Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. október 29., vasárnap

Várólista - 2017. október

Az utóbbi időszakban szinte mindegyik Várólista posztomban megemlítettem, hogy a kiadók idén érezhetően kevesebb könyvet adnak ki. Ami így is van, azonban még ezzel a tempóval is sokkal többet jelentetnek meg az érdeklődésemre számot tartó írások közül, mint amennyit jelen helyzetemben el tudok olvasni. És ez az igazán szomorú dolog, amelyen változtatni - úgy néz ki - egyelőre nem tudok. Ez a helyzet azonban nem tántorít el attól, hogy figyeljem az új megjelenéseket - sőt, kifejezetten bújom a könyves oldalakat, sas szemmel lesem az újdonságokkal kapcsolatos mindenféle bejelentéseket. És persze a vásárlásokról sem mondok le, mert az már tényleg a mindennek - szó szerint a világnak is - a végét jelentené.

Főleg nem mondok le akkor a beszerzésekről, amikor az Agave Könyvek - és persze azért más kiadó is - sorban hozza ki a jobbnál is jobb és érdekesebb regényeket. Ez a hónap is elég kecsegtető, bár a képzeletbeli koronát úgy is a november fogja majd megkapni tőlem. De ne szaladjunk ennyire előre, most még csak az októberi kínálat van a porondon.
Elan Mastai Felbolydult napjaink címet viselő sci-fi regénye olyan sci-fi, amely nem is teljesen az. De az elképzelés egészen egyedi, hiszen a főszereplő egy olyan utópisztikus világban él, amilyennek az emberek az ötvenes években elképzelték a jövőt. A történet főszereplője, Tom egy félre sikerült időutazást követően a mi világunkba téved, amely neki nem más, mint egy disztópikus hely. És Tom  igazi kalandja még csak ezután kezdődik el...
Megan Miranda a Minden eltűnt lány című regényével sikerült meggyőznie, hogy érdemes olvasni az írásait. Nem volt kérdés tehát, hogy a most megjelent A tökéletes idegen című mű is a polcomon fogja végezni. Ismét egy csendes kisvárosban járunk, ahol a lakók - természetesen - súlyos titkokat őriznek, és persze megint egy eltűnt nő ügyében kell nyomozni. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy ez a regény is fordított időrendű - ami valami elképesztő módon tetszett a korábban olvasott, másik sztoriban -, de ettől függetlenül is kíváncsi vagyok a történetre.
Ania Ahlborn És bebújt az ördög című regénye a szerző második magyarul megjelent írása, a horror rajongók pedig nagy ovációval köszöntötték a bejelentést és a kötet boltokba kerülését is. Figyelemmel követem a szerzőt és a műveit, ugyanakkor pirulva vallom be, hogy még nem ismerkedtünk meg közelebbről egymással. Egyszer majd talán elérkezik ez az idő is.
A Twister Média nagyon jó érzékkel válogatja ki a megjelenéseit, legyen szó bármelyik zsánert képviselő műről. Úgy érzem, hogy nem lesz ez másként Lisa Jackson Hidegen hagy című regényével sem, amely a skandináv krimik hangulatát lengeti be - ez még önmagában nem lenne túl vonzó a számomra -, de mellé csap még egy jó kis pszocho-thriller feszültséget is. És erre fajta a koktélra bizony már vevő vagyok
A Lettero Kiadóról eddig nem sokat hallottam - vagy csak nem került a látóterembe -, de Louise Doughty Dupla spirálban című regényének fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésem. Szeretnék majd egyszer sort is keríteni az olvasására, de a mikorról nem merek nyilatkozni, még csak rá sem gondolni.

A Delta Vision végre valahára feltámadt tetszhalott állapotából és a könyvheti fincsiségeiket követően - Istenem, de rég volt már június - végre újra könyve(ke)t jelentetett meg. Az eredmény egyelőre még eléggé visszafogottnak tekinthető, de legalább már létezik. A Mesterművek sorozat két kötete került elsőként a nyomdába és a boltok polcaira: az egyik a sience fiction, a másik pedig a történelmi alsorozat tagja.
Stanley G. Weinbaum termékeny sci-fi író volt, akinek szárnyaló fantáziáját csak korai és tragikus halála tudta megtörni. A Kalandok a naprendszerben egy tucat novellát tartalmaz a szerző feszes szerkezetű és ügyes történetszövésű írásaiból, amely biztosan felébreszti az olvasóban szunnyadó felfedezőt és a kalandort. A kötet - a Mesterművek sorozatban megszokottak szerint - még egyéb, a szerzővel és az írásaival kapcsolatos kiegészítő írásokat is tartalmaz.
Sir Arthur Connan Doyle A fehér sereg című regényével indult útjára a Mesterművek sorozat Történelmi alfolyama. Úgy gondolom, hogy mind a szerző neve, mind pedig a korszak, amelyben a cselekmény játszódik, garancia a szórakozásra - még akkor is, ha hozzám közelebb állnak a fantasztikus művek.

Kevés romantikus művet olvasok mostanában, de azért próbálom rajta tartani az ujjam a zsáner ütőerén. Érzékelésem szerint a műfaj pulzusa elég szapora és rendszertelen, a sok-sok dobbanás között kevés az erős és egészséges ütésnek mondható - a többi szabálytalan szívzörej csupán, gyenge utánzat. Néha azonban még így is lehet csiszolatlan gyémántokra bukkanni a tömegben, amelyekből adott esetben akár értékes ékkő is lehet egy olvasást követően. De elég a hasonlatokból és szócséplésből...
Tiffany Reisz Fény az éjszakában című művét már olyan régen ígéri a kiadója - a Művelt Nép -, hogy elsőre el sem hittem a hírt, miszerint végre megjelent a kötet. De megjelent, és bár a lelkesedésem már jócskán lecsökkent, még mindig érdekel. De egyelőre azért kivárok a vásárlással, tekintve, hogy úgy se lenne időm elolvasni.
Amivel viszont nem bírtam várni, az Jay Crownover Az igazság bajnoka című regénye, vagyis a Welcome to the Point harmadik kötete, mert nagyon és még annál is jobban érdekel Titus King története. A regényt ugyanaz a kiadó jelentette meg, aki az előzőeket, csak a neve lett más időközben: Harlequin Magyarország helyett HarperCollins Magyarország.
J. R. Ward Bukott angyalok sorozata az, amelynek minden kötetét jól megnézem, de még egy részt sem sikerült elolvasnom belőle. Pedig a most megjelent Halhatatlanság című regény már a sorozat hatodik kötete. Ha egyszer belekezdek, bizony lesz mit behoznom, mert eléggé erőteljes a lemaradásom.

A múlt hónapban kimaradt a felsorolásból, ezért most ejtek szót Victoria Schwab Gyülekező árnyak című regényéről, amely az Egy sötétebb mágia sorozat második kötete. Mondhatnám, hogy a regény hűűű, meg húúúú, de sajnos még az első rész olvasásáig sem jutottam el. Ennek ellenére érdekel a történet, mert a szerző eddig olvasott regényeit - főleg a hangulatukat - mindennél jobban imádtam.
A másik - ráadásként méltánytalanul mellőzött - kedvencem Rachel Hartman Seraphina sorozata, amelynek hosszú időt - négy évet - követően jelent meg a második része, az Árnypikkely. Ebben az esetben az első részt még a megjelenés évében sikerült abszolválni és nagyon tetszett, ezért kifejezetten örülök neki, hogy elérkezett végre az a pillanat is, hogy a folytatást is a polcomra tehetem majd. Reméljük, hogy ha lesz még folytatás, arra már nem kell majd ennyit várni - bár ha jól látom, akkor kell, mert még eredeti nyelven sem elérhető. 
A Metropolis Media jelentette meg Christopher Priest Kifordított világ című regényét, amely két okból is érdekesnek tűnik a számomra. Az egyik, hogy Priest másik magyarul megjelent műve, a Tökéletes trükk az egyik kedvenceim közé tartozik - amiből egyébként azonos címmel film is készült -, tehát a szerző igencsak kiérdemelte a bizalmam. A másik, hogy Priest ezen regény ihlette China Miéville Vastanács című regényét, amelyet ugyan még nem olvastam, de a szerző egyéb írásait már igen és bizton állíthatom, hogy a fantáziája nem szorul támogatásra. És ha valami az ő figyelmét is ilyen mértékig megragadja... Kell még folytatnom? Ugye, hogy nem. 

Ez a poszt sem lett rövid, ezért bele sem merek gondolni, hogy mennyit fogok regélni a novemberi megjelenésekről, amelyek között szép számmal akad olyan, amely után bizony egyenesen csorog a nyálam - vagy hogy árnyaltabban fogalmazzak: remeg a klikkelőizmom, hogy az enyém legyen.

2017. október 21., szombat

Orson Scott Card: Végjáték (Végjáték 1.)

Néhány évvel ezelőtt már olvastam ezt a regényt és már akkor is nagy hatással volt rám - azonnal kedvenc lett. Mai napig is úgy emlegetem ezt a művet, mint meghatározó és emlékezetes olvasmányt, és most, újra belemerülve a történetbe, tényleg bebizonyosodott, hogy a cselekmények nagy részére emlékszem - mégpedig egészen jól. Persze ez nem vont le semmit az élményből, amelyet az újraolvasástól kaptam, mert az első alkalomhoz képest sokkal jobban oda tudtam figyelni a részletekre. Azokat az utalások, amelyeket korábban nem vettem észre a felfokozott izgalom miatt, most bizony nem kerülték el a figyelmemet. Nagyon ideje volt már az újraolvasásnak és nagyon örülök neki, hogy végre tett is követte az elhatározásomat. A következő döntésem pedig az, hogy most folytatni is fogom a sorozatot, nem állok meg ennyinél, mint annak idején.

Értékelés: 10/10* (kedvenc volt és az is maradt)
Kiadó: Dáin
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 221 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Ender's Game
Fordította: Bihari György
Sorozat: Végjáték
Folytatás:
2.) A Holtak Szószólója
3.) Fajirtás
4.) Az elme gyermekei
Kategória: sci-fi, katonai sci-fi, űropera

A Végjáték Univerzum egyéb kötetei:
Ender száműzetésben
Ender árnyékában
A Hegemón árnyékában
Árnyékbábok
Shadow of the Giant

Olyan jövőben járunk, ahol a Földet egyszer már megtámadta egy faj, amely leginkább a csótányokhoz hasonlít - kinézetre, illetve kommunikációjukat és társadalmi berendezkedésüket tekintve is. A Föld győzelmet aratott az első összecsapásban, de a győztes hadvezérek az ünneplést követően rögtön készülni kezdtek a továbbiakra, a következő ütközetre. Ez a Földön viszonylagos egységet és ennek következményeként békét teremtett, de egy Földön kívüli űrbázison zajlott a felkészülés: különösen tehetséges gyerekek kiképzését kezdték meg, akikből majd a várható háború parancsnokai lesznek.
Ender a Wiggin család harmadik gyermeke, akinek megszületését azért engedélyezték, mert két testvére is kiemelkedően tehetséges volt, de mégsem feleltek meg a katonaiskola szigorú  pszichológiai felvételi követelményeinek. Az irányítók Enderben látják a nagy lehetőséget, aki be is kerül az iskolába és megkezdődik a  kiképzése.

A mód, illetve annak bemutatása ahogyan Ender eljut a katonai iskola kapujáig előrevetíti a regény további részének hangulatát. Ami ebben a könyvben olvasható az semmiben sem különbözik attól, amit a gyerekek képesek művelni egymással és mégis valami más. Az előbbi minden jelenetnél bizonyításra kerül, az utóbbi magyarázatára majdnem a regény végéig várnunk kell. Illetve az érződik, hogy ez egy nem szokványos szituáció, de a mögöttes indok csak sokkal később bukkan elő.

Orson Scott Card fantasztikus érzékkel formálja meg Ender érzéseit és reakcióit, írja le a gondolatait. Ez a történet legalább annyira sci-fi, mint fejlődésregény - bár inkább az utóbbi, annak viszont egészen kiemelkedő. Mondanivalóját tekintve olyan, mint a hagyma: minden egyes rétegének lehántásával újabb és újabb lényeges dolog kerül a fókuszba - mindegyik felkavarja az érzéseket és elképesztő indulatokat képes gerjeszteni.

A leginkább megrendítő - és éppen ezért elgondolkoztató -, hogy az egész történet gyerekekről szól és mégis sokkal nagyobb léptékű az egész. Mi, az olvasók csak egy kis szeletét látjuk a történéseknek, mivel többségében Ender érzéseit és fejlődését kísérjük végig, csak a fejezetek elején olvasható párbeszédek és néhány különleges jelenet az, amelyek alapján sejteni lehet, hogy itt valami sokkal komolyabb dologról van szó és sokkal nagyobb dolgok állnak a háttérben.

Pedig már önmagában embert próbáló az is, amelyben Endernek - aki még csak kisfiú - része van, kezdve attól, hogy ő a harmadik gyermek a családban és viseli ennek minden hátrányát, folytatva azzal, amilyen helyzetekben az iskolában kerül. De nem csak Ender figyelemre érdemes ebben a regényben, hanem a testvérei - Peter és Valentine -, meg persze Ender jó néhány társa is. Sok-sok különleges és tehetséges gyerek, akik között sokkal nehezebb kiemelkedőnek lenni, mint az átlagos képességűek között. Különösen nehéz akkor teljesíteni, ha a felnőttek nem támogatnak, hanem helyette folyamatosan próbák elé is állítanak.

Nagyon szemléletes az egész kiképzés, a játékok folyamata, amelyek olvasása színtiszta élvezet, mert annyi mindent mutat meg általa a szerző a gyermeki lélekből, annak fejlődéséből, az egész helyzetből. Fantasztikus az egész történet pszichológiája, úgy gondolom, hogy órákig lehetne ecsetelni a miérteket és a hogyanokat, vitatkozni azon, hogy mi volt jogos és mi nem. Mert hogy komoly erkölcsi kérdések - szinte csak azok - is felbukkannak ám a történet folyamán.

Már elsőre sem tűnik egyszerűnek a történet, hiszen gyerekeket szakítanak el a családjuktól, hogy hosszú évekre teljesen elszigeteljék őket és közben folyamatos kiképzésben részesüljenek, próbákat teljesítsenek. De amikor arról olvasunk, hogy milyen is ez a kiképzés, hogyan reagálnak a gyerekek és hogyan terelgetik - csúnya szóval: manipulálják - őket a mindenféle nagy emberek, akkor válik igazán bonyolultá az egész mű mondanivalója.

A vége? Egy hatalmas pofon, amelytől padlót fogtam. A szerző nagyon ért ahhoz, hogy a történet lényegét egyetlen mondattal más nézőpontba helyezze és az olvasónak mindent újra kell gondolnia, amit addig valahogy összerendezett magában. Szóval van egy hatalmas csattanó, amelytől az, ami addig történet még különlegesebbé és kegyetlenebbé válik. A kötet legvégén pedig, egy csendesebb felvezetésben Card még meglebegtet egy komoly erkölcsi kérdést, ami - ha nem lett volna elég az eddigi adag - további gondolkodni valót ad. Aztán az olvasó újragondolja az egészet és rájön, hogy ennek a regénynek az eseményein, a felvetett kérdésein akár évekig is gondolkozhat, akkor sem biztos, hogy feldolgozta és átgondolta annak minden rétegét.

Fantasztikus élmény ez a regény! Rögtön a kedvencem lett és az újraolvasás után is megtartotta a korábban kivívott kiemelkedő helyét az olvasásaim között. Az egyik olvasói közösségi oldalon heves vita bontakozott ki arról, hogy ez a regény young adult vagy esetleg mégsem az. Szerintem nem az, még a fiatal főszereplő ellenére sem. De ez a kérdés egyébként sem érdekel, mert mire ez az alaptalan - és szerintem teljességgel felesleges - vita kirobbant, én már tudtam, hogy imádom ezt a történetet. Pont úgy, ahogy azt Orson Scott Card 1985-ben megírta, amikor kis hazánkban még csak fel sem merülhetett a young adult vagy nem young adult kérdés - és amikor az adott vitázók közül néhányan még a kéjes gondolat fogalmának szintjét sem érték el.

Bátran ajánlom mindenkinek: azoknak is, akik most ismerkednek a sci-fivel és azoknak is, akik már mélyebbre merültek az ide tartozó történetekben, de ez a mű valahogy eddig kimaradt az életükből. Azt is javaslom, hogy ha valaki már olvasta, akkor nyugodtan vegye ismét a kezébe a könyvet, mert második - vagy sokadik - olvasásra is fantasztikus élmény.


2017. október 16., hétfő

Naomi Novik: Rengeteg

Mindig is kedveltem a mesefeldolgozásokat, a népmesei elemekkel apelláló történeteket, ahogy a szerzők az ismerős alapokat felhasználva más, az eredetitől eltérő mintába szövik a jól ismert elbeszélések fonalát. Bár a Rengetegről nem lehet kijelenteni, hogy ez egy konkrét mese átirata lenne, de mégis olyan érzésem volt - már a fülszöveg olvasása közben is -, hogy egy mesevilágba csöppentem. Csak emelte a tétet, hogy egyébként is kedvelem Naomi Novik írásait, a történetszövését. Végtelenül sajnálom, hogy a Temeraire sorozat csak négy kötetig jutott el a magyar kiadással - azóta is várom, hogy Peter Jackson belekezdjen a lassan egy évtizeddel ezelőtt bejelentett megfilmesítésbe, mert esetleg akkor történne valami előremozdulás. De addig is, amíg Temeraire mozgóképes belépőjére várunk, itt egy másik Sárkány, aki szoros kapcsolatba került a Rengeteggel és lányokat rabol el.

Értékelés: 9/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 488 oldal
Eredeti cím: Uprooted
Fordító: Heinisch Mónika
Borító ár: 3.990,- Ft
Műfaj: fantasy, népmese-adaptáció
A regény főszereplője és egyben mesélője Agnyeska, aki pont abban a korban van, amikor a Sárkány kiválasztja a lányokat és pont azok közé a lányok közé tartozik, akik közül választani fog. Ez a Sárkány nem eszi meg az elrabolt lányokat, hanem elviszi azokat magával a Rengeteg szélén álló tornyába, ahonnan csak tíz év múlva engedi ki őket, hogy aztán megint másik lányt vegyen magához. A falu elfogadja ezt az áldozatot, hiszen a Sárkány tartja távol a Rengeteget, illetve gonosz teremtményeit az emberek lakhelyétől, gyógyítja meg őket, ha a rontás mégis bajt okozott.

Az ismerős meseelemek hamar megteremtik az alaphangulatot, hogy aztán a Rengeteg, Agnyeska és a Sárkány közös története végig lekösse az olvasója figyelmét. Legalábbis én így jártam.

A regény első felében Agnyeska az, akit közelebbről megismerhettem, ahogy csetlik és botlik, folyton elszakítja és összepiszkolja a ruháját. Pont emiatt a tulajdonsága miatt nem készült arra, hogy a Sárkány majd őt választja és éppen ezért hatalmas meglepetés, amikor a legkevésbé tökéletes lány kerül a mágus tornyába tízévnyi szolgálatra. Agnyeska azon tulajdonsága, hogy semmit sem képes tökéletesen elvégezni nem múlt el azzal, hogy ő lett a mágus legújabb tanítványa. Mivel senki sem tud arról semmit, hogy mi is történik a toronyban, Agnyeska - és vele együtt az olvasó is - csak találgat és fokozatosan fedezi fel a környezetét, a háttérben megbújó okokat és indokokat.

A lány megtudja, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, de a mágia csak egy adottság, annak használatához rengeteg és még annál is több gyakorlás szükséges. Agnyeska pedig akarata ellenére is gyakorolni kényszerül, mert a Sárkány eléggé különc figura, akinek bőven vannak elvárásai. A történetnek ez a része a sötétsége és a komor háttere ellenére is többször mosolygásra késztetett. Bár Agnyeska a regénynek ebben a részében a legbosszantóbb, de végül is akarata ellenére és teljesen váratlanul pottyant bele a kialakult helyzetbe, ahol természetesen kitör belőle a kamaszos dac és ellenállás - a Sárkány pedig hasonlóan éli meg a helyzetet, csak a másik oldalról szemlélve a dolgokat.

Kifejezetten érdekes kettőjük varázstechnikája, illetve azok egymástól való különbözősége - mondhatni, hogy minden tekintetben egymás ellentétei. Agnyeska technikája a megérzéseken és az ösztönön alapszik, a mágia alkalmazása közben a természetbe kapaszkodik, az adja számára az ihletet, míg a Sárkány magas fokon kiművelve végzi a varázslást, minden egyes ráolvasása fenséges és elegáns, kifinomult - látványra és végeredmény tekintetében is -, ugyanakkor minden mozdulata és szótaga patikamérlegen kimértnek tűnik a lány rögtönzései mellett. Megfordult a fejemben, hogy ez a különbség tényleg csak az eltérő műveltségből adódik-e vagy esetleg a férfi és a női reakciókat, látásmódot, problémamegoldást is példaként állította-e az olvasó elé a szerző. Bárhogyan is legyen, nagyon jól sikerült a megjelenítés, ahogy annak bizonyítása is, hogy a két, teljesen különböző nézőpont és stílus nagyon is jól megfér egymás mellett - sőt, kiegészíti és támogatja egymást az eredmény elérése érdekében.

De akár akarja, akár nem, Agnyeska fejlődik és amikor a barátnője bajba kerül, minden korábbi józan gondolkodását és megfontoltságát - volt neki olyan? - félreteszi és rohan a megsegítésére. Ez a jelenet jelenti a történet fordulópontját és a további események katalizátorát. Innentől fordul komolyabbra és komorabbra az addig éppen csak szürke hátterű mese és bizony élveztem ennek a változásnak minden egyes mozzanatát.

Novik gyönyörűen fűzi a mese vonalát, szépséges mondatai igézőek. Pazar és magával ragadó leírásai még arra képesek voltak, hogy elfeledtessék velem a kevésbé tetszetős helyzeteket, amilyen például a fővárosi tartózkodás idejére is jellemző volt. Mindössze egyet nem tudtam feledni és megbocsátani: a Sárkány figurája olyan felemás lett, a karakterét nem sikerült olyan mélységben kibontani, ahogy arra szükség lett volna - bizony maradt némi hiányérzetem ebben az esetben.

Magával ragadó és minden tekintetben kidolgozott volt a Rengeteg története, ahogy lassanként megelevenedett a lapokon, ahogy az ősinek és gonosznak tartott ellenségről kiderült, hogy eredendően nem is volt olyan, amilyennek most látszik - és persze mindennek oka van. Ennek a múltban megbújó történetnek a felkutatására senki más nem lett volna alkalmas, csak Agnyeska, aki egy kicsit - vagy éppen nagyon - másként gondolkozik, mint a többiek és mindig is más szögből nézte a dolgokat, mint az átlag. És a megoldás ebben rejlik, a változásban és a másfajta hozzáállásban. A keserédes ballada úgy telik meg élettel, hogy annak olvasása - és átélése - közben szem nem marad szárazon.

A regény szépen vezeti fel a történéseket, fokozatosan növekszik a feszültség - még akkor is, ha úgy érződik, hogy a történet közepe kissé leül -, de aztán ismét beindulnak az események és parádés befejezés kerekedik belőle a végére. Az utolsó százötven oldalt úgy olvastam végig, hogy görcsösen kapaszkodtam a könyvbe - még jó, hogy kemény borítója van és erős kötése -, mert bizony nem akartam letenni egy percre sem a kezemből.

Legalább annyira magával ragadott ez a komor hangulatú, mesei alapokra építkező fantasy történet, mint annak idején tette azt Patricia McKillip Boszorkányerdő kötete, Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című írása, vagy éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regénye vagy éppen annak folytatása, az Üveghegy. Talán nem véletlen a hasonlóság érzése, hiszen a gyökerei mindegyiknek ugyanazok: mesei elemekre építkező, komor hangulatú, csodálatosan elmesélt történet, amely -  így vagy úgy - nyomott hagy az olvasójában, megérinti annak gyermeki énjét, amelyről talán már nem is tudta, hogy létezik. És most hangosan felnevettem, mert balgaság az előző mondatom... Létezik vajon fantasy olvasó, aki nincs tisztában vele, hogy ez a bizonyos gyermeki énje él és virul? Szerintem nincs.

Bármi is legyen az ok, az biztos, hogy nagyon élveztem ennek a történetnek az olvasását, a hangulata és az általa kiváltott érzések miatt képes vagyok megbocsátani és elnézni minden hibáját. Ráadásként  ez a történet önálló kötet és nem egy sorozat része - az pedig nem csak ritkaság, hanem legalább ugyanakkora öröm is. Egy lezárt történet, amely elérte azt, hogy legyen még kedvem barangolni a Rengetegben és újra átélni ezt a mágikus, magával ragadó történetet.


2017. október 8., vasárnap

Sebastien De Castell: Az áruló pengéje (Öregkabátosok 1.)

Ez volt az a könyv, amiről az első pillanattól fogva tudtam, hogy be kell majd szereznem: a külső megjelenése, a témája és a stílusa miatt is. A borítója fantasztikus, nekem nagyon tetszik a lobogó köpeny vértócsát szimbolizáló foltjában feltűnő hadsereg képe - amolyan mondanivalók egymásra halmozása. A fülszövege alapján rögtön a muskétások fantasy környezetbe helyezett kalandja jelent meg a szemem előtt és nem is csalódtam. A kiadó elérhetővé tette a beleolvasót is, az első fejezetet, és bár nem szoktam élni az ilyen lehetőségekkel, most mégis megtettem és véglegesen megvett magának a történet.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 391 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Traitor's Blade
Sorozat: Öregkabátosok
Folytatás:
2.) Knight's Shadow
3.) Saint's Blood
4.) Tyrant's Throne
Történetünk Tristia királyságban játszódik, amely hercegségekből áll és amelynek királya halott, a hercegek szövetsége segítette nem éppen kellemes módon a túlvilágra. Paelis király testőrsége és igazságszolgáltató különítménye, a szinte a legendák világából felélesztett Öregkabátosok parancsot kaptak, hogy ne avatkozzanak be az eseményekbe, amely végül "munkaadójuk" halálát jelentette. Az Öregkabátosokat most mindenki tépett gúnyájúnak, árulónak vagyis trattarinak nevezi. A száznegyvennégy öregkabátos harcos és igazságszolgáltató vezetője az Első Kántor címet viselő Falcio val Mond volt. Most - öt évvel királyuk halálát követően - azonban már csak két hűséges társával, Brastival és Kesttel járja az országot, vállal munkát és követi rég elhunyt királya utolsó parancsát, miszerint kutassa fel a királyi csaroitokat, amelyekről bár fogalma sincs, hogy micsodák, de attól még rendíthetetlenül keresi azokat.

Falcio az, aki E/1-ben elmeséli a jelenkori élményeit és a feltárja múltjának jelentősebb eseményeit, amelyek a jelenlegi szituáció kialakulásához vezettek. Furcsa az, hogy egy ilyen történetet egyes szám első személyben lehet olvasni, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez nem vált a regény és az élvezhetőség kárára.

A száznegyvennégy öregkabátos harcos az "árulásukat" követően szétszéledt az országban, egy részük testőrnek szegődött el, más részükből útonálló lett. A törvények szerint az olyan öregkabátos, aki nem áll senki szolgálatában, minden következmény nélkül megölhető. Falcio és társai nagy bajban vannak, mivel megbízójukat éppen megölték, a helyszínen pedig rájuk terhelő bizonyítékokat helyeztek el. Menekülniük kell és minél hamarabb el kell szegődniük valaki mellé, különben a törvény keze lesúlyt rájuk.

Ettől a regénytől pont azt az élményt kaptam, amire már az elején is számítottam: egy fantasy környezetbe helyezett, muskétásokkal... ööö... akarom mondani öregkabátosokkal és kardozós jelenetekkel teli kalandregényt, némi titokkal, illetve pont elegendő cselszövéssel és izgalommal. A kaland átélése közben lassanként feltárult a királyság múltja és jelene, a hercegek sajátos gondolkodásmódja és szabályai. Az ország legromlottabb városában, Rijou-ban összeesküvést szerveznek egy család, majd később egy árván maradt kislány ellen, Falcio és barátai pedig éppen akkor vannak ott, amikor kell, hogy a védtelen gyermek segítségére siessenek. De mindennek ára van...

Mostanában sok helyen olvasom azt az értékelésekben, hogy "belépős fantasy" vagy "belépős sci-fi". Nem kedvelem ezeket a kifejezéseket. Egyiket sem. Mégpedig azért, mert enyhén degradálónak érzem, mintha az így jellemzett történetek kevesebbek lennének, pedig csak könnyedek és olvasmányosak, nem pedig végtelenül összetettek és nehezen befogadhatóak. Tény, hogy a regényben felvázolt világ nem túl  bonyolult, nagyon hasonlít az ismert történelem azon időszakára, amikor a kardvívás sok mindent megoldott és a jó kardforgató vagy íjjász a tudása felhasználásával biztosítani tudta a megélhetését. Az udvari intrikák sem bonyolultabbak vagy álságosabbak a regényben, mint a való világban voltak. Az egyetlen fantasy elemet az Öregkabátosok regéje, valamint a mágia időnkénti felbukkanása szolgáltatja.

A kötet legnagyobb részét az összecsapások és kardpárbajok részletes, minden szükséges mozdulatra, fogásra és cselre kiterjedő leírásai töltik ki. Ez akár unalmassá is tehetné a szöveget, de mégsem éreztem úgy, hogy ezek a bemutatások felesleges részek lettek volna, mert annak ellenére élveztem a kardozós jeleneteket, hogy magam nem szoktam hozzá a penge forgatásához - feltéve, hogy nem zöldségszeletelésről van szó. Sebastien de Castel viszont elég gyakorlottan forgatja a kardot, napi szinten hadonászik annak majd minden típusával, szóval neki elhihetjük, hogy ha azt írja le, hogy egy csel megvalósítható, akkor az úgy is van. És igazán élvezetesen tudta átadni a kardforgatáshoz kapcsolódó élményeit, határozottan jó koreográfiát rakott össze - mindegyik alkalommal.

Nem mondom, hogy a főhősök csapatának karakterei tökéletesen sikeredtek, mert egyikük sem volt egy bonyolult jellem, de erre nem is volt szükség. Ők azok a személyek, akiket az elkötelezettségük és az eszméjük mozgat, ez pedig nem eredményezi azt, hogy túl bonyolultan gondolkoznának. Volt azonban két-három nő, akinek tettei elég fejtörést okoztak - egészen a kötet elejétől a végéig.

Mozgalmas és megható jelenetek váltják egymást, a következmény igazi, adrenalinban és érzelmi  töltetben is gazdag hullámvasút,  amely vagy megrezegteti az olvasóban azt a bizonyos húrt, vagy éppen túl soknak találja az érzelgősséget. A belső monológok és meghitt jelemetek mellett régimódi eszmék miatt vagy éppen önzésből elkövetett tettek, mozgalmas és gyakran véres összecsapásban végződő részek váltják egymást. A recept tökéletesen működik, mert olvasás közben nem lehetett unatkozni.

A regénynek pont az az előnye, ami a hátránya: könnyed és szórakoztató, olvasmányos. Pont megfelelő kikapcsolódáshoz, a napi bosszúságok elől való elmeneküléshez, az élvezetes szórakozáshoz. A fantasy műfajával ismerkedőknek is bátran ajánlom olvasásra, mert inkább hasonlít történelmi kalandregényre, mint fantasy írásra, ezért tökéletes kezdésnek. De nem csak kezdőknek jelenthet élményt az öregkabátos harcosok kalandja és döntéseik sorozata, hanem a zsáner kedvelőinek is. Nagyon élveztem az olvasást, a kissé ismerős, de mégis lebilincselő történetet, amelynek köszönhetően kikapcsolhattam a külvilágot és elmerülhettem egy különleges elveket valló férfi és társai gondolataiban és tetteinek leírásában. Várom a folytatást, remélem, hogy minél hamarabb érkezik.


2017. október 3., kedd

Christopher Chabris-Daniel Simons: A láthatatlan gorilla

Régebben - még a blogger időszakom előtt - sokat olvastam nonfiction köteteket, csak később tértem át a regényekre, hogy ne csak a tudásom bővítsem, hanem szórakozzak is. Most mégis tettem egy rövid kitérőt és olyan könyvet vettem a kezembe, ami bár nagyon érdekes a témáját tekintve, de nem éppen a szórakoztatás a célja. Helyette viszont olyan információkat és azokhoz tartozó magyarázatokat tartalmaz, amelynek ismerete a mindennapi életben is hasznos lehet. Már a címe is felkelti a figyelmet: A láthatatlan gorilla. Ugyan miért lenne láthatatlan az a gorilla? Hogy lehet egy ekkora böhöm nagy állatot nem észrevenni? Nos, a szerzők elmagyarázzák, hogy ez miként is lehetséges és elárulom, hogy magam is nem egyszer elámultam attól, amit ebben a kötetben olvastam. Ahogy sok mindennel kapcsolatban el is gondolkoztam, mert bizony arra szükség is volt. 

Ez az a típusú könyv, amelyet nem lehet egy huzamban olvasni, mert információk szempontjából kifejezetten tömény és emészteni kell az olvasottakat. Ahogy a kötet alcíme is nyilvánvalóvá teszi, a könyv azt taglalja, hogy miként is csapnak be bennünket az érzékeink. Vagy éppen mi magunkat azzal, hogy feltétel nélkül hiszünk az érzékeinknek. Kifejezetten érdekes utazásban volt részem.

Értékelés: 8 pont az adható 10-ből
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 261 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Invisible Gorilla
Fordította: Hodász Eszter
Műfaj: pszichológia, társadalomtudomány
Az igencsak szemléletes esetet bemutató bevezetést követően hat fejezeten keresztül győzködik a szerzők az olvasót, hogy az ember és az emberi agy nem egészen úgy működik, ahogy azt gondoljuk. Az emberi agy fantasztikus és rendkívüli dolgokra képes szerv, de sajnos a képességei nem határtalanok. Éppen ezért lényeges, hogy tisztában legyünk vele, a mindennapi illúziók léteznek és azok bizony sorsdöntő hatással lehetnek az életünkre. Ha tisztában vagyunk ezekkel az illúziókkal, akkor elkerülhetjük azokat, illetve a hatásaikat? A könyv elolvasása után azt mondom, hogy némelyiket igen, némelyiket pedig nem. Ugyanakkor nem baj, ha megismerjük őket, mert ha elkerülni nem is mindig lehet a hatásukat, legalább a következményeket máshogyan dolgozzuk fel. A szöveg számos hivatkozást tartalmaz, amelyekkel kapcsolatban az irodalomjegyzékben olvashat az érdeklődő még érdekes kiegészítéseket. 

Az első fejezet a figyelem illúziójával foglalkozik, vagyis azt taglalja, hogy mennyire korlátozott és megosztható az ember figyelme, mi az amit észrevesz és mi az, amit nem. A szerzők számos szemléletes példát felsorakoztatnak, az azokhoz kapcsolódó eseményeket magyarázzák. Megdöbbentőek azok a felsorolt esetek és az azokból levont következtetések is. Miért nem veszik észre az autósok olyan sok esetben a motorosokat? Miért megyünk el bizonyos dolgok mellett? Mennyire vakok az emberek a változásra? És persze az is kiderül, hogy miért láthatatlan az a gorilla. Nem csak érdekes, de tanulságos is, amiről ebben a fejezetben olvastam.

A második fejezet a memória illúziójáról rántja le a leplet. Mennyire bízhatunk meg az emlkékeinkben? Azok mennyire tekinthetők hitelesnek? Mennyire vannak hatással az emlék erősségére és megbízhatóságára a különleges helyzetek? Hogyan viselkednél, ha szembesítenének vele, hogy valami nem úgy történt, ahogy te emlékszel rá, pedig egyébként teljesen biztos vagy az állításodban? Ez is egy nagyon érdekes és mindenképpen tanulságos fejezet volt. A sok-sok példa hatására az olvasó is kénytelen elgondolkozni és felülbírálni azt, amit eddig magáról, illetve a saját memóriájáról gondolt.

A harmadik fejezetben tárgyalt téma egyenes következménye annak, amiről az előzőben olvashattunk: a magabiztosság illúziója került reflektorfénybe. Vajon ki a jobb orvos: aki a diagnózisát tétovázás nélkül és határozottan felállítja, vagy aki utánanéz annak, hogy tényleg jól értelmezte-e a tüneteket? Nem egyszerű erre választ adni. A határozott fellépés általában képes meggyőzni bárkit, de tényleg annyira jó mindenki, amennyire magabiztos a fellépése? Ez volt az a pont, amelynek jelenségeit és azok következményeit magam is tapasztalom a mindennapi életben, amikor is a felvételi elbeszélgetés során az illető által mutatott magabiztosság és a későbbi munkája során felmutatott tapasztalat, valamint tudás általában fordított arányosságot mutat egymással. Könnyedén tudtam tehát értelmezni a fejezetben leírtakat és még könnyedebben találtam az ott szereplő jelenségekre példát a saját környezetemben. Kedvencem a Dunning és Kruger által elvégzett megfigyelés, amely a hozzá nem értés és a túlzott önbizalom összefüggéseit vizsgálja. A két úriember által levont következtetésekről már korábban is olvastam, de örültem, hogy ebben a könyvben is felbukkantak. Nézzetek utána a munkájuknak, tényleg tanulságos az általuk levot következtetés.

A magabiztosság és a tudás összefüggéseit követően egyenes út vezet a tudás illúziójának részletesebb vizsgálatához és bemutatásához, amelyről a negyedik fejezetben olvashatunk bővebben. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy a tudásunk mennyire stabil, illetve mély. A példák ebben az esetben is szemléletesek, az eredmények pedig mindennél megdöbbentőbbek. Ez az illúzió meglepően kitartó.Érdemes a fejezet olvasása közben, illetve azt követően magunkba nézni és újraértékelni a saját helyünket a társadalomban, a közvetlen környezetben. Ahogy ugyanezt érdemes megtenni mindenki mással is. Hasznos információk és következtetések.

Minden mindennel összefügg, az okok és az okozatok között pedig nyilvánvaló a kapcsolat. Az ötödik fejezet az ok illúzióját tárgyalja ki. Ebben a részben azt mutatják be a szerzők, hogy a rendelkezésünkre álló információkból milyen gyakorisággal és módon vonunk le téves következtetéseket, hogyan veszi észre az agyunk ott is a mintát, ahol az igazából nem is létezik. A fejezet egyes részei könnyen érthetőek és értelmezhetőek, de itt már bonyolódik a helyzet és néhány következtetést nehezebb volt követni, mint a korábbiakban. Valószínűleg ez abból is fakadhat, hogy az ok és okozat közötti összefüggés - vagy nem összefüggés - feltárása bizonyos logikai kapcsolatok alkalmazásával, illetve azok megcéfolásával lehetséges. Vagyis ebben az esetben az illúziót önmagával támadva próbálták a szerző bemutatni és megsemmisíteni, ez pedig eléggé nyakatekert magyarázatokat eredményezett. De a lényeg így is átjön és - ismét csak önmagamat ismétlem - a kapott információ nagyon tanulságos.

A hatodik fejezet a lehetőségek illúzióját részletezi, amely illúzió gyakorlatilag az emberi természet alapjait használja ki: minél könnyebben és gyorsabban sikerüljön elérni a kitűzött célt. Ez az illúzió olyan mértékben jelen van az életünkben, hogy azt nem is sejtjük: nagyon nehéz elkerülni és főleg bizonyítani azt, hogy az a dolog csak illúzió - a valóság minden létező alapja nélkül. A leginkább kézenfekvő példa a lehetőség illúziójára a gyors és tartós fogyást, a kevés munkával is csodálatos izmokat, valamint a különleges technikákkal gyorsan elsajátítható nyelvtudást ígérő technikák. Ugye, hogy ismerős? Nagyon is. És most érdemes elgondolkozni, hogy eddig hányszor is estünk bele enek az illúziónak a csapdájába. Szóval ez  fejezet is érdekes témát boncolgat.

A kötet utolsó fejezete az eddig "tanultakra" alapozva mutat be egy példát és von le annak elemzéséből következtetéseket, mintegy összefoglalásként megy végig újra az illúziókon. Mindenki lemérheti, hogy mennyit fogott fel az előzőekben olvasottakból. Viccesen úgy is mondhatnám, hogy tesztelheti a figyelmét, a memóriáját, a tudását és a magabiztosságát - vagy éppen mindezek illúzióját. 

A magyarázatok számomra néhol már túlságosan is szájbarágósak és részletesek voltak, vagy éppen olyan példákat mutattak be, ami annyira nem érdekelt (pl: amerikai elnökök kijelentései és a megválasztásukhoz kapcslódó egyéb adatok, információk), de azért a többségük tényleg szemléletes volt és a mindennapi életből származott.

Érdekesnek találtátok az eddig leírtakat? Bevallom, hogy én is az olvasottakat. Éppen ezért, ha ezzel a nem éppen rövid bemutatással sikerült felkeltenem az érdeklődésed és szívesen mélyednél el jobban a témában, akkor mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a kötetet. 


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons