Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. szeptember 17., csütörtök

David Gemmell: Éjféli sólyom (Rigante-ciklus 2.)

Korábban úgy terveztem, hogy hamarabb fogom folytatni a ciklus köteteit, de ebből az elhatározásomból végül semmi sem lett. Végül azt a megoldást választottam, hogy újraolvasom az első részt, a Kard a viharban című kötetet, amely már csak azért is jó ötlet volt, mert az abban szereplő történések szoros összefüggést mutattak a most olvasottakkal. Már csak azért is, mert az első kötet prológusában olvasottakra a második rész vége felé kaptam magyarázatot - szóval mi ez, ha nem szoros összefüggés.

Majdnem két évtizedet - egészen pontosan tizenhét évet - ugrottunk előre az időben: Connavar már hosszú ideje a riganték uralkodója, Cogden mezején győzelemre vezette népét a hódító Kővárosiak ellen, azóta is azon munkálkodik, hogy felkészülten fogadják a következő összetűzést. Csak egy valamit nem tett meg: nem látogatta meg a fiát és annak anyját - nem ismerte el a leszármazottját, nem is vett róla tudomást. Átok apa nélkül nőtt fel, az anyja pedig idővel belehalt a bánatba, amit a nagy hatalmú férfi távolságtartása okozott - Connavar árnyéka azonban végig a fiúra vetült: nyilvánvaló volt, hogy kinek a fia is ő. 
Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2007.
Terjedelem: 514 oldal
Eredeti cím: Midnight Falcon
Fordító: Sziklai István
Borító ár: 2.490 ,- Ft
Sorozat: Rigante-ciklus
Előzmény:
1.) Kard a viharban
Folytatás:
3.) Hollószív
4.) Viharlovas
Kategória: heroikus fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
A regény főhőse nem más, mint Átok, azaz léleknevén - amit Ruathain adott a fiúnak - Éjféli sólyom, illetve a kővárosi Banouin és a boszorkány Vorna fia, aki maga is a Banouin nevet kapta a születésekor. A két ifjú, más-más elhatározásból ugyan, de Kőváros felé veszi az irányt: az egyik látni akarja azt a várost, ahonnan az apja származott, a másik épp a származása miatti dühtől hajtva kerül bajba, majd egy ígéret miatt követi és kíséri el a barátját a vízen túlra. Két, különleges fiú, akik apa nélkül nőttek fel: az egyik nem is ismerhette a nemzőjét, a másikról pedig nem volt hajlandó tudomást venni az őse - az ő történetüket meséli el ez a kötet, és közben betekintést nyerhetünk mind a kővárosiak, mind a riganték életébe.

Azt kell mondjam, hogy Átok sokkal érdekesebb karakternek tűnt a kötet elején, mint a korábbi részben Connavar: a fiú múltja, a sértettsége, bizonyítási vágya és a lelkét belülről marcangoló düh eléggé egyedi személyiséget hozott létre. Ifjú hősünk úgy érzi, hogy nincs veszteni valója, nem féli a halált és pont ezért vakmerő, merész - kalandjai és megnyilvánulásai a kedvemre valók voltak, gyorsan peregtek az oldalak. Mellette Banouin szürkének és esetlennek tűnt, furcsán pislogtam a cselekedetit és a gondolatait olvasva - persze később minden értelmet nyer majd, és a karakterfejlődés sem marad el.

Várható volt, hogy a hosszú út során utazóink bajba keverednek majd, ahogy az is, hogy mindkét fiú a saját jelleme szerint reagál majd az eseményekre: az egyik elmenekül, a másik a vakmerően farkasszemet néz a halállal. A történtek azonban mind a kettejüket megváltoztatják és az útjaik is elválnak egymástól - még ha csak időlegesen is. Az átéltek, illetve azok következményei célt adnak Átok kezébe, a fiú elhatározza, hogy gladiátor lesz belőle.

Nem, nem kell megijedni, hogy elmesélem az egész történetet, mert gyakorlatilag ez még mindig a regény legeleje, a kezdő konfliktus felvázolása, a fontosabb események majd csak ezután kerülnek sorra. Számomra azonban ez volt a regénynek az a része, amelyet a legjobban élveztem, a többit valahogy nem találtam ennyire izgalmasnak - bár azért voltak határozottan jó részei. Hosszú az az út, amelyet Átok és Banouin bejárnak, ahogy a jellemük a céljaikat követve folyamatosan fejlődik, ahogy a történelem alakulása befolyásolja a sorsukat.
"Egy hősies cselekedetet soha nem szabad annak sikere vagy kudarca alapján megítélni: csak az azt ihlető szív, szenvedély és bátorság alapján."
Az elbeszélés stílusa határozottan olyan részletes, mindenre kiterjedő és lassan hömpölygő, ugyanolyan mint az első rész esetében, tehát aki azt kedvelte - akár csak egy kicsit is -, ebben a történetben sem fog csalódni. Visszatérnek a régi szereplők is - bár az idő rajtuk is nyomott hagyott -, de végül minden korábbi lépésük magyarázatot kap. Gemmell elvarr minden szálat, az első részben megismert összes szereplő végigjárja a sors által neki kirendelt utat - úgy hagytam őket magukra, hogy tudtam, mindegyikük élete elrendezésre került. Ez a lezárás olyan alaposra sikerült, hogy ha színházi előadást néztem volna, akkor bizony többször is lehullhatott volna az a bizonyos függöny, ami az előadás végét jelzi. Egy idő után már furcsán tekintettem az oldalakra és kétkedve lapoztam tovább, mert nem értettem az újabb események okát. Persze csak türelmetlen voltam, mert a szerző jobban tudta, hogy mit akar elmesélni, és tulajdonképpen így lett kerek az egész - ez viszont nem változtatott számottevő mértékben a korábban felbukkant érzéseimen.

Nagyon kedveltem a történet misztikus vonalát: Morrigu beavatkozásait, a druidák szerepét, a tanácsok és jóslatok mögöttes jelentését és a végkifejletet. Azt a fel nem tett kérdésemet is megválaszolta a szerző, hogy miért és mi okból hasonlít annyira a riganték világa a miénkre, magyarázatot kapnak az elnevezésbeli és a történelmi egyezések, hasonlóságok.
"... megváltoztathatod a másik véleményét érvekkel vagy vitákkal, de ugyanezekkel az eszközökkel nem fogod megváltoztatni a szívét."
Ez egy olyan történet, amit pasi írt, alapvetően pasiknak, de amelyet olyan csajok is elolvasnak, akik nem csak csajos könyveket vesznek a kezükbe. Ugyan magamat is ez utóbbi kategóriába sorolom, és tetszett is, amit olvastam, de azért az ennyire pasis könyveket, a tesztoszteron ilyen mértékű és állandó jelenlétét csak korlátozott mértékben tudom befogadni - ez irányú toleranciámat pedig a sorozat két részének egymást követő olvasása ki is merítette nálam. Hiába no, nem tudom megtagadni azt, ami olyan mélyen a génjeimbe vésődött. Ugyan elpoénkodom a dolgot, de alapvetően az lehet a magyarázat, hogy a heroikus fantasynak ez a klasszikus vonulata nem pont a zsáner legtesthezállóbb stílusát képviseli a számomra. 

Ettől persze még folytatni fogom a Rigante-ciklus köteteinek olvasását, mert alapvetően tetszett, amit olvastam, de be fogom osztani a részeket. Majd leginkább a helyenként bugyuta és idegesítő női olvasmányok után fogom a kezembe venni a sorozat részeit és akkor segít helyre billenteni a lelkivilágomat. Azt viszont szentül megfogadom, hogy ezúttal nem hagyok ki olyan sok időt az olvasások között, mint azt tettem korábban.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons