Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2019. március 25., hétfő

Gregg Hurwitz: Kíméletlen (Orphan X 3.)

Evan Smoke hosszú utat járt be: gyerekként - 12 évesen - került a kiképzőjéhez, aki egy árvaházból vitte magával, hogy a haza védelmében végzett titkos küldetések végrehajtására alkalmas ügynököt - egy Árvát - képezzen belőle, aki bármikor bevethető, de mégis láthatatlan marad. A rendszerben még neve sincs, csak annyi, hogy X Árva. Kiképzője, Jack Johns a legjobbat hozta ki a fiúból, megtanított neki mindent, amitől az sikeresen hajthatta végre a küldetéseit. De még ennél is többet adott a tanítványának: emberséget mutatott és tanított a számára, ami igencsak ritka ebben az embertelen szakmában. Jack hozzáállásának eredményeként Evan más lett, mint a többi Árva: eredményesen hajtotta végre a feladatait, de nem lett belőle könyörtelen gyilkológép. Éppen ezért egy incidenst követően Evan eltűnik, láthatatlanná válik a Rendszer számára - egész életében azt tanulta, hogyan legyen láthatatlan. Helyette viszont feltűnik a Seholember, aki reménytelen helyzetekbe került embereknek nyújt segítséget - egyszerre mindig csak egy ügyet vállal és a megsegített személy keresi meg számára a következő ügyfelet. 

Értékelés: 10 pont a 10-ből
(mert megérdemli, mert kiérdemelte)
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 440 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.795,- Ft
A mű eredeti címe: Hellbent
Sorozat: Orphan X
Előzmény:
1.) Orphan X - Az Árva
2.) A Seholember
Folytatás:
4.) Out of the Dark
Ez a könyv már a harmadik kalandot tartalmazza. Az elsőben megismertem Evant, valamennyit a múltjából, egy kicsit beleláttam a lelki világába és a magánéletébe - már amennyi az utóbbiból jutott neki. A másodikban ő maga került kilátástalan helyzetbe, arról olvashattam, hogy miként küzd még akkor is, ha látszólag nincs kiút az adott szituációból. A második rész befejezése iszonyatos függővég és mintha nem is telt volna el azóta semmi idő, ez a kötet éppen attól a pillanattól folytatódik.

A titkos vonal másik végén Jack Johns szól bele a készülékbe és kér segítséget a tanítványától. Az Árva Program felszámolásáról sem tettek le a titkos kormányzati erők, hatalmas erőkkel keresik Evant, az X Árvát. Mivel őt magát nem találják, ezért a kiképzőjét kapják el helyette és vele igyekeznek előcsalni rejtekéből a keresett személyt. Jack Johns szorult helyzetben van és végső cselekedeteként megbízza Evant egy utolsó küldetéssel: keresse meg az Árva Programba toborzott utolsó tanítványát.

Ismét egy fordulatokkal teli és mozgalmas kalandban lehetett részem olvasás közben. Megállni és pihenni képtelenség - ez vonatkozik a szereplő(k)re és az olvasóra is. Evan helyzete eddig sem volt könnyű és irigylésre méltó, de most különösen óvatosnak és mindennél gyorsabbnak kell lennie. Elindul azon a kevés nyomon, amely a rendelkezésére áll és már az is elképesztő, ahogy a kutatást végzi, ahogy észreveszi azt, ami egyébként elkerülné az átlag ember figyelmét. Jack és Evan hosszú időt töltött együtt és ismerik egymás gondolkodását, és ha Jacket már nem is mentheti meg, ez a kötelék teszi lehetővé, hogy időben odaérjen a csomagért a megadott címre. A csomagért, aki a tanítvány és aki nem könnyíti meg a férfi helyzetét a hozzáállásával és a természetes temperamentumával.

Az akciók, a menekülések és az üldözések sorában üdítő színfoltot jelentett Evan és Joey kapcsolata, egymással ellentétes gondolkodása és persze a lány csípős nyelve, kiszámíthatatlan tettei. Joey - a félig kiképzett Árva - igencsak feladja a leckét a férfinak, közben pedig a sarkukban lohol Van Scriver, V Árva és az egész csapat, akiknek az a legfontosabb, hogy még egy nevet kipipáljanak a listájukon - némelyiküket még személyes indíték is hajtja.

Fantasztikus és elképesztő, ahogy ennek a regénynek a cselekménye felépült, ahogy az indítékok, a nyomok egymásba kapcsolódtak, ahogy az események folyton más irányba kanyarodtak, mint amire számítottam az addigi tények alapján, mert minden szereplőre igaz, hogy a tettei kiszámíthatatlanok. Van Scriver csapatában mindenki lélektelen és kegyetlen, csak a feladat végrehajtása hajtja. Vagy mégsem egészen így áll a helyzet?

Evan vállát még egy probléma nyomja, mert Jack csak a külön feladattal bízta meg, de a Seholember telefonvonala továbbra is él és be is fut a soron következő segélyhívás. Evan tehát a hajsza és a menekülés közben még az önkéntesen vállalt feladatával is kénytelen foglalkozni - nem egyszerű a két dolog összeegyeztetése.

Bár az egész regény a menekülések miatt egy akciódömping, az ellenfél következő lépésének kikövetkeztetése miatt igazi pszichológiai kiképzés, a vége még így is tartogat mind a kettőből ráadást. A befejezés egy aprólékosan megtervezett és grandiózus akciójelenet, tele meglepetésekkel és izgalmakkal, az addigi feszültség tökéletes kiteljesedése - mert ebben a regényben nem mindig egyértelmű, hogy ki üldöző és ki az üldözött.

Nincs függővég, csak egy minden szempontból kiérdemelt lezárás és egy, még az eddigieknél is ígéretesebb kaland kezdete - már ha a várható eseményeket lehet kalandnak nevezni. Az utolsó oldalakon végre kiderült, hogy ki és miért indította el a hajtóvadászatot az Árvák után, ki az, aki szabadulni akar a múlttól és tisztára akarja söpörni azt, eltüntetve minden apró porszemet - nyomot - az útból. És persze ő lesz az is, aki legközelebb szembe kerül X Árvával. Izgalmas lesz, az tuti.

Nem kétség, ez egy nagyon jó sorozat. Olvassátok, mert nagyon megéri!


2019. március 20., szerda

Virágzó rengeteg: Színpompás télbúcsúztató és tavaszköszöntő

Fantasztikusan alakult az idei tél az orchideáim virágzása szempontjából. Jelenleg ott tartok, hogy minden egyes nap csak csodálom és csodálom azokat a szépségeket, amelyek létrehozásában magam is közreműködtem. Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire büszke leszek a növényeimre, de most minden szerénység nélkül ki merem jelenteni, hogy az vagyok, az orchideáim pedig elképesztően gyönyörűek.

A szomszédasszonyom megkérdezte, hogy mit teszek velük, talán énekelek nekik? Nem, azt nem - jobb is, amíg arra nem kerül sor -, ellenben minden mást igen, amire csak szükségük van. Próbálom kitalálni az igényeiket - mert a szakirodalom csak útmutatást tud adni és arra is rájöttem már, hogy minden növény egyedi "személyiség", egyedi igényekkel -, ha pedig tudok tenni valamit amivel különleges bánásmódban részesíthetem őket, akkor megteszem. Így kaptak nálam a növények - az irodában és a lakásban is - kiegészítő világítást, amelynek részleteiről már írtam egy posztot és valamivel később egy másikat is.

A lényeg, hogy a dolog működik és mutatom, hogy mire jutottunk - az orchideák és én - együttes erővel, akarattal és kitartással.

A szirmok bontogatása még januárban elkezdődött, majd februárban érte el a csúcsát - akkor még azt hittem -, márciusban pedig már a megszokott látvány fogadott, amikor beléptem az irodámba vagy a lakásba. Ugyan a dendrobium és a papucsorchidea elvirágzott, de a lepkeorchideák virágzata sokkal tartósabb és biztosítják a virágpompát.

A szirmot bontó növények száma márciusban nem változott a februári állapothoz képest, azonban egyéb példányok is kedvet kaptak a bimbóneveléshez, illetve a már virágzó szárak végén is újabb bimbók - néha akár három-négy darab - jelentek meg. És van olyan növényem is, amelyik már a harmadik évszakba lép a virágzásával - igen, a párom által "tősgyökeres virágnak" nevezett példányról beszélek.

De ennyi elég a szövegelésből, beszéljenek a továbbiakban helyettem a képek.

Pacákomtól kaptam tavaly nőnapra, akkor közel 50 virág és bimbó volt rajta.
Idén csak egy ágat hozott és rajta "csak" 10 virágot nevelt ki, de azok hatalmasak.

Kevesebb, de hatalmas méretű virágok.
Szintén tavalyi beszerzés, amit idén sikerült újra virágoztatni.

Továbbra is imádom az apró pöttyeit és a hamvas zöld leveleit - különleges mindkettő.
A növény pedig igazán hálás és szépséges példány.

Egy aprócska szépség, amelynek a legnagyobb levele is alig tíz centis.
A virágai nem nagyobbak, mint egy-egy kétszáz forintos.
Imádni való apróság.
Az egyik növény, amelyik újabb bimbókat hoz a virágszár végén - ez a példány eddig négyet.

Januárban még csak bimbói voltak a növénynek, mostanra érte el teljes pompáját.
Ha nem lenne nyilvánvaló, kedvelem a csíkos virágú példányokat.

A különleges színösszeállítás miatt szerettem bele rögtön a növénybe,
jött is velem haza azon mód. Ez olyan másfél éve történt.
Így még nagyobb büszkeség a számomra, hogy idén virágba borult.

Egy apró, de nagyon produktív növény: eddig három keikit választottam le róla;
a negyediket most neveli és mellette pompázatosan virágzik.

Apró, de bájos virágokból álló csodás és tömött virágfürt.
A virágszár végén újabb és újabb bimbók növekednek.
Családi virágzás: az anyanövény és a két leválasztott keiki -
mindegyik káprázatos virágokkal.
Nem csak a lakásban, de az irodában is jól érzik magukat a lepkeorchideák.
Tavaly nőnapra kapott példány, ami idén nőnapkor - már harmadik hónapja - virított.

A virágzatot sikerült "zuhatagosra" nevelni. Pompás látvány.

Ez a példány egy igazi túlélő és a legrendszeresebben virágzó növényem.

És végül az a példány, amit mintha valami módon tartósítottunk volna:
hatodik hónapja virágzik ugyanazokkal a virágokkal.
Pacákom úgy nevezi, hogy a "tősgyökeres" virág.
Hiányozni fog, ha egyszer mégis elvirít majd.

Ennyi lett volna a színpompás társaság. Egyelőre. Mert készülődik egy citromsárga, egy zöldessárga virágú és a halványrózsaszín-fehér virágú példány - van köztük már bimbós és van éppen csak szárat növesztő példány. Eddig ennyi. De mindegy milyen színű és milyen fokozatban tart a virágzásban, mindegyik hatalmas örömet okoz a számomra. Ahogy a többi orchideám - Cambria és Brassia típusúak - hajtásai is szépen növekednek és amelyek majd nyáron fognak virágot hozni - legalábbis remélem. Ha lesz még mutatni valóm, akkor jelentkezem.


2019. március 16., szombat

Dot Hutchison: Pillangók kertje

Van ez a Kristály pöttyös sorozat, amelynek az lenne a lényege, hogy behozza kis hazánkba a pszichothrillerek új, a Grip Lit kategóriába sorolt regényeit. Magyarul ez női pszichothrillerek néven fut. A kifejezés elég megtévesztő, ugyanis néhány kötet elolvasása után sem tudom eldönteni a "női" jelző tényleges szerepét - nem egyértelmű, hogy nők által írt pszichothriller regényekről, nőknek szóló pszichothrillerekről vagy nőt/nőket és a nőkkel való bánásmódot középpontba helyező történetekről van szó. Valószínűleg mindegyik hipotézis megállja a helyét.

Azonban ezt az új hullámot, ezt a női pszichothriller kategóriát egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Számomra ezekből a regényekből leginkább a pszichothriller része hiányzik. Oké, elhiszem, hogy romantikus regényekhez képest ezek a történetek brutálisak, de nekem - a normál thrillereken és pszichothrillereken edződött könyvmolynak - már magasabban van az a bizonyos léc, hamvas lelkemet megedzették a kevésbé "újhullámos" írások. Nézzük, akkor részletesebben...

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert ez számomra nem volt pszichothriller).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Butterfly Garden
Kategória: thriller, pszichothriller
Ahogy az összes általam olvasott Kristály pöttyös regénynek, ennek is elképesztően érdekes a fülszövege, aminek az elolvasását követően már be is indult a thrillereken edződött fantáziám, majd megszületett a következtetés: húúúú, ez biztosan nagyon jó lesz. Gyors pillantás a moly.hu oldalon a könyv olvasottsági százalékára és már biztossá is vált a beszerzés.

Adott egy férfi, akinek az a mániája, hogy nőket rabol el, a hátukat lepketetoválással díszíti és fogva tartja őket egy speciálisan kialakított üvegházban. Az üvegház a Kert, a lányok a Pillangók, a férfi pedig a Kertész. A kertet végül felfedezik, az FBI kihallgatja az egyik lányt, aki Maya névre hallgat és aki maga is gyanússá válik a titkolózásával.

Ez a regény annyira jó alapötlettel rendelkezik, hogy elképesztő és brutális történetet lehetett volna belőle kanyarítani. Ezek helyett kapunk egy kamu FBI nyomozást, két teljesen sablonos ügynököt és egy nőt, aki olyan ütemben adagolta a vele történteket, hogy abba többször is sikerült belealudnom. Szóval ennyit a feszültségről és az adrenalinról - ennyit a borító ajánlásairól. 

Félreértés ne essék, az alapötlet tényleg beteg és ami a lányokkal történt, azt nem kívánom senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek sem, de a tálalás módjával már annál több problémám akad. Kezdjük azzal, hogy már az alapfelállásnál is felfedeztem némi logikai ellentmondást, mert ugye a Kertész harminc éve rabol el nőket és hurcolja őket haza az üvegházába, ami lehet akármilyen elszigetelt, mégiscsak a családi birtokon áll. Azt találtam furcsának, hogy sem a felesége, sem a fiai - amikor még kisebbek voltak - nem akartak bemenni a lezárt részbe és senkit sem érdekelt, hogy mit rejt a számzáras ajtó, ami ráadásul a birtok eléggé nagy kiterjedésű részébe való bejutást akadályozza meg. És ha már a méreteknél tartunk... Jártam már üvegházban, de akkorát, ami azt a sok mindent - ennyi szobát, helyiséget, patakot, tavat, nagyobbacska kertet, barlangot, vízesést, barlang fölötti sziklát, annak a tetején növő akkora fát, ami megmászható és az ágára is ki lehet ülni - magába tudna zárni, még nem láttam. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy statikailag ezt hogyan lehet megoldani. Akkorát pedig aztán végképp nem, ahol ez a kisebb üvegház és csak része annak a nagynak, amiben az egész család sétálgatni szokott. Szóval elég hihetetlen.

Aztán a történetvezetés... Ez így nagyon lapos volt, inkább unalmas, mint érdekes. Pont ez lett volna az a történet, ahol nem a múltbeli visszaemlékezést kellett volna választani, hanem a jelenidejű elbeszélést - néhány visszaemlékezős betéttel -, kiegészítve a váltott nézőpontú fejezetekkel és akkor olyan feszültségszintet lehetett volna elérni, hogy az bizony kiveri a plafont. Így azonban a szerzőnek csak a biztosítékot sikerült kivernie nálam ezzel a lagymatag valamivel, ami elvileg pszichothriller akart volna lenni.

Nem igaz, hogy nem értik meg az írók, hogy nem elég leírni azt, hogy valaki brutális és sorozatgyilkos, hanem ezt be is kell mutatni. Egy olyan sorozatgyilkos, aki a cselekmény közben csak simogatja és babusgatja az áldozatait, mindig csak a gyengéd oldalát látja az olvasó, az nem túl meggyőző. Elhiszem, hogy megerőszakolta a nőket - mert le volt írva -, de egy elég hihetetlen, hogy csak azért mert az egyikük kiborult, a másik pedig megkérte a férfit, hogy most ne közeledjen hozzá néhány hétig, az eleget is tesz a kérésnek. 

Olyan jó lett volna ismerni a Kertész gondolatait, olvasni Avery szemszögét, megérteni Desmond habozását, átélni a lányokkal történteket - és nem csak olvasni róluk. Megtudni, hogy miként is építette fel a Kertész a Kertet, hogyan titkolta el a családtagjai elől, miként védte meg a gyűjteményét, milyen problémákkal nézett szembe nap, mint nap és persze azt, hogyan élte meg az egészet: a lányok megszerzését, a velük töltött napokat, az elvesztésüket. 

Vagy kezdődhetett volna azzal, hogy az FBI megérkezik a Kerthez, kimentik a lányokat és szembesülnek a hellyel, a rendeltetésével és a többi szörnyűséggel. Lehetett volna Maya a főszereplő, lehetett volna ő a visszaemlékező, csak valami más elbeszélési technikával, nem ezzel a flegma stílussal. Lehetett volna sokkal jobb, de sajnos nem lett. Így viszont számomra nagyon kevésnek bizonyult - és nálam jobban ezt senki nem sajnálja.

Elvileg ez a kötet egy - eddig három részes - sorozat nyitó darabja. Állítólag attól sorozat, hogy a nyomozók lesznek ugyanazok. Nos, az eddigiek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy azokat nem fogom elolvasni. És most már azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a továbbiakban a Kristály pöttyökkel jelzett regények fülszövegeitől sem hagyom magam befolyásolni, egyelőre úgy érzem, hogy végeztem ezzel a pöttyjelöléssel, az ide besorolt regényekkel.



2019. március 10., vasárnap

Ted Chiang: Életed története és más novellák

Felkeltette az érdeklődésem a film előzetese, ezért felfigyeltem a könyvre is - annak ellenére is, hogy nem kedvelem kifejezetten a novellákat. Feltettem a kívánságlistámra a könyvet, majd a barátnői úgy gondolták, hogy az kell is nekem, ezért díszes papírba csomagolva átnyújtották az egyik jeles nap ünneplése alkalmából. Az olvasás azonban csak váratott magára, de közben azért megnéztem a filmet, bár alapvetően nem szokásom az ilyen fordított rendszerű eljárás. Most mégis így tettem. 
Viszonylag hosszú idő eltelt a film megnézése óta, ezért úgy gondoltam, hogy immár biztonságos a kötet kézbe vétele - már csak a befolyás és az elvárások túlzott mértékének csökkenése miatt is.

Értékelés: 5 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 309 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
Eredeti cím: Stories of Your Life and Others
Fordította: Galamb Zoltán, Huszár András,
Pék Zoltán, Juhász Viktor, Török Krisztina
Műfaj: sci-fi, fantasy, novella
Kissé keserű a szájízem, mert ahelyett, hogy lelkesen kopácsolnám a klaviatúrán a novelláskötettel kapcsolatos véleményem, elszontyolodva keresem a szavakat, amivel megfogalmazhatom a csalódásomat. Előre is elnézést kérek mindenkitől, akinek tetszettek ezek a történetek, mivel azonban ez egy szubjektív vélemény, ezért ki merem jelenteni, hogy nekem bizony nem, egyáltalán nem.

Fejet hajtok Ted Chiang kissé elborult fantáziája és csodálatos fogalmazása előtt, amivel a történeteit tálalta, de sajnos azok mondanivalói nem találtak meg engem. Sok esetben közelebb hozza a novellákat azok keletkezési körülményeinek leírása, de most még ez sem tudta elérni, hogy változtassak a véleményemen. Hiába a hibátlan fogalmazás - elismerésem a fordítók számára is, mert ehhez a minőségi szinthez az író és a fordító tudása is szükséges -, a ragyogó ötletek, a gyönyörű mondatok, az emberek és az emberi érzések ilyen mértékű központba helyezése, ha a mondanivaló nem fog meg, ha a hosszú elmélkedés után nem találom a csattanót, ha olyan magasröptű a gondolatfolyam, hogy nem igazán esik le a lényeg, ha elunom magam olvasás közben, mert alig van cselekmény, de a filozofálgatás magas szinten folyik. Nem, ez nem az én világom.

Pedig látszik a témákból, a kifejezésekből és a megfogalmazásból, hogy a szerző kifejezetten művelt és igényes ember, de úgy érzem, hogy egyáltalán nem nekem ír. Van ilyen. Csak magam sem gondoltam volna, hogy ennyire nem jön be nekem valami, amit sokan szeretnek a hozzám hasonló ízléssel rendelkezők közül.

Ha ki kellene választanom egy novellát, akkor azt mondanám, hogy az "Értsd meg!" tetszett a leginkább, de az se hozott maradéktalanul lázba, viszont legalább érdekelt, hogy mi lesz a vége. Ugyanezen a szinten mozgott a "Bábel tornya" is. A másik szélsőség, a legkevésbé tetsző írás, "A pokol mint Isten hiánya" című. Bár az angyalos témát kedvelem, az ilyen szintű vallásosságot és főként a vallásos elvakultságot már nem. Egyedül az angyali jelenés pozitív és negatív hatásainak számbavétele és egymás mellé állítása fogott meg a történetben, de a többi része nem nekem való volt. 
Ha már emlegettem a filmet, akkor meg kell említenem, hogy az "Életed története" önmagában ugyanúgy kevésnek bizonyult volna nekem, mint a többi, ha nem látom a filmet és a történet kétféle verziója - az alap és a feldolgozott változat - nem egészíti ki egymást és teszi kerekké, érthetővé a lényeget.

Nem csűröm és csavarom tovább a szavakat, mert a tény az tény: Ted Chiang nem az én szerzőm. A kötet pedig hamarosan az eladó könyveim listáján fog szerepelni.


2019. március 7., csütörtök

Várólista - 2019. február

Így a nemzetközi nőnapot éppen csak megelőzve, már eléggé csúszásban vagyok a februári várólista felsorolásommal, de végül úgy döntöttem, hogy mégis megjelentetem ezt a posztot. Mert jelentek meg olyan kötetek a hónapban, amelyekről mindenképpen írni akarok. Nem sok, de mégis akad néhány említésre és - számomra - olvasásra érdemes regény.
Februárban is inkább a krimi és a thriller felé húzott a szívem, de azért elcsábultam az egyik kedvenc romantikus szerzőm sorozatának negyedik kötete ügyében. Akkor nézzük is a részleteket...

A lista témakör tekintetében eléggé egyhangú, de a kiadókat nézve nagyon is változatos, innen is és onnan is választottam egy keveset.

A XXI. Század Kiadótól nem vettem még könyvet, de Michel Bussi Fekete vizililiomok című regénye kifejezetten felkeltette az érdeklődésem. Egyrészt mert thriller, másrészt, mert francia író thrillere és azokat nagyon kedvelem. Bussi a könyvön szereplő információk szerint a legolvasottabb krimiszerző. A regény történetének helyszíne pedig egy kedves normandiai falu, Giverny - Claude Monet egyik kedvenc helye. A boltba még nem rohantam el a kötetért, de figyelő szemeim rajta tartom a regényen.

Legalább ennyire érdekel A.F. Brady Vakság című regénye, amely az Agave Könyvek gondozásában jelent meg. Könyvben imádom a manipulatív játszmákat és kifejezetten kedvelem az emberi elme megismerését középpontba állító történeteket. Valószínűleg hiteles is lesz a pszichológus és a különleges beteg közötti helyzetelemzés, mert a szerző maga is elmeorvosként dolgozik. Úgy érzem, hogy nekem való írás ez is, de a vásárlással még kivárok, mert túl sok idehaza az olvasatlan könyv.


Ami viszont kötelező vételnek számított az előzmények ismeretében az Chris Carter Halállista című regénye, amely a Robert Hunter sorozat ötödik kötete. A könyvet most is a General Press jelentette meg, tehát a minőség borítékolható. Remélem, hogy a szerző is hozza a szokott formáját és nyújtja az eddig megismert színvonalat. 

Brittainy C. Cherry azon romantikus szerzők egyike, akiknek kedvelem az írásait, bár tény, hogy a regényei színvonala nem tekinthető egyenletesnek. Az Elements - Az vagy nekem sorozat első kötete  teljesen elvarázsolt, a másik kettő már nem tetszett annyira. Sokan lelkesednek a sorozat negyedik kötetéért, amely magyarul a Gravitáció címet kapta. Ezért is, meg azért is, mert bízom a szerzőben már meg is vettem a Libri Kiadó által megjelentetett kötetet. Ha olvastam, akkor majd úgy is beszámolok róla.

A képregények beszerzését tekintve eléggé el vagyok maradva, de azt azért még követem, hogy mi jelent meg a Nagy Marvel gyűjteményből februárban. Ezek pedig a Vasember: Extremis és a Csodák kora kötetek. A március biztosan ígéretesebb lesz képregény fronton is - már most annak látszik.

Dióhéjban ennyi lett volna a viszonylag rövid - hozzám képest mindenképpen az - beszámolóm a figyelmemet felkeltő megjelenésekről.
Valamelyik esetleg Nektek is szimpatikus? Esetleg van olyan, amelyik biztosan olvasásra vár?


2019. február 26., kedd

Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva

Vannak ezek a Kristály pöttyös regények, amelyek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg. Amolyan női pszichothrillerek: "fordulatos, izgalmas, meglepő történetek, erős lelkű nőknek". No, gondoltam, akkor ez az a pötty jelölés, ami nekem való lesz. Annak idején Sebastian Fitzek A terápia című regényét még Vörös pöttyösként olvastam, azonban az új kiadás szerint már a Kristály pöttyösök közé tartozik - szerintem is ott a helye. Szóval ilyen kezdés után, no meg a pszichothrillerek iránti megszállottságom miatt, nem volt kérdés, hogy még néhány kötetet olvasnom kell. Elővettem tehát a fülszövegeket és első körben A testolvasó keltette fel az érdeklődésem - és okozott némi csalódást -, majd a Lélegzet-visszafojtva volt az az írás, amelyiknél a fülszöveg után az értékelések is meggyőztek a közelebbi ismeretség megkötéséről.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert izgalmat csak nyomokban tartalmaz).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 424 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Try Not to Breathe
Kategória: thriller, pszichothriller
Amy Stevenson egy tizenöt éves lány, akinek az iskolából hazafelé tartva nyoma vész. Három nap múlva találnak rá, eszméletlen állapotban. A támadóját keresik, de nem sikerül a nyomára bukkanni. Tizenöt év múlva Amy még mindig kórházban fekszik, vegetatív állapotban, kommunikációra képtelenül. Alex Dale pont ilyen állapotú páciensek sorsáról ír, amikor megismeri az ágyban fekvő beteget. Amy kálváriája közelről érinti és késztetést érez arra, hogy a végére járjon a rég lezárt, de nem megoldott ügynek.

Ez a regény is azok közé tartozik, amelyek a fülszöveg alapján nagyon érdekesek és sokat ígérnek, de nem tudják beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az eleje nagyon jól indult, a változatos idősíkok miatt jól lehetett volna szabályozni a feszültségi szintet, lehetett volna egyre növelni az izgalmakat, azonban az egész mégsem működik. A lány a vonaton című regényt egyébként  - leginkább a körülötte kialakult hype miatt - nem olvastam, azzal nincs összehasonlítási alapom.

Alex Dale a maga problémájával - alkoholizmus, tönkrement házasság - nem éppen könnyen megkedvelhető szereplő. Nem is sikerült megkedveltetnie magát velem. Alapvetően az lenne a szerepe, hogy még inkább drámainak érezzük a szituációt, hogy példabeszédként szolgáljon az olvasónak, ha mások problémáival foglalkozol, akkor a saját nyűgödet is kezelni tudod, ki tudsz mászni a gödörből. Sajnálatos módon belőlem csak undort váltott ki, amikor a vedeléséről és az ágyba vizeléséről olvastam - mondjuk úgy tucat oldalanként legalább egyszer. A nyomozása pedig inkább tűnt nevetséges vergődésnek, mint tényleges nyomozásnak. Most komolyan, mennyire lehet azt magas színvonalú detektívmunkának - oknyomozó újságírói feladatnak - tekinteni, amit egy olyan alkoholista művel, aki nézi az órát és a déli harangszó elhangzásáig is csak nagy lelkierővel bírja ki az üveg közelsége nélkül, majd a nap további részére kiüti magát. Hahaha... röhög a vakbelem.

A váltott idősíkok és a váltakozó nézőpontú - helyenként teljesen felesleges - fejezetek csak arra voltak jók, hogy már a könyv harmada tájékán rájöttem, hogy ki lehet az elkövető. Igazam is lett. Annyira nyilvánvaló volt az egész, hogy éppen emiatt bizonytalanodtam el. Azt gondoltam, hogy átverés az egész, hogy valami nagy csavar miatt mégsem úgy lesz, ahogy én gondolom - egyes szerzők képesek ilyen galád tettekre. Legnagyobb sajnálatomra Holly Seddon nem ez a fajta szerző. Hiába az idősík váltogatás, a történet egyszerű, mint a faék, a szereplők sem túl bonyolultak és nincsenek is olyan sokan, hogy ne tűnne fel valakinek a hiánya vagy éppen a kissé furcsa - inkább szembetűnően ostoba - megnyilvánulása.

Az biztos, hogy nem kellett visszafojtanom a lélegzetem olvasás közben, hanem inkább az ásításaimat kellett elnyomnom, mert többször unatkoztam, mint ahányszor nem. Meg sem közelíti Fitzek A terápia című regényének a színvonalát.
Nem volt ebben semmi thriller, nem volt ebben semmi pszichológia. Mindössze egy szerencsétlen alkoholista kesergett a múltján, talált menedéket újra és újra az üveg tartalmában és vergődött tehetetlenségében. Egyedül gyakorlatilag semmit sem tudott megtenni. 

Ez már a második kötet a kristályok közül, ami csalódást okozott, csak ez még nagyobbat, mint az előzőleg olvasott mű. Van még egy kötetem, amely ugyanezt a jelölést viseli a borítóján, ha a Pillangók kertje sem éri el a várt hatást, akkor lemondok erről a kiadói sorozatról, mert az ide sorolt "briliáns, ragyogóan megírt thriller" ajánlású regények nem nekem valók, mert nekem ezeknél sokkal erősebb az idegzetem és jófajta izgalomra van szükségem az unalom helyett.

Eddig is olvastam thrillerek és pszichothrillereket, de azokat nem csak nőknek ajánlották, hanem - ezek szerint - pasiknak is. Na, azok a nekem valók, amelyekben tényleg történik valami és a végén koppan a padlón az állam a döbbenettől. Nagyon jó a műfajban Franck Thilliez, Donato Carrisi, Chris Carter, Jean-Christophe Grangé. De hogy a nőknél maradjuk... Elizabeth Haynes is zseniálisat alkotott pszichológiai szempontból A lélek legsötétje című regényével. Azt tényleg lélegzetemet visszafojtva olvastam. Tess Gerritsen majdnem minden regénye brutális és zseniális. Angela Marsons, Megan Miranda és Sharon Bolton is határozottan élvezetesen ír és legalább az ő szereplőik tényleg nyomoznak is. De még Karen Rose regényeinek pszichothriller része is kalapemelést érdemel, mondjuk ehhez figyelmen kívül kell hagyni a kissé bugyutára sikerül romantikus vonalat.

Szóval bőven van miből válogatni. Mégis úgy érzem, hogy ezt a zsánert is elérték a felhígulás jól látható jelei.


2019. február 22., péntek

Témázunk: Kínos vallomások

Tény, hogy ritkán vagyok tagja a "Témázunk" bloggercsapatnak, de amikor mégis, akkor mindig passzol hozzám a téma. Ezek szerint könnyen kiismerhető vagyok, de ez nem baj. Legalább elmondom, kiírom magamból magvas gondolataimat és bevallom, amit eddig nem vallottam be. Vagy már mégis megtettem korábban?

A téma olyan, amihez bárki hozzá tudna szólni. Viszont az értelmezésén elgondolkoztam kicsit - vagy talán valamivel többet. Mármint a "kínos" részén. Azt mindenki érti, hogy a kínos, az kínos. De az már teljesen szubjektív, hogy ki és mit tart kínosnak. Mert olyan világban élünk, ahol gyakorlatilag mindent lehet és annak az ellenkezőjét is. Ahogy a reklámban is mondják: "már nincs tiltott szín". Ahogy elvileg nincs tiltott olvasnivaló sem - legalábbis nálunk és jelenleg -, csak éppen magyar nyelven nem elérhető, de ez egy másik kérdés. De ezek után van értelme pironkodni azon, hogy mi a kínos és mi a nem kínos? A lényeg az, hogy az ember olvasson, kikapcsolódjon, szórakozzon, izguljon vagy éppen szenvedjen, ha könyvet tart a kezében és ha ahhoz van kedve. 

Mondom ezt én, de a társadalom nem ilyen megértő, a társadalom címkézni szeret és beskatulyázni és divatot teremteni, még inkább divatot követni. Mert mostanában ez a divat. És mindezek mellett ott van a fennköltség, amikor a lektűr és a szépirodalom - no meg az olvasók - csapnak össze egymással. Itt látszik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ki és mit olvas, mert ezek a különböző táborok egymásra fújnak és fanyalognak. Amikor alapvetően az lenne a lényeg, hogy az ember olvasson, azt, amihez éppen kedve van.

Hogy mindez nem csak légből kapott feltételezés, azt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Nem titok, hogy kedvelem a fantasy és a sci-fi regényeket, nem vetem meg a romantikus sztorikat sem és elég gyakran van szükségem vérengzős vagy borzongatós történetekre is. Úgy vettem észre, hogy a krimi és a thriller teljesen elfogadott társadalmilag. A romantikus regények a dömping miatt nem hagyhatók figyelmen kívül és szintén elfogadottnak minősülnek. De amikor valakivel arról beszéltem, hogy sci-fit vagy fantasyt olvasok, akkor bizony jöttek a különböző arckifejezések: megdöbbent, sajnálkozó, csodálkozó és így tovább.

Mert a fantasyt a legtöbb ember - biztosan nem fantasy olvasó vagy egyáltalán olvasó - valamiért meseként, gyerekes történetként azonosítja. Nem kellene így lennie. Szerintem. Mert miért is lenne kínos egy több Oscar díjat is elnyert filmtrilógia alapjául szolgáló regényfolyam olvasása? Igen, a Gyűrűk Urára gondolok. Mondjuk azt sem láttam, hogy bárkit is kínosan érintett volna, hogy arra a filmre ült be a moziba. Sőt... Vagy nézzük ugyanezt a sci-fivel, amit meg a jövőről való álmodozásnak, elérhetetlen és elképzelhetetlen elkövetkezendő időszaknak gondolnak. Pedig azért ott is születtek remek - ha nem is Oscar díjas -, könyveken alapuló feldolgozások. Csak, hogy a filmpéldánál maradjunk. De tény, hogy a sci-fi és a fantasy az Oscaron is méltatlanul mellőzött zsáner.

De vissza a könyvekhez. Nagyon kellemetlenül - mondhatni kínosan - érintett, amikor beiratkoztam a helyi könyvtárba, majd a könyvtárosnő a munkahelyemet és a beosztásomat figyelembe véve a szépirodalmi - avagy magas irodalmi - polcok új kínálatát ajánlotta a figyelmembe. Azt a meglepett és lesajnáló arckifejezést, amikor közöltem vele, hogy engem ez nem érdekel, azt azóta se felejtettem el. Többször is felhívta a figyelmemet arra, hogy nekem illene szépirodalmat olvasnom, aminek én minden alkalommal ellenálltam. Na, ez kinek volt kínos? Eleinte azt hittem, hogy nekem - pironkodtam is szégyenemben -, de aztán rájöttem arra, hogy a könyvtárosnak, aki sokkal kevésbé nyitott, mint én és társadalmi elvárásokkal erősen befolyásolt. Ráadásul még bőszen terjeszti is a nézeteit.

És ha már a szépirodalom... Rákerestem erre a fogalomra. A szépirodalom "az irodalom azon ága, mely a kedély gyönyörködtetésére szolgál, megkülönböztetve a tudományos irodalomtól". No, itt vagyok én félredrótozva, mert annak ellenére, hogy szeretem az igényes szöveget, az én kedélyem gyönyörködtetését nem azok a tipikus szépirodalmi témák idézik elő, hanem az, ha az olvasott szöveg kikapcsol és lehetőséget ad arra, hogy magam mögött hagyjam a mindennapok taposómalmát. Ha ehhez fantasy vagy sci-fi kell, esetleg az, hogy nyomozók egy sorozatgyilkost üldözzenek, hogy vámpíroktól, sárkányoktól és egyéb lényektől hemzseg az olvasott könyv oldala, akkor azt fogok olvasni. Kínos? Nem, nem az. Már túlléptem ezen. Azt tartom cikinek - és ezt szóvá is szoktam tenni -, ha valaki úgy sajnálja le a kedvenc zsánereimet, hogy ő maga még egy sort sem olvasott belőle. Számtalan magas színvonalú sci-fi vagy fantasy művet fel tudnék sorolni, amelyek könnyedén vetekedhetnek felmagasztalt szépirodalmi alkotásokkal. Egyszer lehet, hogy el is készítem ezt listát.

Az előzőekből is kitűnik, hogy kerülöm a szépirodalmat, mert elég nekem a mindennapok nyűgje és nyomorúsága, nincs szükségem arra, hogy este, az ágyban fekve is erről olvassak. Kínos? Kit érdekel. Szórakozni akarok és olyan történetet fogok olvasni, ami ezt nyújtja a számomra. Ha úgy adódik, akkor "mamipornót". Bár konkrétan azt a bizonyos művet talán mégsem, de egy erotikus már  könnyedén beleférhet a keretbe.

Nem, a középiskolai kötelezőknek nem sikerült megszerettetnie velem a szépirodalmat és a klasszikusokat. A legtöbbet a világtól elrugaszkodott történetnek gondoltam. Sokkal inkább, mint a később olvasott fantasy történeteket - "mesebeli" vámpírok és sárkányok ide vagy oda. Nem olvastam túl sokat az irodalmi Nobel-díjasok művei közül sem. Kimaradt Gabriel Garcia Márquez, John Steinbeck, Albert Camus és Hermann Hesse is. De biztosan nem fogom a kezembe venni Kertész Imre regényét sem. Ez utóbbit amiatt sem, mert elvből nem olvasok olyan könyvet, ami arról a bizonyos időszakról szól. De nem olvastam még Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Jókait sem vettem a kezembe A kőszívű ember fiainak kötelező jellegű olvasása óta.

És a divatkönyvek... Dömping van, fantasy, sci-fi és romantikus regény dömping van. Vannak divatirányzatok: paranormális romantikus, disztópia, posztapokaliptikus, űropera, urban fantasy, erotikus, new adult, young adult és még hosszan sorolhatnám. Mindegyik zsánernek megvan a maga rajongótábora - kisebb vagy nagyobb. Sokat olvastam mindegyik kategória megjelenéseiből, bár igyekeztem egy bizonyos színvonalat azért tartani: a bugyuta szövegű és logikátlan cselekményű történetek könnyen a csípős nyelven áldozatául estek egy-egy vélemény megfogalmazásánál.

Azt is elárulom, hogy soha nem tudok mit kezdeni az online könyves áruházak ilyen vagy olyan éves sikerlistáival vagy az egyes alkalmakra összeállított szuper ajánlatokkal. A gyengébbik nemhez tartozom, de a nők számára összeállított kínálatban soha nem találtam semmit, amire azt mondtam volna, hogy ezt megvenném. Már meg sem nyitom ezeket a listákat. Bezzeg a férfiaknak kínált olvasnivalók között... Miért van ez? Sokat gondolkoztam már rajta. Szerintem ez is - mármint a listák összeállítása - a társadalmi beidegződésekben és a sztereotípiákban gyökerezik.

Változik az ember is. Olvastam a Harry Pottert és imádtam - szerintem ma is imádnám. Olvastam az Alkonyatot és annak idején tetszett - igaz, hogy ez még a nagy hájpolás előtt volt -, aztán amikor már úgy éreztem, hogy nagy valószínűséggel még egyszer nem fogom a kezembe venni, akkor eladtam/elajándékoztam a sorozat összes kötetét. Szerintem nem kínos az, hogy az említett  sorozatokat - vagy még számtalan másikat - olvastam, mert akkor megfelelt az aktuális elvárásaimnak és a kitűzött célnak, miszerint szórakoztatott és kikapcsolt.

Van azonban egy olyan divattrend, amit nem vagyok hajlandó a magamévá tenni, ez az elvileg kölcsönös megegyezésen alapuló, gyakorlatilag a férfi kéretlen dominanciáját az előtérbe helyező szerelmi történetek tömege. Számomra itt arról van szó, hogy az ilyen regényekben leírtak az elveimmel nem egyeznek: nem ezt tartom egy egészséges kapcsolat alapjának és mozgatórúgójának. Valamint úgy gondolom, hogy az ilyen történetek az élettapasztalattal nem rendelkező, fiatal olvasókat vihetik tévútra, aminek következményeként később azt fogják gondolni, hogy az a normális, amiről abban a bizonyos könyvben olvastak. Még ezt sem tartom kínosnak, csak éppen az elveimmel ütközőnek.

És még egy apróság így a végére: nem értem a felnőtt színezők körüli mizériát. Biztos jó dolog, de bizony nekem az agyamra menne, ha napokon keresztül bíbelődnék egy aprólékos rajzzal, amikor annyi minden más teendőm van. Mondjuk olvasnom kellene a több száz olvasatlan könyvemet.

A jelszóm és a témában tett hitvallásom továbbra is az, hogy kikapcsoljon és szórakoztasson és ebbe bármi belefér - kinek-kinek a kedve és ízlése szerint. Olyan világban élünk, ahol mindent szabad és annak az ellenkezőjét is. A színes kínálatból mindenki válassza ki azt, amihez neki kedve van. A lényeg pedig továbbra is ugyanaz: olvassunk és még többet olvassunk.

Részemről ennyi lett volna - szokás szerint bőven kifejtve -, de vannak még, akik megteszik a maguk kínos vallomását:



Hátvédek, vagyis utólag csatlakozók, akiket megihletett a téma:
Sister
Mandi

2019. február 20., szerda

Tess Gerritsen: A múmia (Rizzoli & Isles 7.)

Majdnem kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor azt láttam, hogy újabb rész jelenik meg a Rizzoli & Isles sorozatból. Aztán kicsit alább hagyott az ujjongásom - de csak egy éppen valamennyivel -, mert rájöttem, hogy ez a kötet bizony a sorozat hetedik része lesz - vagyis megint kimaradt egy regény. Bizony, ez már nem az első eset és ha valaki nem néz utána alaposan, akkor pedig még nagyobb lépést tesz az időben előre. 

Merthogy a sorozat magyar megjelenése eléggé káoszos - ahogy az időnként a magyar megjelenésekkel lenni szokott. Elsőként a sorozat ötödik része, az Eltűntek jelent meg magyar nyelven, mégpedig 2008-ban, a Palatinus Kiadó gondozásában. Majd az Ulpius-ház Kiadó kezdett bele a sorozat köteteinek megjelentetésébe, ebben az esetben az első három rész került a boltokba. Sorrendben: A sebész 2009-ben, A tanítvány 2010-ben és A bűnös 2011-ben jelent meg. Hiányzik tehát a negyedik kötet és most már a hatodik is. Az Ulpius-ház által kiadott könyveket még csak-csak be lehet szerezni, de az elsőként megjelent negyedik részt szinte nem vagy csak arany áron lehet megvásárolni. Tudom, hogy az egyes részek külön is élvezhetőek, de azért a szereplők magánéletében van egy idő- és eseményvonal, amelynek nem biztos, hogy olyan jót tesz a sok-sok kihagyott történés. Egyébként pedig nem vagyok elégedetlen - csak annak látszom -, mert kifejezetten örülök neki, hogy újabb részt olvashattam el a sorozatból.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Lettero Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 415 oldal
Fordította: Róbert Pál
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Keepsake
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1.) A sebész
2.) A tanítvány
3.) A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
Folytatás:
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller
Boston egyik múzeumának alagsorában egy ősi múmiát találnak, a hír hatalmas szenzáció. A kötözőpólya és a mumifikálási technika vizsgálata azt mutatja, hogy a lelet eredeti és pont ezért felbecsülhetetlen értékű. A kurátor biztosra akar menni, ezért CT-vizsgálat alá vetik a fantasztikus leletet. A vizsgálat szintén hatalmas szenzáció, a tévécsatornák egymással versengenek azért, hogy az eseményről tudósíthassanak. A vizsgálaton jelen van Maura Isles is, az igazságügyi orvos szakértői hivatal kórboncnoka, természetesen nem hivatalból, csak a saját érdeklődése miatt. A CT kimutat valamit, ami először dárdahegynek tűnik, majd kevéssel később pisztolygolyóként azonosítják. Madam X tehát nem egy ősi múmia, hanem egy jelenkori mumifikált nő. Innentől kezdve az eset nem a muzeológusok, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozik - és persze Mauráéba. A kihívásoknak itt még nincs vége, mert alig kezdődött el a nyomozás, megtalálják a második, majd a harmadik tartósított holttestet. A mumifikálás minden esetben tökéletes, csak a szakértők tudják megmondani, ha valami apróság nem stimmel. Az, hogy valaki ilyen tökéletesen műveli a testek mumifikálását  akár dicsérendő is lehetne, de nyilvánvaló, hogy Bostonban egy különösen intelligens sorozatgyilkos szedi az áldozatait és gondoskodik azok tartósításáról.

Szavakkal szinte ki sem tudom fejezni, hogy mennyire jól esett olvasni ezt a történetet. Persze még inkább élveztem volna, ha nem elejtett utalásokból kell kikövetkeztetnem, hogy mi is történhetett Maurával az előzőekben, ki is mellette az a pasi, aki van is meg nincs is, hanem ismerem az egész sztorit. De mint mondtam, nem vagyok elégedetlen, mert legalább olvashattam valamit a szerzőtől.

Úgy éreztem, hogy ebben a részben jobban előtérbe került Maura - szakmailag és magánélet szempontjából is - , míg Rizzoli nyomozó inkább szakmailag mutatta meg magát és azt is inkább a kötet második felében. Éppen csak említés szintjén történt utalás Jane kislányára, illetve a férjére, az FBI ügynök Gabrielre. Pedig azért belőlük többet is elviseltem volna - főleg Gabrielből.

Ez a regény megint csak jó példa arra, hogy egyesek mire nem képesek a céljaik elérése, illetve a megszállottságuk kiélése érdekében. A könyv azzal nyit, hogy egy anya tovább akar állni a biztonságosnak tűnő városkából, de a lánya miatt mégis a maradnak, azonban ez rossz döntésnek bizonyult. Majd nagyot ugrunk az időben és a térben is és jönnek a múmiás esetek. A rutinos olvasóhoz illően sejtettem, hogy a két dolognak köze lehet egymáshoz, de soha nem jutott volna az eszembe, hogy olyan módon, ahogyan.

És ebben nagyon jó Tess Gerritsen, hogy annyira ügyesen vezeti fel az eseményeket, annyira elmerül az olvasó - legalábbis én - a nyomozás részleteiben, hogy nem is gondol vissza az előzményekre, aztán meg jól megdöbben, hogy tényleg, ez így teljesen kerek. Most sem jártam másként. Jane semmit sem veszített karizmatikus és határozott egyéniségéből - már amikor a szakmájáról van szó, mert egyébként a kislányára gondolva elérzékenyül néha. A kezdeti regényekhez képest viszont leadta azt a mindenképpen bizonyítani akaró, erőltetett stílusát - vagyis inkább a szerző tanult meg bánni a karaktere érzelmeivel és tette hitelesebbé azokat a kötetek során.

Döbbenet ez a könyv. Kezdve a mumifikálási technikákkal és a mögöttük megbújó indokkal. Sikerült bővítenem az ismereteimet egyiptomi mumifikálás, zsugorított fej kérdéskörben, a lápi múmiák keletkezésének és a tőzegláp összetételének összefüggésével kapcsolatban, illetve némiképp régészeti kérdésekben is. No és persze nem maradtak el az érdekes pszichológiai esettanulmánynak beillő elemzések sem. Érdekes volt és egyben megdöbbentő, elborzasztó. Néha még a hideg is kirázott olvasás közben, de akkor sem tettem félre a kötetet, egyszerűen faltam az oldalakat.

És persze a végén az is kiderül, hogy ki és kicsoda a történetben, hogyan kapcsolódik a múlt a jelenhez, illetve ki falaz kinek és mi a háttérben megbújó indok. Jane és a társa előtt nem sok minden marad titokban. Elképesztő az éleslátásuk, az asszociációs képességük, ahogy az egyik nyomból, egy apró információból vagy sejtésből következtetnek egy másikra, kapcsolják valamihez az addig összegyűjtött adatokat.

Nagyon kedvelem, ahogy Tess Gerritsen ír: érdekes, feszültséggel teli, mozgalmas, elgondolkodtató, izgalmas és kifejezetten addiktív. Akár már most jöhetne a következő rész. Vagy akár a korábbiak is, amelyek eddig kimaradtak. Bármire vevő vagyok.

Hosszúra nyúlt az eddigi mondandóm - már megint -, de azért ejtenék néhány szót a kiadásról is. Ez az első sorozatrész, amely a Lettero Kiadó gondozásában jelent meg. Mivel tartottam már a kezemben a kiadó kiadványait, ezért tudtam, hogy minőségileg nem lehet majd probléma a regénnyel. A puha borítós kötet füles borítóval rendelkezik, a kötésével sincs gond, kellemesen olvasható, jól hajlik - viccesen úgy mondanám, hogy a könyv megvásárlásakor nem fizetsz be a csuklóerősítő edzésre is. A fordítás is rendben van, a szöveg gördülékeny és a szerkesztő is megdolgozott a pénzéért.
Amivel gondom van: ebből a borítóból csak a rutinosok, illetve a szerző rajongói tudják megmondani - némi utánajárással -, hogy a Rizzoli & Isles sorozat egy újabb részéről van szó, mert ez sehol sem szerepel a könyvön. Ellenben Stephen King ajánlója ott virít rajta, mert az biztosan fontosabb. Egyelőre úgy néz ki, mintha ez a könyv egy önálló kötet lenne és nem egy sorozat része. Nem tudom, hogy a kiadó tervezi-e újabb részek megjelentetését, de a borítóból kiindulva nem vagyok benne biztos.


2019. február 17., vasárnap

Virágzó rengeteg: Kiegészítő világítás orchideáknak - 2. rész

Lassan érkezik a tavasz és vele a bőségesebb napfény, ezért már csak egy ideig - akkor is egyre rövidebb ideig - lesz a növényeknek kiegészítő világításra szüksége. Így viszont bőven marad idő felkészülni a következő téli időszakra, megtervezni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás - a növényeknek és nekünk is.
Működő kiegészítő világítás:
igazi fényfürdő a növényeimnek a felhős,
ködös nappalt követően.
Meghálálták a gondoskodást. (saját fotó)
Az előző posztomban azt próbáltam meg összefoglaló jelleggel bemutatni, hogy miért is van szüksége az orchideáknak - és úgy általában a legtöbb szobanövénynek - kiegészítő világításra, mit kell figyelembe venni és milyen fényű megvilágításra van szükség. A száraz tényeken már túljutottunk, ebben a posztban már a gyakorlati megvalósításon lesz a hangsúly.
Elsősorban a saját tapasztalataimat szeretném megosztani a bejegyzésben. Be fogom mutatni, hogy milyen megoldásokat választottam az irodában és a lakásban a kiegészítő világításhoz, milyen részekből állt össze és mennyi szerelést, technikai tudást igényeltek az egyes verziók. Persze az itt részletezett megoldások csak lehetőségek és ezeken kívül még rengeteg más mód is létezik, más eszközökkel, technikákkal. A lehetőségek száma a technikai és főleg a ledvilágítás terén bekövetkezett fejlődés miatt, szinte végtelen. Mutatok majd néhány példát, de az egyéni igényeket kielégítő további verziókért érdemes tovább böngészni a különböző honlapokat.

A hely adottságai és a kialakítás:
Az alkalmazott technikát elsősorban a hely adottságai, illetve a pénztárcánk mérete határozza meg. Más a fekvése, a berendezése és az elhelyezkedése van az irodámnak, illetve a lakásunknak. Az egyik egy DK-i fekvésű tetőtéri helyiség polcokkal és asztalokkal, a másik pedig régebbi típusú téglaépület második emeleti, ÉNY-i tájolású helyiségekkel és persze a szokásos berendezési tárgyakkal. Ezeket mind figyelembe véve az alábbiak mellett döntöttem:

1.) Az iroda:
Csíptetős lámpa és növénynevelő izzó:
egyszerű felszerelés, de a hatása jól látható.
(saját fotó)
Az irodában alapvetően polcaim vannak, nehezebb - és nem is ajánlott - fúrni, faragni és rögzíteni, ezért egy egyszerűbb megoldás mellett döntöttem. Polcra csíptethetős lámpát választottam és bele növénynevelő ledizzót.
  • Lámpából EZT a típust és színt választottam, de bármilyen másik is ugyanolyan jó lehet. Nekem ez volt szimpatikus és utólag is jó választásnak tűnik, mert oda állítom a fejet, arra tekergetem a nyakat, ahová és amerre csak akarom és stabilan "kapaszkodik" a polcba. Fontos szempont volt az E27 foglalat és a búra átmérője, mert bele kellett férnie az izzónak.
  • Az izzóval sem voltam egyszerű helyzetben, mert az árak egészen a csillagos égig érnek, de kezdésnek nem akartam 30-40 ezresért beszerezni egyet. Végül ILYEN izzó mellett döntöttem, mert mind a ledek összetételében, mind árban a célnak megfelelő volt. Az izzóban a vörös és kék ledek mellett 1-1 db ultraibolya és infravörös led is helyett kapott, ezért a full spektrum. Az már csak hab a tortán, hogy később rájöttem sokkal olcsóbban is beszerezhettem volna, de akkor még csak belföldről rendeltem, nem kacsingattam a határon túlra - pláne nem még messzebbre.
  • Időzítős konnektor:
    mechanikus típus
    (saját fotó)
  • Kiegészítésként szükség volt még időzítős konnektorra. Ezt az OBI-ban szereztem be, a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért). Az említett áruházon kívül még számtalan más helyen is kapható. Fél óránként lehet rajta beállítani az időzítést, ezért a célnak teljesen megfelelőnek találtam.
Az egyes összetevők beszerzése lényegesen tovább tartott, mint az összeszerelés, mert az pikk-pakk megvolt. Felcsíptettem a lámpákat a polcokra, becsavartam az izzókat, beállítottam a konnektorokon az időpontokat, összedugtam, bedugtam mindent és kész. Még egy hosszabbítóra volt szükségem, mert a lámpa zsinórja nem volt elég hosszú. De mindössze ennyi az egész, kétbalkezesek, technikai analfabéták is bátran belevághatnak a kivitelezésébe.

2.) A lakás:
Ledszalag alusínen:
vörös és kék ledek (5:1)
(saját fotó)
Bár itt jobban megoldható a fúrás és faragás, de az egyéb adottságok sokkal meghatározóbbnak bizonyultak. Mivel nem akartam 12 órán keresztül alkalmazni a világítást, illetve állandóan átpakolgatni a növényeimet, ezért olyan megoldást kellett választanom, ahol kihasználhatom a természetes fényeket és amelyet az ablak, illetve az erkélyajtó közelében is el tudok helyezni, illetve hatékonyan tudok alkalmazni, valamint az is megoldható legyen, hogy az erkélyre is ki tudjak menni, ha kell.
  • A lámpa és izzó kombó helyett ezért a lakásba ledszalag került. Ebből EZT a típust választottam. Egész méterekben lehet megvásárolni. A piros és a kék fényű ledeket jó arányban (5:1) tartalmazza a szalag, viszont nincs mellette ultraibolya és infravörös led (az izzóban abból is van 1-1 db). 
  • A szalag valamivel több szerelést igényel, mint az izzó betekerése. A rögzítéshez szükség van alusínre. Egyrészt a hőelvezetés céljából, mert ugyan a ledek nem termelnek sok hőt, de valamennyit azért igen (mondtam, hogy később még visszatérünk hőtermelésre), másrészt a szalag tartásának és rögzítésének biztosítása miatt. Ebből én a legegyszerűbbet, az U-alakú profilt vettem meg (ebben segítségemre volt a ledes bolt eladója). Vettem hozzá végzáró profilt és átlátszó takaróprofilt is. Ezeket 2 m-es darabokban árulják, de könnyen méretre szabhatók.
    Anya csatlakozó a ledszalag és
    a tápegység közé (saját fotó)
  • Ezzel még nincs vége, mert az energiaellátást is meg kell oldani valamivel. Ehhez szükség van led tápegységre, amelyek közül praktikusabb a dugvillás kimenetű változat (a fémházas ipari kivitelű változatot inkább meghagytam a nagytermelőknek). A tápegység teljesítménye a ledszalad teljesítményétől függ (az pedig egyenes arányban a ledszalag hosszával). De ebben is van egy kis turpisság, mert a tápegység teljesítményét soha nem szabad teljesen kihasználni, hanem rá kell hagyni olyan 15-20%-ot. Ezt az információt INNEN vettem. Merthogy erről a boltban sem kaptam felvilágosítást, ideadták a ledszalaggal azonos teljesítményű tápegységet, amely aztán tűz forró volt, majd valami ki is nyiffant benne, mert egy idő után már csak a ledek egy része világított. Szerencsére nem a szalag ment tönkre.
  • És ha minden megvan, akkor kell egy olyan csatlakozó, ami a ledszalagot és a tápegységet
    Ledszalag forrasztásos csatlakozása:
    látszik, hogy nem vagyunk gyakorlottak,
    de a rendszer működik (saját fotó)
    összekapcsolja.
     Jól meg kell nézni, hogy tényleg összepasszol-e, mert mi ezzel is tettünk egy-két plusz kört. Ebből is van több fajta: forrasztásmentes és forrasztást igénylő, de többszínű ledszalaghoz az a fajta kell, amelyhez a ledszalagot forrasztani szükséges - egy kábeldarab közbeiktatásával. (Persze egy bizonyos oldalról történő vásárlással, külföldi szállítással már olyan ledszalag is beszerezhető, amelynek a vége már csatlakozóval is ellátott.)
  • Ezek után már csak össze kell forrasztani a ledszalagot a csatlakozóval, rögzíteni a sínt, összedugni a csatlakozót a tápegységgel és áram alá helyezni a rendszert.
  • Az alusínt az erkélyajtó két szárnyára rögzítettük fel, felül tapadókoronggal, középen és alul kétoldalú ragasztóval. A két szalagot külön-külön tápegységre csatlakoztattuk rá, így az ajtó nyitható, nem kell leszerelni az egész rendszert, ha ki akarunk menni az erkélyre - csak éppen a virágállványt kell onnan elcibálni.
    Időzítős konnektor:
    digitális típus (saját fotó)
  • Ebben az esetben is szükség van időzítős konnektorra. Ezt szintén az OBI-ban szereztem be, első körben a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért), majd később digitálisat (1.999,- Ft-ért). A mechanikus kezelése egyszerű, de idővel kerregni kezd és az borzasztó idegesítő - főleg éjszaka. Az irodában tökéletes, mert az alapzaj elfedi a kerregést, de éjszaka, a hálószoba csendjében nagyon zavaró. A digitálisat kicsit nehezebb volt beállítani, de sokkal több beállítást tesz lehetővé és csendes.
Ahogy látszik is, a ledszalad felszerelése és üzembe állítása nem olyan egyszerű, mint a lámpa felcsíptetése és az izzó betekerése.

A LED-es világítás alkalmazásának egyéni tapasztalatai:
  • Bár a vörös és kék fény nagyon jó a növényeknek, de az emberi szemet kissé zavarja - főleg, ha közvetlenül belenéz valaki. Ezt lehetőleg kerülni kell. A perifériás látást már nem zavarja, lila fénnyé olvad egybe - tréfásan kupifénynek hívom. A piros nagyon kellemes, a szemet a kék led fénye bántja inkább.
  • A világítást csak kiegészítő megvilágításként használom, a bekapcsolást 15 óra, a kikapcsolást 20 óra körülre időzítettem be, így a természetes fénnyel kiegészülve 12-13 órára nyújtható a "napfényes" órák száma.
  • A ledizzók megvilágítási szöge  - kialakítástól függően - lehet 360 fokos is. Az általam választott izzó világítási szöge 120 fok, viszont a búra fehér belseje visszaveri a "kósza" fénysugarakat. A ledszalag megvilágítási szöge csak 120 fok, ezt figyelembe kell venni az elhelyezésnél.
  • Ideális esetben a ledes fényforrásnak 20-30 cm-re kell lennie a növénytől és ideális esetben függőlegesen, felülről érkezik a fény. Az általam kialakított rendszerek nem az ideális állapotot állítják elő. A fény nem függőlegesen érkezik a növényekhez, hanem szögben vagy konkrétan oldalról, illetve a távolság is nagyobb, mint az ideális. A távolság növekedésével csökken a megvilágítás erőssége. Vagyis minden igyekezetem ellenére sem sikerült kialakítanom minden szempontból optimális rendszert. De minden hátránya és hiányossága ellenére is működik, ugyan lehetne jobb is, de már ennek a hatása is látványos.
  • Eddig még ködös időben sem kapcsoltam fel az eredetileg beállított időzítésen kívül a világítást. Néha éreztem rá késztetést, de aztán úgy döntöttem, hogy nem kapcsolom fel, mert így jobban mérhető, hogy mit és mennyit jelent a növényeim számára a kiegészítő megvilágítás.
  • A virágzásra hajlandóságot mutató orchideáim virágszárának és bimbóinak fejlődése végig
    A gondoskodás ékes bizonyítéka:
    szemet gyönyörködtető virágpompa.
    (saját fotó)
    folyamatos volt, eddig bimbó elszáradást még nem tapasztaltam
    . A virágok száma és mérete kielégítő és nagyjából megegyezik a vásárláskori mennyiséggel, illetve nagysággal - vagy ha nem, akkor a mennyiség csökkenésével a méret növekedett.
  • A növények növekedése nem állt le, a tél folyamán is folyamatosan hoztak/hoznak gyökereket és leveleket. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea alapvetően nem tart pihenőt, növekedése megfelelő körülmények között folyamatos.) A Cambria fajtájú orchideák gyökérnövekedése mellett az új bulbák növekedése is kielégítő.
  • A növényeim levelei egészségesnek és erősnek tűnnek, nem konyultak le, nem nyúltak meg. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea levelei elegendő fénymennyiség esetén a vízszinteshez képest felfelé, de minimum vízszintesen állnak, erős szerkezetűek, merevek.)
  • A kiegészítő világítás a fokföldi ibolyáimnak is nagyon jót tesz: majd kicsattannak az egészségtől, látványosan jól érzik magukat a fényfürdőben és kis pihenőkkel, de szinte folyamatosan virítanak.
Összességében azt kell mondanom, hogy a LED-es kiegészítő világítás megvalósítása nagyon jó ötlet volt és a tapasztalatok alapján hozta is a hozzá fűzött reményeket - a bizonytalanságok és a nem éppen optimális elhelyezés ellenére is. Elégedett vagyok az elért eredménnyel.

November elejétől üzemelnek a lámpáim és a szalagjaim. Azt hittem, hogy jól körülnéztem a neten, mielőtt belekezdtem volna a beszerzésbe, de rá kellett jönnöm, hogy a lehetőségek száma tényleg végtelen. Rövid idő után számtalan más megoldás is szembe jött velem. Íme néhány példa:
  • Egyedileg álló növények megvilágításához jó lehetőség a mindössze 12 cm hosszúságú, 2,5 W teljesítményű, USB csatlakozóval ellátott ledlámpa - inkább ledszalag darabnak mondanám -, amely megfelelő csatlakozóba helyezve tökéletesen ellátja a feladatát.
  • Van belőle hosszabb és nagyobb, 4,5 W teljesítményű verzió is.
  • Ugyanehhez a ledlámpához vásárolható USB csatlakozós kábel is, amivel a fény beesési szöge állítható a növények számára komfortosabb irányba.
  • De olyan is kapható, amely mindezeket tudja, pluszban pedig még az asztal vagy a polc szélére csíptethető.
  • Ha fokozni akarom a helyzetet, akkor ebből a fajtából olyan is elérhető, amely nem egy, hanem két vagy esetleg három lámpát - meghatározott hosszúságú ledszalag darabot -  is tartalmaz egyszerre. Vagy esetleg még kapcsoló is tartozik hozzá.
  • És persze vannak izzók - számtalan méretben, teljesítményben, csatlakozóval.
  • Az alakjuk is változatos: hagyományos foglalatba tekerhető izzó, nagyobb méretű izzók, négyszögletes vagy hosszanti kialakítású típusok, esetleg olyanok, amelyek már eredetileg fényvisszaverős armatúrába vannak szerelve. A választék bőséges, mindenki megtalálhatja az igényének megfelelőt. Árak tekintetében határ a csillagos ég.
Egyéb változatok - a teljesség igény nélkül - LED-es kiegészítő növényvilágításra.
(A képek forrása: wish.com)
Természetesen a fény csak az egyik tényező a sok közül, amit az orchideánál biztosítani kell.
A párásítást megoldottam alátétbe tett kaviccsal, amire időnként vizet öntök - ezen állnak a cserepek. Illetve időnként enyhe tápoldatos vízzel megspriccelem a leveleket. De a mosás utáni ruhaszárítást is kedvelik a növényeim. Jól érzik magukat tőle.
A virágzást a hideghatás - a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti 5-10 celsius fok különbség - indukálja. (Ez a phalaenopsisokra igaz. Más fajtánál más lehet a kiváltó hatás: a zygopetalumoknál és a cattleya orchideáknál a napfényes órák változása indítja be a virágzást.) Ezzel  - mármint a hőmérséklet változással - kell még valamit kezdeni, mert bérházi viszonyok között ez nem mindig kivitelezhető. Sajnos az erkélyem kialakítása és elhelyezkedése az orchideák számára nem megfelelő (de már ezen a problémán is gőzerővel dolgozom). Ezért aludtam szeptemberben két hétig nyitott ablaknál az orchideákkal - kísérletként. A mostani helyzet már bizonyítja, hogy a kísérlet sikeres volt. Szóval ez lesz az a tényező, amin még dolgoznom kell és akkor nekem is olyan gyönyörű orchideáim lesznek, mint azoknak, akik "elhanyagolják" a növényeiket.

Remélem, hogy a hasonló problémákkal küszködőknek tudtam segíteni a tanácsaimmal és a saját tapasztalataimmal. Ha van hasonló tapasztalatotok vagy ha kipróbáljátok a rendszert és arról van véleményetek, akkor azt nagyon szívesen veszem hozzászólásban.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons