hétfő, október 16, 2017
Shanara
Mindig is kedveltem a mesefeldolgozásokat, a népmesei elemekkel apelláló történeteket, ahogy a szerzők az ismerős alapokat felhasználva más, az eredetitől eltérő mintába szövik a jól ismert elbeszélések fonalát. Bár a Rengetegről nem lehet kijelenteni, hogy ez egy konkrét mese átirata lenne, de mégis olyan érzésem volt - már a fülszöveg olvasása közben is -, hogy egy mesevilágba csöppentem. Csak emelte a tétet, hogy egyébként is kedvelem Naomi Novik írásait, a történetszövését. Végtelenül sajnálom, hogy a Temeraire sorozat csak négy kötetig jutott el a magyar kiadással - azóta is várom, hogy Peter Jackson belekezdjen a lassan egy évtizeddel ezelőtt bejelentett megfilmesítésbe, mert esetleg akkor történne valami előremozdulás. De addig is, amíg Temeraire mozgóképes belépőjére várunk, itt egy másik Sárkány, aki szoros kapcsolatba került a Rengeteggel és lányokat rabol el.
A regény főszereplője és egyben mesélője Agnyeska, aki pont abban a korban van, amikor a Sárkány kiválasztja a lányokat és pont azok közé a lányok közé tartozik, akik közül választani fog. Ez a Sárkány nem eszi meg az elrabolt lányokat, hanem elviszi azokat magával a Rengeteg szélén álló tornyába, ahonnan csak tíz év múlva engedi ki őket, hogy aztán megint másik lányt vegyen magához. A falu elfogadja ezt az áldozatot, hiszen a Sárkány tartja távol a Rengeteget, illetve gonosz teremtményeit az emberek lakhelyétől, gyógyítja meg őket, ha a rontás mégis bajt okozott.
 |
| Értékelés: 9/10 Kiadó: GABO Könyvkiadó Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 488 oldal Eredeti cím: Uprooted Fordító: Heinisch Mónika Borító ár: 3.990,- Ft Műfaj: fantasy, népmese-adaptáció |
Az ismerős meseelemek hamar megteremtik az alaphangulatot, hogy aztán a Rengeteg, Agnyeska és a Sárkány közös története végig lekösse az olvasója figyelmét. Legalábbis én így jártam.
A regény első felében Agnyeska az, akit közelebbről megismerhettem, ahogy csetlik és botlik, folyton elszakítja és összepiszkolja a ruháját. Pont emiatt a tulajdonsága miatt nem készült arra, hogy a Sárkány majd őt választja és éppen ezért hatalmas meglepetés, amikor a legkevésbé tökéletes lány kerül a mágus tornyába tízévnyi szolgálatra. Agnyeska azon tulajdonsága, hogy semmit sem képes tökéletesen elvégezni nem múlt el azzal, hogy ő lett a mágus legújabb tanítványa. Mivel senki sem tud arról semmit, hogy mi is történik a toronyban, Agnyeska - és vele együtt az olvasó is - csak találgat és fokozatosan fedezi fel a környezetét, a háttérben megbújó okokat és indokokat.
A lány megtudja, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, de a mágia csak egy adottság, annak használatához rengeteg és még annál is több gyakorlás szükséges. Agnyeska pedig akarata ellenére is gyakorolni kényszerül, mert a Sárkány eléggé különc figura, akinek bőven vannak elvárásai. A történetnek ez a része a sötétsége és a komor háttere ellenére is többször mosolygásra késztetett. Bár Agnyeska a regénynek ebben a részében a legbosszantóbb, de végül is akarata ellenére és teljesen váratlanul pottyant bele a kialakult helyzetbe, ahol természetesen kitör belőle a kamaszos dac és ellenállás - a Sárkány pedig hasonlóan éli meg a helyzetet, csak a másik oldalról szemlélve a dolgokat.
Kifejezetten érdekes kettőjük varázstechnikája, illetve azok egymástól való különbözősége - mondhatni, hogy minden tekintetben egymás ellentétei. Agnyeska technikája a megérzéseken és az ösztönön alapszik, a mágia alkalmazása közben a természetbe kapaszkodik, az adja számára az ihletet, míg a Sárkány magas fokon kiművelve végzi a varázslást, minden egyes ráolvasása fenséges és elegáns, kifinomult - látványra és végeredmény tekintetében is -, ugyanakkor minden mozdulata és szótaga patikamérlegen kimértnek tűnik a lány rögtönzései mellett. Megfordult a fejemben, hogy ez a különbség tényleg csak az eltérő műveltségből adódik-e vagy esetleg a férfi és a női reakciókat, látásmódot, problémamegoldást is példaként állította-e az olvasó elé a szerző. Bárhogyan is legyen, nagyon jól sikerült a megjelenítés, ahogy annak bizonyítása is, hogy a két, teljesen különböző nézőpont és stílus nagyon is jól megfér egymás mellett - sőt, kiegészíti és támogatja egymást az eredmény elérése érdekében.
De akár akarja, akár nem, Agnyeska fejlődik és amikor a barátnője bajba kerül, minden korábbi józan gondolkodását és megfontoltságát - volt neki olyan? - félreteszi és rohan a megsegítésére. Ez a jelenet jelenti a történet fordulópontját és a további események katalizátorát. Innentől fordul komolyabbra és komorabbra az addig éppen csak szürke hátterű mese és bizony élveztem ennek a változásnak minden egyes mozzanatát.
Novik gyönyörűen fűzi a mese vonalát, szépséges mondatai igézőek. Pazar és magával ragadó leírásai még arra képesek voltak, hogy elfeledtessék velem a kevésbé tetszetős helyzeteket, amilyen például a fővárosi tartózkodás idejére is jellemző volt. Mindössze egyet nem tudtam feledni és megbocsátani: a Sárkány figurája olyan felemás lett, a karakterét nem sikerült olyan mélységben kibontani, ahogy arra szükség lett volna - bizony maradt némi hiányérzetem ebben az esetben.
Magával ragadó és minden tekintetben kidolgozott volt a Rengeteg története, ahogy lassanként megelevenedett a lapokon, ahogy az ősinek és gonosznak tartott ellenségről kiderült, hogy eredendően nem is volt olyan, amilyennek most látszik - és persze mindennek oka van. Ennek a múltban megbújó történetnek a felkutatására senki más nem lett volna alkalmas, csak Agnyeska, aki egy kicsit - vagy éppen nagyon - másként gondolkozik, mint a többiek és mindig is más szögből nézte a dolgokat, mint az átlag. És a megoldás ebben rejlik, a változásban és a másfajta hozzáállásban. A keserédes ballada úgy telik meg élettel, hogy annak olvasása - és átélése - közben szem nem marad szárazon.
A regény szépen vezeti fel a történéseket, fokozatosan növekszik a feszültség - még akkor is, ha úgy érződik, hogy a történet közepe kissé leül -, de aztán ismét beindulnak az események és parádés befejezés kerekedik belőle a végére. Az utolsó százötven oldalt úgy olvastam végig, hogy görcsösen kapaszkodtam a könyvbe - még jó, hogy kemény borítója van és erős kötése -, mert bizony nem akartam letenni egy percre sem a kezemből.
Legalább annyira magával ragadott ez a komor hangulatú, mesei alapokra építkező fantasy történet, mint annak idején tette azt Patricia McKillip Boszorkányerdő kötete, Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című írása, vagy éppen Kleinheincz Csilla Ólomerdő című regénye vagy éppen annak folytatása, az Üveghegy. Talán nem véletlen a hasonlóság érzése, hiszen a gyökerei mindegyiknek ugyanazok: mesei elemekre építkező, komor hangulatú, csodálatosan elmesélt történet, amely - így vagy úgy - nyomott hagy az olvasójában, megérinti annak gyermeki énjét, amelyről talán már nem is tudta, hogy létezik. És most hangosan felnevettem, mert balgaság az előző mondatom... Létezik vajon fantasy olvasó, aki nincs tisztában vele, hogy ez a bizonyos gyermeki énje él és virul? Szerintem nincs.
Bármi is legyen az ok, az biztos, hogy nagyon élveztem ennek a történetnek az olvasását, a hangulata és az általa kiváltott érzések miatt képes vagyok megbocsátani és elnézni minden hibáját. Ráadásként ez a történet önálló kötet és nem egy sorozat része - az pedig nem csak ritkaság, hanem legalább ugyanakkora öröm is. Egy lezárt történet, amely elérte azt, hogy legyen még kedvem barangolni a Rengetegben és újra átélni ezt a mágikus, magával ragadó történetet.
