Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. szeptember 29., péntek

Várólista - 2017. szeptember

Az őszies időjárással nem csak a levélhullás indult meg, de az őszi könyveső is beköszöntött. Igaz, hogy a tartós, időben elhúzódó, mennyiségében jelentősnek tekinthető kiadvány-áradatnak ez csak az előszele, éppen csak a kedvcsinálója, de a nyári viszonylagos pangás után már ez is lényeges változásnak tűnik. 
A korábbi évekhez képest a felhozatal ugyan továbbra is csak árnyéka önmagának, de a jelenlegi olvasási tempómhoz és a könyvespolcaim még rendelkezésre álló helyeihez viszonyítva ez is bőven elégendőnek tűnik. Főleg, hogy a kínálat színes és változatos - nem csak műfaji besorolást, hanem stílust tekintve is. 

Az Őrség tetralógia igencsak kinőtte magát, hiszen a Szergej Lukjanyenko és Arkagyij Suspanov nevével fémjelzett Varázsőrség című kötet az Őrség univerzum tizedik magyarul megjelent kiadványa. A Másfélék legújabb kalandját ezúttal is a Metropolis Media hozta el a magyar olvasóknak. 
Ugyancsak nekik köszönhető Robert Charles Wilson Affinitások című regényének megjelenése is, amely a témája miatt keltette fel az érdeklődésem, mert egyébként a szerzőtől még semmit sem olvastam. Lehet, hogy kellene? Majd kiderül. 

Az Agave Könyvek továbbra is pontos menetrend szerint szállítja a korábban ígért vagy beharangozott köteteket. Szeptemberi kiadványaik között leginkább sorozatok folytatásai találhatók meg, de a következő hónapban érkeznek majd az új, kis hazánkban még ismeretlen szerzők regényei is. A sorozatok folytatásai közül elsőnek mindjárt itt van Richard Morgan A végzet barlangjai  című írása, amely a Hősöknek való vidék harmadik, egyben befejező kötete. No igen, olvasni kellene már az előzményeket is. Ehhez mindenképpen iényelnék egy időnyerőt. Éppen ezért a beszerzéssel még várok egy kicsit, mert ráér, és a karácsonyi kívánságlistára is kell valamit tenni. :)
Amit viszont tutira megveszek (már elő is rendeltem) és olvasni is fogok, az Sylvain Neuvel Ébredő istenek című regénye, amely az Themis Akták trilógia második kötete. Nekem az Alvó istenek is tetszett, még ha történetileg nem is volt olyan nagy durranás, a szerkezete nagyon bejött. Ha ez is hasonló lesz, akkor biztosan nem lesz csalódás.
Marko Kloos viszont az a szerző, akinek nagyon oda kell tennie magát, mert a Frontvonalak című sorozatkezdő kötete nem győzött meg. Éppen ezért bár szemmel tartom a Felderítők címet viselő második kötetet, de nem rohanok érte azonnal a boltba, kivárom, hogy mit is mondanak róla mások.
Nagyon és mindennél jobban vártam Angela Marsons magyarul megjelenő új regényét, amellyel kapcsolatban még egy meglepetést is okozott kiadója a General Press, ugyanis az olvasók két héttel hamarabb foghatták kezükben a kötetet. Az Egy élet ára címet viselő írás a Kim Stone sorozat harmadik kötete. A felügyelő és csapata ezúttal két kislány eltűnése miatt éjszakázik és dolgozik az erejét megfeszítve, akik szüleivel nagyon csúnya játékot játszanak az elkövetők.

A Fumax Kiadó is belehúzott az őszi megjelenésekbe, mert három kiadvánnyal is megörvendeztették az olvasóikat.
Elsőként mindjárt itt van a Riyria-krónikák sorozat előzmény-sorozatának - amely a Ryira-Kezdetek sorozatcímet kapta - első kötete, A koronatorony. A regényt természetesen most is Michael J. Sullivan vetette papírra. Szégyellem magam, de még egy sort sem olvastam a sorozatból, az eredeti történetfolyamból sem - ellenben minden kötet türelmetlenül várja a sorát a polcomon. Viszont ha már így adódott, akkor most majd időrendben fogok haladni. Mondom ezt most, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.
Aminek viszont már olvastam az első részét és nagyon vártam a folytatását, az Gregg Hurwitz Orphan X sorozata. A második kötet A Seholember címet viseli és éppen ma vettem a kezembe, illetve tettem a polcomra.
A fülszövege és a borítója miatt figyeltem fel Viktor LaValle Fekete Tom balladája című művére. A fedlap grafikája élőben is jól mutat, a kötet viszont nagyon karcsú, alig százhuszonhat oldal. Remélem, hogy a történet mozgalmassága kárpótol majd annak rövidsége miatt.


2017. szeptember 24., vasárnap

Chris Carter: Kivégzés (Robert Hunter 2.)

Chris Carter első regénye, a Robert Hunter sorozat kezdő kötete nem sikerült tökéletesre, de ahhoz pont elég volt a kapott élmény, hogy akarjam a következő, majd az azt követő kötetet - olvasás céljából és a polcomra is. Nem is húztam sokáig az időt, beszereztem a már megjelent és hiányzó részeket, a második kötet elejét pedig fel is csaptam és nem sokkal később már a végére is értem. Nem kellett azon izgulnom, hogy elunom magam olvasás közben, gyorsan fogytak az oldalak és a mostanában jelemző teljesítményemhez képest villámgyorsan a végére értem. Mert jó volt!

Értékelés: 9/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 356 oldal
Fordította: Őri Péter
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Executioner
Sorozat: Robert Hunter
Előzmény:
1.) A keresztes gyilkos
Folytatás:
3.) Vadász
4.) A halál szobrásza
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
Los Angeles városa és annak minden lakója a karácsonyra készül, amikor is a különleges egység két nyomozóját az egyik nap hajnalán egy gyilkosság helyszínére hívják. A lámpák fényében sütkérező kis fehér templom képeslapra illő látvány. Kívülről. Ami azonban a belsejében várja a rendőröket, azt még a legedzettebb veteránok gyomra is nehezen tudja feldolgozni. Az épületben mindenhol vér, a padló összefröcskölve, az oltár vérben ázik, előtte pedig egy lefejezett pap fekszik, kutyafejjel a nyakán. A holttest melkasán egy vérrel festett számot fedeznek fel a nyomozók, amely azt jelzi, hogy a szerencsétlenül járt egyházfi nem az első és nagy valószínűséggel nem is az utolsó az áldozatok sorában. Rituális gyilkosságról lenne szó? Vagy esetleg más motiváció mozgatja a kegyetlen gyilkost?

Az első kötetből megismert nyomozópáros éppen csak kipihente a keresztes gyilkos okozta fáradalmakat és megpróbáltatásokat, amikor már itt is van a következő, ugyancsak kemény, az edzett rendőri gyomrot is próbára tevő esetsorozat. Mintha a különleges kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság nem lenne elég, még egyéb körülmények is nehezítik a nyomozók munkáját: főnökük nyugdíjba vonul, új kapitányt kapnak, aki ráadásul nő és persze a polgármester sem örül, hogy Hunter nyomozó kapta az új ügyet. Az új vezetővel való összehangolódás sohasem könnyű, ahogy a múlt árnyainak legyőzése sem az, közben pedig érkeznek az új kihívások. Nyomozóinkat azonban kemény fából faragták, felkötik a fehérneműjüket és a kegyetlen gyilkos nyomába erednek.

Amennyiben lehet, távol tartom magam Chris Cartertől, persze mivel a személyes kapcsolat lehetősége teljességgel kizárt, ez nem fog túl sok nehézséget okozni. De azt az állításomat, miszerint nem örülnék neki, ha kettesben kellene maradnom vele egy szobában, továbbra is fenntartom. Félelmetes ennek az embernek az agya és továbbra is örülök, hogy csupán ír a sorozatgyilkosokról, valamint a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokról és nem műveli azt maga is - legalábbis remélem.

Összeszedettebbnek találtam ezt a részt, mint az előző kötetet: nyomozás és karakterek szempontjából is. Ami nem változott azok a gyilkosságok módszerei és leírásai: továbbra is brutális mindegyik. El nem tudom képzelni, hogy épelméjű ember fejében ilyen módszerek fel sem bukkannak. Persze Mr. Carter a michigani államügyészség kriminálpszichológiai csoportjának tagjaként dolgozott évekig, tehát nem tudni, hogy mit élt át az idő alatt és mennyit merít az akkori élményeiből. Az tuti, hogy a keresztes gyilkos módszerei is kegyetlenek voltak, de a mostani elkövető ahhoz képest csak emelte a tétet.

Ez a gyilkos az emberek félelmeire alapoz, azt használja fel módszerként, amitől az áldozata leginkább fél és ettől még kíméletlenebbnek és brutálisabbnak tűnik. És nem csak annak tűnik, hanem az is: durva és embertelen. 

A gyilkosságok jelentik a fő nyomozati szálat, de mellette feltűnik egy másik szál is, felbukkan egy fiatal lány, aki eléggé misztikus - mondhatni látnoki vagy valami ahhoz hasonló -  képességekkel rendelkezik és ezzel eléggé bekavar a nyomozók életébe, valamint az olvasó gondolatmenetébe is. Jó darabig csak ingattam a fejem, mert a minden ízében realisztikus cselekménybe nehezen tudtam beilleszteni ezt a misztikus szálat. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szerzőnek egy célja lehetett mindezzel: a figyelemelterelés - a véleményem a kötet végére érve sem változott meg.

A zseninek titulált nyomozó karaktere most sokkal jobban sikerül, mint az előző rész esetében. Végre tényleg azt éreztem, hogy Robert Hunter egy kiemelkedő értelmi adottságokkal rendelkező nyomozó, akinek hihetetlen mennyiségű információ van a fejében és nagy hangsúlyt fektet a megfigyelési és kombinációs képességeire is. Garcia hozta a korábbi formáját, de ő úgy jó, ahogy van - úgy is kedvelhető. Új karakterek is felbukkantak a regényben: az új kapitány, aki egy határozott és értelmes nő, egy jó vezető, valamint egy közrendőr, aki végül a nyomozóknak nyújt pótolhatatlan segítséget.
A gyilkos karaktere is sokkal összetettebb, a motivációja sokkal hihetőbb és mélyebben gyökerezik, mint a másik esetben, ahogy a személye is egészen sokáig rejtve marad, amikor pedig kiderül, akkor megdöbbenést okoz.

Nekem ez a kötet is tetszett. Persze a krimik és a thrillerek sorából továbbra sem a nyomozói munka, hanem az elkövetett gyilkosságok brutalitása emeli ki. Két dolgot jegyeznék meg ezzel kapcsolatban: az egyik, hogy Chris Carter regényei - véleményem szerint - egy piaci rést céloztak meg, mert kevés az ilyen stílusú és hangulatú írás, a másik, hogy láthatóan és érezhetően fejlődik az a nyomozási technika. Mindezek függvényében kíváncsi vagyok a szerző következő írására is - és amint azt említettem, már be is szereztem a saját példányomat. Addig is ajánlom ezt a sorozatot a krimi és thriller kedvelőknek, de csak azoknak, akiknek elég erős hozzá a gyomra, hogy bevegye azt, amivel a lapokon összeakad.


2017. szeptember 20., szerda

On Sai: Esővágy

Valamiért nem vagyok olyan jó viszonyban a novellákkal, mint elvileg lennem kellene. Olvasás közben szünetet kell tartanom az egyes történetek között, ezért lassabban haladok a novellás kötetekkel, mint a regényekkel - persze ez egyértelmű ok és okozat. Aztán ott van a másik tényező is: nem találkoztam még olyan, csak novellákat tartalmazó kiadvánnyal, amely teljes mértékben elvarázsolt volna, mindig találtam a kötetben szereplő írások között olyat, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A hullámzó vagy éppen nem egyenletes teljesítmény pedig rányomja a bélyegét a végső élményre - persze nincs az a szerző, aki egyenletes teljesítmény nyújtására képes, ezért talán elnézőbbnek kellene lennem.
On Sai történetmesélési stílusát, humorát és ötleteit nagyon kedvelem, ezért minden korábbi tapasztalatom és novellákkal kapcsolatos távolságtartásom ellenére is úgy döntöttem, hogy ez a rövid történeteket magába foglaló gyűjtemény nekem bizony kell. És milyen jót tettem, hogy így döntöttem. :)

Értékelés:10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyösKiadás éve: 2016.
Terjedelem: 246 oldal
Borító ár: 2.799 ,- Ft

A szerző egyéb írásai:
Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Calderon, avagy felségáruláshoz bricses dukál
Scar (Szivárgó sötétség 1.)
Lucy (Szivárgó sötétség 2.)
Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2.5)
Miogin bázis (Szivárgó sötétség 2.7)
Apa, randizhatok egy lovaggal?
Időnként ellátogatok a szerző blogoldalára és olvasgatom az ott megjelenő posztokat, így tudom, hogy a novellák fontos szerepet játszanak az életében, valamint azt is, hogy először novellistaként ért el eredményeket az írás és a publikálás területén. Kíváncsi voltam tehát, hogy milyen élményt tudnak nyújtani a címeik alapján is változatos szórakozást ígérő írások.

A kötet tizenhárom történetet tartalmaz és miután mindegyiket elolvastam, már tudom, hogy nem csak a címük változatos, hanem a mondanivalójuk is, ugyanakkor mindegyik remek szórakozást nyújtott. Eddig még nem sikerült összetalálkoznom olyan novellás kötettel, amelye ennyire egyenletes lett volna a benne szereplő írások színvonalát tekintve. 

Igyekszem úgy összefoglalni a véleményem, hogy elkerüljem az egyes novellák tészletezés bemutatását, ugyanakkor mégis megjelenjen a lényeg, a kapott élmény. No, akkor következzenek azok a bizonyos élménymorzsák, csemegézzünk a kötettől kapott gondolatbonbonok és ötletek között.

Akárki is válogatta össze a novellák sorrendjét, azt nagyon jó érzékkel tette, ugyanis a "Jóvágású vérfarkas nősülne" című írás kellően megalapozza a hangulatot, az olvasó örömmel lapoz tovább, amikor befejezte azt. Bevallom, hogy jómagam többször is hangosan kacagtam, már-már nyerítettem olvasás közben, annyira tetszett az, amit ettől a novellától kaptam. Hali nem akármilyen figura, a karakterével kapcsolatos, helyenként morbiditás határát súroló, de nagyon eltalált humor az igazi kedvencem. Bár szegény nagyon megjárta azzal a jóvágású vérfarkassal. És azért Dan, a vérfarkas, aki tulajdonképpen a történet főszereplője, szintén emlékezetes marad.

"Scar első bálja" egy olyan történet, amely ad némi kiegészítést a Szivárgó sötétség sorozat hősnőjének személyiségéhez, illetve annak megértéséhez. Aranyos volt, elolvastam, de nem lopta magát annyira a szívembe, mint az első írás.

A "Hogyan ölne Jung?" című novella egyáltalán nem mókás és nem kiegészítés valami máshoz, hanem elgondolkoztatásra késztető írás, amely sokkal több mindent tartalmaz, mint ami elsőre átjön belőle. A teljes mértékű értelmezéséhez szükséges némi pszichológiai alapismeret vagy legalább érdeklődés, talán egy kis ezoterikus beütés is, de mindenképpen jó adag nyitottság, amellyel elfogadható a minden mindennel összefügg állapot. Az emberi elme fantasztikus képessége, hogy képes elnyomni és elfelejteni dolgokat, hogy védje az embert. De amikor ezek a különböző rekeszekben elzárt érzések és gondolatok a felszínre kerülnek...

"A mágia ára" egy jó kis tanmese a képességekről, az emberi természetről és mindezek kölcsönhatásáról, a lehetőségekről és a következményekről. Tényleg tanmeseként gondolok rá. Rövid és velős, de mindenképpen tanulságos.

"Az emlékkufár" című novellát nagyon kedveltem: egyrészt mert tényleg jó, másrészt, mert ez is tanulságos, harmadrészt, mert visszacseng benne az, amit én magam is tapasztalok a mindennapi életben - és amiről a szerző is írt a blogja egyik posztjában. Nőnek lenni jó - ezt a szlogent mostanában elég sokszor hallani a kereskedelmi adók reklámjaiban, de a női létet megélni egy - még továbbra is férfiak uralta - társadalomban, nem mindig igazolja ezt. Éppen ezért a jogos bírálat mellett érzek émi keserűséget is a szövegben - bár tény, hogy ez nem csökkenti az állítás valóságtartalmát. És a történet többi része? Párhuzamos világok, egy kis ördögi befolyásolás és a szokásos kihasználás, aztán meg... Nem csak a végéért érdemes elolvasni, hanem az egészért: nagyon tanulságos, nagyon igaz, nagyon szórakoztató. Az egyik kedvencem.

A "Sose szólj be varázslónak!" című írás egy mesefeldolgozás: nyomokban ismerős elemeket tartalmazó, de azokat erősen kiforgató, szórakoztatóan humoros írás. Az alapok ismertek: a király annak adja a koronáját, aki teljesíti a feladatokat, ezért a három királyfi útnak indul. A legkisebb királyfi egy elvarázsolt lányba botlik, aki gyíkként éli az életét, mert beszólt egy varázslónak. A gyak segít a feladatok megoldásában, közben pedig beleszeret a királyfiba és persze a megoldást egy csóknak kellene jelentenie. Ez lenne az alap, a többit, amitől különbözik a megszokottl, a szöveg fnomságai és humora rejti. Kedveltem, nagyon kedveltem és nagyon jól szórakoztam. Stílusában a kötet első novellájához áll a legközelebb.

Az "Ébredés" első olvastra egy szokványos fantasy történetnek is tűnhet, de a figyelmes olvasó számára sokkal többet rejt: a különböző népek - lények - egymástól nagyon eltérő kultúráját, azok egymással és idegenekkel való viselkedését és még sok minden mást is. Mindezek mellett persze ott a személyes fejlődés és szabadság kérdése, meg a belénk nevelt törvények és megszokások kezelése is. Nekem mindezt kifejezte ezt a rövidke és eléggé véres sztori.

A "Csak mi, lélekharcosok" nem is egy, hanem két nagyon kényes témához nyúl egyszerre: a valláshoz, a hithez és az emberi pszichológiához. Ha pedig ez a kettő keveredik, ahhoz mindenki máshogy viszonyul és mást olvas ki. Meddig épp az elme és honnan számít őrültnek az ember? Mi történik akkor, ha a modern gondolkodás és a hit találkozik szembe egymással? Tulajdonképpen ki kezel és kit? Érdekes volt a novella szerkezete, ahogy az érzelmek bemutatása is. Elgondolkodtató.

A "Nyolc négyzetméter a világ" egy nagyon érdekes nézőpontot szólaltat meg: egy szenzoros fürdőkádét. Hogyan érzékeli a mindenféle szenzorokkal felszerelt kád a világot? Ennél különlegesebb leírást még nem olvastam, de nagyon tetszett, amit kaptam.

Az "Orkszar- és barackillat" című novellának már a címe is felkeltette az érdeklődésem, rögtön az első pillantásra, amikor a tartalomjegyzékben felfedeztem, és már alig vártam, hogy eljussak odáig az olvasásban. Elképzelésem sem volt, hogy mire számítsak egy ilyen címet viselő írástól, de az tuti, hogy nem arra, amit kaptam. Ez a novella egy nagyszerű ötlet, remek kivitelezéssel. Először is vannak benne földönkívüliek, illetve valamilyen magasabbrendű faj, a szokásos értelmezésbeli félreértés - némi bürokratikus aktatologatás mögé rejtve -, egy kis értetlenkedés, aztán annak következményei. Ez az írás is azok közé tarozik, amelyek maradandó élményt nyújtottak és hangos kacagásra késztettek - még annak ellenére is, hogy a témája nem éppen könnyed. Nagyon tetszik az ötlete, az egyedi humora és persze mindaz, ami még ezen kívül keveredik a szövegben.

A "Mentsd meg Krisztust!" óvatosan kezdtem olvasni, ami a címéből is nyilvánvaló vallási témájának köszönhető, de már az első mondat meggyőzött arról, hogy valami olyan élményben lesz, ami nekem való és amit emlegetni fogok egy darabig. És úgy vala. Krisztusról szóló és vallási elemekkel ennyire átitatott novellát még soha nem olvastam, és még soha nem élveztem ennyire. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az egyik olyan történet, amelyen kockásra fogom röhögni a hasam, pedig bizony így történt. Az az igazság, hogyha valaki annak idején ilyen stílusban tálalja nekem a bibliai történeteket, akkor ma tuti, hogy én lennék azok legnagyobb rajongója. És mindezek - a felszabadultság és az érdekes megközelítés - ellenére is állítom, hogy a téma nagyon kényes, amelyet csak az tud igazán jól megfogni, aki ismeri és érti annak minden mondatát és mondanivalóját: Beának ez nagyon jól sikerült. Nem hittem volna, hogy ennyire kedvelni fogom, de nagyon tetszett. Maradandó élményt kaptam, köszönöm!

A "Dajkamese" rövid, de annál ütősebb. Megint csak a nőiesség témáját veszi elő és helyezi azt a nem is olyan távoli jövőben esélyes környezetbe és helyzetbe. Igen, nagy valószínűséggel egy ilyen történet csak egy nőnek juthat az eszébe, pedig annak minden eleme, annyira egyértelmű, hogy bárki gondolhatna rá, és mégis... Viszont tanulságos lehet mindenki számára lehet.

Az "Esővágy" a válogatás egyetlen olyan írása, amely megérdemelné a 18-as karikát az abban szereplő és mindent átható érzékiség miatt. A novella mondanivalója gyönyörű, minden mondata külön történetet mesél el és persze együtt olyat adnak, ami felér a csodával, a teremtéssel. Itt nem a női és a férfi szerepek a lényeg, hanem az, amit a két nem együtt elér és az maga a csoda, a teremtés. A nyíltsága ellenére is tele van metafórával és ez elgondolkoztatja azt az olvasót, aki engedi, hogy magával ragadja és elringassa ez a csodálatos mese. Méltó befejezése ennek a gyűjteménynek.

Mégis hosszúra sikerül a poszt, elnézéseteket kérem érte, de mindaz, amit leírtam, egyszerűen kibukott belőlem. Muszáj volt leírnom, mert a történetek által megrezegtetett húrok ki akarták adni magukból az élményt, amit begyűjtöttek.
Ahogy mondtam, nem olvastam még témájában, mondanivalójában és stílusában ennyire változatos, ugyanakkor színvonalában ennyire kiegyensúlyozott és egyenletes kötetet. Az én kedveceim a humorral átszőtt írások voltak, bár a többit is kedveltem. A "Jóvágású vérfarkas nősülne", "Az emlékkufár", a "Sose szólj be varázslónak!", az "Orkszar- és barackillat", illetve a "Mentsd meg Krisztust!" azok, amelyek bármikor és biztosan újraolvasásra esélyesek, és amelyeket mindenképpen ajánlok másoknak is. Meg persze a többit is, mert mindegyik más élményt ad.

Hatalmas köszönet ezekért a novellákért és ezért a válogatásért! Szívesen olvasnék még többet Bea csokorba gyűjtött, színes, élményben, humorban és mondanivalóban gazdag írásaiból. Remélem, hogy lesz még folytatás.

2017. szeptember 16., szombat

John Scalzi: Bezárt elmék (Bezárt elmék 1.)

John Scalzi neve sokak számára összefonódott a Vének háborúja univerzummal, annak történeteivel - ahogy egyébként nekem is. Pedig a szerző más témákban is írt regényeket, említésre méltó történeteket és erről most magam is meggyőződhettem.
Egy ideje már szemezgettem ezzel a regénnyel, mielőtt belefogtam volna az olvasásába, mert bármit is állítok, engem is befolyásolnak az előítéleteim, a megszokásaim és még sok minden más is. De éppen olyan korszakomat éltem éppen, amikor a krimi és a thriller sokkal jobban csúszott olvasás szempontjából, mint bármi más műfaj és stílus. Nosza, gondoltam, itt az idő, hogy belevágjak a régóta olvasásra váró futurisztikus politikai thrillerbe, és ezt meg is tettem.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 306 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
A mű eredeti címe: Lock In
Fordította: Farkas Veronika
Sorozat: Bezárt elmék
Folytatás:
2.) Head on
Kategória: sci-fi, krimi, techno-thriller, thriller
Az alapszituáció szerint egy járvány söpört végig a Föld lakosságán, amelynek tünetei első körben az infulenzáéhoz hasonlítottak, de a  végső hatásai és a következményei attól lényegesen eltértek. A betegség második stádiuma agyi- és gerincvelő gyulladást, a harmadik stádium pedig a perifériás idegrendszer teljes bénulását okozott, ezzel "bezárta" áldozatait a saját testükbe. A fertőzés világszerte négyszázmillió ember halálát követelte. A bezáródott - Haden-szindrómában szenvedő - áldozatok nagy száma miatt felgyorsultak az aggyal és az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások, amelyek lehetővé tették a hadenesek visszaintegrálódását a társadalomba. Ezzel párhuzamosan kifejlődött a Haden-szindrómában szenvedők szükségleteiről gondoskodó iparág. A fejlesztések eredményeként a hadenesek képesek aktív tagjai lenni a társadalomnak: integrátorok vagy éppen szrípiók közreműködésével. A stabilnak tűnő helyzetet azonban veszélyezteti egy törvényjavaslat, amely éppen a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket csökkentené radikális mértékben.

Chris Shane FBI ügynök, aki most csatlakozott a szervezet egy különleges, a hadeneseket érintő ügyekkel foglalkozó csoportjához. Chris Shane azonban nem csak egy kezdő ügynök, hanem az egyik leghíresebb Haden-szindrómában szenvedő ember: a kórt három éves korában kapta el, a szülei pedig az üzleti és a politikai élet jelentős személyiségei. A kezdő ügynök első esete egy integrátor által elkövetett gyilkossághoz kapcsolódik, amelynek felderítésében hatékony segítséget nyújt nyomozásban tapasztalt partnerének.

Őszintén és meglepően tömören megfogalmazom a véleményem: nekem ez a regény nagyon tetszett, belefeledkezve és élvezettel olvastam. Már eleve az alapszituációt nagyon különlegesnek tartottam, bár tény, hogy az elején nem volt egyszerű megérteni, hogy ki kicsoda és miért is viselkedik úgy, de aztán összeálltak a részletek és onnantól kezdve már csak a nyomozás izgalma létezett.

Elég magas fokozattal indít a regény, amiből a későbbiekben sem vesz vissza, hanem ehelyett még rá is kapcsol. Az elején a kiindulási helyzet, majd ezt követően az arra épülő, illetve a törvénymódosítás miatt kialakult különleges helyzet megértése foglalja le az olvasót. Közben persze zajlanak az események, bonyolódik a helyzet és egy különleges fiatal kezdi meg - részben - önálló életét.

Véleményem szerint John Scalzi kifejezetten jól ragadta meg a témát, amelyet feldolgozott: a betegsége miatt önhibáján kívül a társadalom perifériájára szorult emberét, aki ugyanakkor mégis  az emberi közösség aktív és tevékeny tagja kíván lenni. Önmagában már az elgondolkoztató - és valljuk be, elborzasztó -, hogy milyen lehet az az élet, amelyben a saját testedbe vagy zárva és képtelen vagy bármilyen közvetlen kommunikációra. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy "élnek" így emberek, és ha csak egy valamit kívánhatnék az élettől, akkor az tuti az lenne, hogy ne kerüljek hasonló helyzetbe, mert ez egyszerűen felőrli az embert. Még akkor is így van ez, ha a technika segíti az ilyen személyek aktív társadalmi közreműködését és közvetett kommunikációját.

A szerző alaposan átgondolta ezt az egész Haden-szindrómára épülő helyzetet és bemutatja a betegség minden oldalát, annak előnyét és hátrányát is. A hátrány egyértelmű: egy test, ami csak korlátoz, amiről gondoskodni kell, ami nem teljesíti az elme utasításait - a testet táplálni kell és persze a hosszas mozdulatlan fekvésnek is vannak következményei. És akkor az előnyök, amelyeket a technika szolgáltat és amelynek eredményeként a tehetetlen testből kilépő szellem elfoglal egy másik testet vagy éppen egy mechanikus eszközt - mindegy, hogy az a város vagy az ország melyik részén található. 

Scalzi mindkét oldalt használja a regény folyamán, ezzel pedig nem csak beszél a Haden-szindrómáról, hanem teljesen elmélyíti az olvasó azzal kapcsolatos tudását és érzetét. Teljesen megérthető, hogy a hadenes miért úgy reagál, ahogy azt teszi, és miért vált ki a szrípiók feltűnése az emberekből olyan reakciókat, amiket végül okoz. Fontos megérteni ezeket az érzéseket és reakciókat, mert szerves részét képezik a regény cselekményének.

A hadenesek világának lényeges szereplői az integrátorok, azok az emberek, akik átélték a fertőzést, de ők nem bezáródtak, hanem a betegség következtében módosult az agyuk, képesek befogadni a testükbe egy másik tudatot, ezzel helyet és lehetőségeket adhatnak a bezáródottaknak. 

Érdekes alapszituáció, jól átgondolt világ és személyiségek, rendkívül érdekesen és logikusan összerakott cselekmény, amely képes volt arra, hogy odaszegezzen a könyv mellé és teljesen kikapcsolta számomra a külvilágot. Nem csak a főszereplők, a nyomozópáros karakterei érdekesek, hanem a történet főgonosza is kivételes személyiség, külön öröm volt megérteni a motivációját és a gondolkodását, mert abban aztán semmi őrült, semmi rendkívüli nem volt, csak a színtiszta realitás, éleslátás, természetes reakció és az üzleti érzék megtestesülése.

Ez nagyon jól sikerült, ezt most nagyon jól esett olvasni! Sci-fi is, krimi is, ugyanakkor mozgalmas és lebilincselő is. Ajánlom mind a két zsáner rajongóinak, aki pedig mind a kettőt kedveli, különösen élvezni fogja a történetet. Szóval Mr. Scalzi, ezentúl cseppet sem ragaszkodom ahhoz, hogy csak és kifejezetten sci-fit írjon, lehet nyugodtan kalandozni más stílusok, műfajok felé, mert ha azokat is ilyen alapossággal, átéléssel és élvezetesen rakja össze, akkor abból csak jó dolog, egy újabb fantasztikus és emlékezetes történet sülhet ki. 


2017. szeptember 9., szombat

Ferrett Steinmetz: Flex (Flex 1.)

Eredetleg úgy terveztem, hogy erről a regényről is egy olyan - mostanában a blogra jellemző - posztot írok, amely lerázva magáról a sablonosság és a megszokottság láncát, újdonsággal szolgál majd az oldal olvasói számára. Tervezni sokkal könnyebb, mint megvalósítani az álmainkat, mert ez a sziporkázó, rendhagyó bejegyzés most nem jött össze. Az okokat nem igazán részletezném, legyen annyi elég, hogy két hétig nem jutottam géphez, de még könyvhöz is alig, ezért maradok a megkésett véleménynyilvánítás hagyományos - rizsázós - formájánál.

Igazán érdekes volt a regényhez való hozzáállásom már az első pillanattól kezdve, mert hihetetlen mértékben tetszett a témája és mindenképpen olvasni is akartam. Természetesen előrendelés lett a dologból, majd a kötet a várakozási fázisba lépett, az olvasás időpontját pedig végül a hangulati faktor határozta meg.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 371 oldal
Borító ár: 3.680,- Ft
Eredeti cím: Flex
Fordította: Kerekes Éva
Sorozat: Flex
Folytatás:
2.) The Flux
3.) Fix
Kategória: fantasy, urban fantasy, mágia
A könyv alaptézise szerint az univerzum az egyensúlyra törekszik és a mágusok - jelen esetben a varázslóként ténykedő hétköznapi emberek - éppen ezt bontják meg a tetteikkel. Minden mágikus cselekedet beavatkozás az egyetemes rendbe. A flex, a kristályosított mágia, a varázslat átlagemberek számára is elérhető formája. A szer alkalmazása a használóját indokolatlan előnyökhöz juttatja. Az univerzum válasza erre a fluxus, amely a varázslóra, a használóra vagy annak legféltettebb "kincsére" irányuló balszerencse többlet, amellyel behajtja a jogtalanul megszerzett előny utáni fizettséget. A fluxust ki lehet védeni, el lehet vezetni, de ha ez nem sikerül, akkor bármi megtörténhet.

A történetbeli mágiaellenes világban egy terroristamágus halálos mennyiségű flex terítésébe kezd bele, melynek következményei tragikusak. Az egyik ilyen merénylet során nem csak a szert használó sérül meg, hanem összeég egy hat éves kislány is, akinek semmi köze sincs a mágiához. Az apja, aki egy biztosítási cég hivatalnoka, annak mágikus ügyekben eljáró ügynöke, mindent megtesz a kislány gyógykezelése, valamint az elkövető kézre kerítése érdekében. Utóbbi esetben még a saját büromágiáját is hajlandó bevetni, amely természetesen újabb bonyodalmakat generál.

Érdekes az elbeszélés stílusa és a felépítése, mivel az olvasó teljesen tudatlanul és felkészületlenül pottyan bele az előbbiekben felfestett világba és helyzetbe, amelytől elég zavarosnak tűnik a szöveg. Ahogy egyébként az is, hiszen Paul az, akinek a gondolatai megjelennek a papíron és ő viszont elég határozatlan, részben megtört ember, aki éppen próbál talpra állni az élet által korábban rámért csapások okozta sokkból, az önbizalma azonban darabokban hever. Egyetlen dolgot tud csak, hogy meg akarja találni azt, aki felelős a lánya sérüléséért, ugyanakkor abban sem biztos, hogy esetleg nem ő maga okozta-e az egészet. 

Az egész regényre jellemző ez a tánc, amelyben a főszereplő kettőt előre lép, mert tenni akar, aztán egyet hátra, mert elbizonytalanodik. Közben pedig lassan kinyílik a mágiaellenes világ: kiderül, hogy miért ítélik el ennyire az emberek a mágikus tevékenységet, kiből lehet mágus, milyen a mágus és a mágia egymáshoz való viszonya, illetve milyen a mágusok egymáshoz való viszonya. A terroristamágus utáni nyomozás és Paul saját magával vívott harca párhuzamosan zajlik a szemünk előtt, amelyet rendesen megkavar az, hogy a flex tulajdonképpen drog és innentől kezdve a város alvilágának néhány meghatározó szereplője is belép a képbe, csavar egyet a történéseken.

Szeretném azt mondani, hogy a regény teljes egészében nekem szól, mert pont megfelelő arányban vegyíti a fantasy és a krimi jellemző elemeit, amely számomra tökéletes, de sajnos ez nem igaz. Imádtam a mágikus alapokat és a kezdő szituációt, a kezdeti oldalak - a zavarosságuk ellenére is - gyorsan fogytak, tetszett a bajba került, meghasonlott ember magával és a világgal vívott küzdelme. A világ ötletes, a szereplők többségében eredeti és kedvelhető karakterek, akik meg nem rendelkeznek ezen jellemzőkkel, azok a szerepükhöz igazodva totálisan sablonos figurák - ez a kettősség csak szándékos lehet a szerző részéről. 

Ahogy a karakterekkel játszik az író, ugyanazt teszi a történettel és a világgal is, mert az imerős elemekre építkezve vad és néhány esetben egészen elborult - időnként bizarr - ötletek bukkannak elő a sorok közül és elevenednek meg az olvasó szeme előtt. Ezek egy része nagyon is kedvemre való volt, más részük viszont képes volt megfeküdni a gyomromat. A vége, amikor a helyére kerültek a rejtett kapcsolatok, fény derült a motivációkra és a következményekre, az nagyon tetszett - csak egy kicsit összecsapottra sikerült.

A kapott élmény egészen különleges és mindenképpen maradandó, ugyanakkor véleményem szerint nem lesz általános közönség kedvenc a regényből, mert ahhoz - bizonyos fokig - túlságosan is elborult és nem annyira gördülékeny a történetmesélés stílusa, hogy könnyedén befogadható legyen. Tetszett is meg nem is: az ötletei miatt szívesen olvastam, de a történet nem volt képes magával ragadni, nem tudtam maradéktalanul belefeledkezni az eseményekbe, mert ahhoz túl zaklatottnak tűnt a szöveg és időnként elvontnak a történések. Volt valami a szövegben, a mesélés módjában, ami nem engedett belefeledkezni a sztoriba, ami miatt kívül ragadtam a történeten, pedig az alapjaiban nagyon tetszett és kedvelni is akartam.

Ha úgy szemlélem a történetet, mint sok fantasyt és krimit olvasó, akkor bizony vannak vele problémáim, de ezekről már írtam a fentiekben. Ha úgy szemlélem ezt a kötetet, mint egy szerző debütáló művét, akkor viszont el kell ismernem, hogy minden hibája ellenére is emlékezetesre sikerült: a világ és a mágiarendszer a helyén van, az okok és okozatok úgyszintén, a karakterek is tesik dolgukat, de talán a fogalmazáson, a kifejezésmódon, a gördülékenységen lehetne még mit csoszolni. Persze ez az, ami majd a gyakorlattal válik olyanná, amilyennek lennie kell. Bíztató tehát a dolog, mert az alapok - a fantázia  - adott, a többi tényező pedig fejleszthető.

Ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ennek a regénynek szüksége van folytatásra - pedig van neki, kettő is -, mert az alapszituációt tekintve lezárt és teljesen kerek a sztori. A saját véleményem az, hogy egyelőre nem igénylem a folytatást, egyelőre még próbálom feldolgozni a kapott élményt.


2017. szeptember 1., péntek

Várólista - 2017. augusztus

Eltelt egy újabb hónap, amely nem igazán dúskált olyan megjelenésekben, amelyért - finoman is szólva - veszettül oda lettem volna. Amiért meg mégis, az meg csalódást okozott. Na igen, így van ez. Mondjuk azt sem értem, hogy miért izgulok, mert roskadoznak a még nem olvasott könyvektől a polcaim és a tempóm sem a régi - ahogy egyébként a kiadóké is eléggé visszafogott. Úgy látszik, hogy mindenki hatással van mindenkire - akaratlanul is. 
Ennek ellenére sem kell izgulni, mert érkeznek az őszi megjelenésekről a hírek és bizony szeptemberben már vékonyabb lesz a pénztárcám, ha mindent, amire felcsillant a szemem, meg akarok venni. A nagyüzem pedig ugye még csak utána kezdődik majd. De vissza az augusztushoz, amely hónapban viszont nem kellett fogyókúrára fogni a pénztárcám. 

Kezdem azzal, amit nagyon vártam, ez pedig Brittainy C. Cherry Elements-sorozatának - amit magyarul Az vagy nekem címen emlegetünk - következő kötete, a Csendfolyó. A regényt, ahogy a sorozat többi részét is a Libri Kiadó jelentette meg. A külcsín tökéletes, a fordítás is helyén van - már amennyire ezt meg tudom ítélni -, a történet mégis csalódást okozott. Persze jó volt olvasni, de az első részhez képest egyre inkább visszaesést produkál a szerző - vagy csak az én elvárásaim indultak ezúttal túl magasról.

A posztban szereplő többi kötet felé inkább csak kacsingatok és persze figyelem azok fogadtatását, aztán majd döntök róluk később. Kell valami a névnapi és a karácsonyi kívánság listámra is, különben nem lesz miből választani. :)


Az Agave Könyvek Kiadó egy újabb Kim Stanley Robinson kötettel jelentkezett, amelynek címe New York 2140. A szerző felhagyott azzal, hogy a nagy esélylel bekövetkező katasztrófákra hívja fel a figyelmet, azt helyezze a történetei középpontjába, hanem ezúttal már a megemelkedett tengerszint miatt elöntött New York városába kalauzolja el az olvasóit. Érdekel, érdekel, de inkább kivárok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy még nem sikerült közelebbről megismerkednem a szerzővel.
A Fumax Kiadó idén már második alkalommal hozta el a magyar olvasókhoz népszerű sorozatának szerzőjét, Dan Wells-t - aki pedig örömmel érkezett kis hazánkba. A szerző valamiért nekem eddig nem jött be, pedig mind a két sorozatával próbálkoztam. A Szellemváros fülszövege azonban nagyon megfogott, ez a téma kifejezetten érdekel, és mivel önálló kötet, elképzelhető, hogy megpróbálkozom majd az olvasásával.
A pszicho-thrillerek manapság fénykorúkar élik, bár szerintem már túl sok is belőlük. A XXI. Század Kiadó ezúttal Michelle Frances A barátnő című regényét hozta el a magyar olvasóknak. A fülszöveg érdekesnek tűnik, de megvárom valaki olyan értékelését, akinek bízok a véleményében.

Erre a hónapra ennyi. Szerintem szeptember már inkább az én hónapom lesz. :)


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons