Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2019. február 20., szerda

Tess Gerritsen: A múmia (Rizzoli & Isles 7.)

Majdnem kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor azt láttam, hogy újabb rész jelenik meg a Rizzoli & Isles sorozatból. Aztán kicsit alább hagyott az ujjongásom - de csak egy éppen valamennyivel -, mert rájöttem, hogy ez a kötet bizony a sorozat hetedik része lesz - vagyis megint kimaradt egy regény. Bizony, ez már nem az első eset és ha valaki nem néz utána alaposan, akkor pedig még nagyobb lépést tesz az időben előre. 

Merthogy a sorozat magyar megjelenése eléggé káoszos - ahogy az időnként a magyar megjelenésekkel lenni szokott. Elsőként a sorozat ötödik része, az Eltűntek jelent meg magyar nyelven, mégpedig 2008-ban, a Palatinus Kiadó gondozásában. Majd az Ulpius-ház Kiadó kezdett bele a sorozat köteteinek megjelentetésébe, ebben az esetben az első három rész került a boltokba. Sorrendben: A sebész 2009-ben, A tanítvány 2010-ben és A bűnös 2011-ben jelent meg. Hiányzik tehát a negyedik kötet és most már a hatodik is. Az Ulpius-ház által kiadott könyveket még csak-csak be lehet szerezni, de az elsőként megjelent negyedik részt szinte nem vagy csak arany áron lehet megvásárolni. Tudom, hogy az egyes részek külön is élvezhetőek, de azért a szereplők magánéletében van egy idő- és eseményvonal, amelynek nem biztos, hogy olyan jót tesz a sok-sok kihagyott történés. Egyébként pedig nem vagyok elégedetlen - csak annak látszom -, mert kifejezetten örülök neki, hogy újabb részt olvashattam el a sorozatból.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Lettero Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 415 oldal
Fordította: Róbert Pál
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Keepsake
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1.) A sebész
2.) A tanítvány
3.) A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
Folytatás:
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller
Boston egyik múzeumának alagsorában egy ősi múmiát találnak, a hír hatalmas szenzáció. A kötözőpólya és a mumifikálási technika vizsgálata azt mutatja, hogy a lelet eredeti és pont ezért felbecsülhetetlen értékű. A kurátor biztosra akar menni, ezért CT-vizsgálat alá vetik a fantasztikus leletet. A vizsgálat szintén hatalmas szenzáció, a tévécsatornák egymással versengenek azért, hogy az eseményről tudósíthassanak. A vizsgálaton jelen van Maura Isles is, az igazságügyi orvos szakértői hivatal kórboncnoka, természetesen nem hivatalból, csak a saját érdeklődése miatt. A CT kimutat valamit, ami először dárdahegynek tűnik, majd kevéssel később pisztolygolyóként azonosítják. Madam X tehát nem egy ősi múmia, hanem egy jelenkori mumifikált nő. Innentől kezdve az eset nem a muzeológusok, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozik - és persze Mauráéba. A kihívásoknak itt még nincs vége, mert alig kezdődött el a nyomozás, megtalálják a második, majd a harmadik tartósított holttestet. A mumifikálás minden esetben tökéletes, csak a szakértők tudják megmondani, ha valami apróság nem stimmel. Az, hogy valaki ilyen tökéletesen műveli a testek mumifikálását  akár dicsérendő is lehetne, de nyilvánvaló, hogy Bostonban egy különösen intelligens sorozatgyilkos szedi az áldozatait és gondoskodik azok tartósításáról.

Szavakkal szinte ki sem tudom fejezni, hogy mennyire jól esett olvasni ezt a történetet. Persze még inkább élveztem volna, ha nem elejtett utalásokból kell kikövetkeztetnem, hogy mi is történhetett Maurával az előzőekben, ki is mellette az a pasi, aki van is meg nincs is, hanem ismerem az egész sztorit. De mint mondtam, nem vagyok elégedetlen, mert legalább olvashattam valamit a szerzőtől.

Úgy éreztem, hogy ebben a részben jobban előtérbe került Maura - szakmailag és magánélet szempontjából is - , míg Rizzoli nyomozó inkább szakmailag mutatta meg magát és azt is inkább a kötet második felében. Éppen csak említés szintjén történt utalás Jane kislányára, illetve a férjére, az FBI ügynök Gabrielre. Pedig azért belőlük többet is elviseltem volna - főleg Gabrielből.

Ez a regény megint csak jó példa arra, hogy egyesek mire nem képesek a céljaik elérése, illetve a megszállottságuk kiélése érdekében. A könyv azzal nyit, hogy egy anya tovább akar állni a biztonságosnak tűnő városkából, de a lánya miatt mégis a maradnak, azonban ez rossz döntésnek bizonyult. Majd nagyot ugrunk az időben és a térben is és jönnek a múmiás esetek. A rutinos olvasóhoz illően sejtettem, hogy a két dolognak köze lehet egymáshoz, de soha nem jutott volna az eszembe, hogy olyan módon, ahogyan.

És ebben nagyon jó Tess Gerritsen, hogy annyira ügyesen vezeti fel az eseményeket, annyira elmerül az olvasó - legalábbis én - a nyomozás részleteiben, hogy nem is gondol vissza az előzményekre, aztán meg jól megdöbben, hogy tényleg, ez így teljesen kerek. Most sem jártam másként. Jane semmit sem veszített karizmatikus és határozott egyéniségéből - már amikor a szakmájáról van szó, mert egyébként a kislányára gondolva elérzékenyül néha. A kezdeti regényekhez képest viszont leadta azt a mindenképpen bizonyítani akaró, erőltetett stílusát - vagyis inkább a szerző tanult meg bánni a karaktere érzelmeivel és tette hitelesebbé azokat a kötetek során.

Döbbenet ez a könyv. Kezdve a mumifikálási technikákkal és a mögöttük megbújó indokkal. Sikerült bővítenem az ismereteimet egyiptomi mumifikálás, zsugorított fej kérdéskörben, a lápi múmiák keletkezésének és a tőzegláp összetételének összefüggésével kapcsolatban, illetve némiképp régészeti kérdésekben is. No és persze nem maradtak el az érdekes pszichológiai esettanulmánynak beillő elemzések sem. Érdekes volt és egyben megdöbbentő, elborzasztó. Néha még a hideg is kirázott olvasás közben, de akkor sem tettem félre a kötetet, egyszerűen faltam az oldalakat.

És persze a végén az is kiderül, hogy ki és kicsoda a történetben, hogyan kapcsolódik a múlt a jelenhez, illetve ki falaz kinek és mi a háttérben megbújó indok. Jane és a társa előtt nem sok minden marad titokban. Elképesztő az éleslátásuk, az asszociációs képességük, ahogy az egyik nyomból, egy apró információból vagy sejtésből következtetnek egy másikra, kapcsolják valamihez az addig összegyűjtött adatokat.

Nagyon kedvelem, ahogy Tess Gerritsen ír: érdekes, feszültséggel teli, mozgalmas, elgondolkodtató, izgalmas és kifejezetten addiktív. Akár már most jöhetne a következő rész. Vagy akár a korábbiak is, amelyek eddig kimaradtak. Bármire vevő vagyok.

Hosszúra nyúlt az eddigi mondandóm - már megint -, de azért ejtenék néhány szót a kiadásról is. Ez az első sorozatrész, amely a Lettero Kiadó gondozásában jelent meg. Mivel tartottam már a kezemben a kiadó kiadványait, ezért tudtam, hogy minőségileg nem lehet majd probléma a regénnyel. A puha borítós kötet füles borítóval rendelkezik, a kötésével sincs gond, kellemesen olvasható, jól hajlik - viccesen úgy mondanám, hogy a könyv megvásárlásakor nem fizetsz be a csuklóerősítő edzésre is. A fordítás is rendben van, a szöveg gördülékeny és a szerkesztő is megdolgozott a pénzéért.
Amivel gondom van: ebből a borítóból csak a rutinosok, illetve a szerző rajongói tudják megmondani - némi utánajárással -, hogy a Rizzoli & Isles sorozat egy újabb részéről van szó, mert ez sehol sem szerepel a könyvön. Ellenben Stephen King ajánlója ott virít rajta, mert az biztosan fontosabb. Egyelőre úgy néz ki, mintha ez a könyv egy önálló kötet lenne és nem egy sorozat része. Nem tudom, hogy a kiadó tervezi-e újabb részek megjelentetését, de a borítóból kiindulva nem vagyok benne biztos.


2019. február 17., vasárnap

Virágzó rengeteg: Kiegészítő világítás orchideáknak - 2. rész

Lassan érkezik a tavasz és vele a bőségesebb napfény, ezért már csak egy ideig - akkor is egyre rövidebb ideig - lesz a növényeknek kiegészítő világításra szüksége. Így viszont bőven marad idő felkészülni a következő téli időszakra, megtervezni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás - a növényeknek és nekünk is.
Működő kiegészítő világítás:
igazi fényfürdő a növényeimnek a felhős,
ködös nappalt követően.
Meghálálták a gondoskodást. (saját fotó)
Az előző posztomban azt próbáltam meg összefoglaló jelleggel bemutatni, hogy miért is van szüksége az orchideáknak - és úgy általában a legtöbb szobanövénynek - kiegészítő világításra, mit kell figyelembe venni és milyen fényű megvilágításra van szükség. A száraz tényeken már túljutottunk, ebben a posztban már a gyakorlati megvalósításon lesz a hangsúly.
Elsősorban a saját tapasztalataimat szeretném megosztani a bejegyzésben. Be fogom mutatni, hogy milyen megoldásokat választottam az irodában és a lakásban a kiegészítő világításhoz, milyen részekből állt össze és mennyi szerelést, technikai tudást igényeltek az egyes verziók. Persze az itt részletezett megoldások csak lehetőségek és ezeken kívül még rengeteg más mód is létezik, más eszközökkel, technikákkal. A lehetőségek száma a technikai és főleg a ledvilágítás terén bekövetkezett fejlődés miatt, szinte végtelen. Mutatok majd néhány példát, de az egyéni igényeket kielégítő további verziókért érdemes tovább böngészni a különböző honlapokat.

A hely adottságai és a kialakítás:
Az alkalmazott technikát elsősorban a hely adottságai, illetve a pénztárcánk mérete határozza meg. Más a fekvése, a berendezése és az elhelyezkedése van az irodámnak, illetve a lakásunknak. Az egyik egy DK-i fekvésű tetőtéri helyiség polcokkal és asztalokkal, a másik pedig régebbi típusú téglaépület második emeleti, ÉNY-i tájolású helyiségekkel és persze a szokásos berendezési tárgyakkal. Ezeket mind figyelembe véve az alábbiak mellett döntöttem:

1.) Az iroda:
Csíptetős lámpa és növénynevelő izzó:
egyszerű felszerelés, de a hatása jól látható.
(saját fotó)
Az irodában alapvetően polcaim vannak, nehezebb - és nem is ajánlott - fúrni, faragni és rögzíteni, ezért egy egyszerűbb megoldás mellett döntöttem. Polcra csíptethetős lámpát választottam és bele növénynevelő ledizzót.
  • Lámpából EZT a típust és színt választottam, de bármilyen másik is ugyanolyan jó lehet. Nekem ez volt szimpatikus és utólag is jó választásnak tűnik, mert oda állítom a fejet, arra tekergetem a nyakat, ahová és amerre csak akarom és stabilan "kapaszkodik" a polcba. Fontos szempont volt az E27 foglalat és a búra átmérője, mert bele kellett férnie az izzónak.
  • Az izzóval sem voltam egyszerű helyzetben, mert az árak egészen a csillagos égig érnek, de kezdésnek nem akartam 30-40 ezresért beszerezni egyet. Végül ILYEN izzó mellett döntöttem, mert mind a ledek összetételében, mind árban a célnak megfelelő volt. Az izzóban a vörös és kék ledek mellett 1-1 db ultraibolya és infravörös led is helyett kapott, ezért a full spektrum. Az már csak hab a tortán, hogy később rájöttem sokkal olcsóbban is beszerezhettem volna, de akkor még csak belföldről rendeltem, nem kacsingattam a határon túlra - pláne nem még messzebbre.
  • Időzítős konnektor:
    mechanikus típus
    (saját fotó)
  • Kiegészítésként szükség volt még időzítős konnektorra. Ezt az OBI-ban szereztem be, a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért). Az említett áruházon kívül még számtalan más helyen is kapható. Fél óránként lehet rajta beállítani az időzítést, ezért a célnak teljesen megfelelőnek találtam.
Az egyes összetevők beszerzése lényegesen tovább tartott, mint az összeszerelés, mert az pikk-pakk megvolt. Felcsíptettem a lámpákat a polcokra, becsavartam az izzókat, beállítottam a konnektorokon az időpontokat, összedugtam, bedugtam mindent és kész. Még egy hosszabbítóra volt szükségem, mert a lámpa zsinórja nem volt elég hosszú. De mindössze ennyi az egész, kétbalkezesek, technikai analfabéták is bátran belevághatnak a kivitelezésébe.

2.) A lakás:
Ledszalag alusínen:
vörös és kék ledek (5:1)
(saját fotó)
Bár itt jobban megoldható a fúrás és faragás, de az egyéb adottságok sokkal meghatározóbbnak bizonyultak. Mivel nem akartam 12 órán keresztül alkalmazni a világítást, illetve állandóan átpakolgatni a növényeimet, ezért olyan megoldást kellett választanom, ahol kihasználhatom a természetes fényeket és amelyet az ablak, illetve az erkélyajtó közelében is el tudok helyezni, illetve hatékonyan tudok alkalmazni, valamint az is megoldható legyen, hogy az erkélyre is ki tudjak menni, ha kell.
  • A lámpa és izzó kombó helyett ezért a lakásba ledszalag került. Ebből EZT a típust választottam. Egész méterekben lehet megvásárolni. A piros és a kék fényű ledeket jó arányban (5:1) tartalmazza a szalag, viszont nincs mellette ultraibolya és infravörös led (az izzóban abból is van 1-1 db). 
  • A szalag valamivel több szerelést igényel, mint az izzó betekerése. A rögzítéshez szükség van alusínre. Egyrészt a hőelvezetés céljából, mert ugyan a ledek nem termelnek sok hőt, de valamennyit azért igen (mondtam, hogy később még visszatérünk hőtermelésre), másrészt a szalag tartásának és rögzítésének biztosítása miatt. Ebből én a legegyszerűbbet, az U-alakú profilt vettem meg (ebben segítségemre volt a ledes bolt eladója). Vettem hozzá végzáró profilt és átlátszó takaróprofilt is. Ezeket 2 m-es darabokban árulják, de könnyen méretre szabhatók.
    Anya csatlakozó a ledszalag és
    a tápegység közé (saját fotó)
  • Ezzel még nincs vége, mert az energiaellátást is meg kell oldani valamivel. Ehhez szükség van led tápegységre, amelyek közül praktikusabb a dugvillás kimenetű változat (a fémházas ipari kivitelű változatot inkább meghagytam a nagytermelőknek). A tápegység teljesítménye a ledszalad teljesítményétől függ (az pedig egyenes arányban a ledszalag hosszával). De ebben is van egy kis turpisság, mert a tápegység teljesítményét soha nem szabad teljesen kihasználni, hanem rá kell hagyni olyan 15-20%-ot. Ezt az információt INNEN vettem. Merthogy erről a boltban sem kaptam felvilágosítást, ideadták a ledszalaggal azonos teljesítményű tápegységet, amely aztán tűz forró volt, majd valami ki is nyiffant benne, mert egy idő után már csak a ledek egy része világított. Szerencsére nem a szalag ment tönkre.
  • És ha minden megvan, akkor kell egy olyan csatlakozó, ami a ledszalagot és a tápegységet
    Ledszalag forrasztásos csatlakozása:
    látszik, hogy nem vagyunk gyakorlottak,
    de a rendszer működik (saját fotó)
    összekapcsolja.
     Jól meg kell nézni, hogy tényleg összepasszol-e, mert mi ezzel is tettünk egy-két plusz kört. Ebből is van több fajta: forrasztásmentes és forrasztást igénylő, de többszínű ledszalaghoz az a fajta kell, amelyhez a ledszalagot forrasztani szükséges - egy kábeldarab közbeiktatásával. (Persze egy bizonyos oldalról történő vásárlással, külföldi szállítással már olyan ledszalag is beszerezhető, amelynek a vége már csatlakozóval is ellátott.)
  • Ezek után már csak össze kell forrasztani a ledszalagot a csatlakozóval, rögzíteni a sínt, összedugni a csatlakozót a tápegységgel és áram alá helyezni a rendszert.
  • Az alusínt az erkélyajtó két szárnyára rögzítettük fel, felül tapadókoronggal, középen és alul kétoldalú ragasztóval. A két szalagot külön-külön tápegységre csatlakoztattuk rá, így az ajtó nyitható, nem kell leszerelni az egész rendszert, ha ki akarunk menni az erkélyre - csak éppen a virágállványt kell onnan elcibálni.
    Időzítős konnektor:
    digitális típus (saját fotó)
  • Ebben az esetben is szükség van időzítős konnektorra. Ezt szintén az OBI-ban szereztem be, első körben a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért), majd később digitálisat (1.999,- Ft-ért). A mechanikus kezelése egyszerű, de idővel kerregni kezd és az borzasztó idegesítő - főleg éjszaka. Az irodában tökéletes, mert az alapzaj elfedi a kerregést, de éjszaka, a hálószoba csendjében nagyon zavaró. A digitálisat kicsit nehezebb volt beállítani, de sokkal több beállítást tesz lehetővé és csendes.
Ahogy látszik is, a ledszalad felszerelése és üzembe állítása nem olyan egyszerű, mint a lámpa felcsíptetése és az izzó betekerése.

A LED-es világítás alkalmazásának egyéni tapasztalatai:
  • Bár a vörös és kék fény nagyon jó a növényeknek, de az emberi szemet kissé zavarja - főleg, ha közvetlenül belenéz valaki. Ezt lehetőleg kerülni kell. A perifériás látást már nem zavarja, lila fénnyé olvad egybe - tréfásan kupifénynek hívom. A piros nagyon kellemes, a szemet a kék led fénye bántja inkább.
  • A világítást csak kiegészítő megvilágításként használom, a bekapcsolást 15 óra, a kikapcsolást 20 óra körülre időzítettem be, így a természetes fénnyel kiegészülve 12-13 órára nyújtható a "napfényes" órák száma.
  • A ledizzók megvilágítási szöge  - kialakítástól függően - lehet 360 fokos is. Az általam választott izzó világítási szöge 120 fok, viszont a búra fehér belseje visszaveri a "kósza" fénysugarakat. A ledszalag megvilágítási szöge csak 120 fok, ezt figyelembe kell venni az elhelyezésnél.
  • Ideális esetben a ledes fényforrásnak 20-30 cm-re kell lennie a növénytől és ideális esetben függőlegesen, felülről érkezik a fény. Az általam kialakított rendszerek nem az ideális állapotot állítják elő. A fény nem függőlegesen érkezik a növényekhez, hanem szögben vagy konkrétan oldalról, illetve a távolság is nagyobb, mint az ideális. A távolság növekedésével csökken a megvilágítás erőssége. Vagyis minden igyekezetem ellenére sem sikerült kialakítanom minden szempontból optimális rendszert. De minden hátránya és hiányossága ellenére is működik, ugyan lehetne jobb is, de már ennek a hatása is látványos.
  • Eddig még ködös időben sem kapcsoltam fel az eredetileg beállított időzítésen kívül a világítást. Néha éreztem rá késztetést, de aztán úgy döntöttem, hogy nem kapcsolom fel, mert így jobban mérhető, hogy mit és mennyit jelent a növényeim számára a kiegészítő megvilágítás.
  • A virágzásra hajlandóságot mutató orchideáim virágszárának és bimbóinak fejlődése végig
    A gondoskodás ékes bizonyítéka:
    szemet gyönyörködtető virágpompa.
    (saját fotó)
    folyamatos volt, eddig bimbó elszáradást még nem tapasztaltam
    . A virágok száma és mérete kielégítő és nagyjából megegyezik a vásárláskori mennyiséggel, illetve nagysággal - vagy ha nem, akkor a mennyiség csökkenésével a méret növekedett.
  • A növények növekedése nem állt le, a tél folyamán is folyamatosan hoztak/hoznak gyökereket és leveleket. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea alapvetően nem tart pihenőt, növekedése megfelelő körülmények között folyamatos.) A Cambria fajtájú orchideák gyökérnövekedése mellett az új bulbák növekedése is kielégítő.
  • A növényeim levelei egészségesnek és erősnek tűnnek, nem konyultak le, nem nyúltak meg. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea levelei elegendő fénymennyiség esetén a vízszinteshez képest felfelé, de minimum vízszintesen állnak, erős szerkezetűek, merevek.)
  • A kiegészítő világítás a fokföldi ibolyáimnak is nagyon jót tesz: majd kicsattannak az egészségtől, látványosan jól érzik magukat a fényfürdőben és kis pihenőkkel, de szinte folyamatosan virítanak.
Összességében azt kell mondanom, hogy a LED-es kiegészítő világítás megvalósítása nagyon jó ötlet volt és a tapasztalatok alapján hozta is a hozzá fűzött reményeket - a bizonytalanságok és a nem éppen optimális elhelyezés ellenére is. Elégedett vagyok az elért eredménnyel.

November elejétől üzemelnek a lámpáim és a szalagjaim. Azt hittem, hogy jól körülnéztem a neten, mielőtt belekezdtem volna a beszerzésbe, de rá kellett jönnöm, hogy a lehetőségek száma tényleg végtelen. Rövid idő után számtalan más megoldás is szembe jött velem. Íme néhány példa:
  • Egyedileg álló növények megvilágításához jó lehetőség a mindössze 12 cm hosszúságú, 2,5 W teljesítményű, USB csatlakozóval ellátott ledlámpa - inkább ledszalag darabnak mondanám -, amely megfelelő csatlakozóba helyezve tökéletesen ellátja a feladatát.
  • Van belőle hosszabb és nagyobb, 4,5 W teljesítményű verzió is.
  • Ugyanehhez a ledlámpához vásárolható USB csatlakozós kábel is, amivel a fény beesési szöge állítható a növények számára komfortosabb irányba.
  • De olyan is kapható, amely mindezeket tudja, pluszban pedig még az asztal vagy a polc szélére csíptethető.
  • Ha fokozni akarom a helyzetet, akkor ebből a fajtából olyan is elérhető, amely nem egy, hanem két vagy esetleg három lámpát - meghatározott hosszúságú ledszalag darabot -  is tartalmaz egyszerre. Vagy esetleg még kapcsoló is tartozik hozzá.
  • És persze vannak izzók - számtalan méretben, teljesítményben, csatlakozóval.
  • Az alakjuk is változatos: hagyományos foglalatba tekerhető izzó, nagyobb méretű izzók, négyszögletes vagy hosszanti kialakítású típusok, esetleg olyanok, amelyek már eredetileg fényvisszaverős armatúrába vannak szerelve. A választék bőséges, mindenki megtalálhatja az igényének megfelelőt. Árak tekintetében határ a csillagos ég.
Egyéb változatok - a teljesség igény nélkül - LED-es kiegészítő növényvilágításra.
(A képek forrása: wish.com)
Természetesen a fény csak az egyik tényező a sok közül, amit az orchideánál biztosítani kell.
A párásítást megoldottam alátétbe tett kaviccsal, amire időnként vizet öntök - ezen állnak a cserepek. Illetve időnként enyhe tápoldatos vízzel megspriccelem a leveleket. De a mosás utáni ruhaszárítást is kedvelik a növényeim. Jól érzik magukat tőle.
A virágzást a hideghatás - a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti 5-10 celsius fok különbség - indukálja. (Ez a phalaenopsisokra igaz. Más fajtánál más lehet a kiváltó hatás: a zygopetalumoknál és a cattleya orchideáknál a napfényes órák változása indítja be a virágzást.) Ezzel  - mármint a hőmérséklet változással - kell még valamit kezdeni, mert bérházi viszonyok között ez nem mindig kivitelezhető. Sajnos az erkélyem kialakítása és elhelyezkedése az orchideák számára nem megfelelő (de már ezen a problémán is gőzerővel dolgozom). Ezért aludtam szeptemberben két hétig nyitott ablaknál az orchideákkal - kísérletként. A mostani helyzet már bizonyítja, hogy a kísérlet sikeres volt. Szóval ez lesz az a tényező, amin még dolgoznom kell és akkor nekem is olyan gyönyörű orchideáim lesznek, mint azoknak, akik "elhanyagolják" a növényeiket.

Remélem, hogy a hasonló problémákkal küszködőknek tudtam segíteni a tanácsaimmal és a saját tapasztalataimmal. Ha van hasonló tapasztalatotok vagy ha kipróbáljátok a rendszert és arról van véleményetek, akkor azt nagyon szívesen veszem hozzászólásban.


2019. február 13., szerda

Jim Butcher: Átokvihar (A Dresden-akták 1.)

Annak idején - bő egy évtizeddel ezelőtt - nagyon kedveltem a sorozatból készített, azonos címet viselő filmsorozat kissé botcsinálta és inkább szerencsétlennek, mint tehetségesnek tűnő mágusát és sok megpróbáltatással járó kalandját. Volt valami kedvelni való abban, ahogy a Harry Dresdent megszemélyesítő Paul Blackthorne egyik veszélyes helyzetből a másikba került. Aztán 2011-ben megjelent a könyvsorozat első része magyar nyelven és én bizony azonnal rávetettem magam. Igazi rajongó stílusban olvastam a könyvet, akkor még nem tudtam a mai szintemen művelni a szubjektivitásba oltott objektivitást, így a nem teljesen tetsző történetet jóval magasabb pontszámmal illettem, mint amennyit valójában megérdemelt volna - győzött a rajongói üzemmód és a szubjektivitás. Sokáig így éreztem.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
(hogy még tudjon hová fejlődni)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 355 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft
Eredeti cím: Storm Front
Sorozat: Dresden-akták
Folytatás:
2.) Teliholdkór
3.) Kísértő vész
4.) Summer Knight
5.) Death Mask
6.) Blood Rites
7.) Dead Beat
8.) Proven Guilty
9.) White Night
10.) Small Favor
11.) Turn Coat
12.) Changes
12,5.) Side Jobs
13.) Ghost Story
14.) Cold Days
15.) Skin Game
Műfaj: fantasy, urban fantasy
Vártam, hogy majd a folytatások során a megfelelő helyére kerül bennem a korábbi rajongó és némi objektivitással fogom majd értékelni a történetet. De a folytatás csak nem akart jönni. Aztán a mágikus hét év leteltével a Delta Vision Kiadó újra megjelentette az első kötetet és bizony azt is megvettem - leginkább a folytatások miatt. Az olvasásra azonban nagyon nehezen szántam rá magam - leginkább a sok évvel ezelőtti saját magam miatt. Hogy aztán, amikor tényleg elérkezett az az idő, hogy elolvasom, kellemesen csalódjak. Most pedig keresem a miérteket. Olvasás közben is ezt tettem, azóta is ezt teszem.

A regény története sokak számára ismerős lehet: vagy a sorozat, vagy pedig az első rész másik megjelenése miatt. Ahogy írtam, láttam a sorozatot és olvastam is a másik kötetet, de még így is bőven tartalmazott meglepetést a történet. És ilyen esetek alkalmával gondolkozom el újra és újra azon, hogy minek is veszek új könyveket, amikor a régiek újraolvasásával is teljesen jól meglennék és rengeteg új - vagyis a feledékenységem miatt újnak tűnő - élményben lehetne részem. Feltételezem, hogy később, a kor előrehaladtával  ez a várható hatás csak még inkább erősödni fog. De nézzük a történetet...

Ha valaki fellapozza Chicago telefonkönyvét, akkor a "Mágus" címszó alatt megtalálja Harry Dresdent, akinek fő specialitása az elveszett dolgok megtalálása, a paranormális ügyek felderítése, ellenben nem vállal szerelmi bájital készítést, mutatványokat és egyéb szórakoztatás jellegű munkát. Időnként pedig tanácsadóként besegít a helyi rendőrség természetfeletti ügyeinek megoldásába. A hivatásos máguskodás nem fizet valami jól, Harry gyakorlatilag napról-napra él. Így amikor Monica bejelentkezik nála, hogy találja meg a férjét, Harry örömmel elvállalja a feladatot. Ahogy az már lenni szokott, ha egy meló van, akkor jön a másik is: pár sarokkal arrébb kettős gyilkosság történt, amelynek természetfeletti behatása meg sem kérdőjelezhető, ezért szükség van a mágus tanácsaira. A helyszín megrázó és az már a kezdetek kezdetén is világos, hogy fekete mágia is van a dologban, az elkövető mágikus erejéhez pedig kétség sem férhet. Harrynek tehát két üggyel kell egyszerre foglalkoznia és a lehető leghamarabb eredményt felmutatnia. Ha ez még nem lenne elég, akkor a helyi természetfeletti lap egyik újságírója is ráakaszkodik a férfira, akinek jelen esetben a pénz mellett az időből van a legkevesebb. 

Magam is meglepődtem azon, hogy a regénybe belekezdve egyből otthon éreztem magam a világban, könnyen peregtek az oldalak, gördülékenyen haladtak előre az események. Korábbi élményeim alapján darabosabb eseményszálra emlékeztem. Jó darabig nem tudtam hová tenni az eltérést. Végül két dolog mellett tettem le a voksomat: nem ugyanazzal az olvasói rutinnal és tapasztalattal kezdtem neki ennek a regénynek, mint sok-sok évvel ezelőtt a másiknak, valamint elképzelhető, hogy az új fordító munkája sokkal jobban elnyerte a tetszésem, mint a korábbié.

A világ a mi világunk, ahol a háttérben viszonylag megbújva ugyan, de ott vannak a természetfeletti lények - vámpírok, tündérek, stb. - és nekik is van birodalmuk a miénken belül. Meg ott van a másik világ, a démonok és egyéb ártó lények síkja, akik megidézve vagy éppen hívatlanul, de időnként átlátogatnak a mi világunkba. A megoldáshoz, a lények eltakarításához ilyenkor Harry közreműködésére van szükség.

Szóval Harry nyomozni kezd, az egyik ügyben és a másikban is. Miközben a pénztelenséggel és az idővel hadakozik, valamint próbál nem akadályt képezni a helyi alvilági vezér folyamatban lévő drog ügyeiben és hatalmi harcában, még a mellé kirendelt természetfeletti felügyelővel is meg kell vívnia a csatáját, aki meg van győződve róla, hogy Harry az a mágus, aki elkövette a gyilkosságokat. Ezzel, vagyis a fekete mágia alkalmazásával átlépte azt a bizonyos határt és a Fehér Tanács az ülésezés után végrehajtja rajta az elkövetett tettért járó halásos ítéletet. Főleg, hogy Harrynek ez ügyben múltja is van - nem véletlen a kirendelt felügyelő, Morgan. 

A cselekmény kissé kuszának tűnik első olvasatra, oda kell figyelni a rengeteg történés közepette elhangzó információkra. Pedig Harry nem fogja vissza magát, adagolja rendesen a világra, a  lényekre és a mágiára vonatkozó adatokat és tényeket. Az eseményekbe és a magyarázatokba ágyazva időnként mágusunk múltjára is történik utalás, de éppen csak annyi, hogy a jelenlegi helyzet érthető legyen, ellenben a személye kellően titokzatos maradjon. A rengeteg akciótól és az elhangzó bemutatásoktól töménynek tűnnek az események - és egyébként azok is. De teljesen pozitív értelemben tömény, mert egy percig sem tudtam unatkozni olvasás közben. A sötét hangulatot jól oldja a folyamatosan jelen lévő humor.

Ahogy egyébként Harry sem, mert egyik kalamajkából a másikba kerül, elég gyakran törnek az életére és nem egy életbiztosítás vele egy légtérben tartózkodni. Van valaki, akinek nagyon az útjában van és aki mindent elkövet, hogy eltakarítsa onnan: az egyik módszer erre, ha megöli, a másik, ha úgy alakítja az eseményeket, hogy a nyomok és a hullák sora Harry felé vezessék a hatóság embereit. Mágusunk sokat tűr és még több alkalommal ellenáll, használja a rendelkezésére álló szűkös forrásokat, hogy megvédje magát és a hozzá közel állókat. 

Az eseményszálak bonyolultak, de azért nem annyira, hogy ne lehessen rájönni az elkövető személyére és persze a technikájára. Az izgalom inkább abban rejlik, hogy Harry miként fogja tudni győzelemre vinni a fekete mágussal megvívott csatáját és bizonyítani az ártatlanságát. Továbbra is kissé botcsinálta, sokat szerencsétlenkedő - és elképesztően rengeteget ütést kapó és csapást elviselő - mágusnak tartom Harry Dresdent, de ezzel az újraolvasással talán jobban értem azt is, hogy kénytelen a munkáját szűk korlátok közé szorítva végezni. 

Ez a kötet nem akar babérokat magának, nem tűz ki elérhetetlen célokat, csak mesél és szórakoztat - ez utóbbiakat viszont nagyon jól műveli. Sokkal inkább a magaménak éreztem a történetet, mint sok évvel ezelőtt, mégsem adok rá annyi pontot, mint akkor, mert hagyok még teret a sorozat kifutásának - ami állítólag kötetről kötetre egyre jobb lesz. 

De alapjaiban tetszett amit olvastam - minden ismerős szituáció ellenére is. Elérte a célját: kikapcsolt, szórakoztatott és mindezek mellett elmosta azt a korábbi élményt, ami miatt halogattam az újraolvasást. Most már szívesen nyúlnék a második kalandot tartalmazó kötet után és ezt hamarosan meg is teszem majd. 


2019. február 9., szombat

Leisa Rayven: Szívtiprók karácsonya (Starcrossed-sorozat 4.)

Leisa Rayven a Hitvány Rómeó és a Megtört Júlia című regényeivel - amelyek tulajdonképpen együtt tekinthetők egy kerek történetnek - levett a lábamról, mert a romantikus történetek dömpingjében tartalmaztak valami egyediséget az írásai. Tetszett a stílusa és ahogy az egész történetet megfogta, illetve tálalta - minden nyilvánvaló, kezdő írókra jellemző hibája ellenére is. Mivel így éreztem a művei iránt, Ethan és Cassie története után beszereztem Liam és Elissa sztoriját is, amely azért már nem nyerte el annyira a tetszésem. De még ez sem tartott vissza attól, hogy a megjelenést követően azonnal megvegyem a három novellát tartalmazó kiegészítő kötetet is. Karácsonykor kellett volna olvasnom, de kimaradt a sorból. Valamivel később pótoltam be az "elmaradásom".

Értékelés: 10-ből csak 5 pont,
mert teljesen átlagos, de semmi több.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 337 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Bad Romeo Christmas
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmények:
1.) Hitvány Rómeó
2.) Megtört Júlia
3.) Álnok szerelem
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor, novella
A kötet három történetet tartalmaz arról a három a párosról, akiről a korábbi regényekben már olvashattam. A szerző az előszóban segítséget nyújt abban, hogy időben is a megfelelő helyre kerüljenek a kiegészítő sztorik. Ethan és Cassie első közös karácsonyának eseményei a Megtört Júlia utáni időszakban, az Álnok szerelem történéseit megelőzően játszódnak. Liam és Elissa bérelte ki magának a következő karácsonyt, Joss és Angel pedig a szilveszteri partit sajátította ki a magánélete egy szeletének bemutatása alkalmából. Szóval így állunk. És most lássuk, hogy mi is történt a szívtiprókkal és a csajaikkal.

Korhatáros karácsony
Ethan és Cassie első közös karácsonya, amely sok mindenről szól, de a lényeg a huncutkodásban rejlik - a címe teljesen passzol a sztorihoz. Mert ugye ez a sok mindent átélt szerelmesek első közös karácsonya, az újra meglelt boldogság és az építkező bizalom időszakából. Ez az a helyzet, amikor bármi, ami csak emlékeztet a régmúltra, a megtörtént eseményekre, az átélt fájdalomra ismét elindítja a kisördög suttogását és megakasztja a bizalom további növekedését. Jó lecke ez mind a két félnek: az egyiknek bizonyítania, a másiknak megbíznia kell. És persze emellett is ott van még, hogy mi is legyen az első karácsony ajándéka, mi lenne a leginkább megfelelő választás.
Szóval van ebben az aprócska sztoriban sok minden, amivel a párosnak meg kell küzdenie és amit élveznie kell. Sajnos minden elsikkad amellett, hogy hitvány Rómeónk fejében semmi más nem jár csak az, hogy a gyerekkori szobájában miket is művelhet újra megtalált kedvesével. Végül is ez teszi ki a sztori nagy részét.
Viszont Cassie karácsonyi üzenete Ethan számára egyszerűen csodálatos.

A mikulás listája
Liam és Elissa első közös karácsonyának története, amely teljesen más, mint az előbbi párosé. Már csak azért is, mert az ő történetük nem tetszett annyira, mint Rómeónk és Júliánk érzelmi hullámvasútjának leírása - egyszerűen nem volt olyan egyedi és nem volt olyan hiteles.
Elissa Los Angelesben végzi a munkáját, míg Liam Mongóliában forgat. Távkapcsolat a javából. De jön a karácsonyi időszak, Liam forgatása véget ér és meglepetéssel készül a kedvese számára. Töménytelen mennyiségű szexi fehérnemű, némi felvágás, rejtélyes üzenetek, ismeretlen úticél és egy nagy meglepetés. Mindössze ennyi kell hozzá, hogy a párocskánk végre élvezhesse az együttlétet és a magányt. De a paradicsomban sem tökéletes minden.
Tetszettek a fejezetcímek. Viszont a sztori annyira nem nyűgözött le, mert teljesen elrugaszkodott a normál élettő, a felhőkben, elérhetetlen magasságokban járt az egész. És ha ez nem lenne elég, akkor már az is mindegy, hogy a párocskánkat több ezer kilométer vagy csak néhány centiméter választja el egymástól, a téma akkor is a szex: elméletben és gyakorlatban. Ezt most valahogy nagyon untam, mert az összes többi történés csak körítés volt az egyesülés(ek)hez. Nagyon rózsaszín, nagyon "akciódús"és nagyon hihetetlen és pont eléggé idegesítő. Nesze, neked, Csődör, mégsem borul minden csaj a lábad elé.

Boldog Új Esztendőt!
Egy szilveszteri parti Joss szemszögéből, aki az óesztendőtől úgy búcsúzik, hogy Angel messze van tőle, de a gondolatai állandóan nála járnak. Ez a szilveszteri parti a régi évfolyam amolyan találkozója és feltűnik mindenki, akiket a sorozat első két kötetéből csak megismerhettünk. És mindenkinek van valami problémája: enyhébb vagy bonyolultabb. Az tuti, hogy senki sem egyszerű eset.
Bár Joss eléggé fárasztó volt a saját nyűglődésével, de tény, hogy mindenki más nyűglődését jól kezelte és ez tette ezt a novellát a három közül a legélvezhetőbbé. Legalább azért, mert itt a ruhák a szereplőkön maradtak és így több hely, illetve idő jutott a történetre és a poénokra.

Most így utólag úgy érzem, hogy ha nem veszem meg és olvasom, akkor sem hiányzott volna ez a kötet a polcomról és az életemből. De most már a polcomon van és olvastam is. Szerintem ez a három történet nem más, mint egy újabb bőr lehúzása a régi történetekről, újabb ezresek kihúzása a szerzőt kedvelő olvasók pénztárcájából. Persze az is lehet, hogy rosszul gondolom és tényleg a szerző kedveskedése az olvasóinak. Mivel azonban elég súlyos pénzt fizettem a nyomtatott formátumért, így jó szándék ide vagy oda, mégis maradok az első állításom mellett.

Ahogy írtam, Leisa Rayven megvett magának az első két regényével, de a többi írásával már egyáltalán nem nyűgözött le. Mintha Ethan és Cassie története lett volna az, amit igazából meg akart írni, akik lelki problémáit jól átgondolta, alaposan kidolgozta, a többit pedig már csak azért, mert ezt várták tőle. Ez utóbbiak már alig tartalmaznak valami eredetiséget, sablonos és klisés sztorik, amolyan rendes iparosmunkák, de számomra - az előzmények ismeretében - kevesek. Alapvetően nem rosszak - a felhozatalhoz képest semmiképp -, de mégsem nyújtják azt az eredetiséget, amely miatt megtetszett a szerző stílusa. Valamivel szkeptikusabb lettem, mint az elején voltam. Majd meglátom, hogy a továbbiakban hogyan döntök az újabb kötetek beszerzéséről.


2019. február 3., vasárnap

Andrzej Sapkowski: Fecske-torony (Vaják 6.)

Elképesztően nagy gondban vagyok, mert alig tudom szavakba önteni a regénnyel kapcsolatos érzéseim és ennek a legnagyobb oka a csalódottság. Amennyire kedveltem a sorozat első és második kötetét - a novellafüzéreseket -, amennyire élveztem A megvetés idejének eseményeit, annyira nem tudok mit kezdeni a Tűzkeresztség cselekménytelenségével és a Fecske-torony történetének sehova nem haladásával. 

Értékelés: 5 pont a 10-ből
Kiadó: PlayON!
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 431 oldal
Fordította: Hermann Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: Wiedzmin
Sorozat: Vaják
Előzmények:
0.) Viharidő
1.) Az utolsó kívánság
2.) A végzet kardja
3.) Tündevér
4.) A megvetés ideje
5.) Tűzkeresztség
Folytatás:
7.) A tó űrnője
Valami miatt úgy gondolta a szerző, hogy változtat az addigi koncepcióján és ezzel alapból nem is lett volna semmi bajom, de közben annyi minden módosult, annyira elveszett a részletekben, megváltozott a stílus és a szereplők jelleme, a történet szinte sehová sem mozdul, hogy ezzel igazából nem tudok mit kezdeni. Már a Tűzkeresztség olvasása közben is untam, hogy nem haladunk egyről a kettőre, hogy több az elmélkedés, a céltalan vándorlás, mint a tényleges előrehaladás. Sajnos ebben a részben az eseménytelenség, a céltalan kóborlás, a varga betűnek tűnő kitérők még a túlírtsággal is párosultak. A legtöbb esetben unalomba, helyenként pedig már inkább szürrealitásba hajlott a történet.

A feszültséget a szerző a szereplők, a mesélők, a helyszínek és az idősíkok váltogatásával próbálta fenntartani, de ettől nem lett érdekesebb a sztori csak éppen kuszább és átláthatatlanabb. Már így is pont elég szereplőt, csoportot, eltérő eseményszálat mozgat egyszerre, illetve még ennél is több helyszínt jelenít meg, hogy felesleges volt még az időrendbe is belekutyulnia. 

A fantasy alapkoncepció áll: vannak a jók és a rosszak, akik összecsapnak egymással. Csakhogy - ahogy az lenni szokott - mindenki magát gondolja a jónak és a másikat a rossznak. Ideológiák, hitek és meggyőződések. Egyben nem különbözik csak a két oldal: mindenki Cirit akarja. Ha Geraltot és társait vesszük a jó oldalnak, akkor a helyükben igencsak nekikezdenék az izgulásnak - meg erősen elgondolkoznék a technikámon -, mert ebben a kötetben egy centivel sem kerülnek közelebb Cirihez, ellenben az ellenfél ott lohol a nyomában és többször is a kezébe kaparintja. Bár nem vagyok vaják, de én kívülről így látom: "Geralt, kevesebb hiszti, lelkizés, céltalan kóborlás és akkor talán sikerülne is előre lépni". Bevallom, hogy hiányzik a régi, az igazi Geralt, aki férfiként és vajákként viselkedett, nem pedig pityergős kislányként.

Hová akar kilyukadni a szerző? Fogalmam sincs. Egyelőre úgy látszik, hogy neki se, mert mintha nem tudna mit kezdeni a szereplőivel. Ugyanakkor nem bánnám, ha már kitalálta volna és a befejező kötetben meg is valósítaná a lezárást. Ahogy azt is remélem, hogy választ kapok majd az elmúlt két kötet eddig értelmetlennek tűnő toporgására és sehová sem haladására, elhúzódó rétestészta jellegű cselekményére és az itt-ott éppen csak felbukkanó Vilgefortz, a kissé furcsán viselkedő Yennefer motivációjára, valamint Geralt személyiségváltozására. Ez utóbbinál próbálkozott ugyan valamiféle magyarázattal a szerző, de az számomra teljességgel hihetetlen volt, ennél többet várok tőle, hogy elhiggyem a pálfordulás szerű változást.

Ahogy jó darabig azt sem értettem, hogy miért az a kötet címe, ami. Mert a Fecske-tornyot legalább ugyanennyit emlegették az előző részben is a szereplők, mint ebben. Aztán a vége felé, amikor végre egy kicsit felgyorsultak az események, csak testet öltött az a sokat emlegetett, a mítoszok homályába vesző torony. Ahogy az oda vezető út, Ciri üldözése és a befagyott tavon, a ködben játszódó a jelenet a regény legjobbja. Valami hasonlót kellett volna produkálnia a megelőző majd négyszáz oldalnak is.

Egyre nagyobb csalódás számomra ez a sorozat, minden kötettel egyre inkább elmegy a kedvem az olvasástól és szinte fizikai kényszert kell alkalmaznom, hogy a kezembe vegyem a folytatást. De én mazochista vagyok és akkor is befejezem ezt a sorozatot, akkor is megtudom, hogy mi lesz a vége. Kifejezetten érdekel, hogy lesz-e ennek az egésznek valami értelmes lezárása. De azért hagyok magamnak időt a regenerálódásra és a folytatáshoz szükséges lelkierő összegyűjtésére. És mindazt amit érzek, én sajnálom a legjobban. Lehet, hogy ha ismerném - játszottam volna - a játékot, akkor másként állnék a dologhoz. De úgy gondolom, hogy egy ilyen világnak és ezeknek a szereplőknek a játék ismerete nélkül is meg kell állniuk a maguk lábán, engem pedig le kell venniük a sajátjaimról - ez utóbbi egyelőre nem sikerül és az esély is egyre kevesebb.


2019. január 27., vasárnap

Virágzó rengeteg: Szirombontogatás a januári télben

Két évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy posztot írok - nem is az elsőt - a virágaimról. Sokáig - olyan másfél évtizedig - úgy tűnt, hogy a lakásunk alkalmatlan mindenféle virág nevelésére, életben tartására. Arról, hogy egyszer a kecses virágzatú és egzotikus orchidea lesz a szobáink fő éke, álmodni sem mertem. Pedig most ez a helyzet. Igaz, hogy nem ment egyszerűen, de bátran és kitartóan küzdöttünk és küzdünk: az orchideák és én is. Az elért eredmény láttán pedig méltán érzem  nagyon büszkének magam - és még annál is boldogabbnak. Vannak az enyéimnél dúsabban virágzó növények is, de az előzmények ismeretében számomra már a mostani állapot is hatalmas előrelépés.

Az ősz elején az egyik Cambria hibrid orchideám művelt valami csodát, most pedig a Phalaenopsis - vagyis a hétköznapi nyelvben lepkeorchidea néven emlegetett - növényeim bontogatják lelkesen, egymásról példát véve a szirmaikat. Színpompás virágaik sokfélesége egyenként is igazi színfolt, de együtt még csodásabbak. Mutatom, hogy milyen színek és formák törik meg a lakásban és az irodában a januári fehérséget és a mifelénk olyan gyakori egész napos szürkeséget.

Az első képen a lakásban lévő virágzó orchideáimat láthatjátok. Egy helyre gyűjtöttem őket, hogy mindenki láthassa - és természetesen én is -, a virágzó rengeteg nem csak amolyan kitaláció. Végre.

A képen tíz szépség szerepel, de rajtuk kívül is vannak még reménységek, amelyek talán majd a februári képen már ott fognak sorakozni - vagy inkább tömörülni - a jelenlegiek mellett. Mindjárt mutatom a közelieket is.

Az egyik nagyobb virágokkal örvendeztetett meg,
a másik azzal, hogy négy hónapja hűségesen virít.
A poszt címe sem véletlen, mert egyik növény sem pompázik még teljes szépségében, éppen csak nekikezdtek a szirmaik bontogatásának.

Először következzenek a lilák és a lilás-bordó virágúak.
Igen, jól látjátok, a sötétebbik színű az a növény, amely már szerepelt a korábbi posztjaimban is. Az az igazság, hogy szeptember végétől virít, mostanában kezdi a virágzása ötödik hónapját - ugyanazokkal a virágokkal.

A másikat a férjemtől kaptam tavaly nőnapra. Akkor két száras volt, majd minden rügyéből szárelágazással és ötven virággal. Hatalmas, életerős növény, de most csak egy szárat hozott, azon csak egy szárelágazása van és összesen "csak" tíz virág lesz rajta - ha minden bimbó kinyílik. Viszont cserébe a virágai legalább kétszer akkorák, mint voltak.

Kevesebb, de sokkal nagyobb virágok.
A párom úgy hívja, hogy a tősgyökeres virág.
Mert már négy hónapja virágzik rendületlenül.

Pöttyök és csíkok minden mennyiségben és méretben.
Csíkok és pöttyök: a kedvenceim.
A nagyobb lila foltokkal - pöttyökkel - rendelkező virág igen cseles fajtának bizonyult. Megdöbbentő dolgot művelt: stílust váltott. Eltűntek a foltjai, megváltozott a szirmok alapszíne, átrendeződtek a pöttyei és teljesen más virág bújt elő a bimbóból, mint amilyet korábban virított a növény. Még csak nem is új szárat hozott, hanem a régi végén hajtott újabb bimbókat, szóval a tévedés lehetősége se merülhet fel. Magyarázat biztos van, de még nem találtam rá.

Az apróbb pöttyös virágú növényt tavaly tavasszal, nyár elején vettem. A nyáron szépen fejlődött, majd meglepett egy virágszárral és jó néhány bimbóval. Eddig négy virága nyílt ki, amelyek szép nagyok, a mintájuk pedig egyszerűen bájos. Van még rajta olyan négy-öt bimbó. Már most is szépséges, de ha mindet kineveli, akkor egyszerűen gyönyörű lesz.

És végül - de nem utolsó sorban - a kis büszkeségem, a kis csíkoskám. Amikor tavaly megvettem, alig 5 cm-es edénykében szorongott, de a virágai már akkor is csodásak voltak. Átültettem, amit erőteljes gyökér- és levélnövekedéssel hálát meg, majd pedig egy új virágszárral és némi másodvirágzással. Aprócska, de bájosan szépséges. A csíkocskái pedig igazán különlegessé teszik.

Más lett a virága mintája: így is szép, de azért meglepett.
A bájosan pöttyös szépség.


Picike, de szemet gyönyörködtető.
A családban marad - mármint a virágzás. Ugyanis virágba borult az növényem, amelyről egy korábbi posztomban már mutattam képeket. A ráadás, hogy az akkor leválasztott első növényke is virít, illetve a harmadik is hozza már a bimbókat - a középső "gyermek" máshol talált gazdára. Még egy ráadás, hogy az anyanövény nevelgeti az újabb - immár a negyedik - keikit az egyik régi szárán.

Az anyanövény és a "gyermeke" virágzásban.
Februárban már lehet, hogy hárman lesznek a képen. :)
Az egyiknek sok és apró, a másiknak mindössze egy,
de majdnem tenyérnyi virága van
- és mind a kettő különleges.
A végére maradtak az idegenlégiósok. A legtöbb ember a lepkeorchideát hívja orchideának, pedig vannak ám szép számmal más fajaik is. Jelenleg azzal próbálkozom, hogy melyik érzi még jól magát nálunk - akár a lakásban, akár az irodában. Egy-két jelentkező már van, de továbbra is kitartóan próbálkozom a többiekkel. Jelenleg egy Dendrobium nobile és egy Paphiopedilum - azaz papucsorchidea - hibrid virágzik.

A Dendrobium nobile mérsékeltházi orchidea, amely azt jelenti, hogy a virágzás beindulásához hosszú idejű hűvös és száraz időszakra van szüksége a növénynek. Ez volt az a nagy gond, amiről - bérházi lakóként - jó darabig nem tudtam, hogy miként is oldjam meg. A fajta különlegessége, hogy csak az új hajtások hoznak virágot, a régiek már nem. Nyáron szépen fejlődött a növényke, két - az eredetivel azonos magasságú - új szára nőtt, meg egy félig. Felkészítettem a növényt a teleltetésre, fokozatosan csökkentettem az öntözővíz mennyiségét, majd próbálkozásként kitettem a lépcsőházba. Az esélytelenek nyugalmával szemléltem a változásokat. Másfél hónap után - legnagyobb meglepetésemre - megjelentek az első rügyek a szárakon, amelyeket még újabbak követtek. Amikor olyan 1 cm-esek lettek, akkor bevittem a növényt, kapott egy kis vizet és vártam a továbbiakat. A végeredmény nem kertészeti mennyiségű virág - 10 már virít és még 10 bimbót nevel a növény -, de nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült véghez vinnem a lehetetlent.

Az elején elérhetetlen tűnt a virágzás, de végül csak sikerült összehozni:
persze a növény is megtette az ügy érdekében a magáét. :)
A Paphiopedilum - vagyis papucsorchideák - a mostani kedvenceim. A pöttyös leveleik - szobában tartásra ezek valók inkább, mert ezek a melegkedvelők - már önmagában is különlegesek, de a virága mindent visz. Összesen három növénnyel büszkélkedhetem, amelyek közül kettőt levirágozva vettem - így is egész szép ára volt, két-három lepkeorchideát is vehettem volna darabjáért -, a harmadikat pedig a páromtól kaptam a névnapomra és ez utóbbi már bimbósan érkezett. Bár nem az én érdemem, hogy virágba borult, mégis büszke vagyok rá, hogy a bimbó megmaradt és fejlődött, majd szirmot bontott - az utóbbi művelet öt napig tartott nála, nem siette el, az tuti.
Különleges és gyönyörű. Rá is büszke vagyok. :)
A lakásban egyelőre ennyi pompázik, de van még néhány, amelyiknek már bimbós a szára - és olyan is, amelyik most gondolta meg magát és kezdett virágszárat növeszteni. Remélem, hogy a jelenleg pihenők is összeszedik majd magukat. Közben a cambriák és az egyéb bulbások szépen nevelgetik az új gumóikat, amelyekből majd az új virágszárak fognak nőni valamikor a nyár folyamán. Az az időszak lesz a második virágzási dömping - remélhetőleg.

Az irodában "mindössze" 6 darab Phalaenopsis orchideám van, amelyek közül egy éppen küzd az életben maradásért - megnyugtatásként: jó úton halad -, a másik kettő pihen, mert ősszel virágzott le. A maradék három viszont virít - kevesebbet vagy többet, de mindegyik teszi a dolgát.

A színpompás trió.
Határozottan növelik a munkakedvet. :)
Két korábbi ajándék növény: egy névnapi és egy nőnapi.
A lilának hatalmas levelei vannak, erős tő.
Örülök a virágainak, amelyek nagyok, de valamivel többet vártam volna tőle.
Pöttyöske virágainak méretével és mennyiségével is elégedett vagyok.
A halványabb lila virágú növény sorsa kissé mozgalmas volt eddig
(ez már nem is az eredeti tő, hanem egy tősarj),
de rendületlenül virít minden lehetséges alkalommal.
A poszt a szokásosnál is hosszabbra sikerült, de remélem, hogy nem unatkoztatok közben. Most már tényleg úgy érzem, hogy birtokomban van a virágzó rengeteg - a szó minden értelmében - és remélem, hogy ez sokáig így marad, illetve még bővülni is fog. Februárban, ha a virágzás eléri a tetőpontját - visszatérek.

2019. január 24., csütörtök

Gaura Ágnes: Túlontúl

Nem is olyan régen írtam egy másik posztomban, hogy - főleg magyar - népmesei alapokkal, mitológiai elemek alkalmazásával, azok átdolgozásával nagyon könnyen le lehet venni a lábamról és az ilyen történet hamar magába ránt, mélyen megérint. Ez az én igazi világom, a felnőtteknek szóló mese, átszőve tanulságokkal és varázslattal. Imádom!

Kedvelem Gaura Ági történeteit, mert mindegyik tele van magyar utalásokkal és mindegyik visszaad valamit az elvesztett vagy éppen elfelejtett örökségünkből - teszi ezt még úgy is, hogy ezt szórakoztató formában, lektűrként tálalja. A Túlontúl egy olyan történet, amely az utolsó mondatáig magyar utalásokkal teli, érdekes és végtelenül élvezetes. Egy olyan regény, amelyből érződik, hogy a szerzője ugyanaz, mint a Borbíró Bori sorozaté, ugyanakkor mégis teljesen más élményt eredményez.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 614 oldal
Borító ár: 4.490 ,- Ft/ kötet
Kategória: fantasy, mitológia

A szerző további művei:
Borbíró Borbála sorozat:
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
5.) Attila koporsója
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
(novellás kötet)
Már az alapötlet is zseniális és annyi mindenre van utalás benne, amiről az átlag magyar ember, aki nem érdeklődik kis - vagy valamivel nagyobb - hazánk mondavilága, érdekességei után, bizony csak kapkodni fogja a fejét és csodálkozik, hogy ez meg az is valós, létező dolog. Persze, ha utánanéz bizonyos helyeknek és helyszíneknek. Ha nem, akkor pedig magával ragadta a történet és majd utólag teszi meg, hogy utánajár bizonyos dolgoknak. Mert érdemes. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amely miatt hallottam már a Csörsz-árokról, mint fizikai helyről, képződményről - bár a hozzá köthető legendáról még nem. Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi történetét is fel kellett elevenítenem, mert a részletek már a múlt homályába vesztek.

Ha valaki jártas a magyar mitológiában, akkor hallhatott már a szépasszonyokról, a tündérekről - nem is keveset. Ahogy az is felbukkan hol itt, hol pedig ott egyes művekben, hogy Tündérország és kis hazánk mindig is szoros kapcsolatban voltak egymással. Egy darabig. Ebben a műben most arra is fény derül, hogy mi volt az  - egyik lehetséges - oka az elszakadásnak.

Az ember és a tündér szerelme a magyar irodalomban nem példa nélküli, de az igen, ha ennek következménye a régi szövetség feldúlása és az egésznek rendeltetett kettészakítása. A két világ elvált egymástól, a határt egy áthatolhatatlan árok jelentette, amelyet csak egy bűverejű csók törhet meg. A szerelmesek azonban egymástól távol, elérhetetlen távolságban évszázados álomba merültek és esély sincs arra, hogy a megváltó csókra sor kerüljön. Vagy mégis? Két huncut és unatkozó, a mágiában eléggé járatlan manó (kobold?) mégis véghezviszi a lehetetlent és egy utazókönyvbe rejtve útjára küldi a csókot, amely a határokat átlépve végül Budapestre kerül, egy kissé különc lány kezébe. Innentől kezdve már csak a lány életében bekövetkező buktatókat, a szerelmi problémákat, a lelki konfliktusokat kell rendbe tenni és a korábbi beidegződéseket kell legyőzni ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, a szerelemesek újra egymásra találjanak, Tündérország újra egyesüljön és az Ördög visszakerüljön oda, ahová tartozik. Mi ez az egész? Semmiség. Viszont egy nagyon érdekes és szórakoztató történet kerekedett belőle.

Ági ezúttal egy teljesen másik világba kalauzolja el az olvasóit, ahol nem magas intelligenciával rendelkező vámpírok uralják az országot, azonban annak megváltása most is a hétköznapi emberen múlik. Jelen esetben ez a magát hétköznapinak gondoló ember nem más, mint Liliom. Viszont a lapokon megjelenő világ ismerős - nagyon is. Egyrészt, mert a jól ismert Budapesten játszódik a történet vagy egyéb, de bármikor felkereshető, valós helyszíneken. Másrészt mert a másik világ a gyerekkorunkban hallott mesékből ismerős. Minden ugyanolyan: a hattyúvá változó tündér, a rézerdő, az ezüsterdő és az aranyerdő, az emberszagot érző sárkány és még sokáig sorolhatnám. Ismerősként üdvözöltem minden ösvényt és sok-sok szereplőt.

Ez a regény a történetvezetését tekintve sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal összetettebb és sokkal mélyebb húrokat pengetett meg engem. Nem hiányoltam a folyamatos humort és a poénok sokaságát, pont elég volt belőle, amennyit kaptam. Sokkal inkább kedveltem az átvitt értelmű utalásokat, a népmesék újraértelmezését, az egyes tettek és jelentések másként gondolását, az ármányt, a cselszövést, az igaz érzelmeket, a tudás megszerzését, az akciót és az izgalmakat.

Mert volt ebben a kötetben minden és azok a részek olyan teljes egésszé álltak össze, ami miatt ez a történet túlontúl kedves lett nekem, minden mondatával a szívemhez nőtt és az eddig olvasottak közül a kedvenc Gaura regényem lett. 

Egyetlen szereplőpáros - Rókaszó és Csókacsíny kettőse - volt, akik jeleneteit kissé soknak találtam és ahol a korábbi Gaura stílus maradéktalanul utat tört magának a mostani előadásmódban. Ezek a fejezetek voltak azok, amelyek kissé kibillentettek a történet hangulatából, amely addig kényelmesen körülölelt.

Igazi kortárs tündérmese ez a történet, hűen követi a műfaj megszokott és elvárt felépítését: a könyvet kézbe véve az olvasó kiszakad a mindennapi gondokból, azok a homályba merülnek, majd belép egy olyan világba, ahol a segítőivel körülvéve a hősnő világrengető tetteket visz véghez és ahol végül győz a jóság, az elnyomottak igazsága, ahol az Ördög jelen van, de valahogy csak sikerül túljárni az eszén. Mindezt pedig úgy sikerült véghez vinni, hogy soha többé nem tudok az eddig olvasott mesékre úgy tekinteni, mint tettem azt korábban, mert annyi újfajta értelmezést olvastam, hogy a részletekbe, az újabb rejtett mondanivalókba már belegondolni sem merek. De a regény minden mondata, minden szava, minden átértelmezett vagy az eddigi ismereteimet átgondolásra késztető utalása megérte – az írást is, az olvasást is. Igazi, maradandó élményt jelentett! Köszönöm!



2019. január 20., vasárnap

Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)

Amikor annak idején belekezdtem a sorozat első kötetébe, még nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni Kim Stone nyomozót és a csapatát. Pedig nagyon könnyű megkedvelni őket. Még az antiszociális viselkedésű nyomozót is, illetve különösen őt. Persze Kim a fő összetartó erő, de a többiek nélkül nem haladna olyan ütemben a nyomozás, ahogy kellene és amellett, hogy nélkülözhetetlen tagjai a csapatnak, üde színfoltjai is a regénynek. Az esetek pedig mindig különlegesek, a megoldások egészen egyedi nézőpontokat igényelnek az elkövető előkerítése szempontjából. Ez alól pedig nem kivétel a nyomozócsapat negyedik esete sem.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 399 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Fordította: Seregi Márton
Sorozat: Kim Stone
A mű eredeti címe: Play Dead
Előzmény:
1.) Elfojtott sikoly
2.) Ördögi játszmák
3.) Egy élet ára
Folytatás:
5.) Vérvonal
Kategória: krimi, thriller
A nyomozói munka elengedhetetlen kiegészítőjét képezik a háttércsapattól - helyszínelők, kórboncnokok, mindenféle szakértők - érkező információk és elemzések. De honnan jönnek és miként keletkeznek ezek a megállapítások, alaptézisek? Hogyan lesz valamiből olyan tény, minta vagy bármi egyéb információ, ami segíthet az aktuálisan eset elkövetőjének kézre kerítésében? Mint minden hasonló dolog, ez is empirikus folyamat vagyis tapasztalati úton, megfigyelés alapján szerzett tudás halmozása, illetve rendszerezése. Mindent helyzetet és szituációt meg kell vizsgálni, hogy a következő alkalommal már kéznél legyen az eredmény. Pont ez történik a Westerley Orvostudományi Kutatóintézet területén, ahol tudósok mindenféle körülmények között tanulmányozzák az emberi test bomlását.

Kim és csapata éppen befejezett egy ügyet, amikor a kapitány továbbképzésre küldi őket a Westerley Intézet területére. A tanulmányozott holttesteken kívül azonban Kim Stone felfedez egy másik holttestet is, aminek semmi keresnivalója nem lenne ott. A fiatal nő szájába földet tömtek, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Alig kezdték meg a nyomok összegyűjtését és az eset felderítését, amikor újabb áldozathoz hívják a felügyelőt. Azonban a gyilkost nagy valószínűséggel megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt.

Az áldozatok között elsőre semmi kapcsolat nincs azon kívül, hogy mindegyiküket ugyanott találták meg, ugyanúgy földet tömtek a szájukba, ugyanolyan nyomok vannak a hasukon és a combjuk hátulján és ugyanúgy előkészítették, kisminkelték őket. Biztos, hogy az elkövető ugyanaz a személy, de nem tudják, hogy mi mozgatja és motiválja őt. És miért telt el olyan hosszú idő az első és a második eset között, ha most gyors egymásutánban szedi az áldozatait.

A csapat nyomozni kezd, de az elkövető nyomainak követése közel sem egyszerű feladat. A terület elvileg zárt, de gyakorlatilag mégsem az, mert a nagy kiterjedésű területet az egyik oldalról csak egy patak határolja. Az intézet létszáma nem túl nagy és persze mindenkinek van valami titkolni valója, tett valamit, ami nem teljesen törvényes vagy elfogadott.

A nyomozók élete csak bonyolódik azzal, hogy Tracy Frost, a szemtelen és rámenős riporternő egy régi felderítetlen ügy iránt érdeklődik és Kim - bár korábban nem ő volt az ügy nyomozója - most a magáénak érzi a feladatot, hogy a végére járjon és megtalálja az elkövetőt.

A két nyomozás párhuzamosan zajlik, a nyomok mindkét ügy esetében egyre gyűlnek, a feszültség folyamatosan növekszik. Többszörös fordulattal, félrevezetéssel és persze régi titkok leleplezésével oldódik meg végül mindkét ügy, de akcióban, ármányban és persze életre-halálra vívott küzdelemben sincs hiány. Angela Marsons ismét egy brilliáns és mozgalmas sztorit rakott össze, amelyet élvezettel, elmerülten és dobogó szívvel olvastam. Megint sikerült megvezetnie, a sok-sok nyommal és információval félrevezetni, összezavarni. De jó volt ez így, mert ez kellett ahhoz, hogy magával sodorjon a történet, élvezzem az eseményeket, az összefüggéseket és a végén pofára essek, mert nem vettem észre a nyilvánvalót.

A mozgalmassága mellett a történet pszichológiája is megdöbbentő. Mindig elcsodálkozom azon, hogy a gyerekkori élmények mennyire befolyással vannak a felnőttre és milyen meghatározó szerepet játszanak bizonyos momentumok, események az egyes felnőttkori reakciókban. Talán elcsépelt dolognak tűnik, hogy a problémás gyerekkor kiváltója lehet az erőszakos felnőttkori tetteknek, de ez akkor is megcáfolhatatlan tény. Csak épp ezt normál életet élő emberként nehéz felfogni, mert akiben nincs meg ez a fajta késztetés, nem élteti a bosszú, nincs meg benne az ölés vágya, az nehezen érti meg ezt a fajta elvont gondolkodást. És éppen ezért megdöbbentő minden egyes alkalommal, ha erről olvasok. Ahogy az is, hogy az ilyen típusú emberek mennyire jó színészek és mennyire megtudják téveszteni a környezetüket. Amikor ilyen könyvet olvasok, akkor egy darabig mindenkire sokkal gyanakvóbban tekintek.

Tetszett ez a rész is, de a második kötet, az Ördögi játszmák zsenialitását nem tudta még egyszer megismételni. Ha az öt csillagos - vagyis tíz pontos volt - akkor ez nem lehet annyi. De nem marad el sokkal mögötte. Mindenképpen olvasásra érdemes, igényes, elgondolkoztató és borzongató sorozat.


2019. január 14., hétfő

Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Bár a korábbi olvasmányaim sorban állnak értékelésre és saját posztra várva, most mégis eléjük tolakodott egy olyan kötet, amelyet csak nemrég fejeztem be. Régebben talán frusztrált volna ez a dolog és a véleményem összekopácsolása után a posztot beidőzítettem volna úgy egy hónappal későbbi időpontra, de ez most egyáltalán nem érdekel. Most akarok erről a regényről beszélni és meg is teszem, amíg még friss az élmény és az indulataim forrongnak. Mert bizony van miért háborognia az érzéseimnek és nem is tartom magamban a gondolataimat.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Anatomy of a Scandal
Fordította: Szabó István
Műfaj: krimi
James Whitehouse  a kormány tagja, államtitkári pozíciót tölt be, otthon a családja, odaadó felesége és két gyermeke várja. Mégis egy nap úgy tér haza, hogy szexuális kapcsolatáról és egy ehhez kapcsolódó várható botrányról tájékoztatja a feleségét. Jön is a beígért zűr, majd viszonylag gyorsan elülnek a hullámok, hogy aztán újabb probléma üsse fel a fejét: James Whitehouse-t nemi erőszakkal vádolta meg korábbi partnere. A vádat Kate Woodcroft, a tehetséges és elszánt ügyész képviseli, aki szexuális erőszakkal kapcsolatos esetekre specializálódott és aki teljes mértékben meg van győződve a férfi bűnösségéről.

Egy szexuális esemény két ember magánügye kellene legyen, mégis vannak helyzetek, amikor annak minden pillanatát fel kell fedni az ügy tisztázása érdekében. Mivel nincs két egyforma ember, illetve a nő és a férfi - az érzelmi beállítottságuktól függően - mindig másként éli meg az együttlétet, ezért nem létezhet egybecsengő vélemény. Jelen esetben is másként emlékszik az esetre és annak történéseire a bántalmazott nő és a bántalmazó férfi. Ami persze nem is csoda.

De a felperesen, az alperesen, az ügyvédeken, a bírón és az esküdtszéken kívül más szereplői is vannak ennek a történetnek. A hozzátartozók, elsősorban James felesége, Sophie, akinek nem csak a férje hűtlenségét kell feldolgoznia, de el kell viselnie mindent, amit egy olyan tárgyalás okoz, ahol a férfit nemi erőszak elkövetésével vádolják. Bár a történet alapja szokványos, maga a regény krimiként mégsem teljesen az. Az élmény egyedi, de mégsem teljes és maradéktalan.

A regény három szemszögből mutatja be történéseket, az érzéseket, illetve a múltból is felvillant néhány meghatározó jelenetet, szintén több nézőpontból. A legtöbb fejezetben Sophie, a feleség, illetve Kate, az ügyész nézőpontja elevenedik meg, de James gondolataiból is bőven eleget kaptam.

A regény családi drámaként, az események hatására bekövetkező lélektani változások bemutatásának leírásaként tökéletes, mélységében lenyűgöző. Viszont "feszes ritmusú bírósági" drámaként - ahogy a hátsó borító azt ígéri - már nem annyira, mert az általam egyébként annyira kedvelt tárgyalótermi részek nem lettek kiemelkedőek, inkább kicsit laposak - nem éreztem azt a fajta feszült bizsergést, amit ilyenkor szoktam. A tanúk és a vádlott kihallgatása, a kérdések és a válaszok ritmusa, azok keménysége és fondorlatossága, a feltárt tények súlya nem azt a színvonalat hozta, amit egyébként elvártam volna. Valami hiányzott az egészből: a pezsgés és a tárgyalás által kiváltott katarzis érzése.

De amivel igazán problémám volt - és ez inkább személyes érzelmeken alapuló hiány - az Sophie-val kapcsolatos. Kiderül, hogy a férje félrelépett és ő egy politikus támogató feleségeként háttérbe tolja a saját érzéseit, hogy a társát támogassa. Nem volt tombolás, nem kérdezte meg, hogy miért lépett félre, miért csalta meg őt. Sophie tudomásul vette a tényt, majd James elmesélte neki a részleteket és elvárta, hogy az asszony minden szempontból mellette álljon. Ez teljes mértékben a társadalmi elvárások hatása: a nőnek a férje mellett a helye - az érzelmeitől függetlenül -, a férfi pedig bármit megtehet, amíg annak nincs következménye - ha mégis van, akkor  azt elsimítják.

A regény által feldolgozott téma nagyon érdekes és a különböző nézőpontok, valamint a múltbeli eseményeket bemutató fejezetek csak színesítik a képet. Működnie kellene a dolognak, de számomra csak részben sikerült elérnie azt, hogy lekösse a figyelmem - hol megtette ezt a szöveg, hol pedig nem érdekeltek a sűrűn teleírt oldalak. A feszességet igencsak feloldotta a sok-sok lelkizés, az érzelmek és gondolatok oldalakon keresztül történő áradása, a környezet dagályosra sikeredett bemutatása. Ez volt az, ami számomra megölte a regényben egyébként jócskán jelen lévő feszültséget, ami helyenként unalmassá tette az egyébként igen meghatározó eseményeket.

Számomra hullámzó volt: érdekelt, de néha untatott. Kevesebb leírással, kevesebb lelkizéssel sokkal élvezetesebb és feszesebb tempójú lehetett volna az egész sztori. Megéri az egyszeri olvasást, de ez a drámázós, a férfiak - főleg a gazdag és karizmatikus férfiak - sérthetetlenségét és érinthetetlenségét, a nők elvárt alázatát bemutató történet - még akkor is, ha ebben történik változás - nem az én világom. 

A politikusok életvitele és az egész politikai környezet olyan, aminek nem szeretnék a közelébe kerülni. Az alap véleményem az, hogy a politikus - bármennyire is az ellenkezőjét állítja - nem mond igazat, vagy legalábbis a saját szája íze szerint ferdíti el azt. Az olyan "pipiket" pedig, akik azért mennek egyetemre és azért választanak mondvacsinált szakot, hogy férjet vadásszanak maguknak, majd semmit sem érő diplomával, semmihez sem értve, a sikeres férfinak asszisztálva, otthon ülve, tökéletes feleségként, a rendezvényeken biodíszletként éljék le az életüket nem irigyelni, csak sajnálni tudom. Leginkább azért, mert könnyen úgy járhatnak, mint Sophie: elvesztik az egyéniségüket, bábbá válnak, könnyedén eldobhatóvá és pótolhatóvá - minden erényük és igyekezetük ellenére is.

Az egyetlen dolog, ami miatt nem keserű szájízzel csuktam be a kötetet, az a befejezés, amely ugyan jótékony balladai homályba foglalva, de mégiscsak elhozta számomra a megnyugvást: a helyzetet átgondolva az ember, ha késve is, de hozhat meghatározó döntéseket; az életére gyakorolt hatások következményeként az ember képes lényegesen megváltozni és ha türelmesen várunk, akkor a bűnös is elnyerheti méltó büntetését. Még egy nagy tanulsága van a történetnek: minden, amit teszel, hatással van másokra és soha nem tudhatod, hogy az egyik tetted következménye mit vagy kit teremtett, hívott életre.

Olyan könyv ez, amely sok érzelmet hívott elő belőlem. Bár nem nyűgözött le, de mégsem hagyja magát könnyedén háttérbe szorítani, mert a kiváltott gondolatok ott keringenek a fejemben és fel-fel bukkannak. Dühből van bennem a legtöbb, mert ez a regény több tekintetben is igencsak felborzolta az igazságérzetem és a feminista énem. Leginkább pedig azért vagyok dühös - és persze csalódott -, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna, sokkal ütősebb és meghatározóbb. Így csak egy olvasásra volt érdemes és Sarah Vaughan sem győzött meg arról, hogy olvasnom kellene még tőle - kivéve, ha a későbbi regényeiben nem lelkizik ennyit feleslegesen és visszafogja a dagályosságát.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons