Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. június 29., szombat

James Smythe: A felfedező

Vannak könyvek, amelyekről könnyű írni, szinte folynak ki az ujjaimból a mondatok és vannak könyvek, amelyekkel kapcsolatban nagyon nehéz megfogalmaznom az érzéseimet, a benyomásaimat. Számomra ez a könyv, ez a történet pont ilyen. A maga nemében különleges, egyedi, de nagyon nem egyszerű olvasmány. Ismételten hozzáteszem, hogy az én számomra.
Bebizonyosodott, hogy az űrkutatás által felemésztett költségek és az elért eredmények fordított arányosságban vannak egymással. A gazdasági helyzet változásával az űr meghódítását tervként maguk elé kitűző országok kormányai egymás után lépnek vissza és mondanak le az álmaikról, az emberiség nagy álmáról, az űrutazásról, a végtelen felfedezéséről. Végül eljön az az idő, amikor már nem indul rakéta a messzeségbe. Igény persze lenne rá, mert az emberek vágyják az ismeretlent, az újdonságot, de senki nincs, aki vállalná a felmerülő kiadásokat. Így megy ez egészen addig, amíg meg nem alakul egy cég, amely új célt, új szlogent tűz az űrhajózás zászlójára: fedezzük fel az űr mélységeit és küldjünk embert olyan messzire, ahová eddig csak a szondák és a gépek jutottak el. A szponzorokkal összeállva, gyakorlatilag showműsor szerű felhajtással ki is választják a legénységet és még nagyobb hajcihő közepette az útjukra is bocsátják őket. A hírverés még az űrbe is elkíséri őket, mert a legénység tagjainak egyike Cormac, egy újságíró, akinek az a feladata, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. A mesésen indult „kiruccanás”, azonban hamar rémálommá válik, a kapitány már fel sem ébred a sztázisból és amikor a legénység nagyobb része vissza akar fordulni, akkor egyértelmű utasítás érkezik: bármi történjék is a projektet végre kell hajtani, a küldetést végig kell csinálni. A kezdeti megrázkódtatások után újabb kedvezőtlen hatások érik a legénységet, egyre több a holttest és egyre kevesebb az életben maradt legénységi tag. Cormac végül magára marad, és szembe kell néznie a küldetés lehetetlenségével és a magány hatásaival.

„Annál rémesebb a világon nincs, mint amikor olyan technológia csipog, amit nem tudsz kezelni.”
Mi az, amivel ez a regény - a minimalista borítóján kívül - már rögtön az elején megfogja az olvasót? Nem más, mint maga a téma, a kíváncsiság, a vágyakozás az ismeretlen iránt, ami ősi ösztönként ott pihen minden emberben. Mert ki ne álmodozott volna arról gyerekként, hogy felnőve majd valami eget rengető vagy éppen hihetetlen dolgot fog véghezvinni? Hány gyerek készült régésznek, hajóskapitánynak... vagy éppen űrhajósnak? Felfedezni egy új dinoszaurusz fajt, vagy egy lakatlan szigetet... esetleg eljutni egy másik bolygóra. Nagy álmok és elérhetetlen álmok. Ugye nem vagyok egyedül ezekkel a gondolataimmal? Nos.. mit tehet az a könyvmoly, akinek ilyen gondolatok kavarognak a fejében és még kedveli is a sci-fi műfaját? Naná, hogy szemet vet a kiadványra és nem is halogatja sokáig az olvasást.

A fülszöveg úgy emlegeti ezt a könyvet, mint klausztrofóbiás sci-fit. A szó vagy kifejezés jelentése magában hordozza a várható élményt, de a könyv mégis képes volt meglepetést okozni. Nem is keveset. Egészen addig nem tudtam magamban elhelyezni a történetet, amíg el nem olvastam. Nem is igazán lehet felkészülni, mert nem azt fogod kapni, amire számítottál.

A Hubble távcső képe a mélyűrről.
Olvasás közben folyamatosan az a kép vagy inkább jelenet keringett a fejemben, amikor a vonat befut az állomásra és látod az egyre lassuló jármű még mindig elsuhanó ablakaiban az embereket. Ez nagyjából elég ahhoz, hogy tudd mennyire is van tele a szerelvény, illetve, hogy beazonosítsd azt a vagont, ahová a jegyed szól. Felszállva a vonatra végighaladsz a szerelvény nagy részén, amíg elfoglalod a helyed és közben betekintést nyersz a korábban csak elmosódott arcokat jelentő utasok pillanatnyi életébe. Számomra ilyen volt ez a könyv is, amelynek az első 50 oldalán végigrohanunk a történéseken, mintegy gyorsított lejátszással végigpörgetjük az eseményeket, megismerjük a végkifejletet, majd egy hirtelen fordulattal visszatérünk a kezdetekhez, amely mégsem ugyanaz, de mégis ugyanaz és újra átéljük az egészet. Egyedül az elbeszélő nézőpontja és a sebesség változik, mert ezúttal megismerjük a részleteket, a rejtett összefüggéseket. Zavaros? Igen, az és később sem lesz teljesen letisztult.

Nagyon tetszett az alapötlet és a regény szerkezetének előbbiekben részletezett felépítése, mert ezzel az író megteremtett egy egészen egyedi alaphangulatot és szituációt. Kifejezetten erős a regény hangulati hatása, és mint a fülszövegből, valamint a bevezetőből is kiderült, nem éppen a pozitív történéseiről híres a mű. A klausztrofóbiás sci-fi kifejezés tökéletes leírása, tömör összefoglalása a regénynek és bár eddig semmi problémám nem volt a szűk helyekkel, de most éreztem a késztetést, hogy olvasás közben elkerüljem a zárt helyeket és miután letettem a könyvet még égve hagytam a villanyt. Félelmetes, hogy mennyire hatással volt a hangulatomra a történet, felváltva éreztem magamon a szorongást, a kétségbeesést, a feszültséget és a reménytelenséget.
"Akárhol légy is, amikor egyedül vagy, úgy érzed, figyelnek."
A kialakult érzések intenzitásához hozzájárult az is, hogy Cormac meséli el az élményeit és az E/1 nézőpont még közelebb hozza az eseményeket, aktuális érzései még jobban rányomták a bélyegüket a hangulatomra.

Számomra döbbenetes volt a bekövetkezett események részletes megismerése és a hiányzó információk képbe illesztése még akkor is, ha nem sikerült teljes mértékben megértenem azt a furcsa helyzetet, ami az űrhajóban kialakult. Nem tudtam magamban feldolgozni az időhurok miatti körforgás és a linearitás egyidejű létezését, ahogy szinte kiegészítik egymást és viszik előre a történéseket. Számomra ennek a két dolognak az egyidejű létezése felfoghatatlan volt. Úgy gondolom, hogy nem főként az értelmi képességeimmel lehet a hiba, mert azt értettem, hogy mit olvasok, hanem a nyitottságommal lehet a gond, egyszerűen nem tudtam elfogadni a számomra elfogadhatatlant, megmagyarázhatatlant, ugyanakkor nem is kaptam annyi magyarázatot a szerzőtől, hogy sikerüljön meggyőznie az általa elképzelt valóság létezéséről.
„Mert az időutazás másik szabálya: változatlan, és ha nem, akkor az kéne, hogy legyen. Mint egy áramkör, zárt áramkör. Ha áram fut benne, mindkét végén zárnia kell.”
Az a véleményem, hogy ez a történet a rövidsége ellenére is egy határozottan olyan olvasmány, amely igénybe veszi az olvasóját. Őszinte leszek, engem kifejezetten megviselt az olvasás és annak ellenére, hogy különleges élményt adott a mű, kifejezetten örülök neki, hogy sikerült a végére érnem. Folyamatosan furcsa ellentmondásokat ébresztett bennem ez a regény, mert a nagyon jó alaptörténet és az erős hangulati hatás ellenére nehezen haladtam az olvasással és nem igazán tudtam azonosulni a főszereplővel. A feszültséggel és érzelmekkel teli történet ellenére sokszor unatkoztam a hosszú monológokon, ugyanakkor ezeknek köszönhető az, hogy meghatározó élményben lehetett részem. Néha már túl sok is volt számomra a lelki elem, a vívódás, a rengeteg kavargó érzés, a múltbeli emlékek nagyon is élő fájdalma. A párbeszédes részeket lényegesen jobban kedveltem és sokkal többet is elbírtam volna viselni belőlük. Egyszerre tömör ez a könyv, a rövidsége miatt sok érzelmet sűrített bele az író, ugyanakkor sok helyen túlnyújtottnak is éreztem a történetet. Már megint az ellentmondások? Igen, én szóltam…


mélyűr
Az egyedüllét olyan érzéseket szabadít fel az emberben, amelyekre azelőtt oda sem figyelt, és amelyek egyszer csak átveszik az uralmat minden gondolat fölött. Az emlékek akaratlanul bukkannak fel és élünk újra minden örömteli és fájdalmas pillanatot, de vannak szituációk, amikor már az örömteli is fájdalmassá válik. Ilyen, Cormac által ismételten átélt emlékekből áll össze végül is a legénység igazi jellemrajza és életük fő motivációi, így tudjuk meg, hogy ki és miért vállalkozott erre a küldetésre és főként, hogy maga Cormac hogyan jutott el odáig, hogy újságíró asztronauta legyen. Egy álom, amely felé lemondásokon és fájdalmakon keresztül vezet az út. Többször feltettem magamnak a kérdést: Cormac, megérte ez neked?

A könyv szinte kívánkozik a filmbeli feldolgozás után. A magam részéről nagyon is el tudom képzelni ennek a történetnek a filmes verzióját, amikor a feszültség ugyanúgy rátelepszik egy moziteremnyi nézőre, mint a könyvet egyedül olvasóra. Egy jó rendező kezében kifejezetten ütősre is sikerülhetne a feldolgozás. Minden adott hozzá.

A könnyedebb sci-fi iránt érdeklődőknek nem szívesen adnám a kezébe ezt a kötetet, mert a továbbiakban messzire elkerülnék a műfaj minden írását, de a sci-fiben jártas olvasóknak mindenképpen érdemes megismerkedni a történettel. Kíváncsi leszek majd az ő véleményükre, a bennük keltett érzésekre, reakciókra. A nem teljesen tökéletes kidolgozás ellenére végül is a szerzőnek sikerült egy olyan művet alkotnia, amely különleges a műfajban és szerintem sokak számára igazi csemege lesz. A teljes mértékű elfogadáshoz azonban nagyon sok tényező optimális együttállására van szükség.

Azért is különleges ez a regény, mert ezzel indult útjára egy kiadói sorozat, a Gabo SFF. Kezdésnek nem éppen egyszerű, de mindenképpen emlékezetes és maradandó hatást kiváltó regényt választott a kiadó, amely szerintem erősen meg fogja osztani az olvasókat. A fordításra, a kiadvány minőségére és a választott regény egyediségére egyelőre szerintem nem lehet panasz, de elég nehéz ítéletet alkotni egy kiadvány után. Reméljük a legjobbakat és részemről abban is reménykedem, hogy könnyedebb írások is bekerülnek majd a kínálatba, mert bizony a nagy nyári melegben egy ilyen regény, mint A felfedező, nem a legegyszerűbb olvasmány. 


A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak és a sorozat szerkesztőjének, Roboz Gábornak!


Pontszám: 7
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 260 oldal
Eredeti cím: The Explorer
Teljes ár: 2.790,-
Kiadói sorozat: GABO SFF
Forrás: recenziós példány

2 megjegyzés:

Liliane írta...

Szia!
Nem jelennek meg a képek, tudsz valamit tenni velük? :)

Shanara írta...

Persze, majd idővel. Mindegyik bejegyzésből eltűnt. :( Ez valami hiba a szolgáltatónál, mert már más is jelezte. Tegnap pótoltam vagy 15-20 bejegyzésnél, ráment több órám, aztán elfogyott a türelmem és fájt a szemem a végére. Majd folytatom. Nem tudom, hogy mikor fogok a több száz bejegyzés végére érni. :(

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons