Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. december 29., péntek

Karácsony utáni, újév előtti bejelentkezés, vagyis nem tűntem el végleg

Eredeti terveim szerint erre a napra minden olyan könyvemről megosztottam volna a véleményem, amit októberben, illetve novemberben olvastam és korábban még nem regéltem róla. Mint valaki egyszer megjegyezte, a tervek azért vannak, hogy romba dőljenek - az én esetemben pontosan ez történt.

Távol álljon tőlem, hogy végtelen panaszkodással töltsem meg ezt az oldalt, de annyit azért mindenképpen ide kell pötyögtetnem, hogy nehéz és zűrös volt ez az év, egészen megterhelő és az igazi koronát az év vége tette fel az egészre, amikor is a jól megérdemelt pihenés és a karácsonyi készülődés, hangulat helyett az irodában nyögtem a munka súlya alatt - minimum napi tizenkét órában. Senkinek sem kívánom ezt a helyzetet. Most éppen átmeneti - két napos - szünetem van, de aztán folytatódik a mókuskerék, aminek hol látszik a vége, hol pedig megint nem. Miután az éjszakát és a mai napot tulajdonképpen átaludtam, végre késztetést éreztem arra, hogy kopácsoljak valamit a klaviatúrán, ennek az eredményét olvashatjátok éppen most.

Fáradtság ide vagy oda, minden rendelkezésre álló szabadidőmben könyvet ragadtam a kezembe és igyekeztem belebújni egy történetbe, mert úgy érzetem, ha ezt nem tehetem meg, akkor begolyózok. Persze bonyolult világfelépítésű fantasy kötettel, összetett cselekménnyel vagy éppen hard - de még közepesen kemény - sci-fi történettel sem próbálkozhattam meg, mert meggyötört agyam ezeket képtelen lett volna befogadni. Maradtak tehát a könnyed limonádék, az egyszerű, de pörgős, korántsem megterhelő, vagy éppen brtutális cselekményű történetek, mert ezeket még fel bírtam dolgozni vagy sikerült felrázniuk - de legalább olvastam és kikapcsolódtam. Bár kevés lenne a két kezem összes ujja - igen, megvan mind a tíz - ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor esett, fordult ki az éppen olvasott kötet a kezemből és vágott fejbe vagy csattant a padlón, de azért keményen próbálkozam továbbra is.

Jelenleg ott tartok, hogy összesen tizenegy kötetről kellene írnom valamit és nagyon nagy gondban vagyok, mert ez a mennyiség arra késztet, hogy egyszerűen csak csapjam össze a bejegyzéseket, közöljem a száraz tényeket és tudjam le ennyivel a véleményezést - ami ugye nem igazán jellemző rám -, ugyanakkor úgy érzem, hogy van köztük jó néhány, amely megérdemelné a részletesebb elemzést is. Persze mindenről az idő fog dönteni, vagyis elképzelhető, hogy gyorsabban fogtok haladni a posztjaim olvasásával, mint korábban.

Ha már az lett a bejegyzés címe, ami, akkor essen szó még néhány dologról:
  • Remélem, hogy többeteknek volt BÉKÉS ÉS KÖNYVEKBEN GAZDAG KARÁCSONYban része, mint akinek esetleg ez nem adatott meg.
  • Mivel nem tudom, hogy mikor tudom legközelebb tiszteletem tenni a felületen ezért kívánok Nektek NAGYON BOLDOG, SIKERES, KITŰNŐ KÖNYVEKBEN ÉS RENGETEG OLVASÁSRA FORDÍTHATÓ SZABADIDŐBEN GAZDAG ÚJ ÉVET.
Még nem tudom, hogy mikor fogom pótolni a decemberi Várolista bejegyzésemet, az is lehet, hogy ez most kimarad, de ha lehet igyekszem majd megoldani.
Illetve szerepeljen itt azon kötetek listája, amelyek csak arra várnak, hogy megfogalmazzam róluk a véleményeim és a figyelmetek középpontjaiba kerüljenek
(update: az elkészített posztok linkkel jelölve):
  • Norbert Winney: Sárkányok, farkasok, almák;
  • James S. A. Corey: Nemezis játékai (A Térség 5.);
  • Dennis Lehane: Egymásba veszve;
  • Orson Scott Card: A Holtak Szószólója (Végjáték 2.);
  • Orson Scott Card: Ender száműzetésben;
  • Colleen Hoover: Maybe Someday - Egy nap talán
  • Colleen Hoover: Confess - Vallomás;
  • Chevy Stevens: Nincs menekvés;
  • Dan Wells: Szellemváros;
  • Jay Crownover: Jet (Marked Men 2.);
  • Anrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1.) - mivel ez a kötet újraolvasás, erről már írtam korábban véleményt, de könnyen elképzelhető, hogy az új élményeim alapján átdolgozom majd a posztot.
Dióhéjban ennyi lenne. 

Köszönöm Nektek, hogy velem tartottatok ebben az évben is, rendszeresen látogattátok a blogot, olvastátok a posztjaimat és az agymenéseimet! Jövőre is visszavárok mindenkit!

2017. december 9., szombat

Jay Crownover: Az igazság bajnoka (Welcome to the Point 3.)

Jay egészen jó kis trilógiát rittyentett össze egy kitalált városban, a Pointban lakó három, eléggé erős férfiról és az őket szerető, nem kevésbé erős nőkről. Ami a hasonló jellegű romantikus könyvek sorából kiemeli ezt a trilógiát, az a kifejezetten jelentős és meghatározó krimi vonulat. Ez utóbbiban Crownover kisasszony kifejezetten erős és nagyon ügyesen csavargatta a szálakat, fokozta a feszültséget, amelyet időnként érzelmi viharokkal és pikáns jelenetekkel oldott fel. Továbbra is reménykedem benne, hogy a szerző egyszer elhagyja majd a romantikus részt és ír egy nagyon jó krimit, de addig is azt olvasom, ami elérhető - ha ez romantikus krimi, akkor azt. A kőkemény krimikre pedig tartogatok más szerzőket, akik kifejezetten azt a műfajt művelik.

Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 368 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
A mű eredeti címe: Better When He's Brave
Előzmény:
Folytatás:
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus
Titus King karaktere kellő bemutatásra került az előző részekben: egyrészt ő Shane Baxter féltestvére, aki előbb magára hagyta, majd később le is csukta az öccsét, másrészt ő a Point őre, egy olyan rendőr, aki ebben a korrupt és erőszakos világban is megőrizte a lelkiismeretét - nem vitás, ő az igazság bajnoka. Titus fiatal korában azért harcolt, hogy ne kebelezze be őt a rossz, majd felnőttként azért dolgozott, hogy másokat is megmentsen annak káros hatásától. Ezért tette azt az öccsével, amit tett és ezért tartja rajta a szemét Race Hartman-on és annak üzlettársán is, ezért őrködik állandó jelleggel a Point fölött.

Egy új bűnöző feltűnése és pusztító tevékenysége gondolkodásra készteti King őrmestert, aki kénytelen elismerni, hogy nem mindenki rossz, aki valaha rosszat tett, néha a törvény betartása és betartatása is kevés, néha a későbbi jó és a szeretteink érdekében át kell lépni a törvényesség határait - főleg, ha másként nem lehet szavatolni a biztonságukat. Reeve Black az a nő, aki elárulta Bax barátnőjét, Dovie-t és ezzel veszélybe sorolta mind a lány, mind pedig Bax életét. Reeve-t tanúvédelem alá helyezte a rendőrség, de most visszatér a városba, egyenesen Titushoz megy, majd közli vele, hogy tudja, ki áll az elkövetett bűncselekmények mögött. Titusnak kellenek a lány által szolgáltatott információk, ugyanakkor a nő jelenléte hatalmas kísértést is jelent a számára.

Ez egy nagyon jó regény volt, a trilógia legjobbja. Kedveltem, mert végig érdekes volt, tele feszültséggel és a romantikus szálat  is sokkal gördülékenyebbnek, természetesebbnek éreztem, mint az előző két kötet esetében. Ez utóbbi valószínűleg annak köszönhető, hogy sem Titus, sem pedig Reeve karaktere nem volt ismeretlen az olvasó előtt és adta magát a vonzalom kiteljesedése, amely már régebbről érett, csak legfeljebb egy időre parkolópályán vesztegelt.

Egyetlen hatalmas hibája van a kötetnek, amely miatt nem voltam maradéktalanul elégedett a cselekménnyel, de még ezt is hajlandó vagyok elnézni - ha véglegesen megbocsátani nem is -, mert a többi része tetszett, az események magukkal ragadtak és gyorsan fogytak az oldalak. Mi volt ami nem tetszett? Az előző kötetben már felvezette a szerző a városban váratlanul fellobbanó és a hőseink érdekeltsége ellen irányuló erőszakos eseteket. Jay olyan hangulatot teremtett ezzel, olyan titkokat lengetett be, amely miatt mindennél jobban vártam ezt a részt, amely majd választ ad arra, ami annyira felkeltette az érdeklődésem. És erre mi történik? A kötet elején a bevezetés nem más, mint a későbbi történések egy előzetes, kedvcsináló és feszültségkeltő részlete, amellyel nem is lenne gond, csak rögtön az első oldalakon kiderül, hogy ki a rosszfiú, aki az egész kalamajkát okozta és akivel King őrmester majd össze fog csapni. És ez nagyon kár volt, mert hiába volt később minden tökéletesen felépítve, nálam már nem tudta azt a hatást elérni, amit enélkül sikerült volna. Nagy hiba volt ezt tenni, persze ez leginkább nekem - aki elég sok krimit is olvas - esett annyira rosszul, másnak valószínűleg nem fog ekkora gondot jelenteni.

Reeve és Titus kapcsolata teljesen más, mint amit az eddigi párosokról olvashattam, mert a Point és az utóbbi időszak eseményei a lányt még keményebbre és még inkább tettrekészre faragták, mint az előző kötetek hősnőit. Szükség is volt minden erejére és kitartására ahhoz, hogy Titus elé merjen állni és a segítségével megoldja a kialakult helyzetet. Igen, itt most Reeve képviseli a rossz oldalt és Titus kapta - illetve viszi tovább - a jó fiú szerepét.

Titusról már kialakult egy kép bennem és ezt most kénytelen voltam megváltoztatni, mert neki is van sötét oldala - még akkor is, ha küzd annak uralma ellen. Tetszett, hogy betekinthettem a kemény rendőr múltjába, ezáltal érthetőbbé váltak a tettei, a döntései. Erős jellemű, kemény ellenfél ő, ugyanakkor sérülékeny is, vannak gyenge pontjai és nem titok, hogy ezek a szerettei: az öccse, annak barátnője és most már Reeve is.

Kifejezetten tetszett, hogy a sorozat idővonala az első kötettől kezdve nem szakadt meg, hanem egymást követik az események, a jelen történések teljes megértéséhez szükséges az előzmények ismerete - bár a rész történései így is érthetők, de amúgy az igazi. A kötet eseményeinek részei a korábbi párosok tagjai, mert végül is szorosan összeköti őket a sorsuk, a múltjuk és minden, ami jelen esetben is történik velük. Jó volt ez így, nagyon jó, mert sokkal inkább egésznek éreztem a cselekményt, mintha csak a friss szerelmesek enyelgéséről - és akciódúsabb tevékenységéről - olvashattam volna százoldalakon keresztül.

Aki csak és kizárólag romantikára vágyik, annak tuti nem fog  tetszeni ez a sztori. Ez már a harmadik kötet a sorozatból, szóval aki idáig eljutott az olvasásban, már tudja, hogy mit várjon a szerzőtől és ettől a történetfolyamtól - nem csak romantikát, hanem akciót és az élet árnyoldalainak bemutatását. Igazából szeretem, hogy ez nem csak egy bugyuta romantikus történet, hanem egy élvezetes sztori is. Még akkor is, ha vannak ennél jobb könyvek és összetettebb történetek, ezt most nekem nagyon jól esett olvasni - ahogy az előzményeket is.
Bax, Race és Titus révbe ért, de ott van még Nassir és az általa kiszemelt kedves, akikről még szívesen olvasnék - remélem, hogy meg is tehetem majd és nem kell rá nagyon sokat várni.


2017. november 27., hétfő

Várólista - 2017. november

Nem haladok olyan tempóban az olvasásaimmal, illetve az értékelések írásával, ahogy azt szeretném. Ugyanakkor a kiadók megkezdték, sőt a hónap végére csúcsra is járatták a nagy évvégi hajrát és gondoskodtak arról, hogy mindenkinek legyen olyan és annyi könyv a karácsonyfája alatt, amilyet és amennyit szeretne. Persze ott van még a december is, de az előrelátó kiadók azt is figyelembe veszik, hogy annak a kiadványnak el kell jutni a boltokba, az emberekhez és ugye ilyenkor a csomagküldéssel is lehetnek problémák a megnövekedett leterheltség miatt. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan olvasók, akik tervezni szeretnek, azt viszont már nem kedvelik, ha minden az utolsó pillanatra marad - és sokkal jobb érzés, ha a rég vágyott és frissen megjelent könyv már a lakásban, a saját könyvepolcon van biztos helyen, nem pedig valahol útközben.

Az biztos - előre szólok -, hogy ez egy eléggé hosszú poszt lesz. Ami azért mosolygásra késztető, mert aki rendszeresen látogatja a blogot, az tudja, nálam egyébként sincsenek rövid bejegyzések - csak hosszúak és még hosszabbak. Úgy döntöttem, hogy most hagyom a kategóriák szerinti csoportosítást, inkább kiadónként hozom a novemberi kínálatot.

Kezdeném mindjárt az Agave Könyvekkel, amely kiadó nem csak az abc betűrendje szerint került az első helyre, hanem a november havi megjelenéseit tekintve is. Mondjuk ebbe az is belejátszik, hogy ez a kiadó december hónapban már nem jelentet meg kiadványt. Tehát, ha új regényre vágyunk, akkor ezek közül érdemes válogatni - persze a korábbi megjelenéseket sem kell elfelejteni.
  • Dennis Lehane egyik regénye volt a 2017-es év nyitó megjelenése a kiadónál és a szerző másik kötete ott van a novemberi megjelenések között is. Az Egymásba veszve a fülszövege - és mivel belekezdtem, már ki merem jelenteni, hogy az eddig olvasottak alapján - jófajta thrillernek ígérkezik. Egyelőre még lassan építkezik, de határozottan érdekel a cselekménye.
  • Brandon Hackett új könyvét most nem a könyvheti sátrakban, hanem a karácsonyfa alatt érdemes keresni. A Xeno egy száz évvel későbbi jövőt mutat be, ahol a súlyos problémákkal küszködő Föld egy idegen civilizáció uralma alatt senyved és ahol a bolygót féreglyukákon keresztül más xenobolygókkal kapcsolták össze. Biztos vagyok benne, hogy Hackett - azaz Markovics Botond - megint érdekes világot álmodott meg és vetett papírra.
  • N. K. Jemisin Az obeliszkkapu című regénye A megtört föld sorozat második kötete. Különlegessége, hogy az első rész tavaly, ez a kötet pedig idén nyerte el a legjobb regényért járó Hugo-díjat. Örülök neki, hogy megjelent ez a rész is, viszont még az első rész olvasásával is adós vagyok - magamnak, a véleménnyel meg nektek.
  • Dan Simmons az a szerző, akinek vaskos kötetei elég sok helyet követelnek maguknak a könyvespolcomon, de ez nem bánom. Az Hyperion-ciklus és az Ílion mellé azért még szorítok helyet a terjedelme miatt két kötetben kiadott Olümposznak, amely az Ílion duológia második, egyben befejező része.

A Fumax Kiadó is ügyesen vette az könyvkiadás által felállított akadályokat (gondolom, mert megedzették a srácokat a képregények): először a fantasy területén szerzett magának színvonalas regények megjelentetésével hírnevet és rangot, most pedig a sci-fi felé kacsingat erősen és hozza ki a beltartalmat és a külsőt tekintve is igényes köteteit. Csak így tovább fiúk!
  • Mark Lawrence az a szerző, akit a fantasy olvasóknak nem kell bemutatni. Ahogy a Fumax kiadó könyveit kedvelőknek sem, hiszen ez már a nyolcadik magyar nyelven megjelent mű lesz, amelyet az író papírra vetett. A Széthullott birodalomtól elköszöntünk, ez már egy másik világ. A Vörös nővér Az Ős könyve sorozat első kötete, amelynek - az eddig olvasottak alapján - a mágiarendszere nagyon különleges. Kíváncsian várom, hogy rám milyen hatással lesz majd.
  • Akit szintén nem kell bemutatni az Andy Weir - ha mégis, akkor ő az a csávó, aki a Marson ragadt másik csávóról írt egy nagyon jó könyvet. Ugye, hogy így rögtön megvan, ki is ő. Mindjárt gondoltam. Az Artemis ezúttal a Holdon játszódó történetet mesél el, amelynek főszereplője Jazz Bashara, aki bűnöző és élete legnagyobb lehetőségét megragadva igyekszik végrehajtani a tökéletes bűntényt. A háttérben azonban minden sokkal bonyolultabb, mint az előzetesen adott tájékoztatások alapján gondolta volna, a tétek pedig hatalmasak. A már ismert humor és tudoményos alaposság, valamint egy újabb, a Holdon játszódó regény - az idei év a Hold éve volt.
  • Adrian Tchaikovsky Az idő gyermekei című regényei veszi az egyik alap problémát, ami nem más mint, hogy az emberiség elpusztította a Földet és menekülni kényszerül. Ennek feltétele egy olyan bolygó, amely alkalmas az emberi életre. Találnak is egyet, amelyet terraformálással az ősök már alkalmassá tettek erre, de odaérve az látszik, hogy az új édennel komoly gondok vannak: a bolygó korántsem lakatlan. Tetszett az alapötlet és ezzel el is döntetett: nekem ez a könyv kell. És nektek?
Nagy és még annál is nagyobb örömömre a Gabó Kiadó érdekes köteteket jelentetett meg ebben a hónapban - bár van, amelyiknél eléggé mélyen a zsebbe kell nyúlni, hogy a beszerzés teljesülhessen, de annyi baj legyen. Azt viszont sajnálom, hogy az egyik kedvenc sorozatom harmadik része nem fért bele az év végi hajrába.
  • Brian Staveley Az utolsó halandó kötelék című regénye, amely A Csiszolatlan Trón krónikája sorozat harmadik, egyben befejező része az egyik azon megjelenések közül, amelyért elég borsos árat kér a kiadó. Cserébe viszont hét és félszáz oldalnál valamivel több szöveget és kemény kötést kap az olvasó. No igen, ezt a sorozatot is olvasni kellene, már pont itt lenne az ideje. Viszont érdemes volt előrendelni a kiadónál, mert harminc százalékkal olcsóbban lehetett hozzájutni.
  • A rövid próza iránt van érdeklődés - ezt mondta a kiadó. És ha már így van, akkor elindította az SFF alsorozaton belül a zsebkönyv sorozatát, amelynek első kötete Alastair Reynolds Lassú lövedékek című kisregénye.
  • Az előbb említett zsebkönyv sorozat második, az elsővel egyszerre megjelenő kötete pedig Daryl Gregory Mind remekül megvagyunk című kisregénye. Mindkettő előrendelve, kíváncsi vagyok, hogy mennyire jönnek majd be - mert a regényeket jobban kedvelem, mint a novellákat.
  • A kiadó nagyon bízik a rövidprózában, mert a fa alá szánta a Sötétség címet viselő, huszonöt modern horrornovellát tartalmazó, Ellen Datlow szerkesztésével összeállított kiadványt. És valóban, a borítón elég nagy nevek sorakoznak, hogy a tartalom vonzó legyen.
  • És ha már novellák... Egy csodálatos kiadvány került ki a napokban a nyomdából, ez pedig Ursula K. LeGuin Valós és valótlan című kétkötetes novellagyűjteménye. A kötetek ára szintén elég magas, együtt pedig még inkább, de tutira megéri az anyagi ráfordítás.
A Könyvmolyképző Kiadó kínálata mostanában nem fekszik annyira nekem, mint korábban, de azért igyekeznek gondolni a tini korból kinőtt olvasóikra is, akiket már nem elégít ki cselekményként az, ha a főszereplő a tükör előtt illegeti magát, nem tudja eldönteni, hogy két pasi közül melyikbe szerelmes és ahol nem a kamaszok mentik meg a felnőttek helyett a világot. Igen, van élet és kínálat Vörös pöttyösök után és azokon kívül is - szerencsére. A jelenleg nekem való regényeket a Zafír és a Kristály pöttyös könyvek kínálatában találtam meg.
  • Ilona Andrews Kate Daniels sorozatának második - már régóta nagyon várt - kötete, a Perzselő mágia kikerült a Sötét örvény besorolás alól és kapott helyette egy Zafír pöttyöt. Elvileg itt jobb helye van besorolás szerint, bár nem hiszem, hogy ettől olvasottabb lesz a sorozat, de úgy legyen. Részemről nagyon várós a folytatás és már elő is rendeltem - ezt most kivételesen nem a kiadótól.
  • A Kristály pöttyös könyvek képviselik a kínálatban a thrillerek és női pszichothrillerek kategóriát. Anne Fraiser A testolvasó című regénye volt az egyik, amelyik felkeltette az érdeklődésem. Kívánságlistára tettem, még az is lehet, hogy megtalálom a karácsonyfa alatt.
  • Dot Hutchinson Pillangók kertje című regénye volt a másik, amelynek a fülszövege alapján felcsillant a szemem, mert az életben nem, de a könyvek lapjain valahogy vonzódom az őrült és elborult egyénekhez - talán mert különlegesek és érdekesek. Bárhogy is legyen, előbb vagy utóbb majd olvasni fogom ezt a történetet. Amely egyébként egy sorozat első kötete.

A végére maradt a vegyes válogatás, amely kiadóktól csak egy-egy kiadványon akadt meg a szemem. 
  • A PlayOn Kiadó lassan, de ütemezetten - kb. hat év alatt - megjelentette Andrzej Sapkowski Vaják sorozatát. A nyomdából frissen kijött,  A tó úrnője címet viselő kötettel befejeződött a sorozat. 
  • A Delta Vision az idén sok problémával küzdött és eléggé el van maradva a könyvkiadásokkal. Az egyik szemem sír - mert sok jó könyvet vártam még az éven, amelyekre már csak jövőre számíthatok -, a másik viszont örül, mert végre megjelent Dave Duncan Kardok ege című regénye, amely A király pengéinek története sorozat harmadik, egyben bejező része. Ez pedig egy újabb sorozatot jelent, amelyet már csak olvasnom kellene.
  • A Művelt Nép Könyvkiadó nem éppen a szívem csücske, de ők jelentetik meg Réti László  Kaméleon sorozatát, így itt a helyük. A Panda címet viselő regény az igencsak szabad szájú Camerin Larkin őrmester következő kalandja, a sorozat harmadik kötete. Már előrendelve, és tuti nem fogom sokáig olvasatlanul tartogatni a polcon.
  • A Maxim Kiadó kínálata sem igazán a kedvemre való mostanában, de azért hatalmas cuppanós csókot kapnak tőlem, mert elhozták a Janet Evanovich - Lee Goldberg szerzőpáros legújabb regényét, a Fox és O'Hare sorozat harmadik kötetét. Az FBI-os nyomozó és a svindler legújabb közös nyomozása A nagy meló címet viseli a borítóján.
  • A XXI. Század Kiadó köteteivel eddig csak szemezgettem, de még nem olvastam tőlük. Most is ezt teszem, mámint a szemezgetést, mert Sarah Perry Az essexi kígyó című regénye első pillantásra gyönyörű ugyan, a fülszövege is érdekes, de mégsem érzem magaménak. Viszont nagyon jókat olvastam eddig róla és éppen ez az, ami miatt továbbra is rajta tartom a szemem a kiadványon.

2017. november 19., vasárnap

Dennis E. Taylor: MI, Bob (Bobiverzum 1.)

Ezt a könyvet a megjelenés bejelentésekor szúrtam ki és már akkor tudtam, hogy olvasni akarom, mert engem meggyőzött a fülszövege, elültette bennem a kíváncsiság magját. Kerestem is veszettül, már a Könyvfesztiválon is, ahol csak a kiadó zárt standjával találkoztam szembe, majd később tudatosult bennem az is, hogy a regény még meg sem jelent. Bizony bőven várni kellett még rá, mire kézbe foghatta bárki is, de addig is olyan lelkesen meséltem arról, mennyire várom a regényt, hogy lassanként meggyőztem más embereket - van az úgy, hogy a lelkesedés ragadós. Meg persze, ha valaki nem is érdeklődik elsőre, de más valaki felhívja a figyelmét, akkor könnyen megváltozik a véleménye. Nos, a környezetemben sokan jártak így, de szerintem ezen senki se bánkódjon, mert megbánás tuti nem lesz a dologból. A "Bobos könyv" - ahogy magunk között emlegettük - megjelenését végül a szűkebb környezetemben kifejezetten nagy várakozások előzték meg. 

Értékelés: 8 pontot kap tőlem az adható 10-ből
Kiadó: Metropolis Media
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 350 oldal
Fordította: Oszlánszky Zsolt
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: We Are Legion (We Are Bob)
Sorozat: Bobiverzum
Folytatás:
2.) For We Are Many
3.) All These Worlds
Kategória: sci-fi, transzhumán, űropera
Bob Johansson egész addigi életében keményen dolgozott, ugyanakkor kitartó munkájához szerencse - vagy jó üzleti érzék - is párosult. Egyáltalán nem idős, a legszebb férfikort éli éppen, amikor eladja a szoftvercégét, ezáltal jelentős vagyonra tesz szert és úgy dönt, hogy mostantól élvezni és habzsolni fogja az életet. Bob azonban nagyon előrelátó ember, ráadásként sience fiction rajongó, ezért úgy dönt, ha már adott hozzá a technika és a szükséges összeg is a rendelkezésére áll, akkor gondoskodik a jövőjéről - a halál utáni életéről, a szelleme és identitása egy másik testben és időben történő visszatéréséről. A CryoEterna nevű céggel megkötött szerződés értelmében a halála esetén Bobot - illetve a fejét - bevágják a fagyasztóba, hogy aztán majd a szép új világban, egy új testben ébresszék fel újra. A terv jó, de ahogy mondani szokták, a dolgok soha nem úgy történnek, ahogy azt az ember eltervezi - főleg nem az ilyen volumenű tervek. Bobot a szerződés megkötését követő napon elüti egy autó és meghal, amikor pedig a jövőben - a teljesen megváltozott, de semmivel sem jobb világban - felébred, nem azt kapja, amire eredetileg számított a szerződésben foglaltak alapján. Nincs teste, legalábbis nem a megszokott értelemben, de ha megfelel a próbákon, akkor irányíthatja azt a szondát, amelynek lehetőségéről korábbi életében még csak előadást hallgathatott. Így lesz Bobból, másik Bob, vagyis MI.

Hogy mi fogott meg ebben a történetben már rögtön az elején? Az alapszituáció és a lehetőségek. Mert az, hogy egy élő ember eltervezi a jövőjét, lefagyasztatja magát és ezzel együtt vállalja a bizonytalanságot, bármit, ami a hosszú évtizedek vagy évszázadok alatt bekövetkezhet, aztán visszatérjen egy ismeretlen világba, ahol minden más, mint az ő megszokott életében, az bizony vagy hatalmas kalandvágyról és kíváncsiságról, vagy éppen hatalmas egoról tesz tanúbizonyságot. Határozottan úgy tűnt, hogy Bobot nem saját maga istenítése késztette erre a - számunkra szokatlan - lépésre, hanem a technika és a tudomány iránti kíváncsisága, a jövőben rejlő lehetőségek széles tárháza. Bob egy racionálisan és gyakorlatiasan gondolkodó személy, aki pont emiatt volt számomra kifejezetten szimpatikus.

Bob esete egy jó példa arra, hogy amit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy később már nem lesz lehetőséged a megvalósítására, vagy éppen ezen múlik a - további vagy másik - életed. Ahogy Bob esete arra is jó példa, hogy a jövőt eltervezni szép dolog, de ez a fagyasztásos dolog is csak egy üzleti vállalkozás, amit pedig a pénz irányít - főleg ha sok és még annál is több pénz van benne -, az bizony felhívja magára a figyelmet. Mindig is mondtam, hogy a történelem ismétli önmagát - vagy legalábbis van honnan ihletet meríteni és ugye az ember sem sokat fejlődött a kapzsiság terén, hacsak még nagyobbá nem vált a pénzéhsége - és jelen esetben mintha a templomos lovagok története elevenedett volna meg egy új korban, de a lényeg ugyanaz: a kormányzat szemet vetett a társaság pénzére, majd addig csűrte és csavarta a szálakat, míg végül egy tollvonással, egy törvénnyel megváltoztatta az addigi rendet és hopp... Bobból, aki a saját életét akarta élni, ha feleszmél, most Bob, a társadalom szolgája lett.

Nekem nagyon tetszett a kötetnek ez az első része, a felvezetés, Bob gondolatai és reakciói, ahogy megpróbálja kezelni ezt az egész helyzetet. Ha nem olyan a személyisége, amilyennek megismertük - ami a korábbi életében bizonyos szempontból kissé különcnek is volt tekinthető -, akkor bizony nincs folytatása a történetnek. Ennek az okát elég jól meg is magyarázza a szerző. Itt világosodott meg bennem, hogy mi a különbség a replikánsok és a robotok mesterséges intelligenciája között - irulok és pirulok, mert ez nekem eddig kimaradt, viszont most már a helyén van minden.

Bob "élete" könnyen fordulhatna unalomba, de mivel mindent az ő szemszögéből látunk és éppen ezért együtt fedezzük fel ezt az új és megváltozott világot, az események inkább tűnnek érdekesnek, mint egysíkúnak és monotonnak. Pedig alapból semmi különlegeset nem tartalmaznak az oldalak, a fejezetek, csak azt mesélik el, hogy mit érez Bob és hogyan próbál megfelelni a kihívásoknak. Ez azonban csak a regény kisebbik fele, a közel száz oldalt kitevő első rész - az igazi kalandok a kötet második részében olvashatóak.

Bob egy MI, és a regény második részében ez a korábbinál sokkal erősebben érződik, hiszen itt nyer értelmet a Bobiverzum sorozatcím, valamint a kicsit humorosra, de mindenképpen sokat sejtetőre sikeredett "MI, Bob". Mert ez a kötet nem más, mint a mesterséges intelligenciaként az űrt átszelő és felderítő Bobok csapatának öszesített kalandja. És hogy mennyi lehetőség adódik a még ismeretlen és feltáratlan űrben és naprendszerekben? Ebből a szempontból nem tette túl magasra a lécet a szerző, mert a legalapvetőbb, az emberiséget jelenleg is foglalkoztató dolgokat veszi sorra: az eddig csak messziről figyelt csillagrendszerek felderítése, életre és az emberiség letelepedésére alkalmas bolygó keresése, idegen életformák felkutatása, terraformálás és így tovább. A technikai részek mellett morális kérdések is felmerültek, illetve olyan elméletek is felvetődtek, amelyek kapcsán újra eszembe jutottak Erich von Daniken könyvei és az abban leírtak, vagyis egy technikailag fejlettebb civilizáció evolúcióra gyakorolt hatása és ennek következményei.

Sok minden van ebben a történetben, de egyik sem kerül annyira mélyen kibontásra, hogy az ne lenne emészthető és szerencsére egyik téma sem ment véglegesen a szórakozás, illetve a szórakoztatás rovására. Mert úgy érzem, hogy ennek a könyvnek, ennek a történetnek nem a technikai lehetőségek legapróbb részletekig történő bemutatása a célja, hanem a lehetőségek felvillantása és ezzel együtt a szórakoztatás, a kikapcsolódás. Ezt támasztja alá a könnyed stílus, az egyes eszközök és folyamatok néhány mondatban elmagyarázott működése, majd ezt követően a használat természetesnek vétele, illetve a rengeteg Star Trek és egyéb filmes, kultúrális utalás, ami miatt olvasás közben állandóan ott motoszkált a fejemben, hogy filmet akarok nézni, Star Trek filmet akarok nézni.

Éppen a fentiek miatt gondolom úgy, hogy ez a mű inkább a könnyed, szórakoztató sci-fit kedvelőknek fog bejönni és nem a hard sf iránt komoly érdeklődést mutatóknak. De pont emiatt gondolom úgy, hogy ez a történet alkalmas arra, hogy a sci-fiben kevésbé jártasak, vagy éppen a műfajjal csak ismerkedők, afelé kacsingatók is bátran a kezükbe vehetik a kötetet, mert nem fogják megbánni. A szöveg stílusa gördülékeny, a poénok a helyükön vannak, a technikai részek nem megterhelőek és érthetőek, a kalandok pedig egymást követik.

Ugyan van néhány rész, ahol a szerző jól láthatóan beleszerelmesedett a saját elméletébe és sokkal több figyelmet fordított annak részletezésére, mint ami a regény dinamikájának szempontjából még elfogadhatónak bizonyult volna - a deltalakós rész volt számomra a regény mélypontja -, de ettől eltekintve a mű egészen élvezetesnek tekinthető - folytatásra pedig mindenképpen érdemes.

Engem nem zavart, mert hamar túltettem magam rajta és az eseményekre koncentráltam, de volt akit kifejezetten kiakasztott a sebesség és gyorsulás kérdésköre, a kifejezések nem megfelelő használata a szövegben. A vita során a magyar és az angol szöveg összehasonlításából kiderül, hogy a szerző határozottan tisztában volt a fizikai kifejezések jelentéstartalmával, a hiba a fordítás és szöveggondozás során került a rendszerbe. Mondhatni magyarra ferdítés történt - ismét. Ez utóbbi a kiadót tekintve jelent igen kellemetlen szituációt, részemről, olvasói élmény szempontjából kezelhetőnek érzem a dolgot.  Volt ami fölött azonban már én sem tudtam morgás és fejcsóválás nélkül elmenni és ez a "hangyateni" kifejezés, amely így értelmetlennek tűnik, de a szövegkörnyezetből azért kiderül, hogy ez mi akar lenni és innentől viszont már nagyon gáz az egész. Sajnos borító terén is kifejezetten rontott a történet megjelenésén a hazai beavatkozás, az eredeti sokkal jobban illeszkedik a beltartalomhoz.

Bár kicsit fáj a szívem a történetért, hogy nem lett profibb - eredetiben is lehetett volna még dolgozni rajta, a magyar belepiszkálás pedig csak csökkentette a szintet -, de attól ez még egy jó és olvasásra érdemes sztori. Sci-fi kezdőknek és haladóknak is egyaránt ajánlott, ha pedig az ötlethalmazból megtetszett valami, akkor van hol utánanézni, hogy abban a témakörben milyen írások születtek és bátran lehet a következő kötet után nyúlni. Ahogy egyébként a Bobok kalandjainak is lesz folytatása, aminek azért örülök, mert engem meg igazán az érdekel, ahová a kötet végére sikerült eljutnunk. Szóval részemről tágulhat tovább a Bobiverzum.



2017. november 14., kedd

Mark Lawrence: Bolondok hercege (A vörös királynő háborúja 1.)

Nehéz helyzetben van az ember lánya, amikor egy olyan szerző következő regényét veszi a kezébe, akinek felettébb kedvelte az előzőleg olvasott trilógiáját - bár ez az elején, az első rész befejezését követően még nem volt ennyire egyértelmű. Szóval problémás a tényállás, mert csak ott vannak azok a kikerülhetetlen, piszok mód alattomos elvárások, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni. Aztán meg ott van az a szituáció, hogy bár Jorgot nem arra teremtette az ég - meg a szerzője -, hogy kedvelhető legyen, de azért a maga otromba és kegyetlenkedő - mondhatni szívtelen - módján csak képes volt hozzánőni az olvasó szívéhez és nem volt egyszerű elköszönni tőle.
Erre most itt van ez a másik sorozat, amely ugyanabban a világban, a Széthullott Birodalomban, ugyanabban a korban - gyakorlatilag az előző történetfolyammal párhuzamosan - játszódik, és így bizony különösen nehéz megállni az összehasonlítást. Pedig már az első oldalakon nyilvánvalóvá válik, hogy Jorg és Jalan csak a nevük kezdőbetűiben mutatnak egyezőséget, mert egyébként személyiségükben szöges ellentétei egymásnak.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 395 oldal
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Prince of Fools
Fordította: Gy. Horváth László
Sorozat: A vörös királynő háborúja
Folytatás:
2.) A Hazug kulcsa
3.) Az Osheimi kerék
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Kapcsolódó történet: Széthullott birodalom trilógia
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Kiegészítő novellás kötet:
Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból
Jalan Kendeth Vöröshatár uralkodójának, a vörös királynőnek unokája, egy jelentéktelen hercegecske - az öröklési sorban a tizedik -, de mégis csak herceg, így a hölgyek körében hódít a címével, aranyszínű fürtjeivel és persze lehengerlő mosolyával. Sokkal inkább kedvére való a hölgyek kegyeiben való lubickolás, a részegeskedés és a mindeféle szerencsejátékok, mint a tudomány és politika útvesztőiben való bolyongás. Mindezek mellet még gyáva is, hiszen számára a futás mindennél előrébb való, a felelősségvállalást pedig meghagyja mindenki másnak. Tökéletesen elégedett jelenlegi, leginkább jelentéktelennek tűnő helyzetével, amelynek maradéktalanul kihasználja és a saját javára fordítja az előnyeit. A sorsát azonban nem kerülheti el, és bár Jalan nem úgy érzi, de mégis különleges, hiszen látja azt, akit senki más, a királynő tanácsadóját, a Néma Nővért.

Éppen a Néma Nővér által állított halálos csapdából menekülve éri utol Jalant a nő mágiája, amely örökre összeköti őt Snorri ver Snagasonnal, az ádáz viking harcossal. A kettejüket gúzsba kötő béklyó megtörésére egyetlen megoldás létezik, ha útnak indulnak a jeges észak felé és beteljesítik azt, amire a varázs kényszeríti őket: elpusztítják a Holt Király nemszületett vezérét, ami a varázslat eredeti célja volt. Útjukat a Holt Király bérencei keresztezik, ők loholnak a nyomukban és igyekeznek megakadályozni a két vándort tervének és küldetésének teljesítésében.

Szívesen mondanám, hogy legalább annyira kedveltem ezt a trilógia nyitó kötetet, mint a korábbi regényfolyamot, de sajnos Jalan herceg aranyszőke haja, elragadó mosolya és kellő öniróniával rendelkező megnyilvánulásai nem tudtak annyira megragadni, mint Jorg kegyetlensége és kiszámíthatatlansága. Hogy ez rólam is elmond valamit? Véleményem szerint nem is keveset, de ez már egy másik történet. Visszakanyarodva az eredeti témához... Jalan egész jó figura, de az én ízlésemnek ő túl gyáva és túlságosan is menekül a felelősség elől. Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy egy kissé túltolta azt a hányaveti lazaságot - ami egyébként nem is az -, amivel az életét éli és ahogy gondolkodik.

Ahogy az sem mélyítette el a regény élvezetét, hogy néhány jelenettől eltekintve eléggé untam a vándorlást és a kalandokat. A Holt Király és a bérencei - akarom mondani alattvalói - vittek némi színt a történetbe - vagy éppen fakítottak ki minden színt a világból. A nemszületett vezér és hasonszőrű társai sztorija nagyon tetszett. Ahogy Jalan és Jorg találkozása is - élveztem, ahogy a már ismert és a most kibontakozó történetszál összefonódik. De ugyanezen a lapon tudnál emlegetni a Néma Nővért és a jégboszorkányt is - rendesen kirázott tőlük a hideg.

Igazából semmi újdonságot nem jelentett Jalan és Snorri jellemének különbözősége, nekik így kellett egymás mellé kerülniük. Annál élvezetesebb volt viszont az őket összekötő mágia, illetve azok megnyilvánulásai, a bennük megbújó lelkek.

No meg a skandináv mitológiai elemek, azokkal mindig le lehet venni a lábamról, mert imádok fejest ugrani a vikingek mondavilágába. És itt bőven kaptam még ebből is ráadásként. Már eleve Snorri hozta magával, de aztán még helybe is ment a két "hősünk", minden akadály ellenére elvergődött az északi jeges pusztaságba, ahol a mítoszok születtek és mai napig is élnek.

Sajnos minden fentebb említett pozitívum kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a történetet és el tudjak mélyedni annak minden mozzanatában, mert bár a karakterek sok lehetőséget hordoznak magukban, de a cselekmény nem sikerült valami élvezetesre - sőt, inkább unalmasra sikeredett. Leginkább Jalan monológjai verték ki nálam a biztosítékot, amelyek az elején még egész érdekesnek és olvashatónak tűntek, azonban a vége felé már kifejezetten untattak - nem egy esetben már csak átfutottam az adott szövegrészeket.

Pedig nekem ebből a regényből a szerző által saját kezűleg számozott, dátumozott és dedikált példányom van, amely a hetvenegyedik a százból - merthogy mindössze ennyi készült csak belőle.

Szerintem azok a fránya elvárások húztak be a csőbe és tették túlontúl is magasra azt a bizonyos láthatatlan és beszabályozhatatlan mércét. De sebaj, mert van még hátra két kötet a trilógiából és mivel mind a kettő a polcomon sorakozik olvasásra várva, ezért sorra is fog kerülni - előbb vagy utóbb. Megvívom én a magam háborúját a vörös királynővel, Jalannal, Snorrival, a Holt Királlyal és minden vagy mindenki mással, aki csak szerepel ebben a trilógiában - aztán majd levonom a végkövetkeztetést, ami remélhetőleg a végére hasonló lesz a korábbiakban olvasottakhoz és átéltekhez.




2017. november 10., péntek

Chris Carter: Vadász (Robert Hunter 3.)

A keresztes gyilkos őrülete és annak következményei, az áldozatai voltak a kezdet - egy elég erős kezdés, de azért a sztorinak voltak hiányosságai. A Kivégzésben a szerző emelte a szintet, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírása sokkal részletesebb lett, közben pedig élvezetesebbé és átláthatóbbá tette a nyomozás menetét az olvasó számára. Ezek után úgy gondoltam, hogy tudom mi vár rám, ha kézbe veszem a sorozat harmadik kötetét - ezzel pedig sikerült elhamarkodott következtetést levonnom, mert ennek a sokat látott szépfiúnak megint sikerült meglepnie. Viszont tagadhatatlan, hogy a szerző kötetről kötetre egyre jobban ír, vagyis megszolgálta az első regénynél a megelőlegezett bizalmat - ennek pedig én örülök a legjobban, mert bizony olvasnám még tovább ezeket a különleges, véres és kegyetlen gyilkosságok utáni nyomozásokat.

Értékelés: 10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 346 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Night Stalker
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
2.) Kivégzés
Folytatás:
4.) A halál szobrásza
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
A Vadász című regény sorozatgyilkosa egyszerre bomlott elméjű ember és zseniális tervező: egy igazi pszichopata, akivel szemben még a Föld összes vallásának minden védelmezője és annak beavatkozása sem lenne elég, hogy mentse az életed, ha  már kiszemelt magának. Márpedig ez az ember szimatot fogott, kiszemelte az áldozatait és már a sorsuk további alakulásáról is határozott. Elképesztő hatású volt, amiről ebben a regényben olvastam - már megint.

Az első áldozatra egy elhagyatott hentesüzletben akadtak rá. Mivel a nőn semmilyen sérülés nem látható azon kívül, hogy a száját és a nemi szervét durva öltésekkel összevarrták, ezek viszont nem okozhatták a halálát, ezért a testet boncolás céljából elszállítják. A vizsgálat azonban nem várt eredménnyel zárul és a gyilkos módszere újabb áldozatokat követel. A második nőre szintén véletlenül bukkannak rá, a gyilkos eszköz ismét egyedi, a módszer pedig kegyetlen. A nők közötti hasonlóság szembetűnő. Hunter nyomozó és társa, Garcia nyomozó most is nehéz helyzetben van, alig van valami nyomuk, amelyen elindulhatnak, de megpróbálják megérteni a miérteket, fényt deríteni a hogyanokra és elkapni azt az embert, aki ezt a szörnyűséget művelte ezekkel a nőkkel.

Az eddigi mintának megfelelően ebben a regényben is van egy párhuzamos nyomozati szál, amely ebben az esetben egy eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó magánnyomozó esetét vezeti fel. Természetesen a két eset összefügg egymással és nem kevés bonyodalom keletkezik abból, ahogy azok közelebb kerülnek egymáshoz.

Beteg ez a könyv, bár nem betegebb és elvontabb, mint a sorozat korábbi kötetei. Chris Carter pedig egyre jobb abban, hogy miként is tálalja az egyébként teljességgel gyomorforgató és kétségtelenül őrült módszereit, egyre inkább érzi az egyensúlyt a nyomozás és a plasztikus leírások fontossága között. Az indítékok és a fő motivációk is egyre érthetőbbek az elkövetői esetében és ebben a regényben már azt is el tudtam hinni, hogy ez tényleg valós, ilyen létezhet, a bemutatott hatások ilyen vagy ehhez hasonló következményeket és reakciókat eredményezhetnek. És végre a párhuzamos történetszál sem valami valóságtól elrugaszkodott dolog volt, hanem a cselekmény és az események szempontjából lényeges és meghatározó.

Szóval megállapítom, hogy Chris Carter, mint elképesztő gyilkosságokat papírra vető krimiíró, az én szempontomból beérett: végre tempóban, öszetettségben és kidolgozottságban is azt hozta, ami nekem nagyon is megfelel, pont a szám íze szerint való. Kevesebbszer takartam el a szemem olvasás közben - ami egyébként kifejezetten vicces  dolog -, ugyanakkor többször cuppogtam elégedetten, hogy ez igen, így kell ezt csinálni és alakítani az eseményeket, megdöbbenteni a gyanútlan olvasót.

Amiben még nagyon sokat fejlődött a szerző, az a fejezet végi függővég, amikor olyan mondattal zárul az aktuális szakasz, amitől biztosan tovább fog lapozni az olvasó, mert tudni akarja a folytatást. Hozzá kell tennem, hogy eléggé bosszantó ez a technika, főleg ilyen mennyiségben alkalmazva, ahogy ebben a regényben szerepel, de kétségtelen, hogy működőképes. Pont ezért csak úgy fogynak az oldalak, a rövid fejezetek, a feszültség növekedése, a továbblapozásra késztető végmondatok és persze a kényszer, ami egyre csak űzi a nyomozókat és az olvasót is abba az irányba, hogy végre kattanjon a bilincs az elkövetőnek, annak az elmebeteg őrültnek a csuklóján. Amíg idáig sikerül eljutni, addig jó néhányszor koppan mindenki álla azon a bizonyos padlón.

Végig nagyon élveztem ezt a történetet és örülök neki, hogy az előző kötetben megismert, már akkor is nagyon szimpatikus Blake kapitány karaktere ebben a részben tovább színesedett és ismért maradandó benyomást tett rám. Továbbra is tetszik Hunter nyomozó gondolkodása és az, ahogy az apró jelekből igyekszik megérteni az elkövető lelkivilágát - már amelyiknek van olyan. Egyre hitelesebbnek érzem a karakterét, azt a zseni fiút, aki végül a sorozatgyilkosok utáni rohangászást választotta a sokkal kecsegtetőbb álláshelyekkel szemben. Robert múltjából és eddig még rejtett képességeiből most is kapunk egy kis adagot, amely jól kiegészíti az eddig már megismert tényeket, ugyanakkor egyre érdekesebbé teszi a nyomozó személyét.

Jó kis kaland volt ez: eléggé brutális, eléggé mozgalmas, eléggé különc és nagyon élvezetes - mármint abból a szempontból, hogy ha elkezded olvasni, akkor nem tudod lerakni. Minden egyéb szempontból persze döbbenetes és persze nagyon szeretném, ha a könyv lapjain kívül soha és sehol máshol nem találkoznék össze még csak hasonlóval se. Gondolom Mr. Carter-nek már lehetett hasonlóban része, mert aki olyan végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik, mint ő, tutira összeakadt hasonló figurákkal és esetekkel.

Bárhogy is legyen, dolgozzon saját fantáziából, vagy merítsen a korábbi eseteiből a szerző, továbbra is szívesen olvasnám Hunter nyomozó és társa nem mindennapi kalandjait és nyomozásait. Főleg azt követően, hogy Chris Carter kinőtte az írói gyerekbetegségeit és a történetei tényleg elérték azt a színvonalat, ami miatt bátran kijelentem: ha új regénye jelenne meg magyar nyelven, az tuti előrendelős, megjelenést követően azonnal boltba rohanós és rövid időn belül olvasós. Ez a legnagyobb dícséret, amit egy szerző és egy sorozat tőlem csak kaphat.


2017. november 6., hétfő

Paolo Bacigalupi: A vízvadász

Bármilyen furcsán is hangzik, de nekem ez a regény bizonyos szempontból "szakmakönyv". És meg is találtam benne mindent, amivel kapcsolatban a szakmámban valamilyen szintű végzettséget, illetve gyakorlatot szereztem: vízellátás, szennyvíztisztítás, hidrológia, hidrometeorológia, vízrajz, vízkészletgazdálkodás, aszály, vízjog és még sok minden más. Nem is csoda, ha már a beharangozáskor felfigyeltem a regényre, mert a fülszövege is azt sugalta, amit végül kaptam: egy részben"szakmakönyvet". 
Még egy történet is kapcsolódik a kötethez: ugyanis ezt a regényt ajándékba kaptam a barátnőimtől, majd amikor kinyitottam - csak úgy random módon - az egyik oldalon a felszín alatti víztartókban lévő vízszintsüllyedéséről olvashattam, a másikon pedig a "Vízügyi Hatóság" kifejezésen akadt meg a szemem. Harsány kacagásban törtünk ki mind a hárman, majd két - többé és kevésbé szakmabeli - barátnőm megállapította, hogy ez tényleg nekem való könyv. És úgy is lett.

Értékelés:10* (kedvenc lett)
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 397 oldal
Eredeti cím: The Water Knife
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990,- Ft
Műfaj: sci-fi, thriller, akció, posztapokaliptikus
Az éghajlatváltozás következményeként Észak-Amerika egyes államaiban aszály tombol, közben a megemelkedett tengervízszint a partvidék lakosságát a kontinens belsejébe űzi. Nevada, Arizona és Kalifornia állam egyaránt a Colorado folyó egyre apadó vízkészletéért harcol, hogy az arra "érdemesek" megfelelő körülmények között, luxusépületekben lakhassanak, míg a többség  helyettük is nyeli a port. Az egyik ilyen város, amely megindult a pusztulás felé, Phoenix. Mivel minden összefügg mindennel és a Phoenixben történtek meghatározzák Kalifornia jövőjét is, ezért főnöke utasítására Angel Velasquez, a vízvadász az egyre romló állapotú városba érkezik, hogy kiderítse, mi igaz az új vízforrásra vonatkozó pletykákból. Az információmorzsák felcsipegetése közben megismerkedik két nővel: az igazságot megszállottan hajszoló újságíróval, Lucy Monroe-val és a fiatal bevándorlólánnyal, Maria Villarosa-val.
Ebben a városban minden a víz, illetve annak birtoklása körül forog, és a nyomok felderítése közben Angel rájön, muszáj együtt dolgoznia a riporterrel, illetve a fiatal lánnyal, akik egyes szempontokból jobban, másokból sokkal kevésbé ismerik és értik azt, ami a városban zajlik. Probléma pedig bőven van, mert a vízjogok nyomában járva, azokat kutatva a trió körül egyre csak gyűlnek a holttestek.

Paolo Bacigalupi ismét előhúzta a kalapból a szokásos szituációt, amely már korábban is bejött neki: a klímaváltozást és annak hatásait. A felhúzhatós lány, illetve a Hajóbontók című regényében is ugyanilyen alapokra helyezte a történeteit, ugyanarra akarja felhívni a figyelmet - mégis mindegyiknek más a helyszíne, a hangulata, az olvasóra gyakorolt hatása.

A helyszín ezúttal Észak-Amerika, ahol a felszín alatt vízkészletek jelentősen lecsökkentek, Texas korábbi virágzó mezőgazdasága már nem létezik, a földeken növények helyett mindössze portölcséreket lát az, aki arra jár. A vízkészletekhez való hozzáférést a vízjogok biztosítják, amelyet mindenki meg akar szerezni: először szép szóval, majd pedig erőszakkal. A Colorado folyó több állam vízellátását biztosítja és az egyre csökkenő készletből minden állam magáénak akarja azt a mennyiséget, ami ellátja a lakóit, a déli államok folyamatos harcban állnak az északiakkal, ahol visszatartják a vizet, miközben egyre csak gyűjtik a vízjogokat.

Az eseményeket három főszereplő nézőpontjából követhettem végig, akik karakterei ennél jobban már nem is különbözhettek volna egymástól. Angel, Lucy és Maria története hosszú ideig külön szálon fut, később érintőlegesen találkozik, végül pedig véglegesen összefonódik. Angelt, a profi vízvadászt egy morális kérdéseket felvető akcióban ismertem meg, ugyanakkor azt is megtudtam, hogy miként és mire használják fel azt a vizet, amelyet megszereztek. A szerző nagyon meghatározó hangulatot teremt, ezért Lucy és Maria történetének olvasása közben könnyedén beleéltem magam a helyzetükbe: éreztem a port, amely mindenhol ott volt, szomjas voltam, a bőrömet érdesnek és száraznak éreztem. Megdöbbentő, hogy a felvázolt alapszituáció időben sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolnánk.

A regény első fele a szereplők helyzetének bemutatását tartalmazza és eléggé kuszának, furcsának, helyenként lassúnak is tűnik, mégis fantasztikus hangulata van, amely szinte árad a lapokból. A témában érintettként, szakemberként a regénynek ezt a részét élveztem a legjobban és azt kell mondjam, hogy Bacigalupi nagyon alapos munkát végzett, mert amit az alaphelyzetről leírt, az szakmailag megállja a helyét. Egyetlen kifejezés esetében találtam csak eltérést - hidrológus kontra hidrogeológus -, de ez lehet akár az eltérő szakkifejezések használata, akár a fordítás miatt is. A többi információ tényleg teljesen a helyén volt.

Kíváncsian figyeltem, hogy merre fognak kanyarodni az események és a regény második fele ebből a szempontból meglepett: a kialakult társadalmi és személyes problémák bemutatása helyett a cselekmény kőkemény akcióba fordult át. Ebben a részben az alvilági figurák épp annyira jelen vannak, mint a másik állam ügynökei, a puskaropogás vagy az erőszak egyéb megjelenési formája, a menekülés és a bárki mással szembeni bizalmatlanság a kötet legutolsó mondatáig állandó tényező.

Élesen elkülönül egymástól a regény elejének hangulata és tempója annak második felétől, de én ezt sem bántam. A szerző a történet hangulatát, hitelességét és realitását tekinve is kifejezetten erős alapokat fektetett le, amelyre aztán hirtelen fordulattal, ugyanakkor hatásosan építette rá az egyre növekvő feszültséget, az akciófilmeket idéző tempót és a megdöbbentő csavarokat. Mindezt persze megtüzdelte morális és társadalmi kérdésekkel, némi romantikával, időnként pedig a rémísztő valósággal, az emberek élni akarásával. Nem volt törés abban, amit felépített, nem volt ellentmondás a kezdetek és befejezés között, csak éppen történt valami, ami az egyik hangulatból a másikba fordította az eseményeket. És könnyen nagyon könnyen elképzelhető, hogy egy helyzet elmérgesedik, hogy néhány ember átlépi azt a bizonyos határt és aztán már nincs megállás. Ez történt most is. A helyzet, a vízért való küzdelem és minden, ami ezzel jár, pedig adta magát. Lehetett volna más befejezése is: agonizálós és mindent megoldó, a világot megmentő, de Bacigalupi most más utat választott. Talán ezt a fajta lezárást életszerűbbnek érzem, mint bármi mást.

Miután a csapokból még folyamatosan folyik a víz és pancsolni is lehet a fürdőkben, a hétköznapi ember talán még nem, de a szakmabeliek már érzik - ha nem is szó szerint - a bőrükön azt, hogy arra felé haladunk, amit Bacigalupi felvázolt ebben a regényében. Igen, ez már nem is az olyan túl távoli jövő, sőt bizonyos részeit figyelembe véve a történetben is emlegetett államoknak ez már a jelen.

Nekem ez a regény nagyon bejött, sokkal jobban, mint A felhúzhatós lány, pedig azt is nagyon kedveltem. De ez az írás pont olyan, amit mintha kifejezetten nekem - és csakis nekem - írta volna a szerző. Pont ezért kedvelem - sőt imádom - minden mondatát, még akkor is, ha tisztában vagyok a hibáival, látom a gyengeségeit és érzem, hogy a befejezés inkább hatásvadász, mint logikus - bár kifejezetten életszerű. De mindez hiába, én pont így kedvelem és ez a regény számomra továbbra is az marad, ami az elején: egy olyan történet, amely az alapjait és a mondanivalóját tekintve sokkal közelebb áll a szakmámhoz, mint az eddig olvasottak közül bármelyik. Mr. Bacigalupi, kérem, hogy írjon még jó néhány, hasonló alapokkal rendelkező sztorit! Előre is köszönöm! Ahogy a Gabo Kiadónak is, aki eddig lehetőséget biztosított arra, hogy magyar nyelven is olvashatóak legyenek ezek a művek. Remélem, hogy ez így lesz a továbbiakban is.


2017. november 2., csütörtök

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)

Kim Stone felügyelő karakterével a szerző egy különc viselkedésű, bizonyos szempontból antiszociálisnak is tekinthető, ugyanakkor végtelenül lelkiismeretesés az elveihez ragaszkodó nyomozót állított a történetei középpontjába. Olvashattam már arról, hogy milyen, amikor ártatlan kislányok gyilkosának a nyomába ered, amikor az intellektusát méri össze egy kegyetlen és számító pszichopatával - mindkettő remekül sikerült történet, élvezetes sztori. Kim és a csapata most egy eddig számukra még ismeretlen szituációban találják magukat, olyan ügyben kérik fel nyomozónak, amely nem illeszkedik a profiljukba: most nem gyilkosokat kell előkeríteni, hanem két kislányt, akit elraboltak és akiért váltságdíjat követelnek. Ez azonban nem az első ilyen eset: egy évvel ezelőtt már történt egy kísértetiesen hasonló rablás - azóta csak az egyik gyermek került elő, a másik - illetve a teste - hollétéről továbbra sincs semmi hír.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 399 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Fordította: Őri Péter
Sorozat: Kim Stone
A mű eredeti címe: Lost Girls
Előzmény:
1.) Elfojtott sikoly
2.) Ördögi játszmák
Folytatás:
4.) Halálos játék
5.) Vérvonal
Kategória: krimi, thriller
Angela Marsonsnak nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy miként szítsa fel az érdeklődést és tartsa azt fenn - egészen a történet végéig. Ez a gyerekrablás minden csak nem teljesen normális - bár véleményem szerint egyik gyerekrablás sem tekinthető annak. Az, hogy egy különösen beteg elme van az események mögött nem kérdés, hiszen kegyetlen játékot űz a gyereket szüleivel és a nyomozókkal egyaránt.  

Stone nyomozóról az első kötetben kiderült, hogy különösen érzékenyen reagál a gyerekekkel - főleg a kislányokkal - történt kegyetlenkedésekre, a velük szemben elkövetett bűnökre. Ezt figyelembe véve nem is annyira meglepő, hogy még a szokásosnál is jobban megviselik az események. És a szerző ebben nagyon jó: az érzelmek és a helyzetre adott felfokozott reakciók leírásában és átadásában. Ezekből pedig most bőven akad, hiszen a szituáció érzelmileg kifejezetten megterhelő - mindenki számára.

Az érintett családok nem csak azzal szembesülnek, hogy gyermeiket elrabolták, hanem azzal is, hogy csak az egyikük térhet vissza: az amelyikért a legtöbbet kínálják a szülei váltságdíjként. Borzasztó és idegörlő játék ez, amely még azokat is egymás ellen fordítja, akik eddig kitartottak egymás mellett és mindenben támogatták egymást. Ahogy az lenni szokott ez a helyzet csak a kiindulópont, amelyet tovább színesít az egyes családok magánéleti problémája és a rejtegetett titkok súlya. Gyönyörűen vezeti mindezt elő a szerző és annyi érzelem jelenik meg a lapokon, hogy azokban a szereplőkön kívül az olvasó is szinte fuldoklik. A nyomozócsapat beköltözik az egyik érintett család házába és közvetlen közelről láthatják, illetve élik át ők maguk is az egész helyzetet.

A lányok utáni nyomozás nem is igazán nyomozás, nem más, mint a sötétben tapogatózás tipikus esete, hiszen nagyon jól kitervelt rablásról van szó, ami után elenyésző mennyiségű nyom maradt hátra. Teljes a hírzárlat, nem indul kutatás a lányok után  így még nehezebb a rendőrök helyzete. Egy helyben toporognak a nyomozók, miközben egyre nő a feszültség a házban, amelynek természetesen az is részét képezi, hogy a rendőrségen egyre nagyobb a nyomás, viszont eredményt nem tudnak felmutatni. Éppen ezért tűnik úgy, hogy Stone nyomozó és csapata most nincs teljesen a helyzet magaslatán, de Kim ettől függetlenül is határozottan jól kezeli a helyzetet és nagyon érzékenyen reagál a hangulati változásokra és a szülők reakcióira.

A hosszú felvezetés és az apró információk egymás mellé illesztése végül meghozza a gyümölcsét és sikerül felgombolyítani az események fonalát, kézre keríteni az elkövetőket és persze megismerni tetteik indokait. Az egy évvel ezelőtti események komor hátterek festenek a jelenlegi történéseknek és tovább növelik a feszültséget.

Voltak bizonyos nyomozati lépések a regényben, amelyekkel kapcsolatban nem értem, hogy miért nem gondoltak rá korábban, akkor talán sikerül hamarabb előrébb lépni a végkifejlet ügyében. Bár az is igaz, hogy amikor több felől is rágják és tépázzák az ember idegeit, minden mozdulatát nyomon követi egy sztorira éhes újságíró, akkor nem könnyű odafigyelni arra, ami egyébként egyértelműnek tűnik. Nem túl meglepően Kim agya egyszerre több dolgon is jár, mert a korábbi, már lezártnak hitt esete sem hagyja nyugodni, ez pedig megosztja mind a figyelmét, mind a rendelkezésére álló erőforrásokat.

Egyszerre nyomasztó és érdekes ez a regény, annak minden szála. Megmutatja, hogy a bűnös nem mindig akar az lenni, ami éppen és vannak helyzetek, amikor az élet kényszeríti rá az embert olyan döntések meghozatalára, amelyek egyébként normál helyzetben meg sem fordulnának a fejében. Helyzetek, döntések, emberi reakciók és következmények - ez az alapfelállás Angela Marsons regényeiben, de ezekből az összetevőkből minden egyes alkalommal színes, élvezetes, ugyanakkor nyomasztó és a mindennapi életben is jelen lévő, elgodolkoztató történeteket tár az olvasó elé.

Nagyon komoly témát feszeget a könyv - ismét -, és nagyon kegyetlen a kiinduló helyzet, de Kim Stone sem egyszerű nyomozó, hanem egy hányatatott sorsú és egyedi gondolkodású, a végletekig kitartó rendőr. Kim ebben a kötetben különleges társakat kap a nyomozáshoz: egy túsztárgyalót és egy kapcsolattartó tisztet - mindkettőjük érdekes színtfoltját jelentette a történetnek. Ahogy az egyik szülő és Kim múltbeli kapcsolata is, amelynek köszönhetően egy kicsit bepillanthatunk a nyomozó gyerekkorának néhány fontosabb pillanatába. Ami viszont még ennél is jobban érdekel, az nem más, mint hogy mi lesz a jövőben, hiszen Kim és ... No, de erről inkább hallgatnék. Majd talán a következő kötetben jobban kibontja a szerző ezt a szálat. Mi tagadás, már alig várom - ahogy a Stone csapat következő esetét is.

2017. október 29., vasárnap

Várólista - 2017. október

Az utóbbi időszakban szinte mindegyik Várólista posztomban megemlítettem, hogy a kiadók idén érezhetően kevesebb könyvet adnak ki. Ami így is van, azonban még ezzel a tempóval is sokkal többet jelentetnek meg az érdeklődésemre számot tartó írások közül, mint amennyit jelen helyzetemben el tudok olvasni. És ez az igazán szomorú dolog, amelyen változtatni - úgy néz ki - egyelőre nem tudok. Ez a helyzet azonban nem tántorít el attól, hogy figyeljem az új megjelenéseket - sőt, kifejezetten bújom a könyves oldalakat, sas szemmel lesem az újdonságokkal kapcsolatos mindenféle bejelentéseket. És persze a vásárlásokról sem mondok le, mert az már tényleg a mindennek - szó szerint a világnak is - a végét jelentené.

Főleg nem mondok le akkor a beszerzésekről, amikor az Agave Könyvek - és persze azért más kiadó is - sorban hozza ki a jobbnál is jobb és érdekesebb regényeket. Ez a hónap is elég kecsegtető, bár a képzeletbeli koronát úgy is a november fogja majd megkapni tőlem. De ne szaladjunk ennyire előre, most még csak az októberi kínálat van a porondon.
Elan Mastai Felbolydult napjaink címet viselő sci-fi regénye olyan sci-fi, amely nem is teljesen az. De az elképzelés egészen egyedi, hiszen a főszereplő egy olyan utópisztikus világban él, amilyennek az emberek az ötvenes években elképzelték a jövőt. A történet főszereplője, Tom egy félre sikerült időutazást követően a mi világunkba téved, amely neki nem más, mint egy disztópikus hely. És Tom  igazi kalandja még csak ezután kezdődik el...
Megan Miranda a Minden eltűnt lány című regényével sikerült meggyőznie, hogy érdemes olvasni az írásait. Nem volt kérdés tehát, hogy a most megjelent A tökéletes idegen című mű is a polcomon fogja végezni. Ismét egy csendes kisvárosban járunk, ahol a lakók - természetesen - súlyos titkokat őriznek, és persze megint egy eltűnt nő ügyében kell nyomozni. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy ez a regény is fordított időrendű - ami valami elképesztő módon tetszett a korábban olvasott, másik sztoriban -, de ettől függetlenül is kíváncsi vagyok a történetre.
Ania Ahlborn És bebújt az ördög című regénye a szerző második magyarul megjelent írása, a horror rajongók pedig nagy ovációval köszöntötték a bejelentést és a kötet boltokba kerülését is. Figyelemmel követem a szerzőt és a műveit, ugyanakkor pirulva vallom be, hogy még nem ismerkedtünk meg közelebbről egymással. Egyszer majd talán elérkezik ez az idő is.
A Twister Média nagyon jó érzékkel válogatja ki a megjelenéseit, legyen szó bármelyik zsánert képviselő műről. Úgy érzem, hogy nem lesz ez másként Lisa Jackson Hidegen hagy című regényével sem, amely a skandináv krimik hangulatát lengeti be - ez még önmagában nem lenne túl vonzó a számomra -, de mellé csap még egy jó kis pszocho-thriller feszültséget is. És erre fajta a koktélra bizony már vevő vagyok
A Lettero Kiadóról eddig nem sokat hallottam - vagy csak nem került a látóterembe -, de Louise Doughty Dupla spirálban című regényének fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésem. Szeretnék majd egyszer sort is keríteni az olvasására, de a mikorról nem merek nyilatkozni, még csak rá sem gondolni.

A Delta Vision végre valahára feltámadt tetszhalott állapotából és a könyvheti fincsiségeiket követően - Istenem, de rég volt már június - végre újra könyve(ke)t jelentetett meg. Az eredmény egyelőre még eléggé visszafogottnak tekinthető, de legalább már létezik. A Mesterművek sorozat két kötete került elsőként a nyomdába és a boltok polcaira: az egyik a sience fiction, a másik pedig a történelmi alsorozat tagja.
Stanley G. Weinbaum termékeny sci-fi író volt, akinek szárnyaló fantáziáját csak korai és tragikus halála tudta megtörni. A Kalandok a naprendszerben egy tucat novellát tartalmaz a szerző feszes szerkezetű és ügyes történetszövésű írásaiból, amely biztosan felébreszti az olvasóban szunnyadó felfedezőt és a kalandort. A kötet - a Mesterművek sorozatban megszokottak szerint - még egyéb, a szerzővel és az írásaival kapcsolatos kiegészítő írásokat is tartalmaz.
Sir Arthur Connan Doyle A fehér sereg című regényével indult útjára a Mesterművek sorozat Történelmi alfolyama. Úgy gondolom, hogy mind a szerző neve, mind pedig a korszak, amelyben a cselekmény játszódik, garancia a szórakozásra - még akkor is, ha hozzám közelebb állnak a fantasztikus művek.

Kevés romantikus művet olvasok mostanában, de azért próbálom rajta tartani az ujjam a zsáner ütőerén. Érzékelésem szerint a műfaj pulzusa elég szapora és rendszertelen, a sok-sok dobbanás között kevés az erős és egészséges ütésnek mondható - a többi szabálytalan szívzörej csupán, gyenge utánzat. Néha azonban még így is lehet csiszolatlan gyémántokra bukkanni a tömegben, amelyekből adott esetben akár értékes ékkő is lehet egy olvasást követően. De elég a hasonlatokból és szócséplésből...
Tiffany Reisz Fény az éjszakában című művét már olyan régen ígéri a kiadója - a Művelt Nép -, hogy elsőre el sem hittem a hírt, miszerint végre megjelent a kötet. De megjelent, és bár a lelkesedésem már jócskán lecsökkent, még mindig érdekel. De egyelőre azért kivárok a vásárlással, tekintve, hogy úgy se lenne időm elolvasni.
Amivel viszont nem bírtam várni, az Jay Crownover Az igazság bajnoka című regénye, vagyis a Welcome to the Point harmadik kötete, mert nagyon és még annál is jobban érdekel Titus King története. A regényt ugyanaz a kiadó jelentette meg, aki az előzőeket, csak a neve lett más időközben: Harlequin Magyarország helyett HarperCollins Magyarország.
J. R. Ward Bukott angyalok sorozata az, amelynek minden kötetét jól megnézem, de még egy részt sem sikerült elolvasnom belőle. Pedig a most megjelent Halhatatlanság című regény már a sorozat hatodik kötete. Ha egyszer belekezdek, bizony lesz mit behoznom, mert eléggé erőteljes a lemaradásom.

A múlt hónapban kimaradt a felsorolásból, ezért most ejtek szót Victoria Schwab Gyülekező árnyak című regényéről, amely az Egy sötétebb mágia sorozat második kötete. Mondhatnám, hogy a regény hűűű, meg húúúú, de sajnos még az első rész olvasásáig sem jutottam el. Ennek ellenére érdekel a történet, mert a szerző eddig olvasott regényeit - főleg a hangulatukat - mindennél jobban imádtam.
A másik - ráadásként méltánytalanul mellőzött - kedvencem Rachel Hartman Seraphina sorozata, amelynek hosszú időt - négy évet - követően jelent meg a második része, az Árnypikkely. Ebben az esetben az első részt még a megjelenés évében sikerült abszolválni és nagyon tetszett, ezért kifejezetten örülök neki, hogy elérkezett végre az a pillanat is, hogy a folytatást is a polcomra tehetem majd. Reméljük, hogy ha lesz még folytatás, arra már nem kell majd ennyit várni - bár ha jól látom, akkor kell, mert még eredeti nyelven sem elérhető. 
A Metropolis Media jelentette meg Christopher Priest Kifordított világ című regényét, amely két okból is érdekesnek tűnik a számomra. Az egyik, hogy Priest másik magyarul megjelent műve, a Tökéletes trükk az egyik kedvenceim közé tartozik - amiből egyébként azonos címmel film is készült -, tehát a szerző igencsak kiérdemelte a bizalmam. A másik, hogy Priest ezen regény ihlette China Miéville Vastanács című regényét, amelyet ugyan még nem olvastam, de a szerző egyéb írásait már igen és bizton állíthatom, hogy a fantáziája nem szorul támogatásra. És ha valami az ő figyelmét is ilyen mértékig megragadja... Kell még folytatnom? Ugye, hogy nem. 

Ez a poszt sem lett rövid, ezért bele sem merek gondolni, hogy mennyit fogok regélni a novemberi megjelenésekről, amelyek között szép számmal akad olyan, amely után bizony egyenesen csorog a nyálam - vagy hogy árnyaltabban fogalmazzak: remeg a klikkelőizmom, hogy az enyém legyen.

2017. október 21., szombat

Orson Scott Card: Végjáték (Végjáték 1.)

Néhány évvel ezelőtt már olvastam ezt a regényt és már akkor is nagy hatással volt rám - azonnal kedvenc lett. Mai napig is úgy emlegetem ezt a művet, mint meghatározó és emlékezetes olvasmányt, és most, újra belemerülve a történetbe, tényleg bebizonyosodott, hogy a cselekmények nagy részére emlékszem - mégpedig egészen jól. Persze ez nem vont le semmit az élményből, amelyet az újraolvasástól kaptam, mert az első alkalomhoz képest sokkal jobban oda tudtam figyelni a részletekre. Azokat az utalások, amelyeket korábban nem vettem észre a felfokozott izgalom miatt, most bizony nem kerülték el a figyelmemet. Nagyon ideje volt már az újraolvasásnak és nagyon örülök neki, hogy végre tett is követte az elhatározásomat. A következő döntésem pedig az, hogy most folytatni is fogom a sorozatot, nem állok meg ennyinél, mint annak idején.

Értékelés: 10/10* (kedvenc volt és az is maradt)
Kiadó: Dáin
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 221 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Ender's Game
Fordította: Bihari György
Sorozat: Végjáték
Folytatás:
2.) A Holtak Szószólója
3.) Fajirtás
4.) Az elme gyermekei
Kategória: sci-fi, katonai sci-fi, űropera

A Végjáték Univerzum egyéb kötetei:
Ender száműzetésben
Ender árnyékában
A Hegemón árnyékában
Árnyékbábok
Shadow of the Giant

Olyan jövőben járunk, ahol a Földet egyszer már megtámadta egy faj, amely leginkább a csótányokhoz hasonlít - kinézetre, illetve kommunikációjukat és társadalmi berendezkedésüket tekintve is. A Föld győzelmet aratott az első összecsapásban, de a győztes hadvezérek az ünneplést követően rögtön készülni kezdtek a továbbiakra, a következő ütközetre. Ez a Földön viszonylagos egységet és ennek következményeként békét teremtett, de egy Földön kívüli űrbázison zajlott a felkészülés: különösen tehetséges gyerekek kiképzését kezdték meg, akikből majd a várható háború parancsnokai lesznek.
Ender a Wiggin család harmadik gyermeke, akinek megszületését azért engedélyezték, mert két testvére is kiemelkedően tehetséges volt, de mégsem feleltek meg a katonaiskola szigorú  pszichológiai felvételi követelményeinek. Az irányítók Enderben látják a nagy lehetőséget, aki be is kerül az iskolába és megkezdődik a  kiképzése.

A mód, illetve annak bemutatása ahogyan Ender eljut a katonai iskola kapujáig előrevetíti a regény további részének hangulatát. Ami ebben a könyvben olvasható az semmiben sem különbözik attól, amit a gyerekek képesek művelni egymással és mégis valami más. Az előbbi minden jelenetnél bizonyításra kerül, az utóbbi magyarázatára majdnem a regény végéig várnunk kell. Illetve az érződik, hogy ez egy nem szokványos szituáció, de a mögöttes indok csak sokkal később bukkan elő.

Orson Scott Card fantasztikus érzékkel formálja meg Ender érzéseit és reakcióit, írja le a gondolatait. Ez a történet legalább annyira sci-fi, mint fejlődésregény - bár inkább az utóbbi, annak viszont egészen kiemelkedő. Mondanivalóját tekintve olyan, mint a hagyma: minden egyes rétegének lehántásával újabb és újabb lényeges dolog kerül a fókuszba - mindegyik felkavarja az érzéseket és elképesztő indulatokat képes gerjeszteni.

A leginkább megrendítő - és éppen ezért elgondolkoztató -, hogy az egész történet gyerekekről szól és mégis sokkal nagyobb léptékű az egész. Mi, az olvasók csak egy kis szeletét látjuk a történéseknek, mivel többségében Ender érzéseit és fejlődését kísérjük végig, csak a fejezetek elején olvasható párbeszédek és néhány különleges jelenet az, amelyek alapján sejteni lehet, hogy itt valami sokkal komolyabb dologról van szó és sokkal nagyobb dolgok állnak a háttérben.

Pedig már önmagában embert próbáló az is, amelyben Endernek - aki még csak kisfiú - része van, kezdve attól, hogy ő a harmadik gyermek a családban és viseli ennek minden hátrányát, folytatva azzal, amilyen helyzetekben az iskolában kerül. De nem csak Ender figyelemre érdemes ebben a regényben, hanem a testvérei - Peter és Valentine -, meg persze Ender jó néhány társa is. Sok-sok különleges és tehetséges gyerek, akik között sokkal nehezebb kiemelkedőnek lenni, mint az átlagos képességűek között. Különösen nehéz akkor teljesíteni, ha a felnőttek nem támogatnak, hanem helyette folyamatosan próbák elé is állítanak.

Nagyon szemléletes az egész kiképzés, a játékok folyamata, amelyek olvasása színtiszta élvezet, mert annyi mindent mutat meg általa a szerző a gyermeki lélekből, annak fejlődéséből, az egész helyzetből. Fantasztikus az egész történet pszichológiája, úgy gondolom, hogy órákig lehetne ecsetelni a miérteket és a hogyanokat, vitatkozni azon, hogy mi volt jogos és mi nem. Mert hogy komoly erkölcsi kérdések - szinte csak azok - is felbukkannak ám a történet folyamán.

Már elsőre sem tűnik egyszerűnek a történet, hiszen gyerekeket szakítanak el a családjuktól, hogy hosszú évekre teljesen elszigeteljék őket és közben folyamatos kiképzésben részesüljenek, próbákat teljesítsenek. De amikor arról olvasunk, hogy milyen is ez a kiképzés, hogyan reagálnak a gyerekek és hogyan terelgetik - csúnya szóval: manipulálják - őket a mindenféle nagy emberek, akkor válik igazán bonyolultá az egész mű mondanivalója.

A vége? Egy hatalmas pofon, amelytől padlót fogtam. A szerző nagyon ért ahhoz, hogy a történet lényegét egyetlen mondattal más nézőpontba helyezze és az olvasónak mindent újra kell gondolnia, amit addig valahogy összerendezett magában. Szóval van egy hatalmas csattanó, amelytől az, ami addig történet még különlegesebbé és kegyetlenebbé válik. A kötet legvégén pedig, egy csendesebb felvezetésben Card még meglebegtet egy komoly erkölcsi kérdést, ami - ha nem lett volna elég az eddigi adag - további gondolkodni valót ad. Aztán az olvasó újragondolja az egészet és rájön, hogy ennek a regénynek az eseményein, a felvetett kérdésein akár évekig is gondolkozhat, akkor sem biztos, hogy feldolgozta és átgondolta annak minden rétegét.

Fantasztikus élmény ez a regény! Rögtön a kedvencem lett és az újraolvasás után is megtartotta a korábban kivívott kiemelkedő helyét az olvasásaim között. Az egyik olvasói közösségi oldalon heves vita bontakozott ki arról, hogy ez a regény young adult vagy esetleg mégsem az. Szerintem nem az, még a fiatal főszereplő ellenére sem. De ez a kérdés egyébként sem érdekel, mert mire ez az alaptalan - és szerintem teljességgel felesleges - vita kirobbant, én már tudtam, hogy imádom ezt a történetet. Pont úgy, ahogy azt Orson Scott Card 1985-ben megírta, amikor kis hazánkban még csak fel sem merülhetett a young adult vagy nem young adult kérdés - és amikor az adott vitázók közül néhányan még a kéjes gondolat fogalmának szintjét sem érték el.

Bátran ajánlom mindenkinek: azoknak is, akik most ismerkednek a sci-fivel és azoknak is, akik már mélyebbre merültek az ide tartozó történetekben, de ez a mű valahogy eddig kimaradt az életükből. Azt is javaslom, hogy ha valaki már olvasta, akkor nyugodtan vegye ismét a kezébe a könyvet, mert második - vagy sokadik - olvasásra is fantasztikus élmény.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons