Karen Marie Moning: A Felföld ködén túl (Felföldi krónikák 1.)

Mindig furcsa helyzetet teremt, amikor egy olyan szerző legelső regénye kerül a kezembe, akitől már korábban olvastam a lényegesen később íródott műveit - ráadásul nagyon kedveltem is az említett történetfolyamot. Persze próbáltam felkészülni arra, hogy a már ismert írói stílus ebben a történetben valószínűleg csak nyomokban lesz fellelhető, és persze összetettségében sem kell arra a bonyolultságra számítanom, mint amit már megszoktam. Végül is mindenkinek kezdeni kell valahogy. Ilyenkor egyébként mindig eszembe jut, hogy mennyire büszke voltam az első bejegyzéseimre, és most mennyire pironkodva gondolok vissza az akkori teljesítményemre, mennyire más most akkoriban a stílusom. Valahogy így van ez az írókkal és a regényeikkel is.

Szóval felkészültem, nem ringattam tévképzetekben magam, és bizony azt is kaptam, amire számítottam. Mindent összegezve tehát nem okozott csalódást a regény, de nem is nyerte el tetszésem. Látom a hibáit - az összeset -, ahogy azt is, hogy hol nem passzolunk mi ketten össze. Alapvetően abban látom a bökkenőt, hogy ez java részt egy történelmi romantikus regény, amelyet a szerzője azzal akart kiemelkedni a hasonló stílusú és témájú írások tömegéből, hogy belekevert némi misztikumot, és ha már Skócia, akkor mindenképpen a tündérek tűnnek a legkézenfekvőbb választásnak. A gond az, hogy nem kifejezetten vagyok a történelmi romantikus regények kedvelője - főleg, ha azok cselekménye csak a megszokott sablonok egymás mellé pakolásából áll össze.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 313 oldal
Fordította: Körmendi Ágnes
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Beyond the Highland Mist
Sorozat: Felföldi krónikák
Folytatás:
2.) To Tame a Highland Warrior
3.) The Highlander's Touch
4.) Kiss of the Highlander
5.) The Dark Highlander
6.) The Immortal Highlander
7.) Spell of the Highlander
8.) Into the Dreaming
Kategória: urban fantasy, paranormális

Adva van egy kissé zaklatott múltú, ám női szemmel nézve mindenképpen tökéletes testű, a legszebb görög szobrokat is megszégyenítő izmokkal és arcéllel megáldott férfi, a teljesítménye alapján is legendásnak számító Hawk, aki a szemkápráztató és a nőkből sóhajtozás kiváltó megjelenés mellé ráadásul még gazdag is, hiszen ő maga egy földesúr. Aztán adva van egy fiatal lány, Adrienne, aki  a XX. században él, árvaházban nőtt fel, természetesen gyönyörű, de egyáltalán nincs tisztában a szépségével, illetve annak férfiakra gyakorolt hatásával. Hősnőnk azt hitte, hogy megfogta az Isten lábát, amikor egy gazdag és jóképű pasi a párjául fogadta, majd a tündérmese hamar véget ért, neki menekülnie kellett, a szívében pedig a csodaszép és gazdag férfiakkal szembeni gyűlölet csirázott ki, illetve szökkent szárba. Valamint adva van a tündérek királya, királynője és bolondja, akik - hosszú életükből adódóan - láthatóan unatkoznak. A férfiak figyelmét felkeltendő a királynő megjegyzést tesz Hawk csodálatos, gyönyört okozó képességeire, a király és a bolond természetesen sértve érzi magát, és úgy reagálnak a férfiúi képességeiket ért kritikára, hogy bosszút forralnak a mit sem sejtő - jelen helyzetben tényleg ártatlan - férfi ellen. A retorzió nem áll másból, mint hogy a férfi mellé olyan nőt helyeznek, aki gyűlöli azokat a férfiakat, akik olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint Hawk. A megtorlás tökéletes fegyvere tehát nem más, mint Adrienne, akit a tündérek bolondja elrabol a XX. századból és visszarepíti 1513-ba. A folyamat alakulását természetesen figyelemmel is kell követni, ha szükséges beavatkozni, ezért a bolond, mint Adam Black, kovácsként Hawk birtokán vállal munkát. Innentől kezdve pedig két, elképesztő testi adottságokkal rendelkező férfi verseng a szépséges és csípős nyelvű szépségért.

Már az eddigiekben leírtakból is látszik, hogy ez a regény nem apellál mással, csupán klisés helyzetekkel, és igazából nem is ad sokkal többet, mint más, Skóciában játszódó történelmi romantikus regények - sőt, ha kifejezetten őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy olvastam már ennél sokkal jobbakat is.

A regény eleje nekem kifejezetten nehezen csúszott, viszonylag hamar az agyamra ment a sok-sok jelző, amely a három főszereplő tökéletességét, gyönyörűségét, izmait, szépségét és egyéb más tulajdonságait helyezte előtérbe, miközben a cselekmény nem sokat haladt előre. A jövőből, a technikai fejlettség korából ötszáz évvel korábbra visszakerülő lány meglepően jól alkalmazkodott a helyzethez, egyáltalán nem csapott hisztit, gyakorlatilag még az ellenérzésének sem adott hangot, hanem megadóan tűrte a vele történteket. Azért időutazás szempontjából olvashattam már sokkal jobban és hihetőbben megvalósított leírást is. Igen, az Outlander című regényre gondolok.

A másik dolog a kávé... Kétségekkel fogadtam, hogy az 1513. évekbeli Skóciában, egy vidéki földesúr kamrájának polcán csak úgy ott hever egy zsákocskányi pörkölt kávébab. Persze elképzelhető, hogy egy kereskedő Európa legnyugatibb csücskéig szállította az akkoriban még csak az arab kultúrában fogyasztott, és az európaiak által csak majd kétszáz évvel később megkedvelt ital alapanyagát, de azért vannak kétségeim. Az legalább helytállóan szerepelt a regényben, hogy fogalmuk sem volt róla, mire is való az illatos aromájú "termény", illetve hogyan kell azt elkészíteni.

Hawk alapvetően nem egy összetett karakter - még annak ellenére sem, hogy kissé hányattatott a múltja, van benne egy sötét folt, egy időszak, amelyet leginkább Jakab királynak köszönhetett. Minden megpróbáltatás és a krisztusi kor ellenére Hawk valójában egy kisfiú, akinek mindenképpen a másik játéka kell. Eddig minden nő a lábai előtt hevert, a kisujját sem kellett megmozdítania, egyik ágymelegítője szebb volt, mint a másik, most azonban olyan nővel akadt össze, aki látszólag nem esett hasra tőle, nem akar tőle semmit, az első találkozásukkor pedig éppen egy másik férfi izmait mustrálta. A földesúr minderre a hozzáállásra a nevéhez méltó módon reagál: ragadozó módjára vadászatba kezd és természetesen meg akarja szerezni azt, ami nem az övé. Persze erre Adam Black-et, az emberbőrbe bújt kovácsot sem kell félteni...

Ha már a tündérek... Senki se várja azt, hogy Moning tündérei ebben a regényben megegyeznek azokkal, akiket a Tündérkrónikákban később felvonultat - nem erről szó sincs. Itt még csak éppen megkapargatja a tündér mitológia felszínét a szerző, csak a legalapvetőbb tulajdonságaikat, a világukkal kapcsolatos egyébként is ismert tényeket veszi elő és szövi bele a történetbe. Éppen ezért korántsem sötétnek, hanem inkább átlagosnak tűnnek a misztikus szereplők, nagyon is emberi érzésekkel és reakciókkal. Kicsit bugyutának tűnik a bosszúhadjáratuk módja és megvalósítása is, ahogyan majdnem minden cselekedetük.

Mikor már tényleg kezdtem unni a szerelmi háromszög, a titkolt érzések, illetve a félreértések miatti igencsak elcsépelt huzavonát, és elkönyveltem, hogy másról sem fog szólni ez a történet, mint az "akarlak, de mégsem akarlak", "érvényesíthetném a házastársi jogaimat, de mégsem teszem" kérdéskörről, akkor mintha egy kicsit magára talált volna a szerző. Adam végső, merész közbeavatkozásával és álnok húzásával végre érdekesség vált a történet, és mintha a szereplők is elszánták volna magukat a cselekvésre - jót tett a történetnek ez a változás. De minden igyekezet ellenére a vége történések is csak szépíteni tudtak az eseményeken, megmenteni már képtelenek voltak a teljes történetet.

"(...) minden legendának van valami valóságmagva, és a mitikus elemek csak megmagyarázhatatlanok, de nem feltétlenül hamisak."

Érdekes színfoltot jelentettek a történetben a cigányok, akik tudása sokkal alaposabb volt a tündérekkel kapcsolatban, mint a felföldi embereké. Ez egy részről érthető, mert a cigány babonás nép, őrzi a hagyományait, más részről érthetetlen, mert nem hiszem, hogy a skótok ennyire tudatlanok lettek volna a másik világ lényeivel kapcsolatban, azt pedig végképp nem, hogy elfelejtették volna a legendákat. Mert a Felföld köde azért sok mindent rejt, ami elsőre fel sem tűnik...

A korábbiakban megismert Moning stílushoz és történetekhez képest ez az írás eléggé gyengécske. Vannak nagyon jó részei, megható pillanatai, érződik az, hogy a szerzőben sokkal több rejlik, mint amit ezzel a regényével adni tud az olvasónak: a leírásai helyenként gyönyörűek, de a párbeszédei és a cselekményszövése még nem az igazi. Mondom, a legnagyobb probléma az, hogy ez egy szerelmes regény, illetve attól alig valamivel több. Ebből következik, hogy akik kedvelik a történelmi romantikusokat, az egymásra találó szerelemeseket, a boldog befejezést, azoknak ez a regény is tetszeni fog, aki azonban azért olvasott Tündérkrónikákat, amiért én magam is, azoknak nem fogja ugyanazt adni ez a regény.

Mégis elnéző vagyok ezzel az írással kapcsolatban, mert kicsit úgy érzem magam, mint amikor Sherrilyn Kenyon Sötét vadász sorozatát vettem a kezembe: az első kötet abban az esetben is szirupos, cukormázas romantika, amelynek cselekménye inkább nevetséges, mint érdekes. A későbbiekben azonban olyan összetett világ nyílt meg a párocskák testileg és érzelmileg is intenzív kalandjai mögött, amely bőven megérte azt az áldozatot, amit meg kellett hozni a cél és a későbbi élvezet érdekében.

Éppen az előzőekben leírtak miatt vagyok nyitott a folytatásokra. Szóval minden bírálatom, illetve negatív véleményem ellenére is olvasni fogom a következő kötetet, ha magyarul megjelenik, akkor a teljes sorozatot is, mert tudom - hiszen már olvastam -, hogy idővel beérik majd az a gyümölcs, amelyet nagy élvezettel fogok leszakítani és elfogyasztani.

Posted in: 6 pontos,Cor Leonis Kiadó,Felföldi krónikák,Karen Marie Moning,könyvértékelés