Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. december 2., vasárnap

Várólista - 2018. november

Az a helyzet állt elő, hogy a havi megjelenések közül sokkal több könyv keltette fel az érdeklődésem, mint amennyit a polcomon tudnék - és amennyi még elfér azok egyre fogyatkozó helyein. A másik tényező, hogy egyre kevesebbet olvasok - sajnos - és úgy érzem, szinte összenyomnak az olvasatlan kötetek. Ezért is választottam ketté a posztot a mindenképpen beszerzendő - vagy már beszerzett - és a figyelemmel kísért könyvekre, amelyek közül, ha valamelyikhez kedvet kapok, akkor olvasni is fogom.

Az Agave Könyvektől mindenképpen a polcomon akarom tudni - és már be is szereztem - J.D. Barker Az ötödik áldozat című regényét, amely a 4MGY sorozat második kötete. Feszült izgalommal várom, hogy sorra kerüljön a történet és elmerülhessek annak különleges világában. 
A fülszövege alapján érdekes, a kiadása alapján pedig gyönyörű Tom Sweterlitsch Letűnt világok című regénye, amely szintén az Agave Könyvek gondozásában jelent meg. Ezt a kötetet még nem vettem meg, de kívánságlistára tettem és türelmesen várom a fejleményeket. Ha mégsem kerül a fa alá, akkor majd jövőre lesz beszerzős.
A Metropolis Media kiadásaival annyira nem vagyok kibékülve, de vannak szerzők, akiknek a köteteit még így is beszerzem. Bár még az előzményeket sem olvastam, de Valerio Evangelisti Rettegj, inkvizítor! című regénye, az Eymerich-ciklus negyedik része pont ebbe a kategóriába tartozik. 
Romantikusok terén eléggé finnyás vagyok mostanában, de Leisa Rayven Starcrossed sorozatának sikerült megfognia magának, még akkor is, ha nem minden kötetétől vagyok hasra esve. A Szívtiprók karácsonya a sorozat negyedik - kiegészítő - kötete, amely a korábban megismert párosok és párnak új, de ismert szereplők karácsonyi történeteit tartalmazza. Gondoltam legyen teljes a sorozat és romantikusabb a karácsony, ha már a Libri Kiadó ennyire gyorsan kiadta az összes kötetet.

A képregények az idén elég nagy szeletet kanyarítottak ki maguknak a beszerzéseimből és még így is vannak elmaradásaim bőven a vásárlásokkal. De majd mindent a maga idejében...
Kötelező beszerzés volt és már a polcomon sorakozik olvasásra várva a Fumax Kiadó gondozásában megjelent V mint vérbosszú című kiadvány.
A Szukits Kiadónál a The Witcher/Vaják sorozatra buktam rá, amelynek most jelent meg a harmadik - egyben utolsó - képregény kötete a Varjak átka címmel. Ugyan korábban erről még nem volt szó, de örülök a díszdoboznak, amit rendelni lehetett a kiadványokhoz. Erre különböző opciók állnak rendelkezésre: beszerezhető külön, a harmadik kötettel akcióban vagy a három kötettel együtt. Mindenki kedve szerint választhat a lehetőségek közül.
A Marvel képregénygyűjtemény részeként ebben a hónapban A hatalmas Thor: Istenek nyomában és az Új X-Men: E mint eltörölni című kötetek jelentek meg. Az előzetesen felkerült címek alapján izgalmasnak ígérkezik a jövő év eleje is.


Következzenek akkor, amiket első körben inkább csak figyelek és nem azonnal beszerzek.
  • George R. R. Martin Tűz & vér - A Trónok harca előtt 300 évvel sárkányok uralkodtak Westeroson (Alexandra Könyvesház Kft.): A bajom az, hogy ez még mindig nem a régóta várt ötödik rész, hanem megint valami időhúzás féle, töltelék kötet. Bár az is igaz, hogy egy ideje már elvesztettem az igazán mély érdeklődésem Martin bácsi sorozata iránt.
  • Dan Simmons Dermesztő nyár (Alexandra Könyvesház Kft.): A szerzőt nagyon kedvelem, de az eljárást, ahogyan ez a regénye a boltok polcaira került kis hazánkban, már nagyon nem. A szöveggondozás minőségével kapcsolatban is vannak előzetes fenntartásaim, de ezt majd megcáfolhatják vagy igazolhatják az értékelések. Bármennyire is kedvelem a szerzőt és a történeteit, ezt a kiadványt egyelőre csak messziről figyelem.
  • Frank Schätzing A pillangó zsarnoksága (Athenaeum Kiadó): Annak idején kedveltem a szerző Raj című regényét és szerintem ez is nagyon jó lesz. A borítója gyönyörű, a témája már kevésbé. Figyelem majd a véleményeket.
  • Lyndsay Faye Jane Steele - Egy gyilkos nő vallomása (Könyvmolyképző Kiadó): Jane Eyre története egy meglepően szokatlan feldolgozásban. Érdekesnek tűnik, de azért vannak fenntartásaim a történettel kapcsolatban. Ezért van az, hogy kivárok és figyelek.
  • Lynda La Plante Nyughatatlan özvegyek - Dolly Rawlins 1. (Tericum Kiadó): A friss megjelenés ellenére nem egy mai darab, mert eredeti nyelven 1983-ban jelent meg a regény. Bár a fülszövege alapján nagyon érdekesnek tűnik, de vannak regények, amelyeknek nem tesz kifejezetten jót a kor. De ha a vélemények alapján jó lesz, akkor szerintem olvasni fogom.
  • Patricia Gibney Az elveszett gyermek - Lottie Parker 3. (Libri Kiadó - Insomnia): Mert a sorozat első része a polcomon pihen és még nem olvastam. Meg úgy érzem, hogy a krimikkel, thrillerekkel is kezdek eltelni.
  • Stephen King-Owen King Csipkerózsikák (Európa Könyvkiadó): Az idősebb King munkássága annyira nem nyűgözött le. A kezdeti művei még tetszettek, de aztán kicsit sok lett belőle és a szószátyárságából. Nem tudom, hogy ez a kooperációban létrejött kötet milyen lesz, de majd elmondják a többiek, akik elolvasták a regényt. Mert egyébként maga az alapötlet nagyon tetszik.
  • Emma Chase Egy ágyban a herceggel - Uralkodj magadon 1. (Álomgyár Kiadó): Leginkább a szerző miatt érdekel ez a regény, de olvasni csak akkor fogom, ha úgy adódik a helyzet és biztosan nem saját példányt. Már csak azért is, mert a tündérmesék ilyen modern kori átirata kissé távol áll tőlem. Csak halkan megsúgom, hogy a gazdag, beképzelt és hatalmaskodó pasi kontra szegény nő felállás már kicsit már uncsi a számomra és korábban sem volt az én világom. De azért lehet, hogy teszek egy próbát.

Kicsit mintha mindenkinek sűrű lett volna ez az év, mert a kiadók is megcsúsztak a megjelenésekkel. Éppen ezért decemberre még bőven várható friss megjelenés, lesz miből válogatni - és még vásárolni is bőven lehet. Ha nem idén, akkor majd jövőre. Jó könyvekkel zárni és kezdeni az évet, ez ám a könyvmolynak való élet.

2 megjegyzés:

Tara Nima írta...

a letűnt világokat nagyon tudom javasolni, én imádtam.
és nálam azonnal megvevős volt Martin, nagyon szép, illusztrált. és nem bélyegnyeik a rajzok, hanem oldalasak/féloldalasak.

Shanara írta...

Tara Nima: A Letűnt világok mindenképp kell. Nálam kicsit sűrű az év vége, mert a névnapom és a karácsony szoros kapcsolatban vannak egymással - olyannyira, hogy jó darabig össze is olvadt a kép ünnep, ha ajándékról volt szó - ezért külön figyelnem kell a kívánságlistámon szereplő könyvek mennyiségére. Így került oda ez a könyv is és most már mindenképpen ki kell várnom az év végét a vásárlással. A megerősítés viszont mindig jól jön. ;)
Martin bácsi sorozatától egyszerűen depis leszek. A filmsorozatot se bírom nézni, a 2. évad felénél feladtam, a könyveket a 4. kötet után. Hatalmas lelkierőre lenne szükségem, hogy folytassam. Sajnos idáig jutottam. :(

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons