Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2019. január 27., vasárnap

Virágzó rengeteg: Szirombontogatás a januári télben

Két évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy posztot írok - nem is az elsőt - a virágaimról. Sokáig - olyan másfél évtizedig - úgy tűnt, hogy a lakásunk alkalmatlan mindenféle virág nevelésére, életben tartására. Arról, hogy egyszer a kecses virágzatú és egzotikus orchidea lesz a szobáink fő éke, álmodni sem mertem. Pedig most ez a helyzet. Igaz, hogy nem ment egyszerűen, de bátran és kitartóan küzdöttünk és küzdünk: az orchideák és én is. Az elért eredmény láttán pedig méltán érzem  nagyon büszkének magam - és még annál is boldogabbnak. Vannak az enyéimnél dúsabban virágzó növények is, de az előzmények ismeretében számomra már a mostani állapot is hatalmas előrelépés.

Az ősz elején az egyik Cambria hibrid orchideám művelt valami csodát, most pedig a Phalaenopsis - vagyis a hétköznapi nyelvben lepkeorchidea néven emlegetett - növényeim bontogatják lelkesen, egymásról példát véve a szirmaikat. Színpompás virágaik sokfélesége egyenként is igazi színfolt, de együtt még csodásabbak. Mutatom, hogy milyen színek és formák törik meg a lakásban és az irodában a januári fehérséget és a mifelénk olyan gyakori egész napos szürkeséget.

Az első képen a lakásban lévő virágzó orchideáimat láthatjátok. Egy helyre gyűjtöttem őket, hogy mindenki láthassa - és természetesen én is -, a virágzó rengeteg nem csak amolyan kitaláció. Végre.

A képen tíz szépség szerepel, de rajtuk kívül is vannak még reménységek, amelyek talán majd a februári képen már ott fognak sorakozni - vagy inkább tömörülni - a jelenlegiek mellett. Mindjárt mutatom a közelieket is.

Az egyik nagyobb virágokkal örvendeztetett meg,
a másik azzal, hogy négy hónapja hűségesen virít.
A poszt címe sem véletlen, mert egyik növény sem pompázik még teljes szépségében, éppen csak nekikezdtek a szirmaik bontogatásának.

Először következzenek a lilák és a lilás-bordó virágúak.
Igen, jól látjátok, a sötétebbik színű az a növény, amely már szerepelt a korábbi posztjaimban is. Az az igazság, hogy szeptember végétől virít, mostanában kezdi a virágzása ötödik hónapját - ugyanazokkal a virágokkal.

A másikat a férjemtől kaptam tavaly nőnapra. Akkor két száras volt, majd minden rügyéből szárelágazással és ötven virággal. Hatalmas, életerős növény, de most csak egy szárat hozott, azon csak egy szárelágazása van és összesen "csak" tíz virág lesz rajta - ha minden bimbó kinyílik. Viszont cserébe a virágai legalább kétszer akkorák, mint voltak.

Kevesebb, de sokkal nagyobb virágok.
A párom úgy hívja, hogy a tősgyökeres virág.
Mert már négy hónapja virágzik rendületlenül.

Pöttyök és csíkok minden mennyiségben és méretben.
Csíkok és pöttyök: a kedvenceim.
A nagyobb lila foltokkal - pöttyökkel - rendelkező virág igen cseles fajtának bizonyult. Megdöbbentő dolgot művelt: stílust váltott. Eltűntek a foltjai, megváltozott a szirmok alapszíne, átrendeződtek a pöttyei és teljesen más virág bújt elő a bimbóból, mint amilyet korábban virított a növény. Még csak nem is új szárat hozott, hanem a régi végén hajtott újabb bimbókat, szóval a tévedés lehetősége se merülhet fel. Magyarázat biztos van, de még nem találtam rá.

Az apróbb pöttyös virágú növényt tavaly tavasszal, nyár elején vettem. A nyáron szépen fejlődött, majd meglepett egy virágszárral és jó néhány bimbóval. Eddig négy virága nyílt ki, amelyek szép nagyok, a mintájuk pedig egyszerűen bájos. Van még rajta olyan négy-öt bimbó. Már most is szépséges, de ha mindet kineveli, akkor egyszerűen gyönyörű lesz.

És végül - de nem utolsó sorban - a kis büszkeségem, a kis csíkoskám. Amikor tavaly megvettem, alig 5 cm-es edénykében szorongott, de a virágai már akkor is csodásak voltak. Átültettem, amit erőteljes gyökér- és levélnövekedéssel hálát meg, majd pedig egy új virágszárral és némi másodvirágzással. Aprócska, de bájosan szépséges. A csíkocskái pedig igazán különlegessé teszik.

Más lett a virága mintája: így is szép, de azért meglepett.
A bájosan pöttyös szépség.


Picike, de szemet gyönyörködtető.
A családban marad - mármint a virágzás. Ugyanis virágba borult az növényem, amelyről egy korábbi posztomban már mutattam képeket. A ráadás, hogy az akkor leválasztott első növényke is virít, illetve a harmadik is hozza már a bimbókat - a középső "gyermek" máshol talált gazdára. Még egy ráadás, hogy az anyanövény nevelgeti az újabb - immár a negyedik - keikit az egyik régi szárán.

Az anyanövény és a "gyermeke" virágzásban.
Februárban már lehet, hogy hárman lesznek a képen. :)
Az egyiknek sok és apró, a másiknak mindössze egy,
de majdnem tenyérnyi virága van
- és mind a kettő különleges.
A végére maradtak az idegenlégiósok. A legtöbb ember a lepkeorchideát hívja orchideának, pedig vannak ám szép számmal más fajaik is. Jelenleg azzal próbálkozom, hogy melyik érzi még jól magát nálunk - akár a lakásban, akár az irodában. Egy-két jelentkező már van, de továbbra is kitartóan próbálkozom a többiekkel. Jelenleg egy Dendrobium nobile és egy Paphiopedilum - azaz papucsorchidea - hibrid virágzik.

A Dendrobium nobile mérsékeltházi orchidea, amely azt jelenti, hogy a virágzás beindulásához hosszú idejű hűvös és száraz időszakra van szüksége a növénynek. Ez volt az a nagy gond, amiről - bérházi lakóként - jó darabig nem tudtam, hogy miként is oldjam meg. A fajta különlegessége, hogy csak az új hajtások hoznak virágot, a régiek már nem. Nyáron szépen fejlődött a növényke, két - az eredetivel azonos magasságú - új szára nőtt, meg egy félig. Felkészítettem a növényt a teleltetésre, fokozatosan csökkentettem az öntözővíz mennyiségét, majd próbálkozásként kitettem a lépcsőházba. Az esélytelenek nyugalmával szemléltem a változásokat. Másfél hónap után - legnagyobb meglepetésemre - megjelentek az első rügyek a szárakon, amelyeket még újabbak követtek. Amikor olyan 1 cm-esek lettek, akkor bevittem a növényt, kapott egy kis vizet és vártam a továbbiakat. A végeredmény nem kertészeti mennyiségű virág - 10 már virít és még 10 bimbót nevel a növény -, de nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült véghez vinnem a lehetetlent.

Az elején elérhetetlen tűnt a virágzás, de végül csak sikerült összehozni:
persze a növény is megtette az ügy érdekében a magáét. :)
A Paphiopedilum - vagyis papucsorchideák - a mostani kedvenceim. A pöttyös leveleik - szobában tartásra ezek valók inkább, mert ezek a melegkedvelők - már önmagában is különlegesek, de a virága mindent visz. Összesen három növénnyel büszkélkedhetem, amelyek közül kettőt levirágozva vettem - így is egész szép ára volt, két-három lepkeorchideát is vehettem volna darabjáért -, a harmadikat pedig a páromtól kaptam a névnapomra és ez utóbbi már bimbósan érkezett. Bár nem az én érdemem, hogy virágba borult, mégis büszke vagyok rá, hogy a bimbó megmaradt és fejlődött, majd szirmot bontott - az utóbbi művelet öt napig tartott nála, nem siette el, az tuti.
Különleges és gyönyörű. Rá is büszke vagyok. :)
A lakásban egyelőre ennyi pompázik, de van még néhány, amelyiknek már bimbós a szára - és olyan is, amelyik most gondolta meg magát és kezdett virágszárat növeszteni. Remélem, hogy a jelenleg pihenők is összeszedik majd magukat. Közben a cambriák és az egyéb bulbások szépen nevelgetik az új gumóikat, amelyekből majd az új virágszárak fognak nőni valamikor a nyár folyamán. Az az időszak lesz a második virágzási dömping - remélhetőleg.

Az irodában "mindössze" 6 darab Phalaenopsis orchideám van, amelyek közül egy éppen küzd az életben maradásért - megnyugtatásként: jó úton halad -, a másik kettő pihen, mert ősszel virágzott le. A maradék három viszont virít - kevesebbet vagy többet, de mindegyik teszi a dolgát.

A színpompás trió.
Határozottan növelik a munkakedvet. :)
Két korábbi ajándék növény: egy névnapi és egy nőnapi.
A lilának hatalmas levelei vannak, erős tő.
Örülök a virágainak, amelyek nagyok, de valamivel többet vártam volna tőle.
Pöttyöske virágainak méretével és mennyiségével is elégedett vagyok.
A halványabb lila virágú növény sorsa kissé mozgalmas volt eddig
(ez már nem is az eredeti tő, hanem egy tősarj),
de rendületlenül virít minden lehetséges alkalommal.
A poszt a szokásosnál is hosszabbra sikerült, de remélem, hogy nem unatkoztatok közben. Most már tényleg úgy érzem, hogy birtokomban van a virágzó rengeteg - a szó minden értelmében - és remélem, hogy ez sokáig így marad, illetve még bővülni is fog. Februárban, ha a virágzás eléri a tetőpontját - visszatérek.

2019. január 24., csütörtök

Gaura Ágnes: Túlontúl

Nem is olyan régen írtam egy másik posztomban, hogy - főleg magyar - népmesei alapokkal, mitológiai elemek alkalmazásával, azok átdolgozásával nagyon könnyen le lehet venni a lábamról és az ilyen történet hamar magába ránt, mélyen megérint. Ez az én igazi világom, a felnőtteknek szóló mese, átszőve tanulságokkal és varázslattal. Imádom!

Kedvelem Gaura Ági történeteit, mert mindegyik tele van magyar utalásokkal és mindegyik visszaad valamit az elvesztett vagy éppen elfelejtett örökségünkből - teszi ezt még úgy is, hogy ezt szórakoztató formában, lektűrként tálalja. A Túlontúl egy olyan történet, amely az utolsó mondatáig magyar utalásokkal teli, érdekes és végtelenül élvezetes. Egy olyan regény, amelyből érződik, hogy a szerzője ugyanaz, mint a Borbíró Bori sorozaté, ugyanakkor mégis teljesen más élményt eredményez.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 614 oldal
Borító ár: 4.490 ,- Ft/ kötet
Kategória: fantasy, mitológia

A szerző további művei:
Borbíró Borbála sorozat:
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
5.) Attila koporsója
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
(novellás kötet)
Már az alapötlet is zseniális és annyi mindenre van utalás benne, amiről az átlag magyar ember, aki nem érdeklődik kis - vagy valamivel nagyobb - hazánk mondavilága, érdekességei után, bizony csak kapkodni fogja a fejét és csodálkozik, hogy ez meg az is valós, létező dolog. Persze, ha utánanéz bizonyos helyeknek és helyszíneknek. Ha nem, akkor pedig magával ragadta a történet és majd utólag teszi meg, hogy utánajár bizonyos dolgoknak. Mert érdemes. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amely miatt hallottam már a Csörsz-árokról, mint fizikai helyről, képződményről - bár a hozzá köthető legendáról még nem. Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi történetét is fel kellett elevenítenem, mert a részletek már a múlt homályába vesztek.

Ha valaki jártas a magyar mitológiában, akkor hallhatott már a szépasszonyokról, a tündérekről - nem is keveset. Ahogy az is felbukkan hol itt, hol pedig ott egyes művekben, hogy Tündérország és kis hazánk mindig is szoros kapcsolatban voltak egymással. Egy darabig. Ebben a műben most arra is fény derül, hogy mi volt az  - egyik lehetséges - oka az elszakadásnak.

Az ember és a tündér szerelme a magyar irodalomban nem példa nélküli, de az igen, ha ennek következménye a régi szövetség feldúlása és az egésznek rendeltetett kettészakítása. A két világ elvált egymástól, a határt egy áthatolhatatlan árok jelentette, amelyet csak egy bűverejű csók törhet meg. A szerelmesek azonban egymástól távol, elérhetetlen távolságban évszázados álomba merültek és esély sincs arra, hogy a megváltó csókra sor kerüljön. Vagy mégis? Két huncut és unatkozó, a mágiában eléggé járatlan manó (kobold?) mégis véghezviszi a lehetetlent és egy utazókönyvbe rejtve útjára küldi a csókot, amely a határokat átlépve végül Budapestre kerül, egy kissé különc lány kezébe. Innentől kezdve már csak a lány életében bekövetkező buktatókat, a szerelmi problémákat, a lelki konfliktusokat kell rendbe tenni és a korábbi beidegződéseket kell legyőzni ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, a szerelemesek újra egymásra találjanak, Tündérország újra egyesüljön és az Ördög visszakerüljön oda, ahová tartozik. Mi ez az egész? Semmiség. Viszont egy nagyon érdekes és szórakoztató történet kerekedett belőle.

Ági ezúttal egy teljesen másik világba kalauzolja el az olvasóit, ahol nem magas intelligenciával rendelkező vámpírok uralják az országot, azonban annak megváltása most is a hétköznapi emberen múlik. Jelen esetben ez a magát hétköznapinak gondoló ember nem más, mint Liliom. Viszont a lapokon megjelenő világ ismerős - nagyon is. Egyrészt, mert a jól ismert Budapesten játszódik a történet vagy egyéb, de bármikor felkereshető, valós helyszíneken. Másrészt mert a másik világ a gyerekkorunkban hallott mesékből ismerős. Minden ugyanolyan: a hattyúvá változó tündér, a rézerdő, az ezüsterdő és az aranyerdő, az emberszagot érző sárkány és még sokáig sorolhatnám. Ismerősként üdvözöltem minden ösvényt és sok-sok szereplőt.

Ez a regény a történetvezetését tekintve sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal összetettebb és sokkal mélyebb húrokat pengetett meg engem. Nem hiányoltam a folyamatos humort és a poénok sokaságát, pont elég volt belőle, amennyit kaptam. Sokkal inkább kedveltem az átvitt értelmű utalásokat, a népmesék újraértelmezését, az egyes tettek és jelentések másként gondolását, az ármányt, a cselszövést, az igaz érzelmeket, a tudás megszerzését, az akciót és az izgalmakat.

Mert volt ebben a kötetben minden és azok a részek olyan teljes egésszé álltak össze, ami miatt ez a történet túlontúl kedves lett nekem, minden mondatával a szívemhez nőtt és az eddig olvasottak közül a kedvenc Gaura regényem lett. 

Egyetlen szereplőpáros - Rókaszó és Csókacsíny kettőse - volt, akik jeleneteit kissé soknak találtam és ahol a korábbi Gaura stílus maradéktalanul utat tört magának a mostani előadásmódban. Ezek a fejezetek voltak azok, amelyek kissé kibillentettek a történet hangulatából, amely addig kényelmesen körülölelt.

Igazi kortárs tündérmese ez a történet, hűen követi a műfaj megszokott és elvárt felépítését: a könyvet kézbe véve az olvasó kiszakad a mindennapi gondokból, azok a homályba merülnek, majd belép egy olyan világba, ahol a segítőivel körülvéve a hősnő világrengető tetteket visz véghez és ahol végül győz a jóság, az elnyomottak igazsága, ahol az Ördög jelen van, de valahogy csak sikerül túljárni az eszén. Mindezt pedig úgy sikerült véghez vinni, hogy soha többé nem tudok az eddig olvasott mesékre úgy tekinteni, mint tettem azt korábban, mert annyi újfajta értelmezést olvastam, hogy a részletekbe, az újabb rejtett mondanivalókba már belegondolni sem merek. De a regény minden mondata, minden szava, minden átértelmezett vagy az eddigi ismereteimet átgondolásra késztető utalása megérte – az írást is, az olvasást is. Igazi, maradandó élményt jelentett! Köszönöm!



2019. január 20., vasárnap

Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)

Amikor annak idején belekezdtem a sorozat első kötetébe, még nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni Kim Stone nyomozót és a csapatát. Pedig nagyon könnyű megkedvelni őket. Még az antiszociális viselkedésű nyomozót is, illetve különösen őt. Persze Kim a fő összetartó erő, de a többiek nélkül nem haladna olyan ütemben a nyomozás, ahogy kellene és amellett, hogy nélkülözhetetlen tagjai a csapatnak, üde színfoltjai is a regénynek. Az esetek pedig mindig különlegesek, a megoldások egészen egyedi nézőpontokat igényelnek az elkövető előkerítése szempontjából. Ez alól pedig nem kivétel a nyomozócsapat negyedik esete sem.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 399 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Fordította: Seregi Márton
Sorozat: Kim Stone
A mű eredeti címe: Play Dead
Előzmény:
1.) Elfojtott sikoly
2.) Ördögi játszmák
3.) Egy élet ára
Folytatás:
5.) Vérvonal
Kategória: krimi, thriller
A nyomozói munka elengedhetetlen kiegészítőjét képezik a háttércsapattól - helyszínelők, kórboncnokok, mindenféle szakértők - érkező információk és elemzések. De honnan jönnek és miként keletkeznek ezek a megállapítások, alaptézisek? Hogyan lesz valamiből olyan tény, minta vagy bármi egyéb információ, ami segíthet az aktuálisan eset elkövetőjének kézre kerítésében? Mint minden hasonló dolog, ez is empirikus folyamat vagyis tapasztalati úton, megfigyelés alapján szerzett tudás halmozása, illetve rendszerezése. Mindent helyzetet és szituációt meg kell vizsgálni, hogy a következő alkalommal már kéznél legyen az eredmény. Pont ez történik a Westerley Orvostudományi Kutatóintézet területén, ahol tudósok mindenféle körülmények között tanulmányozzák az emberi test bomlását.

Kim és csapata éppen befejezett egy ügyet, amikor a kapitány továbbképzésre küldi őket a Westerley Intézet területére. A tanulmányozott holttesteken kívül azonban Kim Stone felfedez egy másik holttestet is, aminek semmi keresnivalója nem lenne ott. A fiatal nő szájába földet tömtek, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Alig kezdték meg a nyomok összegyűjtését és az eset felderítését, amikor újabb áldozathoz hívják a felügyelőt. Azonban a gyilkost nagy valószínűséggel megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt.

Az áldozatok között elsőre semmi kapcsolat nincs azon kívül, hogy mindegyiküket ugyanott találták meg, ugyanúgy földet tömtek a szájukba, ugyanolyan nyomok vannak a hasukon és a combjuk hátulján és ugyanúgy előkészítették, kisminkelték őket. Biztos, hogy az elkövető ugyanaz a személy, de nem tudják, hogy mi mozgatja és motiválja őt. És miért telt el olyan hosszú idő az első és a második eset között, ha most gyors egymásutánban szedi az áldozatait.

A csapat nyomozni kezd, de az elkövető nyomainak követése közel sem egyszerű feladat. A terület elvileg zárt, de gyakorlatilag mégsem az, mert a nagy kiterjedésű területet az egyik oldalról csak egy patak határolja. Az intézet létszáma nem túl nagy és persze mindenkinek van valami titkolni valója, tett valamit, ami nem teljesen törvényes vagy elfogadott.

A nyomozók élete csak bonyolódik azzal, hogy Tracy Frost, a szemtelen és rámenős riporternő egy régi felderítetlen ügy iránt érdeklődik és Kim - bár korábban nem ő volt az ügy nyomozója - most a magáénak érzi a feladatot, hogy a végére járjon és megtalálja az elkövetőt.

A két nyomozás párhuzamosan zajlik, a nyomok mindkét ügy esetében egyre gyűlnek, a feszültség folyamatosan növekszik. Többszörös fordulattal, félrevezetéssel és persze régi titkok leleplezésével oldódik meg végül mindkét ügy, de akcióban, ármányban és persze életre-halálra vívott küzdelemben sincs hiány. Angela Marsons ismét egy brilliáns és mozgalmas sztorit rakott össze, amelyet élvezettel, elmerülten és dobogó szívvel olvastam. Megint sikerült megvezetnie, a sok-sok nyommal és információval félrevezetni, összezavarni. De jó volt ez így, mert ez kellett ahhoz, hogy magával sodorjon a történet, élvezzem az eseményeket, az összefüggéseket és a végén pofára essek, mert nem vettem észre a nyilvánvalót.

A mozgalmassága mellett a történet pszichológiája is megdöbbentő. Mindig elcsodálkozom azon, hogy a gyerekkori élmények mennyire befolyással vannak a felnőttre és milyen meghatározó szerepet játszanak bizonyos momentumok, események az egyes felnőttkori reakciókban. Talán elcsépelt dolognak tűnik, hogy a problémás gyerekkor kiváltója lehet az erőszakos felnőttkori tetteknek, de ez akkor is megcáfolhatatlan tény. Csak épp ezt normál életet élő emberként nehéz felfogni, mert akiben nincs meg ez a fajta késztetés, nem élteti a bosszú, nincs meg benne az ölés vágya, az nehezen érti meg ezt a fajta elvont gondolkodást. És éppen ezért megdöbbentő minden egyes alkalommal, ha erről olvasok. Ahogy az is, hogy az ilyen típusú emberek mennyire jó színészek és mennyire megtudják téveszteni a környezetüket. Amikor ilyen könyvet olvasok, akkor egy darabig mindenkire sokkal gyanakvóbban tekintek.

Tetszett ez a rész is, de a második kötet, az Ördögi játszmák zsenialitását nem tudta még egyszer megismételni. Ha az öt csillagos - vagyis tíz pontos volt - akkor ez nem lehet annyi. De nem marad el sokkal mögötte. Mindenképpen olvasásra érdemes, igényes, elgondolkoztató és borzongató sorozat.


2019. január 14., hétfő

Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Bár a korábbi olvasmányaim sorban állnak értékelésre és saját posztra várva, most mégis eléjük tolakodott egy olyan kötet, amelyet csak nemrég fejeztem be. Régebben talán frusztrált volna ez a dolog és a véleményem összekopácsolása után a posztot beidőzítettem volna úgy egy hónappal későbbi időpontra, de ez most egyáltalán nem érdekel. Most akarok erről a regényről beszélni és meg is teszem, amíg még friss az élmény és az indulataim forrongnak. Mert bizony van miért háborognia az érzéseimnek és nem is tartom magamban a gondolataimat.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Anatomy of a Scandal
Fordította: Szabó István
Műfaj: krimi
James Whitehouse  a kormány tagja, államtitkári pozíciót tölt be, otthon a családja, odaadó felesége és két gyermeke várja. Mégis egy nap úgy tér haza, hogy szexuális kapcsolatáról és egy ehhez kapcsolódó várható botrányról tájékoztatja a feleségét. Jön is a beígért zűr, majd viszonylag gyorsan elülnek a hullámok, hogy aztán újabb probléma üsse fel a fejét: James Whitehouse-t nemi erőszakkal vádolta meg korábbi partnere. A vádat Kate Woodcroft, a tehetséges és elszánt ügyész képviseli, aki szexuális erőszakkal kapcsolatos esetekre specializálódott és aki teljes mértékben meg van győződve a férfi bűnösségéről.

Egy szexuális esemény két ember magánügye kellene legyen, mégis vannak helyzetek, amikor annak minden pillanatát fel kell fedni az ügy tisztázása érdekében. Mivel nincs két egyforma ember, illetve a nő és a férfi - az érzelmi beállítottságuktól függően - mindig másként éli meg az együttlétet, ezért nem létezhet egybecsengő vélemény. Jelen esetben is másként emlékszik az esetre és annak történéseire a bántalmazott nő és a bántalmazó férfi. Ami persze nem is csoda.

De a felperesen, az alperesen, az ügyvédeken, a bírón és az esküdtszéken kívül más szereplői is vannak ennek a történetnek. A hozzátartozók, elsősorban James felesége, Sophie, akinek nem csak a férje hűtlenségét kell feldolgoznia, de el kell viselnie mindent, amit egy olyan tárgyalás okoz, ahol a férfit nemi erőszak elkövetésével vádolják. Bár a történet alapja szokványos, maga a regény krimiként mégsem teljesen az. Az élmény egyedi, de mégsem teljes és maradéktalan.

A regény három szemszögből mutatja be történéseket, az érzéseket, illetve a múltból is felvillant néhány meghatározó jelenetet, szintén több nézőpontból. A legtöbb fejezetben Sophie, a feleség, illetve Kate, az ügyész nézőpontja elevenedik meg, de James gondolataiból is bőven eleget kaptam.

A regény családi drámaként, az események hatására bekövetkező lélektani változások bemutatásának leírásaként tökéletes, mélységében lenyűgöző. Viszont "feszes ritmusú bírósági" drámaként - ahogy a hátsó borító azt ígéri - már nem annyira, mert az általam egyébként annyira kedvelt tárgyalótermi részek nem lettek kiemelkedőek, inkább kicsit laposak - nem éreztem azt a fajta feszült bizsergést, amit ilyenkor szoktam. A tanúk és a vádlott kihallgatása, a kérdések és a válaszok ritmusa, azok keménysége és fondorlatossága, a feltárt tények súlya nem azt a színvonalat hozta, amit egyébként elvártam volna. Valami hiányzott az egészből: a pezsgés és a tárgyalás által kiváltott katarzis érzése.

De amivel igazán problémám volt - és ez inkább személyes érzelmeken alapuló hiány - az Sophie-val kapcsolatos. Kiderül, hogy a férje félrelépett és ő egy politikus támogató feleségeként háttérbe tolja a saját érzéseit, hogy a társát támogassa. Nem volt tombolás, nem kérdezte meg, hogy miért lépett félre, miért csalta meg őt. Sophie tudomásul vette a tényt, majd James elmesélte neki a részleteket és elvárta, hogy az asszony minden szempontból mellette álljon. Ez teljes mértékben a társadalmi elvárások hatása: a nőnek a férje mellett a helye - az érzelmeitől függetlenül -, a férfi pedig bármit megtehet, amíg annak nincs következménye - ha mégis van, akkor  azt elsimítják.

A regény által feldolgozott téma nagyon érdekes és a különböző nézőpontok, valamint a múltbeli eseményeket bemutató fejezetek csak színesítik a képet. Működnie kellene a dolognak, de számomra csak részben sikerült elérnie azt, hogy lekösse a figyelmem - hol megtette ezt a szöveg, hol pedig nem érdekeltek a sűrűn teleírt oldalak. A feszességet igencsak feloldotta a sok-sok lelkizés, az érzelmek és gondolatok oldalakon keresztül történő áradása, a környezet dagályosra sikeredett bemutatása. Ez volt az, ami számomra megölte a regényben egyébként jócskán jelen lévő feszültséget, ami helyenként unalmassá tette az egyébként igen meghatározó eseményeket.

Számomra hullámzó volt: érdekelt, de néha untatott. Kevesebb leírással, kevesebb lelkizéssel sokkal élvezetesebb és feszesebb tempójú lehetett volna az egész sztori. Megéri az egyszeri olvasást, de ez a drámázós, a férfiak - főleg a gazdag és karizmatikus férfiak - sérthetetlenségét és érinthetetlenségét, a nők elvárt alázatát bemutató történet - még akkor is, ha ebben történik változás - nem az én világom. 

A politikusok életvitele és az egész politikai környezet olyan, aminek nem szeretnék a közelébe kerülni. Az alap véleményem az, hogy a politikus - bármennyire is az ellenkezőjét állítja - nem mond igazat, vagy legalábbis a saját szája íze szerint ferdíti el azt. Az olyan "pipiket" pedig, akik azért mennek egyetemre és azért választanak mondvacsinált szakot, hogy férjet vadásszanak maguknak, majd semmit sem érő diplomával, semmihez sem értve, a sikeres férfinak asszisztálva, otthon ülve, tökéletes feleségként, a rendezvényeken biodíszletként éljék le az életüket nem irigyelni, csak sajnálni tudom. Leginkább azért, mert könnyen úgy járhatnak, mint Sophie: elvesztik az egyéniségüket, bábbá válnak, könnyedén eldobhatóvá és pótolhatóvá - minden erényük és igyekezetük ellenére is.

Az egyetlen dolog, ami miatt nem keserű szájízzel csuktam be a kötetet, az a befejezés, amely ugyan jótékony balladai homályba foglalva, de mégiscsak elhozta számomra a megnyugvást: a helyzetet átgondolva az ember, ha késve is, de hozhat meghatározó döntéseket; az életére gyakorolt hatások következményeként az ember képes lényegesen megváltozni és ha türelmesen várunk, akkor a bűnös is elnyerheti méltó büntetését. Még egy nagy tanulsága van a történetnek: minden, amit teszel, hatással van másokra és soha nem tudhatod, hogy az egyik tetted következménye mit vagy kit teremtett, hívott életre.

Olyan könyv ez, amely sok érzelmet hívott elő belőlem. Bár nem nyűgözött le, de mégsem hagyja magát könnyedén háttérbe szorítani, mert a kiváltott gondolatok ott keringenek a fejemben és fel-fel bukkannak. Dühből van bennem a legtöbb, mert ez a regény több tekintetben is igencsak felborzolta az igazságérzetem és a feminista énem. Leginkább pedig azért vagyok dühös - és persze csalódott -, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna, sokkal ütősebb és meghatározóbb. Így csak egy olvasásra volt érdemes és Sarah Vaughan sem győzött meg arról, hogy olvasnom kellene még tőle - kivéve, ha a későbbi regényeiben nem lelkizik ennyit feleslegesen és visszafogja a dagályosságát.

2019. január 10., csütörtök

Virágzó rengeteg: Kiegészítő világítás orchideáknak - 1. rész

Vannak olyan orchideatulajdonosok, akik semmit sem tesznek a növényeikkel, időnként odalöttyintenek neki egy kis vizet és mégis fürtökben lógnak rajtuk a virágok és azok hónapokon keresztül pompáznak. Itt és most leszögezem: én nem ebbe a kategóriába tartozom. A saját növényeimet hiába babusgatom, használom a legjobb tápoldatokat, a minőségi ültetőközeget, az én drágáim időnként produkálnak valamit, de az meg sem közelíti az "elhanyagolt" példányokét. Sok mindennek utána olvastam, majd rájöttem arra, amit már addig tudtam - csak éppen nem sejtettem -, hogy a titok a helyben rejlik. A hőmérsékletben, a fényviszonyokban és a páratartalomban, illetve ezek egyensúlyában és változásaiban.

Működik a kiegészítő világítás
(saját fotó)
A mi lakásunkban nehezen marad meg bármilyen virág - leginkább semmilyen. Két ÉNy-i fekvésű ablak van a lakásunkon, a ház előtt fával, távfűtés, amitől a szezonban meleg és száraz a levegő. Eddig minden kidöglött nálunk. Az orchideák ehhez képest tehát egész jól bírják, legalább zöldek és élnek. De ha az ember lányának ilyen virágai vannak, akkor szeretné, ha azok virágoznának is. Méghozzá szemet gyönyörködtetően, hosszasan, a szomszédokat irigységre késztetően. Éppen ezért küldetésbe kezdtem és elhatároztam, hogy az én növényeim juszt is virágozni fognak. Ha belepusztulok én is, illetve az orchideák is, akkor is. A tél az igazán kérdéses időszak és főleg a fényhiány az ok. Olyan helyen lakok, ahol ha leszáll a köd, akkor az tartósan meg is marad és elég markáns időjárás változás kell ahhoz, hogy kisöpörje a völgyből a szürkeséget.

2017-ben olyan decemberünk volt, amikor egész hónapban nem láttuk a napot, a köd teljesen rátelepedett a térségre és ez az időjárás folytatódott legalább január közepéig. Akkor az orchideáim - már amelyik mutatott hajlandóságot a virágzásra - sorra dobták el a bimbóikat. Nincs annál nagyobb bosszúság, amikor a cél, a virágba borulás előtt történnek ilyen dolgok. Éppen ezért határoztam azt el, hogy idén ilyen nem lesz. Legalábbis, ha rajtam múlik. Persze a bimbóhullást nem csak a fényhiány idézi elő, de ez lehet az egyik ok.

Veszett szörfözésbe kezdtem az információs világsztrádán és nagyon értékes adatokra, tényekre bukkantam. Lassan pedig körvonalazódni kezdett a fejemben, hogy miként is valósíthatom meg akár a lakásban, akár az irodában azt a kiegészítő világítást, amire a növényeimnek szüksége lehet a téli szürkeségben. Ezeket az információkat szeretném most megosztani Veletek, mert ha csak egy embernek tudok segíteni vele, akkor már megérte.

Kezdjük az alapokkal.

Miért van szükség kiegészítő világításra?
  • Az orchidea - illetve a legtöbb szobanövény - a trópusokról származik, ahol általában 12 óra hosszúságú a nappal, tehát a növények 12 órás megvilágítást kapnak. Ehhez vannak igazodva genetikailag - még a hibridek is. Ezzel szemben a mi térségünkben - főleg a téli időszakban - ettől lényegesen elmarad a napfényes órák száma.
  • És akkor még nem is beszéltünk a ködről, az ólmos szürkeségről, amitől az ember is depressziós lesz, nemhogy az orchidea. Mert nem csak az időtartam, de a fényintenzitás is csökken ilyenkor. Pedig az orchidea fényigényes növény. Ha nem kapja meg a szükséges fénymennyiséget, akkor elmaradhat a virágzás vagy a nagy nehezen kinevelt bimbók leszáradnak. A virágzás ugyanis nagy energiaigényű folyamat. A növény stressz esetén - a fényhiányt is annak veszi - először az élettanilag legkevésbé fontos részeit szárítja vissza, nyeri vissza belőle az energiát, és ez nem más, mint a virágzat.
Fényhiányos orchidea: kis méretű virág, több
lehullott bimbó és egy száradó bimbó.
(saját fotó)
A kiegészítő világítással tehát a növény eredeti - vagy hibridek esetében az ősei által eredetinek tekintett - élőhelyének körülményeit próbálhatjuk meg leutánozni. Kevesebb vagy több sikerrel. A tapasztalataimat majd megosztom Veletek.

Milyen legyen ez a világítás? Mire van szüksége a növényeknek?
Ha már elhatároztuk, hogy a növényeink megkapják a szükséges világítást, akkor annak is érdemes utánajárni, hogy mi lenne a jó nekik és persze nekünk is. Utóbbi nem csak a bekerülési költség, hanem a villanyszámla összege miatt is fontos tényező.

Sok helyen olvastam, hogy már a normál izzókkal is sokat segíthetünk a problémán, de ha valaki tényleg jót akar tenni a növényeivel, akkor speciális növénynevelő izzót használ. Megakadt a szemem a kifejezésen és kutatni kezdtem, hogy mit is tud ez a speciális izzó. Bizony nagyon sokat.

A látható fény teljes spektrumú, azonban a növények nem hasznosítják annak minden hullámhosszát. Vannak a növény fejlődése, a fotoszintetizálás és a virágzás szempontjából lényegesebb, jobban hasznosuló hullámhosszok: ilyen a vörös, a kék, illetve az infravörös és az ultraibolya. A növények a fény ilyen tartományú, hullámhosszúságú részét elnyelik, ellenben a zöldet visszaverik.
Ezekről bővebben - többek között - EBBEN A CIKKBEN olvashatsz.
És ezt tudja a speciális izzó: olyan fényforrásokat tartalmaz, amelyek a növények fejlődése szempontjából lényeges színű - vagyis hullámhosszúságú - fényt állítják elő.
Az orchideák és a fény viszonyáról ITT OLVASHATSZ hasznos információkat, tanácsokat.

Erre a célra leginkább a szűk spektrumú fény előállítására képes led izzók a leginkább alkalmasak. Mindezek mellett a ledek energiafogyasztása sem olyan nagy, mint a normál izzóké és a hőtermelése is sokkal kevesebb. Ez utóbbi tényezővel még foglalkozni fogok, mert a csekély mennyisége ellenére sem elhanyagolható tényező.

Akkor legyen LED fény. De milyen és mennyi?
Továbbra sem mindegy a ledek mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya, de ha nem magunk akarjuk az egészet az elejétől összebarkácsolni, akkor ezzel nem kell sokat foglalkoznunk, mert a kérdést megoldják helyettünk a szakemberek. De azért jó tisztában lenni a szabályokkal.
Léteznek növénynevelő lámpák és izzók, illetve növénynevelő ledszalagok. Továbbra is fontos a növénynevelő jelző, mert a hagyományos ledszalag, amely fehér fényt bocsát ki nem a célnak megfelelő. (Volt nagy csodálkozás, amikor bementem az egyik ilyen ledes boltnak a városunkban található kirendeltségébe, mert az eladó tőlem tudta meg, hogy létezik növénynevelő ledszalag. Első körben ugyanis fehér ledszalagot akart nekem adni, csak én heves tiltakozásba kezdtem.)

Amikor mindeddig eljutottam, akkor jött a nagy kérdés. Mennyi fény kell? Hány izzót vegyek? Milyen hosszú legyen a ledszalag? Elég lesz egy sor, vagy többet tegyek egymás mellé? Ez volt az a kérdéskör, amibe bizony beletört a bicskám. Mindjárt magyarázom, hogy hol is van a rendszerben a buktató.

Az izzóknál és a ledszalagoknál is megadják a gyártók, forgalmazók a teljesítményt, a ledek számát, a ledek által kibocsátott fény mennyiségét lux vagy lumen mértékegységben. A lumen egy sugárzó forrás által kibocsátott látható fény mennyiségének az "összege" (forrás: Wikipédia), a lux pedig azonos a négyzetméterenkénti lumen fényárammal (forrás: Wikipédia). Tehát továbbra is a látható fényről beszélünk, azonban ahogy azt fentebb is írtam, a növények a látható fénynek csak egy részét hasznosítják. Ez a PAR (Photosynthetically Active Radiation), vagyis a Fotoszintetikusan Aktív Radiáció, ami a 400-700 nm közötti sugárzás. Ezen belül is a leginkább hasznosuló spektrum a 400 nm-490 nm közé eső kék színű sugárzás, illetve az 580 nm-700 nm közé eső vörös hullámhossz tartomány.

Forrás: kertlap.hu

Minderről EBBEN A CIKKBEN olvastam, illetve még arról, hogy a növények által hasznosítható elektromágneses sugárzás mértékegysége a PPF (magyarul: fotoszintetikus fotonfluxus, mértékegysége: µmol/s), illetve PPFD (magyarul: fotoszintetikus fotonáram sűrűség, mértékegysége: µmol/m­²/s). Attól függően, hogy milyen fényigényű a növény ez az érték 200-2500 PPFD érték között változhat. Erről bővebben EBBEN A CIKKBEN lehet olvasni. Viszont ez a PPFD érték az, amelyet sem a növénynevelő izzók, sem a növénynevelő ledszalagok adatai, tulajdonságai között nem találtam meg feltüntetve - egyik helyen sem. Mivel a lux és a lumen közvetlenül nem számítható át PPF és PPFD értékké, így továbbra is a sötétben tapogatóztam.

Úgy gondoltam, ha számítással nem megy - bár a mérnök beállítottságú lelkem eléggé tiltakozott ez ellen -, akkor próbáljuk meg tapasztalati úton megfejteni a talányt. Az eddig megszerzett és összekapart legjobb tudásom szerint összerakok valamit, megnézem a hatását és ha valami nem a várt eredményt hozza vagy netán legközelebb még jobb eredményt szeretnék elérni, akkor majd a következő évben módosítok rajta. Úgy voltam vele, hogy rosszabb csak nem lesz a helyzet, mint volt vagy ha nem csinálnék semmit, ezért belevágtam.

További tényeket, kiegészítő információkat olvastam a palantanevelo.blog.hu oldal cikkjeiben - többek között a ledvilágításróla ledek fajtáiróla növénynevelésre használható fényről és annak hatásairól, valamint a fényforrások összehasonlításáról. Figyelembe kell venni azt, hogy a cikk(ek) írója a palántanevelésről beszél elsősorban és nem speciálisan az orchideákról, de az információk ettől még értékesek és némi szűréssel átültethetők az orchideagondozás gyakorlatába is.

Szerintem ez a poszt eddig így elég töményre sikerült, sok információt zsúfoltam bele. Amit egyébként mind fontosnak tartottam. Terjedelemben még legalább ugyanennyit írtam az összeszedett infók gyakorlatba történő átültetéséről, ezért úgy döntöttem, hogy az a rész majd külön bejegyzést kap. Megígérem, hogy az már nem lesz ennyire száraz, hanem sok-sok gyakorlati tapasztalatot fog tartalmazni. Remélem továbbra is velem tartotok a fény keresésében és előállításában.


2019. január 7., hétfő

Szinte már mesébe illő: 7 éves lett a blog

Nagyon rohan az idő - és ezt most nem csak én érzem így, hanem a tények is ezt mutatják. Mindig akkor tudatosul igazán bennem, hogy eltelt egy újabb év, amikor olvasom a többi blogger évértékelő posztjait. Ilyet én azért nem készítek az óév utolsó vagy az újév első napjaiban, mert úgy is jön a blogszülinap és akkor úgy is statisztikázok.
Legalábbis eddig így volt, most viszont nincs kedvem böngészni az olvasásaimat, untatni Titeket oldalszámokkal, blogbejegyzések számával és minden egyéb ilyenféle dologgal. A posztok mennyiségének összeszámolásával csak annyit érnék el, hogy saját magamat presszionálnám és idegesíteném, mert a maximalista személyiségem nagyon és még annál is jobban szégyellné magát. Mert ugye 2018-ban nem brillíroztam valami nagyon, ha posztolásról volt szó.

Az biztos, hogy mióta több krimit és thrillert olvasok, valamint eléggé keményen bánok a - szerintem egyébként is egyre gyengébb színvonalú - romantikus történetekkel, azóta sokkal lassabban pörög a látogatószámláló. Igaz, hogy azóta nem is kérik tőlem - elvileg olvasni tudó - emberek minden héten nem létező elektronikus könyvek küldözgetését.

Úgy vélem, hogy azok a személyek, bloggerek, akik korábban is olvastak és valamennyire kedvelték az oldalt, a kilométer hosszú véleményeimet, azok az olvasók még most is vissza-visszatalálnak időnként. Nincs is ezzel semmi baj, mert magam sem tudom már napi gyakorisággal követni az általam kedvelt oldalakat, viszont, ha időnként betévedek egy-egy régen olvasott blogra, akkor sok-sok posztot ismerek meg behatóan.

A tavalyi év a krimiké és a thrillereké volt. Méghozzá olyan mértékben, hogy - és az SFF rajongó - még egy fantasy és sci-fi kihívást is elbuktam emiatt. No, meg a figyelmetlenségem miatt, de ez már mellékes.

A 2018-as évben az eddigieknél is jobban elhanyagoltam a blog facebook oldalát, majd amikor megpróbálta valaki feltörni az oldalt, arra az elhatározásra - eléggé végleges döntésre - jutottam, hogy ideje törölni. Elvileg már törlődnie kellett volna. Nem néztem utána.

A tavalyi évben megfogalmazott céljaim közül egyetlen egyet tudtam teljesíteni. Megígértem, hogy színesíteni fogom a blogot egy teljesen különálló, nem könyves rovattal és ez meg is történt. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Virágzó rengeteg rovatot sokkal lelkesebben frissítem, mint gyarapítom a könyves posztjaim sorát. Mindez nem véletlen. Elég komoly olvasási és "írói" válságba kerültem, amiből csak a növényekkel szembeni, teljesen új keletű - mindössze két éves - megszállottságom képes időnként kimozdítani. Bár úgy néz ki, hogy a kellő hosszúságú "téli szünet" és a kellő mennyiségű pihenés az olvasási válságon valamennyit segített.

Nem tudom, hogy mit is írhatnék még, mert ígérni már semmit sem merek. Annyit azért még fel merek vállalni, hogy időnként jelentkezem majd, mert úgy sem bírom ki, hogy ne mondjam el véleményem - elképzelhető, hogy az eddigieknél rövidebben -, illetve ne mutassam meg a szépségeimet, amelyekre mindennél büszkébb vagyok.

Nem is húznám tovább az időt, mert a lényeg végül is az, hogy immár hét éve bolyongunk közösen a Könyvek erdejében, aminek az utolsó évében már az aljnövényzete is virágba borult. Fújjuk el közösen azokat a képzeletbeli gyertyákat, cuppogtassuk le az ujjainkról a képzeletbeli torta krémjét és vágjunk neki derűsen, bizakodva a most kezdődő nyolcadik évnek.

Köszönöm, hogy a mágikus hetedikben velem tartottatok, remélem, hogy sokat - az ideinél valamivel többet - fogunk találkozni a kevésbé mágikus, de a számmisztika szerint az újrakezdést jelképező nyolcadikban is.


2019. január 3., csütörtök

Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Rendszeres olvasóim tudják, hogy kifejezetten érdekelnek azok a regények, amelyekben Asperger-szindrómával diagnosztizált szereplők kapják meg a fő- vagy akár csak a mellékszerepet. Kedvelem, ha a felbukkant szereplő különös viselkedésével kellemetlen, de mégis mókás perceket szerez a többi jelenlévőnek. Mert hogy az Asperger-szindróma nem más, mint az autizmus egy gyengébb formája - vagyis "magasan funkcionáló" autizmus. A szindróma általános jellemzője az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a gyenge kapcsolatteremtő képesség, a szemkontaktus kerülése, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a testbeszéd és a gesztusok értelmezésének nehézsége. Bizonyos esetekben előfordulhat az érzékelés - a látás, a hallás, az érintés, a szaglás és az ízlelés - fokozott érzékenysége is. A kórkép tehát elég összetett és ha egy ilyen "betegséggel" rendelkező embert helyezünk a normál, mindennapi életbe, akkor fel kell készülnünk a hatalmas küzdelemre, a határtalan megértésre és elfogadásra, az alkalmazkodás nagyfokú képességére és persze azokra a különleges helyzetekre, amely mindkét felet próbára fogja tenni.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.799,- Ft
A mű eredeti címe: The Kiss Quotient
Műfaj: romantikus, new adult, erotikus
Hogy miért volt ez a hosszú bevezető? A válasz egyszerű: A szerelem egyenlete címet viselő regény főszereplője, Stella a fent említett szindrómában szenved. A regény különlegessége még, hogy nem csak a főszereplője, hanem az írója is Asperger-szindrómás, vagyis a saját reakcióit tudta belefoglalni a történetbe. Kell ennél hitelesebb? Szerintem nem. 

A regény főszereplője, Stella Lane szerint a matematika mindenhol jelen van a világban, az mozgatja, az tartja össze. Számára minden leírható valamilyen matematikai összefüggéssel, kapcsolattal. Úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét a világban, mert a munkahelyén a fogyasztói tendenciákat vizsgálja és ezekre határoz meg algoritmusokat. Imádja a munkáját, nem tekinti azt tehernek. Azonban a munkahelyi és a magánéleti tapasztalatának aránya egymással ellentétes. Éppen ezért, amikor a szülei finoman közlik vele, hogy életének harmadik évtizedébe lépve már gondolkodnia kellene a gyermekvállaláson, akkor Stella jó kislányhoz méltóan komolyan veszi az elvárásokat és Asperger-szindrómáshoz méltóan kezeli azt le. Volt már kapcsolata férfival és úgy gondolja a gyermekvállalás akadálya az, hogy nem tudja megtartani a kapcsolatait, ezt pedig az okozza, hogy nem jó a szexben. A megoldás egyértelmű: gyakorlatot kell szereznie. Ehhez pedig profi kell. Így kerül a képbe Michael Phant, a félig vietnami, félig svéd eszkortfiú, aki alapos indokból végzi heti egyszeri alkalommal ezt az intim szolgáltatást.

Az alapszituáció már magában hordozza a szórakoztató romantikus történet minden ígéretét és a kötet nem is cáfolja meg a belé vetett reményeket - úgy kb. féltávig. Mert addig szinte pezseg a sztori: Stella munkahelyi határozottsága és magánéleti tapasztalatlansága, a reakciói, valamint Michael cukisága és figyelmessége egyaránt leköti a figyelmet és mosolyt csalt az arcomra. Mind a két szereplő annyira aranyos, hogy nem lehet mást tenni, csak drukkolni nekik. Stellának, hogy megértse az érzelmek működését, a hiper cuki eszkortfiúnak pedig, hogy sikerüljön kiszállnia a mókuskerékből. Aranyos történet, ami bevonz, amit jó olvasni és ami tényleg megmelengeti a szívedet. Ha nem veszel észre minden apró problémát és klisét.

Aranyos sztori és cuki szereplők ide vagy oda, bizony a történet tele volt klisékkel és a kivitelezés sem éppen profi technikára utal. A személyes tapasztalat kerettörténetbe foglalása sokat dob az élményen, de nem menti fel a végső ítéletnél az írást minden addig elkövetett hiba alól. A végletek tipikus esete ez a regény: Stella a "betegsége "ellenére túl gyorsan fogadta el a változást, Michael élete pedig túl bonyolultra és titkolózósra sikerült. És egyik probléma sem annyira eget rengető, hogy ennek akkora feneket kellett volna keríteni, mint amekkorát sikerült. A "nem vagyok jó neked" című siránkozás, a szereplők juszt se beszélnek egymással szituáció és a mindent egymagam akarok megoldani helyzetek pedig már külön-külön is - de együtt meg aztán végképp - a klisék legrégebbikének és csontig lerágott verziójának számítanak.

Ha valaki pedig még azt is elnézi ennek a regénynek - én megtettem -, hogy a cuki romantikus sztori helyett egy erősen erotikusba forduló és döntő többségében forró és akcióban bővelkedő jeleneteket tartalmazó történetet kap, akkor még jól is szórakozhat. Mert bizony a hölgyikét rá kell vezetni a lényegre, meg kell vele ismertetni az érzelmeket és ehhez bizony alkalom és gyakorlás szükségeltetik.

Minden hibája ellenére is voltak kiemelkedő jelenetei a történetnek. A legkiemelkedőbbnek Stella óraterve és a kötet legvégén "a szerelem bizonyítéka" mutatkozott. Ezeken nagyokat kacagtam. Könnyed, szerethető - bár lehetett volna sokkal mélyen szántóbb gondolatokat tartalmazó írás is. Nem tört különösebb babérokra, nem akart világot megmenteni, csak elmesélt egy történetet, szórakoztatott, kikapcsolt és a végeredmény olyan lett, mint maga az élet: kicsit sem tökéletes, de attól még kedvelhető. Egyszeri olvasásnak tökéletesen megfelelt.


2019. január 2., szerda

Helyfelszabadítási kísérlet, azaz eladó könyveim listája

A könyvbeszerzési szenvedélyemnek nehezen tudok gátat szabni, mert továbbra is mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem. A helyem viszont igencsak véges, elfogytak a könyvespolcok elhelyezésére alkalmas falfelületek is, a polcokon pedig szorosan állnak egymás mellett a kötetek. Nem maradt más hátra, mint a számomra nem annyira kedves daraboknak új gazdát keresni.

A könyvek kiváló, de minimum jó állapotúak, általában egyszer olvasottak. Tudni kell rólam, hogy mániákusan figyelek a gerinc épségére, a borító sértetlenségére, a sarkok állapotára. Eddig még senki sem csalódott a vásárlóim közül. Legalábbis, ami a külcsínt illeti, mert a beltartalomért nem engem terhel a felelősség. 

A könyvekkel kapcsolatban a shanara08@gmail.com email címen lehet keresni. Amint tudok, válaszolok a megkeresés(ek)re.

Egyéb instrukciók:
A postaköltséget a vevő fizeti.
A költségek (könyv(ek) ára + postaköltség) kiegyenlítése előreutalással.
Az átutalás megérkezése után postázok.
Küldésre elsősorban a Foxpost-ot javaslom.

És akkor, a kínálat:

Krimi, thriller:
Robin Cook Halálos kockázat - 1.000,- Ft
Robin Cook: Végzetes megoldás - 1.000,- Ft
Nicholas Evans: Viharhegy - 1.000,- Ft
Jeff Lindsey: Dexter dühödt démonai - 1.000,- Ft
Jeff Lindsey: Drága, dolgos Dexter - 1.000,- Ft
Jeff Lindsay: Dermedt, dacos Dexter - 1.000,- Ft
Jeff Lindsay: Dexter darabokban - 1.000,- Ft
Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye - 1.000,- Ft
Chevy Stevens: Nincs menekvés - 1.000,- Ft
Robert Littel: Legendák - 1.000,- Ft


Sci-fi és fantasy:
Kovács Ákos: Az áradás krónikája - 1.000,- Ft
Adrian Barnes: Álmatlanok - 1.000,- Ft
Josh Mallerman: Madarak a dobozban (2015-ös kiadás) - 1.000,- Ft 
Norbert Winney: Sárkányok, farkasok, almák - 1.000,- Ft
Ferrett Steinmetz: Flex - 1.000,- Ft
George R. R. Martin: Zsiványok - 2.500,- Ft


Young adult:
Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása (Angelfall 1.) - 1.000,- Ft
Susan Ee: World After - Túlélők világa (Angelfall 2.) - 1.000,- Ft 
Susan Ee: End of Days - A vég napjai (Angelfall 3.) - 1.000,- Ft
Neal Schusterman: Unwind - Bontásra ítélve - 1.000,- Ft
Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal - 1.000,- Ft 
Maggie Stiefwater: A Hollófiúk (Hollófiúk 1.) - 1.000,- Ft 
Maggie Stiefwater: Álomrablók (Hollófiúk 2.) - 1.000,- Ft
Dan Krokos: Hamis emlékek (2012-es kiadás) - 500,- Ft
Dan Krokos: Hamis valóság (2014-es kiadás) - 500,- Ft


Romantikus, erotikus:
Samantha Young: Dublin Street - 1.000,- Ft
Lauren Blakely: Kőkemény - 1.000,- Ft
Mia Sheridan: Archer's Voice - Archer hangja (A szerelem csillagjegyében 4.) - 1.000,- Ft
Tara Sivec: Életek és édességek (Csokoládéimádók 2.) - 1.000,- Ft
Alessandra Torre: Hollywoodi mocsok - 1.000,- Ft 

Egyéb:
Adrienne Mayor: Az ókor régészei - 500,- Ft
Pajor Enikő: A láthatatlan harc - 500,- Ft

A listát igyekszem folyamatosan frissíteni, az eladott könyvek áthúzással, az eredeti listához képest felvitt új könyvek piros színnel kerülnek majd jelölésre.


Várom a megkereséseiteket!


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons