Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. május 31., csütörtök

Várólista - 2018. május

Április - a könyvfesztivál és a könyvhét közötti hónap. Ekkor lehet számítani a könyvfesztiválos megjelenésről valamilyen ok miatt lemarad kiadványokra, valamint azokra, amelyeket tényleg erre a hónapra ütemeztek a kiadók. A lényeg, hogy megjelenés bőven akad, de a május még így is jelentősan alulmarad a megelőző és a következő hónap kínálatával szemben. Persze a szemfüles könyvmoly még így is képes észrevenni csekély hét darab könyvet, amit szívesen olvasna, pedig már így is alig van hely a könyvespolcán. És nem mellékesen az olvasásra fordítható ideje is sokkal kevesebb, de ez sem tűnik még annyira jelentős gátló tényezőnek.
Szóval a kínálat...

Az Agave Könyvek április megjelenései közül China Miéville A város és a város között című regénye keltette fel az érdeklődésem. Egyrészt mert Miéville, másrészt mert köztudott, hogy a szerző minden műfajt kipróbál és most éppen a krimit kerítette sorra. Az pedig már a korábbi posztokból is kiderült, hogy most ebbe a zsánerbe vagyok totál belezúgva, ez köt le. Nem volt tehát kérdés, hogy kell kategória a regény. 
Andrzej Sapkowski Vaják sorozata az a történetfolyam, aminek azt hiszed, hogy vége van, aztán kiserül, hogy még jön egy újabb kötet. Arról ugyan már megoszlanak a vélemények, hogy a Viharidő Vaják sorozat nulladik része vagy nyolcadik kötete, de az tuti, hogy Geralt novellák vannak benne. Szóval részemről hatalmas köszönet a PlayOn! Kiadónak, hogy napvilágot látott ez a meglepetés kötet. 
Az Európa Kiadó is kacsingat a sci-fi felé, most éppen Cixin Liu A sötét erdő című regényét dobta piacra, ami a Háromtest trilógia második része. Már az első kötetre is felfigyeltem, de azóta sem olvastam, most jön az, hogy ennek a résznek a sorsét is figyelemmel követem, aztán majd kiderül, hogy mit kezdek az infókkal.
Nem így van Benyák Zoltán Az utolsó emberig című regényével, amely tuti befutó olvasás szempontjából, mert nagyon imádom a szerző különös nézőpontját, gyönyörű mondatait és egyedi történeteit. A kötet ismét az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg.

A Libri Kiadó Insomnia kiadói sorozata az egyik kedvencem lett, sok kiadvány került közülük a polcomra. A megszokott romantikus sztorik mellett akad itt paranormális kötet is és most felfedeztem egy kissé borzongósat is. Amy Plum Álomcsapda című regénye a témája miatt érdekel. Talán pont azért, mert imádok aludni, nagyon vonz az álmatlanság témaköre és erre még rátesz egy lapáttal a rémálmok ígérete. Vigyázat, ez a kiadvány is egy sorozatkezdő kötet. 
Ugyanez a kiadói sorozat, de kissé könnyedebb műfajt képvisel J. Daniels Nyolcbetűs szavak című regénye, amely a Mocskos kis titkaink sorozat kezdő kötete. Nem folytatásos és függővéges regény, hanem egy lezárt történet. A következő sztori másik párosról fog szólni. 
A Lettero Kiadó számomra már bizonyított, mert az általuk megjelentetett és már olvasott kiadványok kifejezetten tetszettek. Ha nem olvastam el mindent, az csak a témaválasztás miatt lehetett. Lisa Scottoline Minden órában négyszer című regénye azonban megint olyan témát boncolgat, ami nagyon is kedvemre való. Imádom a pszichopatákat - mármint a könyvekben. És addig jó, amíg ott maradnak, de ott legyenek bőven.

Azt hiszem elég vegyesre sikerült most is a válogatás, de így van ez, ha valaki sokat válogat - vagy inkább nem válogat és mindent olvasni akar. A következő hónapban igyekszem majd összesíteni a könyvheti megjelenéseket - nem lesz egyszerű.
Addig is: nézelődjetek, vegyetek könyveket és olvassatok sokat! 


2018. május 27., vasárnap

Leisa Rayven: Álnok szerelem (Starcrossed-sorozat 3.)

A Hitvány Rómeó és a Megtört Júlia elég hosszan meséli el Cassie és Ethan szerelmének történetét és megpróbáltatásait - mégsem untam a két köteten keresztül elhúzódó huza-vonát. Ethan húga, a barátságos és tehetséges Elissa Holt pedig eléggé emlékezetesnek bizonyult ahhoz, hogy kíváncsi legyek az ő sztorijára is. Ahogy az előző kötetek ismeretében a szerző neve is garanciát jelentett a szórakozásra. Nem is tétlenkedtem sokáig, előrendeltem a Leisa Rayven által papírra vetett legújabb romantikus kalandot és persze hamar belemerültem az olvasásába is.

Értékelés:10-ből 7-et kap, mert
az előzményekhez képest eléggé lapos volt.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 412 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Wicked Heart
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmények:
1.) Hitvány Rómeó
2.) Megtört Júlia
Folytatás:
4.) Bad Romeo Christmas
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor
A történet ott kezdődik, hogy Elissa Holt - miután végzett a képzésével - keresett színpadi ügyelő lett a Broadwayn és most is egy híres rendező jobb keze lesz, miközben színpadra viszik Shakespeare A makrancos hölgy című írásának teljesen egyedi értelmezésű feldolgozását. Mindez rendben is lenne, csakhogy Petruchio szerepét nem más fogja magára ölteni, mint Liam Quinn, a világ egyik legnagyobb filmsztárja... és Elissa régi szerelme, akit azóta sem tudott feledni. Katalin szerepét pedig az imádott férfi mennyasszonya fogja játszani. Felettébb érdekes szituáció.

Elissa természetesen elhatározza, hogy távol tartja magát régi kedvestől és elnyomja magában az érzéseit, de ahogy sejthető, ez nem olyan egyszerű. A próbák során pedig nem csak Elissa páncélja kezd el lassanként repedezni, hanem Liamé is. Ez utóbbinak vajon mi lehet az oka? Milyen tettek és érzések bújnak meg a háttérben? Sajnos ezeket sem volt olyan nehéz kitalálni.

A regénynek vannak előnyei és vannak hátrányai. Bár a stílus vitathatatlanul Leisa Rayven, mégsem sikerült megismételnie Cassie és Ethan történetének bravúrját, mert ahhoz a sztorihoz képest ez valahogy lapos és sablonos lett. És sokkal rövidebb. Az, hogy Elissa és Liam kalandja egy kötetbe is belefért, akár előnyként is értelmezhető lenne, de igazából nem is volt benne sokkal több - szerintem.

Pedig a szerző mindent megtett azért, hogy érdekes legyen az olvasnivaló, mert most is váltakoztak a jelen és a múltbeli jelenetek - bár korántsem olyan gördülékeny a váltás, mint a másik sztori esetében, de a technika működött. Viszont pont ez az, ami miatt az is elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ok áll a szerelmesek problémájának hátterében. 
Továbbra is nagyon jól megy a szerzőnek az érzelmek leírása és a poénok alkalmazása - ezért írtam korábban, hogy a stílus vitathatatlanul Leisa Rayven. Meg amiatt, hogy annyira élőek és - minden hibájuk ellenére is - kedvelhetőek a karakterek.

Persze a kedvelhető karakter megítélés időben eléggé változik. Elissa például sokkal tűzről pattantabb és határozottabb menyecskének tűnt az előzmények ismeretében és bár ebben a regényben is eléggé talpraesett, korábban és távolabbról nézve másnak gondoltam. Liam legalább olyan idegesítő, mint Ethan volt, csak amíg a kissé mogorva színészpalánta érzelmi problémái - idővel - érthetőek voltak a számomra, Liam viselkedése már közel sem annyira. Nem gondolom úgy, hogy a választott megoldás volt az egyetlen lehetőség - talán anyagilag a legkecsegtetőbb, de nem a legoptimálisabb. Vagy ha az elején úgy is alakulnak a dolgok, talán érdemes lett volna azon időben változtatni. Persze másként nem lenne sztori, szóval ne panaszkodjak és kritizáljak. Angel viszont igazi példaértékű karakterfejlődést mutatott be a történet alakulása alatt és vált boszorkányból igazi angyallá. Josh pedig... Ő Josh, és ezzel mindent el is mondtam, amit lehetett. Imádtam. Sokkal jobban, mint Mr. Quinnt.

Csak sajnos ebből a lényegesen rövidebbre sikerült regényből pont az maradt ki, ami a másikat annyira egyedivé teszi a számomra: a színházak világának kulisszatitkai, azok élvezetes bemutatása, miközben a cselekmény szerves részét képezik a jelenetek és a lelki problémák pszichológiai háttere. Ami maradt az egy szimpla romantikus történet, némi érzelmi hullámvasút, jól ülő poénok és szinte semmi meglepetés - ez pedig számomra most és az előzmények ismeretében kevésnek bizonyult. Viszont biztos vagyok benne, hogy másoknak pont azért fog tetszeni ez a regény, amiért nekem nem - mert annak történetvezetése, terjedelme és minden más egyéb jellemzője sokkal közelebb áll a tömegízléshez, mint az enyémhez. Nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj.

2018. május 24., csütörtök

Anne Frasier: A testolvasó (Jude Fontaine 1.)

Mostanában teljesen odáig vagyok a krimikért meg a thrillerekért, rengeteget olvastam belőlük az idén és még az is lehet, hogy le kell mondanom a fantasy és sci-fi kihívásaim teljesítéséről - amelyekkel pedig már a tavalyi évben sem álltam rosszul -, mert most egyszerűen mást van kedvem olvasni. A más, jelenesetben bármi lehet, de leginkább olyan, amiben valamilyen gyilkosság történt és persze folyamatban van a nyomozás. Ez az állapot nem újkeletű nálam, már a tavalyi évben elkezdődött és persze örültem is neki, amikor az egyik karácsonyi csomagomban ezt a regényt találtam. Az, hogy alig negyedévvel az ajándékozást követően elolvastam, mindent elmond arról, hogy mennyire akartam a kötetet - és aki ismer, az tudja, hogy komolyan is beszélek. Merthogy ez volt az a regény, aminek a fülszövege nagyon betalált nálam és mindenképpen olvasni akartam.

Értékelés: 7 pontot ér a 10-ből
(mert csak a címben van testolvasás).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 360 oldal
Fordította: Beke Zsolt
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Body Reader
Sorozat: Jude Fontaine
Folytatás:
2.) The Body Counter
Kategória: krimi, thriller, pszichothriller
Jude Fontaine nyomozó az egységének talpraesett és sikeres rendőre, aki számtalan esetet felderített. Azonban egy nap eltűnik és a társai hiába keresik, egyszerűen nem akadnak a nyomára. Pedig Jude él, csak éppen fogságban tartják - embertelen körülmények között, kínzásnak, éheztetésnek és erőszaknak kitéve. Három év telik el, amikor is egy váratlan helyzetet kihasználva Jude megszökik a fogvatartójától. Három évig nem látott más embert, csak az elrablóját, akinek kiismerte a hangulatváltozásait és az arca minden rezdülését. A nő ezzel új adottságot fejlesztett ki magában, amelyet az ismételten felvett munkája során is kamatoztatni akar. De három év fogságban tartott idő után, az átélt traumákat követően nem is olyan egyszerű újra felvenni a munkát - pedig Jude semmi mást nem akar. Először azonban az élet normális ritmusát kell újra felvennie és az sem bizonyul egyszerűnek. A nő azonban kitartóbb, mint sokan gondolják.

Ha Anne Fraser célja az volt, hogy létrehozzon egy erős női karaktert, akkor sikerrel járt az eltervezett küldetésében. Csakhogy közben más célokat szem elől vesztett. Mégpedig azt, hogy hitelessé tegye azt, ami igazából érdekessé tenné a történetet, amivel felhívni igyekszik a figyelmet a saját szereplőjére: a testolvasást. És ezzel gyakorlatilag el is mondtam, hogy mi a legnagyobb problémám ezzel a sorozatnyitó kötettel: nem érzem hitelesnek az alapszituációt, a főszereplő különleges képességét.

De ne ugorjunk ennyire előre, hanem nézzük szépen sorban a történéseket és az ezzel kapcsolatos meglátásaimat, érzéseimet.

Nagyon erősen indít a kötet, az érzések csak úgy áradnak a lapokról, a helyzet reménytelen és elképesztő módon átjön minden, amit a szereplő csak gondol és átél - az is, amit csak úgy gondol, hogy átél. Nem meglepő, hogy Jude teljesen elvesztette az időérzékét és nem tudja, hogy mennyi idő telt el a fogságba esése óta. A nő érzéseiből átjön, hogy már rég feladta a küzdelmet és megadta magát a fogvatartójának - inkább a mozdulatait, arcának rendüléseit figyeli, hogy a kedvére tegyen és ezzel csökkentse a saját fájdalmait. Mi más lehet ez, ha nem az automatikusra kapcsolt túlélés. Aztán adódik egy lehetőség és Jude akarata új életre kel, kihasználja a helyzetet és megszökik.

Sajnáltam ezt a nőt, aki három évet töltött embertelen körülmények között, majd hazaérve újabb csalódás várja, ahogy az annyira szeretett munkahelyén is. Sehol sem találja a helyét, sehol sem azt találja, amit annak idején ott hagyott és mindenhonnan csak értetlenkedést és hitetlenkedést kap válaszul. De Jude erős és sokkal hamarabb talpra áll, mint arra mindenki más számít: lakást talál, edzeni kezd, megkapja az engedélyt a munkavégzéshez és újra munkába áll a gyilkossági csoport tagjaként - mentálisan azonban továbbra sincs teljesen rendben. A társa az a személy lesz, aki az eltűnése után került a csoporthoz és akinek Jude volt az első ügye. 

Eddig teljesen példaértékű a regény történetvezetése és stílusa. Még az sem vágott földhöz, amikor a tóparton talált lány kezét szorongatva azt állította, hogy a halottak beszélnek hozzá, hogy képes olvasni a testükből és időtlenségbe dermedt arcvonásaikból. Nem lepődtem volna meg, mert végül is ez lett volna a cél, hogy eljussunk ide és innen majd még tovább. Csakhogy innen teljesen másfelé vezetett az út.

Nincs probléma sem a felvezetéssel, sem pedig a regény további részével, csak éppen a két fél nem alkot egy egészet és ez így elég zavaró. Mert alapjaiban véve jól megírt a nyomozónő által átéltek bemutatása, a talpra állása, valamint az életbe való nehézkes visszailleszkedése, amely azért annál hosszabb időt vesz igénybe, mint amit ő engedélyez magának. Akárhogy is tagadja, az átéltek hatással voltak a személyiségére, a gondolataira, az érzéseire, a viselkedésére: vagyis ahhoz képest, aki akkor volt, amikor eltűnt, három évvel később egy teljesen új személy került elő - és próbál meg beleilleszkedni a korábbi életébe.

A történetet színesíti, hogy kiderül Jude társa sem mentes a traumáktól és persze a nő múltjában is akad jó néhány titkolni való. Jude az eltűnése előtt egy ügyön dolgozott, amely most sem hagyja nyugodni és persze haladnia kell az öngyilkosságnak beállított tini halála esetében is a nyomozásnak. Mindezek mellett igyekszik megtalálni azt a házat, ahol fogva tartották és ahonnan sikerült megszöknie. A komótosan haladó, a lelki tényezőkre nagy hangsúlyt fektető történet ott kapcsol nagyobb sebességre, amikor Jude megtalálja a házat és amikor ajándékot kap a támadóitól. A sztori sötét és kegyetlen, ugyanakkor eléggé kiszámítható, mert a szálak eléggé egy irányba vezetnek és nem nehéz kitalálni, hogy hol kapcsolódnak majd össze a múlt és a jelen eseményei.

Van egy másik szál is a regényben, amelyet először Jude hangjának véltem, de hamar kiderült, hogy egy teljesen másik személy szólalt meg azokban a fejezetekben. Innentől kezdve sokkal inkább figyeltem arra, hogy mit ír és mond az az ismeretlen személy, mert tudtam, hogy lényeges lesz az információ. Az is lett. 

És mindeközben valahogy sikerült elfelejtkezni a különleges képességről, a testolvasásról, amelyet akár még használni is lehetne a nyomozás során. A probléma az, hogy nincs itt semmilyen különleges képesség, mert abban a technikában, amit a nyomozónő a regényben használ nincs semmi egyedi és különleges. A legtöbb krimiben a nyomozók ugyanezt a képességet használják - ha nem még ennél is többet -, de ezt természetesnek tekintik, mert az is. Pusztán a felkészültségük, a pszichológiai ismereteik és a gyakorlatuk alapján mélyebben látnak bele az emberekbe, mint bárki más - vagy mint Jude Fontaine. Viszont ebben nincs semmi különleges és egyedi. Főleg, ha onnan nézzük, hogy Jude az eltűnése előtt nagyon sikeres nyomozó volt, akinek biztos, hogy jó volt a felkészültsége is - vagy a megérzései. Mindegy is az ok, mert tény, hogy valamiért sikeres volt. "Fejlesztett" képességeinek színvonala és használata azonban megcáfolni látszanak a korábbi eredményeit. Mi ez, ha nem egy hatalmas ellentmondás?!

És ez az, amiben nagyon gyenge ez a regény, mert egyébként rendben lenne, csak ezt a testolvasós dolgot nem kellett volna ennyire erőltetni. Szimpla regényként - testolvasás nélkül - sokkal jobb lett volna az egész, így azonban egyrészt erőltetett lett, másrészt csalódást okozott, mert nem azt adta, ami miatt a történetet olvasni akartam. A történet mentségére legyen mondva, hogy nagyon erős mezőnyben olvastam és esélye sem volt versenyeznie J. D. Barker (poszt hamarosan), Thomas Harris  (poszt szintén hamarosan) vagy éppen Chris Carter írásaival, de akkor is... Más thrillerek ismerete ide vagy oda, ennek a regénynek akkor is eléggé nyilvánvalóak a hibái. Hogyan tovább? Elképzelni sem tudom, mert ez itt és most annyira lezárt, hogy akár maradhatna is így. Nem biztos, hogy igénylem a folytatást. Feltéve, ha lesz magyarul, ami a fogadtatást nézve nem biztos.

Hogyan lehetett volna ez jobb? Talán, ha az öngyilkosnak tűnő fiatal esete független a múlttól, ha a lány meggyilkolása önálló eset és Jude életének eddigi minden keserűsége és múltjának következményei nem egy kötet eseményein belül borul az olvasó nyakába. Igen, ha már sorozatot tervezett a szerző, akkor az sokkal jobb lett volna másként: úgy sokkal titokzatosabb és érdekesebb lett volna. Közben pedig nyomozgathattunk volna, a főhőseink meg lelkileg rázódtak volna helyre. Lett volna, ami továbbviszi a sztorit. Így viszont...

És még valami zavar: a kategória besorolás. Ez a "női pszichothrillerek" kifejezés eléggé irritált eddig is, de most még inkább - inkább megbélyegzésnek érzem, mint ajánlónak. Legalábbis nem biztos, hogy a számomra annyira nyerő lesz ez a besorolás, mert a poszt tárgyát képező regénynél olvastam már lebilincselőbb, keményebb és megrázóbb krimit/thrillert is. Teszek még próbát ennek a kategóriának a történeteivel, de már most tudom, hogy inkább azon szerzők írásai valók nekem, akiket fentett már megemlítettem - no meg Franck Thilliez művei.


2018. május 21., hétfő

Kresley Cole: Elfojtott üvöltés (Halhatatlanok alkonyat után 14.)

Ha az előző poszt írása közben is már vakartam a fejem, hogy mit is regéljek egy sorozat negyedik részéről, akkor most még nagyobb gondban vagyok, hiszen jelen esetben a tizennegyedik kötetről van szó. Az egy dolog, hogy én, az olvasóból lett avatatlan kritikus mit hadoválok itt össze, de ennél sokkal lényegesebb kérdés, hogy a szerző tud-e még újat mutatni ugyanazon sorozat tucatot is kettővel meghaladó részében. Valami halvány remény azért volt bennem, hogy olvasok majd némi újdonságot is, különben nem rendeltem volna meg ezt a részt. És mi a véleményem most, az olvasás után? Hmm, hmm... Került a történetbe némi "vérfrissítés", azonban az alapok - a párocska egymásra találása és szerelmi életének leírása - nem változtak valami sokat.

Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 399 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: MacRieve
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
A sorozat kötetei és főszereplői:
1.) The Warlord Wants Forever (magyarul nincs)
Meseszép Mist (valkűr)/Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség
Emma Troy (valkűr/vámpír)/Lachlan MacRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető
Kaderin (valkűr)/Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc
Mariketa (boszorkány)/Bowen MacRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér
Néomi Laress (szellem)/Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna
Holly (ember)/Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja
Sabine (varázslónő)/Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen
Daniela (valkűr, jégamazon)/Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege
Lucia (valkűr)/Garreth MacRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona
Carow Graie (boszorkány)/Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa
Ragyogó Regin (valkűr)/Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú
Lothaire (vámpír)/Elizabeth Peirce (ember)
13.) Árnyak hercege
Bettina (démon/varázsló)/Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés
Chloé Todd (szukkubusz)/Uilleam MacRieve (vérfarkas)
Műfaj: paranormális, romantikus
A MacRieve klán tagjai már több esetben is kellemes kikapcsolódást nyújtottak a kalandjaikkal és a szerelmük üldözésével, ezért reméltem, hogy most is lesznek érdekes részek  történetben. Ez az üldözős dolog leginkább azért érdekes, mert illat alapján felismerik az arájukat, akit az első közös holdtölte alkalmával meg is kell jelölniük - a bennük lakó farkas nem enged más lehetőséget. A sorozat második részében Lachlan, a klán fejedelme ered - első pillantásra nem éppen farkasklán kompatibilis - arája nyomába. A negyedik kötetben Bowen MacRieve vív élet-halál harcot az érzékeit megigéző boszorkánnyal - és a boszorkányért -, hogy elnyerje annak szerelmét. A kilencedik kötetben Garreth MacRieve, a Lykae hercege ered az őt csábító valkűr nyomába, hogy aztán eljussanak arra a helyre, ahol az ősi gonosz szunnyad - és persze fel is ébred. Szóval a MacRieve klán tagjai igencsak mozgalmas életet élnek, a párra találásuk mindig izgalmas, ezáltal a szereplésük garancia a szórakozásra, a kikapcsolódásra. Nem volt kérdéses tehát, hogy sokat vártam ettől a kötettől, hiszen az előző részekben már itt-ott felbukkant Uilleam - hanyagolva a skót kiejtést, egyszerűen csak: Will - MacRieve mogorvasága és magába zárkózása eléggé felhívta a figyelmet a személyére. És ki is derül - rögtön a kötet elején -, hogy mitől is olyan mogorva és magába zárkózott ez a farkas.

A szerző Az álmok sötét harcosa című kötetben olyan helyzetet teremtett, amely történései kiemelt jelentőségűnek tekinthetők a halhatatlanok zárt világában, illetve a regényekben is egyfajta a csomópont szerepét tölti be - folyton visszatérünk ahhoz, ami a szigeten történt. És nincs ez másként most sem: hiszen Uilleam is ott volt a szigeten, ő volt az egyik alany, aki elszenvedte az élveboncolásokat, majd a végső összecsapás, a börtönlázadás idején megtámadják őt a szukkubuszok. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a jelenetnek fontos szerepe van, most viszont már tisztában vagyok a helyzet jelentőségével. MacRieve-t azóta is kísértik a szigeten történtek és mivel Declan Chase - aki jelenleg egy valkűr párja - érinthetetlenné vált a számára, ezért azon akar bosszút állni, aki az egész halhatatlanvadászatot és a kísérleteket irányította: Preston Webb-en, a Rend vezetőjén. De Webb eltűnt és nem lelik nyomát. A boszorkányok megtalálták viszont a lányát és ő a halhatatlanok legújabb árverésének tárgya. Uilleam MacRieve és az ikertestvére, Munro - vagyis Vadító és Vadítóbb - megérkezik az árverésre, Will megérzi az illatot, amely az aráját jelzi a számára. Az ara pedig nem más, mint az, akiért egyébként is a licitre érkezett: Chloe Todd, egy halandó nő. És helyzet még ennél is csak bonyolultabb lesz - ami természetes, hiszen Nix, a flúgos valkűr látó keze is benne van az eseményekben.

Hogy minden világos legyen, térjünk csak vissza a szigeten történtekhez és ahhoz, hogy a farkast megtámadták a szukkubuszok, valamint ahhoz, hogy Chloé egy halandó nő. Uilleam MacRieve-nek nem az élveboncolás okozta a legnagyobb traumát, ennél sokkal megrázóbb volt számára a szukkubuszok támadása - a rémálmaiban is ez a jelenet üldözi. Ez utóbbi ugyanis olyan, évszázadokkal korábban megtörtént eseményeket idézett fel benne, amiket azóta sem tudott feldolgozni: a fiatal Uilleam rabja lett egy szukkubusznak, a szerettei pedig belehaltak abba, hogy megszabadították a lénytől - egyedül az ikertestvére, Munro maradt életben. MacRieve azóta írtózik a szukkubuszoktól és azóta nem tudja uralni a szörnyetegét a szexuális együttlétei alatt - és ezek igen lényeges momentumok a további események szempontjából.

És ha már ennyire kiveséztük MacRieve életét - múltját és jelenét -, akkor most beszéljünk egy kicsit az aráról is. Chloé Todd a történet elején még halandó, de már érzékel magán némi változást, aminek nem tudja az okát - ahogy azt sem tudja, hogy az apja a Rend vezetője. Az utolsó "ajándék", amit az apjától kap, a Szövetség Élő Könyve, amelyből rájön, hogy mi a testében végbemenő változások oka, azonban azt továbbra is rejtély a számára, hogy milyen lénnyé változik majd, ha bekövetkezik az a bizonyos kiváltó ok.

Nos, ez lenne az alapszituáció, amely egy Kresley Cole féle halhatatlan világbeli kalamajka kezdete és amelynek megfelelő helyen való kezeléséhez bizony szükséges jó néhány előző kötet eseményeinek ismerete. Persze a szerző minden lényeges történést felidéz a regényben, amely a cselekményhez szükséges, de a mondatok mögötti mélységet csak az érzékeli, aki korábban átélte az adott szereplők érzéseit.

Az eléggé részletes - a regényben is az, nem csak én regéltem róla hosszan - felvezetést követően nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mivé is fog - persze csak idővel - változni Chloé és miként fog erre reagálni Uilleam MacRieve. A történetnek ez a része nem okozott nagy meglepetést. Ahogy az sem, hogy az "események" java része a párocska magánéletét taglalja. A hajamat téptem, amikor megint előkerült a már igencsak elcsépelt szűz lány és tapasztalt férfi felállás. Ennek következményeként pedig ismét arról olvashattam, hogy miként is szerez szexuális téren tapasztalatot az a nő, aki korábban még csak nem is csókolózott, mert nem érdekelték a férfiak. És ezen a téren bizony nem sok újdonságot tudott mutatni a szerző - mert hogy nem is lehet már újat mutatni.

A regény alaphelyzetet felvázoló bevezetése érdekes volt, Uilleam reakciói és a "lányrablás" úgyszintén, majd amikor megkezdődtek a párocska intim együttlétei, akkor igencsak leült a történet - és ez így is maradt elég sok oldalon keresztül. Ez volt az, ami miatt némiképp csalódott voltam a regény olvasása közben és az vagyok most is. Sokkal mozgalmasabb, cselekményben bővelkedőbb történetre számítottam - mint pl. Bowen és Mariketa esetében -, nem pedig arra, hogy a párocska hol itt, hol pedig ott gyakorolja a szextananyag következő leckéjét.

Ott vált érdekessé a dolog, amikor bekövetkezett az a bizonyos kiváltó állapot és Chloé átváltozott azzá a lénnyé, ami a génjeibe volt kódolva. Will természetesen úgy regált, ahogy arra számítottam, majd Munro javaslatára elutaztak az ősi családi birtokra. A vad skót táj nem csak a szereplőket igézte meg a szépségével, hanem alkalmat biztosított a szerzőnek is arra - aki élt is ezzel a lehetőséggel -, hogy még színesebbé tegye a halhatatlanok világát. Ez volt a regénynek az a része, ami nagyon tetszett és amiért igazán érdemes volt elolvasni ezt a kötetet.

A világbővítés csak az egyik dolog, az új élmények mellett természetesen a múlt bizonyos jelenetei is más színben tűnnek fel, ezáltal pedig a "tévedések vígjátékának" is beillő szituációkban bekövetkezik a nagy megvilágosodás és minden probléma megoldódik, a viharfelhők elvonulnak a szereplők feje fölül. A helyzet persze nem ennyire egyszerű, mert volt bőven sírás-rívás, tragédia, szörnyeteg feletti uralom kérdése és minden más izgalom, de az érzelmek már csak ilyenek: imádják a hullámvasutat és fel is ültetik rá az arra alkalmas alanyokat. A kötet utolsó harmada igazán érdekesre és izgalmasra - meg kicsit rózsaszínre - sikerült, az epilógus pedig kegyetlen befejezést ad az addigi történéseknek.

Uilleam tehát - jókora kerülőúttal - végül célba ért, azonban a szerző mestere annak, hogy előkészítse a következő kötetek történetét és éppen ezért gyilkos a kötet epilógusa, amely elérte azt, hogy legszívesebben azonnal olvasnám Munro regényét. A gond az, hogy ezt már csak azért sem tehetem meg, mert még eredeti nyelven sem létezik, nemhogy magyarul. Szóval odébb lesz az még, amikor a Vadító - vagy Vadítóbb? -, valamint arájának története nyilvánossá válik.

És mi lesz addig? Nem hiszem, hogy unatkozni fogunk, mert a sziget eseményei még bőven tartogatnak nyitva hagyott szálakat, amelyeket a szerző lassanként le is zárogat - valószínűleg azért, hogy azokkal egyidejűleg újabbakat nyisson meg. A korábban megnyitottak közül ott van példának okáért Thronos és Lanthe története, akik kettőse A démonkirály csókja és Az álmok sötét harcosa című kötetekben már feltűnt és persze érdekesnek tűnik a Vrekenerek világa is. Vagy megemlíthetném a Dacianók nemzettségét is, akik közül két családtag is megtalálja majd a neki rendelt társat. És persze újra bővül a lények - és szereplők - sokasága, mert feltűnik a Morior, egy harcosokból álló szövetség, rengeteg érdekes taggal. Ha pedig türelemmel várunk, akkor annak is tanúi lehetünk majd, ahogy a pokol királya végre - tízezer év után - találkozhat újjászületett szerelmével. Munro története pedig még mindig sehol - bár ahogy a szerzőt ismerem, kapunk majd ízelítőt a szenvedéseiből.

Továbbra sem tudok szabadulni ettől a sorozattól, mert őrült módon vonz a világa, a sokszínűsége és a szereplői. Most is lázban égek, hogy olvassam a következő kötetet, de abban is biztos vagyok, hogy amikor odaérek az adott olvasmány nem fog majd annyira tetszeni, mint amennyire vártam annak megjelenését. Néhány kötetben - és egyre gyakrabban - túl sok figyelmet fordít a szerző az intim együttlétekre, túlzottan csak egy-egy helyiségre koncentrálja a cselekményt és hanyagolja az igazi, az eseményeket előremozdító történéseket. Kicsit több tényleges akció vagy világbővítés, illetve valamivel kevesebb biológiai akció és akkor helyben leszünk. Addig is olvasom tovább - ha lesz magyarul újabb regény -, legfeljebb nem leszek teljes mértékben elégedett a kapott élménnyel.


2018. május 11., péntek

Chris Carter: A halál szobrásza (Robert Hunter 4.)

Nem is tudom, hogy mit lehetne még elmondani ugyanazon szerző negyedik könyvének olvasása után arról, hogy miért is KELL nekem az ő általa írt regényeket azonnal beszereznem és nem sokkal később már túl is lennem az újabb nyomozáson, hogy aztán újra csak várakozzak a következő gyilkossági eset magyar nyelvű megjelenésére. Szerintem Chris Carter esetében egyáltalán nem kell magyarázkodnom - főleg, ha valaki olvasta a korábbi kritikáimat is. Miután az előző rész esetében kifejtettem, hogy a kriminálpszichológusból gitárossá, majd klaviatúrakoptatóvá avanzsált szépfiú számomra beérett mint regényíró és a műveiben megtalálta azt az egyensúlyt, ami az én ízlésemnek pont megfelel, nincs mit tovább magyaráznom - felesleges minden szó. 
Akkor mégis miről akarok ebben a posztban regélni? Naná, hogy arról, mennyire tetszett az édes-ékes anyanyelvemen megjelent legújabb regénye. Nézzétek el nekem, ha néha elvesztem az önkontrolom  - mert tudom, hogy ez akaratlanul is be fog következni - és átmegyek majd rajongói üzemmódba.

Értékelés: 10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 366 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 3.290,- Ft
A mű eredeti címe: The Death Sculptor
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
2.) Kivégzés
3.) Vadász
Folytatás:
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
Robert Hunter szabadnapos, de ha ez a nap tíz nem fogadott hívással kezdődik, akkor az már minden, csak nem szabadnap. Los Angeles egyik előkelő negyedében gyilkosság történt, az áldozat egy köztiszteletben álló volt ügyész. A férfival a saját ágyában végeztek, méghozzá különös kegyetlenséggel: a testét megcsonkították, a testrészeiből pedig egy vérfagyasztó alkotást, egy "szobrot" épített az elkövető. A gyilkosságnak elsőre nem sok értelme van, ugyanis a férfinak már csak hetei voltak hátra. Néhány nappal később újabb gyilkosság történik. A két ügy közötti egyetlen kapcsolatot a helyszínen talált, szintén az áldozat testrészeiből összerakott alkotás jelenti. Talán az elkövető ezzel akar üzenni valamit? A rendőrség hiába keresi a gyilkosságok áldozatai közötti kapcsolatot, nem találja azt. Pedig a munkába besegít a főügyészi hivatal egyik munkatársa is, aki informatikai területen kiemelkedő tehetséggel rendelkezik.

Az, hogy Robert Hunter esetei nem mindennapiak, már eddig is tudtam. Végül is üldözött - és el is kapott - már mindenféle gyilkos népet: kettős kereszteket rajzolgató bosszúálló, embert elevenen megsütögető szintén bosszúálló, nőket különös eszközökkel kínzó és bizonyos testrészeket összevarrogató, múltbéli traumával küszködő elborult elméjű bűnözőket. Mi jöhet még ezután? Ha az én fantáziám véges is a trükkös és kegyetlen gyilkosságok tekintetében - no meg az ilyen eseteket kiváltó okokban -, Mr. Carter agya ebből a szempontból feneketlen kútnak bizonyul. Minden egyes regénye esetében csodálkozom azon, hogy hogyan tud újabb és újabb, a korábbiakat is felülmúló módszereket kiagyalni. Addig jó, amíg Chris Carter ontja magából ezeket az írásokat, mert az vitathatatlan, hogy a regényei egyediek és szinte letehetetlenek. Félre csak akkor teszi őket az ember lánya, ha kicsit meg akar pihenni a vérengzések között, hogy aztán ismét újult erővel vesse bele magát a nyomozásba és a borzalmakba.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a regény elején egymást követik a gyilkosságok, miközben a nyomozók a sötétben tapogatóznak, igyekeznek összeszedni az elszórt morzsákat és egymás mellé illeszteni az apró mozaikokat - és nem igazán haladnak. Annak ellenére sem, hogy Garcia is eléggé beletanult már ebben a nyomozósdiba és ebben a részben egy zseni helyett már kettő is dolgozik az ügyön. Viszont a gyilkos előnyben van, hiszen ő már tudja, hogy kit és hogyan akar eltenni láb alól, illetve milyen "emlékművet" készít majd a testrészeiből.

Tényleg egy sziszifuszi munka az, amikor az információk tengerében - mit tengerében, óceánjában - kell halászni és onnan összefogdosni azokat az adatokat, összefüggéseket, amelyek egymáshoz passzolnak. Ehhez nem csak kitartás kell, hanem végtelen szerencse is, mindezek mellett pedig a nyomozói ösztön követése. Chris Carter nagyon jól végzi a dolgát, mert egyszerűen élvezetes az, ahogy a helyszíneket leírja, a nyomozók reakcióit bemutatja, illetve ahogy a nyomozói munka folyamatán végigvezeti az olvasóját. 

Jót tett a regénynek, hogy a régi szereplők mellett végre újak is felbukkantak: Alice sokat lendített a nyomozás tempóján és az információgyűjtésből is jelentősen kivette a részét. Ahogy a nő múltja is tartalmaz érdekességeket és általa Robertről is többet tudhattam meg. És az sem mellékes, hogy a jelenléte talán pozitív kimenettel lehet majd az álmatlanságban szenvedő nyomozó munkahelyen kívüli életére. Persze ez utóbbi csak merő képzelgés a részemről, mert mint eddig is nyilvánvaló volt, a szerző nem épp az a romantikus alkat.

Szóval szükség van Alice jelenlétére és munkájára, mert nélküle nem sikerülne összerakni azt a profilt, ami alapján a csapat elindul a csapáson, hogy felhajtsa a vadat. Az, hogy minderre kb. a regény felénél kerül sor, már előrevetíti, hogy lesz még csavar a sztoriban. Lesz bizony. És, hogy mi vezeti nyomra a szuperzseni nyomozót? Egy egészen icinyke-picinyke apróság, amolyan Poirot féle megvilágosodás, amikor már minden más csődöt mondott. Sebaj, a lényeg, hogy ott és akkor is működött, illetve most is működik ez a technika. Külön piros pont jár azért, mert aztán tényleg semmi halovány fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet az elkövető és milyen indokból. Nagyon jól elrejtette a szerző - még annak ellenére is, hogy az egyik helyszínen pofátlanul ottmaradt a tette elkövetését követően és még beszélgetésbe is elegyedett a bámészkodókkal. Ez mekkora húzás volt már!

És még egy fontos szempont: a szerző regényeinek nagy előnye, hogy alig vagy egyáltalán nincs benne utalás a korábban történtekre, ezért - még a sorozat jellege ellenére is - akár össze-vissza is olvashatók a kötetek. Egyébként is teljesen különálló, jól elvarrt szálakkal rendelkező sztori mindegyik. Szóval bátran lehet kezdeni azzal a résszel, ami éppen szimpatikus - aztán majd úgy is sorra kerül mindegyik.

Bárhogy is csavarom a mondandóm, nagyon jó volt ez a rész is: egyedi, különösen kegyetlen, művészi és okos, a nyomozói munka miatt pedig minden elismerésem. Mr. Carter, részemről jöhet a következő! Ja, hogy már készen is van? Akkor a regényeket magyarul megjelentető General Press Kiadóhoz fordulok ugyanezzel a kéréssel: jöhet a következő. Ugye jön majd? Addig pedig kénytelen vagyok beérni más gyilkosokkal és más nyomozókkal. Még szerencse, hogy jó krimiből bőven akad mostanában.


2018. május 7., hétfő

Elle Kennedy: The Mistake - A baklövés (Off-Campus 2.)

A sorozat első kötete - bár eléggé szkeptikusan álltam az olvasásához - végül meghaladta az elvárásaimat. Nem mondom, hogy tökéletes, de egészen élvezetes volt. Ha nem is azonnal, de úgy gondoltam, hogy idővel majd jöhet a folytatás is, hiszen a baráti társaság - vagyis a hokis csapat - tagjai egészen érdekes figuráknak tűntek. Logan kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, így végül csak rászántam magam a sorozat második kötetének olvasására.
Majd ott tartottam a kezemben az elolvasott kötetet és azon gondolkoztam, hogy miként is adjam át az élményeimet. Végül úgy döntöttem, hogy Hannah és Garrett párosához hasonlóan Grace és Logan kettősét is meginvitálom egy beszélgetésre, amelynek leiratát pedig közzé teszem itt a blogon. Akkor következzék is az interjú szöveges változata.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(csak mert kedveltem Logant)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.199,- Ft
A mű eredeti címe: The Mistake
Sorozat: Off-Campus
Előzmény:
1.) The Deal - Az üzlet
Folytatás:
3.)The Score - A pont
4.) The Goal
Műfaj: romantikus, new adult
Kedves Grace és Logan - vagy inkább John? -, köszönöm, hogy itt vagytok és válaszoltok a kérdéseimre. Először is meséljetek egy kicsit magatokról, az alapszituációról, hogy azok az olvasók is megismerjenek titeket, akik még csak gondolkodnak a könyv olvasásán.

Grace
Szerintem teljesen átlagos lány vagyok. Vagyis inkább az unalmas kategóriába tartozom, mert nem szeretek kockáztatni. Imádom az akciófilmeket és képes vagyok egész hétvégén azokat nézni - akár sokadszorra is - bulizás helyett. A családi életem nem túl zűrös, de nem is tekinthető szokványosnak: apám egyetemi professzor, anyám pedig művész, elég szabad lélek. A szüleim már külön élnek, apám a közelben, az anyám Párizsban, a franciaországi Párizsban.

Logan
A Johnt hanyagoljuk, maradjon a Logan. És akkor rólam... Imádom a jéghokit és szerintem nagyon jó játékos vagyok. Minden szerénység nélkül. Minden vágyam, hogy a profik között játszak, de tudom, hogy ez nem lehetséges - a családom miatt. Az én szüleim is elváltak, de a viszonyuk korántsem olyan, mint Grace szüleié. Apámnak volt egy balesete, amely maradandó károsodással járt és van egy másik betegsége is. Ez az oka annak, hogy minden nyáron a műhelyben robotolok a bátyám mellett, az apám helyett. Ahogy ezt fogom tenni a suli befejezését követően is, mert nem tehetek mást, mert köt az ígéretem.
De ha úgy nézzük, akkor nem ez az egyetlen defektem, hanem akad még belőle bőven. Erről Grace tudna a legtöbbet mesélni. 

Beszéljetek kicsit a másik nemmel való viszonyotokról. Milyen események történtek a kapcsolatotok elején?

Grace
Nos, erről a témáról nem tudok túl sokat mondani. Illetve nem tudtam, amíg össze nem akadtam ezzel a pasival, aki itt ül mellettem. Minden, amit a férfiakról és a szexről tudok, azt tőle tudom. *elpirul* A kapcsolatunk nem éppen szokványos: sem a találkozásunk, sem az együttjárásunk. Legalábbis nem annak tűnt az elején, de most már minden rendben van. A kezdeteket pedig leginkább elfelejteni szeretném...

Logan
Ami a lányokat illeti... khmm... azt hiszem, hogy a kelleténél többet sikerült megismernem. Bőven szereztem tapasztalatot és ritkán bújtam össze kétszer ugyanazzal a lánnyal. Legalábbis Grace előtt. Meg így visszatekintve úgy tűnik, hogy bárhol és bármikor megfelelő volt a helyszín, nem kellett még ágy sem. Meg igazából az sem, hogy a csajban legyek, csak a kielégülés számított. Mármint Gracie előtt. Aztán ott volt az is, hogy furcsa elképzeléseim voltak a szerelemről, aztán amikor ott volt az orrom előtt az ideális jelölt, akkor pedig nem ismertem fel, hogy ő az, aki kell nekem. Majdnem véglegesen elszúrtam a dolgot. De sikerült helyrehozni a baklövésem és ennek nagyon örülök.

Hogy is volt azokkal a tévképzetekkel és azzal a baklövéssel? 

Logan
Jaj, ne! Most muszáj ezzel nyaggatni? Már így is eléggé ég a fejem... Na jó, akkor kitárulkozom. Mint a legtöbb korombeli pasi én sem gondoltam úgy, hogy a szexen kívül más módon is szükségem lehet egy lányra, egy komoly kapcsolat egyenesen menekülésre késztetett. Egészen addig, amíg meg nem láttam a legjobb barátomat és a nőjét. Csorgattam is rendesen a nyálam a csaj után, aki szép is volt, okos is volt és persze tabu, mert a legjobb haverom nője, aki pedig fülig szerelmes volt belé. Igyekeztem kiverni a fejemből Hannah-t, de ezt csak úgy sikerült, ha kerültem őket, buliztam és persze minden alkalommal más lánnyal voltam. Aztán egyszer eltéveztettem az éppen aktuális buli címét és pont Grace szobájában kötöttem ki. Ami nem is lett volna gond, mert az este jól alakult, de amikor - néhány találkozással később - Grace elszánta magát arra a bizonyos lépésre, akkor követtem el életem legnagyobb baklövését. Sajnos még mindig a tévképzeteim rabja voltam és azt hittem, hogy másba vagyok szerelmes.

Grace
Nem, ne is nézzél rám, mert én erről beszélni sem akarok! Életem egyik legkellemetlenebb estéje volt. Soha nem éreztem még olyan szerencsétlennek magam, mint akkor. Még jó, hogy az anyám egy másik kontinensen lakik és jó messzire tudtam menekülni az átélt megaláztatástól. Bár attól még ugyanúgy fájt, ha nem jobban, mintha szembe tudtam volna nézni vele. És persze a baj nem jár egyedül, mert Logan elutasítása mellé megkaptam még Ramona árulását is. Szörnyű. Tényleg inkább elfelejteném az egészet.

Ezek után mégis mi volt az, ami megmentette a kapcsolatotokat?

Logan
Hannah ébresztett rá arra, hogy mi volt a baj velem és amikor szembesített a probléma lényegével, akkor tényleg rájöttem, hogy hol siklott félre az elméletem. Csak akkor már alapvetően mindegy volt, mert Grace nem állt velem szóba és azt sem tudtam, hogy merre lehet. Nagyon hosszú volt az a nyár... Aztán amikor újra összefutottunk és láttam, hogy nem csak külsőleg változott meg, hanem sokkal keményebb is lett, akkor éreztem igazán, hogy mekkora bajt okoztam. A feladatlistája volt végül is a fordulópont. Minden tehetségemet és minden rendelkezésre álló forrásomat bevetettem, hogy teljesítsem azokat a feladatokat.

Grace
Röviden: a feladatlista és az, hogy Logan minden pontját teljesítette. Bizonyítani akart és ezt egy nőnek értékelni kell. Meg aztán az sem volt egy utolsó szempont, hogy a suli egyik legjobb pasija loholt utánam és tett meg mindent azért, hogy a kívánságaim teljesítse. *mosolyog*

A következő kérdésem nagyon egyszerű: hoki vagy futball?

Logan
Nem kérdés: hoki. Szeretem ezt a sportot, gyerekkoromtól kezdve meghatározza az életem és nagyon remélem, hogy a felnőtt életemben is legalább ilyen mértékben lesz jelen.

Grace
Logan miatt járok el a hokimeccsekre, de a szívem továbbra is a foci felé húz. Sajnálom, Logan, de ez már csak így marad, így kell elfogadnod. 

Az előző interjú végén Garrett a következőket mondta: "Remélem, hogy Logan nem fog letaszítani a trónról a maga sztorijával. Ha a magánéletben is annyi odaadást és szenvedélyt mutat majd, mint a pályán teszi, akkor bizony izgulhatok." Nos, mit gondoltok erről? Garrett és Hannah továbbra is őrzi a képzeletbeli trónt, vagy átvettétek a vezetést?

Grace
Olvastam Hannah és Garrett sztoriját és persze mindketten meséltek is a történetükről. Számomra pont elég volt - még sok is - az a fájdalom, amit át kellett élnem, amíg kialakult a mostani, immár kellemes állapot. Nem tudom racionálisan megítélni, hogy melyikünk kapcsolatában voltak nagyobb hullámvölgyek és hullámhegyek. Talán nem meglepő, hogy én úgy érzem, az enyémben. Átélni valamit és hallani valamiről , az teljesen más. Viszont ők ketten nagyon jó páros: teljesen ráhangolódtak a másikra és mókásak, szórakoztatóak is.

Logan
Látjátok, ez az én haverom! Tisztában van a képességeimmel és mindig a legjobbat gondolja rólam. És tudja, hogy jobb vagyok nála! Sokkal jobb. Szerintem lazán letaszítottam őt és a csaját arról a képzeletbeli trónról. Tudom, hogy a magánéletemben is legalább olyan szenvedélyes és odaadó vagyok, mint a pályán. Ugye, Szépségem?

Olvastam Garrett párra találását, ahogy ismerem a Ti történeteteket is és ha őszinte akarok lenni, akkor bizony az övéké jobban tetszett. Lehet, hogy a pályán nagyon szenvedélyes és tehetséges játékos vagy, de ebben a sztoriban elég vérszegény főhőst játszottál Logan. Persze nema férfiúi képességeidre utalok ezzel, hanem arra, hogy elég lassú és eseménytelen volt az egész regény. Hosszú időt ölelt fel és mintha kicsit szétdarabolódtál volna a sok probléma között. Grace pedig jó időre eltűnt az olvasók szeme elől. Szóval valami nem volt az igazi.

Logan
Igen, problémám az számos volt akkoriban. És jobban belegondolva igazad is lehet. Ahogy Gracie is mondta, nekünk pont elég volt ennyi zűr és zavar, amennyit átéltünk. A regényből hiányolt szenvedélyt pedig olyan helyen éljük ki, ahová másnak nincs bejárása. Nekünk ez így jó. Nagyon jó.

A családi problémáitok megoldódtak?

Grace
Nálunk a szokásos a felállás, ezt már így kell elfogadnom. De végre sikerült jobban megértenem anyámat is, ezért mindenképpen pozitívumként élem meg a kis kiruccanásom. Vagyis az olvasók szeme elől eltűnésem.

Logan
Nem győzöm elégszer kifejezni a hálámat azért, hogy volt, akinek fontos voltam és közben járt az érdekemben. Hosszú ideig nagyon sötétnek és reménytelennek láttam a jövőmet, ezért még most sem tudom elhinni, hogy teljesen másként alakult az egész. Mindent el is követek azért, hogy sokáig fennmaradjon ez az állapot. És Apa is jól van. 

Ajánlanátok olvasásra a regényt? Vagy esetleg a folytatásait? És az előzményét?

Grace
Hannah és Garrett sztoriját mindenképpen. Tucker és Dean is jó fejek, és persze drukkolok nekik is a párra találásban. A szerelem egy hatalmas kaland: fájdalmas és izgalmas. Szerintem érdemes lesz elolvasni a folytatásokat is.

Logan
Garrett és Wellsy - vagyis Hannah - kapcsolatának kialakulása mindenképpen olvasásra érdemes. Főleg, hogy még magam is szerelembe estem azzal a meghittséggel, ami kialakult köztük. Nincs ezen mit szégyelni, most már bevallom, ha néhány kédéssel ezelőtt már közzé tettem az érzéseimet. *vállrándítás* Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ki lesz az, aki leszoktatja Deant a nyilvános szexről. Amikor az a srác a hálószobájában, zárt ajtók mögött fog döngetni egy csajt, akkor biztosak lehetünk majd benne, hogy fülig szerelmes. Szóval a jelek nyilvánvalóak lesznek. Tucker? Szerintem ő már most is odáig van valakiért, csak még valahogy nem érett meg a dolog arra, hogy mi is tudjunk róla. Tehát igen, mindenképpen ajánlom olvasásra a folytatásokat - is.

Grace és Logan - és még véletlenül sem John -, köszönöm, hogy megosztottátok velem és az olvasóimmal a gondolataitokat. Bár nem sikerült azt az izgalmat hoznotok, amit vártam, mert azért lényegesen több szenvedélyre, izgalomra és humorra számítottam az előzmények ismeretében, de ettől függetlenül örülök a párosotoknak. Örülök, hogy révbe ért az életetek és sok mindent másként láttok, mint a kötet elején. Örülök, hogy tanultatok a hibáitokból és ne kövessenetk el több baklövést. Különösen Te ne, Logan! Legyen tartós a kapcsolatotok!



2018. május 3., csütörtök

Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A Mesterművek sorozat egy-egy újabb kötetét kézbe venni mindig külön öröm és megelégedés a számomra - tartozzon bármelyik alsorozatba az aktuális kiadvány. Egyrészt azért, mert tudom, hogy a tartalma minőségi munka és imádom hozzáfűzött felvezetéseket, a tartalmas magyarázatokat. Másrészt valamilyen számomra is érthetetlen oknál fogva - bár a szépet és az igényeset kedvelem - nem olvasok szépirodalmat, sőt ha tehetem igyekszem magam távol tartani a magas irodalomnak tartott művektől. Talán azért mert a szépirodalom mániásoktól annyi bántó leszólást sikerült már bezsebelnem, amikor kiderült, hogy én a fantasyt és a sci-fit kedvelem. Bár igazából nem értem, hogy miért kell egyik olvasó embernek a másikat lenézni és megszólni, amikor egyre kevesebben vagyunk, akik egyáltalán olvasunk. Szóval a Mesterművek valami olyat képvisel a számomra, amely a metszetét jelenti a szórakoztató irodalom és a klasszikus, időtálló alkotások halmazának, amelyeket akár már a szépirodalom címkét is rá lehet aggatni - ugyanakkor mégiscsak abba a zsánerbe tartoznak, amely nekem szól, amely a szívemnek kedves.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 542 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft
Sorozat: Mesterművek
Alsorozat: Mesterművek Sience Fiction
Műfaj: sci-fi
Akciós vásárlás: Delta Vision Webáruház
Bár a novellás kötetek valahogy nem csúsznak annyira, mint a regények, ezzel a válogatással mégis mindenáron meg akartam ismerkedni. Mindennél jobban furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy  mi volt az, amivel Stanley G. Weinbaum nyolcvanpár évvel ezelőtt, másfél éves írói tevékenysége alatt képes volt maradandót és a műfajban meghatározót alkotni. 

Bevallom, hogy ha nem a Mesterművek sorozat részeként jelenik meg ez a válogatás és nem kapom meg mellé azokat a kiegészítő információkat, amelyek segítenek elhelyezni - térben és időben - ezeket a novellákat, akkor bizony sokkal kevésbé nyerték volna el a tetszésem az olvasottak. Nincs ezzel semmi probléma, mert az időközben eltelt nyolcvan évben sokat változott az ízlés, a tudomány és persze alapvetően mások az igények és a trendek az írásokkal kapcsolatban is. Így tehát, ha a gondos és rengeteg ismerettel rendelkező szerkesztő nem hívta volna fel a figyelmem az apróságokra, akkor bizony - nem korszakújítónak, hanem természetesnek véve azokat - átsiklottam volna a lényegi részeken, sokkal kevésbé jöttek volna át a novellák mondanivalói.

Ezen apróságokat és lényeges elemeket figyelembe véve azt kell mondjam, hogy Stanley G. Weinbaum igenis kalapemelést érdemel, mert egy részről igyekezett megfelelni a kor kívánalmainak, más részről viszont nem adta fel az egyéniségét, hanem minden írásával hozott és adott valami újat, valami különlegeset. Tragikusan rövid alkotói korszakának ezen termékei pedig elgondolkoztatják az olvasót, hogy mi lett volna, ha nem ragadja el őt olyan hamar a rettegett és könyörtelen Kaszás.

Bár a történetek technikai leírásai és tudományos magyarázatai néhány esetben mosolygásra késztettek, de el kell ismernem, hogy a maga idejében Weinbaum jól értesült és a tudomány terén, az új technikai vívmányokkal kapcsolatban igencsak tájékozott ember volt. És mindezek mellett még szárnyaló fantáziával, valamint igencsak magasfokú emocionális érzékkel is rendelkezett, aki képes volt minden történetébe beleszőni az emberi kapcsolatok finom rezdüléseit - még akkor is, ha erre senki sem kérte meg. Talán pont ezért működtek ezek az írások és ezért éreztem úgy, hogy - némi technikai ráncfelvarrást és kiigazítást követően - akár a kortársak között is megállnák a helyüket a történetek és senkinek sem tűnne fel, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt keletkeztek.

Persze így, hogy tisztában vagyunk antik és éppen ezért ezért értékes mivoltával, így élvezhetőek igazán ezek az írások. Ahogy egy antik asztalt látva sem húzzuk el a szánkat, hanem csodáljuk azt, hogy a mester évszázadokkal ezelőtt és alig valami szerszámmal maradandót alkotott. Valahogy így kell Weinbaum írásaihoz is közeledni: kellő áhitattal és tisztelettel.

Mégis a novellák előtti bevezetők és kiegészítő információk teszik igazán teljessé az élményt, meg persze az írói fantázia sokszínűsége és a helyzetek finom humora. Az pedig, hogy a kötet végén a fordítók elmondják a véleményüket a szerzőről és szövegeinek fordításáról nagy élményt jelentett. Ezt már csak az tudta leszorítani a dobogó legmagasabb fokáról, amikor az egyik fejezetben maga a szerző "szólt" az olvasóhoz és mesélte el, hogy miként került az SF közelébe, mit gondol róla és ő maga miért alkot ebben a közegben. Mélyen megérintett a kötetnek ez a része és még közelebb hozta hozzám az addig átélteket.

Pedig a novellák nem mindegyike ragadta meg ennyire a figyelmem, de mindegyikben volt valami, ami tetszett: hol a részletek, hol az egész hangulata. A Mars különös lényekkel benépesített bolygója legalább annyira varázslatos volt az ötleteket tekintve, mint a Vénusz forró vagy fagyos oldala. És persze nem szabad elfelejtkezni a Plútó különleges élővilágáról, valamint az Uránusz sűrű és gomolygó ködében meglapuló lényekről sem. A Föld Weinbaum nézőpontjából ugyanolyan egyedi és érdekes, mint az idegen bolygók világai, mert itt a tudományos kísérletek és azok következményei szolgáltatják az izgalom faktort. 

És ez még csak az egyik fajta csoportosítás, mert bizony nem csak bolygók, hanem főszereplők és történettípusok szerint is meg lehet tenni ugyanezt a rendezést. Ham és Pat bolygókalandjaiból mindjárt hármat is tartalmaz a kötet, ahogy Dixon Wells és régi fizikaprofesszora, Haskel von Manderpootz is több novellában kap főszerepet. Ez utóbbi páros különösen sokszor késztetett mosolygásra a tetteivel - a novellák tanmesébe illő végkövetkeztetései pedig egyenesen kacagásra sarkaltak. És persze ott van Tweel, a marslakó, aki hamar belopta magát a szívembe és akinek kalandjairól nem csak én olvastam volna még többet.

Szóval furcsa ez a kötet, mert katartikus élményt nem váltott ki belőlem, lassan is haladtam a történetek olvasásával, mégis úgy érzem, hogy megérte elolvasni, mert ha kirobbanó élményt nem is nyújtott, de mindenképpen maradandót okozott. Mindezek mellett pedig úgy érzem, hogy hiánypótló válogatás, amelynek elolvasásával sikerült befoltozni az SF zsáneréhez kapcsolódó ismereteimben tátongó lyukak egy kicsiny szakadását. Igen, van még mit pótolnom és amennyire csak az időmből és az energiámból telik, rajta leszek az ügyön. Abban biztos vagyok, hogy ebben a Delta Vision Kiadó és Mesterművek sorozata nagy segítségemre lesz. 


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons