Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. június 28., szerda

Anthony O'Neill: A sötét oldal

Az első, ami rögtön szembetűnik a kötetre pillantva, hogy elképesztően jól sikerült a borító: egyszerű, mégis beszédes, figyelemfelkeltő - a fülszöveggel együtt pedig mindenképpen vásárlásra csábító. És pont én vagyok az, aki mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek sem, ezért előrendeltem, leszállítattam és amint lehetőségem nyílt rá, bele is kezdtem a regény olvasásába. Bevallom, hogy a Brass-kódokból már korábban is olvasgattam néhányat, és bizony jelentős részük van abban, hogy a könyvheti megjelenések közül ezt a művek vettem először kézbe. 
"Ne csak fogd, ragadd meg."
Értékelés: 8 pontot kap a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 346 oldal
Borító ár: 3.680,- Ft
A mű eredeti címe: The Dark Side
Fordította: Pék Zoltán
Műfaj: sci-fi, krimi, thriller, noir, abszurd
Ebben a nem is olyan távoli jövőben a Hold már lakható - igaz, hogy csak korlátozottan, feltételekkel, valamint a lakói előélete is hagy némi kívánnivalót maga után, de attól még vitathatatlan a tény, hogy emberek élnek a Föld kísérőjének felszínén. Az égitest bolygónk felé eső része igazi túrista paradicsom, ahonnan megtekinthető a Naprendszer legszebb igazgyöngye, a Föld. A másik oldal azonban, ami sötétségbe borul, ettől teljesen eltérő: ez nem csak a Hold fénytelen fele, hanem az emberiség sötét oldalának lakhelye is. Fővárosa a Purgatórium, amelynek uralkodója Fletcher Brass, aki a földi igazságszolgáltatás elől ide, az általa létrehozott állomásra menekült. Tartozkodása sajnos hosszabb idejű lett, mint számított rá, ezért létrehozta a saját városát és benne a saját társadalmát: bűnözőket, minden féle kétes múlttal rendelkező elemeket gyűjtött maga köré, megteremtette a földi igazságszolgáltatás ellentetjét, a bűn igazi barlangját. A rendszernek vannak hibái, de működik. A város és létesítményei látogatottak, de a belépés mindenki számára csak a saját felelősségére történik. Egy száműzött földi zsaru érkezik a városba, aki maga a megtestesült hivatástudat és igazságosság. Rögtön feladatot is kap: ki kell nyomoznia egy olyan gyilkosságot, amely még a Purgatóriumban sem megszokott és amelyben maga Brass, illetve a lánya is érintett lehet.

Kedvelem az Agave Könyvek kiadót és az általuk megjelentetett kötetek színvonalát, illetve minőségét, de mindezek ellenére is úgy érzem az utóbbi időben - pár évben - akadt jó néhány olyan kiadvány a megjelenéseik között, amely bizony megosztotta a magyar olvasókat. Az rendben van, hogy nem tetszhet mindenkinek minden, de ez már túlmutat ezen az állításon, ez már jelenség. A kiadó legtöbb könyve valamilyen szinten újítást tartalmazó, összetételében különleges, határokat feszegető írás  - és véleményem szerint ebbe a körbe sorolható ez a regény is.
"Ha nem tudod eltüntetni a nyomaidat, tüntesd el azokat, akik látják."
A történet erős keveréke a sci-fi, a krimi, a thriller, a kaland és az akció jellemzőinek, illetve kiegészíteném még a sort az abszurditással és a paródiával is. A kötet feléig úgy gondoltam, hogy bizony ez a regény nem más, mint az első körben felsorolt kategóriák paródiája. Pedig minden a helyén volt ám, de mégis annyira fura volt az egész és leginkább kifigurázásnak tűntek a történtek.
"Mások irigysége elfogyhatatlan lakoma."
Adva van ez mindenféle kétes elemekkel teli társadalom, aminek vezetője maga is menekül a földi igazságszolgáltatás elől. De még ezektől az emberektől is elkülönítve - amolyan iglu szerű lakrészekben - élnek az igazán veszélyes bűnözők. Aztán egyszer csak megjelenik egy android, aki becsenget ezekbe az iglukba, majd a helyzeteket félreértelmezve és mindeféle hangzatos mondatokat ismételgetve, eléggé brutális módon véget vet az ott élők életéknek. Az elbeszélés különlegessége az, hogy a történések mellett minden szereplő élettörténete is megelevenedik a lapokon, így a holttest nem csupán egy áldozat lesz, aki rosszkor volt rossz helyen, hanem jogosnak is érezhető az ellenük elkövetett tett.

A másik szálon Damien Justus hadnagy kezd bele élete első, Purgatórium beli nyomozásába. A hadnagy igazi különlegességnek számít a purgatóriumi rendőrség kötelékén belül, mert ő legalább nyomozni akar, a többiek meg nagyon nem. Ha valaki látott már akár csak egy CSI epizódot, akkor tudja, hogy az a fajta helyszínelés, amit ezek a rendőrök végeznek, inkább nevetséges és hihetetlen, mint valós. Ezért - és még néhány másik megnyilvánulás miatt - éreztem én a történet ezen részét inkább paródiának, mint tényleges, az eseményeket előre vivő elemnek.
"Sose verd a fejed a falba. Verd bele valaki másét."
Valójában ez igaz lehet az egész regényre is, mert sem a helyzetek, sem a szereplők, sem pedig a reakciók és módszerek nem tekinthetők teljesen szokványosnak. Mondjuk nem tudom, hogy mit képzeltem, mert bizony a helyszín és az alapszituáció sem. Akárhogyan is van, elég sokáig értetlenül néztem az általam olvasottakra és csak vakargattam a fejem a különböző, egymással alig összefüggő események, illetve helyszínek kapcsán.

Aztán persze a végére kikristályosodott minden, de tény, hogy a szerző mindent megtett azért, a regénye különleges és egyedi legyen - ezt sikerült is elérnie. Egy idő után már jobban értékeltem a kis anekdotákat, amelyek bemutatják az éppen csak felbukkanó, statiszta szerepet játszó szereplőket és találkozásukat az aktuális főszereplővel. Szóval kellett némi idő, amíg ráhangolódtam a szerző stílusára, viszont utána sokkal jobban élveztem kissé nyakatekert módon vezetett történetét.
"Nem szolgálhatod egyszerre Istent és Mammont."
Az egész katyvaszra az események vége tette fel a koronát és igen, innentől már érthetővé váltak az előzmények is és minden elhangzott utalás, vagy megtörtént más dolog. Nem egyszer kacagtam fel a legújabb abszurd helyzeten, mert a szerző a stílusának ehhez a jellemzőjéhez végig ragaszkodott és meg is lett a kitartásának hatása: megkedveltette velem kivételes nézőpontját.

Hangulatában semmi kifogás nem érheti a művet, mert a szerző határozottan hitelesen írta le a Holdat és teljesen hihetően valósította meg azt, milyen lehet a felszínén a mindennapi élet. Minden tekintetben eléggé plasztikus leírása megalapozta a mű hangulatát: a holdpor, a napos oldal, a túloldal hidege, a túlélés feltételeinek megteremtése, a kupolák alatt kialakult városok, a létfenntartó rendszerek, a csökkent gravitáció hatása az emberre és a mozgására. Hihető és könnyen átélhető, egy idő után természetesnek is tekinthető, amely jó alapot nyújt a cselekményhez.

Szóval érdekes ez és kissé ellentétes érzetet produkál: minden a helyén van, jól kidolgozottak az alapok, az események is logikusan kapcsolódnak egymáshoz, mégis majdnem szétesik az egész a lazaságtól. Nem tipikus sci-fi, nem tipikus krimi, hanem valami egészen különleges egyveleg, a kapott élmény pedig elég egyedi ahhoz, hogy sokáig emlékezzen rá az olvasója. Pont ezért fog ez a kötet is beállni a kiadó azon műveinek sorába, amelyre a megosztó jelző lesz a jellemző. Kell némi abszurditásra való hajlam és nyitottság a regényben leírtak élvezetéhez.
"Ha elég tollat teszel rá, bármi repülhet."
Az elején még nagyon furán néztem, nem tudott elkapni a hangulat és magam is meglepődtem, hogy a végére sokkal jobban tetszett a történet, mint arra korábban számítottam. Sem stílusában, sem mondanivalójában nem hagyományos írás, de mindenképpen nagyon élvezetes és több rétege van, mint ami elsőre érezhető. A rengeteg hulla, az indokolatlannak tűnő gyilkosságok, a törvénytelen életmódra alapozó cselekmény és az abszurd humor mellett ez a regény bizony komoly témákat hoz fel - akár társadalomkritikának is tekinthető -, amelyek finoman megbújnak a színes és mozgalmas felszín mögött.
"Mi értelme más bőrébe bújni? Hacsak az a bőr nem jobb a tiédnél?"
Bár most már összeszedettnek tűnik a véleményem, az olvasás befejezése után közel sem éreztem, hogy ez így lenne: eléggé zúgott a fejem az infóktól és az átélt élménytől. Kellett némi idő, amíg összeértek a részek a fejemben és pár nap távlatából már teljesen másként tekintek a Hold túloldalán történtekre. Ez a regény nem csak az égitest sötét oldalán játszódik, de bizony az emberek lelkének sötét oldalát is jól és szemléletesen mutatja be. Bármi történjen is, bárhol történjen is, egy valami nem változik: van néhány dolog - szabadság, hatalom, stb. -, amelyért az ember bármire képes.

Bár a könyv feléig nem gondoltam, hogy így lesz, de most már biztos vagyok az állításomban: akarok még olvasni Anthony O'Neill-től, mert tetszik különleges látásmódja és fogalmazási stílusa. Ahogy abban is reménykedem, hogy azt a művet is Pék Zoltán fogja majd fordítani, mert O'Neill és ő, így együtt nagyon jók, mondhatni fantasztikusak.


2017. június 24., szombat

Kim Harrison: Dead Witch Walking - Boszorkányfutam (Hollows 1.)

Ez a regény ékes példája annak, hogy nem is lenne szükségem annyi új kötetre, hanem elég lenne időnként újraolvasnom a régieket - kellő idő elteltével totálisan új élményként hatnak. Ebből a történetből is csak arra emlékeztem, hogy van egy boszi, meg egy vámpír, akik együtt laknak egy templomban, meg a boszi nyomozótársa egy pixi. Nos, ez tényleg így is volt, de ezen kívül minden más teljesen ismeretlennek tűnt az újraolvasás alkalmával. És ami a legjobb az egészben, hogy még jobban is tetszett, mint amikor első alkalommal olvastam. Fura egy szerzet vagyok, tisztában vagyok vele, de én már így maradok.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 530 oldal
Fordította: Bódi Virág, Pollák Tamás
Borító ár: 2.999,- Ft
Eredeti cím: Dead Witch Walking
Sorozat: Hollows
Folytatás:
2.) A jó, a rossz és az élőhalott
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció
A történetbeli világ majdnem olyan, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy a természetfölötti lények felfedték magukat és jelenleg szerves részét képezik a társadalomnak. Illetve csak képeznék, mert bizony ellenállás az volt és van bőven, az ember nem az a természet, aki olyan nagyon könnyen elfogadja a másságot és a különbözőséget. De ez egy másik kérdés... Mert, hogy a főszereplő boszinak - Rachel Morgan - a saját fajtáján belül is pont elég problémája akad. Az apja is fejvadász volt, ő is az lett, de hiába tud és akar, a főnöke nem elégedett a teljesítményével. Ha már egyszer finanszírozták a tanulmányaidat és az Inderland Biztonsági Szolgálat kötelékébe kerültél, nem olyan egyszerű kilépni onnan - aki legutóbb megtette cafatokra robbant a saját verandáján. Amikor azonban Rachel elkap egy koboldot és a lény a szabadságáért cserébe három kívánság teljesítését kínálja fel, a boszi kihasználja a lehetőséget arra, hogy megússza a megtorlást. Vele együtt egy másik fejvadász, Ivy is - aki vámpír -, kilép a cégtől. Ez az utóbbi lépés kihúzza a főnökségnél a gyufát, Ivy távozásával is Rachelt okolják, ezért a laza lelépés helyett most már a boszi élete a tét, kezdődhet a boszorkányfutam. Rachelt csak egy dolog mentheti meg: ha bebizonyítja, hogy a főnöke nem játszik tisztességesen. Korábbi fejvadász társai elől menekülve nyomozásba kezd, egy olyan ember után kutat, aki fedhetetlen és mindenki más fölött áll. A tétek hatalmasak, az események  pedig kiszámíthatatlanok. A biztonsága pedig csak a saját leleményességén múlik, no meg egy vámpírén, egy pixi családén, és még néhány önként jelentkezőén.

A regény alapját képező egész természetfeletti mizéria és társadalmi átalakulás egy teljesen ártalmatlannak látszó zöldség, a paradicsom, illetve egy éteri nevű vírus, az Angel kombinációjának eredményeként jött létre. A vírus megtizedelte az embereket, nem úgy az inderlandiakat, akik viszont immunisak rá. Ez persze csak növelte az emberek és az inderlandiak közötti bizalmatlanságot és ellentétet. Az emberek számára a paradicsom, illetve minden abból készült étel pedig felér egy halálos fenyegetéssel.

A világ tehát eléggé különleges, a problémák azonban nagyon is ismerősek. Rachel első körben egy szerencsétlen és esetlen szereplőnek tűnik, pedig van ám tehetség és gógyi is a lányban - még ha nem is minden alkalommal tesz erről tanúbizonyságot. Akárhogy is van, könnyű átérezni a boszi problémáját és a helyzetét, mert ami nem működik, azt bizony nem kell erőltetni. Persze igazán érdekessé akkor válik a dolog, amikor a lány kilép a Szolgálattól. Mondjuk azt nem sikerült megértenem, hogy egy inderlandi, aki ráadásul tehetséges boszorkány is, miért tud kevesebbet a természetfeletti világ lényeiről, mint egy tripper... akarom mondani snacky... ööö...akarom mondani, egy ember. Ez azért kissé csorbította a hitelesség látszatát.

A regény eleje eléggé töménynek érződik. Meg kell ismerni a világ felépítését, az alapszabályait és a különféle lényeket, mindezt eléggé egyedi kifejezések használatával - közben pedig halad a cselekmény. Ez így együtt elrettentő is lehete, de senki számára ne legyen az, mert nagyon megéri az alapos bemutatás és persze legalább ennyire a szövegre való odafigyelés és a részletek értelmezése.

Mert egyébként a történet kifejezetten jó, az alapszitu pedig nagyon is érdekes. Egy boszi és egy vámpír egy templomban, amelynek kertjében egy pixi család áll őrt, a szemben lakó szomszéd pedig több, mint rejtélyes. A regény hemzseg a különféle lényektől: tündérektől, élő vámpíroktól - akik vagy aktívak, vagy nem -, holt vámpíroktól, bosziktól és boszorkányinasoktól, démonoktól, vérlényektől és mindenféle egyéb szerzetektől.

Rachel bérgyilkosok elől való menekülése és a nyomozása kellően izgalmas. És persze röhögést kiváltó jelenetekkel is bőven lehet találkozni: mint egy urban fantasyba oltott chick lit, illetve akció és kalandregény. Van itt betötörés és kitörés, átvágás és átváltozás, cselszövés és harc, vakmerő és furmányos akciók tömege. És ez még csak a kezdet, mert éppen csak megismertük a világot, a főhősöket, illetve a problémáikat, éppen csak elkezdtek egy új életet. De annyi még a lehetőség és a titok...

Hmm... mondjuk maradt bennem jó néhány kérdés az igazán izgalmas és mozgalmas cselekményű kötet végén, de végül is ezért beszélünk sorozatról. Például nagyon érdekelne, hogy Ivy miért égetett fel maga mögött minden hidat? Miért érte meg neki az egész cirkusz és az a rengeteg pénz, amit kifizetett az IS-től való távozásakor, hogy gyakorlatilag Rachel testőrévé váljon? És azért Nick is nagyon érdekes figura, mert szerintem többet tud, mint amit eddig megmutatott magából, pedig az sem volt éppen kevés. Hasonlóan különleges szereplő Keasley is, akire roppant mód kíváncsi vagyok. És persze ott van az a bizonyos jel és a cserébe adott ígéret, amit tutira számon fog még kérni a vakmerő boszin az a bizonyos lény. Akiről egyébként még mindig nem tudni, hogy ki idézte meg. No, és az sem derült ki, hogy milyen lény is Trent Kalamack.

Nagyon jó volt ez, tetszett - sőt sokkal jobban tetszett, mint első olvasásra -, és nagyon boldog vagyok, hogy most végre elérhető a folytatás is - mi több, a folytatások, mert már négy kötetnél járunk a magyar kiadásban - bár a borítón díszelgő pötty színét nem tartom szerencsés választásnak. Azért van még mit behozni a lemaradásból, mert eredeti nyelven már tizenhárom kötet jelent meg és a sorozat még nem lezárt. Remélem, hogy Rachel végig ilyen vakmerő, bohókás és mégis talpraesett marad, a testőrei pedig legalább olyan hatékonyak, mint eddig. Azért várom a változást, mert a kis boszi így is elég tehetséges, de mindig van hová fejlődni - és gondolom az ügyek is egyre bonyolultabbak lesznek, Szóval igen, akarom a folytatást, és hamarosan sort is fogok rá keríteni.



2017. június 20., kedd

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd (Romantic Suspense 16., Faith Corcoran 1.)

Esküszöm, hogy nem vagyok bagoly, de a továbbiakat akkor sem tudom máshogy kifejezni. Huhúú, de régen olvastam Karen Rose regényt - mármint ez előtt -, huhúúú, de nagyon örülök neki, hogy átvette egy másik kiadó a szerző műveinek gondozását, és huhúúú, de örülök neki, hogy jelent meg új regény magyarul. Meg is rendeltem rögtön a könyvet, még a megjelenéskor és röpke fél éven belül el is olvastam a szokásos féltégla - vagy inkább falazóelem? - méretű kötetet. Ez egyébként nálam egész jó időzítést jelent.

Az első megdöbbenés akkor ért, amikor rájöttem, hogy ez nem az a kötet, amire számítottam, ami a sorban következne, hanem valamelyik sokadik rész. Hogy melyik lenne a sorban következő? Jó kérdés. Már csak azért is, mert a sorozat előről és hátulról is lyukas, most pedig már középről is. De a lényegen még ez sem változtatott, mert végre új Karen Rose regény jelent meg magyarul! Még a kóros időhiány és a falazóelem méret - közel nyolcszáz oldal terjedelem - sem rettentett el az olvasástól, mert végre új Karen Rose regényt vehettem a kezembe, Oké, ezt most befejeztem és többet nem hangsúlyozom ki. De ugye értitek, hogy miről beszélek? Ugye értitek, hogy új... Na jó, azt ígértem, hogy ezt abbahagyom.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Fekete Macska Regénytár
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 788 oldal
Fordította: Szabó Krisztina
Borító ár: 3.999,- Ft
Eredeti cím: Closer Than You Think
Sorozat: Romantic Suspense
Alsorozat: Faith Corcoran
Előzmény:
1.) Don't Tell
2.) Have You Seen Her?
3.) I'm Watching You
4.) Vigyázz rám!
5.) Érints meg
6.) Számolj tízig
7.) Halj meg értem (Daniel Vartanian 1.)
8.) Sikíts értem (Daniel Vartanian 2.)
9.) Gyilkolj értem (Daniel Vartanian 3.)
10.) I Can See You
11.) Silent Cream
12.) You Belong To Me
13.) No One Left To Tell
14.) Did You Miss Me?
15.) Watch Your Back
Folytatás:
17.) Alone In The Dark
18.) Every Dark Corner
Műfaj: krimi, thriller, romantika
Tény, hogy Karen Rose nagyon jól tud krimit írni, erről már a Daniel Vartanian alsorozat köteteit olvasva is sikerült meggyőződnöm. Nem volt ez másként most sem: a történet krimi szála nagyon rendben van - gyakorlatilag hibátlan. Ez a nő olyan ügyesen tudja felépíteni a szereplőit, leírni azok érzéseit, megcsavargatni az eseményeket és a szálakat, no és persze titkolózni az olvasó előtt, hogy az egyszerűen elképesztő, annak minden esetben ámulás és/vagy pofára esés a vége - mármint az olvasó részéről, mármint az én részemről. Ez az, amiért annyira kedvelem az írásait, amiért annyira várom az új történetek megjelenését és amiért nagy lendülettel vetem bele magam a vaskos kötetek olvasásába.

Ami viszont nem megy Rose néninek - és pont ezért nem értem, hogy miért ragaszkodik hozzá ennyire -, az a romantikus része a dolognak, amely majd minden esetben suta és - legyünk egymással teljesen őszinték - erőltetett is. Mert ez a ránézek és elönt a forróság, aztán meg nem tudom kiverni a fejemből és egy nap múlva már halálosan szerelmes is vagyok bele, és bár az egész eddigi életemet meghatározta egy szerelmi csalódás miatti bizalmatlanság, ami miatt senkivel sem tudtam működőképes kapcsolatot létesíteni, de ez most valahogy nem játszik és nem lényeges. Szóval ez a része nagyon klisés, nagyon erőltetett és egyáltalán nem értem, hogy miért kell ez a történetbe. Egészen elnéző vagyok a regény kötelező romantika részével, de tuti van, akit sokkal jobban idegesít, és talán pont emiatt nem fog soha többet Rose kötetet a kezébe venni - amit meg is tudok érteni.

Főleg azért, mert ez a sutaság és kliséktől hemzsegő rész annyira éles ellentétben áll a profi módon megírt krimi és thriller szállal. Mert bizony, ha figyelmen kívül hagyjuk a hormonok játékát és a hirtelen fellobanó érzelmeket, szenvedélyt, akkor a maradék történet minden tekintetben képes a lelki állapot befolyásolására - mégpedig olyan módon, hogy többször is megnézed, bezártad-e a bejárati ajtót és persze az ablakot, valamint gyanakodva nézel minden idegenre, de még az ismerősökre is.

Faith Corcoran pszichológus, aki szexuális bűneseteket elkövető személyek rehabilitációjával is foglalkozik. A munkája kihatással van a magánéletére is, az egyik páciense, akit korábban kezelt, zaklatni kezdi, majd többször is az életére tör. Faith végül eléri, hogy az illetőt börtönbe zárják, de pár év elteltével, a férfi szabadulását követően újra megkezdődnek a zaklatások. Faith komoly döntést hoz: megváltoztatja a nevét és elköltözik. Viszont a hely, ahová tart, még inkább rossz érzéssel tölti el, mint ahonnan menekül: a múlt emlékeitől a mai napig nem tudott megszabadulni. A nagymamájától örökölt ház felé tartva majdnem elüt egy megkínzott nőt, aki az út közepén fekszik. A lány a környéken eltűnt két egyemista diák egyike, akik ügyének felderítésével Deacon Novakot, az FBI különleges ügynökét bízzák meg. Faith ezzel belekeveredett az ügybe és nagyon úgy néz ki, hogy a most kialakult helyzetnek is köze van hozzá és a múltjához.

Igazából ennek a regénynek három főszereplője van: Faith, Novak ügynök és persze egy pszichopata őrült, akinek senki és semmi nem számít. Kapunk is mind a hármuk szemszögéből esemény és érzelem leírást rendesen. Amíg Faith és Deacon gondolatait kicsit távolabbról követhettem nyomon - E/3-ban íródtak az ő részeik -, addig a gyilkos érzelmeit egyes szám első személyben kaptam meg, ami jó néhány esetben sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a pszichológus és a nyomozó elbeszélése.

Faith karaktere számomra sántított egy kicsit, egy pszichológustól nem pont ilyen reakciókat várok el - a lélekbúvárkodás és a mindenki helyett feláldozom magam azért elég messze áll egymástól. Deacon Novak viszont nagyon eltalált figura, a maga különleges kinézetével együtt, egészen ötletesen használta fel azt, amit a természet elrontott rajta. De tényleg elrontotta? Szerintem nem. Aki legjobban meglepett, az az elkövető: az ellenérzéseim ellenére is nagyon jól megrajzolt karakter - személyiségében és tetteiben is. És Rose néni ismét csak bebizonyította, hogy bárki, ismétlem bárki lehet problémás és adott helyzetben kattant.

Egy szó, mint száz, ez egy jól felépített cselekményű, kellően csavaros történet, amely rátelepszik a lelkedre, ugyanakkor nem enged szabadulni, mert bizony tudni akarod, hogy mi lesz a vége. Ez így összeadva pedig bizony képes bárkit odaszegezni a könyvhöz - velem legalábbis ez történt -, és hirtelen már nem is olyan sok az a közel nyolszáz oldal ehhez a cselekményhez, ezeknek az igencsak összekuszálódott szálaknak a felfejtéséhez és lezárásához.

Brutális és nagyon kegyetlen, rendesen kirázott a hideg, amikor az áldozatok által átéltekről olvastam. Ebben nagyon profi a szerző, korábban is az volt, most is hatásosan tálalja a részleteket. A nyomozás is teljesen a helyén van, a rendőrök teszik a dolgukat, az idő sürgeti őket, az eltűnt lány - és mások - élete a tét. A cselekmény nagyon pörög, a lelkizések és analizálgatások - no meg a szerelmes ábrándozások - kivételével mindig történik valami, ami még érdekesebbé és összetettebbé teszi a nyomozást.

Kegyetlenség és szenvedélyes érzelmek, brutális krimi és gyengéd romantika - mindez egyben. A krimi része sokkal jobban tetszett, a romantika része részemről hanyagolható. Egyszer szívesen olvasnék egy olyan regényt a szerző tollából, ami szimplán krimi, thriller és nem erőlteti a romantikus kapcsolatot a két főszereplő között. De addig is, amíg ez az idő elérkezik, bármikor szívesen olvasok újabb magyarul megjelent Karen Rose regényt - legfeljebb ugyanez marad a véleményem az összetételéről és a műfaji arányairól.

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy végre nem rózsa van a borítón.


2017. június 16., péntek

John Scalzi: Vének történetei és más írások (Vének háborúja)

John Scalzi volt az, akinek műveit olvasva megkedveltem a katonai sci-fit, ami egyébként engem is igazi meglepetésként ért, tekintve, hogy nem igazán kedvelem a modern hadviselésről szóló elbeszéléseket. Ahogyan az is érdekes, hogy a múltban játszódó összecsapásokkal és - ezek szerint - a jövő fegyveres konfliktusaival sincs problémám - csak ne a jelenben játszódjon az adott cselekmény.
Scalzi stílusa és a Vének háborúja sorozat történetei igazi rajongótábort gyűjtött maga köré kis hazánkban, aminek köszönhetően megjelenhettek a szerző azon írásai is, amelyekre a sorozatindításkor még esély sem volt. Mi ez, ha nem sikertörténet - és ez szerintem a hazai kiadót is ugyanúgy meglepte, mint az olvasókat. De száz szónak is egy a vége: örülök annak, hogy így alakultak a dolgok.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 199 oldal
Borító ár: 2.680,- Ft
A kötet az alábbi eredeti kiadványokat tartalmazza:
Miniatures, The Sagan Diary, Questions for a Soldier
Fordította: Pék Zoltán, Farkas István
Sorozat: Vének háborúja
Előzmény:
1.) Vének háborúja
2.) Szellemhadtest
3.) Az utolsó gyarmat
4.) Zoë története
5.) A lázadás hangjai
6.) Árnyékszövetség
Műfaj: sci-fi, novella
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu
Mondom ezt annak ellenére, hogy általános jelenség az éppen adódó hullám meglovagolása, vagyis ahogy ezt kevésbé szépen mondják: húzzunk le még egy bőrt a sorozatról és adjunk ki mindent, még azt is, aminek nem sok köze van az adott univerzumhoz. Mint rajongó azt mondom, hogy felőlem jöhet, mert ha valami tetszik, akkor úgy is megveszem, ha meg elegem van már belőle, akkor nem. Jelen esetben úgy érzem, hogy inkább a szolgáljuk ki a rajongókat és adjunk ki mindent, amit szereznének helyzet lesz a hihetőbb.

A Vének történetei és más írások kicsit a hullám meglovaglása és az újabb bőr lefejtése kategória, de igény volt rá, tehát megjelent. Ismét kijelentem: nem bánom. A kiadvány címe ékesszólóan beszél, nagyon kifejező, ugyanis a vének történetei olyan mennyiségben vannak jelen a kötetben, hogy éppen csak kiérdemelték a többesszámot, a többi az bizony teljesen másról szól, nincs köze a vénekhez - bár azok stílusa is vitathatatlanul Scalzi.

A rövid  - alig kétszáz oldalas - kötetecske meglepően sok írást tartalmaz, amelynek oka, hogy a két hosszabb - összesen közel kilencven oldalt kitevő - vének történet mellett a többi írás az úgynevezett ötpercesek kategóriába tartozik. Ahogy a szerző is megemlíti az előszóban az írások a négyszázötven és kétezerháromszáz szó közötti terjedeleműek - vagyis gyorsan olvashatók.

Akkor következzenek a vének: egy írást kapott John Perry és egy másikat Jane Sagan. Perry éppen Újgoa lakosainak kérdéseire válaszolgat. A történet időrendben a Vének háborúja kötet eseményei után, illetve Az utolsó gyarmat című regényben olvasott történések előtt játszódik. Perry itt még katona, de már igencsak közeleg a letepedésének ideje. Pattogós, vicces, szókimondó szöveg - ahogy azt Perrytől és persze Scalzitól megszokhattam.
A második történet ugyanebben az időszakban játszódik, Jane készül új, a telepes élethez megfelelő testet ölteni, akaratlanul is rögzíti gondolatait az agygépében, amelyet aztán kinyernek és elemezni kezdenek. Jó lehetett volna, sok lehetőséget rejtett magában a szituáció, azonban ilyen unalmasat régen olvastam a szerzőtől - a közel hatvan oldal terjedelmű szöveg olvasása közben háromszor sikerült bealudnom. Mr. Scalzi, ez nagyon gyenge volt - de legalább az univerzumhoz tartozott, bár semmit sem adott hozzá.

Azt hittem, hogy az apró sztorikkal lassan fogok haladni, de csak olvastam egyiket a másik után és meglepően hamar a kötet végére értem. Stílusukat, formájukat, mondanivalójukat és terjedelmüket tekintve elé változatos a kép: van, ami tetszett és van, ami annyira nem - ez általában így szokott lenni a novellák esetében.

Abban mindegyik megegyezik, hogy Scalzi olyan helyzeteket vet papírra, amikor már megszokott az idegenek jelenléte, adott esetben keverednek a fajok, viszont mindegyik megtartja a saját szokásait, kultúráját és persze az egész hihetetlenül félreérthető, adott esetben vicces, bár könnyen katasztrófába hajló helyzeteket eredményezhet. Erről, vagy valami hasonlóról szólnak a "Jártak-e nálatok idegen állatok?", az "Új direktívák az alkalmazott-manxtse viszonyt illetően", az "Élet a Földön: ember-idegen kapcsolatok", a "Reggeli közlemények a zavart fiatalok Lucas kevert fajú iskolájában", vagy éppen a "Fontos ünnepek a Gronghun" című írások. 

Érdekesek és éppen ezért nagyon különlegesek az egyedi nézőpontú írások, mint a "Plútó kitálal", "A másik nagy micsoda", vagy éppen "Az okoskészülékeid a hátad mögött rólad beszélnek". Nagyon élveztem ezeket a történeteket.

A lehetséges jövő elevenedik meg a beszédes című "Levelek egy lehetséges jövőből" című írásban, valamit azt is megtudhattam, hogyan érkezett el "A joghurt világuralma". Olvasási időben kb. öt perc, az MI-k azonban tizenöt másodperc alatt eldöntötték, hogy szükség van-e az emberiség kiírtására - erről is szó van az egyik történetben.

Megtudhattam milyen az, amikor Scalzi unatkozik a repülőn és csak a twitter van elérhető közelben. Valamint olvashattam interjút egy szuperhős ügynökkel, egy szupergonosz-elemzővel, illetve egy ügyvéddel, aki az egész világ ellen nyújt be keresetet.

Szóval kifejezetten vegyes a kép, de nincs ezzel semmi baj, mert a változatosság gyönyörködtet és én magam is meglepődtem azon, hogy milyen hamar lecsúsztak ezek az írások. Ha a vének univerzuma nem is, de a Scalzi univerzum sokkal színesebb lett. Kár lett volna kihagyni ezt a kötetet - a megjelenések és az olvasmányok sorából egyaránt.


2017. június 12., hétfő

Ian Tregillis: Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)

Az olvasó már meg sem lepődik azon, amikor a jövőben játszódó történetekben feltűnnek a robotok, átveszik az emberek által végzett munkák javát, ha nem egészét, valamint kiszolgálják a gazdáikat. Egyszerű eset, szokványos, semmi furcsa nincs benne - megszoktuk. Igen ám, de mi történik akkor, ha az alapfelállás ugyanaz, de nem a jövőben járunk, hanem a múltban, egészen pontosan a XX. század elején? Mert bizony éppen ez a helyzet ebben a különleges hangulatú, alapjaiban ismerős, ám mégis egyedi elveken alapuló és rendhagyó ötletek mentén előre haladó történetben. Mi volt az az apró momentum, ami létrehozta ezt a miénkhez hasonló, de történelmében attól mégis eltérő társadalmat és világrendet?

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 462 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Fogaskerék-háború
Folytatás:
2.) Gépfelkelés
3.) Gépszabadság
Kategória: disztópia, steampunk
A sorsfordító eseményre a tizenhetedik században került sor, amikor is egy németalföldi matematikus találmánya felborította Európa addigi hatalmi egyensúlyát - világi és vallási értelemben. A technika és a mágia keverékével, a két komponens együttes alkalmazásával megalkotta a gépembereket, amelyek alapból mechanikus szerkezetek, de az akaratukat az alkímia szabályozza. Ennek eredményeként alig százötven évvel később már nincs olyan ország vagy társulás, amely ellen tudna állni a holland csapatoknak, a kálvinista Hollandia által képviselt hatalom jelentősnek tekinthető. A fapapucsoknak egyetlen ellenségük maradt, a francia katolikusok, akiket addig üldöztek és támadtak, míg azok kénytelenek voltak a székhelyüket az újvilágba áthelyezni. Az összecsapásoknak azonban még így sem szakadt vége. 

A két szembenálló fél konfliktusa között nem csak területi, illetve a régmúltba visszanyúló hatalmi ellentét húzódik meg, hanem ideológai ellentmondás is. Amíg a kálvinista Hollandiában a gépembereket csak alkatrészekből álló eszköznek tekintik, addig a katolikus franciák szerint sokkal többek egyszerű használati tárgynál. Minden csak nézőpont kérdése, mondják, és ez jelen esetben is így van. A gépszolgák közül ugyanis egyesek tényleg öntudatra ébrednek, valamilyen módon megszűnik az őket gúzsba kötő korlátozás és előtérbe kerül a szabad akaratuk. Természetesen az ilyen megengedhetetlen, a renegát gépszolgát el kell pusztítani, hogy rendellenes létezésének nyoma se maradjon.

A történet éppen egy ilyen renegát pusztulásával kezdődik, miközben betekintést nyerhetünk a gépszolgák életébe, amelyet kitölt a parancsok teljesítésének hierarchikus rendszere, illetve annak minden járulékos következménye. Jax szemén és gondolatain keresztül jól látható és könnyedén átélhető mindaz, aminek ezek a lények - a kattogók -, ki vannak téve egész létük során, a nap minden percében. A regény három különálló, de egymást folytonosan keresztező töténetszál mentén fut. Bár Jax tűnik a legfontosabb szereplőnek, a másik két "játékos" is legalább ugyanolyan fontos az események alakulásának szempontjából.

Mindegyik főszereplő megkapta a maga fejezeteit: ugyanúgy megismertem a gépemberek érzéseit és gondolkodását, ahogy a kálvinista egyház soraiba beépült katolikus pap motivációját és érzéseit, illetve a katolikus franciák által vívott elkeseredett harcok hátterét és jelenét. Az Európában játszódó részek tartalmazzák az alapokat és előkészítik az eseményeket, az amerikai kontinensre érkezve  pedig felgyorsulnak a történések és az addigi könnyed elbeszélés véres kalandok sorává válik. 

Nagyon különleges az egész történetet meghatározó hangulat: a jól ismert társadalmi berendezkedés és viselkedés keveredik a gépszolgák - jövőt idéző - jelenlétével, a háttérben pedig ott érződik a mágia mindent betöltő rezgése.
A meglehetősen minimalista borító hatalmas telitalálat, mert egyszerűsége ellenére is egyszerre utal a regény lényegére: a gépekre és az individumra, illetve minden ezekkel kapcsolatos kérdésre. Első ránézésre még csak sejteni sem lehet, hogy ez a puritánság milyen alapos és részleteiben tökéletesen illeszkedő történetet takar, amely ráadásul még komoly filozófiai és vallási kérdéseket is boncolgat.

Bevallom, hogy féltem ettől a kötettől, mert már remélni sem mertem, hogy ebben a témában olvashatok olyat, ami nem fullad - és fullaszt - bele a klisék tengerébe, amely eredeti ötletekkel, mozgalmas cselekménnyel és mindezeken kívül még mondanivalóval is szolgál. Pedig így van. A kezdeti félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, nem csak az alapok voltak a helyükön, hanem az események is, amelyek még véletlenül sem kanyarodtak a könnyebb irányba, egyik akadály után következett a másik, amelyet a szereplők csak nehézségek és súlyos veszteségek árán tudtak elhárítani.

Persze azért sejteni lehetett, hogy Jaxból előbb vagy utóbb renegát lesz, ahogy azt is, hogy ezt követően - szintén előbb vagy utóbb - össze fog akadni a franciákkal. De teljesen a földhöz vágott a pap sorsának alakulása, megleptek a francia udvarban történtek és persze az, hogy a kellemesen folydogáló történet egyik pillanatról a másikra vad mészárlásba vált át, folyik vér, repkednek a belsőségek, hogy aztán az addigitól eltérő úton haladjon tovább.

Annak ellenére is kereknek és egésznek érzem ezt a történetet, hogy egy sorozat kezdő kötetéről van szó. A regény kezdeti és a végpontja között hosszú utat jártak be a szereplők - érzelmi, etikai és földrajzi értelemben is -, a világfelépítés mellett az események alakulása is lényeges volt. Az utolsó oldalakon sikerült eljutni oda, ahol az addigi történések értelmet nyertek, ahol a külön futó szálak összeértek, ahol lezárult az addig megtett út és megnyílt a lehetőség egy új, addig még nem látott jövő felé. 

Imádtam a kattogók világát, azt ahogy az egész lényük megszínesítette ezt a történetet. Jól összerakottnak találtam a létezésük minden rétegét: a viselkedésüket, a szolgaságukat, a mágikus korlátozásaikat, a küldetéseik negatív hatásainak megnyilvánulásait, az egymással való kommunikációjukat. Hollandiában komoly múltja van a kattogók gyártásának és karbantartásának, a működésükkel kapcsolatos titkok őrzésének. Ugyanígy komoly erőt fektetnek a franciák a titkok felfedésére, a gépemberek működésének megfejtésére.

Féltem a történet vallási vonatkozásaitól, mert amilyen könnyen nyúlnak az írók ehhez a témához, olyan könnyen el lehet vele rontani az összképet. Ian Tregillisnek ezt is sikerült olyan remekül megoldani, hogy a vallási ellentét szerves részét képezi a történetnek, de nem érezni annak erőltetettségét vagy éppen eltúlzott mértékét.

Jó kis sztori ez: olvasmányos, érdekes, különleges és mindezek mellett még kellő mértékben kegyetlen is. Nem mindennapi, akár csak az írója, aki maga is szokatlan személyiségnek tűnik a könyv végén található rövid leírás alapján.

Múltban megtestesült jövő, steampunk hangulat, valós szereplők és alternatív történelmi események, ármány és cselszövés, ellentétek ütközése, új szövetségek születése, átgondoltan lefektetett alapok és felépített cselekmény, szemléletes leírások. Úgy tűnik, hogy tetszett? Igen, nagyon jó volt olvasni. És most már csak egy kérdésem maradt: hol van a folytatás? Mert bizony jöhetne már. Rengeteg lehetőség van még ebben a világban, ezekben a szereplőkben.

Egy valamit viszont mindig érdemes észben tartani: "Az órásmesterek hazudnak." 




2017. június 3., szombat

Tom Harper: Zodiákus állomás

Már a megjelenése előtt felkeltette a figyelmem a történet: Északi sark, kutatók, egy furcsa robbanás, néhány túlélő, egymásnak ellentmondó elbeszélések az eseményekről - úgy gondoltam, hogy ez csak jó lehet. Mégis halogattam az olvasását, mert valahogy mindig más jött be a képbe, ami még jobban érdekelt. Aztán néhány héttel ezelőtt végül a kezembe vettem és belemélyedtem a fagyos északon játszódó regénybe.

Az amerikai parti őrség hajója, a Terra Nova kutatókat visz a fedélzetén és segíti őket a munkájukban, amikor is a végtelen jégmezőn  rábukkannak egy emberre, akinek egyáltalán nem kellene ott lennie. Felveszik a hajóra, ellátják a sérüléseiz, majd az idegen, aki Thomas Andersonként mutatkozott be mesélni kezd: a Zodiákus állomáson dolgozott, ahol robbanás történt és ő a baleset egyedüli túlélője. A kapitány ennek ellenére mentőalakulatot küld a messzi állomásra, akik azzal az információval térnek vissza, hogy találtak még két embert. A helyzet akkor kezd furcsává válni, amikor a két tűlélő teljesen másként meséli el az eseményeket, mint a jégmezőről kimentett ember.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 408 oldal
Borító ár: 1.990,- Ft
A mű eredeti címe: Zodiac Station
Fordította: Sóvágó Katalin
Műfaj: krimi, thriller
Miután az Északi sarkon játszódik a történet, eléggé fagyos a hangulat - nem is baj, hogy napfényes és viszonylag meleg időben olvastam, különben még a lélek is kifagyott volna belőlem. Az örök fagy bemutatása szempontjából igazán jól ragadta meg a hangulatot a regény: a felszerelések szükségessége, a rengeteg szabály, amely mind az élet védelme és a zord környezetben való túlélés érdekében született, lassanként természetessé válik, ahogy gyarapodnak az elolvasott oldalak.

A jégről begyűjtött túlélő meséjéből egy nem túl bonyolult és hihető történet kerekedik ki. A fiát egyedül nevelő apa nagy álma teljesül, amikor volt témavezetője felkéri, hogy azonnal csatlakozzon hozzá és legyen segítségére az éppen folyamatban lévő kutatásban. Thomas nem sokat gondolkodik a dolgon: pakol és megy. Mire azonban a kutatóállomásra ér, a témavezetője már halott. A haláleset első ránézésre balesetnek tűnik, de a részleteket megvizsgálva már látszik, hogy nem az. A kutatóállomás csökkentett személyzettel működik és eléggé elszigetelt, az elkövetőt tehát egy maroknyi ember között kell keresni, akik tartózkodási helye is eléggé korlátozott.

A regény több szálon fut, több nézőpontból kerülnek bemutatásra az események. Az első mesélő, Thomas sztoriját lassanként felülírják a másik két túlélő által elmondottak, az olvasóban pedig egyre inkább megtelepedik az érzés, hogy itt bizony mindenki gyanús. És persze automatikusan felvetődik a kérdés: melyikük az, aki nem mond igazat?

Az alapjait tekintve ez egy nagyon jó történet, amely mind helyszínében, mind pedig elbeszélési módjában különlegesnek tekinthető. A regény eleje teljes mértékben lekötötte a figyelmem, mert érdekes volt a fagyos pusztaság közepén, a senki földjén található kutatóállomás mindennapjairól, a körülményekhez való alkalmazkodásról és persze a különféle kutatásokról olvasni. Bevallom, hogy nem mindegyik adatgyűjtés lényegét sikerült teljes mértékben értelmeznem, bár az is igaz, hogy a legtöbbre nem is tért olyan részletesen a szerző, hogy az maradandó élményt hagyjon bennem. Még attól a feltételezéstől sem riadok vissza, hogy a szerző maga sem nézett utána sokkal részletesebben, úgy gondolta elég, hogy néhány ecsetvonással - mintegy hivatkozásként - felrajzolja a tudományos hátteret.

Az események láncolata elég jól követhető, a változó nézőpontok pedig mindig újabb és újabb információkkal egészítik ki a már ismerteket. Még ezek ellenére sem tudtam kitalálni, hogy ki az elkövető, mert azt bizony jól elrejtette a szerző. Van egy-két összefüggő esemény a regényben, amely ügyesen terel, fordítja másfelé a figyelmet és ülteti el a gyanút az olvasóban. Ezek egy része igazolást is nyer, a másik részük pedig tényleg csak figyelem elterelés céljából került a történetbe. 

A politika és a gazdasági kérdések a legtöbb kutatás esetében kikerülhetetlenek, szóval ezek elég szerves részét képezik a történetnek, ahogy jó néhány más dolog is. Az alapot a kutatómunka szolgáltatja, amelyet vagy elhivatottságból, vagy pedig fedősztoriként végez az illetékes. A következő kérdés a szponzorálás, vagyis a kutatás finanszírozhatósága, amelyet szorosan követ az eredmményorientáltság, a tudományos felfedezés, illetve annak publikációja. Nem más ez, mint kutatók egymást közt és egymás ellen.

A történet egészen jó volt: olvasmányos, érdekes, gyorsan fogytak az oldalak. Viszont korántsem tökéletes. Van pár dolog, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy kilóg a lóláb, esetleg lehetett volna sokkal szemléletesebbre vagy éppen hitelesebbre készíteni. 

Az egyik ilyen gyenge pont a tudományos alap: elvileg kutatóbázison játszódik a sztori, ami elvileg tele van tudósokkal, de valahogy mégis keveseltem a tudományos háttér bemutatását. Ha ez mégis megtörtént, akkor az nem valami élvezetes módon történt, de inkább úgy éreztem, hogy a szerző sem mélyed el igazán azokban a témákban, amelyeket később beépített a regényébe. Hamarabb olvastam Franck Thilliez regényeit, aki viszont mestere a tudományos alapokra helyezett kriminek és thrillernek, az általa képviselt minőséghez képest pedig Tom Harper tudományos magyarázatai eléggé elnagyoltnak és kidolgozatlannak tűnnek.

A másik hiba, hogy Thomas naplója, az ennek szánt fejezetek egyáltalán nem napló hangulatúak. Ugyan a regény egésze szempontjából az elbeszélés így egységesebb, de az ember nem így, nem ilyen stílusban vezeti a naplóját, nem ír bele párbeszédeket, nem másnak meséli el a történetet, hanem magának ír emlékeztetőt. És a legdühítőbb, amit a kötettel kapcsolatban éreztem: mintha oldalak hiányoztak volna a végéről, annyira hirtelen és nagyon furcsán lett vége. Tudom, hogy nyitva kell hagyni a folytatás lehetőségét, de ez azért már kifejezetten túlzásnak és eléggé hatásvadásznak tűnt a számomra.

Hangulatában tehát jó a történet, az alapcselekmény érdekes, viszont a kivitelezése inkább kalandregényre hajaz, mint thrillerre. A tudományos alapokat nem egészen tudta kezelni a szerző, néhol emiatt sutává, kapkodóvá válik a sztori, az összefüggések pedig inkább erőltetettnek tűnnek, mint logikusnak és következetesnek. Annyira nagy a titkolózás és az értetlenkedés az elején, hogy hirtelen váltásnak tűnik az események közötti kapcsolat felfedezése, amolyan derült égből villámcsapásnak, nem teljesen odavalónak. Elolvastam, igazából nem bántam meg, de az is tény, hogy olvastam már ennél sokkal lebilincselőbb, csavarosabb és jobban összerakott, viszont kevésbé hatásvadász történetet is. Szerintem nekem ennyi Tom Harper elég volt, maradok inkább Franck Thillieznél.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons