetípusát kapta feladatul -, de mégis az ő fejezeteit olvastam a legszívesebben.

A harmadik új nézőpontot Melba kapta, akiről már néhány oldal után kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát és Holden a legnagyobb ellensége. A mindezek hátterében álló ok megismerése sem várat magára sokáig, ahogy az is nyilvánvalóvá válik, hogy Melba egy elkényeztetett és elvakult személy, aki a fejébe vett valamit - sajnos ennek megvalósításához elegendő tőke is a rendelkezésére áll. Nem sokáig marad titok tehát, hogy ő áll minden Holden ellen irányuló támadás hátterében, a kérdés mindössze annyi, hogy miként védi ki rafinált támadásait a Roci kapitánya.

Mindeközben Holden és a csapata azt teszik, amit a túlélésük érdekében tenniük kell és persze, azt az utat követik, ami az események zűrzavarában lehetségesnek tűnik a számukra. A Gyűrű környezetében nagyobbnak és színesebbnek tűnik a népsűrűség, mint bárhol máshol a Naprendszerben, ezért elkerülhetetlen a félreértés és a galiba.
"(...) az embereknek egy idő után elapad az érzelmi energiájuk. Nem számít, hogy mennyire viharos a helyzet, vagy mennyire erőteljesek az érzések, lehetetlen a végtelenségig fenntartani a felfokozott érzelmi állapotot. Végül mindenki belefárad, és szeretné letudni az egészet."
Az alaphelyzet bemutatása, a különböző nézőpontok felvázolása miatt megint messziről indul el a történet és lassan is építkezik. Ennek ellenére imádtam az alapötletet, azt amivé a protomolekula vált és amilyen lehetőségeket teremtett és jelent. Az eseményeket nem gyorsítja az sem, hogy a szereplők hónapokon keresztül utaznak az űrben és persze közben nagyon sok minden nem történik - hacsak a lelki problémák kezelését, illetve az akaratok egymásnak feszülését nem tekintjük annak. Űrhajók és a belsejükben hosszú hónapokon át zajló élet kisebb és nagyobb problémái.
"(...) mindannyian mikrohullámú sütővel játszadozó majmokként viselkednek. (...) Egyáltalán nem jöttek rá (a protomolekula) a tényeges rendeltetésére, és talán nem is rendelkeztek a megértéséhez szükséges elméleti keretrendszerrel. Majom még sosem melegített fel kihűlt pizzát."
Az emberiség hosszú idő után összetalálkozott a protomolekulával, az idegen intelligencia egyik létformájával, ami csak egy ártalmatlan program az alkotóihoz képest és mégis kibillentette a Naprendszert addigi kényes egyensúlyából. Most pedig itt van egy sokkal nagyobb komplexum, amit ez az entitás közvetve létrehozott... Ahogy a Gyűrű titka feltárult, értelmet nyert számomra az éppen olvasott és a következő rész címének rejtett értelme, de még így sem tudtam volna megmondani, hogy hová is fognak majd kifutni az események. Viszont pont a Gyűrű és a "Lassú zóna" közepén elhelyezkedő tárgy miatt lett számomra kissé elvont a történet, amely ugyan távlatokat nyitott a folytatás felé, de mintha el is rugaszkodott volna a valóság talajától. Bár így utólag belegondolva már az első kötet is ezt tette és bizony ennek a stílusa nagyon hasonlít a felvezető történetrészére.

Mintha a "Lassú zóna" az egész kötet eseményeit is lelassította volna és csak a végére kapcsoltak volna valamivel nagyobb sebességre a történések. Az eleje nélkül a vége ugyan értelmetlen lenne, de mégis valahogy elnyújtottnak éreztem és jó volt végre az a kis pörgés és akció a vaskos kötet vége felé. Persze nem maradt el sem a világ, illetve az emberiség Holdenék és a pártjukon álló személyek által véghezvitt megmentése, valamint az erkölcsi tanulságok levonása - csak úgy, mint az előző részek esetében.

Bárhogyan is alakult, bármennyire is nagyívű és végtelen távlatokat ostromló a történet alakulása, nekem ez a rész tetszett eddig a legkevésbé - sajnos nem tudott az előző kötet eseményeinek a nyomába érni, pedig az alapötlet annyira elképesztő, amennyire csak lehet. Sebaj, mert van még folytatás és van még esély arra, hogy lenyűgözzenek a szerzők egy újabb, majd azt követően egy még újabb - és még ki tudja mennyi - történettel, karakterrel. Ugyan lassan, de meglehetősen biztosan épülget ez a történetfolyam és csak arra vár, hogy megismerjem a folytatásokat is. Meg is teszem majd, de azért most egy kicsit pihentetni akarom ezt a sorozatot, hogy biztosan értékelni tudjam majd a szerteágazónak látszó, de mégis egy irányba mutató eseményeket. Vajon mihez kezd az emberiség a most megszerzett tudással és lehetőségekkel?


2017. február 12., vasárnap

Christina Lauren: Gyönyörű játékos (Gyönyörű sorozat 3.)

Bár sok bírálat érte annak idején a sorozat első kötetét, és bár magam is tisztában voltam a hibáival, nekem mégis tetszett, amikor olvastam - valószínűleg pont abban az időszakomban talált meg, amikor éppen erre a stílusú regényre volt szükségem. Nem volt komolyabb problémám a pikáns jelenetekkel, de még a trágár beszéddel sem, mert a szenvedély annyira átjárta az egész könyvet, hogy minden mást elhomályosított és csak sodort magával egészen a kötet végéig. Nem volt tehát kérdés, hogy a folytatásokat is szeretném majd olvasni. A második kötet éppen kéznél volt, viszont erre, a harmadik részre elég sokat kellett várni - közel három évet. Előrendeltem, otthon a polcra tettem, majd nem viszonylag záros határidőn belül olvasottnak is nyilvánítottam, most pedig beszámolok az élményeimről.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Lilith Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 379 oldal
Fordította: Angster László
Borító ár: 3595,- Ft
A mű eredeti címe: Beautiful Player
Sorozat: Gyönyörű sorozat
Előzmény:
1.) Gyönyörű rohadék
2. ) Gyönyörű idegen
Folytatás:
4.) Beautiful Secret
5.) Beautiful
Kiegészítő novellák:
1,5.) Beautiful Bitch,
2,5.) Beautiful Bombshell
3,5.) Beautiful Beginning
3,6.) Beautiful Beloved
4,5.) Beautiful Boss
Műfaj: erotikus
Ebben a kötetben William Sumner kapja az egyik főszerepet, akivel már a Gyönyörű idegen olvasása közben is összetalálkoztam, mert ő Max Stella barátja - bár bevallom, hogy a humorán és a nőimádatán kívül nem igazán emlékeztem másra. A felbukkanására is várnom kellett egy keveset, mert a kötet Hanna Bergstrom bemutatásával kezdődik, aki egy igazi szobatudós: először a tanulásnak szentelte minden idejét, most pedig szinte ki sem mozdul a laborból. Ezt elégeli meg az apja és a bátyja, akik persze kötelességüknek érzik, hogy beleszóljanak az életébe. A bátyuska azt tanácsolja, hogy Hanna hívja fel az ő régi iskolatársát és barátját, a megrögzött playboyt, Will-t, aki - minő szerencse - éppen a lánnyal egy városban lakik. Hanna a maga esetlen módján meg is ejti azt a bizonyos hívást, amelynek lehetőségéről Will már értesítést kapott. A találkozó hamarabb összejön, mint azt elsőre gondoltam, mert Will még aznap reggel futni hívja Hanna-t. És innen már minden megy a maga útján...

A két szereplőnek közös múltja van, bár Will csak úgy emlékszik a lányra, mint a barátja hét évvel fiatalabb húgára. Hanna számára a múlt az emlékeket tekintve sokkal színesebb, mert a fiatal lány jó néhányszor rajta felejtette a szemét először a tizenkilenc, majd a huszonnégy éves fiún, akinek tetkói voltak, karika volt a fülében és egy együttesben gitározott - vagyis megtestesítette azt a rosszfiús stílust, amely képes megbolondítani minden kamaszlányt. Az idő azonban elszaladt, jelen pillanatban Hanna huszonnégy éves, vagyis igazi nő és Will az, aki a szokásosnál is többször felejti a lány idomain a tekintetét.

Persze a szitu eléggé elcsépelt, mert Hanna arra kéri Will-t, hogy tanítsa meg őt a pasizás fogásaira, avassa be a fesztelen társalgás és elköteleződés nélküli szexuális kapcsolat rejtelmeibe. Komolyan mondom, hogy a szememet forgattam, amikor erről az elcsépelt kiinduló okról olvastam. Az egész történetet csak az mentette meg, hogy Hanna nem volt ártatlan, hanem volt már korábban szexuális kapcsolata - bár ez csak a szűzhártya hiányát eredményezte, de a viselkedését nézve nem sok semmit jelentett. Viszont, ha a szerzőpáros felkínált volna egy újabb huszonnégy éves szüzet, akkor tutira a sarokba vágtam volna a kötetet. Miután ez a veszedelem elvonult a kiadvány feje - akarom mondani lapjai - felől, folytattam az olvasást.

No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Hanna legalább szórakoztató volt a maga kis tudós és okoskodó módján. Mindent és mindenkit ki akart elemezni, nem maradhatott olyan reakció, amelynek ne akart volna a mélyére látni. Szórakoztatónak találtam a Will-lel folytatott párbeszédeit, ezért még az egyéb viselkedés és tapasztalatbeli hiányosságait is hajlandó voltam neki megbocsátani.
Azért Will sem volt semmi, hiszen nagyon is tisztában volt a saját kinézetével és teljesítményével, ahogy az sem véletlen, hogy két szeretőt is tartott fixen, akiket naptári pontossággal látogatott: Kittyvel kedden találkozott, Kristyvel pedig szombaton. Ha pedig a hölgyek mellé akadt még valaki más, akkor persze a kínálkozó lehetőségre sosem mondott nemet. Nagy játékos a pasi, ezt nincs értelme tagadni.

Szóval a szereplőink reggelenként együtt futnak, időnként máskor is találkoznak, a futásból barátság lesz, amely leginkább a régi emlékekre és az új élményekre alapul. Hanna oldottan  és természetesen viselkedik Will társaságában, a férfi pedig nagyon élvezi ezt, lassanként elkezd máshogy gondolni a nőre, mint a barátja kishúgára. Hanna persze gyakorlatban is alkalmazni akarja azt, amit elméletben megtanult és nem is csodálom, hogy ez meg Will-nek annyira nem tetszett - bár ahhoz képest elég gálánsan és úriember módjára viselkedett. A barátság egy idő után kiegészül egy kis extrával, majd a két szereplőnek meg kell barátkoznia az érzelmeivel is. Nincs ebben semmi titok, semmi hatalmas csavar, minden úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Felbukkantak ismerős dolgok is a regényben, pl. a váltott szemszög, amely lehetővé tette, hogy ne csak Hanna, hanem Will gondolatai és érzései is átélhetőek, illetve megérthetően legyenek. Ahogy az is tetszett, hogy a korábbi részek szereplői - Chloe és Bennett, valamint Sara és Max  - is szerves részét képezték a regénynek, az ő további életünkről is kiderült jó néhány - érdekes - dolog.

Előnyként hangoztatnám azt is, hogy bár egy sorozatról van szó, a regények jól elkülönülnek egymástól, hiszen minden szereplőpáros más egyéniség és másként reagál az érzelmekre. Ez a történet - bár éppen elég pikáns jelenetet tartalmaz - mégsem olyan végletek nélkül szenvedélyes, mint Chloe és Ben sztorija és nem is olyan pikánsan visszafogott és érzelmekkel telített, mint Sara és Max története. Hanna és Will közös kalandja inkább a barátságból szenvedélybe forduló események leírása - viszont annak nagyon is jól sikerült. Egyedül talán csak Will hirtelen pálfordulásával barátkoztam meg valamivel nehezebben, de végül is egyszer elérkezik az idő, amikor véget ér a tombolós korszak és az állandóság vonzóbbnak tűnik a bizonytalanságnál - nála most érkezett el ez az idő.

A regény lassan indul, a pikáns jelenetek a kötet felénél bukkannak fel és onnantól viszonylag nagy gyakorisággal követik egymást. A helyzetek és a helyszínek változatosak, ahogy a leírások is, nem fordul ismétlésbe az egész, a szerzők gondoskodtak a sokszínűség és az érdeklődés fenntartásáról. Pedig nem nyújt túl sok újdonságot a történet, ami igazából egy szokványos mai románc bemutatása, de jó volt elmerülni a páros kalandjában és érzéseinek alakulásában. A szenvedélyes jelenetek nem ölik meg a cselekményt, mert annak anélkül is van létjogosultsága - ezt a részét kifejezetten értékeltem a történetnek.

Ah, nem is ragozom tovább, mert aki olvasta az előzményeket, az úgy is tudja, hogy mire számítson. Aki nem ismeri a korábbi párosok sztorijait, de kedveli a hasonló történeteket, annak mindenképpen ajánlom olvasásra, mert szerintem a jobban sikerült és igényesebben kidolgozott darabok közé tartozik ez a mű, bár tény, hogy nem kell tőle világmegváltást várni - viszont jól szórakoztat olvasás közben és tutira kikapcsol. No, és váltott szemszögű az elbeszélés, ami számomra mindig előnyt jelent, ha romantikus kötetet választok olvasásra.



2017. február 8., szerda

Megan Miranda: Minden eltűnt lány

Volt egy film, amit közel egy évtizeddel ezelőtt láttam, a 11:14, amelynek cselekményét visszafelé mesélték el a készítők, így derült fény a szereplők tettei közötti kapcsolatra és állt össze minden egy kerek egésszé a végére. Azóta vagyok odáig, meg vissza a fordítva elmesélt történetekért. Sajnos nem akad túl sok belőlük - vagy én nem találkoztam eddig össze velük -, ezért nem volt kérdés, hogy nekem ez a könyv kell, ezt a regényt olvasni akarom. (Ugye mindenki érezte a végig nagybetűt és a sok-sok felkiáltójelet? Mert azok ott vannak ám.) Szóval megvettem a kötetet, megkezdtem a ráhangolódást, majd neki is veselkedtem az olvasásnak, és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami elképesztő módon élvezem az egészet, a történet pedig teljesen magába szippantott.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: All the Missing Girls
Fordította: Nagy Mónika
Műfaj: thriller, krimi
Miről is van szó? Tíz éve már, hogy Nicolette Farrell elköltözött a szülővárosából, Cooley Ridge-ből, és most úgy hozta az élet, hogy családi ügyek miatt vissza kell térnie. Tíz évvel ezelőtt azért hagyott maga mögött mindent, mert megviselték az akkor zajló események: a legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt. Most nem tehet más, mint hazamegy és szembenéz a múltjával. De vajon tényleg képes lesz ezt megtenni? Cooley Ridge nem változott valami sokat az elmúlt években, a korábbi események szereplői is mind ott laknak, most pedig Nic is visszatért a városba. A múlt mindenkin otthagyta a nyomát: a találkozások óvatos közeledésnek, amolyan tapogatózásnak hatnak a halaszthatatlan, de kényelmetlen ügyek intézése közben. Úgy néz ki, hogy minden elviselhetően alakul, amikor megtörténik a probléma: néhány nappal Nic hazaérkezését követően Annaleise  - aki a korábbi eset alkalmával az alibit jelentette Nic és a barátai számára - nyomtalanul eltűnik. A korábbi gyanúsítottak pedig újra az események középpontjában találják magukat, a történtek pedig feltépik a régi sebeket.

A regény alapvetően három részre osztott: van benne két normál vezetésű elbeszélésrész, közte pedig két hét - vagyis pontosabban tizenöt nap - történetének napi bontású visszafelé mesélése. Az első - normál - részben megismerhettem Nic jelenlegi életét, amely teljesen kiegyensúlyozottnak tűnik: szakmai és érzelmi szempontból egyaránt. Az egyedüli feszültségforrást az jelenti, hogy a nőnek haza kell mennie és szembe kell néznie mindazzal, amit korábban maga mögött hagyott - a fő gondot az okozza, hogy ez nem egy röpke látogatás lesz, hanem egy hosszabb időszak, amit ott kell majd töltenie. Nic megérkezik a városba, találkozik a bátyjával és még néhány ismerőssel, meglátogatja az apját, majd takarítani kezd. Minden rendben lévőnek tűnik, aztán a következő fejezetet olvasva - ami a két héttel későbbi helyzetről mesél - már egyáltalán nem ezt gondoltam.

A regény elég lassan építkezik, a jelenkori események fordított elbeszélése, azok múltbeli kapcsolódásainak leírása, valamint ezek keveredése igencsak igénybe vette a figyelmemet. Mivel a legtöbb regény lineáris történetvezetésű - meg az élet is alapból így működik -, ezért ahhoz vagyok szokva, hogy valami elkezdődik és folytatódik, de most nagyon nem ez volt a helyzet. Már eleve nagy a különbség a két héttel korábbi és későbbi napok hangulata között, véleményem szerint ez leginkább a kíváncsiság felcsigázására való - nálam elérte a kívánt hatást. Aztán ott volt az, amikor lassanként megismertem a napok eseményeit, ami azért érdekes és kihívást jelentő, mert a következményekkel hamarabb szembesültem, mint a kiváltó eseményekkel. Időnként meg kellett állnom és elgondolkoznom azon, hogy hol is tartunk az események alakulásában: amiről a korábbi fejezetben már olvastam, az éppen most történik és igazából ez fordítva van - szóval ideje a helyére tenni az idővonalon és a helyén kezelni. Amíg csak egy tárgy eltűnése a téma, ami később - illetve napokkal korábban - még nem volt ügy, addig rendben is van, de itt emberekről van szó, akik egyébként is bonyolult kapcsolatban vannak egymással, különböző eseményekre kerül sor, változnak a hangulatok és az érzések. Szóval nem volt ez egyszerű: mindenre figyelni kellett és persze visszafelé gondolkozni, minden esemény, találkozás és beszélgetés egy apró mozaik volt, amit - utólag - a helyére kellett illesztenem, hogy végül összeálljon a kép.

Ha ez még nem lenne elég, akkor ott vannak a múltbeli események, amelyek folyamatosan átszövik Nic gondolatait. Mivel az egész történetet Nic nézőpontjából, az ő tolmácsolásában ismerhettem meg, ezért nem is tudtam kivonni magam az érzései alól, amelyek csak úgy áradtak belőle a jelenbeli történések és az átéltek hatására. Hihetetlen érzés volt ez így együtt, és ha néha majdnem a falra másztam is attól, amit olvastam, a könyvet akkor sem tudtam félretenni, csak úgy vitt magával a történet - mindenképpen meg akartam tudni, hogy mi lesz a végén, ki a felelős az egész cirkuszért és hogyan zárul majd a mindent és mindenkit felkavaró dráma.

Az elbeszélési és cselekményvezetési mód mellett az igazi titok a karakterekben rejlik. Rengeteg könyvet olvastam már, de kevés olyat, ahol a szereplőknek ennyi titkolni valójuk lett volna - akár a múltban, akár a jelenben. Tiszta Kisvárosi gyilkosságok: "rengeteg titok és mocsok bugyborékol a felszín alatt". Nos, ez a regény is éppen ugyanilyen alapokra építkezik és a szerző végtelenül ravasz módon játssza ki a lapjait. Amikor az események nagyjából már összeálltak a fejemben, feltáratlan és megmagyarázhatatlan titkok még akkor is bőven akadtak és nem volt olyan szereplő, akiről nagy magabiztossággal ki mertem volna jelenteni, hogy nem tapad vér a kezéhez. Egyetlen dolog vigasztalt csak: maguk a szereplők is gyanakodva néztek mindenki másra, és bár senkiben sem tudtak megbízni, a jelen helyzetben mégsem tehettek mást. 

A visszafelé események után ismét normál elbeszélési módba váltott a történet, folytatódott az a bizonyos tizenötödik nap, amelyről még a könyv eleje felé olvastam. Ez volt az, amikor eldöntöttem, hogy tartok egy kis szünetet és - a könyvben visszafelé, de időrendben előrefelé - újra átolvasom annak a két hétnek az eseményeit. Ez persze folyamatos oda és vissza lapozgatást eredményezett, én azonban nem bántam, mert nagyon élveztem az egészet - rakosgattam a kis mozaikokat a helyükre.

Még így is, hogy megálltam, rászántam az időt, hogy futólag újra átolvastam és átgondoltam az eseményeket, rendeztem a gondolataimat, még így is képes volt meglepni a szerző. Feltételezhető, hogy én nem voltam formában, de jobban szeretek úgy gondolni rá, hogy inkább ő volt nagyon jó formában, illetve alapból zseniális az, amit kitalált és ahogy megvalósította. Hihetetlen, hogy közel háromszáz oldalon keresztül képes volt úgy mesélni, hogy minden klappolt, minden információt közölt, ami a titok megfejtéséhez szükséges és mégsem árulta el magát. Helyette inkább a figyelemelterelésben hitt és ehhez tökéletes volt Nic, illetve a lelkiállapota, a belőle áradó érzések jótékonyan elfedték a lényeget, és mégis ezek a kusza érzések, zűrös gondolatok jelentették minden másnak a nyitját, a kulcsot a titokhoz. Ilyen amikor a múlt az ember után nyúl és meghatározza a jelenét. Mondom, hogy zseniális. Engem tutira megvett kilóra.

A történet talán kicsit zagyvának tűnik, de tele van érzésekkel és reakciókkal, amelyektől még mindig zúg a fejem, amely még mindig - közel egy hónappal az olvasás befejezését követően is - képes magával ragadni a gondolataimat. Ez egy olyan könyv, ahol nem lehet eldönteni, hogy ki az áldozat és ki a manipulátor. Nagyon jól szórakoztam! Bátran ajánlom olvasásra minden krimi és thriller kedvelőnek! 



2017. február 4., szombat

James S. A. Corey: Kalibán háborúja (A Térség 2.)

Bevallom, hogy féltem ettől a regénytől, mert közel egy évvel az első kötet olvasását követően vettem a kezembe, pedig bármikor megtehettem volna ezt az év folyamán. Tartottam tőle, hogy nem fogok olyan mértékben emlékezni az előzményekre, mint arra szükség lenne, illetve nem fog elkapni az a hangulat, amely a történet élvezetéhez kellene. Kár volt félnem ezektől, mert amint belekezdtem az olvasásba, minden visszajött, szinte azonnal: a hangulat is és a lényegi történések is. Ha már a vallomásoknál tartunk, akkor azt sem hallgathatom el, hogy a regényből készült sorozat első évadát is megnéztem közben, amelynek eredményeként nem tudtam elvonatkoztatni a szereplőket megszemélyesítő színészektől. Ha olyan szereplőkről olvastam, akik már feltűntek a sorozatban, akkor automatikusan úgy jelentek meg a fejemben, ahogy a filmen is. No igen, a mozgókép hatalma...

Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 555 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Caliban's War
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
Folytatás:
3.) Abbadon kapuja
4.) Cibola meghódítása
5.) Nemezis játékai
6.) Babílon's Ashes
Kategória: sci-fi, űropera
Naivan úgy gondoltam, hogy majd onnan folytatódik a történet, ahol az előző kötet végén magára hagytuk a szereplőinket. Nos, ez részben így is történt, illetve mégsem. Közel egy év telt el azóta, hogy a protomolekula és minden, ami belőle létrejött a Vénuszba csapódott és ott - ahelyett, hogy elpusztult volna - hihetetlen fejlődésnek indult. Önmagában már ezek a történések is felborították a Naprendszer kényes politikai egyensúlyát, de a helyzet még tovább romlik, amikor a külső bolygók éléskamrájaként emlegetett Ganymedesen különösen erőszakos támadásra kerül sor, amelynek egyetlen túlélője egy marsi tengerészgyalogos. A Ganymedesen azonban más események is történnek: a földi és a marsi egységek és a flottáik között kirobbant ütközet következményeként a növényeknek fényt biztosító tükrök egyike megsérül, az égitestre hullik, kitör a káosz. Az üvegházakban dolgozó egyik botanikus beteg kislányát az óvodából idegenek viszik magukkal, ahogy több más gyerek is eltűnik. Információk gyűjtése céljából az égitestre érkezik Holden és a legénysége is, akik ezúttal is a KBSZ színeiben teljesítenek küldetést - ahogy az tették azt az eltelt egy évben is.

A marsi tengerészgyalogos, Bobby, a ganymedesi botanikus, Prax, valamint a Föld egyik magas rangú politikusa, Avasarala személyében új nézőpontok jelentek meg a történetben. A régi szereplők közül az egyetlen biztos pont a Rocinante legénysége maradt, és Holdenék azzal, hogy megígérik, segítenek megtalálni az elrabolt kislányt, most is az események sűrűjében találják magukat. Mindhárom új nézőpont nagyon érdekes és annyira eltérő gondolkodást, életvitelt mutat be, hogy az már önmagában is teljesebbé teszi az összképet. Bobby, a katona, aki túlélte a mészárlást, egyben a Mars képviselője is a történetben. Avasarala, a politikus, aki éles elméjű és hatalommal rendelkező nőként igyekszik lavírozni a hadseregeket irányító tábornokok és admirálisok között, minden igyekezetével azon van, hogy megakadályozza a túlzott tesztoszteron szint miatt bekövetkező lehetséges katasztrófát. Prax, nos ő egyszerűen csak a kislányát szeretné megtalálni és visszakapni, de azt mindenáron - a kitartása egyszerűen félelmetes.

Az előző kötet eseményeihez képest kissé áthelyeződtek a súlypontok és a lehetséges vagy éppen már kirajzolódott konfliktusok középpontjai. Egyrészről megmaradt az ismertként is ismeretlen fenyegetés, a protomolekula Vénuszon belül végrehajtott fejlődése, amelynek nem tudni, hogy mi lesz a vége. A másik problémát pedig a Ganymedesen kialakult helyzet okozza, ahol éheznek az emberek, miközben nagyvállalatok űrhajószámra szállítják el az élelmiszert, a Föld és a Mars pedig az égitest felügyelete miatt verseng egymással. 

Ahogy a sorozat első kötetében, úgy most sem csak a hatalmasok harcairól és a Naprendszer térképének folyamatos átrajzolásáról szól a történet, hanem a kis emberek által vívott csatákról, érzelmi reakciókról, ideológiákról és az ezek következményeként létrejött kisebb-nagyobb, ám néhány esetben így is világrengető összecsapásokról.

Végre sikerült helyreraknom magamban, hogy kicsoda is Avasarala, aki a filmsorozat első évadában is feltűnt már. A mozgóképes verzióban a színész játéka és a forgatókönyv írók minden igyekezete ellenére sem volt tiszta a szerepe, a szimpátia pedig soha nem alakult ki bennem vele szemben. Nem úgy a regény esetében... Avasarala egy fantasztikusan éles elméjű, nagyon jó logikával és jó adagnyi  - már-már vakmerőségnek is titulálható - merészséggel rendelkező nő, akinek minden tettét és megszólalását imádtam, és nyers stílusát is képes voltam megkedvelni, mert határozottan egyedi volt. Ez a karakter, úgy fantasztikus, ahogy van és nagyon remélem, hogy feltűnik majd még a folytatásokban is. 

A másik nagyon érdekes karakter Bobby személye, aki nő létére egy igazán belevaló katona. Igazából annyira maszkulin személyiség, hogy nem is minden esetben tudtam rá nőként gondolni, időnként elfelejtkeztem róla, hogy melyik nemhez is tartozik. Neki is igen sokat köszönhet az emberiség, a helyzetfelismerő képessége és a kitartása - főleg az elveihez való ragaszkodása - igazán figyelemre méltó.

És persze ott vannak Holdenék, akik nélkül ez a sorozat nem jelentené azt, amit jelenleg érzek az aktuális rész elolvasását követően. Jó néhányszor hatalmas döbbenetben volt részem, a szerzőpáros nem kíméli a gyanútlan olvasót és bár lassan indul be a történet eleje, azután sokszorosan meghálálja az olvasásába fektetett időt. A vége pedig egyszerűen letehetetlen. Nem egyszer fogtam a fejem és motyogtam el félhangosan mindenféle nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket, amikor az addig sem éppen fényes helyzet a szerzőpáros ténykedésének köszönhetően még rosszabbra fordult.

Szóval jó volt ez, sokkal jobban tetszett, mint az első rész, mert mozgalmasabb és érdekesebb volt, a minden cselekedetet átszövő politikai intrikák hálóját pedig egyszerűen bámulatosnak találtam. Kedveltem és élvezettel olvastam, ahogy egyes emberek húzogatták a megfelelő szálakat - igaz, néha sikerült ugyanannak a szálnak a két végét egyszerre megragadni, akkor pedig igazi kötélhúzás lett a dologból.

Imádom a sorozat egyes regényeinek címeit, azok mögöttes jelentéseit. Ahogy a Leviatán ébredése esetében is átvitt értelmű volt a cím jelentése, ugyanúgy kell értelmezni a Kalibán háborúját is. A tényleges jelentéstartalomra igazán csak a kötet befejezését követően és némi klasszikus ismeret birtokában - vagy a Google kereső használatát követően - ébred rá az olvasó, de akkor viszont mindenképpen kénytelen elismerni, hogy a választás egyszerűen zseniális.

Ugyanez mondható el az egész regény, felépítését és történetét tekintve is. A több szálon futó cselekmény mindegyike önmagában is külön történet, együtt pedig hihetetlenül összetett, ám annál káprázatosabb mintázatot alkotnak és mindennek célja az olvasó szórakoztatása. A terv tökéletesen működött, mert én bizony nagyon jól éreztem magam, miközben a nem éppen vékonyka kötet oldalait bújtam.

Hamarosan érkezik a regényciklusból készült filmsorozat 2. évada. Az igen ígéretes tartalmú trailerek ellenére is úgy döntöttem, hogy egyelőre nem fogom megnézni a részeket. Ennek oka nagyon egyszerű: mivel némiképp más struktúrában zajlanak az események a mozgókép verzióban, ezért nem akarom megkavarni - vagy részlegesen felülírni - az olvasás során átélt élményt.

Ja igen: a befejezés valami elképesztőre sikerült. Nem is tudtam ellenállni annak, hogy folytatás nélkül maradjak. Azóta már túl vagyok az újabb vaskos kötet abszolválásán, szóval hamarosan arról is olvasható lesz majd a minden objektivitásra való törekvésem ellenére is tökéletesen szubjektív beszámolóm.

2017. január 31., kedd

Várólista - 2017. január

Az év végi megjelenéseket, a hihetetlen könyváradatot követően a január mindig csendesnek számított. Most sincs ez másként. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy mintha én is valamivel megfontoltabban válogatnék, akkor pedig egyáltalán nem meglepő, hogy alig keltette fel valami a friss megjelenések közül az érdeklődésem.
Mondjuk ennek részben az is az oka, hogy van pár könyv, ami ugyan január hónapban került ki a könyvesboltok polcaira, de decemberben már megvásárolható volt a kiadó(k)nál, így ezek a kötetek a tavalyi év utolsó várólista bejegyzésében szerepeltek.

Ebben az időszakban általában azok a kiadványok jelennek meg, amelyek valami miatt elcsúsztak és nem kerülhettek ki még az ünnepek előtt a nyomdákból. Vagy - egyes kiadók esetében - tudatos tervezés eredményeként kerülnek új kötetek az olvasókhoz. Nehéz helyzet ez, hiszen az év végi terülj-terülj könyves kínálatot követően nem egyszerű olyat választani, ami felkelti az új szerzeményeitől telítődött, egészen euforikus állapotba került könyvkedvelő figyelmét. De persze nem is lehetetlen.

Az Agave Könyvek ebben a megjelenésekben pangó időszakban is tudott olyan regényt kínálni, amelynek még érdemes helyet szorítani a zsúfolt könyvespolcomon, és amely miatt remélhetőleg sokan fognak az ünnepek miatt kissé elvékonyodott pénztárcájuk mélyére nyúlni. Az időzítés most is tökéletes, mert Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című műve akkor került a könyvesboltokba, amikor a regényből készült film a hazai mozikba. Az árukapcsolás eléggé szembetűnő, a filmes borítót eltéveszteni sem lehet.
A filmes kapcsolat csak egy dolog - legalábbis az én nézőpontomból -, ugyanakkor számomra sokkal fontosabb, hogy hosszú éveket követően újra Dennis Lehane regény került a boltokba. Mármint olyan, ami nem korábbi kötetek ismételt kiadása, más köntösbe bújtatása. Szóval nekem már önmagában ennyi is elég lett volna és még úgy is remegve várom, hogy végre a kezembe foghassam a könyvet, hogy a korszak, amelyben a történet játszódik, nem éppen a kedvencem. De Lehane, az Lehane, és mivel eddig még egyik írásában sem csalódtam, ezért számomra soha nem is volt a kérdés a kötelező beszerzés.

A február már most sokkal változatosabbnak néz ki. Egy hónap múlva újra jelentkezem.


2017. január 27., péntek

Virág Emília: Sárkánycsalogató (Sárkánycsalogató 1.)

Az első könyves magyar szerzőkkel kapcsolatban némiképp fenntartásokkal viseltetem. Tudom, hogy ez egyben előítélet is, de volt néhány nem túl kellemes tapasztalatom az elmúlt néhány évben és a rengeteg szerzői kiadású - nyomtatott formában vagy elektronikus könyvként - megjelentetett írás sem győzött meg az átéltek ellenkezőjéről. Biztos lesznek, akik az előbbi kijelentésemért a keresztre feszítés ismételt bevezetése érdekében fognak majd aláírás gyűjtésbe és a petíciójuk azt is tartalmazni fogja, hogy én legyek az első, akivel majd példát statuálnak. Viszont úgy vagyok vele, hogy az vesse rám az első követ, akiben nincs szemernyi előítélet sem, illetve nem fordult meg hasonló gondolat a fejében. De... Mert mindig van egy de, és ez egyébként most kifejezetten jó. Mert ez a regény is olyan, amiről eddig regéltem: magyar szerző írta, első könyv, de... olvasmányos, humoros, élvezetes és ha nem is tökéletes, de nagyon jó. Ja, és totál magyar! A miénk, és erre tényleg büszkének kell lennünk! Kicsit őrült, kicsit furcsa, de szeretni való - és tényleg magyar.

Értékelés: 9/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 328 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
Sorozat: Sárkánycsalogató
Folytatás:
2.) Boszorkányszelídítő
Kategória: urban fantasy, népmese feldolgozás
Szükségem volt némi noszogatásra ahhoz, hogy a kezembe vegyem ezt a regényt, mert valamivel át kellett törni az előítéleteim szalagkorlátját. Amikor azonban ez megtörtént, már semmi sem állított meg abban, hogy fejest ugorva a történetbe, teljes mértékben elmerüljek annak ízes, helyenként szagos, de végig magyaros élvezetében.

Nézzük a kiinduló helyzetet: van egy másik világ, a mi világunkkal a feneketlen kút köti össze, amelyen keresztül megfelelő előkészületet követően a kiválasztott utazhat. Az előkészületek megtörténtek, és ahogy az lenni szokott, ami félresikerülhet, az bizony félre is sikerül. Így történhetett meg az, hogy Józsi az egyszerű, bár kissé másnapos egyetemista megnyitja a világok közötti átjárót és átengedi rajta Egont, a sárkányt, valamint Bélát, a lovagot, aki éppen Egon elől menekül, kezében a sárkány tojásával. A tojását visszaszerezni akaró sárkány dühét az Oktogon bánja, meg Józsi, akinek mindenképpen tennie kell valamit az előállt állapot rendezése érdekében.

Ez a regény egyszerre hangulatos és mozgalmas, ötvözi a mai élet mindennapjait és a népmesei világ jellemző szereplőit. Mi történik akkor, ha ez a két világ keveredik? Először értetlenkedés, aztán zűrzavar, végül még nagyobb káosz. És mielőtt azt hinnénk, hogy mindennek Egon az oka, akinek jelenléte ebben a világban nem egészen természetes, azt kell mondanom, hogy talán ő okozza jelen esetben a legkisebb hullámokat a káosz forrongó tavában, bár tény, hogy akarva vagy akaratlanul, de mindig az  események középpontjában áll. Vagy éppen fekszik és szunyókál. Ahogy éppen a helyzet adja magát.

A kialakult helyzet legfontosabb szereplője Józsi, aki a maga szerencsétlen és csetlő-botló viselkedése ellenére is valahogy szimpatikus. Bár az is tény, hogy vicces Józsi minden szimpátia ellenére sem ér a hősies lovag, Béla nyomába, akinek erős kisugárzása még a lapokon is átsüt. Éppen ezért sajnálom, hogy Béla a maga nemében a regény egyik legnagyobb kihagyott lehetősége lett, mert bizony én kevesebbet dutyiztattam volna és többet kóboroltattam volna Budapest utcáin. Mókás helyzetekből persze így is bőven volt elég, de lehetett volna még több is.

Beszéljünk a másik nemről és a másik világról. Először is ott van Józsi kedvese, Sára, a talpraesett mai nő szerepében, valamint Emese, a kissé bohókás és mindenféle természeti erők jelenlétében hívő lány, aki álmaiban egy másik világban kóborol. Említést érdemel még a Setét-erdő boszorkánya, Hollus, aki viszont Emeséről álmodik és Borbála, a király boszorkánya, aki meg Hollus ősellensége.

Hol Budapest és közvetlen agglomerációja szolgál az események helyszíneként, hol pedig az a bizonyos másik világ, ahol a mágia megszokott dolog és lefedettség hiányában esélytelen wifi csatlakozási lehetőséget találni. A szereplők hol itt, holt ott bukkannak fel és gubancolják össze a kezdetekkor sem egyszerű helyzetet. Józsi, az a mesehős, aki semmiről sem tud és semmit sem ért, de talán éppen ezért jelentheti ő a megoldást a problémára - amolyan szerencsefia, mert annyiszor múlott hajszálon az élete, hogy ha macska lett volna, már az utolsót fogyasztaná.

A kis magyar valóság és a népmesei elemek jól összegyúrt kavalkádja, mindez bőven nyakon öntve humorral, amelyet az elején ugyan kicsit erőltetettnek éreztem, de a végére már kifejezetten jól esett. Vagy megszoktam, vagy a szerző vett vissza valamennyit a poénkodásból és helyezte inkább a cselekményre a hangsúlyt - véleményem szerint az utóbbi az esélyes.

A regény eleje - minden mozgalmassága ellenére is - valahogy nehezebben csúszott, nem igazán akartak fogyni az oldalak. Aztán úgy kb. a történet felétől valahogy érdekesebbé váltak az események és gördülékenyebbnek találtam a stílust, a cselekmények alakulását. Ahogy az sem volt mindegy, hogy érdekelt a Hollust körüllengő sötét titok, a botja körüli mizéria magyarázata. Közben pedig hangosan kacagtam, mert Hollus és Józsi kettőse sokkal, de sokkal eredetibb és mulatságosabb volt, mint a másnapos Józsi szerencsétlenkedése és az általa korábban véghezvitt sárkánymentő akció.

A regény vége pedig nem más volt, mint egy igazi szélvihar, amely minden addig felbukkanó szereplőt és elhangzott tényt felkapott, jól összekavart, összeforgatott, majd egymás után kivetett magából. Az őrületes katyvasz szálai szépen kisimulnak, a hősök és a nem hősök is megjárják a poklok poklát, aztán mindenki elnyeri méltó büntetését, vagy éppen visszakapja a botját.

És ha valaki ebből továbbra sem értene semmi, akkor azt nem csodálom. Az értetlenkedés feloldására két megoldást tudok javasolni. Az egyik: "éjfélkor feküdj ki a keresztút közepére (...) háromszor próbál majd felállítani a sötétség, de ha kitartasz negyedszerre egy fekete csirke fog közeledni hozzád (...) na, ezt a csirkét fogd meg, édes fiam, és hozzád pártol a szerencse!" A csirke pedig így fog szólni hozzád: "Miiit-mit-mit?" Hogy ez így kicsit körülményes? És továbbra is érthetetlen? Az, nem is tagadom. Éppen ezért tartom járhatóbbnak a másik utat: szerezd meg ezt a regényt és merülj el benne. Ígérem, hogy nem fogod megbánni. Hogy ez könnyebben menjen, rád olvasom ezt a rigmust: "Nyomd össze a végtelent, keress rést a túloldalon, szél hátán, denevér szárnyán, vidd a földet, a vizet, a szelet a tűzhöz, hasítsd át a szövetet a birodalmak között!"
Kell némi idő, amíg az ige hatni kezd, de mihelyst érzed a bizsergést, ne állj ellen. Ha hatott a varázs és belekezdtél a szövegbe, akkor pedig fújd meg a sípot jó szórakozást!

És mi lesz most, hogy előcsalogattam a sárkányt? Azt hiszem, hogy megszelídítem a boszorkányt is. Virág Emília pedig elfoglalta a helyét azon magyar szerzők sorában, akinek a további regényeit is olvasni szeretném majd.


2017. január 23., hétfő

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Az ijesztgetős regények és én fura viszonyban vagyunk egymással, mert van, amelyik iszonyúan tetszik és van, amelyiknek egyszerűen nem tud elkapni a hangulata. Ha választanom kell, akkor inkább thriller, mint horror, mert az utóbbi néha annyira félelmetes akar lenni, hogy átesik a ló másik oldalára és nevetségessé válik. Viszont a természetfelettit is kedvelem, szóval folyton elcsábulok a horror irányába. Számomra sokkal félelmetesebb az, ha nem írja le a szerző az ellenséget, hanem csak utal a jelenlétére. Amit nem látunk, attól sokkal, de sokkal jobban parázunk, és úgy általában az olvasó úgy is félelmetesebbet képzel a szörny helyére, mint amit az író le tud festeni a szavaival. A Madarak a dobozban fülszövegét olvasva biztos voltam benne, hogy teljes mértékben nekem való olvasmány: az ellenség tutira nem látható, mert nem lehet ránézni, a para tehát borítékolva.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadói sorozat: Fumax Thriller
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 261 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 2.995,- Ft
A mű eredeti címe: Bird Box
Kategória: thriller
Rögtön a regény elején egy posztapokaliptikus világba csöppentem, ahol a világrengető eseményeket túlélők száma mindössze maroknyira tehető. A problémát ezúttal nem természeti jelenség okozta, hanem valami más, valami olyan, amire ránézni sem lehet. A világ minden tájáról és egyre nagyobb gyakorisággal érkeztek azok a hírek, amelyekben az embereken elhatalmasodott az őrület: gyilkossá váltak, majd az ámokfutásuk végén öngyilkosságot követtek el. Senki sem tudta megmondani, hogy mi okozta ezt a jelenséget, csak egy valami biztos: ha zárva tartottad a szemed, akkor esélyed van a túlélésre. Ezt teszi Malorie is, aki - a kezdeti jelenségek felbukkanásához képest mintegy öt-hat évvel később - két gyermekével egyedül él egy házban. Most viszont elérkezettnek látja az időt arra, hogy nekiinduljanak és megpróbáljanak eljutni egy másik helyre, ahol talán nagyobb biztonságban lehetnek.

Malorieval és a gyerekekkel azon a napon találkoztam először, amikor megszületett az elhatározás, hogy útnak indulnak: bekötött szemmel, bele az ismeretlenbe. Sok mindenre kíváncsi voltam. Többek között arra, hogy hová indultak, miért pont most és mi történt velük eddig? Mintha a szerző csak meghallotta volna a kívánságom, a következő fejezetben behozta a múltbeli szálat és innentől kezdve felváltva olvashattam a jelen és a múlt eseményeiről.

A könyv hangulata kifejezetten erős, a szavakkal keltett félelem a zsigerekig hatol. A látás, mint a legfontosabb érzékelés hiányának bemutatása, a rövid és tényszerű mondatokkal lefestett érzések, a teljesen hétköznapi tevékenységek küzdelmes teljesítésének leírása együttesen azt eredményezik, hogy az olvasó könnyedén beleéli magát a helyzetbe és elhatalmasodik rajta a feszültség. Innentől viszont már nyert ügye van a szerzőnek, mert "csak" az érdeklődést kell fenntartani, amit viszont garantálnak a váltott fejezetek, mert biztosan mindenkit érdekelni fog, hogy miért is lakik Malorie egyedül abban a házban. ahol korábban sokkal többen voltak. Vajon velük mi történt? És mikor? Mert a miért az egyértelmű, de a többi nem. És ha velük, mindegyikükkel ez történt, akkor azt a valamit hogyan úszta meg Malorie és a gyerekek? Rengeteg kérdés, ami szinte magától viszi előre a történetet. Persze nem kevésbé érdekes az sem, ahogy a trió halad új otthona felé.

Engem ebben a regényben az ismeretlen ellenség ténye és a tőle való rettegés megnyilvánulása nyűgözött le igazán. Nagyon tetszett a mű eleje, állandóan libabőrös volt a karom olvasás közben, annyira hatással voltak rám az olvasott szavak. Aztán némileg változott a kép, a fenyegetés részben testet öltött, részben másfelé irányult és innentől már csökkent a hatás mértéke. Sok-sok kérdés fogalmazódott meg bennem, és úgy érzem, hogy nem mindegyikre kaptam magyarázatot. Olyan, mintha Malorie néhány tette nem minden esetben volt számomra teljesen érthető. 

Figyelem, a következő bekezdés - de csak az - spoileres információkat tartalmaz!
Egyszer nagyon félelmetesnek lett beállítva valami, később futólag említés történik arról, hogy azért Malorie ennél nagyobb volumenű tetteket is végrehajtott - ráadásul teljesen egyedül. Vagy ott van a "fertőzés" tetőpontján a 20 km-es vezetés - részben nyitott szemmel -, illetve ezzel szemben a túlzott (?) óvatoskodás más esetekben. Vagy a katonai sátor, amely úgy került az út közepére, hogy két házzal arrébb tíz ember semmit sem vett észre a hadsereg akciójából - márpedig a katonák nem arról híresek, hogy nem hallani őket, ha megjelennek. És még egy kérdés: a négyéves gyerekek egyébként már képesek evezni? Hmm... Elgondolkodtató. Nem igazán értettem ezeket az ellentmondásokat és pont az ilyenektől vált számomra kissé hézagossá a regény cselekménye és némileg egyenetlenné a kapott élmény. Volt némi problémám a szereplőkkel is: egyesekről alig derült ki valami információ, néhányuk pedig erősen sztereotipikusra sikerült.

Ah, végül is jó volt ez. Első könyvnek nagyon is jó. Az ötlet egyedi, hangulat szempontjából a kivitelezés is tökéletesre sikerült, de az apróságok és az el nem varrt szálak miatt mégsem lett minden szempontból maradandó az élmény. Örültem, hogy olvastam, mert tutira begolyóztam volna, ha nem olvashatom, annyira érdekelt a regény. Talán pont ez volt a gond: a rengeteg jó értékelés és a túlzott elvárások, talán emiatt érzem úgy, hogy valamivel kevesebbet kaptam, mint amit szerettem volna. De, végül is jó volt ez. A folytatásért viszont nem biztos, hogy annyira törni fogom magam, mint ezért a regényért.

A könyv külső megjelenése viszont nagyon látványosra és emlékezetesre sikerült.


2017. január 19., csütörtök

Katie McGarry: Take Me On - Kísérj el! (Feszülő húr 4.)

Egy sorozat negyedik kötetéről fogok véleményt nyilvánítani, éppen ezért úgy gondolom, hogy aki olvasta a szerző által írt valamelyik korábbi kötetet, annak nem kell bemutatnom a rá oly jellemző stílust. Mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy bár Katie McGarry fiatalokról, illetve fiatalok párkapcsolatairól ír, a művei mégsem könnyed olvasmányok és rózsaszín cukormázba fulladó történetek, hanem komoly problémákat és hihetetlen küzdelmeket bemutató elbeszélések. Főhősei egyszerre hétköznapiak és mégsem azok, ha van is gyengeségük - mert az mindenkinek van -, akkor is ember feletti erővel próbálnak helyt állni a mindennapi életben, leküzdeni a fennálló komoly problémákat, néha pedig leginkább túlélni. Ha a kapott élmény és érzés szempontjából valakivel hasonlítanom kellene a műveit, akkor nekem azonnal Tammara Webber A szív körvonalai sorozata ugrik be elsőként. Aki tehát az egyik szerző műveit kedveli, annak bátran ajánlom a másik által papírra vetett elbeszéléseket is.

Értékelés: 8/10
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 486 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Take Me On
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
     (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
1,5.) Breaking the Rules
     (Beth és Ryan)
     (Rachel és Isaiah)
Folytatás:
5.) Chasing Impossible (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok
A Take Me On - Kísérj el! című kötet egyik főszereplője az a Weston Young, aki már az előző kötetben is szerepelt és bizony nem a legjobb formáját nyújtotta. Azt, hogy a Young családdal nincs minden rendben, már akkor és ott is kiderült, de most egy másik gyerek nézőpontjából szemlélve is bebizonyosodik, hogy ami kívülről nézve tökéletes, az belülről még lehet hibás. A történet szoros kapcsolatban áll a Crash in to You - Szívkarambol című kötettel, mert közvetlenül annak lényeges befejező eseményeit követően játszódik, illetve elég sok a két történet közötti áthallás, hivatkozás. West saját magát okolja a húga balesete miatt, egyre ingerültebb, haragosabb, emiatt még több verekedésbe keveredik, amelynek egyenes következménye, hogy kicsapják az iskolából, majd összetűzésbe keveredik az apjával is. 

Az elbeszélés női főszereplője Haley, egy nagyon energikus és - talán - túlzottan is felelősségteljes lány, akinek családja éppen mélyponton van. A Williams család elvesztette a házát, laktak már hajléktalan szállón és most az apa féltestvére - aki egyébként egy zsarnok - házában húzzák meg magukat. A helyzet azonban egyre inkább tarthatatlan. Haley tovább szeretne tanulni, de az anyagi helyzetüket figyelembe véve ezt csak úgy teheti meg, ha olyan ösztöndíjat kap, amely a tanulmányai minden költségét fedezi - ezidáig ez még nem jött össze. Az elutasítások mellett a lány még egy problémával küzd, ez pedig a volt barátja és az az élmény, ami miatt egy évvel korábban abbahagyta a versenyszerű öklözést és megfogadta, hogy soha többet, semmilyen körülmények között nem fog verekedni.

Ebben a kötetben Haley jár két lábbal a földön és West képviseli az elkényeztetett fiúcskát. Bár West tudja, hogy hibát követett el és magát hibáztatja a húga balesetéért, ennek feldolgozása nem megy könnyen, a családja pedig nem kifejezetten támogatja a folyamatot. West bár tisztességes, alapvetően jóindulatú, ugyanakkor makacs is és elhamarkodott döntései miatt általában több kárt okoz, több bajba keveredik, mint az még egészséges és elfogadható. Amikor az indulatainak és a büszkeségének köszönhetően az utcán találja magát, megpróbál a saját lábára állni. Bár ő büszke magára, az olvasó érzi, hogy sántít a dolog, hiszen minden nehézsége és problémája ellenére is körüllengi a luxus, mivel a családja nem vont meg tőle minden támogatást: bár pénze nincs és munkát kell vállalnia, mégis luxus városi terepjáróval furikázik.

A történet nagy része a két fiatal mindennapi - iskolai és családi - programjai vagy éppen azok hiánya köré szerveződik. Mindezektől átlagosnak is tűnhetne a történet, de a megszokott tömegből kiemeli a feszült hangulat és az a felkészülés, amelyre West egy újabb elhamarkodott kijelentése miatt van szükség és amely miatt Haley - minden korábbi fogadalma ellenére - visszatér a nagyapja edzőtermébe. 

Ugyan ezt a kötetet nem tartom a sorozat legjobbjának, de ismét egy színvonalas és elgondolkodtató, a figyelmet végig lekötő történetet olvashattam. Valamivel kevesebb romantika került most az oldalakra, mint a korábbi kötetekben, kiszorította azt a napi problémák hosszú sora és a komoly meccsre való felkészülés. Ezt azonban én egyáltalán nem bántam, és ha valaki nem csak a forró pillantások, illetve tüzes érintések miatt veszi kezébe a regényt, akkor a pikáns és érzelmes jelenetek csökkentett mennyisége mellett is remekül fog szórakozni. 

Mondom ezt annak ellenére, hogy nekem nem igazán jött be ez a ketrecharcos vonal, mert alapvetően távol áll tőlem a téma. Bár kedvelem a harcművészeteket, de nem ezt a fajtát, aminek lényege a másik agyalágyulttá püfölése, főleg nem a testi fölény és a harci tapasztalat afféle bosszúhadjáratként, megfélemlítésként való alkalmazása. Mivel nem vagyok jártas ketrecharc témában, ezért szörföltem egy kicsit az információs világsztrádán és néhány filmecske megtekintése után megállapítottam, hogy nem is akarok jobban elmélyülni a tárgykörben, akármennyire is a küzdősportok királyaként emlegetik ezt a fajta küzdelmet. Eddig is megvoltam enélkül a király nélkül, ezután is megleszek, és ha már választhatok akkor maradok a sokkal látványosabb, amolyan "részeges karatemester" mozdulatokat felvonultató jelenetek és összecsapások megtekintése mellett.

Ha romantikában nem is dúskál a sztori, de személyiség fejlődésben mindenképpen kiemelkedőnek tekinthető. Egy részről ott van West, aki sok mindennel szembesül kényszerű száműzetése során, illetve még azután is - nem irigylem őt sem az átéltek miatt, de főként a családja hozzáállása miatt. Ami nem öl meg, az erőssé tesz, állítja a mondás és West esetében ez nagyon igaz. Sokat fejlődött a fiú a végére, előnyére vált minden ledöntött vagy átugrott akadály. Haleynek nincs szüksége arra, hogy felelősségvállalás szempontjából fejlődjön, már így is túlteljesítette az elvárásokat. Számára a saját lelkében dúló konfliktus, a múlt eseményeinek feldolgozása jelentette az igazi problémát. Kemény dió volt a lány, de végül csak sikerült megtalálnia azt az ösvényt, amelyen elindulhatott a gyógyulás felé. 

Szóval jó volt ez, csak éppen most más volt a fókuszban. Nem a sorozat legjobbja, de a színvonalat és az élvezhetőséget tekintve nem is sereghajtó  - itt legalább a hősnő nem volt olyan kiszámíthatatlan és hisztis, mint a második kötet esetében. A sorozat következő kötete Abby és Logan története. Abby különösen érdekes figura, aki viselkedésével és csípős megjegyzéseivel nem egyszer dobta fel a könyv hangulatát vagy éppen lendítette tovább az eseményeket. Naná, hogy kíváncsi vagyok arra mit rejt a múltja, a jelene, mennyi reménye van egy élhető jövőre és milyen érzelmi viharokban volt, illetve lesz része. 


2017. január 15., vasárnap

Katherine Addison: A koboldcsászár

A Koboldcsászár azon könyvek egyike, amelyet már megjelenésének első beharangozása óta figyelemmel kísértem, vagyis közel egy évet vártam arra, hogy a kezembe vehessem. Mindenki, szinte kivétel nélkül mindenki szuperlatívuszokban beszélt erről a regényről, bár az is ott szerepelt az értékelésekben, hogy jelen esetben nem a cselekmény a meghatározó, a történet különlegességét a főszereplő személyisége adja. Ráadásként pedig a magyar fordítása is hangulatos.

Értékelés: 7/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 444 oldal
Eredeti cím: The Goblin Emperor
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Borító ár: 3.490,- Ft
Műfaj: fantasy, fejlődésregény
A regény főhőse Maia, a császár negyedik fia, aki félig tünde, félig pedig kobold. A két faj jellegzetes jegyei keverednek a megjelenésében: magasságát, testalkatát és a fülét tekintve inkább tünde, a bőrszínét tekintve viszont kobold. Szülését követően a császár vidéki kastélyába küldte a feleségét a gyermekével együtt, Maia tehát a császári udvartól, annak minden intrikájától távol nőtt fel, semmi ismeretet nem szerzett annak működéséről. Nyolc évesen elveszítette az anyját, onnantól gyámság alatt, szeretet nélkül töltötte éveit. Egy éjszaka futár érkezik a császári udvarból: az uralkodó és mindhárom fia léghajó balesetben életét vesztette, az uralkodás joga pedig születése jogán Maia személyére szállt. A félvér fiú felkerekedik, elfoglalja helyét az ország élén és megpróbálkozik annak a birodalomnak az irányításával, amely eddig tudomást sem vett a létezéséről.

A regény Maia trónra kerülését, illetve uralkodásának kezdetét, annak néhány hónapját - az első tétova lépéstől az első nagyobb véghez vitt tettéig terjedő időszakot - mutatja be. A történet cselekménye tényleg csak arra korlátozódik, hogy Maia az udvarba kerül, lassan meg-, illetve kiismeri az embereket, az udvar és az irányítás működésének gépezetét, megérti döntéseinek következményét és elfogadja az ezzel járó felelősséget. Ami a legfontosabb: személyisége folyamatosan változik és alkalmazkodik az újonnan felmerült körülményekhez, mégis mindig önmaga marad. Ez az utóbbi, a más viselkedés, a máshogyan gondolkodás az, ami személyiségének fő vonzerejét jelenti és amivel képes meglepni mindenkit a környezetében. Egy igazi fejlődésregény, amelyet jelen esetben fantasy környezetbe helyezett a szerzője. 

Folyamatosan emlegetem az udvar és a a birodalom kifejezéseket, de ezen kívül túl sok szót még nem pazaroltam a háttér bemutatására. Talán azért mert sokkal többet nem is nagyon tudok mondani róla. Fantasy világban játszódik a történet, amiről annyit tudtam meg, hogy tündék és koboldok uralják a területeit, harcolnak egymással, időnként pedig diplomáciai kapcsolatba lépnek, házasságokat is kötnek. Egy ilyen diplomáciai érdekeket szolgáló házasságból született Maia is, a negyedik császárnő egyetlen gyermekeként.

A történet a szereplő helyzetmegoldó képességére, az uralkodás nehézségeire, illetve annak folyamatára és az udvar intrikáinak kezelésére fókuszál. A szerző nagyon olvasmányosan ír - minden egyéb tényező ellenére is ezt éreztem, de erről majd a későbbiekben - és annak ellenére, hogy az ifjú uralkodó szinte minden ébren töltött perce megjelenik a lapokon és ennek egyenes következménye a lassú cselekmény, nem mondanám unalmasnak a történetet. A regény hangulata könnyedén megérinti az olvasó lelkét, Maia képes meghódítani bárki szívét és onnantól kezdve már minden érdekes lehet, ami vele történik - főleg az, ahogy eltérő viselkedésével megdöbbent mindenkit maga körül, ahogy lassanként kivívja a tisztelet maga iránt.

És mindezek ellenére sem tudok szuperlatívuszokban beszélni erről a regényről, mert bizony megszenvedtem az olvasásával. Azt még megértem, hogy fantasy környezetbe kellett helyezni a regényt, de indokolatlannak érzem, hogy azt, ahogy ezt a hatást elérte a szerző. Nem a világ felépítése és bemutatása adja meg ugyanis a környezet fantasztikus alapját, hanem az, hogy tudjuk tündék és koboldok szerepelnek a történetben, a léghajók lévén pedig kap némi steampunk árnyalatot a háttér, illetve iszonyú bonyolult nevektől és kifejezésektől hemzseg az egész történet.

Zavaró, nagyon zavaró volt számomra az, hogy minden helység és helyiség, minden személy és pozíció - márpedig a császári udvarban bőven akad ezekből - megnevezését kiolvashatatlan, kimondhatatlan és megjegyezhetetlen szavakkal helyettesítette a szerző. Ugyanilyen nehezen rázódtam bele a megszólítások bonyolult rendszerébe is. Mindegy, hogy hányszor került a szemem elé az adott kifejezés, egyszerűen nem bírtam megjegyezni a hangalakját és hozzákapcsolni a jelentését, ennek eredményekét viszont nem tudtam, hogy hol járunk, ki szólt vagy tett valamit, kevertem a helyszíneket, a személyeket és a cselekményeket. Pedig általában nem szokott hasonló problémám lenni, de most minden egyes alkalommal kizökkentett az olvasás ritmusából a tünde nyelv ilyen mértékű - és szerintem indokolatlan - használata. A történet enélkül is csodálatos lehetett volna, így viszont megszenvedtem az olvasásával és ez meghatározta a végső élményt is.

Nem is olyan régen valaki azt fejtegette, hogy egy regény akkor SF vagy F - vagyis sci-fi, illetve fantasy -, ha az eseményekhez, a cselekményhez szükséges a fantasztikus környezet, mert enélkül az egész nem működőképes - vagyis ha kihúzzuk a történet lába alól a talajt - elvesszük a hátteret -, akkor összeomlik az egész. Most visszájára fordítom ezt a megállapítást és levonom azt a következtetést, hogy szerintem ez a történet nem is annyira fantasy, mert ha a fantasy környezetet kicserélnénk a normál emberi világra, akkor is működne annak minden mozzanata. Szóval maradjuk annyiban, hogy ez egy fantasy környezetbe helyezett fejlődésregény.

Pedig az említettek mellett sok minden másról is szól még a történet, amelyek egyenként is komoly témának tekinthetők: rasszizmus, a nők helyzetének megítélése és hasonló nyalánkságok. Ezekről nyíltan, de mégis nagyon finoman értekezik a szerző, irányítja az olvasó gondolatait és alakítja a véleményét, hatással van a szimpátiájára, a hangulatára.

Sajnos minden pozitívuma ellenére sem lettem a regény rajongója és ez nem a történet cselekményének - akarom mondani cselekménytelenségének -, illetve lassúságának tudható be, hanem a kivitelezésnek, a fantasy környezet ilyen mértékű erőltetésének. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ugyanakkor az sem valószínű, hogy még egyszer nekiugrok majd a szövegnek. Ez utóbbit pedig rajtam kívül senki sem sajnálja jobban, mert nagyon akartam szeretni ezt a regényt.


2017. január 11., szerda

Mark Lawrence: Úti testvérek (Széthullott birodalom 3,5)

A Széthullott birodalom trilógia első kötete még nem tetszett annyira, de a második résznek már sikerült teljesen levennie a lábamról, a harmadik kötet - bár nem volt olyan élvezetes, mint az előzménye - feltette a koronát a nagyívű és különleges történetre. A posztapokaliptikus világban játszódó trilógia különlegessége a főszereplő személyét és környezetét betöltő és minden szereplő tettét meghatározó sötétség, amely egyedi és összetéveszthetetlen hangulatot teremt. Kellemes és maradandó emlékeket hagyott bennem a történet megismerése, ezért nem volt kérdés, hogy az ugyanebben a világban játszódó és a történethez, valamint a trilógiában felbukkanó szereplőkhöz szorosan kapcsolódó novellás kötetet is olvasni akarom.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 164 oldal
Borító ár: 2.690,- Ft
A mű eredeti címe:
Road Brothers - Tales from the Broken Empire
Fordította: Galamb Zoltán
Sorozat: Széthullott birodalom
A sorozat kötetei:
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Egyéb: ekönyvként is kapható.
A meglehetősen vékonyka kiadvány már önmagában is különleges. No, persze nem a mérete miatt, hanem teljesen más okból. A kötetben szereplő tíz novella ugyanis most először jelent meg nyomtatásban - eddig ugyanis csak elektronikus formában voltak olvashatóak. A Fumax Kiadó tehát - az én szememben - hatalmas tettet hajtott végre ezzel a megjelenéssel, és mint a magyar olvasók egyike, végtelenül hálás vagyok a bevállalós fiúknak.

Az már most leszögezem, hogy ezt a gyűjteményt csak a trilógia elolvasása után érdemes kézbe venni, hiszen annak ismerete - szereplői és történései - nélkül a novellák bizony semmit sem mondanak. Sőt mi több, még zavarosnak és érthetetlennek is tűnnek, esetenként pedig olyan részleteket tartalmaznak, amelyek tönkre is tehetik a trilógia által nyújtott olvasási élményt.

Ugyancsak különleges abból a szempontból a kiadvány, hogy mindegyik novella végén ott olvasható a szerző személyes megjegyzése, amely általában arról szól, hogy miért vagy hogyan is keletkezett az adott történet, mitől fontos az abban szereplő esemény és hasonlók. Ezektől a megjegyzésektől úgy éreztem, hogy sokkal személyesebbé vált az élmény, amit előzőleg átéltem és az sem mellékes, hogy jobban megértettem a szerző gondolatait és motivációit.

Magam sem gondoltam volna, hogy már rögtön az első novella képes lesz felidézni a Széthullott birodalom trilógia köteteinek hangulatát, de bizony így történt. Hihetetlen, hogy ezek a nyúlfarnyi szövegek is képesek ugyanazt a hatást elérni, mint a hosszabb történet, visszahozni a korábban átélteket. Rájöttem, hogy jobban hiányzik ez a világ, mint azt korábban gondoltam, határozottan késztetést éreztem a trilógia újraolvasására.

A kötet novellái nem igazán új kalandok, hanem olyan események, amelyekre a trilógiában már történt valamilyen szintű utalás, esetleg az olvasottak kiegészítik a már ismert szereplők jellemrajzát, érthetőbb teszik a már ismert tetteiket.

Az ismerős hangulat ellenére sem éreztem úgy, hogy egyenletes lenne a kötetben található novellák színvonala, mert bizony voltak kedvenceim, amelyek jobban csúsztak és olyanok is, amelyekkel bizony megszenvedtem. Ha kedvencet kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy a Kimentés az egyik, talán mert ez volt az első a kötetben, ugyanakkor rögtön hozta a már ismert hangulatot, a végét pedig egyszerűen imádtam. De hasonló címkével jellemezném A fenevad természete, a Kiválasztott üzemmód és az Ismerd meg tenmagad című novellákat is. A Szendergő szépség és az Egy jó név olvasása viszont kissé megviselt, nehezen hangolódtam rá a történetre - pedig mondanivaló tekintetében jók voltak, de mégis. A többi novella jó volt, elolvastam, de inkább a középmezőnybe sorolnám őket.

Úgy érzem, hogy mindenképpen pozitív élménnyel zártam be a könyvet, még akkor is, ha néhány esetben kifejezetten nehezen hangolódtam rá az adott novellára, de több volt a kellemes élmény, mint a - számomra - nehézkesebb olvasmány. Hozzá kell tennem azt is, hogy még a kevésbé tetszetős is adott valamit, amivel kerekebb egész lett a korábban megismert nagyívű történet, tehát részemről mindenképpen örülök annak, hogy olvashattam ezt a különleges válogatás kötetet.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons