Scott Turow: Ártatlanságra ítélve

Scott Turow könyvével azóta szemezek, amióta megláttam a kiadó oldalán a megjelenés bejelentését. Tudtam, hogy ezt a könyvet én olvasni akarom, valahogy a zsigereimben éreztem, hogy szükségem van rá. Ezen elhatározásomat az sem tudta megingatni, hogy tárgyalótermi krimiről van szó és ugye én nem igazán vagyok jogász gondolkodásra berendezkedve, illetve volt már hasonló témájú könyv, amiben csalódtam. Na, de ezt mégis csak egy olyan ember írta, aki ügyészként is dolgozott és ügyvédként is hosszabb ideje praktizál, szóval ennél hitelesebbet már csak az élet produkálhat, ha jó a cselekménye, akkor pedig érdekesebbet még az se. Úgy is mondhatnám, hogy voltak elvárásaim az íróval és a történettel kapcsolatban is, de a kiadóba vetett bizalmam hosszú idő óta töretlen. Annyit még elárulok, hogy a választásuk most sem okozott törést, de még enyhe meghajlást sem. :)

Rusty Sabich helyettes főügyész, aki az egyik kollégája, Carolyn Polhemus brutális gyilkosságának ügyében nyomoz. Felettese, a főügyész éppen újraválasztási kampányának közepén tart, az ügyet tehát minél hamarabb meg kell oldani. A kampány miatt is, meg amiatt is, mert Rusty és Carolyn titkos viszonyt folytatott egymással és jó lenne, ha ez a tény nem keveredne bele a nyomozásba. Az élet azonban ennél kiszámíthatatlanabb, mert a nyomok és a véletlenek összjátéka Rusty felé fordítja a figyelmet és az eddig kimagasló munkát végző főügyész helyettes a vádlottak padján találja magát. 

Azt már említettem, hogy nem vagyok igazán jogi beállítottságú ember, de ez a könyv annyira jól sikerült, hogy bizony az éjszakai órákra betervezett alvásmennyiségem jelentős mértékű csökkenést szenvedett el és a másnapi családi ebéd sem készült el a déli harangszóra. Annyi baj legyen, a család elnézte nekem a késést, én pedig kellemesen töltöttem az időmet.

Azt, hogy a történet jó és a könyv letehetetlen már nem kell tovább részleteznem, de helyette mélyedjünk el kicsit az események és a szereplők sűrűjében. Nem egyszerű írnom a regényről, mert bármit is emelnék ki a történetből, az bizony eléggé sokat mondó lenne és a végén még elárulnék vele valami lényegeset. Tények helyett inkább az érzéseimre hagyatkoznék és azokat fogalmaznám meg, főleg abból az indíttatásból, hogy ha valaki hasonló élményre vágyik, akkor tudja, hogy ezt a könyvet kell a kezébe vennie.

Szeretem az olyan regényeket, ahol a tények és a cselekmény mellett megjelenik az érzelem is. Már az első oldalak után is látszik, hogy ebben a könyvben nem csak a szokásos jogi csűrcsavar lesz az események mozgatója, hanem bizony rengeteg érzelem árad az oldalakon sorakozó szavakból. Miért is olyan megdöbbentő ez? Mert egy férfi író által, egy férfi főszereplőn keresztül megfogalmazott érzések széles skáláját éli át az olvasó és mert kevés az olyan férfi író, aki ennyire mélyen meg tudja bennem rezegtetni azt a bizonyos érzelmi húrt. A krimi műfaján belül erre eddig két, az erősebbik nemhez tartozó szerző, név szerint Dennis Lehane és Harlan Coben volt képes. Jelentem, megtaláltam a következő, a képzeletbeli dobogó egyik helyére jogosan igényt tartó, szigorú feltételeimnek megfelelő írót.

A történet legnagyobb része maga a tárgyalás, kezdve egészen a vádirat benyújtásától, az esküdtszék tagjainak kiválasztásán keresztül, az ítélet meghozataláig. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ebben mi olyan érdekes? Magam sem hittem el, hogy az lehet, amíg bele nem kezdtem és nem tudtam letenni a könyvet, mert mindig jött egy újabb bizonyíték, egy újabb állítás, aminek a bemutatását vagy a cáfolatát még el kellett olvasnom. Annak megítélésére, hogy maga a tárgyalás menete jogi szempontból hiteles-e, nem én vagyok a megfelelő személy, mert ismereteim hiányosak. Egyébként gondolom, hogy az lehet és erre maga az író a garancia. Az azonban biztos, hogy érdekesnek kifejezetten érdekes, illetve feszültséggel teli volt és nekem tulajdonképpen ez számított.
Az események középpontjában egy olyan nő áll, akiről már az első oldalon megtudjuk, hogy halott, hiszen éppen temetik. Mégis ő az a személy, aki az elejétől a végéig jelen van a könyvben. Események követik egymást, nézőpontok és helyszínek változnak, de nincs olyan oldal, ahol ne tűnne fel a neve, ne ő lenne a középpontban. Mert ugye vannak ilyen nők. Nem is kevesen. 

A lelkem mélyén mindig viszolyogtam attól, ha egy szakmai kérdést politikai alapokra helyeznek. Amit ebben a könyvben olvastam az helyenként kiverte nálam a biztosítékot, mert ugye nem elég, hogy a főügyész szakmája megfelelő képviselője legyen, de gyakorlatilag már politikai szereplőnek számít és  bizony a megválasztása is függ a helyi politika érdekeitől. Brrr... Ékes példája ez a történet annak, hogy mit okoz az, ha a politika is beleszól a szakmai munkába.
A másik, nagyon fontos tényező, amire az író utal, hogy a közigazgatás nem működik kiskapuk keresése, egymás segítése, kéz kezet mos technikák alkalmazása és bizonyos folyamatok gyorsítása érdekében tett "olajozások" nélkül. Pók még nem szőtt bonyolultabb hálót, mint amit az élet produkálni tud, illetve amit az író a papíron az olvasó elé tárt. Nem egyszer szorult össze a szívem, kezdett vadul száguldani a pulzusom vagy emelkedett meg a vérnyomásom egy-egy jelenet kapcsán. (Azt ugye mondanom sem kell, hogy ezeket a reakciókat olyan esetben tapasztaltam magamon, amikor a könyv aktuális jelenetében egy helyiségben legalább százan ültek és minden szereplő nyakig be volt gombolkozva. :D)

Rusty Sabich egy nagyon összetett karakter, de ami a legfontosabb tulajdonsága, hogy végig  hétköznapi emberként viselkedik. Hogy mit értek ez alatt? Nem olyan végig tökéletes, mintaszerű, nagyon kemény csávóként jelenik meg a lapokon, hanem ha veszteség éri, akkor összeomlik, ha igazságtalanul vádolják, akkor dühöng és meggondolatlanul cselekszik és  látszódnak rajta az átélt lelki viharok, kísérti a múltja. Tudja, hogy hibát követett el és azt is, hogy ennek lesznek következményei és amikor ezekkel szembe kerül, akkor próbálja úgy megoldani, hogy a végső sérülés a lehető legkisebb legyen. Olyan személy ő, akiben végig bíztam, akinek végig  drukkoltam és akiért érdemes izgulni. Minden hibája ellenére is.
És a többi szereplő? Nagyon vegyesek az érzéseim, de a kifejezetten gonosz és utálatos jelzőt csak kevés személyre tudom rásütni. Viszont nagyon szimpatikus volt Sandy Stern, a védőügyvéd, Larren, a bíró, illetve Lipranzer, a nyomozó. Ebben az esetben is hozzá kell tennem, hogy minden hibájuk ellenére.

Minden könyvben van kiemelkedő jelenet. Mi volt az, ami ebben a történetben nagyon tetszett? Az a szituáció, amikor az ügyész, aki ugye jelen esetben a vádlott, betekintést nyer a másik oldal nézőpontjából a tárgyalás menetébe, megismeri a védőügyvéd által alkalmazott szakmai fogásokat és hatalmasra nyílt, ártatlan szemekkel figyeli, hogyan is áll össze a védelem logikája. A másik kedvenc részem a tárgyalás befejezése utáni események bemutatása, a történet levezetése vagy inkább csattanója. Nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy imádtam és (na most lehet csúnyán nézni), de valahogy sejtettem is, hogy ide fogunk kilyukadni.
Kifejezetten büszke vagyok magamra, mert a történetben elszórt apró információmorzsákat észrevettem és felcsipegettem, aminek az lett az eredménye, hogy néha-néha tippeket adtam az ügyvéd úrnak a tárgyalás folyamán (amit természetesen ő nem hallott, de a párom érdekesen nézett rám néha) és százas mosollyal vigyorogtam, amikor a történetben ugyanaz lejátszódott, amit előtte javasoltam. A másik büszkeségem, hogy erős gyanúval éltem egy személy iránt, akinek köze lehetett a gyilkosság elkövetéséhez és a könyv végén meglepődve tapasztaltam, hogy tényleg úgy van, ahogy sejtettem. No persze, ez utóbbit nem az éles logikámnak, hanem inkább amolyan női megérzés féleségnek tudtam be. De bejött és ez a lényeg. :)

Nem is tépem itt tovább a számat, illetve növelem a leütések számát, mert a lényeget annak ellenére elmondtam, hogy még mindig kavarognak bennem a könyvvel kapcsolatos érzések, hiába hagytam napokig ülepedni az olvasottakat. Az érzéseimet már ismeritek, a véleményem pedig az, hogy aki jó krimit akar olvasni, nyugodtan vegye a kezébe ezt a regényt, mert biztosra veszem, hogy nem fog benne csalódni. A feszült cselekmények, az alaposan kidolgozott jelenetek és az összetett karakterek garantálják a sikert. 
Ami külön öröm, hogy a könyvhéten Ártatlan címmel megjelenik az szerző másik könyve, ami ennek a történetnek a folytatása. Nem kérdés, hogy olvasni szeretném, ha lehet, akkor minél hamarabb. 

A könyvet, az olvasási élményt és ennek következményeként a nagyrészt alvás nélkül töltött éjszakát köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!

Pontszám: 10*

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 511 oldal
Eredeti cím: Presumed Innocent
Teljes ár/webbolt ár: 3.280,- / 2.460,-
Folytatás: Ártatlan

Forrás: recenziós példány, kiadótól

Posted in: 10 pontos,Agave Könyvek,kedvenc lett,könyvértékelés,krimi,recenzió 2013,Scott Turow