Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. február 28., szombat

Várólista - 2015. február

Ez még mindig egy olyan félig hibernált hónap, már ami az új és engem érdeklő megjelenéseket illeti. Viszont a felhozatal már valamivel ígéretesebb, mint az év első hónapjáé. Annak ellenére sikerült kiválasztanom majd fél tucat jó könyvet, hogy a nagy durranásokat márciusra, de még inkább az áprilisi könyvfesztiválra időzítik a kiadók.
Egyelőre tehát be kell érni pár megjelenéssel, érdeklődő pillantással, de már lehet készíteni a pénztárcákat a nagy menetre. :)
De addig is nézzük akkor, hogy kínál ez a hónap.

Az Agave Könyvek mindig jól tervez és mindig tartja is magát a beharangozott megjelenésekhez, ha pedig közbejön valami, akkor azt jelzi. Ebben a hónapban két könyv felé kacsingatok leginkább. Az egyik Eduardo Sacheri Szemekbe zárt titkok című regénye, amely azért is érdekel, mert egyébként keveset olvasok spanyol ajkú szerzőtől. A könyvből egyébként filmet is forgattak, amely 2010-ben több kitüntetést is begyűjtött, az elismeréseket pedig egy Oscar szobrocskával koronázta meg. A könyv az 1970-es évek Argentínájába repíti vissza az olvasót és nagyon érdekfeszítő kriminek ígérkezik.
A kiadó másik, az érdeklődésemre számot tartó kiadványa Blake Crouch A pokol kapujában című regénye, amely a Wayward Pines-trilógia második kötete. A kiadó ígérete szerint március végén érkezik a befejező rész is. A trilógia egy rejtélyes thriller, így nincs semmi csodálkozni való azon, hogy érdekel. Amíg el nem felejtem: készült belőle film is, a trailer nagyon jó. :)

A Gabo Kiadó is sok újdonsággal készül az első negyedévre, februárban a következő két kötet integet felém a többieknél nagyobb hévvel.
Hiába próbált a Robert Galbraith írói álnév mögé bújni J. K. Rowling, csak kiderült a turpisság. Akárhogy is történt, a Kakukkszó siker lett - nem csak külföldön, hanem kis hazánkban is. Bár magam még nem olvastam a kötetet, de tudom, hogy sokan várják a folytatást, amely A selyemhernyó címet kapta.
Még nem biztos a februári megjelenése, de mivel a legújabb hírek szerint hamarosan érkezik a nyomdából, ezért szerepeljen itt Garth Nix Sabriel című ifjúsági regénye - már csak azért is, mert jó ideje szerepel azon a polcon, amelyeknek a külföldi megjelenéseit nagyon várom. Nem is hiszem el, hogy elérkezett végre ez az idő.

A Delta Vision kiadó nem igazán szokott nagy hírverést csapni a megjelenései körül, de mivel ők az egyik kedvencem - ráadásként régi kedvencem -, ezért soha nem felejtkezem el róluk és a kiadványaikról.
Sokat vártunk arra, hogy a korábban megkezdett, de félbehagyott Teremtő Alvin sorozat magyar kiadást még nem látott részei megjelenjenek. Ugyan itt még nem tartunk, de nagyon jó irányban haladunk, hogy ez is bekövetkezzen, hiszen rövid időn belül már az Orson Scott Card által írt hét részes sorozat negyedik része, a Vándorlegény került a boltokba - új kiadásban, tetszetős borítóval.

Erre a hónapra ennyi, de szerintem azért bőséges, igényes és sokszínű a választék. Nosza, irány a könyvesbolt, aztán következzen az olvasás!


2015. február 25., szerda

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár (Cseresznyepiros nyár 1.)

Mi az, ami befolyásol egy molyt? Sok minden: a könyv címe, a borítója, a tartalma, majd kicsivel később az értékelések. A végeredmény? A kezdeti vonzalom egyre inkább átcsap megszállottságba, és a "mostakaromeztakönyvet" érzés tartóssá válik. Óvatos ismerkedés a kiadvánnyal a könyvesboltban, majd a szent fogadalom, amelyet halkan és feltűnéstől mentesen próbálsz a lapok közé suttogni: "legközelebb hazajössz velem".

Értékelés: 4/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 460 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Kirschroter Sommer
Fordította: Béresi Csilla
Sorozat: Cseresznyepiros nyár
Folytatás: Türkisgrüner Winter
Műfaj: romantikus, new adult
Aztán egyszer csak más úton a közeledbe kerül a könyv, beleolvasol és egyre inkább nem érted, hogy miért is rajongtál érte annyira, hatalmas sokként ér, amikor rád nem úgy hat a történet, mint annyi mindenki másra. Küzdesz az érzéseiddel, de hiába, mert a lelkesedés egyre csak fogy, a harag és az értetlenkedés pedig ezzel szemben hihetetlen mértékben növekszik, végül pedig már csak ez az utóbbi két érzés marad - meg az elkeseredés.

Igen, így éreztem én ezzel a történettel kapcsolatban. Nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire el vagyok keseredve, milyen mértékben voltam dühös, miközben haladtam az oldalakkal. Azért teszek egy próbát...

Az alapszituáció: Adott egy egyetemista lány, Emely, akinek barátnője, Alex sulit vált, és végre ugyanabba a városban fog tanulni, mint ő - a probléma csak az, hogy a bátyja, Elyas lakásába költözik be. A fiú nem más, mint Emely első szerelme, amely érzés természetesen maradandó és mint ilyen az elmúlása nem éppen fájdalommentes. Emely és Elyas hét év után újra összetalálkozik: a lány végtelen gyűlölettel néz a másikra, míg az orvostanhallgató srác jópofiskodva próbálja felmelegíteni a hangulatot. A sorozatos találkozások sajnos elkerülhetetlenek, de kérdés, hogy mi lesz ezek kimenete. Vajon sikerül Elyasnak megbékítenie a lányt és feléleszteni az eltemetett érzéseket? Vagy esetleg véglegesen elrabolta a lány szívét Luca, az emaileken keresztül hódító és éppen ezért titokzatos srác?

Az elvárások: Sok volt belőlük, talán túl sok is. Nagyon is érdekelt a történet: már előre élveztem a kampusz pezsgő életét, az egyetemisták életvitelét és energiáját, a múlt és a jelen történéseit, a szócsatákat, illetve a lány érzelmeiért vívott csatát - mindezt gördülékeny és olvasmányos stílussal megspékelve.

A stílus:  Nem egészen olyannak bizonyult, amit vártam: minden történést Emely mesél el, és hiába az E/1 elbeszélési mód, az egész olyan laposra és monotonra sikeredett - olyan, amikor valaki csak mondja és mondja és mondja - elmaradtak a mély gondolatok, az érzések, helyette csak az egyhangú és ingerszegény elbeszélés sorakozott hosszú sorokban. Elyas felbukkanása javított valamelyest a helyzeten, mert a két fiatal párbeszédei legalább valamilyen színt vittek az uncsi szürkeségbe, még akkor is, ha nem mindegyik sikerült igazán eredetire, de a legtöbb legalább élvezetes volt. És mindig csak Emely, mindig csak ő, egészen a legutolsó mondatig. Hiányzott a másik szemszög, Elyas gondolatai, annyira jó lett volna, ha ő is lehetőséget kap a megszólalásra - és sokat emelt volna a regény színvonalán.

A lány: Sikerrel pályázik nálam a legidegesítőbb és legkorlátoltabb hősnő szerepére. De komolyan! Kevés olyan könyvszereplővel akadtam eddig össze, akit ilyen szívesen és ennyiszer megkergettem volna azzal a bizonyos péklapáttal. Szó szerint a hajamat téptem idegességemben, mert nem bírtam elképzelni, hogy valaki ennyire vonakodó, magát kérető, nehezen meggyőzhető, bizalmatlan. Bár minden jelző igaz, de mégis talán a sértettséget dédelgető és korlátolt a legmegfelelőbb, amivel jellemezhetném ezt a... ezt a... ezt a.... Áh, inkább hagyjuk. *megfogja az orrnyergét és gondolkodik: belebokszoljon a falba vagy inkább bevegyen egy vérnyomáscsökkentőt? Oké, nagy levegő! Be és ki... be és ki... csak egyenletesen... Na jó, most már folytathatom.* Viselkedés, gondolkodás szempontjából ez a csaj nem egyetemista, hanem középiskolás. Az rendben van, hogy kiáll magáért, az elveiért, de ennyire azért nem kellett volna túlzásba vinni a korábbi sérelmekhez való ragaszkodást és a bizalmatlanságot. De legalább nem szűz a lány. Bár a történet, illetve a hozzáállása alapján, akár még lehetne is az. De a lényeg: huszonhárom éves csaj nem viselkedik így - csak akkor, ha valami baj van a fejével, és azt hiszem, hogy ezzel mindent el is mondtam, amit el lehetett.

A srác: Az egyetlen dolog, amit ebben a regényben értékelni lehetett az a fiú, illetve az a rendíthetetlen kitartás, amivel a lány körül keringett. Már legelső alkalommal is látszik, hogy Elyas nem olyan, mint amilyennek Emely leírja őt - nem mondom, hogy tökéletes, de nem is olyan megátalkodott, mint ahogy megpróbálja elhitetni velünk. Annyi ötlet, érzelem és ragaszkodás van ebben a pasiban, amely már eleve szívet melengető, és mindez még meg van hintve némi vagánysággal, jópofa humorral, valamint rengeteg gyengédséggel - ő volt az, aki miatt végigolvastam ezt a könyvet... és akinek drukkoltam, hogy hagyja már a fenébe ezt a fap..át és nézzen más csaj után. A másik srác? Jaaa, hogy ő? Ő csak leveleket ír. De már az első bejelentkezéskor is nyilvánvaló, hogy... a két fél alkot egy egészet. :)

A barátnő: Rövid leszek: egyszerűen agyhalott. Nincs rá jobb kifejezésem. Egy shoppingoló, vihorászó, a szerelembe szerelmes libuska, aki... Az ilyen nem barátnő, hanem... Áh, inkább ezt is hagyjuk.

A múltbéli sérelem: Sok mindenről olvastam már, ami konfliktust okozott a hasonló műfajú könyvek párocskái között, rengeteg volt köztük a klisés, a hihetetlen, de ennyire bagatell és semmitmondó még egyik sem volt. A probléma megoldása természetesen a kommunikáció lenne, de a tizenhat, illetve tizenhét évesektől ezt nehéz elvárni, viszont hét évvel később azért már elvárható lenne. Amikor pedig mindez megtörténik, létrejön az információcsere, mindenki megvilágosodik, és úgy néz ki, hogy a tarthatatlan helyzetből lesz valami, akkor Emely továbbra is úgy viselkedik, mint akinek egy morzsányi sem ragadt meg az agyában az elhangzottakból. *már megint kapkod a péklapát után* Az már csak hab a tortán, hogy a könyv cirka feléig az E/1 elbeszélőmód ellenére halovány fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a hatalmas probléma, amely ennyi gyűlöletet szült. Miután pedig kiderült... hát lehet, hogy jobban jártam volna, ha inkább titok marad, mert nagyon fájdalmas volt - mármint nekem. Pfff...

A befejezés: Mintha a fejezet közepén kifogyott volna a festék, a papír vagy egyéb összetevő, de a kiadó ennek ellenére úgy döntött, hogy mégis bekötteti és piacra dobja a könyvet. Emely húzása egyszerűen vérlázító. És még ő csodálkozik, hogy miért is történt az, ami történt.

A döbbenet: Nincs vége. Ez a rétestészta, semmi értelme nincs huzavona még egy köteten keresztül fog folytatódni. Mondhatnám, hogy reménykedem benne, Elyas másik nő után után néz, de tudom, hogy erre nem fog sor kerülni. Számomra egyetlen dolog menthetné meg csak a sztorit: ha a folytatásban - *összeteszi a kezét, hogy csak egy további részről van szó és nem végeláthatatlan sorozatról* - Elyas lenne a mesélő - gondolom ez is csak hiú álom és mindjárt felébredek. :(

El fogom-e olvasni a történet második felét? Talán ha addigra sikerül kihevernem azt az élményt, amit ez a "gyöngyszem" okozott nekem.

2015. február 23., hétfő

A hét idézete (2015/09.)

"Hogy is van az a mondás? Bottal és kővel árthatsz nekem, de a szavak leperegnek rólam. Bárki is találta ki, fogalma sincs arról, mekkora ereje van a szavaknak. Mélyebbre vághatnak, mint bármely kés, nagyobbat üthetnek, mint bárki ökle, olyan részeidet érinthetik, amelyet fizikai erővel soha nem érhetnek el és vannak olyan sebeket ejtő szavak, amelyek soha nem gyógyulnak be, mert akárhányszor a fejedhez vágják, megbélyegeznek vele, és a seb újból felfakad. Olyan, akár egy korbács, minden egyes alkalommal megsebez, amíg úgy nem érzed, hogy a csontodról is lehánytja a húst, de a világ nem lát rajtad sérüléseket, ezért azt hiszik, semmi bajod, miközben belül minden egyes alkalommal meghalsz."

/Laurell K. Hamilton: Borzongató fény - Agave Könyvek, 2014./

2015. február 22., vasárnap

Brandon Sanderson: A törvény ötvözete (Wax & Wayne 1.)

Az ismerőseim és - remélem - az olvasóim is megszállott Ködszerzet rajongóként ismernek, bár talán pontosabb lenne úgy megfogalmazni, hogy megrögzött Sanderson rajongó. Mindenkinek van kedvenc szerzője és nekem a fantasy műfaján belül ő az az író, akinek a történeteit mindennél és mindenki másénál jobban kedvelem. Egyszerűen imádom az összetett mágiarendszert, amely minden történetében más és más, azt, hogy mindig képes meglepetést okozni - mindezek ellenére közben végig szórakoztató és kalandos marad a kezemben tartott kötet.
Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 424 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Folytatás:
2.) A lélek árnyai
3.) The Bands of Mourning
Műfaj: fantasy
Kapcsolódó (előzmény) sorozat: Ködszerzet

Az író magyarul megjelent további művei:
Ködszerzet sorozat (A Végső birodalom,
A Megdicsőülés kútja, A korok hőse);
Elantris (önálló regény);
Az Idő kereke sorozat egyes regényei
(Az Éjfél tornyai I-II., Gyülekező fellegek I-II.,
A Fény emlékezete I-II.)
A Ködszerzet trilógia a végéhez ért, az író a szereplőit elengedte ugyan, de a világot nem: A törvény ötvözete a Ködszerzet világán játszódik, a mágiarendszer ismerős, de mégis más, mint amit a trilógia köteteiben megismerhettem, megszokhattam. Amint megjelent a kötet, rögtön beszereztem, az olvasás azonban mégis váratott magára, mert féltem, hogy a Ködszerzet után - amelyet nagyon imádtam - csalódást fog okozni a történet. Végül már nagyon is ideje volt az olvasásnak, ennek megvalósítása érdekében ez a kötet egyike volt azon regényeknek, amelyekkel a Csökkentsd a várólistádat 2015 kihívásra jelentkeztem.

Ahogy már említettem, ez a történet az ismert, de azért mégis más világban játszódik, ugyanis háromszáz év telt el a Ködszerzet befejező eseményei óta, Scadrial átalakult, szinte rá sem ismerni: vasút- és csatornahálózat szövi át a várost és a vidéket, soha nem látott magasságú tornyok törnek az ég felé, a lőfegyverek használata megszokott. Mindezek mellett a mágia továbbra is létezik, a világgal együtt ez is átalakult, mégis jól megfér a fejlődés mellett, mintegy kiegészíti azt.

Waxillium Ladrian ikerszerzet, egyszerre műveli az allomancia és a ferukímia mágiáját, egyúttal a Végeken a törvény és rendet felügyelő békebíró is, amely feladat ellátásában a képességei is jelentős mértékben segítik. Évtizedeken át tartó tevékenységét követően, egy családi haláleset miatt visszatér a városba és elfoglalja házának vezetői posztját - új feladata merőben eltérő viselkedést követel meg tőle, mint amihez az elmúlt évtizedekben hozzászokott. A Végek és Elendel metropolisza sok mindenben különbözik egymástól, de van amiben semmivel sem különb a technika fellegvára, mint a visszamaradott vidék, ez pedig a bűnözés - mindössze az egyik hely nyíltan és vadabbul, a másik helyen furfangosabban játsszák ugyanazt a játékot.
"A Végek az a hely, ahol a becsületet felakasztják, elevenen megnyúzzák, majd levágják a kötélről, és otthagyják a sivatagban. De ha ezt túléli, erősebb lesz a poklok lakóinál is."
A kép INNEN.
Kár volt azon izgulnom, hogy nem fog tetszeni a történet, kár volt azon aggódnom, hogy csalódást fog okozni a regény, mert nem így történt, nagyon nem - ez egy határozottan jól sikerült, szórakoztató és mozgalmas elbeszélés. Könnyedén belehelyezkedtem ebbe a kicsit ismerős, kicsit új környezetbe, régi barátként üdvözöltem a már ismerős mágiát és kíváncsian tekintettem az új elemekre. A Ködszerzetre jellemző feudális berendezkedésen túllépve, a megváltozott világ új törvényeinek engedelmeskedve a technika szárba szökkent, a társadalom egy teljesen más fejlettségi szakaszba lépett. Az elején egy egészen picit furcsa volt a technika (lőfegyverek, mozdonyok, gépek) és a mágia keveredése, de hamar megszoktam, a későbbiekben pedig már egészen élveztem a keveredést, amelynek végeredménye a fantasy és a western nagyon hatásos egyvelege.
"A Végeken nem egyszerű az élet, de a megoldások azok."
Az allomancia és a ferukímia működése, mint a Ködszerzet trilógia alapos ismerőjének, nem jelentett problémát, azt azonban álmomban sem tudtam volna elképzelni, hogy ilyen ötletesen lehet keverni ezeket az adottságokat és a velük együtt járó képességeket - pedig így utólag annyira nyilvánvalónak tűnik az egész. Scadrial átalakulásával a ködszerzetek eltűntek a világból, az allomanták csak egy adottsággal rendelkeztek, csak egy fémet tudtak felhasználni. Az ikerszerzetek, azaz az allomantikus képességgel rendelkező, de a ferukímiát is használó személyek rendkívül ritkának és egyben különlegesnek számítottak - a variációk száma szinte végtelen, a gyakorlati alkalmazás lehetősége pedig elképesztő megoldásokat eredményez.
"A békebírók különleges ötvözetből készültek. A saját törvényeik szerint éltek. Soha ne add be a derekad, soha ne engedj a csábításnak!"
A kép INNEN.
Az ikerszerzetek - főleg Wax személyében - pedig igazi művészt teremtett Sanderson, az akcióban bővelkedő jelenetek mutatták meg igazán, hogy az író alaposan átgondolta a mágia működését, mert a fémek taszítása, a testtömeg szabályozása, valamint a lőfegyverek és egyéb fémeszközök együttes alkalmazása látványos, nagyon élvezetes és egyben érdekes helyzeteket teremtett - szinte pezsgett a vérem és magam is szívesen kipróbáltam volna ugyanazokat a mozdulatokat. Ekkor, ezeknek a részeknek az olvasása során jöttem rá arra, hogy mennyire hiányzott ez a világ, a mindenféle furcsaságával és összetettségével együtt. Amikor Wax repkedett, akkor vele együtt repült az én lelkem is, szinte éreztem, ahogy a gomolygó köd engem is körbeölel, a szél fütyül a fülem mellett.

Wax Ladrian (A kép INNEN.)
Mindössze egy apróság zavart az egész, szerintem hihetetlenül jól összerakott kompozícióban - amelyről még az is kiderülhet, hogy fordítási hibáról van szó, de ennek nem tudok utánanézni -, ez pedig nem más, mint az egészség tárolása, amelynek hatása nem az immunrendszer működésének erősödésében, a betegségek legyőzésében mutatkozott meg, hanem helyette súlyos sebek, sérülések gyógyultak meg, végtagok nőttek vissza. Nos, szerintem sokkal inkább helyénvaló lett volna a regenerálódási képesség tárolása kifejezés. Persze, ha az eredeti szövegben is az egészség szó szerepel, akkor a történet precíz gépezetébe került egy apró homokszem, amely ugyan okozott némi homlokráncolást, de az élmény ettől még  maradandó és teljesen élvezhető.

Sajnáltam, hogy nem tudtam olyan mértékben elmerülni a történetben, mint amennyire szerettem volna, de még így is minden egyes alkalommal könnyedén visszazökkentem a regény eseményeibe. Élvezettel raktam össze az apró nyomokat, igyekeztem megfejteni a háttérben megbújó okokat, miközben magukkal ragadtak a fergeteges és hihetetlenül látványosra sikeredett akciójelenetek, a fémek alkalmazása és sokszínűsége, a fanyar és egyedi humor, a kalandok sora. Szórakoztató és olvasmányos, kiválóan alkalmas arra, hogy az olvasó habzsolja az oldalakat. A Ködszerzet trilógia rajongói talán annyi különbséget érezhetnek, hogy a terjedelme miatt ez a kötetre sokkal inkább a feszített történetvezetés, pörgős cselekmény a jellemző, amely azonban inkább előnynek tekinthető, mint hátránynak. A vége, a befejezés nagyon tetszett, főleg az, ahogy visszacsatolt bizonyos eseményekre és szereplőkre. 

Ajánlom minden fantasy kedvelőnek - leginkább a trilógia olvasását követően, de a bátrak annak ismerete nélkül is megpróbálkozhatnak vele, bár úgy lényegesen nehezebb lesz értelmezni a mágikus alapokat.

2015. február 19., csütörtök

Katie McGarry: Pushing the Limits - Feszülő húr (Feszülő húr 1.)

Nehéz, szinte lehetetlen megmondani, hogy mi az, ami éppen megtetszik vagy esetleg jobban tetszik egy regényben, mint a műfajának kategóriájában írt sok másikban. Az egyik kötet jobban megszólít, mint a másik, életszerűbbnek, magadhoz közelebbinek érzed a szereplőket, jobban bejön az írói stílus, az elbeszélés módja, fogékonyabb a hangulatod az olvasottakra, és még sok minden más. Ezért is igazán szubjektív mindig a könyvértékelés, a véleménynyilvánítás. Különösen bonyolult akkor a helyzet, ha az aktuális trendnek megfelelve bizonyos típusú írásokból dömpingszerűen jelennek meg az újabb és újabb regények: most éppen a lelki problémákkal küzdő fiatalok történeteire jellemző ez a jelenség. Van egy olyan érzésem, hogy előbb vagy utóbb ez is ugyanúgy lecseng majd, mint a vámpíros könyvek megjelenési hulláma.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 438 oldal
Fordította: Károlyi Eszter, Neset Adrienn
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Pushing the Limits
Sorozat: Feszülő húr
Folytatások:
1,1.) Crossing the Line
1,5.) Breaking the Rules - Szabályszegők
       (Echo és Noah)
2.) Dare You To - Aki mer, az nyer
    (Beth és Ryan)
3.) Crash in to You - Szívkarambol
    (Rachel és Isaiah)
4.) Take Me On - Kísérj el!
    (Haley és West)
5.) Chasing Impossible
    (Abby és Logan)
Kategória: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok
A Pushing the Limits, azaz magyarul a Feszülő húr, kategóriáján belül talán az egyik legjobban várt magyar megjelenés volt 2014. évben. A várakozás izgalma alól én sem tudtam kivonni magam, és bár nyilvánvaló, hogy vannak hibái, gyengeségei, de számomra mégis hatalmas élményt jelentett, hogy olvashattam, teljesen beszippantott a történet. A továbbiakban egy minden ízében szubjektív vélemény következik.

Adva van két fiatal, akik az ifjúságvédelmi felelős foglalkozásait követően, az ő áldásos tevékenységének köszönhetően kerülnek egymással beszélő viszonyba. Echo amnéziában szenved, nem emlékszik arra a napra, amikor maradandó sérüléseit megszerezte. A korábban felkapott lány iskolai népszerűsége jelenleg a nullával egyenlő, a barátai nagyobb része eltávolodott tőle, az öltözködése megváltozott, az anyja ellen távolságtartási végzés van érvényben, az apja pedig új feleséget talált magának és hamarosan érkezik a család új tagja is.

Noah helyzete teljesen más: a szülei meghaltak abban a lakástűzben, amiből ő mentette ki a két kisöccsét. Élő rokonok hiányában a fiúk a gyermekvédelmi rendszer részei lettek, nevelőszülőkhöz kerültek: a két fiatal gyerek együtt, Noah pedig, aki sokkal idősebb az öccseinél, külön. Egy helyzetnek köszönhetően Noah-t labilisnak ítélték és eltiltották őt a testvérei láthatásától. A fiú  egyik nevelőszülőtől a másikig költözik, közben egy hamburgersütőben dolgozik, a fejében pedig csak egy dolog jár: ha betölti a nagykorúságot, akkor magához veszi a testvéreit és együtt fognak lakni, úgy ahogy két és fél évvel ezelőtt megígérte nekik.
" Sose múlik el. (...) A fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz."
Ami megragadott ebben a történetben az nem más, mint az, hogy a két főszereplő problémája nem elhanyagolható, nem csak egy mondvacsinált dolog. Echo, a családi problémája, a testvére halála okozta trauma feldolgozása, illetve az emlékeinek hiánya miatt elveszettnek érzi magát - igazán sajnáltam szegény lányt. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett az iskolai népszerűség körüli hercehurca volt - kis ügynek tűnt a többihez képest. Noah problémája egészen különleges, nem túl sok YA kötetben olvasni arról, hogy valaki képes lenne a testvérei felneveléséért feláldozni az életét - nagyon megfogott ezzel a hozzáállásával a fiú.

A katalizátor a történetben az ifjúságvédelmi felelős, aki nagyon jó érzékkel végzi a dolgát, még ha ez első ránézésre nem is látszik. Iskolai eredményeinek javulása érdekében Noah-nak korrepetálásra van szüksége, a foglalkozásokat tartó Echo-nak pedig arra a pénzre, amit ezért kap. Az egyik fiatalnál a testvérek láthatása képezi a motivációt, a másiknál a elhunyt testvér autójának felújítási lehetősége. A foglalkozások egyre közelebb hozzák egymáshoz a két fiatalt, szinte észrevétlenül közelednek a másik felé és veszik észre azt az oldalát a másik személyiségének, amit az titkolni akar mindenki más elől. Végül egy terv kovácsolja egybe a két külön világban, problémával és motivációval élő kamaszt, meg kell szerezni az aktákat, amelyben minden le van írva, amire szükségük lehet: annak a napnak az eseményei, amelyre Echo nem emlékszik, illetve a nevelőszülők neve és címe, ahol a két kisebb testvér lakik.
"Nem az volt a legborzasztóbb fajta sírás, amit mindenki láthatott - a jajveszékelés az utcasarkon, a ruhák szaggatása. Nem, a legszörnyűbb az volt, amikor a lelked zokogott, és bármit is tettél, nem lehetett megvigasztalni. A lélek egy része elsorvadt, azon a részen pedig, amelyik túlélte, sebhely keletkezett. Az olyanok lelkében, mint én meg Echo, több hegszövet volt, mint élet."
Nagyon olvasmányos és jól összerakott sztori, olyan szereplőkkel, akik teljesen hitelesek, élethűek, a problémáik pedig - nem tudom elégszer hangsúlyozni - nem tűnnek csekélységnek. Egy gördülékeny történet, amely amelyben van indok, motiváció, cselekmény, nem forog minden és mindenáron a szerelem kérdésköre körül, a szereplők nem csak magukkal, nem csak egymással és nem csak a romantikus érzelmeikkel foglalkoznak. Az eseményeket váltott fejezetekben, a két főszereplő elbeszélésében ismerhettem meg, és ezt én nagyon imádtam - különösen Noah szókimondó stílusú gondolatait. Külön piros pont jár azért, hogy a két szereplő nézőpontja jól elkülöníthető egymástól: nem csak a fejezet elején található név könnyítette meg a váltások követhetőségét, hanem az eltérő betűtípus is, amellyel az adott mesélő fejezete megjelenítésre került
"Ősszel irodalomórán olvastunk a szirénekről: valami görög mitológiai zagyvaság gyönyörű nőkről, akiknek olyan csábos a hangjuk, hogy a férfiak eldobják az agyukat miattuk. Most kiderült, hogy a mitológiai duma valóság, mert ahányszor találkoztam ezzel a lánnyal, nálam elmentek otthonról."
A vonzalom és a szerelem most sem maradt ki a történetből - elvégre egy romantikus regényről van szó -, mégsem éreztem, hogy szirupossá vált volna az egész. Valahogy helyén valónak tűnt az érzelmek alakulása, nem éreztem, hogy szinte belekényszerült a két főszereplő a romantikus helyzetbe - egyszerűen minden csak ment a maga útján - a törékeny bizalom lassan épült fel közöttük, lassan közeledtek egymás felé. Még a kötelező jellegű bál sem idegesített, mert ennek az eseménynek is volt értelme és jelentősége a történetben, a szereplők kapcsolatának, a problémák megoldásának alakulásában, és nem csak egy klisés és kihagyhatatlan elem volt. Ha pedig nem maradt volna meg szigorúan a YA keretei között a regény, akkor még jobb lett volna, de így is nagyon élvezetes és kedvelni való.
"- Echo, apád tud erről a kapcsolatról?
- Elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy én se tudtam róla?"
Mindkét szereplő nagyon sokat változik a történet folyamán: Echo, az eddig népszerű lány most egy teljesen más nézőpontból kénytelen megtapasztalni a dolgokat és ez bár fájdalmas, de jót tesz a személyiségének; Noah pedig megérti, hogy a szeretetnek is vannak különböző fázisai és az ész nélküli önfeláldozás nem mindig jelenti az egyetlen megoldást. Alapvetően mind a két fiatal nagyon jó karakter, Echo elesettségében is szeretni való, Noah pedig olyan, aki kissé rosszfiús, de egyébként egyenes és megbízható kiállásával, jelentéktelennek tűnő, de annál fontosabb megnyilvánulásaival, kitartásával képes könnyedén elrabolni az olvasók szívét. Mellette Luke egy igazi bunkó - egyébként is, de így különösen jól látszik a különbség.

A humor nagyon helyén van a regényben: Echo szarkasztikus megnyilvánulásai, Noah pikáns megjegyzései színessé, élvezetessé teszik a történetet. Az esetenként kialakult helyzetek, főleg Noah és a testvéreinek kapcsolata jó néhány esetben könnyeket csaltak a szemembe és bőgtem, mint a záporeső, annyira meghatott, amit olvastam. Annyira belemerültem az olvasásba, képes volt annyira magával ragadni a két fiatal életének alakulása, hogy csak hajnalban tettem le a kezemből a könyvet, amikor már egyáltalán nem bírtam nyitva tartani a szemem a kimerültségtől. Nagyon jól esett olvasni, és biztosan újra fogom még olvasni, mert ezt az élményt meg kell majd még ismételni - és természetesen jöhet az írónő minden megjelent regénye is.

2015. február 17., kedd

A hét idézete (2015/08.)

"Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, érzelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk. Ha egyenként farigcsáljuk le az emlékeit, éppolyan biztosan elpusztítjuk, mint ha szögeket vernénk egyesével a koponyájába."

/Mark Lawrence: Tövisek királya - 91. oldal, Fumax Kiadó, 2013./


És egy kis ráadás: ugyanaz, kicsit másként - mert egy gondolatot többféleképpen is ki lehet fejezni. 

"Az ember emlékekből áll. Ennyi vagyunk. Egy-egy rabul ejtett pillanat, egy hely szaga, jelenetek újra- meg újrajátszva egy kis színpadon. Mi magunk is emlékek vagyunk, történetekre fűzve - amiket elmesélünk magunknak magunkról, miközben átesünk az életünkön a holnapba."

/Mark Lawrence: Tövisek királya - 335. oldal, Fumax Kiadó, 2013./

2015. február 16., hétfő

Salla Simukka: Hófehér (Hófehér-trilógia 2.)

Lumikki előző kalandja sikerrel zárult ugyan, de nem múlt el minden következmény nélkül. Felgyógyulását követően a lány úgy gondolja, hogy ki kell szabadulnia a lábadozása alatt túlontúl szorosnak érzett szülői felügyelet alól, ezért Prágába utazik, igazi turistaként viselkedik, élvezi a látnivalók szépségeit és változatosságát, a napsütést és a nyugalmat.
Egy napon azonban megszólítja egy másik lány, aki azt állítja magáról, hogy ő Lumikki féltestvére, az apja korábbi prágai kiruccanásának nem várt következménye. Pedig Lumikki tudja és vallja, hogy „semmit se higgy el, amiről nem győződtél meg száz százalékig”. Viszont az idegen lánynak és hihetetlennek tűnő kijelentésének köszönhetően a svéd tini ismételten az események sűrűjében találja magát: vallási szektákkal és szenzációhajhász újságírókkal kerül közelebbi kapcsolatba.

Értékelés: 7/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.490,- Ft
A mű eredeti címe: Valkea kuin lumi
Sorozat: Hófehér-trilógia
Előzmény: Vérvörös
Folytatás: Ébenfekete
Műfaj: ifjúsági, skandináv, krimi
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akinek volt egy nagy titka.” Igen, elsősorban a Lumikkit körüllengő rejtély és titokzatoskodás késztetett arra, hogy várjam az apró termetű, ám annál talpraesettebb hősnő történetének folytatását. A különleges jellemmel megáldott lány múltjára vonatkozó információmorzsákat már az előzmény, a Vérvörös olvasása közben is élvezettel gyűjtögettem össze, de most még inkább erre helyeztem a hangsúlyt – vadásztam minden apró utalásra. A szerző nagyon rafinált, úgy tett, mint az okos lány a mesében: adott is valamit, meg nem is. Lumikki életének egy egészen rövid fejezetét ugyan feltárta előttem – megtudtam, hogy ki is volt az előző kötetben még csak halvány utalásokkal jelen lévő nagy Ő, és miként is szakadt vége a kapcsolatuknak –, de felettébb dühítő módon az igazán érdekes részek, illetve részletek a továbbiakban is rejtve maradtak. Bár az események következményeként egy nagyon fontos tényre maga Lumikki jön rá, de valószínűleg a legtöbb lényeges információ, a legnagyobb titkok felfedése a harmadik, egyben befejező kötetre marad.
„A titkoknak van egy olyan fontos tulajdonságuk, hogy megszűnnek titkok lenni, ha elmondjuk őket másoknak is. A titok szent és sérthetetlen. Egy titkot nem szabad olyasmivel beszennyezni, hogy elmondjuk valakinek, aki nem érti meg.”
A mesékre vonatkozó utalásokat most sem kellett nélkülöznöm a regényből, jó néhány alkalommal szerepelnek konkrét vagy átvitt értelmű hivatkozások a szövegben, és pironkodva vallom be, hogy míg némelyiket elsőre felismertem, a legtöbb éppen csak ismerősnek tűnt, a címe pedig végképp a homályba veszett. De van egy, amely különösen fontos, amelynek mind a lány múltjában, mind a jövőjében szerepe lesz – sejtéseim szerint.

Prága, ahol a történet játszódik.
Az apró könyvecske ismét annyi akciót és izgalmat rejt, mint sok más, lényegesen nagyobb méretű, illetve terjedelemre is vaskosabb kiadvány. Mindez nem hátrány, hanem inkább előny, mert a történet lényegre törő, a történetvezetés végig feszített tempójú, nincsenek az események szempontjából fölösleges vargabetűk. Lumikki éles szemének, még élesebb eszének, megfigyelő- és elemzőképességnek köszönheti azt, hogy észrevesz és összekapcsol egymástól független dolgokat, valamint képes a veszélyes helyzetekből is kivágnia magát – ezzel pedig nemcsak a saját, de bizony mások életét is megmenti.

Bár igazából nem érzem magam a fő történetszál szempontjából sokkal okosabbnak, illetve informáltabbnak, mint a sorozat első kötetének olvasását követően, de kétségtelen, hogy jól szórakoztam. Vitathatatlan az a tény is, hogy a regény kifejezetten törekszik minél több olvasó megszólítására: skandináv krimi rajongóknak, ifjúsági regényeket kedvelőknek és Prága szerelmeseinek egyaránt ajánlani tudom ezt a történetet, amely akár önállóan, akár a sorozat részeként is élvezettel olvasható. Folytatás? Mindenképp – most már határozottan kíváncsi vagyok azokra a titkokra.


A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.

2015. február 13., péntek

K. A. Linde: Nincs kötelezettség (Nincs kötelezettség 1.)

Ha van történet, amely megkaphatná a legbugyutább fülszöveg díjat, akkor ez a könyv biztosan eséllyel pályázhatna erre - a nem éppen becses - címre. Azzal viszont még magamat is sikerült meglepnem, hogy mindezek ellenére képes volt annyira megpiszkálni a fantáziámat, hogy érdekelni kezdjen a történet. Hogy ez engem minősít? Azt hiszem akkor így jártam. De azért csak érdekelt, hogy miről is szólhat az a regény, amely ennyire képtelen és hihetetlen helyzettel vezeti fel a mondandóját. Úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát, beleolvasok, és ha nagyon nem tetszik, akkor ennyi volt. Legnagyobb meglepetésemre nem mentem falnak az első cirka ötven oldaltól, így bőszen folytattam az ismerkedést, hogy aztán természetesen elérkezzen az a pillanat, amikor a fejemet a falba verve  azt kérdezem magamtól, hogy miért is kezdtem én ebbe bele. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Viszont felhívom a figyelmet arra, hogy a spoilermentes posztra vonatkozó szabályomat ez esetben önhatalmúlag felfüggesztettem - szóval mindenki csak saját felelősségére haladjon tovább a szöveggel.

Értékelés: 4/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 620 oldal
Fordította: Székely Szilvia
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: Avoiding Commitment
Sorozat: Nincs kötelezettség
Folytatás:
1.5 Avoiding Decisions
2. Avoiding Responsibility
2.5 Avoiding Intimacy
3. Avoiding Temptation
Műfaj: romantikus, new adult
Megjegyzés: e-könyvként is kapható
No, akkor kezdjük azzal, hogy miben is sántít a fülszöveg - mondanám, hogy csupán apróságokban, de azért a történet szempontjából ezek lényeges elemek. Jack és Lexi nem voltak jegyesek, ezért az exvőlegény titulus erősen sántít. Szó sincs arról, hogy az útját kell egyengetnie a jelenlegi nőjénél, teljesen másról van szó, már a kezdetek kezdetén is. Bekah fivére pedig nem meleg, vagy ha mégis, akkor baromi jól titkolta, mert nekem pont az ellenkezője jött le.

Szóval az alapszituáció az, hogy Lexi már - újabb - két éve nem hallott a volt - nem - pasijáról, amikor megcsörren a telefonja és a vonal másik végén Jack szólal meg: az éppen aktuális barátnője szeretne megismerkedni és elbeszélgetni a volt barátnőkkel. Mivel Jack elfelejtette megemlíteni Lexi nevét és  a hölgyemény egy másik lánytól hallott csak a létezéséről, ezért különösen kíváncsi a lányra, no és arra, hogy kedvese vajon miért is titkolta el előle a kilétét. Mivel a lány már úgy is fontolgatta, hogy hazalátogat a szüleihez és szüksége is lenne arra, hogy kapcsolatát véglegesen lezárja a hívó féllel, ezért elfogadja a meghívást.

Szóval Lexi megérkezik Atlantába és kezdődik a játék, amely azért nem tekinthető kispályásnak. A lehetetlen alaphelyzet csak még elképzelhetetlenebb szituációkat eredményezett, és én egy idő után nem tudtam, hogy eldönteni, hogy mérgemben falhoz csapjam a könyvet, vagy esetleg jót nevessek az egészen. Nem tagadom, hogy az olvasás közben többször eszembe jutott a Szeress, ha hazudok is sorozat első kötete, a Kihasznált alkalom, mert ha hasonlítanom kellene valamihez ezt a történetet, akkor az biztosan ez a regény/sorozat lenne.

A fő nézőpont Lexié, tulajdonképpen ő a mesélő, még akkor is, ha E/3-ban íródott az egész történet. Bár zavaró a dolog, mert néha változtak a nézőpontok és akkor viszont eléggé zavaros is volt, hogy éppen kinek a gondolatai sorakoznak a papíron. A lényeg az, hogy a jelen és a múlt fejezetei váltakozva következnek egymással, a kezdeti szituációt követően mintegy öt évvel ugrunk vissza az időben és fokozatosan, lépésenként megismerjük Lexi és Jack közös múltját, illetve haladunk a jelen eseményekkel is, így közelítünk a végkifejlethez - mind a múltban, mind a jelenben.

A kép INNEN.
Alapjaiban véve a történetvezetéssel nincsen bajom, sőt... még tetszett is, hogy nem a szokványos lineáris megoldás mellett döntött a szerző, mert így sokkal inkább fenntartotta az érdeklődést a történet. Amivel bajom van az a kivitelezés, szereplők és a cselekmény - igen, jól látjátok, hogy elég sok sebből vérzik a regény.

Kezdjük is talán a fő problémával: a férfivalA történet férfi főszereplője Jack, akiről annyit sikerült megtudnom, hogy kócos barna haja alól kivillanó kék szeme folyamatosan az őrületbe kergeti Lexi-t, és természetesen észvesztően jól néz ki. Ja, hogy egyébként meg egy bunkó, egy akkora tuskó, hogy majdnem hasad, az csak másodlagos szempont, mert a külcsínre vonatkozó temérdek utalás mellett a jellemére vonatkozó kijelentés egyszer sem hangzik el - na jó, talán Lexi barátnője, Chyna szájából. Bár ez olyan dolog, hogy mondani sem kell, mert nyilvánvaló, hogy egy nagyképű pöcs, egy utolsó hajszáláig romlott és hazug alak. Az biztos, hogy nem derült ki a számomra, miért is olyan pótolhatatlan Jack, hogy Lexi hat éven keresztül mindig visszatér hozzá és gyakorlatilag úgy vonzza ez a pasi, mint molylepkét a lámpafény - és legalább annyiszor meg is égeti.

A kép INNEN.
És akkor Lexi, aki egyébként annak ellenére, hogy ügyvédi gyakorlatát tölti éppen New Yorkban - ami azért feltételez némi logikai, tisztánlátási és kombinációs készséget, illetve képességet - a regény jelentős részében úgy viselkedik, mint akinek egy szemernyi esze sincs, és elérte azt a szintet nálam, hogy az alul kvalifikált háziszárnyas kifejezés is megtisztelő a számára. Mert milyen jelzővel is lehetne illetni egy olyan, nem teljesen normális nőt, aki elhiszi mindazt, amit Jack összehadovál? Aki ennyiszer hanyatt dobja magát a mosolya láttán? Aki ennyiszer visszafogadja őt és képes mindent, még a jól működő kapcsolatát is feláldozni azért, hogy mazochista módon újra beleugorjon egy nem létező kapcsolatba? Ha csak egy kicsit is elgondolkozna azon, amit művelnek egymással, ha egy kicsit is odafigyelne az egyébként árulkodó jelekre, akkor azon mód hátat fordítana ennek a szoknyavadásznak.

A falat kapartam attól, amikor Jack kijelentette - és állandóan ezt tette -, hogy technikailag ők nem járnak együtt. Mindig és minden egyes alkalommal elérte azt, hogy a lány ne árulja el senkinek azt, ami köztük történt, soha, de soha nem vállalták fel nyilvánosan a kapcsolatukat - még amikor hónapokig együtt is voltak, akkor is megegyeztek abban, hogy csak kipróbálják egymást és jól szórakoznak. Most kérdem én: ez normális? Az már csak Lexi-t minősíti, hogy elfogadta ezeket a feltételeket. Nem tudok mást mondani, mint hogy egyszerűen érthetetlen és dühítő kettőjük kapcsolata.

A kép INNEN.
A szerelmi vallomások és a félrelépések igazi érzelmi hullámvasútja követi egymást sokszor száz oldalon keresztül. Mert, hogy Jack - bár technikailag nem akar együtt lenni a lánnyal - valahogy nem bírja elviselni, hogy más is a közelében legyen, és mindent megtesz azért, hogy minden pasit elmarjon mellőle - természetesen úgy, hogy közben neki magának a legtöbb esetben barátnője van. Lexi, hol pótlék, mert az aktuális barátnő még őrzi a szüzességét és hát csak jó lenne valakivel kettyinteni, hol pedig a polcról bármikor lekapható és leporolható játékszer, amikor éppen nincs senki más képben. Egyszerűen dühítő és bosszantó az egész. A gyűrűmutogatós, majd faképnél hagyós résztől (mind a kettőtől) pedig egyszerűen ordítani tudtam volna.

Mondanám, hogy voltak olyan szereplők a történetben, akiket megkedveltem, de sajnos ez nem így történt. Becah már az elején sem volt szimpatikus, a végén pedig még úgy sem - aljas kis dög, manipulatív szipirtyó, aki ügyes sakkjátékkal csak eléri azt, amit akar, mondjuk ebben azért segítőpartnerre is talál a bátyja, Ramsey személyében, és persze Lexi is a kezére játszik rendesen. Egyedül éles szemét tudom csak dicsérni, amellyel felfedezte, hogy van egy személy Jack életében, akihez mindig visszavezetnek a szálak és valószínűleg ő az, aki miatt a férfi képtelen elkötelezni magát, akin még nem tette túl magát. A végén persze kapott tőlem egy harsány kacajt Becah igyekezete és végső vallomása, mert úgy gondolom, hogy megérdemlik egymást Jack fiúval - zsák és a foltja, sok szerencsét a másikhoz. Ha már Ramsey, akkor annyit meg kell említenem, hogy talán ő áll a legközelebb ahhoz, akit kedvelni lehetne, de azért még bizonyítania kell bőven, és abban nem vagyok biztos, hogy erre lesz lehetősége.

A kép INNEN.
Hatalmas hibája a könyvnek, hogy nagyon hosszú, feleslegesen hosszú - igen, ezt már megint én írom és tudom, hogy most sem hangzik jobban, mint korábban. A párbeszédektől néha majdnem lemartam az arcomról a bőrt kínomban, annyira élvezhetetlenek. Hogy ez mennyire a szerző, illetve mennyire a fordító hibája, azt már nem tudom eldönteni, de a lényegen nem változtat. A szereplők karakterábrázolásáról már ejtettem pár szót, a fejlődésükről viszont még nem - bár valószínűleg azért, mert abból nem sokat tapasztaltam, pedig egy hat évet felölelő történetbe már bőven belefért volna az is. Azt, amit Lexi a legutolsó két-három oldalon (!) produkált, még nem tudom elfogadni, csak akkor, ha bebizonyítja, hogy tényleg tanult a dologból.

Meghatározhatatlanul sokat rontott az olvasási élményen, hogy az egyébként sem minden hibától mentes párbeszédeket végtelen hosszúságú és kimeríthetetlen részletességű leírások szakították meg - legtöbbször természetesen a legrosszabb helyen és időben. Bevallom, hogy a vége felé már csak átlapoztam ezeket a monológokat, bemutatásokat, elmélkedéseket, mert szinte semmi új információt nem tartalmaztak, nem adtak hozzá semmi az éppen aktuális történéshez - bár ezt tettem volna a legelején is.

A kép INNEN.
A felfedezett szarvashibákra a könyv végén található, a szerző bemutatására szolgáló pár mondat adta meg a választ: "K. A. Linde független szerző és kiadó, aki szeret olyan regényeket írni, amelyek az olvasót az utolsó pillanatig találgatásra késztetik. (...) Megírta ennek a regénynek a folytatását is, amelyet a közeljövőben e-könyvként tervez kiadni, hasonlóan a későbbi munkáihoz." Nos, azt hiszem ehhez nincs túl sok hozzáfűzni valóm. Úgy gondolom, hogy egy erőskezű szerkesztő gatyába rázhatta volna a történetet és akkor valószínűleg sokkal élvezhetőbb is lett volna.

Folyamatosan azt harsogom, hogy ez kevés és rengeteg benne a hiba, ugyanakkor el kell ismernem, hogy tetszett benne az, hogy nem egy tipikus egykötetes szerelmi románcról van szó, a végkimenetel egyáltalán nem kiszámítható, a kétség folyamatosan ott volt bennem, végig kétesélyes volt a dolog - és csak gratulálni tudok Lexi döntéséhez. Szóval tetszett, hogy a holtomiglan-holtodiglan csak lehetőség, de senki sem tekintheti készpénznek.

Hogy állok a folytatáshoz? Őszintén bevallom, hogy fogalmam sincs. Akarom is, meg nem is. Dühítő volt az élmény, bosszantottak a hibák, de mégis valahol ott motoszkál a gondolat a fejemben, hogy ha szembe jön velem a következő kötet, akkor valószínűleg rá fogom magam szánni az olvasásra - előbb vagy utóbb biztosan. Olyan se veled-se nélküled kapcsolat ez, mint Jack és Lexi románca. Meg azért is, mert azért csak jól megkavarta a szálakat a szerző, és el tudott rejteni bizonyos motivációkat úgy, hogy az okozzon némi meglepetést. Csak remélni tudom, hogy az író tanult a saját korábbi hibáiból és az már pörgősebb, leírásokkal kevésbé szabdalt lesz - ja, és remélhetőleg kevésbé dühítő.

2015. február 10., kedd

Maggie Stiefvater: The Raven Boys - A hollófiúk (Hollófiúk 1.)

Mivel az eddig eltelt években is bevált, így idén is ugyanazt a taktikát választottam, vagyis már január elején belevetettem magam a Csökkentsd a várólistádat 2015 kihívás teljesítésébe. Mivel is kezdhettem volna az évet - és egyben a lista megkurtítását -, mint az egyik kedvenc írónőm eddig még nem olvasott sorozatának kezdő kötetével, amelyből egyébként a folytatás is felkerült a kihívás alaplistájába.

Értékelés: 8/10
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 416 oldal
Fordította: Molnár Edit
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)
A mű eredeti címe: The Raven Boys
Sorozat: Hollófiúk
Folytatás: Álomrablók; Blue Lily, Lily Blue
Műfaj: fantasy
Maggie Stiefvater minden eddig magyarul megjelent könyvét olvastam, és mindegyik tudott valami egyedit nyújtani a történet vagy pedig az elbeszélésmód, esetleg a lapokról áradó hangulat szempontjából. Bár a legerősebbnek a Skorpió Vágta című regényét tartom, de tetszett a Mercy Falls farkasai első kötete a Shiver - Borzongás is. A Látókkal már a Tündérdallam sorozat köteteiben (A Látó szerelme, A holtak éneke) is foglalkozott a szerző, de most teljesen más szemszögből közelítette meg ugyanazt a témakört.

Ebben a sorozatban szó sincs tündérekről, de a Látók, a holtak most is jelentős szerepet kapnak a történetben. Az is különbségként mutatkozik meg, hogy amíg a Tündérdallam sorozatban a fő kérdéskör a szerelem, illetve az ahhoz kapcsolósó választási lehetőségek és természetesen gyötrelmek köré csoportosul, addig a Hollófiúk sorozat ezen kötete - a fülszövegben leírtakkal ellentétben - nem éppen a romantika körül csoportosul.

A történetnek öt főszereplője van: Blue, aki a Látók családjába született, de ő maga ezzel a képességgel nem rendelkező tizennégy éves lány, illetve a közeli Aglionby magániskolájába járó négy fiú - Gansey, Ronan, Adam és Noah, az a Hollófiúk. Blue és valamelyik családtagja Szent Márk éjszakáját a közeli romtemplom mellett tölti, amely különleges események színhelye: ezen az éjszakán azon emberek személyei vonulnak végig a Holtak útján, akiknek halálára a következő egy évben lehet számítani. A Látók látják ezeket a szellemeket, így tudnak az érintettek elmúlásáról. Blue azonban nem Látó, így ő csak akkor pillanthat meg jelenést, ha az a lény az igaz szerelme, vagy pedig ő fogja megölni őt. Márpedig Szent Márk éjszakáján Blue meglátja egy fiú kísértetét, illetve beszél is vele: sikerül tőle megtudnia a nevét.
Blue ráadásul különös lány: bár maga nem Látó, de kivételes képessége folytán felerősíti azokat az energiákat, amelyek a jövőbelátáshoz szükségesek. Mindezek mellett pedig minden jósnő egyetért abban, hogy ha a lány megcsókolja az igaz szerelmét, akkor annak a halálát fogja okozni.

A Hollófiúk szokatlan csoportosulást alkotnak: a csapat vezetője Gansey, aki megszállottan kutatja a Ley vonalak és az Alvó királyok titkát - már beutazta az egész világot, és úgy gondolja, hogy Henriettában végre a nyomára akadhat annak, amit annyira keres. A gazdag és egyéni elképzelésekkel rendelkező fiú megvásárolja az elhagyott téglagyár épületét, felújítja azt, itt rendezi be főhadiszállását maga köré gyűjtve a barátait.
Kutatásában hű társa Ronan, akinek szókimondó stílusa sokszor nyersnek tűnik, ettől a fiú egy kívülálló számára inkább tüskés és vad, mint jólelkű és hűséges, pedig... Ronan múltja fájdalmas, ő maga pedig emiatt eléggé zaklatott, ugyanakkor Gansey-vel szinte elválaszthatatlanok egymástól.
A csapat harmadik tagja Adam, aki nem a téglagyár épületében lakik, hanem a városhoz közeli lakókocsiparkban - családi körülményei közel sem tekinthetők ideálisnak. Ő az egyetlen - az egyébként pénzeszsák fiúk között -, aki ösztöndíjas diákként jár az Aglionby akadémiára, a tandíjra valót pedig úgy keresi meg, hogy a suli mellett három munkája is van. Bár Adam nehezen fogad el segítséget, de amennyire csak lehetett Gansey őt is a szárnyai alá vette, és természetesen részt vesz a kutatásban is.
A téglagyár harmadik lakója - és egyben a csapat utolsó tagja - a szokatlanul visszafogott és hallgatag, gyakorlatilag láthatatlan Noah, aki azonban figyel és mindent észrevesz. 
"Vannak titkok, amelyek csak az arra érdemesek előtt mutatkoznak meg."
Érdekes témát választott a történet alapjául az írónő: a Ley vonalak különleges energiája és titkai, az Alvó királyok legendái eléggé misztikus alapot kínáltak ahhoz, hogy a regény - illetve sorozat - azonnal felkeltse az érdeklődésem. Az ezoterika és a misztika nem áll tőlem távol, egy időben határozottan érdeklődtem a téma iránt és jó néhány, a tárgykörbe tartozó kiadványt olvastam el, illetve sorakozik még mai napig is a polcomon. Mindezek után különös izgalommal vettem a kezembe a kötetet - még annak ellenére is, hogy YA keretek közé szorított sztoriról van szó. Biztos voltam azonban abban, hogy Maggie az ígéretes alapokra építkezve fantasztikus történetet fog kanyarítani. Alapjaiban véve nem tévedtem nagyot, mert az egyébként lassú cselekményű regény alaposan kidolgozott, az események, magyarázatok, összefüggések minden részlete a helyén van - és a szereplők is könnyen megkedvelhetők, viselkedésüktől nem kezdett el viszketni a tenyerem, jellemükben pedig mindegyikük egyedi, karakterük egyszerre összetett és különleges.
"A Ley-vonal energiája sokszor megtréfálja az embert."
Gansey feltételezése szerint a Ley-vonal majd elvezeti őt Glendowerhez, a hajdan volt legendás harcoshoz, akit a legendák az egyik walesi Alvó királyként tartanak számon. A Szent Márk éjszakáján történteknek köszönhetően Blue, aki eddig távol tartotta magát a Hollófiúktól, most a csapat mellé szegődik és segíti őket a keresésben. A kutatócsapat végül szerencsével jár, sikerül ráakadnia Cabeswaterre, amely egy minden ízében különleges és mágikus hely. 
"Glendower életben hagy. Valaki meghal a Le-vonalon, amikor nem kéne meghalnia, te pedig életben maradsz, amikor nem kéne életben maradnod."
Az egyik felfedezés hozza maga után a másikat, a végeredmény pedig az, hogy az olvasó könnyen a talányok, gyilkosságok, halottak, halálra ítéltek, szellemek és energiák sokszögében találja magát, amelyet csak érdekesebbé tesz a kutatás, az önfeláldozás, a fiatalok összetartása, illetve a személyes tragédiák és események sora. A végső cél a Ley-vonal felébresztése, de vajon az érintettek közül ki az, aki mindezt véghez tudja vinni? Ki az, aki képes megadni a Cabeswaternek azt, amire vágyik? Elegendő lesz-e az áldozat vagy minden hiába való?

Nem éreztem olyan erősnek a lapok mélyéről, a sorok közül áradó hangulatot, mint a szerző korábbi regényei esetében, de az összetett és teljesen egyedi történet mégis képes arra, hogy magával ragadja azt, aki a kezébe veszi a kötetet. A történet egyetlen hibájaként a lassúságot, a vontatott cselekményt tudom csak felhozni és mindezt annak ellenére is így gondolom, hogy tisztában vagyok vele, a szerző írásai egyébként sem a rohanó tempójukról híresek -, de ez most különösen ráérősen, már-már piszmogósan halad a cselekmény.

Sorozat kezdő kötetként a regény nagy része az alapok leírására és a szereplők megismerésére helyezi a hangsúlyt. A felvetett problémák, kérdések legtöbbjére nem találunk megoldást, illetve nem kapunk kérdést ebben a részben, ugyanakkor az egyik fontos történetszál szempontjából mégis lezártnak tekinthető a regény - ennek ellenére nem baj, ha közelben a folytatás.

Még nem győzött meg teljesen ez a sorozat, de továbbra is élvezi a bizalmam, és a folytatások is mindenképpen számot tartanak az érdeklődésemre.

2015. február 9., hétfő

A hét idézete (2015/07.)

"(...) nem kell a világok határmezsgyéjén élni ahhoz, hogy az idő megcsavarodjon, és egyszerre nyúljon a végtelenbe és sűrűsödjön egyetlen pillanatba."

/Kleinheincz Csilla: Üveghegy/

2015. február 4., szerda

Lakatos Levente: Aktus (Dr. Lengyel 3.)

Rögtön egy vallomással kezdeném: határozottan elítélem, ha valaki tele van előítéletekkel, ugyanakkor ha őszinte és egyenes akarok lenni, akkor nem tagadhatom, hogy velem is ez a helyzet - küzdeni ugyan küzdök, hogy ez ne így legyen, de a változás sajnos nem adja könnyen magát. Hogy is jön ide mindez? Bár bőven adódott volna rá lehetőségem, de mégsem olvastam még eddig semmit a szerzőtől. Miért is? Sem a regények címei, sem pedig a hozzájuk tartozó borítók nem keltették fel annyira az érdeklődésem, hogy ezt tegyem - gyakorlatilag még a fülszövegek elolvasásáig sem jutottam el. Bár a Bomlás borítója láttán már elgondolkoztam egy kicsit a saját korlátaimon, de ez végül nem okozott semmilyen változást.

Értékelés: 9/10
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 890 oldal
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Dr. Lengyel
Előzmény: Loveclub, Bomlás
Műfaj: erotika, thriller
Megjegyzés: e-könyvként is kapható
Hogy miért is gondoltam meg végül magam? Azt kell mondanom, hogy lassanként maga a szerző győzött meg - leginkább a hozzáállásával. Bloggerként kerültem vele először kapcsolatba, és bár a kommunikációnk nem volt teljesen zökkenőmentes, de határozottan szimpatikus volt az az alaposság, amellyel az adott könyvekre vonatkozó turné állomásait szervezte, kezelte, illetve az az odafigyelés is, amelyet sorozatszerkesztőként végzett. Ha valaki ismer, akkor az tudja, hogy a következetességgel és az alapossággal lehet a legkönnyebben levenni a lábamról. A szimpátia tehát kialakult - még akkor is, ha számomra azért elég meredek az a fajta zsongás és széptevés, amely Levente körül a közösségi oldalakon zajlik és amelyhez ő maga is jelentősen hozzájárul -, de az érdemeket ettől függetlenül elismerem és értékelem.
Hogy a rokonszenv valamilyen szinten kölcsönös, arról akkor győződhettem meg, amikor felkérést kaptam az Aktus című regény elolvasására, amelyre némi informálódást követően végül rá is bólintottam.

Mindezen bevezető után tisztán látszik, hogy nálam nagyobb szkepticizmussal és nyitottsággal még senki nem vette a kezébe ezt regényt. Hogy ez ellentmondásos? Na és? Tényleg így éreztem, és ezt a véleményem bátran vállalom - én ilyen szélsőségektől hemzsegő karakter vagyok.

Mivel ez volt az első könyvem a szerzőtől, ezért sem a szereplők, sem az előtörténetük, sem pedig a stílus nem volt ismerős a számomra. Mondhatni teljesen vakon ugrottam bele a harmadik kötet eseményeibe, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy hátrányban lennék azokhoz képest, akik olvasták az előző köteteket, mert amennyi információra szükségem volt, azt megkaptam a visszaemlékezésekből, az utalásokból. A stílus pedig? Őszintén bevallom, hogy levett a lábamról.
"Szép szavai ajtót nyitnak..."
Már az első oldalakon feltűnt az a gördülékeny kifejezésmód, azok a gyönyörűen és választékosan megfogalmazott mondatok, amelyek a későbbiekben is megannyi alkalommal elvarázsoltak, megalapozták a hangulatot - egyszerűen jól esett olvasni a szöveget. A párbeszédek? Okosan összerakott, élvezetes szócsaták, tele annyi mögöttes tartalommal, pikáns évődéssel, illetve az emberi lélek rejtelmeire tett utalásokkal, amelyek újabb és újabb csodálkozásra késztettek. Kellemes meglepetésben volt részem, és egyúttal hihetetlen élményt is jelentett ez az első találkozás.

Hogy mindezek mellett milyennek találtam a történetet? Több szálon futó cselekmény, több nézőpont és eltérő sors, amelyek sokáig párhuzamosan futottak egymás mellett, majd lassanként összefonódtak. A történet nyomozó párosa a korábbi kötetekben is jelen lévő Fényes Laura és Dr. Lengyel Dávid, az aktuális események főszereplője pedig a táncművész Anna, az ő párja, a drogdílerből tetováló művésszé és festővé szelídült Anton, valamint az érzelmek állóvizét felkavaró, súlyos titkokat magával cipelő Richárd. Amíg a nyomozást, illetve a közbenső hétköznapokat, magánéletének pillanatait Laura szemszögéből, E/3 elbeszélési módban követhettem végig, addig Anna, Anton és Richárd E/1-ben megírt fejezetei jóval személyesebb betekintést tettek lehetővé - az egyéni érzelmek, a lelki folyamatok, valamint ezek változásai sokkal intenzívebben hatottak rám olvasás közben.
"Rossz döntést hozni emberi. A kérdés, hogy az ember kész-e beismerni, hogy hibázott, és vállalja-e a következményeit."
A történet a Valentin napi bemutató eseményeivel kezdődik. Majd - miután megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor a pokol elszabadul a színpadon -, a szerző egy héttel tekerte vissza az időt és megismerhettem azokat a folyamatokat, amelyek a már olvasott tragédiához vezettek. Hét nap, négy nézőpont, rengeteg titok, érzelmi vihar, lelki vívódás, magánéleti és szakmai döntés - mindez közel kilencszáz oldalon keresztül. A végeredmény? Egy nagyon jól felépített történet, amely sokkal többet rejt magában, mint az első pillantásra látszik.

Igen, ez egy erotikus thriller... Ki mondta, hogy a nyomozók élete csak abból áll, hogy kergetik a titkokat? Hiszen magánéletük is van, és jelen esetben ebbe is betekintést nyerhettem. Hogy kicsit pikáns? Így van. De mivel a pásztorórák szenvedélytől és érzékiségtől izzó történései nem nyomták agyon a többi szálat, hanem inkább teljessé tették az élményt, ezért örömmel vettem, hogy erről az oldaláról is megismerhettem a nyomozásban résztvevőket, illetve a többi szereplőt - leginkább azért, mert az egyik tényező mindig befolyásolja a másikat: a szakmai siker és a boldogság kéz a kézben járnak.
"Mindenkit a különlegességek izgatnak, egy személyiséget pedig az ellentmondásai tesznek vágykeltővé."
Nagyon erős karaktereket vonultat fel a szerző - különösen az erősebb nemhez tartozó szereplők esetében -, csodálattal olvastam az egyedi és jól megformált személyiségek bemutatását, illetve reakcióját - közben végig az járt a fejemben, hogy miként is romolhatnak el úgy a dolgok, ahogy azt a prológusban láthattam. Bevallom, hogy ez egészen megőrjített és arra ösztönzött, hogy még gyorsabban haladjak a történettel. De vissza a karakterekhez: amelyek összetettek, olyanok akik igazán élnek a lapokon, a reakcióik annyira emberiek, annyira természetesek, hogy könnyű volt a helyükbe képzelnem magam - átéltem a dühüket, az elkeseredésüket, illetve a kétségeiket. Imádtam, hogy képes volt bizonytalanságban tartani a szerző a karakterek következő lépésével kapcsolatban - nem volt minden fekete és fehér -, valamint különösen tetszett, hogy a személyiségekre jellemző stílus és egyediség minden mondatban jelen volt - ha nem szerepelt volna a fejezetek elején az aktuális elbeszélő neve, akkor is könnyedén azonosítottam volna, hogy éppen ki vette át a történetmesélés stafétabotját.
"A múlt nézőpont, a jelen lehetőség, a jövő cél. Tehát igen, a múlt arra ad lehetőséget, hogy megfogalmazd a hibáidat, a jelen korrigálásra való, a jövő pedig a fejlődésre koncentrál."
Párkapcsolati örömök és problémák, a gyermekek és szülők közötti kötelékek, különös nevelési és viselkedési formák, beteges eszmék és tettek, kiszolgáltatottság és szabadságvágy teszi színessé és felejthetetlenné a történetet - igazi lélektani és pszichológiai utazás. Nem volt olyan fejezet, amelynek olvasása közben ne fordult volna meg a fejemben: milyen apróságokon múlik a boldogság, mennyi véletlen befolyásolja az ember életét, mennyi minden képes arra, hogy ingataggá tegye a bizalom és a hűség eddig stabilnak érzett talaját.

Okosnak hittem magam, amikor az elszórt információmorzsákat egymás mellé rakva kikövetkeztettem a megoldást... hogy aztán - szó szerint - pofára ejtsen a szerző. Rendesen megvezetett a történet, Levente pedig bebizonyította, hogy sokkal agyafúrtabb, mint én. Pedig minden ott volt az orrom előtt, csak éppen... Mindegy is, a lényeg, hogy tetszett ez a beépített és előre eltervezett csavar, ez az apró orrfricskázás.

Ennyi dicséret után jogos a kérdés, hogy volt-e valami problémám a regénnyel. Nem is én lennék, ha nem azt mondanám, hogy akadt egy egészen picike. A szereplők lelki életének részletes bemutatásával mélységet kapott a történet, de nekem ezek a leírások néhol túlságosan is részletesek voltak. Azt szeretem, ha bizonyos reakciókat, azok okait nekem kell kitalálnom, és nem rágnak mindent az utolsó apró mozzanatig, lelki rezdülésig a számba. Nagyon rossz hatással volt az agyvizem hőfokára az, amikor egyes szereplők egy helyben topogtak, mint a tojógalamb és hiába vártam, nem akart haladni a történet. Talán ezeken lehetett volna még húzni egy kicsit és akkor a feszesebb történetszövés még élvezetesebbé tette volna az élményt. De ez tényleg csak egy apróság.

Köszönöm a szerzőnek, hogy ezzel a mesterien összerakott történettel, ezekkel a remek karakterekkel, a lehengerlő, ugyanakkor szívet melengető stílussal, a választékos kifejezésmóddal semmissé tette, szó szerint elfújta az előítéletem, és maradandó élményben részesített.

Ha valaki hasonló cipőben jár jelenleg, mint én tettem azt az olvasás előtt - és tudom, hogy nem vagyok egyedül -, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy vegyen egy nagy levegőt, és kezdjen bele ebbe a vaskos kötetbe - remélem, hogy legalább olyan élményben lesz része, mint nekem. Ugyan egy sorozat harmadik kötetéről beszélünk, de én vagyok rá az ékes bizonyíték, hogy ez a regény a sorozattól függetlenül, önállóan is olvasható.
Az már más lapra tartozik, hogy Lengyel Dávid karaktere miatt erősen fontolgatom, hogy megismerkedem a Bomlás eseményeivel is, valamint azt is bevallom, hogy a LoveClub darkos hangulata is vonz, mert azt én nagyon szeretem. Noha valószínűleg nem leszek a csápolós, sikítozós rajongótábor része - leginkább azért, mert ez távol áll tőlem -, de Levente, készülj, azt hiszem találkozunk még! ;) Ez elég meggyőzően hangzik, vagy van még kérdés? :)

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons