Katie McGarry: Dare You To - Aki mer, az nyer (Feszülő húr 2.)

Mivel a Pushing the Limits - Feszülő húr a new adult, illetve a sérült lelkű, problémás fiatalokról szóló történetek közül az egyik emlékezetesebbek közé tartozott a számomra, ezért nem volt kérdés, hogy a folytatásra, Beth történetére is kíváncsi vagyok. Az elvárásaim természetesen a már olvasott sorozatkezdő kötethez, az ott megtapasztalt stílushoz, színvonalhoz igazodtak, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az eléggé magas követelményrendszerrel csak rosszat tettem magamnak.

Azt hiszem, az a legnagyobb gond, hogy a Feszülő húr című regényével nagyon magasra tette az a bizonyos lécet a szerző, a második résznek nem is igazán sikerült a kezdő kötet nyomába érnie - legalábbis szerény véleményem szerint. Echo és Noah történetét olvasva az tetszett a leginkább, hogy nem a fiatalok érzelmeinek alakulása határozta meg a regény fő vonalát, hanem a fennálló - emberi, illetve családi - problémákkal kapcsolatos megoldások keresése. Az, hogy közben a két főszereplő érzései kinyílnak, lassanként közelebb sodródnak egymáshoz, az események következményeként, mintegy ráadásként éltem meg - noha alapból romantikus sztoriról van szó. 

Értékelés: 6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 496 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár: 2.999,- Ft (kartonált)
A mű eredeti címe: Dare You To
Sorozat: Feszülő húr
Előzmény:
1.) Pushing the Limits - Feszülő húr
     (Echo és Noah)
1,1.) Crossing the Line
1,5.) Breaking the Rules - Szabályszegők
     (Echo és Noah)
Folytatások:
3.) Crash in to You - Szívkarambol
     (Rachel és Isaiah)
4.) Take Me On - Kísérj el!
     (Haley és West)
5.) Chasing Impossible
     (Abby és Logan)
Műfaj: romantikus, new adult, lelki sérült fiatalok

A korábbi kötetben már megismert, komoly családi , illetve személyiségi problémákkal küszködő Beth most még nagyobb galibába keveredik, amelyből a nagybátyja felbukkanása, illetve az általa kínált segítő kéz jelenti a kiutat. Vagyis csak jelentené, mert Beth nem így éli meg a helyzetet: dühöng és mindenkit hibáztat maga körül, csak magát nem. A városban, ahová a lány költözni kényszerül, a középiskola aktuális baseball sztárja Ryan, aki imád fogadni és aki soha nem elégszik meg a második hellyel. Pech, hogy egyik fogadásának tárgya éppen a lány, aki természetesen elküldi melegebb éghajlatra a jóképű, de viselkedését tekintve éretlen kamaszt.

Sajnos a korábbiakban megtapasztalt bravúrt már nem tudta megismételni a szerző, a romantika és a cselekmény közötti kényes egyensúlyt ezúttal nem sikerült megtartani. Beth és Ryan történetében - a fennálló családi problémák és nehézségek ellenére - sem találtam meg azt, amit a másik kötetben annyira kedveltem: itt csak egy hisztis, értékítéletében sérült, fölöslegesen nyers és alkalmazkodni képtelen lánnyal, valamint egy ügyeletes szépfiúval találtam magam szemben, akit az szórakoztat, hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban fogadásokat köt.

Alapból az volt a problémám, hogy durván a képembe nyomta az írónő, hogy itt és most bizony egy fiú és egy lány egymásra találásáról olvashatok és semmi másról: nem rejtette a tényeket érdekes, más motiváció által befolyásolt cselekmény mögé, ennek következményeként pedig csak átlagosnak mondható szintet ütött meg nálam az elbeszélés, nem adott többet, mint egy szimpla romantikus történet. Ráadásként sikerült klisékkel is jól megtűzdelnie a szereplők karakterét, az átélt helyzeteket és természetesen a végeredményt is.

Beth esetében ugyan szép ívű a karakterfejlődés, jól érezhető a különbség a kezdő és a kötet végi személyisége között, de én bizony nem tűrtem volna el tőle azt, amit ebben a könyvben véghezvitt - bár azt sem nagyon, amit korábban művelt. Elképesztő módon bizsergett a tenyerem, jó néhányszor szerettem volna felképelni, hátha attól észhez tér, vagy legalább elgondolkozik azon, hogy mekkora tapló is valójában. A titkolózásairól pedig már ne is beszéljünk, mert az állítólagos legjobb barátai sem tudnak semmit arról, hogy hogyan, milyen körülmények között is él valójában

Beth azonban csak az egyik problémát jelentette, amelyen könnyedén túltettem volna magam - vagy legalábbis nem viselt volna meg ennyire -, ha mellette érdekes személyiségként jelenik meg a férfi oldal, de sajnos Ryan a nyomába sem ért a korábbi kötetben a szívemet könnyedén rabul ejtő Noah-nak. Ryan olyan átlagos volt: túl jó, túl alkalmazkodó, túl kedves, túl kamasz, és hiába voltak neki is családi problémái, azok nem tűntek olyan véresen komolynak, mindössze hétköznapinak. No, és azok a fogadások... szó szerint a hajamat téptem mindegyiktől - ezért is gondolom azt, hogy Ryan túlságosan kamasz. Vele kapcsolatban azért eléggé megtévesztett a fülszöveg, mert olvasás közben korántsem éreztem annyira kiélezettnek és tragikusnak a helyzetet, amely a sportkarrierjével kapcsolatos álmait, illetve annak kockáztatását jelentette - főleg, hogy nem is Beth volt az, aki  ebben az esetben betöltötte a katalizátor szerepét, teljesen más miatt gondolkozott el a fiú a jövője alakításának lehetőségén.

Voltak mellékszereplők, akiket sikerült sokkal jobban megkedvelnem, mint a főhőseinket. Isaiah volt az, akit a legjobban sajnáltam, mert az ő őszinte érzelmei bizony nem találtak viszonzásra és ez természetesen megviselte a fiút, bár ennek ellenére igyekezett igaz és támogató barátként viselkedni. Beth nagybátyját is eléggé megviselte az unokahúga jelenléte, illetve viselkedése, de mindenképpen kivívta a tiszteletemet azzal, mert kitartott és nem adta fel a küzdelmet - márpedig Beth rendesen megdolgoztatta.

Ha már a családtagoknál tartunk, akkor azt is ki kell jelentenem, hogy Ryan famíliája rendesen kihúzta nálam a gyufát a viselkedésével. Ismét feltettem magamnak a kérdést, vagyis azt, hogy miért kell az ilyen embereknek gyerek, aztán persze meg is válaszoltam magamnak, miszerint csakis azért, hogy valóra váltsa azt, amit ő maga annak idején nem tudott elérni. A gyerek saját óhaja természetesen nem számít.

Sajnos ez nem jött be, de fogadjunk, hogy a szerző tud ennél kevésbé klisés, sokkal jobb és élvezetesebb történetet is írni - főleg, hogy erről korábban már tanúbizonyságot is tett. A bizalmam ugyan kicsit megingott, de ettől függetlenül is kíváncsi vagyok az írónő által papírra vetett további történetekre.

Posted in: 6 pontos,Feszülő húr,Katie McGarry,könyvértékelés,Könyvmolyképző,new adult,romantikus,Vörös pöttyös