Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. június 28., csütörtök

Thomas Harris: A vörös sárkány (Hannibal 1.)

Mostanában divat - vagy inkább trend -, hogy egy könyvet egy másikhoz hasonlítanak a borítón szereplő ajánlóban. Valószínűleg azért, hogy a rengeteg új megjelenés és megannyi stílus között az olvasó megtalálja annak a megfelelőjét, ami annyira tetszett neki. Meg ugye működik a marketing dömping is. Bárhogy is legyen, úgy tűnik a technika működik, ugyanis több kötetre is azért figyeltem fel, mert a Bárányok hallgatnak regényhez hasonlították. És tettem mindezt annak ellenére, hogy bár nagyon kedvelem a thrillereket, viszont a sokat emlegetett és hivatkozási alapul szolgáló remekművek még nem sikerült abszolválnom. Ahhoz, hogy értékelni tudjam az ajánló megfelelőségét, pótolnom kellene az elmaradásomat. Ebbe a projektbe vágtam most bele.

Értékelés: 9 pontot ér a 10-ből.
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2007.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Félix Pál
A mű eredeti címe: Red Dragon
Sorozat: Hannibal
Folytatás:
2.) A bárányok hallgatnak
3.) Hannibal
4.) Hannibal ébredése
Kategória: krimi, thriller, pszichothriller
Nem szokásom a könyv tartalmának megismerése előtt megnézni a filmet, de mentségemre szóljon, hogy amikor a filmverziót láttam, még eszembe se jutott a regény olvasása. A másik mentségem az legyen - bár ezzel inkább nem dicsekednék -, hogy nem emlékeztem túl sokra a mozgóképes történetverzióból: mindössze Ralph Fiennes gyönyörűséges tetkójára - hogy az egyik barátnőm szavait idézzem. Szóval úgy is lehet mondani, hogy teljesen szűz volt a terep, amikor belekezdtem a regény olvasásába és semmi sem rontotta el a kapott élményt.

Történetünk ott kezdődik, hogy a hírhedt gyilkos, dr. Hannibal Lecter már börtönben ül, az őt lebuktató, majd a doktor miatt komolyan megsérült Will Graham nyomozó a világtól elvonultan lábadozik, igyekszik feldolgozni az átélteket. A fizikai sérülései már begyógyultak, a lelkiek azonban még nem. Ezeket a sebeket tépi fel ismét Will volt főnöke, aki a férfi segítségét, különleges beleélő képességének használatát kéri egy borzalmas ügy felderítésében. Két család esett eddig áldozatául egy sorozatgyilkosnak. Az eseteket csak az elkövetés módja köti össze, egyébként semmilyen más kapcsolat nem mutatható ki a különböző hátterű és lakóhelyű családok között. Az ügy felderítéséhez Willre van szükség, aki némi unszolás és feltételek felállítása után - miszerint végig a háttérben dolgozik és a neve nem kerül ki a nyilvánosság elé - belekezd az ügy felgöngyölítésébe.

Még mindig borsózik a hátam, ha erre a könyvre gondolok, ami már csak azért is szép teljesítmény, mert Thomas Harris közel negyven éve vetette papírra ezt a történetet és még mindig van ereje, van hatása - nem is csekély mértékű. A kor nem a történeten, hanem inkább annak szerkezetén látszik meg. A lassú - ezt nem negatívumként írom - cselekmény mögött komoly lélektani tartalom tartotta ébren az érdeklődésemet. Engem egyszerűen elvarázsolt Will Graham óvatos, de mégis alapos és minden határt feszegető nyomozási technikája, a beleélő és átérző képessége, az apró részletek felfedezése és összekapcsolása. A kezdeti toporgás után a nyomozás lassú, de kitartó lépésekkel halad előre és minden lehetséges technika bevetésre, megmérettetésre kerül. A mai technikai tudással ezek nem tűnnek olyan bravúrosnak, de a szerzőnek komoly ismeretekkel kellett rendelkeznie az adott tárgyban, amikor megírta ezt a művet. Illetve azóta már azt is megtudtam, hogy a regény karaktereit és eseményeit tekintve komoly szerepe van a John Douglas által vizsgált eseteknek és előadásainak. Mert minden jó történetnek van valóság alapja.

Éppen ezért esett olyan rosszul a végkifejletet izgatottan váró lelkemnek, amikor a nyomozást hátrahagyva a kötet közepén az elkövető gyerekkorába és furcsa vonzalmának kialakulási okaiba nyerhettem betekintést. Kellett ez a kitérő, hogyne kellett volna, ugyanakkor itt éreztem azt, hogy nem a mai kor terméke ez az írás, hanem már látszik rajta a születése óta eltelt néhány évtized. Mert ettől a múltba utazástól számomra eléggé leült a történet és mindez pont a regény közepe táján történt meg. Persze utána teljesebb lett a kép, de a mozgalmasságnak nem tett kifejezetten jót. A mai írásokból kiindulva, szerkezetileg lehetett volna ezt másként is adagolni és akkor talán még nagyobb hatása lett volna a múltbeli eseményeknek. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a "hibát" el kell néznem a szerzőnek és a regénynek egyaránt és betudni annak, hogy a mű kevés híján annyi idős, mint én magam.

A múltbeli visszatekintés és az okok pszichológiai hátterének megismerését követően viszont rendesen beindulnak az addig csak toporgó események, összeérnek a korábban feltárt apró nyomok és bizonyítékok, a jelek pedig ugyanabba az irányba mutatnak. Szeretném azt mondani, hogy ezzel vége, de a szerző még tartogat egy meglepetést a történet végére és ezzel ismét ékes bizonyítékát adta annak, hogy bőven megelőzte a korát, ha a történetírásról volt szó.

Hogy miért Vörös sárkány? És hogyan kerül a képbe Hannibál Lecter? Az elkövetőn zűrös körülmények között, a családon belül öröklődő fejlődési rendellenességgel, a farkastorokkal születik, amelynek akkoriban még nem volt meg a műtéti kezelési lehetősége. A fiú gyerekkorát a fogyatékossága és a szülői, nagyszülői hozzáállás, a szeretet hiánya határozza meg, amely rányomja bélyegét a fejlődésére. Később ez az út és William Blake a Vörös sárkány és a napba öltözött asszony című festménye vezeti el őt ahhoz, hogy furcsán kifordítva értelmezze a dolgokat és megtegye, amit - állítás szerint - a sárkány követel tőle.

És akkor Hannibal Lecter, a doktor, aki különösen intelligens, mégis az elkövetők között tartják számon a személyét. Lecter ebben a regényben megszemélyesíti az intelligens és ravasz elkövetőt, azt a személyt, akiről senki sem gondolná, hogy képes az általa elkövetett tettekre. Éppen ezért olyan borzongató a tudat, hogy létezik. Fontos részét képezi a történetnek, mert ő az, aki testileg és lelkileg is megsebezte az őt lebuktató nyomozót, aki tanácsot ad az újabb ügy megértéséhez és aki - legalábbis én így érzem - a háttérből, még a rácsok mögül is mozgatja a szálakat. Személye most, a jelenlegi információk alapján még csak egy lehetőség, amely később fog kiteljesedni, de már így is elég érdekes egyéniség.

Tetszett, amit olvastam és nagyon élveztem. Már kezdem érteni, hogy Thomas Harris írásai miért is kult művek és miért szolgálnak viszonyítási pontként más, napjainkban keletkező regények számára. Az biztos, hogy a szerzőnek van mire büszkének lennie és ha valaki eddig még nem olvasta ezeket a regényeket, akkor éppen itt az ideje, hogy pótolja az elmaradását. Ezt a kötetet már kipipálhatom, de a többi még hátra van és folytatni is fogom az ismerkedést a többi - most már én is tudom - rendkívüli történettel.

 

2018. június 24., vasárnap

Virágzó rengeteg: Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem

Bár a címben szereplő állítás nem a saját agyszüleményem, hanem Oscar Wilde tette ezt a megállapítást, viszont annak tartalmát teljesen a magaménak érzem. Kíváncsiság, birtoklási vágy és persze az a fránya kísértés. Mindez egyben. Végül is az ok mindegy, az állapotot pedig már leírtam. A következményeket pedig az esetek többségében élvezem - rosszabb esetben pedig elviselem.

Hogy minek részleteztem ezt ilyen hosszan? Tulajdonképpen már előre magyarázom a bizonyítványom, hogy miért is gyarapodott közel két hónap alatt nyolc cserépnyi orchideával a rendelkezésre álló szűkös helyemet egyébként is teljes mértékben elfoglaló, addig is szép darabszámmal büszkélkedő gyűjteményem. És csodák csodája, annak a nyolcnak is jutott még hely. Úgy látszik, hogy nem csak a sok jó ember, de a sok szép orchidea is elfér kis - vagy legalábbis ugyanakkora - helyen. Persze nem mindegyik példány maradt a lakásban, mert az irodámba is került az új beszerzésekből pár darab. Elvégre úgy kell, hogy a szépség mindenhol körülvegyen - főleg az irodában, hogy lenyugtassa az ember lányát, ha felpiszkálják a vérnyomását.

Szóval az úgy volt, hogy közelgett az anyák napja és elkezdtem növényeket nézegetni - természetesen orchideát, mert anyukám is kedveli őket. Találtam is szépeket a városi piac egyik virágboltjában, de legjobban kettő tetszett a kínálatból. Haza is jött velem mind a két példány és persze az egyik itthon maradt, a másik lett az ajándék.

Ő lenne az a példány, ami végül nálam maradt. Azóta is virít - már második hónapja -, új bimbót is hoz, ami azt jelenti, hogy jól érzi magát minálunk. Imádom a pöttyeit és azt, hogy a levelei különlegesen ezüstös színűek.


Majd kellett még pár dolog, amit megígértem az anyukámnak, hogy viszek neki, ezért az anyák napja előtti vasárnap betértem az egyik kertészeti és barkácsáruházba - miután sikerült nyernem a parkolóban játszott helyfoglalós játékban és a harmadik kör után lecsaptam az egyik éppen megüresedett helyre. Esküszöm, hogy nem akartam virágot venni, de találtam olyan gyönyörűeket - persze tudom, hogy mindegyik gyönyörű és különleges - amilyet korábban még nem is láttam. Az egyiknek nem tetszett a gyökere, az ott maradt az üzletben, a másik jött velem tovább, majd anyukámhoz is. Neki is tetszett, ezért ott maradt, a korábban beszerzettel együtt. Viszont nekem az a virág nagyon tetszett és hosszas morfondírozás után csak betértem még egyszer abba az áruházba és csodák csodája volt még abból a fajtából. Meg a másikból is, amit néhány nappal azelőtt visszatettem. Bevallom, hogy elcsábultam - végül is erről szól ez a poszt.

Ennek a halványsárga, szélein piros cirkás virágú növénykének a színvilága fogott meg és az, hogy annyira különleges az egész virág összhatása: egyszerűen szépséges. Ő is virít még most is. Mindössza annyi történt, hogy a színei kicsit kifakultak: a sárgából majdnem fehér lett, a piros pedig megkopott - de ettől függetlenül még mindig szép és különleges.


A másik kedvencem - szintén a virága különlegessége miatt. Ez a fehér és halványlila foltos alap, a pöttyökkel és a szirmok szélein a csíkokkal, megfolyásokkal teljesen elvarázsolt és képtelen voltam a boltban hagyni. Nem is bántam meg, mert ő is virágzik folyamatosan, kinyitotta a bimbóit és már neveli az új levelét, ami azt bizonyítja, hogy szereti a helyét - ahogy én is nagyon kedvelem őt.


Majd a helyi hipermarketbe vezetett az utam, ahol mini orchideákat (tetőtől talpig alig 15 cm magasságúak, apró és csodaszép virágocskákkal) árultak potom pénzért, kettő  pedig olyan szemfüles és fürge volt, hogy a kosaramba ugrott. Aztán meg meg is makacsolták magukat, mert semmi pénzért nem akartak visszaülni a polcra. Nem tudtam mást tenni, mint hogy hazahoztam őket. Ugyan kicsit félve mutattam meg itthon a szerzeményeket, mert lassan már tényleg döntenem kell, hogy a könyvek, az orchideák vagy pedig a Pacákom, de az a helyzet, hogy egyikről sem tudok lemondani. Viszont meglepően jó volt a fogadtatás, mert a kis bordó a méretével teljesen elvarázsolta az én hites párom szívét és azóta ő a legújabb kedvence. A másik pedig az enyém. Bár nekem mindegyik tetszik és mindegyik a kedvencem.

Az egyik kicsike a bársonyosan bordó szirmaival és a fehér ajakrésszel. Színvilágában inverze az általánosnak, mert a megszokottal ellentétben az ivaroszlop és az ajakrész a világos, pedig az szokott a hangsúlyosabb sötét színben pompázni.
Annak ellenére megvettem a növénykét, hogy a túlélésére nem sok esélyt látok: több léggyökerét is levágták, letörték, ami egy pici növénykénél elég komoly stressz és csonkítás. Bársonyos virágaiban már csak a képeket nézve gyönyörködhetek, mert közben elvirított. Át is ültettem az apróságot - egyelőre még bizakodom, mert a levelei kemények és új levélkét is növeszt.


A másik apróság, mert a valami miatt a csíkos az igazi kedvencem. Ő valamivel egészségesebbnek néz ki, mint bordó társa. Már dobott el a virágaiból, de még van rajta néhány darab. Őt is átültettem, mert azok a cserepek, amiben árulták őket a vicc kategóriába tartoztak. Reménykedem benne, hogy megerősödik és még sokáig velem marad, hogy megörvendeztessen az újabb és újabb csíkos virágaival.


És most jön a folytatás, ha ez még nem lett volna elég. Mert rám nézve még az is veszélyes, ha virágalátétet megyek venni. Épp csak kitérőt tettem az orchideák felé és elszörnyülködtem az áraikon, amikor egyszer csak szembe jött velem - szó szerint, mert fogalmam sincs, hogy miként keveredtem elé - az akciós polc, amely dugig volt tömve szebbnél szebb és különleges növényekkel. Köztük persze olyanokkal is, amelyekkel már szemezgetek egy ideje, de sok-sok ezresért nem volt kedvem hazahozni őket és adott esetben tönkretenni, ha valamiért nem sikerülne kiszolgálnom az igényeiket. De úgy, hogy gyakorlatilag 60-70% engedménnyel árulták őket. Nem volt kérdés, hogy így már a bolondnak is megéri a vásárlás, hát még nekem.

Így jött velem haza egy apró virágú sötétlila lepkeorchidea...

Ennek a növénykének sötétlila és apró virágai vannak (a növény méretéhez képest). Azért vettem meg mert egyrészt nagyon olcsó volt, másrészt pont ugyanolyan virágai vannak, mint egy másik növénykémnek voltak, ami azóta elpusztult (mert a cserepén csak egyetlen lyuk volt és ezzel már eleve halálra ítélték szegényt - én meg nem vettem észre időben, mert nem számítottam ilyenre). Szóval őt ezért tettem a kosaramba és hoztam haza.


 ... egy Dendrobium phalaenopsis középlila árnyalatú virággal ...
Régóta szemezgetek már egy ilyen növénnyel, de akció nélkül az ára elég borsos. Akciósan viszont... Szóval ez egy olyan fajta, amelyet a Dendrobium és a Phalaenopsis fajok keresztezéséből hoztak létre. Egyelőre jól érzi magát nálunk, a bimbóit kinyitotta, a virágai közül eddig mindegyiket megtartotta. 


... és egy Luisendorf (ha jól azonosítottam be a rendelkezésemre álló szakirodalom segítségével), amely egy Zygopetalum-hibrid és egyébként a Miltoniák családjába tartozik.

Mivel van egy orchideás könyvem, amit elég sokszor forgatok, már egy ideje figyelem ezt a nagyon különleges fajtát. Amikor megláttam, hogy ott díszeleg az akciós polcon, azonnal kaptam utána. Szintén az illatos virágú orchideák csoportjába tartozik és egészen különleges illata van. Sajnos a virágzási ideje elég rövid, már le is szárította a virágait. A levelei egészségesek, új hajtásokat látok a tövénél, de eddig ennyi. A leírás szerint tápoldatozás szempontjából elég kényes növénynek tűnik, mert hol ebben, hol abban az összetevőben dús tápoldatra van szüksége, hogy fejlődjön és virágozzon. Igyekszem megfelelni az igényeinek és mindenképpen beszámolok róla, ha sikerült életben tartanom ezt az illatos szépséget.



Most azt gondoljátok, hogy nem kunszt mutogatni a frissen vásárolt növényeket és ebben igazatok van. Éppen ezért legközelebb megmutatom azokat a növényeket, amelyek másodvirágzással örvendeztettek meg. Meg van egy csodaszámba menő növénykém, amit nagyon szívesen megmutatnék, de még várom a végkifejletet és majd utána hozom a bemutatót. És persze ott vannak még a fokföldi ibolyáim is, amiből szintén szép gyűjteménnyel rendelkezem.
És még több orchideával, mert a Pacákom azóta megint akcióba lendült és újabb példányokkal jött haza az egyik nap. Mert csak úgy...

2018. június 21., csütörtök

Colleen Hoover: It Ends With Us - Velünk véget ér

Colleen Hoover az a típusú szerző, akinek regényei komoly és mégis mindennapinak tekinthető témákat dolgoznak fel - legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján így gondolom. Történeteiben keveredik a keserűség, a remény, az élet igazságtalansága és a boldogság ígérete. Műveiben bőven  akad érzelem, akár tucatnyi zsebkendőt is igénylő, szívet facsaró helyzet, de mégsem rózsaszín és cukormázas az egész, hanem nagyon is realista, hétköznapi - ugyanakkor megdöbbentő. Nem kivétel az előbbiekben leírtak alól ez a regény sem, amelynek a címe leginkább akkor válik érthetővé, amikor már majdnem teljes a történet.

Értékelés: 10 pont a 10-ből
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 422 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: It Ends Whit Us
Műfaj: romantikus, new adult

A szerző egyéb művei:
Hopeless - Reménytelen
Lossing Hope - Reményvesztett
Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke!
Slammed - Szívcsapás
Point of Retreat - Visszavonuló
This Girl - Ez a lány
Maybe Someday - Egy nap talán
Confess - Vallomás
Ugly Love - Csúf szerelem
Lily viszonylag jó körülmények között, családban nőtt fel, látszólag mindene megvolt. Látszólag... Mert a társadalmi elvárások és a látszat fenntartása meghatározták a családja mindennapjait: a kívülről tökéletes család belülről több problémával is küzdött, de megoldani egyiket sem volt képes. Lily eléggé visszahúzódó és magának való lány, aki véletlenül felfedezi, hogy az üresen álló szomszéd épületbe egy fiatal fiú költözött be. A lány és Atlas megismerkedik egymással, majd a kölcsönös támogatás barátságba, később szerelembe fordul, de a boldogság véges, mert az élet messze sodorja egymástól a fiatalokat.
Sok évvel később Lily már elvégezte az egyetemet és Bostonban - álmai városában - új vállalkozásba kezd. Amikor megismerkedik Ryan Kincaid idegsebésszel és érezhetően vibrál közöttük a levegő, akkor Lily úgy érzi, hogy az élete minden tekintetben révbe ért. Persze, hogy ez nem maradhat így és persze, hogy ekkor bukkan fel a múltból a lány első szerelme, Atlas. Lily jogosan érzi úgy, hogy az élet igazságtalan, de mindenképpen döntenie kell: a múlt biztonságát választja vagy továbblépve az újonnan felépített kapcsolatot mélyíti tovább.

Talán úgy tűnik, hogy a regény a tipikus szerelmi háromszög klisével operál, de legnagyobb örömömre, ez nem így van. Magam is féltem egy kicsit a fülszöveget olvasva, hogy csalódást fog okozni a történet, ugyanakkor bíztam is a szerzőben annyira, hogy másfelé fogja vinni a fő eseményszálat, máshová fogja helyezni a hangsúlyt, mint a két férfi között őrlődő női érzésekre. És bizony ez így is lett, aminek nálam senki sem örül jobban.

A regény elején rögtön a felnőtt Lily az, akit sikerül megismerni és az első fejezet írja le véletlen és kissé szokatlan találkozását a jóképű dokival. Mindezek után persze, hogy kíváncsi voltam arra, mi is történt a múltban és mi vezetett idáig. A jelenkori történések mellett a múlt a naplószerűen hangzó levelekből derül ki, és csak akkor érthető meg igazán Lily érzés- és gondolatvilága, ha ezeken már túljutottunk, csak akkor lesznek világosak a jelenkori döntései.

Két szerelmi történetet tartalmaz a regény, amelyek mindegyike már önmagában is teljes és kerek, gyönyörű és fájdalmas, reménnyel teli és veszteségtől sajgó. Az, hogy a két sztori főszereplője ugyanaz a személy - egy lány és egy nő -, csak még különlegesebbé teszi az egészet. De nem ettől egyedi ez az elbeszélés, hanem attól, ahogy a múlt történései meghatározzák a jelenben kialakult helyzeteket. Mert klisé, hogy a múlt megismétli önmagát, hogy a lányok olyan férfit választanak, aki hasonlít az apjukra, hogy a mások által elkövetett hibákból tanulni kell, de ez mind igaz. És így kellene gondolkodnia és élnie minden nőnek a mai világban.

Összességében tekintve gyönyörű ez a történet, de még inkább tanulságos és példaként, útmutatóként szolgáló írás. Mert annak szánta a szerző. A személyes érzelmek az első szótól az utolsóig meghatározzák a események alakulását, a szereplők jellemét és karakterét. Képes megmutatni, hogy a döntés nem könnyű, de muszáj dönteni - főleg, hogy ha ott a negatív példa előtted - és a kezedbe venni a sorsod, az életed irányítását. Dönteni kell, még akkor is, ha fáj, akkor is, ha a szíved szakad bele, mert a gödör széléről sokkal könnyebb visszafordulni, mint a gödör aljáról kimászni.

Lily erős karakter, egy szívós és energikus nő, aki látott és megtapasztalt néhány dolgot a gyerekkorában. Személyiségének alakulásában meghatározó volt ez az időszak és mivel nem értett egyet az akkor történtekkel, ezért elhatározza, hogy vele ez nem történhet meg. De ez tényleg olyan egyszerű és olyan könnyű a döntés?

Ez a regény képes szétszakítani, mert annyira mindennapi az eset, annyira könnyű megérteni, hogy mi és miért történik és annyira természetes a reakció - a tűrés, az elfogadás, a kitartás a választott helyzet mellett -, hogy még olvasás közben is érezni a késztetést: adj még egy esélyt neki, csak egy utolsót, mert jó ember, mert szereted, mert azt fogadtad, hogy jóban és rosszban is mellette maradsz. De hol van a határ? Hol van a társadalmi elvárások, a belénk nevelt gátak és a személyes boldogság között húzódó mezsgye? Kiben van akkora bátorság, hogy bevállalja az ismeretlenbe vezető ugrást, amikor jelenleg - ha nem is biztos -, de ismerős talajon áll?

Közel sem egyszerű, de Colleen Hoover a kellő tisztelettel, a tőle megszokott mélységgel és profizmussal ragadta meg a kényes témát, vezette fel az előzményeket, majd ismertette meg az olvasóval a főszereplője érzéseit és döntésének hátterét. A szerző szempontjából sokkal személyesebb ez a történet, mint az általa korábbiakban írtak és erről ad is némi információt a kötet végén.

Nem az a fajta regény ez, amelyet minden hónapban le fogok kapni a polcról és újra elmerülök majd a sztoriban, hanem inkább az, amelyet egyszer elolvasok, aztán büszkén nézem, hogy ott áll a polcomon és ahányszor csak rápillantok, eszembe jut, hogy milyen mélységei vannak és mekkora az igazságtartalma, mondanivalójának ereje. Átélni újra az egészet? Nem biztos, hogy akarom. Ugyanakkor olvasni mindenképpen kell, mert egyszerre gyönyörű, megrázó és tanulságos.

2018. június 17., vasárnap

J.D. Barker: A negyedik majom (4MGY 1.)

Sorozatgyilkosok. Magam sem tudom megmondani, hogy miért, de imádom olvasni a róluk szóló regényeket. Pedig nem kifejezetten vagyok híve az erőszaknak. Akkor miért is? Talán azért, mert érdekel, hogy mi játszódhat le a fejükben, mi az, ami felkelti az érdeklődésüket az áldozat iránt, ami gyilkolásra készteti őket - újra és újra. Nem az indokolatlan vérengzést kedvelem, hanem azokat a történeteket, amelyek valamiféle magyarázattal is szolgálnak az eseményekre, amelyek árnyalják a gyilkos karakterét és érdekessé teszik az utána történő nyomozást. Nem szaporítom tovább a szót, mert egyszerű az álláspont: azokat a regényeket kedvelem, amelyek jól felépítettek, elgondolkodtatóak és érdekesek - okok, nyomozás és karakterek szempontjából is. Ezért nem volt kérdés, hogy ezt a regényt nekem olvasnom kell. A fülszöveg teljes egészében és maradéktalanul meggyőzött.

Értékelés: 9 pontot kap a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 201.
Terjedelem: 405 oldal
Borító ár: 3.680,- Ft
A mű eredeti címe: The Fourth Monkey
Fordította: Bosnyák Edit
Sorozat: 4MGY
Folytatás:
2.) Az ötödik áldozat
Műfaj: krimi, thriller
Chicago lakóit a Négy Majom Gyilkos néven elhíresült sorozatgyilkos tartja rettegésben, aki fiatal lányokat rabol el és különös kegyetlenséggel végez velük. Öt éve szedi áldozatait, öt éve nem sikerült elkapni. Sam Portert, a gyilkosra specializálódott különleges egység vezetőjét egy reggel különös telefonnal ébresztik, halálos gázolásos balesethez riasztják. A helyszínen talált tárgyakból - egy dobozból és egy naplóból - kiderül, hogy az áldozat nem más, mint a Négy Majom Gyilkos. A városban évek óta rettegést keltő sorozatgyilkos ugyan meghalt, de a napló és a doboz tartalma alapján bizonyítást nyer, hogy néhány nappal korábban elrabolt még egy fiatal lányt. Porter nyomozó tudja, hogy nincs sok ideje a lány megtalálására, amelyhez támpontot a naplóban keres. A napló tényleg bepillantást enged az elkövető élettörténetébe, de az abban leírtakra nem lehet előre felkészülni.

Sok mindent olvastam már, de azért még mindig meg lehet lepni egy jól összerakott történettel - sokan vagyunk, sokfélék és az emberi fantázia végtelen. Keresem az újdonságokat, az olyat, amivel eddig még nem találkoztam össze, ami új élményt jelent - legalább részben. Ezért akartam nagyon ezt a könyvet, mert olyat olvastam már - nem is egyet -, hogy a rendőrség egyik tehetséges és elszánt nyomozója üldözi a sorozatgyilkost, de olyat, hogy ez a gyilkos a történet elején meghal és az utolsó áldozatát kell megmenteni, bizony még nem. 

Nagyon erősen indít a regény, talán az egyik legerősebb kezdéssel, amit eddig olvastam és nagyon jól átjönnek az érzések, az indulatok: fájdalom, értetlenség, döbbenet, megkönnyebbülés, majd ismét a kétségbeesés. J. D. Barker jó stílusban ír és nagyon jó érzékkel adagolja az információkat, kezeli a különböző karaktereket és szituációkat. Így tudtam meg, hogy Porter nyomozó maga is komoly problémával küzd, még nincs túl a felesége tragikus halálán - mély gyászából a gyilkos utolsó áldozata utáni nyomozás rázza fel.

A nyomozó és kollégája, valamint a helyszínelőktől az ügy felgöngyölítése érdekében kölcsönkért ígéteres tehetség, Paul Watson elindulnak a nyomokon, amelyeket a gyilkos maga után hagyott. A kiindulási alap nagyon kevés, az egyetlen igazi útmutatást a napló jelenti, amelyben viszont nem a közelmúlt, hanem a régmúlt, az elkövető meghatározó gyerekkori élményei jelennek meg. A nyomozás lassan indul meg, kevés a támpont, és miközben a kutatás útját követtem a jelenben, a naplóbejegyzéseknek köszönhetően időnként sikerült elborzasztania és megdöbbentenie a múlt egy-egy jelenetének.

Furcsán érdekes ez a regény, mert egyrészről nagyon lassú, másrészről pedig mégis képes fenntartani az érdeklődést. A titok a korábban is említett információadagolásban rejlik. Mivel egy idő után az aprólékos nyomozás leírása akár unalmassá is válhat, ezért a szerző tett róla, hogy ez még véletlenül se következzen be: csavar egy hatalmasat a sztorin és innentől válik csak igazán izgalmassá a dolog.

Már egyébként az elkövető elnevezése - Négy Majom Gyilkos - is nagyon érdekes, mert a névnek külön jelentéstartalma van. Az elnevezés eredete a Toso-gu szentély (Japán, Nikko) bejárata fölötti egyik faragványra utal, amely négy majmot ábrázol: Mizaru-t, Kikazaru-t, Iwazaru-t és Sizaru-t. A négy majom közül három sokaknak ismerős lehet, ugyanis ők "nem lát, nem hall, nem beszél" majomszobrok szereplői. Eredeti jelentésük: ne lásd meg a rosszat, ne halld meg a rosszat, ne beszéld a rosszat. A negyedik majom jelentése: ne cselekedj rosszat. Ez utóbbi a gyilkos fő vesszőparipája, ugyanis ennek az elvnek a mentén végzi a tevékenységét.

Az áldozatai ugyanis tényleg ártatlanok, azonban valamelyik közeli hozzátartozójuk nem az, hanem elkövetett egy olyan bűntettet, amelyet jól leplezett, annak tényét nem lehetett bebizonyítani, így a felelősségre vonás sem történt meg. A gyilkos összegyűjti az apró információmorzsákat, megkeresi a fogást az áldozatán, majd végrehajtja a mesteri módon kidolgozott tervét. És eddig még nem sikerült a nyomára akadni. Aztán közbeszólt a sors. Vagy mégsem? Bárhogy is legyen, ott az újabb áldozat és ahhoz, hogy megtalálják, fel kell göngyölíteni azt az ügyet, amely elindította a folyamatot, meg kell találni a rejtőzködő bűnöst.

Gyorsan végeztem a kötettel, legfőképpen azért mert érdekelt, hogy ki a gyilkos, ki a legújabb rejtőzködő bűnös és mi lesz az egésznek a vége - különösen a csavar után érdekelt a végkifejlet, mert az felborított minden addigi teóriát. Nagyon tetszett a regény felépítése, a több nézőpont - a gyilkos gondolatai a naplóból, a nyomozók munkája és az áldozat kétségbeesett vergődése -, valamint az egész történet hangulata is. A jelenetek leírásának plasztikusságában és kegyetlen tettek megjelenítésében J. D. Barker nem marad el Chris Carter mögött - ez az én nézőpontomból dícséret és nem kritika -, szóval kell egy átlagostól valamivel erősebb gyomor a történet befogadásához.

Külön érdekessége a regénynek, hogy a szerző a kötet végén beavatja az olvasóit egy titokba, majd megoszt velük egy külön kis csemegét - amely természetesen csak olaj a tűzre és megint csak több kérdést vet fel, mit amennyire választ ad.

A regényt alapból a kategória olyan nagy klasszikusaihoz hasonlítják, mint a Bárányok hallgatnak vagy a Hetedik. Bár a regény nagyon jó, okosan felépített, de azért nem maradéktalanul zseniális, bár az is tény és nem tagadhatom le, hogy odaragadtam a lapokhoz, a történethez. A gyilkos személye érdekes, összetett, az indokai is követhetőek, az általa bejárt út pedig több kérdést is felvet - a párhuzam, illetve a hatás a múlt és a jelen között nem jelentkezik kifejezetten markánsan, amíg folyamatban van az olvasás , de visszatekintve már élesen kirajzolódik mindkét jellemző. Mindezek ellenére is jogos azonban a kérdés, hogy a 4MGY, tényleg van olyan összetett karakter, mint Hannibal Lecter? Erről majd még a saját szememmel is meg kell győződnöm, de már rajta vagyok az ügyön. Addig is ajánlom ezt a regényt olvasásra, mert megéri megismerkedni a történetével. Egy remek író, remekül kitalált és megírt elbeszélése, amely korrekt és szórakoztató kikapcsolódást nyújt a műfaj kedvelőinek.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons