Vannak ezek a Kristály pöttyös regények, amelyek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg. Amolyan női pszichothrillerek: "fordulatos, izgalmas, meglepő történetek, erős lelkű nőknek". No, gondoltam, akkor ez az a pötty jelölés, ami nekem való lesz. Annak idején Sebastian Fitzek A terápia című regényét még Vörös pöttyösként olvastam, azonban az új kiadás szerint már a Kristály pöttyösök közé tartozik - szerintem is ott a helye. Szóval ilyen kezdés után, no meg a pszichothrillerek iránti megszállottságom miatt, nem volt kérdés, hogy még néhány kötetet olvasnom kell. Elővettem tehát a fülszövegeket és első körben A testolvasó keltette fel az érdeklődésem - és okozott némi csalódást -, majd a Lélegzet-visszafojtva volt az az írás, amelyiknél a fülszöveg után az értékelések is meggyőztek a közelebbi ismeretség megkötéséről.
Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből (mert izgalmat csak nyomokban tartalmaz). Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Kristály pöttyös Kiadás éve: 2017. Terjedelem: 424 oldal Fordította: Sándor Alexandra Valéria Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált) A mű eredeti címe: Try Not to Breathe Kategória: thriller, pszichothriller |
Amy Stevenson egy tizenöt éves lány, akinek az iskolából hazafelé tartva nyoma vész. Három nap múlva találnak rá, eszméletlen állapotban. A támadóját keresik, de nem sikerül a nyomára bukkanni. Tizenöt év múlva Amy még mindig kórházban fekszik, vegetatív állapotban, kommunikációra képtelenül. Alex Dale pont ilyen állapotú páciensek sorsáról ír, amikor megismeri az ágyban fekvő beteget. Amy kálváriája közelről érinti és késztetést érez arra, hogy a végére járjon a rég lezárt, de nem megoldott ügynek.
Ez a regény is azok közé tartozik, amelyek a fülszöveg alapján nagyon érdekesek és sokat ígérnek, de nem tudják beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az eleje nagyon jól indult, a változatos idősíkok miatt jól lehetett volna szabályozni a feszültségi szintet, lehetett volna egyre növelni az izgalmakat, azonban az egész mégsem működik. A lány a vonaton című regényt egyébként - leginkább a körülötte kialakult hype miatt - nem olvastam, azzal nincs összehasonlítási alapom.
Alex Dale a maga problémájával - alkoholizmus, tönkrement házasság - nem éppen könnyen megkedvelhető szereplő. Nem is sikerült megkedveltetnie magát velem. Alapvetően az lenne a szerepe, hogy még inkább drámainak érezzük a szituációt, hogy példabeszédként szolgáljon az olvasónak, ha mások problémáival foglalkozol, akkor a saját nyűgödet is kezelni tudod, ki tudsz mászni a gödörből. Sajnálatos módon belőlem csak undort váltott ki, amikor a vedeléséről és az ágyba vizeléséről olvastam - mondjuk úgy tucat oldalanként legalább egyszer. A nyomozása pedig inkább tűnt nevetséges vergődésnek, mint tényleges nyomozásnak. Most komolyan, mennyire lehet azt magas színvonalú detektívmunkának - oknyomozó újságírói feladatnak - tekinteni, amit egy olyan alkoholista művel, aki nézi az órát és a déli harangszó elhangzásáig is csak nagy lelkierővel bírja ki az üveg közelsége nélkül, majd a nap további részére kiüti magát. Hahaha... röhög a vakbelem.
A váltott idősíkok és a váltakozó nézőpontú - helyenként teljesen felesleges - fejezetek csak arra voltak jók, hogy már a könyv harmada tájékán rájöttem, hogy ki lehet az elkövető. Igazam is lett. Annyira nyilvánvaló volt az egész, hogy éppen emiatt bizonytalanodtam el. Azt gondoltam, hogy átverés az egész, hogy valami nagy csavar miatt mégsem úgy lesz, ahogy én gondolom - egyes szerzők képesek ilyen galád tettekre. Legnagyobb sajnálatomra Holly Seddon nem ez a fajta szerző. Hiába az idősík váltogatás, a történet egyszerű, mint a faék, a szereplők sem túl bonyolultak és nincsenek is olyan sokan, hogy ne tűnne fel valakinek a hiánya vagy éppen a kissé furcsa - inkább szembetűnően ostoba - megnyilvánulása.
Az biztos, hogy nem kellett visszafojtanom a lélegzetem olvasás közben, hanem inkább az ásításaimat kellett elnyomnom, mert többször unatkoztam, mint ahányszor nem. Meg sem közelíti Fitzek A terápia című regényének a színvonalát.
Nem volt ebben semmi thriller, nem volt ebben semmi pszichológia. Mindössze egy szerencsétlen alkoholista kesergett a múltján, talált menedéket újra és újra az üveg tartalmában és vergődött tehetetlenségében. Egyedül gyakorlatilag semmit sem tudott megtenni.
Ez már a második kötet a kristályok közül, ami csalódást okozott, csak ez még nagyobbat, mint az előzőleg olvasott mű. Van még egy kötetem, amely ugyanezt a jelölést viseli a borítóján, ha a Pillangók kertje sem éri el a várt hatást, akkor lemondok erről a kiadói sorozatról, mert az ide sorolt "briliáns, ragyogóan megírt thriller" ajánlású regények nem nekem valók, mert nekem ezeknél sokkal erősebb az idegzetem és jófajta izgalomra van szükségem az unalom helyett.
Eddig is olvastam thrillerek és pszichothrillereket, de azokat nem csak nőknek ajánlották, hanem - ezek szerint - pasiknak is. Na, azok a nekem valók, amelyekben tényleg történik valami és a végén koppan a padlón az állam a döbbenettől. Nagyon jó a műfajban Franck Thilliez, Donato Carrisi, Chris Carter, Jean-Christophe Grangé. De hogy a nőknél maradjuk... Elizabeth Haynes is zseniálisat alkotott pszichológiai szempontból A lélek legsötétje című regényével. Azt tényleg lélegzetemet visszafojtva olvastam. Tess Gerritsen majdnem minden regénye brutális és zseniális. Angela Marsons, Megan Miranda és Sharon Bolton is határozottan élvezetesen ír és legalább az ő szereplőik tényleg nyomoznak is. De még Karen Rose regényeinek pszichothriller része is kalapemelést érdemel, mondjuk ehhez figyelmen kívül kell hagyni a kissé bugyutára sikerül romantikus vonalat.
Szóval bőven van miből válogatni. Mégis úgy érzem, hogy ezt a zsánert is elérték a felhígulás jól látható jelei.