Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. május 28., vasárnap

Várólista - 2017. május

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de ez a májusi hónap igencsak visszafogottra sikerült - már ami az engem érdeklő megjelenéseket illeti. Hiába néztem a szét a kedvenc kiadóim honlapjain, bizony alig találtam olyan történetre, amelyre felcsillant volna a szemem. Persze lehetne ideológiát gyártani, hogy miért is van ez, de szerintem erre semmi szükség, mert mindenki sejti úgy nagyjából, hogy mi lehet a probléma. A könyvfesztiválos és a könyvhetes hónapra mindenki igyekezett belehúzni, a köztes májusra pedig alig maradt valami, ami említésre méltó.

A poszt tartalmának szempontjából ezt a hónapot bizony a Delta Vision Kiadó mentette meg, aki az év eleji lemaradását behozva, májusra is időzített néhány megjelenést - bár a dömping az ő esetükben is inkább a Könyvhétre várható.

Peter F. Hamilton azon szerzők közé tartozik nálam, akinek minden egyes magyarul megjelent könyve ott sorakozik a polcomon, de még egy sort sem olvastam tőle. Tudom, furán működök, de a szerző írásai akkor is a mindenképpen kell kategóriába tartoznak nálam. És ha eddig nem olvastam egy sort sem tőle, akkor most itt lesz az alkalom, ugyanis az Eltékozolt ifjúság című regény a Nemzetközösség Univerzum része, ugyanakkor előzménykötet is, tehát pont megfelelő lesz - négyszáz oldalas terjedelmével - a vaskosabb folytatások előtt. És legalább az íróval stílusával is megismerkedem.

Akit viszont nem már régóta nem kell bemutatni és remegve várom minden újabb regényének magyar nyelvű megjelenését, az Brandon Sanderson. A kiadó ígérete szerint ez az év megjelenések szempontjából dúskálni fog Sanderson kötetben és már meg is érkezett az első. A bejelentések szerint a Leszámolók sorozat befejező kötete érkezik a hónap utolsó napján, ami a Vész címet viseli. Van egy kis lemaradásom a részek olvasását illetően, mert még csak a bevezető köteten vagyok túl, de így sokkal nagyobb kedvvel nyúlok a folytatás után. És persze nagyon várom az író többi kötetét is.

Ez így nem is poszt, csak posztocska lett, de sebaj, mert előttünk a június és már most tudom, hogy a rovat következő bejegyzésében bőséggel lesz miről írnom.


2017. május 24., szerda

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Továbbra is azt állítom, hogy van az a helyzet, amikor a kevesebb sokkal többet ér - a sorozat utolsó három kötete ékes példája a közhelynek számító állítás gyakorlati megvalósulásának. Mindezt annak ellenére is teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy a befejező kötet egészen élvezetes és cselekményes volt a megelőző két részhez képest. Szépíteni tehát tudott a negyedik és ötödik rész eléggé gyászos megítélésén, de képtelen volt jóvátenni a korábban elkövetett hibákat - annyira azért nem durrant nagyot és nyűgözött le a cselekménye. Bár az árnyvadászok világa rengeteg lehetőséget rejt még magában, nagyon remélem, hogy Clary és Jace párosát most már békén hagyja a szerző, mert már így is több bőrt húzott le kettőjükről, mint ami még egészséges az alapszituáció, valamint az olvasó idegrendszere szempontjából. De hagyjuk is ezt, és inkább nézzük meg, hogy hol tartunk a történet szempontjából.

Egyben fel is hívom arra a figyelmet, hogy a következőkben az előző részek történeteinek meglehetősen sok cselekményére és részére fogok hivatkozni. Szóval, aki lemaradásban van az olvasással, mindenképpen hanyagolja a poszt további részét. Ha mégis olvasni akarja, akkor a tartalom megismerése csak saját felelősségre ajánlott.

Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből
(Csakis azért mert jószívű vagyok, és mert jobban
teljesített, mint az előző két rész.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 650 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 3.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Heavenly Fire -
The Mortal Instruments Book 6
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)
Létezik - pedig nem lenne szabad élnie - egy Sebastian nevű fiú, aki nem más, mint Jonathan Morgenstern, akit sokáig halottnak hittek. Aztán ott van Jace, akiről egy ideig azt hitték, hogy ő a Morgenstern fiú, de kiderült, hogy mégsem, mert egy másik család sarja. Kettejük között mégis kapcsolat van, amelyet a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa című részekben fejtett ki egészen  - szerintem túlontúl - részletesen a szerző. Clary ügyködésének eredményeként megszakadt a két fiú közötti, Lilith által létrehozott erős kötelék és Jace magába zárta az angyalok kardjának, a Mennyei tűznek erejét, amivel gyakorlatilag egyszerre vált ön- és közveszélyessé. Míg Jace az erő megzabolázásával és irányításával küzd, addig Sebastian járja a világot és sorra támadja meg az Intézeteket, teszi - a Pokol Kelyhének segítségével - sötét harcosokká az árnyvadászokat és gyilkolja halomra a többieket. A Los Angeles-i Intézet elleni támadásnak mégis akadnak túlélői: Emma Carstairs és a Blackthorne gyerekek, akinek sikerül megszökniük, majd beszámolniuk a látottakról. A Klávé végül arra kényszerül, hogy kiürítse az Intézeteket, biztonságba helyezzen minden árnyvadászt Allicantéban és magára hagyja az emberiséget, amelynek védelmére felesküdött. De még itt sincsenek biztonságban, mert Sebastian ezzel a fordulattal is számolt: figyelme most már az árnyvadászok városa és az alvilágiakkal kötött, még eléggé ingatag lábakon álló szövetség felé fordult.

A hosszú, két kötetes felvezetés után ebben a részben végre történik is valami - végtére is a befejező részben már csak ideje lezárni a trilógia eseményeit. A cél Sebastian és sötét harcosainak megállítása, az emberek világának megmentése és a démonok terjeszkedésének megakadályozása: árnyvadászoknak való, teljesen testhez álló feladat. Sebastian olyan antihőst hivatott megszemélyesíteni, aki a lelke legmélyéig romlott és teljes mértékben elkötelezett a célja, az árnyvadászok létének eltörlése érdekében. Még jobb lett volna, ha érthetőbb, hogy miért is akarja annyira keresztül vinni a tervét, mert bármennyire is igyekezett azt megmagyarázni a szerző, Sebastian motivációja sajnos eléggé zavarosra sikerült - Valentine megszállottsága ennél kézzel foghatóbb és érthetőbb volt, jobban megalapozott.

Bár a történet aránylag mozgalmas, kellő mértékben érdekes cselekményű és igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, de összességében a befejezés mégsem sikerült olyan ütősre, mint az ilyen alapokkal lehetett volna. Minden tekintetben ott volt a történésekben a lehetőség, hogy maradéktalanul lenyűgözzön, de ez mégsem sikerült - bár tény, hogy az előző két kötet hatását messze túszárnyalta.

Úgy éreztem, hogy a szerző túl sok mindent zsúfolt bele ebbe az utolsó regénybe, ami nem is csoda, hiszen az előzményeket nagyon elnyújtotta, szóval kellett is a sűrített cselekmény. De nem csak ettől lett tömény a kötet, hanem a felesleges részek miatt is. Nem volt elengedhetetlenül szükség Emma Carstairs szálára, illetve az ő nézőpontjára. Ugyan a lány és a Blackthorne gyerekek fontos részét képezik az eseményeknek, de eltúlzottnak éreztem a jelenlétüket. Aztán rájöttem, hogy miért is ez a látszólagos alaposság: fel kellett vezetni a következő trilógiát, amelynek főszereplője Emma. Cassandra minden igyekezete ellenére sem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, azt a trilógiát - Gonosz fortélyok - én már tutira kihagyom.

Sokat rontott a kapott élményen a kiszámíthatóság és a logikai hibák tömkelege. Szinte biztos voltam benne, hogy az árnyvadász felnőttek tehetetlenül fogják szemlélni az eseményeket, totyognak majd egy helyben, mint a galambok, miközben a fiatalok belevetik magukat a veszély közepébe és természetesen megmentik a világot. Mondanám, hogy tévedtem, de sajnos nem, pont úgy lett minden, ahogy számítottam rá. Ez pedig nagyon gáz, mert az egész árnyvadász közösség nem lehet ennyire tehetetlen, rakás szerencsétlenség és beszariak gyülekezete. Ha ezeknek kell megmenteniük az emberiséget, akkor inkább megmentem én magamat.

Ha már ennyire lehetetlenek a felnőttek, akkor bizony terelni kell valamivel a figyelmet, erre pedig a leginkább a lelki problémák a megfelelőek - szerelmesekből és problémás kapcsolatokban vergődő kamaszokból, illetve már nem kamaszokból ebben a sorozatban nincs hiány. Fokozódik, illetve végre talán le is zárul a Clary és Jace közötti huzavona, bár a megoldás nyilvánvaló, de az időzítésnek rendesen sikerült kivernie nálam a biztosítékot - a Pokolba is, lehetetlen az egész felvázolt helyzet. Eközben Alec és Magnus tovább szenved a saját maguk hülyesége miatt. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van még Izzy és Simon eléggé furcsa párosa. Lehet válogatni.

Hatszázötven oldal, amiből kb. kétszáz teljesen felesleges. Ha azokat kihúzta volna egy erős kezű szerkesztő, akkor tuti lett volna az egész. Persze ehhez az kell, hogy az előzményeket is olyan fele-kétharmad részben kigyomlálja valaki és akkor a három kötet története egyben igazán mozgalmas és érdekes sztorival szolgálhatott volna. Mert az alapsztori nagyon jó, csak tele van zsúfolva felesleges nyavalygással, ezért a végeredmény nagyon elnyújtott és az első három kötethez képest - összességében tekintve - igencsak halványra sikerült a sztori.

Nem sok értékelhető dolgot tudtam felfedezni a történetben, de ha már ki kell emelnem valamit, akkor a Pokolban tett kirándulást - no nem a pikáns jeleneteket, hanem az egyéb kalandokat - említeném, illetve a Pokoli szerkezetek trilógiával és a Bane Krónikákkal való kapcsolódást, valamint a kötet végi képregényt.

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz beszél, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy kár volt megírni ezt a trilógiát, kár volt folytatni a korábbi - szerintem akár lezártnak is tekinthető - történetet. A rajongók biztosan kedvelni fogják, de nekem ez most kevés volt - bár amíg a negyedik részbe bele nem kezdtem, magam is rajongónak képzeltem magam. Az első trilógiának (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros) helye van a polcomon, mert azt nagyon szerettem és szeretem most is, de azt, hogy ennek a feleslegesen terjedelmes három kötetnek is helyet biztosítsak, még meggondolom. A két trilógia történetben és színvonalban is nagyon messze áll egymástól - ezt pedig én sajnálom a legjobban.

2017. május 20., szombat

J. Goldenlane: Csillagok szikrái (Napnak fénye ciklus 3.)

Úgy érzem, hogy több évre visszatekintő blogger múltam és a jó néhány megírt értékelés miatt van alapja a következő kijelentésemnek: igazán érdekes posztot rosszul sikerült történetről könnyű írni, amit lehet szidni és közben dühöngeni, míg a semlegesről kedve sincs az ember lányának nyilatkozni, az élvezetes olvasnivalónál pedig nagyon kell vigyázni, hogy a kedvencről ne agyament és elvakult rajongói véleményt sikerüljön megfogalmazni.  Ez utóbbi talán mindennél nehezebb, mert figyelni kell arra, hogy a nyilvánvaló rajongás ne menjen a regény erényeit kihangsúlyozó megállapítások rovására. Ahogy dícsérni sem egyszerű, mert a pozitív jelzők tárháza bármennyire is színes, az ajnározás könnyen unalmassá válhat. Összefoglalva: szapulni valamit könnyű, dícsérni nehéz. Ezek után kijelentem, hogy nehéz helyzetben vagyok, piszkosul nehéz helyzetben, mert ez a regény - a hosszától függetlenül is - őrölten jó és veszettül élvezetes. Mondjuk az előzmények ismeretében nem is számítottam másra.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 470+727 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/ kötet
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
2.) Holdnak árnyéka
Folytatás:
4.) készülőben
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény
Amikor arról volt szó, hogy a Napnak fénye és a Holdnak árnyéka regények hősei - már aki még él - újra akcióba lépnek, és ráadásként ezúttal együtt teszik ezt meg, akkor valami teljesen másra számítottam. Pontosan arra, ami ebben a regényben csak említés szintjén jelenik meg, vagyis hogy az egyik páros ellátogat a másik pároshoz, aztán pedig felmelegítik a korábban kihűltnek hitt rokoni kapcsolatokat - és persze tisztázzák a félreértéseket. Nem baj az, hogy ez nem így történt, mert az túl nyilvánvaló lett volna - korántsem Goldenlane-es -, így pedig érdekesebb volt a regény eleje, agyalni kellett, hogy akkor most mi is történik és tulajdonképpen kinek a kijével.

Mert mi is történik? Alicia Star új iskolaévet kezd egy úgy helyen: ismét egy új városban, ismét egy új iskolában, ismét új néven - ezúttal Alice Springsben. Egyedül érkezett, a szüleit nagyon lefoglalja a nagyon fontos munkájuk, de ígéretük szerint egy hónap múlva érkeznek, addig kell a lánynak a bentlakásos iskolában maradnia. A beilleszkedés nem sikerül valami jól, Alicia eléggé kilóg a sorból és mindezek mellett még előre nem látható kalandokba is keveredik - a sokadik alkalom után pedig egészen nyilvánvalóvá válik, hogy valaki el akarja rabolni.
"Az élet tele van mindenféle nehézségekkel, de ha nem lenne, dögunalmas lenne az egész."
Azért elég merész, bár korántsem meglepő húzás volt a szerzőtől, hogy megint egy fiatal lányt helyezett az események középpontjába és az elbeszélés jelentős részét is az ő kezébe adta. Alicia ugyan csak tizenkét éves, de ez a regény ékes példája annak, hogy a főszereplő életkorától még nem válik ifjúsági besorolásúvá a történet. Alicia egy igazán talpra esett és életre való lány, aki sokkal többet látott és élt már meg a szülei mellett és a folyamatos költözések miatt, mint más, hasonló korú társai - mindez látszik is a reakcióiban és a hozzáállásában.

Azzal, hogy Alicia szemén keresztül élhetők át az események, az olvasó is kissé értetlenül áll a történések előtt, apró mozaikokból próbálja összerakni a teljes egészet - már most elárulom, hogy képtelenség kitalálni, milyen okok és indokok bújnak meg a háttérben. A sztori sokkal összetettebb annál, mint ami első körben felmerül a részinformációk birtokában.

Bajban vagyok, mert a cselekményről nem lehet annál többet beszélni, mint amit a tömör történetleírás során már megemlítettem, hiszen akkor értékes információkat árulnék el, ami viszont nem tesz jót az élvezhetősége szempontjából. Legyen elég annyi, hogy bizony előbb vagy utóbb, de felbukkan mindenki, aki lényeges, lehet találgatni, hogy kinek a lánya Alicia, ki akarja elrabolni és ki az, aki mindig a megmentésére siet. No, és persze ott a további kérdés, hogy mi köze van egy éppen kamaszodó lány elrablásának a Kínai Birodalom császárához? Mert ugye ebben a regényben mindkét előzménykötet szereplői feltűnnek és szerepet kapnak, szóval Macska Úr is meg kell, hogy mutassa magát.
"Nem várhatsz egy életen át arra, hogy tökéletesek legyenek a körülmények. Ha csinálni akarsz valamit, csináld!"
Már előre dörzsöltem a kezem, hogy milyen lesz az, amikor Tien Naga-Hai Huang-ti, a Kínai Birodalom császára és Sid közösen akciózik, mert ugye mind a kettő nagy játékos, de az nyilvánvaló, hogy kettőjük közül ki a visszafogottabb és ki számít megfontoltabbnak. A lányokra ugyanilyen kíváncsi voltam, mert azért Aisha, Ticca és Mitzuki sem kispályás, mindegyik egy egyéniség. Annyi, de annyi minden rejlett ezekben a karakterekben, ahogy a cselekményben - egészen pontosan abban, hogy a Kínai Birodalom császára ellátogat az Ausztrál Föderáció fővárosába -, hogy bizony magasra szárnyaltak az elvárásaim.

Ígéretes szereplők és ígéretes felállás és bizony minden tekintetben teljesültek az elvárásaim, mert az igencsak vaskosra sikerült - testvérek között is ezerkétszáz oldalnyi - történetben egy pillanatra sem ült le a cselekmény: mindig történt valami, röpködtek a poénok, koppant az olvasó álla a padlón, mert rájött, hogy rendesen megvezették és így tovább. Mindegy, hogy puska, szamurájkard vagy pusztán az éles logika és a gyors helyzetfelismerés az éppen adott és felhasznált fegyver, a meglepetés és a szórakozás garantált - ahogy a hullák száma is egyre csak gyarapodik.
"Sose bánd, sose akard visszacsinálni, inkább élj együtt a következményekkel, amilyen okosan csak lehet (…)"
Úgy gondolom, hogy nagyon hosszúra sikerült ez a sztori, nem mondanám olvasóbarátnak - ahogy szerintem íróbarátnak se -, de azt is látom, hogy az összes elindított szál rendes megcsavarására és kifuttatásához szükség is volt ennyi oldalra. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne belőle kivenni úgy, hogy ne sérüljenek az értékei - valószínűleg ezzel a szerkesztő is így lehetett, ezért is maradt ez a terjedelem.

Ebben a regényben a korábbiakban megszokott poénos hangulat, laza stílus, élvezetes cselekményvezetés ötvöződik egy kémsztori jellemzőivel, összeesküvések tömkelegével, temérdek akcióval és még több előre nem látott csavarral, illetve háttérben megbúvó kapcsolattal és persze indulattal. Már csak azért is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert képest volt ennyi oldalon át fenntartani az érdeklődést és az izgalmat, logikusan felépíteni egy ilyen terjedelmű történet cselekményét - főként úgy, hogy abban logikai hibát felfedezni nem lehet, mert minden az utolsó utalásig és jellembeli megnyilvánulásig a helyén van.
"Általában nem a megegyezés felé vezet, ha felhívjuk tárgyalópartnereink figyelmét az általuk elkövetett logikátlanságokra."
Nagyon jó volt ez így! Bár önállóan is olvasható és élvezhető, de az előzménykötetek nélkül szerintem erősen csorbul az élvezet, hiszen ott ismerhetők meg igazán azok a szereplőkhöz kapcsolódó jellemvonások, amelyekre itt már erősen ráépül a történet. A csapat nagyon jó, az új főszereplő - Alicia - egy igazi csiszolatlan gyémánt, akiről még nagyon sokat szeretnék olvasni a következőkben - persze a többiekről is, mert belőlük meg soha nem elég. Ha már a folytatás(oka)t említettem: remélem, hogy lesz még, ahogy azt is, hogy valamivel rövidebb lesz - mert azért bármennyire is jó volt ez, azért csak hosszúra nyúlt az egész. Bár az is igaz, hogy az utolsó mondatáig megérte a pénzt és a ráfordított időt.

Még annyit zárásként: a borító gyönyörű, a két kötet közötti eltérést nagyon ötletesen és látványosan sikerült megoldani - egyszerűen beleszerettem, amint megláttam a borítóképet, de élőben még gyönyörűbb. És lehet agyalni azon, hogy mit keres ott az az egyedi, de tigrisnek mégis csak fura tigris.
És még egy apró gondolat: úgy érzem, hogy Goldenlane asszonyság nagyon jó helyet talált magának és a regényeinek a Delta Vision Kiadó egyre bővülő írói (nagy)családjában - hosszú és gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat, szülessen belőle számtalan és még annál is több fantasztikusan jó, színvonalas és élvezetes történet.



2017. május 16., kedd

Brandon Sanderson: Acélszív (Leszámolók 1.)

Brandon Sanderson írásaival és elképesztő ötleteivel már az első regényének - az Elantrisnak - olvasását követően szerelembe estem, és azóta is minden egyes újabb élménnyel mélyül ez a nem titkolt vonzalmam. A Ködszerzet trilógia már a terjedelmét tekintve is hatalmas kihívás, de nagyon megéri elolvasni - higgyetek nekem. És még mindezek ellenére is tartottam kissé a Leszámolók trilógiától, mert végül is ez egy ifjúsági - vagy valami hasonló - sorozat. Na jó, legyünk konkrétak: ez pont egy olyan ifjúsági történet, amelyet érdemes az olvasni szerető, viszonylag nagyobb terjedelmű szöveget befogadni már képes - főként fiú - gyerek kezébe adni: szupeshősös, mozgalmas, érdekes, jól felépített és - legnagyobb örömömre - nem fulladt rózsaszín cukormázba. De amellett, hogy ifjúsági sztori, a felnőttek számára is kifejezetten élvezetes a kötet olvasása. Korosztályos ajánlás: 9-től 99 éves korig.
Persze Sandersontól nem is vártam mást, csak minden fentebb részletezett tételt úgy összességében. Szóval az előzetes félelmeim ellenére is belevágtam és bizony imádtam - az elejétől a végéig.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 444 oldal
Borító ár:  2.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Folytatás:
2.) Tűzlény
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Mindössze tíz év telt el azóta, hogy az Idolok átvették az uralmat az emberiség fölött. Nem tudni, hogy honnan jöttek, hogyan lettek, de különleges képességeik vannak és azokat használják is - a saját uralkodásuk érdekében. Minden városban más Idol uralkodik: van ahol csak a káosz létezik és van, ahol valamivel élhetőbbek a körülmények. Így lett tehát az Egyesült Államokból az Idol uralom alatt Széthullott Államok. Az emberek beletörődtek a helyzetükben, már nem harcolnak, csak a túlélésre törekednek. Egyedül már csak a Leszámolók kis csoportja az, aki időnként kifejt némi ellenállást és hallat magáról: kiderítik a lények gyenge pontjait és végeznek velük. Chicagoban Acélszív uralkodik. Ez az Idol legyőzhetetlen, semmilyen ember alkotta fegyver nem tud rajta sebet ejteni, fő képessége minden szervetlen vagy holt anyagot acéllá tud változtatni - így lett Chicagoból egy igazi acélváros. Viszont van víz, valamilyen szintű csatornázottság és villamos áram - máshol még ez sincs. Szóval Chicagoban akár még jól is lehetne élni, legalábbis más városokhoz képest jobban. 
David Charleston éppen nagykorúvá vált és eltökélt célja, hogy csatlakozik a Leszámolókhoz. Van ugyanis egy információ a birtokában, amit mindennél fontosabbnak tart: tudja, hogy Acélszív is sebezhető, látta, amikor ez megtörtént.

Sanderson történeteinek legnagyobb erőssége a jól átgondolt és részletesen bemutatott, érdekes háttérvilág, illetve az események mozgalmassága. Ennyi pedig a legtöbbször elég is, hogy működjön a dolog és a történet magával ragadja azt, aki belekezd. Most sem volt ez másként - még a karakterekben rejlő enyhe sablonosság ellenére sem. Ez utóbbi nem is annyira tűnik lényegesnek, mert a figyelmet az események kötik le. És egyébként is, az a korosztály, akinek ez a történet szól sokkal inkább élvezi a dinamizmust, mint a személyiségekben rejlő végtelen összetettséget és árnyaltságot. 

Hihetetlen, ahogy a szerző lépésről lépésre, minden részletre kitérve, érthetően, de mégis nagyon élvezetesen és plasztikusan írja le azt a világot, amiben a történetünk játszódik. Jelen esetben David a mesélő és persze pont ezért egy kicsit közvetlenebb is a stílus - igazán fiatalos. Könnyedén át lehet érezni a helyzetét, az eddigi életét és persze az elhatározását is, hogy ő mindenáron csatlakozni akar a Leszámolókhoz. Az események közepébe csöppenve rögtön van miért és kiért izgulni, közben pedig kapjuk az infókat, az alapokat, ami ennek a világnak a megértéséhez - és a túléléshez, esetleg a győzelemhez - szükséges.

Az Idolokkal kapcsolatban elég homályos a kép, mármint az eredetüket illetően, mert biztosat senki sem tud róluk, az Idolok pedig nagyon vigyáznak arra, hogy rejtélyesek maradjanak. Titokzatoskodásuk által tartják fent a hatalmukat és persze az életüket, mert a gyengeségük kiderülését követően könnyen végük lehet. És ahány Idol, annyi féle: képességben és erőben.
"Nem retteghetsz úgy a jövőtől, hogy amiatt ne merj cselekedni."
Itt lép be a képbe David, aki nyolc éves korában tanúja volt annak, ahogy Acélszív megsebesül. Életben sem szabadna lennie, de a véletlenek furcsa összjátékának és a vak szerencsének köszönhetően mégis él. Az utóbbi tíz évet annak szentelte, hogy igyekezett mindent megtudni az Idolokról: a típusaikat, a képességeiket, a gyengeségeiket - feljegyzett és katalogizált minden információt. Ugyanígy járt el a Leszámolókkal is. Most pedig hasznosítani akarja a tudását és beváltani a gyerekként tett ígéretét.

Ez az egész történet valami hihetetlenül jó volt! Belecsöppentem, elmerültem, végtelenül élveztem, rengeteget izgultam és még többet ámultam, mert hiába kerestem, hibát bizony nem találtam benne. Minden a helyén volt, ami a világot, annak működését, az események felépítését és az egész történet logikai alapját illeti. Vannak benne izgalmas és érdekes helyzetek, feszültséggel teli jelenetek és élvezetes párbeszédek, valamint a folytatás olvasására késztető - de nem függő véges - befejezés. Pozitívum, hogy a kötet az aktuális történet és cselekmény szempontjából kerek és befejezett.

Kicsit ingattam a fejem a fiatal srác romantikus vonzódásának kifejeződésén, de hát én soha nem voltam fiatal fiú, hogy tudjam mi játszódik le a fejükben - a szerző viszont igen, szóval valószínűleg ő jobban tudja. Mindegy is, mert a lényeg, hogy kicsit sutának és esetlennek találtam az érzelmek leírását, de végül ennek is meg lett a maga magyarázata.

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, mert teljesen feleslegesnek érzem, hogy tovább ragozzam azt, ami jó és élvezetes, mert ezt inkább olvasni kell. Továbbra is főhajtással adózom Sanderson fantáziája előtt, azért pedig még kalapemelést is érdemel, hogy a fejében körvonalazódó ötleteket hihetetlenül színes, könnyed és élvezetes stílusban tudja tálálni. Tényleg csak ismételni tudom magam: ezt  - és minden egyéb, a szerző által írt regényt - olvasni kell. Olvassátok minél többen!



2017. május 12., péntek

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete

Mi is nyújthatna nagyobb boldogságot egy könyvmolynak, mint amikor egy másik könyvmolyról olvas. Pláne, ha annak még regényes is az élete - ami ugyebár a legtöbb nyomdaipari termékeket mértéktelenül bújó emberről nem mondható el. Szóval ez a könyv nekem kellett: először a polcomra, aztán majd az olvasmányaim közé. Meg jót is olvastam róla, egy olyan ember ajánlását, akinek a véleményében megbízom. A két tényező együttes hatása a vásárlásban, majd évekkel később - ezt az időeltérést azért pironkodva vallom be, de egy igazi könyvmoly érti a problémám lényegét - az olvasásban nyilvánult meg.

Értékelés: 5 pont az adható 10-ből
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Storied Life of A. J. Fikry
Fordította: Ballai Márta
Műfaj: romantikus
Miről is szól ez a regény? Egy könyvmolyról. Ez oké. De az ördög a részletekben rejlik. Szóval... Adva van egy könyvesboltos, akit mindenki csak A. J. néven emleget, aki Alice Springben, egy nehezen megközelíthető szigeten lévő városkában könyvesboltot üzemeltet. És éppen komoly magánéleti válságban van, ugyanis elvesztette a feleségét, ezért legfőbb tevékenysége a másokra morgásban és az alkohol iránti egyre nagyobb vágyódásban nyilvánul meg. Könyvesboltja is elég egyedi: csak olyan könyveket árul, amelyek neki tetszenek, a divatos trendek nem érdeklik. Amelia egy kiadó munkatársa, aki sorra járja a könyvesboltokat összeállított listájával. A. J. személyében elég komor könyvszerető emberrel találja magát szemben, a kapcsolatuk kifejezetten rosszul indul. A. J. élete fordulóponthoz érkezik, amikor egy értékes könyvet ellopnak a lakásából, majd valamivel később valaki egy két év körüli gyereket hagy az üzletében.

Azt kell mondjam, hogy nekem erről a történetről többször is a mackósajt és a brummogás esete jutott az eszembe: kevés, nagyon kevés. Sem hangulatában, sem karaktereiben, sem történetében, de még mondanivalójában sem tudta bennem megrezegtetni tartósan, illetve mélyen azokat a bizonyos húrokat. Átlagos, közepes, helyenként - inkább többször, mint kevesebbszer - unalmas. 

Kezdjük azzal, hogy A. J. személyében sikerült megjeleníteni azt a fajta embertípus, aki ugyan olvas, művelt, de pont ezért végtelenül sznob is, és ha valaki nem pont azt olvassa, ami neki tetszik, akkor az már nem is való semmire. Ez pedig pont az, amit a legjobban utálok. Mi az, hogy egy könyvesboltban csak azok a kötetek kaphatók, amelyeket a tulaj szeret, vagy esetleg még éppen elvisel? Utána persze meg megy a kesergés, hogy nincs elég bevétel. Ha valaki egy üzletet vezet, akkor tényleg tegyen is úgy. Jól néznénk ki, ha egy kávézóban csak cappuccinót lehetne rendelni, mert az a tulaj kedvence. Na jó, esetleg még egy cortadót, mert azt még elviseli. És mi van, ha én lattét akarok? 

A másik, hogy ez a regény kidolgozatlan: a hangulat lehetne erősebb, a cselekmény dinamikusabb, vagy legalábbis - a karakterekkel együtt - kidolgozottabb. És talán azt is el kellett volna dönteni, hogy ki az a könyvmoly, akiről a történet szól: A. J. vagy esetleg Maya? Mert néha magam sem tudtam igazán: hol így éreztem, hol meg úgy. 

A szerző csapong a szereplők között és ettől nem egy ember regényes életének éreztem a történetet, hanem az egész városénak. Mert ugye itt volt a rendőrfőnök, a tanárnő, a könyves ügynök, a könyvesboltos, a kislány és még sokan mások. A szerző igazából sok mindent elmond, néha többet is, mint kellene. Ahogy ez a legnagyobb bajom is vele: elmondja és nem átadja. Csak elbeszéli, amit gondol, de amit az oldalakon olvastam az nem tudott átjárni és megérinteni - nem találtam a mélységét, a hangulatát. Hiányzott az előre beharangozott humor is - számomra más jelenti a poénost, a vicceset, a könnyedet.

A regény első fele a csapongás ellenére is sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a vége, ahol már a karakterváltások mellett már időugrások is megjelennek. Van, hogy egyszerre tíz évet ugrunk előre az időben: egy családi rendezvényről hirtelen a kamaszlány történetébe csöppenünk, majd teljesen más következik. Romantikus történet, családregény vagy éppen élettörténet? Nehezen eldönthető és mindegyiknek kevés.

Túl sok ez egy ilyen vékonyka könyvhöz, túl sok szereplő, túl sok egyéni tragédia, túl sok ugrás, hogy minden beleférjen, és még akkor is folytatódik a történet, amikor a feltételezett könyvmoly főszereplőt már nem tudjuk tovább követni. Vagy a másik könyvmoly volt a címadó személy?  Akkor meg nagyon idő előtt fejeződött be a történet. Persze tudom, hogy nem kérdés a főszereplő kiléte, és ha nem is a regény szövege, de annak eredeti címe ékesen árulkodik erről és nem hagy kétséget senkiben. De mindeezek ellenére ez nekem sehogy sem kerek és nem is vagyok vele elégedett, egyáltalán nem. 

Maradok az elsőként levont következtetésemnél, amely szoros kapcsolatban van a mackósajttal és a brummogással. És higgyétek el, hogy ezt én sajnálom a legjobban! Mert kedves és aranyos történet, csak igazából, nem nekem szól. Pedig teljesen meg voltam róla győződve, hogy ez az én könyvem lesz: egy könyvmolynak szóló történet. De sajnos nem. Még a rengeteg irodalmi utalás ellenére sem.



2017. május 4., csütörtök

Réti László: A hasonmás (Kaméleon 2.)

Nem véletlenül úgy válogatom össze az olvasásaimat, ahogy azok sorban követik egymást: általában váltogatom a különböző kategóriákat, stílusokat - fő a változatosság. Aztán persze néha adódik olyan helyzet is, amikor az egyik olvasmányom annyira megvisel, hogy következőnek valami teljesen másra van szükségem - valami teljesen ellenkező élményre. Ilyenkor fordulok azokhoz az írásokhoz, amelyek szerzőit, illetve írásaik várható hatásait már ismerem, esetleg beiktatok egy újraolvasást.
Réti Lászlótól már olvastam, az első találkozásom az író stílusával és kissé különc karakterével, Cameron Larkin őrmesterrel egyszerre következett be - az élményt pedig maradandónak ítéltem. Tudtam tehát, hogy mire számíthatok és azt is, hogy olyan hangulatban vagyok, amikor nagy szükségem van Larkin őrmester cinikus és szarkasztikus humorára, bicskanyitogató stílusára és rikító nyakkendőire.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 466 oldal
(+ egyéb könyvek részletei)
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
Folytatás:
3.) *állítólag lesz*
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)
Cameron Larkin őrmester rövid montanai tartózkodása és elképesztő nyomozása után visszaköltözik San Diegóba. Az azonban, hogy újra városi zsaru legyen a bűn egyik városában, csak álom marad. A nagyváros helyett ugyanis egy poros kisvárosban találja magát, ahol a hírnevét már ismerik, de a lazaságot még véletlenül se - vagy legalábbis Larkintól nem viselik azt el. A rendőrautónak csúfolt járgányban való járőrözést és a tyúklopás kinyomozását követően Larkin bármire hajlandó, csak hogy szabaduljon a sors által elrendelt - és persze saját maga által okozott - helyzetből. Erre legnagyobb meglepetésére lehetősége is adódik, a feladat már az elején is érdekesen alakul, majd lassan veszélyessé válik.

Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és - a csavarjai ellenére is - átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül - gyakorlatilag állandó jelleggel.

Határozottan összeszedettebb ez a történet, mint az előző. Igaz, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét a sztori, de én mégis élveztem az előző történetre való apró visszautalásokat. Mert ugye arról korábban nem volt semmi infó, hogy mit is keres Larkin Montanában, most legalább erre is kaptam magyarázatot. És persze a fickó nem egyszerű eset. Ahogy azt egyébként ezt most is ékesen prezentálja - gyakorlatilag minden megnyilvánulásával.

De mi is ez az eset, ami miatt bár saját magát adja minden helyzetben, de mégis más bőrébe bujik? Fura balesetek történnek a városban éppen fellépő filharmónikusokkal: lassan fogyatkoznak a zenészek, helyettük újakra lenne szükség, különben lőttek a külföldi koncertturnénak. A baleseteket semmi sem kapcsolja össze, csak az, hogy mindegyik halott a zenekar tagja volt. Nincs más lehetőség, valakinek be kell épülnie, és erre ki lenne alkalmasabb, mint Larkin őrmester. Persze a helyzet annyira nem egyszerű, mint elsőre látszik.

Viszont baromira élvezetes. Mármint minden, amit Larkin tesz és ahogy nyomoz. Mármint majdnem minden, mert a folyamatos piálását és minden este kotta részegre iszom magam, kiütöm magam stílusát egyáltalán nem tudtam megszokni és bevallom, hogy ha ezt az egy szokását elhagyná, akkor teljes mértékben elégedett lennék vele. Mert egyébként a nyomozási technikájával nincs semmi bajom. Pia nélkül talán még hamarabb össze is rakná az aktuális ügy részleteit, így viszont folyamatosan törli az infók egy részét. És a nyakkendőit is nagyon bírom, mert ilyen agyament színösszeállítást és mintákat még elképzeni is elég vad, nehogy viselni. No, és azok a történetek, amelyek az eléggé feltűnő kultúrmadzagokhoz kapcsolódnak, azok minden visznek.

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát - néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Egyébként Larkin őrmester továbbra is olyan Bruce Willis kategória a szememben: drágán adja az életét, hogy aztán a következő körben még drágábban adja az életét. Mert az a rengeteg verés, ütődés, hazudozás és persze rohanás aztán nem semmi, én tuti, hogy nem bírnám a tempót - főleg úgy nem, hogy minden este kiüti magát valamilyen márkás alkohollal.

Jaj, meg kell említenem Polipot, akit nagyon imádtam a könyvben: a beszólásait, megnyilvánulásait és persze a tetkóját is. Remélem, hogy vele is fogok még találkozni más nyomozások során, mert bizony kár lenne parkolópályára állítani egy ilyen karaktert.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.



2017. április 30., vasárnap

Várólista - 2017. április

Végre elérkezett - és mire ez a bejegyzés megjelenik már véget is ért - a könyvmolyok egyik legkedvesebb hónapja, az április, amikor is a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál miatt dúskálni lehet a jobbnál is jobb megjelenések között. Eddig ez legalábbis így volt, de az idei évben nem éreztem ugyanazt a varázst, mint a megelőzőekben. Igen, tudom, hogy én magam is változom, mostanában talán valamivel megkeseredettebb vagyok, esetleg finnyásabb, és még ki tudja mi minden más, ami miatt nem igazán nyerte el a tetszésem a fesztiválos friss felhozatal. Persze így is volt majd tucatnyi kötet, ami felkeltette a figyelmem, de hol van ez már a korábbi kb. félszázhoz. Bár szokásom először magamban keresni a hibát, de úgy gondolom, hogy az év eleji könyves botrány miatt a kiadók is inkább a biztonsági játszmát választották a kockázatos címek megjelentetése helyett. Meg tudom érteni őket.

Nézzük először a sci-fi felhozatalt, ami végül is nem lett olyan bőséges, mint számítottam rá. 
László Zoltán több év után ismét regénnyel jelentkezett és ezúttal egy sci-fi történettel. A kötet természetesen az Agave Könyvek gondozásában jelent meg. A Távolvíz borítója nagyon látványos, a regény kifejezetten vonz, de beszerzésre majd csak később kerül.
A Gabo Kiadó a kiadvány tavalyi sikerén felbuzdulva idén is megjelentette azt a novelláskötetet, amely külhonban már régóta hagyománynak számít. A magyar kiadásban Az év legjobb sience fiction és fantasynovellái 2017. címet kapta a kiadvány. Állítólag most több benne a sci-fi történet. Összehasonlítási alapom nincs, mert nekem még az előző évi válogatás is olvasatlan, de azért figyelem az értékeléseket.
A fikció után következzenek a tények. Ezért is szerepel ebben a felsorolásban Neil Degrase Tyson Ha felfal egy fekete lyuk és egyéb kozmikus komplikációk című könyve, amely a világegyetem rejtélyeit hivatott megismertetni az olvasókkal. A tudományos magyarázatokat a Kossuth Kiadónak köszönhetően olvashatják magyar nyelven az érdeklődők.

Sci-fi után következzen a fantasy kategória - vagy valami hasonló, mert bizony elég vegyes a kép.
Trágár és komfortzónát feszegető, de nekem akkor is kell. Ez volt az első kijelentésem, amikor megláttam, hogy megjelenik Chuck Wendig újabb regénye, a Miriam Black sorozat második kötete, amely a Halálmadarak címet kapta. A borító megint baromi jó, a történetre pedig kíváncsi vagyok. A regényt természetesen a Fumax Kiadó hozta a magyar olvasóknak,
Steampunk alapjaival a sci-fi között lenne a helye, de az alkímia mozgatta teremtmények miatt mégis inkább itt említem Ian Tregillis Géplélek című regényét, amely a Fogaskerék-háború trilógia első része. A beleolvasó alapján a sztori érdekesnek tűnik. A trilógia kezdő kötet a Twister Média gondozásában jelent meg.
Vannak, akik szerint az urban fantasy inkább csajos "műfaj", de én még ezt sem bánom - csak ne legyen nagyon csajos. Annak idején csak az első részig jutott Kim Harrison Hollows sorozata, most viszont már a negyedik kötetnél tart, a megjelenések az utóbbi időben elég ütemesen követik egymást. Remélem, hogy ez így marad a továbbiakban is, mert van még mit behozni - az eredeti sorozat tizenhárom kötetnél tart és még nem lezárt a történetfolyam. Az Egy maréknyi bűbájért címet viselő kötet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.
Valamivel lassabban, de azért csak csordogálnak a Vaják sorozat kötetei, mert csak sikerült eljutni a hatodik részig. Ahogy a Könyvfesztiválon a dedikálásra váró hosszú és kacskaringózó sort elnéztem, sokan kedvelik Andrzej Sapkowski írásait. Magam is így vagyok ezzel. Bár a végeláthatatlan sorba azért nem álltam be, a Fecske-torony már felkerült a polcomra. A sorozatot a PlayOn! Kiadó hozta el kis hazánkba.

Mindig is kedveltem a krimit és a thrillert, de mostanában az eddigieknél is egyre többször kerül a kezembe a kategória valamelyik kiadványa. Lesem is a megjelenéseket, meg a véleményeket.
Az Ulpius-Ház csődjét követően a General Press Kiadó vette át Chris Carter regényeinek megjelentetését és folytatta az éppen csak debütáló Robert Hunter sorozatot. És milyen jól tette. Ebben a hónapban már a harmadik kötet jelent meg, amely a Vadász címet viseli. Ajaj, olvasnom kellene már valamit a szerzőtől, mert nagyon piszkál, hogy mit tud. Na, majd valamikor - hamarosan.
A XXI. Század Kiadót tartom még szemmel ebben a kategóriában, aki szintén egy engem kifejezetten érdeklő megjelenéssel jelentkezett ebben a hónapban. Luca d'Andrea A gonosz maga című regénye nem csak a témája miatt érdekel, hanem azért is, mert az eddigi élményeim alapján határozottan kedvelem az olasz szerzők thriller műveit. 

A listám végére is értem. Igen, szerintem is elég kevés ez egy áprilisi hónaphoz képest. És itt csatolnék vissza a bevezetőre. Szóval finnyásság... Vagy inkább mondjam azt, hogy megfontoltság? Vegye mindenki úgy, ahogy neki tetszik. Mert bizony vannak kategóriák, amiket kerülök.

A korábbi évek YA vagy ifjúsági kategóriába sorolt olvasmányaitól egyszerűen megcsömörlöttem. Ha valamelyik regénynél ifjúsági cimkét látok, akkor már teszem is félre, lapozok tovább, stb. Egyszerűen sajnálom az olvasás céljából rendelkezésemre álló kevéske időt nyafogásra, pironkodásra és az első csók által kiváltott izgalomra rááldozni. Ami a polcomon van, azzal még teszek néha-néha próbát, de újat tutira nem veszek.

Ugyanígy távol tartom magam a szürrealitásba hajló, illetve a nagyon hard sci-fitől, mert bizony az már egy-két alkalommal kiverte nálam a biztosítékot. Jó néhány regényt hagytam pont emiatt a kiadói standokon. Mondhatni ugyanazt tettem, mint a kiadók: biztosra mentem és ennek eredményeként mindössze három kötetet számlál a könyvfesztes beszerzéseim összesített listája. Bár azért így is akad még  - méghozzá elég szép számban - olvasatlan könyvem, szóval nem fogok unatkozni a továbbiakban sem.


2017. április 27., csütörtök

Adrian Barnes: Álmatlanok

Belekezdtem ebbe a posztba, de nem tudom, hogy hol lesz a vége - attól függ, hogy mennyi időt akarok rá fordítani. Akarom is meg nem is - pont ugyanúgy, ahogy a regény olvasása közben is éreztem. Mert én annyira, de annyira akartam ezt a könyvet: beleszerettem a borítójába, a fülszövegébe, abban a posztapokaliptikus rémálomba, amit a sztori ígért és magában hordozott lehetőségekbe, amelyek ott szunnyadtak az ígéretek mögött. És pont ezzel van a bajom: végig csak szunnyadtak, helyette pedig mást helyezett előtérbe a szerző, és ez más nem találkozott össze az ízlésvilágommal. Ez van, nem tetszhet mindig és minden.

Értékelés: 4 pontot kap a 10-ből
(a kezdeti hangulat miatt)
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 221 oldal
Borító ár: 2.880,- Ft
A mű eredeti címe: Nod
Fordította: Farkas Veronika
Műfaj: sci-fi, apokaliptikus
A helyszín Vancouver, de lehetne bárhol máshol. Az időpont ismeretlen, de ez nem is olyan lényeges: valamikor most, vagy a közeljövőben - belátható időn belül, bármikor. A szituáció könnyen átélhető, főleg ha valaki töltött már napokat alvás nélkül: egyre növekvő feszültség, fáradtság, ingerültség, egyéb testi és lelki jelek. Ha emberek ezrei nem tudnak pihenni és regenerálódni, ellenben néhány ember igen, akkor borítékolható a következmény: veszélybe kerül az alvók és álmodók élete, elhatalmasodik az erőszak, kitör a pánik, gyökeret ver az elkeseredettség.

Ez tehát a kiindulópont: érdekes, lehetőségekkel teli, posztapokaliptikus rémálom. Ami meg is mutatja magát az első fejezetben, ami egyébként az események kezdete utáni tizennyolcadik nap, vagyis bőven kapunk a káoszból, az elkeseredettségből és a kialakult helyzetből. Figyelemfelkeltő és kedvcsináló betekintő ez, amely arra jó, hogy az olvasó kitartson a tizenhetedik vagy tizenkilencedik nap történéseiig... hogy aztán végül pofára essen.

Valószínűleg velem van a baj, de bizony én ennek a regénynek az eseményeit nagy többségében untam, alig vártam, hogy a történet végére érjek. Ahogy eléggé sajátos az a helyzetet, amikor azt kell állítanom egy mindössze kétszázhúsz oldalas könyvről, hogy sokkal jobb lehetett volna, ha valaki meghúzza a szövegét. Pedig ez teljesen reális állítás.

Biztosan velem lehet a baj, amiért nem tetszett az, amit olvastam, de nekem tényleg nem tetszett, amit ettől a könyvtől kaptam - én csak egy egyszerű olvasó vagyok, aki csupán szórakozni akar. Egy részről elborultnak találtam a történetet, amit az alapszituáció is indukálhatott volna, ez rendben is volt. Hanem a nyelvészettel foglalkozó részek, a terjengős leírások - főleg olyan dolgokról, amik engem nem érdekeltek -, azokat nagyon nem kedveltem. Az elfelejtett (?) szavak és kifejezések, az egész Nód mizéria nagyon hamar az agyamra ment, amit csak tetéztek a főszereplő elmélkedő - elképesztően terjedelmes és borzasztóan unalmas - monológjai.

A nyelvészkedős és elmélkedős részektől eltekintve a történet eleje, az álmatlanság kezdetének bemutatása egészen jó és hiteles: az értetlenkedés, az első megdöbbenés, a következmények felmérése, a feszültség növekedése, a reakciók leírása - minden a helyén volt. Majd jött a Nód mítosz, az új vallás felállítása, a prófétalét bemutatása, majd minden egyéb - és bizony egyre gyakrabban ingattam a fejem. Persze, az ember nehéz és kilátástalan helyzetben abba kapaszkodik, amibe csak lehet: az egyik ilyen lehetőség a vallás, a másik pedig a tudomány. Minden kártyát felhasznált a szerző, amit csak lehetett, még a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott mondatokat is bevetette, mindezekkel együttesen pedig kivívta a kritikusok elismerését - bár ahogy látom és tapasztalom, az olvasókét már kevésbé. 

"A megvetés rossz, de a szánalom még rosszabb", én pedig szánom ezt a regényt, mert annyira jó lehetett volna. Túl sok a bizonytalanság, az ellentmondás, az információhiány, van helyette zavarosság és elmélkedés. Persze ott van az emberi elme, amely képes arra, hogy befoltozza a lyukakat, elgondolkozzon a problémán és megoldást vagy magyarázatot találjon a hiányzó részekre. Szeretek is gondolkozni azon, aminek van értelme, de nagyon nem kedvelem, amikor minden homályban úszik és ellentmondásokban bővelkedik: amikor nem kapok magyarázatot az okokra, a következményekre, a különböző csoportok fizikai erőnlétének különbözőségére - amíg az egyik maga elé bámulva ugyanazt a felületet törölgeti, a másik pár - újabb alvás nélkül töltött - nappal később meglepő pontossággal céloz és célba is talál. A szerző bedob valamit, de annak részleteivel már nem foglalkozik, agyaljon rajta az olvasó, ha akar., ha meg nem akkor így járt. Pont ezért éreztem úgy, hogy több a lyuk a történetben, mint az építőanyag. És nem csak az események leírása hiányos, a karakterekre sem a bonyolultságuk miatt fogok visszaemlékezni, az tuti. És a befejezés... Azt pedig inkább hagyjuk: összecsapott és az előzmények tükrében - számomra - semmi értelme.

Ebből is látszik, hogy nem a mindenféle díjakat osztogató kritikusok csoportjának véleményét osztom, hanem a normál ovasókét. Már eljutottam odáig, hogy nem akarok olyan könyvet olvasni, amit díjra jelöltek, ami kritikai sikert aratott, amit úgy hirdetnek, hogy fantasztikus és egyedi és utánozhatatlan... és még hosszan sorolhatnám. 

Bárhogyan is legyen a továbbiakban, az tuti, hogy nem érdekel sem Adrian Barnes, sem bármelyik új regénye, sem pedig az a film, amely ezt a történetet fogja feldolgozni. Részemről itt befejeztem ezzel a szerzővel és minden mással, ami ehhez a regényhez kapcsolódik: megtanított kesztyűbe dudálni és én megértettem a leckét.


2017. április 23., vasárnap

Jack Campbell: Vakmerő (Az elveszett flotta 2.)

Soha nem gondoltam volna, hogy én leszek az, aki kedvelni fogja a katonai sci-fit, tekintve, hogy a katonai történetekből sem a múltbeliek, sem a jelen időben játszódóak nem tartoznak nálam az olvasandók vagy a megnézendők közé első körben. És mégis, az a katonai sci-fi, amit eddig olvastam - a Vének háborúja kötetek és ez a sorozat - nagyon bejött. Igazából pont annyira tartom mozgalmasnak és érdekesnek, amennyire az szükséges, ráadásként pedig az összecsapások szinte megelevenednek a szemem előtt olvasás közben. Ha egy történet képes arra, hogy kikapcsolja számomra a külvilágot, elmerüljek az eseményeiben és élvezzem azt, amit olvasok, akkor az nagyon rendben van - még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy hibái is vannak.

Értékelés: 9 pontot megérdemel a 10-ből
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 361 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Fearless
Fordította: Tamás Gábor
Sorozat: Az elveszett flotta
Előzmény:
1.) Rendíthetetlen
Folytatás:
3.) Courageous
4.) Valiant
5.) Relentless
6.) Victorious
Műfaj: sci-fi, katonai sci-fi, űropera
A Szövetség flottája meglógott a Szindikátusiak csapdájából, köszönhető mindez a száz év után megtalált és hibernációjából felébresztett nemzeti hősnek, Geary sorhajókapitánynak. A csapdából ugyan kiszabadultak, de a hazafelé vezető út irányával és a kapitány által alkamazott egyéb módszerekkel kapcsolatban - amelyek éles ellentétben állnak a mostanában használatos és hangzatos szlogenekkel - eléggé megoszlanak a vélemények. Az ugrópontokon keresztül igencsak kacifántos módon, elhagyott csillagokat, a Szindikátusi Világok mélyén megbúvó naprendszereket érintve haladó flotta számos kalandba keveredik. Útjuk során az egyik bolygón hadifogolytáborra bukkannak, amelynek lakói közel húsz évvel ezelőtt estek fogságba. A foglyok vezetője az igencsak karizmatikus Falco sorhajókapitány, aki hozzáállásával, az emberekre gyakorolt hatásával eléggé megnehezíti Geary kapitány életét.

A szerző ott folytatja a történetet, ahol az előző kötetben abbahagyta: a flotta folytatja az útját, Geary kapitány pedig az embereivel, illetve önnön hírnevével vívott csatáját. Az összecsapások leírásai is hasonlóak, mint amilyeneket már az első részben is olvashattam, mégsem élveztem azokat kevésbé. Tehát alapjaiban alig nyújt valami újdonságot a történet, de ennek ellenére jó volt elmerülni az eseményeiben - mert egyszerűen gördülékeny és élvezetes.

Pár dologban azonban továbblépett a szerző: Geary sorhajókapitány végre méltó ellenféllel találja magát szemben, illetve egyes szereplőket közelebb hoz egymáshoz, kissé megbonyolítja az életüket. Sok tekintetben tehát ugyanaz, néhányban viszont más, mint a korábbi kötet.

Az újdonság varázsa azért picit megcsappant, az a hatalmas katartikus érzés, ami teljesen eltelített a Rendíthetetlen olvasása közben, most valamelyest csökkent intenzitással jelentkezett, de azért még így is bőven elegendőnek bizonyult. Ismerős volt tehát az alapszituáció, a csaták és összecsapások mesteri módon levezényelt menete, amelyekben csupán az jelentette a változatosságot, hogy a hajók követték a kapott parancsokat - többségében legalábbis. Az űrcsaták ismerős - ám vitathatatlanul látványos - levezetéséért cserébe bőven kárpótolt azok mennyisége, amelyre igazán nem lehetett panasz. Bőven volt szemből, illetve lesből támadás, furfangosan kiötölt és kivitelezett csel, valamint minden más. Mindezek mellett örülök annak, hogy a szerző a mennyiség növelésével nem adta alább a minőséget: mindegyik harcérintkezés leírása élvezetes, és bár a végeredménye eléggé kiszámítható, a menete továbbra is mesterien megkomponált - olvasni pedig egyenesen lehengerlő.

A kötet fő eseményvonala két szálra épül fel, amely hol szétválik, hol pedig összefonódik, a regény végére az egyik továbbfut, a másik pedig lezárásra kerül. Nem nehéz kitalálni, hogy az egyik szál a flotta hazafelé vezető útja és a vezetőbe vetett bizalom, a hadviselés fegyelmének kiépítése és megszilárdítása, a másik pedig a hadifogoly táborból kimenekített karizmatikus kapitány által kavart feszültség, illetve a következmények kezelése.

Teljesen átéreztem Geary kapitány problémáját, aki sem az eddigi, sem a jelenlegi szituációkban nem volt könnyű helyzetben. Folyamatosan bizonyítania kell - nem csak az embereinek, hanem magának is -, és közben el kell kerülnie a hőssé válás mindenféle előnyökkel kecsegtető útját. Pedig milyen könnyű is lenne rálépni arra az útra és mennyi felesleges problémát, magyarázkodást megspórolna magának vele, de mégsem teszi és ezért csak tisztelni tudom Gearyt. 

Persze van, aki rajta tartja a szemét főhősünkön, aki árgus szemekkel figyeli minden tettét és figyelmezteti, ha úgy érzi, hogy elhagyta az előre kijelölt ösvényt. Minden nézőpont kérdése és pont ezért nagyon vékony a határ a gyáva és a vakmerő, a megfontolt és a veszélyes szituációkat is bevállaló személy, illetve a cselekedetei között. Bár a látszat is csalhat néha, a pokolba vezető út is a legjobb szándékokkal, valamint a jó szándékú tettek félreértelmezésének következményeivel van kikövezve. A probléma megoldására persze mindig van lehetőség, csak éppen nem biztos, hogy az annyira egyszerű. Az tuti, hogy a feszültséget több módon is le lehet vezetni és Jack Geary most az egyszer - mosolygásra és fejcsóválásra késztető párbeszédet követően - valaki másnak adja át a vezetést.

Nagyon tetszett, hogy több szereplő is jobban bekapcsolódik a történetbe: az eddigi biztos támogatók mellett megjelennek az újak, akik már nem csak a legendája, hanem a jelenben elkövetetett tettei miatt tisztelik a kapitányukat. Az új támogatók műszaki tudásának következtében részletesebben bemutatásra kerül az hiperhálókapu működése, illetve az, hogy a használói mennyire nincsenek tisztában annak alapjaival, és ez persze megint felvet olyan kérdéseket, amelyre már az előző részben is történt egy egészen halvány és sejtelmes utalás. A hiperháló kapuval kapcsolatos leírás volt talán a kötet legplasztikusabban megfestett része: egyszerűen élvezetes volt olvasni, a robbanások sora, a kapu lüktetése pedig szinte kiemelkedett a sorok közül, annyira valós, élethű és eleven volt az egész. Bámulatos és varázslatos.

Bárhogy is csavarom, bármennyi erényét sorolom, ezzel együtt pedig legalább ugyanennyi hibáját tárom is fel, ez a sorozat még mindig az egyik, amelynek a folytatását a legjobban várom. Kedvelem, mert annyira pörgős, élvezetes, van benne annyi emberség, gyarlóság és mondanivaló, amennyi nekem pont megfelelő. Nagyon remélem, hogy a szerző a továbbiakban is tartani fogja ezt a színvonalat és újabb szórakoztató kalandokkal, veszélyes és látványos harcérintkezésekkel, személyes csatákkal fog majd meglepni a következők részekben. A folytatást pedig még idénre ígéri a kiadója, aminek én kifejezetten örülök.



2017. április 19., szerda

Brittainy C. Cherry: Tűzeső - Az vagy nekem (Elements-sorozat 2.)

Bár ezt a regényt, ugyanaz a szerző vetette papírra, mint a sorozat első darabját, a Lebegést, mégis vétek lenne összehasonlítani a kettőt - ugyanakkor akaratlanul is ezt teszi az olvasó. Pedig annyira más a két mű, a témái annyira különböznek egymástól, hogy mind olvasás közben, mind végeredményként teljesen más érzést - és ezzel együtt eltérő tetszést - vált majd ki az olvasóiból. Amíg a Lebegés fő témája a gyász és annak feldolgozása, a remény ébredése és az új életre való esély megragadása, addig a Tűzeső a drogról, annak család és életbeli befolyásáról szól, arról, hogy könnyebb a szenvedélynek engedni, mint szembeszállni vele - még akkor is, ha létezik kiút a mókuskerékből. 

Értékelés: 8 pontot kap tőlem a 10-ből
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 421 oldal
Fordította: H. Prikler Renáta
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Fire Between High & Lo
Sorozat: Elements-sorozat
Előzmény:
1.) Lebegés
Folytatás:
3.) Csendfolyó
Kategória: romantikus, new adult
Logan rossz családi körülmények között nőtt fel: anyja drogos, az apját csak véletlenül ismerte meg hét éves korában. A találkozás csak még rosszabb helyzetet eredményezett, mert a férfi csak nehezebbé tette az életüket: elhozta az erőszakot az otthonukba, az egyébként is drogokkal élő anyját drogfüggővé tette, illetve ugyanígy csábította a fiát is a függőség felé. A csonka családnak egyedül csak Logan féltestvére, Kellan segített időnként a segítségére, aki jómódú apja révén ezt megengedhette magának. De még egy hányattatott sorsú fiú mellé is odaszegődhet egy jószívű angyal, aki mást lát benne, mint a többiek.
Alyssa az anyjával él együtt, de kettőjük természete eltérőbb már nem is lehetne: a nő elfoglalt és gyakorlatiasan, sokszor ridegen gondolkozó ügyvéd, míg a lánynak a zene az élete és végtelenül jólelkű, segítőkész. Aztán Logan és Alyssa találkozik, beszédbe elegyednek egymással, barátság szövődik közöttük, majd a kapcsolatuk szerelemmé mélyül. Egy tragédia azonban eltávolítja és elszakítja őket egymástól, a viszontlátás pedig még fájdalmasabbnak bizonyult, mint az elválás.

A gyászoló és emiatt fájdalmat érző személy könnyen vált ki együttérzést az emberekből, ellenben a szenvedélybetegről sokszor és sokan gondolják azt, hogy ő maga felelős a kialakult helyzetért. Igen, a szenvedélybetegség nagyon veszélyes dolog, mert amíg az érintett nem látja be, hogy mi a baj vele és ezt az állapotot nem akarja teljes szívével és minden energiájával megszüntetni, addig haszontalan minden segítség. Ez az, ami miatt ennek a regénynek kevesebb a rajongója, pedig legalább olyan jól és hihetően összerakott, a reakciókat tekintve érzékletesen bemutatott, mint az előzménye.

Tény, hogy nehéz azonosulni, együtt érezni a főszereplő fiúval, mert nem értjük a lelki világát, a gondolatai zavarosak, mint a függőké általában. Ahogy a gyász esetében, a szenvedélybetegség problémáit is csak akkor lehet megérteni, ha az ember valamilyen formában átélte azt. A regény a drogfüggőség kialakulásának és hatásainak leírását nagyon is életszerűen és hitelesen mutatja be: Logan tényleg szeretni való fiú, de sajnos már túl mélyre süllyedt az ingoványban, pedig két ember - Kellan és Alyssa - próbálja segíteni és folyamatosan a felszínen tartani. Logan igyekszik megküzdeni a napi problémákkal, de az emiatt felgyülemlett feszültséget mind gyakrabban oldja valamilyen droggal, aminek következtében lassan függővé válik, bár ő maga azt állítja, hogy a kezében tartja az irányítást - rajta kívül azonban mindenki tudja, hogy ez nem így van. Ezt bizonyítja az az ellentmondás is, hogy bár kajára és lakbérre nincs pénz, drogokra mégis van - igen, ez a szenvedélybetegség egyik jellemzője.

Logan szenvedélybetegséggel küzdő személyiségéhez képest Alyssa karaktere - legalábbis az elején - teljesen egyszerűnek tűnik, mert mindössze az elvakultan szerelmes, érzékeny lány szerepe jut neki. Idővel azonban bebizonyítja, hogy a segítőkészsége ellenére is erős személyiség, akik meglepő tettekre képes. Bár továbbra is úgy gondolom, hogy többször is a sarkára állhatott volna, mint ahányszor azt megtette.

A két fiatal szerelme egyszerre csodaszép és elátkozott. Aztán történik egy tragédia, amely mindkettőjük számára elhozza a poklot és elszakadnak egymástól. A fiatalok elválása és a felnőttek találkozása közötti időt nagyon egyszerűen, ugyanakkor csodálatosan, szívet facsaróan hidalja át a szerző, hogy aztán újra felültessen mindenkit - a szereplőket és az olvasókat is - az érzelmek hullámvasútjára.

Brittainy C. Cherry hatásosan bánik az érzelmekkel, szavaiból áradnak az érzések és már megint azon kaptam magam, hogy olvasás közben bőgök, mint a záporeső. Gyakorlatilag végig szipogtam az egész könyvet, amit időnként könnyek áradata szakított meg, hogy aztán újra szipogássá csendesüljenek az érzelmek. Mert bizony majd minden fejezetben történt valami, amitől könnybe lábadt a szemem, az erősebb jeleneteknél pedig már potyogtak is a könnyeim. Mindezt annak ellenére is kijelentem, hogy mind a fiatal, mind a felnőtt Logan viselkedése sokkal többször ment az agyamra, mint nem: a függősége miatt nem volt tisztában azzal, hogy mennyire önfejű és nyávogós, aztán meg azon pörgött, hogy nem akar visszasüppedni a korábbi életébe, pedig csak szembe kellett volna néznie a tényekkel és a sarkára állnia. Igen, van akinek idő kell a helyzete felismeréséhez, illetve jó néhány trauma, ami végre döntésre készteti.

Nagyon sötét és komor ez a regény, tele van erőszakkal és minden olyannal, ami csak rossz történhet az életben. Mégis ott van benne a remény és bár nem kacagva zártam be a könyvet, mégis jó érzéssel tettem le a végét is elolvasva. De nem volt könnyű, egyáltalán nem volt egyszerű átélni mindazt, amit a lapok rejtettek. Érzelmek igazi hullámvasútját éltem meg, miközben a lelkemben egyre csak terjedt a sötét és a reménytelenség, amelynek ködében csak néha csillant fel a fény. Minden elismerésem Alyssáé, aki a maga érzékenysége mellett is kemény és határozott jellemről tett tanúbizonyságot: igazi kősziklaként áll ennek az érzelmi viharnak a közepén és végig kitartott a szerelme mellett. 

Nem rosszabb ez a regény, mint a Lebegés, csak éppen más: nehezebb azonosulni azzal a harccal, amit a szereplők a világgal és saját magukkal vívnak. Mindezt még megfejelte egy olyan betegség és annak minden vele járó kellemetlensége, ami már önmagában is borzasztó. De minden nehézség ellenére is úgy gondolom, hogy a szerzőnek megint sikerült véghezvinnie azt, ami miatt már az első rész olvasása közben is csodáltam: hitelesen és nagyon is átélhetően adta át azokat az érzéseket, amelyek egy ilyen helyzetben előfordulhatnak.

Bár Logan és Alyssa elátkozott szerelme nem tudott annyira magával ragadni, mint Tristan és Elizabeth harca a gyásszal, de a bizalmam továbbra is töretlen és várom a sorozat következő kötetét, amely a Csendfolyó címmel fog majd megjelenni.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons