Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva

Vannak ezek a Kristály pöttyös regények, amelyek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg. Amolyan női pszichothrillerek: "fordulatos, izgalmas, meglepő történetek, erős lelkű nőknek". No, gondoltam, akkor ez az a pötty jelölés, ami nekem való lesz. Annak idején Sebastian Fitzek A terápia című regényét még Vörös pöttyösként olvastam, azonban az új kiadás szerint már a Kristály pöttyösök közé tartozik - szerintem is ott a helye. Szóval ilyen kezdés után, no meg a pszichothrillerek iránti megszállottságom miatt, nem volt kérdés, hogy még néhány kötetet olvasnom kell. Elővettem tehát a fülszövegeket és első körben A testolvasó keltette fel az érdeklődésem - és okozott némi csalódást -, majd a Lélegzet-visszafojtva volt az az írás, amelyiknél a fülszöveg után az értékelések is meggyőztek a közelebbi ismeretség megkötéséről.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert izgalmat csak nyomokban tartalmaz).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 424 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Try Not to Breathe
Kategória: thriller, pszichothriller

Amy Stevenson egy tizenöt éves lány, akinek az iskolából hazafelé tartva nyoma vész. Három nap múlva találnak rá, eszméletlen állapotban. A támadóját keresik, de nem sikerül a nyomára bukkanni. Tizenöt év múlva Amy még mindig kórházban fekszik, vegetatív állapotban, kommunikációra képtelenül. Alex Dale pont ilyen állapotú páciensek sorsáról ír, amikor megismeri az ágyban fekvő beteget. Amy kálváriája közelről érinti és késztetést érez arra, hogy a végére járjon a rég lezárt, de nem megoldott ügynek.

Ez a regény is azok közé tartozik, amelyek a fülszöveg alapján nagyon érdekesek és sokat ígérnek, de nem tudják beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az eleje nagyon jól indult, a változatos idősíkok miatt jól lehetett volna szabályozni a feszültségi szintet, lehetett volna egyre növelni az izgalmakat, azonban az egész mégsem működik. A lány a vonaton című regényt egyébként  - leginkább a körülötte kialakult hype miatt - nem olvastam, azzal nincs összehasonlítási alapom.

Alex Dale a maga problémájával - alkoholizmus, tönkrement házasság - nem éppen könnyen megkedvelhető szereplő. Nem is sikerült megkedveltetnie magát velem. Alapvetően az lenne a szerepe, hogy még inkább drámainak érezzük a szituációt, hogy példabeszédként szolgáljon az olvasónak, ha mások problémáival foglalkozol, akkor a saját nyűgödet is kezelni tudod, ki tudsz mászni a gödörből. Sajnálatos módon belőlem csak undort váltott ki, amikor a vedeléséről és az ágyba vizeléséről olvastam - mondjuk úgy tucat oldalanként legalább egyszer. A nyomozása pedig inkább tűnt nevetséges vergődésnek, mint tényleges nyomozásnak. Most komolyan, mennyire lehet azt magas színvonalú detektívmunkának - oknyomozó újságírói feladatnak - tekinteni, amit egy olyan alkoholista művel, aki nézi az órát és a déli harangszó elhangzásáig is csak nagy lelkierővel bírja ki az üveg közelsége nélkül, majd a nap további részére kiüti magát. Hahaha... röhög a vakbelem.

A váltott idősíkok és a váltakozó nézőpontú - helyenként teljesen felesleges - fejezetek csak arra voltak jók, hogy már a könyv harmada tájékán rájöttem, hogy ki lehet az elkövető. Igazam is lett. Annyira nyilvánvaló volt az egész, hogy éppen emiatt bizonytalanodtam el. Azt gondoltam, hogy átverés az egész, hogy valami nagy csavar miatt mégsem úgy lesz, ahogy én gondolom - egyes szerzők képesek ilyen galád tettekre. Legnagyobb sajnálatomra Holly Seddon nem ez a fajta szerző. Hiába az idősík váltogatás, a történet egyszerű, mint a faék, a szereplők sem túl bonyolultak és nincsenek is olyan sokan, hogy ne tűnne fel valakinek a hiánya vagy éppen a kissé furcsa - inkább szembetűnően ostoba - megnyilvánulása.

Az biztos, hogy nem kellett visszafojtanom a lélegzetem olvasás közben, hanem inkább az ásításaimat kellett elnyomnom, mert többször unatkoztam, mint ahányszor nem. Meg sem közelíti Fitzek A terápia című regényének a színvonalát.

Nem volt ebben semmi thriller, nem volt ebben semmi pszichológia. Mindössze egy szerencsétlen alkoholista kesergett a múltján, talált menedéket újra és újra az üveg tartalmában és vergődött tehetetlenségében. Egyedül gyakorlatilag semmit sem tudott megtenni. 

Ez már a második kötet a kristályok közül, ami csalódást okozott, csak ez még nagyobbat, mint az előzőleg olvasott mű. Van még egy kötetem, amely ugyanezt a jelölést viseli a borítóján, ha a Pillangók kertje sem éri el a várt hatást, akkor lemondok erről a kiadói sorozatról, mert az ide sorolt "briliáns, ragyogóan megírt thriller" ajánlású regények nem nekem valók, mert nekem ezeknél sokkal erősebb az idegzetem és jófajta izgalomra van szükségem az unalom helyett.

Eddig is olvastam thrillerek és pszichothrillereket, de azokat nem csak nőknek ajánlották, hanem - ezek szerint - pasiknak is. Na, azok a nekem valók, amelyekben tényleg történik valami és a végén koppan a padlón az állam a döbbenettől. Nagyon jó a műfajban Franck Thilliez, Donato Carrisi, Chris Carter, Jean-Christophe Grangé. De hogy a nőknél maradjuk... Elizabeth Haynes is zseniálisat alkotott pszichológiai szempontból A lélek legsötétje című regényével. Azt tényleg lélegzetemet visszafojtva olvastam. Tess Gerritsen majdnem minden regénye brutális és zseniális. Angela Marsons, Megan Miranda és Sharon Bolton is határozottan élvezetesen ír és legalább az ő szereplőik tényleg nyomoznak is. De még Karen Rose regényeinek pszichothriller része is kalapemelést érdemel, mondjuk ehhez figyelmen kívül kell hagyni a kissé bugyutára sikerül romantikus vonalat.

Szóval bőven van miből válogatni. Mégis úgy érzem, hogy ezt a zsánert is elérték a felhígulás jól látható jelei.

Folytatás »

Témázunk: Kínos vallomások

Tény, hogy ritkán vagyok tagja a "Témázunk" bloggercsapatnak, de amikor mégis, akkor mindig passzol hozzám a téma. Ezek szerint könnyen kiismerhető vagyok, de ez nem baj. Legalább elmondom, kiírom magamból magvas gondolataimat és bevallom, amit eddig nem vallottam be. Vagy már mégis megtettem korábban?

A téma olyan, amihez bárki hozzá tudna szólni. Viszont az értelmezésén elgondolkoztam kicsit - vagy talán valamivel többet. Mármint a "kínos" részén. Azt mindenki érti, hogy a kínos, az kínos. De az már teljesen szubjektív, hogy ki és mit tart kínosnak. Mert olyan világban élünk, ahol gyakorlatilag mindent lehet és annak az ellenkezőjét is. Ahogy a reklámban is mondják: "már nincs tiltott szín". Ahogy elvileg nincs tiltott olvasnivaló sem - legalábbis nálunk és jelenleg -, csak éppen magyar nyelven nem elérhető, de ez egy másik kérdés. De ezek után van értelme pironkodni azon, hogy mi a kínos és mi a nem kínos? A lényeg az, hogy az ember olvasson, kikapcsolódjon, szórakozzon, izguljon vagy éppen szenvedjen, ha könyvet tart a kezében és ha ahhoz van kedve. 

Mondom ezt én, de a társadalom nem ilyen megértő, a társadalom címkézni szeret és beskatulyázni és divatot teremteni, még inkább divatot követni. Mert mostanában ez a divat. És mindezek mellett ott van a fennköltség, amikor a lektűr és a szépirodalom - no meg az olvasók - csapnak össze egymással. Itt látszik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ki és mit olvas, mert ezek a különböző táborok egymásra fújnak és fanyalognak. Amikor alapvetően az lenne a lényeg, hogy az ember olvasson, azt, amihez éppen kedve van.

Hogy mindez nem csak légből kapott feltételezés, azt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Nem titok, hogy kedvelem a fantasy és a sci-fi regényeket, nem vetem meg a romantikus sztorikat sem és elég gyakran van szükségem vérengzős vagy borzongatós történetekre is. Úgy vettem észre, hogy a krimi és a thriller teljesen elfogadott társadalmilag. A romantikus regények a dömping miatt nem hagyhatók figyelmen kívül és szintén elfogadottnak minősülnek. De amikor valakivel arról beszéltem, hogy sci-fit vagy fantasyt olvasok, akkor bizony jöttek a különböző arckifejezések: megdöbbent, sajnálkozó, csodálkozó és így tovább.

Mert a fantasyt a legtöbb ember - biztosan nem fantasy olvasó vagy egyáltalán olvasó - valamiért meseként, gyerekes történetként azonosítja. Nem kellene így lennie. Szerintem. Mert miért is lenne kínos egy több Oscar díjat is elnyert filmtrilógia alapjául szolgáló regényfolyam olvasása? Igen, a Gyűrűk Urára gondolok. Mondjuk azt sem láttam, hogy bárkit is kínosan érintett volna, hogy arra a filmre ült be a moziba. Sőt... Vagy nézzük ugyanezt a sci-fivel, amit meg a jövőről való álmodozásnak, elérhetetlen és elképzelhetetlen elkövetkezendő időszaknak gondolnak. Pedig azért ott is születtek remek - ha nem is Oscar díjas -, könyveken alapuló feldolgozások. Csak, hogy a filmpéldánál maradjunk. De tény, hogy a sci-fi és a fantasy az Oscaron is méltatlanul mellőzött zsáner.

De vissza a könyvekhez. Nagyon kellemetlenül - mondhatni kínosan - érintett, amikor beiratkoztam a helyi könyvtárba, majd a könyvtárosnő a munkahelyemet és a beosztásomat figyelembe véve a szépirodalmi - avagy magas irodalmi - polcok új kínálatát ajánlotta a figyelmembe. Azt a meglepett és lesajnáló arckifejezést, amikor közöltem vele, hogy engem ez nem érdekel, azt azóta se felejtettem el. Többször is felhívta a figyelmemet arra, hogy nekem illene szépirodalmat olvasnom, aminek én minden alkalommal ellenálltam. Na, ez kinek volt kínos? Eleinte azt hittem, hogy nekem - pironkodtam is szégyenemben -, de aztán rájöttem arra, hogy a könyvtárosnak, aki sokkal kevésbé nyitott, mint én és társadalmi elvárásokkal erősen befolyásolt. Ráadásul még bőszen terjeszti is a nézeteit.

És ha már a szépirodalom... Rákerestem erre a fogalomra. A szépirodalom "az irodalom azon ága, mely a kedély gyönyörködtetésére szolgál, megkülönböztetve a tudományos irodalomtól". No, itt vagyok én félredrótozva, mert annak ellenére, hogy szeretem az igényes szöveget, az én kedélyem gyönyörködtetését nem azok a tipikus szépirodalmi témák idézik elő, hanem az, ha az olvasott szöveg kikapcsol és lehetőséget ad arra, hogy magam mögött hagyjam a mindennapok taposómalmát. Ha ehhez fantasy vagy sci-fi kell, esetleg az, hogy nyomozók egy sorozatgyilkost üldözzenek, hogy vámpíroktól, sárkányoktól és egyéb lényektől hemzseg az olvasott könyv oldala, akkor azt fogok olvasni. Kínos? Nem, nem az. Már túlléptem ezen. Azt tartom cikinek - és ezt szóvá is szoktam tenni -, ha valaki úgy sajnálja le a kedvenc zsánereimet, hogy ő maga még egy sort sem olvasott belőle. Számtalan magas színvonalú sci-fi vagy fantasy művet fel tudnék sorolni, amelyek könnyedén vetekedhetnek felmagasztalt szépirodalmi alkotásokkal. Egyszer lehet, hogy el is készítem ezt listát.

Az előzőekből is kitűnik, hogy kerülöm a szépirodalmat, mert elég nekem a mindennapok nyűgje és nyomorúsága, nincs szükségem arra, hogy este, az ágyban fekve is erről olvassak. Kínos? Kit érdekel. Szórakozni akarok és olyan történetet fogok olvasni, ami ezt nyújtja a számomra. Ha úgy adódik, akkor "mamipornót". Bár konkrétan azt a bizonyos művet talán mégsem, de egy erotikus már  könnyedén beleférhet a keretbe.

Nem, a középiskolai kötelezőknek nem sikerült megszerettetnie velem a szépirodalmat és a klasszikusokat. A legtöbbet a világtól elrugaszkodott történetnek gondoltam. Sokkal inkább, mint a később olvasott fantasy történeteket - "mesebeli" vámpírok és sárkányok ide vagy oda. Nem olvastam túl sokat az irodalmi Nobel-díjasok művei közül sem. Kimaradt Gabriel Garcia Márquez, John Steinbeck, Albert Camus és Hermann Hesse is. De biztosan nem fogom a kezembe venni Kertész Imre regényét sem. Ez utóbbit amiatt sem, mert elvből nem olvasok olyan könyvet, ami arról a bizonyos időszakról szól. De nem olvastam még Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Jókait sem vettem a kezembe A kőszívű ember fiainak kötelező jellegű olvasása óta.

És a divatkönyvek... Dömping van, fantasy, sci-fi és romantikus regény dömping van. Vannak divatirányzatok: paranormális romantikus, disztópia, posztapokaliptikus, űropera, urban fantasy, erotikus, new adult, young adult és még hosszan sorolhatnám. Mindegyik zsánernek megvan a maga rajongótábora - kisebb vagy nagyobb. Sokat olvastam mindegyik kategória megjelenéseiből, bár igyekeztem egy bizonyos színvonalat azért tartani: a bugyuta szövegű és logikátlan cselekményű történetek könnyen a csípős nyelven áldozatául estek egy-egy vélemény megfogalmazásánál.

Azt is elárulom, hogy soha nem tudok mit kezdeni az online könyves áruházak ilyen vagy olyan éves sikerlistáival vagy az egyes alkalmakra összeállított szuper ajánlatokkal. A gyengébbik nemhez tartozom, de a nők számára összeállított kínálatban soha nem találtam semmit, amire azt mondtam volna, hogy ezt megvenném. Már meg sem nyitom ezeket a listákat. Bezzeg a férfiaknak kínált olvasnivalók között... Miért van ez? Sokat gondolkoztam már rajta. Szerintem ez is - mármint a listák összeállítása - a társadalmi beidegződésekben és a sztereotípiákban gyökerezik.

Változik az ember is. Olvastam a Harry Pottert és imádtam - szerintem ma is imádnám. Olvastam az Alkonyatot és annak idején tetszett - igaz, hogy ez még a nagy hájpolás előtt volt -, aztán amikor már úgy éreztem, hogy nagy valószínűséggel még egyszer nem fogom a kezembe venni, akkor eladtam/elajándékoztam a sorozat összes kötetét. Szerintem nem kínos az, hogy az említett  sorozatokat - vagy még számtalan másikat - olvastam, mert akkor megfelelt az aktuális elvárásaimnak és a kitűzött célnak, miszerint szórakoztatott és kikapcsolt.

Van azonban egy olyan divattrend, amit nem vagyok hajlandó a magamévá tenni, ez az elvileg kölcsönös megegyezésen alapuló, gyakorlatilag a férfi kéretlen dominanciáját az előtérbe helyező szerelmi történetek tömege. Számomra itt arról van szó, hogy az ilyen regényekben leírtak az elveimmel nem egyeznek: nem ezt tartom egy egészséges kapcsolat alapjának és mozgatórúgójának. Valamint úgy gondolom, hogy az ilyen történetek az élettapasztalattal nem rendelkező, fiatal olvasókat vihetik tévútra, aminek következményeként később azt fogják gondolni, hogy az a normális, amiről abban a bizonyos könyvben olvastak. Még ezt sem tartom kínosnak, csak éppen az elveimmel ütközőnek.

És még egy apróság így a végére: nem értem a felnőtt színezők körüli mizériát. Biztos jó dolog, de bizony nekem az agyamra menne, ha napokon keresztül bíbelődnék egy aprólékos rajzzal, amikor annyi minden más teendőm van. Mondjuk olvasnom kellene a több száz olvasatlan könyvemet.

A jelszóm és a témában tett hitvallásom továbbra is az, hogy kikapcsoljon és szórakoztasson és ebbe bármi belefér - kinek-kinek a kedve és ízlése szerint. Olyan világban élünk, ahol mindent szabad és annak az ellenkezőjét is. A színes kínálatból mindenki válassza ki azt, amihez neki kedve van. A lényeg pedig továbbra is ugyanaz: olvassunk és még többet olvassunk.

Részemről ennyi lett volna - szokás szerint bőven kifejtve -, de vannak még, akik megteszik a maguk kínos vallomását:

Dóri

Nima

Nikkincs

Anett

Nita

Abstactelf

PuPilla

Hátvédek, vagyis utólag csatlakozók, akiket megihletett a téma:
Sister
Mandi

Folytatás »

Tess Gerritsen: A múmia (Rizzoli & Isles 7.)

Majdnem kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor azt láttam, hogy újabb rész jelenik meg a Rizzoli & Isles sorozatból. Aztán kicsit alább hagyott az ujjongásom - de csak egy éppen valamennyivel -, mert rájöttem, hogy ez a kötet bizony a sorozat hetedik része lesz - vagyis megint kimaradt egy regény. Bizony, ez már nem az első eset és ha valaki nem néz utána alaposan, akkor pedig még nagyobb lépést tesz az időben előre. 

Merthogy a sorozat magyar megjelenése eléggé káoszos - ahogy az időnként a magyar megjelenésekkel lenni szokott. Elsőként a sorozat ötödik része, az Eltűntek jelent meg magyar nyelven, mégpedig 2008-ban, a Palatinus Kiadó gondozásában. Majd az Ulpius-ház Kiadó kezdett bele a sorozat köteteinek megjelentetésébe, ebben az esetben az első három rész került a boltokba. Sorrendben: A sebész 2009-ben, A tanítvány 2010-ben és A bűnös 2011-ben jelent meg. Hiányzik tehát a negyedik kötet és most már a hatodik is. Az Ulpius-ház által kiadott könyveket még csak-csak be lehet szerezni, de az elsőként megjelent negyedik részt szinte nem vagy csak arany áron lehet megvásárolni. Tudom, hogy az egyes részek külön is élvezhetőek, de azért a szereplők magánéletében van egy idő- és eseményvonal, amelynek nem biztos, hogy olyan jót tesz a sok-sok kihagyott történés. Egyébként pedig nem vagyok elégedetlen - csak annak látszom -, mert kifejezetten örülök neki, hogy újabb részt olvashattam el a sorozatból.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Lettero Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 415 oldal
Fordította: Róbert Pál
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Keepsake
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1.) A sebész
2.) A tanítvány
3.) A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
Folytatás:
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller

Boston egyik múzeumának alagsorában egy ősi múmiát találnak, a hír hatalmas szenzáció. A kötözőpólya és a mumifikálási technika vizsgálata azt mutatja, hogy a lelet eredeti és pont ezért felbecsülhetetlen értékű. A kurátor biztosra akar menni, ezért CT-vizsgálat alá vetik a fantasztikus leletet. A vizsgálat szintén hatalmas szenzáció, a tévécsatornák egymással versengenek azért, hogy az eseményről tudósíthassanak. A vizsgálaton jelen van Maura Isles is, az igazságügyi orvos szakértői hivatal kórboncnoka, természetesen nem hivatalból, csak a saját érdeklődése miatt. A CT kimutat valamit, ami először dárdahegynek tűnik, majd kevéssel később pisztolygolyóként azonosítják. Madam X tehát nem egy ősi múmia, hanem egy jelenkori mumifikált nő. Innentől kezdve az eset nem a muzeológusok, hanem a rendőrség hatáskörébe tartozik - és persze Mauráéba. A kihívásoknak itt még nincs vége, mert alig kezdődött el a nyomozás, megtalálják a második, majd a harmadik tartósított holttestet. A mumifikálás minden esetben tökéletes, csak a szakértők tudják megmondani, ha valami apróság nem stimmel. Az, hogy valaki ilyen tökéletesen műveli a testek mumifikálását  akár dicsérendő is lehetne, de nyilvánvaló, hogy Bostonban egy különösen intelligens sorozatgyilkos szedi az áldozatait és gondoskodik azok tartósításáról.

Szavakkal szinte ki sem tudom fejezni, hogy mennyire jól esett olvasni ezt a történetet. Persze még inkább élveztem volna, ha nem elejtett utalásokból kell kikövetkeztetnem, hogy mi is történhetett Maurával az előzőekben, ki is mellette az a pasi, aki van is meg nincs is, hanem ismerem az egész sztorit. De mint mondtam, nem vagyok elégedetlen, mert legalább olvashattam valamit a szerzőtől.

Úgy éreztem, hogy ebben a részben jobban előtérbe került Maura - szakmailag és magánélet szempontjából is - , míg Rizzoli nyomozó inkább szakmailag mutatta meg magát és azt is inkább a kötet második felében. Éppen csak említés szintjén történt utalás Jane kislányára, illetve a férjére, az FBI ügynök Gabrielre. Pedig azért belőlük többet is elviseltem volna - főleg Gabrielből.

Ez a regény megint csak jó példa arra, hogy egyesek mire nem képesek a céljaik elérése, illetve a megszállottságuk kiélése érdekében. A könyv azzal nyit, hogy egy anya tovább akar állni a biztonságosnak tűnő városkából, de a lánya miatt mégis a maradnak, azonban ez rossz döntésnek bizonyult. Majd nagyot ugrunk az időben és a térben is és jönnek a múmiás esetek. A rutinos olvasóhoz illően sejtettem, hogy a két dolognak köze lehet egymáshoz, de soha nem jutott volna az eszembe, hogy olyan módon, ahogyan.

És ebben nagyon jó Tess Gerritsen, hogy annyira ügyesen vezeti fel az eseményeket, annyira elmerül az olvasó - legalábbis én - a nyomozás részleteiben, hogy nem is gondol vissza az előzményekre, aztán meg jól megdöbben, hogy tényleg, ez így teljesen kerek. Most sem jártam másként. Jane semmit sem veszített karizmatikus és határozott egyéniségéből - már amikor a szakmájáról van szó, mert egyébként a kislányára gondolva elérzékenyül néha. A kezdeti regényekhez képest viszont leadta azt a mindenképpen bizonyítani akaró, erőltetett stílusát - vagyis inkább a szerző tanult meg bánni a karaktere érzelmeivel és tette hitelesebbé azokat a kötetek során.

Döbbenet ez a könyv. Kezdve a mumifikálási technikákkal és a mögöttük megbújó indokkal. Sikerült bővítenem az ismereteimet egyiptomi mumifikálás, zsugorított fej kérdéskörben, a lápi múmiák keletkezésének és a tőzegláp összetételének összefüggésével kapcsolatban, illetve némiképp régészeti kérdésekben is. No és persze nem maradtak el az érdekes pszichológiai esettanulmánynak beillő elemzések sem. Érdekes volt és egyben megdöbbentő, elborzasztó. Néha még a hideg is kirázott olvasás közben, de akkor sem tettem félre a kötetet, egyszerűen faltam az oldalakat.

És persze a végén az is kiderül, hogy ki és kicsoda a történetben, hogyan kapcsolódik a múlt a jelenhez, illetve ki falaz kinek és mi a háttérben megbújó indok. Jane és a társa előtt nem sok minden marad titokban. Elképesztő az éleslátásuk, az asszociációs képességük, ahogy az egyik nyomból, egy apró információból vagy sejtésből következtetnek egy másikra, kapcsolják valamihez az addig összegyűjtött adatokat.

Nagyon kedvelem, ahogy Tess Gerritsen ír: érdekes, feszültséggel teli, mozgalmas, elgondolkodtató, izgalmas és kifejezetten addiktív. Akár már most jöhetne a következő rész. Vagy akár a korábbiak is, amelyek eddig kimaradtak. Bármire vevő vagyok.

Hosszúra nyúlt az eddigi mondandóm - már megint -, de azért ejtenék néhány szót a kiadásról is. Ez az első sorozatrész, amely a Lettero Kiadó gondozásában jelent meg. Mivel tartottam már a kezemben a kiadó kiadványait, ezért tudtam, hogy minőségileg nem lehet majd probléma a regénnyel. A puha borítós kötet füles borítóval rendelkezik, a kötésével sincs gond, kellemesen olvasható, jól hajlik - viccesen úgy mondanám, hogy a könyv megvásárlásakor nem fizetsz be a csuklóerősítő edzésre is. A fordítás is rendben van, a szöveg gördülékeny és a szerkesztő is megdolgozott a pénzéért.
Amivel gondom van: ebből a borítóból csak a rutinosok, illetve a szerző rajongói tudják megmondani - némi utánajárással -, hogy a Rizzoli & Isles sorozat egy újabb részéről van szó, mert ez sehol sem szerepel a könyvön. Ellenben Stephen King ajánlója ott virít rajta, mert az biztosan fontosabb. Egyelőre úgy néz ki, mintha ez a könyv egy önálló kötet lenne és nem egy sorozat része. Nem tudom, hogy a kiadó tervezi-e újabb részek megjelentetését, de a borítóból kiindulva nem vagyok benne biztos.

Folytatás »

Virágzó rengeteg: Kiegészítő világítás orchideáknak - 2. rész

Lassan érkezik a tavasz és vele a bőségesebb napfény, ezért már csak egy ideig - akkor is egyre rövidebb ideig - lesz a növényeknek kiegészítő világításra szüksége. Így viszont bőven marad idő felkészülni a következő téli időszakra, megtervezni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás - a növényeknek és nekünk is.

Működő kiegészítő világítás:
igazi fényfürdő a növényeimnek a felhős,
ködös nappalt követően.
Meghálálták a gondoskodást. (saját fotó)

Az előző posztomban azt próbáltam meg összefoglaló jelleggel bemutatni, hogy miért is van szüksége az orchideáknak - és úgy általában a legtöbb szobanövénynek - kiegészítő világításra, mit kell figyelembe venni és milyen fényű megvilágításra van szükség. A száraz tényeken már túljutottunk, ebben a posztban már a gyakorlati megvalósításon lesz a hangsúly.
Elsősorban a saját tapasztalataimat szeretném megosztani a bejegyzésben. Be fogom mutatni, hogy milyen megoldásokat választottam az irodában és a lakásban a kiegészítő világításhoz, milyen részekből állt össze és mennyi szerelést, technikai tudást igényeltek az egyes verziók. Persze az itt részletezett megoldások csak lehetőségek és ezeken kívül még rengeteg más mód is létezik, más eszközökkel, technikákkal. A lehetőségek száma a technikai és főleg a ledvilágítás terén bekövetkezett fejlődés miatt, szinte végtelen. Mutatok majd néhány példát, de az egyéni igényeket kielégítő további verziókért érdemes tovább böngészni a különböző honlapokat.

A hely adottságai és a kialakítás:

Az alkalmazott technikát elsősorban a hely adottságai, illetve a pénztárcánk mérete határozza meg. Más a fekvése, a berendezése és az elhelyezkedése van az irodámnak, illetve a lakásunknak. Az egyik egy DK-i fekvésű tetőtéri helyiség polcokkal és asztalokkal, a másik pedig régebbi típusú téglaépület második emeleti, ÉNY-i tájolású helyiségekkel és persze a szokásos berendezési tárgyakkal. Ezeket mind figyelembe véve az alábbiak mellett döntöttem:

1.) Az iroda:

Csíptetős lámpa és növénynevelő izzó:
egyszerű felszerelés, de a hatása jól látható.
(saját fotó)

Az irodában alapvetően polcaim vannak, nehezebb - és nem is ajánlott - fúrni, faragni és rögzíteni, ezért egy egyszerűbb megoldás mellett döntöttem. Polcra csíptethetős lámpát választottam és bele növénynevelő ledizzót.

• Lámpából EZT a típust és színt választottam, de bármilyen másik is ugyanolyan jó lehet. Nekem ez volt szimpatikus és utólag is jó választásnak tűnik, mert oda állítom a fejet, arra tekergetem a nyakat, ahová és amerre csak akarom és stabilan "kapaszkodik" a polcba. Fontos szempont volt az E27 foglalat és a búra átmérője, mert bele kellett férnie az izzónak.
• Az izzóval sem voltam egyszerű helyzetben, mert az árak egészen a csillagos égig érnek, de kezdésnek nem akartam 30-40 ezresért beszerezni egyet. Végül ILYEN izzó mellett döntöttem, mert mind a ledek összetételében, mind árban a célnak megfelelő volt. Az izzóban a vörös és kék ledek mellett 1-1 db ultraibolya és infravörös led is helyett kapott, ezért a full spektrum. Az már csak hab a tortán, hogy később rájöttem sokkal olcsóbban is beszerezhettem volna, de akkor még csak belföldről rendeltem, nem kacsingattam a határon túlra - pláne nem még messzebbre.



Időzítős konnektor:
mechanikus típus
(saját fotó)

• Kiegészítésként szükség volt még időzítős konnektorra. Ezt az OBI-ban szereztem be, a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért). Az említett áruházon kívül még számtalan más helyen is kapható. Fél óránként lehet rajta beállítani az időzítést, ezért a célnak teljesen megfelelőnek találtam.

Az egyes összetevők beszerzése lényegesen tovább tartott, mint az összeszerelés, mert az pikk-pakk megvolt. Felcsíptettem a lámpákat a polcokra, becsavartam az izzókat, beállítottam a konnektorokon az időpontokat, összedugtam, bedugtam mindent és kész. Még egy hosszabbítóra volt szükségem, mert a lámpa zsinórja nem volt elég hosszú. De mindössze ennyi az egész, kétbalkezesek, technikai analfabéták is bátran belevághatnak a kivitelezésébe.

2.) A lakás:

Ledszalag alusínen:
vörös és kék ledek (5:1)
(saját fotó)

Bár itt jobban megoldható a fúrás és faragás, de az egyéb adottságok sokkal meghatározóbbnak bizonyultak. Mivel nem akartam 12 órán keresztül alkalmazni a világítást, illetve állandóan átpakolgatni a növényeimet, ezért olyan megoldást kellett választanom, ahol kihasználhatom a természetes fényeket és amelyet az ablak, illetve az erkélyajtó közelében is el tudok helyezni, illetve hatékonyan tudok alkalmazni, valamint az is megoldható legyen, hogy az erkélyre is ki tudjak menni, ha kell.

• A lámpa és izzó kombó helyett ezért a lakásba ledszalag került. Ebből EZT a típust választottam. Egész méterekben lehet megvásárolni. A piros és a kék fényű ledeket jó arányban (5:1) tartalmazza a szalag, viszont nincs mellette ultraibolya és infravörös led (az izzóban abból is van 1-1 db). 
• A szalag valamivel több szerelést igényel, mint az izzó betekerése. A rögzítéshez szükség van alusínre. Egyrészt a hőelvezetés céljából, mert ugyan a ledek nem termelnek sok hőt, de valamennyit azért igen (mondtam, hogy később még visszatérünk hőtermelésre), másrészt a szalag tartásának és rögzítésének biztosítása miatt. Ebből én a legegyszerűbbet, az U-alakú profilt vettem meg (ebben segítségemre volt a ledes bolt eladója). Vettem hozzá végzáró profilt és átlátszó takaróprofilt is. Ezeket 2 m-es darabokban árulják, de könnyen méretre szabhatók.

Anya csatlakozó a ledszalag és
a tápegység közé (saját fotó)

• Ezzel még nincs vége, mert az energiaellátást is meg kell oldani valamivel. Ehhez szükség van led tápegységre, amelyek közül praktikusabb a dugvillás kimenetű változat (a fémházas ipari kivitelű változatot inkább meghagytam a nagytermelőknek). A tápegység teljesítménye a ledszalad teljesítményétől függ (az pedig egyenes arányban a ledszalag hosszával). De ebben is van egy kis turpisság, mert a tápegység teljesítményét soha nem szabad teljesen kihasználni, hanem rá kell hagyni olyan 15-20%-ot. Ezt az információt INNEN vettem. Merthogy erről a boltban sem kaptam felvilágosítást, ideadták a ledszalaggal azonos teljesítményű tápegységet, amely aztán tűz forró volt, majd valami ki is nyiffant benne, mert egy idő után már csak a ledek egy része világított. Szerencsére nem a szalag ment tönkre.

• És ha minden megvan, akkor kell egy olyan csatlakozó, ami a ledszalagot és a tápegységet

  

  Ledszalag forrasztásos csatlakozása:
  látszik, hogy nem vagyunk gyakorlottak,
  de a rendszer működik (saját fotó)

  összekapcsolja. Jól meg kell nézni, hogy tényleg összepasszol-e, mert mi ezzel is tettünk egy-két plusz kört. Ebből is van több fajta: forrasztásmentes és forrasztást igénylő, de többszínű ledszalaghoz az a fajta kell, amelyhez a ledszalagot forrasztani szükséges - egy kábeldarab közbeiktatásával. (Persze egy bizonyos oldalról történő vásárlással, külföldi szállítással már olyan ledszalag is beszerezhető, amelynek a vége már csatlakozóval is ellátott.)
• Ezek után már csak össze kell forrasztani a ledszalagot a csatlakozóval, rögzíteni a sínt, összedugni a csatlakozót a tápegységgel és áram alá helyezni a rendszert.

• Az alusínt az erkélyajtó két szárnyára rögzítettük fel, felül tapadókoronggal, középen és alul kétoldalú ragasztóval. A két szalagot külön-külön tápegységre csatlakoztattuk rá, így az ajtó nyitható, nem kell leszerelni az egész rendszert, ha ki akarunk menni az erkélyre - csak éppen a virágállványt kell onnan elcibálni.

Időzítős konnektor:
digitális típus (saját fotó)

• Ebben az esetben is szükség van időzítős konnektorra. Ezt szintén az OBI-ban szereztem be, első körben a legegyszerűbb, mechanikus fajtát (999,- Ft-ért), majd később digitálisat (1.999,- Ft-ért). A mechanikus kezelése egyszerű, de idővel kerregni kezd és az borzasztó idegesítő - főleg éjszaka. Az irodában tökéletes, mert az alapzaj elfedi a kerregést, de éjszaka, a hálószoba csendjében nagyon zavaró. A digitálisat kicsit nehezebb volt beállítani, de sokkal több beállítást tesz lehetővé és csendes.

Ahogy látszik is, a ledszalad felszerelése és üzembe állítása nem olyan egyszerű, mint a lámpa felcsíptetése és az izzó betekerése.

A LED-es világítás alkalmazásának egyéni tapasztalatai:

• Bár a vörös és kék fény nagyon jó a növényeknek, de az emberi szemet kissé zavarja - főleg, ha közvetlenül belenéz valaki. Ezt lehetőleg kerülni kell. A perifériás látást már nem zavarja, lila fénnyé olvad egybe - tréfásan kupifénynek hívom. A piros nagyon kellemes, a szemet a kék led fénye bántja inkább.
• A világítást csak kiegészítő megvilágításként használom, a bekapcsolást 15 óra, a kikapcsolást 20 óra körülre időzítettem be, így a természetes fénnyel kiegészülve 12-13 órára nyújtható a "napfényes" órák száma.
• A ledizzók megvilágítási szöge  - kialakítástól függően - lehet 360 fokos is. Az általam választott izzó világítási szöge 120 fok, viszont a búra fehér belseje visszaveri a "kósza" fénysugarakat. A ledszalag megvilágítási szöge csak 120 fok, ezt figyelembe kell venni az elhelyezésnél.
• Ideális esetben a ledes fényforrásnak 20-30 cm-re kell lennie a növénytől és ideális esetben függőlegesen, felülről érkezik a fény. Az általam kialakított rendszerek nem az ideális állapotot állítják elő. A fény nem függőlegesen érkezik a növényekhez, hanem szögben vagy konkrétan oldalról, illetve a távolság is nagyobb, mint az ideális. A távolság növekedésével csökken a megvilágítás erőssége. Vagyis minden igyekezetem ellenére sem sikerült kialakítanom minden szempontból optimális rendszert. De minden hátránya és hiányossága ellenére is működik, ugyan lehetne jobb is, de már ennek a hatása is látványos.
• Eddig még ködös időben sem kapcsoltam fel az eredetileg beállított időzítésen kívül a világítást. Néha éreztem rá késztetést, de aztán úgy döntöttem, hogy nem kapcsolom fel, mert így jobban mérhető, hogy mit és mennyit jelent a növényeim számára a kiegészítő megvilágítás.
• A virágzásra hajlandóságot mutató orchideáim virágszárának és bimbóinak fejlődése végig

  

  A gondoskodás ékes bizonyítéka:
  szemet gyönyörködtető virágpompa.
  (saját fotó)

  folyamatos volt, eddig bimbó elszáradást még nem tapasztaltam. A virágok száma és mérete kielégítő és nagyjából megegyezik a vásárláskori mennyiséggel, illetve nagysággal - vagy ha nem, akkor a mennyiség csökkenésével a méret növekedett.
• A növények növekedése nem állt le, a tél folyamán is folyamatosan hoztak/hoznak gyökereket és leveleket. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea alapvetően nem tart pihenőt, növekedése megfelelő körülmények között folyamatos.) A Cambria fajtájú orchideák gyökérnövekedése mellett az új bulbák növekedése is kielégítő.
• A növényeim levelei egészségesnek és erősnek tűnnek, nem konyultak le, nem nyúltak meg. (A szakirodalom szerint a lepkeorchidea levelei elegendő fénymennyiség esetén a vízszinteshez képest felfelé, de minimum vízszintesen állnak, erős szerkezetűek, merevek.)
• A kiegészítő világítás a fokföldi ibolyáimnak is nagyon jót tesz: majd kicsattannak az egészségtől, látványosan jól érzik magukat a fényfürdőben és kis pihenőkkel, de szinte folyamatosan virítanak.

Összességében azt kell mondanom, hogy a LED-es kiegészítő világítás megvalósítása nagyon jó ötlet volt és a tapasztalatok alapján hozta is a hozzá fűzött reményeket - a bizonytalanságok és a nem éppen optimális elhelyezés ellenére is. Elégedett vagyok az elért eredménnyel.

November elejétől üzemelnek a lámpáim és a szalagjaim. Azt hittem, hogy jól körülnéztem a neten, mielőtt belekezdtem volna a beszerzésbe, de rá kellett jönnöm, hogy a lehetőségek száma tényleg végtelen. Rövid idő után számtalan más megoldás is szembe jött velem. Íme néhány példa:

• Egyedileg álló növények megvilágításához jó lehetőség a mindössze 12 cm hosszúságú, 2,5 W teljesítményű, USB csatlakozóval ellátott ledlámpa - inkább ledszalag darabnak mondanám -, amely megfelelő csatlakozóba helyezve tökéletesen ellátja a feladatát.
• Van belőle hosszabb és nagyobb, 4,5 W teljesítményű verzió is.
• Ugyanehhez a ledlámpához vásárolható USB csatlakozós kábel is, amivel a fény beesési szöge állítható a növények számára komfortosabb irányba.
• De olyan is kapható, amely mindezeket tudja, pluszban pedig még az asztal vagy a polc szélére csíptethető.
• Ha fokozni akarom a helyzetet, akkor ebből a fajtából olyan is elérhető, amely nem egy, hanem két vagy esetleg három lámpát - meghatározott hosszúságú ledszalag darabot -  is tartalmaz egyszerre. Vagy esetleg még kapcsoló is tartozik hozzá.
• És persze vannak izzók - számtalan méretben, teljesítményben, csatlakozóval.
• Az alakjuk is változatos: hagyományos foglalatba tekerhető izzó, nagyobb méretű izzók, négyszögletes vagy hosszanti kialakítású típusok, esetleg olyanok, amelyek már eredetileg fényvisszaverős armatúrába vannak szerelve. A választék bőséges, mindenki megtalálhatja az igényének megfelelőt. Árak tekintetében határ a csillagos ég.

Egyéb változatok - a teljesség igény nélkül - LED-es kiegészítő növényvilágításra.
(A képek forrása: wish.com)

Természetesen a fény csak az egyik tényező a sok közül, amit az orchideánál biztosítani kell.

A párásítást megoldottam alátétbe tett kaviccsal, amire időnként vizet öntök - ezen állnak a cserepek. Illetve időnként enyhe tápoldatos vízzel megspriccelem a leveleket. De a mosás utáni ruhaszárítást is kedvelik a növényeim. Jól érzik magukat tőle.

A virágzást a hideghatás - a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti 5-10 celsius fok különbség - indukálja. (Ez a phalaenopsisokra igaz. Más fajtánál más lehet a kiváltó hatás: a zygopetalumoknál és a cattleya orchideáknál a napfényes órák változása indítja be a virágzást.) Ezzel  - mármint a hőmérséklet változással - kell még valamit kezdeni, mert bérházi viszonyok között ez nem mindig kivitelezhető. Sajnos az erkélyem kialakítása és elhelyezkedése az orchideák számára nem megfelelő (de már ezen a problémán is gőzerővel dolgozom). Ezért aludtam szeptemberben két hétig nyitott ablaknál az orchideákkal - kísérletként. A mostani helyzet már bizonyítja, hogy a kísérlet sikeres volt. Szóval ez lesz az a tényező, amin még dolgoznom kell és akkor nekem is olyan gyönyörű orchideáim lesznek, mint azoknak, akik "elhanyagolják" a növényeiket.

Remélem, hogy a hasonló problémákkal küszködőknek tudtam segíteni a tanácsaimmal és a saját tapasztalataimmal. Ha van hasonló tapasztalatotok vagy ha kipróbáljátok a rendszert és arról van véleményetek, akkor azt nagyon szívesen veszem hozzászólásban.

Folytatás »

Jim Butcher: Átokvihar (A Dresden-akták 1.)

Annak idején - bő egy évtizeddel ezelőtt - nagyon kedveltem a sorozatból készített, azonos címet viselő filmsorozat kissé botcsinálta és inkább szerencsétlennek, mint tehetségesnek tűnő mágusát és sok megpróbáltatással járó kalandját. Volt valami kedvelni való abban, ahogy a Harry Dresdent megszemélyesítő Paul Blackthorne egyik veszélyes helyzetből a másikba került. Aztán 2011-ben megjelent a könyvsorozat első része magyar nyelven és én bizony azonnal rávetettem magam. Igazi rajongó stílusban olvastam a könyvet, akkor még nem tudtam a mai szintemen művelni a szubjektivitásba oltott objektivitást, így a nem teljesen tetsző történetet jóval magasabb pontszámmal illettem, mint amennyit valójában megérdemelt volna - győzött a rajongói üzemmód és a szubjektivitás. Sokáig így éreztem.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
(hogy még tudjon hová fejlődni)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 355 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft
Eredeti cím: Storm Front
Sorozat: Dresden-akták
Folytatás:
2.) Teliholdkór
3.) Kísértő vész
4.) Summer Knight
5.) Death Mask
6.) Blood Rites
7.) Dead Beat
8.) Proven Guilty
9.) White Night
10.) Small Favor
11.) Turn Coat
12.) Changes
12,5.) Side Jobs
13.) Ghost Story
14.) Cold Days
15.) Skin Game
Műfaj: fantasy, urban fantasy

Vártam, hogy majd a folytatások során a megfelelő helyére kerül bennem a korábbi rajongó és némi objektivitással fogom majd értékelni a történetet. De a folytatás csak nem akart jönni. Aztán a mágikus hét év leteltével a Delta Vision Kiadó újra megjelentette az első kötetet és bizony azt is megvettem - leginkább a folytatások miatt. Az olvasásra azonban nagyon nehezen szántam rá magam - leginkább a sok évvel ezelőtti saját magam miatt. Hogy aztán, amikor tényleg elérkezett az az idő, hogy elolvasom, kellemesen csalódjak. Most pedig keresem a miérteket. Olvasás közben is ezt tettem, azóta is ezt teszem.

A regény története sokak számára ismerős lehet: vagy a sorozat, vagy pedig az első rész másik megjelenése miatt. Ahogy írtam, láttam a sorozatot és olvastam is a másik kötetet, de még így is bőven tartalmazott meglepetést a történet. És ilyen esetek alkalmával gondolkozom el újra és újra azon, hogy minek is veszek új könyveket, amikor a régiek újraolvasásával is teljesen jól meglennék és rengeteg új - vagyis a feledékenységem miatt újnak tűnő - élményben lehetne részem. Feltételezem, hogy később, a kor előrehaladtával  ez a várható hatás csak még inkább erősödni fog. De nézzük a történetet...

Ha valaki fellapozza Chicago telefonkönyvét, akkor a "Mágus" címszó alatt megtalálja Harry Dresdent, akinek fő specialitása az elveszett dolgok megtalálása, a paranormális ügyek felderítése, ellenben nem vállal szerelmi bájital készítést, mutatványokat és egyéb szórakoztatás jellegű munkát. Időnként pedig tanácsadóként besegít a helyi rendőrség természetfeletti ügyeinek megoldásába. A hivatásos máguskodás nem fizet valami jól, Harry gyakorlatilag napról-napra él. Így amikor Monica bejelentkezik nála, hogy találja meg a férjét, Harry örömmel elvállalja a feladatot. Ahogy az már lenni szokott, ha egy meló van, akkor jön a másik is: pár sarokkal arrébb kettős gyilkosság történt, amelynek természetfeletti behatása meg sem kérdőjelezhető, ezért szükség van a mágus tanácsaira. A helyszín megrázó és az már a kezdetek kezdetén is világos, hogy fekete mágia is van a dologban, az elkövető mágikus erejéhez pedig kétség sem férhet. Harrynek tehát két üggyel kell egyszerre foglalkoznia és a lehető leghamarabb eredményt felmutatnia. Ha ez még nem lenne elég, akkor a helyi természetfeletti lap egyik újságírója is ráakaszkodik a férfira, akinek jelen esetben a pénz mellett az időből van a legkevesebb. 

Magam is meglepődtem azon, hogy a regénybe belekezdve egyből otthon éreztem magam a világban, könnyen peregtek az oldalak, gördülékenyen haladtak előre az események. Korábbi élményeim alapján darabosabb eseményszálra emlékeztem. Jó darabig nem tudtam hová tenni az eltérést. Végül két dolog mellett tettem le a voksomat: nem ugyanazzal az olvasói rutinnal és tapasztalattal kezdtem neki ennek a regénynek, mint sok-sok évvel ezelőtt a másiknak, valamint elképzelhető, hogy az új fordító munkája sokkal jobban elnyerte a tetszésem, mint a korábbié.

A világ a mi világunk, ahol a háttérben viszonylag megbújva ugyan, de ott vannak a természetfeletti lények - vámpírok, tündérek, stb. - és nekik is van birodalmuk a miénken belül. Meg ott van a másik világ, a démonok és egyéb ártó lények síkja, akik megidézve vagy éppen hívatlanul, de időnként átlátogatnak a mi világunkba. A megoldáshoz, a lények eltakarításához ilyenkor Harry közreműködésére van szükség.

Szóval Harry nyomozni kezd, az egyik ügyben és a másikban is. Miközben a pénztelenséggel és az idővel hadakozik, valamint próbál nem akadályt képezni a helyi alvilági vezér folyamatban lévő drog ügyeiben és hatalmi harcában, még a mellé kirendelt természetfeletti felügyelővel is meg kell vívnia a csatáját, aki meg van győződve róla, hogy Harry az a mágus, aki elkövette a gyilkosságokat. Ezzel, vagyis a fekete mágia alkalmazásával átlépte azt a bizonyos határt és a Fehér Tanács az ülésezés után végrehajtja rajta az elkövetett tettért járó halásos ítéletet. Főleg, hogy Harrynek ez ügyben múltja is van - nem véletlen a kirendelt felügyelő, Morgan. 

A cselekmény kissé kuszának tűnik első olvasatra, oda kell figyelni a rengeteg történés közepette elhangzó információkra. Pedig Harry nem fogja vissza magát, adagolja rendesen a világra, a  lényekre és a mágiára vonatkozó adatokat és tényeket. Az eseményekbe és a magyarázatokba ágyazva időnként mágusunk múltjára is történik utalás, de éppen csak annyi, hogy a jelenlegi helyzet érthető legyen, ellenben a személye kellően titokzatos maradjon. A rengeteg akciótól és az elhangzó bemutatásoktól töménynek tűnnek az események - és egyébként azok is. De teljesen pozitív értelemben tömény, mert egy percig sem tudtam unatkozni olvasás közben. A sötét hangulatot jól oldja a folyamatosan jelen lévő humor.

Ahogy egyébként Harry sem, mert egyik kalamajkából a másikba kerül, elég gyakran törnek az életére és nem egy életbiztosítás vele egy légtérben tartózkodni. Van valaki, akinek nagyon az útjában van és aki mindent elkövet, hogy eltakarítsa onnan: az egyik módszer erre, ha megöli, a másik, ha úgy alakítja az eseményeket, hogy a nyomok és a hullák sora Harry felé vezessék a hatóság embereit. Mágusunk sokat tűr és még több alkalommal ellenáll, használja a rendelkezésére álló szűkös forrásokat, hogy megvédje magát és a hozzá közel állókat. 

Az eseményszálak bonyolultak, de azért nem annyira, hogy ne lehessen rájönni az elkövető személyére és persze a technikájára. Az izgalom inkább abban rejlik, hogy Harry miként fogja tudni győzelemre vinni a fekete mágussal megvívott csatáját és bizonyítani az ártatlanságát. Továbbra is kissé botcsinálta, sokat szerencsétlenkedő - és elképesztően rengeteget ütést kapó és csapást elviselő - mágusnak tartom Harry Dresdent, de ezzel az újraolvasással talán jobban értem azt is, hogy kénytelen a munkáját szűk korlátok közé szorítva végezni. 

Ez a kötet nem akar babérokat magának, nem tűz ki elérhetetlen célokat, csak mesél és szórakoztat - ez utóbbiakat viszont nagyon jól műveli. Sokkal inkább a magaménak éreztem a történetet, mint sok évvel ezelőtt, mégsem adok rá annyi pontot, mint akkor, mert hagyok még teret a sorozat kifutásának - ami állítólag kötetről kötetre egyre jobb lesz. 

De alapjaiban tetszett amit olvastam - minden ismerős szituáció ellenére is. Elérte a célját: kikapcsolt, szórakoztatott és mindezek mellett elmosta azt a korábbi élményt, ami miatt halogattam az újraolvasást. Most már szívesen nyúlnék a második kalandot tartalmazó kötet után és ezt hamarosan meg is teszem majd. 

Folytatás »

Leisa Rayven: Szívtiprók karácsonya (Starcrossed-sorozat 4.)

Leisa Rayven a Hitvány Rómeó és a Megtört Júlia című regényeivel - amelyek tulajdonképpen együtt tekinthetők egy kerek történetnek - levett a lábamról, mert a romantikus történetek dömpingjében tartalmaztak valami egyediséget az írásai. Tetszett a stílusa és ahogy az egész történetet megfogta, illetve tálalta - minden nyilvánvaló, kezdő írókra jellemző hibája ellenére is. Mivel így éreztem a művei iránt, Ethan és Cassie története után beszereztem Liam és Elissa sztoriját is, amely azért már nem nyerte el annyira a tetszésem. De még ez sem tartott vissza attól, hogy a megjelenést követően azonnal megvegyem a három novellát tartalmazó kiegészítő kötetet is. Karácsonykor kellett volna olvasnom, de kimaradt a sorból. Valamivel később pótoltam be az "elmaradásom".

Értékelés: 10-ből csak 5 pont,
mert teljesen átlagos, de semmi több.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 337 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Bad Romeo Christmas
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmények:
1.) Hitvány Rómeó
2.) Megtört Júlia
3.) Álnok szerelem
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor, novella

A kötet három történetet tartalmaz arról a három a párosról, akiről a korábbi regényekben már olvashattam. A szerző az előszóban segítséget nyújt abban, hogy időben is a megfelelő helyre kerüljenek a kiegészítő sztorik. Ethan és Cassie első közös karácsonyának eseményei a Megtört Júlia utáni időszakban, az Álnok szerelem történéseit megelőzően játszódnak. Liam és Elissa bérelte ki magának a következő karácsonyt, Joss és Angel pedig a szilveszteri partit sajátította ki a magánélete egy szeletének bemutatása alkalmából. Szóval így állunk. És most lássuk, hogy mi is történt a szívtiprókkal és a csajaikkal.

Korhatáros karácsony
Ethan és Cassie első közös karácsonya, amely sok mindenről szól, de a lényeg a huncutkodásban rejlik - a címe teljesen passzol a sztorihoz. Mert ugye ez a sok mindent átélt szerelmesek első közös karácsonya, az újra meglelt boldogság és az építkező bizalom időszakából. Ez az a helyzet, amikor bármi, ami csak emlékeztet a régmúltra, a megtörtént eseményekre, az átélt fájdalomra ismét elindítja a kisördög suttogását és megakasztja a bizalom további növekedését. Jó lecke ez mind a két félnek: az egyiknek bizonyítania, a másiknak megbíznia kell. És persze emellett is ott van még, hogy mi is legyen az első karácsony ajándéka, mi lenne a leginkább megfelelő választás.
Szóval van ebben az aprócska sztoriban sok minden, amivel a párosnak meg kell küzdenie és amit élveznie kell. Sajnos minden elsikkad amellett, hogy hitvány Rómeónk fejében semmi más nem jár csak az, hogy a gyerekkori szobájában miket is művelhet újra megtalált kedvesével. Végül is ez teszi ki a sztori nagy részét.
Viszont Cassie karácsonyi üzenete Ethan számára egyszerűen csodálatos.

A mikulás listája
Liam és Elissa első közös karácsonyának története, amely teljesen más, mint az előbbi párosé. Már csak azért is, mert az ő történetük nem tetszett annyira, mint Rómeónk és Júliánk érzelmi hullámvasútjának leírása - egyszerűen nem volt olyan egyedi és nem volt olyan hiteles.
Elissa Los Angelesben végzi a munkáját, míg Liam Mongóliában forgat. Távkapcsolat a javából. De jön a karácsonyi időszak, Liam forgatása véget ér és meglepetéssel készül a kedvese számára. Töménytelen mennyiségű szexi fehérnemű, némi felvágás, rejtélyes üzenetek, ismeretlen úticél és egy nagy meglepetés. Mindössze ennyi kell hozzá, hogy a párocskánk végre élvezhesse az együttlétet és a magányt. De a paradicsomban sem tökéletes minden.
Tetszettek a fejezetcímek. Viszont a sztori annyira nem nyűgözött le, mert teljesen elrugaszkodott a normál élettő, a felhőkben, elérhetetlen magasságokban járt az egész. És ha ez nem lenne elég, akkor már az is mindegy, hogy a párocskánkat több ezer kilométer vagy csak néhány centiméter választja el egymástól, a téma akkor is a szex: elméletben és gyakorlatban. Ezt most valahogy nagyon untam, mert az összes többi történés csak körítés volt az egyesülés(ek)hez. Nagyon rózsaszín, nagyon "akciódús"és nagyon hihetetlen és pont eléggé idegesítő. Nesze, neked, Csődör, mégsem borul minden csaj a lábad elé.

Boldog Új Esztendőt!
Egy szilveszteri parti Joss szemszögéből, aki az óesztendőtől úgy búcsúzik, hogy Angel messze van tőle, de a gondolatai állandóan nála járnak. Ez a szilveszteri parti a régi évfolyam amolyan találkozója és feltűnik mindenki, akiket a sorozat első két kötetéből csak megismerhettünk. És mindenkinek van valami problémája: enyhébb vagy bonyolultabb. Az tuti, hogy senki sem egyszerű eset.
Bár Joss eléggé fárasztó volt a saját nyűglődésével, de tény, hogy mindenki más nyűglődését jól kezelte és ez tette ezt a novellát a három közül a legélvezhetőbbé. Legalább azért, mert itt a ruhák a szereplőkön maradtak és így több hely, illetve idő jutott a történetre és a poénokra.

Most így utólag úgy érzem, hogy ha nem veszem meg és olvasom, akkor sem hiányzott volna ez a kötet a polcomról és az életemből. De most már a polcomon van és olvastam is. Szerintem ez a három történet nem más, mint egy újabb bőr lehúzása a régi történetekről, újabb ezresek kihúzása a szerzőt kedvelő olvasók pénztárcájából. Persze az is lehet, hogy rosszul gondolom és tényleg a szerző kedveskedése az olvasóinak. Mivel azonban elég súlyos pénzt fizettem a nyomtatott formátumért, így jó szándék ide vagy oda, mégis maradok az első állításom mellett.

Ahogy írtam, Leisa Rayven megvett magának az első két regényével, de a többi írásával már egyáltalán nem nyűgözött le. Mintha Ethan és Cassie története lett volna az, amit igazából meg akart írni, akik lelki problémáit jól átgondolta, alaposan kidolgozta, a többit pedig már csak azért, mert ezt várták tőle. Ez utóbbiak már alig tartalmaznak valami eredetiséget, sablonos és klisés sztorik, amolyan rendes iparosmunkák, de számomra - az előzmények ismeretében - kevesek. Alapvetően nem rosszak - a felhozatalhoz képest semmiképp -, de mégsem nyújtják azt az eredetiséget, amely miatt megtetszett a szerző stílusa. Valamivel szkeptikusabb lettem, mint az elején voltam. Majd meglátom, hogy a továbbiakban hogyan döntök az újabb kötetek beszerzéséről.

Folytatás »

Andrzej Sapkowski: Fecske-torony (Vaják 6.)

Elképesztően nagy gondban vagyok, mert alig tudom szavakba önteni a regénnyel kapcsolatos érzéseim és ennek a legnagyobb oka a csalódottság. Amennyire kedveltem a sorozat első és második kötetét - a novellafüzéreseket -, amennyire élveztem A megvetés idejének eseményeit, annyira nem tudok mit kezdeni a Tűzkeresztség cselekménytelenségével és a Fecske-torony történetének sehova nem haladásával. 

Értékelés: 5 pont a 10-ből
Kiadó: PlayON!
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 431 oldal
Fordította: Hermann Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: Wiedzmin
Sorozat: Vaják
Előzmények:
0.) Viharidő
1.) Az utolsó kívánság
2.) A végzet kardja
3.) Tündevér
4.) A megvetés ideje
5.) Tűzkeresztség
Folytatás:
7.) A tó űrnője

Valami miatt úgy gondolta a szerző, hogy változtat az addigi koncepcióján és ezzel alapból nem is lett volna semmi bajom, de közben annyi minden módosult, annyira elveszett a részletekben, megváltozott a stílus és a szereplők jelleme, a történet szinte sehová sem mozdul, hogy ezzel igazából nem tudok mit kezdeni. Már a Tűzkeresztség olvasása közben is untam, hogy nem haladunk egyről a kettőre, hogy több az elmélkedés, a céltalan vándorlás, mint a tényleges előrehaladás. Sajnos ebben a részben az eseménytelenség, a céltalan kóborlás, a varga betűnek tűnő kitérők még a túlírtsággal is párosultak. A legtöbb esetben unalomba, helyenként pedig már inkább szürrealitásba hajlott a történet.

A feszültséget a szerző a szereplők, a mesélők, a helyszínek és az idősíkok váltogatásával próbálta fenntartani, de ettől nem lett érdekesebb a sztori csak éppen kuszább és átláthatatlanabb. Már így is pont elég szereplőt, csoportot, eltérő eseményszálat mozgat egyszerre, illetve még ennél is több helyszínt jelenít meg, hogy felesleges volt még az időrendbe is belekutyulnia. 

A fantasy alapkoncepció áll: vannak a jók és a rosszak, akik összecsapnak egymással. Csakhogy - ahogy az lenni szokott - mindenki magát gondolja a jónak és a másikat a rossznak. Ideológiák, hitek és meggyőződések. Egyben nem különbözik csak a két oldal: mindenki Cirit akarja. Ha Geraltot és társait vesszük a jó oldalnak, akkor a helyükben igencsak nekikezdenék az izgulásnak - meg erősen elgondolkoznék a technikámon -, mert ebben a kötetben egy centivel sem kerülnek közelebb Cirihez, ellenben az ellenfél ott lohol a nyomában és többször is a kezébe kaparintja. Bár nem vagyok vaják, de én kívülről így látom: "Geralt, kevesebb hiszti, lelkizés, céltalan kóborlás és akkor talán sikerülne is előre lépni". Bevallom, hogy hiányzik a régi, az igazi Geralt, aki férfiként és vajákként viselkedett, nem pedig pityergős kislányként.

Hová akar kilyukadni a szerző? Fogalmam sincs. Egyelőre úgy látszik, hogy neki se, mert mintha nem tudna mit kezdeni a szereplőivel. Ugyanakkor nem bánnám, ha már kitalálta volna és a befejező kötetben meg is valósítaná a lezárást. Ahogy azt is remélem, hogy választ kapok majd az elmúlt két kötet eddig értelmetlennek tűnő toporgására és sehová sem haladására, elhúzódó rétestészta jellegű cselekményére és az itt-ott éppen csak felbukkanó Vilgefortz, a kissé furcsán viselkedő Yennefer motivációjára, valamint Geralt személyiségváltozására. Ez utóbbinál próbálkozott ugyan valamiféle magyarázattal a szerző, de az számomra teljességgel hihetetlen volt, ennél többet várok tőle, hogy elhiggyem a pálfordulás szerű változást.

Ahogy jó darabig azt sem értettem, hogy miért az a kötet címe, ami. Mert a Fecske-tornyot legalább ugyanennyit emlegették az előző részben is a szereplők, mint ebben. Aztán a vége felé, amikor végre egy kicsit felgyorsultak az események, csak testet öltött az a sokat emlegetett, a mítoszok homályába vesző torony. Ahogy az oda vezető út, Ciri üldözése és a befagyott tavon, a ködben játszódó a jelenet a regény legjobbja. Valami hasonlót kellett volna produkálnia a megelőző majd négyszáz oldalnak is.

Egyre nagyobb csalódás számomra ez a sorozat, minden kötettel egyre inkább elmegy a kedvem az olvasástól és szinte fizikai kényszert kell alkalmaznom, hogy a kezembe vegyem a folytatást. De én mazochista vagyok és akkor is befejezem ezt a sorozatot, akkor is megtudom, hogy mi lesz a vége. Kifejezetten érdekel, hogy lesz-e ennek az egésznek valami értelmes lezárása. De azért hagyok magamnak időt a regenerálódásra és a folytatáshoz szükséges lelkierő összegyűjtésére. És mindazt amit érzek, én sajnálom a legjobban. Lehet, hogy ha ismerném - játszottam volna - a játékot, akkor másként állnék a dologhoz. De úgy gondolom, hogy egy ilyen világnak és ezeknek a szereplőknek a játék ismerete nélkül is meg kell állniuk a maguk lábán, engem pedig le kell venniük a sajátjaimról - ez utóbbi egyelőre nem sikerül és az esély is egyre kevesebb.

Folytatás »