Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. július 30., vasárnap

Várólista - 2017. július

A kiadókra az év első felében jellemző - és egyébként teljesen érthető - visszafogottság, párosulva a nyári hőséggel és a szabadságolások időszakával bizony nagyon kevés megjelenést eredményezett - persze az engem érdeklő kiadványokat tekintve. A néhány darab kötet között is van olyan, amit már megvettem, ami nagyon érdekel, illetve amelyet még kicsit távolabbról figyelek, mielőtt a beszerzése mellett döntenék. Sajnos egyre kevesebb a szabad hely a könyvespolcomon, egyre kevesebb az a falfelület, amire még polc kerülhet és persze a neves események kívánságlistájára is kell valami, amit felrakhatok, szóval egész visszafogottan vásárolgatok mostanában. De attól még nézelődni szabad... A kategóriák sokféleségét és a könyvek elenyésző darabszámt tekintve, haladjunk most inkább a szívemnek kedves fontossági sorrendben.

Nem az irodalom csúcsa, de a világfelépítése miatt én akkor is kedvelem az egész sorozatot, és már meg is vettem Sherrilyn Kenyon Szenvedélyes éjszakák című kötetét, ami a Sötét vadász sorozat kilencedik kötete és az előző részhez hasonlóan ez is az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. Sőt, már el is olvastam a történetet és azt kell mondjam, hogy jobb, mint az előzménye, bár azért a sorozatnak vannak ettől pompásabb darabjai is. A borító viszont nem tetszik - már az Egy csepp remény című köteten sem tetszett -, egyszerűen igénytelennek tartom, fantáziátlannak. De befogom a számat, mert a kötet megjelent és ennek örülök, a borítót meg legfeljebb nem nézegetem.

A Metropolis Media mostanában nagyon hallgat, vagy ha meg is jelenik valamivel, akkor sok a kritika a kiadványaival kapcsolatban. Dennis E. Taylor MI, Bob című regényének megjelenését én már a könyvfesztiválra vártam, de csak most került a boltokba. A kiadvány a Bobiverzum sorozat első kötete és az alapszituációja elég rendesen felkeltette az érdeklődésem. Az eddigi vélemények nem túl pozitívak, a kiadó megint nem végzett eléggé körültekintő munkát a fordítással és a szerkesztéssel, de engem még ez sem tántorít el attól, hogy megismerkedjek Bob Johansson jövőbeli kalandjával.

A Libri Kiadó G.R.R. Martin nevének húzóerejét felhasználva belekezdett a Wild Cards sorozat köteteinek magyar nyelvű kiadásába, amelynek első része, a Fekete lapok ebben a hónapban került a boltokba. Martin papa a húzónév, de a történetek nem csak az ő fantáziájának eredményei, hanem sok-sok szerzőtársáé is, amely eredményeként talán nem olyan túlírt - bár az első kötet majd hétszáz oldal - és nem marad bejezetlen a sorozat. A sorozat alapötlete egyébként nagyon tetszik, de egyelőre csak messziről figyelem a kötetet és nézegetem a véleményeket - majd ha lesznek olyanok - ugyanis továbbra is szkeptikus vagyok, nekem Martin bácsi nem a kedvencem.

Az Agave Könyvek Kiadó tartja az ütemtervét, a megjelenései átgondoltak és pontosak. Ezúttal a horror és a thriller kedvelőket célozzák meg S.L. Grey Az apartman című írásával. A hátborzongató kötet egy dél-afrikai írópáros közös munkája, akik közül az egyikük, Sarah Lotz már kis hazánkban is ismertté vált az írásaival. Kíváncsian várom majd a regénnyel kapcsolatos véleményeket.

Erre a hónapra mindössze ennyi lett volna az érdeklődésemre számot tartó könyvek kurta listája. Azért remélem, hogy az augusztus már mozgalmasabb lesz ebből a szempontból. 


2017. július 26., szerda

Sylvain Neuvel: Alvó óriások (Themis Akták 1.)

Sylvain Neuvel az a szerző, akinek következetesen félreolvastam a nevét - nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy mi volt az alternatíva. Ezek után nem csoda hát, hogy meglepődtem, amikor láttam egy képet az íróról és egy pasi vigyorgott vissza rám a fotográfiáról - ugyan hosszú hajú volt az illető, de vitathatatlanul pasi. Azért még egyszer megnéztem a kötet elején szereplő nevet, mert azért ez elég nagy baklövésnek tűnt elsőre - elvégre is olvasó moly lennék, vagy mi a szösz -, majd hatalmasat kacagtam és megállapítottam, hogy a hiba tényleg az én készülékemben van. Mindezek után kezembe vettem a regényt és megígértem magamnak, hogy azt azért figyelmesebben fogom olvasni, mint a borítón szereplő nevet.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 285 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
Eredeti cím: Sleeping Giants
Fordította: Török Krisztina
Sorozat: Themis Akták
Folytatás:
2.) Ébredő óriások
3.) ?
Műfaj: sci-fi
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu
No, akkor talán kezdjünk is bele...
Adva van egy kislány, aki egy este kiszökik, mert ki akarja próbálni a szülinapra kapott új biciklijét, ami meg is történik, de a titkos akció közben egy verembe zuhan. Akkor ébred fel, amikor a mentőcsapat már a helyszínen van. A gödör mélyén azonban a kislány mellett valami nagyon különleges dologra - egy ritka fémből készült óriási kézre - találnak rá. A kislány felnőve tudós lesz és ő maga vezeti azt a kutatást, amely a legrégebbi emberi civilizációnál is idősebb tárgy eredetét, összetételét vizsgálja és úgy bárminek örülnek, ami valami információmorzsát is jelenthet. A rejtély nem oldódik, hanem inkább fokozódik azzal, amikor a világban más testrészek is a felszínre bukkannak.

1388-as AKTA
Beszélgetés egy bloggerrel
Helyszín: Magyarország keleti szegletének egyik városa

- Kérem, adja meg a nevét és a foglalkozását?
- Szerintem erre semmi szükség: aki ennek a beszélgetésnek az átiratát poszt formájában olvasni fogja, az tisztában lesz a blogger nevemmel. A foglalkozásomnak pedig semmi köze ahhoz, hogy bloggerkedem.
- Tényleg semmi?
- Tényleg. Esetleg megtudhatnám én is a nevét.
- Azt gondolom, hogy a tárgyi beszélgetés szempontjából felesleges információ. 
- Akkor hogyan szólíthatom?
- Hogyan szeretne?
- Mondjuk a saját nevén?
- Mondjon egy nevet és úgy fogok rá tekinteni, mintha a sajátom lenne.
- Ez a körülményeskedés már nevetséges...
- Akkor talán hagyjuk is annyiban ezt a témát. Helyette inkább elmondja, hogy mit gondol a történetről?
- Persze, ezért lettem blogger, ezért vezetem a blogomat.
- Miért pont most vette a kezébe a könyvet? Miért nem olvasta korábban?
- Tartozom egy vallomással.
- Kíváncsian hallgatom.
- Nem kerestem és nem is olvastam a regényről megfogalmazott véleményeket, de akaratlanul is eljutottak hozzám olyan információk, amely alapján kétség ébredt bennem.
- Mivel kapcsolatban?
- Hogy akarom-e a folytatást. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt megrendelem a második kötetet, elolvasom az elsőt és a kapott élmény alapján fogok döntést hozni a további beszerzésekről.
- És akkor? Milyen érzést keltett magában a regény?
- Hmm... Ezt nem olyan egyszerű megfogalmazni.
- Akkor próbálja meg bonyolultan. Kivárom a végét.
- Bonyolultan is lehet? Azt hiszem, úgy menni fog.
- Hallgatom.
- Először is... tetszett a formája.
- Azt mindjárt gondoltam. Ez volt az egyik első reakciója, amikor értesült róla, hogy létrejöhet ez a beszélgetés.
- Igen, ez így van. Mert ez a fajta szerkezet annyira tömör, hogy attól feszessé válik a történet és minden sokkal szögletesebb, élesebb. Egyszerűen fogalmazva: nyersebb, ugyanakkor valóságosabb is.
- Még úgy is, hogy nem tartalmaz leírásokat a szöveg?
- Szeretem a leírásokat, de most az egyszer valahogy nem hiányoztak. Azt, amit a szereplőkről, az érzéseikről, vagy a körülöttük lévő térről tudni akartam, megkaptam. Persze lehetett volna ezt sokkal körülírtabban is megfogalmazni, de akkor az interjú jellege, az ezáltal kiváltott hatás veszett volna el.
- Kedveli a párbeszédeket?
- Nagyon is.
- Akkor az sem zavarja, hogy csak ebből áll a regény?
- Ugyan mi másból állna, ha rögzített beszélgetések átiratairól van szó? Ettől vált számomra különlegessé és egyben hitelessé. Olyan mintha tényleg egy kutatás aktáit olvastam volna. 
- Mi volt az első érzés, ami megfogalmazódott magában a szöveget olvasva?
- A konkrét válasz előtt tennék némi kitérőt. Utánanéztem a szerző életkorának és megállapítottam, hogy közel egyidősek vagyunk. Volt egy időszakom, amikor egy olyan szerző köteteit habzsoltam, aki idegen lényekről, illetve azok mítoszokban és tárgyi emlékekben való felbukkanásáról írt és mindenben összefüggéseket keresett, mindenhol kapcsolatokat feltételezett. Fogalmam sincs, hogy az írásai milyen mértékben jutottak el az amerikai kontinensre és azt ott mennyire vették komolyan, de volt egy olyan érzésem, hogy a szerző ismerhette az ő műveit, vagy legalábbis valaki másét, aki közel azonos elveket vallott. Igen, Erich von Däniken-ről beszélek. Ez az ősi idegen lények dolog nagyon is őt jutatta az eszembe. Persze lehet, hogy mindez csak véletlen, illetve csupán egy érzés - viszont annak kifejezetten erős.
- Azt akarja mondani, hogy most egy Däniken teóriát olvasott regény formátumban?
- Nem éppen. Ez azért annál több volt és jobb volt. Csupán az alapok és a hangulat felébresztette bennem ezt az emléket.
- Megkedvelt valakit a szereplők közül?
- Folyamatosan változott a véleményem, ahogy haladtam előre a történettel. Tetszett Dr. Franklin kitartása és merészsége, értékeltem Kara pofátlanságát és lazaságát, ugyanakkor néha az agyamra is ment a hisztijével. Ryan túl jó fiús volt nekem, amikor pedig átment "gonoszba", annak okát nem igazán értettem. 
- Ezt most komolyan mondja?
- Persze. Oké, hogy az történt vele, ami, de véleményem szerint túl szélsőséges volt a reakciója és van valami a vallomásában, ami miatt úgy érzem, hogy többről van szó a háttérben, mint "egyszerű" csalódásról és veszteségről.
- Most már tudom, hogy ki volt szimpatikus és kevésbé az. De ki volt az, aki igazán felkeltette az érdeklődését?
- Azt hiszem, most zavarban vagyok...
- Miért is?
- Mert számomra a maga karaktere volt a legérdekesebb.
- Én? Ugyan miért?
- Mert szerintem sokkal több van magában, mint amit eddig megmutatott. Mert lenyűgözött az a háttérmunka, az az előrelátás, illetve az a sokrétű feladat- és problémamegoldás, ami a sorok és cselekedetek közül kitűnik, ami előreviszi a tényleges cselekményt. Szervezés, egymásra épülő tervek, egérutak, tartalék lehetőségek. Ez sokkal több energiát igényel, mint az a felületes szemlélő számára nyilvánvaló. Szóval... Véleményem szerint sokat tett azért, hogy a kutatás eredményt tudjon felmutatni. Persze a tudósok is. De... Ugye érti, hogy mit akarok kinyögni?
- Azt hiszem, értem. Úgy érzem, hogy köszönetet kell mondanom azért, hogy ennyire nagyra tartja a munkámat és ilyen mértékben kihangsúlyozta annak fontosságát. De mi van akkor, ha téved?
- Nem most fordulna elő első alkalommal, és nem is ez lenne az utolsó. Van még lehetőség arra, hogy bebizonyosodjon, amit gondolok, illetve annak az ellenkezője is.
- Ezek szerint úgy döntött, hogy érdekli a folytatás?
- Igen. Ha nagy léptékben nézzük a dolgot, akkor nem igazán sok minden történik ebben a részben, ugyanakkor mégis annyi információ van ebben a különös szerkezetű szövegben. Ha az egyik irányból nézem, akkor kevés és lassú, ha a másik irányból, akkor a felfedezés és az elért eredmény hatalmas. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a regény csupán egy felvezetés. Véleményem szerint rengeteg lehetőség van még ebben a történetben. Csak reméleni tudom, hogy a szerző megragadja és jól használja fel ezeket.
- Ez elég kimerítő válasz volt.
- Számomra így könnyebb, tömörebben sokkal nehezebb kifejtenem a véleményem.
- Valami más még a folytatásról?
- Hogyne. Az Ébredő istenek borítója valami fantasztikusra sikerült. Tudom, hogy nem a borító a lényeg, de akkor is... 
- Még valami esetleg?
- Nem, nincs más, amit még el akarok mondani.
- Akkor úgy gondolom, hogy befejeztük. Szép napot, Shanara!
- Szóval mégis csak tudja a nevem.
- Persze, hogy tudom. Mindent tudok magáról.
- Még a foglalkozásomat is?
- Még azt is. És még annál is többet.
- Hogy is képzelhettem mást az olvasottak alapján... 
- Az elmondottak alapján úgy gondolom, hogy fogunk még találkozni.
- És akkor elárulja majd végre valahára a nevét?



2017. július 22., szombat

Brandon Sanderson: Tűzlény (Leszámolók 2.)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék el Brandon Sanderson stílusáról, amit eddig nem tettem meg. Éppen ezért nem is ragozom túl a dolgom: egyszerűen kedvelem. Az eddig olvasott regényei alapján úgy néz ki, hogy teljesen mindegy, mit talál ki, milyen világot teremt meg, tudom, hogy az nekem tetszeni fog. Elfogult lennék? Könnyen elképzelhető. Viszont tény, hogy minden regényében vagy sorozatában más és más a mágiarendszer, teljesen eltérőek a világok és mindegyik nagyon érdekes, a cselekmény mozgalmas, illetve meglepetések is akadnak szép számmal. Az tuti, hogy még egyik írásán sem unatkoztam, hanem az általános betűhabzsolás volt inkább a jellemző az olvasási technikámra. Kicsit féltem a Leszámolók című sorozatától, mert inkább ifjúságinak gondoltam, mint felnőtteknek szóló műnek, de már az első rész meggyőzött arról, nem olyan sok mindenben különbözik ez a történetfolyam az eddig olvasottaktól - vagyis, nekem való, mert Sanderson írta.

Értékelés: 8 pontot kap az adható 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 516 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Előzmény:
1.) Acélszív
Folytatás:
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Bármennyire is kedvelem a szerzőt és a stílusát, azért falra tudnék mászni az egy részről lezárt, más részről pedig folytatás után kiáltó történeteitől. Mert bizony az első kötet befejezését követően a legszívesebben kapkodtam volna a soron következő után, de azt olvastam, hogy állítólag annak meg még durvább a befejezése, ezért inkább visszafogtam magam és kivártam a befejező kötet megjelenését. És nagyon büszke vagyok magamra, mert most már tudom, hogy kifejezetten jó döntést hoztam.

Már az első részben is érdekes dolgok derültek ki, de biztos voltam benne, hogy Sanderson nem áll meg ennyinél. És már megint igazam volt. Az íróra jellemző, hogy nála semmi sem fekete vagy fehér, amiről azt hisszük, hogy rossz, egy másik nézőpontból akár kevésbé rossz vagy még esetleg kifejezetten jó cselekedet is lehet - imád az ellentétekkel és az árnyalatokkal játszani. 

Nincs ez másként most sem. Acélszív ugyan erős kezű uralkodója volt Új-Chicagónak, de legalább nem indokolatlanul erőszakos. Viszont Acélszív, a főidol a Leszámolóknak köszönhetően halott, a trónkövetelők pedig megjelentek a városban. A Leszámolók létszámban megcsappant csapata - Megan elhagyta a várost - küzd az időnként felbukkanó idolok ellen, akik uralomra akarnak törni. No igen, erre mondják azt, hogy az ismeretlennél sokkal jobb az ismert rossz. Az első jelentkezőnél még senki sem lepődött meg ezen, de amikor a harmadik főidol is ugyanabból a városból, régi nevén Manhattan-ből érkezik, akkor a csapat vezére elgondolkozik a mintázaton és felkerekedik, hogy ellenőrizze a teóriáját.

A szerző nagyon ötletesen oldotta meg az első kötetben felvázolt és megismert világ színesítésének módját azzal, hogy Új-Chicagó, az acélváros után most egy másik nagyvárosba helyezte át a fő cselekményt. Ez a módszer kifejezetten alkalmas arra, hogy szemléletesse, mekkora befolyással van az adott főidol képessége a végeredményre, az új élettérre. A korábbi Manhattan helyén létrejött új város, Babilar, teljesen más, mint Új-Chicagó, ahogy a benne lakók is másként viselkednek. Babilar nagy része víz alatt van, mert az uralkodó főidol a víz manipulásának mestere. A város azonban nem csak ettől különleges, hanem a telerajzolt falaktól, amelyek festéke sötétben világít, illetve a fákról, amelyek a házak belsejében nőnek és ehető gyümölcsöket teremnek. A főidol neve Regália, de az emberek sokat emlegetik Pirkadatot is, aki gondoskodik róluk, akinek az ennivalót és a meleget köszönhetik.

Amikor a rejtély felderítése érdekében a professzor útnak indul, Davidet is magával viszi. A fiú számára nem csak azért kiemelt fontosságú ez, mert még soha nem hagyta el Új-Chicagó-t, hanem mert Megan is Babilarban van és reméli, hogy találkozhat a lánnyal, mitöbb meggyőzheti őt, hogy csatlakozzon újra a csapathoz.

Új hely és új szereplők, méghozzá nem is kevés. Ott vannak mindjárt a városlakók, akik teljesen másként viselkednek, mint az acélvárosban élők, aztán ott vannak az idolok, akik fura hierarchiába rendeződtek, illetve ott van a Leszámolók babilari különítménye, akik egy ideje már figyelik az idolokat és gyűjtik róluk az információkat.

Nem akarom megismételni azt, amit a bevezetőben már leírtam, de tény, hogy Sanderson nagyon ért a szórakoztatáshoz és tudja, hogy ehhez mire van szükség. Az adalékokat jó aránnyal keveri össze, ragasztónak ott a cselekmény, és ha néha úgy érzi is az olvasó, hogy egy-egy rész mintha kicsit rágósabb lenne - azaz lassabb vagy unalmasabb -, később rájön arra is, hogy még az sem véletlenül sikerült olyanra. A cselekmény magával sodor, de az átvezető részek is tartalmaznak annyi információt, amely nélkül a többi értelmezhetetlen lenne - és alapvetően ezekben a jelenetekben vannak elrejtve azok a kapcsok és utalások, amelyek a titkokról hivatottak fellibbenteni a fátylat.

A cselekmény mellett morális kérdések is felmerülnek. Ugyan a szereplők nem agonizálnak rajta túl sokat, mert leginkább természetesnek veszik, hogy az adott helyzetben azt kell tenniük, amit megtesznek, de azért a háttérben vannak gondolkodásra érdemes dolgok. Az olvasó pedig eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha... De nincs másként, mert a szerző erre vagy éppen arra csavarta a történet szálát, megrángatta a szereplőket, aztán meg előtérbe tolt egy olyan befejezést, amitől csak a hajamat tépem. Mert már megint kitolt velem... Mi ez, ha nem függővég a javából? Na, ezért írtam azt, hogy jól tettem, hogy megvártam a folytatás megjelenését, aminek az olvasására hamarosan sort is fogok keríteni.

Szerintem az már eddig is lejött, hogy ez egy nagyon élvezhető, cselekményes, érdekes sztori, amelynek a legfontosabb jellemzője, hogy minden korosztály számára - aki kedveli a fantasy műveket - kellemes kikapcsolódást nyújt. Talán - egy nagyon haloványan - rózsaszínebbre sikerült ez a kötet, mint az előző, mert David érzelmei hevesebben lobognak, illetve eltökéltebb, mint korábban volt. Talán emiatt egy kicsit több benne az ilyen jellegű jelenet, de Sandersonnál még ennek is van értelme - mert már megint úgy csavart egyet az ifjúsági regények alapvető tartalmi elemein, hogy nála még annak is van jelentősége, és ami a legfontosabb a jövő szempontjából lényeges üzenete.

Még egy nagyon fontos dolog, mielőtt befejezem a Sanderson fangirl stílusú posztot... Voltak jelenetek, amelyek olvasása során - egészen enyhén - úgy éreztem, hogy ez is csak egy átkötő kötet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyot tévedtem, és nincs annál nagyobb öröm, mint hogy nem lett igazam. A világ nyílik, színesedik, a szereplők új helyzetekbe kerülnek, de ami a legfontosabb, hogy a feltárt ismeretek egymásra épülnek. Tudom, hogy amit most olvastam az nem csak a kezdő és a befejező kötet közötti kitöltő rész, hanem részese lehettem a végső összecsapás szempontjából lényeges eseményeknek. És nem mellesleg: megint nagyon jól szórakoztam. Bár az első rész - talán az újdonság varázsa miatt - egy árnyalatnyival jobban tetszett.


2017. július 18., kedd

Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)

Megfogadtam, hogy nem kezdek új sorozatba, amíg be nem fejeztem néhányat a már folyamatban lévők közül, de egyre jobban izgattak Chris Carter regényei és végül nem is tudtam tovább ellenállni a kísértésnek - ahogy ez általában lenni szokott. Így elsőre azt mondom, hogy nagyon jól tettem, és még jobb lett volna, ha már hamarabb is olvasom az írásait. 
Már a szerző neve is figyelmet felkeltő és nem véletlenül cseng ismerősen, bár ő csak névrokon és alapból semmi köze ahhoz a Chris Carterhez, akinek a neve az X-akták főcímzenéje alatt hangzott el jó néhányszor. Persze azért ennek a Chrisnek is elég mozgalmas élete volt: a brazil születésű fiú a középiskola után költözött az USA-ba, ahol kriminálpszichológiát tanult. Dolgozott is a szakmájában, kutatásokat végzett, gyilkosokat tanulmányozott, majd egyszer csak megunta az egészet, stílust váltott, fogta az elektromos gitárját és Londonban próbált szerencsét. Így esett, hogy profi zenészként híres előadókkal turnézott együtt és többször is körbejárta a világot. Aztán megint csak fordult a kocka, és bár korábban sosem tervezte, írásra adta a fejét. Mindössze egy darab elolvasott történetével a hátam mögött azt állítom, hogy megérte az ismételt váltás. Ahogy azt is remélem, hogy ezen a pályán tovább elidőzik majd, mint életének eddigi megállóhelyein.
Szóval érdekes ez a Chris Carter: az élete és a stílusa is. Mindezen tények ismeretében már nem is olyan nagy csoda, amiért ilyen mértékben érdeklődöm az írásai iránt.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 428 oldal
Fordította: Markwarth Zsófia
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Crucifix Killer
Sorozat: Robert Hunter
Folytatás:
2.) Kivégzés
3.) Vadász
4.) A halál szobrásza
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
A sorozathoz is nevét adó Robert Hunter nyomozó a Los Angeles-i rendőrség azon osztályán dolgozik, amelynek feladata a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok felderítése, illetve a sorozatgyilkosok kézre kerítése. Robert egy nehéz időszakon van túl, a társával egy sorozatgyilkost üldöztek, akit nem sikerült kézre keríteniük. Végül kényszerszabadságra küldték mindkét rendőrt. Robert társa, valamint annak felesége vitorlázás közben életét vesztette, Robertet pedig társ hiányában irodai munkára ítélték. De azt mindenki tudja, hogy ez nem maradhat sokáig így.

Elég hatásosan indít a regény, mert felvillant egy kis részt az aktuális nyomozás egy későbbi időpontjából, amikor is a keresztes gyilkos néven elhíresült elkövető elrabolta Robert új társát, a nyomozó pedig tisztában van vele, hogy ha nem lép időben, akkor az élete az ő lelkén fog száradni. Ezt követően a történet visszaugrik az időben, amikor is Robert Hunter új társat kap, majd mind a ketten kiszállnak a legújabb, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság helyszínére és Robert szembesül vele, hogy a sorozatgyilkos, aki kettős keresztet karcol az áldozataira - és aki hosszú időn keresztül megkeserítette a nyomozók életét -, több év kihagyás után visszatért.

Chris Carter ezzel a történetével nem fogja letaszítani a trónjáról a krimik és thrillerek koronázatlan királyait és királynőit, mert sem írói stílusban, sem pedig csavarosságban nem tett le olyan eget rengető dolgot az asztalra, ami miatt ennyire kiemelkedőnek tartanám. Bár talán ez még megbocsátható, hiszen ez a szerző első regénye, szóval lehet ez majd másként is. Ugyanakkor tény, hogy van ebben a történetben valami, ami miatt mégis különleges: ez pedig a kegyetlenség és a brutalitás, illetve annak hihetetlenül plasztikus leírása.

Nem tudom, hogy ennek a világlátott és sok kalandot átélt férfiúnak mi lehet a fejében, de kifejezetten örülök annak, hogy rejtett hajlamait a klaviatúra püfölésével, a gondolatainak regény formába rendezésével éli ki és nem a valóságban, mert akkor bizony retteghetne tőle az egész világ. Sok krimit és thrillert olvastam már, de olyan válogatott kivégzési módokkal még sehol sem találkoztam, mint ebben a könyvben. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy egy film valamilyen erőszakos vagy véres jelenetét a szemét eltakarva, az ujjai közül kipislogva nézett végig. Nos, valahogy én is így voltam ezzel a regénnyel, csak ugye mindebben az a poén, hogy itt olvasni kell és nem fog az oldalról eltűnni attól betű, hogy behunyom a szemem - pedig most tényleg ez történt.

Az előbbiekben nagy mellénnyel kijelentettem, hogy annyira nem csavaros a sztori, de azért esélyem sem volt kitalálni az elkövető személyét, ahogy azt sem, hogyan tervezik megfékezni annak ámokfutását. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha visszavonnám könnyelmű kijelentésem és ezennel ezt meg is teszem.

Mert akárhonnan is nézem, ebben a történetben megvolt minden, ami az élvezetes krimihez és thrillerhez szükséges: a könyörtelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírásai elborzasztják az olvasót és megülik a lelkét, közben pedig tökéletesen átélhető az a tehetetlenség, amit a nyomozók éreznek, miközben minden erejüket megfeszítve próbálják összerakni az apró mozaikokat. Az egész történet egy adrenalinfröccsel indul és utána sem adja alább, mert a kezdeti szinthez hol egy újabb gyilkosság, hol a szereplők közötti feszültség, hol pedig a nyomozás izgalma ad hozzá újabb és újabb adagot. Végig ott lebeg a levegőben, hogy nem tudni, ki lesz a következő áldozat, ki kerül ennek a pszichopatának a keze közé és persze az sem mellékes, hogy mindenki előtt titkolózni kell, mert ha kiderül, hogy a keresztes gyilkos visszatért, akkor bizony kitör a pánik.

Minden a helyén volt tehát, végig lekötött, izgalmas volt, talán már a konfortzónám határait ostromlóan brutális, de mégis maradt némi hiányérzetem, amely leginkább a karakterek terén jelentkezett. Nem biztos, hogy annyira nyerő, ha a főszereplő társa szimpatikusabb, mint a sorozatnak nevét adó nyomozó. Pedig most éppen ez történt, és jobban is izgultam Garcia személyéért, mint Hunterért. A főszereplő zsenialitása nem jött ki annyira, mint ahogy azt a szerző beharangozta már az elején, a kevesebb máz és fényezés talán jobb lett volna és mellette inkább több tényleges brilliáns következtetésre lett volna szükség - akkor könnyebben elfogadtam volna a karaktert, ha nem rágják a számba, helyette inkább magam jövök rá a zsenialitására.

Cselekményében gördülékeny és logikus volt a sztori, de a tudományos magyarázatok terén eléggé döcögősre sikerült a szöveg. Kénytelen vagyok megint csak Franck Thilliezt emlegetni, aki viszont elsőrangúan kezeli ugyanezt a saját írásaiban. Szóval van még olyan terület, ahol fejlődnie kell a szerzőnek, de mint mondtam, ez az első regénye. Ami arra azért mindenképpen jó volt, hogy ízelítőt adjon a stílusából és felkeltse az érdeklődésem a többi írása iránt.

Vagyis Chris Carter engem - ha nem is kilóra, de azért - megvett magának és mindenképpen olvasni szeretném a sorozat többi kötetét is, mert azokról még jobbakat hallottam, mint erről a kezdő regényről. Külön öröm, hogy az Ulpius-ház Kiadó megszűnésével nem süllyedt a feledés homályába a megkezdett sorozat, hanem a General Press Kiadó felkarolta azt és ezidáig két újabb kötetet jelentett meg. Innentől kezdve pedig már csak az én döntésem, hogy mikor fogom folytatni a véres és kegyetlen - mert nem számítok semmi másra - gyilkosságokat felvonultató sztorikat. Remélem, hogy hamarosan.


2017. július 14., péntek

Jay Crownover: Az utcák királya (Welcome to the Point 2.)

Jay Crownover jött, nyomtatásba került és Rule karakterén keresztül meghódította a női olvasók szívét. Akik a legnagyobb örömmel lettek volna nyitottak a többi tetkós srác kalandjainak leírására is, de magyar nyelvű megjelenés híján ez még mai napig is várat magára. Aztán egyszer csak megérkezett egy sokkal zűrösebb és keményebb pasi története, ami az előzőekben olvasotthoz képest legalább annyira volt más, mint amennyire ismerős. A szerző megmutatta, hogy tud ő sokkal keményebbet is, sokkal sötétebbet, ahol a tétek nagyobbak és nem csak a főhősök szívének épsége a tét, hanem az életük is. Az újítás van, akinek bejött és van, akinek nem. Akik alapvetően csak és csupán romantikus szerzőként gondoltak az írónőre, azoknak csalódás volt - az inkább előtérben lévő, mint a hátteret adó krimi szál miatt - a történet. Bevallom, hogy én magam, aki egyébként is olvasok krimit és thrillert, nagyon élveztem, hogy ennyire hangsúlyos lett a Point utcáin játszódó cselekmény és az innen kiszivárgó sötétség ennyire behálózta a szereplőik életét, meghatározta a személyiségüket és a sorsuk alakulását. Számomra Jay Crownover romantikus szerzőből előlépett egy erősebb fajta romantikus krimit író szerzővé, aki az ellenkező pólusra is képes lenne: krimit írni, árnyalatnyi romantikus szállal. Mindezek után nagyon örültem a soron következő rész megjelenésének.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bold
Előzmény:
1.) A tetovált srác
Folytatás:
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus
Race Hartman-t annyit emlegették az előző kötetben - ki ellenségesen, ki pedig szeretettel -, hogy magam is kíváncsi lettem arra a karakterre, aki úri fiúból vált bűnözővé, a Point legveszélyesebb fenegyerekének barátjává, aki mindent feláldozott, hogy megmentse a húga életét és aki azért árulta el és sitteltette le a barátját, hogy megmentse azt a legrosszabbtól, az apjának való kiszolgáltatottságtól. Mindezek után Race a fejemben egy nagyon összetett és bonyolult karakterként jelent meg, ezért borzasztóan nagy elvárásaim voltam ezzel a kötettel kapcsolatban - és persze azt is hozzá kell tennem, hogy az első rész elég magasra helyezte azt a bizonyos lécet.

Kezdem azzal, hogy felteszem az igencsak nyilvánvaló kérdést: ki ez a pasi a borítón? Mert hogy nem Race Hartman az tuti. Még csak az árnyéka sem lehetne annak a Race-nek, akit én a leírások alapján elképzeltem magamnak. A külföldi borítók szerintem sokkal jobban visszadják azt az eleganciát, amit még gazdag úrifiú korában szedett magára és amely annyira a sajátja, hogy később sem tudta levetkőzni. Egyezzünk meg abban, hogy ez az izompólós figura nem Race. 

Végül a borító csak egy dolog, a lényeg az, ami mögötte van. A történet pedig most is igyekszik kitenni magáért, a Point sötétsége most is átható, bár talán valamivel érzelmesebbre, romantikusabbra és kevésbé feszültre, akciódúsra sikerült ez a kötet - de még mindig inkább romanikus krimi, mint szimpla romantikus sztori. 

Onnan folytatódik a Pointban lakó, korábban megismert szereplőik élete, ahol az előző kötetben magukra maradtak: Novak félreállítását követően megüresedett a hírhedt városrész alvilági trónja és azt bizony be kell valakinek töltenie - megosztott felelősséggel ugyan, de azok vállalták magukra ennek szerepét, akik - akarva vagy akaratlanul - részt vettek a Novak elleni akcióban. Race kezébe az utcák és a fogadások kerültek, mert ez volt az a "munka", amely legjobban illett a személyiségéhez: egyszerre használhatta az eszét és ügyelhetett a játék tisztasáságára. A szabályok egyszerűek és érthetőek, bár minden igyekezet ellenére is bűzlik az egész, mégiscsak emberek és családok mennek tönkre a saját döntéseik következményeként, a másik pedig lefölözi ennek a nyomorúságnak a hasznát - de ez a Point. Race a Point királya akar lenni, jobb királya, mint az elődje, Novak valaha is volt. A kérdés mindössze az, hogy meddig tud tisztességes maradni ebben a nem éppen kíméletes világban? Hol az a határ, ahol még önmaga marad és nem válik azzá, akinek a helyére lépett?

Brysen Carter az előző kötet női főszereplőjének, Dovie-nak a barátnője. Bry maga is a Hegyről származik, a családja ha nem is kiemelkedően gazdag, de jómódú, a lány mégis úgy végzi az egyetemet, hogy közben hazaköltözött és felszolgálói állást vállalt: a látszat és a valóság távol áll egymástól. Brysen családja darabokban van, a lány mindezek ellenére is igyekszik fenntartani a látszatot, és a lehető legmesszebb kerülni a barátnője sármos és megnyerő bátyjától, Race Hartmantól.

Race számára Brysen maga a múlt megtestesülése: az előkelőség és a gazdagság ígérete - minden, amit elveszített és pont ezért nem is tudja magát távol tartani tőle, pedig most pont arra lenne a leginkább szüksége. Race körül egyre bonyolultabbá válik az üzleti élet, sokan nem tartják elég keménynek ahhoz, hogy irányítsa a városrészt. De ugyanígy gyűlnek a viharfelhők Brysen feje fölött is, mert furcsa események történnek vele és amikor a parkolóban egy autó el akarja gázolni, Race az, aki megmenti őt.

Elég egyértelmű volt, hogy a két főszereplő közötti távolság nagyon hamar le fog csökkenni és elég közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Ebben semmi meglepő nem volt a számomra. Az már sokkal érdekesebbnek ígérkezett, hogy miként igazítják egymáshoz külön-külön is problémás életüket és honnan fogják tudni, hogy az éppen aktuális támadás éppen melyikük ellen irányult. Mert bizony ezt nem egyszerű eldönteni. Jó darabig nem is volt teljesen egyértelmű, hogy a háttérben egy vagy éppen több indok húzódik meg. Márpedig a Pointban elég komoly a baj: gyilkosságok és egyéb rendhagyó események történnek, és mindennek a közepében Nassir és Race áll üzletei állnak.

Hmm, hmm... mondanám, hogy Race pont az a személy volt, akire számítottam, és ez nagyjából igaz is, de valahogy mégsem tudott teljességgel megnyerni magának. Értettem a célját, az elképzelését és a ragaszkodását is, de valahogy mégsem tudtam elfogadni, hogy miért akarja ő ezt az egészet - szerintem ennél sokkal többet is elérhetett volna az életben. Bár ez éppenséggel igaz a teljes Pointra, illetve azokra, akiket eddig megismertem a lakói közül - olyan mintha nem is akarnának szabadulni ebből a közegből.

Brysen... Nos ő az a szereplő, akit aztán végképp nem tudok hová tenni magamban: az önfeláldozó, dolgos és okos lány, aki olyan hülyeségeket tett, amitől a hajamat téptem. Mondjuk nem ő az egyetlen, mert az a testőrködésből élő, rutinos fegyverhasználó, aki úgy jár el, ahogy a regénybeli szereplő tette, bizony meg is érdemli a sorsát.

Mondjuk legalább a Brysen problémáját okozó szál lezárult és annak indokára fény derült. Érdekes volt, csavaros volt és nagyon kegyetlen volt. A másik probléma szál, ami Nassir és Race üzletei ellen folytatott támadások sorozatában nyilvánult meg, még továbbra is megoldásra vár és hiszem, hogy nem véletlen a nyitva hagyott kérdés - biztosan Titus fog fényt deríteni a rosszakaró kilétére.

Sajnos az aktív cselekmény - bármennyire is érdekesnek tűnik - nem  volt olyan hangsúlyos, amilyen lehetett volna és sokkal több volt a romantikázás, az egymáshoz bújás a regényben, mint a problémafeltárás, az utcai üldözések, vagy éppen hatalmi csatározás azért a bizonyos képzeletbeli trónért. Jó volt ez, csak mégsem annyira jó, kemény és kegyetlen, mint az előző rész - az nekem valahogy jobban bejött.

És ha már Titus... Szerintem ő a legérdekesebb figura a három főszereplő közül. Bax a ridegségével, Race a ravaszságával nyerte meg magának az olvasókat, de az már most is nyilvánvaló, hogy Titus igazságérzete és hivatástudata mindezt felülmúlja. Érdekel is, sokkal jobban, mint a másik két pasi - mérhetetlenül kíváncsi vagyok az ő sztorijára.


2017. július 10., hétfő

Kathy Reichs: Ne törj csontot (Temperance Brennan 9.)

Temperance Brennan ismét akcióba lendült és megint beletenyerelt valamibe - akarom mondani kiásott valamit -, újabb csontokat talált, és nem hagyja nyugodni az, amit felfedezett velük kapcsolatban. Egy tipikus Kathy Reichs regény alapjai. Ez akár unalmas - vagy sablonos is - lehetne, de mégsem az, mert a törvényszéki antropológus mindezt magyar nyelven évente csupán egy alkalommal teszi meg, és ettől válik különlegessé az egész. Szóval nagyon vártam már Dr. Brennan legújabb kalandját, amely most ráadásként több szempontból is rendhagyónak ígérkezett.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 390 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Borító ár: 3.495,- Ft
A mű eredeti címe: Break No Bones
Sorozat: Temperance Brennan
Előzmény:
1.) A holtak beszélnek
2.) Minden napra egy halott
3.) Halálos döntések
4.) Végzetes utazás
5.) Síri titkok
6.) Csupasz csontok
7.) Hétfő csont nélkül
8.) Szent csontok
Folytatás:
10.) Bones to Ashes
11.) Devil Bones
12.) 206 Bones
13.) Mortal Remains
14.) Flash and Bones
15.) Bones Are Forever
16.) Bones of the Lost
17.) Bones Never Lie
18.) Speaking in Bones
Kategória: krimi, thriller

Egyéb: összefoglaló tájékoztatás a sorozatról

A szerző további regényei:
Virals sorozat (Fertőzöttek, Kincsvadászok)
Ahol csontok vannak, ott Temperance Brennan elemében érzi magát és bizony megállja a helyét. Mivel nem találtak más szakembert a feladatra Dr. Brennan Dél-Karolina partjai mellett, Charlotte-tól északra, az egyik szigeten vezet egy régészeti terepgyakorlatot a hallgatók számára. Indián temetkezési helyet tárnak fel, mielőtt a szigeten megkezdődik a szállodák és golfpályák építése. Sikerrel is járnak, a lelőhely bőséges, kultúrális szempontból hiánypótló. Ám senki sem számított arra a csontvázra, amely alig másfél méter mélyen helyezkedik el a talajban és látszik rajta, hogy alig néhány éve kerülhetett oda. Mindez természetesen a terepgyakorlat utolsó napján történik. Nincs mit tenni, értesíteni kell a helyi halottkémet, a csontvázat ki kell emelni és meg kell vizsgálni. Emma, a helyi halottkém Tempe barátnője, ezért az antropológust kérni sem kell, besegít a csontok vizsgálatába, amely során fura jelenségre lesz figyelmes: az egyik nyakcsigolya csont elrepedt, de olyan módon, hogy az még a sokat tapasztalt antropológust is gondolkodásra készteti. Holttestből mindig több akad és nincs ez másként most sem: a régészeti ásatáson feltárt tetemet követi egy akasztott ember, majd egy hordót vett partra a víz, benne egy holttesttel és még sorolhatnám. Emmára nagy teher nehezedik, ráadásként egészségügyi gondjai is vannak, így Tempe egyre jobban belebonyolódik az egymástól különálló esetek elemzésébe. A szakmai kihívások mellett persze ott vanna a magánéletiek is: Pete is Charlotte-ba érkezik és ugyanott szállásolja el magát ahol Tempe, majd a semmiből felbukkan Andrew Ryan is. És ahol két dudás van egy csárdában...

Nem véletlen a regény témaválasztása és cselekményének egy része sem, mert bizony azok a szerző saját élményeiből táplálkoznak - ennél hitelesebb forrásra pedig nincs is szükség. A régészet és a törvényszéki antropológia közelebb áll egymáshoz, mint elsőre gondolnánk - végül is mind a kettő csontokat vizsgál. Kathy Reichs első körben régésznek tanult, majd csontváz-biológiára szakosodott, a törvényszéki antroplógia területére egy gyermekgyilkosság miatt rándult csak át, az eset azonban komoly hatással volt életének további alakulására - erről a regény utószavában beszél a szerző. Ahogy ott írja: "Otthagytam hát a régi idők csontjait a nemrég elhunytakért. Törvényszéki antropológus lettem, és többé nem néztem vissza." Hátra ugyan nem nézett, előre viszont annál többet és mindennél jobban örülök neki, hogy a személyes élményei idővel írott formát öltöttek, a magyar olvasók számára is elérhetőek lettek. 

A megszokottnál valamivel több volt a holttest ebben a regényben, valamint az is egyedi volt, hogy gyakorlatilag különálló esetekként regisztrálták mindegyiket - csak Tempe éles szemének, illetve szakértelmének köszönhető, hogy sikerült összekapcsolni azokat. Ismét rácsodálkoztam, hogy mennyi  figyelem, kitartás és mekkora hivatástudat szükséges ahhoz, hogy egy ügyet megfelelően kezeljenek. Nem hiszem, hogy Kathy Reichs eltúlozza ezt a regényeiben, úgy gondolom, hogy hitelesen adja vissza mindazt a munkát és figyelmet, amit egy-egy ilyen rejtélyes eset a magáénak követel annak érdekében, hogy megoldással záruljon. A napi munka mellett pedig rengeteg egyéb ismeret is szükséges az apró mozaikok összerakásához - no és remek memória.

Tempe ebben a történetben idegen területen kénytelen intézkedni, nem a megszokott rendőrökkel dolgozik együtt, ezért sokkal többet kell bizonyítania, sokkal inkább számot kell adnia hozzáértéséről és talpraesettségéről, mint ha ismerős közegben mozogna - mindazon által most is megállja a helyét. Bár jobban kedvelem a Montrealban játszódó részeket, azért Dél-Karolina és Charlotte fülledt bája, koroktól átitatott, a múltat felidéző szépsége is kellően megalapozta a történet és az események hangulatát. 

Mondhatnám, hogy azért kedvelem jobban az északi történéseket, mert ott nem kell nélkülöznöm Ryan nyomozót, de ez a kijelentés nem állja meg a helyét. Egyrészt olvastam már olyan montreali részt, amelyben Andrew Ryan nem szerepelt, másrészt pedig most házhoz jött a nyomozó és kivette a részét a kutakodásból - szóval egy szavam sem lehet. És ezzel fel is vázoltam a személyes problémák legnagyobbikát, amikor is egy fedél alá kerül az antropológus, az exférj és a jelenlegi barát/szerető. Bár az erősebbik nem mindkét tagja intelligens és művelt ember hírében áll, de amikor egy hölgy kegyeiért kell versengeni, akkor bizony csak a kakaskodás jöhet szóba - persze ezt is lehet elmésen és pallérozottan végezni. Száz szónak is egy vége, határozottan élveztem Pete és Andrew szópárbajait, amelyek olyan árnyaltak és helyi utalásokkal teliek voltak, hogy egy részüket csak a hozzáfűzött magyarázat segített megérteni, de a lényeg így is átjött.

Tempe szakmailag - most is - nagyon toppon van, de azért a magánéletében rendesen meg van áldva problémával. Még két ennyire hisztis pasit, mint a volt férje és a jelenlegi párja... Andrew Ryant is inkább gondoltam a regény jó részében nyafogó és érzékeny tininek, mint macsó csávónak. No és Pete, azért van bőr bőven a képén, hogy még most is teszi a szépet - mintha semmi sem történt volna a múltban. Hála a jó égnek Tempe szerintem ragyogóan kezelte a helyzetet.

Kellett is, mert az események többi része eléggé feszített tempójú volt. A hullák számának gyarapodása csak egy dolog, de többi szituáció, a fenyegetések jelenléte és megvalósulása, az összefüggések feltárása bőven elegendő a feszültség fenntartásához. Van néhány nagyon csúnya húzása a szerzőnek: néhány elejtett mondat, amiből mindenre következtettem és izgulhattam még pluszban a szereplőkért - úgy kell nekem, miért is agyalok annyit.

Arról, hogy mi áll a háttérben, nem szívesen lebbenteném fel a fátylat, mert a helyzet korántsem egyszerű, a nyomok eléggé szétszórtak és persze eléggé súlyos a téma. Viszont nagyon élvezetes és jól összerakott az, ahogy a különálló esetek lassan mégis összekapcsolódnak, majd kirajzolják azt, ami miatt az egész történt. Szerintem ez a rész nagyon jó volt!

Minden ott volt benne, ami csak az önfeledt szórakozáshoz szükséges: holttestek, egyediség, alaphangulat, új szereplők, régi ismerősök, feszültség, érzelmek, veszteség és persze mozgalmasság. Továbbra is az okos krimik (thrillerek) közé sorolom ezt a sorozatot, mert ez a rész is számtalan olyan információval szolgál, amelytől tájékozottabb lettem. Nagyon bejön nekem, amikor szórakozva bővíthetem az ismereteimet, éppen ezért - is - kedvelem annyira Kathy Reichs regényeit.


2017. július 6., csütörtök

James S. A. Corey: Cibola meghódítása (A Térség 4.)

A Térség az a sorozat, amelyet lassan, beosztással olvasok, minden mondatát megforgatom a fejemben, ízlegetem a történéseit, elemzem a részek közötti kapcsolatokat és összefüggéseket. Kedvelem az egyes kötetek felépítését, a különböző nézőpontokat, a sok-sokszereplőt és persze az egész esemény- és cselekményfüzért - azok minden hibájával együtt.

Mert hol is tartunk? Az emberiség összetalálkozott valamivel, ami meghaladta az addigi tudását és tapasztalatát, de mégis megpiszkálta azt és kísérletezett vele. Amikor valami a hatalom növelésének kulcsa lehet, nem számít sem a pénz, sem pedig az emberélet. És így vala. Aztán jön a következmények láttán a döbbenet, az értetlenkedés és a kapkodás. És megint bekövetkezik az, ami szokott: az emberiség nem tanul a saját hibáiból, megint megpiszkálja azt, amit békén kellene hagynia. Néha azonban a rendkívüli körülmények előre nem kiszámítható kimenete is hozhat pozitív változást, kinyithat egy olyan ajtót, amelynek létezéséről eddig senki sem tudott. Ebben az esetben a techikai fejlettsége miatt a Naprendszerből kitörni nem tudó emberiség előtt a Gyűrűn áthaladva ezernyi új világ megismeréséhez, illetve az azokon való letelepedéshez nyílik meg a lehetőség. Vajon hogyan fognak zajlani ezek az események? A történelem újra megismétli önmagát? Vagy éppen képes lesz az emberiség legyőzni saját magát és a berögződéseit?

Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 567 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Cibola Burn
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
2.) Kalibán háborúja
3.) Abbadon kapuja
Folytatás:
5.) Nemezis játékai
6.) Babilon hamvai
7.) Persepolis Rising
Kategória: sci-fi, űropera
Nem volt kérdés, hogy Holden és a csapata fontos szerepet fog játszani ebben a küldetésben is. Ismerve identitását és véleményét a nagy hatalmak marakodásáról, hozzállását az információk nyilvánosságra hozatalához, meg is találják a neki leginkább megfelelő helyet az eseményekben. Pedig talán ez a lehető legrosszabb hely, ahol csak lenni lehet - legalábbis jelen körülmények között. Miért is? Nos...

A Gyűrűn keresztül ezernyi világ vált elérhetővé az emberek számára. A Ganimedesen történtek elől menekülve egy űrhajónyi ember indult útnak más bolygóra, égitestre, remélve, hogy otthonra lelnek. Mivel sehol sem engedték őket leszállni, kihasználták a Gyűrű megnyílása és a Lassú zóna körüli bonyodalmakat, szépen elosontak a többi űrhajó mellet és leszálltak egy Földhöz hasonlóan kinéző bolygón, az Iloszon. Egy éve laknak már itt, termelik ki a nyersanyagot, amit eladva reménykednek benne, hogy sikerül a létfenntartásukhoz szükséges élelmiszert és anyagot megvenniük és lassan önellátóvá válnak. A bolygóra azonban az EN egyik nagyvállalata is bejelentette az igényét, engedélyt is kapott a nyersanyagok kitermelésére, de csak feltételekkel: a bolygó bioszfréráját vizsgálatnak kell alávetni, illetve nem keveredhet a helyi és a földi bioszféra. A telepesek féltik a bolygólyukat, az EN vállalat pedig ragaszkodik a jogaihoz. A két ellentétes nézet egyenes következménye az ellenállás és az erőszak. Minden azzal kezdődik, hogy a telepesek ferobbantják az EN éppen leszállni készülő siklóját, majd a helyzet egyre jobban elmérgesedik. Holdent és csapatát bízzák meg a békéltető szerepével. Nem könnyű meló, az egyszer biztos.

Az eddigiekhez hasonlóan most is új szereplőket vonultat fel a történetben a szerzőpáros - kivéve persze Holdent és a csapatát, akik állandó tényezőként vannak jelen. A bolygót kutató tudósok nézőpontját Elvi, a telepesekét Basia képviseli. Illetve megkapjuk még Havelock szemszögét, aki jelenleg az EN hajón biztonsági szolgálatos, és ha valakinek jó a memóriája, akkor már tudja is - ha nem, akkor felfrissítem -, hogy bizony az ő személye ismerős: ő volt Miller társa a Ceresen, amikor kitört a balhé. Szóval a választott nézőpontokon keresztül megint teljes leírás születik az eseményekről és ez így van jól, mert bizony van miről írni.

Először is azt kellett megállapítanom, hogy az emberiség semmit sem változott a konkvisztádorok, illetve az Újvilág meghódítása, a telepesek inváziója óta: ugyanúgy követel és ugyanúgy természetesnek veszi, hogy minden az övé. A makacsság az egy dolog, de amikor az elvekhez való ragaszkodás átmegy rosszindulatú megnyilvánulásokba, akkor az bizony dühítő.

Holden és Amos a bolygón próbál békebírót játszani, miközben Alex és Naomi a Roci fedélzetéről figyeli a telepesek és az EN űrhajóját, valamint a bolygót. Ezen az égitesten van is mit figyelemmel követni: először is fantasztikus az élővilága - úgy éreztem magam, mintha az Avatar egy másik változatáról olvastam volna. Aztán ott van Miller, aki egyrészt Holden agyára megy, másrészt pedig hadovál valamiről, ami van, de mégsincs. Aztán pedig ott vannak azok a furcsaságok, amelyek most kezdtek el felbukkanni - méghozzá szép számmal.

Az az igazság, hogy én nagyon szerettem olvasni ezt a regényt, csak úgy faltam az oldalakat és a fejezeteket. Mindegyik nézőpont érdekes volt, mindegyik fontos volt és hatalmas léptekkel vitte előre a cselekményt. Eseményből is volt bőven, igazi katasztrófatörténet kerekedett ki belőle a végére, mindenféle ínnyencségekkel - mint például a mérgező csigák - megfűszerezve. Pedig Miller előre szólt, hogy ez a bolygó egyszer már lakott volt és nem véletlen az, hogy a telepesek érkezésekor nem volt rajta magasabb intelligenciájú élet.

Ez nagyon mozgalmas és izgalmas volt. Mindegy, hogy hol és kinek a szemszögét olvastam éppen, a körmöm rágtam le idegességemben, mert mindenhol zajlottak az események: a bolygón, az űrben, a hajókon. Amennyire nemcsíptem Havelock személyét eddig - és a regény elején -, most éppen annyira megkedveltem. Aztán ott van Basia, aki szintén szerepelt már a Kalibán háborúja című részben, mert ő volt a kis Katoa apukája, aki a családját felpakolva elmenekült. Az ő személyére rányomta a bélyegét az átélt válság és bizony a rinyálástól nem látta a lényeget, de azért egy idő után ő is összeszedte magát. És Holden? Holden hozza a szokásos formáját, amikor is azt hiszik róla, hogy kiszámítható, de azért csak tud meglepetést okozni - nem is keveset.

És persze minden történés hátterében ott van a hatalmi politika, az EN, a Mars és a KBSZ közötti nagyon is ingatag egyensúly. A KBSZ jól helyezkedett és pozíciót szerzett magának a Gyűrűn való áthaladás felügyeletével. A Prológusban és az Epilógusban pedig feltűnik Bobbie és Avasarala, akik nézőpontjáról nagyon szívesen olvasnék majd valamelyik későbbi történetben. Szerintem fogok is, mert azért az Epilógusban elég komoly témák kerültek megpendítésre...

Nagyon jó volt ez a rész! Ugyan továbbra is azt vallom, hogy a sorozat eddig olvasott kötetei közül számomra a Kalibán háborúja a favorit, de azért ez a kötet sem marad el sokkal mögötte. Remélem, hogy a folytatások is ugyanilyen lebilincselőek, érdekesek és izgalmasak lesznek, mert a regény által nyújtott élmény nekem most nagyon, de nagyon jól esett. Végül is rájöttem, hogy én ezt a fajta sci-fit szeretem: amiben van technikai leírás, de amelyben a cselekményé és az emberi természeté a főszerep.

És mielőtt valaki megkérdezné: nem, nem nézem a sorozatot. Csak az első évadot néztem végig, de azóta direkt kerülöm. Az ok: nem akarom a fejemben felülírni a könyvek által adott élményt. Lehet, hogy utólag majd megnézem, de ez korántsem biztos. Szerintem a regények jobbak.


2017. július 2., vasárnap

Várólista - 2017. június

Június. Az Ünnepi Könyvhét hónapja, amelyet mindig nagy izgalommal várok. Ilyenkor dúskálni lehet a megjelenésekben és a kiadók még a szokásosnál is jobban kitesznek magukért. Idén azonban úgy jártam a könyvheti megjelenésekkel, mint két hónappal korábban a könyvfesztiválos újdonságokkal: volt belőlük bőven, de mintha a szokásosnál is kevesebb lett volna az olyan, amely kifejezetten nekem való, az ízlésemmel kompatibilis, vagy még éppen belefér a komfortzónám határaiba. Persze az érzelmeimet az is befolyásolta, hogy sok kötet, amelyet nagyon vártam és amelyet jóval előre már beharangoztak, meg sem jelent - az ígéretek ellenére sem.
Az is igaz, hogy a mostani olvasási tempómhoz képest az érdeklődésemre számot tartó kiadványok száma még mindig magas, de akkor is... Hol vannak már azok az évek, amikor bőrönddel mentem a Vörösmarty térre és alig bírtam hazacipelni a zsákmányt? Bizony elmúltak, és ebben nem csak a kiadók kínálatának, a könyvszakmát éppen sújtó válságnak van szerepe, hanem bizony annak is, hogy magam is jócskán megváltoztam.

De félre a kesergéssel és a mindenféle elméletek gyártásával, mert azért panaszra továbbra sincs ok, most is bőven kerültek a figyelmem középpontjába kötetek és ezek közül jó néhány biztosan a magánkönyvtáram, illetve az olvasási élményeim számát is gyarapítani fogja.
Kezdem először a "csajosabbakkal" - amelyek azért nem is igazán tekinthetők kifejezetten csajos könyveknek -, aztán folytatom a sci-fi művekkel, a végére pedig marad egy kis vegyes vágott.

Máris azzal kezdem, hogy elnézést kérek a három női szerzőtől, hogy lecsajosoztam a műveiket, mert pont ők azok, akik aztán nem kímélik a szereplőiket: náluk akkor marad életben egy karakter, ha az elég keményen küzd ahhoz, hogy megérdemelje az életető levegőt... ööö... akarom mondani papírt és nyomdafestéket.
A Delta Vision Kiadó véleményem szerint jó döntést hozott, amikor felvállalta, hogy bővíti a kínálatát és bevállalta a kissé csajosabb vonalat is - na tessék, már megint ez a kifejezés. Az viszont tény, hogy szombaton 11 óra körül a könyvheti standjukhoz érve két magyar női szerző könyveiből mutatkozott a legnagyobb hiány a kirakott termékek között. Kik is ők?
Az egyikük természetesen Gaura Ágnes, aki a vámpírokat kicsit hanyagolva, most a tündérek birodalmában barangolt egy keveset. És bizony ezek nem ír tündérek, hanem magyar vér folyik az ereikben, szóval a tündér berkekben jártas olvasók is részesülhetnek majd meglepetésekben - persze nem mintha ez csak ezen múlna. A Túlontúl borítója varázslatosan szép, meseszerűen gyönyörű - nekem plakátom is van belőle! -, illetve maga a kötet is illusztrált. Az eddigi vélemények alapján a történet is nagyon jó, vagyis megéri az árát. Természetesen már megvettem a kötetet és dedikálást is kaptam bele, amely egyenesen utasít arra, hogy bolyongjak egy nagyot ne csak a könyvek, de a tündérek erdejében is.
J. Goldenlane az idei könyvhétre nem új kötettel jelentkezett, hanem egy újrakiadással, ami nem is baj, mert a Papírtigris a korábbi verziójában már beszerezhetetlen, és persze ráfért némi ráncfelvarrás, meg simítgatás a szövegre is. Ez a regény is új köntöst kapott, ami határozottan mutatósra sikerült. A szemfülesek pedig azt is észrevehetik, hogy a borítón ott van - félig-meddig elrejtve - a korábbi kiadás borítóképe is. Ez volt az első olyan újra kiadott Goldenlane regény, amely még nem sorakozott a polcomon, a beszerzése tehát nem volt kérdés. Igazi Goldenlane-s arany színű tollal írt dedikálás virít a kötet belső címlapján.
On Sai-tól nagyobb lélegzetvételű regény nem jelent meg az utóbbi években, de a szerző mindig gondoskodik arról, hogy legyen mit olvasnia a rajongóinak. A Szivárgó sötétség sorozat újabb, teljes értékű résszel nem, de egy kiegészítő kötettel azért bővült idén is. A Miogin bázis a maga kilencvenhat oldalnyi terjedelmével nagyon gyorsan elolvasható. A kiadvány természetesen a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.

Következzenek akkor a sience fiction kategória friss és figyelemfelkeltő termékei. Az Agave Könyvek Kiadó most is elhalmozta az olvasóit érdekesebbnél érdekesebb történetekkel, ismét sok új szerzővel jelentkezett, amelyek eléggé egyedi stílust képviselnek a zsáneren belül. Anthony O'Neill A sötét oldal című regénye a Holdon játszódik, amely lakott, a földi igazságszolgáltatás elől az égitesten menedéket lelt személyek különleges társadalmának ad helyet. Mozgalmas, kissé abszurd történet, amely egyszerre sci-fi és krimi. A borítója baromi jó, a hangulata pedig nagyon egyedi. Ahogy az sem elhanyagolható szempont, hogy önálló regényről van szó és nem sorozatrészről. Megvettem, mert ez sem volt kérdés, elolvastam és már írtam is róla.
Hasonlóan érdekesnek ígérkezik Wesley Chu Időrabló című regénye, amelynek témája az időutazás köré épül. Főszereplője egy kronoember, aki a Föld múltjába utazva próbál ritka techikai eszközökre szert tenni. Nem is kérdés, hogy már ez is a polcomon várja, hogy sorra kerüljön az olvasásban. Mindenre azért még nem volt időm a könyvhét óta eltelt időszakban. Érdemes azonban tudni, hogy ez a történet is sorozatkezdő kötet.
A kiadó nem csak a sci-fi, hanem a horror terén is igyekszik kiszolgálni az olvasók igényeit. Ráadásul Veres Attila személyében egy magyar szerző ígéretes történetét jelentették meg. Az Odakint sötétebb című regény egyszerre dolgozik magyar alapokkal, és ismerhetők fel benne a lovecrafti horror, valamint a vandermeeri szürreália elemei. Egyesek még Kinghez is hasonlítják az olvasási élményt. Lovecraft mértékkel jöhet, de a másik két emlegetett író stílusával nem egészen vagyunk egy hullámhosszon, szóval egyelőre messziről figyelem ezt a a könyvet - bármennyire is ígéretes.
A Fumax Kiadó is azon kiadók közé tartozik, akik jól ütemezetten hozzák a jobbnál jobb köteteket. Nem volt kérdés, hogy A Térség sorozat hatodik kötete, a Babilon hamvai előrendelésre kerül, mert ez az a könyv, ami aztán tényleg mindennél jobban kell a polcomra. Meg is történt a beszerzés. Nagyon remélem, hogy a James S. A. Corey néven alkotó szerzőpáros most is olyan kiváló történetet alkotott, mint a korábbiakban. Jaj, már alig várom, hogy olvashassam - bár addig még van egy kötet, amit abszolválnom kell. 
A GABO Kiadóra is mindig lehet számítani, ha sci-firől van szó. Ian McDonald már bejáratott szerző kis hazánkban, a neve garanciát jelent egyfajta minőségre és nincs ez másként a Luna - Újhold című regénnyel sem. Már a borító is fantasztikus, amelynek a nagyszerűségén már csak némi dombornyomás javíthatott volna - bár így is olyan életszerű a kép, mint dombormintás lenne. Társadalmi és hard sci-fi, amely szintén egy újabb sorozat kezdő kötete. Az eddigi vélemények szerint viszont nagyon jó. Bár eddig csak szemeztem vele, most már egyre jobban érdekel.

A végére maradt némi vegyes vágott: egy krimi/thriller és egy történelmi regény. Amióta a Fumax Kiadó átvette a sorozat gondozását, azóta viszonylag rendszeresen érkeznek a Temperance Brennan sorozat újabb és újabb kötetei. Kathy Reichs regényeit azért kedvelem, mert biztos vagyok benne, hogy az abban leírtaknak van valós alapja, hiszen a szerző - a történetei főszereplőjéhez hasonlóan  -maga is törvényszéki antrológus. A Ne törj csontot címet viselő regényben Tempe ezúttal régész hallgatóknak tart gyakorlatot, amikor olyan holttestre bukkannak az ásatás helyén, amelynek nem lenne ott a helye - és ez még csak a kezdet. A helyzet természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik, a háttérben komoly okok húzódnak meg. A feszültséget növeli - vagy éppen oldja? - az, hogy Pete, a volt férj és Andrew Ryan, a több mint kolléga is felbukkan a városban és magának követeli a doki figyelmét. Szerintem nagyon jó volt ez a rész. Értékelés is lesz hamarosan.
Nem sok történelmi regény talál utat hozzám, de Trux Béla regényei számomra különlegesek. Nem csak azért, mert ismerem a szerzőt és majdnem a földim, hanem mert az írásainak egyéb erényei is vannak. Mindennél jobban értékelem a történelmi hűséget és az alaposságot, azonban ez önmagában még nem volna elég. Ami miatt az ő írásait olvasom és a többiekét nem, az a misztikum - alkímia, stb. -, amely Béla történeteiben mindig központi helyet foglal el és persze teljesebbé teszi az élményt. Az Akkont is nagyon kedveltem - a terjedelme ellenére is. Az inkvizítor, amely az Eretnek sorozat első kötete, azért is fontos a számomra, mert volt szerencsém előolvasni a regényt, legalábbis az első felét. Biztos vagyok benne, hogy a második fele is ugyanannyira, ha nem még jobban fog majd tetszeni. A regény a Gold Book Kiadó gondozásában jelent meg.

Azt hiszem, hogy dióhéjban ennyi. Hogy mi lesz júliusban? Már most biztos, hogy az a poszt sem marad üresen - csak valamivel rövidebb lesz.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons