Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. szeptember 27., kedd

Baráth Katalin: Arkangyal éjjel

Mindent el kell kezdeni valamikor, nekem pedig ez a könyv jelentette a szerző regényeivel való megismerkedést. Igen, tudom, hogy nem ez az első megjelent írása, de a korábbiak - alapvetően a korszak miatt, amelyben játszódik - nem gyakoroltak felém olyan vonzást, amely olvasásra késztetett volna. Bezzeg ezt a történetet, amely érzékeny témát helyezett a középpontba, mellette pedig vért és erőszakot ígért, ezt azonnal olvasni akartam - egyszerűen felkeltette az érdeklődésem a fülszöveg és kíváncsi voltam rá. A döntésemet az is megkönnyítette, hogy számtalan és minden esetben dicsérő értékelést olvastam a műről.

Értékelés:8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
Műfaj: thriller
A regény tényleg olyan témát vesz alapul és boncolgat, amely mint női olvasót kifejezetten érzékenyen érintett, hiszen a gyengébbik nemhez tartozóként a nők ellen elkövetett erőszak nem lehet semmitmondó és figyelmen kívül hagyott téma - bár az is tény, hogy nem olvasok el minden hasonló tárgyú könyvet. Úgy gondolom, hogy Baráth Katinak sikerült jól és szemléletesen megragadnia a témát, annak nem csak a lényegét, hanem minden részletét is - mindezt egy névtelen hősnő tolmácsolásában, hogy még a nevek se befolyásolják az olvasót a főszereplővel való azonosulásban, az eseményekbe való beleélésben.

Mert ennek a témának bőségesen vannak részletei: már önmagában az is összetett magyarázatra szorul - vagy éppen csak faék egyszerűségűre -, hogy miért bántalmaz egy férfi egy nőt, és nem csak az okok, de a tettek megvalósítása is változatos képet mutat. Egyszerre dühítő és elkeserítő az, ahogy a regény kezdődik, azoknak a férfiaknak a bemutatásával, akik a társukat bántalmazzák, ahogy teszik mindezt és amit gondolnak közben, illetve azoknak a nőknek a leírásával, akik elszenvedni kénytelenek mindezt - félelmetes és dühítő. Mindezek után önkéntelenül is annak a pártjára álltam, aki elagyabugyálta ezeket az erőszakos "állatokat". Önkéntelenül is elégedetten mordultam fel az olvasás közben: megérdemelték, amit kaptak - a vascső, vagy akármilyen más alkalmi fegyver által okozott utolsó csontrepesztő simogatásig.

Nem telt el sok oldal és végre belenézhettem az alkalmi igazságosztó fejébe is, hogy aztán vele maradva végigéljem a pesti éjszakában zajló, nők és asszonyok életét megkeserítő eseményeket. Nem mondom, hogy ettől annyira megnyugodtam, mert ahogy főhősünk feje, úgy az alap motiváció is eléggé zavaros, az egész általa véghezvitt cselekmény pedig kifejezetten vakmerő és félelmetes. Bár elsőre csak az jön le, hogy az igazságosztó hősünk céltudatos, mindenkinél elszántabb és bátrabb, nem vitathattam a megszállottságát, ahogyan szociális érzékenység mögé rejtett, kissé antiszociálisba hajló jellemét sem - máshogy azt, amit ő tesz, nem lehet csinálni, egyszerűen kell hozzá egy jó adag fanatikusság.

A határozottan sötét téma ellenére a regény tele van humorral, amely leginkább főhősünk szarkasztikus és cinikus megnyilvánulásaiban, valamint a mindenütt jelen lévő hasonlatokban jelenik meg. Ezek a kijelentések csak még inkább megerősítik azt az érzést, miszerint a főszerelő hölgy is sérült lelkű, a múltjának árnyai éppen annyira veszik körbe és befolyásolják a jelenét, a tetteit, ahogy ő maga húzódik meg az éjszaka árnyai között - egymás elválaszthatatlan részei.

Lakótársa megtámadását követően hősnőnk új célt tűz ki magának, amikor elhatározza, hogy felkutatja a támadót: sejtései ugyan vannak, de a rendőrségnek - még a nagyon kedvelhető Kelemen nyomozónak sem - beszélhet róla, hiszen ő maga más bűntettek elkövetője. Saját nyomozásba kezd tehát, és ezzel a döntésével beszippantja az olvasókat a pesti éjszaka, annak minden szépségével és árnyoldalával, a főszereplő által megélt paranoiával, a mindent átható bizalmatlansággal - a cselekményekben pedig életre kel a mai magyar valóság, annak megannyi utalásával. Mivel a fővároshoz képest én annyira vidéken lakom, hogy a távolsági buszjárat járműve is kétszer tankol, ezért bár a történet magyar helyszíneken játszódik, ennyi erővel a bárhol máshol is sétálhattak vagy rohangálhattak volna a szereplők. A regény magyar mivoltát nem igazán a helyszínek említésében, hanem inkább a napi politikai történésekre és a magyar emberekre oly jellemző tettekre való utalásokban éreztem - akkor viszont csontig hatolóan.

A regény nagyon erősen kezdett, mind hangulatában, mind cselekményében nagy hatással volt rám, aztán a közepe kissé leült a számomra, nehezebben haladtam vele, nem sikerült azonosulnom a főszereplő gondolatvilágával és tetteivel, éppen ezért inkább csak kívülről szemléltem az eseményeket - még az ötletes írói megoldások ellenére is. A vége aztán felpörgött, számos eseménye szolgált döbbenettel és végül is ez a rész, a végkifejlet volt az, ami meggyőzött arról, hogy ez egy nagyon jól felépített és átgondolt cselekményű regény.

A személyes problémák és a bosszúhadjárat taglalása, azok következményeinek elszenvedése közben az elkövető személye végig megbújik a háttérben, amikor pedig fény derül a kilétére, az annál nagyobb döbbenetet okoz. Látszik, hogy a szerző rengeteget dolgozott a regénnyel, csiszolta annak összefüggéseit és cselekményét, hogy az olvasóinak maradandó élményben legyen része. Szívesen mondanám, hogy tökéletes, de számomra a főszereplő motivációja annyira nem jött át, kissé homályos volt az indok, ami miatt felvállalta ezt a fajta életet és maga eredt az erőszakos férfiak nyomába. Számomra az is kicsit eltúlzott volt, ahogy a saját testével bánt és amiket - a legtöbb esetben sérülten - véghezvitt: hiába az edzett fizikum és a gyakorlás, meg a nőhöz képest magasabb és erőteljesebb testfelépítés, mert annyi sérüléssel, amennyit úgy általában a nyomozása közben összeszedett én mozogni nem bírtam volna, nem pedig férfiakkal verekedni - ahogy eléggé hihetetlenül hatott a végső, mindent eldöntő összecsapás lezárása is.

Mindent összevetve - a témája és az olvasottak ellenére is - pozitív érzéssel zártam be a regényt, mert a mozaikokat egymás mellé helyezve a teljes kép tetszetősre és határozottan értékelhetőre sikeredett - kissé nyomasztó, de érdekes történet ez a bennünk élő erőszakról, annak kiteljesedéséről és a háttérben megbújó indokokról. Végig úgy olvastam, hogy ez egy önálló regény, de a legutolsó oldalakat megismerve eléggé elbizonytalanodtam. Lesz folytatás? Ha igen, akkor szerintem azzal is bepróbálkozom majd.

2016. szeptember 20., kedd

Sarah MacLean: Tizenegy botrány egy herceg meghódításához (A csábítás kilenc szabálya 3.)

Kevés történelmi romantikus regényt olvasok - valamiért nem jön be nekem ez a téma -, ugyanakkor néha mégis teszek kivételeket, Sarah McLean pedig már az első regényével is képes volt megfogni magának. Elsősorban a stílusa az, ami megragadott, mert az rendben van, hogy férjet keresünk, meg szerelembe esünk, de bizony jól esik, ha valaki időnként feldobja valamivel a témát és ennek a sorozatnak az esetében pont ez történt. Az első részben imádtam, hogy Lady Calpurnia, a tökéletes hölgy megelégeli, hogy bár minden elvárásnak megfelel, mégsem talál férjet magának, ezért nőiesen "borítja az asztalt". A férfi főszereplők, a St. John testvérek együtt és külön is érdekes karakterek, ezért örültem neki, hogy a továbbiakban is olvashatok róluk. Pont ezért sajnáltam nagyon, hogy a második rész - A hódítás tíz szabálya -, ahol Nicholas talált rá a párjára, eléggé vérszegényre és időnként nevetségesre sikerült - nyomába sem ért a történet a kezdeti színvonalnak. Olyannyira nem nyerte el a tetszésem, hogy itt, a blogon sem tartottam fontosnak megemlékezni róla és most sem akarok több időt vesztegetni rá, mert egyszerűen nincs mit mondani róla.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 416 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Fordította: Hetesy Szilvia
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya
A mű eredeti címe:
Eleven Scandals to Start to Win a Duke's Heart
Előzmény:
1.) A csábítás kilenc szabálya
2.) A hódítás tíz szabálya
Műfaj: történelmi romantikus
Ebben a részben továbbra is a botrányt botrányra halmozó St. John család körében maradunk és mivel a két fivér már "elkelt", ezért most a harmadik testvéren, a kétes múlttal rendelkező Juliana Fiori kisasszonyon van a sor, hogy meghódítsa szíve hercegét. Az ellentétek vonzzák egymást, szokták mondani, ezért hogyan másként is lehetne megnyerni egy olyan férfi figyelmét és szívét, aki mindennél jobban ügyel a látszatra és a szabályok betartására, mint botránnyal és még több botránnyal. Juliana Fiori ugyan a St. John fivérek féltestvére, de a társadalmi elit mégsem fogadja be maga közé - a lány úgy érzi, hogy az ő olasz temperamentuma sehogyan sem passzol össze az angol ridegséggel és tökéletes neveléssel. Mindegy, hogy mit tesz, az rosszul sül el, és beszédtémát szolgáltat mindenki más számára, ráadásul még az a férfi is elutasítóan és hidegen bánik vele, aki korábban érdeklődést mutatott az irányában - az ok ezúttal is a társadalmi elvárásokban keresendő.
"Meg akartam mutatni nekik, hogy különb vagyok náluk, miközben attól féltem, hogy pontosan olyan vagyok, amilyennek gondolnak."
Juliana Fiori nem olyan nő, aki egykönnyen feladja a harcot, éppen ezért alkut ajánl Leighton hercegének miszerint, ha elegendő időt töltenek együtt, akkor biztosan képes lesz meghódítani a szívét - a férfitól két hetet kap arra, hogy a tervét végrehajtsa. Közben Simont is szorítja az idő és bár maga sem gondolta, hogy ennyire gyorsan kell megnősülnie, de most mégis muszáj előnyös házasságot kötnie, védeni a hercegi cím jó hírét. Ralston márki féltestvére - aki olasz apától és botrányos viselkedéséről elhíresült angol anyától született - szóba sem jöhet, mint feleség, hercegné csakis egy tökéletes háttérrel és neveléssel rendelkező angol lányból lehet. De maga sem tagadhatja, hogy gyönyörűnek találja a temperamentumos és folyamatosan bajba keveredő, a társadalmi szabályokat megszegő nőt, a kívülállót.
"Egy jó angol házasságban nincs helye szenvedélynek."
Az egész regény erről a macska-egér harcról szól, vagyis Simon próbál minél hamarabb megfelelő feleséget keríteni magának és minél távolabb kerülni a lánytól, aki viszont igyekszik minél több időt együtt tölteni az ő szőke hercegével. Persze Juliana nem tudja meghazudtolni önmagát és az alaptermészetét, ezért ha akarja, ha nem, mindenképpen botrányos - és felettébb mulatságos - helyzetekbe keveredik. 
"Tudta, hogy a férfi nem egy lovag, hanem egy sárkány. Sőt, a sárkányok vezére."
Talán az lehetett az oka, hogy régen olvastam ilyen regényt, de én nagyon élveztem a történetet, a vicces, ugyanakkor egészen életszerűnek tűnő helyzeteket és persze a frappáns, pergő párbeszédeket, a verbális adok kapok játszmát, az egész könnyedségét és mozgalmasságát - egyszerűen szórakoztató volt. Persze a vége események alakulása most sem jelentett túlzott meglepetést, ugyanakkor kifejezetten élvezetes volt, ahogy egyik botrányt a másik után halmozva Juliana végül csak eljut Simon szívéig és lebontja - mondhatni, hogy tégláról téglára - annak ridegségből és neveltetésből rakott falait. Mert hiába az angol hidegvér, ha azt felolvasztja a mediterrán temperamentum és tűz, valamint bizonyítást nyer, hogy szenvedély nélkül senki sem élhet.

Juliana viselkedése, szókimondó stílusa már a korábbi kötetekben is a kedvemre való volt és most sem kellett csalódnom az ifjú hölgyben. A herceg... nos, ő tipikusan olyan, mint egy angol nemes: külsőre és nevelésre fölényes - ebben a kötetben ő volt a kemény dió, ő volt az, aki kérette magát.
"– Én egy herceg vagyok! Hogyan lehetséges az, hogy ez a cím a világon mindenütt megnyitja az ajtókat előttem, de ebben a családban csak a hátrányomra válik?"
Legnagyobb örömömre az előző kötetek szereplői is feltűntek ebben a történetben, így nem kellett lemondani sem Raston márki nyers, ugyanakkor nagyon is helyénvaló beszólásairól, valamint Nick mosolyáról és megértéséről. Sőt, az előző kötet eseményei szoros kapcsolatban vannak ennek a résznek a történéseivel, mondhatni most érik be a gyümölcse annak, amiért a második regényben Nick útnak indult. Ahogy az is fűszerezte az eseményeket, hogy a St. John testvéreknek és Leighton hercegnek közöl múltjuk van: Gabriel nagyon nem bírja Simon fejét és modorát, ellenben Nick az egyik legjobb barátja a nemesnek.

Szóval jó volt ez, és nagyon örülök neki, hogy a második rész színvonalbeli visszaesését követően, ismét egy szórakoztató történetet hozott össze a szerző. Ha jól látom, akkor ez a sorozat egyelőre ennyi - eredeti nyelven és magyarul is -, a további részekről nem találtam használható infót. Ellenben van az írónőnek két másik sorozata - a The Rules of Scoundrels és a Scandal & Scoundrel -, amelynek részei nagyon remélem, hogy megjelennek majd magyarul. Ha azoknak is ennyire jó a stílusa - és miért ne lehetne az -, akkor nagyon szeretném olvasni azokat is.


2016. szeptember 16., péntek

Cassandra Clare: Üvegváros (A Végzet Ereklyéi 3.)

A mozgalmas első kötetben sikerült megismerkedni az Árvadászok rejtett világával, és a Clary emlékei utáni kutatás részeként ellátogattunk a regénynek címét is adó Csontvárosba, ahol a Néma testvérek élnek. A kissé elnyújtott, de azért lényeges összefüggéseket is feltáró folytatásban arra is fény derült, hogy miért is viseli a Hamuváros címet az a rész, hiszen Valentine tényleg minden hidat - és egyéb létesítményt is - felégetett maga mögött. De csak ő volt az, aki mindezt megtette?

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 501 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book Three - City of Glass
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
Folytatás:
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum
Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák
Árnyvadász Akadémia
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)
Tény, hogy jelenleg lényegesen rosszabb a helyzet, mint az előző kötet végén, mert Valentine immár két Ereklyét is magáénak mondhat a háromból, és ebben bizony a nagy hatalmú Klávé sem tudta megakadályozni. Főleg, hogy úgy tűnik, a szervezetnek nem egészen megfelelően működik a radarja, mert folyamatosan más kerül a figyelmük középpontjába, mint akinek kellene. Aztán persze ott van Simon és az ő átalakulása, amelyben azért része volt a Tündérkirálynő álnok kérésének is. Szóval semmi sem gazán úgy alakult, ahogy azt az Árnyvadászok és főszereplőink elképzelték, de ez azért annyira nem nagy baj, hiszen így sokkal élvezetesebb a dolog, mintha minden az elvárásoknak megfelelően történik.

Ahogy a történésekből és a kötet címéből következik, ebben a részben bizony végre lehull a lepel a titokzatos és sokat emlegetett Idrisről, illetve a Árnyvadász birodalom fővárosáról, Alicantéról, az Üvegvárosról. Mindenki oda akar eljutni és ennek két oka is van: egyrészt ott van a megoldás, amelyre Clary-nek szüksége van az édesanyja felébresztéséhez, másrészt ott van a három Ereklye közül a harmadik, amelyre viszont Valentine-nak van szüksége. Jace viszont nem szeretné, ha Clary Idrisbe utazna, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne következzen be, hiszen mégiscsak ő a bátyuska, akinek vigyáznia kell nagy hirtelenséggel előkerült húgocskájára. A fiú mindent eltervez, de a nincs az a terv, amibe ne csúszhatna be valami hiba és persze ez meg is történik, ráadásként még valakik átkerülnek az Árnyvadászok országába, akiknek nem lenne ott a helyük. A gyanakvó és feszült idrisieknek mindenki gyanús, aki csak lélegzik, nem tudni, hogy Valentine kit állított a maga oldalára, de különösen furcsán néznek egy napfényben sétáló vámpírra.

Az új helyszínnel új szereplők is beléptek a történetbe, de szerencsére nem kellett lemondanom a régi és megszokott karakterekről sem. Az újak közül talán érdemes megemlítenem Amatist, Luke testvérét, valamint Sebastiant, a jóképű fekete hajú fiút. És a régiek? Mindenki jelen volt, aki csak számított - és Magnust még mindig imádom.

Végre ismét egy eseményekben, összeesküvésekben és titkokban dúskáló részt vehettem a kezembe, és bevallom, hogy sikerült is maradéktalanul elvesznem a történetben. Egyik csata, titok és ármány a másik után, csak kapkodtam a fejem a rengeteg információt, újdonságot és cselekményt olvasva - mert persze megint nem sok mindenre emlékeztem a korábbi olvasásomból.

Természetesen ennek a kötetnek az új
kiadása is kapott egy gyönyörű borítót.
Szóval jó volt ez a rész, cselekményét tekintve legalább olyan vadul száguldó, mint az első kötet, de összefüggéseiben mindenképpen túlszárnyalja azt. Idris azért is a megfelelő hely arra, hogy Clary felcsipegesse a családja múltjához kapcsolódó információmorzsákat, mert sokan élnek ott, akik ismerték a szüleit közel másfél évtizeddel korábban. A tudnivalók pedig lassan a helyükre kerülnek, bár félrevezetés és megtévesztés továbbra is bőven akad a regényben.

Valentine fenyegetése még valóságosabb és kézzel foghatóbb, mint korábban, éppen ezért még többről szól ez a regény, mint az elején: nem csak Valentine legyőzésére és az Ereklyék visszaszerzésére van szükség, hanem változásra. Ez a fordulat mindenkitől áldozatot kíván, de leginkább az Árnyvadászoktól: nekik egyszerre kell módosítani a nézeteiken, az előítéleteiken és a hozzáállásukon.

Szerettem ezt a kötetet, bár Clary néha az agyamra ment, egyes reakcióit nem is értettem, durva volt, ahogy a számára egyik legkedvesebb személlyel viselkedett, ahogy most már igazán eltúlzottnak éreztem ezt a testvérem-nem testvérem kérdéskört, és persze a három köteten át érlelődött probléma is túl gyorsan, szinte egycsapásra oldódott meg. Pozitívum viszont, hogy végre kiderült ki is tulajdonképpen Jace és melyik családhoz tartozik genetikailag - bár tény, hogy szegény fiú eléggé zavarodott, de ezt teljesen megértem. Mindent összevetve, végül is jól szórakoztam és persze a célomat elértem, végre folytathatom a negyedik kötettel, amelyet eredetileg is olvasni szerettem volna - az élmények felelevenítését követően tutira sokkal jobban fogom élvezni a folytatást.

2016. szeptember 12., hétfő

Raana Raas: Az ogfák vöröse (Csodaidők 1.)

Van egy magyar szerző tollából származó sorozat a könyvpiacon, amelynek kötetei már évekkel ezelőtt megjelentek, amelynek részeit már rengetegen és még annál is többen ajánlották nekem olvasásra, aminek minden regényéről ódákat zengett az, aki csak olvasta - én pedig évek óta csak őrizgettem az első kötet legálisan beszerzett e-könyv példányát a gépemen. De végre megszületett a nagy elhatározás, rászántam magam az olvasásra, és meglepően gyorsan haladtam a regénnyel, pedig azért korábban tartottam tőle, féltem, hogy nem fog megtalálni magának a történet, de szerencsére ez mégsem következett be. Hogy mi volt az előzetes félelmem oka? Ez az, amire magam sem tudok magyarázattal szolgálni, de talán a korábbi véleményekben olvasott társadalomkritika és családregény hasonlat tántorított el. Az elsőhöz ugyanis nálam hangulat kell, a második jelzővel illetett történetek pedig nem kifejezetten tartoznak a kedvenc olvasmányaim közé. Szóval az előítéletek... 

Értékelés: 8/10
Kiadó: Shremeya
Kiadás éve: 2011.
(Eredeti kiadás: Animus kiadó, 2006.)
Terjedelem: 398 oldal
Borító ár: 2.980,-
Sorozat: Csodaidők
Folytatás:
2.) Kiszakadtak
3.) Árulás
4.) Hazatérők
Kategória: családregény, sci-fi

Egyéb:
A teljes sorozat beszerezhető a közvetlenül a
szerzőtől is: csodaidok.hu/vásárlás
E-könyvként is kapható. Akciós ár: 490,- Ft.
Kapható: lira.hu, bookline.hu

Kapcsolódó tartalmak:
Időcsodák sorozat (Elágazó utak, Ellenállók)
A történet valamikor a távoli jövőben játszódik: az emberi faj már kirajzott az univerzumba, különböző bolygókon honosodott meg. Sőt, annyi idő telt már el azóta, hogy a helyi adottságokhoz alkalmazkodva az emberiségnek az Alfán, egy elsőként benépesített bolygón egy elszigetelődött, külön faja alakult ki. A Kaven, a családok közössége egy zárt népcsoport, amelynek kezében összpontosul a gazdaság és a vagyon legnagyobb része. A Kavenhez csak úgy tartozhatsz, ha ebbe a körbe beleszülettél, ebben az esetben egy nagy házban - a blathaas-ban - lakhatsz, ahol több generáció, illetve minden oldal ági leszármazott együtt lakik, az életed pedig szigorú szabályoknak megfelelve kell élned. Ha ide születtél, akkor nem csak a család nyújtotta előnyöket, az anyagi biztonságot kell elfogadnod, hanem a kötelezettségek alól sincs kibúvás - különösen igaz ez az elsőszülöttekre. Vagyis mégis van: lehetsz mazdra, egyfajta mester, vagyis vezető, tanító és döntőbíró egyben, vagy esetleg tartozhatsz a kiszakadtakhoz. Amíg az előbbi a Kaven társadalmának megbecsült pozíciója, addig az utóbbi esetében még neved is törlik a családfáról. Egy valamiben azonban minden kaveni megegyezik: létezik egy különleges képességük, amely miatt mindenki más gondolatolvasóknak tartja őket, pedig csak érzik és elemzik a másik hangulatát és érzéseit.

A sorozat kezdő regényében három, teljesen más körülmények között élő embert mutatkozik be. Judy egy kamasz, aki nem ismeri az apját, az anyja pedig nem viseli gondját, ezért intézetbe kerül - előbb ideiglenes majd végleges jelleggel. Csak véletlenül felfedezett képességének és egy mazdra közbenjárásának köszönheti, hogy végül jó helyre kerül, de egy idegen kultúrába beilleszkedni nem egyszerű - aki kívülről érkezik, az mindig is kívülálló marad. Yaan a gazdag Raas család új generációjának elsőszülöttje, aki úgy érzi, hogy gúzsba kötik és megfojtják az elvárások, a kötelezettségek, aki sosem tud megfelelni zsarnoki apja elvárásainak. Nagykorúsága közeledtével egyre inkább úgy érzi, hogy lépnie kell, tennie kell valamit. Giin ugyanennek a nagycsaládnak a tagja, ő is elsőszülött, de a vallási vezető rangért lemondott a családfő pozíciójáról. Egy távoli bolygón végzi a munkáját, amikor azonban az egyik beosztottja váratlanul meghal, az olyan eseményeket indít el, amely az egész család, sőt az egész közösség további sorsára hatással lesz.

Ha valaki azt mondja, hogy ezt a regényt egyszerű olvasni, akkor azt bizony minden úrilányos visszafogottságot és illemet eldobva, konkrétan szemberöhögöm. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy részemről nehezített pályán teljesítettem az elvárásokat, akkor pedig úgy érzem, hogy jogosan várom el a gratulációkat és a kalapemeléseket. Miért is? Nos...

Bármennyire is ismerősnek tűnik a könyv lapjairól előkúszó társadalom néhány jellemzője, az évezredek alatt rögzült emberi reakciók, ebben a rendszerben mégis több az eltérés és az újdonság, mint elsőre látszik. A Kaven egy elzárt, a saját szabályai szerint működő társadalmi csoport, amely külön nyelvet beszél és hűen őrzi a hagyományait - mi, olvasók, pedig meg is ismerjük ezeket az utolsó részletig. Pont ezért éreztem magam annyira elveszve az elején: rengeteg új kifejezés, rengeteg új szereplő, egy komplett nyelv és annak alkalmazása, hozzá a személyes problémák, a társadalmi gondok, és a morzsánként összerakosgatott történelmi tények, amelyek megadják a magyarázatot a jelen helyzetre.

Ja, hogy az írónő teljesen tisztában volt azzal, hogy mindaz, amit kitalált eléggé bonyolult és erre fel is készült? Igen, így van. A kötet végén ugyanis kiejtési tanácsok, kislexikon, családfa és a Raas család lakóházának alaprajza segíti a könnyebb érthetőséget - az írónő oldala pedig még több információval (pl. térképpel) szolgál. Hogy akkor mégis mi a problémám? Leginkább az, hogy e-könyvet olvasva mindezt akkor fedeztem fel, amikor már az utolsó mondatot is elolvastam a regényből és véletlenül továbblapoztam. De ez legyen az én bajom. Ellenben legyen szíves mindenki elismerni nekem a nehezített pályát, mert én bizony saját kútfőből és akaratból küzdöttem meg a mozaikokkal és raktam össze a teljes képet.

Elég gyakran bukkan fel a sci-fi címke a regénnyel és a sorozattal kapcsolatban, pedig jelenleg úgy érzem, hogy az űr és a sok ezer évvel később csak háttér, egy vászon ahhoz, amit a szerző el akar mondani, meg akar mutatni. Itt nem az űrhajók, bolygók és űrcsaták a lényeg, hanem az, hogy hiába telt el több ezer év, az emberiség az alapjait tekintve továbbra sem változott, a problémák ugyanazok, csak éppen a lépték lett valamivel nagyobb. Szóval tényleg inkább társadalomkritika ez és családregény egyben - viszont tény, hogy mindez sci-fi környezetben.

Sok minden történik ebben a részben és mégsem. Nem, nem beszélek félre, bár néha megesik, de jelen esetben nem. Sok minden történik, mert hosszú az út, amit a három szereplővel együtt bejárunk, ahogy lassanként és az események alakulása folytán közelebb vagy éppen távolabb sodródnak egymástól. Ugyanakkor határozottan úgy érzem, hogy ami eddig történt az csak az előzménye mindannak, ami még vár rám, a többi olvasóra és a szereplőkre, ez még csak a nyitánya annak a valaminek, amelynek már látszik az árnyéka és egyre csak közelít.

Hogy Hermész Triszmegisztosz szavait idézzem: "Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent." Még véletlenül sem a tudásomat akarom ezzel fitogtatni, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy a mondás a jelen regényre, illetve annak minden elemére is igaz: hiszen a család és a társadalom egymás leképeződése, és ha az egyikben minden rendben van, akkor a másik is működik. Viszont jelen esetben a család sincs rendben, mert ha minden működőképes és tökéletes lenne, akkor nem lennének kitaszítottak, akik sem a Kavenben, sem pedig azon kívül, a hőn áhított szabad világban nem találják a helyüket. Mivel azonban ez így van, ott a rés a páncélon, ahol az ellenség beférkőzhet és növelheti a romlás nagyságát - mindegy, hogy milyen eszközzel, mert a hatása mindegyiknek ugyanaz.

Amiben nagyon erős ez a regény, az a világ és a szereplők felépítése, a karakterfejlődés, a konfliktusok kezelése és a problémákra adott reakciók leírása. Azt, hogy mindez lassan és komótosan hömpölygően történik, az olvasó szempontjából ugyanúgy lehet előny, ahogy hátrány is - attól függően, hogy az adott hangulat szempontjából mi az igény és az elvárás. De tény, hogy a rendszer és a technika működik, mert néha ugyan noszogattam volna a cselekményt, ugyanakkor azt sem tagadhatom, hogy a könyvhöz szegeztek a főszereplőkkel történtek, és bizony nem egyszer kaptam a szívemhez - mert a szerző nem bánik kesztyűs kézzel a teremtményeivel -, vagy éppen nyúlkáltam volna a szívlapát után.

Hogy a történetről szinte semmit sem mondtam? Így van, és nincs is szándékomban kijavítani ezt a tévedésemet, mert akkor még legalább annyit regélnék, amennyit eddig, és talán még az élményt is elrontanám. Legyen elég annyi, hogy ez a kötet egy nagyon alapos felvezetés volt, a főszereplők további sorsa, illetve a háttérben megbújó indokok pedig eléggé felkeltették az érdeklődésem ahhoz, hogy folytassam a sorozatot. 



2016. szeptember 8., csütörtök

Cassandra Clare: Hamuváros (A Végzet Ereklyéi 2.)

Azért kezdtem el a sorozat újraolvasását, mert folytatni akartam a negyedik kötettel, de sajnálatos módon elég szép számú lyukat fedeztem fel az emlékezetemben a történettel kapcsolatban. Az első kötet, a Csontváros olvasása közben még csak-csak ismerős volt az események menete, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor a második részt olvastam és tudatosult bennem, hogy szinte semmire sem emlékszem, mindössze annyi maradt meg bennem halvány emlékként, hogy Clary rúnát rajzol egy fémfelületre és egy furgon úszik a vízen - és ez bizony nem valami sok. Az összbenyomás végül olyan volt, mintha először tartottam volna a kezemben ezt a kötetet.

Értékelés: 7/10
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 416 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book Two - City of Ashes
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
Folytatás:
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Árnyvadász Akadémia
Jó kis kalamajkát kevert a szerző az első kötetben, és ha az elején zavarosnak is tűnik első olvasásra az Árnyvadászok világa, a nem túl bonyolult személyiségű szereplők mégis megkedveltetik magukat a kötet végére. Talán nem túlzás, ha kijelentem azt, hogy egyszerre szorítottam Clary anyukájáért, izgultam a lány életéért, Jace-ért és a többiekért, valamint utáltam teljes szívemből Valentine-t és mindazt, amit művelt. Hiába a rengeteg kaland és izgalom, amit eddig olvastam még csak a felvezetés volt, mert tudtam, hogy a lényeges események még csak ezután várhatóak. Valentine keresztülgázolt mindenkin és megszerezte a Végzet Ereklyéi közül az egyiket, a Kelyhet, amelynek segítségével Árnyvadászokat lehet létrehozni, valamint kinyilvánította a szándékát a másik két ereklye megszerzésére is - közben pedig Clary és Jace kétségbeesetten vergődnek a saját bonyolult érzelmeik csapdájában.

Talán pont az előző rész mozgalmassága miatt éreztem úgy, hogy ez a kötet lassú és vontatott - főleg az eleje. Nagyon sokat foglalkozik a szerző a szereplők lelki világával és mindenkinek akad bőven megbeszélni vagy elgondolkozni való problémája. Clary és Jace éppen testvérként próbál gondolni a másikra, Simon dédelgeti a reményt, hogy talán több lehet, mint barát, Alec szintén a saját érzelmeit bogozgatja és mindezek mellett ott van maga a tény, hogy Valentine újra lecsaphat. A Klávé tudomást szerzett mindarról, ami a korábbiakban történt, és a New York-i Intézetben megjelent az Inkvizítor, aki mindent gyanakvással kezel - az első célpontja pedig nem más, mint Jace, akit Valentine kémjének gondol és persze ennek megfelelően viselkedik vele.

Onnantól kezdve, hogy az Inkvizítor a Csontváros föld alatti börtönébe zárta Jace-t, valamelyest felgyorsultak az események és végre lényeges elemek is az előtérbe kerültek. Valamelyest színesedett a világ azáltal, hogy a Klávé megjelent a színen és talán jobban érthetőek lettek a korábban elhangzott kijelentések. Ahogy attól is csak érdekesebb lett a történet, hogy az Alvilágiak is jobban kivették a részüket az eseményekből: Luke és a farkasai fantasztikusak, Magnus pedig még rajtuk is túltesz, a Vámpírok háza táján tett rövid kitérő után végül feltárul a Tündérek Udvara és nyilvánvalóvá válik, hogy ők aztán senkire és semmire sincsenek tekintettel. A szerző aztán igazán kegyetlenül bánik mind a szereplői, mind pedig az olvasói érzelmeivel - jobb mindenre felkészülni.

Bár bőven tartalmaz hihetetlen jeleneteket a regény - Simon például mindent túlél, Jace és Clary pedig szokásához híven őrülten és felelőtlenül viselkedik -, de mégis élveztem az olvasását. Végül rájöttem arra is, hogy hová kapcsolódik az emlékeim ködéből halványan előbukkant két jelenet, illetve hogy mi is ezek jelentősége az események szempontjából. A rengeteg filozofálás után a katarzis érzése sem maradt el, mert a végére azért csak jutott egy igazán mozgalmas csata, valamint egy nagyon hirtelen befejezés. És ha megoldódik a kötet elején felvetett konfliktus, akkor miről lesz szó a folytatásban? Nos, erről egyrészt Valentine gondoskodik, másrészt pedig a kötet utolsó két oldalán leírtak adják meg a megfelelő lökést.

Az új - 2016. évi - kiadás tetszetős
borítója.
Minden lényegi történés ellenére sem érzem úgy, hogy ez a rész nyomába érhet az első kötet eseményeinek és az ott átélt élményeknek. Egyrészt már ismerősnek tűnik az Árnyvadászok világa és csökken az első benyomások hatása, másrészt, mert tényleg úgy érzem, hogy hosszúra sikerült a probléma felvezetése, némiképp eltúlzott volt a lélekápolás mennyisége a tényleges cselekményhez képest. Clary fő feladata - az anyukája felébresztése - például teljesen a háttérbe szorul és helyettük teljesen más eseményekkel foglalkozik nem csak ő, de mindenki más is. Talán pont ezek miatt érzem úgy, hogy ez a regény javarészt egy tipikus második rész, egy időhúzó kötet, amelyben történnek azért lényeges dolgok, de ez nem igényelt volna ilyen terjedelmű kiadványt - bár tény, hogy akkor nem mutatna jól a polcon a sorozat.

Látom a hibáit, érzem a gyengeségeit, de ettől függetlenül azért jól esett olvasni ezt a részt is - főleg, hogy majdnem teljesen új élményként éltem meg az egészet. Pont ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy talán teljesen fölösleges új könyveket vennem, elég lenne időnként - mondjuk olyan hét-tíz évenként - újraolvasom a régieket. Bár az új könyvek beszerzésének bojkottját azért nem gondoltam véresen komolyan...

Még valami. Figyelitek az első magyar kiadás borítóját? Ezen már A Végzet Ereklyéi sorozatcím szerepel. Valamint ez is megjelent az idén egy új, és kifejezetten mutatós borítóval, amely sajnos ebben az esetben sem védőborító, hanem egy teljesen új kiadás. Nagyon tetszik, de ezt sem fogom megvenni - azért sem.

2016. szeptember 4., vasárnap

Jessica Jones /1. évad (filmsorozat)

Dübörög nálam a Marvel őrület, és ezzel a kijelentéssel nem túloztam egy szemernyit sem. Ami furcsa, hogy a hatalmas rajongást nem is annyira a mozifilmek váltották ki nálam, hanem inkább a Marvel Univerzumhoz kapcsolódó sorozatok - azok közül is leginkább egy, a S.H.I.E.L.D. ügynökei. Volt valami a pajzsos csapat három évadnyi történetében, amelynek sikerült megragadnia és véglegesen a megszállottjává változtatnia. Ezért lettem kíváncsi az Univerzumhoz kapcsolódó többi sorozatra is, így került be a képbe nálam a Jessica Jones.
Gondolom senki sem lepődik meg azon, hogy ennek a sorozatnak is, mint általában mindennek, ami a Marvel hősökhöz kapcsolódik, képregény alapja van - a mozgóképes verzió az Alias nyomozóiroda vagyis az Alias Investigations alapján készült. Jessica Jones története azonban nem a világot megmentő hősök életébe és tetteibe nyújt betekintést, hanem a hétköznapi - bár átlagosnak nem tekinthető - emberek, a láthatatlan jótevők világát jeleníti meg. 

Sorozat: Jessica Jones
Magyar sorozatcím: -
Magyar vetítés: -
Aktuális évad: 1. évad
Epizódszám: 13 rész
Készítés éve: 2015.
Teljes sorozathossz: ? (2. évad biztosan lesz)
Stílus: nyomozás, noir, thriller, szuperhős,
képregény adaptáció

Rendező: David Petrarca, S. J. Clarkson,
Bill Gierhart, Stephen Surjik, Uta Briesewitz,
Rosemary Rodriguez
Forgatókönyv író: Brian Bendis, Melissa Rosenberg,
Micah Schraft, Michael Gaydos, Jamie King
Zeneszerző: Sean Callery
Gyártó: ABC Studios, Marvel Studios, Netflix,
Tall Girls Productions

Főbb szereplők:
Krysten Ritter (Jessica Jones)
David Tennant (Zebediah Killgrave)
Mike Colter (Luke Cage)
Rachel Taylor (Trish Walker)
Carrie-Anne Moss (Jeryn Hogarth)
Eka Darwille (Malcolm)
Erin Moriarty (Hope)
Susie Abromeit (Pam)
Wil Traval (Will Simpson)
Rosario Dawson (Claire Temple)
Clarke Peters (Oscar Clemons nyomozó)

Még több infó és kép: IMDb
A sorozat hangulata erősen eltér a megszokott Marvel stílustól, a története ugyanakkor több szállal is kötődik a - számomra leginkább mozivászonról - megismert univerzumhoz. 

Ahogy arra a S.H.I.E.L.D. ügynökei sorozat egyes részei is rámutattak, a változások elterjedtek és nem lehetett megjósolni, hogy kiben és milyen képességek bukkannak fel - nem tudni, hogy az átlagemberek között ki rendelkezik szuperhős képességekkel. Nem mindenki kerül azonban a S.H.I.E.L.D. figyelmének középpontjába és vesz részt a világ megmentésében, hanem sokan vannak, akik az egyéni, de nem kevésbé jelentős harcukat vívják. Ahogy Jessica megfogalmazza azt az 1. évad 3. epizódjában: "A hős lét csak egy két lábon járó céltáblává tesz." Mint minden eszköz, a különleges képesség sem sorolható a jó vagy rossz kategóriába, hanem az azt hordozó személy egyéniségétől függ annak hasznosítása és hasznosulása. 

Jessica különleges képessége a gyorsaság és az erő, amely az átlaghoz képest strapabíróbbá teszi a magánnyomozót - képessége egy gyermekkorában elszenvedett autóbaleset túlélését követően alakul ki. Jessica-t azonban már labilis felnőttként tűnik fel: lelki problémákkal küzd, amelyeket az alkoholfüggése és a súlyos paranoiája tesz jól láthatóvá a nézők számára - az, hogy ennek mi az oka a későbbiek során kiderül, de az első részekben erről nem esik szó. A magánnyomozói munkát végző fiatal nő minden napja egy emberfeletti küzdelem a felszínen maradás érdekében - anyagi és érzelmi szempontból is.

Az első két részben leginkább a világ és az alaphelyzet bemutatása kerül a középpontba, viszonylag lassú, felvezető epizódokról van tehát szó. A harmadik részben végre felbukkan az, aki Jessica kialakult lelki állapotáért okolható, és a stabilan lerakott alapokra épülve végre beindulnak az események. Úgy gondolom, hogy Kilgrave felbukkanása kifejezetten jót tett az eseményeknek, flash back jelenetek formájában megelevenedett a múlt és értelmet nyert Jessica minden korábbi reakciója. Nagyon erős színvonalbeli növekedés következett be a sorozaton belül és legalább ennyi és ilyen izgalmat vártam előzetesen az évad maradék tíz részéről is.

Volt néhány epizód, amelynek színvonala erős visszaesést mutatott, míg mások bravúros fordulatokkal rázták fel a lassanként fogyatkozó nézői kedvet. Alapjában véve nem éppen mozgalmas, inkább lelkileg megterhelő és döbbeneteket okozó felépítés a jellemző, szinte minden részben jelen van a kétségbeesés, a remény és a káosz, illetve ezek folyamatos körforgása, váltakozása. Az irányítás és az akarat kérdésköre, a bosszúállás és a helyzet kezelése egy idő után átveszi az események fölötti uralmat és meglepően érdekes helyzeteket generál, miközben megmutatja, hogy a legnagyobb gonoszon is lehet fogást találni, csak némiképp nehezebb ennek a kivitelezése. 

A sorozat tetőpontja számomra kissé eltolódott, az igazán nagy durranást nem az utolsó részben, hanem az évad tizenkettedik epizódjában kaptam meg, számos meglepetésben, döbbenetet okozó pofonban volt részem, miközben a káosz semmivel sem lett kisebb, mint tapasztaltam azt a korábbiakban. Sajnos a brilliáns utolsó előtti részt követően a befejezés már elég vérszegényre és kiszámíthatóra sikerült. Igaz, hogy nem is volt olyan sok lehetőség a végére, mert vagy A esemény történik, vagy pedig B, tehát 50% esély van arra, hogy bekövetkezik az, amit az adott néző szeretne.

A sorozatban Kilgrave testesíti meg a különleges képességgel rendelkező emberek azon felét, akik gátlástalanul és önző érdekből használják az adományukat. Kilgrave a befolyásolás képességét nyerte meg magának, gyakorlatilag egy-egy szavával képes bármire - akár még az öngyilkosságra is - rávenni az embereket. Aki vele szembe kerül az bizony teljes mértékben kiszolgáltatottá válik. 

Emlegettem már a mozifilmektől élesen elhatárolható hangulatbeli különbséget, amely kifejezetten meghatározó elemnek tekinthető. A sorozat noir elemekkel tarkított, - és ezt nem csak Jessica mindennapjai, az életének eseményei, illetve a munkája alapozza meg, hanem -  az egész film megjelenítése és felépítése ezt sugározza magából. Egy kontrasztos, sötét képi világ szolgál a történet alapjául és hátteréül - a füstös, szmogos környezetről, az árnyékok játékáról, az éles kontrasztokról nekem minden egyes alkalommal a noir kategória legmeghatározóbb, legemlékezetesebb filmjei ugrottak be. Nem emlékszem rá, hogy van-e róla konkrét említés, hogy melyik városban játszódik a történet, de a nagyvárosi környezet, a sikátorok, a rengeteg rács és lépcső jelenléte állandónak tekinthető a képernyőn. Az egész sorozatra rányomja a bélyegét a kiábrándultság, a félelem, az állandó küzdelem és a rettegés, ugyanakkor akár a történet középpontjában álló Jessica, akár a más női szereplők is kifejezetten erős karakterek - Jessica esetében pedig a férfiakét meghaladó erővel és kitartással is számolni kell. Ahogy szintén Jessica az, aki végigviszi a nézőt a sorozat részein és itt nem csak az őt megszemélyesítő Krysten Ritter játékáról van szó, hanem a narrációról, amelyből sok esetben több minden derül ki, mint magából a cselekményből. Persze a noir mellett legalább ennyire hangsúlyos a lelki hatásokon keresztül a thriller elemek megnyilvánulása is.

A hangulat mellett mindenképpen ki kell emelnem a fantasztikus színészi játékot, amely elsősorban a Jessica Jonest megszemélyesítő Krysten Ritternek és a Killgrave-et játszó David Tennantnek köszönhető. Nem mellékes azonban, hogy a mellékszereplők is derekasan helyt álltak és remekül asszisztáltak a fő műsorszámhoz, közülük is elsősorban Carie-Anne Moss (Jeryn Hogharth), illetve Rachel Taylor (Trish Walker) játékát emelném ki.

Jewel - azaz Jessica képregénybeli szuperhős énje,
és annak megjelenése a sorozatban.
Néhány szereplőn keresztül - Luke Cage és Claire Temple - ez a sorozat kapcsolódik más Marvel sorozatokhoz, többek között a Daredevil és a Luke Cage képregény adaptációkhoz. A képregény univerzumon belüli kapcsolatok - az összecsipegetett információk alapján - azonban még ennél is bonyolultabbnak tűnnek. Nagyon sok utalás csak akkor válik jelentőssé és érthetővé, ha valaki tisztában van a szuperhős képregény alapokkal is (p. az ötödik epizódban Jewel, vagyis Jessica korábbi karakterének jellegzetes ruhája tűnik fel egy rövid időre.)

Ha valahová el kellene helyeznem a sorozatot a Marvel Univerzumon belül, akkor én a Bosszúállók - Ultron kora és az Amerika Kapitány - Polgárháború című filmek után sorolnám be, illetve ajánlom a megtekintését - az utolsó részek esetében mindenképp. Ahogy korábban említettem, a sorozat cselekménye számos utalással kapcsolódik a többi (mozi)filmhez: ebben az évadban szó esik az idegenekről, a sokóviai városrombolásról és az ezt követő hisztériáról, a Sokóviai Egyezmény aláírása körüli problémákról. Részemről nagyon jól sikerült az időzítésem, mert hamarabb láttam a Vasember és a Kapitány közötti összetűzésről készült filmet, mint az évad utolsó részeit, ezért nem spoilereztem el magamnak a mozifilm csattanóját. De néhány utalást leszámítva ez egyébként egy teljesen különálló történet, önállóan nézhető, ugyanakkor jelentősen növeli az élményt, ha a otthonosan mozgunk a szuperhősök világában és képben vagyunk a velük kapcsolatos aktuális eseményekkel, problémákkal, kapcsolati hálóval.

Nem a legkiemelkedőbb, legmozgalmasabb sorozat, de hangulatában és színészi játékában mindenképpen élvezetes és meghatározó. Néhány részt untam, másokat határozottan kedveltem, az epizódok annak ellenére a képernyő elé szegeztek, hogy közülük csak kevés okozott igazi megdöbbenést és hozta elő belőlem a folytatás azonnali kényszerét. A befejezéstől sajnos többet vártam és bár azt hittem, hogy ezzel majd vége lesz, azóta már szembesültem vele, hogy készül a következő, a második évad - kíváncsian várom, hogy abban majd miről lesz szó, hiszen az én nézőpontomból ez az évad teljességgel lezártnak tekinthető.

Meg kell jegyeznem, hogy imádom a sorozat főcímzenéjét és ennél jobban passzolót nem is igazán lehetett volna komponálni. Az intro mind zenében, mind képi világában előrevetíti a sorozaton belüli hangulatot.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons