Szinte már mesébe illő: 7 éves lett a blog

Nagyon rohan az idő - és ezt most nem csak én érzem így, hanem a tények is ezt mutatják. Mindig akkor tudatosul igazán bennem, hogy eltelt egy újabb év, amikor olvasom a többi blogger évértékelő posztjait. Ilyet én azért nem készítek az óév utolsó vagy az újév első napjaiban, mert úgy is jön a blogszülinap és akkor úgy is statisztikázok.

Legalábbis eddig így volt, most viszont nincs kedvem böngészni az olvasásaimat, untatni Titeket oldalszámokkal, blogbejegyzések számával és minden egyéb ilyenféle dologgal. A posztok mennyiségének összeszámolásával csak annyit érnék el, hogy saját magamat presszionálnám és idegesíteném, mert a maximalista személyiségem nagyon és még annál is jobban szégyellné magát. Mert ugye 2018-ban nem brillíroztam valami nagyon, ha posztolásról volt szó.

Az biztos, hogy mióta több krimit és thrillert olvasok, valamint eléggé keményen bánok a - szerintem egyébként is egyre gyengébb színvonalú - romantikus történetekkel, azóta sokkal lassabban pörög a látogatószámláló. Igaz, hogy azóta nem is kérik tőlem - elvileg olvasni tudó - emberek minden héten nem létező elektronikus könyvek küldözgetését.

Úgy vélem, hogy azok a személyek, bloggerek, akik korábban is olvastak és valamennyire kedvelték az oldalt, a kilométer hosszú véleményeimet, azok az olvasók még most is vissza-visszatalálnak időnként. Nincs is ezzel semmi baj, mert magam sem tudom már napi gyakorisággal követni az általam kedvelt oldalakat, viszont, ha időnként betévedek egy-egy régen olvasott blogra, akkor sok-sok posztot ismerek meg behatóan.

A tavalyi év a krimiké és a thrillereké volt. Méghozzá olyan mértékben, hogy - és az SFF rajongó - még egy fantasy és sci-fi kihívást is elbuktam emiatt. No, meg a figyelmetlenségem miatt, de ez már mellékes.

A 2018-as évben az eddigieknél is jobban elhanyagoltam a blog facebook oldalát, majd amikor megpróbálta valaki feltörni az oldalt, arra az elhatározásra - eléggé végleges döntésre - jutottam, hogy ideje törölni. Elvileg már törlődnie kellett volna. Nem néztem utána.

A tavalyi évben megfogalmazott céljaim közül egyetlen egyet tudtam teljesíteni. Megígértem, hogy színesíteni fogom a blogot egy teljesen különálló, nem könyves rovattal és ez meg is történt. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Virágzó rengeteg rovatot sokkal lelkesebben frissítem, mint gyarapítom a könyves posztjaim sorát. Mindez nem véletlen. Elég komoly olvasási és "írói" válságba kerültem, amiből csak a növényekkel szembeni, teljesen új keletű - mindössze két éves - megszállottságom képes időnként kimozdítani. Bár úgy néz ki, hogy a kellő hosszúságú "téli szünet" és a kellő mennyiségű pihenés az olvasási válságon valamennyit segített.

Nem tudom, hogy mit is írhatnék még, mert ígérni már semmit sem merek. Annyit azért még fel merek vállalni, hogy időnként jelentkezem majd, mert úgy sem bírom ki, hogy ne mondjam el véleményem - elképzelhető, hogy az eddigieknél rövidebben -, illetve ne mutassam meg a szépségeimet, amelyekre mindennél büszkébb vagyok.

Nem is húznám tovább az időt, mert a lényeg végül is az, hogy immár hét éve bolyongunk közösen a Könyvek erdejében, aminek az utolsó évében már az aljnövényzete is virágba borult. Fújjuk el közösen azokat a képzeletbeli gyertyákat, cuppogtassuk le az ujjainkról a képzeletbeli torta krémjét és vágjunk neki derűsen, bizakodva a most kezdődő nyolcadik évnek.

Köszönöm, hogy a mágikus hetedikben velem tartottatok, remélem, hogy sokat - az ideinél valamivel többet - fogunk találkozni a kevésbé mágikus, de a számmisztika szerint az újrakezdést jelképező nyolcadikban is.

Posted in: általános