Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. október 29., szombat

Várólista - 2016. október

Folytatódik az őszi könyveső, annak is a második hulláma érkezett el ebben a hónapban. Vagy éppen úgy is mondhatnánk, hogy közeledik a karácsony és a kiadók már ennek megfelelően csepegtetik az új megjelenéseket - tömegével. Az biztos, hogy válogatni ismét van miből, egy szavunk sem lehet. Ha valaki pár napig nem figyeli a megjelenéseket, akkor bizony nagy meglepetésekben lehet része - utána nem győzi majd bepótolni a friss híreket, összecsipegetni minden számára érdemes információt.

Kezdjük talán az Agave Könyvek kiadóval, akikre jellemző a tervezés és az ütemezés, a várható kötetek bejelentése és - a kivételes esetektől eltekintve - a könyvek előre meghirdetett időpontban történő megjelenése. Október hónapban is sok újdonsággal és néhány újranyomással kedveskedtek az olvasóiknak - ebben a posztban csak az újdonságokról lesz szó.
A thriller műfaját Julia Heaberlin Véres margaréták című könyve képviseli a kínálaton belül, amelynek borítója nagyon mutatós - bár a regénnyel kapcsolatos vélemények elég nagy szórást mutatnak. Ugyancsak ebbe a kategóriába sorolható Ania Ahlborn Vértestvérek című írása, amely viszont sokkal nagyobb tetszést váltott ki az olvasókból - aki eddig megismerte a történetet, elégedett is annak tartalmával és a kapott élménnyel.
Krimi - vagy éppen pszichológiai thriller? - kategóriában említésre érdemes Megan Miranda Minden eltűnt lány című regénye, amelynek különlegessége a történetvezetés módja: időben visszafelé haladva ismerjük meg az eseményeket. Ígéretesnek tűnő történet, amely engem mindennél jobban érdekel és biztosan olvasni fogom, mert a könyv már a polcomon vár a sorára.
És ezzel még nincs vége... Sylvain Neuvel Alvó óriások című regénye állítólag az év legígéretesebb sci-fi kötete, amelynek a témája mellett a szerkezete is nagyon különleges. Az egész kötet interjúkból, naplórészletekből áll - mindezek mellett szinte kizárólag párbeszédeket tartalmaz, leírást alig. Hmm... Szintén érdekesnek találom és már egészen közelről szemezünk és a közös élményt jelentő időponton egyezkedünk egymással.
Bár az előző kötetek is nagyon érdekelnek, de amiért az első pillanattól kezdve odáig vagyok, az Ferrett Steinmetz Flex című kötete, amely az előzetes vélemények szerint elképesztő izgalmakat, csodálatosan felépített világot és egy különleges mágiarendszert kínál az olvasói számára. Az tuti, hogy a szerencsedrog és annak ellenhatása, a balszerencse-többlet, a flex-dílerek és a terroristamágusok emlegetése izgalmasan hangzik és olvasásra csábít. Nem is kéretem majd magam sokáig.

A többi kiadó vagy nem volt ennyire szorgalmas, esetleg nem tervezett ennyire jól és előrelátóan, vagy pedig a megjelenések nem passzoltak teljes mértékben az ízlésemhez - persze ettől még hoztak bőven jó könyveket és ígéretes olvasmányokat.

A Fumax Kiadó megjelenései közül Gregg Hurwitz Orphan X - Az árva című regénye keltette fel az érdeklődésem, amely az Evan Smoak sorozat nyitó kötete. A kiadó ígérete szerint ez "egy feszült és mesteri thriller, amely az első oldalától kezdve beszippantja az olvasóját". No, majd meglátjuk, mert biztosan tesztelni fogom az írást. 
Hasonló izgalmakat és borzongást ígér Peter Clines 14 című regénye, amelynek egyik erőssége az előre nem kiszámítható fordulatokban és a Lovecraft-i hangulatban rejlik. Hmm... vonzó, nagyon vonzó darab.
A Delta Vision kiadónál mostanában inkább társasjáték megjelenések vannak, de azért Peter F. Hamilton Júdás elszabadul című regényének I. és II. kötete befért a nyomdába küldendő anyagok közé - az olvasók legnagyobb örömére. A Nemzetközösség saga második regénye eléggé vaskos darab, éppen ezért két kötetben jelent meg - ahogy az első rész esetében is történt. A magyar kiadás különlegessége a borítóban, illetve annak gerincében rejlik. A trilógia első része a polcomon várja az olvasást, de jelenleg még gyűjtöm hozzá az erőt és persze idő sem ártana hozzá.

A könnyedebb műfajok felé haladva, de továbbra is a krimiknél maradva meg kell említeni a Művelt Nép Könyvkiadó új megjelenéseit - annak ellenére, hogy a kiadó neve és az általa kiadott néhány regény tartalma és színvonala között eléggé erős ellentmondást érzek. De széles a kínálat, szóval lehet - és azért érdemes is - válogatni a megjelenéseik között. Rita Falk Télikrumpligombóc című regénye a Franz Eberhofer sorozat nyitó kötete, amely az utánozhatatlan Bajor kisvárosi hangulatot, ízletes recepteket, jó humort és mindezek mellé nyomozást ígér az olvasóinak. 
Marie Force Végzetes viszony című regénye a Végzetes sorozat nyitó kötete, amely sokkal kevesebb romantikát és sokkal több, valamint alaposabb nyomozást tartalmazott, mint előzetesen számítottam rá. Nagyon élveztem a regény olvasását és szívesen folytatom majd a sorozatot - főleg, mivel a folytatás nem egy újabb párocskáról, hanem a két főszerelő további sorsáról fog szólni.
Bár a Harlequin Magyaroszág kiadótól nem olvasok valami sokat, de Jay Crownover A tetovált srác című könyvmegjelenésének mégsem tudtam ellenállni - elsősorban a szerzőnek és a korábban magyarul megjelent regényének köszönhetően. Remélem, hogy most sem fogok csalódni a választásomban. Oh, majd el felejtettem: ez a regény is egy sorozat - a Welcome to the Point - első része.

2016. október 25., kedd

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa (A Végzet Ereklyéi 5.)

A Végzet Ereklyéi ötödik kötete vagy inkább egy új trilógia középső része? Szükség volt egyáltalán erre a folytatásra? Miért kell bele ez a rengeteg nyűglődés? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben a regényt olvastam. Úgy érzem, hogy nem minden alap nélkül, mivel ha a felesleges lelki vívódást kitörölnénk a szövegből, akkor egy közel száz-százötven oldallal rövidebb és sokkal érdekesebb, mozgalmasabb - cselekményében viszont még akkor is teljesen érthető - kötet lett volna a végeredmény. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük csak, hogy hol is tartunk ebben a rétestésztaként nyújtott, emiatt lassanként érdektelenségbe fulladó, de egészen jó alapötletet feldolgozó történetfolyamban.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 510 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Lost Souls -
The Mortal Instruments Book 5
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
Folytatás:
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum
Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)
Az előző kötet végének mozgalmas és meglepetéssel is szolgáló befejezése - amolyan idegesítő módon - erőteljes függővéget produkált. Mindezek ellenére sem éreztem azonban a késztetést a folytatás azonnali kézbe vételére, mert ki kellett pihennem azt a rengeteg nyűglődést, amivel az olvasás közben sikerült összetalálkoznom. Kissé megfeküdte a gyomromat, na! Nem is kevéssé vette igénybe a idegrendszeremet és a tűrőképességemet.

Ebben a kötetben ott folytatjuk, ahol az előzőben abbahagytuk: Clary kesereg Jace után - ez részben azért érthető, de úgy érzem, hogy túl sokat kaptam a gondolataiból. Az viszont teljesen természetes, hogy értetlenül áll a történtekkel szemben és persze képtelennél képtelenebb lehetőségek fogalmazódnak meg a fejében megoldásként. Aztán kiderül, hogy Jace és Sebastian a kötés miatt nem létezhet egymás nélkül - amíg az egyik él, addig él a másik is. (Hmm... ez ismerősnek tűnik...) Abban mindenki egyetért, hogy Jace-t meg kell menteni, aminek csak egy útja létezik: meg kell törni a kötést és a két fiút el kell választani egymástól - a megoldás keresése ebbe az irányba mozdul.

Természetesen mindenki segíteni akar, de közben sikerül belebonyolódni az ő magánéletükbe is: Alec továbbra is nyűglődik és egy olyan dolgot tervez éppen megtenni, ami minden csak nem dicséretes tett - nem is egészen értem, hogy mit akar; Isabelle és Simon pedig csak kerülgetik egymás, mint macska a forró kását. Az egyetlen értelmes és valamire való páros Maia és Jordan kettőse, mert ők legalább érthetően és normálisan viselkednek. Ez utóbbi különösen üdítően hatott a főszereplő páros öt kötete tartó be nem teljesül szerelmének leírása mellett - végre valakiknek legalább összejött a dolog.

De, hogy a történet pozitívumairól is említést tegyek... A kezdeti csoportos megoldás keresést követően több szálon indulnak el az események és mindenki kiveszi a részét a nyomozásból, kutatásból és a feladat megoldásából. Clary természetesen megint egyik őrültséget teszi a másik után és sok mindent - túl sok mindent - nem értek vele és a tetteivel, a gondolkodásával, a képességeivel kapcsolatban. A legtitokzatosabb talán mind közül a harci képességének időnkénti - meglepetésszerű - bekapcsolódása - főleg, hogy máskor meg olyan, mint egy darab fa, amit minden ellenállás nélkül lehet dobálni.

Az előző trilógiát a magaménak éreztem, ezeket az újabb köteteket már nagyon nem: ezek legnagyobb része tényleg a tini szerelmeket és nyűglődéseket kedvelőknek szól. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy miközben a regényben nem történik szinte semmi és az olvasó belefullad az unalomba, addig Clary és Jace kéz a kézben andalog végig Európa összes olyan városának utcáin, amelyet romantikus helyszínenként szoktak emlegetni: Velence, Prága, Párizs. Még a Sóhajok hídján is átsétáltak, ami az egyik legnagyobb baklövés a regény szövegében. A szerző mindenképpen rózsaszín ködbe akarta burkolni a történteket, ezért közhelyes túlzásokba esett - a Sóhajok hídját ugyanis leginkább megnézni szokták.

Az egész kötetet az utolsó száz-százötven oldal mentette meg, amely ismét mozgalmasra és érdekesre sikeredett, előre nem kiszámítható fordulatokkal és következményekkel szolgált. Enélkül szinte értékelhetetlen lett volna ez a rész, bár még így is a sorozat egyik leggyengébb darabja, a negyedik kötettel közel azonos szinten mozog a színvonala. Tökéletesen felesleges volt közel ötszáz oldalon keresztül fejtegetni a cselekményt. Viszont a vége események miatt végre értelmet nyert számomra az utolsó kötet címe.

Érdekel is a történet vége, meg nem is. Kíváncsi vagyok, hogy miként oldódik meg a jelenleg még hatalmasnak tűnő probléma, ugyanakkor félek a túlzásba vitt érzelmek rám zúduló tengerétől. De mivel semmit sem adok fel, ezt sem fogom, befejezem ezt a sorozatot, ha addig élek is - aztán majd az idő majd megszépíti az olvasottakat. Vagy nem.


2016. október 21., péntek

Raana Raas: Kiszakadtak (Csodaidők 2.)

Kicsit félve kezdtem bele a sorozatba, amit mindenki annyira dicsért, mert nem igazán éreztem azt a magaménak a fülszöveg alapján - de az értékelések meggyőztek. Végül belekezdtem, elolvastam. Bár az is igaz, hogy amolyan hosszúra sikerült bevezetésnek éreztem az első kötet eseményeit. Ha nem is nyert meg teljesen magának, azért érdekelt, hogy merre halad tovább, milyen irányt vesz a történet folyása.
Ahogy a regény címe is mutatja, ez a rész a kiszakadtakat, a velük kapcsolatos eseményeket helyezi a középpontba. Nem csoda tehát, ha kiemelten fontos szerepet kap ebben a részben Yaan, aki annak ellenére, hogy maga is kiszakadt, annak a birodalomnak a katonája, aki üldözi a Kavenen kívüli liesieket. Ugyanilyen fontos a Giin által képviselt nézet is, illetve az a csata, amelyet ennek érdekében a Kavenen belül folytat - a Raas család tehát szokás szerint az események középpontjában helyezkedik el.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2006.
Terjedelem: 415 oldal
Borító ár: 3.490,-
Sorozat: Csodaidők
Előzmény:
1.) Az ogfák vöröse
Folytatás:
3.) Árulás
4.) Hazatérők
Kategória: családregény, sci-fi

Egyéb:
A teljes sorozat beszerezhető a közvetlenül a
szerzőtől is: csodaidok.hu/vásárlás
E-könyvként is kapható.
Kapható: lira.hu, bookline.hu

Kapcsolódó tartalmak:

Időcsodák sorozat (Elágazó utak, Ellenállók)
Már az első oldalakon is az előző kötetből ismerős stílus fogadott: igényes fogalmazás, gyönyörű mondatok, lassan hömpölygő történet, összetett, a szereplők által elmesélt események - sci-fi háttér előtt játszódó nagy ívű családtörténet. Néhány évet előre ugrottunk az időben: Judy immár nagykorú, de problémából nem lett kevesebb, hanem inkább több, ugyanis még mindig nincs jegyese, ezzel pedig úgy tűnik, hogy Giin az általa képviselt nézetek ellenében cselekszik. A Raas család szembesül azzal, hogy a CSU immár aktívan használja azt a technológiát, amelyet Yaan lopott el annak idején a gyárból, ezáltal pedig sokkal valósabbá vált az Alfa ellen irányuló fenyegetés. Ha már a fiúra terelődött a szó... Yaan időközben végzett az Katonai Akadémiával, az oktatói az egyik legígéretesebb végzős kadétnak tartják, ő pedig meg is akar felelni az elvárásoknak.

A három főszereplő történetszála és nézőpontja most is teljes képet ad a kialakult helyzetről, a személyes konfliktusokról és mindenről, ami a csak lényeges az események alakulása szempontjából. A lassan hömpölygő cselekmény olvasása közben megismertem az aktuális problémákat, illetve azt is, hogy mi történt a szereplőkkel az elmúlt néhány évben. A történetnek erről a részéről nem is beszélnék többet, mert nem szándékom elárulni a talánynak és meglepetésnek szánt eseményeket.

Azt azonban mindenképpen meg kell említenem, hogy nagyon nehezen sikerült belerázódom a regény olvasásába - az ismerős stílus és hangulat ellenére is. Judy mintha az eltelt évek alatt nem komolyodott, hanem inkább visszafejlődött volna, mert a kötet elején úgy viselkedik, mint egy hisztis csitri - miközben pedig azt várja el mindenkitől, hogy felnőttként kezelje. Yaan életútja is váratlan fordulatot vett, engem pedig nagyon nem tudott lekötni az a hely, ahová kirendelték, sem pedig az a munka, ami végzett. Egyrészt hiányzik belőlem az ehhez szükséges szociális érzékenység, másrészt túlságosan ismerős, a közelmúltra is jellemző eseményekről olvashattam, amelyekkel eddigre már megteltem, sőt már az ellenállás is kialakult bennem. Talán pont ezért esett kifejezetten nehezemre elmerülni a szövegnek ebben a részében - ellenben nagyon tetszett Yaan gondolkodásának és hozzáállásának alakulása. Továbbra is Giin fejezetei és az általa vívott "csata", a különböző nézetek egymással szemben állása miatt kialakuló belső háború tudta megragadni a figyelmem és nyerte el a tetszésem.

Elolvastam ezt a részt is, de továbbra sem érzem magam a sorozat rajongójának - meggyőznie ugyan már sikerült az eddig olvasottaknak, de lenyűgöznie még nem. Bár értékelem a világ felépítését és a karakterekben rejlő lehetőségeket, a kialakuló konfliktusokat, de számomra ez túl lassú és túlontúl család, illetve vallásközpontú a történet. Valószínűleg ha liesinek születtem volna, akkor magam is kiszakadt lennék, mert már olvasás közben is fulladoztam a család és a vallás által előírt szabályoktól - amit az első kötetben még biztonságként éltem meg, most súlyos tehernek tűnt.

Amennyire nehezen haladtam a könyv első felével, annyira jól csúszott a vége, úgy kb. az utolsó harmad. Nem is csoda, mert a hosszú felvezetést és az eseményekről való beszélgetéseket, helyzetleírásokat követően végre tényleg a tettek mezejére léptek a szereplők, illetve elszenvedték a mások által elkövetett tetteket. Szóval az utolsó százötven oldalt szinte egy szuszra olvastam el, mert annyira jó volt - élveztem azt, hogy végre lubickolhatok az eddig felépített történések következményeiben, az eddig rejtve maradt indokok és tettek kibontakozásában, napvilágra kerülésében. Az már az első rész olvasása közben is bebizonyosodott, hogy a szerző nem kíméli a szereplőit, de most még emelt is az eddigi téteken - kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek a vége.

Nagyon remélem, hogy a lassan építkező történet és az érzelmek, összefüggések ilyen részletes bemutatása a végén még az eddigieknél is jobban meghálálja a ráfordított időt és energiát, mert egyelőre nem érzem úgy, hogy túl sokat haladtunk volna előre - vagy ha mégis, akkor azt nem érzem olyan léptékű haladásnak, amilyet az elvárásaim miatt igényeltem volna. Több tényleges cselekményt szeretnék, és szerintem erre minden esély adott, mert már a kötet befejezése is ígéretesre, illetve fantasztikusan érdekesre sikeredett.

Folytatom majd? Igen, mindenképp. Viszont ki kell várnom hozzá a megfelelő hangulatot és az olvasásához szükséges mennyiségű idő rendelkezésre állását, mert ezt a könyvet nem lehet elkapkodni - viszont nagyon hosszú ideig olvasni sem érdemes, mert akkor meg túlságosan szétdarabolódik a történet és a hangulat.



2016. október 17., hétfő

Marie Force: Végzetes viszony (Végzetes-sorozat 1.)

Az előző olvasmányom kissé megfeküdte a gyomromat, ezért következőnek valami olyat akartam, ami egyszerre mozgalmas, érdekes és érzelmes, ugyanakkor mégsem bugyuta. Úgy gondoltam, hogy egy romantikus krimi, vagy a nyomozás leírásába oltott csipetnyi, esetleg valamivel több romantikát ígérő történet pont meg fog felelni az előzetes elvárásaimnak. Úgy érzem, hogy sikerült megtalálom a hangulatomhoz leginkább illő olvasmányt, ami éppen azt az elegyet képviselte, amire leginkább a szükségem volt.
Persze attól függ, hogy honnan nézzük a megfelelő elegyet, hiszen krimiként ennél keményebbet és összetettebbet, csavarosabbat szoktam olvasni, romantikusként pedig az ennél sokkal érzelmesebbet, a szívet facsaróbbat kedvelem. Ugyanakkor minden gyengesége ellenére ez a regény most tényleg célba talált nálam - és néha nem is kell ennél több.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 446 oldal
Fordította: Alföldi Zsófia
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Fatal Affair
Sorozat: Végzetes-sorozat
Folytatás:
2.) Végzetes igazság
3.) Fatal Consequences
4.) Fatal Destiny
5.) Fatal Flaw
6.) Fatal Deception
7. Fatal Mistake
Kategória: romantikus, krimi, nyomozás

Egyéb: ekönyvként is kapható
(bookandwalk.hu, dibook.hu, lira.hu)
A történet főhősei Sam és Nick, akik hat évvel ezelőtt egy kivételesen forró éjszakát töltöttek együtt, aztán egyikük sem kereste a másikat többé - legalábbis ez az alapfeltételezés. Sam, vagyis Samatha Holland nyomozó éppen a karrierje - és magánélete - mélypontján van, amikor a szolgálatba való visszahelyezését követően megkapja a John O'Connor szenátor meggyilkolásának esetét. Az új ügy egyszerre teremti meg számára a lehetőséget a szakmai megítélésén esett csorba kiköszörülésére, valamint sodorja azt véglegesen veszélybe. O'Connor szenátor kabinetfőnöke ugyanis nem más, mint az a Nick Cappuano, akivel hat évvel ezelőtt futó kalandba keveredett. A holttestet Nick fedezte fel és ő az, aki a szenátor magánéletéről - mint a legközelebbi munkatársa és régi barátja - a legtöbb információval rendelkezik, ezért a nyomozás során elengedhetetlen a vele való együttműködés.
Az a bizonyos éjszaka mindkét felet egyaránt kísérti, a közös munka és az együtt töltött idő pedig felizzította a főszereplők között eddig szunnyadó szenvedélyt. Nem túl szerencsés a koronatanúval ágyba bújni, ezért Sam a zavaró tényezők ellenére is inkább a nyomozás felé igyekszik fordítani a figyelmét - főleg, hogy a meggyilkolt szenátor magánélete sokkal több titkot rejt, mint azt bárki sejtené.

Ez egy olyan történet, ahol a krimi szál keveredik a romantikus érzelmekkel, a fő események pedig az amerikai politikai élet szigorú szabályok szerint működő színpadán játszódnak. Romantikus beütésű történethez képest a nyomozás határozottan érdekesre, összetettre és alaposra sikerült, amely akár önállóan is megállta volna a helyét. Ebben a műfajban olvastam olyat is, amely pont az ellenkezőjét produkálta, vagyis a nyomozás csak álcaként szolgált a szexuális gerjedelem, illetve a következmények leírásához - és hozzá kell tenni azt is, hogy általában ennek a gyakoribb előfordulása a jellemző. Szóval kellemesen csalódtam a regény összetételét és az elemek elegyítését illetően, mert a jól felépített és élvezetesre megírt nyomozást kifejezetten olvasásra érdemesnek tartom - innentől kezdve viszont a romantika már csak hab volt a tortán.

Az E/3-ban megírt regény több nézőpontból, de lineáris történetvezetést alkalmazva meséli el a nyomozás menetét és az egyéb kapcsolódó eseményeket. A legnagyobb százalékban Sam van a középpontban, mellette Nick is fontos szerepet kap - de nem annyit, amennyit szerintem kellene -, ugyanakkor egyéb szereplők és nézőpontok is megszólalnak, teszik teljesebbé a képet.

Nem szándékom ismételni magam, de tény, hogy ebben a regényben sokkal inkább értékelhető a krimi szál, mint a romantika rész. A két elem kidolgozottsága éles ellentétben áll egymással: amíg az egyiket jól láthatóan alapos kutatómunka és rengeteg belefektetett energia teszi élvezetessé, addig a másik valahogy sutának, helyenként már inkább erőltetettnek és elnagyoltnak tűnik mellette. Túl egyértelműnek találtam a két szereplő érzelmeit, ugyanakkor nem elég mélynek, megalapozottnak - ugyan már, végül is hat év telt el azóta és csak egyetlen éjszakáról volt szó.

A nyomozói munka és annak részletes leírása miatt Sam karakterét sokkal kidolgozottabbnak éreztem, mint a szépfiú kabinetfőnökét. A nyomozó őrmesterről végül egy szakmailag elhivatott, talpraesett, az apját a végletekig tisztelő és bizonyítani akaró, a hibáit felvállaló, erős, de mégis esendő nő képe alakult ki bennem.
Nick ezzel szemben valahogy szürke maradt, akiről annyit sikerült csak megtudnom, hogy nehéz gyerekkora volt, nagyon ragaszkodik ahhoz az emberhez és annak családjához, aki segített neki kilépni ebből a közegből, valamint igencsak kitartó - a munkában és az ágyban is -, fantasztikus szerető, gondoskodó természet és természetesen kockahassal is rendelkezik. Elég sekélyes ez a leírás a női főszereplő kidolgozottsága mellett - főleg a befejezés és a folytatások ismeretében. Szóval ezen a téren lényegesen többet vártam volna. Még Sam kollégája - aki egyébként elképesztően jó fej - is összetettebb és érdekesebb személyiségnek tűnik, mint a férfi főszereplő.

A gyilkosság leírása kellően véres, a háttere éppen annyira összetett, amennyire az szükséges és a végét sem találtam összecsapottnak. Nem mondom, hogy a krimihez szokott gondolkodású olvasó ne találna hibát a rendőri gondolatmenetben, Sam néhány reakciójában - szerintem felelősségteljes nyomozóhoz és a várható következményekhez képest túl hamar vágta magát hanyatt -, vagy esetleg ne sejtené meg a gyilkos személyét még a nyomozók megvilágosodása előtt, de attól ez még egy nagyon jól összerakott sztori, amit különös élvezettel olvastam. Egyszerűen magával ragadott a történet, a szenátor élete körüli és az életviteléből adódó bonyodalmak felfejtése, az elhalálozásának titkait feltáró nyomozás részletei. Mindezek mellett Sam magánélete is pont elég izgalommal szolgált és jól kiegészítette a szakmai téren nyújtott teljesítményének bemutatását.

Kriminek nem éppen az elit kategória, tökéletességet és az állak padlón csattanós meglepő fordulatát senki se várja tőle, de olvasmányos, jól felépített és élvezhető. Mindezek mellett jól szemlélteti azt, hogy a politikai pálya milyen elvárásokat támaszt az azt választókkal szemben - mármint Amerikában. A nyilvánosság állandó figyelme előtt kell meghozni az életeket befolyásoló döntéseket, elsimítani és kezelni az esetleges buktatókat és - ha kell - halálig játszani a nagy színjátékot, az életre szóló szerepet.

A történet előnye, hogy nem csöpög a romantikától, nem viszi túlzásba a pikáns jeleneteket. A szereplők között azért valamivel nagyobb szikraesőre számítottam, ugyanakkor azt sem tagadhatom, hogy tetszettek a pergő párbeszédeik, a közös jeleneteik. Akik viszont rózsaszín romantikát és mindent felülíró szexjelenetek hosszú sorát várják a történettől, hatalmasat fognak csalódni - nekik a nyomozás biztosan a terhükre lesz.

Hozzászoktam már az egy könyv - egy párocska elálláshoz, ezért meglepődve tapasztaltam, hogy ez a sorozat nem olyan: a következő kötet továbbviszi a már megkezdett szálat és továbbra is Sam és Nick fogja magáénak tudni a főszerepet. Innentől kezdve már sokkal több lelkesedést érzek magamban a folytatást illetően. Kifejezetten érdekel a főszereplő páros további sorsa, a napi gondokkal való küzdelme és persze nem mondok nemet egy újabb nyomozásra sem.

Igazság szerint ez a vélemény negatívabbnak tűnik most, mint amit az olvasás közben megfogalmaztam magamban. Ennek mindössze egy oka van: akkor teljesen magával ragadott és beszippantott a történet, most viszont már objektívebben látom hibáit és a hiányosságait, de azért még így is a tetszett és folytatni fogom kategóriába esik nálam. A folytatást közben már elő is rendeltem, remélem meg is jelenik az ígért időpontban.


2016. október 13., csütörtök

George R. R. Martin & Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

A novelláskötetek és antológiák felé mindig óvatosan közelítek: mert az ugyan rövidebb, de mennyiségileg több történet olvasása nekem mindig lényegesen tovább tart, mintha ugyanolyan terjedelmű regényt vennék a kezembe. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a novella nehéz műfaj, ezért mindig adok egy újabb esélyt az ilyen köteteknek. A Zsiványok kötetről már a megjelenés beharagozásakor is tudtam, hogy ez a válogatás nekem kell - főként az egyes szerzők írásai miatt éreztem így. Csak a félreértés elkerülése érdekében: nem, nem Martin bácsi jelentette számomra a fő vonzerőt.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 795 oldal
Fordította: Bihari György, Bozai Ágota, Galamb Zoltán,
Heinisch Mónika, Holló-Vaskó Péter, Kamper Gergely,
Kleinheincz Csilla, Novák Gábor, Pék Zoltán,
Rusznyák Csaba
Szerkesztők: Koncz Ákos, Németh Vladimir,
Holló-Vaskó Péter
Borító ár: 5.795,- Ft
A mű eredeti címe: Rogues
Kategória: krimi
Tetszett a Zsiványok kötet összeállításának alapkoncepciója, ahogy arról az előszóban is olvashattam: "mindenki szereti a zsiványokat...". Igaz, hogy a mondat úgy folytatódott: "...bár sokan megbánjuk a végén". Nos, az idézet első felének állítása alól én magam sem képezek kivételt, szóval érdeklődve fordultam a novellák felé és elégedetten dörzsöltem a kezemet, mert meggyőződésem volt, hogy jól fogok szórakozni. Szintén az előszóban olvasható az, hogy ez egy olyan válogatás, amelynél több szerzőt is felkértek a témába vágó történet megírására, amelyet egyesek elvállaltak, mások nem. A megadott paraméterekből történetet alkotók írásai jelentek meg ebben az eléggé vaskos kötetben, amelyről így utólag azt mondom, hogy vékonyabb terjedelmű kiadás jobb lett volna, vagyis néhány írást inkább ki kellett volna hagyni vagy legalább visszaadni átdolgozásra. Persze ez csak az én véleményem, és még az is elképzelhető, hogy nem láttam meg benne azt, amit a szerkesztők, nem tudtam értékelni az adott szerző zsenialitását. De én csak egy egyszerű olvasó vagyok...

A Zsiványok kötet alapkoncepciója egyszerre rejti magában a kiváló szórakozás és a csalódás lehetőségét: a többféle stílust kedvelők lubickolni fognak a változatosságban, míg a leginkább azonos témájú vagy jellemzőjű történeteket olvasóknak nem mindegyik írás fogja elnyerni a tetszését - a komfortzóna határának feszegetése előre borítékolható. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a témán belül az adott író stílusa is meghatározó, akkor még nagyobb szórásra kell számítani a tetszési indexet vizsgálva - előrevetíthető, hogy a kötet eléggé meg fogja osztani az olvasókat.

Stílus tekintetében van ebben a kötetben minden, ami csak létezik a kínálatban: thriller és krimi elemekkel tarkított történet, borzongásra késztető rémmese, sci-fi novella, történelmi témájú írás és fantasy alapokra felépített sztori. Úgy néz ki, hogy döntő többségben inkább a fantasy szerzőket ihlette meg a "zsiványos" projekt, mert az ilyen zsánert képviselő művekből került a legtöbb a gyűjteménybe.

Nehéz értékelni ezt a kiadványt, mert huszonegy novelláról kell véleményt mondani, amelyek szerzőjükben, stílusukban és egyéb jellemzőjükben is eltérnek egymástól - csak egy valamiben mutatnak egyezőséget: a témájukban. Közel egy hónapig olvastam ezt az eléggé terjedelmes kötetet, az élményeim rögzítésére pedig - másvalaki tanácsára - azt a technikát alkalmaztam, hogy igyekeztem minden egyes novelláról rögtön az olvasást követően külön megfogalmazni a véleményem - aztán persze borult ez a koncepció, időben később születtek meg az értékelések.

Nem fogom ezeket a szösszeneteket ide bemásolni, mert akkor végtelen hosszúra nyúlna a poszt, ezért az összefoglaló jelleget részesítem inkább előnyben. Az egyes novellák szerzőjére és/vagy címére kattintva pedig a moly.hu oldalon rögzített olvasásom alatt megfogalmazott véleményeim érhetők el - így igyekszem mindenki igényének megfelelni. 

Nem akarok kategóriabeli besorolásokba bonyolódni, felcímkézni az egyes novellákat, mert nem mindig lenne egyértelmű a meghatározás, illetve némelyik írásra többet is rá lehetne aggatni a kínálatból. Maradok inkább annál, hogy számomra melyik jelentett több vagy kevesebb élményt - a mesélést pedig azokkal a novellákkal kezdem, amelyek a "hűha", vagy minimum a "kedvelem" érzést váltották ki belőlem, a végére pedig marad a fekete leves.

Az elég vegyes felhozatalból magasan kitűnik Scott Lynch Egy év és egy nap Teradániában, valamint Neil Gaiman Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című novellája. Az előbbi a stílusával, a humorával, a világával és a végső csavarjával, az utóbbi - a szórakoztató története mellett - a nagyon imádott Sosehol című regény világába való visszatéréssel és a hangulat felidézésével vívta ki az elismerésem és maradandó tetszésem. Scott Lynch volt egyébként az a szerző, akinek az írása a leginkább érdekelt ebből a kötetből, mert már a Locke Lamora hazugságai című regénye olvasása közben sikerült véglegesen meghódítania a történetével. Ez a két szerző és ez a két novella kapott tehát tőlem maximális csillagszámot, azaz öt csillagot az ötből.

Michael Swanwick Igyunk a nőkre! című írásában a humort, a különleges világot és a szereplőket, David W. Ball Származástörténet című novellájában az alapos kutatómunkát és azt a gördülékenységet értékeltem, amelyre a  mű témája és a korszak ellenére nem számítottam. Mindkettő tetszett, bár mindkettő másért. A nagyon enyhe elégedetlenség fogalmazódott csak meg bennem, ezért végeredményként négy és fél csillag jutott ki az ötből.

A négy csillagosok valamivel többen vannak: tetszett amit ezekben az írásokba olvastam, de a novelláknak mégsem sikerült maradéktalanul elvarázsolniuk. Ígéretes művek, de valami hiányzott belőlük, vagy éppen túl sok is jutott néhány elemből a történetekbe. Nézzük a listát... Gillian Flynn Mivel foglalkozol? írásában ugyanúgy az emberi tulajdonságokkal játszadozik - és természetesen az olvasóval - ahogy a regényeiben is. Matthew Hughes A hét áldás fogadója című novellája nem ad semmi újat az olvasóknak, de élvezetes és szórakoztató - néha pedig ennyi is elég. A kötet egyetlen borzongásra késztető írása, amely az ipar és a környezetvédelem csatája mellett a természet isteneit is bevonja a történetbe Cherie Priest Bányarém című elbeszélése. Garth Nix Elefántcsont rakomány című sztorijába kicsit nehezen rázódtam bele, helyenként erőltetettnek találtam a humorát, de azért élveztem az olvasását. Patrick Rothfuss A ménkűfa című írása magán viseli a szerző stílusának minden jegyét. A történet kapcsolódik a Királygyilkos krónikája - eléggé terjedelmes méretű, de továbbra is befejezetlen - történetfüzérhez, aki azt még nem olvasta, ebből a novellából könnyedén eldöntheti, hogy bejön-e neki a stílus annyira, hogy belefogjon.

Bradley Denton Hamis hangok című írásában belekeveredünk a nagy körtuba-rablás eléggé elnyújtott és helyenként erőltetettnek tűnő leírásába, de végül is egynek jó volt. Walter John Williams Tequilagyémántok című novellája is bővelkedik az erőltetett és nehezen emészthető humorban, a stílusát is időbe telt megszokni, de a végére egész magára talált. Phyllis Eisenstein Semmibe tartó karaván című irományában a stílus és a történetvezetés volt az értékelésre méltó, a cselekmény már kevésbé nyűgözött le. Lisa Tuttle A halott feleségek furcsa esete című írása tényleg elég furcsára sikerült, de bizarrsága ellenére is sikerült annyira megfognia, hogy ha nem is kiemelkedőnek, de olvashatónak ítéljem a végére. Ezek a novellák képviselték tehát a három és fél csillagosok táborát.

A közepes - vagyis három csillagos - élményt nyújtó írások közé tartozott a számomra Steven Saylor Káprázat Türoszban, Daniel Abraham Milyen a szerelem?, valamint George R. R. Martin A tékozló herceg című novellája. Mivel a közepes élményt jelentő történetekről a legnehezebb véleményt írni, ezért tovább nem is szaporítanám a szót - bővebben a linkek alatt. Joe Abercrombie Nehéz idők című novellájának olvasása közben ugyanazt olvastam, mint amikor a regényét tartottam a kezemben: nem vagyunk egy hullámhosszon. Végül két és fél csillagot kapott tőlem az írás - ez még mindig a közepes kategória

És akkor következzenek a sereghajtók, akiknek sikerült olyat alkotniuk, amely bizony nagyon nem tetszett. Joe R. Lansdale Meghajlott ág című novellájának főszereplője - mármint akit mindenképpen meg akarnak menteni saját magától - megtestesíti mindazt, amiért úgy gondolom, hogy vannak emberek, akikkel nem kellene foglalkozni. De nem is ez, hanem a történet végének erősen csökkenő színvonala miatt került a nem tetszők közé a történet. Hangulatát és a világ alapötletét tekintve fantasztikus, cselekményét és a vége csavart tekintve erősen a nullához konvergáló szintű írás Carrie Vaughn Azok a dübörgő húszas évek című novellája. Mindkét novella két csillagig tudta csak feltornászni magát az öt fokos skálán.

Connie Willis Műsoron című írásában egy olyan jövőbe nyerünk betekintést, ahol számtalan mozifilm közül választhatjuk ki, hogy mit nézzünk meg, és ha szerencsénk van, akkor még bejutni is sikerül. Sajnos a kivitelezés nagyon bugyutára és idegesítőre sikerült - annyira, hogy mindössze egy csillaggal jutalmaztam a szerző erőfeszítéseit.

Egy, mindössze egy történet volt a gyűjteményben, amelyet - többszöri nekifutásra sem - bírtam végig olvasni. Ezt a kétes dicsőségű helyezést Paul Cornell Egy jobb halál című írásának sikerült elnyernie.

Sokáig olvastam ezt a válogatást, amelynek huszonegy novellája - néhány kivételtől eltekintve - inkább csalódást okozott, mint szórakoztató kikapcsolódást. Továbbra is az a véleményem, hogy a kevesebb sokkal többet nyújtott volna, amit azért is sajnálok, mert a koncepció ígéretesnek tűnt.

Dicséret illeti viszont a kiadót, mert az egyes, kis hazánkban már bejáratott szerzők novelláit a megszokott fordítóknak adta oda gondozásra. A magyar kiadvány megjelenése is nagyon impozánsra sikerült, látvány és minőség szempontjából kiemelkedő, bár a vastagsága miatt nem éppen olvasásbarát - viszont a polcon gyönyörűen mutat.


2016. október 9., vasárnap

Brittainy C. Cherry: Lebegés - Az vagy nekem (Elements-sorozat 1.)

Korábban is kijelentettem már és az állításomat továbbra is fenntartom: könyvdömping van - különösen igaz ez a romantikus regények kategóriájában, ahol szinte bele lehet fulladni a kiadványokba, annyi van belőlük. Sajnos a legtöbbjük klisés, amolyan egy kaptafára készült, logikátlan reakciókkal teli történet - a szerelem és a szexuális aktusok sekélyes stílusú elmesélése. Igen, magam is olvastam ilyeneket, talán túl sokat is. Már akkoriban is tisztában voltam a hibáikkal, leginkább úgy kezeltem ezeket az írásokat, hogy szódával még éppen fogyaszthatóak voltak - nálam ez jelenti azt, hogy elolvastam ugyan, de gyengének találtam a történetet -, ma azonban már nagy valószínűséggel nem venném a kezembe őket.
Azt mondtam a legtöbbjük, tehát mint mindenhol, ebben a kategóriában is vannak kivételek - keresem is ezeket. Hogy a változó ízlés miatt lehet, hogy később ezeket is "szégyellni" fogom? Lehet. Bár azért az ízlésem és az igényesség mércém már kialakult és eléggé stabilnak is érzem, szóval meg tudom ítélni, hogy mi az értékes és mi a silány minőség, vagyis az, amire azt mondjuk, hogy fércmű.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 390 oldal
Fordította: H. Prikler Renáta
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Air He Breathes
Sorozat: Elements-sorozat
Folytatás:
2.) Tűzeső
3.) Csendfolyó
4.) The Gravity of Us
Kategória: romantikus, new adult
Elizabeth elvesztette a férjét, emiatt lelkileg összetört, de tudja, hogy a kislánya, Emma miatt erősnek kell maradnia és talpra kell állnia. Időlegesen ugyan elmenekült a házból, amely a férjével együtt töltött időre emlékeztette, de most úgy érezte, hogy elérkezett az idő a visszatérésre - amely azonban nem történik olyan zökkenőmentesen, mint számított rá. Már az első délután összetűzésbe kerül Tristan Cole-lal, akiről később kiderül, hogy a szomszédja. A város lakói a rideg és bolond jelzőket aggatták rá a férfira, aki pedig mogorva viselkedésével vívta ki ezt a minősítést. Azonban nem Elizabeth az egyetlen aki elvesztett valakit, mert a komor és magának való férfi is hasonló fájdalomtól szenved, csak éppen ő másképp dolgozza fel a történteket. Közelebb hozhat-e két embert egymáshoz ugyanaz a probléma? Lehet-e esélye az újrakezdésnek, ha egyszer ekkora a fájdalom? Erről, de ennél sokkal többről is szól ez a történet.

Bár nem rajongok azért, hogy a gyászról olvassak, de valamiért ez a kötet mágnesként vonzott magához, aminek természetesen előrendelés és soron kívüli olvasás lett a vége. Megbántam valamelyiket is? Nem, határozottan nem! Mert ez egy választékosan, igényesen és gyönyörűen megírt, életszerű helyzetekkel, hihető emberi reakciókkal teli, az utolsó szóig megható és kifejezetten emlékezetes történet.
"Az ő lelke sebzett volt, az enyém kiégett."
Bevallom, hogy időnként elpityeredem olvasás közben, mert ha megható és szépséges a szöveg, akkor kihozza belőlem azt a reakciót. Szívesen mondanám, hogy most is elhomályosult a szemem ezt a könyvet olvasva, de akkor hatalmasat hazudnék, mert ennek a regénynek az olvasása közben úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső, megállás nélkül bőgtem, mintha magam is ugyanazt a fájdalmat és veszteséget éltem volna át, mint a szereplők.

Nagyon szépen és még annál is gyönyörűbben írja le a szerző az érzéseket, a szavaival képes az emberi lélek legmélyebben elhelyezkedő - és egyben legérzékenyebb - húrjait is tartósan megrezegtetni. Egyik megható jelenetet követte a másik, ahogy egyik zsebkendő után rögtön elő kellett vennem a következőt - főleg Emma és a fehér tollak közös jelenetei viseltek meg nagyon.
"Ő volt a mennydörgés, én a villám, és már csak pillanatok választottak el bennünket attól, hogy kitörjön a tökéletes vihar."
Vártam már egy ideje, hogy olyan könyv kerüljön a kezembe, ahol a történéseket és az érzelmeket váltott szemszögből ismerhetem meg, és ez most meg is történt. Igaz ugyan, hogy Elizabeth sokkal több lehetőséget kap az érzései és a gondolatai kifejtésére, mint Tristan, de ez mégsem ártott a regénynek és a cselekmények elmesélésének - nem éreztem, hogy felborult volna az érzékeny egyensúly. Tristan fejezetei inkább csak újabb lökést adtak a történetnek, a múltbeli visszaemlékezéseknek köszönhetően minden egyes alkalommal újabb mélységeit ismerhettem meg a férfi által átélt fájdalomnak. 

A szerző nem akar nagyot mondani, de az apró utalások, a jelzések és visszajelzések leírása újra és újra nagyot ütött, az egyszerű, de annál tisztább és őszintébb reakciók a szívemig hatoltak és minden egyes alkalommal facsartak egyet rajta.
"Minden pillanatban. Minden percben. Minden órában. Mindennap."
A gyásznak különböző fázisai vannak és ha ezt figyelembe vesszük, akkor Tristan megrekedt annak második szakaszában: elmerült a düh, a harag, a bűntudat és a depresszió tengerében. Ilyen állapotban ismeri meg a férfit Elizabeth, aki bár maga is hasonló élményeket élt át, de lényegesen előrébb jár a veszteség feldolgozásában - vagy egyszerűen csak a kislánya miatt kell erősebbek lennie, aki ugyanakkor erőt is ad az anyjának a küzdelemhez.

A regény egy igazi érzelmi hullámvasút, amely pont olyan, mint maga az élet: az emlékek hirtelen és minden előzmény nélkül bukkannak fel és döntik romba azt, amit addig már sikerült elérni - két lépést előre, egyet hátra. A megtorpanások és az időnkénti hátrálások ellenére azonban a folyamat halad a maga útján, a változások pedig egy idő után már látványosnak is tekinthetők. A kötet sötét hangulata és végtelennek tűnő fájdalmát követően, a regény közepe felé felbukkant a humor, és én nagyon élveztem ezt a részt, mert egy kis időre megcsillant a főszereplők veszteség előtti személyisége.

Persze a hullámvasutat nem véletlenül emlegettem, mert a történet második felében is van bőven még lefelé és felfelé - akár történés, akár érzelmi szempontból. Számomra hihetőek voltak ezek a visszalépések, a két főszereplő kapcsolata tényleg a lelkiállapotukhoz tartozó szakaszokon ment keresztül, a reakcióik pedig szintén ehhez igazodtak - és mindegyik szakasznak megvolt a maga jellegzetessége. Ami nagyon lényeges, hogy a regénynek van időbeli kiterjedése: nem két hét alatt történik minden, hanem bőven telnek a hetek és a hónapok, ami azért jó, mert idő kell az érzelmek változásához, főleg az ilyen mély fájdalom feldolgozásához - ettől hihető az egész. 

Már önmagában a kiinduló helyzet is elég lett volna, de egyáltalán nem könnyítette meg a mindennapokat a városka pletykás - és rosszindulatú - lakóinak mindent látó szeme és mindent kommentáló nyelve - de még ennek is megvolt a maga helye a történetben. Amit viszont nem bántam volna, ha kimarad, az Elizabeth anyjának a szála, amelynek aztán tényleg nem volt semmi eseménybefolyásoló szerepe, csak a fölösleges drámát szolgáltatta - abból pedig enélkül is volt elég.
"A legnehezebb a szeretett személy elvesztésében az, hogy az ember egy időre önmagát is elveszíti."
Nem hiába mondják azt, hogy ha bezárul egy ajtó, akkor kinyílik egy másik, mert most sincs ez másként - még akkor sem, ha véletlen jelen esetben nem teljesen az, aminek az elején látszik. Nekem tetszett a vége is: a hosszú ideje lappangó titok, az emiatt kifejezetten erős érzelmek, az őrült tettek és következmények. Bár szerintem lesz, akinek a vége események már soknak fognak tűnni, és akár még igazuk is lehet, mert a történet enélkül is kerek lenne, de szerintem ezzel válik igazán teljessé.

Valószínűleg sokat számít, hogy pont a megfelelő pillanatban talált meg a regény, de ez nekem nagyon tetszett, tökéletesen betalált.  A szerző nem csak gyönyörűen fogalmaz, de az érzelmeket is a helyén kezeli, engem pedig már ezzel az egy írásával is sikerült meggyőznie - ezek után bármi is jelenik meg tőle magyarul, azt biztosan olvasni szeretném majd. Előnyként említeném azt is, hogy a sorozat a köteti önállóan is olvashatóak. Az tuti, hogy én mindegyiket szeretném majd a polcomon tudni.

2016. október 5., szerda

Cassandra Clare: Bukott angyalok városa (A Végzet Ereklyéi 4.)

Az újraolvasott részek után végre egy olyan kötetbe kezdhettem bele, amelyet korábban még nem vettem a kezembe - persze nem bántam meg az ismétlést, hiszen anélkül semmit sem értettem volna ennek a részek az eseményeiből. Persze örülök a folytatásnak, de igazából éppen csak halvány sejtésem volt róla, hogy miként és hogyan fogja folytatni a történetet a szerző, mert az előző három rész eseményei nekem egészen kereknek és lezártnak érződtek. Simon különleges képessége, a homlokára rajzolt jel, valamint annak a testnek a hiánya - amelyet véleményem szerint biztosan nem a patak vize sodort tova - táplálták a gyanúm és a sejtésem a folytatás irányát illetően.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 390 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
The Mortal Instruments Book Four -
City of Fallen Angels
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
Folytatás:
5.) Elveszett lelkek városa
6.) Mennyei tűz városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Árnyvadász Akadémia
Az idrisi kalandok után, a háború befejezését követően ismét visszatértünk New York-ba, és bizony itt is zajlanak az események, csak éppen másként, sokkal inkább hétköznapi módon. Simon egyszerre két - gyönyörű és határozottan veszélyes - lánnyal randizik, akik persze nem tudnak egymásról, Clary árnyvadász kiképzést kap, Jace pedig egyszerre az oktatója és a fiúja, mindeközben Magnus és Alec utazgatnak, Jocelyn és Luke pedig az esküvőjükre készülnek. A kép idilli is lehetne, de ez csak a felszín, mert a mélyben már megkezdődött a sötét játszma. Simont, aki mindeddig magányos vámpírként - és továbbra is emberi létéhez hasonlóan - élte az életét, hol az egyik, hol pedig a másik fél környékezi meg, hogy álljon az ő oldalára - a fiú stratégiailag fontos tényezővé vált. Jace pedig először csak furcsán, majd távolságtartóan kezd viselkedni, amit Clary nehezen visel és még nehezebben kezeli a helyzetet, mivel nem érti a változás okát. Az Árnyvadászok sincsenek biztonságban, mert valaki tizedelni kezdte a soraikat, amely az Árnyvadászok és az Alvilágiak közötti törékeny béke felborulásával fenyeget.

Mit is mondhatnék erről a részről úgy, hogy ne áruljak el vele sok mindent? Nem éppen egyszerű a dolgom. Az viszont biztos, hogy a sorozat elég cselekmény és érzelmek szempontjából is elég hullámzó színvonalat mutat. Pont ezért az egyes részek ellentétes érzéseket keltenek bennem, még akkor is, ha a végeredmény pozitív benyomással zárult. Az első rész mozgalmasságát követően a második kötetben inkább az érzelmeken és - bocsássatok meg nekem, hogy ezt írom - a nyavalygáson volt a hangsúly. A harmadik rész ismét elképesztő pörgést, az összefüggések sokaságát nyújtotta, valamint hatalmas pofonokat osztogatott a gyanútlan és a tapasztaltabb olvasónak egyaránt. 

Végül itt van ez a negyedik rész, amely a cselekményeket és nyavalygás mennyiségét figyelembe véve - az előbbiből elég kevés, az utóbbiból túlontúl is sok jutott a kötetbe - számomra nem érte el a második kötet szintjét. A regény eleje nagyon nehezen haladt, mert egyáltalán nem tudott lekötni sem Simon randizós problémája, sem pedig zenész karrierjének indulása. Jace és Clary kapcsolatának alakulása és a mögöttes indokok sokkal jobban érdekeltek volna, de ezen a vonalon pedig a szokásos tini titkolózás és bizalmatlanság, valamint a közelgő esküvő előkészületei vették át az irányító szerepet - pedig ott voltak azok az álmok, amelyek megannyi titkot hordoztak. Aztán az eddigi nyűglődésre rátett még egy lapáttal Alec hisztije, amely aztán tényleg eltúlzott és teljességgel alaptalan volt.

Kellő mértékű és még annál is több türelmet igényel tehát a kötet eleje, az előbbiek miatt pedig minden eddiginél erősebben érkeztem, hogy ez egy ifjúsági regény, amelynek vannak korlátai, a történetbe pedig bele kell szőni a megszokott kliséket. A közepétől kezdett érdekesebbé válni a cselekmény, amely aztán egészen fantasztikus végjátékban teljesedett ki. Ez győzött meg végül is arról, hogy csak érdemes volt elolvasni ezt a részt, türelmesen kivárni az események alakulását. Bebizonyosodott, hogy van még potenciál ebben a történetben, ebben a világban - persze az sem volt mellékes, hogy részben beigazolódott a sejtésem az eseményszálak további bonyolítását és az érintett személyeket illetően.

Az új - 2016-os - kiadás fantasztikus
borítója.
Eddig nem tartottam fontosnak megemlíteni az előzmény trilógia, a Pokoli szerkezetek eseményeit és szereplőit, de most már nem halogathatom ezt tovább, ugyanis végre összekapcsolódtak az eddigi kötetekben olvasottak. Magnus és Alec kapcsolatában akaratlanul is feszültséget kelt Will Herondale említése, valamint felbukkan Zakariás testvér is, hogy tudásával és képességeivel segítse az Árnyvadászokat. Nem hagyhatom azonban említés nélkül, hogy talán szerencsésebb lett volna lezártnak tekinteni az előző trilógiát és külön trilógiaként kezelni a maradék három részt, nem pedig közvetlen folytatásként.

Azt viszont mindenképpen el kell ismernem, hogy a befejezés igazán parádésra sikerült, kellő mennyiségű izgalmat rejtett magában és élvezettel olvastam. Mindössze azt sajnáltam, hogy a rész aktuális főgonoszát alakító teremtménytől a vártnál valamivel gyorsabban sikerült megszabadulni - persze "áldásos" munkájának következményei azért további gondokat generáltak.

A folytatás? Az bizony megannyi lehetőséget és kalandot rejt magában, az alapok ismét jók az élvezetes folytatáshoz. Ha a karakterek végre változni kezdenek és kevesebbet foglalkoznak majd magukkal, a lelki problémáikkal, akkor biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan izgalmas eseményekről olvashatok majd a hátralévő két kötet oldalain. Persze ott van az a bizonyos "ha"...

2016. október 1., szombat

Várólista - 2016. szeptember

Elérkezett a szeptember és amikor ezt a posztot írom, már beköszöntött a csillagászati ősz is. A levélhullással pedig együtt jár a könyvhullás, vagy inkább az őszi könyveső első hulláma. Mondanám, hogy nem találtam kedvemre valót a kínálatban, de az szemen szedett hazugság lenne. Viszont tény, hogy mintha a sci-fi és a fantasy továbbra is a pihenését töltené még, ellenben a krimi határozottan láttatja és kínáltatja magát.
Nézzük akkor a szeptemberi kínálatot, illetve azokat a köteteket, amelyek valamilyen úton-módon felkeltették az érdeklődésemet. 

Kezdjük akkor a fantasy és a sci-fi kategóriájával, amelyből ebben a hónapban elég visszafogott a kínálat - bár azért sejtem, hogy mindenkinek ott a polcán a korábbi megjelenések közöl jó néhány olvasatlan példány. Ha valaki pedig mindent elolvasott már, ami korábban megjelent, akkor ezekkel a kötetekkel biztosan kihúzza októberig.
  • Az Agave Könyvek azt ígérte, hogy kiadja és meg is jelent Richard Morgan A holtak szava című regénye, amely Az acél emléke folytatása, a trilógia középső része. A borítója stílusa élesen elüt az első kötetétől, de gondolom, hogy a történetre nem ez lesz a jellemző. Ja, hogy még az elsőt sem olvastam? Nem baj, a folytatásra attól még szemet vethetek.
  • Ha már Agave Könyvek és sci-fi, akkor meg kell említenem Marko Kloos Frontvonalak című regényét, amely már a polcomon várja az olvasást. Mit kell róla tudni? Katonai sci-fi-ről van szó, amelyek stílusa hasonlít Scalzi írásaiéhoz, egyik jellemző sem véletlen, mert Kloos maga is katonai múlttal rendelkezik, az írás mesterségét pedig Scalzi-tól tanulta.
  • Ha már sci-fi, akkor Gabo Kiadó és a már korábban beharangozott, nagyon látványos borítójú könyv, Al Robertson Égtörés című műve. Érdekes és nem túl távoli, ugyanakkor eléggé riasztó jövőkép.

Legnagyobb örömömre az urban fantasy ismét kezd magára találni és szórakoztató, időként pedig romantika és erotika mentes köteteket is kínál az olvasóinak. Ahogy a romantikus könyvek között is lehet igazi gyöngyszemekre találni.
  • Bár még a Sárkánycsalogatót sem olvastam - nem bírom én ezt a tempót -, de már meg is jelent
    Virág Emília második regénye, amely ezúttal a Boszorkányszelídítő címet kapta. A könyvet ezúttal is az Athenaeum Kiadó jelentette meg.
  • Ha valaki mozgalmas, eredeti és erotika mentes urban fantasy regényre vágyik, akkor Anne Bishop Vörös betűkkel című regényét ajánlom a számára, amely a Mások sorozat első része. A kiadványt a Twister Media hozta el a magyar olvasóknak és nagyon remélem, hogy folytatása is lesz, mert sokak szerint - akik eredeti nyelven olvasták - nagyon jó.
  • A romantikus regények között nagy válogatást szoktam csapni, de azért néhány fenn szokott adni a rostán - feltéve, ha megfelel a szigorú szűrési feltételeknek. Brittainy C. Cherry Lebegés - Az vagy nekem című regénye, amely az Elements-sorozat első része bizony egy ilyen regény. Ezt pedig azért tudom ilyen magabiztossággal kijelenteni, mert pár nappal ezelőtt fejeztem be és azt mondom, hogy minden sora megéri az olvasást. Poszt is lesz róla hamarosan. A könyvet az Insomnia névvel jelzett kiadói sorozat részeként a Libri Kiadó jelentette meg - megjegyzem: nagyon igényes kiadásban.

És akkor a krimi, amely szerintem uralja a szeptemberi kínálatot, legalábbis a listát elnézve.
  • Az Agave Könyvek nagyon ütemesen jelenteti meg az általa gondozott szerzők trilógiáit. Nem is olyan régen jelent meg  Ben H. Winters az Utolsó nyomozó sorozat első része, most pedig már harmadik rész, Az igazság határán című regény is a boltokba került.
  • Hasonlóan érdekesnek tűnik Jordi Llobregat spanyol szerző regénye, a Vesalius titka, amely az egyik legkedvesebb városomba, Barcelonában játszódik. Az Agave Könyvek a történelmi krimik kedvelőiek ajánlja a regény olvasását. Magam is szemezek vele, de még kivárok.
  • Az Alexandra Könyvkiadó nagyon jól választott, amikor megjelentette Gillian Flynn Holtodiglan című regényét, mert a szerző elképesztően nagyot alkotott. Az Éles tárgyak ugyan nem kapott akkora hírverést, mint a másik emlegetett regény, de a témája nagyon érdekes és mivel amit eddig olvastam a szende, ámde annál vadabb gondolatokat dédelgető hölgytől, az nagyon bejött, ezért ezzel is fogok tenni egy próbát.
  • Angela Marsons Ördögi játszmák című regénye a Kim Stone sorozat második része, amely ha csak fele annyira élvezetes és pörgős, mint az első kötet, már akkor is érdemes elolvasni - legalábbis szerény véleményem szerint. A sorozatot a General Press hozta el a magyar olvasók számára, amiért kifejezetten hálás vagyok.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons