Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. november 29., kedd

Várólista - 2016. november

Ez már az év végi hajrá hónapja: a dömpingszerű könyváradaté, amikor izzanak a nyomdagépek, naponta érkeznek újabb és újabb hírek a várható megjelenésekről. Mit tesz ilyenkor a megszállott könyvmoly? Egész nap a képernyőt, a különböző kiadók és online könyves áruházak oldalait böngészi, lesi az előrendelős és egyéb akciókat, valamint a pénztárcáját vizsgálgatja és próbálja összeegyeztetni a kínálatot a lehetőségeivel. A nézelődés nem kerül pénzbe, bár az is igaz, hogy növeli a sóvárgás mértékét. Nézzük is akkor, hogy a novemberi megjelenések közül mely kiadványokon akadt meg a tekintetem. Azt azért elárulom, hogy én magam nem csak nézelődtem, de bizony vásároltam is - nem is keveset. Azt, hogy számotokra melyik könyv okoz majd leküzdhetetlen sóvárgást, Ti döntitek el - én csak a kínálatból válogattam -, de biztosan van a felsorolásban olyan, amely a karácsonyfa alá kívánkozik.

Hatalmas meglepetést jelentett a számomra, hogy az Európa Kiadó hosszú idő után folytatja Felix J. Palma Viktoriánus-trilógia sorozatát, amelynek második kötete Az ég térképe. Persze úgy mondom ezt, mintha az elsőt már olvastam volna...
Anne Rice is egy olyan szerző, akinek könyveit kedvelem, bár ritkán olvasom - hangulat kell hozzá. A Farkasok ajándéka nem a megszokott vonalat képviseli, vámpírok és boszorkányok helyett ezúttal az alakváltók állnak a középpontban, bár a stílus - gondolom - továbbra is a megszokott. A regényt a Szukits Kiadó hozta el a magyar olvasók számára.
A GABO Kiadó megjelenései - főleg az SFF oldalon - mintha kicsit visszafogottabbak lennének, mint egy évvel ezelőtt. Sebaj, mert az egyik lényeges és nagyon várt könyv már a könyvesboltokban várja a vásárlókat. Katherine Addison A koboldcsászár című regényéről mindenhonnan csak pozitív véleményeket hallottam, nálam ez a tutira kell könyv kategória - már beszerzés alatt.


Továbbra is imádom az Agave Könyvek pontos és előrelátó tervezését, valamint korrekt tájékoztatását - példaértékű mindkettő. Ahogy a könyveik között is találok mindig a stílusomnak megfelelőt. Neil Gaiman-től ezúttal egy non fiction válogatás kerülhet a karácsonyfa alá, amely a Kilátás az erkélyről címet kapta. Stephenie Meyer hosszú ideig hallgatott és közben megújult, a romantikus regényeket maga mögött hagyva A vegyész című történetben ezúttal egy titkosügynökről írt, aki a saját megbízói elől menekül. Azért vannak fenntartásaim a pálfordulással kapcsolatban, de az esélyt mindenkinek meg kell adni,

John Scalzi Vének háborúja című sorozata egyenlőre lezárt, de a képet azért mindig lehet színesíteni, a Vének történetei és más írások pont ezt a célt szolgálja.
A Fagyos halál nem más, mint Anita Blake, a vámpírvadász huszonnegyedik kalandja, amely legalább olyan vaskos darab, mint a Ragály című kötet. Remélem, hogy Laurell K. Hamilton ezúttal nem esik a saját maga által épített csapdába és élvezetes regényt sikerült összehoznia. Említésre érdemes még, hogy a következő kiadással beérjük az eredeti nyelvű megjelenéseket - hacsak addig nem készül újabb történet.
Némileg szkeptikus vagyok a PC játékokból készült regényekkel kapcsolatban, mert eddig csak csalódásban volt részem - megmérettek és kevésnek találtattak. De Adam Christopher Dishonored - A képmások ura című regénye állítólag más, mint a többi hasonló kötet, mert ez nem a játék szövegesített verziója, hanem egy különálló kaland. Az pedig, hogy a fordító nem csak nekiesett a szövegnek, hanem előtte megismerte a játékot is, külön elismerést érdemel - már ezért is érdemes bizalmat szavazni ennek a kötetnek.

Mit is mondhatnék, a Könyvmolyképző Kiadó hozta a szokásos formáját, vagyis hosszas hallgatás - vagy engem nem érdeklő megjelenések után - karácsonyra elárasztotta a nyomdákat és a könyvesboltokat - szó szerint. Puffogok, de attól még örülök, mert rengeteg sorozatfolytatás is érkezett ezzel a dömpinggel.
  • Susan Ee csodaszép borítójú és belső tartalmát tekintve is érdekes trilógiája - a Penryn és a végítélet - a befejezéséhez érkezett, End of Days - A vég napjai végre a boltokba került.
  • Tammara Webber Sweet - Édesem című regénye kötelező vétel, mert a szerző korábban már meggyőzött arról, hogy érdemes pénzt áldoznom az írásaira. Ez a regény A szív körvonalai sorozat legújabb tagja.
  • Egy kockás has a borítón mindig nyerő - vagy nem. Elle Kenedy The Deal - Az üzlet című regényének borítója olyan tizenkettő egy tucat jellegű, a fülszövege elképesztően klisés, viszont a kivitelezés - megbízható vélemények szerint - jól sikerült. Egy próbát megér - aztán lehet hogy egy üzletkötést is.
  • Katie McGarry jó érzékkel és a minőséget tartva tálalja a fiatalok problémáit. A Take Me On - Kísérj el című regény a Feszülő húr sorozat legújabb darabja.
  • Julianne Donaldson stílusát sokat megkedvelték az Edenbrook című regényét olvasva. Blackmoore című írása ugyan kicsit ifjúságira sikerült, de végül is a kor és a közeg sok mindent meghatároz. Majd idővel kiderül, hogy felére a történet az elődjéhez.
  • Luxenek helyett ezúttal az arumok kerültek a főszerepbe. Hunter, az arum harcos és Serena, az ember nő már feltűntek egy korábban megjelent Jennifer Armentrout regényben, az Obsession - Függőség ezúttal az ő történetüket meséli el. Ezzel a történettel a kiadó újabb kategóriát vezetett be, ezúttal a Zafír pöttyöt köszönthetjük a mindenféle színű pontok és jelölések hosszú sorában. Ez a kategória fogja képviselni a "felnőttebb" olvasóknak való fantasy és urban fantasy köteteket.
  • A második kötethez képest ez a rész elképesztő gyorsasággal jelent meg. Kim Harrison Every Which Way But Dead - Bárhogyan, csak holtan ne című regénye a Hollows sorozat harmadik kötete - egy jó kis urban fantasy sorozat újabb darabja.
  • Sarah J. Maas azon szerzők közé tartozik, akik írásai iránt elvesztettem az érdeklődésem, mert a szereplői a kelleténél többet nyafogtak és illegették magukat a tükör előtt. A Court of Thorns and Roses - Tüskék és rózsák udvara mégis felhívta magára a figyelmem. Az tuti, hogy mielőtt belekezdenék a sorozatba, megvárom a megbízható tesztelőim véleményét. Csak csendben megjegyzem, hogy ez a kötet is Zafír pöttyös.
Azt hihetnénk, hogy ezzel vége a felsorolásnak, de nem - mondom én, hogy elárasztották a könyvesboltokat a Könyvmolyképző Kiadó megjelenései. 
  • Az idei év nagy meglepetése és egyben várva várt megjelenése Kevin Hearne Tricked - Átverve című regénye, amely A Vasdruida Krónikái sorozat negyedik kötete. Várni kellett rá egy darabig, de végre megjelent.
  • Brent Weeks jellemzően csak féltéglát tud írni - vagy grafomán vagy kilóra ír. A Tört szem a Fényhozó sorozat harmadik része - van mit pótolnom, mert én még csak az első köteten vagyok túl.
  • Hannah Kent Rekviem egy gyilkos asszonyért című regénye az Arany pöttyös kiadói sorozaton belül jelent meg és a fülszövege alapján érdekesnek tűnik, magában hordozza a különleges élmény ígéretét.
  • J. A. Redmerski-t  A soha határa óta nem tudom feledni, mert véleményem szerint a kategóriáján belül valami különlegeset alkotott. Örülök neki, hogy folytatódnak az írásai magyar nyelvű megjelenései. A Megölni Sarait valami másnak tűnik, mint a korábbi történetei és engem nagyon érdekel, hogy az érzelmekkel és a szavakkal mesteri fokon játszó szerző ezúttal mit hozott össze.
A végére hagytam a könnyedebb, de annál pikánsabb műfaj képviselőit. 
  • Lauren Blakely Kőkemény című regénye azért keltette fel a figyelmem, mert pasi szemszögből íródott és már a fülszövegéből is süt az a pimasz stílus, amelyet annyira kedvelek. Remélem, hogy nem fogok csalódni. A kötet egy sorozat nyitó darabja, amelyet a Művelt Nép Könyvkiadó - továbbra is ellentmondást érzek a név és a tartalom között - hozott el a magyar olvasóknak.
  • Végre hallatott magáról a Lilith Könyvek és végre megjelent a Gyönyörű rohadék sorozat harmadik darabja,  Christina Lauren Gyönyörű játékos című regénye. A borító továbbra is visszafogott, de remélem, hogy az oldalakon legalább ugyanannyi a szenvedély, mint az előzménykötetekben.
  • A paranormális romantikusok is kezdenek életre kelni tetszhalál állapotukból - erről majd később egy másik posztban bővebben elmélkedni fogok. Bár a sorozatot nem olvasom - Mi a véleményetek? Kellene? -, de a borítón megakadt a szemem: igéző és csodaszép. J. R. Ward Birtoklás című regényét, amely a Bukott angyalok sorozat ötödik kötete, az Art Nouveau Kiadó hozta el a magyar olvasóknak.
Bőséges kínálat, hosszú poszt. De az tuti, hogy van miből választani. De karácsonyig nincs megállás, ezért továbbra is érdemes figyelni az újabb megjelenéseket, a boltokba kerülő könyveket.

2016. november 25., péntek

Réti László: Kaméleon (Kaméleon 1.)

Nagyon kedvelem a krimiket. Éppen ezért furcsa, hogy nem emlékszem rá, magyar szerzőtől olvastam-e korábban nyomozós sztorit. Az tuti, hogy fantasy, sci-fi vagy thriller, esetleg kalandregény címke alá besorolt történetet igen, de krimit nem - vagy még az is elképzelhető, hogy mégis, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem az együtt eltöltött idő. Vagyis éppen itt volt az ideje, hogy pótoljam az elmaradásom. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezúttal emlékezni fogok az olvasásomra, hiszen az még véletlenül sem történhet meg Cameron Larkin őrmesterrel és a nyomozásával, hogy csak úgy magától kiperegjen az agytekervényeim közül - ahhoz minimum valami trauma által előidézett amnézia lenne szükséges.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 576 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Folytatás:
2.) A hasonmás
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)
Akkor hogy is állunk? Adott egy magyar szerző, aki két évtizedes zsarumúlttal rendelkezik és bizony végigjárta a szervezet ranglétráját is, vagyis tisztában van a talpas rendőr feladatával, látott már helyszínelést, illetve vezetett nyomozást - mindezekből nem is egyet, hanem bizonyosan jó néhányat. Teljesen egyetértek azzal, hogy az ember arról írjon, amit ismer, amiben jó. Ezért kétségem sem volt azzal kapcsolatban, hogy egy volt zsaru - vagy egyáltalán ilyen? - biztosan hiteles krimit fog letenni az asztalra. A felcsipegetett infók szerint emberünk kifejezetten alapos is, mániákusan utánanéz mindennek, amivel kapcsolatban esetleg bizonytalan, vagy nem rendelkezik a helyzet megoldásához kellő mélységű információval. Újfent megerősítést nyert, hogy ő lesz az én emberem - mármint ami a jó krimi élvezetének ígéretét jelenti. Idáig tehát eljutottunk, most már csak a stílus volt kérdés. Némi betekintés a szerző honlapjára - ahol már az önéletrajza is képes volt levenni a lábamról -, valamint néhány dicsérő mondat azoktól, akiknek adok a véleményére és már sínen is volt a dolog. Ha pedig így van, akkor lépjünk is azonnal olajra és haladjunk tovább, mert ahol Larkin őrmester felbukkan, ott bizony számolni kell azzal, hogy hamarosan valami olyanba tenyerelünk, amibe nem igazán kellene - és amit úgy általában elég erős és határozott illattal szoktak leginkább jellemezni.

Adva van tehát egy montanai kisvárosból származó férfi, aki tulajdonképpen csak azért lett rendőr, mert éppen úgy alakult. Hősünk azonban elégedetlen a pozíciójával, azért a varázslatos hegyvidéket, a kisvárosi nyugalmat hamar lecseréli a poros sivatagra és nagyváros nyüzsgésére. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, garantált a túltelítődés, majd elérkezik az a pillanat, amikor a főnök írja elő a kötelező szabadságot. Mit tesz ilyenkor az összetört ember? Oda vágyik, amit ismer: hazakullog. Megemészteni azt, hogy parkolópályára tettek, nagyon nehéz. Larkin őrmesternek ezért is van szüksége rá, hogy lelke bánatát erős - és márkás - gabonapárlatba fojtsa bele, keserűségét azzal ápolja. Önként választott meditatív állapotából régi haverja és kollégája rázza fel: gyilkosság történt a csendes kisvároshoz közeli egyik farmon - az éves statisztikát arcátlan módon figyelmen kívül hagyva -, miközben a helyi nyomozók áldozatul estek a szalmonella nevű elkövető mindent elsöprő csapásának, szükség van tehát a messziről hazatért rendőrre - ha már úgy is kéznél van egy gyilkosságok felderítésében jártas szakember, kár lenne veszni hagyni. Márpedig Larkin őrmester tudja, hogy mi a szolgálat, ezért összeszedi magát, színes, mindenkit megbotránkoztató nyakkendőt köt, és igyekszik elvégezni a rá bízott feladatot - csak éppen Montanában minden másként megy, mint San Diego-ban.

Bevallom, hogy engem - tekintve, hogy nem olvastam el a fülszöveget - sok minden meglepett ebben a regényben: a helyszín, a humor, a cselekmény. Állításom azonban még véletlenül sem árnyékolja be negatív felhang, mert a meglepetés kifejezetten kellemesre sikeredett. Kellett ugyan néhány oldal, amíg sikerült ráéreznem a szerző stílusára, és annak ellenére, hogy sehogy sem tudtam azonosulni a legtöbbször másnapos főhősünkkel, egy idő után kifejezetten jól szórakoztam - Larkin iróniával átszőtt cinikus megnyilvánulásait olvasva pedig nem egyszer dőltem a röhögéstől.
"Az ember nem tud semmit a fekete humorról, amíg részt nem vett egy sörözésen halottkém társaságában."
Mindez azonban még kevés lett volna ahhoz, hogy a regényhez szögezzen és maradandó élményt nyújtson. A humor mellett a történet másik meghatározó jellemzője a mozgalmassága, ami egy percig sem hagyja pihenni sem a főhőst, sem az olvasót. Nem irigylem Larkin őrmestert ezért a megterhelő hétért és az átélt élményekért, ellenben én nagyon jól szórakoztam, miközben ő szenvedett, illetve minden tudását bevetve és a testi épségét nem kímélve próbálta felgöngyölíteni a csendes kisvároshoz közeli farmon történt halálesetet. Aztán a következőt, majd az azt következőt, majd... Az éves statisztikának már a történet legelején lőttek, de a folytatás ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy Montanában aratott a halál, eléggé megcsappant a helyi településhez tartozók lélekszáma és ennél feketébb évet nem sokan éltek meg arrafelé.
"Az emberek ma már tartják magukat a ne szólj szám, nem fáj fejem elvéhez. Valahogy azaz érzésem, hogy 1960 után mindenkinek a három majom volt a jele az óvodában."
A főhős kétségtelenül egyedi karakter, mondanám, hogy szimpatikus és rábíznám az életemet is, de ez talán túlzás lenne. Helyette inkább azt mondom, hogy többször kerül illuminált állapotba, mint nem, a mondanivalóját nyersen megfogalmazva tálalja - mondhatjuk, hogy ami a szívén, az a száján is -, ahhoz képest, hogy egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, egy végtelenül beszari és rinyálós alak, valamint hazudik, mint a vízfolyás - mindig, mindenhol és mindennel kapcsolatban. Ellenben, ha ráharap valamire, akkor azt bulldog módra szorítja és nem engedi el, még akkor sem, ha az élete múlik rajta. Igen, Larkin eléggé ellentmondásos személyiség. Nem éppen a hős lovag és mégis... Nem is pazarolnék több jelzőt, mert úgy sem tudnám hitelesen visszaadni különleges egyéniségét - róla olvasni kell és kész.

Akkor el is érkezett az idő, hogy több figyelmet szenteljünk a krimi szálnak, a gyilkosságnak - akarom mondani gyilkosság sorozatnak. Ami egyszerű családon belüli erőszak következményeként hirtelen felindulásból elkövetett emberölésnek tűnik, abból a későbbiekben valami sokkal nagyobb és bonyolultabb növi ki magát. Hogy mennyire bonyolult és összetett? Nagyon. Nehézségi szempontból, a Turing-gépek bonyolultságfogalmai alapján a legfelső osztályba sorolható - magyarra fordítva: az életben soha nem jutott volna eszembe, hogy az van a háttérben, ami. Pedig ott voltak a nyomok, minden adott volt a megfejtéshez és semmi olyan nem kellett a megfejtéshez, amit ne olvastam volna a korábban a szövegben. Csak hát az a folyamatos rohanás...

Az "aki" persze már más kérdés, mert ebben az esetben egy idő után már azért sejteni lehet, hogy ki az a személy, aki állandóan gáncsot vet és elősegíti egyébként sem egyenes járásáról elhíresült nyomozónk látványos - ugyanakkor továbbra is előrehaladást mutató - bukdácsolását. Na persze, az a tény, hogy kiderül, ki a főkolompos, egyáltalán nem befolyásolja a regény élvezetét, hiszen bőven tartogat még ezt követően is izgalmakat és meglepetéseket a cselekmény.

Nem szaporítom tovább a szót, mert már így is megint rengeteg járt a szám - vagyis a kezem -, ezért összegezném az élményeimet: nagyon jó volt, örülök, hogy elolvastam! Egyetlen szempontból fogalmazódott meg bennem negatív vélemény: Larkin néha kicsit túltolta, néha túlpörgött és elnyűhetetlenebb volt, mint az normális esetben előfordulhatna. Egyébként minden más nagyon is helyén volt a regényben.

A szerzőnek jó néhány könyve megjelent már és én előre sajnálom, hogy Larkin kalandból még csak kettő van összesen - bár állítólag már tervben van a harmadik. Mindegy is. Sorban a következő biztosan A hasonmás lesz, aztán könnyen elképzelhető, hogy kísérletet teszek Réti úr többi írásával is - bár azok a nyilvánvaló aktuálpolitikai utalások miatt nem vonzanak annyira, mint a normál nyomozós sztorik.
Addig is: olvassátok ezt a regényt, mert mind stílus, cselekmény és nyomozás szempontjából kiemelkedő és emlékezetes - egyáltalán nem szokványos.

2016. november 21., hétfő

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

Van úgy - elég gyakran megesik velem -, hogy egy regény fülszövege már az első pillanatban felkelti a kíváncsiságom. Előfordul - bár tudom, hogy nem ez a lényeg, de aztán bebizonyosodik, hogy mégis hatalmas a befolyásoló ereje -, hogy a könyv borítóját meglátva úgy döntök, inkább mégsem veszem meg azt. Akad rá példa, hogy a korábban parkoló pályára állított történetről olyan értékelések születnek, amelyek hatására felülbírálom a korábbi döntésem és végül beszerzem a külsőleg általában bírált, de belsőleg sokat magasztalt kötetet. Ilyenkor általában nem telik el sok idő és annak tartalmával is megismerkedem, hogy aztán ennek eredményéről beszámoljak ezen az oldalon. Most is ez történik. Nem mondom, hogy objektív lesz - nem is lehet az, az olvasás szubjektív élmény -, nem állítom, hogy összeszedett lesz, de igyekszem visszaadni azt, amit átéltem, miközben Carolyn és testvérei tetteit, illetve motivációit próbáltam követni és felfogni.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadói sorozat: Fumax Thriller
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 388 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.495,- Ft
A mű eredeti címe: The Library at Mount Char
Kategória: fantasy, horror, thriller
Carolyn, miután a szülei meghaltak, a Könyvtárban nevelkedik fel - fogadott testvérei társaságában és Apa felügyelete alatt. Miközben felnőttek, mindegyikük tanult valamit, ami csak az övé volt, amit nem oszthatott meg senki mással. Sok év telt el azóta, hogy először betették a lábukat a Könyvtárba és most Apa eltűnt, az épületet pedig megközelíteni sem tudják. A teremtés feletti hatalom ereje irányítás nélkül maradt: a könyvtárosok megoldást keresnek az általuk ismert világban, illetve a számukra ismeretlen Amerikában is. Végül is erről szól az egész történet és mégis valami sokkal nagyobbról és egészen hatalmasról.

Megpróbálkoztam vele, de képtelenségnek tartom, hogy egyetlen szóval jellemezzem ezt a regényt. Több jelzővel már megoldható: bizarr, megdöbbentő, elképesztő, ötletes, emlékezetes. Ezek az érzések nagyjából ebben a sorrendben jöttek elő az olvasás során, mert ahogy haladtam előre a könyvben, úgy változott a megítélésem is az olvasottakkal kapcsolatban.

Azt a következtetést, hogy kinek is ajánlanám a regényt, általában a poszt a végére hagyom, most mégis inkább ezzel kezdeném a részletes véleményt. Mindenképpen csak olyanok vegyék a kezükbe ezt a kötetet, akik nem csak a hagyományos fantasyt kedvelik, hanem  nyitottak valami újra, valami másra, aminek a stílusa hasonlít ugyan arra, amit kedvelnek, de inkább a műfajok és stílusok kavalkádjának lehet azt tekinteni. Mindez megspékelve véres, kegyetlen és helyenként bizarrnak tűnő dolgokkal, amelyek aztán később értelmet nyernek, bár továbbra is inkább a felfoghatatlan kategóriába fognak tartozni. 

Nem vitatható, hogy ez a regény egy nagyon különleges, alapötletében, kivitelezésében, karaktereiben és történetvezetésében is egyedi és mindenképpen emlékezetes írás. Ha mindehhez még azt is hozzáteszem, hogy ez a szerző első kötete, akkor aztán tényleg megdöbbentő a dolog. és bátran ki merem jelenteni, hogy Scott Hawkins-ra érdemes lesz odafigyelni.

A történet elején rögtön az események közepébe csöppentem és bizony csak néztem értetlenül a sok-sok furcsaságot és a természet törvényeit meghazudtoló történéseket. Mert mi lehet megdöbbentőbb annál, mint ha felnőtt emberek számukra teljesen természetesen, de az átlagtól eltérően viselkednek, ugyanakkor mégis érezni, hogy ennek van valami, a történet szempontjából lényeges magyarázata és később értelmet nyer majd minden tettük. Így is történik, szóval ahogy azt már javasoltam a posztban: csak nyitottan. 

Nem kell sokat lapozni és az is kiderül, hogy kik is ezek a nem mindennapi emberek: ők a könyvtárosok, akik mindannyian elsajátították a saját katalógusuk tanait. Áldom az írót, hogy az események mesélését időnként megszakította a "Közjáték" elnevezésű fejezetekkel, amelyekben a háttér és a múlt egyes lényeges eseményei bontakoztak ki és az ott olvasottak sok mindennel kapcsolatban magyarázattal szolgáltak. Így, a regény két - mondhatni - különálló stílusban felépített szálát követve, majd azt lassan összefonva alakul ki a teljes történet.

Pörgős, a cselekményt végig a központba helyező, párbeszédekben nagyon erős regény. Az eseményeket több karakter nézőpontjából mutatja be a szerző, ami kifejezetten jót tett a hangulatnak és történet mélységének. Ha Carolyn stílusa megfeküdte egy kicsit a gyomrom, akkor szinte felüdülést jelentett Erwin és Steve nézőpontja, illetve tettei. Olvasás közben megpihenni nem, vagy csak alig lehet, mert egyik elképesztő cselekmény követi a másikat, egyik hihetetlen helyzet után már ott is a következő. Stílusában meghatározó még a sötét - helyenként kegyetlen és már-már a morbiditás határát súroló - humor, amely nem csak megadja az alaphangulatot, hanem fokozza is az olvasottak hatását.

Szívesen mondanám, hogy a kezdeti káosz és értetlenség idővel tisztul és rendeződik, de ez csak ábránd. Egyes események és motivációk ugyan érthetővé váltak, de amikor azt gondoltam, hogy a fő cselekményszál már nem okozhat több meglepetést, akkor is jó néhányszor koppant még az állam - éppen ezért képes a regény végig fenntartani az érdeklődést.

Senkit se riasszon el a kötet vastagsága, mert ez csak a látszat: az eléggé terjedelmes "derékbőség" ellenére - amit a lapok vastagsága eredményez - a regény mindössze háromszázkilencven oldal terjedelmű. Részben emiatt, részben a cselekményorientáltsága miatt hamarabb lehet végezni az olvasásával, mint azt elsőre gondolná bárki is - én legalábbis így jártam. Ahogy az is biztos, hogy rengeteg ötlet van a történetben, és más szerző - követve a mostanában oly divatos trendet - biztosan legalább egy trilógiában írta volna meg ugyanezt a sztorit - hálás vagyok azért, hogy Scott Hawkins nem ezt tette.

Kedveltem? Igen. Az elején ugyan még inkább csak a kíváncsiság hajtott, majd a morbiditása és a sötét humora ellenére is - vagy éppen azért - elkapott a regény hangulata és onnantól már nem volt megállás, tudnom kellett az események kimenetét, meg kellett ismernem a háttérben megbújó titkokat, egymás mellé kellett raknom a történet minden apró mozaik darabkáját. Értetlenkedtem, megdöbbentem, fintorogtam, egyes fejezeteket várakozással telve, másokat visszafogottabban olvastam, majd mindezek végén elismeréssel és megelégedéssel zártam be a könyvet. Jó volt! Különleges volt! Megérte! Emlékezetes marad, az biztos. 


2016. november 17., csütörtök

Jay Crownover: A tetovált srác (Welcome to the Point 1.)

Jay Crownover évekkel ezelőtt mutatkozott be kis hazánkban, mint a romantikus irodalom egyik feltörekvő szerzője. A Rule című regény jött, látott és győzött, csak sajnos a sorozat többi részének megjelenését várták hiába az olvasók - mármint magyar nyelven. Legalábbis eddig, mert úgy tudom, hogy egy másik kiadó felkarolta a Marked Men sorozatot, és van ígéret a folytatásra. Úgy legyen. Csöppet sincs azonban ellenemre, hogy nem csak egy kiadó foglalkozik a szerző regényeinek hazai megjelentetésével, éppen ezért örültem meg neki, hogy amíg arra a másikra várok, addig olvashatom azt, ami már megjelent. Igen, nekem elég volt annyi, hogy Crownover a szerző, és már rendeltem is elő a regényt, ahogy annak olvasását sem halogattam sokáig és kifejezetten jól esett elmerülnöm a történetben. Csak a magyar címét - aminek semmi köze az eredetihez - tudnám feledni...

Értékelés: 9/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bad
Folytatás:
2.) Az utcák királya
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus
Ha azt mondanám, hogy a fülszöveg volt az, ami magával ragadott, akkor bizony valótlanságot állítanák: tetszett ugyan, amit olvastam, de azért annyira nem hozott lázba a dolog - a szerző neve nagyobb garanciát jelentett a számomra. Persze a rosszfiúnál is rosszabb srác, az igazi nehézfiú, valamint az önzetlen, mások jólétét mindig szem előtt tartó lány találkozása és szerelme felkeltette a kíváncsiságomat, de még ennek ellenére sem támasztottam túlzott mértékű elvárásokat a regénnyel szemben. Éppen ezért rendesen meglepett, amikor arról olvastam, hogy nem ugrottak rögtön egymásnak a szereplők, nem volt szerelem és biológiai akció első látásra, hanem a történet rendes felvezetést kapott, az érzelmek pedig valamennyi időt a kialakulásra.

Jól érezhető, a különbség a Rule és a jelen kötet történetvezetése és cselekményfelépítése között: amíg az előbbi magában hordozta az első regény hibáit, addig ezeknek a botlásoknak itt már szinte nyoma sincs. A történet keményebb, kevésbé érzelmes, a szerző inkább a cselekményre és a háttér felépítésére fordít több időt és nem az ágyjelenetekre, a siránkozásra.

Ami nem változott - és ennek mindennél jobban örülök - az a regény felépítése: a váltott fejezetek mindkét főszereplő gondolataiba és érzelmeinek alakulásába betekintést engednek. Régebben is szívesen olvastam az ilyen felépítésű köteteket és mai napig nagyon kedvelem, ha ilyen akad a kezembe. 
"Egykor legenda voltam. De most már csak tanmese lehettem volna arról, hogyan ne baszd el az életed."
Bax egy kemény és titokzatos srác: nem ő akart ilyen lenni, hanem az élet formálta olyanra, amilyennek megismerjük. A fiúnak nem volt gyerekkora, amikor más gyerek a többiekkel játszott, ő próbált túlélni és előteremteni azt, amire neki és az anyjának szüksége volt. Bűnöző életvitele ellenére azonban Bax igazságos és megbízható. A bizalmát ugyan nehéz elnyerni, de ha valakinek ez sikerül, akkor az számíthat a segítségére és a támogatására. A sok mocsok ellenére is, ami állandóan körülveszi, igényli a jót, a törődést és a változatlanságot. 

Éppen a bizalom kérdése az, ami a regény elejétől problémát okoz a férfi számára: Bax öt évet ült a börtönben azért, mert a legjobb barátja és egyben tettestársa elárulta. Most, hogy letelt a számára büntetésként kiszabott idő és elérkezett a szabadulás pillanata, megpróbál az áruló nyomára bukkanni, de a nyomok Race helyett egy vörös hajú lányhoz vezetnek, akibe később szinte mindenhol és állandó jelleggel bele is botlik. Ki ez a lány és mi köze van Race-hez?

Bár lehet, hogy sokan nem fognak egyet érteni a véleményemmel, de nekem ez a regény sokkal jobban tetszett, mint a Rule - pedig azért az is jó volt ám. Nem mondom, hogy ez a történet tökéletes, inkább az lenne a helyes állítás, hogy másként jobb, mint a korábban olvasott kötet.

Véleményem szerint azok, akik a Rule-t az érzelmek részletes leírásainak mélysége és mennyisége miatt kedvelték, bizony nagy valószínűséggel csalódni fognak ennek a regénynek az olvasása során. Amíg a Rule egy színtiszta romantikus történet, addig ez a sztori javarészt inkább krimi, amelynek történéseit megfűszerezi a két főszereplő között kialakuló érzelmi kapcsolat és néhány pikáns jelenet. Mivel elég sok krimit olvasok, ezért nekem különösen élvezetes volt ez a kombináció: bizalmi probléma, múltbeli sérülések, "üzlethez" kapcsolódó problémák, mindenre elszánt alvilági figurák és némi romantika.
"Ha rossz vért örökölsz, bűnös életet élsz, rossz dolgokat követsz el, sosem lesz belőled hős."
Nem, a történet korántsem tökéletes, de cselekményét, feszültségkeltését, bonyodalmait és érzelmeit tekintve is jobban kezeli a helyzetet a szerző, mint tette azt a Rule esetében. Egyszerűen jobban összerakott, jobban átgondolt és felépített az egész regény és annak minden cselekménye - valahogy értettebb és komolyabb. Komorabb a háttér, problémásabbak az alapok, összetettebbek a cselekmények és sokkal veszélyesebbek következmények, mint az elvárható előzőekben felsorolt jellemzők kimeneteként. Amiből kevesebb jutott ebbe a történetbe, az a humor, de ez talán az előbbiekben leírtak értelmében talán érthető is és logikusnak tűnik. Ami nem tetszett az a folyamatos dohányzás és az érzékinek beállított cigiszagú csók - na, ezt azért nem veszem be.
"Mindig van választásunk, Tűzhajú. Néha tökösnek kell lenni, hogy a rosszabbik lehetőséget válasszuk, és viseljük a következményeit, de mindig van választásunk."
Szóval erős az a krimi szál, nagyon erős. A Point nem éppen ártatlan kislányoknak való hely és ezt egész jól le is írja a szerző - teljesen hitelesnek és átérezhetőnek tűnt a bemutatás. Bax egy kemény srác, az igaz, de nem gonosz és vágyik arra, hogy emberként kezeljék, ahogy korábban is írtam: igazságos és jószívű. De a sok rossz közben, ami éveken keresztül érte, lassan elfelejtette - vagy inkább szándékosan háttérbe szorította magában - a pozitív tulajdonságait és csak a túlélésre törekedett, amelyhez viszont szükséges a határozottság és a keménykedés - annak minden velejárójával egyetemben. Dovie az, aki végül is felébreszti Bax jobbik énjét és a gyengédségre való igényét, aki ráébreszti, hogy ő tulajdonképpen jobb ember, mint amilyennek hiszi magát. Ha már szót ejtettem Dovie-ról: ő egy nagyon életre való, ugyanakkor néha elég önfejűen viselkedő, de alapvetően kedvelhető személyiség. Erős akarata és határozott személyisége szükséges ahhoz, hogy ha véglegesen megszelídíteni nem is tudja, de legalább visszafogja a Point egyik legveszélyesebb férfiját.
"Bolond, aki azt állítja, hogy a bűnözés nem kifizetődő. Nagyon is jól lehet vele keresni, ezért is olyan elterjedt."
A történet elején a nyomozást egy kissé lassúnak éreztem, inkább amolyan tapogatózás, mindenfelé kérdezősködés volt ez, mint igazi tényfeltárás és nyomkövetés. A regény közepe inkább az érzelmek alakulásáról szólt és itt kapott helyet a legtöbb pikáns jelenet. A kötet utolsó harmada azonban pörgős akcióval, mélyen eltemetett titkokkal és megdöbbentő csavarokkal szolgál az olvasó számára. Egy szó, mint száz, én bizony élvezettel olvastam ezt a történetet, kategóriájában ha nem is kimagasló, de mindenképpen élvezetes és olvasható, és még azt is ki merem jelenteni, hogy a szerző nagyon sokat fejlődött az első regénye óta.

Bax és Dovie mellett sok érdekes karakter tűnik fel a regényben, köztük is a legérdekesebb Race, akinek történetét majd a következő kötetben olvashatjuk majd el. Bevallom, hogy eléggé felkeltette a figyelmemet srác személyisége, a szerző történetszövése pedig meggyőzött arról, hogy mindenképpen érdemes folytatni a sorozatot. Bízom benne, hogy nem kell majd sokáig várni a folytatás megjelenésére.

2016. november 13., vasárnap

Angela Marsons: Ördögi játszmák (Kim Stone 2.)

Emlékszem az érzésre - szerintem sosem fogom feledni -, amikor a sorozat első kötetét olvastam: egyszerre volt izgalmas, borzongató, megdöbbentő és emlékezetes. Kim Stone egy egészen különleges detektív, akit leginkább egy reklámfilm tartós elemmel működtetett aranyos, rózsaszín bundájú állatkájához tudnék hasonlítani, aki sokkal, de még annál is sokkal tovább bírja, mint a többiek - ő ugyanis egyszerűen nem tud leállni. Persze mindennek megvan a maga oka, amely elsősorban Kim múltjában keresendő, de ettől a nyomozót csak még érdekesebben megrajzolt karakternek éreztem.
Annyira tetszett az első rész, hogy folyamatosan a megjelenéseket pásztáztam, hátha felfedezem - a kiadó részéről egyébként sokkal korábbra ígért - folytatás nyomdába, illetve boltokban kerülésének hírét. Le is csaptam a kötetre abban a pillanatban, amint csak megtehettem, és az olvasást sem halogattam sokáig.

Értékelés: 10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 363 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Fordította: Dr. Imre Balázs
Sorozat: Kim Stone
A mű eredeti címe: Evil Games
Előzmény:
1.) Elfojtott sikoly
Folytatás:
3.) Egy élet ára
4.) Halálos játék
5.) Vérvonal
Kategória: krimi, thriller
Angela Marsons ezúttal is remek történetet alkotott, még akkor is, ha némiképp változtatott az eddig alkalmazott technikán - az alapok viszont ugyanazok maradtak. Akkor most mi változott és mi nem? A korábbi kötettel ellentétben, ahol ugyan szintén beleláttunk a gyilkos fejébe, de fogalmunk sem volt róla, hogy ki az elkövető, most biztosan tudjuk, hogy ki a rossz fiú... akarom mondani rossz lány. Mert Kim Stone ellenfele most nem más, mint Alexandra Thorne, a feddhetetlen szakmai életű pszichiáter, akinek betegei egymás után követnek el megdöbbentő, illetve törvényt sértő tetteket. A furcsa esetek ügyében vizsgálódó Stone nyomozó összetalálkozik Thorne kisasszonnyal és egyből érzi, hogy valami nincs rendben a nővel, de a megérzéseinek senki sem hisz. Csak úgy tud magyarázatot találni az előérzete által sugalltakra, ha aláveti magát a doktornő kezelésének - még akkor is, ha tisztában van vele, hogy gyermekkora tragikus eseményei miatt könnyű prédát jelent a pszichiáter számára.

A szerző már a kezdetektől kezdve arra törekszik, hogy az olvasó tisztában legyen vele, Alexandra Thorne veszélyes, elszánt és okos - vagyis mindenben méltó ellenfele a felügyelőnek. Egy nagyon dinamikus és kiegyenlített, de annál inkább lebilincselő párbajnak lehettem tanúja, amely szó szerint a lapokhoz szegezett, ugyanis szörnyű kínokat álltam ki, ha valami okból félre kellett tennem a könyvet. A történet izgalma abban rejlik, ahogy a felek összecsapnak, ahogy az akaratok egymásnak feszülnek, amilyen technikákat bevetnek a másik legyőzésére.

Már az első kötetben is érezni lehetett a potenciált, ebben a kötetben pedig kihasználásra is kerül minden lehetőség, amitől jó és még annál is jobb lesz egy történet. De tényleg. Nem tudok belekötni a cselekménybe, nem találok fogást az események és a lelki tényezők leírásán - minden úgy kerek, ahogy az ebben a könyvben szerepel. Először azt hittem, hogy a motiváció egy kicsit sántít, de a pszichológiai fejtegetések meggyőztek arról, hogy vannak emberek, akiknek cselekedeteiben akkor sem kell logikát keresnem, ha egyébként kívülről kifogástalannak tűnik az életük.

Látszat és bizalom, ezzel a két szóval lehetne a legkifejezőbben leírni ezt a regényt. Látszat, mert Alex Thorne végtelen türelemmel, elszántsággal és kitartással építette fel azt az életet, amelynek takarásában most elköveti gaztetteit. Bizalom, mert legyen az orvos akár a testünk, akár a lelkünk gyógyítója, a kitárulkozás minden esetben bizalom kérdése. Csúnya és még annál is csúnyább dolog, ha valaki éppen ezt a gyengeségünket használja ki.

A pszichológiai fejtegetések és a rá nehezedő nyomás eredményeként a korábban megállíthatatlan nyomozó is megtorpan egy kicsit, ugyanakkor múltja egyes titkai is feltárulnak, talán érthetőbbé válik a viselkedése - ezáltal pedig közelebb is kerül az olvasóhoz. Karakterének felépítésében és megítélésében jelentős szerepet játszik, hogy a szerző nem leírja és elmondja, hanem a tetteivel mutatja be a nyomozó különleges, ám annál értékesebb és sérülékeny személyiségét. Hogy a többi szereplő? Róluk is esik némi említés, de szívesen olvastam volna több mindenről velük kapcsolatban. Talán majd legközelebb.

A két nő párbaja végig élvezetes és izgalmas. Bár úgy tűnik, hogy az ellenfelek már az elejétől kezdve ismertek, a szerző mégis képes elbizonytalanítani az olvasót és más elkövetők felé terelni a gyanút. Tetszett az is, hogy a megoldás végül is onnan érkezett, ahonnan senki sem számított rá. A fő összecsapás kibontakozása mellett ott van a másik történetszál is, amely a brutalitása ellenére is háttérbe szorul egy időre, de amikor előkerül annál nagyobb meglepetést okoz. Van egy olyan érzésem, hogy a szerző ezzel akarta kompenzálni azt, hogy a másik esetben már az elején nyilvánvalóvá tette az elkövető személyét.

Akármeddig is ragozom, akkor is ugyanaz lesz a véleményem: ez egy remekül felépített és színvonalas történet, amely képes végig fenntartani az érdeklődést, kiváló szórakozást nyújt és még csavart is tartogat a végére. Sorozatfüggőknek tökéletes. Ha valaki azonban nem akar belebonyolódni a folytatások és a várakozások okozta problémába, akkor akár önálló kötetként is olvashatja ezt a történetet, mert úgy is megállja a helyét. Az biztos, hogy én legalább olyan izgalommal fogom várni a folytatás megjelenését, ahogy ennek a résznek a nyomdába kerülését vártam - vagy még annál is jobban. Aki szereti a krimit, annak pedig nagyon ajánlom a kötettel való megismerkedést, biztos vagyok benne, hogy remekül fog szórakozni.

2016. november 6., vasárnap

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Benyák Zoltán az a magyar szerző, aki a regényeivel egyszerre képes meglepni és elvarázsolni - minden egyes alkalommal. Az Ars Fatalis - A végzet játszmája örök kedvenc marad a kiszámíthatatlanságával, a misztikus hangulatával és a titkaival, majd számomra is megállt az idő, amikor belemerültem Az idő bolondjai olvasásába. A titkok és a misztikum után a Csavargók dala kissé földhöz vágott a maga realitásával, azonban mást is adott a számomra a történet: reményt és  a megértés, az elfogadás érzését. És akkor meg kell említenem az írói álnév alatt publikált regényeket, mert azok között is akad eredeti és élvezetes darab - a Veszett lelkek városa szintén az egyik kedvencem.
Akárhonnan is nézzük, Zoli mindig talál valami témát, amivel képes felkelteni a kíváncsiságot, majd kanyarít köré egy olyan történetet, amelyet élvezet olvasni, ugyanakkor tele van rejtett mondanivalóval - a gyönyörűen megfogalmazott szöveg pedig hemzseg az idézni való mondatoktól.
"És mikor azt hiszed, hogy nem lesz már ennél elképesztőbb, akkor kiderül, hogy mégis."
Értékelés: 10/10
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 368 oldal
Borító ár: 3.490,-
A szerző egyéb regényei:
Pokoli szimfóniák
A háború gyermeke
Ars Fatalis - A végzet játszmája,
Az idő bolondjai
Csavargók dala

Jonathan Cross néven:
Veszett lelkek városa
Kvartett
Mert mi is történik ebben a regényben? Megismerünk egy festőt, aki tehetséges ugyan, bár egész életét szegénységben éli le, hogy aztán viszonylag fiatalon meghaljon és a túlvilágon ébredjen fel. Egészen pontosan először a halála után találkozunk Tom Pastorral, majd a visszaemlékezéseiből ismerjük meg irigylésre egyáltalán nem méltó életét. Tom azonban a túlvilágon feladatot kap, amelynek teljesítésében egy nem éppen hétköznapi révész segíti. Egy piros Chevyben furikázva róják együtt a túlvilág országútját, miközben egymás után keresik fel azokat a helyszíneket, amelyek egyébként sem időben, sem térben nem létezhetnének egymás közelében. De hát ez a túlvilág, itt bármi megtörténhet. Csak egy valami biztos: az idő sürget.
"Álljunk csak meg egy szóra! Vallási és fizikai kérdéshez érkeztünk. Meddig tart az örökkévalóság?"
Mint az előbbiekben leírtakból látszik, nem ez az első találkozásom a szerző regényeivel, és büszke vagyok arra hogy már akkor is olvastam a történeteit, amikor még nem a saját neve alatt publikálta azokat. Pont ezért merem kijelenteni, hogy bár Zoli láthatóan és érezhetően fejlődik, de örülök neki, hogy valami mégis állandó marad. Mit értek ez alatt? Ismerve a korábbi regényeket, kijelenthetem, hogy a szerző egyre populárisabb stílusban ír, élvezetes módon tálalja a fejében megszülető hihetetlen történeteit, ezért egyre több embert tud megszólítani az elbeszéléseivel. Ami ugyanaz maradt - ennek pedig kifejezetten örülök - az a különleges témák és a nézőpontok kavalkádja, illetve az igényes történetmesélés.
"A túlvilág bonyolult hely. Olyan bonyolult, hogy senki sem rajzolt róla térképet."
A téma ismét csak kényes és érzékeny, ugyanakkor sokak által érdeklődésre számot tartó. Mert ugyan ki az, akit ne érdekelne, hogy mi van a világokat egymástól elválasztó fátyol másik oldalán? Zoli gondolt egyet és megmutatta azt, hogy ő miként is látja azt a bizonyos élet utáni életet - látásmódja egyedi, a regény pedig annyi ötletet tartalmaz, amiből más szerző trilógiákat ír. Nem egyszerű, de csodálatosan megírt történet - mindenképpen olvasásra érdemes. Hogyan lehet egy ilyen elbeszélésről bármit is mondani? Nagyon nehezen, ezt érzem a saját bőrömön, miközben ezeket a mondatokat fogalmazom. Mégis nekivágok, mert muszáj írnom a bennem kavargó érzésekről, de csak arról, mert a cselekményről nem kívánok szót ejteni.
"Ha elfelednek, meghalsz. Ha emlékeznek, élhetsz."
Igyekeztem ráhangolódni a történetre, nem is adódhatott volna alkalmasabb időpont az olvasásra, mint az október második fele, az egyik legmágikusabb éjszakát megelőző időszak - amikor egyre vékonyodik a fátyol az élő és a holtak világa között. És még így is egy kicsit nehezen fogott meg a történet eleje - nem a túlvilági rész, hanem Tom Pastor életének leírása. Némiképp úgy éreztem, hogy a szerzőtől korábban olvasott történetek misztikussága és realitása keveredik ebben a történetben. 
"Az ember már csak ilyen. Az élők azt hiszik, van élet a halál után, a holtak meg azt, hogy újra élhetnek."
Kifejezetten nehezemre esett Tom életéről, illetve az ő és a felesége személyiségéről olvasni, de ezek megismerésére mindenképpen szükség volt, hiszen ezek a részek számos lényeges utalást és hivatkozást tartalmaztak, amelyek meghatározták a túlvilágon feladatot teljesítő festő lépéseit. Bár Tom élete annyira nem kötött le, a túlvilági kalandját annál élvezetesebbnek találtam - szinte tobzódtam a tényleges cselekmények olvasásában, illetve a jelképek és a háttérben megbúvó, másodlagos jelentések, mondanivalók tengerében. Azonban nem csak a jól felépített cselekményt és a háttérvilágot találtam lenyűgözőnek, hanem azt is, ahogy a szálak összeértek, ahogy kerekké és egésszé vált a történet, illetve ahogy a szereplők is változtak, fejlődtek - a regény minden szempontból kitűnőre vizsgázott nálam.
"A nosztalgia az Úr legdepressziósabb találmánya."
Ebben a történetben minden ismerős, és mégis minden más jelentést kap, mint amire az olvasó alapból számítana - mindenben ott van az a pici csavar, amitől teljesen más lesz a kapott élmény, a várttól eltérő a következmény, a megoldás pedig soha sem tekinthető nyilvánvalónak. Ez a regény kicsit komor, helyenként búsongó, időnként megmosolyogtató, egyes jeleneteiben varázslatos, másokban megdöbbentő, de mégis magával ragadó. Lehet olvasni csodálkozó tekintettel és adózni a szerző végtelen fantáziája előtt, ami kifejezetten élénken és színesen elevenedik meg az oldalakon, illetve lehet úgy is, hogy közben az olvasó próbálja megfejteni a filozofikus utalásokat, a rejtett tanításokat - az élmény minden esetben maradandó lesz. A szerző ebbe a regényébe is beletette a szívét és a lelkét, ezért megismerni és befogadni is csak ugyanígy szabad ezt a történetet: nyitott szívvel és lélekkel.
"Ugyanis nem csak a saját életed filmje pereg le, amikor felmegy a függöny, hanem beleshetsz másokéba is. Ha úgy tetszik, mind egy moziban ülünk, ahol a kaszás a jegyszedő. (...) Azért ne ijedj meg a nagyságától! Ahonnan te nézed, csak egy kis része látszik a sztorinak."
Mindig van egy határ, ahonnan tudom, hogy az adott regény nekem szól-e, vagy inkább mégsem. Nálam ez a határ most az emlékeket felidéző videotékás jelenetnél érkezett el - teljesen elvarázsolt az alkalmazott technika -, és innentől kezdve biztos voltam benne, hogy megint egy olyan Benyák Zoli regényt olvasok, aminek minden további cselekményét, minden sorát és minden egyértelmű vagy mögöttes mondanivalóját kedvelni fogom. Ahogy abban is biztos voltam, hogy a befejezés is a megelégedésemre fog szolgálni és örökre emlékezetes marad.
"Jó dolog az elkerülhetetlenség. Nem kell vesződni miatta."
Számomra a fenti mondat nagyon lényeges: korábban is tudtam, de megint bizonyítást nyert, hogy nem csalódhatok a szerző által írt történetben. Nem kell izgulnom azon, hogy tetszeni fog-e, mert biztos vagyok benne, hogy igen - megnyugtató, hogy van, ami miatt teljesen felesleges aggódni.
Zoli, köszönöm, hogy megálmodtad és papírra vetetted ezt a túlvilági kalandot, ezt a mozgalmas, érdekes és színes világot, amely más szabályok szerint működik ugyan, de lényegét tekintve mégsem annyira különbözik attól, amit most élünk és tapasztalunk.


2016. november 2., szerda

Jennifer Ashley: Lady Isabella botrányos házassága (Mackenzie fivérek 2.)

A sorozat előző kötete kellemes meglepetéssel szolgált a számomra: Lord Ian-t igazán különleges és egyben érdekes karakternek találtam, a róla szóló történetnek pedig sikerült magával ragadnia. Nem volt tehát kérdés, hogy folytatni fogom a sorozatot, mégis egy év telt el, mire úgy döntöttem, hogy belevágok a következő Mackenzie fivér regényébe - ez viszont nem a sorozatot minősíti, hanem inkább az én olvasási szokásaimat és hangulatváltozásaimat jellemzi.
Lady Isabella és Lord Mackenzie - ez esetben Mac-ről van szó - már az előző kötetben is feltűnt, néhány utalás is elhangzott velük kapcsolatban - éppen ezért a személyeik és a közös múltjuk elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődésem és olvasásra sarkaljanak.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Kossuth Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Megyeri Andrea
Borító ár: 1.800,- Ft
A mű eredeti címe:
Lady Isabella's Scandalous Marriage
Sorozat: Mackenzie fivérek
Előzmény:
1.) Lord Mackenzie tébolya
Folytatás:
3.) Lord Cameron bűnei
4.) Hart hitvese
5.) Szabadító szerelem
5,5.) A vad Mackenzie
6.) Mackenzie férfias játékai
7.) A tökéletes nevelőnő
Műfaj: történelmi romantikus
E-könyvként is kapható (490,- Ft).
Történetünk kezdetén Lady Isabella és Mac különélése immár a negyedik évbe lépett: ennyi idő óta nem is szóltak egymáshoz, látni is csak futólag látták a másikat. Csakhogy a Lady feltűnik az éppen aktot festő Lord műtermében, és aggodalmát fejezi ki egy tudomására jutott üggyel kapcsolatban. Valaki ugyanis tökéletesen utánozza Mac technikáját, a színeit, az ő nevével szignózza a képeket és még el is adja azokat, amit pedig Mac soha sem tett meg és továbbra sem mutat erre hajlandóságot - a titokzatos festő ráadásul még hasonlít is rá. A Lady rövid látogatása felkavarja a Lord egyébként sem békés lelki világát és érzéseit, aki ezért keresni kezdi a volt felesége társaságát. Mac kitűzi maga elé az új célt: újra meghódítja a volt felesége szívét és visszaszerzi őt - csak ezúttal másként, mint tette azt a múltban.

A regény eleje nagyon jól indult: jelenkori történések, múltbeli események morzsái, pergő párbeszédek és pikáns jelenetek váltották egymást, miközben egyre jobban megismerhettem a szereplőket. Mac egy igazi festő bohémságával éli a mindennapjait, csak egy valamiből nem hajlandó engedni: hűséges a feleségéhez - még akkor is, ha azzal majd négy éve nem váltott egy szót sem. A Lady ezzel szemben egy határozott nő benyomását kelti, aki fiatal tehetségek felkarolásával és bemutatásával foglalkozik - ám az ő magánélete is feddhetetlen. Isabella és Mac kapcsolata a kommunikáció hiánya ellenére is beszédes, hiszen a Lady egy olyan házban lakik, amelyet Mac bérel a számára, valamint ő fizeti a szolgáit és biztosít az életviteléhez szükséges minden anyagi támogatást.

Nem kétséges tehát, hogy Mac továbbra is szerelmes a feleségébe, de az, hogy miért kerültek a házasok ilyen messzire egymástól, csak később derül ki a történetből. Isabella sebe van olyan mély, hogy a megbocsátása kérdéses - ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az idő sok mindenre gyógyírt jelent. Minden együtt volt tehát az izgalmas és élvezetes történethez, és még az sem zavart, hogy ez már a szerelmesek második esélye a boldogságra - mert legalább ugyanolyan izgalmasnak találtam az erőfeszítéseiket, mintha az első találkozás bizsergető izgalmáról olvastam volna. Egyszerűen szórakoztató volt. Legalábbis egy darabig, mert utána néhány dolgot a szerző túlzásba vitt és ez nem tett jót a történetnek - legalábbis az én megítélésem szerint.

Külön piros pont azért, hogy a Lord és a Lady nem követeli magának az összes figyelmet, hanem felbukkannak a korábban megismert és megkedvelt szereplők - Lord Ian és Beth -, valamint legalább ugyanennyi jelenet jut a következő kötetek résztvevőinek is.

Mindezek ellenére is azt kell mondanom, hogy ez a regény nem érte el az első kötet színvonalát. Mac bármennyire is érdekes és kedvelhető karakter, nem tudta felülmúlni Lord Ian "tébolyból" adódó különleges személyiségét és az élet mindennapi dolgaira adott - sokszor megmosolyogtató - egyedi reakcióit. Sajnos ez a kötet az események és a lényegi történések szempontjából valahogy lassabb volt, mint az előző. A romantikus érzelmek fejlődése közé - vagy köré - szőtt krimi szál is lényegesen gyengébb, sutább lett, mint az arra számítottam - gyakorlatilag alig hozott valami izgalmat a történetbe.

Összességében jó volt, de nem ért fel az első részhez. Lady Isabella és Mac Mackenzie karakterét még ennél is izgalmasabbnak gondoltam - bár tény, hogy olvasás közben végül is nagyon jól szórakoztam. Az elejtett mondatokból arra következtetek, hogy Lord Cameron bűnei is hasonlóan szórakoztató történetet fognak jelenteni a számomra. Majd kiderül, ha elolvasom - talán hamarosan sor is kerül rá.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons