Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. január 30., szerda

Tim Powers: Ismeretlen vizeken

A Karib-tenger kalózai filmek első részét imádtam, de a folytatások nem találtak lelkes fogadtatásra nála. A 4. részt még bepróbáltam és kellemesen csalódtam. Amikor pedig megláttam a regényt, ami alapján az említett film készült, akkor nem tudtam ellenállni a vásárlásnak. Az olvasáshoz ebben az esetben is kellett némi motiváció, amelyet a Csökkentsd a várólistád 2013. kihívásban sikerült megtalálnom.

Könyv és film összehasonlítási mániám nem hagyott nyugodni a vásárlásnál és most sem hagy békén. Előljáróban talán annyit, hogy amikor úgy reklámoznak egy könyvet, hogy egy bizonyos film lélegzetelállítóan izgalmas könyveredetije, akkor az olvasó talán úgy gondolja, hogy van valami köze a két történetnek egymáshoz. Ennek a könyvnek az elolvasása után már nem leszek annyira naív, hogy a továbbiakban is ezt gondoljam. A történetben mindössze annyi a közös, hogy mindkét történet főszereplőjét Jack névvel illetik, mindkét történet kalózos és mindkettőben elmennek az Ifjúság forrásához. Ennyi és punktum. Fogok majd egy bejegyzést a könyv kontra film témának is áldozni, de itt és most legyen a könyv a főszereplő. Nem hiszem, hogy unatkozni fogunk. :)

Fülszöveg helyett következzen most a fülszöveggel kapcsolatos ellenérzéseim és kifogásaim litániája.
Számomra borzasztóan dühítő dolog, ha a fülszövegnek nincs köze a történethez. Erre a könyvre sajnos ez nagyon igaz. A fülszöveg Jack Shandyként emlegetett kalóza a könyv lapjain már Sanda Jack. A hamarosan bekövetkező kardpárbajokra csak a könyv második felében kell számítani. Persze nem mindenkinek egyforma az időérzéke, de számomra a történet felén túl eső események nem tartoznak a hamarosan kategóriába. Feketeszakáll legénységtoborzása kimerül pár főben. Az Ifjúság forrásához igyekvő 8 személy legtöbbje önként vállalkozik az útra, ha emlékeim nem csalnak, akkor mindössze három résztvevőnek szükségeltetik a noszogatás. Hétpróbás legénység és toborzás. Itt is teljesen más síkon gondolkoztam, mint a fülszöveg író. Jack jó darabig nem is tudja, hogy szíve hölgye tényleg a szíve hölgye és ráadásként nem Feketeszakáll karmaiból kell megszabadítania, hanem a hölgyike saját apjáéból és annak társáéból. Szóval összefoglalásként megállapítható, hogy a fülszöveg erősen sántít és erős késztetést érzek arra, hogy javasoljam a kiadónak, hogy legközelebb olyan ember írja már meg a könyv  hátoldalán szereplő szöveget, aki olvasta is a könyvet.

De most már tényleg térjünk rá a történetre. John Chandagnac azért utazik az újvilágba, hogy nagybátyját felelősségre vonja és követelje tőle az elorzott családi örökséget. Úti céljuk közelében a hajójukat elfoglalják a kalózok és Jack választás elé kerül, mely szerint csatlakozik a kalózok csapatához vagy elbúcsúzik az életétől. A kalózélet azonban nem igazán az ő asztala. Szabadulni próbálna, de kapitánya, Phil Davies folyamatosan rajta tartja a szemét. Az Ifjúság forrásánál tett kalandjuk után pedig annyira elragadják az események, hogy már nincs visszaút és Jack tényleg a kalózok között ragad.
A történet kifejezetten olvasmányos. Az elején picikét furcsa volt az író stílusa, eléggé sok leírással és végtelenül bonyolult, összetett mondatokkal indított (vagy csak én voltam a szokottnál is fáradtabb), de aztán sikerült belelendülnie a történetbe, illetve nekem megszoknom a stílusát, vagy éppen mindkettő. Ennek eredménye az lett, hogy hamar fogytak az oldalak és élvezettel olvastam Jack kalandjait.

Sok minden van ebben a történetben, ami miatt igazán szeretni lehet és biztos vagyok benne, hogy mindenki talál benne olyat, amit igazán kedvelni fog. Számomra ilyen volt a vudu és a tengeri csaták sokasága. A Karib-tenger különleges klímája és a vudu szertartások, a mágia folyamatos emlegetése, szemléltető leírásai számomra elég meggyőzőek és élvezetesek voltak. Különösen az tetszett, ahogy megmagyarázta, hogy Európában miért fogyott el a mágia és a Karib-tengeren miért olyan erős. A vuduval kapcsolatos furcsa szavak és kifejezések az elején furcsák voltak és értelmezésük is nehéz, de aztán belerázódtam ebbe is. A vitorlázásban nem igazán vagyok otthon, így a hajózás szakkifejezései is nehezen nyertek értelmet a fejemben és nem is maradtak meg benne sokáig. Talán ez volt az a téma, ahol leginkább csak röpködtek a kifejezések, de magyarázat nem igazán tartozott hozzájuk, így számomra nehéz volt az értelmezésük.

A történet karakterei is jól sikerültek. Jack az elején inkább nyápic és hirtelen, de viszonylag hamar szerethető figura válik belőle, akiért érdemes az olvasónak izgulnia, a történet legvégén pedig sajnáltam magára hagyni és elbúcsúzni tőle. Kedvenc kalózom Phil Davies lett, az éles eszű és ravasz kapitány. Feketeszakáll amolyan igazi vudu nagymestere figura és önző karakter, de valakinek ilyennek is kell lenni. Figyelemre méltó volt számomra a szigetek kormányzója, Bonca és Davies bocorja, Csupaháj.

Forrás
Olvasmányossága és izgalmai mellett nagy előnye a könyvnek, hogy nevetni is lehet rajta. Szerettem a kalózok helyenként nyers és kifordult humorát. Az egész történetet áthatja a misztikusság, a szereplők mindennapjait a babona és a szertartások határozzák meg. Vudu szertartásoktól, holtak feltámasztásától , zombiktól hemzseg az egész könyv. Helyenként elég véresre sikeredett jelenetek tarkítják a tengeri csatákat, üldözéseket és egyéb hatalmi játszmákat. Mindezek mellett élvezetes megismerni azt a történelmi hátteret is, amelyben a cselekmények játszódnak, mert az események misztikussága mellett a háttér eléggé hitelesnek tűnt a számomra. A szerelmi szál sem túl erős, amolyan háttérszereplő. Ha a cselekményt egy hajóval azonosítjuk, akkor a szerelmi szál a vitorlát dagasztó szél. Jelen van és a cselekmények mozgatórúgója, de nem feltűnő.
A cselekmény olyan volt számomra, mint a tenger: hullámzott. Az eleje nehezen indult, aztán kifejezetten érdekes volt, majd megint elcsendesedett, a vége felé felpörgött. A könyv végével az volt a bajom, hogy olyan hirtelen lett vége. Bambán bámultam a lapokat, hogy ez most tényleg így ér véget? Teljesen meg voltam győződve arról, hogy hibás a könyv kezemben tartott példánya és hiányoznak belőle oldalak, mert ennyire kurtán nem érhet véget az egész. :(

Örülök neki, hogy elolvastam, mert egy teljesen más és szerintem nagyon jól összerakott, szórakoztató és cselekményes történetet olvashattam, ami igazán kikapcsolt és egy másik világba röpített. A ködös téli napokon éreztem a napfény sütötte bőr illatát, a tábortűzét, a varázslatot jelentő izzó fém szagát és hallottam a dzsungel hangjait. Jól esett olvasni. Nem volt tökéletes, de kellemesen kikapcsolt és mivel nem sok kalózos történetet ismerek, így eléggé egyedinek is találtam. A polcomon sorakozik (már évek óta) az író másik könyve, az Anubisz kapui. Ezek után előrébb került a várólistámon. :)



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 398 oldal
A szerző egyéb kötetei: Anubisz kapui
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

2013. január 28., hétfő

Raoul Renier: A kívülálló (Sötét Mersant világa 3.)

Az előző kötetek ismeretében továbbra is kíváncsian, de azért egy kicsit félve vettem kézbe ezt a kötetet (akarom mondani az e-könyv olvasót, mert a sorozatot továbbra is a kiadó által megjelentetett e-könyv formátumban olvastam). Határozottan elmondható az a sorozatról, hogy az olvasó soha nem tudhatja, hogy hol veszi fel a cselekmények fonalát az író. Nem volt ez másként most sem.
Mindenesetre kitörő örömmel üdvözöltem már az első oldalakon az olvasottakat, hiszen rögtön feltűnt Mersant és nem sokkal később Steinhardt kapitány is. Végre ismerősökre épült a történet és nem kellett Ádámtól és Évától elkezdeni részletezni mindent. A szöveg és a cselekmény pedig nem túl elvontnak, hanem határozottan pörgősnek bizonyult. Nagyon reménykedtem benne, hogy így lesz ez egészen a történet végéig.

Történetünk ott kezdődött, hogy Mersant belemélyedt a mindenféle hermetikus és mágikus titkok értelmezésébe, amikor a korábban, nem kevés áldozat árán megszerzett zsugorított fej megszólalt a polcon és valami érthetetlen szót hajtogatott. Mersant lázas kutatásba kezd a szóval kapcsolatban, amelynek  - nem meglepő módon - a háznépe látja kárát. Steinhardt kapitány az, aki végül is a segítségére siet és ravasz technikájával le is szereli és észhez téríti a némiképp eszét vesztett mágust. Tudja a jelentését a koponya által kimondott szónak is, sőt egyéb információknak is birtokában van. Mersant mindezt felhasználva indul útnak a nem éppen közeli sztyeppékre, nem éppen megszokott módon és a kalandjai is ennek megfelelően alakulnak.

Nagyon vártam már, hogy olyan történetet olvassak a Sötét Mersant világából, amely hasonlít arra a novellára, amely miatt nekikezdtem a sorozatnak. Ahogy haladtam előre az olvasásban, egyre inkább úgy éreztem, hogy "igen, ez az, valami hasonlót szerettem volna már korábban is a lapokon látni".
Az események érdekesen alakultak és végig sikerült fenntartaniuk az érdeklődésemet. Sőt, kifejezetten élvezettel olvastam a cselekmények alakulását és tetszettek a mögöttes, rejtett mondanivalók és utalások.

Kurgán

Mi történik akkor, ha a nyugati világ beavatott mágusának egy másik hasonló képességű beavatott kéri a segítségét? Mire lehet számítani, amikor a hermetikus mágia találkozik a kelet ősi táltosának tudásával, tapasztalatával és ravaszságával? Bármi megtörténhet, de leginkább olyan, amire nem is számít az olvasó. A helyzetet természetesen bonyolítja az az ok, ami miatt az adeptus segélyhívása az útjára indult. Ez az ok pedig, hogy a tatár hordák egyik kánja különös ellenszenvvel viseltet az adeptus iránt és élete végéhez közeledve teljesíteni akarja célkitűzését, azaz el akarja tüntetni az adeptust a föld színéről.
Sok minden keveredik ebben a történetben, mert három különféle kultúra három különféle mágiájával találkozunk, amelyek között azonban mégis van hasonlóság. Bepillantást nyerhetünk a tatárok életébe és hierarchiai rendszerébe. Rengeteg érdekes karakter fordul meg a könyvben és ami a legfontosabb, végig érdekes és mozgalmas a cselekmény. Nem véletlen a sakkjátszma említése a történetben, mert maga a könyv is olyan, mint egy mesteri sakkjátszma. Voltak benne kicsit lassabb, vontatottabb részek, de a kötet végének csattanója szavakkal ki nem fejezhető módon tetszett. Remélhetőleg Mersant is tanult belőle. :)

Mersant karaktere ebben a könyvben kifejezetten emberi, ami miatt közelebb éreztem magamhoz, mint az előző kötetekben. Persze ebben biztosan az is szerepet játszott, hogy azonos felkészültségű ellenfelekkel került szembe, be kellett vetnie minden ravaszságát, minden tudását és bizony néha még ez is kevésnek bizonyult.

Az író ebben a könyvben tényleg megmutatta, hogy tud valós történelmi tényekre épülő, mágiával és mély jelentéssel teli, érdekes, jól összerakott és csavaros történetet írni. Mágiával átitatott valós történelem, cselvetések, összecsapások, rejtett utalások és életteli karakterek, ezek voltak azok a tényezők, amelyek miatt szerettem olvasni ezt a regényt. Bevallom, hogy a trilógia kötetei közül nekem ez tetszett a legjobban.




Pontszám: 9 pont
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2010./2012. (papír könyv/e-könyv)
Terjedelem: 216/252 oldal (papír könyv/e-könyv)
Teljes ár: 2.490,- Ft/ 999,- Ft (papír könyv/e-könyv)
Sorozat: Sötét Mersant világa
Előzmény: A hitehagyott, A kárhozott
Egyéb, a világban játszódó könyv: Az exorcista
Egyéb kötet az írótól: Sötét álmok
Forrás: magánkönyvtár (e-könyv vásárlás, 2012.)

2013. január 26., szombat

A hobbit - Váratlan utazás (film)

Nem mostanában volt, amikor felröppent a hír, hogy a Gyűrűk Ura trilógia után A hobbitból is film készülhet. Akkor még úgy volt, hogy a rendező nem Peter Jackson lesz. Persze az akkor éppen képben lévő rendezővel sem volt semmi problémám, hiszen Guillermo Del Toro filmjeit is szeretem, de számomra Tolkien műveinek vászonra kerülése összefonódott Peter Jackson nevével.

Aztán telt az idő és jött az újabb hír, hogy mégis Peter Jackson kerül a rendezői székbe. Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben. Biztos voltam benne, hogy a film megint szuper lesz. Majd nyilvánosságra kerültek az első képek a forgatásról és hír, hogy két részes lesz a film, majd kicsivel még később, hogy három részes. Az alapmű ismeretében úgy gondoltam, hogy a történetben nincs három részre elegendő anyag. Némiképp szkeptikusan, de azért kíváncsian vártam tehát a filmet. És persze bíztam a rendezőben, hogy ismét jó filmet készített és meg volt az oka arra, hogy három, nem is éppen rövid részre bontotta azt, amit leforgatott.
Elérkezett, majd el is múlt a film hazai bemutatójának időpontja és már határozottan azon izgultam, hogy nem is sikerül moziban megnézni a filmet. Nem volt egyszerű összehozni egy mindenkinek megfelelő időpontot a film megnézéséhez, de azért csak sikerült. Mert az nem volt kérdés, hogy ezt a filmet moziban kell megnézni, mégpedig 3D-ben. Szóval nem minden bonyodalomtól mentesen, de azért csak sikerült beülni a moziba és vártuk a lehengerlő élményt.

Három részre bontanám a moziban elém tárult és átélt élményről a beszámolómat: a szereplőkre, a látványra és a hangulatra, amit az egész film keltett bennem.

Minden lényeges szereplő feltűnt a film elején. Bilbó belekezdett a piros kötésű könyv írásába, Frodó az ünnepi előkészületekkel foglalkozik. A fiatal Bilbó nagyon jó figura és a megszemélyesítése is hitelesen sikerült. Martin Freeman alakításával kapcsolatban egy pillanatig sem merült fel bennem kétely és játéka most sem okozott csalódást.
A mágusok kinézetében semmi változás nem történt. Gandalfon és Szarumánon sem fogott az idő, mert  60 évvel korábban is pont úgy nézett ki, mint később a Gyűrűk Ura filmekben. Szereposztásuk és játékuk minősége sem változott. A különbség csak annyi a mágusokkal kapcsolatban, hogy Barna Radagast is feltűnik végre, bár személye egy kicsit érdekesre és mókásra sikerült. Elrond és Galandriel   megjelenésében viszont érzékeltetésre került az időkülönbség.

A sok-sok korábbi (vagyis inkább későbbi) szereplő felbukkanása mellett rengeteg új szereplő is került a történetbe. Végül is most ők voltak a lényeg. :) A törpök olyan sokan voltak és többnyire állandóan mozgásban voltak, hogy nem igazán tudtam mindegyik archoz nevet kötni. Mindegyik szakállas és általában véve bajszos volt. Jaj, azok a szakállak! :) Látványnak sem utolsók. Nem volt nehéz megjegyezni Thorint, a törp herceget és hamar a szívembe zártam Filit és Kilit. Az előbbit mély tekintete és kisugárzása, no és persze folyamatos szereplése miatt, az utóbbiakat leginkább kópéságuk miatt. A többiek kinézete és neve annyira nem ragadt meg bennem. Ellenben imádtam a ruházatukat és a fegyvereiket. Megint csodaszépre és igényesre sikerültek. Itt ismét csak örömömet fejezem ki, hogy Peter Jackson kezébe kerülhetett a rendezés joga.

Aki szintén nem volt új szereplő, de nagyon jól sikerült a megszemélyesítése, az maga Gollam. Sem haja, sem ruhája nincs több, mint 60 évvel később, de hatalmas szemeinek csillanása és az arcmimikája egyszerűen fantasztikusra sikerült. Már csak ezért is érdemes megnézni ezt a filmet. Fergeteges. :)
Gollamon kívül további lények sokasága is feltűnik a fimben. Véleményem szerint jól sikerült a koboldkirály,  telitalálat volt a trollok megjelenítése. A kedvenceim pedig a sasok voltak. Beleremegett a szívem, a lelkem a látványba, amikor szárnyaltak a magasban vagy éppen az ő szemszögükből mutatta a film a társaikat, a cselekményt. Csodálatos volt.

Több részlet és más részek kerültek most a szemem elé Völgyzugolyból, mint a Gyűrűk Ura filmekben és azt kell mondjam, hogy véglegesen beleszerettem az elfek eme lakhelyébe.
Erebor látványa is csodálatosra sikeredett. Szmaugból nem sokat lehetett látni, de amit igen, az éppen csak annyira volt elég, hogy még kíváncsibbá tett. Egyelőre a lábai és a szeme volt csak látható. A lábai alapján eléggé csámpás szegénykém, de hát végül is a levegőben kell igazán kecsesnek lennie. Ettől függetlenül már most el tudom képzelni, hogy fenséges látványt fog nyújtani, ha megpillanthatom teljes egészében a sárkányt.

Az akciójelenetek látványnak sem voltak utolsóak. A kameraállások emlékezetes és magukkal ragadó élményt biztosítanak a nézők számára. Az ötletes, továbbra is poénokkal teli jelenetek és megoldások is elősegítik a felejthetetlen élményt.

Miben más ez a film, mint a Gyűrűk Ura trilógia részei? Sok mindenben. A látvány és a részletek mindkét esetben fontosak voltak a rendező számára és ezzel élvezetes lett a néző számára is. Ami ebben a filmben más, hogy bár komoly a történet, de a rengeteg poén, a fiatal Bilbó és a törpök rakoncátlan, mindig csínyre kész jelleme miatt mégis könnyedebbé válik a történet. Már maga az alapszituáció sem annyira komoly, mint amivel a GYU indít. Nem mondom, hogy nincsenek benne olyan részek, amikor nem izgulhatunk hőseinkért, mert folyamatosan ezt tesszük, de ettől függetlenül mégis könnyed és inkább poénos a film, mint végtelenül sötét és kegyetlen.

Kifejezetten tetszett, hogy a rendező összekapcsolta a filmet a Gyűrűk Ura trilógia részeivel. Ezzel a húzással még azok számára is nyilvánvaló lett, hogy A hobbit egy előzményfilm, akik nem ismerik Tolkien munkásságát és műveinek sorrendjét.

169 percen keresztül izgulhattunk hőseinkért és nevethettünk kalandjaikon a mozivásznat nézve. Meddig jutottunk el a történetben? Addig, hogy Bakacsinerdő határában a kőszál szirtre leteszik hőseinket a sasok és az erdőn túl megpillanthatják a magányos hegyet. A kaland jó része tehát még várat magára. Most már könnyen el tudom képzelni, hogy lesz ebből három rész és azt is, hogy nem fogunk unatkozni közben. Most is elégedetten, élményekkel telten és feltöltődve jöttem ki a moziból. Örülök neki, hogy elkészült ez a film és örülök neki, hogy ennyire színvonalas lett. Nekem bejött ez a valamivel könnyedebb és humorosabb stílus. Jól szórakoztam. Más kikapcsolódást nyújtott, mint a Gyűrűk Ura trilógia filmjei, de én nagyon élveztem. Véleményem szerint jól sikerült a feldolgozás és érdemes megnézni ezt a filmet. Nem biztos, hogy mindenki ezen a vélaményen lesz, mert olvastam már elmarasztaló kritikákat is, de nekem akkor is tetszett.
Részemről DVD-n is kötelező vétel lesz. A következő részeket pedig akár már a jövő héten kezdhetnék vetíteni a mozikban, azt sem bánnám. :)

A film előzetese:



Magyar cím: A hobbit - Váratlan utazás

Magyar bemutató: 2012. december 13.
Eredeti cím: The Hobbit: An Unexpected Journey
Amerikai bemutató: 2012. december 14.
Rendező: Peter Jackson
Főszereplők: Martin Freeman (Zsákos Bilbó), Ian McKellen (Gandalf), Richard Armitage (Tölgypajzsos Thorin), Aidan Turner (Kili), Dean O'Gorman (Fili)

2013. január 25., péntek

Raoul Renier: A kárhozott (Sötét Mersant világa 2.)

A Sötét álmok című novelláskötet egyik írásában Bayard karakterét annyira érdekesnek találtam és megragadta a fantáziámat, hogy gyakorlatilag miatta akartam olvasni a Sötét Mersant világának regényeit. Az első részben még nem szerepelt, mint karakter, de tudtam, hogy a sorozat második kötetében ő lesz a főszereplő. Nagyon áhítoztam már Bayard pimasz humorára és laza, de mégis magabiztos stílusára.
Mire számítottam? Mit vártam? Leginkább azt, hogy megtudom hogyan került Bayard Mersant közelébe és persze, hogy miként sajátította el a mágikus fogásokat. Mindezekkel együttjárt az én fejemben a sok-sok akció, valamennyi bénáskodás és a két különböző egyéniség összecsiszolódása, hatalmas és élvezetes párbeszédek, fergeteges megállapítások, okkult és filozófiai fejtegetések és nem utolsó sorban poénok.
Csak nem úgy gondoljátok, hogy nagyok az elvárásaim? Ismerve az író alaposságát és összetett történetszövését, az elején még nem tartottam annak. Aztán kénytelen voltam szembesülni vele, hogy az elvárásaimnak bizony csak az egyik fele teljesült.
De nézzük a részleteket.

Maga az olvasmány sem volt egyszerű és már most érzem is írni sem lesz egyszerű róla. Azért megpróbálkozom vele, még akkor is, ha erősen igénybe fog venni és nem is sikerül túlzottan jóra az értékelés.

Az előző résznek ott lett vége, hogy Mersant megszerezte az egyik ősi és titkos könyvet. Természetesen kíváncsi voltam arra, hogy mihez is kezd a megszerzett tudással főhősünk. Azt ugyan tudtam, hogy ennek a résznek az egyik főszereplője Baynard lesz, vártam is nagyon, hogy így legyen, de Mersant tikai is nagyon furdalták az oldalam. Nem kicsit meglepődtem, amikor a könyv felén túl Mersant még sehol nem volt. Helyette viszont megkaptam Bayard élettörténetét és egy furcsa elméletet a dalokról és az éber életről.

A kötet eseményeit nem lineáris történetvezetéssel ismerjük meg, hanem rögtön a közepébe vágunk, majd kapunk ismertetőt Bayard múltjából és a jelen történéseiből is egy másik szereplő szemszögéből. Bonyolultnak tűnik? Bizony magam is annak tartom.
Főhősünk furcsa gyilkosságok nyomait követve és egyben a beavatást is keresve jut el abba a kis faluba, ahol végül is aktuális kalandját nyomon követhetjük. A titkok feltárása érdekében beveszi magát a falu kocsmájába, ahol mint dalnok akar szert tenni némi betevőre, éjszakai szállásra és persze nyomokra, információkra, amelyek közelebb vihetik a keresett személyhez. Amikor azonban énekelni kezd nagyon furcsa dolgoknak lehetünk szemtanúi.

Bevallom, hogy el kellett telnie jó pár oldalnak mire egyáltalán körvonalazódni kezdett bennem a történet. De még így is sokáig elég zavarosnak tűnt az, amit olvastam. Három nagyobb részből áll össze a regény. Az első fejezet, a Lázálom Bayardról szól és az ő szemszögéből követtem az eseményeket. Megtudtam a célját, megismertem a múltját, majd elkísértem egy furcsa útra és végül egy még furcsább helyzetben hagytam magára. A második fejezetben, az Ébredésben Loise asszony, a falu bábája és egyesek szerint boszorkánya veszi át a mesélés fonalát. Ez volt az a rész, ahol végre kezdett előttem testet ölteni a történet lényege. Egy eléggé leíró és magyarázó jellegű fejezet ez, amelyben végre megtudtam, hogy mi is volt olyan különös Bayard dalában és miért olyan különleges a személye. A harmadik fejezetben, amely a Kárhozat címet viseli, végre a helyére kerül a történet minden fontosabb darabkája. Számomra ez volt a könyv legjobb része. A fejezet cselekménye eléggé mozgalmasra sikeredett, a korábban emlegetett, fejtegetett titkokra végre fény derül és legnagyobb megelégedésemre végre előkerült az a szereplő is, akinek a megjelenésére már számítottam egy ideje. Rendesen elbújt, azt kell mondanom.

Az egész kötetben, a történet színvonalát és olvasmányosságát tekintve egy emelkedő tendencia vonul végig. Nagyon nehezen indul be, nagyon nehezen találnak egymás mellé a különböző cselekmények, majd kapunk egy eléggé misztikus magyarázatot és a végén végre igazi akciót és a kézenfekvő megoldást. Így utólag visszatekintve a történet határozottan jó, de bizony olvasás közben többször elbizonytalanodtam és fura arccal bámultam a lapokat. Voltak a történetben kifejezetten jó részek és helyenként unalmas leírások, fejtegetések is. Ez inkább olyan lassabb menetű és bizonyos részeken filozofálgató regény.
Ami a legnagyobb problémám a kötettel kapcsolatban, hogy rövid. A bejegyzés elején felvázoltam az elvárásaimat. Végül is megkaptam arra a magyarázatot, hogy miként is találkozott Bayard és Mersant, de aztán hirtelen vége lett a történetnek. Pedig úgy olvastam volna még tovább.

Mersantról csak annyit, hogy ravaszsága csak élesedett az előző kötet óta, pedig már akkor sem volt elhanyagolható. Bayard karakterétől valamivel többet vártam. Főleg, hogy az események egy bizonyos részében gyakorlatilag mozdulatlanná dermedve álldogál. Valamivel azért tevékenyebb karakterre számítottam. Szerencsére a végére ő is magára talált. :) Bosson cinizmusa viszont kifejezetten tetszett.

Nem mondom, hogy az író az elején még nem tudta, hogy mit akar kihozni a történetből, mert akkor nem állt volna össze a végére ennyire a kép, de határozottan látszik némi stílusbeli vagy inkább hangulatbeli különbség a fejezetek között. Olyan érzésem volt, mintha csak írt volna, aztán az utolsó fejezet írásának időtartamára jelentős hangulatváltozás, esetleg valami pozitív élmény következett volna be az életében és ez átérződik a történet minőségén is. Túlmagyaráztam, de a lényeg az, hogy a történet végében van igazán élet, az elejében nincs. A könyv ötlete nagyon jó, de a kivitelezése szerintem nem sikerült annyira tökéletesre és összeszedettre, mint az előző köteté.

Összességében meg kell állapítanom, hogy nem egy egyszerű olvasmány ez a kötet és annak ellenére, hogy nem egészen azt kaptam, amit reméltem, még tetszett is. Az összetettségére és az alapötletre nem igazán lehet panasz. Az utolsó fejezet pedig kifejezetten élvezetesre és olvasmányosra sikerült. Így, hogy ülepedett bennem a történet, sokkal jobbnak gondolom a könyvet, mint amikor olvastam. Egyedi, az biztos. Örülök, hogy elolvastam, de valamivel többet vártam a történettől. Talán majd a következő részben tényleg megkapom, amit szeretnék.



Pontszám: 7 pont
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2010./2012. (papír könyv/e-könyv)
Terjedelem: 216/252 oldal (papír könyv/e-könyv)
Teljes ár: 2.490,- Ft/ 999,- Ft (papír könyv/e-könyv)
Sorozat: Sötét Mersant világa
Előzmény: A hitehagyott
Folytatás: A kívülálló
Egyéb, a világban játszódó könyv: Az exorcista
Egyéb kötet az írótól: Sötét álmok
Forrás: magánkönyvtár (e-könyv vásárlás, 2012.)

2013. január 24., csütörtök

Becca Fitzpatrick: Silence - Vihar előtt (Csitt, Csitt 3.)

Fura érzéseim voltak ezzel a sorozattal kapcsolatban. A történet hősnője, Nora az első pillanattól kezdve verseng a legidegesítőbb hősnők versenyén az egyik dobogós helyezésért. Mindezek ellenére elolvastam a magyar megjelenéseket és várom a negyediket is, mert maga a történet bizony jó és Folt, akarom mondani Jev személye kárpótol mindenért. Mert ugye szeretem az angyalos történeteket és a rosszfiús történeteket. Ha a rosszfiú pedig egyben angyal is, akkor végleg elvesztem. :) Szóval annak ellenére, hogy voltak kifogásaim az előző két kötet történetével kapcsolatban, nagyon akartam olvasni a harmadik részt.

Az előző kötet utolsó oldalain olvasott történések tudatában nem is tudom, hogy mire számítottam ebben a könyvben. Arra azonban biztosan nem, hogy Nora egy temetőben tér magához és nem emlékszik semmire az elmúlt 5 hónap történéseiből. Nem emlékszik Foltra sem. Olyan húzás volt ez az írónőtől, amely egy részről nagyon dühítő, más részről viszont nagyon jót tett a cselekménynek. Nora keresi önmagát, keresi az emlékeit és közben persze folyamatosan kalamajkába keveredik.

Nem mondom, hogy Nora minden egyes cselekedetével egyetértek, de mintha ebben a kötetben kevésbé lett volna idegesítő, mint a korábbiakban (vagy csak kezdem megszokni a stílusát). Számomra egész hihető volt, ahogy kutatja az emlékeit, ahogy próbálja feldolgozni a történéseket és utólag összerakni a kimaradt eseményeket. Persze, amikor egy ilyen trauma után, otthagyva a családi vacsorát, merő dacból egyedül indul neki a sötét éjszakának, akkor rendesen fogtam a fejem. De hát kell valami sekélyesség a történetbe. Akkor már inkább ez, mint a hisztijei. Arra is tökéletesen jó volt Nora emlékezetkiesése, hogy az olvasó számára is felelevenítse a történéseket és az összefüggéseket. Én legalábbis így álltam hozzá és valamelyest szükségem is volt az ismétlésre.

Nagyon vártam Folt jeleneteit. Főleg a kezdést követően, amikor is nem akartam elhinni, hogy képes azt az áldozatot meghozni Noráért, mint amit meghozott. Illetve nem akartam elhinni, hogy az arkangyalok ezt hagyják. Komolyan abban bíztam, hogy helyreállítják, amit a Fekete Kéz tönkretett. Folt karaktere és jelenetei fergetegesek voltak ebben a könyvben, gyakorlatilag a kötet legjobbjai. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő vitte a hátán a történetet.

A kép innen.
Scott felbukkanása is megkeverte az eseményeket. Valamiért úgy emlékeztem rá az előző kötetből, hogy ő rosszfiú és az ellenséggel van. Az a javuló tendencia, amit az előző kötet végén produkált az én fejemből is törlődött. Így eléggé meglepődtem, amikor itt jófiúként jelent meg és bizony sokáig gyanakodtam rá, hogy átverés az egész. Pedig tényleg a jó fiúk táborát gyarapította. Ez van. :) Ebben a részben azonban végképp meggyőzött arról, hogy Nora mellett áll. Bár a vége... Na, majd meglátjuk. Csibészes stílusát mindenesetre nagyon bírtam.

A motivációk és összefüggések sokaságát kézben tartó és a többiek életét eléggé megkeserítő Hank viselkedése nem igazán tekinthető példaképnek gyereknevelési szempontból. Sem Marcie, sem Nora esetében. Félelmetes volt számomra, hogy a cél érdekében milyen lépéseket volt hajlandó megtenni és hogy azokat milyen rafinériával tervelte ki.
Azzal, hogy Nora emlékeiből 5 hónap hiányzik gyakorlatilag az olvasó előtt is lyukasak maradtak az események, főleg a Fekete Kéz megjelenése és a Nora eszmélése közötti események. Szerencsére az írónő erre is megtalálta a megfelelő megoldást és mi, az olvasók is értesülünk a történésekről. Ha nem is lináris történetvezetés formájában, de azért csak összeáll a végére hiánytalanul a kép. Jót is tett a történetnek ez az idősík váltás.

Ahogyan az is jót tett a cselekményeknek, hogy gyakorlatilag mindenki mindenki ellen van és ahol lehet keresztbe tesz a másiknak. Mert ugye vannak a nefilek, vannak a bukott angyalok és vannak az arkangyalok, ja és van Nora és a családja. Mindenki titkolózik a többiek előtt, mindenki szervezkedik a másik ellen és mindenkinek van valamilyen (szívbéli vagy erőszakkal kikényszerített) szövetségese az ellentáborból. Végig bennem volt az olvasás során a gyanakvás, hogy akinek éppen drukkolok és akiben annyira megbízok, az vajon nem érdekből cselekszik-e. Szóval  nem igazán tudtam feltétel nélkül megbízni senkiben sem. Végig jelen volt a könyvben ez a bizonytalanság és ez nekem határozottan tetszett.

A kép innen.
A nagy szervezkedések és cselezések, titkok következménye az lett, hogy egy párszor bizony megdöbbentem és határozottan elgondolkoztam, hogy akkor most kicsoda és kivel és kiben bízhatok és ha ez majd így alakul, akkor hogyan lesz tovább, de ha amúgy, akkor meg végképp nincs esély. Szóval erősen agyaltam olvasás közben és próbáltam kitalálni, hogy vajon az írónő merre fogja tovább vinni a szálat, de nem igazán sikerült. El nem mertem volna képzelni, hogy a végére Nora és Folt oda jut, ahová jutott. És bizony felmerül a kérdés, hogy akkor innen hogyan tovább? Bőven lesz mit megválaszolni a negyedik kötetben és bevallom, hogy ezek után határozottan kíváncsi vagyok rá.

Voltak hibái a történetnek. Halálosan unalmasnak tartom, hogy már megint bálba készülünk. Annyira jó lett volna egy YA regény bál nélkül. Nem teljesen fogtam fel, hogy miért is kell Öregdiák bálba menni. Talán fordítói hiba és ez a bál nem más, mint egy végzős bál? Mindegy is, mert engem maga a bál ténye zavar. Csak reménykedem, hogy nem lesz belőle semmi.

A hibái ellenére úgy gondolom, hogy jobb volt ez a rész, mint az előzőek. Engem legalábbis jobban lekötött és valamivel pörgősebb is volt. Lehet, hogy a későbbiekben még megbánom ezt a pontozást, de most úgy érzem, hogy megérdemli a történet azt, amennyit adok neki. Értékelem a titokzatosságot, az akciót, Folt erős karakterét és a befejezést, amely miatt mindenképpen olvasni akarom a folytatást!



Pontszám: 9 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 391 oldal
Teljes ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Silence
Előzmény: Csitt, csitt; Crescendo
Folytatás: Finale
Sorozat: Csitt, csitt
Forrás: kölcsönbe kaptam

2013. január 22., kedd

Kleinheincz Csilla: Város két fül között és más elvarázsolt történetek

Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért, de nagyon sokáig idegenkedtem a magyar írók műveitől.  Talán, mert úgy gondoltam hogy ami nyugatról jött és végre bejutott az országba az biztosan jobb. El kellett telnie pár évnek, mire rájöttem, hogy ez azért nem így van. De hát fiatalság bolondság. :)
Csilla azon szerzők egyike, akinek művei segítettek ennek a gátnak a ledöntésében. Az Ólomerdő című regényével véglegesen megvett magának. Olvasni akartam a többi írását is. Így került ez, az egyébként első hallásra fura című kiadvány - amely az írónő első megjelent könyve is egyben - a kosaramba, majd a polcomra. Aztán csak várakozott és várakozott a könyvecske olvasásra várva. Több bejegyzésemben említettem már, hogy apró motivációk segítettek hozzá az olvasáshoz. Nem volt ez másként most sem, mert ez a kötet is szerepelt a Csökkentsd a várólistád 2013. kihívás általam olvasni tervezett könyvei között.

Mit is takar ez a furcsa cím? Az elején még nagyon bizonytalan voltam és csodálkozva tekintettem a nem éppen hétköznapi címre. Pedig van benne logika, mert a történet fő lényege egy olyan város, amelyet egyes emberek álmodtak meg maguknak és alakítanak a saját igényeik szerint. Hol is létezik akkor tulajdonképpen ez a város? Naná, hogy a két fülünk között, azaz az agyunk által generált álomvilágban. A furcsa így alakult át a számomra ötletessé és igazán figyelemfelkeltővé. 
A kötet, a címadó kisregényen kívül tartalmaz még négy novellát, amelyek mindegyike különleges élményt nyújtott. Meg merem kockáztatni, hogy még jobban is tetszettek, mint a címadó kisregény. Nagyon szerettem a csattanóikat. :)

Az Ólomerdő olvasása során átélt élmények mintegy utóhatásaként ebben a kötetben is azt a varázst kerestem, amelyet már megismertem. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez a regény nem az a stílus, nem a tündérek világának mágikus cselekményei kerülnek a szemünk elé, hanem az emberi álmok összetett rétegei és jelentései elevenednek meg a lapokon.

Vali, a légtornásztanuló furcsa dolgokat tapasztal maga körül. Álmaiban egy különleges városban jár, ahol mindig a látóterébe kerül egy fiú. A problémák ott kezdődnek, amikor ez az álomvilág betolakodik Vali éber életébe is. Egy légtornász élete egyébként is veszélyes, de ha a való világ elmosódik és meg kell küzdeni az elmejátékokkal, akkor az már életveszélyesnek számít. Vali hangulatváltozásaira és furcsa reakcióira felfigyel tornászpartnere, Roland is.
A történet főszereplői fiatalok, tizenhat évesek. Van itt tini szerelemkezdemény, első rajongás, kamasz hiszti a család bővülése, a megszokott változása miatt, kamaszkori csínytevések és meggondolatlan cselekmények sora. Mégsem mondanám, hogy ez kötet fiataloknak íródott. Sötét, helyenként félelmetes és többször elgondolkodtató cselekménye miatt mindenképpen felnőtt olvasmánynak mondanám a regényt.

Az álombeli várost három ember álmodja és alakítja. Evelyn egy idős transzvesztita, aki a városban nem a saját valójában, hanem csinos, fiatal nőként jelenik meg. Max, a német fiú, akinek szerelmét és rajongását nem viszonozza Afet, a török lány. A harmadik szereplő pedig Vali, illetve álombeli partnere, aki nem más, mint Kolos. Vali és Kolos között különleges kapcsolat áll fenn, ők ugyanis ikertestvérek. Azaz voltak, mert Kolos már évekkel ezelőtt meghalt. Hogyan kerültek akkor mégis kapcsolatba egymással? Ez a történet egyik kulcsfontosságú momentuma, amelyet itt nem fogok elárulni. Elég annyit megjegyeznem, hogy Kolos nagyban függ Valitól és ezt a függő viszonyt akarja megszüntetni úgy, hogy beavatkozik Vali életébe. Misztikus, különleges és sötét dolgok játszódnak ebben az álomvárosban. Vali pedig egyre jobban belebonyolódik a cselekményekbe, egyre nehezebb elválasztania egymástól az álombéli és a való világot és persze egyre jobban meg is viselik az események, az igénybevételek. Kolos pedig csak szövögeti a szálakat és egyre erősödik. Valinak lépnie kell, ha meg akarja tartani a helyét a világban. Végül egy kétségbeesett lépésre szánja el magát, de amely akár megoldást is hozhat magával.

Vali és Roland kapcsolata végig jelen van a könyvben. Vali teljes mértékben megbízik benne és Roland erős támaszt, biztos pontot jelent a számára. Roland annyira szimpatikus, határozott, de mégis kedves és figyelmes karakter. Végig drukkoltam neki, hogy Vali más szemmel nézzen rá, mint ahogy eddig nézett. Roland vonzódása Vali irányában végig érezhető; mindig jelen van, ha szükség van rá és bármit megtenne a lányért. Vali ugyanakkor inkább haverként, biztos pontként és hátvédként tekint a fiúra. Ez a tini vonzódás és összetartozás kellemes hátteret ad a cselekményeknek, de nem nyomja agyon a történetet, éppen csak színesíti és érdekesebbé teszi azt. És végre nincs szerelmi háromszög! Üdítő élmény. :)

Emberi sorsok sokasága bontakozik ki a lapokon, miközben a szereplőkkel együtt végigjárjuk az emberi ármány és lélek sötét és kevésbé sötét oldalait is. Evelyn, Max és természetesen Kolos és Vali élete is megelevenedik a történetben és egyik sem kevésbé érdekes és megrázó, mint a másik.
A történet eleje egy kicsit nehezen indult a számomra, de Csilla egyre jobban rátalált a hangjára és a végére fergetegesen felpörgött a regény.

Hoppsz, majdnem elfelejtkeztem a négy novelláról, pedig azok is megérdemlik, hogy mondjak róluk valamit.
A ganconer című novella elején furcsán néztem a sorokat. Biztos, hogy ezt Csilla írta? Ez a szerelmes enyelgés nem biztos, hogy illik a könyv profiljába. Aztán megnyugodtam. Nagyon is illik és nagyon tetszett. :)
A Szolgálati járat című írás a menetrend szerinti utolsó buszjáratról és mindennapi, de mégis hihetetlen útjáról szól. A kérdés csak az, hogy ki és hogyan értelmezi az utolsót. :) Borzongatós, de nagyon jó írás.
Az Éjfél után, hajnal előtt volt számomra a legmegdöbbentőbb novella a négy közül. Egy apa, annak néma lánya és egy kisgyerek. Családi titkok, rejtegetnivaló és egy megdöbbentő végkifejlet. Mindez hét oldalon. Fenomenális.
Az Írók és rítusok című novellából megtudhatjuk, hogy milyen az, ha egy múzsa nem csak ad, hanem el is vesz, méghozzá keményen. De ki lehet múzsa és ki az áldozat? Na ez itt a nagy kérdés. A mesteri történetszövés eredményeképpen nem is jöttem rá csak a legvégén. Ez is határozottan tetszett.

Mi végül is az összbenyomásom? Nekem határozottan tetszett ez a kötet. Nem ér ugyan fel az Ólomerdő varázsához, de első kötetnek nagyon is jó. A kisregényben feltűnő motívumok is elgondolkoztatóak és lehet izgulni is a főszereplőkért, de ami engem igazán elvarázsolt, azok a novellák voltak.
Örülök, hogy olvashattam a regényt. Van még egy kötet a polcomon olvasatlanul, az a Nyulak, sellők, viszonyok. De mi lesz utána? Remélem, hogy Csillának marad még ideje a jelenlegi elfoglaltsága mellett írni is, mert nagyon szeretném még olvasni az írásait és eléggé önző módon leginkább az Ólomerdő folytatását szeretném olvasni.



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 333 oldal
Kiadói sorozat: Delta Műhely
A szerző egyéb kötetei: Ólomerdő, Nyulak-Sellők-Viszonyok
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

2013. január 21., hétfő

Várólista - 2013. január

Az év első hónapja a november-decemberi nagy hajtás és a rengeteg új megjelenés után mindig pangó időszak a könyvkiadások szempontjából. Nincs ez másként most sem. Nem is baj, mert az év utolsó két hónapja nem csak a kiadókat viselte meg, hanem a vásárlókat is. A rengeteg új megjelenés, a túlzásba vitt vásárlások és az ünnepekre kapott ajándékok miatt halomban állnak minden valamire való könyvmolynál az olvasnivalók. Apró lélegzethez jutottam én is és próbáltam lefaragni az elmaradásaimat. De csak egy picit sikerült, mert ígéretek és meglepetések mindig vannak és már kezdenek szállingózni a megjelenések, hogy februárban őrült tempóval kezdjenek majd érkezni a jobbnál jobb könyvek a boltok polcaira. Persze ez nem jelenti azt, hogy a januári könyvek ne lennének minőségiek. Részemről az összes a kell kategóriába tartozik. :)

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse (Borbíró Bori 2.)
Nem titok, hogy már nagyon vártam Borbíró Bori következő kalandját. Szerencsére sokan vagyunk még így ezzel a sorozattal. Az írónő az oldalán kifejtette egy bejegyzésben, hogy a könyv címe mennyire hatással volt nem csak a megjelenésre, de a saját életére is. De most ennek a balszerencse sorozatnak vége szakadt és a rajongók hamarosan a kezükbe foghatják Bori újabb történetét. A borító ismét Sánta Kira munkája, amelynél az írónő instrukcióit is figyelembe vették. Számomra kötelező olvasmány. A szlogen pedig továbbra is a kedvencem: "Magyar nyakba magyar szemfog!"

Fülszöveg: Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része. Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat – Attila kezd egyre különösebben viselkedni. Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak – ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat…
Magyar nyakba magyar szemfog!

Kiadó: Delta Vision
Megjelenés: 2013. január 24.
Terjedelem: 384 oldal
Borító: puhakötés
Teljes ár: 2.990,- /webbolt ár: 2.243,-


Brandon Sanderson: A Korok hőse (Ködszerzet V.)
Már az Elantris elolvasását követően az író rajongója lettem. A Ködszerzet első kötetének olvasását követően pedig véglegesen elvesztem. Mindent akarok, amit Sanderson írt (és ami megjelent magyarul). Rajongásom az egekben szárnyal, próbálok minél több embert megfertőzni az író regényeivel. Eddig sikeresen. :) Sajnos a trilógia megjelenése időben nagyon széthúzódott. A befejező kötetekre ismét majdnem két évet kellett várnunk. De a sok ígéret után végre körvonalazódni látszanak a dolgok és a kiadó már kirakta a befejező rész első kötetének megjelenési infóit a honlapjára. majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor ezt megláttam. Számomra kötelező olvasmány és a lehetőségekhez mérten azonnali beszerzés. :)
Fülszöveg: Ki is a Korok Hőse? A Végső Birodalom megdöntése és a szabadság kivívása érdekében Vin végzett az Uralkodóval. Ennek eredményeként azonban a Mélység – a mindent elborító köd halálos megnyilvánulási formája – visszatért, nyomában sűrű hamuesőkkel és egyre hevesebb rengésekkel. Úgy tűnik, az emberiség sorsa megpecsételődött.
Elend Venture császár, aki a Megdicsőülés Kútja végén csak ködszerzetté válva menekülhetett a halál torkából, abban reménykedik, hogy sikerül rábukkannia az Uralkodó által hátrahagyott nyomokra, amelyek segítségével megmentheti a világot. Kedvesét, Vint eközben emészti a bűntudat, amiért hagyta magát félrevezetni, és szabadon engedte a Kútban lakozó, Romlás néven ismert misztikus erőt. Romlás a világ pusztulására tör, és lehetetlennek tűnik, hogy ebben bárki képes megakadályozni.
A Ködszerzet-trilógia befejező része nem marad adós az első két könyvben beígért izgalmakkal: a titkok sorra lelepleződnek, a sorozat korábbi részeiben gyökerező összefüggések értelmet nyernek, és a meglepetések tűzijáték gyanánt sziporkáznak végig a köteten. A végkifejlet pedig mind eredetiségében, mind vakmerőségében a párját ritkítja.

Kiadó: Delta Vision
Megjelenés: 2013. január 31.
Terjedelem: 608 oldal
Borító: puhakötés
Teljes ár: 2.990,- /webbolt ár: 2.542,-


Karen Chance: A hajnal átka (Cassandra Palmer 4.)
A Cassie Palmer sorozattal kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, mert az első két rész igencsak megviselte az idegeimet. A harmadik rész viszont nagyon tetszett. Pritkin bekerült a kedvenc karaktereim közé. Imádom a stílusát. :) Már nem is reménykedtem benne, hogy ez a félbehagyott sorozat folytatódni fog és pont ezért nagyon örülök a negyedik rész megjelenésének. Köszönet érte, Cor Leonis! Kötelező vétel és kötelező olvasás kategória.

Fülszöveg: Noha Cassandra Palmer nagy hatalommal bíró Pythiává vált, ez egyáltalán nem készteti visszavonulásra azokat, akik a halálát kívánják. A természetfeletti lények világában kevesen örülnének annak, ha az önfejű Cassie foglalná el a legfőbb jövőbelátó posztját – és minden tőlük telhetőt el is követnek, hogy mielőbb eltegyék láb alól. A vámpírok Szenátusa támogatja ugyan Cassie-t új tisztségében, ám az általuk biztosított védelemnek ára van: szövetségre kell lépnie a szexi vámpír nagymesterrel, Mirceával, aki saját tulajdonaként tekint a lányra. 
Ám még a vámpíroknak is komoly gondot okozhat Cassie életének megóvása, hiszen Apollo, az önjelölt istenség, a Pythia hatalmának forrása az ellenfelük. Hogy megmentse saját életét – és mellesleg a világot – Cassie-nek szembe kell néznie teremtőjével…

Kiadó: Cor Leonis
Megjelenés: 2013. január 31.
Terjedelem: ?
Borító: puhakötés
Teljes ár: 2.990,- /webbolt ár: 1.991,-



Nalini Singh: Angyalárny (Angyali vadász 5.)
Szeretem az írónő könyveit, mert sokoldalúan és gyönyörűen ír. Nem olyan rég olvastam el a novellás kötetét és bizony megfordult a fejemben, hogy újra előveszem ezt a sorozatot, mert az angyalszárnyak teljesen elvarázsoltak. Jason eddig mindig a háttérben mozgott, de most ő lesz a főszereplő. Várom, hogy mit hoz ki belőle az írónő.  Szintén kötelező vétel és kötelező olvasás kategória. 

Fülszöveg: Az éjfélszín szárnyú Jason az árnyak között érzi otthon magát. De amikor India arkangyalának, Nehának férjét holtan találják a palotájában, a kémmester kénytelen kilépni a fénybe. Egy arkangyal őrült haragja ugyanis szörnyű pusztítást végezhet a világban, Jasonnek pedig meg kell találnia a gyilkost, hogy ezt megelőzze. De Neha bizalmának ára van: a kémmesternek az arkangyal vérvonalához kell kötnie magát, véresküt kell tennie Mahiya hercegnőnek. A lánynak, aki szörnyű titkokat hordoz a szívében, és már senkiben sem bízik meg. Legfőképpen nem egy ellenséges kémmesterben. A gyilkos után kutatva Jason és Mahiya egy évszázados rémálom közepébe cseppen. A váratlan szenvedély feltámadó, fekete vihara pedig mindkettejüket magával ragadja… könnyen lehet, hogy a halálba.

Kiadó: Egmont Hungary
Megjelenés: 2013. január 30.
Terjedelem: 440 oldal
Borító: puhakötés
Teljes ár: 3.999,-


Ezek azok az engem érdeklő megjelenések, amelyekre biztosan számíthatunk januárban. De már van egy-két csemege februárra is, amelyek megjelenésének hírei heves ugrándozást és ujjongást váltottak ki belőlem. Róluk majd a következő hónapban akarok szót ejteni. Előzményként annyit, hogy a Vének háborúja és a Ködszerzet rajongók már készíthetik, illetve folyamatosan kézben tarthatják a pénztárcájukat. De csitt... a többiről majd pár hét múlva. :)

2013. január 20., vasárnap

Dennis Lehane: Hideg nyomon (Kenzie-Gennaro 4.)

Dennis Lehane volt az az író, aki a stílusával és a számomra különleges hangulatú, csavaros történeteivel visszahozta az életembe, az olvasmányaim közé a krimi műfaját. Végre nem sablonos történeteket olvashattam, hanem egyedi cselekményeket és nézőpontokat. Az első kötettől kezdve imádom a sorozat történeteit.
Alig bírtam kivárni a Hideg nyomon megjelenését, rögtön meg is vettem a könyvet, aztán a nagy izgalom alábbhagyott, az olvasás mindig hátrébb szorult és ha nincs a Csökkentsd a várólistádat 2013. kihívás, akkor elképzelhetően még most is olvasatlanul várna a sorára a kötet. Pedig annyira jó volt ez a nyomozás is! Mondom ezt annak ellenére, hogy láttam a könyvből - szintén Hideg nyomon címmel - készített filmet. Nem is egyszer. De Lehane könyvben igazán jó. Azt a feszültséget, azokat a csavarokat, azt a hatást - bármennyire is jó egy film - nem tudja visszaadni, amit a könyv nyújt az olvasása során.

A sorozat ezen részében a Kenzie-Gennaro nyomozópárost egy eltűnt 4 éves kislány felkutatására fogadják fel. Amandát az egyébként nem éppen példás életű anyja magára hagyja éjszakára a nyitott lakásban, ahonnan nyomtalanul eltűnik. Anyja majdnem fél nappal később veszi észre a hiányát. A nyomozópárost a kislány nagynénje fogadja fel. Hosszas töprengés és a váratlan események hatására párosunk úgy dönt, hogy elvállalja az ügyet. A szálak felgöngyölítése azonban nem várt irányba viszi el a nyomozást és az egyre kuszább történések szövedékében a kislány hollétét és eltűnésének körülményeit még mindig rejtély övezi.

Már meg sem lepődtem azon, hogy a nyomozás helyszíne ismételten Boston. Ebben a városban és annak is a kétes hírű és alvilági figurákkal, lecsúszott emberekkel teli városrészében mozog nagyon is otthonosan az író és természetesen ennek köszönhetően a főszereplő nyomozópáros is. Aki nem olvasott még Kenzie-Gennaro kötetet, azoknak az olvasóknak elárulom, hogy két főszereplőnk abban a városrészben végzi nyomozásait, ahol felnőtt és ahol jelenleg is lakik. A sors fintora, hogy iskolatársaik legtöbbje ma az alvilági figurák és a börtönviseltek táborát gyarapítja. Az úgy nevezett baráti körük többször segítette már ki őket információval, de többször kerültek már fura helyzetbe is az ismerőseik miatt. Nincs ez másként ebben a kötetben sem.

Lehane könyveiben azt szeretem, hogy a szavaival képes elérni azt, hogy teljesen beleéljem magam az eseményekbe és lehetőleg teljes mértékben ki is rázzon a hideg a történtektől és az eseményektől. Közben pedig azért a feszültségtől le sem tudom tenni a könyvet a kezemből. Nem volt ez másként most sem. Egy részről dühített az, ahogy Amanda anyja áll az egészhez, hogy nem érdekli a kislánya, hogy gyakorlatilag egy nagy nulla. Legszívesebben először felképeltem volna, majd kikapartam volna a szemét és végül egy fejlövéssel szabadítottam volna meg tőle a világot. Különösen azért dühített mindez, mert sajnos az országnak olyan részében lakom, ahol akár napi szinten is találkozhatom hasonló kaliberű szülőkkel.

A másik részről ott van maga a törvény és a korlátai, amelyekkel mind a nyomozás, mind pedig a végeredmény elérése egyre nehezebbnek tűnik. Amikor a rendőröknek tudatosan meg kell szegniük a törvényt és amikor a bűnözőknek több joguk van, mint a törvény őreinek, akkor az a törvény biztosan nem jó. Nem egyszer látunk erre ékes példát ebben a könyvben. Igaz, hogy utólag kiderülnek turpisságok, de a tények nagyjából tények maradnak.

A nyomozás során elmélyedünk Boston igazi alvilágában. Találkozunk pedofilokkal, kábítószer kereskedőkkel, gyilkosokkal és mindenre elszánt bűnözőkkel. Megrázóak voltak a könyvnek azok a részei, amelyek fokozatosan feltárják az olvasó előtt a pedofilok világát. Olvasás közben többször elgondolkoztam azon, hogy miért születnek ilyen emberek erre a világra? Miért jó ez nekik? Mi az, ami miatt ez örömöt okoz nekik? Számomra képtelenség felfogni, hogy mi ebben a jó és miért hagyja a társadalom az ilyen embereket szabadon mászkálni, újra és újra szabadon engedni.

Gyakorlatilag elvesztem a szövevényes történetben, de élveztem minden részletét, minden kacskaringóját és elágazását, majd összefonódását az eseményeknek. A befejezést követően visszalapoztam egyes résekhez és újra ellenőriztem bizonyos információkat.

Lehane nem csak egy történetet mesél, hanem kielemzi a cselekmény lelki oldalát és hatásait is. Ahogy az eltűnt gyermekek után nyomozó rendőrök a történeteiket mesélik, ahogy az eseményeket és az utóhatásokat viselik az mélyen megrázza az olvasót. Patrick és Angie személyén és reakcióin keresztül pedig egészen közel kerülnek az események. Szeretem, ahogy nyomozópárosunk gondolkozik és odafigyel minden részletre, ahogy összerakják az apró információkat és szinte semmit sem jelentő nyomokból lassanként összerakják a történéseket.
Pontosan az apróságok, az előzmények ismerete és a lelki tényezők miatt olyan különleges ennek a kötetnek a vége. Mert itt végül is nézőpontok és lelkiismereti kérdések ütköznek egymással. Mit tettem volna, ha én magam vagyok az egyik főszereplő? Melyik nézet mellé sorakoznék fel? A törvény a fontosabb vagy az emberség? Érdekes kérdés és mindkettőnek van létjogosultsága. Az író pedig úgy fejezi be a történet végét, hogy felkínálja az olvasónak a választás lehetőségét, ütközteti a nézeteket, majd szépen lezárja az eseményeket.

Nem egyszer láttam már az azonos című filmet, de nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a regény sokkal szövevényesebb, sokkal megrázóbb, sokkal izgalmasabb. Lehane megint valami hatalmasat alkotott, egyszerűen nem tudok betelni az írásaival. Nekem nagyon bejön a kriminek ez a noir stílussal átitatott ága. Nyugodt szívvel tudom ajánlani azoknak, akik jó krimit szeretnének olvasni és azoknak is, akik valami különleges, mély mondanivalóval átitatott, realisztikus és feszültségekkel, akcióval teli történetre vágynak. Mindezeket egy könyvben is megtalálhatják. Ebben a könyvben.
Reménykedem benne, hogy idén jelenik meg újabb kötet az írótól. Ha igen, akkor az számomra kötelező vétel lesz és mindenképpen olvasni szeretném majd.



Pontszám: 10 pont
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 304 oldal
Eredeti cím: Gone, Baby, Gone
Sorozat: Kenzie-Gennaro
Előzmény: Egy pohárral a háború előtt; Sötétség, fogd meg a kezem, Megszentelt életek
Folytatás: Prayers for Rain
Az író egyéb, magyarul megjelent könyvei: Titokzatos folyó, Vihar-sziget
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

2013. január 19., szombat

Max Brooks: World War Z - Zombiháború

A könyvnek és nekem már nagyon hosszú közös múltunk van. Kinéztem magamnak már akkor, amikor megjelent. Folyamatosan figyelemmel követtem az értékeléseit, tudtam, hogy film is készül belőle. Hallottam, olvastam a forgatás híreit, eseményeit. Majd a kiadó webáruházának nyitási akciójában le is csaptam az akciós példányra. Sajnos a könyvheti újdonságok miatt háttérbe szorult az olvasása. Az év vége felé újra előkerült, de akkor meg a karácsonyi könyvek tolták ismét hátrébb a várólistámon. Közben pedig nagyon olvasni akartam. Elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Így került fel a könyv a Csökkentsd a várólistádat 2013. kihívás kötetei közé. Ilyen motivációval már nem is halogattam sokáig az olvasást és lám, itt van az értékelés is. Így kell ezt csinálni! :)
Történetünk helyszíne az egész világ, a nem is túl távoli jövőben. Egy furcsa betegség üti fel a fejét Kínában, amiből aztán világ méretű járvány lesz. A járvány, amelynek során az emberiség jelentős része elpusztult, lassan elcsitul. Nem úgy az emlékek és az érzések, amelyeket a túlélők nehezen tudnak elfelejteni és feldolgozni. A könyv a túlélők összegyűjtött elbeszéléseit tartalmazza. 
A fülszöveg ennél lényegesen bővebb, de azt most nem szerepeltetném ebben a bejegyzésben. 

Ami engem kifejezetten megfogott a regényben az maga a szerkezete. Ritkán olvasok ilyen stílusban összerakott könyvet és úgy gondolom, hogy a témát figyelembe véve nem is túl gyakori az ilyen szerkezet a műfajon belül megjelent írásokban. A megszólaltatott szemtanúk nem egy szűk területet ért történésekről számolnak be, hanem a Föld teljes területén bekövetkezett eseményekről átfogó képet kapunk. Azzal, hogy az író ezt a formát választotta és a megszólított személyek a saját magunk által megélt, számukra leginkább megrázó, sokkoló emlékeiket adják át, maguk az események is veszélyes közelségbe kerülnek. Az olvasó nem tudja kivonni magát az élmények hatása alól.
Nagyon jól és hitelesen szemlélteti az író az egyes országok, népcsoportok történésekhez való hozzáállását. Ez adja a regény másik erős pillérét, amely által reálisnak és valóban bekövetkezhetőnek érezhetjük a történéseket. Mert ugye mi sem természetesebb, mint az, hogy másként reagál ugyanarra az eseményre Kína, Amerika, Korea vagy Izrael. A földrajzi tagozódás és a terület adta lehetőségek, hátrányok szintén a valósághű ábrázolást segítik elő. Mindezek hatására egy nagyon realisztikus könyvet foghattam a kezembe.

Egyedi emberi sorsokon keresztül ismerhetjük meg a világ történéseit. Rengeteg szereplőt, interjú alanyt szólaltat meg a szerző. Az egyedi beszámolók hol rövidebb, hol hosszabb formában kerülnek elénk. Egy dolog azonban közös mindegyikben, ez pedig a személyes hatás. Lehet az elbeszélő egyszerű paraszt vagy éppen a világ egyik országának legnagyobb embere, a cselekmény korlátozódhat a saját életének mentésére vagy az ország lakosságának érdekében tett lépésekre, a személyes tényező mindegyik elbeszélésen átüt. Számomra a gépből kiesett és a zombik között földet ért női pilóta, illetve a yonkersi veterán elbeszélése volt a legütősebb.
A gyors egymásutánban megszólaltatott személyek és a különböző helyszínek pezsdítően hatnak a regény egészére. Az elején kifejezetten élveztem ezt a gyorsan váltakozó nézőpontot. Volt egy idő, amikor úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit sok lenni a szereplőkből. Több elbeszélésnél úgy voltam, hogy ezt talán ki kellett volna hagyni az összegészből, mert nem rakott szinte semmi újat a cselekmények egészéhez. Jelenleg is így gondolom. Aztán ahogy haladtunk előre az eseményekben, úgy köszönt újra és újra vissza egy-egy szereplő. Ez a rész már kifejezetten tetszett. Mert ugye az csak egy dolog, hogy gyorsan végigszáguldunk az egész bolygón, feltűnnek a szereplők, aztán már tovább is lépünk, de egy idő után személytelenné válik a cselekmény, mert nincs senki, akivel az olvasó azonosulhatna. Ekkor változtatott az író a szerkezeten és szólaltatott meg egyes szereplőket többször is, különböző időpontokban. Nagyon nagy ötletnek tartom ezt a megoldást. Adott egy új lendületet a történetnek, elmélyítette  az érzéseket.

Nem meglepő, hogy az apró elbeszéléseknek csak egy típusú állandó szereplője van és ez a zombi. Állandó jelenléte azonban nem teszi főszereplővé. Minden körülötte forog ugyan és minden érte vagy ellene történik, de mégsem ő a főszereplő, hanem az ember. Zseniális húzás volt ez az író részéről.
A zombi jelenség leírása sem egy általános jellemzéssel, hanem szubjektív érzésekkel, élményekkel tarkítva jut el az olvasóhoz. Az alapvető reakciókon kívül minden elbeszélő megdobja valamilyen sajátos élménnyel, egyedi kiegészítővel a leírást. Ami pedig nagyon lényeges, az az események pszichológiai hatása, az igénybevételek feldolgozása.
Maga a jelenség kialakulása és elterjedése nagyon megdöbbentő. Számomra a legmegrázóbb a tenger fenekén sétáló és másik földrészekre is eljutó, majd a tengerből kimászó zombik leírása volt. (Bár akaratlanul is eszembe jutott a Karib-tenger kalózai című filmben a tenger fenekén sétáló kalózok jelenete.) Ahogy a járvány ellen bevetett védelmi technikák is és a fertőzött, de még nem átalakult emberek kétségbeesett reakciói is, amelyek szintén csak támogatják a realisztikus és nagyon is életszerű érzést, összhatást.

A sok-sok csalódás, kétségbeesett küzdelem és rengeteg veszteség ellenére is marad az olvasóban valami felemelő érzés, amikor befejezi a könyvet. A könyv eseményei akár lezártnak is tekinthetők, de a végén azért ott van a kiskapu, amely szerint jelenleg békésnek mondható a helyzet, de a veszély azért nem múlt el véglegesen.

A könyv borítója a maga egyszerűségében figyelemfelkeltő és brutálisan jó. A domború, hullámmintás cím és a szintén domború vérfröccsenés telitalálat. Bevallom, hogy sokat nézegettem és simogattam a borítót.

Nem is tudom, hogy mire számítottam, amikor a kezembe vettem ezt a könyvet, mert amit kaptam az nincs összhangban az előzetes gondolataimmal. Nincs ellenemre, amit kaptam, mert amit olvashattam a mindenképpen nagy hatással volt rám. Ez a realisztikus, különleges szerkezetű könyv lehetne akár száraz statisztika is, de nem az. Helyette egy érzelmekkel, emberi reakciókkal teli sötét, de nagyon is életszerű kalandba csöppentem bele, amely a terjedelme ellenére végig fenntartotta az érdeklődésem. Csak helyenként éreztem úgy, hogy kezd leülni a történet és talán már tovább kellene lépni, mert már megkezdődött az ismételgetések fázisa. Összességében egy nagyon jó ötlet brutális, megdöbbentő és majdnem mesteri kivitelezése a könyv. Örülök neki, hogy olvastam, mert egyedi élményt nyújtott. Ezek után még jobban kíváncsi vagyok a filmre. Na, meg persze a könyvben is sokat emlegetett Zombi túlélő kézikönyvre. Amely, ha jól tudom szintén megjelenik magyarul az idén.



Pontszám: 9
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 406 oldal
A mű eredeti címe: World War Z
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

2013. január 18., péntek

Akkon titkai, azaz beszélgetés Trux Bélával

Nem vagyok egyszerű helyzetben, mert az íróval mostanában annyi interjú készült, hogy erősen töröm a fejem, vajon én mivel tudnék mást vagy többet kérdezni tőle, mint az előttem kérdezők. Előnyöm az, hogy személyesen ismerem az írót és már több alkalommal találkoztam vele, illetve beszélgettünk. Szóval megpróbálkozom azzal, ami egyelőre még lehetetlennek tűnik, aztán majd kiderül, hogy mennyire lesz ez más, mint a többi.
Első körben egy bevezetőben foglalnám össze azokat az információkat, amelyek más interjúkban, író-olvasó találkozókon is elhangzottak már.
Az íróról tudni kell, hogy eredeti szakmáját tekintve informatikus mérnök. Most sokan csodálkoznak és jogosan, mert ez bizony nagyon messze áll az írói hivatástól. Miért is kezdett Béla írni? Miskolci lakosként már gyerekkorában is sokat csatangolt a Diósgyőri várban, majd az El Cid című film hagyott benne maradandó nyomokat. A templomos lovagok mindig is érdekelték. Végül is egy betegség és a következtében kialakuló tétlenség és unaloműzés miatt kezdett körvonalazódni a regény. Másfél év előkészítő kutatómunka után kezdődött el az írás, amely természetesen további kutatómunkákat igényelt. A teljes regény, amely mintegy 1500 oldal terjedelmű, 8 év alatt készült el. Az első elképzelés szerint csak és kizárólag Akkon város ostromáról szólt volna a történet, a templomos lovagok csak később kerültek a képbe.
A nagy terjedelmű regény két kötetben jelent meg 2012-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában, A templomos lovag és az Akkon ostroma címmel. Mindkét kötetet volt szerencsém olvasni, véleményt is formáltam a könyvekről, melyeket az érdeklődők ITT és ITT olvashatnak el.
Ennyit tehát bevezetőként.

Az interjú szövege egy teljes mértékben interaktív és eléggé csapongó beszélgetés kivonata. A beszélgetésé, amely olyan szinten magával ragadott minket, hogy majdnem 3 óra röppent tova, mire észrevettük az idő múlását. Ha még egyszer valaki azt mondja nekem, hogy a férfiak nem szeretnek beszélgetni... :) Szeretnek bizony. Főleg, ha róluk, vagy megtestesült álmukról, munkájuk gyümölcséről van szó. :)
Bevallom, hogy engem nem történelmi vagy irodalomtörténeti szempontból érdekelt a könyv és a történet, hanem szigorúan olvasói, élvezeti oldalról. A kérdéseim is ilyen irányultságúak lesznek, magasröptű értekezésre ne is számítsatok tőlem.

Shanara: Azt már a bevezetésben ismertettem, hogy hogyan készült a regény. De ez csak az első lépés. Engem az érdekelne, hogy hogyan talál egy elsőkönyves író, egy ekkora terjedelmű művel kiadót?
Trux Béla: Ez nagyon érdekes és összetett kérdés. Ugyanis a kiadók megrettentek egy ekkora kézirat láttán. Nem akartam novellákkal kezdeni az „ipart”, úgy voltam vele, hogy ha nem jön be a dolog, nem erőltetem az írást, és ennyi. Első körben huszonöt helyre adtam be a szinopszist, és csak elutasító válaszokat kaptam, ha egyáltalán megtiszteltek azzal, hogy válaszoltak.  A második kört felkészültebben és célirányosabban küldtem ki, ekkor már érkeztek pozitív válaszok is. Két lehetőség közül végül az Abát választottam, mert az a hozzáállásuk, hogy felkarolják a fiatal tehetségeket, elég szimpatikusnak tűnt. Nem csalódtam.

S: A könyvekhez írt értékeléseimből ugyan nem tűnik ki, de igenis szigorú voltam a regénnyel. Olvasás közben vadásztam a hibákra. Nem találtam hibákat. Minden hibalehetőség lezárása megtörtént, nem maradt elvarratlan szál (csak azok amelyeknek egyéb célja van). Ezt még 10 oldal szövegnél is nehéz megvalósítani. Na, de 1500 oldalas cselekmény mellett! Mi a titok? Hogyan csináltad?
TB: Amikor a regény készült, akkor nem egy fájlt írtam folyamatosan, hanem több fájlban dolgoztam és mindegyik hosszabb-rövidebb jeleneteket tartalmazott. Amikor írtam egy jelenetet és a szereplő tett valamit, akkor a jegyzeteimbe felírtam, hogy egy következő jelenetben majd le kell zárnom ezt a cselekményt. Így volt az, hogy ha egy szereplő valahová letett egy könyvet, akkor felírtam, hogy vissza kell menni érte. A megfelelő jelenetben pedig vissza is ment a könyvért. Vagy ha úgy gondoltam, hogy a gondok megviselik a szereplőt, akkor felírtam, hogy itt és itt már őszebb a szakálla, a halántéka. Nagyon sok jegyzetet készítettem. Volt olyan fejezet, ami gyakorlatilag készen volt, mire oda jutottam, csak a jegyzeteimet kellett mondatokká bővítenem.
Szóval így sikerült elérni azt, hogy az apró részletek a helyükre kerüljenek, az apró cselekmények is lezárásra kerüljenek és még az olyan szemfüles olvasók, mit Te, se tudjanak felfedezni hibát. 

S: Pedig tényleg próbálkoztam. Örülök neki, hogy minden hibalehetőségre odafigyeltél, mert számomra így vált igazán élvezhetővé a regény.
Történelmi regényről beszélünk, amelyben valós történelmi szereplők mellett kitalált szereplők is mozognak. A kitalált szereplők karakterénél szabad kezet kaptál. De hogyan tettél a történelmi szereplők esetében. Mennyire érzed őket hitelesnek? Mennyire tudtál forrásra támaszkodni és mennyi az, amit az írói szabadságod tett hozzá a karakterekhez?
TB: Amennyire lehetett alkalmazkodtam a történelmi eseményekhez és a forrásokban szereplő karakterekhez. Nem mindig volt azonban könnyű dolgom, mert sok szereplő időben nem ott volt, ahová terveztem, hogy lesz. Volt olyan, hogy át kellett írnom 200-300 oldalt, mert valamelyik szereplő nem azt tette, amit kellett. Bizonyos esetekben éltem az írói szabadság adta jogokkal.
Az egyik legjobb forrásom az Ajjúbida dinasztiából származó Abu al-Fida, a város ostrománál jelen lévő krónikás műve volt, akinek az írása alapján betekintést nyerhetünk a mameluk tábor életébe. 

S: Ha már a valós történelmi személyeknél tartunk, akkor számomra a legfurcsább a ciprusi testvérpár volt. Az egyikük, Henrik 15 évesen lett király, bár az ostrom idején már valamivel idősebb volt. A testvérpár másik fele, Amalrich ugyanennyi idősen Jeruzsálemi hadseregparancsnok. Amalrich nagyon fiatal, mégis erős és határozott karakter. Női szemmel és a történet romantikus oldala felől nézve méltó ellenfele Tristannak.
TB: Amalrich tényleg nagyon fiatal és tényleg ennyi idősen lett Jeruzsálemi hadseregparancsnok. Történelmi források szerint ténylegesen ott volt Tripolisz ostrománál és harcolt is. Az uralkodásra nevelt gyerekek képzése már nagyon korán megkezdődött és nem volt példa nélküli, hogy szinte még gyerekként fontos, felelősségteljes pozíciókat láttak el. Másrészt a lovagi neveltetés is gyermekkorban kezdődött, 15-16 évesen már katonai tapasztalattal rendelkeztek.
A testvérpár esete különleges, mert a források szerint a testvérek között súlyos ellentétek feszültek. Ebben az esetben is éltem az írói szabadság adta jogommal és lehetőséggel és ennek az ellentétnek a fellángolásához a regény cselekményeiben adtam meg az okot.
Szintén a saját döntésem volt Amalrich herceg nőfalóként való bemutatása. Nem látok arra indokot, hogy ez ne így lett volna a valóságban, hiszen egy herceg mindig "kelendő". Más karakter ő, mint Tristan, de az elhivatottságukban, a harchoz való hozzáállásukban megegyeznek.

S: Ha már Tristan... Nem igazán romantikus a regény, de kap az olvasó egy árnyalatnyi, a cselekmény egészéhez képest elenyésző mennyiségű romantikát is a történettel. Két, nagyon eltérő személyiségű hölgy kerül kapcsolatba ifjú hősünkkel, Tristannal. Míg Suzanne nem lett a szívem csücske, addig Adlin karakterét imádtam. Talán, mert ez utóbbi egyébként is közelebb áll az én stílusomhoz. Sajnálom, hogy Adlin nem szerepel többet a történetben.
TB: Adlin alapvetően egy nagyon jelentéktelen mellékszereplőként került a regénybe, de kinőtte magát. Tehát már így is többet szerepelt, mint amennyit eredetileg szántam neki. Ő egy olyan szereplő, aki kulcsfontosságú, de mégis a háttérben marad. Eredetileg csak annyi lett volna a feladata, hogy Tristant lelkiekben összetörje. Később a hermetika téma miatt mélyebb, tartalmasabb jelentést kapott a szerepe. De ne aggódj, a következő regényemben feltűnik még, mert olvasói igény van rá.

S: Ennek kifejezetten örülök. :) Ne távolodjunk el még Tristantól, mert még egy kérdésem van vele kapcsolatban. Mit takar az a különleges őrülete? Mi akar az lenni?
TB: Rokonsága, főleg az anyja vére révén, de kicsit az apja ágán is Tristanban folyik északi, skandináv vér. Innen a berserker „jellem”. A berserker szó jelentése kb.: vérmedve, medveharcos, medvebőr-ruhás. De nevezték őket ulfhednar-nak, farkasharcosnak is. A pogány Skandináviában azt tartották, hogy a berserkereknek Odintól származó természetfeletti erejük van. Az Yglinga sagában erejük egy medvéével vetekszik, és egy csapással képesek megölni egy embert. Ezt a jelenség a Berserker őrjöngése. Arról, hogy ezt az őrjöngést mi válthatta ki, megoszlanak a vélemények. Egyes feltevések szerint valamilyen bogyós termés főzetével érték el a hatást. Ismered az Asterix és Obelix című mesét? :) De a harc során felfokozott adrenalin löket is felelős lehet ezért az állapotért.
A kereszténység elterjedésével a berserker őrjöngést már tiltották, azt tartották róla, hogy a Gonosz műve, ezért a berserkereket istentelen, gonosz lelkeknek tartották.
Bővebben a jelenségről  ITT.

S: Ki volt az a kitalált karakter, akit a leginkább élvezet volt írni?
TB: Enzo. Teljes egészében én találtam ki. Nem kötötték meg helyszínek, események, elvárt viselkedések. Szabadon mozgathattam, alakíthattam. Nagyon élveztem karakterének alakítását még akkor is, ha az egész regény legutálatosabb szereplője. Mielőtt valaki esetleg feltételezné, nem éreztem vele semmilyen személyes azonosulást. :)

S: A templomos lovagokat mai napig sok titok övezi. Nekem szimpatikus volt, ahogy a történetben megemlítetted, de nem konkretizálod a titkokat.
TB: A templomos lovagok titkai olyan téma, amely sok írót megihletett és sokan szívesen olvasnak róla. Nem akartam a regényben konkretizálni a rejtett tudást. Ez a homály, amely a beavatási szertartásokat és titkokat övezi része a cselekménynek és a szereplőknek, de nem meghatározó része a város ostromának. Kis kedvcsináló, hogy a történet jobban csússzon, ne legyen olyan száraz. Az ostrom ettől független, de a templomos lovagrend esetében nem elhanyagolható szempontot jelentenek ezek a rejtélyek. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy mai napig nem világos, hogy mi is volt ez a titok, ezért továbbra is meghagytam rejtélynek. Nem az én tisztem volt fellebbenteni a fátylat. :)

S: Véleményem szerint ennek a történetnek nagyon sok oldala és az egymásra rakódó rétegeknek köszönhetően mindenki számára más mélysége van. Mindenki annyi réteget bont le a történetből, amennyit a pillanatnyi hangulata, az igénye, esetleg az egyes területeken megszerzett tudása alapján igényel.
TB: Kevesen lesznek azok, akik az Akkon minden mondanivalóját magukévá tudják majd tenni, értelmezni fogják teljes egészében. Ez nem is baj. Véleményem szerint a regény történelmi része önmagában is élvezhető. A hermetika, a templomos lovagrend titkai és az egyéb titokzatos, mitológiai utalások csak sokszínűbbé, árnyaltabbá teszik a történetet. Más "előképzettséget" igényel a hermetika és a templomos titkok értelmezése, mint a történelmi cselekmények élvezete. A hermetika területén előnyben lesznek az ezoterikával, misztikus tanokkal is foglalkozók, vagy az abban a témában jártasak. Ők sokkal több mindent fognak átérezni és megérteni a leírtakból, mint azok az olvasók, akik nem olvasottak ebben a témakörben. 

S: Több értékelésben olvastam, hogy nem tetszett a regény a sok leírás miatt. Számomra sokat jelentettek ezek a leírások és az egymáson elhelyezkedő rétegek. Élvezettel raktam össze a mozaikdarabkákat, utalásokat és élveztem a történet folyását, majd a kész regényt. Nem hiszem azonban, hogy mindenki így lesz ezzel. A terjedelem és a leírások sok olvasót el fognak riasztani, esetleg buktatni.
TB: Többen jelezték felém is, hogy sok a leírás és azok is hosszúak. Nem véletlenek ezek a leírások, mert sok információt tartalmaznak, amelyek a későbbi cselekmények szempontjából lényegesek. A történet mélységének meghatározására is felhasználtam ezeket a bemutatásokat. Ez a regény olyan, amilyet én magam olvasni szeretnék. Azért írtam ilyenre. Számoltam azzal, hogy ez majd néhány olvasónak problémát okoz, de azért remélem, hogy olyanok is szép számmal lesznek, akiknek tetszeni fog. Élő példának itt vagy erre Te magad és még jó pár olvasóm, akikről tudom, hogy elégedettek voltak. Az én stílusom ilyen, ezt tükrözi a regény is. Valószínűleg ehhez fogom magam tartani a továbbiakban is.

S: Részemről értékeltem a leírásokat, mert sokkal mélyebb jelentést adott a cselekménynek, mint ha ugyanezt csak pár mondatban megemlítetted volna. Bevallom, hogy többször éreztem én is úgy, hogy teljesen vakvágányra került a regény és nem is értettem, hogy miképpen is illeszkedik ez az eredeti cselekményhez, de a türelem logikai kapcsolatot jelentett. Itt említhetném Enzot, Pétert vagy Brandont. Szerényen kijelentem, hogy részemről értem a miérteket, de megosztanád ezt az olvasókkal, érdeklődőkkel is? 
TB: Örülök neki, hogy így látod és örülök neki, hogy élvezted a regényt. A legfontosabb motívum a könyvben a város magára hagyatottságának bemutatása, Európa elfordulása a Szentföldtől. Ez a motívum egészen Enzotól indul, amikor ő belépett a történetbe. Enzo történetszála gyakorlatilag ezért került bele a cselekménybe. Lehet, hogy elég lett volna pár mondat, de így jobban hangsúlyoztam a lényeget, az általános állapotokat. Péter és Brandon is két jellemző célcsoportot jelenít meg a könyvben. Az egyikük a városban lakó, magára maradt árvák csoportját, akik próbálnak életben maradni és a maguk módján mindent megtesznek a túlélésért és akiket gyakorlatilag örökbe fogadnak a védők. A másik egy általánosabb réteg, a családos ember, akinek komoly áldozatot kell hoznia és akinek a saját életén kívül is van vesztenivalója. Próbáltam minden célcsoportot bemutatni a történetben és ezzel is megadni a lehetőséget arra, hogy az olvasó a város lakosságának minden jellemző érzését és gondolatát megismerje. Ugyanakkor Péternek van még egy fontos szerepe, amelyet Te már tudsz, de itt és most nem árulok el az olvasóknak. Remélem, hogy minél többen rájönnek arra, hogy miért is kulcsfigura az ő személye. :)

S: Azt írod a szerzői kiegészítésben, hogy bár nem árultad el a fekete ruhás garabonciás kilétét, de a nyomokat elhelyezted a szövegben. Már az értékelésemben is írtam, hogy van egy eléggé biztos tippem a személyére. Íme... (Itt következett az, hogy elmondtam a tippemet és azt, hogy hogyan jutottam erre a következtetésre. A kulcsszó elhangzásakor a Béla arcára addig kiülő feszült várakozást megtörte csillanó tekintete és már tudtam, hogy jól tippeltem. Büszkén húztam ki magam. :D)
TB: Ugye tudod, hogy ezt rajtad kívül eddig nem sokan találták még ki? *mosolyog* Pedig a nyomok ott vannak a történetben. A szerkesztés során ragaszkodtam ahhoz, hogy ezek az utalások a szövegben maradjanak. Most örülök neki igazán, hogy ezt megtettem. 

S: Ha már titkokról és nyomokról volt szó. A történetet, a város történetét lezártad, de sok apró szálacska vége nyitott maradt a mesteri szövegszövésben. Vannak szereplők, akiknek, ilyen vagy olyan úton, de sikerült elmenekülni az ostromlott városból. (A beszélgetésben konkrétabb utalások is elhangzottak, de itt nem közlök részleteket, mert az felfed bizonyos összefüggéseket a regény cselekményéből.) Mi a szándékod velük?
TB: Már félig kitaláltad a következő kötet történéseit. *mosolyog* Ezeket a le nem zárt szálakat szeretném tovább szőni. Amiket említettél, azok a bizonyos kampócskák, amelyeket elhelyeztem a történetben, és amelyekhez majd kapcsolni fogom a folytatást. Az már nem a város története lesz, az lezárult. 

S: El is jutottunk a folytatáshoz, amely mint mondtad, már nem a város története lesz. Mondanál pár mondatot a következő kötetről? Miről fog szólni? Hogy állsz vele? Mikorra tudod ígérni, hogy befejezed és megjelenhet a könyv? Bár gondolom ez utóbbi sok, rajtad kívülálló dologtól is függ.
TB: A tervezett kötet lényegesen vékonyabb lesz, mint az Akkon. Nem a város története lesz, de egy bizonyos szakaszon érinteni fogja azt az időszakot, amelyet az Akkonban már részletesen kifejtettem. Tágabb időintervallumot fog felölelni a történet. Korábban kezdődik majd és lényegesen később fejeződik be, mint az Akkon. A fő történetszál a templomos lovagok bukása lesz. Lesznek olyan szereplők a regényben, akik már az Akkonban is felbukkantak, lényeges szereplők, de a meglévő regényben nem volt olyan számottevő a szerepük, a jelenlétük. Itt majd az lesz.
Már vannak jegyzeteim. Kb. 30 oldalnyi jegyzetet már összeírtam.
Terveim szerint idén február elején kezdem majd el írni a történetet. Legkésőbb 2014. márciusára szeretném be is fejezni. Ha sikerülne és a kiadó is partner lesz benne, akkor talán reális esély van arra, hogy a jövő évi könyvheti megjelenések között ott legyen a könyv és az olvasók kézbe vehessék.

S: Egyéb jövőbeli tervek, elképzelések, regényötletek?
TB: Vannak már elképzeléseim az elkövetkező időszakra. Nem is egy. Ahogy már az előzőekben beszéltünk róla ezek közül az egyik az Akkon folytatásának vagy inkább kiegészítésének számító regény.
A magyar történelemnek is vannak olyan időszakai, amelyeket kifejezetten érdekesnek tartok. Terveim között szerepel a Muhi csata eseményeiről szóló regény elkészítése, illetve érdekesnek tartom II. András uralkodásának időszakát is. A Muhi csatával kapcsolatban vannak már jegyzeteim is.
A történelmi regényekkel kapcsolatban már megtapasztaltam a nehézségeket, korlátokat. Ennél a műfajnál meg kell felelni a történelmi eseményeknek, a tényeknek. Távoli terveim között szerepel egy fantasy regény is, ahol úgy mozoghatnak a szereplők, hogy nem köti őket gúzsba a történelem. Egy alternatív Magyarországon, a közeli jövőben játszódik majd, és a titkos társaságok és a bosszú lesz a fő motívum. Szabadon alakíthatom majd a karaktereket, a cselekményt és a világot. Remélem, hogy az is menni fog.

S: Hol találkozhatnak Veled legközelebb az olvasók? Tudsz már ilyen eseményeket, időpontokat?
TB: Miskolcon, a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárban tavaly októberben már volt egy író-olvasó találkozó. Hamarosan lesz még egy. Erre a találkozóra 2013. január 23-án 17 órától kerül sor az előbb említett helyszínen. Szeretettel várok minden érdeklődőt! 

S: Megígérem, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor a szokásos molyos csapat ott lesz a rendezvényen. Remélem, hogy sokan eljönnek most is.
Nem maradt más hátra, mint hogy megköszönjem a beszélgetést, amelyet nagyon élveztem.
TB: Hasonlóan vélekedem én is a beszélgetésről. Nagyon jó volt látni, hogy valaki ennyire élvezte és értelmezte az írásomat. Köszönöm!

A beszélgetés végén kértem dedikálást az Akkon ostroma című könyvembe. Kaptam is. :) Nagyon büszke vagyok a dedikálás szövegére. Köszönöm! :)

Minden olvasómnak köszönöm, hogy olvasta ezt az interjút. Legalább olyan élmény volt szavakba foglalni a beszélgetést, mint megélni. Nagyon remélem, hogy ezzel az interjúval közelebb hoztam ezt a nem éppen könnyű, mind szövegében, mind terjedelmében olvasó próbáló regényt az érdeklődőkhöz és sikerült kedvet csinálnom az olvasáshoz. Továbbra is azt állítom, hogy egy nagyon alapos és ügyes munka, amelyet a történelmi regényeket kedvelőknek mindenképpen ajánlok olvasásra. Nincs még egy olyan könyv (ide értem a külföldi regényeket is), amely csak és kizárólag Akkon ostromával, az ostromhoz vezető eseményekkel és a csata következményeivel ennyire részletesen foglalkozna.
Nagyon örülök neki, hogy olvashattam!

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons