vasárnap, január 20, 2019
Shanara
Amikor annak idején belekezdtem a sorozat első kötetébe, még nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom szeretni Kim Stone nyomozót és a csapatát. Pedig nagyon könnyű megkedvelni őket. Még az antiszociális viselkedésű nyomozót is, illetve különösen őt. Persze Kim a fő összetartó erő, de a többiek nélkül nem haladna olyan ütemben a nyomozás, ahogy kellene és amellett, hogy nélkülözhetetlen tagjai a csapatnak, üde színfoltjai is a regénynek. Az esetek pedig mindig különlegesek, a megoldások egészen egyedi nézőpontokat igényelnek az elkövető előkerítése szempontjából. Ez alól pedig nem kivétel a nyomozócsapat negyedik esete sem.
 |
| Értékelés: 9 pont a 10-ből Kiadó: General Press Kiadás éve: 2018. Terjedelem: 399 oldal Borító ár: 3.490,- Ft Fordította: Seregi Márton Sorozat: Kim Stone A mű eredeti címe: Play Dead Előzmény: 1.) Elfojtott sikoly 2.) Ördögi játszmák 3.) Egy élet ára Folytatás: 5.) Vérvonal Kategória: krimi, thriller |
A nyomozói munka elengedhetetlen kiegészítőjét képezik a háttércsapattól - helyszínelők, kórboncnokok, mindenféle szakértők - érkező információk és elemzések. De honnan jönnek és miként keletkeznek ezek a megállapítások, alaptézisek? Hogyan lesz valamiből olyan tény, minta vagy bármi egyéb információ, ami segíthet az aktuálisan eset elkövetőjének kézre kerítésében? Mint minden hasonló dolog, ez is empirikus folyamat vagyis tapasztalati úton, megfigyelés alapján szerzett tudás halmozása, illetve rendszerezése. Mindent helyzetet és szituációt meg kell vizsgálni, hogy a következő alkalommal már kéznél legyen az eredmény. Pont ez történik a Westerley Orvostudományi Kutatóintézet területén, ahol tudósok mindenféle körülmények között tanulmányozzák az emberi test bomlását.
Kim és csapata éppen befejezett egy ügyet, amikor a kapitány továbbképzésre küldi őket a Westerley Intézet területére. A tanulmányozott holttesteken kívül azonban Kim Stone felfedez egy másik holttestet is, aminek semmi keresnivalója nem lenne ott. A fiatal nő szájába földet tömtek, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Alig kezdték meg a nyomok összegyűjtését és az eset felderítését, amikor újabb áldozathoz hívják a felügyelőt. Azonban a gyilkost nagy valószínűséggel megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt.
Az áldozatok között elsőre semmi kapcsolat nincs azon kívül, hogy mindegyiküket ugyanott találták meg, ugyanúgy földet tömtek a szájukba, ugyanolyan nyomok vannak a hasukon és a combjuk hátulján és ugyanúgy előkészítették, kisminkelték őket. Biztos, hogy az elkövető ugyanaz a személy, de nem tudják, hogy mi mozgatja és motiválja őt. És miért telt el olyan hosszú idő az első és a második eset között, ha most gyors egymásutánban szedi az áldozatait.
A csapat nyomozni kezd, de az elkövető nyomainak követése közel sem egyszerű feladat. A terület elvileg zárt, de gyakorlatilag mégsem az, mert a nagy kiterjedésű területet az egyik oldalról csak egy patak határolja. Az intézet létszáma nem túl nagy és persze mindenkinek van valami titkolni valója, tett valamit, ami nem teljesen törvényes vagy elfogadott.
A nyomozók élete csak bonyolódik azzal, hogy Tracy Frost, a szemtelen és rámenős riporternő egy régi felderítetlen ügy iránt érdeklődik és Kim - bár korábban nem ő volt az ügy nyomozója - most a magáénak érzi a feladatot, hogy a végére járjon és megtalálja az elkövetőt.
A két nyomozás párhuzamosan zajlik, a nyomok mindkét ügy esetében egyre gyűlnek, a feszültség folyamatosan növekszik. Többszörös fordulattal, félrevezetéssel és persze régi titkok leleplezésével oldódik meg végül mindkét ügy, de akcióban, ármányban és persze életre-halálra vívott küzdelemben sincs hiány. Angela Marsons ismét egy brilliáns és mozgalmas sztorit rakott össze, amelyet élvezettel, elmerülten és dobogó szívvel olvastam. Megint sikerült megvezetnie, a sok-sok nyommal és információval félrevezetni, összezavarni. De jó volt ez így, mert ez kellett ahhoz, hogy magával sodorjon a történet, élvezzem az eseményeket, az összefüggéseket és a végén pofára essek, mert nem vettem észre a nyilvánvalót.
A mozgalmassága mellett a történet pszichológiája is megdöbbentő. Mindig elcsodálkozom azon, hogy a gyerekkori élmények mennyire befolyással vannak a felnőttre és milyen meghatározó szerepet játszanak bizonyos momentumok, események az egyes felnőttkori reakciókban. Talán elcsépelt dolognak tűnik, hogy a problémás gyerekkor kiváltója lehet az erőszakos felnőttkori tetteknek, de ez akkor is megcáfolhatatlan tény. Csak épp ezt normál életet élő emberként nehéz felfogni, mert akiben nincs meg ez a fajta késztetés, nem élteti a bosszú, nincs meg benne az ölés vágya, az nehezen érti meg ezt a fajta elvont gondolkodást. És éppen ezért megdöbbentő minden egyes alkalommal, ha erről olvasok. Ahogy az is, hogy az ilyen típusú emberek mennyire jó színészek és mennyire megtudják téveszteni a környezetüket. Amikor ilyen könyvet olvasok, akkor egy darabig mindenkire sokkal gyanakvóbban tekintek.
Az áldozatok között elsőre semmi kapcsolat nincs azon kívül, hogy mindegyiküket ugyanott találták meg, ugyanúgy földet tömtek a szájukba, ugyanolyan nyomok vannak a hasukon és a combjuk hátulján és ugyanúgy előkészítették, kisminkelték őket. Biztos, hogy az elkövető ugyanaz a személy, de nem tudják, hogy mi mozgatja és motiválja őt. És miért telt el olyan hosszú idő az első és a második eset között, ha most gyors egymásutánban szedi az áldozatait.
A csapat nyomozni kezd, de az elkövető nyomainak követése közel sem egyszerű feladat. A terület elvileg zárt, de gyakorlatilag mégsem az, mert a nagy kiterjedésű területet az egyik oldalról csak egy patak határolja. Az intézet létszáma nem túl nagy és persze mindenkinek van valami titkolni valója, tett valamit, ami nem teljesen törvényes vagy elfogadott.
A nyomozók élete csak bonyolódik azzal, hogy Tracy Frost, a szemtelen és rámenős riporternő egy régi felderítetlen ügy iránt érdeklődik és Kim - bár korábban nem ő volt az ügy nyomozója - most a magáénak érzi a feladatot, hogy a végére járjon és megtalálja az elkövetőt.
A két nyomozás párhuzamosan zajlik, a nyomok mindkét ügy esetében egyre gyűlnek, a feszültség folyamatosan növekszik. Többszörös fordulattal, félrevezetéssel és persze régi titkok leleplezésével oldódik meg végül mindkét ügy, de akcióban, ármányban és persze életre-halálra vívott küzdelemben sincs hiány. Angela Marsons ismét egy brilliáns és mozgalmas sztorit rakott össze, amelyet élvezettel, elmerülten és dobogó szívvel olvastam. Megint sikerült megvezetnie, a sok-sok nyommal és információval félrevezetni, összezavarni. De jó volt ez így, mert ez kellett ahhoz, hogy magával sodorjon a történet, élvezzem az eseményeket, az összefüggéseket és a végén pofára essek, mert nem vettem észre a nyilvánvalót.
A mozgalmassága mellett a történet pszichológiája is megdöbbentő. Mindig elcsodálkozom azon, hogy a gyerekkori élmények mennyire befolyással vannak a felnőttre és milyen meghatározó szerepet játszanak bizonyos momentumok, események az egyes felnőttkori reakciókban. Talán elcsépelt dolognak tűnik, hogy a problémás gyerekkor kiváltója lehet az erőszakos felnőttkori tetteknek, de ez akkor is megcáfolhatatlan tény. Csak épp ezt normál életet élő emberként nehéz felfogni, mert akiben nincs meg ez a fajta késztetés, nem élteti a bosszú, nincs meg benne az ölés vágya, az nehezen érti meg ezt a fajta elvont gondolkodást. És éppen ezért megdöbbentő minden egyes alkalommal, ha erről olvasok. Ahogy az is, hogy az ilyen típusú emberek mennyire jó színészek és mennyire megtudják téveszteni a környezetüket. Amikor ilyen könyvet olvasok, akkor egy darabig mindenkire sokkal gyanakvóbban tekintek.
Tetszett ez a rész is, de a második kötet, az Ördögi játszmák zsenialitását nem tudta még egyszer megismételni. Ha az öt csillagos - vagyis tíz pontos volt - akkor ez nem lehet annyi. De nem marad el sokkal mögötte. Mindenképpen olvasásra érdemes, igényes, elgondolkoztató és borzongató sorozat.
Posted in: 9 pontos,Angela Marsons,General Press,Kim Stone,könyvértékelés,krimi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése