kedd, március 31, 2015
Shanara
"A hatalom lényege a felelősség, nem az uralkodás."
/On Sai: Scar - Könyvmolyképző, 2013./
/On Sai: Scar - Könyvmolyképző, 2013./
2015. március 31., kedd
2015. március 30., hétfő
Várólista - 2015. március
Egy ideje már a hónap utolsó napjaira ütemezem a poszt összeállítását és közzé tételét, mert bizony a beharangozott megjelenési időpontokban nem minden esetben lehet megbízni. Hiába azonban minden előrelátás és tervezés, az ördög akkor sem alszik, és bármennyire is igyekszem odafigyelni, időnként akkor is hiba csúszik a számításaimba. Így volt ez a február hónappal is, amikor egy olyan könyvet hoztam a posztban, amelyik végül is csak március elején került a boltokba, másik két regényt viszont kihagytam a felsorolásból. Most próbálom helyre rakni a dolgokat.
A fülszöveg... vitathatatlan, hogy az volt az ok, ami miatt szó szerint rákattantam Tom Harper Zodiákus állomás című könyvére, amely a Ventus Libro Kiadó közreműködésének köszönhetően érhető el magyar nyelven. Szeretem az ilyen titokzatos és nem szokványos történetvezetésű könyveket.
Talán a borító, a fülszöveg, illetve az annak végén olvasható ajánlás együttes hatásaként figyeltem fel Brian McGilloway Határvidék című krimijére, amelyet viszont a Gabo Kiadó hozott el a magyar olvasóknak.
Mindkét könyvön rajta tartom a szemem és ha tehetem, akkor le is fogok csapni rájuk.
A Fumax Kiadó az igazán értékes megjelenéseit a XXII. Nemzetközi Könyvfesztiválra tartogatja - ahogy az összes többi kiadó is -, de azért ebben a hónapban is gondolt az olvasóira, mert Jon Sprunk Az Árny ura című regényének megjelentetésével befejezte a 2012-ben megkezdett Árnyorgyilkos trilógia kiadását. Az első rész nem hagyott túl mély nyomot bennem, de azért még nem mondtam le a sorozatról - amint látszik, rajta tartom a szemem.
Az Agave Könyvek is sok értékes és érdekes kiadvánnyal jelentkezett a hónapban. Január hónapban jelent meg a Blake Crouch Wayward Pines trilógiájának első része és a türelmetlen olvasók ebben a hónapban már a kezükbe is vehették a befejező részt, amelynek címe: Az utolsó város. Természetesen engem is érdekel, hogy mit tud a trilógia, de a beszerzéssel még el vagyok maradva - sajnos.
Robert Jackson Bennett Horzsolások című regényét már kézbe vettem az egyik könyvesboltban és meg kell mondanom, hogy elég terjedelmes darabnak néz ki. Műfaját tekintve: thriller - ebből is következik, hogy érdekel. A fülszöveg viszont tartalmaz pár utalást - S. King stílusa egyáltalán nem az én világom -, ami miatt a vásárlás előtt megvárok pár értékelést.
Pierce Brown Arany háború című regénye a Vörös lázadás trilógia második kötete, amelynek első része már a polcomon sorakozik és sokan kedvelték idehaza. Nem kérdéses, hogy ez a kötet hamarosan haza jön velem, még úgy is, hogy az előzménye olvasatlan - ezt hívják megelőlegezett bizalomnak.
Robert Holdstock Mitágó erdő című regénye annak ellenére elvarázsolt, hogy nem éppen a fantasy mai stílusát képviseli - ami nem meglepetés, hiszen a mű közel harminc évvel ezelőtt íródott. A Gabo Kiadó akkor ígéretet tett arra, hogy elhozza a folytatást, a Lavondyss-t, amely ebben a hónapban meg is érkezett és más kapható.
A Metropolis Media is egy igazi csemegével készült erre a hónapra, ez pedig Jean Ray Kárhozott Istenek című regénye. Műfaja a klasszikus horror kategóriába sorolható be legkönnyebben, hangulatában pedig Lovecraft írásait idézi meg a kiadvány.
Ifjúsági thriller kategóriában a tavalyi évben kiemelkedő helyen szerepelt nálam J. R. Johansson Az Éjjeljárók című sorozatának első kötete, az Álmatlanság. Legnagyobb örömömre ebben a hónapban megérkezett a Paranoia, amelyért igazán hálás vagyok a Főnix Könyvműhely kiadónak. Biztosan olvasni fogom.
A Delta Vision kiadó továbbra is minden hírverés nélkül jelenteti meg a jobbnál jobb könyveket. Ha ők nem, akkor én majd híresztelem, hogy miket hoztak el a magyar olvasóknak.
David Gemmell életművét már gondozza egy ideje a kiadó és ütemezetten érkeznek is a kötetek ettől a nagyon színvonalas szerzőtől. A hatalom kövei sorozat első kötete, A kísértetkirály már a boltokban. A szerző stílusát és a műfaját tekintve ez a történet is egy történelmi alapokon nyugvó, heroikus fantasy. Aki tehát kedveli ezt a műfajt, az nem habozzon a vásárlással - nálam a mindenképpen akarom kategóriába tartozik.
Orson Scott Card regényeinek kiadási jogait több kiadó is képviseli kis hazánkban, de a Teremtő Alvin sorozat köteteinek (újra) megjelenését a DV-től várhatjuk. A Fáklya a sorozat ötödik kötete. Ez is megjelent már korábban, de ez volt az utolsó, a következő két kötet - ezáltal pedig a sorozat befejezése - eddig ismeretlen volt a magyar olvasóközösség előtt. Ennek a kötetnek is örülök, de nagyon várom azokat is.
Újra egy Orson Scott Card regény, de ez most az Uno Mystica Kiadó közreműködésének eredményeként került a boltokban. Az Árnyékbábok az Ender árnyéka sorozat harmadik kötete, amelynek előzményei (Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában) korábban az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, de ők félbehagyták a sorozatot - mivel a Végjáték nagy kedvencem, ezért kifejezetten örülök neki, hogy a problémák ellenére is megérkezett a folytatás.
A következő kiadványok a "talán" listán szerepelnek nálam. Miért? Leginkább a stílusuk és természetesen a témájuk miatt. A Ciceró Könyvstúdió egy különleges szerkezetű ifjúsági regényt hozott el az olvasóknak, Sally Green Half Bad - Fogság című művét biztosan fel fogom lapozni valamelyik könyvesboltban és belenézek.
Edgar Allan Poe munkásságáról már mindenki olvasott, de most talán közelebb kerülhet hozzánk, műveinek olvasóihoz a magánélete is. Lynn Cullen Mrs. Poe című kötetében talán sok minden érthetőbb lesz. A könyv műfaját tekintve romantikus regény, a magyar megjelenést pedig a Rézbong kiadónak köszönhetjük. Na, ki az akinek felkeltettem az érdeklődését?
Ez volt tehát a könyvfesztivál hónapját megelőző kínálat. Lehet válogatni vagy éppen spórolni és felkészülni a következő hónap megannyi újdonságára - amelyekből természetesen szemezgetni fogok és jelentkezem a választásaimmal. Addig is: vásároljatok megfontoltan - ha már én nem ezt teszem -, és olvassatok sokat!
2015. március 27., péntek
Az emlékek őre (film)
Régen, nagyon régen volt már, amikor utoljára kifejtettem egy általam megnézett filmről a véleményem, bár az is igaz, hogy a képernyőn megjelenő élmények, illetve a velük szemben tanúsított érdeklődésem is jócskán elmarad a nyomtatott verzióban elérhető történetek iránti megszállottságomtól. Magyarán, ha a nyakamba szakad némi szabadidő, akkor inkább olvasok, mint filmet nézek. Hogy akkor most mégis mi okozta a változást? Mert ugyan most csak néztem, de előtte néhány hónappal bizony olvastam is ugyanezt a történetet, és egyszerűen kikívánkoznak belőlem a filmmel - és természetesen a könyvvel - kapcsolatos gondolatok.
 |
| Magyar cím: Az emlékek őre Magyar bemutató: 2014. szeptember 11. Amerikai cím: The Giver Amerikai bemutató: 2014. augusztus 15. Stílus: sci-fi, dráma Rendező: Phillip Noyce Főszereplők: Brenton Thaiwtes (Jonas), Jeff Bridges (Örökítő), Mery Streep (Előljáró), Alexander Skasgard (Jonas apja), Katie Holmes (Jonas anyja), Cameron Monaghan (Asher), Odeya Rush (Fiona), Emma Tremblay (Lily), Taylor Swift (Rosemary) |
Bevezetésként annyit, hogy nem estem hasra a történet regény verziójától. Mindezek ellenére el kell ismernem, hogy az alapötlet nagyon a helyén van, és abban az időben, amikor a regény született méltán érdemelte ki az egyedi jelzőt - nyugodtan tekinthetnénk a disztópiák egyik alapregényének, talán a műfaj megteremtőjének is. Mindezek mellett egy nagyon színvonalas ifjúsági regény, rengeteg mondanivalóval, még több gondolkodásra késztető kérdéssel és cselekménnyel. Akkor mégis mi a gondom? Csupán egy dolog: olyan két évtizeddel korábban kellett volna, hogy a kezembe kerüljön - abban a korszakomban, amikor Fekete István regényeit is olvastam, illetve többször végigizgultam Sienkiewicz Sivatagon és vadonban című regényének eseményeit, a két főszereplő gyerek hihetetlen utazását. Biztos vagyok benne, hogy akkor, abban az életkorban imádtam volna. Jelenlegi állapotomban - jó néhány ősz hajszállal és némi szem környéki ránccal a birtokomban - már nem tudtam teljesen belemélyedni a történetbe, és pont ezért a hibákat, eseti logikátlanságokat is hamarabb kiszúrtam, illetve nehezebben tettem magam túl rajtuk.
Az egyik legnagyobb problémám a szereplők könyvbeli életkora volt: a rájuk bízott feladathoz képest túlontúl fiatalnak találtam őket - az a tizenkét megélt év szinte semmi. Talán ezért is tetszett jobban, hogy a filmben néhány évvel idősebbként, olyan 16-17 éves fiatalként jelentek meg a karakterek. Bár ezzel némiképp előtérbe pofátlankodtak a romantikus érzelmek, no de valamivel be kell csalogatni a fiatal nézőket a moziba. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még azt sem tudjuk, hogy miről is szól ez a film...
Jonas egy olyan társadalomba születik bele és él, ahol nincsenek egyenlőtlenségek, szélsőségek. Semmiben. Mindenki egyenlő és minden kiegyenlített: az időjárás szabályozott, a terep sík, az erős érzelmek gyógyszeresen befolyásoltak, az érintés nem megengedett, a napirend szigorú, de következetes, mindenki a neki leginkább testhez álló feladatokat látja el. A gyerekek családegységekben nőnek fel, a felelősségtudatot fokozatosan fejlesztik ki bennük, miközben árgus szemekkel figyelik őket a döntéshozók, hogy amikor majd elérkezik a megfelelő idő besorolják őket a nekik leginkább megfelelő munkahelyre, feladatra. Jonas izgul a nagy nap miatt, a többiekhez képest bizonytalan, nem igazán találja a helyét - nem véletlenül. A fiú más, mint a többiek, "munkakörként" is mást kap, nem a megszokottat: ő lesz az emlékek őrzője. Feladata nem más, mint mindennap ellátogatni a perem szélén álló házba és ott átvenni az emberöltők óta őrzött emlékeket a társadalom megbecsült tagjától, a korábbi őrzőtől. A képzés egyedi, a kezdeti élmények ugyan kellemesek, de már az elején nyilvánvaló, hogy az így átadott, kapott információk, illetve a társadalom napi működése, a belé nevelt szabályok között óriási szakadék tátong.
Lehet, hogy most furcsán fogtok nézni rám, de nekem ez a film kifejezetten tetszett, sokkal jobban, mint a regény, amit olvastam. A történet írott formátumában fellelhető következetlenségek, kidolgozatlan magyarázatok ezek szerint nem csak nekem tűntek fel, hanem a film készítőinek is feltűnt, és legnagyobb örömömre vették a fáradtságot ezek kijavítására. Éppen ezért a film felépítése, gondolatvezetése határozottan összeszedettebb, teljesebb és követhetőbb, mint amit a regény megismerése ad.A film nem éppen egy tempós és akcióban bővelkedő darab, de a könyv eseményeihez képest mégis pörgősebb, gyorsabb cselekményű. Az emlékek áradása, illetve azok színei – talán pont a film többi részének szürkesége, mondhatni fekete-fehér jellege miatt – csodálatosan szépek, ragyogó élénkségűek. A látvány mindössze ennyi, semmi extrára nem kell számítani, mert jelen esetben nem az a lényeg.
Alapjában véve érdekes témát boncolgat mind a regény, mind pedig a film: a rossz emlékek és a fájdalom elvonása, megszűnése, az emberi tevékenység ilyen mélységű szabályozása, az információk ilyen mértékű visszatartása vajon élhető társadalmat teremt-e? Ha igen, akkor ez meddig tartható fent? Mennyire stabil ez a steril környezet és túlszabályozott életmód?
A Jonast játszó fiatal színész, Brenton Thaiwtes alakítása szerintem hozta az elvárt szintet, olyan mintha tényleg a könyvből lépett volna elő. A többiek? Nos, ők nem nyújtottak éppen Oscar díjas alakítást - igaz, hogy nem is nagyon volt erre esélyük. Ez a szabályozott társadalmi berendezkedés csak arra adott lehetőséget, hogy az egyébként nagyszerű színészek is csak fapofával, fásult arckifejezéssel nézzenek, és színtelen hangon szólaljanak meg. Ha nem tudnám, akkor talán el sem hinném, hogy mind Alexander Skarsgard, mind Katie Holmes képes ennél sokkal jobb színészi játékra is. Bár azért ezt a fajta sótlanságot sem lehetett egyszerű eljátszani... Jeff Bridges és Meryl Streep volt a film két húzóneve, az ő alakításuk is messze elmarad a legjobb szerepeikben nyújtott alakításuktól, de a karakterek ebben az esetben sem adtak lehetőséget a brillírozásra - bár kétségtelen, hogy kihozták az adott szerepből a maximumot.Hmm... nem mondom, hogy a rabja lettem, de megnéztem és egészen jónak - de azért nem kiemelkedőnek - találtatott. Viszont minden hibája ellenére is határozottan tartalmasabbnak éreztem, mint sok más, az utóbbi időben megnézett mozgóképet. Végül is másfél órára csak a fotelban ragadtam és ez azért jelent valamit. Ha valaki nem egy akciódömpingre vágyik, hanem magvasnak tekinthető gondolatokra, illetve nem túl bonyolult, de annál inkább igaznak érződő összefüggésekre, akkor ajánlom, hogy szánja rá azt a másfél órát erre a könyvadaptációra.
Ha valaki még nem látta volna, akkor íme az előzetes... bár szerintem kicsit többet árul el a történetből, mint amire szükség lenne.
2015. március 24., kedd
Karen Chance: Megérint a sötétség (Cassandra Palmer 1.)
Évekkel ezelőtt már olvastam ezt a regényt, illetve további két folytatását is, majd a magyar megjelenések szüneteltetésével az én olvasásom is megakadt és egy erős lökés kellett ahhoz, hogy az időközben beszerzett negyedik, illetve ötödik rész olvasására rászánjam magam. No, persze ez nem a sorozat hibája, hanem az időközben eltelt időé, amely elkoptatja az emlékeket. Úgy döntöttem, hogy elérkezett az újraolvasás ideje.
 |
| Értékelés: 7/10 Kiadó: Kelly Kiadó Kiadás éve: 2010. Terjedelem: 330 oldal Fordította: Bertalan György Borító ár: 2.980,- Ft A mű eredeti címe: Touch the Dark Sorozat: Cassandra Palmer Folytatás: 2. Árnyak vonzásában 3. Átölel az éjszaka 4. A hajnal átka 5. Holdvadász 6. Tempt the Stars 7. Reap the Wind Kiegészítő kötetek: 0,5. The Gauntlet 0,6. The Queen's Witch 2,5. The Day of the Dead 4,1. A Family Affair 4,2. Shadowland Kategória: urban fantasy, paranormális |
Ez egy nagyon jó sorozat kezdő kötete, amelynek mindössze egyetlen hibája van: olyan mennyiségű információt zúdít a gyanútlan olvasó nyakába és mindezt annyi akcióval nyakon öntve, illetve szinte megszámlálhatatlan mennyiségű - de minden esetben a történet szempontjából lényeges - szereplővel megszórva, hogy az egyszerűen agyon nyomja az olvasót, és ezáltal végtelenül töménynek, szinte élvezhetetlennek tűnik a regény. Az első olvasás alkalmával magam is így éreztem, sőt még második alkalommal is előkívánkozott néha belőlem ez a gondolat, pedig ekkor már tisztában voltam a világ működésével és a szereplők legtöbb jellemzőjével - már amennyire emlékeztem rájuk korábbról.
Sajnos a rengeteg információ megemésztését a szerteágazó, legapróbb részleteket is a tudomásunkra hozó leírás, illetve a tördelés sem igazán segíti elő - az oldalakon sorakozó szöveg nem csak érzésre, de látványra is nagyon töménynek tűnik.
Pedig a történet jó, nagyon jó! A főszereplő hölgy neve, Cassandra Palmer, aki - miután a szüleit megölték - egy vámpír udvarában nőtt fel, mint annak jövőbe látó képességekkel rendelkező szolgája. Cassie nem csak látnoki képességekkel rendelkezik, hanem a szellemeket is látja, sőt az egyikükkel kifejezetten szoros kapcsolatba került, ugyanis egy antikvitásban megvette azt a nyakláncot, amelyben Billy "lakik" - a véletlen találkozás eredményeként a lány és a szellem azóta is kölcsönösen segítik egymást. Cassie-nek sikerül elszöknie az őt fogva tartó vámpír elől, történetünk kezdetén már évek óta sikeresen bujkál előle, amikor is ráakadnak: valakitől figyelmeztetést kap és ismét menekülni kényszerül, előtte azonban figyelmeztetni akarja gyanútlan szobatársát, aki a közeli bárban dolgozik. A figyelmeztetéssel időt veszít, ráadásul az ártatlan szobatársról, Tomasról kiderül, hogy nem is ember, hanem egy vámpírmester, akit a Szenátus a lány védelme érdekében rendelt ki. Cassie körül felgyorsulnak, sőt hihetetlen sebességgel felpörögnek az események, innentől fogva nem csak a hősnő, de bizony az olvasó is kapkodja a fejét és itt következik be az a szituáció, amit egy bekezdéssel fentebb már emlegettem.
 |
| Cassie és Billy Joe (A kép INNEN.) |
Hiába vannak annyian körülötte, és hiába tűnik úgy, hogy sokan segítik, igazából csak magára számíthat, ha túl akarja élni azt, ami a nyakába szakadt. Cassie körül zajlanak az események: magának akarja őt a mágikus képességekkel rendelkező emberek egymással szemben álló két érdekcsoportja, az Ezüst kör és a Fekete kör, ezzel egyidejűleg a vámpírok úgy gondolják, az lenne a legjobb, ha a lány védelmét ők látnák el és a Szenátus mindent meg is tesz azért, hogy a jövőbelátó fölött egyik hadmágus csoport se gyakoroljon hatalmat. Természetesen mindenkinek célja van. Az Ezüst kör elvesztette a Szibilláját és szeretné a potenciális jelöltet uralni és irányítani, a Fekete kör lepaktált egy hatalommániás vámpírral, a Szenátus pedig megfogyatkozott létszámban ugyan, de szintén a saját pecsenyéjét sütögeti.
Ha nem okozna elegendő problémát a vámpírok és a mágusok közötti ellentét, akkor tegyünk rá még egy lapáttal: Cassie a felmenői és a képességei révén esélyes a Pythia, vagyis az idő manipulálására alkalmas jövőbelátó, a leghatalmasabb jósnő pozíciójára. Ezért történik tehát minden, ezért akarja mindenki a talpraesett, de az élet bizonyos területein tapasztalatlan hősnőt a saját befolyása alá vonni. Mi az amit kapunk eközben? Olvashatunk szellemekről, az időben való utazásról, a múlt megváltoztatásának lehetőségéről, tényleges és hatalmi pozíciók érdekében vívott csatákról, mindenféle érdekekről, ezek összefonódásáról - mindezt fergeteges tempóban, úgy hogy követni is alig lehet.
 |
| Mircea (A kép INNEN.) |
Miközben igyekszünk megismerni a szereplőket, kitalálni, hogy mit is akarnak igazából elérni, felfogni a különböző érdekcsoportok közötti összefüggéseket, illetve a megismerni az elénk táruló világ - eléggé összetett - felépítését, a görög mitológia egyes elemei és az európai történelem lényeges eseményei, alakjai észrevétlenül beszivárognak a történetbe. Persze ettől csak még összetettebbé és bonyolultabbá válik minden, de ha sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, mindent elrendezni, a helyére tenni a fejünkben, akkor a történet sok mindenért kárpótolja az olvasót.
Sokkal jobban tetszett, mint az első olvasás alkalmával, a véleményem is lényegesen kedvezőbb a regény egészéről, mint ahogy korábban gondoltam. Ha valaki kedveli a paranormális - de nem feltétlenül a romantikát előtérbe helyező - sorozatokat, akkor bátran kezdjen bele Cassandra történetébe. Jó tanácsként csak annyit tudok adni, hogy senki ne ijedjen meg a sok információtól, a regény töménységétől - a kezdeti kitartást meghálálja a sorozat, mert kötetről kötetre egyre jobb lesz a sztori. Természetesen a következő részekről is elmondom majd a véleményem.
2015. március 23., hétfő
A hét idézete (2015/13.)
"Valamikor, réges-régen, amikor még kislányként olvasgattam a meséket, annyira kívántam, hogy egyszer valami igazi kalandban lehessen részem. Nem holmi pityergő királykisasszony szerepére vágytam, aki a toronyba zárva várja, hogy megmentsék. Nem, én lovag akartam lenni, aki elsöprő túlerővel szemben is harcba indul, vagy az a szegénylegény, aki egy nagy varázsló inasául szegődik el. Ahogy felnőttem, a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy a nagy kalandok egyáltalán nem olyanok, mint a mesekönyvekben."
/Karen Chance: Árnyak vonzásában - Kelly Kiadó, 2010./
2015. március 21., szombat
Kleinheicz Csilla: Üveghegy (Ólomerdő 2.)
Hét év telt el az Ólomerdő első kiadásának megjelenése óta, amelynek utószavában Csilla azt ígérte: „Itt még nem ért véget minden történet. Hét év múlva eljövök megint”. A Rengeteg lakóinak történetét kedvelők pedig komolyan vették a szavait, és folyamatosan számolták a napokat. Mivel az ígéreteknek súlya van, és ez a törvény nem csak a tündérek világában érvényes, ezért a mágikus jelentőségű hét évvel később - még éppen a beígért időn belül - elkészült a várva várt folytatás.
 |
Értékelés: 10/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 384 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
Kiadói sorozat: GABO SFF
Sorozat: Ólomerdő
Előzmény: Ólomerdő
Műfaj: fantasy
A szerző egyéb művei: Város két fül között és más elvarázsolt történetek, Nyulak, sellők, viszonyok |
Az évek nemcsak az emberek, de a történetek felett sem múlnak el minden nyom nélkül: időközben az Ólomerdő megérett a változtatásra. Az egyébként már elsőre is emlékezetes és erős hangulatú történet kapott egy némileg olajozottabb, illetve a folytatásokra sokkal nyitottabb cselekményt - és természetesen egy új, nagyon tetszetős köntöst.
Héterdő legendája tehát teljesebb lett, összeszedettebb, színesebb és végre - alig fél évvel később - megérkezett az Üveghegy is. Az olvasók azonban mégsem azt kapták, amit annyira szerettek volna, hiszen ez a kötet nem Emese és Rabonbán hét évvel későbbi kalandját mutatja be, hanem a kiadványban olvasható két kisregény - az Üveghegy és a Kősárkány - közvetlenül az Ólomerdő befejezését követő eseményeket írja le.
„(...) nem kell a világok határmezsgyéjén élni ahhoz, hogy az idő megcsavarodjon, és egyszerre nyúljon a végtelenbe és sűrűsödjön egyetlen pillanatba.”
Az Üveghegy Lóna története: a hattyútündér és Emese kapcsolatának alakulása, anya és lánya egymás felé közeledése úgy, hogy a múlt árnyéka mindkettőjükre rávetül, megviseli őket annak a személynek a hiánya, aki az összekötő kapocs lehetne közöttük. Lóna immár az Ezüsterdő úrnője, de számára Emese bizalmának elnyerése a legfontosabb, pótolni akarja az átok miatt elvesztegetett éveket: a tündérek életére, a mágia használatára tanítja a lányát. A kötet alig harmadát kitevő történetet áthatja a gyász, a veszteség érzése, illetve a remény, hogy a jövő még így is szép lehet, a csonka család tagjai újra egymásra találhatnak.
„A remény elköteleződés, akár egy ígéret, és ha nem váltják be, ugyanolyan fájdalmasan üt vissza.”
Lóna karaktere kiteljesedik, múltbeli tettei sokkal érthetőbbé váltak, egy teljesen más oldaláról ismerhettem meg az átok miatt éveken keresztül hattyúként élő tündért. Erőfeszítéseit végigkövetve, gondolatait és érzéseit megismerve egyre inkább megkedveltem őt, míg Emese tartózkodását szinte értetlenkedve, már-már gyanakodva figyeltem. A gyönyörű mondatok, a lapokról áradó érzések, a mesékre vonatkozó utalások elvonták a figyelmem és Lónához hasonlóan én sem vettem észre a jeleket, amelyek a rendkívüli hatású befejezéshez vezettek. Fantasztikusan felépített, ragyogó karakterekkel, fontos momentumokkal teli történet, amelynek a befejezése olyan megdöbbentőre sikerült, hogy az állam a padlón koppant - Csilla merész húzása, illetve a mesteri kivitelezés előtt pedig megemelem a nem létező kalapom.
„Ha ember vagyok, le tudok mondani a varázslatról? Ha tündér vagyok, kell–e igazodnom az emberek törvényeihez? Van–e középút?”
 |
| A kép INNEN. |
A kisregény első fele komótosan halad: hol a múltban, hol a jelenben kalandozunk, követjük Emese útkeresését. Bár tetszett a hangulata és a mondanivalója, de hiányoltam valamit a történetből: a mozgalmasságot. Csak vártam, lassan haladtam az eseményekkel és végül bebizonyosodott, hogy ha a türelemhez nem is mindig dukál rózsa, de valamiféle jutalom biztosan, mert a Kősárkány második felének olvasása közben hihetetlen és minden mozzanatában emlékezetes élményben volt részem – nem tudtam letenni a könyvet a kezemből, mindent megbocsátottam, amivel korábban nem voltam teljes mértékben elégedett.
Már az Ólomerdő közben is felfigyeltem azokra utalásokra, amelyeket az Üveghegy olvasását követően sejtés helyett már tényként kellett kezelnem: ebben a „mesében” sárkányok is szerepelnek. Szárnyas lények, amelyek egyszerre gyönyörűek és rettegni valóak - akik eredettörténete biztosan meglepetést okoz, mert ezekkel a teremtményekkel kapcsolatban mindenre számíthatsz, csak éppen arra nem, amiről olvasni fogsz. Merész húzás, amely csodálatos kivitelezéssel párosul: hiba és kétségek nélküli gondolamenet, mondanivalóval, mély jelentéstartalommal - egyszerűen zseniális. A hangulat megragad és még a könyv befejezését követően sem enged szabadulni.
 |
| A kép INNEN. |
Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, illetve ha kedveled a meséket – az igazi meséket –, ahol a tetteidnek tétje van, ahol meg kell küzdened azért, hogy a célod elérd, ahol a veszteségek az élet velejárói, és ahol semmi sem garantálja a boldog befejezést - de attól az még megtörténhet -, akkor ez biztosan a te könyved. A csodálatosan megfogalmazott mondatokat, a mindent átszövő hangulatot és a fantasztikus illusztrációkat már csak ráadásként, de nem mellékesen említem meg - mindegyikről órákat lehetne regélni.
Szerettem-e olvasni? Nem, mert ezt a történetet nem lehet csak szeretni, ezt imádni kell: a veszteségek miatt, az érzések sokrétűsége miatt, a történet hangulata miatt, az ötletek és a kivitelezés miatt. Nekem kedvenc lett, ez nem vitás. És a befejezés? Csilla, szerintem te direkt és készakarva kínzod az olvasóidat! Ugye nem kell újabb hét évet várni a folytatásra? Ígérd meg, ígérd meg, hogy nem így lesz!
A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.
2015. március 18., szerda
Katie Ashley: A szív zenéje (Runaway Train 1.)
Mint a legtöbb női olvasó, én is kedvelem azokat a sztorikat, ahol a főszereplő egy rossz hírű pasi. Naná, olvasni sokkal jobb erről, mint az életben megélni - ott azért a biztonságos és kiegyensúlyozott párkapcsolatot részesítem előnyben és nem a viharos, szélsőséges érzelmeket. :) De visszakanyarodva a történethez: a zenészek egy elérhetetlen kategória - legalábbis az én számomra -, ezért szívesen olvasok róluk. Szóval ebből a szempontból: pipa. Tetoválás: pipa. Mi kell még? Ennyi egyelőre elég. Nosza - gondoltam -, vágjunk bele.
 |
Értékelés: 3/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 414 oldal
Fordította: Sánta Orsolya
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Music of the Heart
Sorozat: Runaway Train
Folytatás:
2. Beat of the Heart 2.5 Music of the Soul 3. Stings of the Heart
Műfaj: romantikus, new adult
Megjegyzés: e-könyvként is kapható |
Abby Renard azért kell útra, hogy átvegye az egyik bátyja helyét a zenekarukban, de tévedésből rossz turnébuszra száll, és a tesók ölelő karjai helyett a Runaway Train nőfaló énekesének tapogatózó kezei között találja magát. A fiú szerint ők, a kemény rockzenészek rágós falatot jelentenek, hosszú távon elviselhetetlenek egy olyan lánynak. mint Abby, aki persze cáfolja mindezt. A végeredmény egy fogadás: a lány egy hétig a buszon marad, és az idő majd bebizonyítja, hogy kinek lesz igaza.
Abban az esetben ajánlom olvasásra ezt a regényt, ha...
☛ ...kedveled a rossz fiú és jó kislány sztorikat;
☛ ...nem zavar az, hogy a főszereplők a találkozást követő 24 órán belül már olyan heves érzelmekkel viseltetnek egymás iránt, amely kialakulásához más pároknak ennél lényegesen hosszabb időre, minimum hónapokra van szüksége;
☛ ...kedveled a rossz fiú és jó kislány sztorikat;
☛ ...nem zavar az, hogy a főszereplők a találkozást követő 24 órán belül már olyan heves érzelmekkel viseltetnek egymás iránt, amely kialakulásához más pároknak ennél lényegesen hosszabb időre, minimum hónapokra van szüksége;
☛ ...feltétel nélkül elfogadod azt a tényt, hogy a főszereplő egy szuper testtel rendelkező, 21 éves szőke lány, aki az éneklésben istenáldott tehetség, fantasztikusan gitározik, van három rocksztár fiútestvére és... mindezek mellett természetesen még mindig szűz;
☛ ...nem csodálkozol azon, hogy a röptében a legyet nézetet valló, kemény rocksztár srác a találkozást követő 48 órán belül majdnem leteszi a cölibátusi fogadalmat, és ezt csak egy nő - természetesen a főszereplő szűz leányzó - kedvéért lenne hajlandó megszegni, de ebben az esetben is csak legfeljebb monogámiára cserélni;
☛ ...nem idegesítenek fel a sziporkázóra tervezett, de helyenként inkább sekélyesnek és bugyutának tűnő párbeszédek;
☛ ...nem jelent számodra problémát, ha hiányzik a történetből a karakterek megformálásának, az érzelmek kifejezésének, illetve az emberi kapcsolatok megjelenítésének mélysége és hitelessége - vagy ha éppen mégis, akkor az átvált rózsaszín szirupos romantikába, esetleg sírásba fulladó lelkizésbe (szinte mindig a pasi részéről), sértegető és értelmetlen bunkózásba (ez is Jake szokása);
☛ ...ha nem idegesít a szokásos: "jaj, nem lehetek veled, mert nem érdemellek meg" szituációk tömkelege, amelyhez ráadásul klisésebbnél klisésebb helyzetek és magyarázatok tartoznak.
☛ ...ha nem idegesít a szokásos: "jaj, nem lehetek veled, mert nem érdemellek meg" szituációk tömkelege, amelyhez ráadásul klisésebbnél klisésebb helyzetek és magyarázatok tartoznak.
Ha a fentiekben felsoroltakkal kapcsolatban egyik sem veri ki nálad olyan mértékben a biztosítékot, amely eltántorítana az olvasástól, akkor ez a te könyved... és te egy nagyon toleráns ember vagy.
Ellenben, ha a felsorolás bármelyik tagja is ellenérzést vált ki belőled, akkor messziről kerüld el ezt a kiadványt, mert egyébként dühkitörés és falhoz csapkodás lesz a vége - az egy-két jobban sikerült jelenet ellenére is.
 |
| Egy turnébusz belseje (A kép INNEN, ahol érdemes szétnézni.) |
Sem mondanivalóban, sem írástechnikában, de még hangulatteremtésben sem adott újat a történet, sőt még az átlagos szintet sem érte el igazán - valószínűleg túl sok, ennél lényegesen jobban kivitelezett könyvet olvastam már az életemben.
A regény egyetlen pozitívuma, hogy utánanéztem a turnébuszoknak, és elképesztő belső elrendezésekről találtam fényképeket - az állam leesett.
A Runaway Train együttest ugyan négy tag alkotja, akik közül három fiú - Jake, AJ és Rhys - volt a történet kezdetekor facér, róluk szól a trilógia. A folytatásokban pedig előbb AJ-ről, majd azt követően Rhys-ról, az ő párra találásukról lehetne olvasni, de bevallom, hogy az ő karaktereik sem hoztak lázba, nem érzem azt a bizsergést, amely ahhoz kellene, hogy megismerjem a történetüket - pláne ilyen nagyon szerény megvalósítás mellett.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez a regényt miért olvastam el egyáltalán? Na, pont ez az, amire magam sem tudok válaszolni. Valószínűleg egy időre elhagyott a józan eszem.
Még abban sem vagyok biztos, hogy az írónő másik sorozata - amely állítólag jobban sikerült, mint ez -, érdekel-e egyáltalán. Egyelőre inkább nemet mondok erre a felvetésre, aztán idővel majd kiderül.
Még abban sem vagyok biztos, hogy az írónő másik sorozata - amely állítólag jobban sikerült, mint ez -, érdekel-e egyáltalán. Egyelőre inkább nemet mondok erre a felvetésre, aztán idővel majd kiderül.
2015. március 16., hétfő
A hét idézete (2015/12.)
"A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni."
/Tammara Webber: Breakable-Törékeny - Könyvmolyképző Kiadó, 2014./
/Tammara Webber: Breakable-Törékeny - Könyvmolyképző Kiadó, 2014./
2015. március 15., vasárnap
Mark Lawrence: Tövisek királya ( Széthullott birodalom 2.)
Újabb könyv a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájáról - már az év elején belehúztam, hogy idén is mindenképpen teljesíteni tudjam ezt az erőpróbát. Ráadásként még a sorozat első részét is újraolvastam, mert úgy igazi az élmény, ha nem az emlékezetem megkopott darabjait rendezgetem egymás mellé, miközben próbálok belemerülni a történetbe.
 |
Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 500 oldal
Borító ár: 4.495,- Ft
A mű eredeti címe: King of Thorns
Fordította: Gy. Horváth László
Sorozat: Széthullott birodalom
Előzmény: Tövisek hercege
Folytatás: Tövisek császára
Kiegészítő novellás kötet:
Műfaj: posztapokaliptikus, fantasy
|
Honorous Jorg Ancrath herceg megfogadta, hogy mire betölti a tizenötödik életévét király lesz - a fogadalmát teljesítette, születésének másfél évtizedes évfordulójának napján már Renar-felföld uralkodója. Hiába azonban a beteljesített bosszú, az anyja és az öccse haláláért vett elégtétel, a taktikázás, amivel kiderítette, hogy kik állnak az események hátterében, mégsem irányíthatja békésen sziklás, hegyekkel és szűk völgyekkel tagolt birodalmát - bár nem is ezt tervezte, mert az egy helyben ülés nem neki való. Arra azonban, hogy húszezres sereg vonul majd falatnyi vára ellen, maga sem számított. Minden jövendölés ellene szól, a felvonult túlerő előtt mindenki más meghajolna, de Jorg nem ilyen, megtesz mindent, hogy makacs elképzelését, miszerint legyőzi Nyíl hercegét és hatalmas hadseregét, véghez vigye - még akkor is, ha ez tisztességes módszerekkel nem lehetséges. Jorg azonban az a király, akit soha nem tartott vissza a lelkiismerete attól, hogy nem szokványos módszereket alkalmazzon a sikere érdekében.
"A királyok játszmája sohasem tiszta játszma."
Két szempontból is jobbnak éreztem ezt a részt, mint az előzményt: immár nem jelentett problémát a történet megfelelő korban való elhelyezése, most már tisztában voltam vele, hogy egy posztapokaliptikus világban játszódnak az események, amelynek társadalmi berendezkedése leginkább a feudalizmushoz hasonlítható, de attól még feltűnnek a régi világ eszközei, titokzatos gépei. Örömmel üdvözöltem azt is, hogy Jorg végre nem egy törpe terrorista - csak hogy az egyik barátnőm kedvenc, Jorgra vonatkozó szavajárásával éljek -, hanem pár évvel idősebb, mint a korábbi történet idején, így viszont a cselekedetei, illetve az emberei által adott reakciók is hitelesebbnek tűntek a szememben.
"Sok mindennek köszönhetem a trónomat, egy rakásnyi lehetőségnek valószínűtleneknek, lopottaknak, sok jó vagy rossz ember áldozathozatalának."
Bár a történetben nagyon sok az egyedi ötlet és elképzelés, Jorg rendhagyó személyisége pedig garancia a sajátos hangulatra, a nem éppen szokványos cselekményre, ugyanakkor szerintem ezek még mindig nem lennének elegendőek egy igazán kiemelkedő színvonalú regényhez. Emlékezetessé az tette a számomra ezt a történetet, hogy a szerző csavart egyet a történetvezetésen, ötletesen összekuszálta az események időrendjét.
"Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, érzelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk."
 |
| (A kép INNEN.) |
A cselekmény három szálon fut: megelevenedik a jelen, amikor is Nyíl hercege húszezres seregével körülzárja és ostrom alá veszi az Odút, illetve megismerjük a négy évvel ezelőtti eseményeket, amelyekbe pár hónappal az első kötet befejező történéseit követően kapcsolódunk be. Közben pedig ott vannak Katherine Ap Scorron naplórészletei, amelyek erős érzelmekről és sok minden egyéb másról számolnak be. A naplórészletek éveket ölelnek fel, a múlt fejezetei a hónapokon keresztül történő vándorlást írják le, míg a jelen mindössze egy nap történéseire - a menyegző napjára - korlátozódik.
"Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli. A hegyek is nagy tanítók, és egy-egy sztártanítványt néha életben hagynak."
A már megszokott borongós és kissé sötét hangulatot, valamint Jorg egyedi modorát ismerősként üdvözöltem. A jelenkor eseményei érdekesek, mozgalmasak, feszültséggel teliek, döntések súlyától nehezek, meglepetésektől hemzsegnek - élvezettel olvastam őket. Éppen ezért estek rosszul a múltban tett kirándulást hosszan taglaló oldalak, amelyek inkább tűntek a cselekmény, illetve a regény egészének szempontjából vargabetűnek, időhúzásra és oldalszám növelésre vonatkozó kísérletnek, mint fontos jelentést magukban hordozó események leírásának. Utólag kénytelen voltam megkövetni magam, alázatosan hamut szórtam a fejemre, mert bizony ennek a könyvnek nem igazán van olyan oldala, ami felesleges lenne, legfeljebb csak időlegesen annak tűnik, de a végén minden értelmet nyer és mindennek meg lesz a maga helye, illetve értelme. Azt azonban nem tudom magamban tartani, hogy eme, általam vargabetűknek titulált kitérők olvasása során bizony úgy éreztem, hogy valamelyest leült a történet - és hiába a vége történések miatti csodálat, de akkor sem tudom felejteni a lassabb részeket.
"Mutassatok egy embert, akiben minden rész harmonikusan, egyenes sorban illeszkedik egymáshoz, és én mutatok nektek egy őrültet. Mind keskeny mezsgyén járunk, és kétfelől ott a téboly. Akiben nincsenek ellentmondások, hogy kiegyensúlyozzák, hamar lepottyan róla."
 |
| Katherine Ap Scorron (A kép INNEN.) |
Nagyon tetszik, hogy van karakterfejlődés: Jorg változik. Bár továbbra is könyörtelen, gyilkolásra való hajlama és őrülettel határos gondolatai nagyjából ugyanazok maradtak, de érzeni, hogy az eltelt idő és a felelősség súlya, amit a vállára vett, őt is formálja: az akaratos fiúból lassan férfivá érik, olyan emberré, aki bár nem teljesen szokványos uralkodó, de attól még érdemes követni - és ezt az emberek meg is teszik, bíznak benne, meghalnak érte.
"Oly sok minden időzítés kérdése az életben."
A regény a legutolsó oldalig képes meglepetést okozni, Jorg cselekedetei, az adott pillanatban, az aktuális szituációban teljesen kiszámíthatatlanok - még számára is azok. A szerző az E/1-ben íródott elbeszélés, illetve Jorg áradó gondolatai ellenére is képes volt elérni azt, hogy a titok, a következő lépés biztosan érdekes maradjon, a kép csak lassan álljon össze, de ha ez megtörténik, akkor az nagyot üssön. Ez az, ami igazán zseniális ebben a regényben, ami számomra - a főszereplő stílusán kívül - kiemeli a többi fantasy regény közül. Elárulom a kulcsszót: a ládika.
Az előző kötethez képest valamivel lényegesebbek voltak a technikai részek, az elődök által hátrahagyott eszközök, illetve az alkalmazásuk, az események alakulásában betöltött szerepük. Főleg nyerte el maradéktalanul a tetszésem, hogy az egyik ilyen lényeges szerkezet szerves részét képezi az egyébként is zseniális borítónak, amelyet képes voltam hosszú perceken keresztül és nagyon gyakran bámulni, elemezni, csodálni a részletgazdagságát.
"A seborvosok eret vágnak, hogy lecsapolják a rossz nedveket, és az ember megújulva nézhessen szembe a világgal. Talán jobb volna, ha tollat nyomnának az ember kezébe, hogy azon folyhassanak ki belőle a mérgek, a vérét pedig megtarthassa arra, amire való."
Végső következtetésként azt gondolom, hogy ez egy jó regény, egy igazán eseménydús második rész, a karakterfejlődés egy újabb lépcsőfoka, amely szerkezetével és briliáns befejezésével vett meg igazán magának.
2015. március 12., csütörtök
Tara Sivec: Csábítások és csemegék (Csokoládéimádók 1.)
Nem is tudom, hogy mire - milyen regényre - számítottam igazából, amikor megpillantottam ennek a kötetnek a borítóját, de az tuti, hogy a csokiba mártott eper már első ránézésre is nagyon ínycsiklandónak tűnt. A fülszöveg annyira nem hozott lázba, legalábbis az egyedülálló anyukára és a hirtelen betoppanó régi szeretőre vonatkozó része. Bezzeg a szexuális segédeszközöket árusító utalásra már annál inkább felcsillant a szemem, ebben láttam valami fantáziát, valami olyat, amely elüt a megszokottól sablontól, és rengeteg konfliktusra ad lehetőséget. Szóval megvettem a könyvet, majd egy gyenge pillanatomban a kezembe is vettem, beleolvastam és ... benne ragadtam, de olyan szinten, hogy nem volt olyan oldala, amelyen ne kacagtam volna hangosan - még hajnali kettőkor is.
 |
| Értékelés: 9/10 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Rubin pöttyös Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 374 oldal Fordította: Farkas János Borító ár: 3.299,- Ft A mű eredeti címe: Seduction and Snacks Sorozat: Csokoládéimádók Folytatás: 2.) Életek és édességek 2.5.) Tattoos and Ta Tas 3.) Troubles and Treats 3,5.) Hearts and Llamas Műfaj: romantikus, chick lit |
Szóval... Claire az egyik főiskolai bulin összejön egy sráccal és neki adja legféltettebb és egyetlen kincsét. Mivel azonban az aktus mindkét résztvevője felöntött egy kissé a garatra, ezért egyes emlékek eléggé homályosan maradtak csak meg, másokról pedig el is felejtkeztek a fiatalok. A végeredmény: Claire elvesztett valamit, de kapott helyette valakit. Amikor nyilvánvalóvá válik a tény, hogy a család gyarapodni fog, Claire keresni kezdi a fiút, akivel csak egy éjszakát töltött, akinek a nevét sem tudta, akit reggel magára hagyott, mielőtt az még felébredt volna, és akire senki sem emlékszik, de sehol sem tud a nyomára akadni. A lány otthagyja az iskolát, hazaköltözik a szülővárosába, megszüli a gyereket és egyedülálló anyaként nevelgeti kisfiát. Eltelik öt év, és Carter felbukkan abban a bárban, ahol a lány is dolgozik... és innentől kezdve a történet még jobb és még humorosabb volt, mint amiben már addig is részem volt.
Ennek a könyvnek az olvasása során éreztem igazán, hogy mennyire meghatározó a szerző stílusa és hozzáállása az élethez. Biztos vagyok benne, hogy ugyanebből az alaptörténetből - egy fiatal lány ballépéséből, teherbe eséséből és egész életének megváltozásából -, más szerző biztosan tragikus, erősen szenvedős, de legalább keserédes hangulatú regényt kreált volna. Ezzel ellentétben Tara Sivec egy végtelenül szórakoztató, iróniával és fura, de mégis életszerű helyzetekkel teli, minden ízében élvezetes és kacagtató történetet dobott össze, amelynek olvasása során egy percig sem éreztem úgy, hogy - akár csak kicsit is - leült volna a cselekmény hangulata. Nincs fölösleges dráma, csak önfeledt szórakozás.
 |
| A kép INNEN. |
A legjobban az tetszett, ahogy a szereplőket és minden élethelyzetüket áthatja a szarkazmus és az irónia, megjegyzéseikkel magukat sem kímélik, de másoknak is bőven kijut belőle, mégis érezni, hogy összetartó és egymást mindenben támogató, segítő emberekről szól az egész történet. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, és a botlások száma is végtelen, de ettől olyan hihetetlenül életszerű az egész. Ez a regény tele van élettel, vidámsággal és kacagással, olyannyira, hogy képes volt teljes mértékben kikapcsolni, és még napok múlva is időnként felkacagtam, amikor eszembe jutott egy jelenet vagy egy beszólás - csillogó szemmel, ragyogó mosollyal meséltem a környezetemben arra fogékonyaknak az élményemet.
Mivel egyébként is szeretem az iróniát és a szarkasztikus megnyilvánulásokat, a humor ilyen típusú kifejeződését, ezért úgy érzem, mintha kifejezetten nekem íródott volna a történet. Valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni a regény stílusa, de hozzám annyira közel került az egész, hogy teljesen el tudtam veszni benne.
 |
| Csokiba mártott chips (A kép INNEN.) |
Ennyi dicséret után azért ki kell térnem némi negatívumra is: az egyik a trágár beszéd - ezekből elég sok szerepel a könyvben, egy részük - fogjuk rá - nem életidegen hasonló, mondhatni hétköznapi szituációban, míg mások már nekem is kissé erőltetettnek hatottak. Mivel nekem is szükségem lenne néha arra, hogy szappannal mossák ki a szám, ezért a sok-sok nevetésért cserébe, hajlandó voltam minden egyes kifejezést megbocsátani - és még nem is esett nehezemre. Bár az is igaz, hogy bármennyire is szókimondónak és nyíltnak tartom magam, illetve a környezetemben is nagyon sok hasonló ember van, ugyanakkor a vagina kifejezést ennyiszer soha nem használtuk és használjuk, de hát ízlések és pofonok - viszont ez a mennyiség már nekem is sok volt. Ahogyan azt is túlzónak tartottam, ahányszor Claire a pohár fenekére nézett, illetve amilyen mélységben tette ezt.
 |
| A kép INNEN. |
A Rubin pöttyös sorozatban megjelent regények esetében eddig a szomorkás, fájdalmas, sötétséggel és titkokkal teli olvasmányok kerültek a kezembe, de ez a regény teljesen más, és pont ezért üdítő színfolt, élvezetes változatosság - igazi csábítás és ínycsiklandó csemege. Természetesen sorozat... de ilyen stílusú könyvből bármennyit hajlandó vagyok elolvasni, szóval részemről jöhet a többi is. :)
Hohó, erről jut eszembe: van egy olyan érzésem, hogy a főhőseinknek már megint belekeveredtek valamibe, aminek szerintem lesz még következménye. Kíváncsi vagyok, hogy úgy lesz-e, ahogy gondolom. :D
2015. március 10., kedd
A hét idézete (2015/11.)
"Gyakorta megesik, hogyha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe sem jutna rákérdezni."
/Mark Lawrence: Tövisek császára - Fumax, 2013./
2015. március 9., hétfő
Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (Üvegtrón 2.)
Az előző résszel, az Üvegtrónnal kapcsolatban az volt a legnagyobb problémám, hogy a főszereplő nem éppen orgyilkos „hivatásának” megfelelően viselkedett: ahelyett, hogy megfelelt volna országszerte ismert és hírhedt hírnevének, inkább a tükör előtt illegette magát, bálokon parádézott, illetve a herceggel vagy a testőrkapitánnyal flörtölt. Az egész történetből hiányzott az a kissé sötét hangulat, amelyre a fülszöveg alapján számítani lehetett volna – helyette viszont annál nagyobb hangsúlyt kapott a romantika. Az akcióban és misztikumban bővelkedő befejezés azonban felvillantott valami ígéreteset, egyben ízelítőt kaptam az addig rejtett mágiából. Amit megtapasztaltam, az csak nem hagyott nyugodni, ott kattogott a fejemben és addig piszkált, míg végül a sorozat folytatása mellett döntöttem – nem bántam meg.
 |
Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 494 oldal
Fordította: Hetesy Szilvia
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)
A mű eredeti címe: Crown of Midnight
Sorozat: Üvegtrón
Előzmény: Üvegtrón,
Az orgyilkos pengéje és más történetek Folytatás: Heir of Fire, Queen of Shadows
Műfaj: YA fantasy
|
Celaena megnyerte a tornát, ő lett a király orgyilkosa, és úgy tűnt, hogy ez a jellemére, minden megnyilvánulására is jelentős hatással volt: Doriannal, a herceggel szemben sokkal távolságtartóbban viselkedik, Chaolt, a testőrkapitányt ugyan továbbra is vonzónak találja, de előtte is titkolózik. A király küldetésekkel bízza meg, ő pedig sorra teljesíti is azokat – igaz, hogy mindezt a maga módján teszi: megbízásai során egyesíti orgyilkos képességei előnyeit a női praktikákkal, a feladatokat pedig teljesen egyedien értelmezi. A lány szeme előtt egyetlen cél lebeg: ha megfelel az uralkodó elvárásainak és letelik az ideje, akkor szabad lesz – amíg azonban ez bekövetkezik, még sok mindent kell kiállnia, a veszélyes helyzetek pedig egyre csak sűrűsödnek körülötte. Amikor azt a megbízást kapja, hogy ölje meg a trón ellen szőtt összeesküvés vezető emberét, kicsúsznak a kezéből az addig szorosan tartott szálak, és felpörögnek az események.
Ez a kötet alapvetően két részből áll össze, amely jól láthatóan, külön címekkel meg is jelenik a kiadványban. A történet első fele, A király bajnoka inkább felvezetés, amely Celaena küldetéseiről, a király által rábízott feladatok leírásáról, illetve Chaol kapitánnyal szembeni érzelmeinek fejlődéséről szól. Az események lassan csordogálnak, izgalomra mértékkel lehet számítani, de a feszültség folyamatosan növekszik – valami készül a háttérben, ami nagyot fog szólni. A kötet második fele, A királynő nyila sokkal sötétebb, fájdalmasabb, valamint mágiával, titkokkal és érzelmekkel terheltebb. A korábbiakban felgyűlt feszültség elementáris erővel robban és rombol szét mindent, ami eddig csak egy kicsit is hasonlított a béke, a nyugalom vagy a szeretet érzésére. Egyáltalán nem véletlen, hogy a mozgalmas cselekményű, akciókkal és összefüggésekkel teli, lényegesen élvezetesebb fejezetek sokkal jobban tetszettek, mint a valamivel lassabb felvezetés.
Érezhetően javult a szerző stílusa: a fogalmazásban, a történetvezetésben és a karakterábrázolásban is látható a változás, az eredmény pedig eléggé meggyőzőre sikerült. Nincs hiány érzelmekben, az akaratok egymásnak feszülésében és ármányban, az író nem kíméli a szereplőit, a sötétség egyre inkább átjár minden jelenetet. Ahogy haladtam a történettel, úgy kerültek egyre többször elő a fegyverek lett véresebb és sötétebb a cselekmény.
A mágia, amely eddig megbújt a háttérben, most átveszi az irányító szerepet, előbújik a fátyol mögül, szinte tarol, egyszerűen magával ránt – korábban ezt vártam volna az Üvegtróntól is, de csak ebben a kötetben merülhettem el benne igazán. Most már jól látszanak az összefüggések, lényegesen több minden van a háttérben, mint azt az előzmények ismeretében gondolni mertem volna – nekem pedig nagyon tetszenek ezek az egyszerre összefonódó és szerteágazó szálak.
Ritkán olvasok olyan sorozat második részt, amely ennyivel jobban sikerült, mint a felvezető kötet, amely képes ennyire mást adni, ilyen mértékben kiteljesíteni az eseményeket, megbonyolítani a szálakat, és lekötni az olvasóját. Nem tudok belekötni sem a cselekményszövésbe, sem a történetvezetésbe, sem a karakterekbe, egyszerűen minden a helyén volt - kategóriáját tekintve mindenképp -, és én örültem neki, hogy végül is rászántam magam az olvasásra. Ezek után a harmadik rész mindenképpen kötelező.
Korábban azon keseregtem, hogy kis hazánkban nem divat a kiegészítő novellák megjelentetése, így az élményt teljessé tevő információk, kalandok egy része nem jut el a hazai olvasókhoz – ugyanakkor az is igaz, hogy a trilógiák ettől még élvezhetőek. Úgy néz ki, hogy megtört a jég, mert hamarosan megjelenik a sorozat előzményeit tartalmazó kötet, amely Az orgyilkos pengéje és más történetek címmel kerül majd a boltokba. Kíváncsi leszek, hogy ezek a novellák - szám szerint öt -, mennyivel teszik majd teljesebbé a világot, a már ismert eseményeket - mindenképpen beszámolok róla.
A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.
