Robert Littell: Legendák

A kémregények és én nem vagyunk valami jó viszonyban. Ez az ellenérzésem abból fakad, hogy úgy általában nem kedvelem a XX. század három meghatározó eseményét, illetve időszakát: az első világháborút, a második világháborút, valamint a hidegháborút. Márpedig a kémek jelentősége pontosan ezekben az időszakokban volt a csúcsponton. Nem  a kémkedés a probléma, hanem a közeg, amiben mozognak, a politikai háttér és annak kapcsolódó eseményei, az esetlegesen felbukkanó közszereplők. Vagyis úgy összességében a rideg valóság, annak minden kegyetlenségével és ármányával.
De minden előítéletem és előzetes tartózkodásom ellenére is felkeltette az érdeklődésem a Legendák című kötet, amely egy "lenyűgöző pszichológiai thriller" ígéretével is kecsegtetett. Gondoltam belevágok és megismerkedem azzal az írással, amelyet sokan a kémregények egyik legjobbjaként emlegetnek. Sajnos az én szempontomból eléggé felemásra sikeredett a végeredmény és az élmény - bár ez leginkább az én hibámból alakult így és nem a szerzőt kell okolni érte, mert ő mindent megtett annak érdekében, hogy tökéleteset és maradandót alkosson.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 424 oldal
Borító ár: 3.380,- Ft
A mű eredeti címe: Legends
Fordította: Sziklai István
Műfaj: kémregény, thriller, krimi

Martin Odum több földrészen és országban is beépített ügynökként dolgozott: volt feladata a Közel-Keleten, Oroszországban, illetve Dél-Amerikában is. Martin azonban bizonyos dolgokra nem emlékszik, illetve nem tudja, hogy az általa felvett személyiségei, szerepei - vagy ahogy ő emlegeti, legendái - közül melyik az igazi, az eredeti. Jelenleg a Martin nevet és személyiséget használja, de néha helyet követel magának az életében Dante és Lincoln karaktere is. A többszörös személyiségzavarban szenvedő volt kém jelenleg magánnyomozó, akit egy zsidó nő eltűnt - szó nélkül lelépett - férjének felkutatására kér fel annak húga és apja. Martin nem akarja elvállalni a feladatot, amikor azonban felbukkan volt főnöke, egyben kiképzője és nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, a férfi tartsa magát távol a felkéréstől, Martin mégis elvállalja a munkát.

A váltakozó idősíkok és személyiségek uralta fejezetek és cselekmények miatt a jelenkori és a háttér történések is csak lassan állnak össze. Vagyis egészen a végéig marad valami, ami miatt az olvasó izgulhat és amelyen az utolsó oldalig - esetleg még azon túl is - kattoghat az agya az információ és személyiségmorzsák mozaikjait egymás mellé pakolva.

Könnyedén bele tudtam képzelni magam abba az időbe, amikor a regény játszódik, az olvasottak egyszerre érintettek meg, borzasztottak el és ébresztettek bennem emlékeket, ismerős érzéseket. Az, hogy ennyi mindent megmozgatott bennem és előhozott belőlem ez a történet, kétségtelenül a szerző érdeme, aki a Newsweek egykori kelet-európai tudósítójaként bőven eleget látott és tapasztalt ahhoz, hogy vissza tudja adni a korra jellemző érzést, gondolatokat, látványt és viselkedést. Hihető és borzongató volt az, amiről olvastam, mert nehéz elválasztani egymástól a történelmi eseményeket és az írói fantázia szülte cselekményt: akár úgy is történhetett volna, ahogy az a regényben szerepel. És biztos, hogy nem így történt? A kérdés, ami nem hagyott nyugodni, amíg olvastam és még most sem hagy. A legrosszabb érzés az, hogy porszemnek érzem magam tőle, ahogy a tőlem nagyobb emberek is csak sakkbábuk egy hatalmasok által játszott játszmában: feláldozhatók ők is, ahogy mindenki és a cél szentesíti az eszközt.

Ennyit akkor a hangulatról és most nézzük a történéseket.

Az eléggé durva jelenettel indul a kötet, majd rögtön ugrik is egyet az időben a történet, hogy az olvasó megismerhesse a kissé furcsán viselkedő Martint. Legalább olyan zavaros minden az elején, mint Martin gondolatai, márpedig az ő fejében azért elég nagy a káosz. Merthogy szóba kerül minden, ami csak elképzelhető: orosz emigránsok, csecsenek, zsidó kultúra, tanúvédelmi program, ügynöki tevékenység, moszkvai bandaháború, a közel-keleti helyzet, stb. - bizony ennyi pont elég ok a fejkapkodásra. Végül Martin elvállalja az ügyet, amivel megkeresték és innentől kezdve, mint egy kopó követi a nyomot, bár talán jobb lenne galambot mondani, ami összeszedegeti a morzsákat, mert az talán jobban illik a helyzetre.

A regény filmes borítóval is megjelent.
Ez csak egy védőborító, alatta a normál
kiadású kötet bújik meg.

Igyekezve a megfigyelőit és a világhíres kémhálózatot kijátszani Martin és Stella repülőre száll és meg sem áll Izraelig, ahol is végre beszélhetnek a lelépett férj feleségével. Egy újabb információmorzsát követve Martin előbb Londonba, majd Prágába, később pedig Oroszországba utazik, miközben a múltbeli jelenetekben az ügynöki tevékenysége egyéb helyszínei és cselekményei  - és személyiségei - elevenednek meg. Ahogy a pók komótosan, de annál ügyesebben fonja művészi, de annál halálosabb hálóját, úgy szövődnek egybe Martin személyiségeinek múltbeli tettei a jelenkori eseményekkel.

"Mindenki szeret álarcot viselni, de a legkiválóbb álarc az, amikor úgy tudsz ki-be bújni a különböző személyazonosságaidba, mintha csak átvennél egy ruhát. Beleolvadsz az álnevekbe, a hozzájuk tartozó élettörténetekbe, végül pedig, ha igazán jó vagy az életrajzokhoz tartozó személyiségekbe és beszélt nyelvekbe."

Alapvetően lassú, komótosan csordogáló, a beszélgetésekben rengeteg információt felsorakoztató történetről van szó, amelyet csak elvétve szakít meg mozgalmas akciójelenet, viszont cserébe erősen meghatározza a hangulatot a személyiségzavar és a különböző eszmék, kultúrák leirata. Zseniális húzásokról olvashattam és különleges jelenetekben legalább annyi részem volt, mint elborzasztóakban és elkeserítőekben.

Információ visszatartás, kiképzett és fegyverként élesített ügynökök bevetése, belepiszkálás az adott ország vagy csoport életébe, terveibe - mindez a múlt és véleményem szerint a jelen is. Amerika mindent és mindenkit irányítani, de legalábbis befolyásolni akar. Következmények? Vannak. Ha nem is azonnal, de előbb vagy utóbb lesznek és ennek ékes példája a regény néhány jelenete: mindaz, ami a feladat teljesítése közben nem tűnik fontosnak, másnak meghatározó szerepet tölt be az életében - ez akkor a legszörnyűbb, ha később tudomást szerzel róla. És ezek az emberek, az ügynökök, a kémek... nem ritkán az egész életüket arra áldozzák, hogy más életet éljenek, mint a sajátjuk - kegyetlen körülmények, kegyetlen világ. Ha pedig félresiklik valami és - úgymond - elromlanak, akkor a legvalószínűbb a likvidálásuk - hiszen veszélyesek, élesített és időzített bombák sok tudással, tapasztalattal, de az irányítás, a befolyásolás lehetősége nélkül.

"(...) valahányszor felteszel egy kérdést, megmutatod, mi az, amit nem tudsz."

A regény pszichológiai háttere tetszett, szó szerint elbűvölt, a kor és a történelmi események viszont nagyon nem. Egy részről tehát megkaptam azt, amiről olvasni szerettem volna, más részről bekövetkezett és igazolást nyert az, amitől tartottam. A thrillereket továbbra is a magaménak érzem, a kémregényeket nem, és ezek szerint a kettő ötvözete sem az az olvasmány, ami annyira megfogna magának - viszont nem is bántam meg az olvasást. Talán ha legközelebb valami hasonlót veszek a kezembe, akkor olyannal kellene próbálkoznom, ami nem a közelmúltban, hanem sokkal inkább a jelenkorban játszódik, és lehetőleg messzire elkerüli az ismerősnek tűnő, emlékeket ébresztő helyeket és helyzeteket. Ha valakinek nincs gondja a XX. századdal, bírja a kémsztorikat és a pszichológiai részeket, akkor tutira be fog jönni neki a történet.

A regényből sorozat is készült, Martin szerepét Sean Bean kapta meg. Állítólag nem olyan jó, mint a nyomtatott verzió, de ez általában így szokott lenni. Furcsa egyébként, hogy filmen jobban viselem az ilyen történeteket, talán mert nem érintenek meg annyira, mint ha olvasom őket. Ha nem is mostanában, de majd egyszer meglesem, hogy tényleg így van-e, aztán legfeljebb majd nyilatkozom róla. 

Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,kémregény,könyvértékelés,krimi,önálló kötet,Robert Littell,thriller