Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. június 17., szerda

Nagy az Isten állatkertje, a kerítések pedig alacsonyak, de mindenből lehet tanulni valamit

A blog működésének közel három és fél éve alatt igyekeztem a személyes jellegű posztjaimat a minimumra szorítani és olyan bejegyzéseket közzétenni, amelyek passzolnak az oldal témájához és az eredeti elképzeléseimhez. Hogy akkor most mégis mi késztetett arra, megosszam Veletek az egyik hihetetlen élményemet, amelyet az elmúlt napokban - közel másfél héttel ezelőtt - sikerült átélnem? Az mindenképpen, hogy nagyon mérges vagyok, és valahogy ki kell adnom magamból az érzéseimet - bízom abban, hogy meghallgattok, vagyis elolvastok. A másik az, hogy elkeseredett is vagyok, hiszen van akinek ezek szerint semmi sem szent. Harmadsorban pedig nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert én egy darabig elég értetlenül álltam a történtek előtt.

Mindazon által igyekszem észrevenni a helyzet pozitív oldalát is, mert annak ellenére, hogy lassan négy éve blogolok, és - szerintem - sokan olvassák az oldalt, eddig még nem találtak meg a hasonló gondolkodású és stílusú személyek, akik az internet névtelensége mögé bújva többet engednek meg maguknak, mint amit a jó ízlés szerint lehetne.

Igyekszem élethűen visszaadni az ominózus beszélgetést, illetve a belőlem kiváltott érzéseket is. Mindezt úgy tervezem, hogy nem nevezem meg a konkrét oldalt/személyt, akivel a konfliktusom volt, mert az ilyen mértékű személyeskedést tényleg szeretném elkerülni.

Miről is van tehát szó? A minap kaptam egy üzenetet a blog facebook oldalán keresztül, miszerint egy oldal szeretne velem linket cserélni. Vessetek meg, de én ilyenkor mindig megnézem, hogy ki is az, aki megkeresett, és persze az is érdekel, hogy milyen tartalommal is bír az adott oldal. Kicsinyes vagyok? Lehet. Viszont úgy gondolom, hogy én döntöm el, hogy három és fél évnyi kemény munkámmal - aki blogol már ennyi ideje, az tudja, hogy ez nem nagyzolás -, az elért eredményeimmel milyen embert/oldalt támogatok, ki mögé is sorakozom fel - vagyis ki lesz az, akit reklámozni fogok.
Nos, a jelen eseményeket kiváltó oldal tartalma nem igazán nyerte el a tetszésem, leginkább azért mert az admin idézetekről szóló utalást tett a megnevezésbe, a megosztott tartalomban még divat is szerepelt - és minden csak megosztás volt. De mielőtt jobban belemennénk a részletekbe, szerepeljen itt a beszélgetés szövege - természetesen anonim formában.

Kérdező: Helló! smile hangulatjel Benne lennél egy linkcserében? ^^ 
Könyvek erdeje: Nem akarlak megsérteni, de ezzel inkább várjunk már még egy kicsit. Nem mondom, hogy az én oldalam csúcs, mert korántsem az, de az eddig elért eredményeimért keményen megdolgoztam. Azt látom, hogy az én oldalam linkje milyen előnnyel jár a te számodra, ugyanakkor azt is szeretném látni, hogy az én számomra milyen előnnyel jár ez a linkcsere. Szóval várom a színvonalas posztokat. 
Kérdező: Rendben, de nem hiszem, hogy te 0 like-kal kezdted a posztolgatást. (Vagy 2 like-os nézőközönséggel.) Mindenesetre megértem és köszönöm a választ, de remélem te is megérted, hogy az ember nem először posztol, utána reklámoz. smile hangulatjel 
Könyvek erdeje: Miért, szerinted más hogyan kezdi? Senkinek sincs az elején több százas olvasótábora. Először mutasd meg, hogy mit tudsz, aztán reklámozd magad – ez az én álláspontom.
Új hozzászóló: Épp ezért nem értem, hogyha te is tisztában vagy azzal, hogy mindenki a nulláról kezdi, akkor miért nem segítesz? Csak nem posztolhat az ember a nagy semminek, mert az olyan, mintha magadban beszélnél. :D Mindegy is, értem, de vannak olyan oldalak, melyek örömmel segítenek.
Könyvek erdeje: Az értelmező olvasás ugyan már az általánosban is alapkövetelmény, de akkor még egyszer kihangsúlyozom, hogy a tartalmas posztokat várom, aztán megnyílik az út a segítségem előtt. A színvonalat az is meghatározza, hogy mit reklámozol. Jelenleg én az oldalon nem látok saját munkát, önálló gondolatot. És igen, egy darabig tényleg olyan, mintha magában beszélgetne az ember, aztán pedig mások is felfedezik, hogy beszél és van, aki értelmes is találja azt. Mindent tudtok, csak ahogy látom, nem igazán értitek. Teljesen másként gondolkozunk, más világban élünk szerintem hagyjuk egymást békén. Nagy ez a világ, elférünk egymás mellett.
Kérdező: Szerintem érthető, hogy az ember először be szeretné indítani kedvelők terén az oldalát, de úgy látom feleslegesen magyarázok, mert úgy látszik te pedig nem jártál általános iskolába, mert nem tanították meg neked az értő olvasást.

Ezek után engedtem, hogy az övé legyen az utolsó szó, mert eszembe jutott a közmondás, miszerint az okos enged...

Ne is mondjátok, tudom, hogy én is hibás vagyok, és már azt is világosan látom, hogy hol és milyen hibákat követtem el. Először is figyelmen kívül kellett volna hagynom a kérést, amint megláttam a semmitmondó oldalt, amelyet tartalom nélkül akar reklámozni az illető - csak az a baj, hogy engem úgy neveltek, illik válaszolni a megkeresésre. Illetve azt is tudom, hogy rossz döntés volt, amikor megpróbáltam elmagyarázni az indokaimat, mert az láthatóan már az első alkalommal is süket fülekre talált.

Az viszont határozottan látszik, hogy az illető nem nézett utána annak, kitől és milyen oldaltól is kéri a támogatását, mert ha ezt megtette volna, akkor alapból tisztában kellett volna lennie azzal, hogy bizonyos állításai nem felelnek meg a valóságnak - ettől függetlenül azonban nagyon dühítő minden egyes szava.

Tudom, hogy a beszélgetésben elhangzottak és a vádak csak vagdalkozások, nem kellene magamra vennem őket, de akkor is nagyon rosszul estek, illetve bántanak azóta is, csupán azért mert az illető ezt névtelenül megengedheti magának.

Mert akárhogy is esett ez az eset, azért a tények csak léteznek:

A blogom indításakor egy éve voltam moly és csodálattal tekintettem azokra, akik könyveket véleményeznek, kiadóktól kapnak példányokat. Nem mondom, hogy nem voltam irigy az "ingyen" könyvek miatt, de alapból nem ez, hanem közlési kényszerem indított el a blogolás útján - azóta pedig már magam is megtapasztaltam, hogy bár nem tűnik annak, de aki komolyan veszi a reci írás, annak az bizony kemény munka. Sokkal nehezebb, mint mások bejegyzéseit megosztani a facebook-on keresztül.

A blog indítását követő első hónapban mindössze 540 oldalmegnyitás könyvelhettem el, és szerintem ezek legtöbbje is tőlem származott, mert akkor bizony még nem voltam tisztában a saját oldalmegnyitásaimat figyelmen kívül hagyó süti alkalmazásával. Nem kis büszkeséggel jelentem ki, hogy három és fél év, valamint hatszázötven - zömében könyvértékelést tartalmazó - poszt közzétételét követően az oldalmegnyitásaim havi száma meghaladta a tizenhatezret. Büszke vagyok az elért eredményre, de úgy gondolom, hogy meg is dolgoztam érte, hiszen sok-sok órám van ezekben az írásokban. Viszont mindehhez kellett három és fél év! Tehát a végkövetkeztetés: közel nulla like-kal - vagy blog esetében inkább olvasóval - kezdtem el a pötyögést, aztán lassan észrevették az írásaimat, egyre többen olvasták a bejegyzéseimet.

Bár a beszélgető partnerem szerint problémám akadt az értő olvasással, ugyanakkor az kifejezetten vigasztal, hogy velem olyan dolgok is megtörténtek, amelyek vele szerintem a büdös életben nem fognak. Gondolok itt arra, hogy a posztjaimat kiadók osztják meg az oldalaikon, általában dicsérik, tartalmasnak tartják a véleményem. Az idei könyvhéten, illetve a korábbi könyvünnepes alkalmakkor begyűjtött dedikálásokról, az azokban visszacsengő pozitív véleményekről, dicsérő szavakról már ne is beszéljek. Vagy akár azt is megemlíthetném, hogy immár két és fél éve írok a tíz éves múlttal - idén lesz tizenkettő - rendelkező ekultura.hu oldalra véleményeket, ahol azért van egy elvárt színvonal. Ennek megléte nélkül úgy gondolom, hogy be sem kerülhettem volna az impresszumba, és megnyugvással tölt el, hogy a beszélgető partneremnek ebben az esetben sem lenne semmi esélye.

Ami az iskolai végzettségeimet illeti, azokról már végképp nem akartam semmilyen információt a kérdező képébe vágni, mert addigra már elérte nálam azt a szintet, hogy semmibe néztem a hiábavaló kapálózását, amelyekben semmi eredetiség nem volt, csupán az én szavaimat ismételte - nagyjából ennyit tud az oldala is. Aki ismer, az tudja rólam, hogy a jelenlegi pozíciómat - ami azért nem elhanyagolható szintű - nem a szédítő alakomnak és az angyali kinézetű pofikámnak köszönhetem, szóval feltételezhető, hogy csak rendelkezem valamilyen mértékű agytérfogattal, illetve csak úszkál némi szürkeállomány a fejemben kotyogó káposztalé szerű folyadékban.

Jelenleg itt tartunk. Végül is még nekem kellene rosszul éreznem, illetve minimum a közösségi oldalak söpredékei közé sorolnom magam, amiért kiállok a nézeteim mellett és megválogatom, hogy kit támogatok. Az pedig már végképp mindennek a csúcsa, hogy még azt is elvárom, hogy felmutasson valamit, amit támogatni lehet. Nem tudom, hogy hol is tart jelenleg az oktatás, de szerintem még mindig az a "divat", hogy először a felelés vagy dolgozatot írás van soron, és csak utána érkezik az osztályzat. Vagy azóta talán megváltoztak a dolgok?

Mérhetetlenül sajnálom azokat az embereket, akik képesek egy teljesen üres oldalt lájkolni, csak azért mert ez a közösségi módi, és nem nézik a tartalmat, hogy mihez adják a támogatásukat, a nevüket. Sok mindent megéltem már életem négy évtizede alatt, de bevallom, hogy ilyet még nem tapasztaltam. Viszont, ha a mai ifjúság - tisztelet a kivételnek - ilyen nézeteket vall, ennyire a könnyű, a semmi munka befektetésével elért sikert és népszerűséget hajszolja, és mindennek az alkalmazását még természetesnek is veszi, akkor már most elkezdek félni, hogy vajon milyen is lesz a helyzet tíz, esetleg húsz év múlva.

Mit tanultam az esetből? Eddig is megválogattam, hogy kiket olvasok és kinek az oldalát jelenítem meg a sajátomon, de ezután még inkább megfontolom a dolgot. Valamint azt is megtanultam, hogy a hasonló megkereséseket a továbbiakban figyelmen kívül fogom hagyni - aki pedig érdemes lesz a figyelmemre, az úgy is értesülni fog róla.

Köszönöm, hogy meghallgattátok/elolvastátok a nyavalygásom - most, hogy kiírtam magamból a sérelmem, már sokkal jobb a helyzet, sokkal jobban érzem magam. :)

  

10 megjegyzés:

Tara Nima írta...

ezt a linkcserét én sose értettem. anno még a freeblogon, ahol kezdtem, kaptam pár levelet, hogy kitenné a linkemet, kiteszem-e az övét. én erre általában azt írtam vissza, hogy ha tetszik az oldalam, felőlem kiteheted nyugodtan. aztán én vagy kitettem az övét, vagy nem, de aztán megkaptam, hogy ha engem linkel valaki, akkor azt illik visszalinkelni. hát szerintem meg nem.:)
én tuti nem álltam volna le vele vitatkozni. láthatóan fogalma sincs, hogy mire való egy blog.

Ananiila írta...

Igazán összefogott, színvonalas blogbejegyzést megírni hatalmas munka, idő és energia. (ezért nem is születnek nálam mostanában bejegyzések) persze, hogy nem adod csak úgy oda.

amilgade írta...

Jelentem először írnak vagy szóban felelnek, és utána osztályzok! Szóval az emléked még nem halványult el. :D Örülök hogy kiengedted a gőzt, és teljesen egyetértek veled.

Shanara írta...

Tara Nima: Igen, én is tanultam a dologból és tutira nem fogok többet ilyen "kalandba" bonyolódni. :)
Kicsit megnyugtat, hogy ez a linkcsere nem csak nekem ilyen furcsa. Értem én a lényegét, de akkor legyenek már az arányok nagyjából hasonlóak és ne tátongjon ekkora szakadék a két teljesítmény között. De látod, érdekes módon, ilyen esetben ismeri az illemet: "illik visszalinkelni", más esetben más kellemesen félretolja az illik, nem illik dolgot. Pfff...

Shanara írta...

Ananiila: A megerősítésed jól esik. Köszi! :) De azért az volt a leginkább dühítő, hogy ennyire készpénznek vette a dolgot, aztán meg háborgott, mint a tenger. Hát, így járt... :) Nekem viszont most már sokkal jobb. :D

Shanara írta...

amilgade: Köszönöm, hogy mint gyakorló tanár, megerősítetted, hogy ez még mindig így van. :) Tudod, sokszor furán nézek a mai oktatási rendszerre és igazán követni sem tudom a változásokat, mivel nincs kin megtapasztalnom, ha az bekövetkezik. Azért megnyugtató, hogy ez legalább még nem változott. :)
Muszáj volt kiírnom magamból, mert annyira dühített a dolog, de most már tényleg jobb. :)

judy írta...

Sajnos ez a divat mostanában. Nulla munkára is dicsőséget szeretnének szerezni.
Ne is foglalkozz vele!
Szíved joga eldönteni, kit linkelsz, ki kap like-ot és kit nem!

Shanara írta...

judy: Sejtettem, hogy így van, de ez nagyon szomorú. A kilátások pedig egyre rosszabbak, ahogy tapasztalom. :(
Én is így gondolom, de köszi a megerősítést! :*

Marianna Benkő írta...

Kedves Shanara!

Először is köszönöm neked ezt a bejegyzést – és nem azért, mert annyira egyetértek veled. Hanem azért, mert nagyon komolyan elgondolkodtattál az egész blogolásról és a más emberekhez való hozzáállásról, és arról, hogy én mennyi hibát követtem el/követek el. Szeretném, ha tudnád, hogy semmiképpen sem megbántani akarlak ezzel a kommenttel (legyek néha akár kemény is), inkább csak kicsit más szemszögből is megvilágítanám az eseményeket az olvasatommal.

Két részre szedném a válaszomat és először kezdem a nehezebben: sem az poszt alapjával, sem annak hangvételével nem tudok egyetérteni, még akkor sem, ha megértem a dühödet.

Elolvasva a csevegéseteket, bennem nem a harag munkált, inkább a csalódottság és a szomorúság. Mert az nyilvánvaló, hogy különböző platformról indultatok mindketten: te az eredményeid, ő pedig a saját marketingjét próbálta lenyomni a torkodon, de megakadt mindkettő. Ennek pedig fő akadályát abban láttam, hogy komoly kommunikációs problémák alakultak ki – hiába, ez az internetes, írásbeli csevegés nagy átka, nincsenek gesztusok, hanglejtés, csak a szavakból lehet kiindulni.

Beszélgetőtársad kétségtelenül magas lóról folytatta a beszélgetést, de azt kell mondjam, te sem adtad alább. Sőt, be kell valljam, már a második mondatod elrontotta nálam az egészet. Lehet bármi a véleményed az illetőről, de nem mindegy, milyen stílusban közlöd ezt. Beszélgetőtársadnak rögvest az jöhetett le, hogy te nagyra tartod magad, és hogy lenézed, sőt akár le is kezeled őt – persze ez nem kizárólagos interpretáció, csak egy lehetőség – valószínűség.

És ez alapján, amit ebből a leiratból és az egész bejegyzésedből hiányoltam, az az alázat. Annak a megbecsülése, hogy amit elértél (kétségtelenül impozáns a listád, szó se róla), az nem kizárólag neked köszönhető. Hanem az olvasóidnak, akik minden hónapban kihozzák neked a tízezres olvasottságot. Többek között az olyan olvasók, akik megkeresnek linkcserére, és akik nem feltétlen kioktatást várnak. Hanem adott esetben tanácsot, segítséget.

Félre ne érts, és ezt később is kifejtem, nem támogatom a tartalom nélküli linkcserét. De azt igen, hogy pontosan elmond, mit vársz. Mondjuk azt, hogy szeretnél saját tartalmakat olvasni, figyeled az illető blogját, és ha úgy látod, szívesen „támogatod” a tevékenységét. Máshogy hangzik a pozitív kommunikáció és mást is vált ki az olvasóból – még akkor is, ha alapvetően más a kiindulópontotok a blogolásban. Egyik sem jobb a másiknál, de a megértést mindkettő megérdemli. És adott esetben a tiszteletet is – te mit éreznél, ha egy hasonló posztban valaki, ha névtelenül is, megszólítana téged? Ezért nem tetszett, hogy kezdésként rögtön az érződött ki a soraidból, hogy nem becsülöd meg a beszélgetőpartnered, nem adtál neki esélyt, holott az eredeti kérdésében nem volt rosszindulat.

És szerintem jól tetted, hogy válaszoltál. Azért, mert ha adsz egy másik értelmezést a másiknak, abból tanulhat is, még ha nem is látod rögtön az eredményét. És akkor is megéri, ha egyáltalán nem tudod magad megértetni, mert szerintem magadnak akkor is tettél egy gesztust, kiálltál azok mellett az értékek mellett, amit képviselsz.

Amit viszont értek és egyetértek veled: szerintem sem kell mindenki linkjét közölni. Igazad van akkor, amikor azt mondod, hogy a minőséget várod el az általad nyújtott „szolgáltatásért”. Egy pillanatig sem vitatom az eredményeidet, mind a posztjaid hossza, mind a mennyisége tiszteletre méltó, és a népes olvasótáborod várják a frissítéseket, mert adsz nekik valamit. Ez hatalmas és nagyszerű dolog, amire méltán lehetsz büszke.

Köszönöm, ha elolvasod, amit írtam és kívánom, hogy továbbra is sok sikert és örömöt okozzon neked ez a tevékenység!

üdv:
makitra

Shanara írta...

Kedves Makitra!
Alapvetően egyetértek azzal, amit leírtál, a kettőnk nézőpontja között mindössze egy különbség van: a személyes érintettség. Vannak helyzetek, amikor a szociális együttérzésem és toleranciám a nullához konvergál - ez egy ilyen eset volt. Akik jól ismernek, értik a reakcióm, de az okokat itt és most nem részletezném. Persze ez nem mentség és nem is annak szánom, csak mindössze azt szeretném kifejezni vele, hogy vannak olyan helyzetek, amelyeket bárhogyan is próbálok, nem tudok másként lereagálni. Pont ezért döntöttem úgy, hogy legközelebb nem adok választ: ha nem megy a kommunikáció, akkor legyen inkább a kommunikáció hiánya a bűnöm.. :)
Tisztelem és becsülöm az olvasóimat: a legjobban azokat, akik tényleg olvasnak és várják a posztjaimat. Azokat, akik az online olvasás, letöltés és pdf keresőszavakat bepötyögve nyitják meg az oldalt, már kevésbé, de az oldalmegnyitás az oldalmegnyitás, ezért befogom a szám. De van, amit nehezen, vagy egyáltalán nem tudok tolerálni, ekkor bújik elő belőlem a nyers fogalmazás és a magas lóról szövegelés - még akkor is, ha tudom, hogy ez hiba, nagy hiba. Sajnos senki sem hibátlan...

Üdv: Shanara

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons