Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (Hollófiúk 2.)

Tekintve azt, hogy ez a regény is - a sorozat első részéhez hasonlóan - a Csökkentsd a várólistádat 2015 kihívás alaplistájának kötetei között szerepel, ezért nem vártam sokat az olvasással, rögtön ki is használtam a hetet kettőt egy csapásra lehetőséget.

Kicsit bajban vagyok, nehéz megfogalmaznom a regény által bennem felébresztett gondolatokat, mert egy részről tetszett a felépítése, továbbra is nagyon jó a háttértörténet, eléggé összetettek a szálak, ugyanakkor nagyon lassúnak éreztem az egészet és számomra tele voltak vargabetűkkel az események.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 488 oldal

Fordította: Molnár Edit

Borító ár:

2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: The Dream Thieves

Sorozat: Hollófiúk
Előzmények: A hollófiúk

Folytatás: Blue Lily, Lily Blue

Műfaj: fantasy

Nem lehet élesen meghatározni, hogy melyik kötet melyik fiúról is szól tulajdonképpen, mert ők mindannyian annyira szerves részei történetnek, az eseményeknek, hogy ennek következményeként elmosódik a határ. Visszagondolva a sorozat első részére, azt mondanám, hogy akkor és ott Noah jelentette a titok és a megoldás kulcsát, ezért én azt a kötetet az ő történetének tekintem. Sokkal élesebben rajzolódik ki ebben a részben Ronan alakja, ez a kötet mindenképpen az ő regénye.

"Az a baj Ronan Lycnhcsel, (...) hogy nem a szavak embere. Így kénytelen más eszközökkel kifejezésre juttatni az érzéseit. Ököllel, tűzzel, szesszel."

A történet fő motívuma nem más, mint Ronan álomlátogatásainak megismerése. A fiú maga sem tudja, hogy mire képes, az ösztöneinek engedelmeskedve ragad magához tárgyakat az álmaiból, és vele együtt tapasztaltam meg én is, hogy honnan is ered, mit is tud ez a különleges képesség. Visszagondolva a regény egészére, igazán érdekes volt olvasni Ronan gondjairól, illetve küzdelmeiről, mégis úgy érzem, hogy túl lett nyújtva az egész.

"Annyi mindenre mondott nemet, hogy már nem is tudja, mikor kell igent mondania."

Ronan mellett némiképp háttérbe szorultak a többiek. Úgy érzem ennek a résznek Adam volt a legnagyobb vesztese: mindazok mellett, hogy nem éreztem át azt, ami vele történik, családi és érzelmi téren is ő jár a legrosszabban. A korábbi események, a Ley-vonal felébresztése, illetve az ígérete következményeként létrejövő lassú változások miatt kívülálló lett, mintha nem találta volna a helyét a bandában. Persze Adam maga is bezárkózott a csigaházába, nem igazán engedett a maga közelébe senkit, nem fogadott el segítséget. A benne végbemenő változások egyszerre voltak rémisztőek és érdekesek.
Ronan autóversenyes és álomban botorkálós jeleneteire ugyanez a megállapítás vonatkozik.

"Ha egyszer rátalálsz a helyes útra, maguktól jönnek a megoldások."

Ugyanakkor még mindig csodálatra méltó, ahogy a fiúk egymás hangulatainak változásaira reagálnak, ahogyan együtt mozognak, ha kell, és segítik egymást a bajban, még akkor is, ha néha kicsit elsodródnak egymástól.

"A csókolózás olyan, mint a nevetés. Ha jó a vicc, nem számít, mikor hallottál utoljára egy klassz poént."

Gansey és Blue kapcsolata finoman és szinte észrevétlenül alakul át a korábbi barátságból, olyan érzelmek kezdeményébe, amelyekről már olvashattunk az első részben. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, még annak ellenére is, hogy Blue tudja mi fog történni a fiúval. Már most érezni a szerelem okozta fájdalmat. Vajon mi fog történni a következő részekben? Mindenesetre Noah érdekes kérdéseket tett fel és érdekes dolgokat mutatott Blue-nak. :) Nagy örömömre a romantika továbbra sem képvisel nagy szeletet a történeten belül, ugyanakkor Blue szerepét továbbra is homály fedi a számomra.

"(...) annak az erdőnek is megvannak a maga szabályai. Mint mindennek, ami energiával és szellemekkel kapcsolatos. csak éppen nem mindig ismerjük őket. Ezért olyan kiszámíthatatlan az egész. De csak azért, mert tudatlanok vagyunk."

Természetesen folytatódik a Glendower utáni kutatás, viszont ezen a vonalon mintha nem haladt volna túl sokat előre a történet, Ronan elvonta a figyelmet a főszálról. Közben pedig kéretlen és kellemetlen alakok kutatják Greywater, akiről mi már tudjuk, hogy ki vagy mi is ő, és emiatt csak jobban izgulunk az épségéért.
Megismerjük Ronan családjának történetét, különös képességének eredetét, Gansey családja is nagyobb szerepet kap, és végre a Látók is kiveszik a részüket az eseményekből, nem pedig csak rébuszokban beszélnek.

Szürke megjelenése izgalmas színezetet adott a történetnek, a karaktere nagyon hitelesnek és félelmetesnek, igazi profinak hatott... egy darabig. Azt a pálfordulást, amit produkált, azt viszont nem nagyon tudta elfogadni az eszem.

"A csodák és a borzalmak különös kavalkádjában Glendower csak egy mozaikdarabka volt a sok közül."

Nem tudom, hogy mi lehet a probléma, amiért ez a kivételes háttértörténetű és kellően kidolgozott, egyedi karakterekkel rendelkező történet nem azt a hatást váltja ki belőlem, amit kellene. Pedig érzem a háttérben a bizsergést, azt ahogy a hangulat nyújtogatja felém az indáit, de egyszerűen képtelen elérni, megragadni és berántani. Bevallom, hogy minden zsenialitása és összetettsége ellenére is néha unatkoztam olvasás közben. Viszont a regény második fele mozgalmasabbra sikerült, a befejezés pedig kellően meglepő volt. Remélem a harmadik kötet végig érdekes és cselekményes lesz, jobban magával fog ragadni a hangulata, a története.

"Az idő nem lineáris, hanem körkörös, nyolcas alakú vagy domború, az istenit neki! Ha ezt elhiszed, nem értem, miért kételkedsz abban, hogy valaki belát a hepehupák mögé."

Az biztos, hogy ez a sorozat nem hasonlít a szerző egyik regényéhez sem, teljesen mást érzéseket generál bennem, mint a korábban olvasott történetek. Bár kétségtelen, hogy Maggie továbbra is csodálatosan fogalmaz, remekül megrajzolt karaktereket vonultat fel és az alaptörténet is egyedi - csak haladhatnánk valamivel tempósabban, mert ez még Maggie mesélési stílusához képest is komótos. Pont ezért vagyok bajban a pontozás terén is: az alapötlet megérdemli a magas pontszámot, de a kivitelezés most nem nyerte el a tetszésem - egyelőre megelőlegezem a nyolc pontot, de még az is lehet, hogy később felülbírálom a döntésem.

A befejezés viszont parádés, elképesztő és nagyon merész húzás, amely miatt a folytatás mindenképpen kell olvasásra, és természetesen a polcomra is.

Folytatás »

Maggie Stiefvater: The Raven Boys - A hollófiúk (Hollófiúk 1.)

Mivel az eddig eltelt években is bevált, így idén is ugyanazt a taktikát választottam, vagyis már január elején belevetettem magam a Csökkentsd a várólistádat 2015 kihívás teljesítésébe. Mivel is kezdhettem volna az évet - és egyben a lista megkurtítását -, mint az egyik kedvenc írónőm eddig még nem olvasott sorozatának kezdő kötetével, amelyből egyébként a folytatás is felkerült a kihívás alaplistájába.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 416 oldal

Fordította: Molnár Edit

Borító ár:

2.999,- Ft (kartonált) / 3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: The Raven Boys

Sorozat: Hollófiúk

Folytatás: Álomrablók; Blue Lily, Lily Blue

Műfaj: fantasy

Maggie Stiefvater minden eddig magyarul megjelent könyvét olvastam, és mindegyik tudott valami egyedit nyújtani a történet vagy pedig az elbeszélésmód, esetleg a lapokról áradó hangulat szempontjából. Bár a legerősebbnek a Skorpió Vágta című regényét tartom, de tetszett a Mercy Falls farkasai első kötete a Shiver - Borzongás is. A Látókkal már a Tündérdallam sorozat köteteiben (A Látó szerelme, A holtak éneke) is foglalkozott a szerző, de most teljesen más szemszögből közelítette meg ugyanazt a témakört.

Ebben a sorozatban szó sincs tündérekről, de a Látók, a holtak most is jelentős szerepet kapnak a történetben. Az is különbségként mutatkozik meg, hogy amíg a Tündérdallam sorozatban a fő kérdéskör a szerelem, illetve az ahhoz kapcsolósó választási lehetőségek és természetesen gyötrelmek köré csoportosul, addig a Hollófiúk sorozat ezen kötete - a fülszövegben leírtakkal ellentétben - nem éppen a romantika körül csoportosul.

A történetnek öt főszereplője van: Blue, aki a Látók családjába született, de ő maga ezzel a képességgel nem rendelkező tizennégy éves lány, illetve a közeli Aglionby magániskolájába járó négy fiú - Gansey, Ronan, Adam és Noah, az a Hollófiúk. Blue és valamelyik családtagja Szent Márk éjszakáját a közeli romtemplom mellett tölti, amely különleges események színhelye: ezen az éjszakán azon emberek személyei vonulnak végig a Holtak útján, akiknek halálára a következő egy évben lehet számítani. A Látók látják ezeket a szellemeket, így tudnak az érintettek elmúlásáról. Blue azonban nem Látó, így ő csak akkor pillanthat meg jelenést, ha az a lény az igaz szerelme, vagy pedig ő fogja megölni őt. Márpedig Szent Márk éjszakáján Blue meglátja egy fiú kísértetét, illetve beszél is vele: sikerül tőle megtudnia a nevét.
Blue ráadásul különös lány: bár maga nem Látó, de kivételes képessége folytán felerősíti azokat az energiákat, amelyek a jövőbelátáshoz szükségesek. Mindezek mellett pedig minden jósnő egyetért abban, hogy ha a lány megcsókolja az igaz szerelmét, akkor annak a halálát fogja okozni.

A Hollófiúk szokatlan csoportosulást alkotnak: a csapat vezetője Gansey, aki megszállottan kutatja a Ley vonalak és az Alvó királyok titkát - már beutazta az egész világot, és úgy gondolja, hogy Henriettában végre a nyomára akadhat annak, amit annyira keres. A gazdag és egyéni elképzelésekkel rendelkező fiú megvásárolja az elhagyott téglagyár épületét, felújítja azt, itt rendezi be főhadiszállását maga köré gyűjtve a barátait.

Kutatásában hű társa Ronan, akinek szókimondó stílusa sokszor nyersnek tűnik, ettől a fiú egy kívülálló számára inkább tüskés és vad, mint jólelkű és hűséges, pedig... Ronan múltja fájdalmas, ő maga pedig emiatt eléggé zaklatott, ugyanakkor Gansey-vel szinte elválaszthatatlanok egymástól.

A csapat harmadik tagja Adam, aki nem a téglagyár épületében lakik, hanem a városhoz közeli lakókocsiparkban - családi körülményei közel sem tekinthetők ideálisnak. Ő az egyetlen - az egyébként pénzeszsák fiúk között -, aki ösztöndíjas diákként jár az Aglionby akadémiára, a tandíjra valót pedig úgy keresi meg, hogy a suli mellett három munkája is van. Bár Adam nehezen fogad el segítséget, de amennyire csak lehetett Gansey őt is a szárnyai alá vette, és természetesen részt vesz a kutatásban is.

A téglagyár harmadik lakója - és egyben a csapat utolsó tagja - a szokatlanul visszafogott és hallgatag, gyakorlatilag láthatatlan Noah, aki azonban figyel és mindent észrevesz. 

"Vannak titkok, amelyek csak az arra érdemesek előtt mutatkoznak meg."

Érdekes témát választott a történet alapjául az írónő: a Ley vonalak különleges energiája és titkai, az Alvó királyok legendái eléggé misztikus alapot kínáltak ahhoz, hogy a regény - illetve sorozat - azonnal felkeltse az érdeklődésem. Az ezoterika és a misztika nem áll tőlem távol, egy időben határozottan érdeklődtem a téma iránt és jó néhány, a tárgykörbe tartozó kiadványt olvastam el, illetve sorakozik még mai napig is a polcomon. Mindezek után különös izgalommal vettem a kezembe a kötetet - még annak ellenére is, hogy YA keretek közé szorított sztoriról van szó. Biztos voltam azonban abban, hogy Maggie az ígéretes alapokra építkezve fantasztikus történetet fog kanyarítani. Alapjaiban véve nem tévedtem nagyot, mert az egyébként lassú cselekményű regény alaposan kidolgozott, az események, magyarázatok, összefüggések minden részlete a helyén van - és a szereplők is könnyen megkedvelhetők, viselkedésüktől nem kezdett el viszketni a tenyerem, jellemükben pedig mindegyikük egyedi, karakterük egyszerre összetett és különleges.

"A Ley-vonal energiája sokszor megtréfálja az embert."

Gansey feltételezése szerint a Ley-vonal majd elvezeti őt Glendowerhez, a hajdan volt legendás harcoshoz, akit a legendák az egyik walesi Alvó királyként tartanak számon. A Szent Márk éjszakáján történteknek köszönhetően Blue, aki eddig távol tartotta magát a Hollófiúktól, most a csapat mellé szegődik és segíti őket a keresésben. A kutatócsapat végül szerencsével jár, sikerül ráakadnia Cabeswaterre, amely egy minden ízében különleges és mágikus hely. 

"Glendower életben hagy. Valaki meghal a Le-vonalon, amikor nem kéne meghalnia, te pedig életben maradsz, amikor nem kéne életben maradnod."

Az egyik felfedezés hozza maga után a másikat, a végeredmény pedig az, hogy az olvasó könnyen a talányok, gyilkosságok, halottak, halálra ítéltek, szellemek és energiák sokszögében találja magát, amelyet csak érdekesebbé tesz a kutatás, az önfeláldozás, a fiatalok összetartása, illetve a személyes tragédiák és események sora. A végső cél a Ley-vonal felébresztése, de vajon az érintettek közül ki az, aki mindezt véghez tudja vinni? Ki az, aki képes megadni a Cabeswaternek azt, amire vágyik? Elegendő lesz-e az áldozat vagy minden hiába való?

Nem éreztem olyan erősnek a lapok mélyéről, a sorok közül áradó hangulatot, mint a szerző korábbi regényei esetében, de az összetett és teljesen egyedi történet mégis képes arra, hogy magával ragadja azt, aki a kezébe veszi a kötetet. A történet egyetlen hibájaként a lassúságot, a vontatott cselekményt tudom csak felhozni és mindezt annak ellenére is így gondolom, hogy tisztában vagyok vele, a szerző írásai egyébként sem a rohanó tempójukról híresek -, de ez most különösen ráérősen, már-már piszmogósan halad a cselekmény.

Sorozat kezdő kötetként a regény nagy része az alapok leírására és a szereplők megismerésére helyezi a hangsúlyt. A felvetett problémák, kérdések legtöbbjére nem találunk megoldást, illetve nem kapunk kérdést ebben a részben, ugyanakkor az egyik fontos történetszál szempontjából mégis lezártnak tekinthető a regény - ennek ellenére nem baj, ha közelben a folytatás.

Még nem győzött meg teljesen ez a sorozat, de továbbra is élvezi a bizalmam, és a folytatások is mindenképpen számot tartanak az érdeklődésemre.

Folytatás »

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Maggie Stiefvater az a szerző, aki minden egyes alkalommal képes elvarázsolni a könyveivel, nincs olyan alkalom, hogy a szavai által keltett hangulat ne hatolna a lelkem legmélyéig. Az általa papírra vetett történet szólhat a hideg időjárás farkasokra gyakorolt hatásáról és az érzelmek erejéről (Mercy Falls farkasai trilógia), az emberek és a tündérek világa közötti elmosódó határokról és az ebből fakadó problémákról (Tündérdallam sorozat) vagy játszódhatnak az események egy ősi mágiával átitatott szigeten – teljességgel mindegy, mert a hatása ugyanaz.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 448 oldal
Fordította: Vallató Péter
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító)

A mű eredeti címe: The Scorpio Races

Műfaj: YA fantasy, misztikus

Thisby nem más, mint egy kopár sziget a tenger közepén, több órányi hajóútra a szárazföldtől, amelyet alig pár ezren laknak, de ez a talpalatnyi föld mégis minden évben különleges események színhelye. Október második felében capall uiscék (ejtsd: kapell iske), azaz vad tengeri lovak bukkannak fel a habokból és lépnek a szárazföldre – ez a jel, amelynek hatására megkezdődik a híres verseny, a Skorpió Vágta szervezése. Nem egyszerű erőpróba ez, hiszen ezek a lények csak részben hasonlítanak a békés hátasokra: a tenger szülöttei ők, hatalmas teremtmények, igazi ragadozók, legfőbb táplálékuk a hús és a vér, folyamatosan hallják a tenger hívását, zabolátlan természetük következményeként rengeteg lovas vére öntözte már a part menti homokot. De a sziget lakóit sem kell a kihívásoktól félteni, a hagyomány is kötelez, arról pedig nem is beszélve, hogy a fesztivál ideje alatti turistaforgalomból származó bevétel a sziget fő bevételi forrása – a verseny tehát minden évben megrendezésre kerül.

„A tengeri lovak éhesek és elvetemültek, gonoszak és gyönyörűek, gyűlölnek és imádnak minket.
Eljött a Skorpió Vágta ideje.”

Sean Kendrick gyerekkorában végignézte, ahogy az apja halálát leli az egyik versenyen, de ez nem riasztja el attól, hogy maga is tengeri lovakkal foglalkozzon, illetve részt vegyen a veszélyes versenyeken – a fiú négyszeres győztes. Egyetlen vágya az a vörös színű capall uisce, amellyel minden évben indul a versenyen, és amellyel különleges kapcsolatot alakított ki, de amelytől a gazdája továbbra sem hajlandó megválni.

Kate Connolly – akit a legtöbben csak Puck néven ismernek a szigeten – szüleit is a lovak gyilkolták meg, amikor éppen hazafelé tartottak a szárazföldről, ezért a lány két fiútestvérével él, meglehetősen szerény körülmények között, és kénytelenek alkalmi munkából eltartani magukat. Amikor azonban az idősebb testvér bejelenti, hogy a szárazföldre költözik, a lánynak nem marad más választása, mint indulni a versenyen, és ha lehet, meg is nyerni azt, mert csak a győztesnek járó pénzjutalom lenne képes megmenteni őket rájuk váró sanyarú sorstól.

„A capall uiscék a homokra huppantak, marakodtak és ugrándoztak, kirázták a tenger habját a sörényükből, az Atlanti-óceánt a patájukból. Visszakiáltottak a többieknek a vízbe, magas vinnyogásuktól felállt a szőr a karomon. Fürgék és halálosak, vadak és gyönyörűek voltak. Valóságos óriások, egyszerre az óceán és a sziget - akkor szerettem beléjük.”

A kép INNEN.

A legkülönlegesebb az volt számomra ebben a regényben, hogy bár maga a sziget, illetve a környező tenger az ősi mágia otthonául szolgál, de mégsem ez az erő áll az események középpontjában: ebben a történetben nincs hókuszpókusz, nincsenek bűbájok, nincs szemfényvesztés. És mégis… A regény minden oldala varázzsal telített, Maggie olyan hangulatot kelt a szavaival, csodaszép mondataival, a lélek legmélyéig hatoló leírásaival, amelyet nem lehet másnak nevezni csak bűbájnak, ősi varázsnak. Mesterien használta ki azt a képességét, amellyel lelki szemeim elé varázsolta a kietlen, lakóit éppen csak eltartani képes szigetet, néha furcsának tűnő érzéseiket, a tenger habjaiból kiemelkedő különleges lényeket, valamint az emberekkel való furcsa kapcsolatukat.

Teljesen a könyv hatása alá kerültem, napokig másról sem beszéltem, és aki csak a közelembe került, annak biztosan meg kellett hallgatnia néhány idézetet. Az elejétől a végéig hatalmas élvezetet jelentett a regény olvasása, a fantasztikus és egyedi hangulatért cserébe pedig még azt is elnéztem, hogy a történet csak néha pörgött fel és a cselekmény sem volt éppen a legfondorlatosabb – nem is illett volna más tempó ehhez a meséhez, ez a könyv így volt tökéletes a számomra.

Jó néhány elolvasott Stiefvater regénnyel a hátam mögött, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az elbeszélés más, mint a szerző által eddig papírra vetett többi írás: kevesebb mágia és több emberi tényező került a lapokra. Bár alapjaiban young adult történetről van szó, hiszen a főszereplők fiatalok, de olvasás közben én egy percig sem éreztem, hogy ez lapulna meg a háttérben – a sablonosságot, a kliséket pedig nyugodtan el is lehet felejteni.

A kép INNEN.

Sean és Puck olyannyira a saját, zárt világaikban élnek, hogy a két fiatal a sziget mérete, illetve korlátozott lélekszáma ellenére nem ismeri egymást, és csak a verseny miatt terelődik a másik felé a figyelmük. Megismerkedésük, első találkozásuk nem éppen problémamentes, az egyik az adott helyzetben sebezhető, a másik túlságosan is megközelíthetetlen és fél lábbal a tengerben áll, idő kell hozzá, hogy ne csak egy versenytársat lássák a másikban, az érzelmeik csak lassan tudatosulnak bennük, és soha nem tolakodnak az események előterébe. Mindkét főszereplőt megtépázta az élet vihara, a sziget sokkal többet vett el tőlük, mint amit adott nekik, de pont ezért céltudatosak, makacsak és erősek – ugyanakkor mégis sebezhetőek.

„– Mondd el nekem, milyen! A vágta.
Olyan, mint egy csata. Lovak, férfiak és vér káosza. A leggyorsabbak és legerősebbek vesznek részt rajta, akik megmaradtak a kéthetes felkészülés során a homokon. A hullámverés az ember arcában, a november halálos varázsa a bőrön, a Skorpió dobok lüktetése a szívek helyén. Szerencsés esetben a sebesség. Élet és halál, vagy éppen mindkettő: nincs semmi hozzá fogható.”

A kép INNEN.

A regény egy viszonylag rövid időszakot, mindössze egy hónapnyi időtartamot mutat be, a történet az első capall uiske megjelenésekor kezdődik és pár nappal a vágta befejezését követően ér véget. A vágta az, amely minden eseményt meghatároz: megismerhettem a tengeri lovak természetét, a felkészülés viszontagságait, olvashattam a lovasok jelentkezéséről, majd a fesztivál keretén belül megtartott felvonulásukról, az edzésekről, az ellenérzésekről, a szigeten mindent átható ló kultuszról, végül pedig magáról a versenyről. Minden megvan ebben a regényben, amely miatt azt mondom, hogy ez egy igazán élvezetes olvasmány: egyszerre szépséges, ijesztő és különleges, teljes mértékben képes volt kiszakítani a mindennapokból és az olvasás idejére elrepített egy másik világba – a történet vége pedig képes volt könnyeket fakasztani a szememből.

A lovak nagy imádójaként alig tudtam választani a rengeteg nekem kedves jelenet közül, a lassú történetvezetés elringatott, az időnként felbukkanó izgalmas részek pedig pont akkor ráztak fel, amikor szükségem volt rá, ráadásul még a romantikára vágyó részem is megkapta a maga jussát. A regény nagy előnye, hogy azok is bátran a kezükbe vehetik, akik nem ragaszkodnak a történetbeli rózsaszín érzelmekhez, éppen csak el akarnak mélyedni egy gyönyörűen megírt történetben. Még egy előnye van a kiadványnak: önálló történet, nem pedig egy végeláthatatlan sorozat egyik darabja – legalábbis eddig úgy néz ki. 

Ha már olvastál Maggie Stiefvater könyvet, akkor tudod, hogy miről beszélek, és nem kell sokáig győzködnöm arról, hogy ezt a regényt olvasnod kell – még akkor is, ha némileg más élményt ad, mint a többi írása. Ha még nem olvastál eddig az írónőtől semmit, akkor itt az ideje, hogy ez az elmaradás minél hamarabb pótlásra kerüljön. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Bármelyikkel.

Rajongó véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Maggie Stiefvater: Ballada - A holtak éneke (Tündérdallam 2.)

Még élénken él az emlékezetemben az előző rész okozta varázs, a tündérek kicsavart, féligazságokkal és titkokkal teli világa, az emberekhez való hozzáállása és az a keserédes befejezés, amely egyszerre jelentett lezárást és mégsem. Nem volt kérdéses, hogy Maggie bűbája ismét telibe talált és az sem volt kérdés, hogy a folytatást is olvasni szeretném. Elvakultságomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második kötetet úgy vettem meg, hogy még a fülszöveget megismerésére sem fordítottam gondot. Pont ezért teljességgel meglepődtem, amikor azzal szembesültem, hogy ebben a kötetben Deirdre helyett James játssza majd a főszerepet. Álmélkodtam ugyan, de egyáltalán nem bánkódtam, hiszen James az a figura, akit már korábban is kedveltem, akinek humora egyszerűen imádni való és természetemből adódóan nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet, ha nem csak mellékszereplőként van jelen, hanem az ő gondolatai töltenek meg egy egész könyvet.

James és Deirdre is túlélte az elmúlt nyár eseményeit és így abban a kivételes zenei tehetségeket foglalkoztató középiskolában kezdhették meg a tanulmányaikat, amelybe a verseny győzteseiként felvételt nyertek. James azonban nem igazán találja a helyét és ami leginkább bosszantja, hogy a lányt sem, akivel csak elvétve fut össze és aki akkor is furcsán, szinte megszállottan viselkedik. Az is bosszantja, hogy úgy érzi az iskola nem igazán tud zenei téren megfelelő képzést nyújtani a számára, hiszen kimagasló tehetsége révén jobban játszik hangszerén, a skót dudán, mint az oktatója. Egyedi adottságával fel is kelti maga iránt az érdeklődést, személyére felfigyel a lélekrabló tündérmúzsa, Nuala, aki felébreszti, majd kiszipolyozza a halandók kreatív energiáit és a halálba hajszolja őket, hogy ő maga életben maradjon. James azonban megtanulta a leckét, tart a tündérektől és nem könnyű őt rákényszeríteni az alkura, amelynek nem más a tétje, mint az élete. Az idő azonban sok mindent megváltoztat és James azon veszi észre magát, hogy közeledik a halottak ünnepe, Mindenszentek éjszakája és neki a tündérkirálynővel és a holtak királyával kell megküzdenie azért, hogy megmentse Nuala életét és a saját lelkét.

"- Üdvözlöm Önöket, hölgyeim és uraim! (...) Remélem, megnyerhetem szíves figyelmüket. El kell ugyanis mondanom Önöknek, hogy amit itt és most látni fognak az a színtiszta valóság. Talán nem lenyűgöző, talán nem megdöbbentő, talán még botrányosnak sem nevezhető, annyit mégis elmondhatok a kétség leghaloványabb árnyéka nélkül, hogy ez a valóság. És ezt... mélységesen sajnálom."

Teljesen más ez a történet, mint amit vártam, egészen más, mint az előzménye, különbözik tőle stílusában, ütemében, mozgalmasságában, mondanivalójában, mélységében és az általa keltett érzésekben. Eltérő, de ugyanakkor lenyűgöző, a lélek mélyéig hatoló és ha másként hat is a varázsa, azt nem lehet elvitatni tőle, hogy képes a bűvöletre. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy ezt a csodát mindenki képes is lesz felismerni, sokan lesznek, akik el fognak siklani a mélyben rejtőző mondanivaló fölött, akikre nem lesz hatással az igézet és csak azt fogják látni, hogy James humora nem teljesen ugyanaz, mint amit vártak tőle, hogy az események lassan vánszorognak, hogy az érzelmek nem olyan hevesek és a történet nem olyan megkapó, mint Deidre könyvének cselekménye. Akiket viszont képes megérinteni, akik azon a hullámhosszon belül érzékelnek, amelyiken a szerző teljes valója megszólal, azoknak a szíve és a lelke együtt fog rezegni az eseményekkel, rá fog hangolódni a főszereplők lelkének vibrálására, az érzelmeik által keltett dallamra.

"Manapság soha senki nem próbál áthatolni a valóság leplén, bár más tündérektől hallottam, hogy ez nem volt mindig így. Az a néhány srác, aki most megérezte a jelenlétemet, és felkapta a fejét, csupán őszi levelek kavargó örvényét látta volna a járda szélén. A forgatag felfelé ívelt a levegőben, majd spirál alakban hanyatlott vissza a földre. Az mindig én voltam, a láthatatlan alkonyi borzongás, az a megfoghatatlan szorítás az ember torkában, a kéretlen könnycsepp a szem sarkában a rég feledet gondolatok nyomán."

Úgy érzem, hogy pont megfelelő időpontban olvastam ezt a könyvet, mert ha nem is voltam minden mozzanatában elégedett a benne leírtakkal, de engem elkapott a regény hangulata, magával rántott a varázsa. A nézőpont és főszereplő váltás jót tett a történetnek, mert James a nyilvánvaló veszteség ellenére is sokkal életképesebb személyiség, mint Dee és bizony belehaltam volna, ha Deirdre elbeszélésében kell olvasnom az eseményekről, mert annak csak hatalmas hiszti és siránkozás lett volna a vége. James ezzel ellentétben szarkasztikus humorral, számomra szimpatikus gondolatokkal és különleges érzelmekkel töltötte meg a kötet oldalait, Dee reakciójából pedig bőven elég volt annyi, amennyit éppen csak megmutat az írónő.

"Amikor így nevetett, vagy a világ legfélelmetesebb bestiájának vagy a leggyönyörűbb teremtésének látszott, akivel életem során találkoztam, és képtelen voltam eldönteni, hogy azért tölt-e el ez a különös érzés, mert szeretném újra megnevettetni vagy mert legszívesebben hanyatt-homlok menekülnék."

Mondhatnám, hogy a főszereplő váltás miatt ez a regény önállóan is olvasható, de ez így nem igaz. Szervesen kapcsolódnak mind az események, mind pedig az érzések az előző kötetben leírtakhoz, nem lehet eltekinteni annak ismeretétől.
A történéseket ezúttal Nuala és James nézőpontjából követhetjük végig, akik reakciói korántsem olyan hevesek, mint az előző kötet főszereplőié. Nuala megfontoltan választja ki következő áldozatát és óvatosan közelíti meg, James pedig az elmúlt nyár óta már eleve elővigyázatos minden természetfeletti, de legfőképpen a tündérekhez kapcsolódó eseménnyel kapcsolatban. Makacssága, ellenállása, az alku kikerülésére tett sikeres kísérletei azt eredményezik, hogy felkelti Nuala másfajta kíváncsiságát, az együtt töltött idők következményeként lassanként átalakulnak az érzéseik. A tündérek között magányosnak számító lány komoly döntést hoz, amely hatalmas áldozattal jár, de amely olyan ajtókat is megnyit a számára, amelyekről eddig tudomása sem volt. 

Cernunnos

Amíg a tehetséges dudás és a tündérmúzsa egymás iránti érzelmei lassan alakulnak, a háttérből néha felbukkannak Deirdre életének apró mozzanatai, kétségbeesett kísérlete arra, hogy próbáljon úrrá lenni az érzelmein, a tündérnéphez kapcsolódó érzésein, gondolatain és cselekedetein. Észre sem veszi, csak amikor már késő, hogy minden egyes lépése egy nagyobb terv részét képezi, melynek kimenetele mindenkire hatással lesz. Látom magam előtt az előző kötetben szereplő egyik jelentős mondatot, amely így hangzott: "Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?". Ez az a kérdés, amely ebben a regényben is nyugodtan megállja a helyét.

"- Eljön az idő, amikor választanod kell majd. A helyes döntést hozd!
 James szeme felcsillant a sötétben. - Melyik a helyes döntés?
- Amelyik fáj - felelte Cernunnos."

Cernunnos

Kifacsart és furcsa szerelmi háromszög, ez jut eszembe arról, ami ebben a könyvben zajlik és az érzelmek alakulásával bekövetkező változások folyton más szereplőt helyeznek az előtérbe. Érdekes és élvezetes volt ennek a megvalósítása és csak gratulálni tudok az írónőnek, amiért nem fullasztotta sablonosságba ezt a szálat, nem alacsonyította le a szereplőit, nem kényszerítette őket érzelmileg megalázó helyzetekbe, hanem megadta számukra a változás és a döntés lehetőségét.

James humora, amely személyisége szerves részét képezi, ebben a kötetben is jelentős volt, gyakorlatilag elvitte a hátán a történetet. Valamelyest keserűbbek ugyan a szavai, nem olyan élettel teliek a poénjai, mint megszoktunk, de attól még nagyon is jellemzőek rá a mondatok és élvezetes olvasni őket, csak éppen fényük - amelynek Deirdre és a hozzá kapcsolódó viszonzatlan érzelmek jelentették az alapját - kopott meg kissé. A fiút azonban nem kell félteni, mert talál a maga és a humora számára más tápláló forrást.

"Mindig az számít, amit akarsz, nem amire képes vagy. Amit te fontosnak tartasz."

Az új helyszínnel új szereplők is beléptek a történetbe. Paul, aki hallja a holtak királyának, Cernunnosnak énekét és Patrick Sullivan, az iskola tanára, aki kiemelkedően sokat tud a tündérekről, kifejezetten érdekes és lényeges személyiségeknek tűntek már az első bemutatkozásuk alkalmával is. A megérzéseim nem csaltak meg, mert mindkettőjüknek fontos szerep jut az események alakulásának során.   

"A legvarázslatosabb, legveszedelmesebb, leghalálosabb, legmesésebb élő teremtmény a földön... az ember."

A történetet akár kerek egésznek is lehetne tekinteni, hiszen a főszereplő szemszögéből nézve megoldódott, valamiképp lezáródott az aktuális probléma. Ugyanakkor maradtak bennem kérdések, amelyek válaszok és folytatás után kiáltanak. Nagyon érdekelne, hogy miként alakult Luke élete? Mit jelentenek azok az utalások, amelyek Dee zavaros mondataiból kihámozhatók? Mi áll mindezek hátterében? Felettébb érdekel Sullivan múltja és persze a jövője, valamint az általa kimondott utolsó mondatban rejlő folytatás lehetősége. Vajon kinek a lelkéért fog felcsendülni a következő (befejező?) kötetben a gyászmise, kiért zeng majd a Requiem?
Egyet tudok csak biztosan kijelenteni... Na, jó, talán kettőt. Maggie továbbra is az egyik kedvenc írónőim egyike és nagyon, de nagyon érdekel a folytatás. 

Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 384 oldal
Borító ár: 2.999,-/3.999,- (puha borítós/kemény borítós)
A mű eredeti címe: Ballad: A Gathering of Faerie

Sorozat: Tündérdallam
Előzmény: Lament - A Látó szerelme
Folytatás: Requiem
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Folytatás »

Maggie Stiefvater: Lament - A Látó szerelme (Tündérdallam 1.)

Maggie az a szerző, akinek a történetei nem csak a cselekményeik miatt olvastatják magukat, hanem a különleges előadásmód is rabul ejti az olvasókat. A Mercy Falls farkasai trilógia nem csak külföldön, de nálunk is nagy sikert aratott, nem volt tehát kétséges, hogy előbb vagy utóbb folytatódik majd a szerző további köteteinek megjelentése is. Így is lett. A Tündérdallam sorozat még a Mercy Falls farkasai előtt (illetve a Shiver című regénnyel felváltva) íródott, tehát meg volt rá az esély, hogy magában hordozza egy első kötet minden hibáját, a témája miatt azonban mindenképpen kíváncsi voltam rá.

Deidre Monaghan nagyon tehetséges zenész és emellett van még egy különleges képessége is: Látó. Elérkezett abba az életkorba, amikor felkeltette a tündérek figyelmét, akik még manipulálják is, fokozatosan előcsalogatják a képességeit, a lány mindenütt négylevelű lóheréket talál, aminek bár nem tudja, de jelentősége van. Ugyanebben az időszakban lép be az életébe Luke, a titokzatos és szintén fantasztikus zenei képességekkel megáldott fiú. A lóherék és a fiú feltűnésével Deidre körül megsűrűsödnek és felgyorsulnak az események. A szerelem csak az egyik, amely váratlanul csap le a lányra, a másik tündérek világa, amelyet eddig csak a mesékből és a legendákból ismert.

Luke figyelme nem csak nyári románc ígéretét hordozza magában, hanem annál lényegesen sötétebb és ősibb. Az időnként feltűnő Aodhan pedig nem csak komisz és idegesítő, de egyben a tündérkirálynő halálos ítéletének egyik végrehajtója.

Deidre ezen a nyáron nem unatkozik, hanem egy különleges hatalmi játszma kellős közepén és az érzelmeinek viharában találja magát. Egyetlen hűséges barátja, James pedig mellette áll mindenben.

"Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?"

Voltak fenntartásaim a regénnyel kapcsolatban, féltem, hogy nem fogja megközelíteni a Mercy Falls farkasai színvonalát, de leginkább a hangulatát. Ez utóbbi tényleg nem olyan, mint az előbb említett trilógia esetében,  hanem más, de attól még jó és jellemző. Szóval, olyan tündéres.

"Addig tiltakoztam a szokványos mindennapok ellen, amíg meg nem fosztottak tőlük."

Nagyon erős a könyv kezdése, a fiú menekülésével egyből a tündérek sötét és titokzatos világába csöppenünk. A prológus kifejezetten alkalmas arra, hogy felkeltse az érdeklődést a regény további részei iránt, kellően sötét és titokzatos, illetve magában hordozza a tündérek világában megszokott bánásmódot és annak minden fájdalmát.

Talán pont az erős prológus miatt volt olyan furcsa ezt követően szembesülni Deidre mindennapjaival és ha nem is átlagos, de a számára mindenképpen szokványos problémáival. Nagyon éles volt a váltás a prológus és az első fejezet között, de a történet előnyére szolgált, hogy lassanként képes volt felzárkózni az erős kezdéshez és a kezdeti "langyos" történések idővel érdekessé és kellően komorrá, sötétté és titkokkal telivé váltak.

"Deirdre, amit annak a fiúnak a szájából hallottál, mind hazugság. Nincs lelkük. Nincsenek barátaik. Nem szeretnek. Csak játszanak. Nagyra nőtt, kegyetlen gyerekek egytől egyig, akik szép új játékokra vágynak. Te szép vagy és új. Játékot űz veled."

A regényben fontos szerepet játszik a zene, többször felbukkannak ír balladák, népi dalok, amelyek csak erősítik a tündérek világának különleges hatását és a történet alapját jelentő hangulatot.

"A kezdetnél szakad vége a dalnak."

Deidre nem igazán lopta be magát a szívembe az elején, a végére azért csak sikerült valamennyi helyet kivívnia magának, de akkor már nehéz helyzetben volt, hiszem a két másik főszereplő, Luke és James már elfoglalta a rendelkezésre álló hely nagy részét. Igen, a két fiú karaktere sokkal jobban tetszett. Luke a maga titokzatosságával, múltjával, ellenállásával, a lelkiismeret/kötelesség/szerelem hármasa közötti vívódásával és helyenként reménytelen helyzetével vett meg magának, míg James a poénjaival, a közvetlenségével, a kitartásával és emberi sérülékenységével. Nagyon kedveltem még Deidre nagymamájának talpraesettségét és pont ennyire idegesített a lány szüleinek féltő, már-már fojtogató gondoskodása.

"Fuvolájának könnyed hangja titkokat és vágyakat suttogott a szívembe."

Young Adult regényről beszélünk, tehát kihagyhatatlan a szerelmi háromszög, még akkor is, ha egy különleges háromszögről beszélünk. James az a fiú, aki Deidre egyedüli barátja és az olvasó már az elejétől sejti, hogy ez a kapcsolat csak a lány részéről barátság, a fiú részéről nagyon is komoly a dolog. Deidre már az első találkozáskor belezúg a titokzatos és rendkívüli zenei tehetséggel megáldott, hirtelen felbukkant Luke-be, aki idővel viszonozza is majd az érzelmeit. Van is tehát szerelmi háromszög, meg nincs is, hiszen Deidre érzelmei mindvégig stabilak: James iránt csak barátságot, Luke iránt viszont szerelmet érez.

"Fura, hiszen olyan régen vágytam már arra, hogy a világ rendkívüli és felfoghatatlanul izgalmas legyen. S amikor azzá vált, képtelen voltam hinni benne."

Mindazok mellett, hogy lekötött a szereplők érzelmeinek alakulása, teljesen elvarázsolt a történet mitológiája és a tündérek világának az emberekével keveredő hangulata és eseményei. Az írónő jól használta ki a két világ közötti, a mítoszokból ismert mozzanatokat és információmorzsákat és építette bele egy átlagosan induló történetbe, ezzel különlegessé téve azt.

A magyar kiadás borítója kifejezetten tetszetős és ami a legfontosabb, hogy kapcsolódik is a történethez, lényeges szerepet játszik az események alakulásában. A fehér galamb már a prológusban felbukkan, de lényeges szerepére csak a történet második felében derül fény.

Szeretem ezeket a tündéres sztorikat, íródjon az bármilyen kategóriában. A regénynek természetesen megvannak a maga hibái, de ennek ellenére élvezhető a történet és bizony kíváncsi vagyok a folytatásra is. 

Ha YA könyvek közül hangulatában hasonlítani akarom ezt a történetet valamelyik másik, általam olvasotthoz, akkor bizony elsőre Julie Kagawa Vastündérek sorozata jut az eszembe. Ebből következik az is, hogy aki a Vaskirály és a Vashercegnő regényeket szerette és a folytatás megjelenéséig kedvet érez elmerülni egy hasonló világban játszódó és hasonló hangulatú könyvben, azoknak kifejezetten ajánlom a Tündérdallam sorozat köteteit olvasásra.

Értékelés: 8/10 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 350 oldal
Borító ár: 2.999,-
A mű eredeti címe: Lament: The Faerie Queen's Deception

Sorozat: Tündérdallam
Folytatás: Ballada - A holtak éneke, Requiem
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

Folytatás »

Maggie Stiefvater - Mercy Falls farkasai

Elbűvölő történet farkasokról és szerelemről

Nagy boldogsággal és megelégedéssel töltött el, hogy a vámpíros könyvek után újabb fantasy lények tűntek fel a könyvesboltok polcain. Bár a farkasokkal a vámpíros regényekben is sokat találkozhattunk, de az, hogy egy könyvben, pláne egy sorozatban főszereplőként (és egyedüli lényként) jelenjenek meg, annak nagyon örültem. Bevallom, hogy bár szeretem a vámpíros műveket, de egy kicsit már kezdtem unni egyeduralmukat. Kellett a vérfrissítés. :-) Különösen szimpatikus volt, hogy ebben a sorozatban  a farkasok nem a vámpírok szokásos tartozékaként vannak jelen, hanem róluk szól, körülöttük forog minden. Nem csoda hát, ha nagy-nagy elvárással, kíváncsisággal és izgalommal telve kezdtem olvasni ezt a sorozatot.

 Az írónőről: 1981. november 18-án született, történelem szakon diplomázott. Mielőtt hivatásos író lett vállalt köztisztviselői állást, pincérnői munkát, szépírás oktatást, portré festői és szerkesztői munkát is.2008-tól kezdve hivatásos író, amelyért feladta festői hivatását. Írói munkájára nagy hatással volt (a teljesség igénye nélkül) Diana Wynne Jones, Jane Yolen, Susan Cooper.

Már az első műve (Lament) sikeres lett. Shiver című könyvét a legfontosabb művei között tartják számon.

(forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Maggie_Stiefvater)

Az írónő honalpja: http://maggiestiefvater.com/

Ezzel meg is érkeztük a Magyarországon is sikeresnek számító Mercy Falls farkasai sorozathoz, melyet itthon a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően olvashatunk.

Egy nagyon különleges és igényes sorozatot vehet a kezébe az olvasó. A kiadó átvette az amerikai kiadás borítóit, de ez nem jelent hátrányt a sorozat esetében. A borítók nagyon szépek és egyediek. Különlegessége még a könyvnek, hogy a szövegük sem a szokványos feketével került nyomtatásra, hanem az adott borító színével harmonizálva (sötétebb) kékkel, zölddel, illetve bordóval. Ez is támogatja a könyv által teremtett különleges hangulatot. Számomra nagyon szimpatikus volt, hogy az írónő nagyon gyönyörűen fogalmaz. Könnyen elringat minket a szép szavakkal miközben elénk tár egy csodálatosan egyedi, megindító és egyedi történetet, egy elbűvölő mesét. Nem tartozom a tini olvasók közé, de nagy élvezettel olvastam az egész sorozatot. Úgy gondolom, hogy felnőtt fejjel is kellemes kikapcsolódást és maradandó élményt nyújt mind a három könyv. A könyveket egyébként 16 éves kortól ajánlja olvasásra a kiadó.

Ennyit az összbenyomásaimról és akkor most nézzük könyvenként a sorozatot.

Figyelem! A könyveket vagy a teljes sorozatot még nem olvasók számára a cikk további része spoileres információkat tartalmaz.

         Shiver - Borzongás 

Shiver - Borzongás

Eredeti cím: Shiver

Kiadás: 2009.

Kiadó: Könyvmolyképző

Terjedelem: 328 oldal

Fordító: Gazdag Tímea
Műfaj: regény
Értékelésem: 10 pont

Miről szól: Grace évek óta figyeli az erdőben élő, a házuk kertjében feltünedező farkasokat. A falkában van egy különleges, sárga szemű farkas, amelyik folyamatosan nézi őt. Valahonnan ismerős neki ez az állat, de nem tudja honnan.

Sam különleges fiú: hidegben farkasként él, amikor melegszik az idő, akkor pedig emberré változik. A kisváros könyvesboltjában dolgozik ilyenkor és időnként gitározik.

Amikor Sam és Grace összetalálkozik, a lány felismeri a fiúban a farkast. Hirtelen jött boldogságukat azonban nem élvezhetik sokáig, mert jön a tél, jön a hideg és nem tudni, hogy Sam meddig képes megőrizni emberi alakját. Közben pedig más bonyodalmak is felütik a fejüket.

Véleményem a könyvről: Már majdnem 2 év telt el azóta, hogy olvastam ezt a könyvet, de az általa okozott hatás, azonban a mai napig élénken él bennem. Nagyon megérintett és elbűvölt mind a történet, mind az írónő fogalmazásmódja. Nem egy szokványos történet, az biztos. Miután befejeztem, csak ültem és oda-vissza lapozgattam benne, újraolvastam részeket. Nehezem váltam meg tőle. Nehezem tudtam félretenni, még ott mocorgott a fejemben, még abban a világban voltam, nem a sajátomban. Annyira nagyon olvastam volna a folytatást, de az még nem jelent meg. Nagyon drukkoltam Samnek és Grace-nek. Nagyon tetszett, hogy a fejezetekben hol az egyikük, hol a másikuk szemszögéből látjuk a történéseket. És a hőfokok a fejezetek elején… zseniális, hogy ennyire a középpontban van a hőmérséklet. A cselekmény nagy része attól függ.

Kedvenc idézetek:

"Vannak napok, amelyek részletei úgy illenek össze, mint az ólomüveg ablak darabkái. Száz apró darab, színek és hangulatok, amelyek ha összeállnak, kiadják a teljes képet. Az elmúlt huszonnégy óra ilyen volt."

(80. oldal)

"Nem gondoltam, hogy ide tartozom, a világába. Egy fiú, beszorítva két élet közé, magával hurcolva a farkasok veszélyességét. De mikor kimondta a nevemet és várta, hogy kövessem, tudtam, hogy mindent megtennék, hogy vele maradhassak."

(102. oldal)

"Gyönyörű vagy és szomorú – mondtam végül, s közben nem néztem rá. – Mint a szemed. Olyan vagy, mint egy dal, amit kiskorában hall az ember, de nem emlékszik rá, amíg nem hallja újból."

(177. oldal)

"Hazafelé tölgyfák között kellett áthajtanunk. Száraz és halott, tompa narancs-barna falevelek kapaszkodtak az ágakra, várva az első szélrohamra, amely a földre sodorja őket. Olyanok voltak, mint Sam: átutazók. Nyári falevél, amely addig kapaszkodik a fagyott ágba, amíg csak lehet."

(177. oldal)

         Linger - Várunk

Linger - Várunk

Eredeti cím: Linger

Kiadás: 2010.

Kiadó: Könyvmolyképző

Terjedelem: 360 oldal

Fordító: Gazdag Tímea
Műfaj: regény
Értékelésem: 8 pont

Miről szól: Az előző kötet végén a főszereplők mindent kockára tettek, amelynek eredményeként Sam megnyerte a jövőjét. A két fiatal boldogsága azonban most sem lehet felhőtlen, Grace rejtélyes betegsége nem engedi. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval. Közben új jövevényekkel bővül a falka. Az újak közül sokan teljesen másként gondolkodnak a farkas életmódról, mint Sam és régi falkájának tagjai. Lehet, hogy a különbözőség még előnnyé is válhat? Vajon Grace elkerülheti a rá váró jövőt? Sam és Grace szerelme túlélheti azt, ami rájuk vár?

Véleményem a könyvről: Az előző rész óriási hatással volt rám. Várakozásokkal telve vettem a kezembe a folytatást. Talán az volt a baj, hogy az első rész túl magasra tette a mércét, talán túl sokat vártam. Nem tudom. Bár a történet tetszett, de mégsem érte el azt a színvonalat, azt a hatást, amire számítottam. Grace szülei kifejezetten idegesítettek. Ez a rész is megdöbbentett és okozott jó pár meglepetést. Az írónő még mindig gyönyörűen fogalmaz. Isabel és Cole nézőpontja, gondolataik és az eddigi szereplőktől különböző stílusuk üde színfoltot jelent a történetben. Csipkelődésük teljesen más, mint Grace és Sam elmélyült, érzelmes társalgása. Csak Sam és Grace szemszögéből nézve már nem lehetett volna ennyire jó könyvet kihozni. Várom a következő részt, de úgy érzem az írónő szíve az első kötetben van benne igazán.

Kedvenc idézetek:

"A daluk éjszakáról éjszakára változott, attól függően, hogyan éreztem magam. Zengő, gyönyörű, mennyei kórus, nehéz, faillatú bundában. Vagy kísérteties, magányos szimfónia, egymásra hulló hangokkal az éjszakában. Vidám, emelkedő dallam, amely a holdat hívta.
Ma éjjel figyelemre éhes, zagyva tömeg vonyított, vakkantásokkal tarkítva. Nyugtalan. Egy disszonáns falka. Általában akkor üvöltöttek így, amikor Beck vagy Paul ember volt, de aznap éjjel velük volt mindkét falkavezér. Csak én hiányoztam."

(299-300. oldal)

A mondatok közti szünetek több információt hordoztak, mint a szavak, amelyekből a mondatok álltak.

         Forever - Örökké

Forever - Örökké

Eredeti cím: Forever

Kiadás: 2011.

Kiadó: Könyvmolyképző

Terjedelem: 378 oldal

Fordító: Gazdag Tímes
Műfaj: regény
Értékelésem: 9 pont

Miről szól: Ismeretségük elején Sam volt a farkas és Grace az ember. Most fordított a helyzet. Grace kóborol a fák között és Sam várja őt vissza. Meddig marad farkas Grace és meddig maradhat ember... A farkasokra más veszély is leselkedik. Újra indul a farkasvadászat Mercy Fallsban. Hogyan fogja túlélni a falka a vadászatot? Hová menjenek? Képes Sam megmenteni Grace-t és a falkát úgy, hogy ő maga ember?

Véleményem a könyvről: Nekem ez a rész jobban tetszett, mint a második kötet, de még mindig nem sikerült utolérnie az első rész által okozott hatást.

A könyv hangulata és stílusa továbbra is olyan, mint amit már megszoktunk. Most is négy szereplő szemszögéből követjük az eseményeket, amitől néha tudathasadáshoz hasonló állapotba kerültem. A nézőpontváltásoknál mindig átugrottam a személy nevét, annyira a történetre koncentráltam. Aztán meg csak pislogtam, hogy valami nem stimmel, majd rögzítenem kellett magamban az aktuális mesélő személyét és így már helyrebillent a történet. Egyébként semmi kifogásom a több nézőpont ellen, mert nagyon sok lehetőség rejlik benne.

Az eleje kicsit lassan indult a számomra és vártam már nagyon, hogy végre valami más is történjen, mint érzelmek és sérelmek ecsetelésének sorozata. Aztán megkaptam, amit akartam: a farkasvadászat felvetése, majd konkretizálása és a vadászat nagyon közeli időpontja. Így érzem kiegyenlítettnek a történetet, így van benne elegendő érzelem, akció, fájdalom, veszteség és reménység.

Sam és Grace kapcsolata az egymás iránti végtelen bizalmat és a szerelem mélységét hozza elénk, míg Cole és Isabell kapcsolata játékosabb, pimaszabb és inkább a vágyakra épül. Mindkettő megjelenítése tetszett. Grace szüleit továbbra is idegesítőnek találom.

A végén az írónő azért még hagy egy kis bizonytalanságot. Elgondolkoztam rajta, hogy ez egy kiskapu e a folytatáshoz. Aztán a szerzői jegyzetekben megkaptam a választ a kérdésemre. Összességében tetszett.

Kedvenc idézetek:

"Az emberek nem változtatják meg magukat. Csak az változhat, amit kezdeni akarnak magukkal."

(102. oldal)

"Az embereknek nem kiérdemelniük kell a kedvességet. Kiérdemelni a gonoszságot kell."

(122. oldal)

"Mindenkinek van egy története a külsején vagy a belsején esett sebek mögött…"

(206. oldal)

"Az erdő zajos volt körülöttünk: madarak daloltak, víz csobogott, és a fák között susogott a szél. A lélegzése hangja volt, mielőtt megérkeztünk, és azután is itt lesz, hogy mi elmegyünk. A természetes világ ruhája bizalmas, kimondatlan bánatból szövődött, a miénk csupán egy újabb öltés volt a szegélyén."

(283. oldal)

Más kiadások borítói, amelyek nagyon tetszenek:

Bár az amerikai és a magyar kiadások borítói is egyediek és csodaszépek, de a szemem mégis megakadt ezeken az angol borítókon. Ha választanom kellene, akkor én bizony nem tudnék választani a két borítósorozat közül. Még jó, hogy ezt a döntést nem nekem kellett meghoznom.

Egyéb, a sorozathoz kapcsolódó hírek:

A sorozat rajongói számára van egy, már nem túlságosan új, de mégis nagyon jó hírem: film készül a Shiver című regényből, amelynek bemutatójára nagy valószínűséggel 2012-ben számíthatunk.

Nagyon kíváncsi leszek a filmre és biztosan meg fogom nézni.

Az írónő további művei:

- Lament: The Faerie Quenns's Deception (A Látó szerelme)

- Ballad: The Gathering of Faerie (Ballada: A holtak éneke)

- The Scorpio Races (A Skorpió Vágta)

Folytatás »