Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. március 29., szombat

Victoria Schwab: Az Archívum (Archívum 1.)

Vannak olyan időszakok az olvasó életében, amikor az egyik különleges világú, egyáltalán nem megszokottnak tekinthető regény követi a másikat. Mindez persze általában teljesen véletlenül alakul így, mert vannak időszakok, amikor a történetek egyszer csak megtalálnak és képesek olyan szinten elvarázsolni váratlan felbukkanásukkal, hogy még a fékezhetetlen kereplővel rendelkezőkbe is belefojtják a szavakat. Ezzel a könyvvel én is így jártam.

Victoria Schwab olyan világot teremtett, ahol minden embernek van egy története, vagyis inkább ő maga a Történet, amely a halál beálltát követően az Archívumba kerül. Mint levéltárban az iratok, úgy sorakoznak egymás mellett a múlt eseményeit magukban rejtő burkok. Van, aki mélyebben alszik és van, aki csak felszínesen, ez utóbbiak néha felébrednek és kijutnak a Sikátorba, végső céljuk pedig az Odaki, vagyis az emberek teljesen hétköznapi világa. Az Őrzők feladata, hogy a Történeteket még a Sikátorban elkapják és a Visszavételen keresztül visszajuttassák őket az Archívumba, a Könyvtárosokra bízva a kóborlókat.
"Servamus Memoriam - A múltat védjük"
Egy világ, amelyről csak a beavatottak tudnak. Egy világ, ahol a tudás fájdalmas dolog és a szabályok, a titkok sem véletlenül léteznek. Elég ha csak annyit tudsz, amennyi a feladatod ellátásához szükséges. De mi van, ha ez mégsem így van? Mi történik akkor, ha több információ kerül a birtokodba, mint amiről eredetileg tudnod illene?

A regény főszereplője egy fiatal lány, a tizenöt éves Mackenzie Bishop, akinek családja a szörnyű tragédiát követően lakhelyet változtat, hogy a mindenhol jelen lévő emlékek ne nyomják annyira össze őket. Az új hely azonban még több, de egészen más emléket jelent Mac és a különleges képességei számára, hiszen ő maga Őrző, akinek az a feladata, hogy Történeteket küldi vissza az Archívumba. Mac a nagyapjától "örökölte" meg ezt a feladatot, ő bontakoztatta ki a képességeit és készítette fel a feladatra, amelynek következményeként végül a lány lett a legfiatalabb Őrző a csapatban.
" A holtak némák, a tárgyak pedig, amelyek az emlékek lenyomatait őrzik, nem szólnak, amíg beléjük nem nyúlsz. De az élők érintése zajos. Az élő emberek nincsenek rendszerezve, katalogizálva - ez pedig azt jelenti, hogy emlékek, gondolatok és érzések kavarognak bennük (...)."
Az új szobájában Mac felfedezi egy régi gyilkosság emlékeit, és a tiltások ellenére is az események nyomába ered, kutakodni kezd. A nyomok és emlékek hiánya az, ami igazán felkelt az érdeklődését. Megkezdi a múlt szálainak felgöngyölítését, közben pedig ellátja megnövekedett feladatát, mert tudvalevő, hogy egy régi épületben mindig több az emlék és a gyakrabban várható a Történetek felbukkanása is. De ilyen mértékű gyarapodásra senki sem számított... 

A regényben egymást váltják a jelenkor eseményei és Mac visszaemlékezései, az előbbiekből az új hely jelentette változásokat és a család életének alakulását, a mindennapokat, a múltat idéző részekből pedig a kiképzés, felkészítés folyamatát, az Őrző lét alapjait ismerhetjük meg. A két idősík nagyon jól kiegészíti egymást és kellőképpen érdekessé teszi a történetet, megalapozza az egész elbeszélés kissé borongós, sötét hangulatát, amelyben végül is csak az elmúlásról és a halál utáni lét egy fajtájáról van szó.
"Emlékeket hagyunk azokon a dolgokon, amelyeket szeretünk és becsülünk, amelyeket használunk és elkoptatunk."
Az Őrző lét magányos és veszélyes elfoglaltság, különösen egy fiatal lány számára. Nem egyszerű feladat elszabadulni a szülők figyelő tekintete elől, illetve megmagyarázni a sérüléseket, amelyeket akaratlanul is összeszed a teljesítés közben. Mac az életkorához képest komoly és felelősségteljes viselkedésű lány, akinek egy része szeretne normális életet élni, a másik része pedig örül különleges kötelezettségének és az ezzel együtt járó mozgalmas életvitelnek.
"- Igyekszem a lehető legkevesebbet hazudni. A kihagyások karmikus szempontból kevésbé károsak."
Ahogy az elvárható, a munka teljesítése közben felbukkannak az ellenkező nem képviselői is, akik kellő befolyást szereznek a fiatal lány hormonoktól befolyásolt gondolkodása fölött, mégsem mondanám ezt a kapcsolatot tipikus szerelmi háromszögnek, vagy akár csak egyenesnek, mert a hangsúly nem ezen a mozzanaton van. A két fiú: egy fekete és egy szőke, tipikus ellentétei egymásnak, már a felbukkanásuknál érződik, hogy ez egyikkel valami nincs rendben, de a szerző mindent megtesz azért, hogy összezavarja az olvasó gondolatait és következtetéseit. Bár nálam nem igazán járt sikerrel az ügyködése, a regényt ennek ellenére nagyon élveztem és ha a szerelmi szálban nem is, de az alapcselekményben tudott azért meglepetést okozni. Azért azt elárulom, hogy ha választanom kellene Wesley és Owen között, akkor én bizony Wes mellett tenném le a voksom. :)

Nagyon tetszett az Archívum hierarchiai felépítése és feladatleosztása, valamint az egész rendszer: a Történetek tárolása, a keletkezett probléma kezelése, a titkok és az összefonódások. A világ felépítésének minden részlete egyedi és különleges, a hangulat teljesen átjárt az élmények feldolgozása közben. Roland, aki Mac "mentora" és egyébként Könyvtáros egészen hihetetlen figura.

A történet önmagában kerek egész, bár a befejezése olyan, hogy magában hordozza a folytatás lehetőségének esélyét is, amelyre mind a felépített világ, mind pedig a szereplők alkalmasnak és ígéretesnek bizonyultak. Nem is kellett sokáig keresgélnem ahhoz, hogy megbizonyosodjam róla, nem önálló kötetről, hanem minimum egy trilógia nyitó részét tartottam a kezemben. Annyi baj legyen, ha ezen múlik, akkor állok a folytatások elébe. :)

Az Archívum minden tekintetben különleges és sötét hangulata magával ragad, érdekes, rejtélyes és mozgalmas cselekménye fenntartja az érdeklődést, és bár nem mondanám éppen vidám történetnek, de nem nevezhető teljesen szokványosnak sem. Fejest ugrottam ebbe a világba, elmerültem benne és nagyon élveztem minden sorát, mert kevés olyan mozzanata volt, amelyre rá lehetne sütni a hétköznapi jelzőt.
Ha tehetitek, akkor ismerkedjetek meg vele Ti is! 



Friss információ: a Könyvfesztiválra (2014. április 24-27.) megjelenik a regény folytatása!


Értékelés: 9/10 pont
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 280 oldal
Borító ár: 2.980,-
A mű eredeti címe: The Archived
Fordította: Hudácskó Brigitta
Sorozat: Az Archívum
Folytatás: Felszabadulás
Forrás: kölcsönkért (@zsorzsi), de azóta már megvettem :)

2014. március 26., szerda

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Annak ellenére, hogy van még olvasatlan Gaiman könyv a polcomon, ha megjelenik egy újabb, akkor azt mindenképpen meg kell vennem. Szerelmese vagyok az író stílusának, még annak ellenére is, hogy a legtöbb könyve elolvasása után marad bennem némi hiányérzet, leginkább azt kifogásolom, hogy rengeteg jó ötlete közül csak néhánnyal foglalkozik és a többiről - akarva vagy akaratlanul - elfelejtkezik.

De Gaimant olvasni kell és vitathatatlan, hogy az írásaihoz hangulat kell. Na, és persze egyfajta elvontság, vonzalom az abszurditáshoz és a kicsavarthoz, a nem mindennapihoz, mert csak úgy lehet megérteni az író hasonlóképpen keletkezett és papírra vetett gondolatait. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Gaiman írásainak mindig sokkal több a mögöttes mondanivalója, mint ami első olvasatra látszik és előtűnik. 

Ennyi bevezető után talán bele is vághatunk a kalandba, amelynek során megtudhatjuk, hogy miként is került az a bizonyos óceán az út végére?

Egy rendhagyó könyvhöz, rendhagyó értékelés illik, ezért most így is fogunk eljárni. Zsorzsi barátnőmmel együtt olvastuk a könyvet, és sikerült rávennem, hogy a véleményünket is közösen mondjuk el a regényről. Ebben a bejegyzésben tehát az író stílusával még csak ismerkedő, illetve az író műveiben rendszeresen elmélyedő olvasó véleményét olvashatjátok. A gondolatainkat külön fogalmaztuk meg, nem beszéltünk a könyvről (alig bírtuk megállni) és az általa adott élményekről addig, amíg a pötyögésünk végére nem értünk (akkor viszont mindent kitárgyaltunk).

Fogadjátok az enyémek mellett Zsorzsi gondolatait is nagy szeretettel, már csak ezért is, mert blogfelületen első alkalommal hangoztatja őket. Csak reménykedem benne, hogy kedvet kap majd a folytatáshoz is. :)

 
Neil Gaimannel még mindig a barátkozó stádiumban vagyok. Őt olvasva úgy tűnik számtalan pozitív és negatív érzelmet vagyok kénytelen – akár mindet egyszerre is – megélni. Hol szárnyalva olvasom gyönyörűen fogalmazott mondatait, hol pedig dühösen rakom félre egy időre. Talán az ő varázslata éppen abban rejlik, hogy mesél valamit, ami furcsán szépséges és felkavaróan nyomasztó is egyben, nyomában pedig még hosszú ideig ott koslatnak az ember fejében, a történetei által kiváltott hosszú gondolatsorok. De megint el tudta érni azt, hogy még többet akarjak belőle…

Az Óceán az út végén olvasása után olyan érzésem volt, mintha az Amerikai istenek mini verziója lett volna a kezemben, mind a hosszát, mind a tartalmát tekintve. Mert bennem ez a történet is, noha teljesen más, valahogy ugyanolyan hatást váltott ki. Ugyanolyan távoli, megfoghatatlan, misztikumba hajló, többszörösen összetett, átvitt gondolatok sorozata. Szinte minden mondata utal valamire és semmi sem egyértelműen az, ami. Mégis ebben a körülbelül negyed olyan hosszúságú regényben legalább annyi, ha nem több mondanivaló, csodaszép idézni való gondolat van belesűrítve.

A történet hétköznapinak tűnő módon kezdődik és egy zseniális fordulattal lassan alakul mesévé. Egy csak az íróra jellemző logika mentén kanyarog át ebbe a már úgy vélem, jellegzetesnek mondható gaimani rém-álomvilágba, melyben mintha a különleges ötletek tárházának kapui nyílnának meg. Ahol az óceán a vödörben épp úgy fellelhető, mint a valóságot felfaló éhmadarak.

Tulajdonképpen egy igen súlyos, felnőtteknek szóló mese ez, egy gyermekről, hogy miként próbál betörni megszokott kis életébe a felnőttek valósága, és hogyan keresi a magyarázatot a saját fantáziáját használva, a számára még kevésbé érthető dolgokra. Valósággal rettegtem Ursula Monktontól, a helyzet kilátástalanságától, hogy hiába a végtelen menekülés, mert ő mindig utolér, és mindenhol megtalál. Mint a felnőtté válás, amit hiába is próbálna az ember elodázni, egyszerűen elkerülhetetlen átesni rajta.

A történet erőssége egyértelműen a különleges hangulata, valamint Gaimannek az a képessége, ahogyan leírja a dolgokat úgy, hogy szinte képekben látjuk magunk előtt az elképesztőnél is szokatlanabb történéseket. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a cselekmény kiszámíthatatlan és csak várod, hogy merre tart, mi jöhet még, megteremtve ezzel a kellő feszültséget. A megértés vagy értelmezés tekintetében azonban sokat meghagy az olvasói képzeletnek. Mindenki lelje meg benne a saját megoldását.

Szóval ez a könyv röviden, mindenféle felesleges szócséplés nélkül nyújt valami olyat, amitől úgy érezhetjük, hogy egy nanoszekundumnyi bepillantást nyertünk valami hatalmasba és egyetlen pillanatra talán még meg is értettünk valami nagyon fontosat a világmindenség titkaiból.

Értékelés: 9/10



Úgy gondoljátok, hogy egy ilyen vélemény után nehéz helyzetben vagyok? Nem vagytok egyedül ezzel a meglátással. 

Nehéz besorolni ezt a művet, hiszem egy gyerek szemszögéből követhetjük végig a nem mindennapi eseményeket, ugyanakkor az egész történet nem más, mint egy felnőtt visszaemlékezése. Maguk az események is pont ennyire kettősnek tekinthetők, mert egy részről bennük foglaltatik a gyermeki nyitottság az újra, a hihetetlenre és a misztikusra, más részről a sorok mögött megbújva ott lapul a felnőtt kétkedése és elutasítása.
"Odavoltam a mítoszokért. Azok nem felnőttmesék, de nem is gyerekmesék. Annál is jobbak. Csak vannak."
Nem is Gaiman lenne, ha nem csavarna meg úgy egy teljesen hétköznapi helyzetet, hogy abból valami egészen különleges, egyedi és az utolsó jelentéstartalmáig elgondolkoztató történet kerekedjen ki a végére. Teszi mindezt ráadásul olyan formában, hogy szavaival, gyönyörű mondataival elvarázsolja azt, aki a kezébe veszi a könyvet és belekezd a történetbe. Az oldalakról áradó hangulat meghatározó, nem lehet a hatását figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha a végső élmény mindenkinél teljesen eltérően alakul. Gaiman írásai számomra ezért különlegesek.
"Nem tudtam irányítani a világot, amiben voltam, nem tudtam otthagyni a fájdalmas dolgokat, az embereket vagy pillanatokat, de örömet leltem kis dolgokban, boldoggá tettek."
A családjával vidéken lakó hétéves kisfiú nézőpontjából elmesélt történet kifejezetten elemi hatással volt rám, teljesen beszippantott és egyszer csak azt vettem észre, hogy a kötet végére értem, a gondolataim viszont még mindig száguldanak, keresik a szándékosan nyitva hagyott kérdésekre és a galád módon odacsempészett utalásokra vonatkozó magyarázatot. Az élményt csak fokozta, hogy a főszereplő fiúnak még a neve sem derül ki és az író ezzel még inkább elősegítette azt, hogy úgy érezzem, igazán része, mi több fontos szereplője voltam a  nem mindennapi történetnek, átéltem mindent, amit olvastam.
"A szörny sokféle lehet. Olyan, amitől félnek az emberek. Olyan, ami hasonlít arra, amitől réges-rég féltek az emberek. Olyan szörny is van, amitől az embereknek félni kellene, de nem félnek."
Azzal, hogy a mindig jelen lévő, de a modern ember számára szinte már felfoghatatlan, a mítoszból is kikopott, ősi lény is felbukkan a könyvben, felidéződik az olvasóban, a mélyen meghúzódó, mindeddig elnyomott, már-már zsigeri félelem, mindezek mellett az események pedig hol csodálkozást, hol borzongást vagy éppen viszolygást is a felszínre hoznak.
A mű nem hosszú, de mégis összetett, a valóság minden mélységét megmozgató és feltáró, ezernyi gondolatot ébresztő, részletes, utalások százait tartalmazó írás, amely a mondanivaló és az események szempontjából kerek egésznek tekinthető. Az már más kérdés, hogy utána nem lehet csak úgy elengedni az olvasottakat, mindig újabb és újabb kérdések fogalmazódnak meg a hihetetlen élményen átesettek fejében.

Az óceán és az éhmadarak egyszerűen lenyűgöztek, egyszerre féltem és találtam csodálatosnak őket. Az alapvető érzelmek könnyedén való befolyásolása rémisztő volt a számomra, ahogy az is, hogy olyan kevesen vannak, akik még átlátnak az álcán és még kevesebben, akik kezelni is tudják a problémákat. Tündérmese vagy valóság? Esetleg mindkettő? Imádom, ahogy a határok elmosódnak, összeérnek, kibogozhatatlanná válnak.

Értékelés: 9/10



Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 178 oldal
Borító ár: 2.880,-
A mű eredeti címe: The Ocean at the End of the Lane
Fordította: Pék Zoltán
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

2014. március 23., vasárnap

Holly Black: White Cat - A Fehér Macska (Átokvetők 1.)

Már nem is emlékszem, hogy mi volt az, ami miatt felfigyeltem a könyvre: talán a borító, vagy a történet alapjául szolgáló világ? Lényegtelen. Éreztem az elemi vonzást, hogy én ezt a regényt olvasni akarom és ettől nem tarthatott vissza senki és semmi. A megérzéseim most sem csaltak meg. Nézzük a részleteket... És mivel hetek óta toldozgatom-foltozgatom és finomítom a szöveget, ez a bejegyzés már megint elég terjedelmesre sikerült. :) Ugye elnézitek nekem? :D

Olyan világ bontakozik ki a lapokon, ahol a társadalom tagjainak egyik felében varázslók vére folyik, ők azok, akik egyetlen érintésükkel el tudják érni, hogy rémálmoktól szenvedj, szerencse érjen, vagy éppen befolyásolni tudják az érzelmeidet, az emlékeidet, esetleg az életed más területeire lehetnek hatással. Csupán egy érintés. Ők azok, akik hosszú évszázadokon át szerves részei, megbecsült tagjai voltak a társadalomnak és mégis... Elég egyetlen félre sikerült, rosszul értelmezett tett ahhoz, hogy a közhangulat és az általános megítélés megváltozzon, hogy az addig irigyelt képességekre a legtöbben átokként tekintsenek. Még a megnevezésük is megváltozott: szerencsefiak helyett már átokvetőknek hívják őket.

Az aktuális hatalom ugyan kísérletet tett a normál népesség és az átokvetők elkülönítésére, illetve az utóbbiak ideiglenes táborokban való elzárására és számbavételére, de a kétségbeesett cselekedet nem járt sikerrel: a lajstromba vétel helyett csak a kiközösítettek összetartozását erősítették meg. Az átokvetők kialakították elzárt társadalmuk sajátos hierarchiai rendszerét, amely leginkább a maffiáéhoz hasonló tagozódást jelentett, az irányítást a hét leghatalmasabb varázslócsalád vette a kezébe.

Az átokvetés tiltott dolog, a kesztyű viselése pedig kötelező elem lett és ha ebben a megváltozott világban fedetlen kézzel közelítesz valaki felé, az akár az életedbe is kerülhet. A korlátozás soha nem szüntetett még meg semmit, sőt ellenkezőleg... Ha valamit nem lehet legálisan művelni, akkor marad a törvénybe ütköző módszer az érvényesülésre, már csak azért is, mert a varázslat túl nagy kincs ahhoz, hogy kiaknázatlanul maradjon.
"Szélhámosnak lenni annyi, mint elhinni magadról, okosabb vagy a többieknél, és mindenre gondoltál. Elhiszed, hogy bármit megúszhatsz szárazon. Hogy bárkit képes vagy bepalizni."
Cassel Sharpe már egy olyan világba született, ahol az átokvetők többsége szélhámos vagy gengszter, az adottsággal rendelkezőket a hét család valamelyike foglalkoztatja. Cassel minden rokona, a testvérei és még a nagyapja is, a Zacharovok szolgálatában áll, az anyja pedig - csalás és érzelmek bizonyított befolyásolása miatt - jelenleg börtönbüntetését tölti. Egyedül Cassel, a legkisebb fiú az, aki kívülállónak érzi magát, ugyanis neki nincs semmilyen képessége, az ő érintése teljesen hétköznapi és pontosan ezért is akarja az életét is a megszokott módon élni. Feltéve, ha sikerül neki... Súlyos titkát, vagyis azt, hogy három évvel ezelőtt megölte a legjobb barátját, csak a családja ismeri, őt magát pedig annyira megrázta a dolog, hogy szinte semmire nem emlékszik az elkövetett tettével kapcsolatban.
"Az emlékezet bizonytalan. Alkalmazkodik ahhoz, ahogy a világot értjük, megváltozik, hogy illeszkedjen az előítéleteinkhez. Megbízhatatlan."
Jól felépített, álcaként szolgáló, a beilleszkedést elősegítő személyisége egy pillanat alatt összeomlik, amikor egyik éjszaka alvajárásba kezd, az álmába szereplő fehér macskát követve a kollégium tetején találja magát, majd ennek következményeként ideiglenesen kiteszik a szűrét a diákszállóból. Hazaköltözve azt tapasztalja, hogy a bátyjai furcsán viselkednek és lassanként egy rejtélyes történet kezd kibontakozni a szeme előtt. Ha ki akarja deríteni az igazságot, akkor a fiúnak olyan játékba kell kezdenie, amely könnyen meghaladhatja a képességeit: túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.
" A hazugságok fordulópontja az a pont, amikor valamit annyiszor elismételtél, hogy már igazabbnak érzed az igazságnál is."
Ez is egy olyan történet, amelynek cselekményéről azért nehéz írni, mert minden apró mozzanatnak és mondatnak jelentősége van és tutira tartalmaz valamilyen rejtett utalást vagy előrevetíti a várható következményt. Persze a kötet olvasásának kezdetekor én sem voltam ennyire bölcs és tájékozott, hanem értetlenül kapkodtam a fejemet, amíg a cselekmény előrehaladtával elcsepegtetett információkból, az apró mozaikkockákból összeállt a háttérvilág egyedi látásmódú, különleges szabályok szerint működő és összetett képe. Az "in medias res" kezdésnek köszönhetően a történet az elején kellőképpen kusza és elég lassúnak, vontatottnak is tűnik, viszont sok olyan információ hangzik el ebben a részben, amely a későbbekben létfontosságú lesz a vége események megértése szempontjából. Szóval kitartás, ha kicsit nehezen csúszik az eleje és érdemes odafigyelni a részletekre.
"Van még valami, amit anyám újra és újra elismételt a szélhámosságról. Az első, amit tenned kell, hogy elnyerd az áldozat bizalmát; de mindig meggyőzőbb, ha valaki más javasolja a játszmát az áldozatnak. Ezért igényel a legtöbb bizalmi mesterkedés partnert."
Ebben az esetben is nagyon élveztem, hogy fiú került a történet középpontjába, de leginkább az volt kedvemre való, hogy sem a családja, sem a múltja, sem pedig a megoldandó problémája nem tekinthető mindennapinak. Még akkor sem, ha ő maga egyébként teljesen hétköznapi és szokványos életvitelre törekszik. A tizenhét éves Cassel egyébként egészen kellemes és élvezhető stílussal rendelkezik ahhoz, hogy az ő elbeszélésében végigkövetett történet szórakoztató legyen, szarkasztikus humorát és ravasz észjárását nagyon szerettem. Az emlékei és az ismeretei ugyan homályosak - mert hiába született átokvető családba, a kívülállóval nem osztják meg csak úgy a titkokat -, de ez most kifejezetten jót tett a történetnek és kellő rejtélyességgel ruházta fel az eseményeket.
"A legkönnyebb dolog olyat hazudni, amit igaznak szeretnél."
Pozitívumként értékeltem, hogy a jóképű Cassel nem bugyinedvesítő mosolyával hódított, hanem helyette inkább csavaros eszével, nagyon élvezetes trükkjeivel és az adott problémával szembeni eltántoríthatatlanságával varázsolt el. A YA könyvekben megszokott elemeket keresőknek mindezek talán negatívumnak is fognak tűnni, én magam nagyon kedveltem a megszokottól eltérő megoldást és történetvezetést. Nem mondom, hogy a kamasz fiú teljesen kordában tudja tartani a hormonjait és a gondolatai nem kalandoznak el az ellenkező nem képviselői felé, de szerencsére nem bonyolódunk bele végeláthatatlan, rózsaszín érzelmi viharokba.
Szintén pozitívumként könyveltem el, hogy az átokvetőket leginkább a saját képességük tartja kordában, nem használhatják mértéktelenül a velük született tehetségüket, hiszen az adottságok használata mellett jelentkezik annak visszahatása is, amely a legtöbb esetben nem éppen kellemes.
"A barátaidat tartsd közel magadhoz, az ellenségeidet pedig még közelebb."
Nem állítom, hogy a regény tökéletes, úgy látom, hogy a nagyon érdekes alapötletből, a különleges háttérből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, a karakterek is lehettek volna kevésbé sablonosak vagy jobban kidolgozottak, de vitathatatlan, hogy a cselszövés így is teljesen élvezhetőre, érdekfeszítőre sikeredett. Sorozatindító kötetnek teljesen megfelel ez a regény, mert kellőképpen figyelemfelkeltő ahhoz, hogy érdekeljen a folytatás és magában hordozza a személyiségek, helyzetek és bonyodalmak fejlődésének, fokozásának lehetőségét.

Végső következtetésként csak annyit tudok mondani - a Wachowski testvérek után szabadon -, hogy: kövesd a fehér nyulat macskát és figyeld minden mozdulatát, mert ő jelenti a rejtélyek megoldását!

Végezetül még annyit, hogy a borítót egyszerűen ötletesnek és gyönyörűnek tartom, ami pedig a képen jelentéktelennek tűnik, annak a tapintás ad kellő mértékben hangsúlyos jelleget. :) A kiadó a legjobbat választotta a rendelkezésre álló verziókból.

Kifejezetten jó hír, hogy a kiadó 2014. karácsonyára ígéri a folytatás, a Red Glove magyar megjelenését, amely remélem, hogy legalább ennyire élvezetes és érdekes lesz, mint ez a kötet.



Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Borító ár: 2.999,-/3.999,- (puha borítós/kemény borítós)
A mű eredeti címe: White Cat
Fordította: Kovács Krisztina
Sorozat: Átokvetők
Folytatás: Red Glove - A vörös kesztyű, Black Heart - Fekete szív
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

2014. március 20., csütörtök

Rita Horseyes: Viharpárduc

A magyar szerzők műveivel szemben még mindig előítélettel és érezhetően kevesebb bizalommal viseltetnek az olvasók, különösen érvényes ez a fantasy és a sci-fi műfaján belül, pedig több író is bizonyította már, hogy történeteik felveszik a versenyt a külföldi kínálattal. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy elsőkönyves szerzőnek mindig nehéz dolga van, hiszen ki kell tűnnie a tömegből, meg kell hódítania az olvasók szívét, el kell varázsolnia őket. Az idejét sem tudom, hogy utoljára mikor volt akkora meglepetésben részem, mint amit Rita Horseyes, azaz Branyiczky Rita regénye okozott. Bevallom, nekem is voltak előítéleteim a művel kapcsolatban, de a magyar írónő olyan történetet kanyarított össze, amit olvasva nagyon gyorsan ráébredtem, hogy nyugodtan félretehetem minden előzetes negatív gondolatomat, kényelmesen hátradőlhetek, és elég csak a cselekmény miatt izgulnom.

Evelyn Storm élete egészen szokványosnak tűnik: van munkahelye, háza, autója és szerető családja. Egy nap a munkából hazafelé tartva betér egy régiségkereskedésbe, majd felpróbál egy csodaszép karkötőt, amelyet a későbbiekben nem tud levenni a csuklójáról. Ráadásul az ékszernek köszönhetően másnap egy idegen világban, Magnán találja magát, ahol a mesékből, mítoszokból ismerős és addig ismeretlen lényekkel találkozik össze, és keveredik hihetetlen kalandokba. Alig tette a lábát az ismeretlen világ földjére, de egy bérgyilkos már meg akarja ölni, és el akarja tőle venni ragaszkodó, mágikus karperecét.

Magna világán szárnyra kap egy hír, miszerint a sárkányok nem haltak ki, hanem csak végtelen hosszú álmukat aludták, most pedig ébredeznek. Az egyik hüllő, köztük a leggonoszabb, seregeket gyűjt maga köré, és be akarja végezni azt, amiben négyszáz évvel ezelőtt megakadályozták a mágusok. A jóslat szerint a félelmetes sárkány legyőzésében és a háború menetének megfordításában egy messziről jött idegen fog segíteni a helyieknek, Evelynnek semmi kedve sem a jóslathoz, sem a háborúhoz, s nem akar mást, csak megszabadulni a karperecétől, hazamenni végre oda, ahonnan érkezett. Mindez egyszerűen hangzik, pedig egyáltalán nem az…

A fülszöveg egyszerre tűnt érdekesnek és némileg sablonosnak, ebből következően nem tudtam teljes meggyőződéssel eldönteni, hogy egy tipikus sárkányos-varázslós fantasy regény vagy pedig egy teljesen egyedi elemekkel tarkított írás fog majd kibontakozni az oldalakon. Így utólag, a teljes történetet ismeretében, azt mondom, hogy mindkettő, mert a megszokott elemek mellett sorra bukkantak fel azok a lények, amelyekkel eddig még sehol sem találkoztam, és amelyek egyedül a szerző sokszínű fantáziájában születtek meg, illetve annak köszönhetően keltek életre. Bár eddig csak sárkányokról és varázslókról beszéltem, érdemes megemlíteni az árnylakót, a viráglényt, a csacsokot vagy éppen a kentik és az archonolok fajtáját is, akik mind különleges lények, a történet szempontjából lényeges szereplők.

Ennyi nem mindennapi teremtmény mellett egy szimpla eseményszál lehetősége már eleve kizárt, így aztán ahogy egyre több szereplő kapcsolódik be a történetbe, úgy válik mindinkább összetettebbé az egyébként sem szokványosan induló cselekmény. A történetvezetés komplikáltságát jól példázza az, hogy még a kötet háromnegyedénél is külön utakon haladnak a szereplők, a szerző ekkor már legalább hat vagy hét, egymáshoz szorosan kapcsolódó eseményszálat mozgat egymással párhuzamosan és szövi szorgalmasan az elbeszélés sokszínű vásznát.

A több szálon futó esemény, valamint az egyedi lények mellett a további szórakoztatásról az érdekes, színes és könnyen megszerethető karakterek, a szemünk előtt kibontakozó életutak és célok, a különböző akciók és összecsapások, illetve a kellő mértékű humor is gondoskodik. Ritkán történik meg velem az, hogy már az első oldal olvasása közben is több alkalommal hangosan kacagok, a szerző szarkasztikus, de nagyon élvezetes humora még többször is lecsapott, egyszerűen magával rántott a történetbe.

Evelyn Magna világába való átkerülése szinte mindenki életére, minden faj jövőjére hatással van. Amíg pártfogói azon igyekeznek, hogy megvédjék őt a bérgyilkostól és eljuttassák egy mágushoz, akiről feltételezik, hogy képes levenni a kezéről a ragaszkodó ékszert, a háttérben egyéb tevékenységek zajlanak. Figyelemmel követhetjük a sárkányok ébredését, a fajok szövetségeinek alakulását, a csatára való felkészülés minden apró mozzanatát. Mindeközben pedig a jelenlegi társadalmi tagozódás kialakulásával, különleges helyekkel, titokzatos erdőkkel és Magna történelmével is megismerkedhetünk. Az intrikák, amelyek eközben mindent átszőnek és irányítanak, csak lassan fedik fel magukat.

Kifejezetten tetszett, hogy az események jól átgondolt sorrendben követték egymást, nem jelentkeztek a történetben időbeli zavarok, és nem akadtam össze olyan reakcióval, amely ne lett volna kellően megalapozott. Az író kellő időt és energiát fordított a világ bemutatására, a háttér és a karakterek kidolgozására, az események kibontására. Ha ennél részletesebbek lettek a leírások, akkor azt mondanám, hogy túlírt, de így pont tökéletes és teljes mértékben élvezhető volt. 

A szerteágazó cselekmény a könyv utolsó negyedében végre összeért, az alapos előkészítés meghozta a gyümölcsét, mert egy nagyon élvezetes, meglepetést is bőven tartogató befejezéssel zárult a nem éppen rövid történet. Legalábbis az a része, amely Magna világát érinti. Amikor ugyanis már elkönyveltem magamban, hogy sikerült egy nagyon jó fantasy-t olvasnom, akkor az utolsó oldalakon olyan információk bukkantak fel, amelyek teljesen más megvilágításba helyezték az összes eseményt, az okozott döbbenettől az állam a padlón koppant. Nem tudok mást hozzátenni, csak azt, hogy megemelem a kalapom az írónő előtt, mert engem teljes mértékben sikerült meggyőznie arról, hogy elsőkönyves szerző is képes fantáziadús, igényes, olvasmányos, logikai hibáktól mentes és élvezetes regényt írni.

Az igényes, gördülékeny és élvezetes fogalmazás csak növelte a regény élvezhetőségét és kiemelte a minőségét. Látszik, hogy erre a történetre nagyon odafigyeltek, mert nem csak a logikai felépítésében nem találni hibát, de magában a szövegben is csak elvétve. Egyetlen negatívumot tudok csak felhozni a kiadvánnyal kapcsolatban, ez pedig a nagyon apró betűméret, amely egyáltalán nem nevezhető szemkímélőnek.

Az Underground Kiadó, amelynek a gondozásában ez a regény is megjelent, teljességgel alternatív elveket követ a könyvkiadással kapcsolatban, legalábbis, ami a hazánkban alkalmazott gyakorlatot illeti. Az elgondolás szerint csak akkor nyomtatnak, amikor annak igénye felmerül, ezért ebből következően kevés az esély arra, hogy a kiadó könyveivel könyvesboltokban vagy internetes könyváruházak kínálatában találkozunk össze, persze azért ez sem lehetetlen, és akadnak kivételek. A kiadó által képviselt elvek nagyon magasztosak, de nem érzem úgy, hogy ez az üzletpolitika teljességgel kifizetődő, elősegíti a termék ismertségét, illetve biztosítja annak sikerességét. Az előbbi eszmefuttatásomra éppen ez a könyv a legjobb példa, amely sokkal több figyelmet érdemel, mint amit eddig kapott.

A klasszikus és egyedi lényeket felvonultató fantasy-t kedvelőknek kifejezetten ajánlani tudom ezt a regényt, már csak azért is, mert kezdő írótól ritkán olvasni ennyire összetett, minőségi és élvezhető történetet, jelentősen kimagaslik az elsőkönyvesek mezőnyéből. Mindenképpen érdemes megismerkedni vele.


Az értékelésem az ekultura.hu oldalon is olvasható.


A regényről részletes és folyamatosan frissülő információkat találhattok a viharparduc.hu oldalon, valamint a regény facebook oldalán. Érdemes benézni!


A kiadvány kedvezményesen megvásárolható a következő webáruházakban:
- viharparduc.hu
- undergroundbolt.hu
- bookline.hu



Értékelés: 9/10
Kiadó: Underground Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 524 oldal
Borító ár: 4.825,-

2014. március 17., hétfő

Rachel Ward: Nem enged a mélység

Nem titok, hogy szeretem a young adult műfaját - bár néha elég kritikus vagyok az ebbe a kategóriába sorolt művekkel - és nagyon kedvelem a thrillereket is. Amikor felmerült a lehetőség, hogy olyan történetet olvashatok, amelyben a két kedvelt műfajom egyesül, az egyszerűen kihagyhatatlannak bizonyult a számomra. Nem utolsó sorban pedig önálló regényről van szó és nem egy sorozat nyitó kötetéről. Szóval...

Az az igazság, hogy már a könyv fülszövege is bizsergető hatással volt rám: keveset mondott és sokat sejtetett. Ez az, amit annyira kedvelek. Nem is tartottam vissza magam az olvasástól, mert amint a kezembe kaparintottam a könyvet, már nyitottam is ki és szó szerint nekiestem az oldalaknak. A történések mögötti rejtély hamar magával sodort, végül pedig úgy jártam, amit a cím is ígért, azaz a regény addig nem engedett, amíg a kötet végére nem értem.

Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? 
Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? 
Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk.

Mindig élvezem, amikor egy ifjúsági regény főszereplője fiú, mert az általa megformált gondolatok üdítő változatosságot jelentenek a megszokott lányos picsogással szemben. Végre nem a ruhák, frizurák, körömlakkok és egyéb csajos dolgok a fő téma, hanem teljesen más. Ez a regény pedig még a fiús történetek között is ritkaságnak számít, hiszem nem a gondtalan életről, a csajozás általános problémáiról szól, hanem ezekkel ellentétben a központi téma komoly és megrázó, a cselekmény elgondolkoztató, érzelmekkel és feszültséggel telített.

Carl családja pontosan olyan, amire mintaként lehet hivatkozni. De nem a tökéletes család példájaként, hanem olyanként, amelynek tagjain és történetén ott hagyta a nyomát a családon belüli erőszak és annak minden következménye. A brutális apa miatt menekülni kényszerül az anya és a két fiú, akik jelenleg egészen szegényes körülmények között élnek. A lelki problémákkal és szenvedélybetegséggel küszködő anya egyedül neveli két kamasz gyerekét, akiknek komoly magatartásbeli problémáik vannak, mindig bajba keverednek. Kettőjük közül az egyik, az idősebbik, most halott, a másik pedig nem emlékszik arra, hogy mi is történt valójában. Carl küzd és akar, de az emlékei csak lassan, darabokban és zavarosan kezdenek el visszatérni.
"Olyanok ezek a képek az agyamban, mint a lépcsőházat beszövő pókhálók. Törékenyek. Nem szeretnék keresztülgyalogolni rajtuk, és elszaggatni őket. Nem akarom, hogy bajuk essen. Addig akarok a lépcső tövében állni, míg végre összeáll minden. Míg meg nem érzem. Össze fog állni, érzem."
Nehéz úgy beszélni erről a történetről és a cselekményéről, hogy ne áruljak el vele lényeges dolgokat, mert Carl minden visszatérő emléke kulcsfontosságú információt hordoz magában. A tényleges utalások helyett maradok inkább az érzéseknél, amelyeket a regénynek sikerült belőlem kiváltania.

Kedvelem az E/1-ben íródott történeteket, mert lényegesen könnyebb azonosulni a szereplő érzéseivel és elképzelni magamban a világát, a motivációit, mint egyéb esetekben. A regényben szereplő szituáció pedig egyenesen kiköveteli magának ezt az elbeszélési módot. Mindent Carl gondolatain keresztül követhettem végig, visszatérő emlékei nem csak nekem jelentettek új információt, hanem neki is, ezért különösen élvezetes volt az apró emlékmozaikokat egymás mellé illeszteni. Nagyon jó elképzelés, tökéletes és hatásos kivitelezés, amely lehetővé teszi, hogy az élmény maradandó legyen, az érzések szabadon áramoljanak, a feszültség végig jelen legyen. Nem is igazán volt lehetőségem arra, hogy elkalandozzon a figyelmem.

A tragédiánál jelen lévő három fiatalon kívül senki sem tudja, hogy mi történt. De ki az, aki közülük elmondhatja, hogy mi is okozta a kialakult helyzetet? Nincs éppen sok választási lehetőség. A rendőrség balesetnek minősíti a halálesetet, amelynek oka a rendkívüli időjárási helyzet, a hirtelen kialakult vihar. Vajon ez tényleg így van? Vagy meghúzódik valami más a háttérben?
Az eső és az időjárás nem elégszik meg azzal, hogy derékba törte egy fiatal életét, hanem folytatja az általa csak szokványosnak tekinthető tevékenységet, azaz esik, eláztat mindent és mindenkit, a nedvesség beszivárog mindenhová és ezzel mintegy biztosítja az események alapját, közreműködik a misztikus szál történetbe való bevonásában.
"Eljön még vajon az idő, amikor a víz egyszerűen csak víz lesz?"
Mindenki másként próbálja feldolgozni a tragédiát, a veszteséget, de az, amit Carl átél teljesen egyedi. A sokkhatás és a felfokozott lelkiállapot, az emlékek hiánya és azok újbóli átélése nem könnyíti meg az egyébként sem egyszerű folyamatot. Azok a helyzetek, amelyek egyébként teljesen szokványosak, most kiemelkedő jelentőséggel bírnak: egy csöpögő csap, a beázás, az esőtől nedves ruhák. Minden, ami egyébként csak apró kellemetlenség, most nagyon is meghatározó tényező.
"Honnan tudhatja az ember, hogy mikor kezd megbolondulni? Onnantól már másképp néz ki? Látja a saját szemében az őrületet?"
A regényre az elején a lelki folyamatok leírása, a vége felé a feszített tempó a jellemző, ugyanakkor végig élvezetes és kellőképpen borzongató hatású. Fontos kiemelnem, hogy nem egy szokványos ifjúsági történet, lényegesen több annál. Élveztem a cselekményt, az emlékek felbukkanását és időrendbe állítását, a következtetéseket, Carl kétségbeesett küzdelmét, a gondolatait, azt ahogy újra megismeri saját magát, összerakja azt a személyiséget, aki korábban volt, szembesül a tetteivel, illetve azok következményeivel.

Ez a regény nem csak a műfaja miatt nekem való, hanem a témája miatt is. Tele van vízzel: egy tó, a folyamatos esőzés és annak minden folyománya. Talán pont ezért vettem észre a történet gyenge pontjait, azokat, amelyek másnak valószínűleg fel sem fognak tűnni. Az észrevételeimet betudtam szakmai ártalomnak, a túlzottan kukacoskodó természetemnek, átléptem rajtuk és továbbra is élveztem a történet folyását.

Az események alakulásába, a cselekmény vezetésébe nem tudok belekötni, a lelki gyötrődések hihetőek, az általuk generált események szintén logikusak, a misztikus kapcsolódás nem eltúlzott. Sötét, rejtélyes, borzongató, egyszerre hihető és hihetetlen. Minden kétség és negatívum ellenére kiutat és reményt hordoz magában az írás, csak bíznod, hinned, küzdened kell és megtalálod a káoszból kifelé vezető utat. Nekem ez a regény kifejezetten tetszett.
A magyar borító pedig nagyon mutatós, sőt, a regény egyéb kiadásait nézve a legjobb.

Jó tanács:
- Ha félős vagy, akkor ne éjszaka olvasd!
- Ha nem tudsz úszni, akkor készülj fel, hogy az olvasottak hatása még nagyobb jelentőségű lesz a számodra!

De a legfontosabb: ne hagyd ki a regény által nyújtott élményt és készülj fel rá, hogy ha a történet eleje megragad, akkor a folytatása biztosan magával ránt a mélybe.

Felkészültél? Akkor vesd bele magad és ne akarj a felszínen maradni!


A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!



Értékelés: 9/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 231 oldal
Borító ár: 2.880,-
Eredeti cím: The Drowning
Sorozat: -
Forrás: recenziós példány a kiadótól

2014. március 13., csütörtök

Átmeneti üzemzavar, azaz ne pánikolj, ha egy ideig nem látsz új posztot a blogon

Átmeneti üzemzavar. Legalábbis én így tervezem. :)

Reményeim szerint korlátozott, - mi több erősen korlátozott időtartamú - lesz az az állapot, amely jelenleg hatással van az életemre és meggátolja azt, hogy a legkedvesebb hobbimnak, azaz az olvasásnak és a blog vezetésének, az értékelések írásainak hódoljak. Sajnos a kötelezettségeim hullámai összeértek a fejem felett és amíg el nem csitulnak, addig várhatóan ritkábban fogok új bejegyzésekkel jelentkezni.

Továbbra is igyekszem majd értékes és alapos véleményeket bepötyögni és közzétenni, de könnyen elképzelhető, hogy kurtább, tömörebb posztokat fogtok majd olvasni, mint amit tőlem megszokhattatok. Egyesek talán még örülni is fognak ennek. :)

Ha a minőségbeli változást érzékeltek, akkor kérlek, ezt is csak átmeneti állapotnak tudjátok be, mert amint lehet, igyekszem majd teljes egészében visszatérni, újra gőzerővel alkotni és tájékoztatni.

Melyek azok a könyvek, amelyek véleményformálásával elmaradásban vagyok és amelyekre a közeljövőben számíthattok majd?
  • Rachel Ward - Nem enged a mélység: Ígérem, hogy ez lesz az első, amelynek az értékelését el fogom készíteni. A regény nagyon jó és megérdemli, hogy minél hamarabb közhírré tegyem róla a gondolataimat. Talán hétvégén.
  • Neil Gaiman - Óceán az út végén: Egy másik különleges könyv, amely megérdemli, hogy megörökítsem róla a véleményem. Nem is fog elmaradni, csak késik egy picit.
  • Holly Black - White Cat-A fehér macska: Egy YA, amelynek végre fiú a főszereplője és nagyon tetszett az átokvetőkkel teli világ. Szintén megérdemli, hogy szerepeljen a blogon.
  • Rita Horseyes - Viharpárduc: Egy magyar írónő nagyon jól összerakott és igényes fantasy története, amelyről a véleményem először az ekultura.hu oldalon olvashatjátok, valamivel később majd a blogon is megjelenik. Ez a poszt már készen van és minden csak idő kérdése a továbbiakban.
  • Kevin Hearne - Hexed-Megátkozva: Az értékelés először az ekultura.hu oldalon lesz olvasható. Majd. Először is még meg kell írnom, majd a szövegnek át kell esnie a szerkesztés különböző fázisain és  csak utána lesz olvasható a véleményem. Ez még beletelik némi időbe.
Dióhéjban ennyi. Mivel most lassabban olvasok, nem is baj, hogy ennyi elolvasott, de még értékelésre váró könyvem van. Minden elfoglaltságom ellenére is igyekszem majd ütemezetten jelentkezni az új posztokkal.

Addig is, amíg helyre nem áll a megszokott rend:

Nagyon köszönöm a megértéseteket és a türelmeteket!

2014. március 11., kedd

Polcra került - 2014. február

Kedves barátnőm a múlt hónapban felhívta a figyelmem arra, hogy beléptünk a ló évébe, mintegy képletesen utalva arra, hogy rajtam múlik mennyire tartom szorosan a gyeplőt vagy - és ez utóbbi néz ki valószínűbbnek, ahogy magam ismerem - mikor fogom azt a lovak közé dobni és szabadon engedni a futásukat, azaz a vásárlásaimat. Nos... büszkén kijelentem, hogy február hónapban teljesen visszafogottan jártam el, mert az átlagosnál kevesebb könyvet cipeltem haza és gyömöszöltem fel a polcra, ugyanakkor az is igaz, hogy ebben a hónapban sem tudtam ellenállni az akciók csábításának. A végeredmény, amolyan döntetlennek tekinthető. 

Recenziók terén teljesen visszafogottan viselkedtem a hónapban, bár ehhez az is hozzájárult, hogy az ekultura.hu szerkesztőségén keresztül még az elmúlt év végén hozzám került könyveket fogyasztom az ütemezésnek megfelelően. Ezt a folyamatos leterhelést szem előtt tartva választom ki a további recenzióimat, amely ebben a hónapban két könyvben maximalizálódott. Jeff VanderMeer Expedíció című könyve, amely a Déli végek-trilógia első kötete és egy nagyon különleges, elgondolkoztató történet, sci-fi és pszichothriller egy kötetben. Már olvastam és értékeltem is, pedig nem volt egyszerű megfogalmazni a könyv által kiváltott érzéseket. Varga Csaba Béla Hetedíziglen könyvére már korábban felfigyeltem, a decemberi várólista rovatomban szerepeltettem is, amelynek az lett az eredménye, hogy a szerző is felfigyelt a bejegyzésemre és felkért a regény olvasására és véleményezésére. Eddig még mindkettő várat magára, de hamarosan sort kerítek a történettel való ismerkedésre.


Az Ulpius-ház Kiadó a februárt akciókkal kezdte, majd azzal is folytatta. SzAngelika figyelmességének és lelkes szervezésének köszönhetően több könyvre is sikerült szert tennem és a lehető legkedvezőbben kihasználni az akcióban rejlő lehetőségeket. 
Kresley Cole A sötétség démona című regénye, amely a Halhatatlanok alkonyat után sorozat 8. kötete, illetve Jeaniene Frost A sír innenső oldalán című műve, amely viszont a Cat&Bones sorozat ötödik része mindössze 1500,- Ft/db áron került a polcomra. J. Streling A hibátlan játék című kötetére pedig hihetetlen 350,- Ft-os áron tettem szert.

Egyéb titkos vásárlások miatt kényszerültem (így ahogy írom és komolyan is gondolom :P) arra, hogy megrendeljem Andrzej Sapkowski: Vaják IV - A megvetés ideje című regényét. Na jó, elismerem, talán mégsem volt olyan hatalmas az a kényszerítő erő, mert egyébként is megvettem volna a könyvet, főleg mert szeretem Geralt kalandjait.
Be kell vallanom, hogy már régóta nézegettem azt a két könyvet, amely az Alexandra könyvkiadó 40%-os akciójának következményeként végül a kosaramban landolt. Donato Carrisi Démoni suttogás és Elizabeth Haynes A lélek legsötétje című regényekről sok jót olvastam és nagyon remélem, hogy az én tetszésemet is elnyerik majd.

Nyolc könyv/hónap, nem is olyan rossz eddig. :)

2014. március 8., szombat

Kresley Cole: A sötétség démona (Halhatatlanok alkonyat után 10.)

Imádom a soklényes történeteket és a szerző sorozata pont azt adja a számomra, amit egyébként is nagy élvezettel olvasok, ha pont ahhoz van kedvem. Tudom, hogy mire számíthatok, ha a regényeit kézbe veszem, a stílusa magával ragad és beránt a világba, ahol a megszokott és kiszámítható dolgok mellett mindig találok valami egyedit, különlegeset és meglepőt. Persze ha az ellenkező nem képviselője olvassa pont ezt a bejegyzést, akkor biztos fogja és közben ingatja a fejét, de szerencsére nem vagyunk egyformák és női olvasóként nekem időnként igényem van a paranormális romantika műfajába tartozó könyvekre és ha igényem van rá, akkor általában élvezem is azt, amit olvasok. Most sem volt ez másként. :)

Ahogy már a bevezetőben is említettem, a szerző megteremtett egy lényektől hemzsegő világot és a sorozat minden egyes kötetében megismerteti az olvasóit egy páros érzelmeinek kialakulásával és elmélyülésével, közben pedig egyre színesedik a háttérvilág és sok-sok kalandban is része lehet az olvasónak.

Ebben a kötetben egy olyan lény kerül a középpontba, amelyet még a többi faj is mítosznak gondol: egy scarba, azaz egy vámpírvérrel fertőzött démon, amely magában hordozza mindkét faj jellegzetességeit, egyszerre szomjazik szilárd táplálékra és vérre. Malkom Slaine azonban nem egy egyszerű démon, az élet mostohán bánt vele, bizalmatlan mindenkivel és mindennel szemben, amikor pedig végre rálépne a siker és a megbecsülés felé vezető útra, hatalmasat bukik és olyan lény válik belőle, akit mindenki megvet és elítél. Malkom négyszáz éven keresztül magányosan élt, ellenállt az őt kínzó vérszomjnak, nem ivott élő testből. Mégis az életére akarnak törni.

A kötet másik főszereplője Carrow Graie, egy boszorkány, aki elrejti a bánatát, csak a bulizásnak él, egészen addig, amíg egy titkos szervezet, a Rend fogságba nem ejti és egy olyan küldetésre nem kényszeríti, amelyet magától soha nem vállalna el. Az a feladata, hogy a Rend számára becserkéssze és egy portálon keresztül a Földre hozzon egy különleges lényt, egy scarbát. A feladat szinte megoldhatatlan, de Carrow mindent elkövet a siker érdekében, hiszen ha megteszi, amit elvárnak tőle ő maga és az unokahúga is visszanyerheti a szabadságát.

A helyzet akkor válik igazán érdekessé, amikor a démonok világában a vámpírdémon, azaz a vémon összetalálkozik a boszorkánnyal és mind a démon, mind a vámpír oldala felismerni véli a lányban a sors által neki rendelt társát, azaz az aráját. A jelek egyértelműek: a szíve újra dobogni kezdett és a démonösztönei is félreérthetetlenül jeleztek. A találkozást követően csak két dolog érdekli: meg akarja szerezni magának a lányt és gondoskodni annak biztonságáról.
"A belénk rögzült félelmektől nehezen szabadulunk."
Ahogy a bejegyzés eddigi soraiból is kitűnik, ebben a részben nem éppen az akciók, hanem inkább az érzelmek fejlődésén lesz a hangsúly. Különösen érdekesnek tartom azokat a párokat, illetve a kapcsolatuk alakulását, ahol különböző fajok egyedei találnak egymásra, mert az eltérő kulturális háttér vagy inkább a faji és szokásbeli különbségek sok érdekes jelenetet generálnak és felejthetetlen percet okoznak. Jelen esetben a szereplőink halmozottan hátrányos helyzetbe kerültek, hiszen nem elég, hogy az egyikükben már eleve két faj keveredik, de még kommunikációs nehézségeik is támadtak, ugyanis nem beszélik egymás nyelvét. Ebből következőleg rengeteg maradandó, ugyanakkor megható pillanatban lehet része az olvasóknak.
"Azt beszélik, hogy a szerelem mindent legyőz. De azt is mondják, hogy van, amit a szerelmednek is képtelen vagy megbocsátani."
Tombolnak az érzelmek a könyvben, hiszen a múlt árnyéka és a jelen helyzet mindkét szereplőre nagy hatással van. Az egyiknek meg kell tanulnia bízni, amely hatalmas erőfeszítést igényel a részéről, közben a másik pedig tudja, hogy kénytelen lesz becsapni és a sárba tiporni az éppen csak kisarjadt bizalmat. Amikor pedig egy sérült lélek újabb sebet kap, annak nem lehet jó vége.

A kötet második felében több mozgalmas jelenet fokozza tovább a feszültséget. Kifejezetten megrázó néhány, a börtönben játszódó történés, ugyanakkor jót is tett a történetnek, hiszen egy kicsit kiszakadhattunk a kétszereplős cselekményből - ahhoz azért nem kell túlságosan nagy fantázia, hogy a legtöbb esetben merre kanyarodott az eseményszál - és végre más személyek is előtérbe kerültek.

Imádom, ahogy a szerző előkészíti a következő kötetek, a további párosok történetszálát. Jelenleg három - a korábbi kötetekben is említett - résztvevő pár érdekelne a legjobban és nem is tudok választani közülük, hogy kiről olvasnék a leghamarabb. Az írónő olyan mézesmadzagot húzott el orrom előtt, hogy annak ellenállni nem lehet. Csak a rend és a részletesség kedvéért, íme akiknek a könyveire akár azonnal is vevő lennék: Regin és Aidan, Lothaire és La Dorada, Lanthe és Thronos.  *hatalmas sóhaj*

Tetszett ez a rész, szerettem olvasni és nagyon jól esett újra elmerülni a világban. Bár azt be kell vallanom, hogy ennek a kötetnek minden pozitívuma és élvezhetősége ellenére, az én kedvencem továbbra is a harmadik kötet, azaz Mariketa és Bowen története. 



Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 458 oldal (ebből a történet 428 oldal, a többi ajánló)
Fordította: Medgyesi Csilla
Eredeti cím: Demon from the Dark
A sorozat kötetei:
1.) The Warlord Wants Forever - Meseszép Myst (valkűr) és Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség - Emmaline Troy (félig valkűr, félig vámpír) és Lachlan McRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető - Dermedtszívű Kaderin (valkűr) és Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc - Hőn Áhított Mariketa (boszorkány) és Bowen McRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér - Néomi Laress (szellem) és Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna - Holly (ember) és Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja - Sabine (varázslónő) és Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen - Daniela (valkűr, jégamazon) és Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege - Lucia (valkűr) és Garreth McRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona - Carow Graie (boszorkány) és Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa - Ragyogó Regin (valkűr) és Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú - Lothaire (vámpír) és Elizabeth Peirce (halandó)
13.) Árnyak hercege - Bettina (félig démon, félig varázsló) és Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés - Chloé Todd (szukkubusz) és Uilleam McRieve (vérfarkas)
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2014.)

2014. március 6., csütörtök

Pittacus Lore: Kilencedik titka (Lorieni Krónikák 3.)

Azt hiszem ez most egy teljesen rendhagyó bejegyzés lesz, mert nem kell majd hosszan olvasnotok a könyvről bepötyögött gondolataimat, aminek az a legnagyobb oka, hogy bár a történet az előzményekhez hasonlóan nagyon cselekményes, de nem ébresztett bennem kifejezetten mély gondolatokat, vagyis nem nagyon van mit kibontanom és elemeznem. Bár az is lehet, hogy a puffogásom mégis elég hosszadalmas lesz. :)
Figyelem, a bejegyzés az előzményekre vonatkozóan spoileres információkat tartalmaz!

A regény kezdeti eseményei szinte időmegszakítás nélkül kapcsolódnak az előző kötet befejező történéseihez, vagyis ott folytathatjuk a lorinokkal átélt kalandok sorát, ahol elbúcsúztunk tőlük. Így kerülhet arra sor, hogy Hatodik, Hetedik és Tizedik, valamint a Cépanja egy repülőn ülnek és indulnak Indiába, ahol vélhetően találkoznak majd Nyolcadikkal. Negyedik éppen az előző kötet végén elkövetett súlyos baklövésének következményeit piheni ki és teszi mindezt Kilencedik, valamint BK felügyelete mellett. 

Ennyien vannak tehát a védőink és ez pontosan elég ahhoz, hogy különleges tinijeink újabb veszélyes kalandokba keveredjenek, amelyek olyan gyorsasággal követik egymást, hogy azt még felfogni is nehéz, átélni pedig teljességgel képtelenség. Nem is sikerül mindenkinek. Azt viszont nem árulom el, hogy ki lesz az, akitől végérvényesen el kell búcsúzni az olvasóknak. :)

A legnagyobb problémám a regénnyel az, amit már az előzőekben is leírtam, vagyis a cselekményt villám gyorsasággal követő újabb cselekmény, a pihenésre, de még egy szusszanásra sem esély adó akciófolyam, folyamatos a mindent kitöltő puskaropogás, robbanások sorozata, állandóak a hirtelen és véget nem érő támadások. Ez eddig rendben is volna, de kifejezetten zavar, hogy közben alig halad előre valamit a történet.

A legkedvesebb rész számomra ebben a regényben Nyolcadik bemutatkozása volt, mert abban láttam fantáziát és azt élvezet volt olvasni, annak volt mögöttes mondanivalója. Bár az is igaz, hogy a teleportálós részeket is nagyon bírtam és úgy egészében Nyolcadik stílusát és humorát.
Kilencedik számomra túl agresszív és laza srác volt, bár kétségtelen, hogy jól harcol. Hatodik személye nem igazán nyűgözött le ebben a kötetben és Hetedik is csak azért, mert a tálentuma fejlődött használat közben.

Az előző kötetben még élveztem a két nézőpontot az események megosztott tálalását, de nem számítottam arra, hogy a szerzők annyira kedvelik ezt a fajta elbeszélő módot, hogy az eddigiekre még rá is tesznek egy lapáttal. Pedig de... Ebben a részben ugyanis - ha jól emlékszem - Hatodik, Hetedik és Negyedik hangja szólal meg felváltva. Mindezzel nincs is baj egy darabig, de amikor egy fejezeten belül mindhárom nézőpont szerepet kap, akkor bizony igencsak nehezen követhetővé válnak az egyébként is gyors ütemű események.

Bevallom, hogy kissé idegesítettek a mindenhol jelen lévő és folyamatosan nagy tömegben felbukkanó mogadoriak, illetve az, hogy továbbra sem derült még ki, hogyan is bukkannak állandó jelleggel a lorinok nyomára. Az emberi butaság ékes példája az, ami ebben a részben szerepel. Nem hiszem el, hogy pár fegyverért eladja magát az egyik szuperhatalom egyik jelentős szervezete. Pfff...

A szerelmi szál vagy most már szálak alakulását inkább nem részletezném... leginkább csak a fejemet fogtam, amikor sorra kerültek a történetben olyan gyengén és sablonosan építették fel őket a szerzők. Ezen a téren a bölcsességük egyáltalán nem mutatkozott meg.

A kötet címének semmi, de semmi köze a cselekményhez, ugyanis még a legutolsó oldalon sem derül, hogy mi is kilencedik titka. Hacsak nem az, hogy most már biztos, nem ő lesz az a személy, akiből majd a bölcsek bölcse válik. Ha a szerzők másra gondoltak, akkor azt vagy nagyon elrejtették a szövegben vagy egyszerűen elfelejtkeztek róla a sok-sok csata és összecsapás közepette.

Egy szó, mint száz eddig még reménykedtem és adtam egy újabb esélyt a bizonyításra, de most már határozottan úgy érzem, hogy ez a sorozat és én nem igazán találtunk egymásra. Alapvetően tetszik a lorinok története, de túl cselekményesnek és pont emiatt kevésbé kidolgozottnak, inkább vázlat - vagy forgatókönyv? - szerűnek érzem a regényt. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy minden hibája és minden felsorolt negatívum ellenére is olvasmányos volt a történet. Végül is elolvastam, méghozzá elég gyorsan. :)

Hogy feladom-e? Nem. Van még egy jelenleg elérhető rész, amelyet el fogok olvasni, mert most már érdekel, hogy elérnek-e végre valamit a hőseink. Az olvasásra azonban nem most, hanem valamivel később fog sor kerülni. Egyelőre elegem volt a rohanásból...


Értékelés: 6/10
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 288 oldal
A mű eredeti címe: The Rise of Nine
Fordító: Illés Róbert
Teljes ár: 2.990,-
Sorozat: Lorieni Krónikák
Előzmény: Negyedik, A hatok hatalma
Folytatás: Ötödik csapdája

2014. március 4., kedd

Szergej Lukjanyenko: Igék földje - A vas prófétája (Az Ég fürkészei 1.)

Sem itthon, sem pedig külföldön nem kell már bemutatni az olvasóknak Szergej Lukjanyenko-t, az orosz science fiction és fantasy szerzőt, akinek többek között olyan könyveket köszönhetünk, mint az Őrség sorozat részei, az Ugrás duológia vagy éppen a Világok őre és az Őrök világa nagyszerű kettőse. Most pedig itt egy újabb, két részből álló sorozat első kötete és az író ismét megmutatta, hogy nem fogyott még ki az öletekből és a szórakoztatás, a mesemondás a vérében van.
Ebben a regényében sem rugaszkodik el nagyon a valóságtól, éppen csak a szükséges mértékben, csak egy picit, hogy az olvasó elfogadhatónak, mi több, elgondolkodtatónak érezze az elbeszélést. Mi lett volna, ha... Ezernyi lehetőség van, amit fel lehet használni egy történethez, de Lukjanyenko úgy döntött, hogy nem egy, hanem rögtön két helyen piszkálja meg a múltat, két lényeges pontot ragadott meg és forgatta ki sarkaiból az ismert világot, állította más irányba a történelem szekerének rúdját.
"Mindig így történik, ha a szerencse magától kerül a kezedbe. A siker gunyoros, szeszélyes madár – nem tarthatod magadnál. Már régen tudom, ha szerencsém volt valamiben, számíthatok a nyomában valami bajra."
Mert mi lett volna, ha a kisded Jézus nem éli túl Heródes betlehemi mészárlását, ezért az Úr kénytelen mostohafiául fogadni egy másik fiút és annak az Igét, azaz egy varázsszót adni, amivel csodákat tehet? A fiúból később hatalmas uralkodó válik, akit Üdvözítő néven ismer a világ és akinek a csodatévő isteni hatalommal felruházva sem sikerül elérnie a kitűzött célt, azaz az emberiség megváltását. Az Üdvözítő végső elkeseredésében eltünteti a világból a haditechnika és ipar fejlődéséhez nélkülözhetetlen vasércet, ezzel egy másik innovációs útvonalra kényszeríti az emberiséget. Eltelt közel 2000 év és a vas hiánya erősen rányomta a bélyegét a bolygó életére: a tudományos felfedezések még váratnak magukra, a tengereket vitorlások járják, az ég meghódítása is éppen csak megkezdődött, ezért a repülő szerkezetek képességei eléggé korlátozottak. Mindezek mellett viszont elterjedt az Igék használata, amellyel bármit el lehet rejteni egy másik, párhuzamos dimenzióban.

Főhősünket, Angolna Ilmart, a tolvajt kényszermunkára ítélték és több társával együtt a Gyászos-szigetekre szállítják. A foglyok között egy fiatal fiú is van, akiről Ilmar sejti, hogy nem az, akinek mutatja magát: a viselkedése nem jellemző a tolvajokra és egy Ige is van a birtokában. A sors úgy rendeli, hogy Marc és Ilmar együtt szöknek meg és ezzel egy olyan folyamatot indítanak el, amelyre egyikük sem számított, egy olyan kalandba kezdenek bele, amelyben a tét az életük, illetve még egy annál is jelentőségteljesebb dolog: a világ sorsa.

Merészségre vagy éppen vakmerőségre van szükség, hogy egy író olyan dolgokhoz nyúljon hozzá, mint a múlt kőbe vésett történelmi tényei vagy éppen egy vallás alapját képező eseménysorozat, illetve annak kiemelkedő alakjai. Örülök neki, hogy Lukjanyenko mégis megtette, mert sikerült a valóságot magában hordozó, de ugyanakkor mégis más törvényeknek, elveknek engedelmeskedő és mindezek tetejében még érdekes, szórakoztató történetet alkotnia. Nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, hogy élvezettel olvastam ezt a könyvet, elmerültem a világában és csak élveztem az oldalakon egymás után sorakozó eseményeket, vallási és egyéb témájú fejtegetéseket, amelyek aránya a számomra pont tökéletes elegyet alkotott.
"A tanács értékét nem a bonyolultsága, hanem a hasznossága adja."
Ilmar nagyon szerethető figura, igazán színes egyéniség és mivel az ő a történet mesélője, ezért nem kellett nélkülöznöm szarkasztikus humorát, vészhelyzetekben kifejezetten éles logikáját és helyenként esetlen, mosolygásra késztető tetteit. Marc, - aki tényleg nem az, akinek első körben mutatta magát - nem kevésbé izgalmas karakter, bár az ő személye egy időre kikerül az olvasó látóteréből és csak a regény végére áll össze jellemének bemutatása, de végig ő az események középpontja. A teljesség kedvéért meg kell említenem a kaland harmadik lényeges szereplőjét, Héléne grófnőt, vagyis az Éjszakai Boszorkányt, aki nem más, mint a legügyesebb női légjáró és akinek személyéhez rengeteg izgalmas, feledhetetlen jelenet, valamint egyéb szempontból különleges helyzet kapcsolódik.
"Mi ez az elnyomhatatlan törekvés, hogy tanácsot adjunk? Ez kiirthatatlan! Miért tudjuk mindig, hogy hogyan kell jobban csinálni azt, amihez nem értünk?"
Az Európát keresztben és hosszában átszelő utazás, valamint a kalandok mellett arra is fény derül, hogy miként is alakult ennek az alternatív világnak a sorsa, milyen változásokat idézett elő a vas hiánya. A legszembetűnőbb különbség az országok és a birodalmak határaiban, illetve az erőviszonyokban látszódik, valamint abban, hogy a ritkasága következményeként a kereskedelemre és az üzleti életre a vasközpontúság a jellemző - sőt még a divatot is a vas befolyásolja. Az Ige elterjedése és alkalmazása miatt a vallás fontos szerepet játszik a történetben, és mivel az Üdvözítő mellett a Nővér a másik lényeges vallási szereplő, ezért adott volt a megosztott, egymással szemben álló nézeteket és érdekeket képviselő csoportok összetűzése.
"Nem szeretek a múltba nézni. A jövőbe nem tudok. De a jelenben élek, és ez megvéd a bánattól."
Elhagyott vasércbánya Olaszországban.
Kalandos, a témája ellenére is könnyed, szórakoztató, olvasmányos és ebből következőleg korántsem olyan mélyen filozofikus és elvont regényt olvashattam, ahol - a szerző többi regényének szereplőjével ellentétben - a főhős inkább cselekszik, mint elmélkedik. Az anomáliára magyarázattal szolgálhat, hogy ez a történet 1998-ban, még az Őrség sorozatot megelőzően íródott. A magyar olvasók tehát hamarabb ismerhették meg a szerző kidolgozott és stílusában kiforrott regényeit, mint korábbi írásait, ezért sokaknak fel fognak tűnni az alapvető hibák és gyengébbnek fogják ítélni ezt a történetet, mint az eddigieket. Igen, tényleg vannak problémák a világfelépítéssel kapcsolatban - a fülszöveg lényegesen több információt hordoz az előzményekre vonatkozóan, mint maga a történet -, az egyes szereplők karaktere is nehezen áll össze, helyenként hihetetlennek tűnő jeleneteket tartalmaz, de attól még ez egy jól sikerült regény, amelynek az olvasását annyira élveztem, mint nem sok mást az utóbbi időben. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy duológiáról van szó, így a befejezetlenséget, a rengeteg nyitva maradt kérdést eleve borítékolni lehet és az egész történet akkor lesz majd igazán értékelhető, ha megismerjük az események és következmények másik felét is.

Akik a hamisítatlan Lukjanyenko történetet élménye miatt veszik kezükbe a regényt, azok bizony csalódni fognak és kidolgozatlannak fogják érezni a történet egyes részeit, akik viszont elvárások nélkül, csak a mű élvezete miatt ugranak fejest a sorok közé, nagyon jól fognak szórakozni a könnyed, cselekményes és szórakoztató írás olvasása közben. A megoldás: félre kell tenni minden előítéletet, minden előzetes elvárást és csak átélni az események sorát, amelynek a mélyén azért ott van az ismerős írói stílus - csak még rejtőzködik picit és kéreti magát.


A könyvvel kapcsolatos véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.


Értékelés: 9/10 pont
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 348 oldal
Borító ár: 2990,-
Eredeti cím: Holodnüje berega
Sorozat: A vas prófétája
Folytatás: biztosan lesz, de a címe még nem ismert
A szerző egyéb kötetei: Ugrás az űrbe, Ugrás az ismeretlenbe, Világok őre, Őrök világa, Éjszakai őrség, Nappali őrség, Alkonyi őrség, Utolsó őrség, Új őrség
Forrás: magánkönyvtár

2014. március 2., vasárnap

Várólista - 2014. február

Az év eleji dermedt állapot után, februárban kezdtek kicsit felengedni a kiadók és - a későbbi várható kiadványokról csepegtetett hírek és információk mellett - már tényleges megjelenésekre is számíthattunk. Ez még mindig nem a dömping időszaka, de már lényegesen nagyobb a választék, mint az előző hónapban.
Mint eddig is minden alkalommal, most is az engem érdeklő megjelenések közül csemegéztem. Íme a februárban biztosan megjelent és a boltok polcain fellelhető kiadványok szívemnek kedves listája.

Robin Hobb egy elképesztően jó fantasy író, szerettem a Látnok-ciklus sorozatát és még annál is jobban szeretem az Élőhajók-ciklus történetét. Sokan előítéletekkel viseltetnek a női fantasy írók regényeivel szemben, pedig Hobb egyáltalán nem az a szerző, aki rászolgált erre. Ő az, akinek a könyveiben nincs csöpögős romantika és bizony a szereplőit sem kíméli, egy igazi női Martin. Ha valaki még nem olvasott tőle, akkor nagyon ajánlom, hogy megismerkedjen a műveivel. Részemről alig vártam, hogy megjelenjen a trilógia befejező történetének első kötete és kövesse azt a másik, A végzet hajója olyan könyv, amelynek biztosan a polcomon lesz a helye. Már gyűjtöm a Delta Vision Könyvroham rendelés tételeit. :)
John Spunk Az Árny csábítása című könyve szintén felkerült a várólistámra, mert az első kötetben láttam annyi fantáziát, amely érdemessé teszi a történetet arra, hogy a folytatással is megismerkedjem.

Richelle Mead Vámpírakadémia című könyve az azonos címet viselő YA sorozat kezdő darabja. A regény megjelenése nem éppen újdonság, hiszen már a teljes sorozat a polcomon sorakozik és olvastam is, de jön a mozifilm, ezért újra a boltok polcaira került a kiadvány. Ezúttal filmes borítóval. Nagyon remélem, hogy a film hatására sokkal többen felfedezik majd ezt a sorozatot, amelynek az eső két kötete ugyan nem a legszínvonalasabb, de a többi elképesztően jó.

Jeff VanderMeer Expedíció című könyve, a Déli végek-trilógia első kötete a külföldi megjelenéssel azonos napon került a magyar olvasók kezébe. Nem egy egyszerű és könnyed olvasmány, de annyi gondolatot és érzést képes ébreszteni az olvasójában, hogy az már önmagában is kimagasló teljesítmény. Olvastam, véleményt nyilvánítottam és várom a folytatásokat, amelyekre nagy szükség van, mert ez a kötet csak egy apró darabját mutatja meg a teljes egésznek.

A fantasy és a sci-fi kiadványokban történő keresgélések után nem hagyhatom ajánló nélkül a romantikus, illetve pararomantikus műfajt kedvelő olvasókat sem. J. A. Redmerski regénye, A soha határa erősen megosztotta az olvasókat, mert egyeseknek semmi újdonságot nem adott a történet, míg másokat elvarázsolt a két fiatal utazása és a köztük kialakuló kapcsolat. Én ez utóbbi csoportba sorolom magam. Az örökké határa egy újabb utazás története, amelyet örömmel olvasta és értékeltem még a megjelenés előtt. A könyv azóta már kapható és ha valaki szerette az előzménykötetet, akkor ne hagyja ki az új élményeket sem.
Darynda Jones Második sírhantja a Charley Davidson sorozat második kötete, amely kifejezetten érdekel, hiszen a Reyes által megformált karakter annyira titokzatos és érdekes a számomra, hogy nem hagyhatom ki a következő kalandot, a következő nyomozást sem. Egyedül az írónő kicsit túlzó humorától tartok, de ez nem fog eltántorítani az olvasástól.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons