Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Bár a korábbi olvasmányaim sorban állnak értékelésre és saját posztra várva, most mégis eléjük tolakodott egy olyan kötet, amelyet csak nemrég fejeztem be. Régebben talán frusztrált volna ez a dolog és a véleményem összekopácsolása után a posztot beidőzítettem volna úgy egy hónappal későbbi időpontra, de ez most egyáltalán nem érdekel. Most akarok erről a regényről beszélni és meg is teszem, amíg még friss az élmény és az indulataim forrongnak. Mert bizony van miért háborognia az érzéseimnek és nem is tartom magamban a gondolataimat.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Anatomy of a Scandal
Fordította: Szabó István
Műfaj: krimi

James Whitehouse  a kormány tagja, államtitkári pozíciót tölt be, otthon a családja, odaadó felesége és két gyermeke várja. Mégis egy nap úgy tér haza, hogy szexuális kapcsolatáról és egy ehhez kapcsolódó várható botrányról tájékoztatja a feleségét. Jön is a beígért zűr, majd viszonylag gyorsan elülnek a hullámok, hogy aztán újabb probléma üsse fel a fejét: James Whitehouse-t nemi erőszakkal vádolta meg korábbi partnere. A vádat Kate Woodcroft, a tehetséges és elszánt ügyész képviseli, aki szexuális erőszakkal kapcsolatos esetekre specializálódott és aki teljes mértékben meg van győződve a férfi bűnösségéről.

Egy szexuális esemény két ember magánügye kellene legyen, mégis vannak helyzetek, amikor annak minden pillanatát fel kell fedni az ügy tisztázása érdekében. Mivel nincs két egyforma ember, illetve a nő és a férfi - az érzelmi beállítottságuktól függően - mindig másként éli meg az együttlétet, ezért nem létezhet egybecsengő vélemény. Jelen esetben is másként emlékszik az esetre és annak történéseire a bántalmazott nő és a bántalmazó férfi. Ami persze nem is csoda.

De a felperesen, az alperesen, az ügyvédeken, a bírón és az esküdtszéken kívül más szereplői is vannak ennek a történetnek. A hozzátartozók, elsősorban James felesége, Sophie, akinek nem csak a férje hűtlenségét kell feldolgoznia, de el kell viselnie mindent, amit egy olyan tárgyalás okoz, ahol a férfit nemi erőszak elkövetésével vádolják. Bár a történet alapja szokványos, maga a regény krimiként mégsem teljesen az. Az élmény egyedi, de mégsem teljes és maradéktalan.

A regény három szemszögből mutatja be történéseket, az érzéseket, illetve a múltból is felvillant néhány meghatározó jelenetet, szintén több nézőpontból. A legtöbb fejezetben Sophie, a feleség, illetve Kate, az ügyész nézőpontja elevenedik meg, de James gondolataiból is bőven eleget kaptam.

A regény családi drámaként, az események hatására bekövetkező lélektani változások bemutatásának leírásaként tökéletes, mélységében lenyűgöző. Viszont "feszes ritmusú bírósági" drámaként - ahogy a hátsó borító azt ígéri - már nem annyira, mert az általam egyébként annyira kedvelt tárgyalótermi részek nem lettek kiemelkedőek, inkább kicsit laposak - nem éreztem azt a fajta feszült bizsergést, amit ilyenkor szoktam. A tanúk és a vádlott kihallgatása, a kérdések és a válaszok ritmusa, azok keménysége és fondorlatossága, a feltárt tények súlya nem azt a színvonalat hozta, amit egyébként elvártam volna. Valami hiányzott az egészből: a pezsgés és a tárgyalás által kiváltott katarzis érzése.

De amivel igazán problémám volt - és ez inkább személyes érzelmeken alapuló hiány - az Sophie-val kapcsolatos. Kiderül, hogy a férje félrelépett és ő egy politikus támogató feleségeként háttérbe tolja a saját érzéseit, hogy a társát támogassa. Nem volt tombolás, nem kérdezte meg, hogy miért lépett félre, miért csalta meg őt. Sophie tudomásul vette a tényt, majd James elmesélte neki a részleteket és elvárta, hogy az asszony minden szempontból mellette álljon. Ez teljes mértékben a társadalmi elvárások hatása: a nőnek a férje mellett a helye - az érzelmeitől függetlenül -, a férfi pedig bármit megtehet, amíg annak nincs következménye - ha mégis van, akkor  azt elsimítják.

A regény által feldolgozott téma nagyon érdekes és a különböző nézőpontok, valamint a múltbeli eseményeket bemutató fejezetek csak színesítik a képet. Működnie kellene a dolognak, de számomra csak részben sikerült elérnie azt, hogy lekösse a figyelmem - hol megtette ezt a szöveg, hol pedig nem érdekeltek a sűrűn teleírt oldalak. A feszességet igencsak feloldotta a sok-sok lelkizés, az érzelmek és gondolatok oldalakon keresztül történő áradása, a környezet dagályosra sikeredett bemutatása. Ez volt az, ami számomra megölte a regényben egyébként jócskán jelen lévő feszültséget, ami helyenként unalmassá tette az egyébként igen meghatározó eseményeket.

Számomra hullámzó volt: érdekelt, de néha untatott. Kevesebb leírással, kevesebb lelkizéssel sokkal élvezetesebb és feszesebb tempójú lehetett volna az egész sztori. Megéri az egyszeri olvasást, de ez a drámázós, a férfiak - főleg a gazdag és karizmatikus férfiak - sérthetetlenségét és érinthetetlenségét, a nők elvárt alázatát bemutató történet - még akkor is, ha ebben történik változás - nem az én világom. 

A politikusok életvitele és az egész politikai környezet olyan, aminek nem szeretnék a közelébe kerülni. Az alap véleményem az, hogy a politikus - bármennyire is az ellenkezőjét állítja - nem mond igazat, vagy legalábbis a saját szája íze szerint ferdíti el azt. Az olyan "pipiket" pedig, akik azért mennek egyetemre és azért választanak mondvacsinált szakot, hogy férjet vadásszanak maguknak, majd semmit sem érő diplomával, semmihez sem értve, a sikeres férfinak asszisztálva, otthon ülve, tökéletes feleségként, a rendezvényeken biodíszletként éljék le az életüket nem irigyelni, csak sajnálni tudom. Leginkább azért, mert könnyen úgy járhatnak, mint Sophie: elvesztik az egyéniségüket, bábbá válnak, könnyedén eldobhatóvá és pótolhatóvá - minden erényük és igyekezetük ellenére is.

Az egyetlen dolog, ami miatt nem keserű szájízzel csuktam be a kötetet, az a befejezés, amely ugyan jótékony balladai homályba foglalva, de mégiscsak elhozta számomra a megnyugvást: a helyzetet átgondolva az ember, ha késve is, de hozhat meghatározó döntéseket; az életére gyakorolt hatások következményeként az ember képes lényegesen megváltozni és ha türelmesen várunk, akkor a bűnös is elnyerheti méltó büntetését. Még egy nagy tanulsága van a történetnek: minden, amit teszel, hatással van másokra és soha nem tudhatod, hogy az egyik tetted következménye mit vagy kit teremtett, hívott életre.

Olyan könyv ez, amely sok érzelmet hívott elő belőlem. Bár nem nyűgözött le, de mégsem hagyja magát könnyedén háttérbe szorítani, mert a kiváltott gondolatok ott keringenek a fejemben és fel-fel bukkannak. Dühből van bennem a legtöbb, mert ez a regény több tekintetben is igencsak felborzolta az igazságérzetem és a feminista énem. Leginkább pedig azért vagyok dühös - és persze csalódott -, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna, sokkal ütősebb és meghatározóbb. Így csak egy olvasásra volt érdemes és Sarah Vaughan sem győzött meg arról, hogy olvasnom kellene még tőle - kivéve, ha a későbbi regényeiben nem lelkizik ennyit feleslegesen és visszafogja a dagályosságát.

Posted in: 7 pontos,General Press,könyvértékelés,krimi,önálló kötet,Sarah Vaughan