Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2019. április 23., kedd

Coleen Hoover: Too Late - Túl késő

Colleen Hoover mindig talál valami olyan témát, ami miatt nem tekinthető szokványos romantikus szerzőnek. Az ő történeteiben nem egyszerűen szomorú vagy tragikus sorsa van a szereplőknek,  amelyeket titkok öveznek és ebből adódik a bonyodalom, hanem ennél sokkal mélyebben beletekinthet az olvasó az életükbe és megélheti velük a döntéseiket, megértheti a motivációjuk okát és együtt izgulhat velük a probléma megoldása közben. A legtöbb esetben nem is tűnik olyan súlyosnak a helyzet, az olvasó csípőből rávágja, hogy "én nem ezt tenném", de amikor tényleg belegondol, hogy mit tenne, ha ő maga lenne hasonló helyzetben, akkor bizony előbukkan a bizonytalanság és a tanácstalanság. Vagy ha belegondol a saját életébe, akkor rájön, hogy vele is megestek hasonló szituációk és bizony nem volt olyan egyszerű a megoldás, adott esetben nem is tett semmit a megoldás érdekében. Szóval csak óvatosan azokkal a hirtelen kijelentésekkel, mert lehet, hogy ezeknek a történeteknek nem csak mélysége van, de a figyelmes olvasónak a szórakoztatás mellett tanulsággal is szolgálnak.

Nem különbözik az előzőekben leírtaktól ez a történet sem, amelyben Sloan, Asa és Carter áll az események középpontjában. Asa elég veszélyes figura, hatalmaskodó és uralkodó alkat, nem bírja és nem is tűri az ellentmondást - igazi nárcisztikus személyiség. Sloan az alkalmazkodó és az alávetett szereplő a kapcsolatukban. A lány nem elégedett a párkapcsolatával, de nem lép, mert... Nos, bőven van indoka rá. De aztán megjelenik az életében Carter, aki teljesen más személyiség, mint Asa: gondoskodó, figyelmes, türelmes és megértő. Sloan ekkor ébred rá igazán arra, hogy milyen sötét és veszélyes is a jelenlegi élete. De vajon Carterben megbízhat? És képes lesz kiszabadulni Asa karmai közül?

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 469 oldal
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Too Late
Műfaj: romantikus, new adult

A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Maybe Someday - Egy nap talán
Confess - Vallomás
It Ends Whit Us - Velünk véget ér
Ugly Love - Csúf szerelem
Nagyon sötét ez a történet, nem érdemes depressziós időszakban elővenni, mert a szereplők helyzete végig nyomasztó, ahogy az érzéseik áradata is - még a boldogabb pillanatokban is, mert ott lóg a fejük fölött Damoklész kardja - mindenkinek a sajátja -, ami bármikor lesújthat. Senki sem ártatlan a szereplők közül, mindenkinek van valami titka és persze a viselkedésük is erősen kifogásolható az adott helyzetekben.

Kezdjük mindjárt Sloan-nal, aki a kapcsolatuk elején még szerelmes volt Asa-ba - aki akkor is szorult helyzetéből emelte ki a lányt -, majd idővel elhagyta uralkodó személyiségű partnerét. Később persze, amikor olyan helyzetbe kerül, amiből nem lát más kiutat, visszakullog hozzá és anyagi érdekek miatt marad mellette, amíg befejezi a tanulmányait. Nincs mit szépíteni a dolgon, gyakorlatilag prostituálja magát az öccse miatt. 

Asa - aki szerintem a regény legösszetettebb és leghitelesebb figurája - elég nehéz személyiség - és akkor még finoman fogalmaztam. Veszélyes fickó, aki gyerekeknek és fiataloknak árul kábítószert, gátlástalan alak, akinek Sloan a mindene, mégsem tiszteli a lányt, hanem folyamatosan megalázza.

Carter alapvető személyiségjegyeiről már kifejtettem a véleményem, többet nem árulok el róla, mert akkor jobban bele kell mennem a történésekbe és azt nem akarom.

A történetmesélés váltott nézőpontú, így mind a három szereplő gondolataiból kapunk bőven. Sloan az, aki leginkább központi figura, aki a legtöbb fejezetet birtokolja, mégsem éreztem azt, hogy ő lenne a leghitelesebb. Éppen ellenkezőleg. Szerintem lehetett volna árnyaltabb is a személyisége, lehettek volna jobban alátámasztottak az érzései, mert bár értem az okokat és a miérteket, elég hirtelen és fura a változás. Az elején még kijelenti és bizonygatja - magának is - , hogy szereti Asa-t, aztán meg már hirtelen és mindennél jobban Carterbe szerelmes. Ha tényleg olyan a kapcsolata, amilyennek a későbbiekben leírja, akkor nem kellene ennyire szerelmesnek lennie - vagy nem kellene ennyire ezzel hitegetnie magát. Okos nőnek van beállítva, de szerintem inkább számító, ami mellé butaság és elég nagyfokú naivság is társul.

Szóval Sloan egyáltalán nem lett kedvenc, és annak ellenére, hogy átéreztem a helyzetét és a tehetetlenségét, a legtöbb esetben nem értettem egyet a lépéseivel. Egy felől gyanakvó, más felől viszont nem elég alapos - ad annak az embernek a szavára, akiben egyébként nem bízik. Pedig olyan egyszerűen tudna változtatni a helyzetén, csak egy kis utánajárást igényelne a dolog. Tény, hogy akkor nem várhatna a megmentő hős lovagra - Carter - és nem hibáztathatna minden mást maga helyett.

Olvasás közben vitt magával a regény, teljesen átjártak az érzések és képes voltam túltenni magam a nyilvánvaló hibákon. Utólag, a történet leülepedése után már sokkal jobban fájnak és sokkal súlyosabbnak tűnnek a szereplők furcsa döntései és lépései. De amikor olvastam, akkor nagyon is ütött a dolog, vitt magával a történet.

Ha Carter és Sloan is legalább annyira árnyalt személyiség lett volna a történetben, mint Asa, akkor ezt a regényt mondtam volna Colleen Hoover írói munkássága csúcsának, így azonban nem tudom piedesztálra emelni. A kissé egyszerű gondolkodású és cselekvésű szereplőket némiképp pótolja - és időszakosan feledteti - a történet sötétsége, durvasága és a helyzet brutalitása. Nekem ez utóbbi - és a történet egész hangulata - azért jött be, mert egyáltalán nem kedvelem a túlnyomórészt rózsaszín és cukormázas regényeket. Ebből a szempontból pont nekem valót írt a szerző.

Nem tökéletes, de olvasásra mindenképpen érdemes. Túl kell lépni Sloan nyilvánvaló butaságain, a feltűnően hiányzó árnyalatokon és elmerülni az érzésekben, amelyek nagyon is átütő erejűek. Meg fel kell készülni valami más élményre, mint amit a szerzőtől elvárnánk - ez most más és mégis CoHo. 
Továbbra is maradok a szerző hűséges olvasója, mert mindig elő tud rukkolni valami újabb témával, képes megújulni és mégis ugyanazt - a számomra elvárt  - színvonalat nyújtja. 


2019. április 9., kedd

Gena Showalter: Éjsötét játszmák (Az Alvilág Urai 8.)

Amikor a Libri Kiadó 2016-ban folytatta az Ulpius-ház Kiadó által öt évvel korábban félbehagyott sorozatot, akkor nagyon örültem a hírnek. Bár a szerző regényei soha nem tartoztak a feltétlen rajongásomat élvező történetek közé, de ettől függetlenül mindig értékelem, ha egy sorozat teljes és egész, nem pedig csonka. Lelkesen meg is vásároltam a pillangós fiúk egymás után érkező kalandjait és ugyan egyre csökkenő lelkesedéssel, de azért olvastam is őket.

Az igazság az, hogy öt év maradt ki a negyedik és az ötödik magyar megjelenése között, majd pedig az egyébként érdekesnek tűnő szereplők a saját regényeikben átalakultak papírmasé figurává és a végtelen lelkizések, a véget nem érő intim jelenetek miatt a történet is lapos lett. Aeronból, aki Harag démonával osztja meg a testét, gyakorlatilag papuccsá vált miután az ő kis angyalkája belépett a képbe. Gideon, akit Hazugság démona kényszerít az igazmondás elkerülésére, időnként egyszerűen nevetségesnek hatott a saját kötetében - pedig korábban lehetőségek tárházát hordozta magában. Amun, a Titkok démonának őrzője szintén érdekes karakter a maga hallgatagságával és a Pokolban tett látogatását követő őrületével - mégis egy végeérhetetlen ágyjelenet lett az érdekesnek indult sztoriból és még a Pokol újbóli meglátogatása is nevetségesnek tűnt az intim pillanatok hosszúsága és az egyéb cselekménytelenség miatt.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(mert mozgalmas volt, de valami hiányzott)
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kiadói sorozat: Insomnia
Terjedelem: 514 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Darkest Surrender
Sorozat: Az Alvilág Urai
A sorozat kötetei és főszereplői:
Előzmények:
1.) Éjsötét vágyak
Maddox (Erőszak)/Ashlyn Darrow (ember)
2.) Éjsötét csók
Lucien (Halál)/Anja (a Fejetlenség (kis)istennője)
3.) Éjsötét bosszú
Reyes (Fájdalom)/Danika Ford (ember)
4.) Éjsötét hangok
Sabin (Kétség)/Gwen (félig hárpia, félig angyal)
5.) Éjsötét szenvedély
Aeron (Harag)/Olívia (angyal)
6.) Éjsötét lelkek
Gideon (Hazugság)/Scarlet (Lidércnyomás)
7.) Éjsötét titkok
Amun (Titkok) /Haidee (vadász)
Folytatás:
9.) The Darkest Seduction
10.) The Darkest Craving
11.) The Darkest Touch
12.) The Darkest Torment
13.) The Darkest Promise
Valaki biztosan beszélhetett a szerzővel erről, mert Strider, a Vereség démonának őrzője története már az elején jól láthatóan más irányt vett. Mondjuk az ő leendő párja sem éppen egy angyal, hanem egy harcos hárpia. A kötet fő cselekménye a Hárpiajátékok viadala és a győzelem elérése, amely azért különösen fontos Kaia számára, mert ezerötszáz év kitiltás után első alkalommal vehet részt az összecsapásokon. Strider és Vereség párosa érdekes, hiszen a démon szinte mindent kihívásnak vesz és ha a gazdája veszít, akkor szörnyű kínokkal "jutalmazza" meg a sikertelenséget. A helyzet furcsa fintora, hogy a hárpiákat is a győzelem élteti, ezért is tűnt kifejezetten érdekesnek Strider és Kaia kalandja már az elején. Ráadásul Kaia kinézte magának Stridert, aki azonban nem biztos az érzéseiben és igencsak kéreti magát.

A regény csúcspontját a Hárpiajátékok ötletes és kifejezetten véres viadalai jelentették, amelynek csak egy mozzanata folyamatos, a Kaia elleni támadások sora, az ellene szőtt összeesküvés állandó ármánya. És itt jön a képbe Strider, aki mint a hárpia társa, gyakorlatilag vérbankot játszik a viadal során. Az egyetlen ok, ami miatt - főleg az elején - Strider felvállalta ezt a szerepet, a fődíj, ami nem más, mint a Szétválasztó Pálca, az egyik szent tárgy, amelyet az Alvilág Urai annyira keresnek és amelytől a jövőjük, az életük nagy mértékben függ.

Az előző kötetek hosszadalmas ágyjeleneteihez képest ebben a regényben egyik tényleges cselekmény követi a másikat és csak egyetlen intim rész kap helyet - az is a kötet utolsó harmadában. Ezért gondoltam azt, hogy valaki felróhatta a szerzőnek a korábbi kötet eseménytelenségeit és érdektelenségeit.

De mindezek ellenére sem vagyok elégedett. Strider és Vereség démonának kettőse különleges és a győzelem elmaradása esetén fellépő fájdalom és gyengeség elég motiváló tényezőnek tűnik. Strider kemény fickó, ezt már láthattuk az előző kötetekben is, de most úgy bántak vele a kötetbeli szereplők, mint egy hímes tojással - igyekeztek elkerülni azokat a helyzeteket, ahol a démon úr felé kihívást intézhettek volna. Még Kaia is többször visszakozott a kihívástól, mint ahány ellenséges hárpiát elagyabugyált az összecsapásokban. Helyette Strider és persze a démona saját maga keresett kihívásokat és egyik érthetetlenebbnek tűnt a számomra, mint a másik. Mert az egy dolog,amikor Strider megfogadja, hogy megvédi a hárpiát, de amikor az képezi a kihívás tárgyát, hogy Kaia a saját erejéből győz vagy veszít, annak az értelmét nem igazán sikerült felfognom. Ez olyan, mintha arra fogadnék, hogy ha a holnapi napon tizenegy óra hét perckor nem fog sütni a nap, akkor átutalom a bankszámlámon lévő pénzemet a 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő egyik személynek. Értelmetlen.

Sokkal jobb volt ez a rész, mint az előzményei, de sok-sok olvasmánnyal a hátam mögött továbbra is valahogy kevésnek éreztem. Bár Strider nem lett egy minden értelemben papucs, de mintha ő sem lett volna önmaga - kevésbé volt vagány és kiszámíthatatlan, mint korábban. Szóval a párja közelében mintha ő is vesztett volna a fényéből, a kisugárzásából. És mozgalmas cselekmény ide vagy oda, nem igazán tudott maradéktalanul lekötni a sztori. A főszereplők közötti kémia működését sem éreztem igazinak: Kaia nagyon tepert, Strider pedig túl hosszú ideig állt ellen és "játszotta" az összezavarodott férfit.

Szomorú ezt kijelentenem, de nem élveztem az olvasást - én kérek elnézést, mert valószínűleg bennem van a hiba, de akkor is elégedetlen voltam olvasás közben és ez így maradt a kötet befejezését követően is. A szerző korábban és azóta is állandó jelleggel elkövetett hibáit korábban elnéztem, de ez most már nem megy.

Figyelembe véve a könyvespolcom zsúfoltságát, a még olvasásra váró sorozatok és könyvek hosszú sort és az erre fordítható egyre csökkenő időt, úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a sorozatot. Innentől kezdve a Urak nélkülem keresik tovább a párjukat, harcolnak a Vadászokkal és igyekeznek megszerezni a számukra szent tárgyakat. 


2019. április 6., szombat

Várólista - 2019. március

Ugyan már benne járunk az áprilisban és lassan érkezik a Könyvfesztivál is a maga temérdek újdonságával, én szokás szerint lemaradásban vagyok és még csak most szedtem össze, hogy a márciusi megjelenésekből melyek is keltették fel a figyelmemet. Az időbeli csúszás ellenére is fontosnak érzem ezt a posztot, mert egyrészt egyfajta emlékeztető a számomra, másrészt pedig - remélhetőleg - a megjelenéseket kevésbé követő olvasóimnak is szolgálhatok információval.

A könyvek esetében két részre tagolom a listát: kötelező beszerzés és egyelőre csak figyelem a regényt. A képregények szekcióban csak azokat sorolom fel, amelyek biztosan vásárlásra kerülnek - ebben a témában nem mozgok annyira otthonosan, mint a könyvek világában.

A listát elnézve vagy a megjelenések száma csökkent - ami elég valószínűtlen - vagy én lettem finnyásabb a beszerzéseket tekintve. Az előbbi elég valószínűtlen, az utóbbi pedig nagyon is hihető - sok száz itthoni olvasatlan kötettel és egyre kevesebb olvasással töltött idővel már a könyvvásárlás sem adja ugyanazt az élményt.

Márciusban beszerzések szempontjából a krimi és a thriller műfaja nyert nálam. Mindenképpen kötelező beszerzésnek számítanak a General Press Kiadó gondozásában újra a boltokba került Hannibal sorozat kötetei. A Robert Harris immár klasszikusnak számító sorozatának második kötete A bárányok hallgatnak című thriller ugyanúgy mutatós borítót kapott, mint az előzménye. Egy igazi klasszikus, amelynek a polcomon a helye . Igen, jól gondoljátok, eddig még nem olvastam és nem is vettem meg a korábbi kiadásokat. A Vörös sárkánynak egy másik kiadását már olvastam. És az is tuti, hogy a történet is szuper lesz - már számtalanszor bizonyított.

Jane Harper az Aszály című regényével egy lassú cselekményű, de hangulatában kifejezetten erős regényt rakott össze. A GABO Kiadó most elhozta az Aaron Falk sorozat második kötetét, amelynek címe A természet ereje. A történet más, a nyomozó ugyanaz - tesztelni fogom, hogy mennyire tartotta a korábbi színvonalat a szerző.

A könyvespolcaim összeroskadásának elkerülése érdekében több könyvet csak figyelek és majd akkor döntök a beszerzéssel, ha tényleg szuper jó történetet ígérnek az értékelések - bár a körültekintés ebben az esetben is nagyon fontos.
A listám tagjai a következők:
  • Az Agave Könyvek gondozásában jelent meg Ed McDonald A holló jele trilógiájának második kötete, amelynek címe Hollóvér. A borító továbbra is nagyon mutatós.
  • A Lettero Kiadó kiadásában megjelent thrillerek közül olvastam már nagyon jó és általam kevésbé kedvelt történetet is. Alafair Burke Egy feleség dolga című regényének fülszövege felkeltette az érdeklődésem. Továbbra is érdeklődve figyelem az értékeléseket, amiből eddig elenyésző mennyiségű áll rendelkezésre.
  • Valamivel olvasottabbnak tűnik a Kiadó másik megjelenése, Liz Lawler Ne ébredj fel! című regénye. Némileg több vélemény áll rendelkezésre a döntéshez, de még várom a továbbiakat.
A képregények egyre bővülő kínálatából a következő megjelenésekre tartok mindenképpen igényt:
  • A Fumax Kiadó magas színvonalú kiadványokkal látja el az olvasóit és ez alól nem jelent kivételt a Brian Michael Bendis Jessica Jones: Alias 2. című kötete sem. Ez a történet képezi az azonos című filmsorozat alapját - azt kedveltem, remélhetőleg ezt is kedvelni fogom. És ezzel azt is elárultam, hogy még az első részt sem olvastam el. Ugye látjátok, hogy mennyire elszégyelltem most magam. 
  • A Marvel Nagy Gyűjteményből márciusban a Pókember: Kék és az Új X-Men: Birodalom című kiadványok jelentek meg - a gyűjtemény 32. és 33. kötetei. Beszerzésben "még csak" a gyűjtemény 27. köteténél tartok - az olvasási százalékot inkább nem is említem -, szóval van még mit behoznom, vásárolnom.


Ennyi lenne a márciusi visszatekintő, az április a könyvünnepnek köszönhetően más most színesebbnek és izgalmasabbnak ígérkezik. Majd jelentkezem a megjelenések saját válogatásával.


2019. március 30., szombat

Jack Campbell: Merész (Az elveszett flotta 3.)

A szokásos bevezető helyett inkább rögtön azzal kezdeném, hogy nagyon szeretném ezt a flottát hazáig kísérni. Érzem, hogy erre nincs túl sok esély, de reménykedem, hogy talán mégis teljesül majd a vágyam és akkor nagyon boldogan fogom bezárni az utolsó oldalak után a könyvet, majd még nagyobb megelégedéssel helyezem a polcra - a sorozat többi része mellé - az utolsó kötetet. Mindenkinek üzenem, aki még nem olvasta a regényeket, hogy vegye meg a könyveket és tegye meg, hogy elmerül a kalandokban, a jól megtervezett harcérintkezésekben, száguldozzon együtt a flottával a végtelen űrben, fedezzen fel újabb és újabb csillagrendszereket, közben pedig ismerje meg a "régi idők" harci technikáját és egy sorhajókapitányt, aki szó szerint egy élő legenda.

Értékelés: a 10-ből 9 pontot ezúttal is megérdemel
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 371 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Courageous
Fordította: Tamás Gábor
Sorozat: Az elveszett flotta
Előzmény:
1.) Rendíthetetlen
2.) Vakmerő
Folytatás:
4.) Valiant
5.) Relentless
6.) Victorious
Műfaj: sci-fi, katonai sci-fi, űropera
A súlyosan sérült és veszteségeket szenvedett szövetségi flotta tovább folytatja az útját a szindikátusi űrben, hogy végre hazaérjen - ez azonban még nem most fog bekövetkezni. A problémák sora hosszú, de a sorhajókapitány legfőbb gondja, hogy a hajók együtt maradjanak, a szerzett sérülések kijavításra kerüljenek és az ellátóegységek rendelkezzenek elég nyersanyaggal a feladatuk teljesítéséhez. A cél továbbra is az, hogy a flotta mindig egy lépéssel az ellenségeik előtt járjon. Geary sorhajókapitány mindent megtesz annak érdekében, hogy újabb meglepetéseket okozzon a szindikátusi haderőnek, bizonyítson a saját embereinek és közben megfeleljen a saját belső elvárásainak is - ehhez hol rendíthetetlennek, hogy vakmerőnek, hol pedig merésznek kell lennie. De vajon meddig elég a sok taktikázás és a kiszámíthatatlanság? Meddig tudja magát tartani a flotta az idegen űrben? Meddig talál még egérutat és mikor szorítja végleg sarokba az ellenséges haderő?

Jack Campbell egyszerre hozza regényeiben az elvárhatót és a kiszámíthatatlant. Két olvasott sorozatrésszel a hátam mögött már tudtam, hogy mire számítsak a szerzőtől: a kapitány problémákon és összecsapásokon morfondírozására, hihetetlenül jól megkomponált harcérintkezésekre és egy fantasztikus kaland folytatására. De mindezek mellett is mindig jut a kötetekbe valami újdonság: meglepetések, az élet okozta kiszámíthatatlanságok és a feszült helyzetben meghozott döntések következményei.

Ebben a kötetben is egy olyan problémával kezdünk, amelyet csak és kizárólag az élet tud produkálni. Ez az a szituáció, amikor egy súlyos gond megoldása után úgy érzed, hogy most már sínen van minden, majd kiderül, hogy mégsem. Mert milyen az már, hogy azért nem áll rendelkezésre elég nyersanyag, mert nem veszett oda elég hajó a csatában - szóval azért probléma a probléma, mert amit megtettél, az a vártnál lényegesen eredményesebbnek bizonyult. Ilyen és ehhez hasonló problémákkal kezdődik ez a kötet és bár nagyon érdekes volt, amiről olvastam, nem volt kifejezetten őrült tempójú a cselekmény. Számomra azonban így is együtt volt minden a történet élvezetéhez: széthúzás a flottán belül, a flottaértekezletek hangulata, némi magánéleti probléma és kisebb-nagyobb összecsapások.

A flotta egyszerre éli át önbecsülésének megtépázását, mert a megszokott harcmodor, a gondolkodás nélküli támadás helyett inkább menekül a szindikátusi flotta elől és az újonnan felfedezett magabiztosság érzését, mert az elkerülhetetlen összetűzésekben mégis győzelmet aratott - méghozzá elég lényegeseket. Vannak kapitányok, akiknek az összecsapások eredménye elég volt ahhoz, hogy megbízzanak a vezetőjükben és vannak, akiknek minden böki a csőrét, amit ez a múltból előkerült ember tesz. De leginkább az eltelt idő és az eltérő gondolkodás az ok. Ellenben éppen ettől izgalmas ez a sorozat és persze ez alól ez a kötet se kivétel.

Bár nem mostanában olvastam az előző részt, mégis sikerült hamar felvennem az események fonalát és még saját magam is meglepődtem azon, hogy mennyire otthon érzem magam a történetben. Minden látható és érthető vagy éppen felfoghatatlan hibája ellenére is kedvelem ezt a sorozatot és nem tudom felfogni ép ésszel, hogy miért nem olvassák és főleg miért nem kedvelik kis hazánkban többen ezt a kalandot.

Pedig tényleg úgy van, hogy minden ismerős mozzanat ellenére is tud újdonságot nyújtani a kötet. Erre pedig ékes bizonyíték a kötet utolsó részének brutálisan jó és élvezetes űrcsatája, az összecsapást előidéző szituáció okaként azonosított beavatkozás felfedezése és persze a végső döntés a szövetségi flotta következő útjáról - amely miatt egyébként egy iszonyatos függővéggel zárul a kötet.

Nekem ez a rész is kifejezetten tetszett és éppen ezért nem zárhatom mással a posztomat csak azzal, amivel kezdtem: nagyon szeretném ezt a flottát hazáig kísérni. Annyit tennék még hozzá, hogy olvassátok ezt a sorozatot, mert élvezetes, szórakoztató és nagyon jó!


2019. március 25., hétfő

Gregg Hurwitz: Kíméletlen (Orphan X 3.)

Evan Smoke hosszú utat járt be: gyerekként - 12 évesen - került a kiképzőjéhez, aki egy árvaházból vitte magával, hogy a haza védelmében végzett titkos küldetések végrehajtására alkalmas ügynököt - egy Árvát - képezzen belőle, aki bármikor bevethető, de mégis láthatatlan marad. A rendszerben még neve sincs, csak annyi, hogy X Árva. Kiképzője, Jack Johns a legjobbat hozta ki a fiúból, megtanított neki mindent, amitől az sikeresen hajthatta végre a küldetéseit. De még ennél is többet adott a tanítványának: emberséget mutatott és tanított a számára, ami igencsak ritka ebben az embertelen szakmában. Jack hozzáállásának eredményeként Evan más lett, mint a többi Árva: eredményesen hajtotta végre a feladatait, de nem lett belőle könyörtelen gyilkológép. Éppen ezért egy incidenst követően Evan eltűnik, láthatatlanná válik a Rendszer számára - egész életében azt tanulta, hogyan legyen láthatatlan. Helyette viszont feltűnik a Seholember, aki reménytelen helyzetekbe került embereknek nyújt segítséget - egyszerre mindig csak egy ügyet vállal és a megsegített személy keresi meg számára a következő ügyfelet. 

Értékelés: 10 pont a 10-ből
(mert megérdemli, mert kiérdemelte)
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 440 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.795,- Ft
A mű eredeti címe: Hellbent
Sorozat: Orphan X
Előzmény:
1.) Orphan X - Az Árva
2.) A Seholember
Folytatás:
4.) Out of the Dark
Ez a könyv már a harmadik kalandot tartalmazza. Az elsőben megismertem Evant, valamennyit a múltjából, egy kicsit beleláttam a lelki világába és a magánéletébe - már amennyi az utóbbiból jutott neki. A másodikban ő maga került kilátástalan helyzetbe, arról olvashattam, hogy miként küzd még akkor is, ha látszólag nincs kiút az adott szituációból. A második rész befejezése iszonyatos függővég és mintha nem is telt volna el azóta semmi idő, ez a kötet éppen attól a pillanattól folytatódik.

A titkos vonal másik végén Jack Johns szól bele a készülékbe és kér segítséget a tanítványától. Az Árva Program felszámolásáról sem tettek le a titkos kormányzati erők, hatalmas erőkkel keresik Evant, az X Árvát. Mivel őt magát nem találják, ezért a kiképzőjét kapják el helyette és vele igyekeznek előcsalni rejtekéből a keresett személyt. Jack Johns szorult helyzetben van és végső cselekedeteként megbízza Evant egy utolsó küldetéssel: keresse meg az Árva Programba toborzott utolsó tanítványát.

Ismét egy fordulatokkal teli és mozgalmas kalandban lehetett részem olvasás közben. Megállni és pihenni képtelenség - ez vonatkozik a szereplő(k)re és az olvasóra is. Evan helyzete eddig sem volt könnyű és irigylésre méltó, de most különösen óvatosnak és mindennél gyorsabbnak kell lennie. Elindul azon a kevés nyomon, amely a rendelkezésére áll és már az is elképesztő, ahogy a kutatást végzi, ahogy észreveszi azt, ami egyébként elkerülné az átlag ember figyelmét. Jack és Evan hosszú időt töltött együtt és ismerik egymás gondolkodását, és ha Jacket már nem is mentheti meg, ez a kötelék teszi lehetővé, hogy időben odaérjen a csomagért a megadott címre. A csomagért, aki a tanítvány és aki nem könnyíti meg a férfi helyzetét a hozzáállásával és a természetes temperamentumával.

Az akciók, a menekülések és az üldözések sorában üdítő színfoltot jelentett Evan és Joey kapcsolata, egymással ellentétes gondolkodása és persze a lány csípős nyelve, kiszámíthatatlan tettei. Joey - a félig kiképzett Árva - igencsak feladja a leckét a férfinak, közben pedig a sarkukban lohol Van Scriver, V Árva és az egész csapat, akiknek az a legfontosabb, hogy még egy nevet kipipáljanak a listájukon - némelyiküket még személyes indíték is hajtja.

Fantasztikus és elképesztő, ahogy ennek a regénynek a cselekménye felépült, ahogy az indítékok, a nyomok egymásba kapcsolódtak, ahogy az események folyton más irányba kanyarodtak, mint amire számítottam az addigi tények alapján, mert minden szereplőre igaz, hogy a tettei kiszámíthatatlanok. Van Scriver csapatában mindenki lélektelen és kegyetlen, csak a feladat végrehajtása hajtja. Vagy mégsem egészen így áll a helyzet?

Evan vállát még egy probléma nyomja, mert Jack csak a külön feladattal bízta meg, de a Seholember telefonvonala továbbra is él és be is fut a soron következő segélyhívás. Evan tehát a hajsza és a menekülés közben még az önkéntesen vállalt feladatával is kénytelen foglalkozni - nem egyszerű a két dolog összeegyeztetése.

Bár az egész regény a menekülések miatt egy akciódömping, az ellenfél következő lépésének kikövetkeztetése miatt igazi pszichológiai kiképzés, a vége még így is tartogat mind a kettőből ráadást. A befejezés egy aprólékosan megtervezett és grandiózus akciójelenet, tele meglepetésekkel és izgalmakkal, az addigi feszültség tökéletes kiteljesedése - mert ebben a regényben nem mindig egyértelmű, hogy ki üldöző és ki az üldözött.

Nincs függővég, csak egy minden szempontból kiérdemelt lezárás és egy, még az eddigieknél is ígéretesebb kaland kezdete - már ha a várható eseményeket lehet kalandnak nevezni. Az utolsó oldalakon végre kiderült, hogy ki és miért indította el a hajtóvadászatot az Árvák után, ki az, aki szabadulni akar a múlttól és tisztára akarja söpörni azt, eltüntetve minden apró porszemet - nyomot - az útból. És persze ő lesz az is, aki legközelebb szembe kerül X Árvával. Izgalmas lesz, az tuti.

Nem kétség, ez egy nagyon jó sorozat. Olvassátok, mert nagyon megéri!


2019. március 20., szerda

Virágzó rengeteg: Színpompás télbúcsúztató és tavaszköszöntő

Fantasztikusan alakult az idei tél az orchideáim virágzása szempontjából. Jelenleg ott tartok, hogy minden egyes nap csak csodálom és csodálom azokat a szépségeket, amelyek létrehozásában magam is közreműködtem. Nem hittem volna, hogy valaha is ennyire büszke leszek a növényeimre, de most minden szerénység nélkül ki merem jelenteni, hogy az vagyok, az orchideáim pedig elképesztően gyönyörűek.

A szomszédasszonyom megkérdezte, hogy mit teszek velük, talán énekelek nekik? Nem, azt nem - jobb is, amíg arra nem kerül sor -, ellenben minden mást igen, amire csak szükségük van. Próbálom kitalálni az igényeiket - mert a szakirodalom csak útmutatást tud adni és arra is rájöttem már, hogy minden növény egyedi "személyiség", egyedi igényekkel -, ha pedig tudok tenni valamit amivel különleges bánásmódban részesíthetem őket, akkor megteszem. Így kaptak nálam a növények - az irodában és a lakásban is - kiegészítő világítást, amelynek részleteiről már írtam egy posztot és valamivel később egy másikat is.

A lényeg, hogy a dolog működik és mutatom, hogy mire jutottunk - az orchideák és én - együttes erővel, akarattal és kitartással.

A szirmok bontogatása még januárban elkezdődött, majd februárban érte el a csúcsát - akkor még azt hittem -, márciusban pedig már a megszokott látvány fogadott, amikor beléptem az irodámba vagy a lakásba. Ugyan a dendrobium és a papucsorchidea elvirágzott, de a lepkeorchideák virágzata sokkal tartósabb és biztosítják a virágpompát.

A szirmot bontó növények száma márciusban nem változott a februári állapothoz képest, azonban egyéb példányok is kedvet kaptak a bimbóneveléshez, illetve a már virágzó szárak végén is újabb bimbók - néha akár három-négy darab - jelentek meg. És van olyan növényem is, amelyik már a harmadik évszakba lép a virágzásával - igen, a párom által "tősgyökeres virágnak" nevezett példányról beszélek.

De ennyi elég a szövegelésből, beszéljenek a továbbiakban helyettem a képek.

Pacákomtól kaptam tavaly nőnapra, akkor közel 50 virág és bimbó volt rajta.
Idén csak egy ágat hozott és rajta "csak" 10 virágot nevelt ki, de azok hatalmasak.

Kevesebb, de hatalmas méretű virágok.
Szintén tavalyi beszerzés, amit idén sikerült újra virágoztatni.

Továbbra is imádom az apró pöttyeit és a hamvas zöld leveleit - különleges mindkettő.
A növény pedig igazán hálás és szépséges példány.

Egy aprócska szépség, amelynek a legnagyobb levele is alig tíz centis.
A virágai nem nagyobbak, mint egy-egy kétszáz forintos.
Imádni való apróság.
Az egyik növény, amelyik újabb bimbókat hoz a virágszár végén - ez a példány eddig négyet.

Januárban még csak bimbói voltak a növénynek, mostanra érte el teljes pompáját.
Ha nem lenne nyilvánvaló, kedvelem a csíkos virágú példányokat.

A különleges színösszeállítás miatt szerettem bele rögtön a növénybe,
jött is velem haza azon mód. Ez olyan másfél éve történt.
Így még nagyobb büszkeség a számomra, hogy idén virágba borult.

Egy apró, de nagyon produktív növény: eddig három keikit választottam le róla;
a negyediket most neveli és mellette pompázatosan virágzik.

Apró, de bájos virágokból álló csodás és tömött virágfürt.
A virágszár végén újabb és újabb bimbók növekednek.
Családi virágzás: az anyanövény és a két leválasztott keiki -
mindegyik káprázatos virágokkal.
Nem csak a lakásban, de az irodában is jól érzik magukat a lepkeorchideák.
Tavaly nőnapra kapott példány, ami idén nőnapkor - már harmadik hónapja - virított.

A virágzatot sikerült "zuhatagosra" nevelni. Pompás látvány.

Ez a példány egy igazi túlélő és a legrendszeresebben virágzó növényem.

És végül az a példány, amit mintha valami módon tartósítottunk volna:
hatodik hónapja virágzik ugyanazokkal a virágokkal.
Pacákom úgy nevezi, hogy a "tősgyökeres" virág.
Hiányozni fog, ha egyszer mégis elvirít majd.

Ennyi lett volna a színpompás társaság. Egyelőre. Mert készülődik egy citromsárga, egy zöldessárga virágú és a halványrózsaszín-fehér virágú példány - van köztük már bimbós és van éppen csak szárat növesztő példány. Eddig ennyi. De mindegy milyen színű és milyen fokozatban tart a virágzásban, mindegyik hatalmas örömet okoz a számomra. Ahogy a többi orchideám - Cambria és Brassia típusúak - hajtásai is szépen növekednek és amelyek majd nyáron fognak virágot hozni - legalábbis remélem. Ha lesz még mutatni valóm, akkor jelentkezem.


2019. március 16., szombat

Dot Hutchison: Pillangók kertje

Van ez a Kristály pöttyös sorozat, amelynek az lenne a lényege, hogy behozza kis hazánkba a pszichothrillerek új, a Grip Lit kategóriába sorolt regényeit. Magyarul ez női pszichothrillerek néven fut. A kifejezés elég megtévesztő, ugyanis néhány kötet elolvasása után sem tudom eldönteni a "női" jelző tényleges szerepét - nem egyértelmű, hogy nők által írt pszichothriller regényekről, nőknek szóló pszichothrillerekről vagy nőt/nőket és a nőkkel való bánásmódot középpontba helyező történetekről van szó. Valószínűleg mindegyik hipotézis megállja a helyét.

Azonban ezt az új hullámot, ezt a női pszichothriller kategóriát egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Számomra ezekből a regényekből leginkább a pszichothriller része hiányzik. Oké, elhiszem, hogy romantikus regényekhez képest ezek a történetek brutálisak, de nekem - a normál thrillereken és pszichothrillereken edződött könyvmolynak - már magasabban van az a bizonyos léc, hamvas lelkemet megedzették a kevésbé "újhullámos" írások. Nézzük, akkor részletesebben...

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert ez számomra nem volt pszichothriller).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Butterfly Garden
Kategória: thriller, pszichothriller
Ahogy az összes általam olvasott Kristály pöttyös regénynek, ennek is elképesztően érdekes a fülszövege, aminek az elolvasását követően már be is indult a thrillereken edződött fantáziám, majd megszületett a következtetés: húúúú, ez biztosan nagyon jó lesz. Gyors pillantás a moly.hu oldalon a könyv olvasottsági százalékára és már biztossá is vált a beszerzés.

Adott egy férfi, akinek az a mániája, hogy nőket rabol el, a hátukat lepketetoválással díszíti és fogva tartja őket egy speciálisan kialakított üvegházban. Az üvegház a Kert, a lányok a Pillangók, a férfi pedig a Kertész. A kertet végül felfedezik, az FBI kihallgatja az egyik lányt, aki Maya névre hallgat és aki maga is gyanússá válik a titkolózásával.

Ez a regény annyira jó alapötlettel rendelkezik, hogy elképesztő és brutális történetet lehetett volna belőle kanyarítani. Ezek helyett kapunk egy kamu FBI nyomozást, két teljesen sablonos ügynököt és egy nőt, aki olyan ütemben adagolta a vele történteket, hogy abba többször is sikerült belealudnom. Szóval ennyit a feszültségről és az adrenalinról - ennyit a borító ajánlásairól. 

Félreértés ne essék, az alapötlet tényleg beteg és ami a lányokkal történt, azt nem kívánom senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek sem, de a tálalás módjával már annál több problémám akad. Kezdjük azzal, hogy már az alapfelállásnál is felfedeztem némi logikai ellentmondást, mert ugye a Kertész harminc éve rabol el nőket és hurcolja őket haza az üvegházába, ami lehet akármilyen elszigetelt, mégiscsak a családi birtokon áll. Azt találtam furcsának, hogy sem a felesége, sem a fiai - amikor még kisebbek voltak - nem akartak bemenni a lezárt részbe és senkit sem érdekelt, hogy mit rejt a számzáras ajtó, ami ráadásul a birtok eléggé nagy kiterjedésű részébe való bejutást akadályozza meg. És ha már a méreteknél tartunk... Jártam már üvegházban, de akkorát, ami azt a sok mindent - ennyi szobát, helyiséget, patakot, tavat, nagyobbacska kertet, barlangot, vízesést, barlang fölötti sziklát, annak a tetején növő akkora fát, ami megmászható és az ágára is ki lehet ülni - magába tudna zárni, még nem láttam. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy statikailag ezt hogyan lehet megoldani. Akkorát pedig aztán végképp nem, ahol ez a kisebb üvegház és csak része annak a nagynak, amiben az egész család sétálgatni szokott. Szóval elég hihetetlen.

Aztán a történetvezetés... Ez így nagyon lapos volt, inkább unalmas, mint érdekes. Pont ez lett volna az a történet, ahol nem a múltbeli visszaemlékezést kellett volna választani, hanem a jelenidejű elbeszélést - néhány visszaemlékezős betéttel -, kiegészítve a váltott nézőpontú fejezetekkel és akkor olyan feszültségszintet lehetett volna elérni, hogy az bizony kiveri a plafont. Így azonban a szerzőnek csak a biztosítékot sikerült kivernie nálam ezzel a lagymatag valamivel, ami elvileg pszichothriller akart volna lenni.

Nem igaz, hogy nem értik meg az írók, hogy nem elég leírni azt, hogy valaki brutális és sorozatgyilkos, hanem ezt be is kell mutatni. Egy olyan sorozatgyilkos, aki a cselekmény közben csak simogatja és babusgatja az áldozatait, mindig csak a gyengéd oldalát látja az olvasó, az nem túl meggyőző. Elhiszem, hogy megerőszakolta a nőket - mert le volt írva -, de egy elég hihetetlen, hogy csak azért mert az egyikük kiborult, a másik pedig megkérte a férfit, hogy most ne közeledjen hozzá néhány hétig, az eleget is tesz a kérésnek. 

Olyan jó lett volna ismerni a Kertész gondolatait, olvasni Avery szemszögét, megérteni Desmond habozását, átélni a lányokkal történteket - és nem csak olvasni róluk. Megtudni, hogy miként is építette fel a Kertész a Kertet, hogyan titkolta el a családtagjai elől, miként védte meg a gyűjteményét, milyen problémákkal nézett szembe nap, mint nap és persze azt, hogyan élte meg az egészet: a lányok megszerzését, a velük töltött napokat, az elvesztésüket. 

Vagy kezdődhetett volna azzal, hogy az FBI megérkezik a Kerthez, kimentik a lányokat és szembesülnek a hellyel, a rendeltetésével és a többi szörnyűséggel. Lehetett volna Maya a főszereplő, lehetett volna ő a visszaemlékező, csak valami más elbeszélési technikával, nem ezzel a flegma stílussal. Lehetett volna sokkal jobb, de sajnos nem lett. Így viszont számomra nagyon kevésnek bizonyult - és nálam jobban ezt senki nem sajnálja.

Elvileg ez a kötet egy - eddig három részes - sorozat nyitó darabja. Állítólag attól sorozat, hogy a nyomozók lesznek ugyanazok. Nos, az eddigiek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy azokat nem fogom elolvasni. És most már azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a továbbiakban a Kristály pöttyökkel jelzett regények fülszövegeitől sem hagyom magam befolyásolni, egyelőre úgy érzem, hogy végeztem ezzel a pöttyjelöléssel, az ide besorolt regényekkel.



2019. március 10., vasárnap

Ted Chiang: Életed története és más novellák

Felkeltette az érdeklődésem a film előzetese, ezért felfigyeltem a könyvre is - annak ellenére is, hogy nem kedvelem kifejezetten a novellákat. Feltettem a kívánságlistámra a könyvet, majd a barátnői úgy gondolták, hogy az kell is nekem, ezért díszes papírba csomagolva átnyújtották az egyik jeles nap ünneplése alkalmából. Az olvasás azonban csak váratott magára, de közben azért megnéztem a filmet, bár alapvetően nem szokásom az ilyen fordított rendszerű eljárás. Most mégis így tettem. 
Viszonylag hosszú idő eltelt a film megnézése óta, ezért úgy gondoltam, hogy immár biztonságos a kötet kézbe vétele - már csak a befolyás és az elvárások túlzott mértékének csökkenése miatt is.

Értékelés: 5 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 309 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
Eredeti cím: Stories of Your Life and Others
Fordította: Galamb Zoltán, Huszár András,
Pék Zoltán, Juhász Viktor, Török Krisztina
Műfaj: sci-fi, fantasy, novella
Kissé keserű a szájízem, mert ahelyett, hogy lelkesen kopácsolnám a klaviatúrán a novelláskötettel kapcsolatos véleményem, elszontyolodva keresem a szavakat, amivel megfogalmazhatom a csalódásomat. Előre is elnézést kérek mindenkitől, akinek tetszettek ezek a történetek, mivel azonban ez egy szubjektív vélemény, ezért ki merem jelenteni, hogy nekem bizony nem, egyáltalán nem.

Fejet hajtok Ted Chiang kissé elborult fantáziája és csodálatos fogalmazása előtt, amivel a történeteit tálalta, de sajnos azok mondanivalói nem találtak meg engem. Sok esetben közelebb hozza a novellákat azok keletkezési körülményeinek leírása, de most még ez sem tudta elérni, hogy változtassak a véleményemen. Hiába a hibátlan fogalmazás - elismerésem a fordítók számára is, mert ehhez a minőségi szinthez az író és a fordító tudása is szükséges -, a ragyogó ötletek, a gyönyörű mondatok, az emberek és az emberi érzések ilyen mértékű központba helyezése, ha a mondanivaló nem fog meg, ha a hosszú elmélkedés után nem találom a csattanót, ha olyan magasröptű a gondolatfolyam, hogy nem igazán esik le a lényeg, ha elunom magam olvasás közben, mert alig van cselekmény, de a filozofálgatás magas szinten folyik. Nem, ez nem az én világom.

Pedig látszik a témákból, a kifejezésekből és a megfogalmazásból, hogy a szerző kifejezetten művelt és igényes ember, de úgy érzem, hogy egyáltalán nem nekem ír. Van ilyen. Csak magam sem gondoltam volna, hogy ennyire nem jön be nekem valami, amit sokan szeretnek a hozzám hasonló ízléssel rendelkezők közül.

Ha ki kellene választanom egy novellát, akkor azt mondanám, hogy az "Értsd meg!" tetszett a leginkább, de az se hozott maradéktalanul lázba, viszont legalább érdekelt, hogy mi lesz a vége. Ugyanezen a szinten mozgott a "Bábel tornya" is. A másik szélsőség, a legkevésbé tetsző írás, "A pokol mint Isten hiánya" című. Bár az angyalos témát kedvelem, az ilyen szintű vallásosságot és főként a vallásos elvakultságot már nem. Egyedül az angyali jelenés pozitív és negatív hatásainak számbavétele és egymás mellé állítása fogott meg a történetben, de a többi része nem nekem való volt. 
Ha már emlegettem a filmet, akkor meg kell említenem, hogy az "Életed története" önmagában ugyanúgy kevésnek bizonyult volna nekem, mint a többi, ha nem látom a filmet és a történet kétféle verziója - az alap és a feldolgozott változat - nem egészíti ki egymást és teszi kerekké, érthetővé a lényeget.

Nem csűröm és csavarom tovább a szavakat, mert a tény az tény: Ted Chiang nem az én szerzőm. A kötet pedig hamarosan az eladó könyveim listáján fog szerepelni.


2019. március 7., csütörtök

Várólista - 2019. február

Így a nemzetközi nőnapot éppen csak megelőzve, már eléggé csúszásban vagyok a februári várólista felsorolásommal, de végül úgy döntöttem, hogy mégis megjelentetem ezt a posztot. Mert jelentek meg olyan kötetek a hónapban, amelyekről mindenképpen írni akarok. Nem sok, de mégis akad néhány említésre és - számomra - olvasásra érdemes regény.
Februárban is inkább a krimi és a thriller felé húzott a szívem, de azért elcsábultam az egyik kedvenc romantikus szerzőm sorozatának negyedik kötete ügyében. Akkor nézzük is a részleteket...

A lista témakör tekintetében eléggé egyhangú, de a kiadókat nézve nagyon is változatos, innen is és onnan is választottam egy keveset.

A XXI. Század Kiadótól nem vettem még könyvet, de Michel Bussi Fekete vizililiomok című regénye kifejezetten felkeltette az érdeklődésem. Egyrészt mert thriller, másrészt, mert francia író thrillere és azokat nagyon kedvelem. Bussi a könyvön szereplő információk szerint a legolvasottabb krimiszerző. A regény történetének helyszíne pedig egy kedves normandiai falu, Giverny - Claude Monet egyik kedvenc helye. A boltba még nem rohantam el a kötetért, de figyelő szemeim rajta tartom a regényen.

Legalább ennyire érdekel A.F. Brady Vakság című regénye, amely az Agave Könyvek gondozásában jelent meg. Könyvben imádom a manipulatív játszmákat és kifejezetten kedvelem az emberi elme megismerését középpontba állító történeteket. Valószínűleg hiteles is lesz a pszichológus és a különleges beteg közötti helyzetelemzés, mert a szerző maga is elmeorvosként dolgozik. Úgy érzem, hogy nekem való írás ez is, de a vásárlással még kivárok, mert túl sok idehaza az olvasatlan könyv.


Ami viszont kötelező vételnek számított az előzmények ismeretében az Chris Carter Halállista című regénye, amely a Robert Hunter sorozat ötödik kötete. A könyvet most is a General Press jelentette meg, tehát a minőség borítékolható. Remélem, hogy a szerző is hozza a szokott formáját és nyújtja az eddig megismert színvonalat. 

Brittainy C. Cherry azon romantikus szerzők egyike, akiknek kedvelem az írásait, bár tény, hogy a regényei színvonala nem tekinthető egyenletesnek. Az Elements - Az vagy nekem sorozat első kötete  teljesen elvarázsolt, a másik kettő már nem tetszett annyira. Sokan lelkesednek a sorozat negyedik kötetéért, amely magyarul a Gravitáció címet kapta. Ezért is, meg azért is, mert bízom a szerzőben már meg is vettem a Libri Kiadó által megjelentetett kötetet. Ha olvastam, akkor majd úgy is beszámolok róla.

A képregények beszerzését tekintve eléggé el vagyok maradva, de azt azért még követem, hogy mi jelent meg a Nagy Marvel gyűjteményből februárban. Ezek pedig a Vasember: Extremis és a Csodák kora kötetek. A március biztosan ígéretesebb lesz képregény fronton is - már most annak látszik.

Dióhéjban ennyi lett volna a viszonylag rövid - hozzám képest mindenképpen az - beszámolóm a figyelmemet felkeltő megjelenésekről.
Valamelyik esetleg Nektek is szimpatikus? Esetleg van olyan, amelyik biztosan olvasásra vár?


2019. február 26., kedd

Holly Seddon: Lélegzet-visszafojtva

Vannak ezek a Kristály pöttyös regények, amelyek a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg. Amolyan női pszichothrillerek: "fordulatos, izgalmas, meglepő történetek, erős lelkű nőknek". No, gondoltam, akkor ez az a pötty jelölés, ami nekem való lesz. Annak idején Sebastian Fitzek A terápia című regényét még Vörös pöttyösként olvastam, azonban az új kiadás szerint már a Kristály pöttyösök közé tartozik - szerintem is ott a helye. Szóval ilyen kezdés után, no meg a pszichothrillerek iránti megszállottságom miatt, nem volt kérdés, hogy még néhány kötetet olvasnom kell. Elővettem tehát a fülszövegeket és első körben A testolvasó keltette fel az érdeklődésem - és okozott némi csalódást -, majd a Lélegzet-visszafojtva volt az az írás, amelyiknél a fülszöveg után az értékelések is meggyőztek a közelebbi ismeretség megkötéséről.

Értékelés: 4 pontot ér a 10-ből
(mert izgalmat csak nyomokban tartalmaz).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 424 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Borító ár: 3.499,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Try Not to Breathe
Kategória: thriller, pszichothriller
Amy Stevenson egy tizenöt éves lány, akinek az iskolából hazafelé tartva nyoma vész. Három nap múlva találnak rá, eszméletlen állapotban. A támadóját keresik, de nem sikerül a nyomára bukkanni. Tizenöt év múlva Amy még mindig kórházban fekszik, vegetatív állapotban, kommunikációra képtelenül. Alex Dale pont ilyen állapotú páciensek sorsáról ír, amikor megismeri az ágyban fekvő beteget. Amy kálváriája közelről érinti és késztetést érez arra, hogy a végére járjon a rég lezárt, de nem megoldott ügynek.

Ez a regény is azok közé tartozik, amelyek a fülszöveg alapján nagyon érdekesek és sokat ígérnek, de nem tudják beteljesíteni a hozzájuk fűzött reményeket. Pedig az eleje nagyon jól indult, a változatos idősíkok miatt jól lehetett volna szabályozni a feszültségi szintet, lehetett volna egyre növelni az izgalmakat, azonban az egész mégsem működik. A lány a vonaton című regényt egyébként  - leginkább a körülötte kialakult hype miatt - nem olvastam, azzal nincs összehasonlítási alapom.

Alex Dale a maga problémájával - alkoholizmus, tönkrement házasság - nem éppen könnyen megkedvelhető szereplő. Nem is sikerült megkedveltetnie magát velem. Alapvetően az lenne a szerepe, hogy még inkább drámainak érezzük a szituációt, hogy példabeszédként szolgáljon az olvasónak, ha mások problémáival foglalkozol, akkor a saját nyűgödet is kezelni tudod, ki tudsz mászni a gödörből. Sajnálatos módon belőlem csak undort váltott ki, amikor a vedeléséről és az ágyba vizeléséről olvastam - mondjuk úgy tucat oldalanként legalább egyszer. A nyomozása pedig inkább tűnt nevetséges vergődésnek, mint tényleges nyomozásnak. Most komolyan, mennyire lehet azt magas színvonalú detektívmunkának - oknyomozó újságírói feladatnak - tekinteni, amit egy olyan alkoholista művel, aki nézi az órát és a déli harangszó elhangzásáig is csak nagy lelkierővel bírja ki az üveg közelsége nélkül, majd a nap további részére kiüti magát. Hahaha... röhög a vakbelem.

A váltott idősíkok és a váltakozó nézőpontú - helyenként teljesen felesleges - fejezetek csak arra voltak jók, hogy már a könyv harmada tájékán rájöttem, hogy ki lehet az elkövető. Igazam is lett. Annyira nyilvánvaló volt az egész, hogy éppen emiatt bizonytalanodtam el. Azt gondoltam, hogy átverés az egész, hogy valami nagy csavar miatt mégsem úgy lesz, ahogy én gondolom - egyes szerzők képesek ilyen galád tettekre. Legnagyobb sajnálatomra Holly Seddon nem ez a fajta szerző. Hiába az idősík váltogatás, a történet egyszerű, mint a faék, a szereplők sem túl bonyolultak és nincsenek is olyan sokan, hogy ne tűnne fel valakinek a hiánya vagy éppen a kissé furcsa - inkább szembetűnően ostoba - megnyilvánulása.

Az biztos, hogy nem kellett visszafojtanom a lélegzetem olvasás közben, hanem inkább az ásításaimat kellett elnyomnom, mert többször unatkoztam, mint ahányszor nem. Meg sem közelíti Fitzek A terápia című regényének a színvonalát.
Nem volt ebben semmi thriller, nem volt ebben semmi pszichológia. Mindössze egy szerencsétlen alkoholista kesergett a múltján, talált menedéket újra és újra az üveg tartalmában és vergődött tehetetlenségében. Egyedül gyakorlatilag semmit sem tudott megtenni. 

Ez már a második kötet a kristályok közül, ami csalódást okozott, csak ez még nagyobbat, mint az előzőleg olvasott mű. Van még egy kötetem, amely ugyanezt a jelölést viseli a borítóján, ha a Pillangók kertje sem éri el a várt hatást, akkor lemondok erről a kiadói sorozatról, mert az ide sorolt "briliáns, ragyogóan megírt thriller" ajánlású regények nem nekem valók, mert nekem ezeknél sokkal erősebb az idegzetem és jófajta izgalomra van szükségem az unalom helyett.

Eddig is olvastam thrillerek és pszichothrillereket, de azokat nem csak nőknek ajánlották, hanem - ezek szerint - pasiknak is. Na, azok a nekem valók, amelyekben tényleg történik valami és a végén koppan a padlón az állam a döbbenettől. Nagyon jó a műfajban Franck Thilliez, Donato Carrisi, Chris Carter, Jean-Christophe Grangé. De hogy a nőknél maradjuk... Elizabeth Haynes is zseniálisat alkotott pszichológiai szempontból A lélek legsötétje című regényével. Azt tényleg lélegzetemet visszafojtva olvastam. Tess Gerritsen majdnem minden regénye brutális és zseniális. Angela Marsons, Megan Miranda és Sharon Bolton is határozottan élvezetesen ír és legalább az ő szereplőik tényleg nyomoznak is. De még Karen Rose regényeinek pszichothriller része is kalapemelést érdemel, mondjuk ehhez figyelmen kívül kell hagyni a kissé bugyutára sikerül romantikus vonalat.

Szóval bőven van miből válogatni. Mégis úgy érzem, hogy ezt a zsánert is elérték a felhígulás jól látható jelei.


2019. február 22., péntek

Témázunk: Kínos vallomások

Tény, hogy ritkán vagyok tagja a "Témázunk" bloggercsapatnak, de amikor mégis, akkor mindig passzol hozzám a téma. Ezek szerint könnyen kiismerhető vagyok, de ez nem baj. Legalább elmondom, kiírom magamból magvas gondolataimat és bevallom, amit eddig nem vallottam be. Vagy már mégis megtettem korábban?

A téma olyan, amihez bárki hozzá tudna szólni. Viszont az értelmezésén elgondolkoztam kicsit - vagy talán valamivel többet. Mármint a "kínos" részén. Azt mindenki érti, hogy a kínos, az kínos. De az már teljesen szubjektív, hogy ki és mit tart kínosnak. Mert olyan világban élünk, ahol gyakorlatilag mindent lehet és annak az ellenkezőjét is. Ahogy a reklámban is mondják: "már nincs tiltott szín". Ahogy elvileg nincs tiltott olvasnivaló sem - legalábbis nálunk és jelenleg -, csak éppen magyar nyelven nem elérhető, de ez egy másik kérdés. De ezek után van értelme pironkodni azon, hogy mi a kínos és mi a nem kínos? A lényeg az, hogy az ember olvasson, kikapcsolódjon, szórakozzon, izguljon vagy éppen szenvedjen, ha könyvet tart a kezében és ha ahhoz van kedve. 

Mondom ezt én, de a társadalom nem ilyen megértő, a társadalom címkézni szeret és beskatulyázni és divatot teremteni, még inkább divatot követni. Mert mostanában ez a divat. És mindezek mellett ott van a fennköltség, amikor a lektűr és a szépirodalom - no meg az olvasók - csapnak össze egymással. Itt látszik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy ki és mit olvas, mert ezek a különböző táborok egymásra fújnak és fanyalognak. Amikor alapvetően az lenne a lényeg, hogy az ember olvasson, azt, amihez éppen kedve van.

Hogy mindez nem csak légből kapott feltételezés, azt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Nem titok, hogy kedvelem a fantasy és a sci-fi regényeket, nem vetem meg a romantikus sztorikat sem és elég gyakran van szükségem vérengzős vagy borzongatós történetekre is. Úgy vettem észre, hogy a krimi és a thriller teljesen elfogadott társadalmilag. A romantikus regények a dömping miatt nem hagyhatók figyelmen kívül és szintén elfogadottnak minősülnek. De amikor valakivel arról beszéltem, hogy sci-fit vagy fantasyt olvasok, akkor bizony jöttek a különböző arckifejezések: megdöbbent, sajnálkozó, csodálkozó és így tovább.

Mert a fantasyt a legtöbb ember - biztosan nem fantasy olvasó vagy egyáltalán olvasó - valamiért meseként, gyerekes történetként azonosítja. Nem kellene így lennie. Szerintem. Mert miért is lenne kínos egy több Oscar díjat is elnyert filmtrilógia alapjául szolgáló regényfolyam olvasása? Igen, a Gyűrűk Urára gondolok. Mondjuk azt sem láttam, hogy bárkit is kínosan érintett volna, hogy arra a filmre ült be a moziba. Sőt... Vagy nézzük ugyanezt a sci-fivel, amit meg a jövőről való álmodozásnak, elérhetetlen és elképzelhetetlen elkövetkezendő időszaknak gondolnak. Pedig azért ott is születtek remek - ha nem is Oscar díjas -, könyveken alapuló feldolgozások. Csak, hogy a filmpéldánál maradjunk. De tény, hogy a sci-fi és a fantasy az Oscaron is méltatlanul mellőzött zsáner.

De vissza a könyvekhez. Nagyon kellemetlenül - mondhatni kínosan - érintett, amikor beiratkoztam a helyi könyvtárba, majd a könyvtárosnő a munkahelyemet és a beosztásomat figyelembe véve a szépirodalmi - avagy magas irodalmi - polcok új kínálatát ajánlotta a figyelmembe. Azt a meglepett és lesajnáló arckifejezést, amikor közöltem vele, hogy engem ez nem érdekel, azt azóta se felejtettem el. Többször is felhívta a figyelmemet arra, hogy nekem illene szépirodalmat olvasnom, aminek én minden alkalommal ellenálltam. Na, ez kinek volt kínos? Eleinte azt hittem, hogy nekem - pironkodtam is szégyenemben -, de aztán rájöttem arra, hogy a könyvtárosnak, aki sokkal kevésbé nyitott, mint én és társadalmi elvárásokkal erősen befolyásolt. Ráadásul még bőszen terjeszti is a nézeteit.

És ha már a szépirodalom... Rákerestem erre a fogalomra. A szépirodalom "az irodalom azon ága, mely a kedély gyönyörködtetésére szolgál, megkülönböztetve a tudományos irodalomtól". No, itt vagyok én félredrótozva, mert annak ellenére, hogy szeretem az igényes szöveget, az én kedélyem gyönyörködtetését nem azok a tipikus szépirodalmi témák idézik elő, hanem az, ha az olvasott szöveg kikapcsol és lehetőséget ad arra, hogy magam mögött hagyjam a mindennapok taposómalmát. Ha ehhez fantasy vagy sci-fi kell, esetleg az, hogy nyomozók egy sorozatgyilkost üldözzenek, hogy vámpíroktól, sárkányoktól és egyéb lényektől hemzseg az olvasott könyv oldala, akkor azt fogok olvasni. Kínos? Nem, nem az. Már túlléptem ezen. Azt tartom cikinek - és ezt szóvá is szoktam tenni -, ha valaki úgy sajnálja le a kedvenc zsánereimet, hogy ő maga még egy sort sem olvasott belőle. Számtalan magas színvonalú sci-fi vagy fantasy művet fel tudnék sorolni, amelyek könnyedén vetekedhetnek felmagasztalt szépirodalmi alkotásokkal. Egyszer lehet, hogy el is készítem ezt listát.

Az előzőekből is kitűnik, hogy kerülöm a szépirodalmat, mert elég nekem a mindennapok nyűgje és nyomorúsága, nincs szükségem arra, hogy este, az ágyban fekve is erről olvassak. Kínos? Kit érdekel. Szórakozni akarok és olyan történetet fogok olvasni, ami ezt nyújtja a számomra. Ha úgy adódik, akkor "mamipornót". Bár konkrétan azt a bizonyos művet talán mégsem, de egy erotikus már  könnyedén beleférhet a keretbe.

Nem, a középiskolai kötelezőknek nem sikerült megszerettetnie velem a szépirodalmat és a klasszikusokat. A legtöbbet a világtól elrugaszkodott történetnek gondoltam. Sokkal inkább, mint a később olvasott fantasy történeteket - "mesebeli" vámpírok és sárkányok ide vagy oda. Nem olvastam túl sokat az irodalmi Nobel-díjasok művei közül sem. Kimaradt Gabriel Garcia Márquez, John Steinbeck, Albert Camus és Hermann Hesse is. De biztosan nem fogom a kezembe venni Kertész Imre regényét sem. Ez utóbbit amiatt sem, mert elvből nem olvasok olyan könyvet, ami arról a bizonyos időszakról szól. De nem olvastam még Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Jókait sem vettem a kezembe A kőszívű ember fiainak kötelező jellegű olvasása óta.

És a divatkönyvek... Dömping van, fantasy, sci-fi és romantikus regény dömping van. Vannak divatirányzatok: paranormális romantikus, disztópia, posztapokaliptikus, űropera, urban fantasy, erotikus, new adult, young adult és még hosszan sorolhatnám. Mindegyik zsánernek megvan a maga rajongótábora - kisebb vagy nagyobb. Sokat olvastam mindegyik kategória megjelenéseiből, bár igyekeztem egy bizonyos színvonalat azért tartani: a bugyuta szövegű és logikátlan cselekményű történetek könnyen a csípős nyelven áldozatául estek egy-egy vélemény megfogalmazásánál.

Azt is elárulom, hogy soha nem tudok mit kezdeni az online könyves áruházak ilyen vagy olyan éves sikerlistáival vagy az egyes alkalmakra összeállított szuper ajánlatokkal. A gyengébbik nemhez tartozom, de a nők számára összeállított kínálatban soha nem találtam semmit, amire azt mondtam volna, hogy ezt megvenném. Már meg sem nyitom ezeket a listákat. Bezzeg a férfiaknak kínált olvasnivalók között... Miért van ez? Sokat gondolkoztam már rajta. Szerintem ez is - mármint a listák összeállítása - a társadalmi beidegződésekben és a sztereotípiákban gyökerezik.

Változik az ember is. Olvastam a Harry Pottert és imádtam - szerintem ma is imádnám. Olvastam az Alkonyatot és annak idején tetszett - igaz, hogy ez még a nagy hájpolás előtt volt -, aztán amikor már úgy éreztem, hogy nagy valószínűséggel még egyszer nem fogom a kezembe venni, akkor eladtam/elajándékoztam a sorozat összes kötetét. Szerintem nem kínos az, hogy az említett  sorozatokat - vagy még számtalan másikat - olvastam, mert akkor megfelelt az aktuális elvárásaimnak és a kitűzött célnak, miszerint szórakoztatott és kikapcsolt.

Van azonban egy olyan divattrend, amit nem vagyok hajlandó a magamévá tenni, ez az elvileg kölcsönös megegyezésen alapuló, gyakorlatilag a férfi kéretlen dominanciáját az előtérbe helyező szerelmi történetek tömege. Számomra itt arról van szó, hogy az ilyen regényekben leírtak az elveimmel nem egyeznek: nem ezt tartom egy egészséges kapcsolat alapjának és mozgatórúgójának. Valamint úgy gondolom, hogy az ilyen történetek az élettapasztalattal nem rendelkező, fiatal olvasókat vihetik tévútra, aminek következményeként később azt fogják gondolni, hogy az a normális, amiről abban a bizonyos könyvben olvastak. Még ezt sem tartom kínosnak, csak éppen az elveimmel ütközőnek.

És még egy apróság így a végére: nem értem a felnőtt színezők körüli mizériát. Biztos jó dolog, de bizony nekem az agyamra menne, ha napokon keresztül bíbelődnék egy aprólékos rajzzal, amikor annyi minden más teendőm van. Mondjuk olvasnom kellene a több száz olvasatlan könyvemet.

A jelszóm és a témában tett hitvallásom továbbra is az, hogy kikapcsoljon és szórakoztasson és ebbe bármi belefér - kinek-kinek a kedve és ízlése szerint. Olyan világban élünk, ahol mindent szabad és annak az ellenkezőjét is. A színes kínálatból mindenki válassza ki azt, amihez neki kedve van. A lényeg pedig továbbra is ugyanaz: olvassunk és még többet olvassunk.

Részemről ennyi lett volna - szokás szerint bőven kifejtve -, de vannak még, akik megteszik a maguk kínos vallomását:



Hátvédek, vagyis utólag csatlakozók, akiket megihletett a téma:
Sister
Mandi

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons