Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. október 30., péntek

Várólista - 2015. október

Közeledik az év végi nagy hajrá, amely kijelentés nem csak a mi - hétköznapi halandók - munkával töltött mindennapjaira érvényes, hanem a kiadók munkatársaikéra is - ennek eredményeként pedig egyre és másra szaporodnak a nyomdából frissen kikerült és a könyvesboltok polcain újonnan feltűnt kötetek. Ha nagyobb a kínálat, akkor válogatni is egyszerűbb és természetesen a merítés is sokkal nagyobbra sikerült. Ennek ékes példája ez a hónap, amikor is közel húsz olyan könyvet találtam a friss megjelenések között, amely így vagy úgy, de felkeltette a figyelmem. Nem állítom, hogy azonnal rohanok valamennyiért a boltba - néhányat már korábban előrendeltem és ezt már megtettem -, de az biztos, hogy a szemem rajta tartom mindegyiken - a többit pedig majd eldönti az idő és azok az értékelések, amelyeket majd olvasni fogok.

Az Agave Könyvek eléggé látványosan belehúzott a korábban beharangozott köteteik év végi megjelentetéseibe. Nagyon kedvelem a kiadóban azt, hogy gondosan tervez, a beharangozóik mindig időben érkeznek és a megjelenéseik napra pontosan akkor várhatók, amikorra ígérték őket - velük és a köteteikkel nyugodtan lehet tervezni. Mivel is jelentkeztek októberben? A kínálat bőséges:
  • Richard Morgan: Az acél emléke - egy különleges hangvételű dark fantasy, egy trilógia nyitó darabja;
  • Richard Morgan: Valós halál (Takeshi Kovacs 1.) - az egy ideje már nem kapható sorozatnyitó kötet újrakiadása, ezúttal új köntösben;
  • Ernest Cline: Armada - egy ifjúsági sci-fi a Ready Player One című regény írójától, aki ezúttal is a 80-as évek popkultúrája előtt tiszteleg, a kötet pedig ismét tele van videojátékos, zenés és filmes utalásokkal (UPDATE: Az Armada mégsem jelent meg. A kiadótól származó információ szerint az új megjelenési időpont: 2015. november 19.);
  • Nick Cutter: Mélység - a Marianna-árok mélyén játszódó idegborzoló horror;
  • Erica Johansen: Tear királynője (Tear királynője 1.) - egy hagyományos fantasy, amely az ifjúsági irodalom alapjaira épít, de elkerüli annak buktatóit. A kötet egy trilógia kezdő darabja;
  • Laurell K. Hamilton: Ragály (Anita Blake, vámpírvadász 22.) - Anita Blake újabb kalandja, ezúttal is egy ajándék novellával a kötetben.

GABO Kiadó kiadásaival már nem vagyok ennyire képben, mert egyes kötetek beharangozásra kerülnek, míg mások nem. Persze megvannak a forrásaim, hogy hol kell utánanéznem az infóknak és ezt meg is tettem. Íme a kutakodásom végeredménye:
  • Mary E. Pearson: Az árulás csókja (Fennmaradottak krónikái 1.) - A fülszöveg alapján el kellene, hogy kapjon a hidegrázás ettől a regénytől, mert annyira klisésnek ígérkezik, pedig egy állítólag egy jól megírt ifjúsági fantasy. No, majd idővel kiderül. 
  • Victoria Aveyard: Vörös királynő (Vörös királynő trilógia 1.) - YA történet a Vörösök és az Ezüstösök egymás mellett éléséről és egymással való harcáról. Hmm... hmm... ez is az a történet, amely a majd idővel kategóriába tartozik.
  • Jean Hanff Korelitz: Tudhattad volna - mostanában rá vagyok kattanva a thrillerekre, ennek a kötetnek a fülszövege pedig különösen felkeltette az érdeklődésem.

Maxim Könyvkiadó megjelenései már jó ideje porondon vannak, néha talán túl sokszor is kerülnek a szemem elé, viszont nehéz eldönteni azt, hogy mikor is jelenik meg ténylegesen az adott kötet. Azt pedig még nehezebb, hogy mikor kerül a könyvesboltokba - főként, hogy melyikbe - a nyomdából végre kikerült kötet. Végül az alábbi megjelenéseket szemezgettem össze:
  • Robin LaFevers: Halandó szív (A Halál szépséges szolgálóleányai 3.) - a befejező kötet, amelyet már nagyon vártam, mert az előző részeket is kifejezetten kedveltem.
  • Elizabeth Richards: Szárnyak (Sötétség városa 3.) - szintén egy trilógia befejező kötet, a sorozatnak ugyan még csak az első részét olvastam, de nagyon vártam a befejező rész megjelenését.

A többi kiadó nem volt ennyire szorgos - legalábbis az engem érdeklő kötetek megjelentetése tekintetében, de azért szégyenkezniük sem kell - válogatni így van bőven miből és legalább a pénztárcánk sem fogy teljesen vékonykára. Nézzük, hogy mire csillant fel a szemem:
  • Delta Vision
    • Brandon Sanderson: Tűzlény (Leszámolók 2.) - az első rész még olvasásra vár, de mivel Sanderson a szerző, ezért kétség sem merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy ez a könyv nekem kell és olvasni is fogom.
  • Libri Könyvkiadó
    • Anne Rice: Lestat herceg (Vámpírkrónikák 11.) - az írónő hosszú idő után tért vissza a vámpíros történetekhez, majd kiderül, hogy ezt jól tette-e, de nagyon remélem, hogy igen. A kiadás kemény borítós és magasságban passzol a sorozat korábbi köteteihez - bár a borító stílusa teljesen más.
  • Metropolis Media
    • Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor! (Eymerich-ciklus 3.) - ugyan még az első kötet olvasása is csak tervben van, de folyamatosan figyelem a sorozatot, és az értékelések alapján úgy tűnik, hogy alakul a történet.
    • Christian Charriére: Iscambe erdeje - nem vagyok biztos benne, hogy nem haladt túl az idő ezen a történeten, de majd ez is kiderül idővel.
  • Athenaeum Kiadó
    • S. J. Watson: A másik én - a szerző másik könyvét kedveltem, és állítólag ez is jó, majd egyszer sorra fog kerülni és akkor biztos kinyilvánítom majd a véleményem.
  • Európa Könyvkiadó
    • Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka-Tűzrózsa - Zafón híres regényének újra kiadása, kiegészítve a szerző egy másik történetével. Gondolom, hogy szükség volt valami mézes madzagra, hogy ezzel a borítóval is fogyjon a kötet, amivel én még mindig nem tudtam megbarátkozni.
  • Scolar Kiadó
    • Rainbow Rowell: Fangirl - mert az Eleanor és Park című regényt is nagyon kedveltem.
  • Kossuth Kiadó
    • Jennifer Ashley: Mackenzie férfias játékai (Mackenzie fivérek 6.)  - mivel tetszett az első rész, ezért bizalmat szavaztam a hatodik kötetnek is.
  • Erawan Kiadó
    • Liliana Hart: Go-go girl és a halott örökös (Addison Holmes 3.) - ugyan csak nem olyan rég olvastam az első részt, a második pedig még várat magára, de attól még figyelemmel követem a sorozat részeit.
  • XXI. Század Kiadó
    • Mary Higgins Clark: Csak a dallam él tovább - annak idején nagyon sok regényt olvastam a szerzőtől, aki egy időre eltűnt a hazai könyvkiadás piacáról és nagyon örülök neki, hogy újra visszatért.

Hölgyeim és Uraim, lehet válogatni! Azt hiszem, hogy a frissen megjelent kötetek között mindenki megtalálja azt, ami a leginkább megfelel az ízlésének. A jövő hónap pedig még sok meglepetést tartogat a könyvrajongók számára.


2015. október 27., kedd

Liebster Blog Díj 2015.

2012-ben kaptam először blogdíjat, majd 2013-ban ismét, akkor rögtön három helyről is, és mivel senkit sem akartam megsérteni azzal, hogy nem az ő jelölését fogadom el, ezért alig győztem megválaszolni a kérdéseket.

A következő évben is elindult a díj és nagy örömömre akkor is kaptam jelölést, de idő hiányában sajnos nem tudtam megfelelően reagálni a kedveskedésekre.

Idén Lobo-tól kaptam a díjat, aki - ha valaki még nem ismerné - az Olvasónapló névre hallgató blogot vezeti és a bloggerek közül is a legrégebben blogolók közé tartozik. Nagyon örülök a jelölésének, mert magam is szívesen olvasom a posztjait és hallgatom a podcastjait, mert mindig találok valami érdekességet és figyelemfelkeltőt az ajánlásai között. Szóval végül csak reagálok a jelölésre - bár teszem mindezt némiképp megkésve, főleg a fránya időhiány miatt.

Mi is az a Liebster Blog Award?
  • bloggerek adják egymásnak az online világban, lehetőséget ez arra, hogy olvasóik jobban megismerjék őket;
  • a kezdeményezés Németországból indult, innen a neve is, jelentése: kellemes, értékes, legkedvesebb, legédesebb, szeretetreméltó;
  • a lánclevelekhez hasonló módon terjed: ha valaki megkapja, továbbadja 5-10 másik kezdő bloggernek, hadd örüljenek ők is, hadd sütkérezzenek ők is a dicsfényben;
  • senki sem kötelez arra, hogy továbbadd a jelölést, de miért is szakítaná meg az ember a sort, hiszen díjat kapni mindenki szeret;
  • marketing ötletnek sem utolsó.
A szabályok:
  • Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
  • Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
  • Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
  • Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!”
A szabályok első pontján már letudtam, akkor következzen a második, véleményem szerint talán a legnehezebb. Miért is? Mert nehéz úgy tíz dolgot mondani magamról, hogy már lassan négy éve tárom ki a szívem  és a lelkem, a gondolataim és az érzésem az olvasók előtt - minden egyes blogbejegyzés egy rész önmagamból.

1.) A növények és én nem vagyunk túl jóban, egyik sem bírja sokáig mellettem.
2.) Nagyon nem kedvelem a Facebook-ot, mint közösségi oldalt.
3.) Imádom a csíkos zoknikat.
4.) Vasalás és ruha hajtogatás közben mindig filmet nézek.
5.) Imádom a lovakat.
6.) A nyáron megjelent nyomtatásban az egyik novellám. :D
7.) Az előző pont miatt új lendületet vettem, és azóta már elindítottam egy, a saját írásaimat tartalmazó blogoldalt. :)
8.) Szeretem festeni a körmeimet, viszont ritkán számon rá az időt.
9.) Nem szeretem az étcsokit.
10.) Csak jeges kávét vagyok hajlandó inni. Még a legnagyobb téli hidegben is ezt teszem.


Lobo kérdései:
1.) Te milyen díjat alapítanál?
Van még olyan, aminek nincs világnapja vagy nem díjazzák valamilyen formában? Most elgondolkodtam, de... Bár jobban belegondolva... A legidegesítőbb női főszereplő kategóriában szívesen odaítélném a rózsaszín péklapátot. :D
2.) Használsz határidőnaplót?
Bizony használok! Alapvető hitvallások, hogy "akinek nincsen esze, legyen notesze". De a viccet félre téve: határidő napló nélkül tényleg azt sem tudnám, hogy hol áll a fejem és képtelen lennék észben tartani azt a sok-sok határidőt, amelyek egyébként - zömében - megkeserítik a mindennapjaimat.
3.) Milyen tévésorozatokat nézel? Melyik a kedvenced?
Ez nagyon muris, mert tévében szinte semmit, ugyanis kiütéseket kapok a rengeteg reklámtól. Na jó, ez azért túlzás, de amikor még tévében néztem a sorozatokat, akkor mindig bealudtam a reklám alatt, ezért idővel feladtam az egészet. Inkább felveszem ami érdekel és akkor a reklámot tovább tudom tekerni, vagy ott van még a dvd és egyéb megoldások.
4.) Változott az ízlésed könyvek terén amióta blogot vezetsz?
Alapvetően nem. Még mindig a fantasy regényeket kedvelem a legjobban, annak is egy bizonyos - sokak által elítélt és eléggé meghurcolt - kategóriáját - igen, az urban fantasyról és a paranormális történetekről beszélek. Korábban is mindenevő voltam, akarom mondani, széles körű érdeklődéssel válogattam a könyvek között, így a krimi, a sci-fi, a thriller továbbra is az étlapon szerepel nálam. Inkább az változott, ahogy a regényekhez viszonyulok: a blog és az itt megjelenő vélemények miatt más szemmel nézem az olvasottakat, sokkal alaposabb lettem, jobban odafigyelek a könyv által belőlem kiváltott érzésekre és persze a regény hibáira is. Nyugodt szívvel kijelentem, hogy mióta blogolok sokkal kukacoskodóbb, kötekedőbb lettem - igyekszek mindent figyelembe venni, ami segít másnak eldönteni, hogy az aktuális regény neki való-e, és ezért úgy gondolom, hogy a negatív dolgok miatt sem hunyhatok szemet.
5.) Milyen típusú könyvet írnál?
Természetesen fantasyt. :)
6.) Mi volt a kedvenc gyerekkori filmed?
A Tüskevár. Bár tény, hogy a poénjait - főleg Matula bácsi megállapításait - felnőtt fejjel sokkal jobban értem és sokkal jobban tetszenek. :) Annak idején nagyon jó ifjúsági filmek születtek, amelyeket szintén nagyon szerettem: Az égigérő fű, Le a cipővel és még sokan mások. :)
7.) Mit nem vennél meg egy írószerboltban és miért?
A termék mindegy, de ha rózsaszínben pompázik, akkor lehet bármennyire is hasznos vagy cuki, tutira biztos, hogy nem fogom a kosaramba helyezni és egy fillért sem vagyok rá hajlandó áldozni.
8.) Milyen típusú Nem könyves blogokat olvasol, melyik a kedvenced és miért?
Nem túl sok ilyen van. Most hirtelen a Hogy volt című blog jutott elsőként az eszembe, amely nem túl meglepően sorozatokkal foglalkozik.
9.) Szereted a hangos könyveket?
Nem kifejezetten. Próbálkoztam már vele, de nem jött be. Egy jó felolvasó élvezetessé teheti az élményt, de sajnos a számomra hamar csak háttérzajjá válik a legjobban sikerült előadás is. Túl hamar elkalandozik a figyelmem. Érdekes, hogy az írott szöveggel kapcsolatban nincs hasonló problémám. :)
10.) Mivel szoktál kilábalni az olvasási válságból?
Az olvasási válság nálam azt jelenti, hogy kezdek belefásulni vagy éppen beleunni a sok hasonló kategóriájú olvasnivalóba, ezért általában egy éles váltás segít. Pl.: sok romantikus vagy YA regény után egy ütős thrillerre, vagy egy keményebb fajta fantasy-ra van szükségem és rögtön helyre is rázódik minden. Ha ez sem jön be, akkor maradnak a filmek és akkor bedarálok jó pár részt az éppen aktuális sorozatból - ilyen is volt már.

Az első gondolatom még az volt, hogy erősen ünneprontó leszek, de aztán csak rászántam az időt és szétnéztem a blogok között, hogy ki az, aki a késői reakcióm ellenére sem kapott még ilyen díjat - remélve, hogy senkinek sem léptem a tyúkszemére.

A kérdéseim:
1.) Ha mélyponton vagy, akkor mivel szoktad vigasztalni magad?
2.) Miért kezdtél el blogolni?
3.) Mit teszel, ha egy könyvvel kapcsolatban nehezen jönnek a gondolatok: félreteszed a regényt és majd később írsz róla vagy hanyagolod az egészet és inkább írsz másról.
4.) Könyvvásárlás: webáruház vagy könyvesbolt?
5.) Kacérkodsz azzal, hogy saját történetet vess a papírra?
6.) Olvasol idegen nyelven? Ha igen, akkor mennyit?
7.) Egy műfaj, amiről biztosan tudod, hogy soha többet nem fogsz olyat olvasni.
8.) Sorozat vagy önálló kötet? Melyiket kedveled jobban?
9.) Hogy viszonyulsz a magyar szerzőkhöz? Szívesen írsz a blogon a regényeikről?
10.) Könyvfesztivál vagy könyvhét? Melyik helyen érzed jobban magad?

Az én választottjaim:


2015. október 24., szombat

Szilágyi Zoltán: Acélgólem (Káoszszív 1.)

Alapvetően nem kedvelem azokat a regényeket, amelyek a huszadik század valamelyik háborús időszakában játszódnak, azt pedig végképp nehezen viselem, ha a regényben leírtak még kapcsolódnak is a valós történésekhez – viszont ha a történetben van valami fantasy vagy misztikus elem, akkor minden probléma nélkül beveszi a gyomrom az adott műben szereplő eseményeket. Valahogy így voltam az Acélgólemmel is: a fülszöveg az első világháborút emlegeti, de továbbolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a világ nem teljesen egyezik meg a történelemkönyvekben leírtakkal, úgyhogy már én sem ódzkodtam tőle annyira.

Értékelés: 8/10
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 156 oldal
Borító ár: 1.980,- Ft
Sorozat: Káoszszív
Műfaj: ifjúsági, steampunk
Dr. Cole, Anglia első számú kódfejtője, aki a bombázások következtében elveszíti a családját, az így átélt fájdalmat és bűntudatot képtelen feldolgozni, a mindennapjait egy katonai kórház zártosztályán tengeti. Egy napon azonban Bransford parancsnok és egy feltűnő megjelenésű közlegény látogatja meg a doktort, mert szükségük van rá egy titkos és különleges küldetés végrehajtásában. A kulcsszó, amely miatt Dr. Cole végül is elhagyja a kórház biztonságos menedékét: az Acélgólem. A kissé őrült kódfejtő és társai hamarosan a frontvonalon találják magukat, ahol az összecsapásokat kikerülve igyekeznek az Acélgólem nyomára bukkanni és megszerezni a gépezet felett az irányítást. Mi ez a szerkezet? Hogyan került az európai harcmezőkre? A háború melyik résztvevője készítette el? Ki birtokolja jelenleg és kinél lesz legközelebb? Megannyi érdekes kérdés...

Szilágyi Zoltán regénye – vagy inkább kisregénye – egy trilógia, a Káoszszív-sorozat első darabja, amelytől először kicsit tartottam, mert elég zűrös korszakban játszódnak az eseményei. Világháború, bombázás, veszteségek, elmegyógyintézet: nem éppen megnyugtató és léleksimogató alapok – főleg nem egy ifjúsági regény esetében. A választott módszer azonban bevált, az előidézett hatások működnek: a történet egyszerre komoly és komor, ugyanakkor érdekes, cselekményes, izgalmas és pont annyira misztikus, illetve titokzatos, amennyire az szükséges a figyelem folyamatos fenntartásához – fiatalok és felnőttek számára egyaránt.

Dr. Cole elmegyógyintézetbeli napjainak, gyógyszerektől ködös elméje szüleményeinek bemutatását, illetve az átélt veszteség leírását követően az események hihetetlen mértékben felgyorsulnak – egyik helyen és egyik jelenetben sem időzünk túl sokat, egyik konfliktust és helyzetet azonnal követi a másik, közben pedig puskaropogás, tankok zaja, jajkiáltások töltik meg a levegőt – és persze rengeteg gőz. Az eleinte még csak érdekesnek és mozgalmasnak induló, néhány ország kémhálózatának egymással való versengését és cselezéseit leíró elbeszélés egyszer csak átvált valami sokkal összetettebbe és misztikusabba – én pedig csodálkozó tekintettel figyeltem a váltást, illetve élveztem annak eseményeit. Ekkor értettem meg igazán, hogy a szerző itt valami sokkal különlegesebbet akar megmutatni ebben a történetben, sokkal érdekesebb világ húzódik meg a sorok mögött, mint amit az első néhány fejezetet olvasva bárki is feltételezne a műről – a választott irány pedig nagyon jó.

Hihetetlenül gyors, pörgős, ugyanakkor minden momentumában alaposan átgondolt és jól felépített ez a regény, amelynek csupán egyetlen problémája van: nagyon, de nagyon rövid. Az olvasó éppen csak belekóstol ebbe a világba, éppen csak megérti, hogy mi az Acélgólem, hogyan is működik, és már vége is – mondanom sem kell, hogy pont a legérdekesebb résznél. Úgy érzem, hogy sok mindent sokkal bővebben is ki lehetett volna fejteni, mint amilyen mértékben arra sor került, valamelyest veszített volna feszített tempójából a történet, de szerintem ez nem vált volna a kárára. Viszont felgyorsult világunkban, főleg a fiatalok körében – a kiadó tizenöt éves kortól ajánlja olvasásra a kötetet – a tempó az elsődleges: a célközönséget pedig biztosan maradéktalanul magával fogja ragadni ez a sallangoktól mentes, cselekményre összpontosító és sodró lendületű történet, amelynek a folytatásai legalább annyi izgalmat és titkot ígérnek, mint a felvezető kötet.


A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.


2015. október 21., szerda

Gail Carriger: Blameless - Szégyentelen (Napernyő Protektorátus 3.)

Hosszú ideig tartogattam a polcomon olvasatlanul ezt a regényt - leginkább azért, mert vártam a folytatásra. Mivel a negyedik kötet megjelenése lassan kézzelfogható ténnyé vált, ezért úgy gondoltam, hogy elérkezett az ideje az olvasásnak. Tagadhatatlan azonban az is, hogy ahhoz a stílushoz, amit ez a sorozat képvisel, kell egyfajta hangulat - és ha ez megvan, akkor az élmény is garantált. Nos, mivel mindkét feltétel teljesüléséhez megfelelőnek bizonyult az idő, ezért lekaptam a polcról a könyvet, és azon nyomban bele is mélyedtem az események nem éppen szokványos előadásmódú tálalásába. Néhány perccel később pedig már önfeledten kacagtam...

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 360 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Sorozat: Napernyő protektorátus
A mű eredeti címe: Blameless
Előzmény:
1.) Souless - Lélektelen
2.) Changeless - Változatlan
Folytatás:
4.) Heartless - Szívtelen
5.) Timeless
Kategória: steampunk, urban fantasy,
paranormális
Lady Alexia Maccon meglehetősen kétségbeesett hangulatban hagyta maga mögött Skóciát, vele együtt pedig a férjét és annak rokonságát. Nem is volt más választása, hiszen Lord Maccon határozottan kijelentette, hogy a felesége - feltételezve annak hűtlenségét - nem kívánatos személy lett a házában és nem akarja többet látni. Alexia végül - mivel nincs más lehetősége - visszaköltözik a családjához, de ezzel a döntésével is csak a pletykák és a botrányok újabb áradatát indítja el. Az a megoldás tűnik a legjobbnak, ha máshol húzza meg magát, és erre Lord Akeldama háza a legalkalmasabb. Igen ám, de a különc vámpírúr nincs a házában, ahogy senki más sem a dolgozói közül - ez az, ami igazán furcsává teszi helyzetet. Minden jel arra mutat, hogy Alexia nem csak Lord Maccon szemében lett nem kívánatos személy, hanem a királynőében is. London vámpírjai pedig kifejezetten a halálát akarják. Alexia válaszokat akar a kérdéseire, illetve magyarázatot a csodára, amelynek bekövetkeztére senki sem számított, ezért végül Itália felé veszi az irányt - remélve, hogy a templomosok majd segítenek neki.

Vitathatatlan, hogy ennek a regénynek - és az egész sorozatnak - egyedi stílusa van, ahogy azt is el kell ismerni, hogy pontosan emiatt nem éppen a legkönnyebben olvasható. Különleges és egyedi fűszerezésű történet, amelynek mértéktelen fogyasztása képes megfeküdni az olvasója gyomrát - legalábbis nekem ez a véleményem és a tapasztalatom. A Jane Austen modoros stílusában írt, angol humorral fűszerezett, természetfeletti, illetve természeten túli lényekkel és problémákkal teletűzdelt szöveg miatt igazi kuriózumnak számít a paranormális regények között. Érezhető, hogy a szerző imádja és teljességgel a magáénak érzi azt, amiről ír, mert egy pillanatra sem esik ki a ritmusból, nem téveszti el a kifejezésmódot, mert ennek a könyvnek a stílusa maga a szerző - teljes igazi valójában.
"- Nem volna jobb, ha a saját gondjai miatt főne a feje?
- Abban mi az élvezet? Másokéi mindig sokkal szórakoztatóbbak."
Mivel nem mostanában volt, amikor az előzményeket olvasta, ezért szükség volt egy kis emlékezetfrissítésre. Ugyanakkor pont az előző kötet olvasása óta eltelt idő miatt élveztem annyira a regény különleges hangulatát, egyedei nyelvezetét és senkihez sem hasonlítható karaktereit. Sikerült könnyedén visszarázódnom a történetbe, felvenni az események elejtett fonalát és már át is élhettem Alexia kétségbeesett helyzetét, Lord Maccon önsajnálatának eléggé szórakoztató leírását, valamint a többi szereplő problémáit.

Az alaphelyzet már az elején is adott: mindenki Alexia halálát akarja - ő azonban a falka védelme nélkül, magára maradt. Az sem jelentett semmi nehézséget, hogy kitaláljam, miért is akarják hidegre tenni a lélektelen "nőpéldányt": természetesen a "gyerekteher" miatt. A kérdések persze még így is bőven maradtak. Miért is jelent olyan nagy problémát Alexia terhessége? Hogyan is jöhetett létre egyáltalán ez a képtelen eset? Hogyan üthette ki magát napokra Lord Maccon? Mi lesz a Woolsey falkával az alfája kábulata alatt? Hová tűnt Lord Akeldama? Miként is függnek ezek, a láthatóan különálló problémák össze egymással?
"- Nem volt valami kedves alak Woolsey korábbi grófja, igaz? (...) Páran azt mondták rá, tökfej lett. (...) Szégyen egy ragadozó számára, ha egy zöldséghez hasonlítják, nem gondolja, grófom?
- A lényegre, Randolph!- Lord Maccont csak rövid időre lehetett meglepetéssel elterelni a türelmetlenségtől.
- Nos, uram, hogy úgy mondjam, ön kezd elzöldségesedni."
Amint túlesünk az Alexia által okozott botrányok, illetve annak következményeinek tárgyalásán, az események eléggé felgyorsulnak: a regény oldalai gyilkossági kísérletekkel, tervezéssel, izgalmakkal teli menekülésekkel telnek meg, amelyből az a bizonyos napernyő is bőven kiveszi a részét. A Woolsey falka ügyei már korántsem ennyire izgalmasak, de annál humorosabbak: Lord Maccon most is hozza a formáját és Lyall professzort sem sokkal marad el mögötte - imádtam a falka fejezeteit olvasni.

Kifejezetten jól esett most ez a történet, gyakorlatilag majdnem minden részletében a kedvemre való volt, amit olvastam. Hogy mi az, ami hiányzott? Kicsit kevésnek találtam Lady és Lord Maccon közös jeleneteit - bár külön-külön is elég szórakoztatóak, de azért együtt a legjobbak. Imádtam viszont a technikai találmányokat (a Bronzpolip rend tudósai elképesztőek), illetve azok leírását (gépkaticák, léghajók, gőzhajtású ornitopter és égivasút), az utazás részleteit, a városokat (Párizs, Nizza, Firenze) és az országok különböző reakcióit a természetfelettire.
"A kalandos életet túlértékelik."
Legnagyobb örömömre végre kaptam néhány morzsát Alexia múltjával, leginkább az apjával kapcsolatban. Érdekes színfoltja volt a történetnek a templomosok viselkedése, az általuk vallott nézetek és tettek megismerése, valamint azok a legendák (tények?), amelyek az események hátterében állnak. Persze bőven marad bonyodalom a következő kötetekre is, hiszen sokan szenvedtek ilyen vagy éppen amolyan veszteséget, a Woolsey falka újabb gondot vett a nyakába, és Alexia előtt is hosszú út áll még, mire biztonságba kerül - de legalább annyit már sikerült elérni, hogy senki sem kérdőjelezi meg többé a házastársi hűségét. Az sem elhanyagolható, hogy végre fény derült arra is, honnan kapta a sorozat a címét - mármint a napernyőn kívül, természetesen. 

Nem hagyhatom szó nélkül a fordító, Miks-Rédai Viktória munkáját, mert abban, hogy a magyar változat ennyire élvezetesre sikerült neki kifejezetten fontos szerepe van.

Bárki, aki csak egy kicsit is kedveli Jane Austen stílusát, a steampunkot, vagy a paranormális lényeket, annak olvasnia kell ezt a sorozatot: bele kell kóstolnia ebbe a különleges világba és meg kell ismernie azt a történetet, amelyben hemzseg a természetfeletti, de a főszereplője nem más, mint egy lélektelen, egy természeten túli. Nekem ez a kötet jobban tetszett, mint az előző, és részemről már alig várom a következő részt, a kalandok folytatását.


2015. október 18., vasárnap

Élménybeszámoló: A világ legnagyobb könyve

A Világ Legnagyobb Könyve - ez talán egy kicsit túlzónak hangzik, pedig nem az. Egy Guinness Rekord, amit én is láttam? Legalább ugyanennyire földtől elrugaszkodottnak, hihetetlennek tűnik az állítás, de mégis igaz.
Kis hazánk északkeleti szegletében, annak is az egyik legeldugottabb völgyében található egy kis település, amelyről szerintem még nem sokan hallottak: Szinpetriről van szó. A község neve és elhelyezkedése előttem, aki egyébként elég sokat jártam korábban erre, illetve magam sem lakom olyan nagyon messze tőle, nem ismeretlen. Az azonban engem is megdöbbentett, hogy ez a település Guinness Világrekord színhelye lett: itt található meg ugyanis a Világ Legnagyobb Könyve. Mint könyvmolynak, nekem különösen érdekes volt a látvány, illetve az ott elhangzott információk is.
A Világ Legnagyobb Könyve
(© legnagyobbkonyv.hu)
Egyetlen egy dologról nem esett szó az érdekes, de egyébként kicsit nagyzoló előadás alatt: a hangzatos cím, miszerint ez a világ legnagyobb könyve, elég kérészéletűnek bizonyult, ugyanis a Guinness World Records oldalon olvasható cikk alapján a címben is szereplő hangzatos címet 2012. február 27-étől az Egyesült Arab Emirátusban található kötet birtokolja.
Az élmény ettől függetlenül hihetetlen volt és a látvány is megérte az időráfordítást. Továbbra is úgy gondolom, hogy ha valaki esetleg a Bódva-völgyébe téved, akkor érdemes megnéznie ezt a hatalmas könyvet. még akkor is, ha már lecsúszott a képzeletbeli dobogó első helyéről - a második is rangos hely és végül is egy ideig csak jogosan birtokolta a legnagyobb címet.

© legnagyobbkonyv.hu
A Guinness World Rekords által elismert könyv 2010. március 21-én készült el, több éves munka és negyvenöt ember közreműködésének eredményeként. A 346 oldalas könyv mérete egészen hihetetlen: 4,18 x 3,77 m-es és 1420 kg-ot nyom. A betűi tenyér nagyságúak.

Az elkészítése sem volt éppen egyszerű, hiszen egy ilyen méretű könyvhöz különleges összetételű papírra van szükség, amelyet természetesen le is kell gyártani, illetve a szöveget és a képeket is rá kell valahogy helyezni az oldalra. Szóval mind a papír legyártásához, mind pedig a nyomtatáshoz különleges eszközökre volt szükség, amely szintén éveket vett igénybe. Egy oldal nyomtatása majdnem egy napig tartott a direkt ebből a célból készített plotteren.

© legnagyobbkonyv.hu
A mérete miatt az érdeklődők és a laikusok járnak a könyv csodájára, a kötési technikája miatt azonban a könyves szakma hazai és külföldi elismert szakemberei keresik fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis települést: a hatalmas méretű nyomdatermék ugyanis kódex kötési technikával készült. A könyv lapjait kézzel fűzték össze, táblájának anyaga fa, amelyet bőrrel borítottak be. Közelről jól látható, de talán a képet kinagyítva is felfedezhető, hogy a borítást több - tizenhárom darab - teljes marhabőrből illesztették össze. A fedélen az Aggteleki Nemzeti Park jelképe, a foltos szalamandra látható, amelynek mását egyébként kőből kirakva a közeli domboldalon is megcsodálhatunk. Mindkét ötlet, illetve azok kivitelezése is ugyanannak a személynek a nevéhez kötődik.

A kép INNEN.
A kép INNEN,
további leírás ugyanitt olvasható.
Ha már ennyit beszéltem a külsejéről, akkor mindenképpen meg kell említenem a belső értékeket. Az ötletgazda úgy gondolta, hogy ha valami különleges, akkor az legyen kívül-belül egyedi. A hatalmas kötet a Bódva-völgyének keletkezését, domborzatának és vízrajzának bemutatását, annak jellegzetességeit, illetve  a völgy és településeinek történelmét mutatja be. Professzorok és elismert szakemberek dolgoztak a tartalmának összeállításán. A könyv címe: Örökségünk - a Gömör-Tornai-Karszt természeti és kultúrtörténeti értékei.

A könyv lapozható, de ez korántsem olyan egyszerű: egy speciális csigarendszer, valamint mellette még legalább hat ember szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósítható legyen. Az épületben való elhelyezés a tetőn keresztül történt, a cél érdekében a gerendás mennyezett egy részét kinyithatóvá alakították át. Évente egy alkalommal lapozzák végig a könyvet, ezt is a penészedés megakadályozása érdekében.

A terem, amelyben ez a különlegesség megtekinthető, csak kísérettel látogatható - a vezető pedig nem más, mint az ötlet kitalálója, illetve annak megvalósítója. Nem mondom, hogy az úriember nincs elszállva a saját magától, időnként kicsit fárasztó volt önnön nagyságának folyamatos hangoztatása, de kétségtelen, hogy az ötletei nagyon érdekesek és bőségesen ontja magából az információkat, illetve az adatokat.

Ez a kötet az egyetlen olyan Magyarországon megjelent, ISBN számmal ellátott könyv, amelyből nem kellett köteles példányt leadni a könyvtáraknak. Miért? Mert összesen két példány létezik belőle: a Guinness Rekord oklevéllel rendelkező, valamint egy műszaki kivitelezésében megegyező, lényegesen kisebb, de még így is méretes darab. Ennek a kicsinyített verziónak a megléte is Guinness előírás. Ez a példány lapozható, a tartalma megtekinthető - persze nem mi lapozgathatjuk, hanem a házigazda, és ő is csak cérnakesztyűben teszi mindezt. Létezik egy különálló oldal, amelyet nyugodtan megfogdoshatunk - ezzel is érzékelve a nyomtatáshoz felhasznált lap minőségét.

Természetesen élénk volt az érdeklődés az után, hogy normál kiadványként megjelent-e az egyébként érdekes és értékes beltartalmú kötet, de erre sajnos nemleges választ kaptunk. A kiadást jogi problémák akadályozzák: egy cseh és egy magyar professzor nem járult hozzá az általa összeállított anyag kiadásához, így a kötet nem kerülhet kereskedelmi forgalomba. Ezért is írtam korábban, hogy csak két példány létezik ebből a csodából.

Ha túl vagyunk az ámuláson és a bámuláson, akkor jövünk rá, hogy a látnivalóknak még korántsem értünk a végére: az udvar másik oldalán található, a Jósva-patak partján álló malomépületben a tulajdonos a nyomdászattal és a papírgyártással kapcsolatos kiállítást rendezett be: betűsablonok, nyomdagépek, nyomdatörténeti és papírgyártási kiállítás, biblia kiállítás, eredeti alapanyagok, korabeli technikák, működő vízimalom - szóval minden, ami csak ide tartozhat és érdekesnek tűnhet.

Aki teheti, az látogasson el ebbe a Bódva-völgyi kis faluba és tekintse meg ezt a hatalmas könyvet, illetve a hozzá tartozó kiállításokat. Szerintem nem fogja megbánni.


2015. október 13., kedd

Laurell K. Hamilton: Halálcsók (Anita Blake, vámpírvadász 21.)

Anita Blake újra itt van, immár huszonegyedik alkalommal. Elismerés illeti mind a kiadót, mind pedig az olvasókat, hogy ennyi részen keresztül kitartottak a szerző és az általa megjelenített világ, illetve annak konfliktusai mellett. Mert azért tagadhatatlan, hogy a minőséget tekintve voltak hullámvölgyek – bárhogy is szépítjük, az új részek meg sem közelítik az első kötetek stílusát és színvonalát.

Az utóbbi regények olvasása közben úgy éreztem, hogy Laurell K. Hamiltonés vele együtt kedvenc vámpírvadászom is – mintha kezdene magára találni, bár abban is biztos vagyok, hogy egyikük sem lesz már a régi – az eltelt évek és az átélt események mindenkin nyomot hagytak. Mégis bizakodással tölt el, hogy az újabb részek, köztük a Halálcsók is, egyre több érdemi történést tartalmaz, és ezzel párhuzamosan érezhetően csökkent a pikáns jeleneteket leíró, illetve párkapcsolati problémákat – a legtöbb esetben csak felesleges hisztinek tűnő nyavalygásokat – kifejtő oldalak száma.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 458 oldal
Fordította: Török Krisztina
Borító ár: 3.880,- Ft
A mű eredeti címe: Kiss the Dead
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
  1.) Bűnös vágyak
  2.) A nevető holttest
  3.) A kárhozottak cirkusza
  4.) Telihold kávézó
  5.) Véres csontok
  6.) Gyilkos tánc
  7.) Égő áldozatok
  8.) Sápadt hold
  9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
Folytatás:
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy
Kellemes meglepetést jelentett tehát, hogy a kötet elején Anita rögtön rendőrbírói minőségében tűnt fel, és ez hosszú ideig, megközelítőleg a regény feléig így is maradt. Később pedig – némi magánéleti kitérőt követően – mintegy lezárásként visszatértünk az kezdeti problémához, illetve annak megoldásához. Már ebből is látszik, hogy volt ebben a részben minden, amit a rajongók csak kívánhatnak maguknak: nyomozás, „családi” gondok és persze néhány olyan jelenet is, amely miatt továbbra is megérdemli a tizennyolcas karikát a kötet – bár az is tény, hogy ezek számbavételét most egy kezemen is el tudtam végezni.

Volt még egy nagyon fontos hozadéka ennek a regénynek, mégpedig az, hogy az oly régóta nélkülözött szereplők közül többen is újra részesei lettek az eseményeknek. Nehezen tudom szavakkal kifejezni a boldogságot, amit Dolph kapitány és Zerbrowski nyomozó szereplésével kapcsolatban éreztem. Természetesen legalább ennyire örültem annak, hogy Jean-Claude, Asher és Micha ezúttal nemcsak említés szintjén, hanem teljes valójukban is jelen voltak a történetben. A népes szereplőgárda felsorolását természetesen még sokáig folytathatnám, de ezzel most nem tölteném az időt és a sorokat – aki belekezd a regénybe, úgy is találkozni fog velük.

Bár akció is akadt a regényben, mégis inkább a nézetbeli különbségek ütköztetése – a vámpír szabad lény vagy a vámpírmesterek uralma szükséges rossz –, az ezzel kapcsolatos problémák megoldása, illetve az érzelmi élet útvesztői álltak a történet középpontjában. Mint minden mozgalom esetében, a szabad életet hirdető vámpírok csoportjában is felütik a fejüket a szélsőséges nézetek, az ebből fakadó megoldások, ezt pedig már Anita sem hagyhatja szó nélkül – szövetségi rendőrbíróként, illetve a város urának halandó szolgájaként sem.

A fülszövegben leírtak alapján azt feltételeztem, hogy Asher hisztije hangsúlyosabban lesz jelen a történetben, ezért kifejezetten örültem neki, hogy nem teljesültek az „elvárásaim”. Bár a duzzogás és a dacoskodás gyorsan lezárásra került, de a szóváltás következményei azért nem hagyhatók figyelmen kívül – az a megérzésem, hogy fogok még erről olvasni a későbbiekben. Számítottam viszont az előző kötet végén nyitva hagyott helyzet folytatására, de ebből végül semmit sem kaptam, még egy utalást sem, pedig jó lett volna... Él még bennem a remény, hogy talán majd valamelyik folytatásban újra felveszi a szerző a korábbiakban elejtett eseményszálat.

Alapvetően tetszett ez a történet, amelynek vámpírvadászattal kapcsolatos részét a viszonylagos lassúsága ellenére is örömmel, már-már nosztalgikus hangulatba kerülve olvastam. A regény közepe – ahol a magánéleti problémák kerültek terítékre – ugyan leült kicsit, de végül is sikerült új információkkal gazdagodni, és azért érezhetően haladt is valamilyen irányba a történet. A lezárás ugyan megint kicsit hirtelenre sikerült, de ezen egy rutinos Hamilton-olvasó már meg sem lepődik, hanem mindössze tényként fogadja el a helyzetet.

A Halálcsók című kötet nemcsak a címadó regényt tartalmazza, hanem a Szépség című novellát is, amely a kiadó ajándékaként került bele a kiadványba – részemről köszönet érte. A rövid, mindössze húsz oldal terjedelmű történet illeszkedik a regény cselekményének egyik szálához: Anita, Jean-Claude és Asher egy szenvedélyes liezonját írja le. A hangulat teljesen ellentétes a regényben olvasottakkal: itt még bámulatra méltó a szereplők közötti harmónia és az összhang.

Az elmúlt években hozzászoktam ahhoz, hogy az új Anita Blake kötetet mindig a könyvheti újdonságok között kell keresnem, de ezúttal nem így lesz: még az idén októberben érkezik a következő rész. A kiadó ígérete szerint egészen vaskos darab lesz – valamint ismét kapunk ajándékba egy novellát –, a cselekménye pedig megint terepi munkát, ezúttal azonban zombivadászatot ígér. Mit is mondhatnék erre? Csak annyit, hogy biztosan olvasni fogom.



A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.





2015. október 10., szombat

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz (Addison Holmes 1.)

Kezdem talán azzal, hogy soha nem olvastam volna el ezt a regényt mindössze a borító - a rózsaszín csoda rendesen kiverte nálam a biztosítékot - és a cím ismeretében. De vannak a molyok és bloggerek között nálam sokkal merészebbek, akik megpróbálkoztak a kötettel, és végül egészen pozitívan nyilatkoztak róla. Természetesen így már engem is sokkal jobban érdekelt a történet, főleg úgy, hogy a stílusát sokan hasonlították a Szingli fejvadász sorozathoz. Ez utóbbi sorozatról tudni kell, hogy az első három-négy része kis hazánkban több kiadást is megélt, de valahogy nem akart előre haladni a külföldön egyébként majd kéttucatnyi kötetet számláló regényfolyam. Szóval, ha ló nincs, akkor jó a szamár is alapon bepróbálkoztam az előbbi sorozat után maradt űrt kitöltő történettel.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Erawan Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 278 oldal
Fordította: Lami Juli
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Whiskey Rebellion
Sorozat: Addison Holmes
Folytatás:
2.) Go-go girl és a lopott ékkő
3.) Go-go girl és a halott örökös
4.) Go-go girl a pácban
Műfaj: krimi, chik lit, romantikus
Ekönyvként is kapható (2.090,- Ft):
dibook.hu, lira.hu, bookline.hu
Addison Holmes történelemtanár, de az élete és az anyagi helyzete jelenleg mélyponton van: miközben ő az oltár előtt várt rá, a vőlegénye éppen a limuzinban döngette Addison legnagyobb riválisát, vagyis házasság nuku, viszont a költségek maradtak. Ráadásként bontásra ítélték azt a házat, amelyben Addison lakása található, ezért záros határidőn belül költöznie kell, az új lakás lefoglalásához azonban pénzre van szükség. Főszereplőnk végső elkeseredésében úgy dönt, hogy megpróbálkozik egy könnyű, ámde bőséges fizetést ígérő kereseti lehetőséggel: sztriptíztáncosnőnek áll. A színpadon töltött néhány perc után tudatosul benne, hogy nem ez lesz álmai munkája: ügyetlenkedik tánc közben, a színpadhoz közeli sorokban pedig felfedezi az iskolaigazgatót, aki szintén felismeri őt és le is fotózza lengén öltözött beosztottját. Addison lemenekül a színpadról, összeszedi magát, majd pedig a hátsó kijáraton át távozik, hogy aztán a sötét sikátorban haladva éppen a főnöke holttestében essen hasra. A pénz okozta probléma ezzel természetesen még nem oldódott meg, ezért vállalkozó szellemű hősnőnk magánnyomozói feladatokat vállal el - amelyek mennyiségével természetesen egyenes arányban növekszik a zűrös helyzetek száma.

Továbbra sem tetszik sem a borító, sem pedig a cím: az előbbi bűn ronda, az utóbbi pedig teljességgel érthetetlen. A látványt nem kell magyaráznom, mert az magáért beszél és mindenki számára egyértelmű, hogy mi lehet vele a problémám, a címmel kapcsolatos ellenérzésem viszont mindenképpen bővebb kifejtésre szorul. Tudni kell ugyanis, hogy a regény elején a színpadon töltött és csúfos kudarcot vallott próbálkozáson kívül a főszereplőnek semmi köze sincs a sztriptízhez, ezért a go-go girl jelzőt a címben kicsit túlzásnak találom - azt meg főleg, hogy ez megmarad a sorozat többi részének címében is. Az eredeti változatokban ezt a kitüntetett helyet a Whiskey szó foglalja el, tekintve, hogy a történet Whiskey Bayou városkában játszódik, amelynek elvileg köze van a híres italhoz, a Johnnie Walkerhez. Nekünk ezzel szemben a go-go girl jutott... Sebaj, gondoltam, ha a történet jó lesz, akkor nem ez az első alkalom, hogy valami félresiklott - félre az előítéletekkel és győzzön a belbecs, amellyel kapcsolatban a fülszöveg rengeteg nevetést ígért.

Háát... nevetni éppen nevethettem volna, csak nálam van egy bizonyos határ, ami fölött már nem találom mulattatónak a hülyeséget és a szerencsétlenkedést - Addison pedig nagyon hamar elérte ezt a szintet. Szóval mosolygás az még csak-csak akadt, de a kacagások, a fejcsóválások és a homlokráncolások párbajából inkább az utóbbi két versenyző került ki győztesen - eléggé nagy fölénnyel.

Mielőtt még rátérnék az élményeim ecsetelésére, merüljünk el kicsit a műfaji kategória kérdésében. Az, hogy regényről van szó, teljesen egyértelmű, de a stílust igazából már eléggé nehéz belőnöm, mivel erősen keverednek a krimi, a romantika és a chik lit jellemző elemei a történetben. Ez alapvetően még nem probléma, csak éppen döntő többségben a chik lit van jelen, ettől pedig kissé erőltetettnek és mesterkéltnek tűnt a számomra a történet. Sokkal jobban szeretem azokat a regényeket, ahol a nyomozáson és nem a szerencsétlenkedésen van a hangsúly. De végül is ilyen összetételű sztori is kell. Tényleg hasonlít a Szingli fejvadászra, mondhatni, hogy több szituációt is ismerősnek találtam, de arra is megvan minden esély, hogy kinövi ezt a gyerekbetegségét a történet - ahogy remélem, hogy a humora is fejlődni fog.

Igazából azért vettem kézbe ezt a regényt, mert valami könnyedre vágytam, amelyben azért mégis van némi cselekmény és nem csak lepedőnyi méretű területre korlátozódik a mozgástér. Ebből szempontból nem lehet panaszom, hiszem megkaptam, ami akartam, és alapvetően tetszett is amit olvastam. Azt már említettem, hogy picinykét ismerős volt a történet, de ezen is túltettem magam, igyekeztem élvezni, ami az oldalakon szerepelt. Morelli helyett ebben az esetben kapunk egy Nick Dempsey nevű rendőrnyomozót, aki persze sármos, és minő meglepetés, még nőtlen is. Dempsey nyomozóban van ám potenciál... ööö... azt kell mondanom, hogy ez az állítás bármelyik nézőpontból nézve megállja a helyét, és ennek ékes bizonyítékát is adja. Ebből következik, hogy valamivel pikánsabb és erotikusabb ez a regény, mint a Plum kisasszony kalandjait bemutató sorozat kezdő kötete - itt és most nem csak utal a szerző az eseményekre, hanem részletesebben ki is fejti azok történéseit.

Az eredeti borító
Addison számomra egy nagy talány, mert képes olyan mértékben ellentétes reakciókat produkálni, hogy azt értelmezni sem tudom: agyament ötletei vannak, végtelenül szétszórt és tipikusan szőke nőként gondolkodik, ugyanakkor történelmet tanít, amihez azért kell gógyi és a Nickkel vívott szócsatái teljességgel élvezetesek, tartalmilag is teljesen a helyükön vannak. Egy alul kvalifikált házi szárnyas - értsd: hülye liba/tyúk - nem képes ennyi összefüggő mondat megalkotására, ilyen minőségű párbeszéd lebonyolítására, ugyanakkor egy értelmes nő meg nem viselkedik úgy, ahogy azt ő teszi. Szóval számomra csak az értetlenkedés marad.

Nem igazán tetszett a történetben Addison életstílusa, esetlensége, túlzott bénáskodása, a nők közötti - gyerekes, gyerekkorban kezdődő, de azt kinőni képtelen - rivalizálás, amely számomra túlontúl amerikai  - és egyben idióta - stílust képviselt. Ebben a regényben több hulla van, mint a legtöbb krimiben és legalább annyi vér is folyik, mégis eléggé gyengére sikerült a nyomozós szál, a hatást határozottan elrontották, a feszültséget lényegesen gyengítették a fölösleges hisztériák és erőltetett szituációk, illetve a hasonló stílusú humor.

Persze tudom, hogy ez nem egy véresen komoly krimi, hanem egy könnyed, leginkább romantikus regény, amelyben van némi nyomozás, de akkor is... Viszont, ha már a romantikánál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy azzal sem vagyok kifejezetten elégedett, mivel a főszereplők közötti érzelmek is elég furcsán alakultak: hosszú ideig csak messziről nézegették egymást, majd hirtelen felszínre kerültek az érzések - a mélységüket nem igazán éreztem -, ezzel ellentétben viszont a "lezárás" még erősen várat magára. Szóval olyan kissé zilált volt ez is, de leginkább követhetetlen. Vagy inkább következetlen?

No, akkor... alapból úgy néz ki, hogy ez egy negatív kritika, pedig nem egészen így van: a regény sokkal jobb, mint amit a borítója ígér első ránézésre, szóval érdemes vele megpróbálkozni, de szem előtt kell tartani, hogy nem egy Evanovich minőségű történet, hanem attól gyengébb. Viszont sorozatkezdő kötetnek egészen jó volt. Ha pedig valakit nem irritál annyira a női hülyeség ilyen mértékű kiteljesedése, akkor nem is fog annyi kifogással élni a történettel a szemben, mint én tettem - azt is tegyük hozzá, hogy én krimit is olvasok bőven és nem tudom elkerülni az összehasonlítást. De... Van még hová fejlődnie a sorozatnak, de könnyed olvasmánynak, kikapcsolódásnak, "pótléknak" tökéletesen megfelelt - olyannyira, hogy nem mondok nemet a folytatásra sem.


2015. október 7., szerda

Kathy Reichs: Csupasz csontok (Temperance Brennan 6.)

Temperance Brennan újra itt van, és én egészen szerencsés helyzetben lévőnek érzem magam, hiszen a sorozat minden része a polcomon sorakozik, ezért számomra nem volt törés a történetben - főleg miután helyes sorrendben újraolvastam a részeket. Ugyan az egyes kötetek a nyomozások, aktuális esetek szempontjából önállóan is élvezhetők, de van egy részeken átívelő szál, Tempe magánélete, amely miatt jó, ha ismertek az előzmények.Síri titkok című regény végén a kissé megviselt Temperance a tengerpartra készül valakivel, de az nem lehetett tudni, hogy kivel - a dolog pedig kétesélyes. Az, hogy ki lett volna az antropológus partnere a pihenésben, csak ebben a részben derül ki. Kathy néni rendesen megváratta a válasszal a rajongóit.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 350 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Borító ár: 3.095,- Ft
A mű eredeti címe: Bare Bones
Sorozat: Temperance Brennan
Előzmény:
1.) A holtak beszélnek
2.) Minden napra egy halott
3.) Halálos döntések
4.) Végzetes utazás
5.) Síri titkok
Folytatás:
7.) Hétfő csont nélkül
8.) Szent csontok
9.) Ne törj csontot
10.) Bones to Ashes
11.) Devil Bones
12.) 206 Bones
13.) Mortal Remains
14.) Flash and Bones
15.) Bones Are Forever
16.) Bones of the Lost
17.) Bones Never Lie
18.) Speaking in Bones
Kategória: krimi

Egyéb: összefoglaló a sorozatról

A szerző további regényei:
Virals sorozat (Fertőzöttek, Kincsvadászok)
Szóval akkor hol is tartunk? Egy év telt el a guatemalai események óta, és az akkor kútba esett nyaralást azóta sem sikerült bepótolni, de talán most majd lesz rá lehetőség: Tempe ugyanis szabadságra készül. Korábbi és jelenlegi nyaralópartnere pedig már a repülőn ülve várja, hogy szíve hölgyéhez utazhasson Charlotteba. A gép felszállási helye Montreal - és innentől kezdve már nem kérdéses, hogy Tempe választott lovagja az tengerkék szemű Andrew Ryan nyomozó, nem pedig a guatemalai rendőrség állományába tartozó Galiano felügyelő. A régóta várt pihenés azonban megint veszélybe kerül, amikor Boyd, a homlokráncolásban verhetetlen csau-csau ismét kiszagol és ki is ás valamit: ezúttal több nylonzsáknyi csontot. Tempe munkához lát, sikeresen megállapítja, hogy medvecsontokról van szó és már mindenki majdnem megnyugszik, amikor előkerül két kéztőcsont is - amelyek bizony nem passzolnak a mackók anatómiájához. 
"A baj nem jár egyedül" - szokták mondani és ez nagyon is igaz: a mackócsontok mellé érkezik egy sziklafalnak csapódott Cessna megégett pilótája, illetve utasa és még sok minden más, amelyekhez mindenképpen szükséges Tempe szakértelme. A helyzet egyre bonyolódik, a pihenés pedig egyre elérhetetlenebbnek tűnik, majd amikor egy Kaszás nevezetű illető megfenyegeti Tempe-t és a lányát, még rosszabbra fordul a helyzet.

Kicsit bosszús vagyok, mert úgy érzem, hogy a fülszöveg becsapott: nem találtam olyan sodró lendületűnek a regényt, mint arra a beharangozás alapján számítottam. Konklúzió: legközelebb hanyagolom a fülszöveg olvasását - ezt egyébként már megfogadtam néhányszor. Szerintem a regény elejére inkább a komótos tempó a jellemző, a vége viszont tényleg elég pörgősre sikerült, talán kicsit túl gyorsra is.

A nyomozati szál összetettségét nem érheti semmilyen kifogás: ebben a történetben minden mindennel összefügg és a szálak lényegesen messzebbre vezetnek, mint azt elsőre gondolnánk. A finom utalások ott vannak a szövegben, de igazán csak akkor lehet észrevenni őket, akkor érik el a céljukat, amikor a végén, szinte már az utolsó oldalakon szembesülünk az összefüggésekkel. Talán azért is éreztem kissé lassabbnak a történetet, mert ezt a sok-sok kapcsolatot fel kellett vezetni, végig kellett fejteni és az apró mozaikokat egymás mellé kellett rakni - ez utóbbi pedig úgy néz ki, hogy még Tempe logikáján is majdnem kifogott.

Bizony mackó, nagy bajban vagy!
Montreal helyett ezúttal - leginkább - Charlotteban és a város környékén játszódnak az események, de teszünk néhány kiruccanást a szomszédos államokba is, ennek eredményekét pedig részletesen megismerjük az Egyesült Államok halottkémi és vadőri szolgálatának összetételét, illetve azok feladatait. Bevallom, hogy ennyi három betűs rövidítéssel utoljára a Végzetes utazás című részben találkoztam - sem akkor, sem most nem volt egyszerű követni a szervezeteket a neveikből képzett mozaikszavak alapján. Az új helyszín rengeteg új szereplőt jelentett - nyomozók, rendőrök, vadőrök, halottkémek, szakértők - , áldozatokból is akadt bőven, ezért a rövidítések mellett a nevek is csak úgy hemzsegtek a szövegben - eléggé kellett figyelni, de néha még így is el kellett gondolkoznom azon, hogy akkor most ki van és kivel, vagy éppen ki ellen. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kicsit nehezebben követhetőnek találtam a regényt - bár az is lehet, hogy alapból én voltam a szokottnál is fáradtabb.

Mindig is csodálkoztam azon, hogy Tempe miként is bírja együtt a tanítással, illetve a két antropológus állással járó rengeteg munkát, mert azért ez eléggé megterhelő - és a magánéleti problémákat még meg sem említettem. Úgy érzem, hogy most valamelyest sikerült választ kapnom a korábbi kérdéseimre: nehezen. Ugyan hősnőnk munkamániás, mondhatni, hogy megszállott módon, de jelen esetben eléggé nyűgös, mivel a lovagja megérkezett, egyéb lehetősége nem lévén Boyd társaságában látogatja meg a környék nevezetességeit, miközben ő pedig a laborjában tölti a mindennapjait. Kedvén az újabb és újabb, megoldásra váró esetek sem javítanak semmit.

Spix-ara, a világ legritkább papagája
(A kép és egyéb érdekesség: ITT.)
Nagyon erős a magánéleti szál ebben a regényben, Tempe sokat foglalkozik magával, és persze kedvenc nyomozójával. Nyugodtan lehet azt mondani, hogy én vagyok az örök elégedetlen, de akkor is úgy gondolom, hogy valami nem volt egészen a helyén: a közelség ellenére nem éreztem a korábban olyan nyilvánvaló szikrát Tempe és Ryan között, és mintha maga a nyomozó sem lett volna a helyzet magaslatán. Talán azért mert nem hazai pályán szerepelt és visszafogta magát? Lehet. A humora határozottan hiányzott és közel sem sziporkázott annyit, mint a korábbiakban, ugyanakkor a vagány és magabiztos nyomozó helyett most egy teljesen másik arcát mutatta meg az olvasóknak. Boyd viszont hozta a formáját, a csau-csauban lehet bízni, nem fog cserben hagyni - homlokráncolásból is akadt bőven.

A regénynek ettől függetlenül továbbra is van egy olyan fajta humora, amelyet nagyon kedvelek: tele van egyéb írott művekre, filmekre és mindenféle kulturális eseményekre való utalásokkal, amelyet tényleg csak az ért, aki a hangulatot, az érzést is párosítani tudja az emlegetett szituációhoz.

A nyomozás szála ebben az esetben is egy aktuális témát vesz alapul és erre épül fel az összetett, mindenféle érdekekkel, önző motivációkkal teli történet: a keleti gyógyászat szabadalmaztatott orvosságok alapanyagainak eredete, amelyhez védett, illetve veszélyeztetett növények és állatok, vagy azok egyes részeinek csempészete és természetesen orvvadászat társul. Ezen kívül ott van még a ritka példányok iránti kereslet: magángyűjtemények, taxidermia és minden egyéb. Alapvetően eléggé megrázó és elgondolkodtató volt a történetnek ez a része.

Nem éreztem úgy, hogy annyira lekötött volna a történet, mint a sorozat korábbiakban olvasott részei, de az alaposságra, a hitelességre és a szövevényességre továbbra sem lehet panasz. Attól, hogy vannak kevésbé tetsző regények egy sorozatban, az még tartozhat továbbra is kedvencek közé - szóval részemről hamarosan jöhet a következő rész, a Hétfő csont nélkül.



2015. október 4., vasárnap

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya (Mackenzie fivérek 1.)

Némiképp távolságtartással kezelem a történelmi romantikus regényeket, bár ennek okát magam sem tudom konkrétan meghatározni. Igazából nincs a kategóriával semmi bajom, de akkor is csak mértékkel fogyasztom az ilyen típusú regényeket, valamint akkor is igyekszem körültekintően válogatni. A Mackenzie fivérek magánéletét, érzéki kalandjait bemutató történetekről azonban eddig csak jókat hallottam - gondoltam, teszek egy próbát a sorozattal. Már csak azért is, mert nagyon felkeltette a kíváncsiságom az első kötet címében emlegetett téboly - naná, hogy az abnormalitás sokkal vonzóbb a regényekben, mint a megszokott viselkedés.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Kossuth Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 376 oldal
Fordította: Gálvölgyi Judit
Borító ár: 1.800,- Ft
A mű eredeti címe:
The Madness of Lord Ian Mackenzie
Sorozat: Mackenzie fivérek
Folytatás:
2.) Lady Isabella botrányos házassága
3.) Lord Cameron bűnei
4.) Hart hitvese
5.) Szabadító szerelem
5,5.) A vad Mackenzie
6.) Mackenzie férfias játékai
7.) A tökéletes nevelőnő
Műfaj: történelmi romantikus
E-könyvként is kapható (990,- Ft).
Lord Ian Mackenzie még a különc Mackenzie testvérek között is egyedinek számít: a gyerekkorát egy elmegyógyintézetben töltötte, és bár vannak különleges képességei, az is messziről látszik rajta, hogy valami nagyon nincs rendben vele - a legtöbben azt mondják rá, hogy őrült, de a probléma ennél azért összetettebb. Lordunknak különös szenvedélye van: Ming korabeli tálkákat gyűjt és hihetetlen pontossággal határozza meg azok eredetiségét és értékét. Ian-t ugyanakkor gyilkossággal is vádolják, emiatt pedig öt éve üldözi a rendőrség, és csak azért nem tartóztatták még le, mert a család neve és a bátyja rangja őt is megvédi.
Mrs. Beth Ackerley özvegy, az első férjét, a helyi lelkészt egy év házasság után vesztette el, majd egy gazdag hölgy vette maga mellé társalkodónőnek, aki halála után komoly vagyont hagyott a nőre. Beth tehát olyan helyzetbe került, amely miatt nem véletlenül figyeltek fel rá az - elsősorban anyagi nehézségekkel küzdő - nőtlen férfiak. Történetünk kezdetén Beth éppen jegyben jár, a pénz után áhítozó vőlegényétől pedig nem más, mint Lord Ian Mackenzie menti meg őt - Ian gondolatai innentől kezdve csakis a fiatal özvegy körül forognak.

Alapvetően érdekes volt ez a regény, bár nem abban a formában, ahogy első körben számítottam rá. A skótokról szóló történetekkel kapcsolatban ahhoz szoktam hozzá - valószínűleg csak olyan könyveket olvastam eddig, amiben ez a momentum meghatározó -, hogy mindig elrabolják a szívük hölgyét. Nos, ebben a regényben semmi ilyesmi nem történik, legfeljebb Beth szívét rabolja el Lord Ian - persze mindezt olyan módon teszi, hogy saját maga nincs is tisztában a saját tetteivel, illetve annak következményeivel.

A regény legfőbb vonzereje a számomra Lord Ian karaktere volt, akit leginkább a tébolya tett különlegessé. Az őrülete nem más, mint egy olyan neurobiológiai pervazív fejlődési zavar, amelynek tüneteit csak később, a huszadik század közepén írta le egy osztrák pszichiáter, dr. Hans Asperger. Igen, az Asperger-szindrómáról van tehát szó, amely az autizmus egy enyhébb verziója. A tünetei közé tartozik a szegényes kommunikáció, a gyenge kapcsolatteremtő készség, a szemkontaktus kerülése, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a testbeszéd és a gesztusok nem megfelelő értelmezése. Ugyanakkor az említett fejlődészavarral rendelkező emberek átlagon felüli intelligencia szinttel rendelkeznek. Lord Ian pont ilyen: karaktere és viselkedése pontos leírása annak, ahogy egy ilyen betegségben szenvedő ember reagál a világ eseményeire. Véleményem szerint a regény azt is egészen hűen mutatja be, ahogyan a társadalom megítéli a megszokottól eltérő reakciókat adó embert - főleg egy olyan korban, amikor a betegséget még nem is azonosították.

Kifejezetten kedvemre való volt, hogy Beth nem egy burokban felcseperedett, első bálozós szűzlány, hanem egy, az élet viharai által megtépázott, a felemelkedését szerencsés helyzeteknek köszönhető, okos és értelmes nő. Tisztában van a helyzetével, értékelni tudja a biztonságot és képes a külsőségek mögött meglátni a jót és értékeset - ezért is érzi úgy, hogy Ian megérdemli a figyelmét.

A romantika és az érzelmek alakulása önmagában a számomra nem elég, ezért örömmel üdvözöltem, hogy a regény elején felvetett, gyilkossággal kapcsolatos szál nem sikkadt el az érzelmek bimbózásával egyidejűleg, a nyomozás, a rendőrség általi zaklatás végig jelen van a történetben.
A regény nem szenved hiányt pikáns jelenetekben, ugyanakkor ezen a téren sem esik túlzásokba a szerző, jó érzékkel tartja fenn az arányokat, ezzel gyakorlatilag igyekszik a legtöbb olvasója igényének megfelelni. Bár láttam, hogy sokan erotikus regényként emlegetik ezt a történetet, szerintem egyáltalán nem az - inkább történelmi romantikusnak érzem.

Ian mellett időnként feltűnik a Mackenzie család egy-egy férfitagja, így idővel a fivérek mindegyikét, velük együtt pedig jellemző tulajdonságaikat is megismerhettem - vannak akiket sikerült megkedvelnem, és vannak, akiket annyira nem. Mindezekkel együtt körvonalazódik a család politikai helyzete, illetve botrányokkal és fájdalommal átszőtt múltja.

Nem igazán voltak elvárásaim a regénnyel kapcsolatban, talán pont ez az oka, hogy ennyire kellemesen csalódtam benne. Élveztem a történet sodrását, kedvelhető és különleges főszereplőit, érdekes mellékszereplőit. Engem meggyőzött. Kikapcsolódás gyanánt a sorozat következő részeit is biztosan a kezembe fogom venni.


2015. október 1., csütörtök

Andy Weir: A marsi

A regény megjelenési időpontjának környékén a legtöbb könyves közösségi oldal, illetve fórum A marsi-tól volt hangos - és nem csak a sci-fi rajongók beszélgettek a történetről. Nem volt kérdéses, hogy ez a regény nekem is kell - elő is rendeltem, amint csak lehetőségem adódott rá. Mégsem olvastam el azonnal, ellenben megtették helyettem sokan mások, ezért én inkább kivártam. Aztán felröppent a hír, hogy a regényből Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével film is készül. Nem, még ekkor sem kezdtem azonnal az olvasásába, hanem továbbra is kivártam, végül akkor vettem a kezembe a könyvet, amikor a leginkább kedvet éreztem annak megismeréséhez - az, hogy erre a film bemutatója előtt két héttel került sor, merő véletlen.

Értékelés: 10*/10 (kedvenc lett)
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 358 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.495,- Ft
A mű eredeti címe: The Martian
Kategória: sci-fi
Ekönyvként is kapható.
Ki az, aki annak idején tátott szájjal, a távoli űrről ábrándozva nézte a csillagos eget? Ki az, aki a Földről és a többi bolygóról készült csodálatos felvételeket látva űrhajós akart lenni? Kezeket fel! Húúú, ha jól látom, akkor nagyon sokan vagyunk. :)
Nos, valahogy így volt ezzel Mark Whatney is, aki az Ares3 expedíció egyik tagjaként lépett a Vörös bolygó felszínére, hogy részt vegyen a harmincegy napra tervezett küldetés teljesítésében. Csakhogy a hatodik napon olyan porvihar keveredik, amely megfutamodásra készteti a Föld bolygó marsi képviselőit, a NASA elrendeli a vészfelszállást. A Mars azonban ragaszkodik Mark jelenlétéhez: a vihar miatt elszabadult antenna messzire sodorja a társaitól a férfit, akik halottnak hiszik őt, és az életüket mentve elhagyják a bolygó felszínét. Mark azonban életben marad, és innentől kezdve mindent megtesz azért, hogy a következő expedíció megérkezéséig - amire kb. négy év múlva számíthat - ez így is maradjon.
"Erre rábasztam. Ez a jól megfontolt véleményem. Rábasztam."
A Marson ragadt Mark egy modern kori Robinson Crusoe, illetve egy nem éppen földi körülmények között ügyködő MacGyver ideális keverékeként igyekszik mindent megtenni a túlélése érdekében. Azt kell mondjam, hogy az igyekezete - és egyben a regény stílusa - lehengerlő: az ötletei, amivel az életét meghosszabbítani és az életfeltételeit javítani igyekszik, már-már a zsenialitás határát súrolják. A regény már az első néhány mondatával képes volt megfogni magának. Híresen mocskos szájú vagyok, nem zavar a káromkodás - a mesterkélt finomkodástól lényegesen hamarabb feláll a szőr a karomon, mint a nyersen kimondott igazságtól -, ezért nekem ez a típusú kezdés nagyon bejött. Ahogy a folytatás is...
"Hát, így állunk. A Marson ragadtam. (...) Mindenki halottnak hisz. Egy harmincegy napos ott-tartózkodásra tervezett Lakban vagyok. Ha az oxigenátor elromlik, megfulladok. Ha a vízvisszanyerő berendezés megy tönkre, szomjan halok. Ha a Lak kilyukad, kábé felrobbanok. Ha ezek egyike sem történik meg, akkor idővel elfogy az élelmem, és éhen halok. Szóval, ja. Rábasztam."
A Die Hard filmek óta tudom, hogy Bruce Willis gyakorlatilag elnyűhetetlen - legalábbis én ezt a következtetést vontam le a látottakból annak idején. Nos, kedves Bruce, sajnálattal közlöm - de ami tény az tény -, a napod immár leáldozott: van, aki még nálad is strapabíróbb. Méltó ellenfeled nem más, mint Mark Whatney, a túlélés világbajnoka, a marsi ezermester - az életét pedig minden eddiginél drágábban adja.

Kevés olyan történet akadt a kezembe eddig, amely esetében már az első néhány tíz oldal elolvasása után úgy éreztem, hogy ez az én könyvem lesz - A marsi pont ilyen. Habár a helyzet tragikusnak tűnik - elvégre mégis csak ott maradt egy ember a Marson, teljesen egyedül és halálra ítélve -, én mégis nagyon jól szórakoztam és többször is hangosan kacagtam olvasás közben. Pedig a helyzet tényleg komoly, de annak tálalása, az előadói stílus azonban - jó néhány szituáció leírása közben - mosolygásra késztető.

A Mars (A kép INNEN.)
A regény azonban nem csak ennyit ad: csekély számú szereplője, illetve a főszereplő naplóba írt szövege, hosszú monológjai, morfondírozásai és a túlélése érdekében végzett számításainak hosszas leírásai ellenére is érdekes - végig lekötötte a figyelmem, és mindig nyújtott valamit, ami miatt izgulhattam a szimpatikus főszereplőért. Még az sem számított, hogy nem tudom, miként is néz ki az, akiért izgulok és akinek az életben maradásáért drukkolok, mert itt és most teljesen más volt a lényeg - csak élveztem Mark gondolatait, ötleteinek csíráit és kibontakozását, valamint szerelési bravúrjait. Az, hogy közben szó szerint beleszerettem ebbe a könyörtelen és embert nem kímélő bolygóba, már csak aprócska ráadás.

Andy Weir nagyon ért ahhoz, hogy könnyen átélhetővé tegye azt a szituációt, amellyel éppen az adott pillanatban ismerkednek meg az olvasói. Műszaki beállítottságú gondolkodásomat kifejezetten kényeztette, hogy ennyi technikai leírás, szerelés, kalkulálás és tervezgetés szerepel a regényben, de mindez úgy, hogy mégsem feküdte meg a gyomromat, és nem csökkentette, hanem éppenséggel növelte a történet élvezeti értékét.

Úgy gondolom, hogy A marsi pont az a sci-fi történet, amelyet nem csak a műfaj rajongói fognak kedvelni - sokan kedvelik közülük is! -, hanem a "laikusok" is bátran a kezükbe vehetik a Mark Whatney mindennapjait bemutató, nem éppen szokványos történetet. Ez a regény egyszerre vicces és komoly, az utolsó momentumig megtervezett, műszaki utalásokkal teli, de mégis élvezetes - egyszerűen ne lehet nem kedvelni. Imádtam - ezúttal tényleg nem túlzó a kijelentés, hogy az első szótól az utolsóig.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons