Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. szeptember 30., vasárnap

Várólista - 2018. szeptember

Kezdem úgy érezni, hogy a probléma bennem van, mert annak ellenére, hogy a könyvesboltokban nincs kevesebb kötet, mégis egyre kevesebbet érzek a magaménak a frissen megjelent kínálatból. Nem tudom, hogy ezen miért lepődöm meg, hiszen nem olyan régen írtam ki magamból, hogy mit okozott nálam az ízlésváltozás. Az igazi szégyen az, hogy bár lényegesen kevesebb könyvet veszek, mint néhány évvel ezelőtt, mégis csak egyre nő az olvasatlanjaim száma, mert a vásárlás még csak hagyján, de az olvasás már annál nehezebben jön össze. De mindezen túllépve azért csak sorra veszem, hogy milyen új regényeken, képregényeken akadt meg a szemem. 

Hagyom a külön zsánerenként csoportosítást és behozom a vegyes kategória fogalmát. Akkor hát, mindent bele.
Az Agave Könyvek jó előre bejelentette, hogy mi érkezik tőlük szeptemberben és úgy is lett. Bár Marko Kloos Frontvonalak sorozatának első regénye nekem annyira nem jött be, de a népeknek úgy néz ki, hogy igen, mert már a harmadik kötet látott napvilágot, aminek Tengerészek a címe. Állítólag az első rész a leggyengébb, ezért is figyelem, miként is alakul a folytatások sorsa, hogy ha egyszer úgy adódik, akkor tudjam, hogy érdemes lesz folytatni és bővíteni az élményt. A sorozat eredeti kiadásban hat részes, szóval majd meglátjuk.
Az Agave Könyvek több sorozatot is lezárt az idén és ebből a sorból nem lóg ki Sylvain Neuvel Themis-akták című trilógiája sem, amelynek befejező kötete a Védtelen halandók címet kapta. Ugyan a kiadvánnyal volt egy kis probléma, mert a nyomdába véletlenül a véglegesnél egy korábbi verziójú szöveg került, de a kiadó nagyon korrekten kezelte a problémát és újranyomja a könyvet, a hibás verziókat pedig cseréli, a megrendelőinek újraküldi a kötetet. Bár alapból ez lenne a helyes eljárásmód, mégis le a kalappal a hozzáállásuk előtt. És mivel az előző előrendelésről lemaradtam, ezt most pótolni fogom. 

A General Press Kiadó kiadványai is a korábban kiadott tájékoztatásnak megfelelően érkeznek. Néha pedig még pár nappal hamarabb is, mert Angela Marsons Vérvonal című regényét, amely a Kim Stone sorozat ötödik kötete, bizony hamarabb szállította le a nyomda. Majdnem sikerült is lemaradnom az előrendelésről, de még pont időben rácsaptam a lehetőségre. A kötet a polcomon és miután az előző részt abszolváltam, majd ez is sorra kerül, de már most biztos vagyok benne, hogy jó lesz.

A regényekről ennyit, most térjünk át a képesebb kategória kínálatára.
A Marvel nagy gyűjtemény szeptember hónapban két kötettel bővült, amelyek egybefüggő történetet alkotnak, ezek pedig A hihetetlen Hulk: Hulk világa 1. és 2. rész
A Fumax Kiadó újonnan kiadott képregényei határozottan felkeltették az érdeklődésem, mert a korábban kiadott gyűjtemények - Death-Halál és Teljes Watchmen - után Loki története is érdeklődést váltott ki belőlem. Egyrészt mert Loki érdekes karakter, másrészt mert még érdekesebb lesz megismerni az ő nézőpontját - tekintve, hogy az éremnek mindig két oldala van. És jönnek mér érdekességek a kiadótól a következő hónapokban is. 

Ennyi lenne most ez a poszt, de már látszik, hogy az évből még hátralévő időszak azért sokkal mozgalmasabb lesz - remélhetőleg csak könyvmegjelenések terén -, mint az elmúlt hónapok. Izgatottan várom, hogy milyen meglepetésekben lesz még részem. 


2018. szeptember 23., vasárnap

Brandon Sanderson: Elantris

Mostanában észrevettem magamon, hogy egy elég komoly szintű olvasási válságban vagyok. Végre feltűnt. Mondjuk nem értem, hogy miért nem hamarabb, bár ha ez történik az sem sokat változtatott volna a helyzeten. És ebben az éppen tudatosult állapotomban, amikor semmi újhoz nem volt kedvem, de még a megszokotthoz sem, valamiért úgy döntöttem, hogy elolvasom azt a regényt, ami egyszerre ismerős és mégsem az. Hogy is lehet ez? Nagyon egyszerűen. Sok-sok évvel ezelőtt, még a fantasy korszakom legelején olvastam az Elantris című regényt, amely azonnal a kedvenc szerzőim sorába léptette Brandon Sandersont. Az idén pedig megjelent a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás is, amely kihagyott jeleneteket, egy novellát és egy szerzői utószót - amit mindig élvezettel olvasok - is tartalmazott. Szóval így esett meg, hogy az ismerős és az ismeretlen összetalálkozott.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem:
I. kötet: 453 oldal
II. kötet: 382 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/kötet

Az író magyarul megjelent további művei:
Ködszerzet sorozat (A végső birodalom,
A megdicsőülés kútja, A korok hőse);

Wax és Vayne sorozat
(A törvény ötvözete, A lélek árnyai);

Az Idő kereke sorozat egyes regényei
(Az Éjfél tornyai I-II., Gyülekező fellegek I-II.,
A Fény emlékezete I-II.)
Sanderson első regénye ez, érződik is rajta bizonyos fokú kiforratlanság, ugyanakkor első regénynek fantasztikus - engem első alkalommal és második olvasásra is ugyanúgy elvarázsolt.
A történet középpontjában egy város - Elantris - és annak különleges lakói állnak. Különösek, mert tíz évvel ezelőtt isteneknek számítottak, most viszont mindenki viszolyog tőlük. Az átalakulás, a Saód bárkit elérhetett és bárki elérhetett most is. A város, ami régen saját fénnyel, belülről ragyogott, most mocsokba süllyedt, lakói, akik annak idején egy kézmozdulattal gyógyítottak, most a fájdalom és az őrület rabjai. Hatalmas változás ez és senki sem ismeri az okát.

Az eseményeket három szereplő nézőpontján keresztül mutatja be a szerző, akik fejezetei egyenletes ritmusban követik egymást - egészen a befejezésig, ahol felbomlik ez a rend. Az egyik történetszál Raóden, Arélon hercegének nézőpontja, aki nem ért egyet apja uralkodásának módszerével, fenntartja a saját ellenállását és támogatói közösségét, valamint éppen az esküvőjére készül. Választottja Teód hercegnője, Sarené. A két fiatal házassága által a két ország szövetsége köttetik meg, amely mindkét fél részére támaszt  jelent az egyre terjedő Jaddeth vallás ellen. Csakhogy Raóden herceg az egyik reggelre ébredve észreveszi magán a saód okozta változást, amelynek egyenes következménye, hogy száműzik őt Elantrisba - a családja számára innentől kezdve halott.

A másik történetszál az Arélonba érkező Sarené hercegnőé, aki meglepetésnek szánta néhány nappal korábbi betoppanását, de helyette ő lepődött meg, amikor a kikötőből egyből a vőlegénye ravatalához kísérik. A házassági szerződés értelmében az egyik fél halála esetén a házasság életbe lép, tehát Sarené úgy lett özvegy, hogy nem is állt oltár elé és nem is házasodhat meg soha többet. Sarené helyzete a palotában elég ingatag, ám ő olyan ember, aki nem bír megülni a fenekén. Férjét ugyan nem is ismerte, de lassan átveszi a helyét az összeesküvők között és a vezérükké válik, közben pedig borsot tör - legtöbbször - Jaddeth főpapja, a gjorn orra alá.

Adja magát, hogy a harmadik nézőpont nem más, mint Hrathen gjorn szála, akit vallásának vezetője azért küldött Arélon fővárosába, hogy az országot megtérítse és Jaddeth szolgálatába állítsa - akár békés módszerekkel, akár harccal. 

Mindhárom főszereplő erős jellem és határozott akarattal rendelkezik. Ezek a minden szempontból meghatározó jellemek vívják saját harcukat ebben a társadalmilag, gazdaságilag és vallás szempontjából is ingatag országban. Van, aki a túlélésért küzd, van, aki a saját útját követi és van, aki a számára mások által meghatározott célt tartja a legfontosabbnak. Bárhogy is legyen, a szerepeket leosztották és a kijelölt személyek attól nem  is nagyon térnek el. Ez a regény erőssége is lehetne, de mégis a gyenge pontja lett, mert a személyiségek nem változnak, megingathatatlan hitük miatt kiszámíthatóvá váltak a tetteik. Amint nyilvánvalóvá válik, hogy ki és miért küzd, az olvasó biztos lehet benne, hogy az adott személy kiáll a vállalt szerepe mellett. Ez alól talán csak a gjorn személye kap egy kis felmentést és ezzel okoz némi meglepetést a történet vége felé.

A fentebb említett gyengesége ellenére is működik azonban a regény, mert a mágiarendszer, az aónok felépítése és működése, valamint a főszereplők küzdelme magával tudja ragadni az olvasót. Mind Raóden, mind Sarené eléggé felkészültnek tekinthető politikai és társadalmi kérdésekben és tudásukat ki is aknázzák a saját kereteik között: Raóden az elátkozott Elantrison belül próbál reményt nyújtani, míg Sarené Kaé városán belül vívja meg a saját csatáját. Aki mindkettejük ellensége, az a gjorn és az ő tettei.

Ami ebben a regényben elvarázsolt az a politikai adok-kapok, amely mögött komoly pszichológiai háttér húzódik meg. Az egész regény ezen alapul: az emberek gondolkodásán, elvárásain, reakcióin, azok értelmezésén és persze az ellenreakciókon. Sanderson a problémák felvázolásával közel hozza a egyszerű embert - még ha az illető egy hercegi vagy hercegnői cím birtokosa is egyben -, bemutatja az egyén küzdelmét és ezzel befolyásolja az egész társadalmat meghatározó eseményeket. Mesteri módon műveli mindezt és ezzel képes az olvasót odaszegezni a könyvhöz, a fotelhoz vagy bármihez, ami elősegíti a történet folytatását.

És a mágiarendszer. Az alap probléma alapját adja, mégis alig lehet tudni róla valamit. Külön érdekes, ahogy Raóden lassanként felfedezi a jelek összetételét, ahogy megfejti a működésük alapjait. Nem tudtam mást tenni, mint egyszerűen drukkolni azért, hogy haladjon előre és meg tudja valósítani azt, amibe belekezdett. Közben pedig összefacsarodott a szívem, mert végre találkozhatott az országa  reménységével és a szíve választottjával, csak éppen a helyzet nem volt alkalmas a románcra és a titkok felfedésére.

Az első magyar kiadás borítója
Ha a történet eleje lassan építkezik is, az események akkor sem unalmasak. De a vége, az elképesztő módon felpörög a korábbiakhoz képest. Mindez nem csak a felfedezéseknek és a mágia robbanásának tudható be, hanem az érzelmek és a hit csúcsra járatásának is. Sanderson ügyesen tartogatta a tartalék puskaporát a kötet végéig, ahol kellő hang- és színhatással el is durrogtatta azt. A történetbeli csavarok élvezetesek ugyan és korántsem elhanyagolhatóak, de még nem érnek a szerző későbbi műveiben olvasottak sorába.

Első regénynek minden tekintetben fantasztikus és minden hibája ellenére is előrevetíti azt a végtelen mélységű fantáziát, ami ebben a szerzőben rejtőzött eddig. Már pedig Sanderson nem csak ötletes, de grafonám ember is - történetei mindig adnak valami újat és mindig sok-sok oldalon keresztül teszik ezt.

Bár eddig is kissé bő lére eresztettem a rajongói beszámolóm, de nem zárhatom le a posztot a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás elemzése nélkül. Annyira régen olvastam a történetet, hogy ha volt is valami változtatás a szövegben és a köztes eseményekben, akkor az nekem már nem tűnt fel. Az viszont igen, hogy ez a regény is követi az új stílust és méretet - vagyis nem tudom a szerző többi, korábban megvásárolt kötete mellé tenni, mert azoknál nagyobb. Az új kiadás két kötetben jelent meg, átfutó gerinccel, a tetején a már korábban is emlegetett "Kozmerum" felirattal és jellel, alatta pedig a mágiarendszer megnevezésével, ami ezúttal a "Sel rendszer".

A kötet belseje is tartogat meglepetéseket: térképeket Arélonról, Elantrisról és Kaéról, valamint Opélonról. Mindemellett tartalmaz egy előszót, amelyet Dan Wells írt, aki a szerzővel együtt ugyanabban a kreatív-írás tanulócsoportban kezdte a mesterség elsajátítását. A második kötet végén található egy novella, amelyet érdemes csak a regény után elolvasni, megismerhetünk kimaradt jeleneteket - amelyek nem is baj, hogy kimaradtak -, valamint a szerző mesél a regény keletkezési körülményeiről és persze arról, hogy ő maga hogy élte meg az íróvá válást. Mindegyiknek örültem, de a szerzői utószó különösen a kedvencem.

A kedvencem volt, a kedvencem maradt. Imádom - minden gyengesége és hibája ellenére is.  Némiképp elfogultnak tűnök a szerzővel szemben - igen, ezt elismerem. De ettől függetlenül is mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a regényt. Mindegy, hogy melyik magyar kiadást, csak olvassátok! Mert megérdemli, mert megérdemlitek! Aztán pedig jöhet a többi Sanderson kötet.


2018. szeptember 19., szerda

Témázunk: Ízlésváltozások

Általában nem szoktam részt venni a csoportos és tematikus posztolásban. Ennek oka, hogy eleinte még nem találtam a helyem a bloggerek világában, mire pedig sikerült ezt kiviteleznem, addigra a kínálkozó lehetőségeket kiütötte a kezemből az időhiány. Amiért most mégis megszületett ez a poszt, az leginkább két dolognak köszönhető: egy igazi meglepetést jelentő megkeresésnek - köszi, PuPilla! - és a téma aktualitásának. Így tehát erőt vettem magamon, kiszorítottam az ehhez szükséges időt, rendeztem a gondolataimat, majd pedig klaviatúrát ragadtam és igyekeztem azokat olvasható formába önteni. Majd eldöntitek, hogy ez miként is sikerült.

Szóval az ízlésváltozás... Összetett kérdéskör, mert az alapja, hogy az ember is folyamatosan változik - ami annak idején tökéletesen megfelelt, az most már nem annyira, és persze fordítva. Magyarázatot erre talán az egyik legkedvesebb idézetem adhat, ami így hangzik:
"Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember." (Hérakleitosz)
A terjedelmes könyvespolccal és magánkönyvtárral rendelkező olvasók egyik nagy problémája - természetesen csak a helyhiány után -, hogy az újdonságok mindig elvonják a figyelmüket, pedig bennük van a késztetés, hogy újra kézbe vegyük az annak idején meghatározó élményt jelentő, kedvencnek nyilvánított köteteket, műveket. Néha nem is az időhiány, hanem a félelem az, ami gúzsba köti a kezünket, a lelkünket. A félelem, hogy újraolvasva már nem fog tetszeni a korábban imádott történet. Nagy szerencsém van, mert eddig kevesebbszer bántam meg, hogy újraolvastam egy régi kedvencet, mint amikor igen.

Van egy regény, amit még kamaszként olvastam első alkalommal, majd néhány év múlva ismét és azóta még legalább háromszor-négyszer. Ez a legmegviseltebb kötet a polcomon. Ez a regény Nicholas Evans A suttogó című írása. Meglepő, hogy a regényből készült filmet is nagyon kedvelem, pedig ez nem jellemző rám.
Közel egy évtizeddel ezelőtt Brandon Sanderson Elantris című regénye belopta magát a szívembe és az egyik kedvenc fantasy olvasmányélményem lett. Az idén jelent meg a történet tizedik évfordulós végleges szerzői kiadása, amely végül ismét olvasásra késztetett. A történet és a szereplők sorsa most is legalább annyira beszippantott, mint korábban. (Erről lesz majd poszt hamarosan.) Jó érzés, hogy vannak biztosnak tekinthető választások az életemben. Legalábbis eddig.

A kellemes élmények csak hagyján, de mi van azokkal, amelyek már korábban sem jöttek be? Ti próbálkoztatok már újraolvasni olyan regényt, amelytől már első alkalommal is hidegrázást kaptatok? Bevallom, hogy egyszer - egy kihívás miatt - tettem egy próbát, de utólag megbántam a dolgot. Az adott mű Michail Bulgakov Mester és Margarita című írása, amelyet felnőttként éppen csak egy paraszthajszállal találtam elviselhetőbbnek, mint amikor középsuliban kötelező volt az olvasása. Egy újabb állandó pont az életemben. Az viszont tuti, hogy még egyszer nem esem az újraolvasás bűnébe - legalábbis ennek a könyvnek az esetében.

Amikor a mostani olvasási ciklusom - olyan tíz-tizenkét évvel ezelőtt - elindult, akkor alapvetően urban fantasy sztorikat olvastam, azok közül is a vámpíroktól hemzsegő történeteket. Az említett korszakom egyik legmeghatározóbb sorozatának Anita Blake, a vámpírvadász kalandjai bizonyultak. Emlékszem, hogy hajnalig olvastam az adott kötetet, majd a munkahelyen csak kókadoztam és támasztottam a fejem, hogy este újabb könyvbe kezdve, megint csak éjszakába nyúlóan szegezzem magához az újabb kaland. Úgy érzem, ez az a sorozat, amelynek esetében nem csak én, de bizony maga a sorozat is sokat - végtelenül sokat! - változott. Jason-t a mai napig emészteni próbálom. Az első köteteket pár évvel ezelőtt újraolvastam és bizony lazán félretettem a könyvet, ha elálmosodtam. Ha nem is annyira fantasztikusnak, de még mindig jónak tartom az első tíz részt. Annak kitárgyalása, hogy ezt követően hová futott ki a sorozat, nem ennek a posztnak a tárgya. Viszont az is tény, hogy ebben az esetben a legnagyobb problémát az jelentette, hogy az én ízlésem nem változott elég gyorsan a szerző által diktált tempóhoz és irányhoz képest.

Az Anita Blake sorozat ékes példája annak, amikor nem csak a személyes változás okozza az olvasási élmény csökkenését. Ahogy a paranormális urban fantasy kötetek megjelenése elérte a dömping szintet, úgy teltem el egyre inkább az egymást ismétlő, egyre kiszámíthatóbbá váló sztorikkal és fordultam más stílusú könyvek felé. Így került képbe nálam a fantasy és a sci-fi, majd pedig visszatértem régi kedvenceimhez, a krimihez és a thrillerhez - és ami mostanában nagyon felkapott: a pszichothrillerhez.

Az ízlések változása csak az egyik tényező, de mindezek mellett ott van még az is, hogy ha a valaki sokat olvas, akkor egyre inkább eltelik a történetekkel, egyre nehezebb neki újat és érdekeset mutatni - egyre magasabbra kerül az a bizonyos léc, ami az ingerküszöböt jelenti és egyre kevesebb az a mű, ami eléri ezt az emelkedő szintet. 

Valahogy így jártam egy idő után én is, mert ami az elején lekötött, az utána már nem csúszott annyira. Aztán megint csak jól esett, közben viszont olvasnom kellett mást. Jelenleg azt a technikát alkalmazom, hogy váltogatom az egyes zsánereket, így nem unok bele az adott kategória stílusába. Eddig sikerült fenntartanom a saját érdeklődésem és a változatosságba adott esetben még a paranormális és a romantikus művek is beleférnek időnként - persze ez utóbbiak csak mértékkel.

Ha már a romantikusoknál tartunk, akkor azt is meg kell jegyeznem, hogy nagyon kritikus vagyok a kategória regényeivel, mert rengeteg köztük a színvonaltalan és klisés írás, ami semmi újat nem ad - néha úgy tűnik, csak egy korábban olvasott műben cserélték ki a neveket és a szereplők az utca végén jobb helyett balra kanyarodtak, de más különbség nincs. Kamasz- és ifjú felnőtt éveimben szinte faltam ezeket a történeteket, most azonban nagyon szűröm őket, mert idegesítenek a nyafogó macák és a hatalmaskodó férfiak, meg a logikátlan reakciók.

Hasonló helyzetbe kerültek nálam a young adult regények is, amelyek az elején még kellő szórakozást nyújtottak - bár akkor is inkább a háttér történetre igyekeztem koncentrálni -, de egy idő után sablonossá váltak. Szintén ugyanaz a gond: nehezen viselem a síró-nyafogó, döntésképtelen, de egyébként vadócnak beállított hősnőket, a lehetetlen helyzeteket, a logika hiányát, a tökéletes férfi fiú felsőtesteket, a szerelmi háromszögeket - és már az első csók izgalma sem tud lázba hozni. Úgy döntöttem ezen olvasmányokat ezentúl messzire kerülöm és ennél jobban nem is dönthettem volna. Pedig volt jó néhány olvasmány, ami annak idején tetszett. Van, amit utólag már másként értékelnék.

Nem csak olvasmányaim, de az olvasási stílusom is változik, ami betudható a mindennapjaimban bekövetkező módosulásoknak. Észrevettem, hogy nem tud lekötni annyira egy történet, mint annak idején, nem tudok benne annyira elmélyedni, hogy kikapcsoljon a külvilág. Pedig erre nagy szükségem lenne. Idegesebb vagyok, kapkodóbb, hamarabb elterelődik a figyelmem és nem megy az órákon keresztüli könyvbújás.

Valószínűleg ez is összefügg azzal, hogy az egyre kevesebb rendelkezésre álló időmben mind jobban megválogatom az olvasmányaimat és kezdem elhagyni azt a nézetemet, hogy "könyvet félbe nem hagyunk". Hagyunk bizony, minden zokszó nélkül, mert van még a polcon, a kínálatban olyan, ami olvasásra inkább érdemes.

Amit fentebb leírtam, látszik a blog profilján is. Más témájú könyvek kerültek előtérbe, a posztok megjelenése pedig elég kiszámíthatatlan lett.
Ami nem változott, a posztok hossza. Ezt, kérlek, nézzétek el nekem. :) Ha végre rászánom magam, akkor dől belőlem a szó és a nyers szövegből nagyon nehéz kitörölni bármit is. Most is csak bővebb lett, pedig rövidíteni akartam rajta. Mondjuk nem is én lennék, ha ez nem így lenne.

Részemről ennyi lett volna, de vannak még, akik vallanak a bennük végbement változásról:


Bea

Utóvéd (később csatlakozók):
Sister

2018. szeptember 8., szombat

Susan Ee: Penryn és a Végítélet trilógia (Angelfall 1-3.)

Annak idején - évekkel ezelőtt - olvastam az első kötetet és a fiatal főszereplő, valamint a young adult kategória ellenére is úgy gondoltam, hogy egy egészen élvezetes történetet hozott össze a szerző. Nem voltam maradéktalanul elégedett az olvasmánnyal, mert a posztapokaliptikus hangulat és a részletes leírások ellenére is éreztem valaminek a hiányát, aminek tárgyát a mai napig nem tudom megfogalmazni. Leginkább úgy éreztem, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, valami miatt csak a felszínén úsztam az egésznek. Nem mondhatom azt, hogy ez a pillanatnyi érzelmi állapotom miatt, mert másodszori olvasásra is ugyanez az érzés töltött el: továbbra sem tudtam átérezni teljes mélységében az eseményeket, a szereplők sem fogtak meg maguknak.

Értékelés:7 pontot ér a 10-ből
(mert sok volt az utazás és kevés idő jutott a lényegre).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Angelfall
Sorozat: Penryn és a Végítélet (Angelfall)
Folytatások:
2.) World After - Túlélők világa
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:
Eltelt pár év az első olvasás óta és ahhoz, hogy befejezzem a sorozatot, újra kellett olvasnom az első részt - nem a bonyolult cselekmény, hanem inkább az alapok miatt. Annak idején külön írtam az első kötetről, de haladva előre az olvasással úgy döntöttem, hogy elég lesz egy poszt a teljes trilógiának. És végül ez így is valósult meg.

Miről is szól ez a trilógia? A történet elején rögtön egy posztapokaliptikus környezetben találja magát az olvasó, ahol a narrátor, az események elmesélője egy fiatal lány, aki az anyjával és a húgával menekül. Hogy mi elől? A bandák elől, a helyzet elől, az angyalok elől. Igen, az angyalok elől. Ugyanis az angyali sereg a Földre érkezett, majd ezt követően rögtön lelőtték a Hírvivőt, Gábriel arkangyalt, az egyetlent, aki tudta, hogy miért is érkeztek ide, az emberek világába. Az angyalok érkezése természeti katasztrófák sorát okozta, ezzel felborítotva az addigi rendet és megsemmisítve az emberi civilizáció vívmányait, köztük az elektromosságot is. A rend felbomlott, az utcákat elfoglalták a bandák, akik új határokat jelöltek ki, a saját törvényeik szerint éltek - közben pedig az angyalok vadásztak az emberekre.

Penryn szemtanúja lesz annak, ahogy egy csapat angyal levágja egy másik angyal szárnyait, majd az egyikük elragadja Penryn húgát. A lány megmenti az angyalt és magához veszi a szárnyait, mert úgy gondolja, hogy a tőle származó információk birtokában megtalálhatja és megmentheti a húgát. A sebesült angyal nem más, mint Rafael arkangyal, aki azonban a szárnyai nélkül eléggé elveszett. Az angyal és a lány nekivág az útnak, amelynek végén az angyalt a szárnyai visszavarrása, a lányt pedig a húga megtalálása várja. Talán.

Az első rész, az Angelfall - Angyalok bukása kötet nagy része a világ bemutatásával telik el, eléggé komótosan haladnak előre az események, az aszfalt koptatásával, az erdőben bujkálással több oldalt írt tele a szerző, mint amennyit a vége eseményekkel, a lényeggel. Mert igazán akkor gyorsulnak fel az események és lépnek az addigiaknál sokkal mozgalmasabb fázisba, amikor a főszereplők megérkeznek a Fészekbe és felfedezik annak szörnyű titkát. A vége, az utolsó oldalak történései igen jól sikerültek és érdekessé, olvasásra szükségessé tették a folytatást.

A második kötet, a World After - Túlélők világa pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Penryn a skorpióangyal mérgétől bénultan fekszik az Ellenállás tábora felé haladó autó platóján, miközben mindenki azt hiszi róla, hogy meghalt. De Penryn él és életre is kel. A húgával és az anyjával elég különös kompániát alkotnak, akiket nem is sokáig tűrnek meg maguk között a túlélők. Rafi közben Belielt üldözi és vissza akarja szerezni tőle a szárnyát.

Értékelés: 6 pontot ér a 10-ből
(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 381 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: World After
Előzmény:
1.) Angelfall - Angyalok bukása
Folytatás:
3.) End of Days - A vég napjai
Kategória:
Az volt az érzésem, hogy a szerző egy nagyon összetett történetet akart az olvasói elé tárni, tele misztikus és bibliai utalásokkal, lényekkel és persze a Végítélet Napjának eljövetelével. Mégis ez a kötet amolyan töltelék részre sikeredett, mert a szereplőink csak nem jutottak egyik szintről a másikra, egy helyben topogtak vagy éppen oda-vissza rohangáltak. Többek között Rafi sem igazán halad a szárnya visszaszerzésével, pedig ő a nagy harcos, Beliel pedig sérült - mégsem sikerül lejátszaniuk a nagy meccset. Az egyedüli cél, amit sikerült elérni és megvalósítani az az angyalok által végzett kísérletek felderítése és átmeneti akadályozása, de mindez későn, mert a baj legnagyobb része már megtörtént. 

Annak ellenére, hogy tele volt nagyon jó ötletekkel és a romantika még mindig nem burkolta rózsaszín cukormázba a történéseket, igazából rengeteg minden idegesített ebben a részben. Kezdjük mindjárt Uriel idióta szokásával a háta mögött masírozó két nőről, akiket korábban szobadísznek használt. Aztán folytatva a színpadias jelenetekkel, amelyekkel meg akarja győzni az angyalokat a Végítélet Napjának közeledtéről. Rafi sem hozza azt a színvonalat, amit elvártam tőle, keveset is szerepelt a történetben. Annál több volt viszont Penrynből és a családjából. Nem volt ez rossz, de megint csak lehetett volna sokkal jobb is.

A befejező kötetben, az End of Days - A vég napjai címet viselő rész megint csak egyenes folytatása a második kötet befejezésének. Rafi, Penryn, Paige és a sáskái menedéket keresnek, ahol átmenetileg meghúzhatják és kipihenhetik magukat. A szárnyától megfosztott és sérült Beliel szintén velük tart, mint a fogjuk. 

Az eddig viszonylag logikusan felépített események már a kötet legelején elkezdenek összeomlani és megtelni logikátlanságokkal, furcsaságokkal. Kezdetnek mindjárt ott van a nagy harcos arkangyal, aki jobban tart a kishúgtól, mint Belieltől. De ez még semmi, mert amikor Beliel csellel ráveszi Penrynt a kard használatára és két pokolfajzat kel át azon keresztül a pokolból, akkor Rafi nem tesz semmit sem velük, sem pedig Beliellel kapcsolatban - majd csodálkozik, hogy a két pokolszökevény kiszabadítja az angyalt, akinek természetesen nyoma vész és később még bőségesen okoz majd bosszúságot. Egyáltalán hogy kerültek elő a pokolfajzatok? Eddig még csak említés sem történt róluk, most pedig egyszerűen a történések kulcsszereplői, alakítói lettek.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert megint csak oda-vissza szaladgált mindenki).
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 365 oldal
Fordította: Ancsa T
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: End of Days
Előzmény:
1.) Angelfall - Angyalok bukása
2.) World After - Túlélők világa
Kategória: 
Aztán ott van Penryn, akinek eddig a túlélés és a húga megmentése lebegett a szeme előtt célként, most meg mintha hormonkezelést kapott volna, egyfolytában tüzel és mászik rá az arkangyalra. Teszi ezt annak ellenére is, hogy tudja az angyalok nem létesíthetnek kapcsolatot az emberek lányaival, mert elbuknak és a kárhozat lesz a sorsuk. Szóval az eddig példásan viselkedő Penryn kifordul önmagából és mintha semmi sem érdekelné, semmit sem fogna fel a problémából, csak és kizárólag az érdekli, hogy ott viszket neki, ahol eddig még nem.

Pedig ez a rész is tele volt ám jó ötletekkel, mert a pokolban játszódó jeleneteket nagy élvezettel olvastam és el is ámultam tőlük rendesen. A bukott angyalok, a pokolfajzatok, a démonvezérek, a bukottak beavatása, az elemésztettek, a démonvezérrel kötött alku... ezek mindegyike nagyon jó ötlet és az egész jelenet fantasztikusra sikerült. Beliel története több volt mint megható, mert egyszerre volt gyönyörű és volt tele reménytelenséggel, indulattal. Szerintem rá tovább fogok emlékezni, mint Rafira és hirtelen jött szerelmére.

A szárnyalást követően a kötet végére a szerzőnek sikerült agyon csapnia mindent, amit addig felépített: az Ellenállás vezérének választott kamaszlány, a végső összecsapás előtt szabadtéren megrendezett tehetségkutató verseny - ez vitte a prímet -, a nevetséges nevű és idegesítően viselkedő ikrek és persze Rafi döntése a szárnyaival kapcsolatban - ezek mindennek tekinthetők, csak jó döntésnek nem.

A legidegesítőbb azonban az volt, hogy a szerző feldobott bizonyos információkat, majd szépen elfelejtkezett róluk. Ilyen volt az, hogy Penryn anyja olyan tudás birtokában van a pokolfajzatokkal és az angyalokkal kapcsolatban, amely azért megért volna néhány kérdést és némi kifejtést. De legalább ugyanennyire érdekelt volna az is, hogy mit is keresnek az angyalok az emberek világában, miért is érkeztek ide egyáltalán. Az sem tetszett, hogy igazi magyarázatok nélküli és rózsaszín szirupba fulladó lett a történet vége. Mintha a szerzőt kötelezték volna, hogy a kategória elvárásainak megfelelő befejezést adjon az egyébként sötét és komor történetnek. És mintha szorított volna az idő is, mert a végső magyarázatok, levezetések elmaradtak a korábbi részletes leírásokhoz és oda-vissza szaladgálások jelentőségéhez képest.

Nagyon jó és érdekes alapötletre építkező történet, amely minden hibája ellenére is jól indult, érdekes eseményeket vonultatott fel, kifejezetten továbbolvasásra késztető befejezéseket hozott össze a kötetek végén. De akárhogy is nézem a trilógia részeinek színvonala folyamatosan csökkent, mintha a szerző szárnyaló gondolatait gúzsba kötötték volna az elvárások és ez meghatározta az egész cselekményt. Az igazi mélyrepülést az utolsó kötet produkálta és nagyon elszomorodtam miatta, mert ennél azért lényegesen többet vártam volna a kezdés alapján. Az látszik, hogy ez nem az én sorozatom, nem az én történetem és ezt nálam jobban senki sem sajnálja, mert alapból kedvelni akartam.

2018. szeptember 2., vasárnap

Várólista - 2018. augusztus

Ez az augusztusi hőség  - no meg az, hogy az előtte lévő hónapok sem voltak hűvösebbek - teljesen elbágyasztott és olyan vagyok, mint valami kókadozó növény: áhítom a felfrissülést. Nem is lenne a meleggel baj, ha vízparton ücsöröghetnék vagy árnyékban hűsölhetnék, de a tetőtéri irodában valamivel nehezebben múlnak a napok és sokkal kimerítőbb még a gondolkodás is. Ez lehet az oka annak, hogy sem az olvasás, sem pedig a blogolás nem ment ebben a hónapban. Még a friss megjelenések ütőerén is csak érintőlegesen tartottam rajta a kezem. Ezért is vagyok elmaradva ezzel a poszttal is és csapom össze most gyorsan, hogy legalább ezzel ne legyek csúszásban.

Az Agave Könyvek friss megjelenéseiről csak azért nem maradtam le, mert a kiadó nagyon jól tervez és tájékoztatja az olvasóit - mindig és mindenről időben. Ezért gyakorlatilag az előrendelés leadása után csak arra kellett figyelnem, hogy a csomagot átvegyem. Mi is volt abban a küldeményben? Természetesen N. K. Jemisin A megkövült égbolt című regénye, amely A megtört föld trilógia befejező kötete. A szerző történelmet írt ezzel a sorozattal, mert zsinórban harmadszor hozta el sci-fi kategóriában a legjobb regénynek járó Hugo-díjat. Most, hogy lezárult a történet, akár már olvashatnám is - mert eddig bizony egy sort sem sikerült teljesítenem.
Richard Morgan Törött angyalok című regénye számomra nem újdonság, de a könyvpiacon már régóta hiánycikknek számított. Annak idején ez a Takeshi Kovacs sorozat második kötetének számított, ma inkább a Valós halál sorozat középső részeként emlegetik - mert így jobban kapcsolható a filmsorozathoz. Az biztos, hogy számomra mindig is az eredeti sorozatcím marad az igazi.

Ha már sci-fi, akkor nem maradhat ki a felsorolásból Neil deGrasse Tyson Terítéken a világegyetem - Asztrofizika mindenkinek című könyve, amely tömören és érthetően magyarázza el a világegyetem titkait, vezeti be az olvasót az asztrofizika bonyolult világába. Kezdő sci-fi olvasóknak - talán még a haladóknak is - adhat olyat, amitől élvezetesebbé és érthetőbbé válik egy nem éppen könnyed tartalmú sci-fi olvasmány. Az űr rejtélyeit a Kossuth Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.

Fantasy terén a Delta Vision vitte el a prímet ebben a hónapban, bár tény, hogy ezekről a könyvekről már a múlt havi posztban is szólnom kellett volna. Sebaj, a lényeg, hogy végre megjelentek, most már csak be kell szereznem őket. 
A hónap legfontosabb megjelenése Greg Keyes Született királynő című regénye. Ezzel a két kötetben napvilágot látott negyedik résszel végre a befejezéséhez érkezett A tövis és a csont országai sorozat. Szívesen beszámolnék a regényfolyammal kapcsolatos eddigi élményeimről, de sajnos olyanok nincsenek. Ez a történet is azok közé tartozik, amelyeket ideje lenne már elkezdenem.
Nem így van ez A Dresden-akták sorozattal, amelyből az első kötetet már olvastam. Ebben a hónapban a sorozat harmadik kötete, a Kísértő vész került a boltokba. Jim Butcher sok-sok kalandot írt már meg a csetlő-botló varázsló főszereplésével, a kiadó pedig azt ígérte, hogy mindegyiket elhozza nekünk, ezért meglehetős nyugalommal várom a további megjelenéseket.

Mostanában nagyon mennek a thrillerek, a véres gyilkosságokat tartalmazó regények, de jöhetnek a titkok és a hazugságok is. Így került a figyelmem középpontjában Anders de la Motte Halálos ősz és T. M. Logan Hazugságok című regénye. A General Press Kiadónál valakik nagyon jó érzékkel választják ki a borzongós regényeket, ezért remélem, hogy ha az előbb említettek a kezembe kerülnek, akkor nem fogok bennük csalódni. Amit eddig olvastam a kiadó kínálatából, az nagyon bejött. 

Marvel képregény fronton sem állt meg az élet. Augusztusban megjelentek a Fenegyerek: Újjászületés, az Amazon: Egyedülálló zöld nő és a Marvel: Zombik című részek. Ezek még beszerzésre várnak, a többiek - a már beszerzettek - meg java részt még olvasásra.

Egyelőre ennyi. Remélhetőleg a némileg elviselhetőbb hőmérsékletű ősz az olvasási kedvemet is visszahozza majd. Persze ahhoz, hogy posztoljak ez nem szükséges, mert olyan öt-hat könyv vár arra, hogy írjak róla és megosszam veletek - már csak rá kellene vennem magam a klaviatúra csapkodásra.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons