Gena Showalter: Éjsötét játszmák (Az Alvilág Urai 8.)

Amikor a Libri Kiadó 2016-ban folytatta az Ulpius-ház Kiadó által öt évvel korábban félbehagyott sorozatot, akkor nagyon örültem a hírnek. Bár a szerző regényei soha nem tartoztak a feltétlen rajongásomat élvező történetek közé, de ettől függetlenül mindig értékelem, ha egy sorozat teljes és egész, nem pedig csonka. Lelkesen meg is vásároltam a pillangós fiúk egymás után érkező kalandjait és ugyan egyre csökkenő lelkesedéssel, de azért olvastam is őket.

Az igazság az, hogy öt év maradt ki a negyedik és az ötödik magyar megjelenése között, majd pedig az egyébként érdekesnek tűnő szereplők a saját regényeikben átalakultak papírmasé figurává és a végtelen lelkizések, a véget nem érő intim jelenetek miatt a történet is lapos lett. Aeronból, aki Harag démonával osztja meg a testét, gyakorlatilag papuccsá vált miután az ő kis angyalkája belépett a képbe. Gideon, akit Hazugság démona kényszerít az igazmondás elkerülésére, időnként egyszerűen nevetségesnek hatott a saját kötetében - pedig korábban lehetőségek tárházát hordozta magában. Amun, a Titkok démonának őrzője szintén érdekes karakter a maga hallgatagságával és a Pokolban tett látogatását követő őrületével - mégis egy végeérhetetlen ágyjelenet lett az érdekesnek indult sztoriból és még a Pokol újbóli meglátogatása is nevetségesnek tűnt az intim pillanatok hosszúsága és az egyéb cselekménytelenség miatt.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(mert mozgalmas volt, de valami hiányzott)
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2018.
Kiadói sorozat: Insomnia
Terjedelem: 514 oldal
Fordította: Sóvágó Katalin
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: The Darkest Surrender
Sorozat: Az Alvilág Urai
A sorozat kötetei és főszereplői:
Előzmények:
1.) Éjsötét vágyak
Maddox (Erőszak)/Ashlyn Darrow (ember)
2.) Éjsötét csók
Lucien (Halál)/Anja (a Fejetlenség (kis)istennője)
3.) Éjsötét bosszú
Reyes (Fájdalom)/Danika Ford (ember)
4.) Éjsötét hangok
Sabin (Kétség)/Gwen (félig hárpia, félig angyal)
5.) Éjsötét szenvedély
Aeron (Harag)/Olívia (angyal)
6.) Éjsötét lelkek
Gideon (Hazugság)/Scarlet (Lidércnyomás)
7.) Éjsötét titkok
Amun (Titkok) /Haidee (vadász)
Folytatás:
9.) The Darkest Seduction
10.) The Darkest Craving
11.) The Darkest Touch
12.) The Darkest Torment
13.) The Darkest Promise

Valaki biztosan beszélhetett a szerzővel erről, mert Strider, a Vereség démonának őrzője története már az elején jól láthatóan más irányt vett. Mondjuk az ő leendő párja sem éppen egy angyal, hanem egy harcos hárpia. A kötet fő cselekménye a Hárpiajátékok viadala és a győzelem elérése, amely azért különösen fontos Kaia számára, mert ezerötszáz év kitiltás után első alkalommal vehet részt az összecsapásokon. Strider és Vereség párosa érdekes, hiszen a démon szinte mindent kihívásnak vesz és ha a gazdája veszít, akkor szörnyű kínokkal "jutalmazza" meg a sikertelenséget. A helyzet furcsa fintora, hogy a hárpiákat is a győzelem élteti, ezért is tűnt kifejezetten érdekesnek Strider és Kaia kalandja már az elején. Ráadásul Kaia kinézte magának Stridert, aki azonban nem biztos az érzéseiben és igencsak kéreti magát.

A regény csúcspontját a Hárpiajátékok ötletes és kifejezetten véres viadalai jelentették, amelynek csak egy mozzanata folyamatos, a Kaia elleni támadások sora, az ellene szőtt összeesküvés állandó ármánya. És itt jön a képbe Strider, aki mint a hárpia társa, gyakorlatilag vérbankot játszik a viadal során. Az egyetlen ok, ami miatt - főleg az elején - Strider felvállalta ezt a szerepet, a fődíj, ami nem más, mint a Szétválasztó Pálca, az egyik szent tárgy, amelyet az Alvilág Urai annyira keresnek és amelytől a jövőjük, az életük nagy mértékben függ.

Az előző kötetek hosszadalmas ágyjeleneteihez képest ebben a regényben egyik tényleges cselekmény követi a másikat és csak egyetlen intim rész kap helyet - az is a kötet utolsó harmadában. Ezért gondoltam azt, hogy valaki felróhatta a szerzőnek a korábbi kötet eseménytelenségeit és érdektelenségeit.

De mindezek ellenére sem vagyok elégedett. Strider és Vereség démonának kettőse különleges és a győzelem elmaradása esetén fellépő fájdalom és gyengeség elég motiváló tényezőnek tűnik. Strider kemény fickó, ezt már láthattuk az előző kötetekben is, de most úgy bántak vele a kötetbeli szereplők, mint egy hímes tojással - igyekeztek elkerülni azokat a helyzeteket, ahol a démon úr felé kihívást intézhettek volna. Még Kaia is többször visszakozott a kihívástól, mint ahány ellenséges hárpiát elagyabugyált az összecsapásokban. Helyette Strider és persze a démona saját maga keresett kihívásokat és egyik érthetetlenebbnek tűnt a számomra, mint a másik. Mert az egy dolog,amikor Strider megfogadja, hogy megvédi a hárpiát, de amikor az képezi a kihívás tárgyát, hogy Kaia a saját erejéből győz vagy veszít, annak az értelmét nem igazán sikerült felfognom. Ez olyan, mintha arra fogadnék, hogy ha a holnapi napon tizenegy óra hét perckor nem fog sütni a nap, akkor átutalom a bankszámlámon lévő pénzemet a 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő egyik személynek. Értelmetlen.

Sokkal jobb volt ez a rész, mint az előzményei, de sok-sok olvasmánnyal a hátam mögött továbbra is valahogy kevésnek éreztem. Bár Strider nem lett egy minden értelemben papucs, de mintha ő sem lett volna önmaga - kevésbé volt vagány és kiszámíthatatlan, mint korábban. Szóval a párja közelében mintha ő is vesztett volna a fényéből, a kisugárzásából. És mozgalmas cselekmény ide vagy oda, nem igazán tudott maradéktalanul lekötni a sztori. A főszereplők közötti kémia működését sem éreztem igazinak: Kaia nagyon tepert, Strider pedig túl hosszú ideig állt ellen és "játszotta" az összezavarodott férfit.

Szomorú ezt kijelentenem, de nem élveztem az olvasást - én kérek elnézést, mert valószínűleg bennem van a hiba, de akkor is elégedetlen voltam olvasás közben és ez így maradt a kötet befejezését követően is. A szerző korábban és azóta is állandó jelleggel elkövetett hibáit korábban elnéztem, de ez most már nem megy.

Figyelembe véve a könyvespolcom zsúfoltságát, a még olvasásra váró sorozatok és könyvek hosszú sort és az erre fordítható egyre csökkenő időt, úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a sorozatot. Innentől kezdve a Urak nélkülem keresik tovább a párjukat, harcolnak a Vadászokkal és igyekeznek megszerezni a számukra szent tárgyakat. 

Folytatás »

Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Bár a korábbi olvasmányaim sorban állnak értékelésre és saját posztra várva, most mégis eléjük tolakodott egy olyan kötet, amelyet csak nemrég fejeztem be. Régebben talán frusztrált volna ez a dolog és a véleményem összekopácsolása után a posztot beidőzítettem volna úgy egy hónappal későbbi időpontra, de ez most egyáltalán nem érdekel. Most akarok erről a regényről beszélni és meg is teszem, amíg még friss az élmény és az indulataim forrongnak. Mert bizony van miért háborognia az érzéseimnek és nem is tartom magamban a gondolataimat.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Anatomy of a Scandal
Fordította: Szabó István
Műfaj: krimi

James Whitehouse  a kormány tagja, államtitkári pozíciót tölt be, otthon a családja, odaadó felesége és két gyermeke várja. Mégis egy nap úgy tér haza, hogy szexuális kapcsolatáról és egy ehhez kapcsolódó várható botrányról tájékoztatja a feleségét. Jön is a beígért zűr, majd viszonylag gyorsan elülnek a hullámok, hogy aztán újabb probléma üsse fel a fejét: James Whitehouse-t nemi erőszakkal vádolta meg korábbi partnere. A vádat Kate Woodcroft, a tehetséges és elszánt ügyész képviseli, aki szexuális erőszakkal kapcsolatos esetekre specializálódott és aki teljes mértékben meg van győződve a férfi bűnösségéről.

Egy szexuális esemény két ember magánügye kellene legyen, mégis vannak helyzetek, amikor annak minden pillanatát fel kell fedni az ügy tisztázása érdekében. Mivel nincs két egyforma ember, illetve a nő és a férfi - az érzelmi beállítottságuktól függően - mindig másként éli meg az együttlétet, ezért nem létezhet egybecsengő vélemény. Jelen esetben is másként emlékszik az esetre és annak történéseire a bántalmazott nő és a bántalmazó férfi. Ami persze nem is csoda.

De a felperesen, az alperesen, az ügyvédeken, a bírón és az esküdtszéken kívül más szereplői is vannak ennek a történetnek. A hozzátartozók, elsősorban James felesége, Sophie, akinek nem csak a férje hűtlenségét kell feldolgoznia, de el kell viselnie mindent, amit egy olyan tárgyalás okoz, ahol a férfit nemi erőszak elkövetésével vádolják. Bár a történet alapja szokványos, maga a regény krimiként mégsem teljesen az. Az élmény egyedi, de mégsem teljes és maradéktalan.

A regény három szemszögből mutatja be történéseket, az érzéseket, illetve a múltból is felvillant néhány meghatározó jelenetet, szintén több nézőpontból. A legtöbb fejezetben Sophie, a feleség, illetve Kate, az ügyész nézőpontja elevenedik meg, de James gondolataiból is bőven eleget kaptam.

A regény családi drámaként, az események hatására bekövetkező lélektani változások bemutatásának leírásaként tökéletes, mélységében lenyűgöző. Viszont "feszes ritmusú bírósági" drámaként - ahogy a hátsó borító azt ígéri - már nem annyira, mert az általam egyébként annyira kedvelt tárgyalótermi részek nem lettek kiemelkedőek, inkább kicsit laposak - nem éreztem azt a fajta feszült bizsergést, amit ilyenkor szoktam. A tanúk és a vádlott kihallgatása, a kérdések és a válaszok ritmusa, azok keménysége és fondorlatossága, a feltárt tények súlya nem azt a színvonalat hozta, amit egyébként elvártam volna. Valami hiányzott az egészből: a pezsgés és a tárgyalás által kiváltott katarzis érzése.

De amivel igazán problémám volt - és ez inkább személyes érzelmeken alapuló hiány - az Sophie-val kapcsolatos. Kiderül, hogy a férje félrelépett és ő egy politikus támogató feleségeként háttérbe tolja a saját érzéseit, hogy a társát támogassa. Nem volt tombolás, nem kérdezte meg, hogy miért lépett félre, miért csalta meg őt. Sophie tudomásul vette a tényt, majd James elmesélte neki a részleteket és elvárta, hogy az asszony minden szempontból mellette álljon. Ez teljes mértékben a társadalmi elvárások hatása: a nőnek a férje mellett a helye - az érzelmeitől függetlenül -, a férfi pedig bármit megtehet, amíg annak nincs következménye - ha mégis van, akkor  azt elsimítják.

A regény által feldolgozott téma nagyon érdekes és a különböző nézőpontok, valamint a múltbeli eseményeket bemutató fejezetek csak színesítik a képet. Működnie kellene a dolognak, de számomra csak részben sikerült elérnie azt, hogy lekösse a figyelmem - hol megtette ezt a szöveg, hol pedig nem érdekeltek a sűrűn teleírt oldalak. A feszességet igencsak feloldotta a sok-sok lelkizés, az érzelmek és gondolatok oldalakon keresztül történő áradása, a környezet dagályosra sikeredett bemutatása. Ez volt az, ami számomra megölte a regényben egyébként jócskán jelen lévő feszültséget, ami helyenként unalmassá tette az egyébként igen meghatározó eseményeket.

Számomra hullámzó volt: érdekelt, de néha untatott. Kevesebb leírással, kevesebb lelkizéssel sokkal élvezetesebb és feszesebb tempójú lehetett volna az egész sztori. Megéri az egyszeri olvasást, de ez a drámázós, a férfiak - főleg a gazdag és karizmatikus férfiak - sérthetetlenségét és érinthetetlenségét, a nők elvárt alázatát bemutató történet - még akkor is, ha ebben történik változás - nem az én világom. 

A politikusok életvitele és az egész politikai környezet olyan, aminek nem szeretnék a közelébe kerülni. Az alap véleményem az, hogy a politikus - bármennyire is az ellenkezőjét állítja - nem mond igazat, vagy legalábbis a saját szája íze szerint ferdíti el azt. Az olyan "pipiket" pedig, akik azért mennek egyetemre és azért választanak mondvacsinált szakot, hogy férjet vadásszanak maguknak, majd semmit sem érő diplomával, semmihez sem értve, a sikeres férfinak asszisztálva, otthon ülve, tökéletes feleségként, a rendezvényeken biodíszletként éljék le az életüket nem irigyelni, csak sajnálni tudom. Leginkább azért, mert könnyen úgy járhatnak, mint Sophie: elvesztik az egyéniségüket, bábbá válnak, könnyedén eldobhatóvá és pótolhatóvá - minden erényük és igyekezetük ellenére is.

Az egyetlen dolog, ami miatt nem keserű szájízzel csuktam be a kötetet, az a befejezés, amely ugyan jótékony balladai homályba foglalva, de mégiscsak elhozta számomra a megnyugvást: a helyzetet átgondolva az ember, ha késve is, de hozhat meghatározó döntéseket; az életére gyakorolt hatások következményeként az ember képes lényegesen megváltozni és ha türelmesen várunk, akkor a bűnös is elnyerheti méltó büntetését. Még egy nagy tanulsága van a történetnek: minden, amit teszel, hatással van másokra és soha nem tudhatod, hogy az egyik tetted következménye mit vagy kit teremtett, hívott életre.

Olyan könyv ez, amely sok érzelmet hívott elő belőlem. Bár nem nyűgözött le, de mégsem hagyja magát könnyedén háttérbe szorítani, mert a kiváltott gondolatok ott keringenek a fejemben és fel-fel bukkannak. Dühből van bennem a legtöbb, mert ez a regény több tekintetben is igencsak felborzolta az igazságérzetem és a feminista énem. Leginkább pedig azért vagyok dühös - és persze csalódott -, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna, sokkal ütősebb és meghatározóbb. Így csak egy olvasásra volt érdemes és Sarah Vaughan sem győzött meg arról, hogy olvasnom kellene még tőle - kivéve, ha a későbbi regényeiben nem lelkizik ennyit feleslegesen és visszafogja a dagályosságát.

Folytatás »

Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Rendszeres olvasóim tudják, hogy kifejezetten érdekelnek azok a regények, amelyekben Asperger-szindrómával diagnosztizált szereplők kapják meg a fő- vagy akár csak a mellékszerepet. Kedvelem, ha a felbukkant szereplő különös viselkedésével kellemetlen, de mégis mókás perceket szerez a többi jelenlévőnek. Mert hogy az Asperger-szindróma nem más, mint az autizmus egy gyengébb formája - vagyis "magasan funkcionáló" autizmus. A szindróma általános jellemzője az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a gyenge kapcsolatteremtő képesség, a szemkontaktus kerülése, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a testbeszéd és a gesztusok értelmezésének nehézsége. Bizonyos esetekben előfordulhat az érzékelés - a látás, a hallás, az érintés, a szaglás és az ízlelés - fokozott érzékenysége is. A kórkép tehát elég összetett és ha egy ilyen "betegséggel" rendelkező embert helyezünk a normál, mindennapi életbe, akkor fel kell készülnünk a hatalmas küzdelemre, a határtalan megértésre és elfogadásra, az alkalmazkodás nagyfokú képességére és persze azokra a különleges helyzetekre, amely mindkét felet próbára fogja tenni.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.799,- Ft
A mű eredeti címe: The Kiss Quotient
Műfaj: romantikus, new adult, erotikus

Hogy miért volt ez a hosszú bevezető? A válasz egyszerű: A szerelem egyenlete címet viselő regény főszereplője, Stella a fent említett szindrómában szenved. A regény különlegessége még, hogy nem csak a főszereplője, hanem az írója is Asperger-szindrómás, vagyis a saját reakcióit tudta belefoglalni a történetbe. Kell ennél hitelesebb? Szerintem nem. 

A regény főszereplője, Stella Lane szerint a matematika mindenhol jelen van a világban, az mozgatja, az tartja össze. Számára minden leírható valamilyen matematikai összefüggéssel, kapcsolattal. Úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét a világban, mert a munkahelyén a fogyasztói tendenciákat vizsgálja és ezekre határoz meg algoritmusokat. Imádja a munkáját, nem tekinti azt tehernek. Azonban a munkahelyi és a magánéleti tapasztalatának aránya egymással ellentétes. Éppen ezért, amikor a szülei finoman közlik vele, hogy életének harmadik évtizedébe lépve már gondolkodnia kellene a gyermekvállaláson, akkor Stella jó kislányhoz méltóan komolyan veszi az elvárásokat és Asperger-szindrómáshoz méltóan kezeli azt le. Volt már kapcsolata férfival és úgy gondolja a gyermekvállalás akadálya az, hogy nem tudja megtartani a kapcsolatait, ezt pedig az okozza, hogy nem jó a szexben. A megoldás egyértelmű: gyakorlatot kell szereznie. Ehhez pedig profi kell. Így kerül a képbe Michael Phant, a félig vietnami, félig svéd eszkortfiú, aki alapos indokból végzi heti egyszeri alkalommal ezt az intim szolgáltatást.

Az alapszituáció már magában hordozza a szórakoztató romantikus történet minden ígéretét és a kötet nem is cáfolja meg a belé vetett reményeket - úgy kb. féltávig. Mert addig szinte pezseg a sztori: Stella munkahelyi határozottsága és magánéleti tapasztalatlansága, a reakciói, valamint Michael cukisága és figyelmessége egyaránt leköti a figyelmet és mosolyt csalt az arcomra. Mind a két szereplő annyira aranyos, hogy nem lehet mást tenni, csak drukkolni nekik. Stellának, hogy megértse az érzelmek működését, a hiper cuki eszkortfiúnak pedig, hogy sikerüljön kiszállnia a mókuskerékből. Aranyos történet, ami bevonz, amit jó olvasni és ami tényleg megmelengeti a szívedet. Ha nem veszel észre minden apró problémát és klisét.

Aranyos sztori és cuki szereplők ide vagy oda, bizony a történet tele volt klisékkel és a kivitelezés sem éppen profi technikára utal. A személyes tapasztalat kerettörténetbe foglalása sokat dob az élményen, de nem menti fel a végső ítéletnél az írást minden addig elkövetett hiba alól. A végletek tipikus esete ez a regény: Stella a "betegsége "ellenére túl gyorsan fogadta el a változást, Michael élete pedig túl bonyolultra és titkolózósra sikerült. És egyik probléma sem annyira eget rengető, hogy ennek akkora feneket kellett volna keríteni, mint amekkorát sikerült. A "nem vagyok jó neked" című siránkozás, a szereplők juszt se beszélnek egymással szituáció és a mindent egymagam akarok megoldani helyzetek pedig már külön-külön is - de együtt meg aztán végképp - a klisék legrégebbikének és csontig lerágott verziójának számítanak.

Ha valaki pedig még azt is elnézi ennek a regénynek - én megtettem -, hogy a cuki romantikus sztori helyett egy erősen erotikusba forduló és döntő többségében forró és akcióban bővelkedő jeleneteket tartalmazó történetet kap, akkor még jól is szórakozhat. Mert bizony a hölgyikét rá kell vezetni a lényegre, meg kell vele ismertetni az érzelmeket és ehhez bizony alkalom és gyakorlás szükségeltetik.

Minden hibája ellenére is voltak kiemelkedő jelenetei a történetnek. A legkiemelkedőbbnek Stella óraterve és a kötet legvégén "a szerelem bizonyítéka" mutatkozott. Ezeken nagyokat kacagtam. Könnyed, szerethető - bár lehetett volna sokkal mélyen szántóbb gondolatokat tartalmazó írás is. Nem tört különösebb babérokra, nem akart világot megmenteni, csak elmesélt egy történetet, szórakoztatott, kikapcsolt és a végeredmény olyan lett, mint maga az élet: kicsit sem tökéletes, de attól még kedvelhető. Egyszeri olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Folytatás »

Belinda Bauer: A 19-es holttest

Kedvelem az olyan történeteket, amelyeknek Asperger szindrómában szenvedő személyek a szereplői. Tisztában vagyok vele, hogy mi is ez a betegség és milyen "tünetei" vannak, ugyanakkor ezek a személyek pont a "világnézetük", a világhoz való alapvető hozzáállásuk, a megszokottól eltérő reakcióik miatt olyan érdekesek. Főszereplőként pedig mindenképpen megismerésre érdemesnek tartom a karakterüket. Mindezek mellett az is izgat, hogy mennyire tudja kezelni a szerző ezt a nagyon különleges állapotot, mennyire tudja visszaadni az egyedi reakciókat és a betegségre jellemző lelkiállapotot.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(mert lassú volt és kevés a csattanó)
Kiadó: Lettero Kiadó
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 406 oldal
Eredeti cím: Rubbernecker
Fordító: Siklós Márta
Borító ár: 3.990,- Ft
Műfaj: thriller, pszichothriller

Patrick Fort zárkózott, ugyanakkor nagyon okos gyerek, akinek különös, a normálistól eltérő állapotát a szülei nehezen tudják kezelni. A fiút gyerekkorától kezdve egyetlen dolog érdekli: hol van a határ az élő és a holt között. Megszállottan kutatja a választ a megfoghatatlanra és a megmagyarázhatatlanra. Úgy gondolja, hogy erre orvostan hallgatóként lehetősége is nyílik. A boncolási gyakorlaton a hallgatók igazi holttesteken gyakorolják a fogásokat, ismerik meg az emberi test anatómiai felépítését. Közben pedig meg kell határozniuk, hogy mi okozta az adott személy halálát. A 19-es holttesten boncolást végző csoport tagjai közül egyedül Patrick veszi észre, hogy valami nem stimmel a holttest, illetve annak halála körül. A fiú felteszi a maga kérdéseit, majd amikor azokra nem a szerinte megfelelő válaszokat kapja, a maga megszállott módján nyomozni kezd. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy sikerül-e még azelőtt megtalálnia a válaszokat és megfejtenie a rejtélyt, mielőtt őt magát is elhallgattatják.

Ebben a regényben benne van Patrick egész élete, kezdve egészen a gyerekkorától. Persze ahhoz, hogy érthető legyen a fiú lelkivilága, szükség volt az alapokra is: a szülőkkel való kapcsolat leírására, az apa elvesztését leíró részekre és arra, hogy milyen is a gondolkodása, a világgal való kapcsolata. Bár nem volt éppen eseményben gazdag ez a rész, de sikerült kellően alaposan felvázolni a fiú jellemét és érthetővé tenni a viselkedését, a reakcióit. Igazán részletesre, - és ami még ennél is fontosabb - hitelesre sikerült a karakter megformálása. 

Az Asperger szindróma mellett még egy komoly témája van a regénynek, ez pedig a kóma, azon belül is az éber kóma. Persze minden kómás beteg más, de ettől függetlenül döbbenetes volt arról olvasni, hogy valaki magához térve teljesen tudatában van a helyzetének, a gondolatai cikáznak, kommunikálna, de az izmai nem hajlandóak engedelmeskedni. Egyszerűen borzongató ez az állapot és nagyon remélem, hogy engem elkerül majd ez a sors. Leginkább a kiszolgáltatottság miatt. Ugyanakkor ez az a helyzet, ami legalább annyira magában hordozza a felépülés reményét is. Szóval, ha választani lehet, hogy ez vagy a halál, akkor... nem tudom.

A regény nekem kissé csalódás volt. Maga a nyomozás annyira nem nagy sztori, mint ahogy azt a borító és a fülszöveg beharangozza. Igazából ez a felmagasztalás csak az elvárásokat növeli és amikor az olvasó nem pont azt kapja, amit ígértek neki, akkor bizony csalódott lesz. Valamilyen szinten így jártam magam is. Mert ami zseniális és kiemelkedő ebben a regényben az a főszereplő, Patrick megformálása és viselkedése, maga a nyomozás teljesen átlagos és nem is túlzottan bonyolult, gyakorlatilag teljesen egyértelmű a tett oka és az elkövető személye is. A szerző igyekezett ugyan csavarokat elhelyezni a történetben - amelyek értelmezéséhez megint csak Patrick a kulcs -, de mégsem durrant elég nagyot az előkészített meglepetés. Az alapszituációt kiváltó ok pedig... nem is tudom, milyen jelzőt használjak... talán... túl mindennapi, túl gyerekes.

Minderre még rátesz egy lapáttal, hogy maga a történet nagyon - időnként idegesítően - lassú és vontatott volt. Ez egyrészről köszönhető Patrick személyének, aki alapvetően maga sajátos logikáját követi, de a külvilág által keltett hatásokra való reagálása nagyon hosszú idejű, a változások lassan következnek be a reakcióiban, a legtöbb dolgot teljesen másként értelmezi, mint a normál ember.

Nem véletlen, hogy nehezen értelmezhetőek a reakciói és az sem, hogy különleges helyzetét a szülei sem tudják kezelni. Nem hiszem, hogy lelkileg fel lehet arra készülni, hogy a gyereked nem átlagos. Feldolgozni utólag fel lehet, de azt is elhiszem, hogy ez sem mindenkinek sikerül. Erre a legjobb példa Patrick anyja, aki még annyira se érti a fiát, mint az idegenek. Sokáig nem foglalkoztam ezzel a történetszállal, amolyan karaktert elmélyítő adaléknak tartottam, de aztán kiderült, hogy ennél sokkal fontosabb szerepe van. Bár a félrevezetés, figyelem elterelés jól sikerült, a titok napvilágra kerülése mégsem csattant akkorát, amilyet kellett volna. Túl lassú volt, amíg eljutottam addig a történetben és túl sok minden más történt - végre valahára - a közeli oldalakon.

Egy ennyire realista ábrázolású regénybe és egy ilyen környezetben játszódó történetbe nehéz becsempészni a humor faktort, de a szerzőnek ez mégis sikerült. A kulcs természetesen Patrick, aki csak önmagát adja, azonban a többiekkel, a normál emberekkel folytatott kommunikációja az eltérő gondolkodás- és látásmód miatt mégis leginkább humorosra sikerült. Mindez csak egy újabb adalék az Asperger szindrómában szenvedő emberek személyiségéhez, de remekül oldotta a történet egyhangúságát és tette elviselhetővé annak lassúságát.

Ha - hozzám hasolóan - kedveled az Asperger szindrómás karaktereket, akkor mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a regényt. Ha azonban egy jó kis krimit vagy thrillert vennél inkább a kézbe és annak csavaros és izgalmas cselekményével akarod elűzni, átmenetileg távolabbra tolni a hétköznapok problémáit, akkor ez nem az a könyv, ami erre alkalmas lenne. De adott hangulatban egy olvasást azért megérdemel, mert azért vannak területek, amelyek esetében kiemelkedőnek tekinthető ez az írás.

Folytatás »

Leisa Rayven: Álnok szerelem (Starcrossed-sorozat 3.)

A Hitvány Rómeó és a Megtört Júlia elég hosszan meséli el Cassie és Ethan szerelmének történetét és megpróbáltatásait - mégsem untam a két köteten keresztül elhúzódó huza-vonát. Ethan húga, a barátságos és tehetséges Elissa Holt pedig eléggé emlékezetesnek bizonyult ahhoz, hogy kíváncsi legyek az ő sztorijára is. Ahogy az előző kötetek ismeretében a szerző neve is garanciát jelentett a szórakozásra. Nem is tétlenkedtem sokáig, előrendeltem a Leisa Rayven által papírra vetett legújabb romantikus kalandot és persze hamar belemerültem az olvasásába is.

Értékelés:10-ből 7-et kap, mert
az előzményekhez képest eléggé lapos volt.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 412 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Wicked Heart
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Előzmények:
1.) Hitvány Rómeó
2.) Megtört Júlia
Folytatás:
4.) Szívtiprók karácsonya
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor

A történet ott kezdődik, hogy Elissa Holt - miután végzett a képzésével - keresett színpadi ügyelő lett a Broadwayn és most is egy híres rendező jobb keze lesz, miközben színpadra viszik Shakespeare A makrancos hölgy című írásának teljesen egyedi értelmezésű feldolgozását. Mindez rendben is lenne, csakhogy Petruchio szerepét nem más fogja magára ölteni, mint Liam Quinn, a világ egyik legnagyobb filmsztárja... és Elissa régi szerelme, akit azóta sem tudott feledni. Katalin szerepét pedig az imádott férfi mennyasszonya fogja játszani. Felettébb érdekes szituáció.

Elissa természetesen elhatározza, hogy távol tartja magát régi kedvestől és elnyomja magában az érzéseit, de ahogy sejthető, ez nem olyan egyszerű. A próbák során pedig nem csak Elissa páncélja kezd el lassanként repedezni, hanem Liamé is. Ez utóbbinak vajon mi lehet az oka? Milyen tettek és érzések bújnak meg a háttérben? Sajnos ezeket sem volt olyan nehéz kitalálni.

A regénynek vannak előnyei és vannak hátrányai. Bár a stílus vitathatatlanul Leisa Rayven, mégsem sikerült megismételnie Cassie és Ethan történetének bravúrját, mert ahhoz a sztorihoz képest ez valahogy lapos és sablonos lett. És sokkal rövidebb. Az, hogy Elissa és Liam kalandja egy kötetbe is belefért, akár előnyként is értelmezhető lenne, de igazából nem is volt benne sokkal több - szerintem.

Pedig a szerző mindent megtett azért, hogy érdekes legyen az olvasnivaló, mert most is váltakoztak a jelen és a múltbeli jelenetek - bár korántsem olyan gördülékeny a váltás, mint a másik sztori esetében, de a technika működött. Viszont pont ez az, ami miatt az is elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ok áll a szerelmesek problémájának hátterében. 

Továbbra is nagyon jól megy a szerzőnek az érzelmek leírása és a poénok alkalmazása - ezért írtam korábban, hogy a stílus vitathatatlanul Leisa Rayven. Meg amiatt, hogy annyira élőek és - minden hibájuk ellenére is - kedvelhetőek a karakterek.

Persze a kedvelhető karakter megítélés időben eléggé változik. Elissa például sokkal tűzről pattantabb és határozottabb menyecskének tűnt az előzmények ismeretében és bár ebben a regényben is eléggé talpraesett, korábban és távolabbról nézve másnak gondoltam. Liam legalább olyan idegesítő, mint Ethan volt, csak amíg a kissé mogorva színészpalánta érzelmi problémái - idővel - érthetőek voltak a számomra, Liam viselkedése már közel sem annyira. Nem gondolom úgy, hogy a választott megoldás volt az egyetlen lehetőség - talán anyagilag a legkecsegtetőbb, de nem a legoptimálisabb. Vagy ha az elején úgy is alakulnak a dolgok, talán érdemes lett volna azon időben változtatni. Persze másként nem lenne sztori, szóval ne panaszkodjak és kritizáljak. Angel viszont igazi példaértékű karakterfejlődést mutatott be a történet alakulása alatt és vált boszorkányból igazi angyallá. Josh pedig... Ő Josh, és ezzel mindent el is mondtam, amit lehetett. Imádtam. Sokkal jobban, mint Mr. Quinnt.

Csak sajnos ebből a lényegesen rövidebbre sikerült regényből pont az maradt ki, ami a másikat annyira egyedivé teszi a számomra: a színházak világának kulisszatitkai, azok élvezetes bemutatása, miközben a cselekmény szerves részét képezik a jelenetek és a lelki problémák pszichológiai háttere. Ami maradt az egy szimpla romantikus történet, némi érzelmi hullámvasút, jól ülő poénok és szinte semmi meglepetés - ez pedig számomra most és az előzmények ismeretében kevésnek bizonyult. Viszont biztos vagyok benne, hogy másoknak pont azért fog tetszeni ez a regény, amiért nekem nem - mert annak történetvezetése, terjedelme és minden más egyéb jellemzője sokkal közelebb áll a tömegízléshez, mint az enyémhez. Nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj.

Folytatás »

Anne Frasier: A testolvasó (Jude Fontaine 1.)

Mostanában teljesen odáig vagyok a krimikért meg a thrillerekért, rengeteget olvastam belőlük az idén és még az is lehet, hogy le kell mondanom a fantasy és sci-fi kihívásaim teljesítéséről - amelyekkel pedig már a tavalyi évben sem álltam rosszul -, mert most egyszerűen mást van kedvem olvasni. A más, jelenesetben bármi lehet, de leginkább olyan, amiben valamilyen gyilkosság történt és persze folyamatban van a nyomozás. Ez az állapot nem újkeletű nálam, már a tavalyi évben elkezdődött és persze örültem is neki, amikor az egyik karácsonyi csomagomban ezt a regényt találtam. Az, hogy alig negyedévvel az ajándékozást követően elolvastam, mindent elmond arról, hogy mennyire akartam a kötetet - és aki ismer, az tudja, hogy komolyan is beszélek. Merthogy ez volt az a regény, aminek a fülszövege nagyon betalált nálam és mindenképpen olvasni akartam.

Értékelés: 7 pontot ér a 10-ből
(mert csak a címben van testolvasás).
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Kristály pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 360 oldal
Fordította: Beke Zsolt
Borító ár: 3.299,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: The Body Reader
Sorozat: Jude Fontaine
Folytatás:
2.) The Body Counter
Kategória: krimi, thriller, pszichothriller

Jude Fontaine nyomozó az egységének talpraesett és sikeres rendőre, aki számtalan esetet felderített. Azonban egy nap eltűnik és a társai hiába keresik, egyszerűen nem akadnak a nyomára. Pedig Jude él, csak éppen fogságban tartják - embertelen körülmények között, kínzásnak, éheztetésnek és erőszaknak kitéve. Három év telik el, amikor is egy váratlan helyzetet kihasználva Jude megszökik a fogvatartójától. Három évig nem látott más embert, csak az elrablóját, akinek kiismerte a hangulatváltozásait és az arca minden rezdülését. A nő ezzel új adottságot fejlesztett ki magában, amelyet az ismételten felvett munkája során is kamatoztatni akar. De három év fogságban tartott idő után, az átélt traumákat követően nem is olyan egyszerű újra felvenni a munkát - pedig Jude semmi mást nem akar. Először azonban az élet normális ritmusát kell újra felvennie és az sem bizonyul egyszerűnek. A nő azonban kitartóbb, mint sokan gondolják.

Ha Anne Fraser célja az volt, hogy létrehozzon egy erős női karaktert, akkor sikerrel járt az eltervezett küldetésében. Csakhogy közben más célokat szem elől vesztett. Mégpedig azt, hogy hitelessé tegye azt, ami igazából érdekessé tenné a történetet, amivel felhívni igyekszik a figyelmet a saját szereplőjére: a testolvasást. És ezzel gyakorlatilag el is mondtam, hogy mi a legnagyobb problémám ezzel a sorozatnyitó kötettel: nem érzem hitelesnek az alapszituációt, a főszereplő különleges képességét.

De ne ugorjunk ennyire előre, hanem nézzük szépen sorban a történéseket és az ezzel kapcsolatos meglátásaimat, érzéseimet.

Nagyon erősen indít a kötet, az érzések csak úgy áradnak a lapokról, a helyzet reménytelen és elképesztő módon átjön minden, amit a szereplő csak gondol és átél - az is, amit csak úgy gondol, hogy átél. Nem meglepő, hogy Jude teljesen elvesztette az időérzékét és nem tudja, hogy mennyi idő telt el a fogságba esése óta. A nő érzéseiből átjön, hogy már rég feladta a küzdelmet és megadta magát a fogvatartójának - inkább a mozdulatait, arcának rendüléseit figyeli, hogy a kedvére tegyen és ezzel csökkentse a saját fájdalmait. Mi más lehet ez, ha nem az automatikusra kapcsolt túlélés. Aztán adódik egy lehetőség és Jude akarata új életre kel, kihasználja a helyzetet és megszökik.

Sajnáltam ezt a nőt, aki három évet töltött embertelen körülmények között, majd hazaérve újabb csalódás várja, ahogy az annyira szeretett munkahelyén is. Sehol sem találja a helyét, sehol sem azt találja, amit annak idején ott hagyott és mindenhonnan csak értetlenkedést és hitetlenkedést kap válaszul. De Jude erős és sokkal hamarabb talpra áll, mint arra mindenki más számít: lakást talál, edzeni kezd, megkapja az engedélyt a munkavégzéshez és újra munkába áll a gyilkossági csoport tagjaként - mentálisan azonban továbbra sincs teljesen rendben. A társa az a személy lesz, aki az eltűnése után került a csoporthoz és akinek Jude volt az első ügye. 

Eddig teljesen példaértékű a regény történetvezetése és stílusa. Még az sem vágott földhöz, amikor a tóparton talált lány kezét szorongatva azt állította, hogy a halottak beszélnek hozzá, hogy képes olvasni a testükből és időtlenségbe dermedt arcvonásaikból. Nem lepődtem volna meg, mert végül is ez lett volna a cél, hogy eljussunk ide és innen majd még tovább. Csakhogy innen teljesen másfelé vezetett az út.

Nincs probléma sem a felvezetéssel, sem pedig a regény további részével, csak éppen a két fél nem alkot egy egészet és ez így elég zavaró. Mert alapjaiban véve jól megírt a nyomozónő által átéltek bemutatása, a talpra állása, valamint az életbe való nehézkes visszailleszkedése, amely azért annál hosszabb időt vesz igénybe, mint amit ő engedélyez magának. Akárhogy is tagadja, az átéltek hatással voltak a személyiségére, a gondolataira, az érzéseire, a viselkedésére: vagyis ahhoz képest, aki akkor volt, amikor eltűnt, három évvel később egy teljesen új személy került elő - és próbál meg beleilleszkedni a korábbi életébe.

A történetet színesíti, hogy kiderül Jude társa sem mentes a traumáktól és persze a nő múltjában is akad jó néhány titkolni való. Jude az eltűnése előtt egy ügyön dolgozott, amely most sem hagyja nyugodni és persze haladnia kell az öngyilkosságnak beállított tini halála esetében is a nyomozásnak. Mindezek mellett igyekszik megtalálni azt a házat, ahol fogva tartották és ahonnan sikerült megszöknie. A komótosan haladó, a lelki tényezőkre nagy hangsúlyt fektető történet ott kapcsol nagyobb sebességre, amikor Jude megtalálja a házat és amikor ajándékot kap a támadóitól. A sztori sötét és kegyetlen, ugyanakkor eléggé kiszámítható, mert a szálak eléggé egy irányba vezetnek és nem nehéz kitalálni, hogy hol kapcsolódnak majd össze a múlt és a jelen eseményei.

Van egy másik szál is a regényben, amelyet először Jude hangjának véltem, de hamar kiderült, hogy egy teljesen másik személy szólalt meg azokban a fejezetekben. Innentől kezdve sokkal inkább figyeltem arra, hogy mit ír és mond az az ismeretlen személy, mert tudtam, hogy lényeges lesz az információ. Az is lett. 

És mindeközben valahogy sikerült elfelejtkezni a különleges képességről, a testolvasásról, amelyet akár még használni is lehetne a nyomozás során. A probléma az, hogy nincs itt semmilyen különleges képesség, mert abban a technikában, amit a nyomozónő a regényben használ nincs semmi egyedi és különleges. A legtöbb krimiben a nyomozók ugyanezt a képességet használják - ha nem még ennél is többet -, de ezt természetesnek tekintik, mert az is. Pusztán a felkészültségük, a pszichológiai ismereteik és a gyakorlatuk alapján mélyebben látnak bele az emberekbe, mint bárki más - vagy mint Jude Fontaine. Viszont ebben nincs semmi különleges és egyedi. Főleg, ha onnan nézzük, hogy Jude az eltűnése előtt nagyon sikeres nyomozó volt, akinek biztos, hogy jó volt a felkészültsége is - vagy a megérzései. Mindegy is az ok, mert tény, hogy valamiért sikeres volt. "Fejlesztett" képességeinek színvonala és használata azonban megcáfolni látszanak a korábbi eredményeit. Mi ez, ha nem egy hatalmas ellentmondás?!

És ez az, amiben nagyon gyenge ez a regény, mert egyébként rendben lenne, csak ezt a testolvasós dolgot nem kellett volna ennyire erőltetni. Szimpla regényként - testolvasás nélkül - sokkal jobb lett volna az egész, így azonban egyrészt erőltetett lett, másrészt csalódást okozott, mert nem azt adta, ami miatt a történetet olvasni akartam. A történet mentségére legyen mondva, hogy nagyon erős mezőnyben olvastam és esélye sem volt versenyeznie J. D. Barker (poszt hamarosan), Thomas Harris  (poszt szintén hamarosan) vagy éppen Chris Carter írásaival, de akkor is... Más thrillerek ismerete ide vagy oda, ennek a regénynek akkor is eléggé nyilvánvalóak a hibái. Hogyan tovább? Elképzelni sem tudom, mert ez itt és most annyira lezárt, hogy akár maradhatna is így. Nem biztos, hogy igénylem a folytatást. Feltéve, ha lesz magyarul, ami a fogadtatást nézve nem biztos.

Hogyan lehetett volna ez jobb? Talán, ha az öngyilkosnak tűnő fiatal esete független a múlttól, ha a lány meggyilkolása önálló eset és Jude életének eddigi minden keserűsége és múltjának következményei nem egy kötet eseményein belül borul az olvasó nyakába. Igen, ha már sorozatot tervezett a szerző, akkor az sokkal jobb lett volna másként: úgy sokkal titokzatosabb és érdekesebb lett volna. Közben pedig nyomozgathattunk volna, a főhőseink meg lelkileg rázódtak volna helyre. Lett volna, ami továbbviszi a sztorit. Így viszont...

És még valami zavar: a kategória besorolás. Ez a "női pszichothrillerek" kifejezés eléggé irritált eddig is, de most még inkább - inkább megbélyegzésnek érzem, mint ajánlónak. Legalábbis nem biztos, hogy a számomra annyira nyerő lesz ez a besorolás, mert a poszt tárgyát képező regénynél olvastam már lebilincselőbb, keményebb és megrázóbb krimit/thrillert is. Teszek még próbát ennek a kategóriának a történeteivel, de már most tudom, hogy inkább azon szerzők írásai valók nekem, akiket fentett már megemlítettem - no meg Franck Thilliez művei.

Folytatás »

Kresley Cole: Elfojtott üvöltés (Halhatatlanok alkonyat után 14.)

Ha az előző poszt írása közben is már vakartam a fejem, hogy mit is regéljek egy sorozat negyedik részéről, akkor most még nagyobb gondban vagyok, hiszen jelen esetben a tizennegyedik kötetről van szó. Az egy dolog, hogy én, az olvasóból lett avatatlan kritikus mit hadoválok itt össze, de ennél sokkal lényegesebb kérdés, hogy a szerző tud-e még újat mutatni ugyanazon sorozat tucatot is kettővel meghaladó részében. Valami halvány remény azért volt bennem, hogy olvasok majd némi újdonságot is, különben nem rendeltem volna meg ezt a részt. És mi a véleményem most, az olvasás után? Hmm, hmm... Került a történetbe némi "vérfrissítés", azonban az alapok - a párocska egymásra találása és szerelmi életének leírása - nem változtak valami sokat.

Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 399 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: MacRieve
Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után
A sorozat kötetei és főszereplői:
1.) The Warlord Wants Forever (magyarul nincs)
Meseszép Mist (valkűr)/Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség
Emma Troy (valkűr/vámpír)/Lachlan MacRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető
Kaderin (valkűr)/Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc
Mariketa (boszorkány)/Bowen MacRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér
Néomi Laress (szellem)/Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna
Holly (ember)/Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja
Sabine (varázslónő)/Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen
Daniela (valkűr, jégamazon)/Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege
Lucia (valkűr)/Garreth MacRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona
Carow Graie (boszorkány)/Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa
Ragyogó Regin (valkűr)/Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú
Lothaire (vámpír)/Elizabeth Peirce (ember)
13.) Árnyak hercege
Bettina (démon/varázsló)/Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés
Chloé Todd (szukkubusz)/Uilleam MacRieve (vérfarkas)
Műfaj: paranormális, romantikus

A MacRieve klán tagjai már több esetben is kellemes kikapcsolódást nyújtottak a kalandjaikkal és a szerelmük üldözésével, ezért reméltem, hogy most is lesznek érdekes részek  történetben. Ez az üldözős dolog leginkább azért érdekes, mert illat alapján felismerik az arájukat, akit az első közös holdtölte alkalmával meg is kell jelölniük - a bennük lakó farkas nem enged más lehetőséget. A sorozat második részében Lachlan, a klán fejedelme ered - első pillantásra nem éppen farkasklán kompatibilis - arája nyomába. A negyedik kötetben Bowen MacRieve vív élet-halál harcot az érzékeit megigéző boszorkánnyal - és a boszorkányért -, hogy elnyerje annak szerelmét. A kilencedik kötetben Garreth MacRieve, a Lykae hercege ered az őt csábító valkűr nyomába, hogy aztán eljussanak arra a helyre, ahol az ősi gonosz szunnyad - és persze fel is ébred. Szóval a MacRieve klán tagjai igencsak mozgalmas életet élnek, a párra találásuk mindig izgalmas, ezáltal a szereplésük garancia a szórakozásra, a kikapcsolódásra. Nem volt kérdéses tehát, hogy sokat vártam ettől a kötettől, hiszen az előző részekben már itt-ott felbukkant Uilleam - hanyagolva a skót kiejtést, egyszerűen csak: Will - MacRieve mogorvasága és magába zárkózása eléggé felhívta a figyelmet a személyére. És ki is derül - rögtön a kötet elején -, hogy mitől is olyan mogorva és magába zárkózott ez a farkas.

A szerző Az álmok sötét harcosa című kötetben olyan helyzetet teremtett, amely történései kiemelt jelentőségűnek tekinthetők a halhatatlanok zárt világában, illetve a regényekben is egyfajta a csomópont szerepét tölti be - folyton visszatérünk ahhoz, ami a szigeten történt. És nincs ez másként most sem: hiszen Uilleam is ott volt a szigeten, ő volt az egyik alany, aki elszenvedte az élveboncolásokat, majd a végső összecsapás, a börtönlázadás idején megtámadják őt a szukkubuszok. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a jelenetnek fontos szerepe van, most viszont már tisztában vagyok a helyzet jelentőségével. MacRieve-t azóta is kísértik a szigeten történtek és mivel Declan Chase - aki jelenleg egy valkűr párja - érinthetetlenné vált a számára, ezért azon akar bosszút állni, aki az egész halhatatlanvadászatot és a kísérleteket irányította: Preston Webb-en, a Rend vezetőjén. De Webb eltűnt és nem lelik nyomát. A boszorkányok megtalálták viszont a lányát és ő a halhatatlanok legújabb árverésének tárgya. Uilleam MacRieve és az ikertestvére, Munro - vagyis Vadító és Vadítóbb - megérkezik az árverésre, Will megérzi az illatot, amely az aráját jelzi a számára. Az ara pedig nem más, mint az, akiért egyébként is a licitre érkezett: Chloe Todd, egy halandó nő. És helyzet még ennél is csak bonyolultabb lesz - ami természetes, hiszen Nix, a flúgos valkűr látó keze is benne van az eseményekben.

Hogy minden világos legyen, térjünk csak vissza a szigeten történtekhez és ahhoz, hogy a farkast megtámadták a szukkubuszok, valamint ahhoz, hogy Chloé egy halandó nő. Uilleam MacRieve-nek nem az élveboncolás okozta a legnagyobb traumát, ennél sokkal megrázóbb volt számára a szukkubuszok támadása - a rémálmaiban is ez a jelenet üldözi. Ez utóbbi ugyanis olyan, évszázadokkal korábban megtörtént eseményeket idézett fel benne, amiket azóta sem tudott feldolgozni: a fiatal Uilleam rabja lett egy szukkubusznak, a szerettei pedig belehaltak abba, hogy megszabadították a lénytől - egyedül az ikertestvére, Munro maradt életben. MacRieve azóta írtózik a szukkubuszoktól és azóta nem tudja uralni a szörnyetegét a szexuális együttlétei alatt - és ezek igen lényeges momentumok a további események szempontjából.

És ha már ennyire kiveséztük MacRieve életét - múltját és jelenét -, akkor most beszéljünk egy kicsit az aráról is. Chloé Todd a történet elején még halandó, de már érzékel magán némi változást, aminek nem tudja az okát - ahogy azt sem tudja, hogy az apja a Rend vezetője. Az utolsó "ajándék", amit az apjától kap, a Szövetség Élő Könyve, amelyből rájön, hogy mi a testében végbemenő változások oka, azonban azt továbbra is rejtély a számára, hogy milyen lénnyé változik majd, ha bekövetkezik az a bizonyos kiváltó ok.

Nos, ez lenne az alapszituáció, amely egy Kresley Cole féle halhatatlan világbeli kalamajka kezdete és amelynek megfelelő helyen való kezeléséhez bizony szükséges jó néhány előző kötet eseményeinek ismerete. Persze a szerző minden lényeges történést felidéz a regényben, amely a cselekményhez szükséges, de a mondatok mögötti mélységet csak az érzékeli, aki korábban átélte az adott szereplők érzéseit.

Az eléggé részletes - a regényben is az, nem csak én regéltem róla hosszan - felvezetést követően nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mivé is fog - persze csak idővel - változni Chloé és miként fog erre reagálni Uilleam MacRieve. A történetnek ez a része nem okozott nagy meglepetést. Ahogy az sem, hogy az "események" java része a párocska magánéletét taglalja. A hajamat téptem, amikor megint előkerült a már igencsak elcsépelt szűz lány és tapasztalt férfi felállás. Ennek következményeként pedig ismét arról olvashattam, hogy miként is szerez szexuális téren tapasztalatot az a nő, aki korábban még csak nem is csókolózott, mert nem érdekelték a férfiak. És ezen a téren bizony nem sok újdonságot tudott mutatni a szerző - mert hogy nem is lehet már újat mutatni.

A regény alaphelyzetet felvázoló bevezetése érdekes volt, Uilleam reakciói és a "lányrablás" úgyszintén, majd amikor megkezdődtek a párocska intim együttlétei, akkor igencsak leült a történet - és ez így is maradt elég sok oldalon keresztül. Ez volt az, ami miatt némiképp csalódott voltam a regény olvasása közben és az vagyok most is. Sokkal mozgalmasabb, cselekményben bővelkedőbb történetre számítottam - mint pl. Bowen és Mariketa esetében -, nem pedig arra, hogy a párocska hol itt, hol pedig ott gyakorolja a szextananyag következő leckéjét.

Ott vált érdekessé a dolog, amikor bekövetkezett az a bizonyos kiváltó állapot és Chloé átváltozott azzá a lénnyé, ami a génjeibe volt kódolva. Will természetesen úgy regált, ahogy arra számítottam, majd Munro javaslatára elutaztak az ősi családi birtokra. A vad skót táj nem csak a szereplőket igézte meg a szépségével, hanem alkalmat biztosított a szerzőnek is arra - aki élt is ezzel a lehetőséggel -, hogy még színesebbé tegye a halhatatlanok világát. Ez volt a regénynek az a része, ami nagyon tetszett és amiért igazán érdemes volt elolvasni ezt a kötetet.

A világbővítés csak az egyik dolog, az új élmények mellett természetesen a múlt bizonyos jelenetei is más színben tűnnek fel, ezáltal pedig a "tévedések vígjátékának" is beillő szituációkban bekövetkezik a nagy megvilágosodás és minden probléma megoldódik, a viharfelhők elvonulnak a szereplők feje fölül. A helyzet persze nem ennyire egyszerű, mert volt bőven sírás-rívás, tragédia, szörnyeteg feletti uralom kérdése és minden más izgalom, de az érzelmek már csak ilyenek: imádják a hullámvasutat és fel is ültetik rá az arra alkalmas alanyokat. A kötet utolsó harmada igazán érdekesre és izgalmasra - meg kicsit rózsaszínre - sikerült, az epilógus pedig kegyetlen befejezést ad az addigi történéseknek.

Uilleam tehát - jókora kerülőúttal - végül célba ért, azonban a szerző mestere annak, hogy előkészítse a következő kötetek történetét és éppen ezért gyilkos a kötet epilógusa, amely elérte azt, hogy legszívesebben azonnal olvasnám Munro regényét. A gond az, hogy ezt már csak azért sem tehetem meg, mert még eredeti nyelven sem létezik, nemhogy magyarul. Szóval odébb lesz az még, amikor a Vadító - vagy Vadítóbb? -, valamint arájának története nyilvánossá válik.

És mi lesz addig? Nem hiszem, hogy unatkozni fogunk, mert a sziget eseményei még bőven tartogatnak nyitva hagyott szálakat, amelyeket a szerző lassanként le is zárogat - valószínűleg azért, hogy azokkal egyidejűleg újabbakat nyisson meg. A korábban megnyitottak közül ott van példának okáért Thronos és Lanthe története, akik kettőse A démonkirály csókja és Az álmok sötét harcosa című kötetekben már feltűnt és persze érdekesnek tűnik a Vrekenerek világa is. Vagy megemlíthetném a Dacianók nemzettségét is, akik közül két családtag is megtalálja majd a neki rendelt társat. És persze újra bővül a lények - és szereplők - sokasága, mert feltűnik a Morior, egy harcosokból álló szövetség, rengeteg érdekes taggal. Ha pedig türelemmel várunk, akkor annak is tanúi lehetünk majd, ahogy a pokol királya végre - tízezer év után - találkozhat újjászületett szerelmével. Munro története pedig még mindig sehol - bár ahogy a szerzőt ismerem, kapunk majd ízelítőt a szenvedéseiből.

Továbbra sem tudok szabadulni ettől a sorozattól, mert őrült módon vonz a világa, a sokszínűsége és a szereplői. Most is lázban égek, hogy olvassam a következő kötetet, de abban is biztos vagyok, hogy amikor odaérek az adott olvasmány nem fog majd annyira tetszeni, mint amennyire vártam annak megjelenését. Néhány kötetben - és egyre gyakrabban - túl sok figyelmet fordít a szerző az intim együttlétekre, túlzottan csak egy-egy helyiségre koncentrálja a cselekményt és hanyagolja az igazi, az eseményeket előremozdító történéseket. Kicsit több tényleges akció vagy világbővítés, illetve valamivel kevesebb biológiai akció és akkor helyben leszünk. Addig is olvasom tovább - ha lesz magyarul újabb regény -, legfeljebb nem leszek teljes mértékben elégedett a kapott élménnyel.

Folytatás »

Elle Kennedy: The Mistake - A baklövés (Off-Campus 2.)

A sorozat első kötete - bár eléggé szkeptikusan álltam az olvasásához - végül meghaladta az elvárásaimat. Nem mondom, hogy tökéletes, de egészen élvezetes volt. Ha nem is azonnal, de úgy gondoltam, hogy idővel majd jöhet a folytatás is, hiszen a baráti társaság - vagyis a hokis csapat - tagjai egészen érdekes figuráknak tűntek. Logan kifejezetten felkeltette az érdeklődésem, így végül csak rászántam magam a sorozat második kötetének olvasására.

Majd ott tartottam a kezemben az elolvasott kötetet és azon gondolkoztam, hogy miként is adjam át az élményeimet. Végül úgy döntöttem, hogy Hannah és Garrett párosához hasonlóan Grace és Logan kettősét is meginvitálom egy beszélgetésre, amelynek leiratát pedig közzé teszem itt a blogon. Akkor következzék is az interjú szöveges változata.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
(csak mert kedveltem Logant)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 352 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.199,- Ft
A mű eredeti címe: The Mistake
Sorozat: Off-Campus
Előzmény:
1.) The Deal - Az üzlet
Folytatás:
3.)The Score - A pont
4.) The Goal
Műfaj: romantikus, new adult

Kedves Grace és Logan - vagy inkább John? -, köszönöm, hogy itt vagytok és válaszoltok a kérdéseimre. Először is meséljetek egy kicsit magatokról, az alapszituációról, hogy azok az olvasók is megismerjenek titeket, akik még csak gondolkodnak a könyv olvasásán.

Grace

Szerintem teljesen átlagos lány vagyok. Vagyis inkább az unalmas kategóriába tartozom, mert nem szeretek kockáztatni. Imádom az akciófilmeket és képes vagyok egész hétvégén azokat nézni - akár sokadszorra is - bulizás helyett. A családi életem nem túl zűrös, de nem is tekinthető szokványosnak: apám egyetemi professzor, anyám pedig művész, elég szabad lélek. A szüleim már külön élnek, apám a közelben, az anyám Párizsban, a franciaországi Párizsban.

Logan

A Johnt hanyagoljuk, maradjon a Logan. És akkor rólam... Imádom a jéghokit és szerintem nagyon jó játékos vagyok. Minden szerénység nélkül. Minden vágyam, hogy a profik között játszak, de tudom, hogy ez nem lehetséges - a családom miatt. Az én szüleim is elváltak, de a viszonyuk korántsem olyan, mint Grace szüleié. Apámnak volt egy balesete, amely maradandó károsodással járt és van egy másik betegsége is. Ez az oka annak, hogy minden nyáron a műhelyben robotolok a bátyám mellett, az apám helyett. Ahogy ezt fogom tenni a suli befejezését követően is, mert nem tehetek mást, mert köt az ígéretem.

De ha úgy nézzük, akkor nem ez az egyetlen defektem, hanem akad még belőle bőven. Erről Grace tudna a legtöbbet mesélni. 

Beszéljetek kicsit a másik nemmel való viszonyotokról. Milyen események történtek a kapcsolatotok elején?

Grace

Nos, erről a témáról nem tudok túl sokat mondani. Illetve nem tudtam, amíg össze nem akadtam ezzel a pasival, aki itt ül mellettem. Minden, amit a férfiakról és a szexről tudok, azt tőle tudom. *elpirul* A kapcsolatunk nem éppen szokványos: sem a találkozásunk, sem az együttjárásunk. Legalábbis nem annak tűnt az elején, de most már minden rendben van. A kezdeteket pedig leginkább elfelejteni szeretném...

Logan

Ami a lányokat illeti... khmm... azt hiszem, hogy a kelleténél többet sikerült megismernem. Bőven szereztem tapasztalatot és ritkán bújtam össze kétszer ugyanazzal a lánnyal. Legalábbis Grace előtt. Meg így visszatekintve úgy tűnik, hogy bárhol és bármikor megfelelő volt a helyszín, nem kellett még ágy sem. Meg igazából az sem, hogy a csajban legyek, csak a kielégülés számított. Mármint Gracie előtt. Aztán ott volt az is, hogy furcsa elképzeléseim voltak a szerelemről, aztán amikor ott volt az orrom előtt az ideális jelölt, akkor pedig nem ismertem fel, hogy ő az, aki kell nekem. Majdnem véglegesen elszúrtam a dolgot. De sikerült helyrehozni a baklövésem és ennek nagyon örülök.

Hogy is volt azokkal a tévképzetekkel és azzal a baklövéssel? 

Logan

Jaj, ne! Most muszáj ezzel nyaggatni? Már így is eléggé ég a fejem... Na jó, akkor kitárulkozom. Mint a legtöbb korombeli pasi én sem gondoltam úgy, hogy a szexen kívül más módon is szükségem lehet egy lányra, egy komoly kapcsolat egyenesen menekülésre késztetett. Egészen addig, amíg meg nem láttam a legjobb barátomat és a nőjét. Csorgattam is rendesen a nyálam a csaj után, aki szép is volt, okos is volt és persze tabu, mert a legjobb haverom nője, aki pedig fülig szerelmes volt belé. Igyekeztem kiverni a fejemből Hannah-t, de ezt csak úgy sikerült, ha kerültem őket, buliztam és persze minden alkalommal más lánnyal voltam. Aztán egyszer eltéveztettem az éppen aktuális buli címét és pont Grace szobájában kötöttem ki. Ami nem is lett volna gond, mert az este jól alakult, de amikor - néhány találkozással később - Grace elszánta magát arra a bizonyos lépésre, akkor követtem el életem legnagyobb baklövését. Sajnos még mindig a tévképzeteim rabja voltam és azt hittem, hogy másba vagyok szerelmes.

Grace

Nem, ne is nézzél rám, mert én erről beszélni sem akarok! Életem egyik legkellemetlenebb estéje volt. Soha nem éreztem még olyan szerencsétlennek magam, mint akkor. Még jó, hogy az anyám egy másik kontinensen lakik és jó messzire tudtam menekülni az átélt megaláztatástól. Bár attól még ugyanúgy fájt, ha nem jobban, mintha szembe tudtam volna nézni vele. És persze a baj nem jár egyedül, mert Logan elutasítása mellé megkaptam még Ramona árulását is. Szörnyű. Tényleg inkább elfelejteném az egészet.

Ezek után mégis mi volt az, ami megmentette a kapcsolatotokat?

Logan

Hannah ébresztett rá arra, hogy mi volt a baj velem és amikor szembesített a probléma lényegével, akkor tényleg rájöttem, hogy hol siklott félre az elméletem. Csak akkor már alapvetően mindegy volt, mert Grace nem állt velem szóba és azt sem tudtam, hogy merre lehet. Nagyon hosszú volt az a nyár... Aztán amikor újra összefutottunk és láttam, hogy nem csak külsőleg változott meg, hanem sokkal keményebb is lett, akkor éreztem igazán, hogy mekkora bajt okoztam. A feladatlistája volt végül is a fordulópont. Minden tehetségemet és minden rendelkezésre álló forrásomat bevetettem, hogy teljesítsem azokat a feladatokat.

Grace

Röviden: a feladatlista és az, hogy Logan minden pontját teljesítette. Bizonyítani akart és ezt egy nőnek értékelni kell. Meg aztán az sem volt egy utolsó szempont, hogy a suli egyik legjobb pasija loholt utánam és tett meg mindent azért, hogy a kívánságaim teljesítse. *mosolyog*

A következő kérdésem nagyon egyszerű: hoki vagy futball?

Logan

Nem kérdés: hoki. Szeretem ezt a sportot, gyerekkoromtól kezdve meghatározza az életem és nagyon remélem, hogy a felnőtt életemben is legalább ilyen mértékben lesz jelen.

Grace

Logan miatt járok el a hokimeccsekre, de a szívem továbbra is a foci felé húz. Sajnálom, Logan, de ez már csak így marad, így kell elfogadnod. 

Az előző interjú végén Garrett a következőket mondta: "Remélem, hogy Logan nem fog letaszítani a trónról a maga sztorijával. Ha a magánéletben is annyi odaadást és szenvedélyt mutat majd, mint a pályán teszi, akkor bizony izgulhatok." Nos, mit gondoltok erről? Garrett és Hannah továbbra is őrzi a képzeletbeli trónt, vagy átvettétek a vezetést?

Grace

Olvastam Hannah és Garrett sztoriját és persze mindketten meséltek is a történetükről. Számomra pont elég volt - még sok is - az a fájdalom, amit át kellett élnem, amíg kialakult a mostani, immár kellemes állapot. Nem tudom racionálisan megítélni, hogy melyikünk kapcsolatában voltak nagyobb hullámvölgyek és hullámhegyek. Talán nem meglepő, hogy én úgy érzem, az enyémben. Átélni valamit és hallani valamiről , az teljesen más. Viszont ők ketten nagyon jó páros: teljesen ráhangolódtak a másikra és mókásak, szórakoztatóak is.

Logan

Látjátok, ez az én haverom! Tisztában van a képességeimmel és mindig a legjobbat gondolja rólam. És tudja, hogy jobb vagyok nála! Sokkal jobb. Szerintem lazán letaszítottam őt és a csaját arról a képzeletbeli trónról. Tudom, hogy a magánéletemben is legalább olyan szenvedélyes és odaadó vagyok, mint a pályán. Ugye, Szépségem?

Olvastam Garrett párra találását, ahogy ismerem a Ti történeteteket is és ha őszinte akarok lenni, akkor bizony az övéké jobban tetszett. Lehet, hogy a pályán nagyon szenvedélyes és tehetséges játékos vagy, de ebben a sztoriban elég vérszegény főhőst játszottál Logan. Persze nema férfiúi képességeidre utalok ezzel, hanem arra, hogy elég lassú és eseménytelen volt az egész regény. Hosszú időt ölelt fel és mintha kicsit szétdarabolódtál volna a sok probléma között. Grace pedig jó időre eltűnt az olvasók szeme elől. Szóval valami nem volt az igazi.

Logan

Igen, problémám az számos volt akkoriban. És jobban belegondolva igazad is lehet. Ahogy Gracie is mondta, nekünk pont elég volt ennyi zűr és zavar, amennyit átéltünk. A regényből hiányolt szenvedélyt pedig olyan helyen éljük ki, ahová másnak nincs bejárása. Nekünk ez így jó. Nagyon jó.

A családi problémáitok megoldódtak?

Grace

Nálunk a szokásos a felállás, ezt már így kell elfogadnom. De végre sikerült jobban megértenem anyámat is, ezért mindenképpen pozitívumként élem meg a kis kiruccanásom. Vagyis az olvasók szeme elől eltűnésem.

Logan

Nem győzöm elégszer kifejezni a hálámat azért, hogy volt, akinek fontos voltam és közben járt az érdekemben. Hosszú ideig nagyon sötétnek és reménytelennek láttam a jövőmet, ezért még most sem tudom elhinni, hogy teljesen másként alakult az egész. Mindent el is követek azért, hogy sokáig fennmaradjon ez az állapot. És Apa is jól van. 

Ajánlanátok olvasásra a regényt? Vagy esetleg a folytatásait? És az előzményét?

Grace

Hannah és Garrett sztoriját mindenképpen. Tucker és Dean is jó fejek, és persze drukkolok nekik is a párra találásban. A szerelem egy hatalmas kaland: fájdalmas és izgalmas. Szerintem érdemes lesz elolvasni a folytatásokat is.

Logan

Garrett és Wellsy - vagyis Hannah - kapcsolatának kialakulása mindenképpen olvasásra érdemes. Főleg, hogy még magam is szerelembe estem azzal a meghittséggel, ami kialakult köztük. Nincs ezen mit szégyelni, most már bevallom, ha néhány kédéssel ezelőtt már közzé tettem az érzéseimet. *vállrándítás* Arra nagyon kíváncsi leszek, hogy ki lesz az, aki leszoktatja Deant a nyilvános szexről. Amikor az a srác a hálószobájában, zárt ajtók mögött fog döngetni egy csajt, akkor biztosak lehetünk majd benne, hogy fülig szerelmes. Szóval a jelek nyilvánvalóak lesznek. Tucker? Szerintem ő már most is odáig van valakiért, csak még valahogy nem érett meg a dolog arra, hogy mi is tudjunk róla. Tehát igen, mindenképpen ajánlom olvasásra a folytatásokat - is.

Grace és Logan - és még véletlenül sem John -, köszönöm, hogy megosztottátok velem és az olvasóimmal a gondolataitokat. Bár nem sikerült azt az izgalmat hoznotok, amit vártam, mert azért lényegesen több szenvedélyre, izgalomra és humorra számítottam az előzmények ismeretében, de ettől függetlenül örülök a párosotoknak. Örülök, hogy révbe ért az életetek és sok mindent másként láttok, mint a kötet elején. Örülök, hogy tanultatok a hibáitokból és ne kövessenetk el több baklövést. Különösen Te ne, Logan! Legyen tartós a kapcsolatotok!

Folytatás »

Andrzej Sapkowski: Tündevér (Vaják 3.)

Amikor megismertem a Ríviai Geralt, a vaják történetét, akkor egy különleges, szörnyekkel és egyéb lényekkel benépesített világ elevenedett meg előttem a leginkább mesék feldolgozásának és átdolgozásának tűnő novellák olvasása közben. Tetszettek a már ismert mesék szokásostól eltérő végkifejletei és persze a főhős, Geralt is egyre inkább felkeltette az érdeklődésem. A sorozat második kötetében már kissé nagyobb léptékben, de tovább folytatódott a novellák sora, amelyek egymásba kapcsolódva alkottak egy történetfüzért. Volt a kötetnek mondanivalója, volt története, és volt eleje és vége, de továbbra is novellafüzér volt és nem regény.

Éppen ezért néztem nagyot, amikor a harmadik kötet olvasása közben azt tapasztaltam, hogy a szerző búcsút intett a meseátdolgozásoknak, a novellafüzér szerkezetnek és a történetet inkább regény formába rendezte. Persze ez nem probléma, sőt... 

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: PlayON!
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 304 oldal
Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Krew elfów
Sorozat: Vaják
Előzmények:
0.) Viharidő
1.) Az utolsó kívánság
2.) A végzet kardja
Folytatások:
4.) A megvetés ideje
5.) Tűzkeresztség
6.) Fecske-torony
7.) A tó űrnője

A kötet főhőse az a Ciri, aki már az előző részben is fontos szerepet játszott és aki nem más, mint az a bizonyos meglepetés gyermek, a Cintrai Oroszlánfiók, akit szülei Geraltnak ígértek. Geralt végül elfogadja a végzet hatalmát és nem tagadja meg Cirit, magához veszi a kislányt. Hová máshová mehetne a gyermekkel, mint Kaer Morhen erődítményébe, ahol egy kisfiút, aki valaha ő maga volt, vajákká formáltak. De Ciri más és ezzel Kaer Morhen minden lakója tisztában van. Ráadásul Ciri rejtett mágikus képességekkel is rendelkezik, öntudatlan állapotában ijesztő tartalmú próféciákat sorol, ugyanakkor mégsem képes megidézni egy egyszerű vajákjelet. Cirinek segítségre van szüksége, mágikus segítségre, ezért Geralt első körben egy varázslónő ismerőséhez fordul - aki azonban nem Yennefer.

Amíg Geralt és Ciri Kaer Morhen falai mögött biztonságban és gyakorlatokkal tölti az időt, addig a világban nagy változások történtek. Az emberek térhódításával párhuzamosan egyre szűkül a tündék élettere és ezzel együtt még jó néhány más lényé is. Folyamatos összecsapások zajlanak az emberek és a tündék egy ellenálló csoportja, a Scoia'tael, azaz a Mókusok között. 

Ez csak az egyik probléma. A másik az, hogy valaki mindent bevet annak érdekében, hogy megtalálja Cirit és ehhez a kulcsot Geralt régi barátja, Kökörcsin jelenti. A politikai helyzet sem éppen rózsás. Cintra elesett, az ellenség a Jaruga folyó túlpartján vert tábort.

A kötet befejezése után úgy éreztem, hogy a regény szerkezetet csak eltervezte a szerző, de megvalósítani nem igazán tudta. A kötet ismét egymáshoz kapcsolódó, de időben és térben elég hézagosan elhelyezkedő történetekből áll össze. Kissé zavaró volt, hogy valameddig eljutottam az adott történetszállal, aztán következett egy nagy ugrás. Végül az utalásokból, visszaemlékezésekből és egyebekből sikerült megtudni, hogy mi történt a kihagyott időben, de ettől valahogy darabossá vált a történet, az egész cselekmény. Furcsa ezt kijelenteni a megelőző kötetek novellafüzérei után, amelyek tulajdonképpen külön-külön sztorik voltak, mégis úgy éreztem, azok a részek sokkal jobban egyben voltak történetileg és mondanivaló szempontjából, mint ez.

Ahogy az is elgondolkoztatott, hogy a korábbiakkal ellentétben nem találtam egyértelműnek sem a cselekményt, sem pedig a fő történetszálat. Bárhogy is szépítem, olyan csapongó volt az egész. Az mindenképpen látszik, hogy Ciri áll a fókuszban, az ő különleges helyzete az, ami mindenkit megmozgat. Ciri Cintra hercegkisasszonya, ezért politikai szempontból kívánatos parti - jó néhányan kinézték a feleségüknek a gyerekkorból még ki sem nőtt lányt. Aztán ő a meglepetésgyermek, akinek küldetése van - a végzettel senki sem dacolhat. És persze ott vannak a különleges mágikus képességek is, amelyek többek érdeklődését is felkeltették.

Olyan ez az egész, mint egy eléggé összetett alapkonfliktus felvázolása, ahol a szerző maga mögött hagyta a mesék átdolgozott történeteit és elindult egy új úton - amiből akár még jó dolog is kisülhet, de ez még nem látható előre. És mindezek ellenére az egész történet minden ízében egy vaják sztori: a kalandok által keltett érzet, a humor és minden más a helyén volt. Olvasni is jó volt a kalandokat, a hatalmi játszmákat és mindazt, amit a szerző meg akart osztani az olvasóival.

Jó volt ez, de a korábbiakhoz képest mégis valahogy laposabb és kevésbé összeszedett. Viszont elindult valami, ami érdekel. Remélem, hogy a szerző  ki is fogja majd bontani és végig is viszi majd azt, amit elkezdett. Mindenképpen tesztelni fogom, hiszen a sorozat kötetei a polcomon sorakoznak, az olvasást pedig már beterveztem. És ahogy a százalékokat nézem - no meg visszaemlékszem könyvfesztiválon a szerző dedikálásakor hosszan kígyózó sorra - lesz ez még lényegesen jobb is. Az értékek azt mutatják, hogy ez a kötet a sorozat mélypontja, bár én jelenleg csak azt érzem, hogy az eddigi leggyengébb része. A lényeg: folytatása következik.

Folytatás »